• Az Őrült Titán kesztyűje lassan teljes, csupán Vízió Elme köve választja el attól, hogy mind a hat gyémánt a birtokában legyen. Még egy végtelen kő, és a gyűjteménye teljes lesz.
Asgard végleg elpusztult, mikor Hela megadta a kegyelemdöfést az éjkarddal. Pusztító tűzvihara mindent és mindenkit felemésztett, mi útjába került, s azután csak felégetett romok és halottak vázai maradtak. Csak kevesen élték túl. Egyesek űrhajókról, míg mások sárkányokról nézték végig, ahogy Asgard hamuvá lesz. Vannak, kiket az olümposzi istenek még időben kimenekítettek a halál torkából. Ők biztonságban az Olümposz fellegvárába kerültek, mely egy különálló, aprócska dimenzió, mit átjárók kötnek össze Midgarddal. De vannak olyanok is, kik Alfheim felé vették az irányt, hogy az ott ólálkodó démonok ellen védelmezzék az elfek birodalmát. Hiszen tudják jól, Nimellos Király udvarában otthonra lelnek az otthonukat vesztett asgardiak is. Kerun-dan, ki hősiesen védelmezte a palotában tartózkodókat, Hela erejének szabadon engedésekor nem menekült el. Életét adta az istenek otthonáért, s utolsó csepp vérével is védte társait.
A Titán serege egyszerre indult meg az Ebony Maw által nyitott átjárókon, s megjelentek a Föld több pontján is. Ezúttal Thanos serege hatalmasabb, mint korábbi támadásánál. Faji vezetői mind követik a Föld ellen, és több, különböző flotta borítja be bolygónk égboltját. Hela, tudván, mekkora túlerővel vannak, visszaparancsolja démonjait Helbe, ám azok minden pillanatban készen állnak, hogy parancsolójuk ismét elárassza velük bolygónkat. Eddig is hatalmas pusztítást végeztek, világszerte milliók estek áldozatul a pokoli lényeknek, még akkor is, ha az ENSZ minden mozgósítható katonai alakulatot és egyezményt támogató hőst harcba küldött ellenük. S most újabb veszély fenyeget, élükön a faji vezetőkkel, flottáikkal, a Pokol Úrnőjével, valamint a Fekete Rend öt, hatalmas erejű harcosával. S nem utolsó sorban azzal az őrülttel, ki azóta bosszúját szövögette, mióta New Yorkban megalázta őt néhány hős. Thanos eltökélte, hogy bosszút áll, megszerzi az utolsó követ, elpusztítja a mutánsokat és a hősöket, majd a Földet végleg megsemmisíti.
Szituáció: A levegőben felrobbanó helikopterből sikeresen megmenekülő Bosszúálló csapat New York utcáin egyesül újra. Az ENSZ a civilek evakuálására törekszik. A fentről érkező ellenség szétszéled. Thanos eltökélt szándéka megszerezni Vízió kövét magának, így a Titán, Hela és Black Dwarf társaságában támad a követ birtokló hősre. A Titán a Tesseract segítségével közvetlen átjárót nyit Vízió elé, aki váratlanul átrepül rajta, egyenesen Black Dwarf fogásába. Thanos a kövek segítségével megszerzi a túlerővel szembenéző Víziótól az elme kövét. Amint ezzel megvan, a haldokló hőst a betondzsungelbe hajítja.
Az utcán tanácskozó csapat tagjai megkezdhetik a támadást, a hozzájuk csatlakozó Wanda, Logan és az Őrzők mellé csapódó istenek segítségével.
***
» Általános leírás: A hozzászólásod megírására egy hét áll rendelkezésedre. Ha valaki nem írja meg egy héten belül a hozzászólását, a kör újra indul (mivel sokan vagyunk, törekedjünk nem megváratni egymást). A Kalandmesternek jogában áll a karaktereket útmutatásokkal irányítani, illetve hozhat be egy-egy körbe/szituációba újabb karaktert, illetve vihet ki, ha eltűnik a játékos, vagy a szituáció úgy kívánja.
- Reagsorrend: nincs. - A felvonás résztvevői: Pietro Maximoff, James Barnes, Norina Thomson, Clint Barton, Peter Parker, Carol Danvers, Tony Stark, Bruce Banner, Thanos, Hela (NJK), Wanda Maximoff, Gamora, Drax, Peter Quill, Rocket Raccoon, Sigyn, Loki, Thor - Becsatlakozhat: az új felhasználót talált Steve Rogers, az új felhasználót talált James Logan Howlett, Natasha Romanoff, Groot [NJK]
Nem különösebben hatnak meg a halál sikolyok, a mélybe zuhanó tekintetek, akik könyörögve pillantanak felém, mintha azt várnák, hogy majd utánuk kapok, megmentve őket a biztos haláltól, ami odalent a jussuk. Egyikük sem érdekel, sem a haláluk, sem az életük. Igaza volt Sigyn-nek, hátat akartam fordítani, vissza se nézni. Asgard oda, Odin meghalt, mi értelme volna maradni és nézni a füstölgő romokat? Alig láthatóan bólintok csak, ahogy Thor kimondja a nevem. A hálálkodását hallva azonban nem válaszolok, csak némán segítem őt el az Őrzők hajójáig. Én nem ez vagyok. Nem vagyok hős, nem vagyok megmentő. Nekem nem szoktak hálálkodni … nem szoktam hozz. Legyőztek, épp úgy engem, mint Asgard-ot. Elbuktam, mint Odin, és, mint saját magam. Nem látom okát, hogy ünnepeljek. Thor ünnepelhet, életben maradt. Túlélt már ezernyi dolgot, túlélt engem, nem így fog meghalni. Nem is halt, de nem érzem szükségét annak, hogy … a nap hősének kiáltsam ki magam. -Olyannak láttál, amilyennek mindig is akartál. – válaszoltam Thor-nak. A megtért öccsét látta bennem, aki meghalt érte és a szerelméért. – Nem szeretek búcsúzkodni. – vontam meg a vállam. Ennél persze jóval összetettebb volt a dolog, de nem akartam magyarázkodni. Nem itt, nem most. Szóra nyitnám a szám, de végül megállom, hogy megjegyzést tegyek a pilótának, mikor részvétét nyilvánítja, eszembe juttatva Odin halálát. Egy pillanatra elfelejtettem, Thor megmentése beárnyékolta a … gyászt. Lehunytam a szemeim, próbálva elhessegetni a nemkívánatos érzéseket. A gyász most nem segít, ki kell innen jutnunk. Ő talán nem indul el a barátai nélkül, de én igen. Ha nem érkeznek meg hamar, csak az általam keltett illúziójukat menti meg. Ő nem hagyja itt az övéit, nekem sem áll szándékomban az enyémeket. Ha kell, az ő társai testét hátrahagyva. Nem túl hősies … de nekem nem is kell annak lennem. Mindez viszont nem következik be, az arcvonásaim kissé ellágyulnak, mikor a rágcsáló és az őrült megérkezik a hajóra. – Rablány? – kérdezem meglepetten, ahogy Sigyn felé pillantok. Neki kell lennie ennek a roppant impozáns jelző tulajdonosának. Mielőtt azonban bármelyikünk is bemutatkozhat, Sigyn-ről egy gondolattal eltűntetem a láncokat, ahogy fényesen felizzik az alakja, majd, ahogy a fény elhal, már a népe harciöltözékében áll mellettem. – Így talán kényelmesebb. – mosolyodtam el, de nem mutatkoztam be a Drax nevű alaknak, helyette csak egy bólintással jeleztem, hogy hallottam a nevét. Azt nem ígérem, hogy meg is jegyzem. - A sikerem … vitatható. – először halovány mosolyra húzódott a szám, de egy pillanatra oldalra fordulva megpillantottam Asgard-ot, amit készültünk magunk mögött hagyni, a mosoly pedig eltűnt. – Éltek. Ennyi elég. – nekem elég volt. Asgard … az otthonomnak kéne éreznem. Néha éreztem is, de sokszor voltam benne magányos, elveszett. Soha nem tudtam teljesen a sajátomnak érezni. Odin-é volt, ő Thor-nak szánta, én pedig … nos, végül is szerepet játszottam a pusztulásában. -Néha nem árt fegyverszünetet kötni, igaz, bátyám? – pillantottam Sigyn szavait követően Thor-ra, mosolyogva. Persze, nem álltunk mi háborúban, de inkább egymás ellen küzdöttünk mostanában, mintsem egymás oldalán. A tenyerem felizzik, majd megragadom Sigyn-t sérülésnél, a csuklója felett egy kevéssel. A seb, a szétmart hús a kezem alatt begyógyul, majd motívumok rajzolódnak ki a bőrén, a tenyerem alatt. Nem lehet kellemes érzés, szinte a bőrébe égetem a jelet, majd óvatosan elveszem a kezem, mikor végeztem. – Megvéd a mérgektől. – kimerülve sóhajtok fel, ahogy hátra dőlök, de esélyem sincs kipihenni magamat, mikor meghallom Thor kérdését. Kíváncsian pillantok a pilótánkra, aki nem sieti el a választ, de ahogy a szavak elhagyják a száját, önkéntelenül is felnevetek. -Ez ám a remek terv! Ti aztán tényleg megakarhattok halni … - ennyi erővel a rágcsálót és a fanatikus barátját itt hagyhattuk volna, a túlélési esélyeik nem jobbak itt, mint Thanos ellen. – Kövessük a biztos halálba a világunk pusztítóját! Hogy tervezed elvenni a kesztyűjét? Elkéred tőle? – a szavaim persze gúnyosak voltak, de nem érdekelt, hogy mit gondolnak. Úgy tűnik én vagyok az egyetlen, aki kimondja a nyilvánvaló igazságot: ezt is épp csak túléltük, mennyi esélyünk lesz legközelebb? – Végül is … ha már galaxis nem lesz, minek az őrzői, igaz? – csóváltam meg a fejemet. Tökéletes öngyilkos küldetés. Valamiért mindenki, aki hősnek hiszi magát, örömmel nézz szembe a biztos halállal. Szakmai követelmény lenne az ostobaság? – Ha úgyis minden áron megakarjuk magunkat öletni, nem ártana egy … összetettebb terv. – világítottam rá arra az egészen egyszerű tényre, hogy … nem lehet csak elvenni Thanos-tól a kesztyűjét. Thanos erősebb nálunk, ez nem fog változni. Azonban okosabbak lehetünk, mint ő. – Most már bízol bennem, bátyám? – pillantottam előbb Thor-ra, majd Sigyn-re siklott a tekinetem. Hamarosan mind együtt fogunk küzdeni azok ellen, akik a szemünk láttára pusztították el a Galaxis egyik fellegvárát. Pusztán erővel megoldani esélyünk sincs ezt. Ha nem bíznak bennem … nehézkes lesz a dolog.
Elhúzom a szám, mikor a világok küszöbét átlépjük és megérkezünk a Földre. – Csak nekem van deja vu érzésem? – lopva pillantok Thor felé, mint a társaság egyetlen tagjára, aki itt volt, hogy megküzdjön velem, mikor a Föld ellen vonultam. A helyzet hasonló volt, annyi különbséggel, hogy én mindössze egy előörs voltam Thanos számára. Nem arra volt szüksége, hogy sikerrel járjak, hanem arra, hogy megismerje az ellenséget. -Te ismered Thanos-t, igaz? – a kérdésem Gamorához intéztem, ahogy felálltam és közelebb sétáltam a pilóta pároshoz. – Magamon kívül két embert eltudok rejteni, amíg közel férkőzünk hozzá. – a többieknek is könnyebb úgy áttörniük Thanos erőin, hogyha lefoglaljuk őt. A serege a megfelelő parancsok nélkül legyűrhető. – A lánya vagy, ez jól jöhet még. – ismeri őt, ráadásul Thanosnak így az egész még inkább személyes lesz majd. Ilyenkor mindenki hajlamosabb hibázni. – Ki a másik bátor önként jelentkező? – fordultam a többiek felé, széttárva a karomat. Olyan kell, aki hosszabb ideig képes segíteni Thanos feltartóztatását. A tekintetem végig ugrált a jelenlévők között, csak egyszer állapodva megy egy hosszabb időre, mikor Sigyn-re néztem. A tekintetemből kiolvashatja, hogy nem akarom, hogy ő jelentkezzen. Eszem ágában sincs ennél is nagyobb veszélybe sodorni azzal, hogy Thanos elé viszem. Arról nem is beszélve, hogy nincs elég jó állapotban sem még hozzá. Neki segítenie kell áttörni Thanos katonáin, hogy minél gyorsabban megérkezzen a segítség hozzánk.
Wanda sosem gondolta volna hogy egy olyan férfi, mint Logan, valaha is bátorítani fogja őt, és nem tudhatja hogy a szőrös mutánst talán egy kicsit Vadócra emlékeztetheti, aki kétségbeesett és bizonytalan volt eleinte az erejével. Csak azt tudja, hogy a hatalmas test, valahol mélyen igazán érző szívet rejt, és ajkai halovány mosolyra görbülnek, mikor motivációs beszédet tart, hogy induljanak, mert szükség van rájuk. Valahol mélyen megmoccan benne a vágy. A vágy arra, hogy ennek az egész szörnyűségnek vége lehessen, és mindenki biztonságba kerüljön. Főleg a testvére, a Kapitány, Vízió és Tony... Mindenkit meg akar védeni. Erejét használva, ragadja meg Logan karját, és kiszáguldanak a nyitott ablakon, hogy harcoló hős társai segítségére siessenek, hiszen egyszerűen nincs több idejük. Nem ülhetnek a lábukat lógatva, mikor Thanos, az a rohadék, már meg is támadta a földet. Wanda szíve belesajdul, ahogy eszébe jut, miket tett meg a szörnyeteg mellett, de elhessegeti ezeket a zavaró gondolatokat. Nincs most ideje erre. Szíve minden vágyával hajtja magukat előre, hogy visszaérjenek a birtokra, és pillantásával már is ismerősöket kezd keresni. Vörösének Kékjét elsősorban. A harctér felett suhannak immár, és ereszkedni kezd. Leteszi Logant is, hadd menjen az övéihez. - Logan... Köszönöm. Mindent - pillant rá ahogy egy két másodperccel később engedi el a karját, mint kellene. Hálás neki, hiszen elvitte, biztonságban tartotta és még lelket is öntött bele, amikor legszívesebben egy sötét sarokban kucorgott volna. Még mindig ezt tenné, de tudja hogy nem teheti meg. Neki segítenie kell! Rá itt van szükség. Futólépésben igyekszik a testvére felé, és ha csak nem akadályozzák meg akkor oda is ér, és lendületből vetődik rá, szíve csak úgy ver, mint valami megvadult dob, és boldogan, szorítja magához a fiút! - Pietro! - öleli, és folyamatosan a "Ne haragudj" mindenféle változatát mantrázza aztán elhúzódik, hiszen most nem érzékenyülhetnek el, mindössze nem bírta ki. Nem is akarta ezt, de amint meglátta a Kékjét, egyszerűen nem gondolkodott tovább, egyszerűen tette, amit az ösztönei diktáltak neki. Elhúzódik, és szemeibe nézve Pietro ismét az ő Wandáját láthatja, hála a professzornak. - Thanos! Nem maradhatunk itt, mindent meg akar semmisíteni, be van rágva a bosszúállókra, mert múltkor legyőzték Lokit és ezzel őt is. Thanos gyerekes és bosszúszomjas, de erős... ha minden követ megszerez... Már csak Vízió kell neki... - hadarja, és közben körülnéz. Sehol nem látja a férfit, akivel olyan szoros kapcsolatot sikerült kiépítenie. Akinek minden fájdalma az övé is. - Hol van Vízió? - kapja el Pietro kezét és szemei aggodalmasan csillognak. A kő veszélyben van! Nagy veszélyben. Felfelé pillant az égre, és egy pillanatra még a szája is elnyílva akad. Thanos maga felé vonzotta az imént keresett férfit, és Wanda már csak annyit lát hogy Vízió zuhan. - Kérlek! - fordul a szupergyors fiúhoz, hogyha tudja, ha el tudja kapni... Víziónak nem eshet baja! Kétségbeesetten terjeszti ki az erejét és felkészül az összecsapásra. Bár ismeri valamennyire a Lila titánt, nem gondolja hogy szembeszállhat vele, de mégis meg fogja tenni, és ki fog tartani a végsőkig.
