• Az Őrült Titán kesztyűje lassan teljes, csupán Vízió Elme köve választja el attól, hogy mind a hat gyémánt a birtokában legyen. Még egy végtelen kő, és a gyűjteménye teljes lesz.
Asgard végleg elpusztult, mikor Hela megadta a kegyelemdöfést az éjkarddal. Pusztító tűzvihara mindent és mindenkit felemésztett, mi útjába került, s azután csak felégetett romok és halottak vázai maradtak. Csak kevesen élték túl. Egyesek űrhajókról, míg mások sárkányokról nézték végig, ahogy Asgard hamuvá lesz. Vannak, kiket az olümposzi istenek még időben kimenekítettek a halál torkából. Ők biztonságban az Olümposz fellegvárába kerültek, mely egy különálló, aprócska dimenzió, mit átjárók kötnek össze Midgarddal. De vannak olyanok is, kik Alfheim felé vették az irányt, hogy az ott ólálkodó démonok ellen védelmezzék az elfek birodalmát. Hiszen tudják jól, Nimellos Király udvarában otthonra lelnek az otthonukat vesztett asgardiak is. Kerun-dan, ki hősiesen védelmezte a palotában tartózkodókat, Hela erejének szabadon engedésekor nem menekült el. Életét adta az istenek otthonáért, s utolsó csepp vérével is védte társait.
A Titán serege egyszerre indult meg az Ebony Maw által nyitott átjárókon, s megjelentek a Föld több pontján is. Ezúttal Thanos serege hatalmasabb, mint korábbi támadásánál. Faji vezetői mind követik a Föld ellen, és több, különböző flotta borítja be bolygónk égboltját. Hela, tudván, mekkora túlerővel vannak, visszaparancsolja démonjait Helbe, ám azok minden pillanatban készen állnak, hogy parancsolójuk ismét elárassza velük bolygónkat. Eddig is hatalmas pusztítást végeztek, világszerte milliók estek áldozatul a pokoli lényeknek, még akkor is, ha az ENSZ minden mozgósítható katonai alakulatot és egyezményt támogató hőst harcba küldött ellenük. S most újabb veszély fenyeget, élükön a faji vezetőkkel, flottáikkal, a Pokol Úrnőjével, valamint a Fekete Rend öt, hatalmas erejű harcosával. S nem utolsó sorban azzal az őrülttel, ki azóta bosszúját szövögette, mióta New Yorkban megalázta őt néhány hős. Thanos eltökélte, hogy bosszút áll, megszerzi az utolsó követ, elpusztítja a mutánsokat és a hősöket, majd a Földet végleg megsemmisíti.
Szituáció: A mutánsok magukra vonták Thanos figyelmét azzal, hogy a hajó támadását elnyelték Alison szerkezetével. (Az Intézet így eltűnt, viszont a mutánsokat megvédték a felemelt védőfalak.) A Titán emiatt a Birtok területére küldi három harcosát s velük néhány egységét.
Corvus Glaive valódi halhatatlanságot kapott Thanostól, amíg a kesztyűje sértetlen. A lándzsájával rendkívüli hatalom van birtokában, még úgy is, hogy Gamora Asgardban ketté törte. Corvus Glaive képes teleportálni, valamint pokoli lángokkal elnyelni ellenfeleit. Supergiant mindenféle lény elméjét képes befolyásolni és uralni. Képes az ellenfelei elméjébe mászva felemészteni annak birtokosát. Mentális energiája olyan hatalmas, hogy képes azt kezeiből egy pusztító sugárként kilőni ellenségeire. Proxima Midnight a harc mestere, mely végett szinte sérthetetlen. Gyors, erős, kitartó harcos, aki egy különleges lándzsát forgat. A fegyver a világegyetem egyik legerősebbje, melyet Thanos saját kezűleg kovácsolt meg szupernovák energiáját elnyelve. A fegyver pusztító sugara mindenkit feléget, akit eltalál.
Jane Foster a legkisebb mutáns gyermekeket még azelőtt elviszi, hogy Thanos három harcosa megérkezne a Birtokra. Velük tart Bestia és Kitty Pryde, valamint néhány ifjú mutáns, hogy ha kell, védelmezzék őket. Az egyik iskolabusszal mennek, egészen Jane lakásáig.
Minden harcképes mutáns felveszi a harcot az érkezőkkel, ám többen az előző harcokban kimerültek, hiszen túl sokat használták képességeiket egyhuzamban. A mutánsok ereje nem végtelen, bárki, aki ennyi erőt felemészt, kifárad, sőt, ha tovább harcol, eszméletét elveszítheti (vagy rosszabb). Alison szerkezete azzal, hogy a robbanást egy másik dimenzióba küldte, végleg lemerülhet, és egy ideig használhatatlan lesz.
A többiek most előléphetnek, és megpróbálhatnak szembeszállni az érkező harcosokkal. Például: Mattias a képességeit kihasználva - ha még győzi - lefoghatja őket. James Vance adottsága szintén előnyt jelenthet. Charles felveheti a harcot Supergianttal, s vívhat vele elmeháborút. A Professzor fizikai védelmére kelhet pl. Ororo, de ő maga is rátámadhat az elmebefolyásolóra. Dr. Strange és Clea a mutánsok védelmére kelve erejük teljességét bevethetik a három harcossal érkező csapatokkal szemben. Zeus a helyszínre érve az olimposziakkal képes lehet meggyengíteni az ellenfeleiket. Mantis a sebesültek gyógyítására siethet, de akár a harcba is beszállhat. Sebastian La Morte becsatlakozhat pl. a Proxima Midight elleni harcba.
***
» Általános leírás: A hozzászólásod megírására egy hét áll rendelkezésedre. Ha valaki nem írja meg egy héten belül a hozzászólását, a kör újra indul (mivel sokan vagyunk, törekedjünk nem megváratni egymást). A Kalandmesternek jogában áll a karaktereket útmutatásokkal irányítani, illetve hozhat be egy-egy körbe/szituációba újabb karaktert, illetve vihet ki, ha eltűnik a játékos, vagy a szituáció úgy kívánja.
- Reagsorrend: nincs. - A felvonás résztvevői: Crystalia Amaquelin, Alison Magdalen J., James Vance, Mattias A. Gerard, Charles Xavier, Gregory S. Severald, Raven Darkholme, Ororo Munroe, George Mardon, Zeus, Mantis [NJK] - Becsatlakozhat: Nathaniel Gray, Dr. Strange, Clea, Neena Thurman, Sebastian La Morte
Egy munka után vagyok éppen, de még nem ideje hogy visszatérjek a Zenn-La-ra, így a földi házamban időzök. Kényelmeskedve töltök el pár napot a házban, és a házvezetőnőm agyára megyek a parancsaimmal, hogy mit hová tegyen és micsináljon vele. Általában ilyenkor dolgoztatom meg őket, amikor nem vagyok itt akkor csak heti egyszer takarítsanak ki, és kész. Legyen a ház mindig olyan, hogy bármikor betoppanhatok. A földi híreket nézve, itt sem éppen jól áll a helyzet, már csak az emberek idiótaságán is jókat tudok nevetni. A kormányzat itt sem jobb, mint bármely másik bolygón, és igyekszem nagy ívben kikerülni ezeket, nekem nincs dolgom velük, elmegyek mellettük, és ide is csak nyaralni járok szinte. Azonban amit nem hagyhatok figyelmen kívül, az az, hogy a Xavier Intézetet megtámadták, és most mindenhol riasztást adtak ki. Evakuálás és minden emberi pánik. Hm, ez érdekesnek tűnik, mi ellen küzd mindenki ennyire? Meg kell néznem, mert ha jó harc, akkor beszállok, szükségem van egy kis adrenalinra. A házból kilépve már tömeges pánik uralkodik, mindenhol az égből jövő lényekről beszélnek, és nekem sem kell több, hogy állig felfegyverkezve elinduljak. A legegyszerűbb módját választom az odajutásnak, kiterjesztem a szárnyaim, és már suhanok is, mint valami angyal. Hehh, még ha az lennék, maximum valami fekete angyal. Feketét is viselek, kényelmes, testhezálló dolgokat. Csuklómon a kedvenc fegyverem, a korbács, ami alkalomadtán erőteljes és hosszú lándzsaként is funkcionálható. Elég ritka anyagból készült és bár nem törhetetlen, nagyon ellenálló és rugalmas. Azért is hordható ékszerként is. Nem kell messzire mennem hogy odaérjek, ahol már javában dúl a harc, és nem olyan nehéz felismernem az ellenséget sem. Thanos, mi? Dolgoztam már neki egyszer, és akkor meg tudtunk alkudni, de ha elpusztítja a földet... nem lesz hová jöjjek nosztalgiázni, azt meg nem kellene hagyni. Felismerem a mutánsok jellegzetes kopasz és tolószékes vezetőjét, ő nem tudom tud-e rólam, leginkább galaxisközi bűnözőként tartanak számon, bár talán elég tájékozott, nem tudom. Mindenesetre odareppenek melléjük, és a fehér hajú nőhöz, őt nem ismerem. - A maguk oldalára jöttem harcolni, hívjanak Sebastiannak - mutatkozom be röviden és megrázom a kezem, hogy letekeredjen az ostorom, és kimerevítem éles lándzsává, és már indulok is. Méltó ellenfelek ellen indulok úgy hiszem, hiszen a múltban már találkoztam Proxima Midnighttal. Halovány mosollyal perdülök elé. - Nahát, micsoda kellemes kellemetlen meglepetés itt látni, Midnight - üdvözlöm, és harci pozíciót veszek fel. Nem becsülöm le, láttam már küzdeni és én is meg akartam mérni az erőmet vele szemben. Az, hogy ezzel segíthetek a földnek, és a mutánsoknak, elenyésző, nem ez vezérel, nem a féktelen jóindulat. Én csak harcolni akarok, a pengék véres táncát akarom lejteni, méltó partnerekkel. - Szabad egy táncra? - suhintom meg felé a fegyverem, és ha nem térne ki, akkor felsebzem a karját.
A srác jól van, kissé kába a robbantás utókövetkezményei miatt, de él. Szerencsések vagyunk azt hiszem. Szavaimat legalább türelmesen végig hallgatja, a mosolya meglep, még ha ez az arcomra nem is ül ki. Szavaira enyhén elmosolyodok, hiszen ezt így kell. A háború után majd aggódhatunk, hogy mi lesz ezután, de addig ki kel tartanunk. Mindenáron meg kell védenünk az otthonunkat. A Földet. New York-ot. A családot. A közösségünket. Karja után kapok, hogy végre én is felálljak, majd szabad kezemmel a vállára markolok. Így nézek a szemeibe. - Ne meghalj a barátaidért. Élj a barátaidért. - feleltem még, hiszen nem tartozik semmivel sem. Maradjon életben, ez a legfontosabb. Tartson ki. Még egy kicsit. A Professzor szent beszéde ezúttal mosolygásra késztet. Erőt ad, olyat indít el bennem, mint még soha ezelőtt. Bátorságot. Hitet. Eddig is volt hitem, de most már túlcsordul. A Profnak igaza van. Lefogjuk őket győzni mindenképp. Belegázoltak az életünkbe, ezáltal a lelkünkbe…nem fogunk nyugton ülni, sem most, sem máskor. Az hogy egy idegen fickó is megjelenik hogy biztosítsa az oldalunkat… egész jó érzés, hogy léteznek ilyenek. James kérdésére kuncogás tör elő belőlem. - Azért már én is James, azért már én is. - paskolom meg a vállát, majd elindulok a Professzorhoz, de előtte a hajókat nézem végig. Rengeteg főhajó van, ki tudja mennyi ellenfél lapul meg benne… ki tudja mennyi van még szerte szét ezekből másfelé… de nem adhatjuk fel. Fél térdre ereszkedek Charles elé, hogy ne kelljen fellesnie rám, tudom milyen érzés nálad jóval magasabbra felnézni, majd a szemeibe nézek. - Ha Thanos el is pusztul…ezek vagy eltűnnek, vagy még ennél is nagyobb poklot szabadítanának ránk. - kezdem ezzel, de időm nincs folytatni, ismét felpillantok, ezúttal más közeledik felénk. - Azt hiszem késni fogunk a Kapitányék oldaláról… társaságunk akadt… hívatlan vendégek. - bökök az ég felé a közeledő csoportra, majd fel is állok, rápillantok James-ra, Gregory-ra, a maradék kis társaságra. Egyedül nem fog menni… soha nem is ment. De ha összedolgozunk, ha egy kicsit is, akkor győzhetünk. A korábbi fickó lefoglalta az egyik idegent… egy másikra pillantok… Szürke ruházat, kék fej… aztán a mellkasára pillantok…ez egy … nő? (SuperGiant) Azt hiszem szükség lenne egy kis háttér támogatásra... Tudom jól, hogy mindegyikünk fáradt, kihoztuk magunkból a maximumot, de nem adhatjuk fel. Kell lennie más megoldásnak is... kell lennie mélyebbről jövő erőnek. Mi mutánsok...csak ennyik lennénk? Én ezt nem fogadom el. Nem tudom elfogadni. A hajamba túrva lépek a Professzor elé, ő maradjon ki ebből...bár úgy sem fog, szóval ha harc, akkor harc.
