H e l l

Who's gonna help us survive? We're in the fight of our lives and we're not ready to die...

Fehér holló a jókedv errefelé, és Fandral tudja, hogy semmi oka azt kergetni, ahogy már-már ismerősnek ható, rácsos falak között üldögél a cellájában, hátát az ágya oldalának vetve. Nem is nevezhető mosolynak az a halovány ív, mely feszesen fölfelé görbíti szája sarkát, ám a gödröcskék, mik megjelennek arcán, és arany bogarai újszerű csillogása jóval hamarabb elárulják ajkainál. Nem, nem kifejezetten élvezi a Hell foglyaként töltött időt, ám talált itt valami érdekeset, valami különlegeset, ami új célt adott a létezésének; amit fel akar fedezni, mélyebbre hatóan meg akar ismerni. Tagadhatja bárhogy, de csak önmagát csapná be vele; ahogy felhangzanak az ismerős léptek, Hela könnyed, puha kopogása, igenis megjelenik az a mosoly az arcán, mert várja... Várja az éjhajú nőt, várja a találkozást, és vár minden mást, minden többet, ami egyesülésükkor születik.
A mosoly azonban hamar leolvad az arcáról, ahogy Hell az eddigieknél is mélyebb sötétségbe borul. Tekintetét, melyet eddig a talajra szegezett, hogy koordinálja keze munkáját - egy darab, élesre csiszolt kővel rajzot karcol, vés a padlóba, egy nőt, kinek haja esése kísértetiesen hasonlít Heláéra -, most felkapja, hogy a megmaradt fényekre fókuszálva hozzászoktassa látását az új viszonyokhoz. Hela ismerős alakjára hunyorog, majd ahogy a nő magára ölti harci felszerelését, Fandral egyből leejti a követ, és tenyerét leporolva felpattan, hogy a cella oldalához siethessen. Csak ahogy követi az istennő pillantását, akkor veszi észre a lépcsősoron közeledő jövevényt. Meglehetősen elegáns belépő.
- Ki ez? Ismered? - faggatja Helát, mert nem tetszik neki, amit lát. Nem a sötét aura, mely feléjük gomolyog, hanem a Halál Istennőjének arckifejezése, testtartása, egész kiállása. Ha ez a valami elbizonytalanít egy, az úrnőhöz hasonló teremtést, akkor a bajvívó nagyon is tudni szeretné, ki a fene lehet az.
Ahogy az ismeretlen testet ölt és eggyel növeli az éjhajúak számát Hellben, Fandral akaratlanul is megbiccenti a fejét, elismerése jeleként a választott fizimiskát illetően. Épp csak csücsörít kicsit, elidőzve a feléjük libbenő vonalakon, ám a szeme sarkából rögtön Helára sandít, s mint akit csínyen kaptak rajta, bűnbánón leszegi a fejét. Nem stírölöm az ellenséget többé, úrnőm, megígérem...
Csodálata azonban hamarosan véget ér, amint a két nő egymásnak esik. Esne... A küzdelem igazságtalanul kiegyenlítetlennek látszik, és Fandral úgy érzi, mintha Hela torkával együtt az ő gyomrát is szorongatná valami. Ostoba és gyerekes dolog félteni a Halál úrnőjét... S valószínűleg annál ritkább is, a férfi viszont nem tehet róla, reflexből jön a hang, mely elhagyja száját.
- Hé-hé-hé! Csak okosan! - fogalma sincs, kihez szól éppen, ám hangját árnyalja a féltés, és testét is jobban a rácsokhoz préseli, hogy akár milliméterekkel is, de közelebb lehessen... Ha csak nála lehetne a kardja... Képtelen fókuszálni a nő szavaira, csak Helát látja, a szenvedését, és a saját pánikját kitükröződni rajta. - Mit művelsz?! - Kérdése ezúttal határozottan a jövevényhez szól, hangja megtelik dühvel és tehetetlenséggel, aztán Hela egyszer csak eltűnik és Fandral hallja, amint a saját hangján a nevét kiáltja.
Nem sokáig maradnak kettesben az idegennel, ám az a néhány, felindult pillanat elég hozzá, hogy a bajvívó felkapja a földről a követ, felkészülvén rá, hogy kardja híján azzal győzze le ellenfelét, ám a nő esélyt sem ad az összecsapásra. Mire egyet léphetne felé, már ő is repül, és szivárványos-lidérces-szédítő kavargás után egyenesen Hela ismerős sziluettje mellé csapódik, arccal a betonba.
Hosszú pillanatokig csak keresi magát és a szavakat. Annyi mindent mondana, annyi helyre elküldené azt az akárkit és annyi kérdést feltenne róla, mégis amikor végre nagy nehezen megmozdul, az az első, hogy körbenéz és felméri, hol vannak, melyik bolygóra jutottak. Más, mint ahogy emlékeiben él, de a keserédes nosztalgia így is rögtön elborítja.
- Midgard... - ajkáról suttogva pereg le az áldás, épp csak aprót nyög, néhány beütött testrészét fájlalva, ahogy négykézlábra tolja magát. Sarkaira ül, onnan szemlélve a... Teljesen sötétségbe borult várost? - Nem hiszem, hogy ennek így kéne kinéznie... - Tekintete az égre tapad, homloka gondterhelt ráncokba fut. Vajon mi lehet Asgarddal és hol lehetnek Thorék?  Valami súlyos, fojtó balsejtelem szorítja szívét, ha otthonára gondol. Mielőbb haza kell jutnia...
Haza. Csak ekkor döbben rá, illetve ekkor tudatosítja Hela jelenlétét. Fejét oldalra kapja a zöld sziluettre, és máris a talpán van, ott, mellette, guggolásban, hogy szemmagasságba kerülhessenek.
- Hela! - Maga is meglepődik, mennyire idegenül, mennyire gyengéden cseng ajkáról a nő neve. Hellben sosem merészelte így hívni, de, hát, nos, többé nem ott vannak, isten tudja, miért nem és mi történt pontosan. - Jól vagy? Ki a fene volt ez? Feltételezem, nem rokonod. - tétován ingatja fejét, ekkor figyel fel a nő karján futó, bíbor cseppekre. A kérdéssel egyszerre születik meg arcán a döbbenetbe torzuló felismerés:
- Megsérültél? - Fogalma sincs, mihez kezdjen ezzel a ténnyel, de azt tudja, hogy itt nem maradhatnak. Épp most rúgták ki őket Hellből, és nagyon úgy néz ki, Midgardon sem stimmel valami, arról nem beszélve, hogy feltételezése szerint mindketten fegyvertelenek jelenleg... Ezernyi probléma, melyiket oldják hát meg először?
- Jöjj, mennünk kell! - ragadja meg a nő karját, hogy talpra segítse, bár még nem igazán tudja, hova is tartanak. Heimdall vajon segíthet rajtuk? De még ha képes is rá, nem biztos, hogy tanácsos ötlet Asgardba vinni annak egykori gyilkosát... Válla felett közben odaszól egy fiatal fiúnak, ki teljesen máshogy öltözködik, mint azt évszázadokkal ezelőtt a midgardi divat diktálta. - Hé, paraszt! A Föld melyik részén vagyunk?