Érzem a lábam alatt biztos pótként húzódó fedélzeti talajt, ujjaim pedig még mindig Quill felkarját szorongatják, még sem látom jelenem éles képét. Mintha még mindig a szakadékban lennénk; tisztán zeng az a megannyi sikoly, ismeretlen harcosoké, asgardiaké, civileké, ártatlan embereké és gyermekeké, kik sodródnak az árral. Szempárok, melyek az enyémbe marnak láthatatlan karjaikkal, kérlelve, hogy mentsem meg őket a biztos halálból! Nincs az az isteni képesség, melynek hatalmával minden értelmetlenül kioltott életet megmenthetnénk a biztos haláltól. S mindezért Ő a felelős, kinek bűnlajstroma végtelen. Összerezzenek, majd elengedem a mellettem haladó férfi karját, és körbe hordozom a tekintetem a hajón. A hívatlan vendégek megjelenése koránt sincs jó hatással ingadozó pulzusomra. Azonban a jelen helyzet megkívánja, hogy kellő toleranciát gyakoroljunk. - Senkit nem hagyunk hátra. - jelentem ki ellentmondást nem tűrve, miután találkozik a tekintetem Peterével, és ezzel egyidőben a kezemben tartott tőrt egy mozdulattal elteszem. Ez az Ő hajója, így egyébiránt az sem vitatott tény, hogy Ő dönt, én csak megerősítem ebben. Ha esetleg valakinek ellenkezni támadna kedve, az kivívja az én ellenszenvem is, ami nem ajánlatos. - Minden oké Drax. - Felelem a kérdésére, miután megérkezik a fedélzetre, majd ellépek mellőle, hogy Mordály felé vegyem az irányt. - Hé, egyben vagy? - kérdezem tőle, s elé lépek, hogy megnézzem a sebeit, melyeket még nem is olyan régen én láttam el. (Amennyiben szükséges, akár az újonnan szerzett sérüléseket ellátom, igény szerint.) A gép emelkedik, én pedig előre sétálok, hogy a másik pilóta ülésbe üljek. Érzem, ahogy Peter szuggerál a tekintetével, így felé fordítva az arcom, egyenesen a szemeibe nézek. - A megfutamodás nem opció. - némi hallgatást követően adom meg a választ, melynek vége épp, hogy hallható, mert mögöttünk Drax hangosan kántál, és nem szab gátat feltörő ellenérzéseinek, melyben én is épp úgy osztozom, mint Ő, vagy mint mindannyian ezen a fedélzeten. - … Ti pedig bosszút állhattok Odinért. Ahol Thanos van, ott van Hela is. - Fűzöm hozzá Peter szavait követően, s hátra fordulva Thorra és Lokira pillantok - utóbbira kicsit hosszan és jelentőségteljesebben -, majd ismét előre nézek. A Föld megmentése nemes cél, ez nem vitás, de hazudnék, ha azt mondanám, csak és kizárólag a segítőszándék vezérel. Ereimben forrong a bosszú, mely csak még elszántabbá tesz.
x x x
A Milano átszakítja a láthatatlan falat, mely a galaxis univerzuma és a Föld között húzódik, s immáron nincs lehetőség arra, hogy bárki is visszakozzon, vagy meggondolja magát. - Mondhatjuk így is. - Loki szavait meghallva a legkevésbé sem lep meg a kérdés, így rezzenéstelen arccal vágom rá a válaszom. Ismerem e Thanost? Igen, ismerem, a jelenlévők közül én ismerem a legjobban, de abban már nem vagyok biztos, hogy ez elég is lesz ahhoz, hogy ezt a csatát megnyerjük. A kövek új képességekkel ruházták fel, melyekről még nekem sincs túl sok tudomásom. A folytatásra azonban már érdeklődve pillantok fel. - Nem vagyok a lánya. Ámbár a felvetésed nagyon is tetszetős. - A bennem élő zsigeri ellenkezés most is arra késztet, hogy az imént tett állítást korrigáljam. Ha a múltam nem is tagadhatom le, az, hogy Thanos lányaként emlegessenek, még elutasíthatom. - Maroknyi csapatunkból úgy gondolom, hogy a testvéred Thor lenne a legalkalmasabb erre a feladatra. - azonnal rávágom a választ Loki feltett kérdésére, mielőtt még Quillnek eszébe jutna jelentkezni erre az öngyilkos akcióra. Ha belegebedek, sem engedlek Thanos közelébe, amíg csak járok, és képes vagyok harcolni, biztosan nem. - Drax, Rád pedig lent lesz szükség, ha esetleg Thanos szökni próbálna. - Megelőzvén a bajt, Draxnak intézem a szavaim, s miután a mondandóm végére érek, lopva Lokira pillantok, aki reményeim szerint pontosan érteni fogja, miért is mondtam ezt a bődületes baromságot az imént. Drax nem alkalmas egy ilyen fedett akció megvalósítására, mivel leginkább csak rombolni és üvölteni tud, mindent a lehető legfeltűnőbben. Igen, mindezekben nincs párja. Úgy vélem, sokkal inkább hátráltatna minket, mint sem elősegíteni az akciót. - Arra vonatkozóan van ötleted, hogyan szeretnél a közelébe férkőzni, mindezt úgy, hogy a csatlósait kijátszod? Nem hiszem, hogy most a potenciális szövetségest látná benned. - engedtessék meg nekem, hogy némi kételkedéssel fogadjam az egész dolgot, még akkor is, ha alapvetően egy nagyon jó taktikának gondolom azt, amit Loki felvetett, és most kivitelezni próbál, velünk együtt. Miközben a választ várom, kioldom az övem, és felállok a helyemről, hogy az egyik szekrényhez lépjek, és némi kotorászás, és pár szitokszó orrom alatt való elmormolását követően ismét Quill felé haladjak, azonban most nem a percekkel ezelőtt elfoglalt helyemhez lépek, hanem közvetlen mellé, és még az sem zavar, hogy éppen vezeti a hajót. Ha nincs vészhelyzet, és csak kényelmes tempóban tud vezetni, akkor nem zavartatva magam, keresem meg az elő, hozzám közelebb eső súlyosabb sebét, ami esetleg vérzik is. Ha kell, a hozzáférésemet zavaró ruhadarabot és félrehúzom. - Nem fogok hazudni, ez fájni fog. Nagyon. - vagyok oly kedves, hogy figyelmeztetem, de mielőtt még ellenkezne, egy átlátszó, ragasztószerűhöz hasonlatos anyagot nyomok egyenesen a sebre a kezemben tartott tubusról. Ha sikerül a tervem véghez vinni, akkor erősen maró érzést tapasztalhat, de pár másodpercet követően el is múlik, és csak furcsán bizsergő érzést hagy maga után. - Ezzel a cuccal felturbózzuk a tested sejtjeinek működését. Először egy védőréteget von a sebre, majd felgyorsítja a gyógyulás folyamatát. - Quill nem az a fajta, akit magyarázat nélkül lehet hagyni (legalábbis az esetek többségében), így mielőtt rám rivallna, adok némi magyarázatot arra, mit is teszek vele, és miért. Nem akarattal okozok Neki fájdalmat (kivételesen), hanem mert jót teszek ezzel (szintén kivételesen). - El kell látni a sérüléseid Quill. Nem engedem, hogy így folytasd a harcot. - mivel láthatóan nem ez az egyetlen sebesülése, amit a legutóbbi két összeütközésünk alatt szerzett, ezért már most előre vetítem mi vár Rá az elkövetkezendő percekben.
IN THE END hello ebben a körben (is) - ha valami nem OK » pm :] | ⁂
Nem tudom, hogy mit kéne éreznem. Gyászt? Fájdalmat? Veszteséget? Asgard nem az én otthonom volt, mégis… fáj látni a pusztulását. Mostantól kezdve minden más lesz… Véget ért egy korszak, egy Birodalom, és megannyi ártatlan élet veszett oda. Hirtelen elfog egy érzés, s szinte zsigeri szinten eszi be magát a tudatom mélyére. Nem tudom ugyanis, hogy mi történt az alatt a néhány év alatt, míg én távol voltam. Én egyszerűen csak… berobbantam oda a csatatér közepére. Nem kérdeztem, hogy mi történt, nem kérdeztem azt sem, hogy miért harcolunk. Hiszen egyértelmű volt: Asgard-ért. A szabadságért. A békéért. Nem kellett volna ott lennem, a véletlen műve volt csupán, hogy a végén odakeveredtem a régi ismerősök és ismeretlenek közé, a harctér gyűrűjébe. Mégsem hiszem véletlennek. Véletlenek nincsenek. Mint ahogyan igazság sincs már ezen a világon… Túl sok ártatlan élet, és mégis miért? Keresem a válaszokat, igazán próbálom megérteni az okát, mint ahogyan mindig is próbáltam megérteni azokat, akik gyűlölettel a szívükben háborúkat szítottak (…) de nem értem. Nincsenek válaszok. Ezek a lények a legsötétebb, legzordabb földről… egyenesen az Alvilágból jöttek fel hozzánk. És elhozták a poklot nekünk is, hadd érezzük csak a pusztító tüzét! - Drax! – Magam mögött hagyva a gyászos pillanatot, egy másodperc erejéig mintha felragyogna az arcom, ahogy meglátom az ismerős alakot. – Én is örülök, hogy életben vagy…! – Ám Loki kérdését hallva a pillanatnyi öröm csakhamar az arcomra fagy. Annyi minden van, amiről nem tud, és amiről talán soha nem is kéne tudnia… Mert túl gyáva ahhoz, hogy felfogja, és túl önző, hogy érezze a súlyát. Legalábbis régen az volt, de most… most gondoskodik rólam… Hát nem hihetetlen? Valósággal elképeszt a tudata annak, hogy ugyanaz a férfi, aki képes volt végignézni, ahogyan hátat fordítok neki és elsétálok, most egyszeriben csak… gondoskodik rólam. És nem csak rólam… Megmentette a bátyját. Felülmúlta önmagát. Tartozok neki egy válasszal. Tartozok neki az igazsággal. – Mióta „meghaltál” rengeteg dolog történt… tudod? – Sosem mentem vissza Vanaheim-be. Az otthonom egy vízzel teli tartály volt. – És jelenleg egy Gyűjtő névre hallgató férfi a gazdám. – Sokatmondóan pillantok a testem köré tekeredő láncokra, majd fel, Loki szemeibe. Aztán ismét a láncokra, amelyek fényesen izzó metamorfózisba kezdenek; végezetül pedig a hajdani öltözékem sziluettje kezd körvonalazódni rajtam. De ez is csak keserűséggel tölt el. Nem hiszem, hogy méltó lennék rá, hogy ezt viseljem. Nem, azok után… hogy Vanaheim kitagadott és száműzött a földjéről. Csak szégyent hoznék erre a viseletre… Apám jut eszembe. Aztán Thor és Loki apja. - Sajnálom… Tudom, hogy nem tekintetted az atyádnak, de attól még veszteség ért. Mindnyájunkat. – Odin, a Mindenek Atyja őrizte a békét a világok között. Most, hogy meghalt… mivé lesz így a Kilenc Világ? A démoni méreg a szervezetemből lassacskán kezd felszívódni; a lángoló végtagjaim, és a belső tűz már nem éget annyira – nem kínoznak látomások többé, nem gyötör a fájdalom. Még a zavar posványában dagonyázó tudatom is kitisztulni látszik. De a marás helye, az elfeketedett hús és a szétroncsolt felhám begyógyulása a legfájdalmasabb az összes közül. Felszisszenek, ahogy lenyelem az üvöltést. És beharapott ajkakkal várom, hogy végre véget érjen a gyötrelem, miközben az izmaim önkéntelenül is megfeszülnek Loki ereje alatt. Az ocsmány seb pedig tetoválássá szelídül a bőröm felszínén. – Köszönöm! – A mosolyom azonban alig észrevehető, mert a hála, amit jelenleg érzek, kisvártatva aggodalomba torkollik. Látom rajta, hogy mennyire kimerült, túl sok erejét pazarolta el rám, és ha tudnám, hogy ez lehetséges, akkor azt mondanám, hogy pihenjen. Pihenjen, és addig majd én vigyázok ő rá. Csakhogy megszületik az ötlet, mert mindenki így akarja. Menni a Földre. Menni az ellenség után. Voltaképpen én is ezt akarom. De nem annyira, mint azt, hogy Loki kipihenje magát… Nem mellesleg, ahogy elnézem a társulatot, mindenkire ráférne egy kis regenerálódás. Éppen ezért nem foglalok álláspontot; vegyes érzések kavarognak bennem. Valóban segítenünk kéne azoknak, akikre ugyanaz a csapás vár, mint amit nekünk kellett átélnünk. De… nem érzem azt, hogy lenne esélyünk ellenük. Egyszer már legyőztek minket. És akkor többen voltunk. Mi lenne most másképp? Ugyanakkor tudom azt is, hogy nem fordíthatunk hátat nekik. Asgard-on már nem tudtunk segíteni, de talán Midgard még megmenekülhet… Loki nevetésére csak egy cinkos mosoly a válaszom. Szinte már hiányzott ez a fajta gúny az életemből. És nem tudok nem egyetérteni vele, még ha a szívem mélyén úgy érzem is, hogy valóban az őrzőkkel kell tartanunk. Nem azért, mert biztonságos – éppen ellenkezőleg; öngyilkosság! De ha nem segítünk… én soha többé nem tudnék utána a tükörbe nézni… Loki más, ő könnyen hátat fordít, őt nem érdekli annyira, mint engem vagy a bátyját. Ettől függetlenül nem vagyok ostoba, tudom jól, hogy valójában a halálba tartunk. Valószínűleg mind tudjuk. Megyünk, hogy megvívjuk a vesztes csatát… Állom a tekintetét, amikor rám pillant. Azt hiszem, hogy a jelenlévők közül én vagyok az egyetlen, aki megbízik Lokiban. Igazából a jelenlévők közül csak benne bízom. És azzal, hogy állom a tekintetét, pontosan azt sugallom, hogy egy csapat vagyunk. Nem a többiekkel. Hanem ő és én. Csak mi ketten. - Egyetértek! – szólalok fel immár én is. – Szükségünk van egy tervre, mert a nyerserővel nem sokra megyünk… Az a szerencsénk, hogy belekóstolhattunk az ellenség erejébe, ezért tudjuk, hogy mire számíthatunk a következő ütközetnél. Azt hiszem, az egyértelmű, hogy többen vannak, és erősebbek nálunk. – Valószínűnek tartom, hogy Asgard elpusztításával pedig még nagyobb erőre tettek szert. – Az egyetlen esélyünk a megtévesztésen alapszik. Ha ők messze vannak, el kell velük hitetni, hogy ott vagyunk, közvetlenül mellettük. És amikor már a közvetlen közelükben vagyunk, úgy kell tennünk, mintha valójában távol lennénk. Akkor kell lecsapni, amikor a legkevésbé sem számítanak rá, amikor nem látnak, és nem hallanak minket! – A legvéresebb és legkegyetlenebb háborúkat sosem tisztességesen nyerik. Ha valamit, hát ezt megtanultam a száműzetésem alatt…