A robbanást követően a nők erőteret hoztak létre mindannyiuk számára. Hihetetlen mekkora összetartás van közöttük… ez még engem is megtud lepni, mert a mi csapatunkban nem sok ilyen van… ha összetartunk, az nem ilyen. Nálunk nem így működnek a dolgok. A Professzor kiakadása a romok láttán egy kissé haragra gerjeszt. Nem rá vagyok haragos, hanem aki lerombolta az épületet. Átérzem ezt, hogy ne érezném… ugyan sose volt egy ilyen otthonom ahová valóban, úgy isten igazán tartozhattam volna… egy nagycsalád közé tartozni? Kiváltság, nem? Amikor úgy ahogy elül a vihar előszele, a két hozzám tartozó lányhoz lépek. - Mennetek kell nektek is a nővel. Ez már nem a ti szintetek… már rég túl nőt mindenkin. Tűnés! - bökök a fejemmel a nő irányába és a körülötte tartózkodó kölykök felé…de egyikük sem megy. Maradni akarnak és mindent megtenni azért, hogy a Bolygónk, az Otthonunk biztonságban legyen. Bármit megtennének ezért és pontosan ezért maradnak. Jeges tekintettel meredek rájuk, bele nézek a mérges és eltökélt szempárokba… majd elfordulok tőlük aprót sóhajtva. - Rendben, de ne legyetek láb alatt. Jade visszaváltja az eredeti testét, zsebébe nyúl és közelebb lép hozzám, kezével pedig mellkasomnak nyom egy darab vasat. Ránézek a mosolyára, út közben szedte fel a romok közül a városból vész esetére, ráfogok apró női kezére és ekképp veszem át az ajándékát. Elteszem zsebre, most nincs szükségem rá, a későbbiekben majd biztosan. Az ég egyáltalán nem tiszta, hajók százai lepték el…és lehet keveset is mondtam… körülnéztem a csapat körül, mindenki fáradtan nézte az eget, a professzor pedig lelket önt mindnyájukba. Ám mindez nem elég, egy csapat érkezik felénk. Rideg tekintettel meredek rájuk, majd visszatérek a professzor mellé… közben pedig a testem is változik, a bőröm „helyet cserél” a vassal, furcsa hang képződik ebből, de masszív vas páncél kerül rám. Ezért is fogtam vissza magam. Pontosan ezért, ha még több erőt elpazarolok, ez a kis darab vas most fogyna el, a későbbiekre nem lenne elég a harchoz. Pedig szükség van erre. A fiatalság már lestoppolta az ellenfeleiket, jómagam az újonnan érkezett galaxisi srác felé lépdelek, aki ismeri az ellenfelet. Azt hiszem jól elleszünk, de nekem 3 felé kell figyelnem... a Professzorra, a lányokra, meg magamra. Jó lesz ez már érzem. Persze ha nem kell az ürgének a segítségem... már pedig egyedül nem fog tudni mit kezdeni vele... akkor a fiatalokat segítem...
Azt be kell vallania, hogy a látvány igencsak sivár, és szomorú, ahogy a por leül és látszik a pusztítás teljes nyoma. Hiába menekült el innen, hagyta maga mögött és temette el magában, azért sokaknak mégis csak egy otthon, és menedék volt, vagy még annál is több. Hihetetlen, hogy csak ennyi volt, és vége, talán véglegesen. Ezt csak úgy nem lehet visszaállítani, már ha egyáltalán lesz alkalmuk rá. Ő nem fog változtatni semmin, egy szaván sem, de a csendes gyászba, és beletörődésbe becsatlakozva mered kicsit maga elé. Fel kell dolgoznia a dolgot, és fel kell készülnie arra, ami ezek után jön. Igencsak lassan, de talán még sikerül is neki részben. Sosem lehet teljesen, sosem lehet biztosra menni, csak törekedni arra. Csak.. Akármi. A másik szavai igazak, és mélyről jönnek. Van benne valami, igazság, és még több. Egy kanál arra a tűzre, amely már el akart aludni, és csak hamvakat hagyna maga után. Egy kis spiritusz nem ártott neki, talán egész eddig csak ilyesmire várt titokban. Még maga sem tudja. Amint megkapaszkodik benne, segít talpra állítani a másikat, és bólint egyet. - Hát akkor élni fogok – nem egy ígéret ugyan, de erős szavak, igazak, és megpróbálja meg is tartani őket. Az valamiért kissé jó jel, hogy nem kaptak újabb löketet, újabb mindent elpusztító lökéshullámot az égből, egyelőre, így legalább ennyi idejük marad szusszanni, és összeszedni magukat, a sérülteket, és a gyerekeket. Akiknek nem szabad már itt lennie. A professzor szavait hallgatva erősödik benne a dolog, hogy micsoda világ ez, mi az, amit el kellett viselniük nemrég és ha ennek vége, a semmi közepén állnak majd. Nem hiszi, hogy a kormány majd most, ezek után fog segítőkész lenni, de nem is várja meg. Amint ennek vége, és képes lesz rá, eltűnik ismét, és visszasüllyed a maga kis elétébe. - Tudják, vagy sem, ők sem jöttek üres kézzel. Mindenképp erős meccs lesz – ezt inkább magának jegyzi meg, karját átmozgatva, a helyén maradva. Nem lépked oda a professzorhoz, a távolban maradva szemlélődik, figyeli meg a magukat összeszedő mutánsokat, és aki még képes a mozgásra. A feszült várakozás pillanatai ezek, amiktől az ember kínjában szívesen tépné a haját, vagy bármi mást. Lehunyja kissé a szemeit, de nem ül vissza a földre, félő, ha ezt ott folytatja, akkor kidől, hisz a fáradtság már kezd felkúszni a tagjaiba. Nem is kicsit. Karjait, lábait nehezebbnek érzi, agya tompa, a füle meg még mindig zúg, és kissé süket. Ha nem lettek volna a megmentők, akik feltartották a pusztítást.. - Sanszos, hogy megvesznek akkor.. – ad igazat Matt szavaira, mert a normál földi gonoszok általában leteszik a fegyvert, ha a vezető a porba hullik, úgy érzi, ezek a törvények nem hatnak ilyesmi galádokra. Nem ismeri őket, sosem találkozott igazán azokkal a lényekkel, amik a világűrben vártak eddig, és betörtek ebbe a világba, nem akar sosem a világuk része lenni, de amikor azzal fenyegetik, hogy eltörlik a föld színéről, na azt nem hajlandó a seggén ülve végig nézni, még ha az előbb majdnem ott volt, hogy feladja. Igen, kellett neki egy kis pofon. - Társaság? – hunyorog felé, majd ő is az égre. A jeges veríték veri ki azonnal, amikor meglátja, hogy miféle delegáció kíván velük lebonyolítani egy kedves találkát. - Komolyan.. most komolyan.. Sosem fogynak el?! – a három muskétás látványa épp elég arra, hogy megállapítsa, nem az ő súlycsoportja. Nem tudna közelebb kerülni hozzájuk, és távlatból nem működik. Itt mindenképp már csapatként kell működni velük, de talán a kísérettel még elboldogul. Fogalma sincs. Egyelőre csak feszült várakozás, és farkasszemezés van a terítéken. Mégis, karját mozdítva ropogtatja ki ujjait, űzi ki a fájdalmat a felperzselt bőréből, és előrébb lépked a társaság közelébe, a saját térfelére. - Nagy falat lesz.. ezek itt.. nem kispályások – halkan ejti ki a szavait, nem akarja azoknak is teljesen felfedni, hogy mennyire érzi magát gyengének velük szemben. De vannak itt erős alakok, ez is biztos. Egy maroknyi mutáns, ez a fajuk mentsvára. Ha elbuknak, akkor vége. Arca azonban eltökélt és vadállatias haragot tükröz, felfújta magát odabent. Aztán azzal a lökettel kiköp maguk elé, hogy véleményét megossza arról, amit erről a fenyegetésről gondol. - Nem tudom, mennyi időm van hátra.. – pillant fel a hajóra, a pokolra.- .. - Nem tudom, a világnak mennyi ideje van. Nem menekülhetek, jól mondtad. Ezek a mocskok így is, úgy is el akarnak majd kapni, ha itt vagyok, vagy egy doboz alatt. De félek, rettegek tőlük.. ha ma.. meg is kell halnom, megmutatom nekik, hogy nem adom könnyen magam. Az életemmel tartozom neked, kihasználom – tápászkodik fel, inogva, de talpon áll, megtépázva, mocskosan. Élni fog, ameddig kell. Ép kezét nyújtva a másiknak, felsegíti, és nagy levegőt vesz. Miattuk. Mindenki miatt. - Hány rohadt marslakót kell felrúgnom egy hideg sörért? Meg tudnék veszni most érte..
Bágyadtan ücsörgök a földön, mint aki teljesen be van rúgva. Kicsit dülöngélek és próbálok fókuszálni lila szemeimmel. Nagyokat pislogok és próbálom vissza nyerni a testem felett az uralmat. Próbálom? Próbáljuk. Hunyorgok és egy pontra fókuszálok. Eleinte fel sem tűnik, hogy a hajam meredezni kezd. Az ég felé ágaskodik, minden egyes tincsem. Nem egészen az ég felé, pontosan fogalmazva a három jövevény irányába csápolnak a tincsek. Körvonalaik elmosódnak, mint egy hullámzó massza úgy fest. Először a hideget érzem a nyakamon. Óvatosan emelem fel a tekintetem. Óvatosan emelem a kezem a nyakamhoz. Tapogatni kezdek, tarkó majd bele túrok a lobogó koronámba. Kisebb sokkhatásként ér az infó. A festéknek más-más dolgokra kéne reagálniuk de most teljesen káosz van. Az a három közeledő alak, semmi jót nem jelent. Behunyom a szemem és mélyeket lélegzem. Próbálom tudatosítani egész testemet. Felülkerekedni az émelygésen és rosszulléten. Lassan szakaszosan fújom ki a levegőt. Feltápászkodom. Még egyszer megszédülök de el nem esek. Felegyenesedek. A karomra nézek. Már egy egységet töltött magán. Ez jó jel, nem fog zárlatot kapni és felrobbanni a kezemen. YAAY. Hallgatom a többieket. Nem vagyok mutáns, sőt, igazából én gyalultam le a kéglit szóval rám kéne haragudniuk így a felszabaduló indulatok és elhatározások engem inkább alaptalan félelemmel tölt el, mint sem harcra késztessen. Akad némi időm körülnézni, hiszen én jelenleg használhatatlan vagyok. Amíg nem tudom a fejemben kavargó ős káosszal az őrületbe kergetni az ellenfeleimet, addig a kütyüimre vagyok utalva. Azok meg egyenlőre legatyásodtak. A vaslégióból se látok itt visszamaradt arc reaktort. Viszont egy ismerős arcot igen. Legutóbb a reptéren láttam a srácot. Teljesen el volt kattanva szegény. Most, mintha kicsit össze szedte volna magát. Figyelmem elmélázik rajta és a barátján. Némán hallgatom őket, magamban helyeselek. Aztán egy igen furcsa alak keveredik köreinkbe. Nem tököl, be is mutatkozik, majd leteker egy ostort a karjáról. Ami nekem kicsit... fura. -Sebastian? Inkább Christian Gray... Jegyzem meg amúgy félvállról. Szinte érzem a szúrós, furcsálló tekinteteket. -Mármint.. én csak... hallottam hírét, nem olvastam! Húzom össze magam és a Professzor mellé araszolok. Megtámaszkodom a székén. Jobb híján most csak tologatásban tudok segíteni. Míg tehetetlenül támasztom a széket millió meg két dolog jár a fejemben. Hogyan és miként lehetne ezeket legyőzni? Miként lehet nagyiparban gyártani transzformiumot? Létezhet e olyan mutáns aki kentaur, de nem félig ló, hanem félig unikornis. Tehát van egy szarva. Illetve a DNS-emet lehetne e úgy módosítani, hogy a mostani legyen a természetes hajszínem. Meg az örök kérdés... kihúztam e a hajvasalót? Ha csak a fél testüket teleportáljuk el, akkor meghalnak e. Vagy ha megállítjuk körülöttük az időt, akkor sebezhetővé válnak e. A professzornak hány kerekes széke van és szokta e őket tuningolni? Ciklon fehér haját, milyen sűrűn kell mosni? Holnap nyitva lesz e a pékség?