A Föld számomra idegen hely, sok világot megjártam már, de ez a világ nem volt köztük. Kíváncsiságom azonban hamar alábbhagy, amint meghallom Loki megjegyzését. Rosszallóan pillantok rá. Nem feltétlenül kéne büszkélkednie azzal, amit itt művelt… - És mi lesz a nővel? – aggodalmas képpel állok fel és lépek közéjük. Nem tetszik a gondolat, hogy különváljunk. Együtt kéne, hogy végigcsináljuk ezt… – Őt sem szabad figyelmen kívül hagynunk. – Aztán nem győzöm a tekintetemet ide-oda kapkodni, miközben érzem, ahogy az eszem és a szívem dühödten feszül egymásnak. Elkapom a tekintetét. Ugyan nem szólok egy szót sem, de látom, hogy mi zajlik le Loki lelkében. Felvont szemöldökkel, szinte kérdőn pillantok vissza rá – mintha egy tükröt mutatnék neki. Mert ahogyan ő, úgy én sem szeretném azt, ha ő menne egy ilyen öngyilkos küldetésre. Pedig tudom, hogy a terv csak így válhat be, mert egyedül Loki képes arra, hogy elrejtse és megtévessze az embereket. Igen, csakhogy mi van azután? Sikeresen odaviszi a zöld nőt és Thor-t, és utána? Meghal? Feláldozza magát? Most kezd el hős lenni?! Loki túl könnyű préda lenne, főleg, hogy az erejét már javarészt elhasználta… énrám. Ezt nem engedhetem neki… - Ugye nem gondolod, hogy hagyom, hogy nélkülem menjél? – Most, életemben először önző vagyok. Egyszer már elveszítettem. Még egyszer nem fogom. Az emberek meg… másodlagosak. Mint ahogyan az is, hogy a Föld megmeneküljön… – Lehetnék én a csali, aki elvonja Thanos figyelmét, amíg ti körbeveszitek…
Eléggé letaglóz az eset, hiszen mégis csak az apánk, mégis csak Odin halt meg, és nem tudok úgy tenni, mintha minden rendben volna, mert nagyon nincs. Ahogy felkerülünk a hajóra, elnyúlok az egyik oldalánál, és ülő helyzetbe navigálva magam számba veszem a sérüléseim. Nagyjából jól vagyok, mindössze a lelkem és szívem szenvedett mindennél nagyobb csapást, és egyik fizikai sérülésem sem fáj annyira, mint a kín, hogy Odin, Apa nincs többé. A fájdalom mély, és felemészt, mint sav az acélt, de valamicske öröm is jut, hiszen Loki életben van. Nem tudom hogyan, bár sejtem hogy mit tehetett de inkább nem akarok ezen mélyebben elgondolkodni, mert félő dühömben nekimennék, és én örülni akarok annak, hogy mégsem maradtam teljesen egyedül. Hogy vannak még mellettem mások is. Hogy Loki mégis él. Akármilyen is legyen, az egyetlen testvér akit ismertem, és nem akarom elveszíteni. Sigyn szavaira elmosolyodom egy egészen kicsit haloványan. Nem tudom éppen hogy állunk. - Nem tudom éppen hogy állunk, de megmentett ez tagadhatatlan tény - felelek, és fürkésző kék szemekkel nézem, ahogy a nővel foglalkozik, és ismerősen sajgó érzést kelt bennem. Jane. Mi lehet veled, kedves, drága Jane... Merengésemből az ránt ki hogy a nagydarab tetovált harcos érkezik meg, és összevont szemöldökkel nézek rá, hogy miért nevezi Rablánynak Sigynt. Fáradtan biccentek felé. - Örvendek, én Thor vagyok, ő pedig az öcsém Loki, Sigynt meg már ismered - hangom, nyugodt és barátságos, és mellette végtelenül fáradt is. Egy kicsit pihennem kell hogy visszanyerjem az erőmet, és az Odin erő alkalmazkodjon a szervezetemben hogy legközelebb is tudjam használni Thanos ellen, mert nem fogok megfutamodni. Sem előle, sem az elől a pokoli nő elől! Robbanások rázzák meg a hajót és ahogy kitekintek, a látvány éles lándzsaként áll belém. - NEM! Neem. Azgard.... - suttogom a végét szinte már, és szemeimbe könnyek gyűlnének ha tudnék sírni. De nem tudok, minden könnyet elhasználtam, amikor megsirattam Lokit. Többé nem ejtek egyetlen cseppet sem. Quill hangja ránt vissza a szülőföldem iránti gyász mélységéből. - Jól van, én is oda készültem. Kösz a fuvart - biccentek felé, ha nem is látja akkor is. Meg kell akadályoznunk hogy Thanos felemésszen mindent és van egy kis rendezetlen ügyünk is. Hela, te álnok... megbánod még hogy velünk kezdtél ki!
***
- Lehet, de ettől függetlenül még örülök neked, Loki - válaszolok neki halkan, mert amíg utazunk van egy kis időnk akár beszélgetni, akár pihenni is. Ami rá fér mindannyiunkra ha már itt tartunk. Örülök neki hogy értem jött, nem tudom hogy másztam volna ki ebbőla kalamajkából egyedül, bár a Mjölnirt még mindig hívhatta, volna. Loki kérdése engem is érdekel, hogy miért nevezte Drax rablánynak Sigynt. Ahogy gondoskodik róla, eléggé emlékeztet valamire, és a végén még kiderül hogy az öcsém képes valakit szeretni önzetlenül. - Nem, azt nem árt, öcsém - villantok halvány mosolyt én is. Őszintén örülök hogy most legalább nem egymás ellen kell küzdenünk, hanem kivételesen egymás mellett küzdhetünk, még ha ilyen átkozottul erős ellenfél ellen is. - Ha tudsz jobbat, ki vele. Ne tartsd magadban, mondd el mit érzel - sóhajtok fel enyhén gúnyosan, amire talán még ő is büszke lenne. Lehet hogy ő nem akar harcolni, és esélytelennek látja ezt, de akkor sem hagyhatjuk hogy a Föld is elpusztuljon, és megsemmisüljön. A gúnyolódását nem veszem fel, én már ismerem Lokit, tudom milyen és mit akar. - Mi jár abban a ravasz fejedben öcsém? - pillantok rá összevont szemekkel, és biccentek felé, miszerint bízom benne, még akkor is ha később ezt megbánom. Most neki is érdeke hogy összedolgozzunk. Hallgatom is a tervét hogy mire akar kilyukadni. - Én megyek, ahogy a hölgy is javasolja - pillantok Gamora felé, hiszen ezzel egyetértek. A felturbózott pörölyömmel még esélyem is lenne a szörny ellen. Nem örülnék ha Sigyn menne. - Sajnálom Sigyn, ami veled történt. De most már itt vagy, szerintem válasszon Loki, végül is az ő terve, ő tudja jobban kire tervezett, én elfogadom a választását. Bízzunk a ravasz koponyájában - javaslom, mert az öcsém zseni tud lenni, és mesteri bűvész ha arról van szó. Jelenleg pedig ugyanaz hajtja, ami engem. Tömény bosszú és harag, de józansága is van. Miért nem tudott mindig ilyen lenni. Mennyivel jobb lett volna....
Már idők óta csak némán ülök és három vendégünket bámulom. Nem értem, miért nem téptem le még a fejüket vagy lőttem őket szitává. Csak három szerencsétlen, akik ki akarják magukat nyíratni. Ott van szőke herceg, aki egyfolytában a pörölyével villog. Meg ott van egy kiskirálylány, aki egyfolytában csak sajnáltatja magát (mondjuk szívesen nézem, ahogy valaki szenved). De aki a legjobban idegesít, az a loboncos idióta, aki azt hiszi, hogy mindenkinél jobb. Még szóra se méltat minket! Szerintem inkább örüljenek, hogy felvettük őket, mert én simán kidobnám őket, még az űr kellős közepén is. Egy ideje már csak morgolódom /Aki szóba hozza azt széttépem/, gondolataimból csak a loboncos hangja ébreszt fel. Eddig viszonylag nyugodt voltam, de most nem tudom megállni, hogy ne tépjem szét rögtön. Igaz szavait Peternek intézte, de akkor is. -Válogasd meg a szavaidat-kapom fel a vizet, miközben felkapom a hozzám legközelebb lévő fegyvert.- ha olyan okosnak képzeled magad, akkor találj ki jobbat!-majd lassan leteszem.
Lassan már kezd megszáradni a bundám, nem kell a törülköző. Szépen megfogom és a szék támlájára terítem. Amennyire ideges voltam az előbb, most annyira vagyok nyugodt. Ha rászegezhetek egy sorozatlövőt valakire, attól mindig megnyugszom. Mikor átérünk az ugrásponton, akkor végre szó esik a tervről is. Felkapom a fejem és odafigyelek az előttem álló isten minden szavára. A biztonság kedvéért már ugrásra készen állok, szóval ha bárki valami rosszat mond, kitekerem a nyakát. A terv nem is hangzik olyan rosszul. De valaki mégis csak kéne Gamora mellé, aki eltereli a lila trutymó figyelmét. Draxnak, mint ahogy Gamora is mondta, nem való ez a lopakodós dolog, Grootot nem fogjuk/fogom oda küldeni, őszintén szólva, én pedig nem vagyok jó csali. A pörölyös figura és a sebesült csaj már önként jelenkezet, habár nekem nincs érzékem a terv készítéshez, de szerintem egyikük sem lenne megfelelő a feladatra. A csaj nincs a helyzet magaslatán, ráadásul Thanos perceken belül szétkapná. A pörölyös pedig mit tudna csinálni? Szórakoztatni a trutymót a kalapácsával? Egy ideig még gondolkodom, mikor eszembe jut a Ronan-el való ütközetünk. Igaz, neki csak egy végtelen köve volt, de az a figyelemelterelés... Mielőtt a loboncos megszólalhatna, hogy kit is gondolt a második csali szerepére, gyorsan közbeszólok. -Dobjuk elé Quill-t...-elsőre gonisznak hallatszik (elsőre annak is szántam), de komolyan ő a legjobb figyelemelterelő a világon,-ha más nem, ő biztosan jó erre a feladatra- mondom teljesen nyugodtan, majd elröhögöm magam. -Látnotok kellett volna Xandaron, meg Asgardban is. Az a mutatvány...nagyon...röhejes volt -nevetek tovább hangosan. Lehet, hogy végül mégsem Peter lesz a csali, de szerintem ő lenne a legjobb ember erre a feladatra. Meg azért megnézném Thanos arcát, mikor kihívja egy táncpárbajra...fergeteges. Abbahagyom a röhögést és mielőtt bárki is megszólalna, befejezem. -...és ha valaki megkérdőjelezné...a nevetés igenis valódi volt-mormogom szinte csak magamnak.
Ha valamit elrontottam, vagy nem jó, csak szóljatok @
Megérkezett a hadsereg, akik rápályáztak a Föld elfoglalása címre, azonban nem hagyjuk ezt, nem lesz egyszerű dolguk. Mindenki épségben földet ért, mindenki túlélte a zuhanást mások segítségével. De élnek! Össze kell szednem magam, nem omolhatok össze, majd ha ennek vége, megtörténhet, de addig…erőt kell gyűjtsek egy nagyobb kapacitású dolognak. Nyerni kell, senki sem kételkedhet. Ennek a bolygónak nem szabad meghanyatlania Thanos erőitől! Ez a hely... Thanos mentes lesz! Nem tudnék a Bosszúállók nélkül élni. Egy barátok nélküli világ, számomra elképzelhetetlen. Egyszerűen túl fontosak nekem. Mind ugyanolyanok vagyunk. Ám ennyi ellenséggel nem igen akadt még dolgom, sőt szerintem senki sem vert még le ekkora haderőt. Jöhet akármilyen szuper erejű lény, aki mellettünk harcolna, nos én örülnék neki. Hallottam pár elsuttogott szót, Hősök jelennek meg világszerte, hogy az okozott gondot helyre pakolják… olyanok is megjelentek, kik nem is ismertek. Annyira jó dolog ez az összefogás… Futó lépteket hallok. Mire oda fordulok…Wanda már borul is a nyakamba. Enyhén tátott szájjal bámulok magam elé, szemembe könny szökik, ahogy a vékony testét magamhoz ölelem. - Wa…Wanda… - motyogtam a nevét, majd lehunyt szemekkel még jobban magamhoz öleltem. - Sose csinálj ehhez hasonlót. Soha többé. - szavaim közben eresztem el őt, vállainál megfogva meredek a szemeibe. Láthatja a könnyeimet. Láthatja mit váltott ki mindez belőlem. Belőlünk! Ám a történetnek itt nincs vége, a húgom szavai aggodalmasan szöknek ki tőle, kicsit félve figyelem őt…mennyi mindent tud. Vízió… Egy pillanat alatt lepődök meg és felpillantok. Érzem a testvérem szorítását kezemen. Vízió és ő… furcsa és gyönyörű kapcsolatot ápoltak… legalábbis ezt hallottam, miután felébredtem a hosszúra elnyújtott álmomból. Akkor fogadtam meg, hogy nem fogunk elmenni a Bosszúállóktól. A húgom és én is barátokra leltünk. De az imént említett férfi, most veszélyben van… élettelenül zuhan lefelé. Wandára pillantok, ijedt szemei a lelkemig vájnak, kettészelnek. Tennem kell valamit…. Aprót bólintok, a kék cika feltűnik, ahogy az ellenkező irányba elsuhanok, ott egy pillanatra meg is állok, megnézem az épületet… ami előtt zuhant a követ elvesztő Vízió… aztán nekilódultam. Teljes erőmből szaladtam, az épületre fel, fel, fel… még feljebb, aztán Víziótól pár méterre fékeztem csak meg, hogy egy ugrással elkapjam a férfit. Az ölembe húztam, pehelykönnyű volt ez az élettelen test, sokkal hidegebb, mint a hóesés… Aztán ahogy a talpaim megérezték a betont, ismét futásnak eredtem. Tompítva ezzel a becsapódást. Nem tudtam volna megtapadni tovább az épület falán, de az érkezést a betonra már tudtam stabilizálni. Lefékeztem, megkönnyebbültem fújtam egyet, majd fél térdre ereszkedve letettem Víziót magam elé. - Vízió...Hééé. - ez a kő tartotta őt életben... fenébe... Thanos! Ridegen figyeltem a fickót, majd felpillantottam az égre, felemelkedtem. - Thanos! - a sereged halott lesz, mire kettőt is pislogsz. Nem hagyjuk magunkat.
Sziklaszilárdan áll a Kapitány mellett, Steve mellett, a barátja mellett, és harci készültségbe ugrik minden átmenet nélkül, amikor Gregory fenyegetőzik, de végül nem kerül sor összecsapásra. Végül leereszt, és nem habozik megmondani a tolószékes férfinek, hogy ő senkit nem követ. Nem katona többé, és nem is kellene itt lennie, hogy kockáztassa az épségét, és szabadságát. Artemisiára is összeszűkült szemekkel néz, de végül hallgat a józan eszére, ami érdekes módon mindig Steve hangján szólal meg. Nem lövi le csípőből a nőt, noha nagyon szeretné, és véleménye szerint megérdemelné, de tudja, hogy sokan ugyanígy kívánnák az ő halálát is. Mindazért amit tett, és nem hibáztatja Tony Starkot sem, hiszen jogos a dühe és kívánsága a bosszúra és ha Steve nem áll közéjük, Bucky talán még hagyta is volna magát. Most azonban nem fogja, főleg hogy ha nem küzdenek, akkor mindenki meghal. Nem csak ők, (ex)bosszúállók, hanem a lakosság nagy része is, hiszen a titán nem viccel, és már meg is érkezett. Ezek szerint Thor és az azgardiak elbuktak, és most ők következnek. Bucky szívében nem éppen a nyugalom honol, hogy belegondol abba, hogy istenek buktak el ellene, hogy lesz képes egy marék ember az útját állni, úgy... hogy Vízió elmeköve is a szörny birtokába kerül. Felszállnak a gépre, és rutinosan kapaszkodik, sok ilyet vezetett már, és amikor a gép megbillen és szétforgácsolódik, megzuhan, és kizuhannak a gépből mindahányan. A nemrég hozzájuk csapódó idegen nő, Norina is. Zuhannak, de nem éri el Stevet. - Steve! - kiabál felé, hátha össze tudnak valahogy kapaszkodni, de nem várt segítség érkezik, egy repdeső nő személyében és Bucky kapaszkodik is a háborújárta nőben. Ahogy leereszkednek, egy elegáns bukfenccel tompítja a becsapódást és tekintetével követi az ismeretlen nőt. - Én jól vagyok. És maga? Steve? - pillant barátjára is, aki úgy tűnik el van foglalva a terepszemlével, így inkább a nőre koncentrál újra. Elég rosszul fest, de nem tudhatja, miféle háborút vívtak már meg amott. - Ez nem jó... - jegyzi meg és megmasszírozza a halántékát, valamiféle terven gondolkozik. Kivel kellene tartania, vagy hol lenne rá inkább szükség. - Istennő? Hela? - kérdez vissza, mert hallott legendákat és Steve sokat mesélt Thor-ról és Lokiról is. Összeszorítja a száját egy kicsit hogy kezdeni tudjon valamit a helyzettel. Nem egy tipikus vezető, az mindig is Steve volt, de szemmel láthatóan most ő is el van kenődve így inkább Bucky beszél. - Mi a civilek megmentésére indultunk, de ha úgy adódik, és kiállok a kobold ellen, és megpróbálom legyőzni - veti fel, és pillantása végigsiklik a nőn. - Kik jönnek még az űrből? Stark és még ki? Kié az a hajó? - a Milánó-ra gondol, de nem ismeri, nem tudja jobban körbe írni, és közben ha Carol is elindul, akkor ő is. A harcosok felé, ahol Corvus Glaive is várakozik. Bucky tudja, hogy szérum ide vagy oda nincs annyi ereje hogy magával Thanossal harcoljon, így egy másik ellenfelet néz ki magának, és megtámadja ezt a szörnyet. Fém karja legalább olyan ellenálló, mint az a lándzsa lehet, talán kicsit kevésbé, de ez a legnagyobb fegyvere, hiszen ezek ellen mit sem érnek a földi fegyverek. Felkap egy ott felejtett kree lándzsát, és az képzi még jelenleg a fegyvertárát. Harca elegyedik az űrbeli gonosztevővel, hacsak a nő nem tartja vissza, még valami miatt. Ő úgy érzi ennyit tehet meg, és Steve meg fogja érteni.
Nem állíthatom, hogy jól érzem magam. Nyakunkon a Titán seregével, átszelve az átjárók egyikén, miközben a hajó gyomrában tombol a feszültség. Feldobom, hogy el kell vennünk a kesztyűt, mire természetesen az egyik istenarcú úgy reagál, mintha én úgy képzelném, hogy oda táncolok a fickóhoz és egy kis lazítóval bekenegetem a csuklóját, hogy lehámozhassam róla a kesztyűt. Rosszallóan megforgatom a szemem, de nincs szükség válaszadásra, helyettem Mordály válaszol, mire a vállam fölött cinkos mosolyt villantok rá. - Na nem mintha Asgard megmenekült volna az összetett terveitektől... - grimaszolok továbbra is, nem vonva le a szemem Mordályról. Leginkább neki motyogok, de nem zavar, ha bármelyik isten meghall. Tervezgetni lehet, persze, csakhogy időhiányában túl sok lehetőségünk nincsen. Eddig megúsztuk mindig, most is így lesz - pillantok Gamorára elidőzve rajta szemeimmel, majd előre pillantok, hogy szlalomozni kezdjek az égbolton. Egy rakéta a Kicsikém hátsófelébe és máris annyi a tervezgetésnek. Fél füllel azért persze próbálom nyomon követni, miről szólnak a tervek. A nagy susmus, a hálószövögetés, a csapda megtervezése, de amikor Gamorára esik Loki egyik választása, felmorranok. Ez a pasas nagyon nem szimpi. Nagyon nem... - A fejem csóválom, próbálom elfojtani a bennem tomboló érzelmeket. A zöld hercegnőmet úgysem állíthatom meg benne, hogy menjen, úgyhogy jobb, ha csak némán mérgelődöm tovább és a totális elzsibbadt vállamra koncentrálok, amire Drax ráejtett egy démoni ... szervet. Az égett terület eléggé fáj, hát nem gyógyulhat mindenki azonnal. Hallom én, hogy kell még valaki Gamora mellé, de nyilvánvalóan nem én leszek az, aki majd megközelíti a Titánt, túl sok hasznom amúgy sem vennék, ráadásul valakinek a megkent szemű nőre is figyelnie kellene. Úgy elbeszélgetnek a hátam mögött, mintha nem is léteznék, de legalább koncentrálhatok arra, hogy a hajónk épségben megérkezzen. Előre tolom a kormányt, amikor szükséges, vagy éppen magamhoz húzom. Meglep, amikor feltűnik a zöld sziluett az oldalamon. Nem a megfelelő az idő, hogy a sebeimet nyalogassuk. - Legalább tegyél úgy, mintha nem élveznéd. - laposan oldal pillantok rá, majd kiszélesedő mosollyal révedek előre. Mégis mit kellene mondanom? Sosem hagyná, hogy elkísérjem erre az útra. Sosem engedné. Én meg hiába megyek a saját fejem után, tudom, hogy rám figyelne, ha ott lennék és emiatt nem sikerülne úgy a kecses Titángyilkolás, ahogyan azt eltervezték az imént. Kissé persze sértettnek érzem magam, hogy Lokival hamarabb szövetségre lépne, mint velem, vagy az Őrzőivel, de megértem. Draxnak és a többieknek kitaláltam valami más feladatot! Odacsapunk, majd meglátod... Felszisszenek, amikor megérzem a gyógyításának következményeit. - Csak nem elhiszed, hogy túléljük ezt?!? - megjátszott grimasszal bökök állammal a műszerfal fölötti látványra. Úgy tűnik, nagyon is úgy tűnik, hogy elhiszi, hogy van esélyünk, különben miért gyógyítana meg?! Megmosolyogtat a gondolat, mégis inkább előre koncentrálok. Olyan sok mindent mondanék, tudván, hogy ha lelépnek az istennel és a másik választottjával -talán- nem látom viszont, még sem érzem azt, hogy itt a pillanat. Nem akarom, hogy itt legyen. - Nem kell. - nézek a nőszemélyre határozottan, majd elhúzódom kezének melegétől. Nem akarom, hogy rám pocsékolja a maradék perceinket. Legalábbis ne így. Előre fordulok, egyébként is elég közel vagyunk már a csatározáshoz, gyakorlatilag a küszöbén. Pár másodpercig belemerülök Gamora íriszeibe, megfeszítve arcizmaim, de végül Mordály hangja kiszakít ebből a nyálas pillanatból. Megrázva magam, szinte már sértetten kapom a fejem felé. - Kösz szépen! - a kormányra ölelő ujjaim szétfeszítem, mintha kérdővé válna a nonverbális viselkedésem. Én jó vagyok csalinak? Hogy én haljak meg először? Köszönöm! Tényleg. Ideges mosollyal csóválom a fejem, amikor folytatni kezdi. Úgy megnyúznám, amikor ilyen kellemetlen helyzetbe hoz. - Még hogy valódi. - türelmetlenül csóválom meg a fejem, hogy végül mély levegővel feltöltve tüdőm, közölhessem a nyilvánvalót. - Amíg Thanosnak csalit akartok magunk közül, elmondanám, hogy már meg is szerezte... - nyújtom előre jobbom, hogy a műszerfal fölött kimutatva, ők is észrevegyék, hogyan hajítja ki a hajójából az egyik Bosszúállót. Hőst. Robotot. Azt, amelyik legutóbb Drax és az én életemre sietett. - Elég sok csali futkározik odalenn, szóval Drax, Mordály, Groot és én, meglátogatjuk ezt a halálistennőt. - vonok vállat, jobb híján. A nőre ráfér egy alapos verés, akkor is, ha egyébként nem vagyok egy nőverő. - Le kell foglalni őt is valamivel... - teszem le a gépet a következő percekben. Nem túl messze, de nem is olyan közel a hős csapathoz. Fentről nem volt nehéz megpillantani az óriási zöld fickót, így betudom mérni, hogy pár sarok és beléjük futhatnánk. Mehet az egységben az erő, ugye?
Danvers sebzett, fáradt, megkopott ereje és fénye. Ennek ellenére egyáltalán nem lankad a tűz szemeiben. Minden létező porcikája lobog a tűztől, hogy felégethesse maga előtt ellenfeleit. Szikráznak szemei, ahogy az égen feltűnő gépekre tekint, mégis első perceit - miután lerakja biztonságban Buckyt és a Kapitányt - Hulkot kutatja. Az egyetlen személy, aki miatt a megszokott, erős, kemény mag közelében lehet, az Bruce Banner. Ő nem akart soha hősködni, nem is nevezhetné magát annak, hősnek. Bosszúállónak sem lépett elő, hiába volt részese az előző ütközetek mindegyikének. Szabad utat választott. Nem írta alá az egyezményt, de azok mellé sem szegődött, akik fellázadtak ellene. Danvers erős akaratú nő, ő nem követ senkit. Éppenséggel mégis. Ekkor hallja meg a zöld fickó üvöltését. - Amint lerakja a két katonát, felsüvít az égbolton, hogy az íjász férfit is megmentse, aki látszólag a betont igyekszik megcsókolni. Clint karjába ragad finoman, valamelyest mégis magához öleli a férfit, hogy a hirtelen rántástól, ne tépje ki a karját - az kellemetlen volna, egy íjász ember számára. Meg úgy egyébként... Finoman kerülget vele pár tömböt, mielőtt eléggé lelassul ahhoz, hogy óvatosan a Kapitányék oldalára engedje le. - Ha a távolból valaki lelőne, értékelném a nyilait. - mosollyal bólint felé, mielőtt elfordulna Clinttől. Tekintete a két megmentett katona és a köréjük gyülekező embereik, barátaik, családjaik között ugrál. Megpróbál a háttérben maradni, de amikor már fellobban mellkasában a szeszély, felszólal és közli, mit látott. A Kapitánynak, Vasembernek, azoknak, akik élükön haladnak majd megannyi önjelölt igazságosztónak, tudniuk kell, hogy mivel állnak majd szemben. - Semmi bajom. - mosollyal arcán feleli, amikor Bucky az állapotáról kérdezi. Látszólag persze hazudik, hiszen mindkét karja - alighanem - könyékig felégett, és teste több helyen is sebzett, bíbor foltokban ázott. Eltekint a férfiról, szólni igyekszik. Felfelé szegi állát, megfigyeli a flottának számát, erejét próbálja fejben összerakni. Kétségtelen, hogyha az úgynevezett istenek nem voltak képesek megvédeni tőlük az otthonukat, pár halandónak még nehezebb dolga lesz velük. Nyelnie kell, ahogy kiszáradt torkát felmarja a beszívott levegő. Amint Bucky kiejti a Hela' nevet, a nő finoman megvonja vállát. Nincs otthon az istenek neveiben, nem is igazán érdekelte őket egyikőjük sem. Lefoglalta, hogy megbarátkozzon a zöld harcossal... Az újabb kérdésekre Buckyra pillant. Megértően bólint a férfi elszántságát látva. Az emlegetett gép felé tekint, majd elnyíló ajkakkal csodálkozik, ahogy látja, a Milano landol nem messze - az Őrzők eljöttek! - Quill a fickó neve, aki vezeti a csapatot. Azt hiszem Őrzőknek nevezték magukat, Asgardért is harcoltak... kiváló emberek, és fák és... lények. - elbizonytalanodik a mondandója végett, grimaszolva fordul el, amikor megpillantja a lefelé zuhanó Víziót, máris elrugaszkodna a talajtól, hogy érte siessen és megmentse, de a kék cirka fény jelzi - valakinek már a horgára akad éppen. - Minél kevesebb hajó ér célba, annál több az esélyünk. - megerősítésre vár, s ha megkapja, akkor hagyja felaranylani karcsú köralakját, s a felhők közé veti magát, hogy a kisebb - illetve nagyobb hajókban is kárt tehessen. Elvégre egy egész flotta érkezik. Valakinek a háttér táncosokkal is foglalkoznia kell...
I’m not a queen, or a monster. I’m the Goddess of Death.
Kecses léptekben halad fel,- s alá a fedélzeten. Kopognak talpai. Sötétre festett szemei mögül kíváncsian nézelődik, megfigyeli a Titán ellenfeleit. Nyakát nyújtogatja, hogy onnan fentről is jól láthasson. Széles mosolya csak akkor finomul, mikor megpillantja, ahogyan Thanos a mélybe ejt egy földi teremtést. Résnyire szűkülnek szemei, ajkai elnyílnak. Elcsodálja a lényt, aki körül a halál felhője kering. Érzékeli. Hogyne tenné? Ő uralja a halált. Vízió jelenléte halványul. Hela emiatt nyugtalan, mégis, hiába dönti meg vázát, hogy végig nézhesse a zuhanás beteljesülését, a távolban felreppenő aranynőszemély vonja magára a figyelmét. - Lám-lám... - összeszűkült szemekkel figyeli, ahogyan Carol Danvers a kisebb hajók roncsolásába kezd. A nőhöz korábban nem volt szerencséje, de a halál csókja tenyerein - vonzza Helát. Elszánt, izgatott légvétel - mielőtt elrugaszkodik a gépről és egyenesen belerepül a szőke nő légvonalába. Alig támadhatta meg a Titán seregeit, már Hela erejével találja szemben magát a háborgó felhők alatt. A pokol Úrnője egyetlen fogással ragadja torkon a nőt, óvva, vigyázva, hogy fedetlen bőrét ne érintse övé - hiszen gyors és azonnali halált okozna. Abban pedig nincs mulatsága, igaz? - Idefönn majd ki véd meg? - súgja csilingelő, ravasz, gúnyos éllel hangjában a szőke nő zuhatagába, majd a következő pillanatban meglódítja a levegőben, hogy Danvers belezuhanjon az egyik karcoló oldalába, hatalmas krátert hagyva maga után. - Pedig olyan csodálatos képességgel áldott meg az élet... - csóválja fejét finoman, lassan, komótosan, előhúzva hüvelyéből az éjkardot. Megjátszott szomorúsággal tekint az épület falába ékelő szőke nő után, hogy aztán meglódítva kardját, egy utolsó suhintással elpusztítsa a nőt - hacsak annak védelmére nem siet valaki. - A halál fölött senki másnak nincs hatalma... - lesüti tekintetét, az utcán ácsorgó, gyülekező csapatra, majd végül fölpillant a kesztyűje teljességét élvező Titánra. - Formáld kedvedre a világukat. Leróttam a tartozásom... - bocsánatkérő, mégis lelkes mosollyal nézi a Titánt, mialatt megérkezik mellé a fedélzetre. A hatalmas lila uralkodó oldalára lépve, megdöntött fejjel, csodálattal szemléli a kövek ragyogását, s azok pusztító erejét.