A hozzászólást Alison Magdalen J. összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. 07 Aug. 2017, 19:16-kor.
Asgard bukását sajnos nem lehetett megfékezni, minthogy későn ért Odin megsegítésére is. Túl sok ideig hallgattunk, túl sokáig voltunk némák. Most elérkezett a mi időnk. Odin a Mindenek Atya megtért a Valhallába, bölcsessége és ereje már fiaiban él csak tovább. Elérkezett az idő, hogy újra a Föld védelmére keljünk. Eddigi nézetét Zeus most felülírta a történtek láttán. Jó másfél ezer esztendeje döntött úgy, hogy magára hagyja az embereket, hadd éljék az életüket. Most viszont, ilyen nyomorúságok idején, ilyen hatalmas ellenfelekkel szemben nem nézheti tovább a pusztítást, a földiek taposását. Az asgardiak közül egy maradékot fel tudott menekíteni otthonukba az Olümposzra. A sebesülteket ott ellátják, külön figyelve Heimdall-ra a bátor asgardi istenségre. Ellátják sebeit de még nem engedik magára, mert pihennie kell. Zeus lánya a szépséges Aphrodité veszi át Heimdall ápolását. Rövid Olümposzi tanácskozás után a tanács meghozza döntését. Zeusz pontot tesz az évezredes kérdésre. - Elérkezett az ideje, hogy az emberek újra megismerjék az elfeledett Olümposzt. Zárja be utolsó mondatával az istenek tanácsát. Egy rövid villanást kap ekkor a jövőből. Mutánsokat lát, vért és pusztítást, sőt egy kis időre még a Xavier intézetet is megpillantja. Ó egek! Mivel haragíthatták fel Thanost a mutánsok? Próbálja megfejteni a látomását de a részletek homályosak előtte. Jelen esetben nem nagyzolni készül de mivel a mutánsok támadását vélte felfedezni víziójában ezért él azzal a képességével, hogy alakját és hangját ki tudja vetíteni a földre. A Xavier intézet előtt egy jó 20 méteres alakban jelenik meg amolyan hologramszerűen és mennydörgő hangon szólal meg az intézet felé közeledő három Thanos bérenc felé. - Zeusz vagyok, az Olümposz királya, s innentől fogva a Föld védelmezője. A mutánsok és minden ember a védelmem alatt áll. Kotródjatok vissza oda ahonnan jöttetek, különben elsöpröm mindnyájatokat! Kicsit beképzelt és hatalmaskodó, sőt már-már parádésra sikeredő bemutatkozásának egyetlen célja van, mégpedig az, hogy magára és a vele érkező istenekre irányítsa a figyelmet. Reméli sikerült kellőképp felhergelnie az ide küldött ellenségeket annyira, hogy rájuk koncentráljanak elsődlegesen. Addig a többi mutáns vagy segít, vagy a gyengébbeket menekíti. Zeus nem őrült meg és nem él tévhitben. Látta Odin halálát és tudja jól, hogy Thanos a köveivel felvértezve erőt adhat legfőbb harcosainak. Egyedül nem győzhetnek, de a mutánsokkal és más hősökkel viszont igen.
Képének és hangjának kivetítése után átjáró nyílik a Xavier intézet közelében és Zeusz négy társával megérkezik. Az átjáró amilyen gyorsan nyílt ki olyan gyorsan zárul be az érkező istenek mögött. Zeusz a földtől pár méterre emelkedik fel és kezei között irdatlan erejű villámokat kezd gerjeszteni. Ezt a szokványosnál jóval hatalmasabb erejű villámot indítja útjára a legelső Thanos bérenc felé. Asgardon nem használta erejét, csupán portált nyitott, most viszont latba veti ősi tudását. A másik négy isten is szintén támadásba lendül és a három szuper harcost kísérő társaságra támadnak.
Ahogyan az ég megnyílk, a Nap sötétbe borul. A baljós éjszakát idegen gépek okozzák. Amikor születtem, az emberiség csupán misztikumnak, hihetetlennek és persze inkább el nem ismert agyszüleménynek tartotta az ilyet. UFO-nak neveztük, és persze mind tudtuk, hogy csak egy újabb trükk a nép butítására. De lassan el kell ismernem, hogy minden agyszüleménynek van valóság alapja. Thor megjelenése óta a világ elkezdett hinni. Nem gondoltam, hogy ilyen lesz Thanos érkezése, bár igazából jobb szerettem abban hinni, hogy Asgardban megállítják. Ha az istenek nem voltak rá képesek, mi emberek mit tudnánk tenni? Mégis.. legutóbb sikerült New Yorkot megmenteni, most is hinnünk kell ebben... Mellénk repül egy mutánsnak tűnő férfi hatalmas szárnyakon. Azért jött, hogy mellénk álljon. Minden segítség jól jön, így nem firtatom, hogy ki ő valójában. Lehetséges, hogy az idősebbik énem ismerte, vagy legalább tudott róla. Csupán elismerően bólintok és kezet rázok vele. - Charles Xavier. Örülök, hogy itt van Sebastian. A legjobbkor érkezett. - Miért nem éreztem még ezelőtt a jelenlétét? Talán messzebb volt, mint gondolnánk.
Egyértelmű, hogy felénk tart egy egység, mely leszakadt a rajból. Alisonék mentőakciója felhívta ránk a figyelmet. Nem is tudom mit gondoltam... az eddigi terv már rég nem létezik. A meglepetés erejével nem élhetünk, így nincs más választásunk, minthogy minden erőnkkel megóvjuk egymást, és azokat, kik elszenvedői lesznek a hódító megjelenésének. Három hatalmas harcos ér földet a birtok talaján, és velük rengeteg idegen lény, különféle arccal, harci felszerelésben. - Ők hárman lesznek Thanos legerősebbjei. - szólok társaimnak, miközben a három érkező idegenre mutatok. Gondolataimmal körbejárom őket. Erősek! Nagyon erősek! Szemeim elkerekednek, mikor emlékeikbe olvasva felperzselt világokat látok, és öt harcos Thanos zászlaja alatt gyilkol, játszi könnyedséggel... És van egy érzésem, hogy mindezt nem véletlenül engedik látnom... Az egyiken megakadnak gondolataim. Megmerevedek, ahogyan elmémbe vetíti bolygónk pusztulását. A Föld felperzselődik, és minden raja elő a lángok enyészete lesz. Szemben áll velem, mozdulatlanul, és csak mosolyog csuklyája alól. - Vigyázzatok velük! Nagyon veszélyesek! Csak együttes erővel támadjatok, ne bocsátkozzatok magánakciókba! Segítsétek egymást! Van velük egy telepata. Vele én foglalkozom! De egyedül nem leszek rá képes! Ha nem állítjuk meg, akkor átveszi felettünk az irányítást. - határozom el magam, miután figyelmeztetem társaimat. Supergiant elméje erősebb minden eddigi ellenfelemnél. Viszont ha valaki mellettem harcol ellene, képes leszek ideiglenesen megvédeni elméjét a nő befolyása alól. Minél előbb le kell foglalnunk, mert különben egymás ellen hangol minket, és akkor egymást fogjuk lemészárolni, nekik pedig csak végig kell nézniük. - George! Kérem, Ön nekem segítsen! - ha a teste Kolosszuséhoz hasonló, talán a támadó sugaraival szemben a külső burkolatuk védeni fogja őket egy darabig. ~ Kolosszus! Georgeal a csuklyás telepatát támadjátok minden erőtökkel. Az elméteket védeni fogom tőle, és ha sikerülne a földre vinni, megpróbálnám lebénítani. Ha ő meglesz, talán a másik kettőt is sikerülne lefogni egy kis időre. - ezt csupán elméjükbe sugallom, hogy legalább azok ne hallják, kik nem tudják előre minden lépésünket. Igyekeztem közben minden erőmmel lefoglalni a lényt, de így képtelen leszek sokáig kommunikálni a két férfival. S csak reményekdem, hogy sikerült annyira megzavarnom, hogy e pár szó elkerülje a telepata figyelmét.
Aztán egy hatalmas idegen arcra szegeződnek a tekintetek, ki Zeusnak mondja magát. A férfi mintha holografikusan jelenne meg csupán, majd hirtelen négy harcosával kilépnek egy átjáróból. Aki az elején kivetített fényjátéknak hitte, mostmár tudja, hogy valódi harcosokról van szó. A remény ellágyítja tekintetem. Istenek jöttek segíteni, így az esélyeink megsokszorosodtak. Ha ő tényleg az a Zeus, akiről a görög mitológiák szólnak, akkor a villámaival a telepatát képes lenne addig megbénítani, amíg George és Kolosszus a földre nyomják. ~ Zeus! Soha nem örültem ennyire, hogy az istenek nem csak az imakönyvekben léteznek! Kérem, segítsenek nekünk! Együtt kell felvennünk a harcot ellenük! Elsőként a csuklyás telepata nőt kell elkapnunk. - sugallom az isten gondolataiba. Ahogyan négy harcosa harcba lendül a Thanos zsoldosait kísérők ellen, én sem tétlenkedek.
- Ororo! Greg! Crystalia! Matt! James, Alison és mindenki, aki még harcolni képes. Segítenünk kell az isteneknek és Sebastian sem harcolhat egyedül a lándzsással. Ha annak a nőnek a sugara bárkit eltalál... csak kerüljétek el! - körbenézek határozottan, s próbálom érzekeltetni, hogy mennyire erős annak a nőnek a fegyvere. - A vezetőjük pedig az a lény, kesztyűvel a kezén. Ő a legerősebb, Thanos jobbkeze. Láttam, ahogyan szíven szúrták a harcban, de képtelen meghalni. Képes kapukat nyitni, és másol feltűnni. Segítsetek a lándzsás nő ellen Sebastiannak is, nem hagyhatjuk, hogy ma bárki is egyedül harcoljon! Nem tétlenkedhetünk! Védjük meg a világot! És senki se haljon meg! Ez parancs! - ezzel Zeus, George és Kolosszus felé fordulok. - Tudom, nincs jogom utasítgatni, de ha összehangoljuk a támadást, képesek lehetünk a nő ellen harcolni! Zeus, az első lépés az Öné. Én addig blokkolom a telepatát. - Megvárom, hogy Zeus villámaival rátámadjon, s ezután minden erőmmel azon vagyok, hogy mentális pajzsot emeljek hármójuk köré. Tudom, nem sikerülhet sokáig kitartani, de ha pár másodpercet nyerhetek nekik ezzel, akkor is meg kell próbálnom!