Mire a belvárosba érünk, addigra már ellepték az utakat az ellenség. Az erőm már majdnem elfogyott, muszáj pihennem. Egy pillanatra megállok és kifújom magam. Érzem, hogy szemeim lassan becsukódnak és már alig van energiám. Minden lépés egyre fárasztóbb lesz, a fejem lüktet. Bágyadtan nézem a kis csapatot, akivel jöttem. De mázlisták, ők biztos nem fognak mindjárt összeesni. Bárcsak nem volnék mutáns, bárcsak nem lett volna az a nyamvadt baleset, most biztos lennének emlékeim és boldogan élnék a családommal!... És ehelyet most van egy borzalmas melóm és egy rohadt macskám. Lassan a térdemre esem, amit már nem is érzek. Csak dühöngök magamban. Egy szerencsétlen tuskó vagyok!... Várjunk csak... Macsek! Magamhoz térek és sürgősen a macskámat /társamat/ hívom. ~Macsek, hallasz? Kérlek, hozd ide a nyakláncomat, sürgősen! De nagyon vigyázz az úton, kérlek!-mondom magamban, hiszen ő még így is hallja. Macsak ugyanis egy telepata, akivel körülbelül egy éve ismerkedtem meg és őszintén szólva, ő a legjobb társ az egész világon. A nyaklánc pedig, amit említettem, az egy mágikus kő, amely segít a képességeim fejlesztésében, ezek mellett egy kis erőt is ad (erről írtam az ET-ben). Nagy nehezen felállok, majd célpontot keresve körbenézek. A csapat már szétszéledt, így egyedül maradtam. Szemem egy hajón akad meg, ahol egy úgy nevezet Thanos és a Hela, a halál úrnője áll. Hogy honnan ismerem őket? Az túlzás hogy ismerem őket, de hallotam már róluk. Davok nagyon sokat mesélt az ilyen sötét szerzetekről, amíg még tanított, de már egy ideje nem találkoztunk és szerintem nem is fogunk. Látom, ahogy Thanos a mélybe dob egy hőst, akinél egy végtelen kő volt. Már rohannék utána, hogy elkapjam, de valaki már megelőzött, akit igen nehéz lett volna megelőzni. Majd szemeim a Helára terelődnek, aki egy szőke nőt készül elpusztítani. Na, itt az én időm. Futásba /fájdalmas kocogásba/ kezdek, míg nagyából el nem érem a nőt. Telekinézissel igyekszem tompítani az esést, de még mindig nagyon fájhat neki. Már Hela majdnem lesújt a kardjával, mikor az utolsó pillanatban odaugrom és pajzsot formálok körém és a nő köré. Nehéz megtartani az alakzatot, éppen hogy nem hatolt át rajta az ellenség fegyvere. Pár másodpercig még tartom a pajzsot, majd fáradtan elengedem és reménykedem, hogy inkább elmegy és nem fog ránktámadni, van elég bajom anélkül is.
Hálát adok azért, amiért megmentett engem ez a csodálatos nő. Mert késhetett volna ő is, esetleg megtámadhatták volna, miközben felém repül, és akkor tényleg matricává avanzsáltam volna a betonon. Ha nem lesz ennyire sok dolgunk, és nem harcolunk az életünkért, majd megkérem, hogy vigyen el repülni, a kilátás csodálatos. Főleg nekem, aki szinte csak a szemét használja. Megkönnyebbülök, a többiek is jól vannak, a helyzethez képest, legalábbis. - Köszönöm a megmentést, hölgyem. Igyekszem, hogy viszonozzam ezt. – habár íj, és nyíl nélkül haszontalannak is mondhatnám magam, viszont nem esem kétségbe, nagyon, van még nálam pár fegyver, noha mégis csak íjász vagyok. Merthogy késsel, és nuncsakuval nem igazán lehet kree-ket lenyomni, tapasztalat, de majd megoldom.
- Ja, egy istennő, ennyi még nekem is megmaradt a suliból. – morgok kicsit, Bucky kérdésére, istenek, titánok, kree-k, nem lehetne egyszer, hogy valami emberi huligánt kapjunk el? Amibe annyire nem lehet belehalni. Mert lehet, hogy a mi esélyünk egy hangyaherényivel nagyobb, mint a civileknek, de akkor is. - Asgard elbukott, remélem, hogy a Föld már nem fog, ennyi hőssel a hátán. – keserű vagyok, ez tény és való, de nem hinném, hogy magyaráznom kéne miért. A Titánnál van minden kő, amivel fél pillanat eltörölhet minket a föl színéről. A kék cikát látom, Pietro nem tétlenkedik, most már a húga is itt van vele. - Igaza van, menjen, kapjon el pár hajót.- pillantok Carolra egy biztató mosollyal, tud magára vigyázni, ebben biztos vagyok, de lógok neki egy hatalmas szívességgel amiért nem lettem matrica. - Menjünk mentsük meg a civileket, a kobolddal majd később foglalkozunk. Remélem valaki véletlenül elejt egy íjat, és nyilat is. – még ilyenkor is képes vagyok poénkodni. Tuti ez lesz a vesztem.
- Új világ, új kihívás... - pillant le a hajóról, mely sejtelmesen ismerős város felett jelenik meg. - Lámlám... Kár volt újjáépíteni ilyen rövid idő alatt. Az a rengeteg munka... - sugallja a Titán követőinek, kik korábbi harcánál nem voltak még oldalán, de most minden eddiginél pusztítóbb sereget sorakoztatott fel. Nyugodtság tölti el fáradt szívét. Hiszen tudja jól, hogy a mintegy tíz nagyhatalmú faj, melyet maga mellé toborzott az utóbbi hónapok során, most az egész világ égboltján egyszerre lopják el a Napot a földi férgektől, kik gúnyt űztek belőle. Két kővel nem pusztította el a Földet, de ha a kesztyű teljes lesz, ugyan ki állhatna az útjába? - Mielőtt elpusztul, elérjük, hogy könyörögjenek a végéért. - kaján vigyorát képtelen eltörölni, így tekint végig a Nagy Almán, mely lába előtt terül el, s igyekszik megőrizni emlékeiben, hiszen tudja jól, hamarosan hamva sem marad ellenségei tűzfészkének. - Kedvesem, elhoztalak, hogy gyönyörködhess egy újabb világ pusztulásában. Leld kedved benne tetszésed szerint, míg megteheted.
S mikor a hajó közelebb ér, nem tudja nem észrevenni ama hatalmas terület, s közepén a Birtokot, mely skarlát katonájának egyetlen s legfőbb célpontja volt. Tudja, a lány nem hibázhatott, s amint megszerzi az elmekövet, első dolga lesz megköszönni neki eddigi szolgálatait, és megszabadítani életétől. A lány eszközként szolgált, s jó szolgálatot tett. Megvolt a hatalma, s vakon követte vezetője utasítását. Képtelenség, hogy bárki is éljen még a Birtokon. - Adjuk meg a kegyelemdöfést! Pilóták! Pusztítsák el a mutánsok bázisát! - utasítását azonnali cselekvés követi. Az őket kísérő két csatahajó fegyverzete felizzik, és egyazon időben dördülnek el sugárágyúik. Íriszeiben tükröződik a halálhozó fényjelenség, s örömmel nézi, ahogy a pusztító energinyalábok végleg elvarrják a mutáns-ügyet. Ha bárki életben is van még, emberként, erőtlenül, nem szabad megadni az esélyt arra, hogy a remény akár csöppnyi szikrája is megmelengesse botor szívüket.
Ám a kívánt hatás nem következik be. Gigászi robbanás helyett egy elhalt, sikertelen kísérletté lett parancsa. - Teljes képet kérek! - utasítja alattvalóit, mire egy élő kép jelenik meg a helyszínről. Láthatják a sebesült és mégis nagyon is élő mutánsokat, erejük teljében, ahogyan védőpajzsot emeltek, s képtelen nem észrevenni azt a lányt, aki Manhattanben is ott volt, s hasonló erővel védte a harcosokat és a civileket. Most a robbantást hiusította meg. A düh apró szikrája jelenik meg arcvonásain, miközben komoran mered a képernyőre. Ez egyértelművé teszi, hogy Wanda nem teljesítette óhaját, vagy legalábbis elbukott. - Az a semmirekellő Boszorkány! Hamarosan saját kezemmel szaggatom ki a nyelőcsövét... - elfordul, s egyenest legerősebb harcosaira veti tekintetét. - Vezesd őket a Birtokra, és gondoskodj arról, hogy azok a férgek többé ne okozzanak gondot! Vigyél annyi harcost, amennyit jónak látsz, Gyermekem! - parancsolja kimérten jobbjának, Corvus Glaivenek. Tudja jól, hogy harcosa nem fog kudarcot vallani. Képtelenség, hiszen a halhatatlanság ajándékával áldotta meg, s bár egymaga is elegendő lenne a lentiek ellen, mégis az magával viszi Proxima Midnightot és SuperGiantet is. Még nézi, ahogyan elhagyják a hajó fedélzetét egy kisebb gépen, és rajszerűen követik őket a chitauri és kree harcosok. - Rátok itt lesz szükség. - ezúttal Black Dwarfra és Ebony Mawra pillant. A nyers erő és meggyőzés mestere kellhet még az utolsó kő megszerzéséhez, és az azt köető harcban, bár nem okozna gondot a Titánnak sem, mégis biztosra akar menni. Egyszer már meglepték. Többször ez nem fordulhat elő...
- Mégis mit képzelnek? Hová mennek? - gyilkos düh ül meg elméjén, amikor megpillantja az utolsó kő hordozóját, Víziót, ahogyan egy helikoptert kísér, s annak fedélzetén olyan ismerős arcok pillantanak felé, mint a Kapitány, az ezüst hajú Pietro, az íjjász Clint Barton, az ügynöknő Natasha Romanoff, és nem tudja nem észrevenni azokat a Vasember szerű robotokat, mik Tony Stark tulajdonát képezik, vagy akár magát, a beképzelt milliárdos rejthetik. Ők mind ott voltak, és társaikkal ellene vonultak Manhattan szívében. A bosszú rossz tanácsadó, s ezúttal egyetlen percet sem késlekedik a támadással. - Az a gép lesz a koporsótok! - egy lila fényű erőhullámot irányít a kesztyűből egyenest a helikopter felé. Bár próbálta visszafogni magát, de minden más ember vezette gép is egyidőben robban, mi New York égboltját ékesíti, s több Stark robot is alább hull a gépekkel. Nem érdekli, hogyan égnek hamuvá az önjelölt igazságosztók, hanem azonnal egy másik kő erejét használja, mire a gép mellett repülő android előtt megnyílik a tér, és mellette, Black Dwarf markában landol. - Már nincsenek többé a hitvány barátaid, kik legutóbb megvédtek tőlem. Ígérem, ezúttal nem hibázok! - Vízió ütlegelni kezdi hatalmas katonáját, de Black Dwarf szilárdan tartja őt. A Titán kimérten lépeget közelebb, mire a borostyán fénysugár kilövell Vízió homlokából, egyenest a Titán felé. Egy végső, elkeseredett próbálkozás... És ez így is van rendjén... Az Aether vörös aurája szinte azonnal reagál testvér kövének ellentámadására, és közveten védfalat von fel gazdája köré, így Thanos lomha, de határozott léptekkel mégis eléri Víziót. Hiszen egy kő mit tehetne öt hatalma ellen?! A kesztyű öt köve egyre sebesebben pulzál, mikor karnyújtásnyira eléri Vízió fejét. - Ez fájni fog! - jobbjában összepréseli Vízió koponyaszerkezetét, és kesztyűs baljával az aranyló sugarat elnyelve egyszerűen kitépi az erő forrását rejtő követ a helyéről. A férfi azonnal eszméletét veszti, és elernyed Dwarf fogásában. - Hajítsd ki! Már nincs rá szükségünk! - adja az utasítást a pusztító, nyers erővel bíró katonájának. Még vet egy pillantást Vízió után, majd kiélvezi a pillanatot, melyre évezredek óta áhítozott. És az utolsó kő is a helyére kerül... - Kedvesem! Légy részese egy új isten születésének! - ezzel fénylő aura járja körbe a Titánt. Sejtjei megtelnek pusztító erővel, és szeme fényesen izzani kezd. Minden bizonnyal mások teste nem viselné ilyen jól ezt az erőt, hiszen van, aki egyetlen kő érintésétől elpusztult, de a Titán elég őrült ahhoz, hogy ez ne érdekelje. Teste egyszerre viseli el a mérhetetlen fájdalmat és kínt, míg elméjével beengedi az erőt minden egyes testrészébe. Eleinte a fájdalomtól ordít fel, de azt mélyen elzárja elméjébe, míg végül, őszinte, hangos nevetésben tör ki. A fénylő aura megállapodik körülötte, és nem múlik többé. - Szóval ez lenne a végtelen hatalom? - nézi fényesen izzó köveit, majd marokba zárja kesztyűs kezét. Még látja, ahogy Hela torkon ragadja Carol Danverst. A nőt, kit kree alattvalói formáltak pusztító szörnyeteggé. Ezúttal ő is bevégeztetett. Amikor Hela mellé ér, és hozzá szól, lágy pillantást vet felé. - Jól szolgáltál, Kedvesem! És most itt az ideje, hogy a földiek megtapasztalják, milyen az igazi félelem!
Némán a gép elejébe sétál, és szemléli a lent sürgő, apró, hangyának tűnő embereket... amiket el kell taposni. Kinyújtja kezét, és egy ikertoronyra irányítja a kesztyűt. Nem mond semmit, nem is gondol, csupán szétnyitja ujjait, mire az épületek minden bent tartózkodóval együtt rögvest elpusztulnak, s hangos robbanással rengetik meg New York utcáit. Gyönyörködve nézi művét, majd elégedett pillantást vet a kesztyűre. Az idők kezdete óta ő az egyetlen, ki képes volt összegyűjteni mind a hat gyémántot, és ami a legfontosabb, képes parancsolni nekik. Senki sem tudja, milyen erő van most a birtokában, s minden bizonnyal, ha akarná, akár most is, ebben a pillanatban egy szemhunyás alatt elpusztíthatná ezt a bolygót, vagy akár ezt a galaxist is. De nem így tesz... azt akarja, hogy azok, kik megalázták, most igazán szenvedjenek, mielőtt elégnek ezen a parányi és szánalmas planétán. Lehunyja szemét, és a kesztyűnek hála, látja maga előtt a világmindenséget, s rajta minden élőt... és holtat. Most azokra gondol, kik szenvedését leginkább kívánja. Ám hiába korábbi támadása, ezek a személyek nagyon is élnek, és ebben a pillanatban is egyesülnek New York utcáin. Azt hitték, hogy nem látja majd őket? Miben reménykedtek? - Hela, Kedvesem! Odin fiai élnek, és eljöttek, hogy megbosszúlják apjukat. Azt gondolom, van még dolgod velük. Én pedig társaimmal meglátogatom a többit. Zárjuk rövidre, de ezúttal Te fogod végignézni, ahogy felperzselem ezt a bolygót!
• Thanos miután egyesítette a köveket, játszi könnyedséggel felrobbantott egy ikertornyot, mely megrengette egész New Yorkot, majd tájékoztatta Helát, hogy Odin fiai nagyon is élnek. A Titán ráparancsol a Pokol Úrnőjére, hogy foglalkozzon az Asgardból érkezőkkel. A gépeiket letéve, landolnak New York utcáin az ellenséges hajók, rombolást hagyva maguk után.
Hela az istenek felé indul, hogy leszámolhasson velük. Thor és társai szembeszállhatnak a nővel, de meg is kerülhetik, hogy a Titánra koncentráljanak. Az Őrzők tagjai felveszik a nővel a harcot. Hela erősebbnek bizonyulhat náluk, így a Bosszúálló csapat néhány tagja csatlakozhat hozzájuk, hogy együtt küzdjenek meg a Halál Istennőjével.