A helyzet több, mint reménytelen, még úgy is, ha mindannyian össze tudunk fogni egy összehangolt támadásra. Fáradtak vagyunk, az ellenseég hatalmas, erős és mi nem vagyunk elegek ehhez. És mégis Charles szavai új reményt öntenek belé, ez már sokkal inkább hasonlít régi barátomra, aki mindekiből képes volt még egy kicsivel többet kihozni. Ő sosem lesz pótolható, sem számomra, sem az iskolának. A ház robbanásától és a törmeléktől megmenekültünk és már azt is látom, hogy a szivárvány lány miatt éltük túl, de megszenvedte a mentő akciót. Ha lenne rá idő és lehetőség, gondoskodnék arról, hogy biztonságba kerüljön és valahogyan megháláljam neki a dolgot, de most kisebb gondunk is nagyobb ennél. A gépek csak úgy özönlenek be a kapun és csakhamar megjelennek az első erősebb katonák is a színen. Már csak a megjelenésükből tudom, hogy ezek nem az egyszerű gyalogság, őket azért küldték, hogy a lehető legrövidebb idő alatt eltöröljenek minket, vagy ha az nem is sikerül, akkor legalább megfélemlítsenek. A szárnyas férfi már csak hab a tortán, velünk van, addig jó, így nem is foglalkozom tovább vele. -Charles, ezt bízd rám! Itt én vagyok az egyetlen, akit nem képes befolyásolni az elméjével. Mi lefoglaljuk a testét, te addig támadhatod a tudatát -fordulok a barátomhoz, hiszen már innen érezni lehet, milyen nyomasztó érzés a közelében lenni, ami általában az elmebefolyásolókat szokta kísérni. Engem viszont senki sem uralma alá hajtani, legalábbbis eddig nem sikerült senkinek, hacsak én nem engedtem. Már éppen ugranék neki az idegen nőnek, amikor új alak jelenik meg a színen, és istenként mutatkozik be. Még több? Még? Nem volt még elég? Aztán előlép egy újabb átjárón keresztül ő maga és elképedek, milyen hatást vált ki a Föld mágnese mezejéből. Egy töredék pillanatra ő lett az északi pólus, mielőtt visszaállt volna minden az eredeti helyére. Émelyítő érzés, majdnem fel is fordul tőle a gyomrom, de most nem engedhetem meg a rosszul levés luxusát. -Vettem! -biccentek Charlesnak a parancsokra, ne aggódj barátom, mindent megteszünk, hogy túléljük a mai napot. A társaimra nézek, és mivel én lennék a rangidős, legalábbis a Intézet mutánsai között Charles után, az én jelemre esünk neki a nőnek, amit meg is adok. Remélhetőleg elég ideig le tudjuk majd foglalni. Vihart kavarok, ami még tovább sötétíti az eget és érezhetően tovább erősödik az elektromosság a levegőben, ha a villámok istene nem lett volna elég. Hajam égnek áll, szemeim fehérbe fordulnak és készen állok a támadásra.
• Thanos jobbkeze, Corvus Glaive, és a Fekete Rend két harcosa, Proxima Mindight, valamint Supergiant az őket támogató idegen alakulatokkal Thanos parancsára megindultak a Birtok felé, ahol a mutánsok és néhány hős tartózkodnak még. Az éppen csak megérezett Sebastian la Morte azonnal Proxima Midnightra támad, és első csapása megsebzi a nőt, aki erre azzal válaszol, hogy fegyveréből pusztító sugarakat indít a férfi felé. Ez az erő kisebb hatósugaró, mégis erősebb, mint amivel a gépek megcélozták a Birtokot. A férfinak minden bizonnyal szüksége lesz segítségre ahhoz, hogy kivédje vagy elkerülje az ellentámadást.
Charles Kolosszussal, Georgeal, Ororoval és Zeussal, valamint bárkivel, aki hozzájuk szeretne csatlakozni, a telepatára támadhatnak, hiszen a Professzor Supergiantban látja a legveszélyesebb ellenfelet. Nem véletlen, hiszen a nő bármikor áteheti a Birtokon lévő minden mutáns felett az elmeirányítást.
Zeus négy harcosa a Birtokot elözönlő chitaurik és kreek ellen indulnak, ám létszámbeli túlerővel néznek szembe, és ha senki nem segít nekik, el fognak bukni.
Thanos jobbkeze, a halhatatlan Corvus Glaive Supergiantet védelmezi, így ha őt senki nem foglalja le, akkor Charlesék támadása kudarcba fullad.
Deadpool váratlanul felbukkanhat, és egyből a harcba vetheti magát.
Információk Thanos három harcosáról: Corvus Glaive valódi halhatatlanságot kapott Thanostól, amíg a kesztyűje sértetlen. A lándzsájával rendkívüli hatalom van birtokában, még úgy is, hogy Gamora Asgardban ketté törte. Corvus Glaive képes teleportálni, valamint pokoli lángokkal elnyelni ellenfeleit. Supergiant mindenféle lény elméjét képes befolyásolni és uralni. Képes az ellenfelei elméjébe mászva felemészteni annak birtokosát. Mentális energiája olyan hatalmas, hogy képes azt kezeiből egy pusztító sugárként kilőni ellenségeire. Proxima Midnight a harc mestere, mely végett szinte sérthetetlen. Gyors, erős, kitartó harcos, aki egy különleges lándzsát forgat. A fegyver a világegyetem egyik legerősebbje, melyet Thanos saját kezűleg kovácsolt meg szupernovák energiáját elnyelve. A fegyver pusztító sugara mindenkit feléget, akit eltalál.
***
» Általános leírás: A hozzászólásod megírására egy hét áll rendelkezésedre. Ha valaki nem írja meg egy héten belül a hozzászólását, a kör újra indul (mivel sokan vagyunk, törekedjünk nem megváratni egymást). A Kalandmesternek jogában áll a karaktereket útmutatásokkal irányítani, illetve hozhat be egy-egy körbe/szituációba újabb karaktert, illetve vihet ki, ha eltűnik a játékos, vagy a szituáció úgy kívánja.
- Reagsorrend: nincs. - A felvonás résztvevői: Crystalia Amaquelin, Alison Magdalen J., James Vance, Mattias A. Gerard, Charles Xavier, Gregory S. Severald, Raven Darkholme, Ororo Munroe, George Mardon, Zeus, Sebastian La Morte - Becsatlakozhat: Wade Wilson, Dr. Strange, Clea, Neena Thurman, Mantis [NJK]
Rossz érzésem támadt. A professzorra pillantottam. Nem vagyok az az érzékeny típus, így arra gondoltam, hogy talán az ő ereje ingott meg. Visszanéztem a közeledő hajóra. Cyrtaliahoz hajoltam. -Ha ezt megússzuk, elviszlek vacsorázni. Lehúzom a maradék whiskyt. -Úgyhogy vigyázz magadra. A pohár falán kifehéredik az ujjam vége. A szokatlan érzés nem jelent sok jó. Lenézek. Egész jobb kezem remeg. Nem a szorítás miatt. Ez valami más. Homlokomat ráncolom, mire a pohár végre megfolyik. Egyenlőre egy galacsint gyúrok belőle. Rosszallóan megingatom a fejem. A közeledő hajóra pillantok. A Professzor ekkor kezd el lelket önteni belénk. Leszegett fejjel ám mosolyogva hallgatom. Érzem, hogy rám férne némi pihenő. Az előbb bedobott whiskynek pedig idő kell, hogy a szervezetem feldolgozza még így is, hogy már a számban elkezdi lebontani és energiává alakítani. A detektáló látásom is néha megakad. Fejem rázom és mély levegőt veszek. Az ellenség megérkezett. A felmentő sereggel együtt. Eleinte kételkedve fogadom a jövevényeket, de aki Zeusznak vallja magát a nagy belépőjét követően szinte azonnal ide is ér. Nem rossz trükk el kell ismerni de egyenlőre nem vagyok meggyőzve... A figyelmem supergiantra terelődik. Úgy vélem hogy azzal a kevéssel amit most tehetek, talán ellene a legcélszerűbb. Az üvegmasszából lassan gyúrtam egy öngyújtót. Nem dohányzom szóval nem hordok magamnál. Minek hordanék? Ha kell csinálok. -Crysta... tudsz követni? Súgok oda a lánynak. Ha figyel érezheti, ahogy Ciklon is, hogy a levegő tőlem indulva egy vékony folyosón rendellenesen kezd viselkedni. Aránylag gyorsan mozdul és a rendellenesség, egy kis járat, egy érként halad Supergiant felé. Elérve hozzá lassan körbeveszi és behálózza, remélem valamelyikük tud segíteni a műveletben. Lehunyom a szemem. örömmel konstatálom, hogy egy ennyire ritka és könnyű anyag mozgatása még megy. ~Charles adj jelet és kezdem. Ha Charles megadja a jelet és hüvelykujjam megtekeri az öngyújtó kova kövét, ami szikrát ad és begyújtja a "járatot". Tőlem egy vékony csíkban láng fut Supergiant felé a másodperc töredéke alatt és ahogy eléri a körülötte lévő behálózott területet, az robbanást idéz elő.
A birtokon még sosem jártam, de elég nagy és feltűnő hely hogy észrevegyem, minden alkalommal, amikor hajómmal ereszkedtem lefelé, és láthatatlan üzemmódban letettem az erdőben. Tudom jól, miféle lények lakják, hasonlatosak hozzám, és mégsem igazán. Bennük természetüktől fogva ébren van az x gén, míg az én génállományom csak utólag módosították, igazán elit kiképzést kaptam akkoriban, erre hamar rájöttem. Nem nagyon akad olyan helyzet, amiből ne tudnám magam valahogyan kiverekedni, ésszel vagy erővel, vagy mindkettővel. Most is ez hozott ide, egy kiadós harc ígérete, nem az emberiség sorsa. Nem kifejezetten ez, mondjuk inkább úgy. Fekete ruháimban és fehér szárnyammal olyan lehetek mint valami baljós angyal, de hogy az lennék, azzal még nem vádolt meg senki. Azazhogy de. Nydia. Mindenesetre alig időzöm, mindössze addig hogy bemutatkozzam és közöljem, nem az ő ellenségük vagyok, és már indulnék is, de a szivárványos hajú lány megjegyzése, félmosolyt csal az ajkaimra. - Oh kérlek, az egy amatőr... - kacsintok rá, és már lendülök is tovább, hogy régi kedves kellemetlen ismerősömmel bonyolódjak harcba. Oh, micsoda kilátások, micsoda harc, tudom jól nem lesz könnyű, hiszen őt sem győzték még le talán, idő kérdése lett volna hogy egyikünknek fizessenek a másik fejéért, és inkább az övé hulljon mint az enyém. Szitkozódásából ítélve sikerült megsebeznem, de nem bízom el magam, tudom jól hogy pokoli ellenfél, és kerülnöm kell a lándzsáját hogy ne haljak bele a sugárba. Minden erőm és ügyességem latba vetve hasalok el a támadása előtt, és hengeredek oldalra, máris erőt gyűjtve hogy lábra álljak. Az a tervem, hogy legyőzzem. Nem érdekel miféle eszközt kell bevetnem, még a mérgező savként funkcionáló vérem is hajlandó vagyok hullatni. Az számít, hogy kritikus pillanatban elég közel kerülhessek hogy a szemébe tudjam fröccsinteni, egy két cseppet csak, ha nem lát, máris nehezebben harcol, de még úgy sem lebecsülendő. - Proxima, milyen jó lett volna más körülmények között találkozni, de így... - lendülök újra egy csapásra, de megsértettem az egyik ujjam esés közben, így gyorsan letörlöm. Nem pocsékolhatom el a vérem, amikor annak nem ott van a helye, nem a földön.