Eközben a Titán és serege New York utcáit veszik birtokba. A Bosszúállók és azok a hősök, akik elég bátrak, megpróbálhatnak a Titánra támadni, ám nem lesz egyszerű dolguk. A lila óriást védelmezni Black Dwarf, akinek a bőre legalább olyan áthatolhatatlan, mint Thanosé.
A megsebesült Carolért Hulk siet, hogy aztán kimentve őt, végre távolabb tudhassa a legnagyobb veszélytől. Ennek következménye lehet, hogy a nő valamelyik halandó Bosszúállóhoz csatlakozik, hogy azt fedezze a továbbiakban, méghozzá igen sikeres párost alkotva vele.
// Szeretnénk a következő heti mesélés során csoportokra osztani a jelen lévőket, ezért megkérünk mindenkit, hogy a következő hozzászólásában egyértelműen jelezze, hogy ki ellen kíván fellépni: Thanos ellen, Hela ellen, Black Dwarf ellen, vagy a hajókról leszálló ellenséges teremtmények ellen. //
***
» Általános leírás: A hozzászólásod megírására egy hét áll rendelkezésedre. Ha valaki nem írja meg egy héten belül a hozzászólását, a kör újra indul (mivel sokan vagyunk, törekedjünk nem megváratni egymást). A Kalandmesternek jogában áll a karaktereket útmutatásokkal irányítani, illetve hozhat be egy-egy körbe/szituációba újabb karaktert, illetve vihet ki, ha eltűnik a játékos, vagy a szituáció úgy kívánja.
- Reagsorrend: nincs. - A felvonás résztvevői: Pietro Maximoff, James Barnes, Norina Thomson, Clint Barton, Peter Parker, Carol Danvers, Tony Stark, Bruce Banner, Thanos, Hela (NJK), Wanda Maximoff, Gamora, Drax, Peter Quill, Rocket Raccoon, Sigyn, Loki, Thor - Becsatlakozhat: az új felhasználót talált Steve Rogers, az új felhasználót talált James Logan Howlett, Natasha Romanoff, Groot [NJK]
Csak némán figyelem, ahogy Sigyn és az egyik Őrző úgy köszönti egymást, mintha már ismernék egymást. Nincs kizárva, hogy találkoztak, miután megrendeztem a halálom, nem kerestem őt, nem tartottam szemmel. Csináltam volna, amit Thor? Heimdall-lal szemmel tartom, tudva, hogy jó eséllyel soha többet nem látom? Döntöttem, mikor Thor kiszabadított, ebbe pedig rajtam kívül nem fért bele senki sem. Épp elegen bántottak már, saját magamat nem akartam kínozni. – Jelenleg szabad vagy. – válaszoltam egyből, szinte meg sem várva, hogy végigmondja, amit akart. – Mint láthatod. – mondom, mikor már eltűntetem róla a láncokat. – Vagy talán visszavágysz oda? – a szavaim gúnyosak, ahogy a kérdést intézem hozzá. Zsigerből jön, gondolkodás nélkül kérdezem, az elmúlt évek alatt összegyülemlett keserűség és düh mondatja velem. Ahogy utoljára Friggának is. Sigyn szavait hallva csak elfordítottam a fejemet az ablak felé. Veszteség … jól tudom, hogy mi az. Azóta pedig nem ismerem be. A bevallott fájdalom az, ami széttépi az embert, nem az, amit eltemet és elfelejt. Ezt a fájdalmat pedig nem akartam érezni. Főleg nem most. Csak hátráltatna, elvonná a figyelmem … gyengévé tenne. Ahogy azzá tett régen is. Bosszú … mi értelme, ha megöljük vele magunkat?A bosszú elégtétel, amit csak az élő érezhet, a holt nem. Azzal pedig, hogy Thanosék után készülnek, a saját sírjukat ássák meg. És a mienket, ez zavar a leginkább. Nem tervezek értük meghalni. – Asgard azért pusztult el, hogy időt nyerjen a szánalmas fajotoknak. – meg sem próbáltam elrejteni a hangomban felcsendülő undort és gyűlölet. – Az emberek nyertek pár órát, hogy elbúcsúzhassanak a szeretteiktől. A ti bolygótokat kellett volna először porig égetni … ehelyett Asgard pusztult el értetek. Légy hálás, amiért nem hagytuk őket egyből továbbmenni, esélyt adva a fajodnak a túlélésre. – igazságtalan. Asgard évezredek óta fennálló birodalom volt, világokat őrzött, a Föld mit tett azért, hogy ne pusztuljon el? Miért akarnám ezt a világot, és a lakóit megmenteni? – Ti, patkányok … - húztam gúnyos vigyorra a szám, először a rágcsálóra, majd Quill-re, az emberek képviselőjére pillantva. - … csak azért léteztek még, mert mások harcolnak és halnak meg helyettetek. – oh,pontosan tudom, hogy mit gondolnak rólam. Jól gondolják, nem tévednek. Könnyen feláldoznám bármelyiküket. Nem kell szeretniük, de még csak tisztelniük sem. Nem azért vagyok itt,hogy megmentsem őket, a földet, vagy a lakóit. Az Thor. Én nem vagyok hős. Azért vagyok itt, mert Thanos rosszabb, mint bármelyik parazita a galaxisban. -Ő a lányának hív. – ez a legtöbb ember számára csak egy szó, nem bír jelentéssel. A szavaknak viszont igen is van jelentősége, aki odafigyel rájuk, pár mondat után kiismeri a másikat. Arról nem is beszélve, hogy … Thanos őt akarja közülünk a legjobban. Miért ne kaphatná meg? Az viszont meglep, mikor Thor-t említi. Csak futólag pillantok a bátyámra, majd Quill felé.Oh,igen,látnom sem kell az arcát,hogy érezzem milyen érzések dúlnak benne. Hiába értem meg ... élvezem az elképzelt gyötrődését. Nehezen állom meg, de végül nem mondok semmit sem Gamora Drax-hez intézett szavaihoz. – Nem jöhetsz velem. – ráztam meg a fejemet, Sigyn-re pillantva, majd közelebb léptem hozzá. – Nem fogsz meghalni … értük. – értem pedig végképp nem. Thanos erősebb, mint mi, és elég okos ahhoz, hogy kihasználja az érzéseinket. Nekünk épp ezért nem erősebbnek, hanem ravaszabbnak kell lennünk, mint ő. – Nem minden az, aminek látszik. Én pedig nem azért megyek oda, hogy meghaljak. – és nem is azért, hogy megmentsem ezt a bolygót. Sokkal egyszerűbb oka van,amit ha most nem is ért meg Sigyn, később talán megfog. Thanos-t egyetlen dolog teszi jelen pillanatban legyőzhetetlenné. Ami őt naggyá teszi … engem miért ne tehetne? Megkaphatom a bosszúm is, ha elvettem tőle. Ehhez azonban az kell, hogy ne vonja el a figyelmem a döntő pillanatban, hogy Thor és Gamora a törődő istent lássák bennem, aki … az életét kockáztatja, hogy véget érjen a vérontás. Quill szavait hallva odakapom a fejemet, ahova mutat a kezével. A szavaiba pedig akármennyire is szeretnék újfent belekötni, most nem tudok. – Segíts nekik. Szükségük lesz valakire,aki hasznos is … akárhogy is nézem, egy nagyszájú rágcsáló, egy bokáig érő fa, egy őrült mániákus és egy … repülő emberből álló csapat több,mint kevés, hogy érjen bármit is Helával szemben. – Próbáljatok ne minél előbb meghalni. El kell, vonjátok a figyelmét. – Hela keresni fogja Thor-t, vagy engem. Nem akarom a megmaradt erőmet arra pazarolni,hogy illúziókkal csalom őt messzebb, arra rá fog jönni. Quill-ék kell megoldaniuk ezt . – Megkerüljük Helát-t, amíg feltartjátok. A Bosszúállók majd segítenek nektek. – Quill-hez intézem a szavaim. Elég sokan lesznek, hogy elég időre lekössék a figyelmét. – Mi pedig … köszöntjük Thanos-t. – pillantok Thor-ra, majd Gamorára. Thanos a miénk lesz,inkább az övék. Én beérem az erejének forrásával is. Mielőtt azonban elindulnánk, felhasználok annyit az erőmből, hogy Quill-hez szólhassak úgy, hogy más ne lehessen tanúja annak. – Ha Sigyn meghal, Thanos a szemed láttára nyúzza majd meg a szerelmed, erről gondoskodom. Talán még segítek is neki. – hallhatja a hangom a fejében,ami ugyan halk és nem több,mint egy suttogás, de … csak neki szól. – Ha azt akarod, hogy esélye legyen ezt túlélni … tégy róla, hogy Ő is túlélje! – a szám nem mozog,miközben Peter hallhatja szavaim, de ha felém fordul, láthatja rajtam, hogy … nem ijesztgetni akarom. Én minden szavamat komolyan is gondolom. – Sok szerencsét! – mosolyogtam Quill-re és a csapatára, majd Sigynhez fordultam. – Korai még a búcsú. – és egyébként is utálok búcsúzkodni. Nem tervezek meghalni, ahogy ő sem fog. Ez utóbbit pedig remélhetőleg Quill sem hagyja majd. Nem érdekel a világa, a csapata, a népe. Sigyn és Thor nem halhat meg, mindenki más … feláldozható. -Induljunk! Ne várakoztassuk meg Thanos-t. – intek a fejemmel, hogy kövessenek, mikor kiszállok a hajóból. Elrejtem magunkat egyből, ahogy kiérünk a hajóból, hogy könnyebb legyen az utunk, Thanos-ra kell tartalékolni az erőnket. – Eszetekbe ne jusson hősködni. Nem látnak minket,de rájönnek, hogy itt vagyunk, ha valamelyik segítségére siettek. – céloztam a körülöttünk lévő halottra ítélt civilekkel, akik az életüket próbálták menteni. Kénytelenek lesznek végignézni, ahogy ártatlanok halnak meg,ha elakarnak jutni Thanos-ig. – Amint elég közel értünk hozzá, felfedlek téged. – intézem a szavaimat Gamorához. – Téged akar a legjobban közülünk, vond magadra a figyelmét, hogy meglepetésként érjük. – én nem ígértem meg Quill-nek, hogy egyben látja viszont a barátnőjét. Kockáztatnia kell, ha győzni akarunk, most ez a siker ára. – Te pedig, bátyám … minden erődre szükségünk lesz. Minél gyorsabban meg kell, hogy fosszuk a kövek hatalmától. Úgy már lesz esélyünk. – főleg nekem. Ha hozzá jutok a kövekhez … ez a harc úgy érhet véget, ahogy én akarom.
//Srácok, ha valami gond van vele, írjatok, a nem túl ideális wifi erősség és a nagy meleg könnyen lehet, hogy az agyamra mentek már //
Tudjátok, hogy amúgy szeretés van, de szerelemben-háborúban mindent szabad
Elmondhatjuk magunkról, hogy valóban a Galaxis Őrzői vagyunk. Mindenhol ott vagyunk, legyen az a kicseszett Xandar, Asgard, vagy éppen a Terra. Felvéshető a listánkra, hogy a csapatunk két tagja is igazán közeli kapcsolatot élvez a Titánnal szemben, szóval szó se róla, ahol ott a lila, érkezik a zöld is. Amivel nincs probléma, azt leszámítva, hogy valószínűleg most majd meghalunk, mert hát nem igazán van birtokunkban olyan erős szövetséges, aki elbírna a Titánnal, vagy a pokoli -hamuarcú- asszonnyal. A Milanot az istenek önkényesen úgy tekintik, mintha kötelességünk lenne őket megmenteni - legalábbis az egyikük. Amire elgondolkozom, hogy Mordállyal együtt lelövöm a fickót. A nő ártatlansága és a szőke nemessége az, ami megállít ebben. Meg persze, hogy én vagyok a pilóta! Aligha nem kiejtem a kezemből a botkormányt, amikor a savanyú képű magyarázni kezd. Vállam fölött pillantok rá rosszallóan, majd undorodó arccal nézem, ahogy beszél az emberekről. Micsoda öntelt féreg?!- Vagy mert gyenge vagy... - teszem hozzá egy nem túl türelmes grimasszal. Esküszöm rá kell fognom a botkormányra, hogy ne kapjam elő valamelyik fegyverem. Értem én - hogy egységben az erő, de az is biztos, hogy ezért a sápadtarcúért nem lenne túl nagy kár. És a Mindenek Atyja ezért adta életét?! Az Öreg máris foroghat a sírjában - grimaszolok nem túl kedvesen, főleg, ahogy patkánynak nevez minket, halandókat. - Mások? Miről beszélsz te? Hol volt Asgard, vagy bármelyik világ, amikor bajba volt a Föld? Gondolkozz már, héló... - tenyérrel felfelé rántom a kezeimet. Baromi nagy szerencséje van, hogy lefoglal a vezetés, mert kevesen múlik, hogy kirúgjuk a gépből. Legalábbis a részemről biztosan. - Komolyan... - rosszallóan fordulok előre, s jobb is, hogy kizárom magam. Őszintén reménykedem benne, hogy ez a sötét hajú sápadt bőrű majd ott hagyja a fogát. A további beszélgetésből kimaradok. Épp elég arra figyelnem, hogy a fentről érkező flotta ne csapjon a seggünkbe rakétát! Ráadásul az isteneink sem túl szimpatikusak egyelőre. Morogva ráncolom szemöldökeim, ahogy előretolom a kart. Gamora időközben odakerül mellém és ápolni kíván. Egy darabig hagyom, majd véget vetek a sebeim nyalogatásának. Erre nincs idő...
***
A gépet lerakom, s máris úgy tűnik kialakulnak a csapatok. Egyáltalán nem tetszik, hogy Gamora nem marad mellettem, de mennie kell. Ha valakinek, neki van esélye szembe szállnia Thanossal. Jobban ismeri, mint akármelyikünk. Miközben az övemre pattintom a fegyvereim, meghallom a sápadtarcút a fejemben. Mondanom sem kell, hogy arcizmaimat rögtön élbe vágja, a fejem megrázom, de nem kerüli el a figyelmem, hogy rajtam kívül senki sem hallja, hogy megfenyeget. Miközben nézem őt, hangos nevetésbe kezdek a fejem csóválva. - Ha azt hiszed, hogy figyelni fogok rá, hogy ne essen baja, akkor van egy rossz hírem... - közlöm jól hallhatóan, hogy a fedélzeten mindenki hallja, hogy én bizony nem fogadok el ettől a sunyi alaktól, istennek sem csúfolható, rosszindulatú, savanyú fickótól, semmiféle parancsot. Ha azt képzeli, hogy Gamora lesz az aki, akit a Titán először megnyúzna, akkor nagyon téved. Fontos neki! Hányszor is láttuk már ezt?! Háromszor? Vagy négyszer?! Ő és a szöszi sokkal hamarabb véget érnek. A nője sem izgat. Drax majd körbeugrálja, ha akarja. Én nem fogom. Bár a nőt őszintén sajnálom, amiért egy ilyen alakhoz kötik az érzelmei. Látszólag fikarcnyit sem jelent neki. Nem foglalkozom vele tovább, Gamora mellé lépve a karjába kapok, megállítva őt, épp úgy, hogy más ne hallhassa, amit súgok a fülébe. - Nagyon vigyázz magadra és ne bízz senkiben... - homlokom arcélének támasztom egy pillanatra, mielőtt elengedném, majd magam is megindulok, hogy lelépjek a kicsikémről és belekezdhessünk a világ megmentésébe.
***
Leugorva a gépről a maradék Őrzőkkel és Sigynnel (?) neki indulok a távolságnak, ami köztünk és a Bosszúállók között van. Az égen lebegő Hela egyértelműen kiszúr bennünket, de a szőke nővel is elbánt az előbb - úgyhogy gyanúsan a földi hősök is ráfognak koncentrálni. - Gyerünk, gyorsan! - csápolok a karommal a csapatnak, s fedezékből - fedezékbe érve sietek, rohanva, hogy elérjem a Kapitányt, Starkot és persze azt, aki mellett igazán biztonságban érzem majd magam: Hulkot. Eltarthat egy ideig, amíg elérünk hozzájuk, de addig én meg nem állok! - Olyan dejá-vum van! - kiáltok oda nekik fáradt, kopott mosollyal, majd az egyesült (?) csapatukhoz lépve, róluk pillantok fel a sötét asszonyra. - Egyben vagytok?! - nézek végig Starkon, majd Wandára esik a pillantásom - akinek külön is bólintok, majd keresve a csapatban új - régi arcok után, felmérem hányadán állunk, majd fegyvereim biztosítva a lebegő(?) nőre célzok. - Nyírjuk ki a banyát. - pillantok a velem érkezőkre, majd a Bosszúálló bandára és izzítva az energiáim, elrugaszkodok a rakétáimnak köszönhetően és fellendülök, hogy lelőhessem a francba végre ezt a szottyadt nőszemélyt. Mit is mondhatnék!? Sorozom a lövéseimmel és megpróbálok egészen közel kerülni hozzá. - Te gusztustalan, száradt lelkű csoroszlya! - kiabálom közben, nem foglalkozva vele, hogy időnként befüstöl a sarkam. - Ide nézz, te nagy lila varangy! - harsogom Thanos felé is, aki időközben már az utcákon jár, miközben a nőcit lövöm. Nem lenne baj, ha ránk figyelnének.Úgy több esélyük lenne Gamoráéknak meglepni őket.
Egészen közel jutok már Helához, amikor a nagy ork rám ugrik a semmiből és beleöklözik a mellkasomba. Az ütésének köszönhetően háttal belecsapódok az egyik épület falába. Onnan arccal bele a betonba. S egy újabb ütés, a térdével a gyomromba. - Az anyád... - alkarjaimra támaszkodva igyekszem megemelkedni. Négykézláb húzom felfelé a vázam, s szembe nézek Black Dwarffal, aki utam állja - csak nem vagyok túl sok?..
Miután nagy egyetértés követi a nőt, felfelé száguld a levegőben, hogy a kisebb hajókat darabjaira szaggathassa. A szőke ciklon felfelé hasít, öklei aranyfényben izzanak fel, miközben szemeiben az elszántság tükrében ragyognak a robbanás fényei. Belehasít, belemar azokba a gépekbe, amelyeket képes elérni. Ám nem jut túl messzire - hirtelen érkezik a közelébe Hela, a Pokol Úrnője, hogy zúzásának véget vessen. Carol nem riad meg tőle! Rengeteg érzelem kezd kavarogni a gondolatiban, a vénáin keresztül, ám a félelem, mint olyan - nem szerepel közöttük. Még akkor sem, amikor az ujjak a torkára fonódnak. Mindkét tenyerét a nő csuklójára csapja, s teljes erejében felizz energiája, hogy megsebesíthesse a sötét hajú lidércet, ám nem ér el semmit vele. Levegője fogyni kezd, lassan szédeleg, ahogy a a fojtás erősödik torkán. A következő pillanatban máris belecsapódik a romok közé. Némán kiált fel fájdalmában. Asgardban már megsérült párszor, ez újabb heg gerince mentén már aligha hiányzott. Az eszméletvesztés peremén táncol. Hiába látja, hogy a nő kardot ránt ellene, még elrepülni sincs ereje reszketeg izmai mögött. A zuhanás közben érezte, hogy valamilyen erő próbált hatni rá, hogy a becsapódása tompuljon, de teljes hátának ívén felsebesedett. Nyöszörögve próbál hasára fordulni, hogy elmászhasson a kard erejétől, amikor egy ismeretlen lány robban be elé és valamiféle pajzzsal védekezik a támadás ellen. Hálálkodva mosolyog a lányra, aki szintén elgyengültnek tűnik a védelem felhúzása miatt - bár kevésbé sebzett, mint Carol. - Köszönöm... - búgja halkan, remegő hangon, amikor hirtelen vaskos karok fonódnak alakja köré és egy óriási zöld folt tornyosul felé. Carol szemeiben könnyek csillannak fel, ahogy megpillantja a szeretett fickó(i egyikét). Minden erejével megpróbál belehúzódni annak ölébe, hogy apró, és könnyű lehessen. Nem mintha Hulknak gondot okozhatna Danvers súlya! Éppen csak belebújik a zöld menedékbe, a következő pillanatban már a Bosszúállók között találja magát, ahol finoman fektetik a betonra. Fókaülésben néz körbe, majd az érkező Őrzők felé mosolyog, teljes örömében - amennyit a helyzet megengedhet. Hallgatja Quillt, félti a férfit, mikor megindul, így rögtön megérinti a még mellette ácsorgó (?) Hulkot, s felpillant rá. - Menj, zúzd szét őket! - állát szegve nézi a mellette morgó alakot, majd finom, puha mosollyal bólint s engedi útjára a zöld óriást. Innentől kezdve, vontatottabban mozog a nő. Mégis megpróbál óvatosan felegyenesedni, hogy Lord és Hulk(?) támadását megsegítse a tenyereiből lőhető energiákkal. Ám az ellenséges flotta szét szélesedése az utcákon arra engedi következtetni a nőt, hogy őrá talán itt lesz szükség. Elfordul a csapattól és lassú, komótos léptekben halad az elnyíló utca felé, hogy a mindenféle torzszülötteket, akik a Titánt követik - darabjaikra lőhesse, vagy éppen üthesse - szövetségre lépve bárkivel, aki vele tart.
//Carol a hajókról leszálló ellenséges teremtmények ellen megy.//
I’m not a queen, or a monster. I’m the Goddess of Death.
Keserű mosollyal bólint a Titán felé, amikor az megmutatja, miféle erőre is tett szert. Hela tudatában van annak, hogy Thanos sokkal erősebb lett, minthogy egyszerű épületeket romboljon le mindössze, mégis, a nőt valahogyan nem érdekli a kesztyű hatalma. Sokkal finomabb a sziluettje annál, minthogy ilyen aprócseprő dolgokkal foglalatoskodjon. Szívének megannyi kérge alatt vonzódást érez, hogy Hellbe vonuljon vissza, s az odaérkező asgardi népekből démonokat varázsolhasson. Amint látja, hogy a szőke csodanő megmentésére siet a zöld teremtés, rögtön tekintetét magához bilincseli e kettő. Tekintetét nem, fejét fordítja mindössze a Titán felé, amikor arra kéri őt, hogy Odin gyermekeire támadjon. - Elfeledtem... - mélyen búg hangja, miközben a leszálló hajót elhagyva, léptei kecsesen visszhangzanak a sikolyoktól túlzsúfolt New York utcáin. - ... minek is az istenei? - válla fölött suta félmosolyt ejt Thanos felé, majd amint Black Dwarf közéjük lép, a nő már tudja, hogy neki nincs pajzsa és ez igazán szórakoztatja. Hela gondolatban Víziónál jár, s éppen őmiatta rugaszkodik el a talajtól, hogy megkereshesse a kék cirka tartózkodási pontját. A nő számára annyira kirívó jelenségnek hatott a mesterséges intelligencia, hogy kedvére lelne - ha visszaadhatná - megmenthetné az életét. A nő ebben a pillanatban minden energiájával Víziót keresi. Hiszen Hela se nem jó, se nem gonosz ebben a világban, még akkor sem, ha nézőpont kérdése. Ám kutakodó figyelméből Űr-Lord szavai és lövései vonják magukra a figyelmét. A nő meggörnyedve hátrál, ahogy a lövések eltalálják őt. Dühödten parázsló szemekkel nézi a fiút, aligha nem eltökélt szándékául téve, hogy megöli őt. Az egyesül ellenséges csoportok láttán Hela úgy dönt, hogy nem foglalkozik - az egyébként általa nem látott - istenekkel. Inkább az itteniekkel szórakozik, óvatosan! - Kérlek. - pillant finom mosollyal a mellette álló Black Dwarfra, akit ezúton arra kér a hozzá érkező Lorddal kapcsolatban, hogy térítse el. S így is lesz. - Sajnálom félterrai, nem szándékozom egy fél-emberre pocsékolni az erőmet, akkor sem, ha... - résnyire szűkülnek szemei, ahogy a Dwarf által levert alakot kémleli. Mintha' nem is számítana halad tovább az Őrzők és Bosszúállók csapata felé. - Bájos banda. - biccent feléjük, majd türelemmel ácsingózva várja, hogy valamelyiknek elegendő bátorságot pumpáljon ketyegője ahhoz, hogy egy rátámadjon. - Ki kíváncsi a pokolra? - derűs arckifejezéssel néz végig a felsorakozókon.
Nem süllyedhetek el az önsajnálatban, sem abban hogy szeretett hazám, Asgard elpusztult. Ezen lesz még lehetőségem merengeni, legalábbis nagyon remélem hogy túlélem ezt a zűrzavart. Meg kell küzdenem a galaxis két legnagyobb gonosztevőjével, és megmenteni a földet. Miért olyan ismerős nekem ez a szituáció? Lokira pillantok, de nem szólalok meg. Csak eszembe jut, hogy egyszer vele is küzdöttem itt, de akkor sikerült legyőzni, igaz ott nagy segítség volt Hulk is, ahogy elkábította a maga hm, finom módján. Ez azért félmosolyt csal az ajkaimra, mert akármilyen emlék is, mégiscsak emlék és az a tény hogy Loki itt van... Nem tudom hová tenni, egyszerre szeretem és gyűlölöm érte. Gyűlölöm, mert hazudott, Odinnak adta ki magát, apánkat pedig bezárva tartotta de ugyanakkor valahogy örülök is a jelenlétének és annak, hogy minden ellenszenve ellenére, nem bántotta az öreget, hanem "csak" bezáratta. Lokinak is van szíve! Erre most kezdek rájönni, hogy látom, miként bánik Sigynnel, akit mindketten ifjú korunktól fogva ismerünk. Végigmérem az űrhajó utasait, mindenkit megnézek magamnak, csak hogy emlékezetembe véssem az arcukat, nevüket. Szimpatikusak nekem, nagyon is. Emlékeztetnek rám, és saját bajtársaimra, akiket nem láttam a csata után, és csak remélem hogy el tudtak menni Alfheimbe Nimellos királyhoz vagy az Olympus-ra az istenekkel. Rájuk fér a pihenés, de az én harcom még nem ért véget. Viszonylagos csendben hallgatom mit mond Loki, és mire jutnak, de Quill-el egyet tudok érteni épp elég csali, és áldozat van már ahhoz hogy túl sokáig késlekedjünk. Gamora mellé besorolok én is a terv kivitelezésében de a vállára teszem a kezem és az Odin erőt felhasználva szólalok meg, úgy hogy csak ő hallja. Nem Loki az egyetlen aki új trükköket tanult. ~ Loki terve jó, de ne bízz meg benne haladéktalanul. Legutóbb amikor New Yorkban jártam, vele küzdöttem itt, és nem vagyok meggyőződve róla hogy nem Thanos köveit akarja, legalább egyet. Nem szerezheti meg. Igaz bennem sincs több okod bízni, de kérlek...~ - Loki, igazán nincs rá szükség hogy bárkit is okoljunk a világunk bukásáért - szólalok meg csendesen, hiszen valahol talán nagyon mélyen egyetértenék vele, de nem akarok az emberek ellen lenni. Kissé talán szégyellem hogy bennem is felmerült ilyesmi, de én is emberi vagyok, annak ellenére hogy istennek tartanak. Nem vagyok tökéletes, és tévedhetetlen. A mai nap leforgása alatt mindent vagy ezerszer kétségbe vontam, ahogy láttam az otthonomat elhasalni az ellenség előtt. Hiába küzdöttünk teljes erőből. - Hela minket fog keresni, ebben igaza van Lokinak. Nem elégszik meg amíg nem öl meg minket, de ahhoz nekünk is lesz egy két keresetlen szavunk - mosolyodom el halványan ahogy megforgatom a Mjölnirt a jobbomban. Ennél hűségesebb és megbízhatóbb fegyvert sosem kívánhatnék magamnak. - Jól van, nem fogok hősködni, csak menjünk és vessünk véget ennek a rémálomnak - sóhajtok fel, ahogy a hajó landol, és mi lassan indulni készülünk. Mielőtt kilépnénk, Loki mellkasa elé nyújtom a kezem, mintegy akadályozva őt. - Ugye ezúttal bízhatok benned annyira, hogy Thanos legyőzése nálad nem azt jelenti hogy ellopd a köveit saját magadnak? - kérdezem tőle, ahogy kicsit távolabb kerülünk az őrzőktől és magunk közt maradunk Gamorával. Sifre emlékeztet, erős harcosnak tűnik, és nem érdekel a származása, csak az hogy most miért küzd, és benne jobban bíznék mint Lokiban, hiszen őt ismerem.
A torony szétzúzása csak még jobban eltökél, hogy Thanost kissé megleckéztessük. Nem pusztíthat tovább. Ez a mi hazánk! Nem pusztított már eleget? Nem ölt még eleget…? Ezúttal véget vetünk ennek! Felemelve újra Vizió összetört testét, úgy gondolom a legbiztosabb hely számára nem itt van. Egy pillanat alatt gyorsulok fel, rohanok, szaladok futok, vágtatok és már nem is a harc mező közepén tartózkodok, hanem a város egy más pontján. Egyelőre itt marad, hiszen ki tudja mit tehetnének még vele… A pokol épp alattunk van, szóval elképzelhetünk egy ennél veszélyesebb Víziót… otthagyom egy épület pincéjében, épp elég beton biztos, mint ami a katonaság területének legalján található. Szerintem. Visszatérve a város központjába a dolgok nagyobb fordulatokat vettek… Hela és a mindenesei a Földünk talajára léptek. Áh szórakoztatónak tartanak pár dolgot, mi? Quill is érkezik, úgy tűnik a bandájával sikeresen átértek ide. Galaxis őrzők mi? Egész helytálló név és találó is… Úgy tűnik a banyával akar foglalkozni, lesznek még mellette ebben biztos vagyok, de nekem máshol van jelenésem. Csak vigyorgok, hiszen kezd visszatérni a régi Pietro. Mi az oka ennek? Wanda ismét az oldalamon küzd. Carol felé sandítok, ahogy útjára engedte Hulk-ot. Neki a hajó legénysége lenne a kitűzött célpontja? Segítenék, tényleg segítenék…szeretnék osztódni, hogy mindenki mellett ott lehessek…de… ismét előbukkan a kék cika, ahogy Thanos-tól ellentétes irányába rohanjak. Ott megállva egy nagy levegőt véve a lila felé zúdulok, közelebb és még közelebb érve hozzá. Nem félek tőle, de a kesztyűk hatalmától már igen. Ha elvennénk tőle…milyen képességei lehetnek? Ez az igazi alakja, vagy a kesztyű még ezt is megduplázza? Közel és még közelebb, levegőt sem véve rohanok a Titán ellen. Közel érve hozzá, oldallal hátába rohanva azt az idegen flótásnak. Ha tudd persze.