//Midnight ellen küzdök, de bárki becsatlakozhat //
Még nem tudhatja, hogy a figyelemelterelése az beválik e vagy sem, viszont az egyik mutáns, aki vezetőnek tűnik megörül az Olümposziak érkezésének. Történetesen ismeri a professzort, nem személyesen de fentről figyelte a munkásságát és tisztelettel adózik neki. ~Örülök, hogy végre személyesen is találkozhatunk Charles! Eddig néma szemlélők voltunk de most kifejezetten azért jöttünk, hogy segítsünk Önöknek.~ Gondolatban válaszol Charlesnak aki bizonyára hallja őt. Hátáról leakasztja a legendás Aegis pajzsot és erősen megragadja baljában. - Rendben, legyen így. Válaszol Charles támadó javaslatára. A férfi személyében jó stratégát vél felfedezni, teljesen logikus és ésszerű a taktikája ezért mi ne hallgatna rá. Mielőtt megindulna észleli egy másik mutáns Ororo erejét. Félmosolyra húzza a száját az időjárás manipulálásán. Valóban kicsi a világ. Hasonszőrű képesség használat mindig jó kedvre deríti, még több közös vonás az emberekkel. Most azonban indulnia kell. Baljában erősen tartja az Aegis pajzsot, jobbjában pedig az energiamanipulálásával mérhetetlen erejű villám kezd alakot ölteni. Egyenesen Corvus Glaive felé repül szinte már irreálisan gyors sebességgel a támadáshoz képest. Valahol fél úton útjára indítja a régen látott pusztító villámot amely pontosan Corvus Glaive-be csapódik. Ha ez még nem lenne elég akkor a repülésben felgyorsult Zeus a pajzsát előre tartva, a villámtámadása után becsapódik Corvus-ba, lehetőség szerint jó messzire elsodorva az általa védelmezett telepata nőtől.
Készen állunk mindennel a három katonának támadni és megvédeni, ami fontos számunkra. Fáradtak vagyunk és ki tudja, meddig tudunk önmagunkban kitartani, de a segítség, amit több világból is kapunk, egy vékony reménysugarat jelent a sötét jövőnkben. Ennyien siessenek a kisegítésünkre... Zeusz maga foglalja le az egyik katonát, így nekünk, mutánsoknak lehetőségünk nyílik eredményesen támadni a nőt, akire Charles figyelmeztetett. A szárnyas férfi, aki szintén mutánsnak tűnik nem szorul segítségre, sokkal magasabb szinten áll, mint azt a megjelenéséből következtetni mertem. Így marad Supergiant. Érzékelem a levegő összetételének változását és visszakövetve Gregoryt látom az okozójának, tehát ő tervez valamit. Nem tudom megmondani, hogy mit, tehát körültekintően elkerülöm, nehogy az útjában legyek, addig is a körülöttünk gyülekező katonákra fordítom a tekintetem. Belőlük is lesz probléma, ha nem kezdünk velük valamit és hagyjuk őket felgyűlni. Az elektromossággal túlfűtött levegőben már kezdenek kialakulni az ion csatornák, így azokat a kree és chitauri katonákra irányítva elsülnek a felhőkben felhalmozott elektronok rengeteg kisebb villámként. Mintha tesla tekercsek lennének. Igyekszem annyiban kárt tenni, amennyiben csak lehet, amíg Gregory lefoglalja nőt.
A Prof tervének sikerülnie kell, nyerni kell… innen már nincs visszaút. A hologramszerű alak megjelenése meglep, megrémiszt. Újabb ellenség? Ne… de amikor megszólal, kénytelen vagyok befogni mindkét fülem. Ezt a képességet is szabályoznom kell…hiába mondogatja az öreg, hogy koncentrálnom kell… ilyenkor ki tud? S csak vigyorgok. Egy isten. Az az isten? Elképesztő! Ez a valódi alakja, vagy csak megtévesztésként csinálhatja? A kivetülést figyelem kissé ijedten és igen…bele merek gondolni, még miféle lényekkel nem találkozhattam még életem során…sokkal az már biztos. Amint eltűnik ez a valami szerű kép, az én kezeim is testem mellé esnek. Átjáró nyílt meg, az idegen átjött rajta, magával hozva még négy alakot… Csak elnyílt szájjal figyelem őket, hiszen ez bámulatos… az Olimposz istene minket védelmez? Zeus… létezik. Komolyan? A Professzora pillantok, majd vissza az ellenségre. Thanos legerősebbjeire. A terve egyszerű, elkerülni azoknak a támadásait… sajnos én… mindegy. Charles amennyit tud ezekről, annyit meg is oszt velünk. Remek. Ezek olyasmik mint a halálistenek. Amint a tervet kiosztja mindünk között, én a többiekre pillantok, majd az árnyékomra. Nem nézhetünk szembe ezekkel az őrültekkel. Nem, ez nem igaz… Mi vagyunk az egyetlenek, akik szembe nézhetnek velük. Ha nem teszünk semmit, mindenki meghal. Valakinek meg kell őket állítania. „Nem tehetek semmit. Nincs semmi erőm. Valaki csináljon vele valamit.” Valaki, valaki. Mindenki ezt mondja. Mert így könnyebb. Mert te semmit sem tehetsz érte. De a világ megy tovább, mert az a valaki mindig feltűnik. Én is egy ilyen Valaki akartam lenni. A profik mindig kockára teszik az életüket, nem? Most is…valahol oda kint harcolnak. Valami nagyobbal. Az embereken percekig tudom ezt alkalmazni…de… Lefoglal túlságosan az időkorlátom… Csak elfordulni és nem nézni a valóság felé? Haszontalannak érzem magam. Mit tegyek? Mit tegyek ilyenkor? - Nekem még kell egy kis idő… - szólok, majd oldalra pillantok, belenyúlok a zsebembe és előveszem az öngyújtót. Logan öngyújtóját. Megnézem magamnak jól újra, majd tenyeremben szorítok rá, ezzel vissza is rejtve a zsebembe. Nem fogok csalódást okozni… ha már ideáig eljutottam…Logan. Nem fogok meghalni! „Számodra lehetetlen”. Meglepődök, hiszen az emlékeim gyerekkoromból visszatértek. Arról a napról, amikor szökni akartunk mind attól a perverztől... Ennek az emléknek szerintem számtalan oka lehet. „Azt hiszem fel kellene adnod.” „Hogy mersz egyáltalán egy ringbe szállni velem?” „Annyira menő” „Míg nem próbálom…” „Mindent beleadok.” Akik a negatívizást okozták felém, pozitívvá alakíthatom. Nem vagyok haszontalan Bobby. De ezt egészen idáig, te is tudtad, nem igaz? „A Logan iránti csodálatod és kötelességtudatod megbéklyóz. Az idő és az ellenség nem fog várni, míg megerősödsz. Sokkal különlegesebbnek tartod az erőd, mint amilyen valójában.” Hát persze! Kösz Bobby! Egészen mostanáig ragaszkodtam ahhoz, hogy az árnyékot használni kell. Ahol és amikor szükség van rá. Mintha egy kapcsolót nyomnék fel. Gregory-ékra pillantok, úgy látszik nem sok tervük van, de amijük van, abba minden erejüket beleadják. Annyira menő. Én miért nem…? Várjunk. Ahogy eszembe ötlik az, amit Logan mondott akkor nap… „Ha ez így van, akkor már most az elején fel kell kapcsolnod azt a kapcsolót. Elképzelni és egy helyre fókuszálni. Úgy elárasztja az egész tested. Kezdjük három perccel, ha ennyi ideig fogva tudsz tartani… „ Amikor megtanított arra, hogy nem csupán egy főt tudok elkapni, hanem egyszerre többet is. De túlságosan az idő korlátra fókuszáltam…féltem annak következményeitől. - Képzeld el, hogy a tojás nem reped meg a mikróban. Ahelyett hogy a hollétükre koncentrálnék, a mozgásukat kell megállítanom. Habár értem miképp használjam, zavar van az elmémben. Ez teszi merevvé a mozdulataimat. Hát persze. A képesség a testünk része. Sokkal de sokkal közvetlenebbül kell gondolnom az árnyékra. Olyan természetesen használni, mint ahogy lélegezni. Úgy használni, mint a lélegzetvételt. Ha jobban belegondolok, arra az érzésre kell rákapnom, amit mások már jóval előbb éreztek. Hiszen eddig csak amit láttam, arra fókuszáltam… De ha az egészre, mindenkire… mint a tojás a mikróban… a város a mikró, a tojás pedig az ellenség. Ki kell próbálnom. Ne gondolj az időkorlátra! Lehunyom a szemem, elképzelem a mikróban lévő melegedő tojást… az árnyékom sugárban szétterjed egy szempillantás alatt, ahogy elképzelem a mikró területét, amibe ez a bizonyos tojás melegedik. 1 méter. 3 méter. 7 méter. 14 méter… Az iskola egész területén lévő mutáns és ellenség alatt elfolyó árnyék megjelenik, az ellenséget mozgásképtelenné bírja…de meddig? Ne gondoljunk az időkorlátra, hiszen mi van akkor ha képesek könnyedén kitörni belőle… 25 méter, 35 méter, 45 méter, 60…méter, 100 méter. 220 méter... 370 méter........behatolunk a város szívébe…
/ Ha a staff engedélyezi, akkor az árnyék kihat a városban folyó dolgokra is/
Emlékezz a Hősökre. Emlékezz azok arcára. A kapitány. A Fémkezű. A gyors fickó. A boszorka. A nyilas. Hulk… Akiket eddig láttál, akiket a hírekben láttál. Hallottál. Gyerünk! Ugyan előfordulhat, hogy olyanok is megállásra késztet ez az egész, akiket sose láttam és nem is az ellenség sorait biztatja… Őket sajnos még nem láttam, nem is hallottam róluk, elképzelhető tehát hogy tényleg elkapja őket az árnyékom. Tőlük majd bocsánatot kérek személyesen Ha bármit is tehetek, akkor az az időnyerése a többiek számára. Amíg léteznek árnyékok, addig bármire képes lehetek. Az épületek adta árnyékok, a háztömbök, a sikátorok, a többiek árnyékai... nem is tudják, de mindenki segített nekem.
Nem mondom, hogy egy világ dőlt össze bennem Zeusz feltűnésével de egy pillanatra megrökönyödtem. Egy ennyire egyértelmű dolog nem jutott eszembe. Ha Thor tényleg egy fejlettebb faj tagja, akkor mi a garancia arra, hogy a Görög istenei nem azok. Akkor az a Herkules akiről hallottam már…. ~Akkor több, mint valószínű, hogy nem egyszerű mutáns, hanem ennek a bugrisnak a kölke. Tehát genetikai kapcsolat tényleg létre jöhet ember és hát… "isten" között… Akkor Jane kapcsolata sincs halálra ítélve. Ez jó hír! Az események felgyorsultak. Mindenki nem esztelenül de nekirontott a támadóknak. Nekem fény gyúlt elmémbe. Ez a tag Zeusz, a villámok istene. Villám-> Töltés kisülés->elektron -> elektromos áram-> energia. A karomra néztem, megjelent az első narancssárga jelzés. Még midig nem tudnám érdemben használni, ha csak nem kapok egy kis plusz töltetet. -Hercegnő ha -Ellenzem. -Nem is tudod mit karok! -Villámlással óhajtja feltölteni az reaktorokat. -... Szúrós szemmel nézem a kijelzőt, ami sötét az energia takarékosság miatt. -De... -Túl veszélyes önre nézve. Hallás és látás károsodást szenvedhet, eszméletvesztés, szív megállás, súlyos égési sérülés a 30 000 kelvines hőmérséklet miatt és végül halál. -Csak ennyi? -Úgy vélem ez egyik szabványban sem megengedett kockázati szint. -Hagyd el. Te kibírod? -Az ön tervei alapján, a rizikó faktor rám nézve, zérus. -Akkor uccu neki. Proff vigyázzon a buksijára. Kelleni fog. Simizem meg a fejét majd szaladni kezdek egy üres terület felé, ahol nincs senki. ~Zeusz bá! Ha hall engem és van egy tized másodperce, megküldene egy kósza villámmal? Csak úgy módjával. A fém kezembe kéne. Próbálok üzeni neki, az előbb nem szavakat használt kommunikációra tehát vélhetőleg így is érteni fog. Más nem a Proff majd szól neki. Reményeim szerint. Talán van létjogosultsága annak a mondatnak, hogy erősen gondolni valamire vagy valakire... -Tudsz alakítani magadon? -Minimálisan. -Egy nyúlvány kéne amin bevezeted a naftát. Túl töltés esetén pedig a reaktorok leadják az energiát, mint Stark a mellkas páncéljával szóval, legyenek fedetlenek. A karomon mozogni kezdenek az építő kövek. Vállamon és alkaromon felnyílik a burkolat és két ARC rekator szerűség tűnik fel, ami a szivárvány színeiben pislákol. Kezemet az égbe tartom, egy vékony rúd magasodik az ég felé és várok. Mási kezemmel szemeimet takarom és a szüleimet próbálom befogni. ~Jöhet... Egész testem megfeszül és remeg a félelemtől. Az nyugtat, hogy ha ez nem segít, amúgy se lenne sok esélyem a túlélésre.