Ha ez meg is történt… Ezt nyeld le. Meglepetés Maximoff mód! Ezt követően, ide oda cikázgatok körülötte. Hol távolabbra, hol messzebbre, olykor -olykor megérintve őt. Elterelem a figyelmét másokról, hogy ahogy csak tudnak támadjanak. Ha van tervük, hát most tegyék meg! Ha nincs tervük? akkor is támadjanak! - Pöffeteg! Azt hiszem van némi elintézni valónk!
A rám jellemző némaságba burkolózva töltöm el azon perceket, melyekben eldöntetik; hogyan tovább. Legalábbis kimondásra kerül az, amelyre mi Őrzők, habozás nélkül igent mondunk - és ahhoz sem fér kétség, hogy a hívatlan vendégeink is velünk együtt teszik meg az Asgard és a Föld közötti rövidnek bizonyuló utat. De nem elég rövid ahhoz, hogy a pattanásig feszült helyzet tovább rontsa a közhangulatot. - Fejezzétek már be. - az asgardi sértő szavai - még ha személy szerint engem is célba vesznek - könnyedén peregnek le rólam. Nem éppen az a viráglelkű típus vagyok, kit pár a lelkébe lehetne tiporni. Vagy annak megtépázott maradványába. - Mindannyian. Ennek most nincs itt sem az ideje sem a helye. - Nyomatékosan nézek Quillre, majd a többiekre, itt leginkább Mordályra és Draxra, kiket szintén lobbanékony természettel áldott meg a sors, s bizony félő, hogy Loki szavai begyújtja a láthatatlan kanócot, és robban a bomba. Erre pedig jelen helyzetben semmi szükség. Arra már sokkal inkább, hogy szűkös lehetőségeinkhez mérten felkészüljünk az újabb felvonásra, alig pár órán belül a harmadik ütközetre. Genetikai módosításaimnak köszönhetően alig hagyott némi nyomott rajtam mindaz, ami eddig történt, ellentétben Peterrel. Éppen ezért adom arra a fejem, hogy a sérüléseinek legalább egy részét ellássam, sérülései okozta fájdalmat enyhítsem. Mindenfajta ellenkezés nélkül lépek hátra, amikor megtagadja a további gyógyítást. Önfejűségét ismervén már ez is épp elég nagy eredmény, hogy eddig hagyta magát. - Nagyeséllyel nem éljük ezt túl. S ha így lesz, én nem fogom könnyen adni magam, és Te sem. - ejtem halkan a szavakat Quill kérdésére, mely jogossága nem vitatható. A csapatunkat fogadó látvány több, mint elkeserítő. Azt azonban nem teszem hozzá, hogy sokkal inkább bízom abban, hogy Ő a túlélők táborát erősíti majd. Így az én bosszúhadjáratom, s esetleges életem elvesztése nem vész kárba, mikor véglegesen eltörlöm Thanost a föld színéről. - Nem. - Csupán ennyit mondok Rocket szavaira. Nem osztozom azon elképzelésében, hogy Quillt dobjuk be csalinak. Thanos a legkevésbé sincs egy súlycsoportban Ronannel. Arról nem is beszélve, hogy az én figyelmemet is sokkal jobban lekötné. Azonban nincs szükség ezen nézőpontom bővebb ismertetésére, mert Thor részéről sincs ellenkezés, a gép pedig földet ér.
x x x
Nem tudom, mi vár ránk akkor, ha elhagyjuk a hajót, éppen ezért több eshetőségre is felkészülve magamhoz veszek pár plusz olyan fegyvert, melyek használata nem éppen rám jellemző, de a legkevésbé sem zárkózom el tőle. Igaz, a kardom még soha nem hagyott cserben. Loki szavaira némán bólogatok, mikor vázolja a tervet, azonban egy pillanatnyi szünet beálltát követően Peter reakcióját és szavait nem tudom mire vélni. Tekintetem egyik férfiról a másikra emelem, végül a vörös jelenségen akad meg kérdő tekintetem; talán Ő, ki jobban ismeri eme asgardi istenséget, többet tud erről a kis jelenetről. Figyelmem azonban elterelődik, mikor Thor kezének súlyát megérzem a vállamon, s eme testi kontaktust követik az elmémben visszhangzó szavak, melyeket rajtam kívül senki sem hall. Az ilyesfajta képesség nem ismeretlen a számomra, de nem feltételeztem azt, hogy Asgard istenei is magukénak tudhatják. A szőke férfi szemeibe pillantva bólintok egy aprót, ezzel némán adva szavam, hogy a bizalmam az övé. Az, hogy óvva intett, nem is olyan meglepő a számomra. Ki az a bolond, aki megbízik a csalfaság istenében? - Amennyiben módomban áll, segítségetekre leszek abban, hogy megbosszuljátok Odin halálát. - felelem Thor kijelentésére, ámbár a mosoly részemről nem lel viszonzásra, elvégre nem vagyok az a tipikus bazsalygós. Csupán tudatni akartam, mellettük állok, és számíthatnak rám, de elsőszámú ellenség most Thanos, nekem pedig rá kell koncentrálnom.
x x x
Már éppen indulnék, mikor Quill karomnál fogva ragad meg, és akadályoz meg abban, hogy kövessem Thort és Lokit. Automatikusan megtorpanok, azonban még mielőtt felé kapnám a tekintetem, a fülemhez hajol, hogy a célzottan nekem szánt szavait a lila tincsek közé rejtse, mások elől. Az, hogy óvva int, csak újfent megerősít engem abban, hogy a látszólagos bizalmon túl a rám váró ütközetben ne alapozzak Lokira. Arról nem is beszélve, hogy ezek után biztosra veszem, hogy valami hasonló telepatikus párbeszéd zajlott le közte és a férfi között, pont úgy, ahogy Thor intézte felém a szavait. Mondanék valamit, de azon ritka alkalmak egyike ez, amikor egyszerűen képtelen vagyok rá. Jobbommal a karom köré fonódó ujjait simítom végig, s ahogy homloka az arcélemhez ér, egy apró, halk sóhaj hagyja el méregzöld ajkaim. A szavak pedig most is a torkomra forrnak. - Ne ölesd meg magad, ha van rá mód. - szavaim féltő hangszínnel borítottak, még ha azok tartalma nem is éppen ezt tükrözi. Ez vagyok én - durva, és nem épp kedveskedő, legalábbis látszólag. Annyi mindent tudnék mondani, de egyszerűen képtelen vagyok rá. Még egy utolsó pillantás, mikor tekintetünk összeforr, s mindketten a saját utunkat járva fordulunk el a másiktól, s véve egy mély levegőt, szapora léptekkel érem utol a két testvért.
x x x
- Rendben, úgy lesz. - egy fikarcnyi félelem nincs a hangomban, mikor Loki utasítását elfogadva reagálok. Részemről semmi akadálya nincs annak, hogy én lépjek elő elsőként a láthatatlanság illúziója mögül. Szívszorító látvány látni, egykori nevelőm miféle pusztítást okoz maga körül itt is, de ha a terv úgy kívánja, akkor nem tehetek semmit sem. Ha Thanos nem vész oda, ennél is többen fognak elpusztulni. Egyre inkább távolodunk, s ahogy magunk mögött hagyjuk a többieket, úgy Thor töri meg a csendet. - Úgy is olyan választ fog adni, amilyet hallani akarsz. - Enyhe cinizmussal fűszerezett szavaim kissé sürgetőek. Nincs ínyemre, hogy amíg odaát mások harcolnak, s az életüket adják, a két istenség itt akarja rendezni viharos viszonyát. - Vigyél hát Thanos elé! - nem csak a beígért szavak kellenek, hanem a tettek is, hiszen az előbbivel mit sem érek.
Abban az esetben, ha Loki terve sikeresen bekövetkezik:
A tervem szerint mielőtt felfedném teljes valómat, az övemre erősített gránátokért nyúlok, és rögtön három kerül a kezem ügyébe. Mielőtt azonban eldobnám őket, füttyentek egyet, hogy a gyorsan cikázó alak figyelmét magamra vonjam, és a kezemben megvillanó ezüst gömbökkel jelezzem, nézzek a lába elé. Most én jövök. A gránátokat Thanos lábai elé dobom, melyek földet éréskor robbannak, vakító fény kíséretében füstöt okádva magukból elterelik annyira a Titán figyelmét, hogy támadhassak. Futva indulok el felé, majd enyhén behajlítva a térdeim rugaszkodok el a talajtól, s lábaim kinyújtva, nagy lendülettel és teljes erőből repülök felé, hogy mellkason rúgjam, abban reménykedve, hogy így kibillenthetem az egyensúlyából.
[ Gamora Thanos ellen megy. ]
- bosszú - | már most imádom ezt a triót! :$ köszönöm, hogy részese lehetek! <3 | időrendi zavar fellelhető, ezért elnézést - ha valami nem OK » pm :] | ⁂
Őszintén szólva soha nem gondoltam volna, hogy a helyzet egészen idáig fog fajulni, hogy egy emberiség méretű harcot fogunk vívni azért, mert én döntöttem valahogyan, és ennek hála sokan megmenekültek, és még többen elpusztultak. Egész fajok, és ezek az én lelkemen száradnak. Tudom jól, hogy én tehetek róla, még akkor is, ha eredetileg azért mentem Thanossal hogy megmentsem a barátaimat, és Tony is meggyógyulhasson, és most nagyon örülök amikor látom megérkezni őt is, és Hulkot is. Az űrhajó ismerős, mintha láttam volna már, vagy talán csak Thanos mellett meséltek róla valamit, nem vagyok benne biztos. Mindenesetre jó hogy itt vannak, talán lesz esélyünk túlélni. Thanosnak már csak Vízió köve kell, és szemeim kétségbeesetten keresik a férfit, de nem találom meg időben. Pietrot veszem észre hamarabb, és a lábaim önként visznek oda hozzá, az ikrek között mindig van egy kapocs, és a mienket még az a szörnyeteg sem volt képes eltörni. Erre valahol büszke vagyok, mert nem tudom hol lennék a testvérem nélkül. Engem mondanak erősnek, de sokszor... nem is tudják hányszor volt az ő válla a biztos pontom, és az ölelése a világ legbiztonságosabb hely a világon. El sem tudnám mondani. - Én.. igyekszem. Úgyörülökhogyjólvagy - sóhajtom szinte egyetlen szóként a mondatot, és ennyi gyengeség után figyelmem a támadókra szentelem. Nem mondom, hogy nem viselt meg az, hogy mit tettem, és mit tett a professzor az elmémmel és képességemmel, de most már megint én vagyok az ura a skarlát erőnek. Az egyetlen ura! Nem hagyhatom hogy még többen essenek nekik áldozatul. A Miláno felé kezdek sprintelni, nem akarok repülni, mert tartogatom az erőmet a nagyobb összecsapásra, elhaladok Steve és Bucky mellett, akikre kósza mosolyt villantok, és csak remélni merem hogy jól vannak, illetve lesznek ők is. Szaladok tovább, és tekintetem találkozik az egyik férfival aki a hajóról száll le. [Peter Quill] felé igyekszem, hogy meg tudjam mi történt, hátha tudunk egymásnak segíteni. - Thanos! - kiáltok felé, magamra vonva a figyelmét, legalábbis ezzel próbálkozok. Talán van valami tervük, és ha az a férfi csak így odaugrott Hela-hoz, akkor mások valamiben biztosan törik a fejüket, és segítenem kell hogy kivitelezhessék a tervet, bármi is legyen az! Thanos pedig amúgy is jön nekem, mert elvette Vízió éltető kövét, és ha ebbe belehal, sosem fogom megbocsátani! - Van nálad pár kő, ami nem a tiéd! Add vissza őket! - emelem a kezem és megjelenik a skalát erő, ahogy formálni kezdem. Tőle kaptam az erőmet, erőssé tett. Sokkal erősebbé mint voltam, és szerintem nem gondolta volna hogy ellene fordíthatom ezt. Meglátjuk mennyire tettél erőssé te szörnyeteg!
//Thanos ellen megyek, esélyt adva Lokiéknak #remélemnemlettgáz #bocsiaze/1-ért, de ki szerettem volna próbálni :$//
Életem során már sok mindenben volt részem. Találkoztam már kreevel és egyéb szégyentelen fajjal, de ez a mostani más. Az előttem álló istennek csúfolt féreg éppen most szidja a fajunkat, ráadásul még a hazáját is dicsőiti. Mi az, hogy Asgard halt meg értünk? Ugyan már... Hogy lehet, hogy mostanáig nem hallottam róla? Talán azért, mert eddig egyszer sem tolta oda Asgard a retkes seggét a sem a Földre, sem pedig a galaxis bármelyik pontjára, pedig lett volna miben segíteni. Ehelyett nekünk, őrzőknek kellett megmenteni a galaxist kétszer is és ma sem lesz másképp. De előbb jobban teszi a loboncos, ha befogja egy kicsit azt a lepcses száját, mert ha nem teszi, annyi golyót repítek bele, hogy egy fémdetektor simán megőrülne mellette. Fegyveremet nem eresztem, továbbra is az istenre szegezem. Még jó, hogy a többi hallgat, mert eléggé nehéz lenne egyszerre három fegyvert tartani. Ez az egy is baromi nehéz. Szerencsére ott van Quill is, aki lelombozza szerencsétlen hatalmas egóját. Peter már mindent elmondott, nincs mit hozzáfűzni. De ha esetleg az isten tovább mondaná a magáét, felpattanok és felé veszem az irányt. Teljesen "nyugodt" vagyok, nem szeretnék rátámadni. Megfogom a kezét és szépen lassan a kijárat felé vezetem. -Gyere csak...-mondom mogorván és olyan halkan, hogy a többiek ne is hallják. Mikor odaérünk, szépen megállok. -Figyelj! Szeretnéd az utat kivűlről folytatni? Mert ha nem fogod be azt a lepcses szádat, akkor kint fogod végezni és előre szólok, hogy nincs kint jó idő! - mondom ordítom egyre hangosabban. Nem szándékozom kidobni (annyira kegyetlen azért nem vagyok), csak szeretném, ha végre valami értelmes dolog is elhagyja a száját.
Amit kitaláltak nem is rossz terv, csak az a kár, hogy nem én találtam ki. Még úgysem volt alkalmam Helával találkozni, biztos kellemetlen meglepetésben lesz része. Amíg a többiek bájcseverésznek addig előveszek egy hátitáskát és teletömöm mindenféle fegyverrel és gránáttal. -Amúgy a bomba még itt van, ha eldurvulna a helyzet... vagy ha valakinek kedve támad holdat robbantani-mondom, Peterre nézve és közben a bombára mutatva. Egy ideje már egy ládában áll és lehet, hogy még szükség lesz rá.
Lassan döcögök le a lépcsőn. Ahogy lefelé megyek, szemem elé tárul a pusztítás, amit Thanos művelt. -Hű, a lila trutymó ismét kitett magáért-jegyzem meg magamban. Mikor Quill megadja a jelet, végre elindulunk a Bosszúállók felé, ahol valamennyivel biztonságosabb. Az égen már látni a banyát, aki valószinűleg lát is minket. Amint Peter megkezdi a támadást, én sem maradok ki, tüzet nyitok Helára. Hirtelen a mellettem álló Quillt elragadja a trutymó egyik szolgája. Legszívesebben nézném, ahogy szétverik szerencsétlent, de nem vagyok azért ennyire kegyetlen...csak egy kicsit ^^. A támadást Hela ellen kicsit szüneteltetem. Végülis mennyi időbe telhet legyőzni egy orkot? Lőni kezdek Quill támadójára, aki ugyanolyan förtelmes, mint az uralkodója. -Hé, Black Dwarf, idesüss!-már szinte ordítom remélve, hogy ezután már rám fog figyelni és Quill rátámad hátulról.
//Rocket egy ideig Black Dwarf ellen megy, későbbiekben pedig Hela ellen segítene
• 