A hozzászólást Alison Magdalen J. összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. 19 Aug. 2017, 14:56-kor.
A professzornak más terve akadt. Bólintok hát, majd visszalépek hozzájuk. Figyelem az ellenfelet. Kolosszus mi. A terve valóban kiváló, értem hát a zseni kifejezést irányába. Egyszerű, de veszélyes mutáns hatalmas elvekkel. Egy ilyen embert, mint vezetőt, én is támogatnám. Csuklyás telepata. A megnevezett felé pillantok…elidőzök rajta, kigondolom a támadásim sorozatát. Ha bevinnék neki egy sorozatot… - Necces, de kombinálva a támadásokat, talán akad egy vakfoltja. - ez csak az én véleményem. Nem vagyok negatív ha egy erősebbel kerülök szembe, ez inkább óvatosságra utal. Ahogy az a hatalmas holografikus alak megjelenik, kezem az felé tartva, afféle „támadok, ha azt érzem, bajos alak vagy” mód. De amint az eltűnik és a Kapun keresztül előbukkannak és a Prof szóba elegyedik velük… leeresztem a karom… támad az istenek istene. Most komoly? Zeus? Ahogy az az alak támadásba lendül, sóhajtok aprót, a kerekesre pillantok, majd a Kolosszus nevezetűre, aztán előre lépve a két karom az idegen csuklyásra célozva… 3 2 1 és ugyan apró lövegek, de annál hatásosabb mind…zúdul az illető felé, akárhová is mozdul, akármivel is védekezik. A lövegek kitartanak, keresztül fúródnak mindenen. Hiszen aprók és annál sebesebbek, nagyobb becsapódással bírnak. A többi támadót figyelem, az ifjú mutánsokat és többi harcost. Bátrak. És ötletesen használjak azt ami eléjük kerül. Az a szivárványos csaj a kütyüjével... Zeus villámát kérte, mit tervez? Milyen terve lehet ezek ellen? Mégis milyen örültségre képes? Elvigyorodom ezen, hiszen a mai fiatalok mindenre képesek egy kis figyelem miatt, de ha a terve beválik... Végül csak nem tudom megállni, aprót rogyasztok a lábaimon, majd egy lendülettel a levegőbe kerülök, úgy 6-8 méterre, hogy onnan is kapja az íveket, meglepetés vagy sem, de ezzel megzavarhatom. Sokáig ezt az alakot úgy sem tarthatom fel, de mindent bele adok és időben kiuszítani mindenkit arról a bizonyos adott területről. De ha kitudom egy kicsit még azon túl is húzni…akkor remek lenne ezt megtenni. A bal karommal abbahagyom a támadást, ugyan így a másikkal sokkal gyorsabban lövöm sorozatosan a lövedékeket, arra amerre csak az idegen mozdul. Az üresbe hagyott karommal kardot formálok, a földre érkezve, pedig meg is rohamozom. Egy kard csapás oldalról, egy Kolosszus a másik oldalába… Kardcsapásokkal támadom folyamatosan, olykor kap egy kis lövedéket is, olykor meg egy vas bakancs talpát is a képébe. Hihetetlen egy idegen ez, lehetetlen normálisan rátámadni… ~ Ha kitudna hozni onnan mindenkit…. - Charles felé pillantok, ilyen közelről még nem igen próbáltam ezt az erőt…nem tudom milyen következményekkel járna, de tüntessen el mindenkit a közelemből…addig lassan elkezdem a levegőt is beszívni az elsöprő támadásomhoz. Ha nem tud időben kihozni mindenkit... akkor van még itt ötletem bőven… nem is kellene kihozni őket, egész egyszerűen a képébe vágom és elsöpri őt... ez még elválik. Az idő most is számít!
Nem semmi alakok, ahogy dióhéjban bemutatásra kerülnek. Pontosan olyanok, akik illenek egy olyan helyre, amit épp le akarnak igázni. Vagy épp akiket el akarnak tűntetni. Számára már ezek alapján legyőzhetetlen alakoknak tűnnek, hiszen nemigen edződött harcokban, nem vonult fel a földön túli entitások ellen egyszer sem úgy, mint mondjuk a Bosszúállók. Sóhajtva ropogtatja ki az ujjait, majd nyakát is, mintha ezzel bármi könnyebb és jobb lenne. Lassan futtatja végig tekintetét azokon, akik maradtak, akiket nem vittek el, vagy nem sérültek le annyira, hogy távol kelljen tartani az itteni borzalomtól. Erősek, azért annak örül, hogy vannak köztük olyanok, akikkel sosem merné összemérni erejét, vagy akár az intelligenciáját, ez valamennyit javít az esélyeiken. Ha már egy világ elbukott, ne rántsa magával a többit se, ugyebár. Valami olyasmi. James eléggé fáradt már ahhoz, hogy túlgondoljon mindent, és mindenkit, de valahol azért épp most a legeltökéltebb. Amikor már belerúgtak, épp eléggé van fel idegelve ahhoz, hogy harapjon is, ameddig van foga. - Hát.. hoztak egy pár katonát. Nem hiszem, hogy bárki unatkozni fog – mert hát, nem lenne szép dolog csak úgy félrevonulni, és onnan szemlélni a dolgokat. Megtehetné, hisz nem az intézet embere, és nem is a kormányé, de ebben az esetben ezen szabályok már semmit sem érnek. Úgy néz ki. Aztán jön az újabb meglepetés. Az újabb jövevényre elsőnek riadtan reagál, hiszen elegen toppantak már be ma csak úgy, és nem épp jó szándékkal. Azonban, itt most annak van ideje, hogy eltátsa a száját, de úgy látványosan. Hiába nem ismeretes előtte az összes világ, róla azért mindenki hallott, még az egyszerű halandók is, hiszen számtalan formában jutott el hozzájuk. Képregények, filmek, rajzfilmek. Szóval.. nos igen, ez végképp meglepte őt, és egy idegszála kisimult, és nyugalomba lépett. Azért, mondjon akárki akármit, egy isten azért.. na jó, persze vannak errefelé mások is, de ő itt van, előtte, és nem csak egy mítosz, vagy pár szó megköpött tekercsen. Végül, miután felszedte állát, elégedetten füttyent, és apró vigyor bújik meg szája sarkában. - Erre tuti nem számítottak – jegyzi meg inkább magának, majd helyezkedik. Felsorakoznak sokan, támadásba lendülnek, ő pedig felméri a maga helyzetét. Őrültég lenne nekimenni annak a háromnak, így egyelőre megfogadja azt, hogy a halálos sugár elől igyekszik kitérni, és nem ott lelni halálát. Marad a többi. Elég katonát hoztak mindenkinek, az ő ereje pedig közelséget igényel. Nagy levegőt vesz, és egy pillanatig az ég fele pillant, és néma, rövid imát ejt. Nem, nem egy valamilyen isten felé, hanem az övéihez. Ujjai ökölbe szorulnak, és amikor visszapillant maga elé, már ádáz tekintettel figyel a katonák felé. Matt ereje fokozatosan terjed, reméli, hogy nem meríti le magát teljesen, és nem esik baja ezek után. De roppant hasznos volt, annyi szent. A mozdulatlanság jól áll az ellenségnek. - Tarts ki kicsit, haver! Aztán gyere, rúgd le őket, mert a végén nem hagyok neked! – kiált oda neki, majd egy csatakiáltással veti magát a kree-k közé, és pusztít, amit csak ér, és akit. Mindent belead, mert tudja, hogy nincs sok ideje, az ő ereje sem véges. Kezébe ismét idegen fegyver kerül, amivel rásegít arra, hogy a szerencsétlenek a föld alá kerüljenek. Sosem volt ennyire eleven.
Hát nem hiszem el, mi a picsának kell fúrni az utat állandóan? De komolyan... Itt vannak ezek a Bosszúbohócok, vagy mi a fene? Egész éjjel kint voltam, mert sok munkám volt, és itt van a nap hogy alukálhassak, de nem. De persze nem lehet aludni, mert túrni, fúrni kell. Na kimegyek. Így semmire se lehet koncentrálni. Kiváncsi vagyok hogy fog majd fúrni, ha én fúrom át a belét. Nem hiszem el. Deadpool nyűgös. Az nagyon nem jó dolog. Kisétálva meglátom hogy nézi a hülye telefonját. Odamegyek nem érdekel. - Csuma! - Kopogtatok a vállán a teljes szettemben. Ahogy megfordul elejti a telefont, majd meglátom hogy valami élő adást néz. - Ez mi a fene?! Valami új Michael Bay film? Nem úgy volt hogy nem lesz több Transformers? A szemetek átbasztak! - Mondom a csávónak aki meg se bír szólalni, majd elfut. - Hé! Nehogy elfussál már, dolgozz ha már itt baszakszol egész nap! Elfut a munka elől... Beszarok. - Hihetetlen milyen emberek vannak. Felveszem a telefont, majd látom hogy élő adás megy, és a birtokon nagy harcok vannak. Ott egy csomó mutáns, meg furcsa jelmezes bohócok... Hm. Tuti ott lesznek a Bosszúbohócok is! Ezaz! Odamegyek! Xavier papa biztos örülni fog. Első dolgom lesz megkérdezni mivel polírozza a fejét olyan csillogósra, mert amióta én is kopasz vagyok, nekem nem fénylik. Aztán lehet hogy valamelyik mutáns diákjának van polírozó képessége. Na de ha máshol is tud polírozni, és jól néz ki, na meg persze nőnemű, máshol is polírozhat nem azt mondom... Felültem hát a robogómra és elindultam. - Baszki! - Kiáltok fel. Le kéne fürödnöm. Büdösen mégsem mehetek oda. Mit fognak szólni... - Most mivan?! Te is elmész zuhanyozni ha meghívnak valahova... Nem akarok én lenni a büdöske. - Gyorsan beugrottam lezuhanyozni, majd visszapattantam a robogómra. Lassan odaérve a birtokra látom hogy itt olyan harcok mennek amiket az ember csak a filmben lát. Juhééé. Végre megmutathatom hogy kire kell felnézni igazából. Ki itt az igazi gyilkológép. - Charles bácsiii. Tudom hogy hiányoltál, de Deadpool itt van! Daddy on the house! - Szállok le a motorról ezt mondva. Körülnézve látok olyan furcsa buckalakókat mint amik New Yorkban voltak, meg ilyen kék avatárokat. - James Cameron és George Lucas-nak itt olyan merevedése lenne... Az enyém hozzá képest semmi! - Mondom ki, majd az egyik buckalakó nekem támad. Előhúzom a katanámat majd rákiabállok. - Azt a büdös kurva élet fasza! Ez aztán a 3D! VISSZAMENJJÉÉÉ! - Kiabálok rá a ketté vágott valamire. Hú de megijedtem baszki. Ehhez képest a fúró az semmi. Baszki! Ez nem az a pornósztár? Hm. Nem. Neeem. Az is megtudna baszni. De ez?! Ez villámokkal baszogatja ezeket a szörnyeket. Elég fullos.. De megrázó élmény lehet vele. Na mindegy. Kinek mi. Átvágva magamat ezeken, csoda hogy nem lettem tiszta gané. Mondjuk a kardjaim azok. Kicsikéim majd megfürdenek, de most vérben, vagy mi a fenében kell hogy fürödjenek. Meglátom hogy egy csávó elég szarban van, valami furcsasággal küzd, de ráférne a segítség. Hm. Az a gáz hogy itt akkora háború van, amire nem számítottam. Mindenhol van mit csinálni, de nem baj, segítek neki. Legalább van haja! Elkezdtem odafutni majd a duálommal megsorozni azt a madárijesztőt. Nem tudom hogy fog rá reagálni, de általában nem szoktak jól, de nem érdekel. - Csuma! Látom rád fér egy kis segítség! A nevem Deadpool! Téged hogy hívnak? Mond hogy valami ultramenő neved van, mond, kérlek mond! - Ahogy felé bámulok meglátom hogy elég furcsán néz ő is. - Vááváváárj. Az egy kibaszott lándzsa? Na és miért világít? Feltételezem nem az a fesztiválos villogós botról van szó... - Nézek rá, majd elindulok felé. - Hellóka! Daddy bácsi vagyok. Tedd le azt a botot, nem gyerekeknek való! Ha öt másodpercen belül nem teszed le... Visszaidézed amikor a nagyanyád náspángolt el! - Kiabálok felé, de nem hiszem hogy érdekli... - Na jó! Ha most rögtön nem teszed le azt a kurva botot, feldugom neked! - Ordítok felé. - Oké, ez egy kicsit perverz. De ha a vibrátor rezeg, az milyen lehet? Hm. Lehet nem is lenne rossz. Oké, ez már kicsit beteg. De most mekkora business van benne. Na jó, írom tovább. - Nem is tudom mit csináljak hirtelen... Menjek neki? - Hé! Tokyo! Azt láttam hogy téged hogy picsáz el, velem mit tenne? - Kérdezem meg. Na jó. Nem érdekel. Nekimegyek. Előhúzva ismét a két katanámat, majd nekiugrok ennek a valaminek.
Amit megtudtam, és amit megtudni engedtek, azt elmondtam társaimnak. A három harcos jobban aggaszt, mint a velük érkező lények. A telepata jelenléte annyira erős, hogy a magamfajta is alig tud lélegezni mellette. Jeanre pillantok, hiszen minden bizonnyal ő is érzi ezt a mérhetetlen erőt, amit a lény magából áraszt. Aztán húgomra, Ravenre vetem tekintetem. Aggódom érte. Tudom, hogy harci képességei nem mindennapiak, de belehalnék, ha a három harcos ellen indulna meg, hiszen bizonyos, hogy megsérülne. Érzem Matt nyugtalanságát, a benne dúló viharokat. Talán nem lenne elég jó szó arra, hogy megnyugtassam, így csupán közelébe gurulok, és vállára teszem a kezemet. - Bízz magadban fiatalember! - súgom Matthiasnak. Én bízok benne, ahogyan mindannyian. Tudom, hogy éppúgy meg akarja menteni társait, mint mi mindannyian. Aztán Ciklon veszi át a szót, biztosít róla, hogy ő a telepatát fogja támadni, s lehet elég erejük, hogy ideiglenesen lebéníthassák. Így tehát Ciklonra, Zeusra, Kolosszusra és George fókuszálom minden megmaradt erőmet, hogy levédhessem őket. Mikor Zeus a fejemben szólal meg, és biztosít védelmükről, még egyszer bólintok felé, megköszönve jó szándékukat. Majd az isten a telepata nő mellett sürgő, halhatatlanra támad. Ez jelnek is megteszi, így Greg felé bólintok. - Legyen ez a jel! - mosolyodom el, hisz nem tudtam, ki fogja megtenni az első lépést, de Zeus ezzel megkönnyítette nekem. Azután Greg sem tétlenkedik, megindítja a támadást, amit alig egy perce alaposan és óvatosan készített elő. Azonnal védelmezni kezdem, nehogy a nő felfedje tervét, és kiszimatolja azt. Minden esetre azzal, hogy Greg és a többiek gondolatait védelmezem, érezheti, hogy rejtegetni valónk van. Csupán annyi az előnyünk, hogy nem tudja, mire számítson, de számít a támadásra. Én csak annyit tehetek, hogy minden erőmmel védelmezem társaim elméjét, kik a nő ellen indulnak.
Zeus elsodorja a halhatatlant, és Kolosszusnak és George-nak ezzel meg is nyílik az út, - ha Ciklon fedezi őket - a telepata nő felé. Annyira koncentrálok feléjük, hogy ne tudja a csuklyás lény minden lépésüket, hogy a testem megremeg, miközben balom teljes erejével markolom székem karfáját, míg jobbom mutató és középső ujja a halántékomon tartom. Matthias erejét kiterjesztve lefogja az idegen katonákat, és amíg azokat blokkolja, és mozdulatlanná teszi, James veti bele magát a harcba. Sebastian még mindig a lándzsás nővel harcol, és fogalmam sincs mit, de Alison is tervez valamit. Ezeket csupán szemem szegletéből látom, hiszen minden figyelmem és összpontosításomat lefoglalja, hogy társaimat védjem SuperGiant ellen. Aztán megszólal a fejemben George. Egy hatalmas támadásra készül... ~ Menjetek a nő mellől! George támadása jön. - kiáltom elméjükbe azoknak, kiket a férfi támadása veszélybe sodorhat.
Egy piros hacukás alakja rajzolódik ki a távolban, amint egy motoron közeledik. Amikor leszáll a motorról, csak a fejemet rázom, mikor realizálom a személyét. Nem véletlenül küldtem érte Kolosszust egykoron... ennek a fickónak egyetlen csepp jómodor sem szorul a fejébe... gondoltam, majd egy kicsit beszélgetek vele, aztán idővel egy kis illem is ráragad, ha mellettünk marad. De ő csak ment a feje után, egyedül szállt szembe az ellenségeivel, és azóta is önjelölt igazságosztóként funkcionál, és "jó szolgálatot+ tesz azoknak, akik elég pénzt fizetnek érte. A fejemet fogom, ami nemcsak attól fáj, hogy az előbbi rendesen felemésztette az erőmet, hanem attól, ahogyan az új jövevény megszólal. Morcosan nézek rá, aztán ráhagyom. Nem mondom, hogy nem örülök neki, mert minden mutáns harcosra szükségünk van, de most nem véletlenül dörzsölöm kínomba az arcomat. Intek felé, ahogyan rámköszön, de aztán hagyom, hogy segítsen, ahol tud, én pedig abból a pár másodpercből, amiből kiszökkentett, azonnal visszafókuszálok társaimra, még ha erőm már alig maradt.
• Proxima Midnight ellen végül Deadpool is becsatlakozott, így a párosnak sikerül meggyengíteni a lényt. Súlyosan meg is sebesül, ám a lándzsájából szabadjára engedett ereje zabolázatlanul tör utat magának minden irányba. A két közelében tartozkodó meg is sérül (könnyebben vagy súlyosabban, az a felhasználók döntése), ám a sugarak egyszerre több mutáns fiatal életét is követelik, akik nem tudnak időben kitérni a halálos támadástól. A Corvus Glavie és SuperGiant ellen harcolók is megsebesülhetnek. A Birtok körül fekvő erdő lángokba borul!
Matthias erejét szabadjára engedi, és nemcsak a Birtokon, hanem New York közelebbi részein is lefog minden idegen lényt. Az erő viszont Quillékig nem terjed el (szerencsére), hiszen akkor Black Dwarf könnyedén elbánhatna velük. Ám a megmaradt xandari hajóflották és az ENSZ katonái ezen idő alatt könnyedén tisztítják New Yorknak a Birtokhoz közelebb eső részét az idegen lényektől. Matt erejétől Thanos erős harcosai csupán alig öt másodpercre dermednek meg, révén a bennük szunnyadó hatalmas erőnek, amivel Thanos felruházta őket, viszont minden kree, chitauri és egyéb, földön mozgó faj megfagy a mozgásban néhány rövid percre. Ezalatt a Birtokon harcolók minden, a földön már landolt szörnyet elpusztíthatnak, ha Jamesnek és Mattnek akad még segítsége (akár Zeus parancsára az olümposzi négy harcos személyében, akár más mutánséban). Ororo villámai a lények egy részét azonnal elpusztítják.
Corvus Glaive ellen rohant Zeus, aki elsodorta annyira, hogy a SuperGiant elleni összehangolt támadás sikeres lehetett. Ororo villámaival, Gregory robbantásával és Kolosszus valamint George erejének használatával a telepata meghalhat. A halálos csapást abban az 5 másodpercben, mikor Matt a három erős harcost is lefogja, George viheti be, akinek támadására a Professzor mindenkit igyekezett figyelmeztetni. Ám ha így van, és sikeresen megöli SuperGiantet, akkor ez a férfi erejét annyira fel kell, hogy eméssze, hogy utána már csak gyengén tudja használni képességeit. Ez érvényes Gregre is, aki egyhuzamban már órák óta használta erejét. Charles is teljesen kifogyott erejéből, amit arra használt fel, hogy társainak elméjét védelmezze az erős telepatától. Ha nem pihennek, mindegyikőjüknek komoly baja lehet ezután! A mutánsok ereje nem végtelen, előbb-utóbb kimerülnek, ám ha erőltetik, elájulhatnak, vagy bele is halhatnak.
Alison okostelefonja kaphat energiát Zeus villámaitól, ha a férfi segítségére siet, viszont a magasfeszültségtől Alison teste több helyen másod- és harmadfokú égéseket szenvedhet. Zeus villámai Corvus Glaivet is meggyengíthetik.
Információk Thanos három harcosáról: Corvus Glaive valódi halhatatlanságot kapott Thanostól, amíg a kesztyűje sértetlen. A lándzsájával rendkívüli hatalom van birtokában, még úgy is, hogy Gamora Asgardban ketté törte. Corvus Glaive képes teleportálni, valamint pokoli lángokkal elnyelni ellenfeleit. Supergiant mindenféle lény elméjét képes befolyásolni és uralni. Képes az ellenfelei elméjébe mászva felemészteni annak birtokosát. Mentális energiája olyan hatalmas, hogy képes azt kezeiből egy pusztító sugárként kilőni ellenségeire. Proxima Midnight a harc mestere, mely végett szinte sérthetetlen. Gyors, erős, kitartó harcos, aki egy különleges lándzsát forgat. A fegyver a világegyetem egyik legerősebbje, melyet Thanos saját kezűleg kovácsolt meg szupernovák energiáját elnyelve. A fegyver pusztító sugara mindenkit feléget, akit eltalál.
***
» Általános leírás: A hozzászólásod megírására egy hét áll rendelkezésedre. Ha valaki nem írja meg egy héten belül a hozzászólását, a kör újra indul (mivel sokan vagyunk, törekedjünk nem megváratni egymást). A Kalandmesternek jogában áll a karaktereket útmutatásokkal irányítani, illetve hozhat be egy-egy körbe/szituációba újabb karaktert, illetve vihet ki, ha eltűnik a játékos, vagy a szituáció úgy kívánja.
- Reagsorrend: nincs. - A felvonás résztvevői: Crystalia Amaquelin, Alison Magdalen J., James Vance, Mattias A. Gerard, Charles Xavier, Gregory S. Severald, Raven Darkholme, Ororo Munroe, George Mardon, Zeus, Sebastian La Morte, Wade Wilson - Becsatlakozhat: -
Bár az első komolyabb támadása elől sikerült kitérnem, nem volt mindenki ennyire szerencsés mint én. Nem kíméljük egymást, a lándzsáink össze-összecsapnak, éppen csak szikrákat nem csiholnak, és nem rendeznek itt epic battle effekteket. Ha hagyom lankadni a figyelmem, meghaltam, ezt pedig nem engedhetem meg, mert nekem kell Proxima fölé kerekednem, és meg is van hozzá a tervem, aminek nem részese ez a piros ruhás alak, aki csatlakozik hozzám, és ketten támadjuk a nőt tovább. - Ki kell ábrándítsalak, haver. Sebastian vagyok - vigyorodom el, ahogy a nagy dumás is beszáll, és amikor őrá figyel, kivitelezem a tervem is. Savszerűen maró, mérgező vérem a nő sebébe és szemeibe fröccsintem, abban a pár másodpercben amíg az egyik mutánsnak hála, ledermednek. Nem sok, de mivel én sem vagyok hétköznapi ember, ennyi is elég hogy támadjak. Senki nem mondta, hogy tisztességes párharcban kell legyőznöm ezt a szörnyet, bár az is igaz hogy én is megsínylem. Ám ami engem is felkészületlenül ér, az hogy elszabadul az ereje és súlyos sérüléseket okoz nekünk, másoknak meg egyenesen véget jelenti. Elvetődöm a sugár útjából, de ehhez már nem vagyok elég gyors és alapvetően a bal vállam zúzza rommá a sugara, amitől a bal karom is erejét veszti. Idő kell majd, mire használható lesz, de az idegek... Jelenleg enyhén funkcionálnak. - Aztarohadt... - nyögök fel, mikor pár másodperccel később a fájdalom is jelentkezik, és tömény hullámokban kezdi el elönteni a testem, de összeszorítom a szám, és felállok. Megtámaszkodok a lándzsámmá avanzsált fegyveren és kifújom magam. Szárnyaim is ernyedten lógnak mögöttem. Bár rövid harcnak tűnhetett ez, a miénk, mégis nagyon intenzív volt, és ez megmagyarázza miért vagyok ennyire ki. Vallom, hogy nem lett volna esélye akárkinek a nőszemély ellen, és szerencsés vagyok hogy "csak" ennyire sérültem meg. - Mi van a professzorral? Jól van? Te egyben vagy? - kérdezem a kelletlenül kapott társam, akinek végül is jó hasznát vettem, egészen jól összedolgoztunk, de ettől még nem leszünk barátok, és reményeim szerint az életben nem látjuk többet egymást. Valahogy nem túlságosan szimpatikus nekem. Szemügyre veszem a harcteret, miközben a fájdalmaim ellenére halvány mosoly jelenik meg az arcomon. Végül is legyőztem. Legyőztük, de akkor is győzelem ez, egy galaktikus bűnöző ellen, akit még sosem győztek le. Akár csak engem, szóval ha ennek vége lesz, ideje lesz gyorsan eltűnnöm, mielőtt kiderítik hogy ki vagyok én igazából. Sosem akartam kapcsolatba lépni a mutánsokkal, én nem tartozom igazán közéjük. Most sem értük tettem ezt, egyszerűen Proxima Midnight olyan lehetőség volt, amit nem hagyhattam ki. Ki kellett állnom ellene, még ha nem is száz százalékos győzelemmel jöttem is ki a harcból, büszke vagyok magamra. Visszaindulok a tolókocsis férfi felé, hogy megnézzem hol kell még egy segítő kéz, hiszen a jobbom sértetlen, és még mindig a fegyverem szorítom. - Professzor? Hol kell még a segítség leginkább? - kérdezem végül tőle.
A lendület és a kellő sebesség meghozza gyümölcsét. Sikerül elsodornom a halhatatlannak titulált Corvus Glaivet. Nem szokásom bájcsevegni az ellenséggel. Épp elég színpadiasságot produkáltam a mai nap, azt sem jókedvemből, csupán tervem részeként. Farkasszemet nézünk Corvus-al, annyi különbséggel, hogy nálam ott az Aegis pajzs, neki pedig nincs, ahogy elnézem. Ez öreg hiba te talpnyaló. Támadásra készülnék amikor valaki megszólít. Mindig érzékelem ha valaki engem szólít a nevemen, hallom a segítségkérést és egy pillanatra a forrására tekintek. Egy lányka kéri a villámomat a csuklóján lévő szerkezetbe. - A saját villámom azonnal megölne gyermekem. De megpróbálok segíteni rajtad. Sugallom a fejébe, majd szabad kezem mozdulataival kölcsönveszek Ororo viharfelhőjéből egy kisebb villámot, nem hiába vagyok az ura ennek a természeti erőnek. Szóval nem az én villámomat küldöm a szerkezetébe, hanem egy kóboráramot Ororo viharfelhőjéből. Ez talán nem sebzi meg és elég lehet neki a feltöltésre. Ezzel a kis kitérővel talán még nem sok időt pazaroltam el. Farkasszemezünk tovább Corvusal. Nem tudja mire lehetek képes, a mestere erre a helyzetre nemigen tudta felkészíteni. A csata kimenetelére is fordítanom kell kis figyelmet így elnézek a monstrum válla mellett. - Fiaim vágjátok az aprólékot! Harsogom a négy harcosomnak akik értve a parancsom rárontanak a földön landolt szörnyekre. A mutánsok segítségével, egyesült erőnk végső csapást mérhet ezekre a harci egységekre. A Fekete Rend három tagja már keményebb dió, őket nem annyira könnyű levágni, főleg, hogy Thanos kesztyűje bizonyosan erősíti őket. Most már minden figyelmem Corvusé újra. Szabad jobb kezemben Zeuszi villámot formálok. Ez most más lesz mint a többi. Gyűjtöm, növelem, "dédelgetem", hogy olyan erejű legyen amit Corvusba vágva még a földet is megrengeti. Ez nem megy azonnal, ezért a pajzzsal védekezek a támadásai ellen és szabad kezemben pedig óriási energiákat gyűjtögetek, hogy felhasználjam egy jókora csapásra.
Általában könnyen tudom megosztani több ellenfél között a figyelmemet, de ahogy folyamatosan használom a képességem és fáradok, egyre nehezebbnek bizonyul ez a mutatvány. Remélem, hogy még ki fog tartani egy darabig az erőm és többiek is talpon tudnak maradni a csata végéig. Egyelőre a kisebb ellenségeket aprítom, amíg Greg és még néhányan Supergiant ellen támadnak. Ahogy Charles szól, messzeb állapotom meg és közben feltűnik, hogy az erdő is lángra lobbant közben, amiből később még baj lehet, tehát a erőim egy részét az ellenségről a tűz oltására irányítom át. Kelleni fog hozzá egy kis idő, mire teljesen kialszik a tűz, de addis is legalább megfékezem a tovább terjedést. Ahogy az istenség belenyúl a villámaimba, azonnal megérzem és odakapom a tekintetem. Nem... Ugye nem ezt... Nem lehetek biztos benne, de elég egyértelmű. Kétségbeesetten lövök ki a lány felé, hogy megakadályozzam a villám becsapódását, de nem vagyok elég gyors. A saját villámommal bántottak egy ártatlant. Ha lenne rá idő, most összeomlanék, de csak megrázom a fejem, megtörlöm az arcom és folytatom, ahol abbahagytam. Odasietek a lányhoz immár a földön, reménykedve, hogy nincs szükség gondolatolvasó ellen a segítségemre és módszeresen ellenőrzöm a lány pulzusát. Az elektromos töltöttségtől nem kell félnem, ha még maradt is a testében, akkor az átmegy rajtam anélkül, hogy sérülést okozna nekem. Amíg a szivárvány csodával foglalkozom, nem figyelek a környezetemre, csak a lány sérüléseivel vagyok elfoglalva. A villám súnya sérüléseket okozott neki, amikhez jobb, ha nem nyúlok jelen esetben, mert csak felesleges fájdalmat okoznék neki, anélkül, hogy igazán segíthetnék. -Jól van, nem lesz semmi baj -próbálom tartani benne vagy leginkább magamban a lelket.
Először a hideg futkos a hátamon Zeusz szavaitól. Aztán az amper. Pár "apróság"-ról meg feletkezdtem. Az, hogy még nem mértem ki a trnaszformium vezető képességét és ellenállását... Ez tudom így kicsit kínaiul hangozhat. Értsd úgy: Mennyire melegszik ha áram halad rajta keresztül? Nos... Qrvára. Vezető képessége pedig lehetne jobb is. Egész bal oldalam görcsbe rándult és úgy terültem el a földön, mint egy tekercs briós. A görcs és zsibbadás nehezen múlt a lábamból. A kezemen csak azért nem érzem a görcsöt, mert az égési sérülés jobban fáj. Mellkasom, oldalam, vállam és a hátam is kapott belőle bőven. Körbe ahogy véget ér a szerkezet. Szép piros. Nem egészségesen vöröslik a bőröm. Meg se merem tippelni, hogy néz ki a bal kezem a kütyüm alatt. A földön összekuporodva rándulok még pár nagyot. Néhány másodperc teljesen kimaradt. Halk kattogásra és pisszegésre térek magamhoz. A kezemen forrongó szerkezet apró darabkái emelkednek meg és süllyednek el. Közben gőzt és füstöt engedve ki maga alól. Hullámzik az egész szerkezet, mintha hangyák másznának rajta. Ütemesen hullámzik így a levegő is mozgásba lendül, hogy segítse a hűlést. A fájdalom amit a kezemben kéne éreznem. Tompa. Zsibbad inkább az egész, mintha több ezer tűvel szurkálnák és kötöttek volna rá egy csomót. -E-E-E-Emlékeztess, hogy... hogy... ilyet n-n-n-n-ne cs-cs-csináljak t-t-t-öb-b-bbet. -Mindenképpen. Jelentem a töltési szint 100% Az ön állapota pedig nagyjából 60%. -J-J-jól le-le-le-leszázalékoltál... Dadogom hercegnőnek és próbálnék felkászálódni, de még nem vagyok ura önmagamnak. Hallom ahogy a hajszálaim közt csattognak kisebb-nagyobb kisülések. Némelyik egész sokáig búg és hosszú színes ívet húz. Valaki megmozdít. Kábán sandítok fel rá. Szokásosnál lassabban jutnak el tudatomig a szavai. Megrázom a fejem helyeslően. Lehunyt szemmel koncentrálok. A fejem zúg. A testem még rángatózik. Karomon néhány lemez felnyílt teljesen, hogy továbbra is szellőzni tudjon alatta a kezem. Kellemetlen égett szag csapja meg az orromat. Fél szememet felnyitom és a kezemre nézek. A fém körül még vibrál a levegő. -J-Jól vagyok, köszönöm. -Asszonyom ezt erősen vitatnám. Orvosi ellátásra szorul. Szólal meg hercegnő a karomon. -A sérülései súlyosak. -Élet veszély? -Negatív. -Na akkor... Veszek lendületet, hogy felüljek de megint csak dőlni kezdek és remegni. Kénytelen kelletlen visszakuporodom, közben Zeusz szavai járnak a fejeben... "Megölne"... ~Az fix, hogy nem maradna belőlem sok... Állapítom meg közben az agyam kezd helyre jönni és a gondolatok kavalkádja lassan megindul. -Hercegnő, DNS reprodukálás kivitelezhető? -Jelen helyzetben nem. Hiányoznak a vezérlő egység paraméterei és a teljes gyógyításhoz nem áll rendelkezésre elegendő energia. A mikro bölcső program nem érhető el. Ekkor tudatosult bennem, hogy nem kellett volna ellustálkodni, az adatok felvitelét. Fáradtan sóhajtottam és a csatatérre néztem. Rossz érzés kerített hatalmába. A tehetetlenség és a tettvágy mérgező elegye. Tanácstalanul néztem Ororo-ra. -Menjen csak, én megleszek. Karom felé biccentek ami ami amúgy piszkosul fáj... Mintha tőből kitépték volna és a sebet kiégették volna.
A helyzet több, mint reménytelen, még úgy is, ha mindannyian össze tudunk fogni egy összehangolt támadásra. Fáradtak vagyunk, az ellenseég hatalmas, erős és mi nem vagyunk elegek ehhez. És mégis Charles szavai új reményt öntenek belé, ez már sokkal inkább hasonlít régi barátomra, aki mindekiből képes volt még egy kicsivel többet kihozni. Ő sosem lesz pótolható, sem számomra, sem az iskolának.
//