H e l l

Who's gonna help us survive? We're in the fight of our lives and we're not ready to die...

Fandral egyedül azért nem esik olyannyira mély letargiájába e kétségbeejtő pillanatoknak, mert biztos benne, hogy midgardi tapasztalatai alapján Hela egyedül őrá számíthat, így aztán muszáj bevetnie minden földi tudását és ismeretét, hogy túléljék ebben az őrült világban. Különben sem a helyzet kétségbeejtő, amibe kerültek - Thor és két bajtársa oldalán számtalan nehéz kalandban vett már részt -, sokkal inkább az, hogy teljesen fegyvertelenül vágnak neki.
Fegyverhez kell jutnia.
Így hát kurta biccentéssel könyveli csak el Hela válaszát, és rögtön a környezetük felmérésével kezd el foglalatoskodni, hogy találjon valakit, akitől hintót kölcsönözhet. Vagy bármiféle járművet, amelyet képes vezetni. Neki az a négy keréken guruló valami is megteszi, ha a kocsisuk mutatja az utat.
Töretlen magabiztossággal fordul a leszólított fiatalhoz, és annak kérdései is csak alig látható értetlenséget festenek arcára, negédes mosolya töretlen.
- Nem, asgardiak - javítja ki az ifjút, bár fogalma sincs, Cosplay merre lehet, és óvatos oldalpillantást vet rögtön Helára is, hátha az szívesebben mondott volna inkább Hell-t. De hát Midgardon vannak, nem nagyon kéne reklámozniuk a poklok egyikét sem.
New York. New York az jó. New York az tökéletes. Emlékei szerint Thor ismerősei is valahol errefelé tartózkodnak. Hela parancsa rántja csak ki a gondolataiból, egyből a nő felé fordítja a törzsét, értetlenkedve.
- És... mégis... hogyan? Mivel? - mutat körbe maga körül, jelezvén, hogy nem is tudja, kinek köszönhetően teljesen fegyvertelen. - Nem mintha amúgy megtenném... - siet az ifjú megnyugtatására, ennyivel le is tudva úrnője parancsát, és nadrágja övébe akasztja ujjait, peckesen kihúzva magát az ember előtt.
- Fandral, Asgard legnemesebb bajvívója, és Hela, a Halál úrnője áll előtted. - konferálja fel magukat, büszkén legyintve a háta mögött nézelődő istennő felé, majd sürgetőn csettint, jelezve ügyük halaszthatatlanságát. - Csak keríts nekünk egy hintót! - Nem hagyja, hogy Hela letörje az optimizmusát. Ha nincs is hova menniük, kitalálnak valamit... Megkeresik Thort. Értesítik Heimdallt. Talán mégis kivitelezhető, hogy míg megoldódik a helyzet és kiderítik, mi történt, meghúzzák magukat Asgardon.
Lassan visszaoldalaz úrnője mellé, arany sziluettje csendesen kúszik be a zöld mellé. Pillantása kutató és aggódó, ám nem szól semmit. Tudja, hogy kritikus pillanatok ezek az úrnő számára, és fogalma sincs, mivel enyhíthetné őket. Ahogy a nő összecsuklik előtte, félve kap a karja után, hogy megtartsa őt.
- Úrnőm... - Ösztönösen közelebb húzza magához, hogy támogassa és megóvja, ám hamarosan az ő talpa alól is kifordul a talaj, ahogy megérzi az ismerős, túlságosan is nosztalgikus fájdalmat. Nem csak az ujjai kulcsolódnak le Hela karjairól, hanem ő maga is az éjszín sziluett mellé rogy, aranygömbjei hitetlenkedve merednek egy pontra a koszos aszfalton.
- Asgard... - A szőke magabiztossága a járdaszegélyen tör darabokra. Egészen eddig megbirkózott a helyzettel, ám Asgard pusztulása olyan teher, amit már képtelen magára venni. Se otthon, se család, se jövő... Isten tudja, a barátaival mi lehet! A kétségbeesés alattomos szörnyetegként ássa be magát a lelkébe, karmait jó mélyen a húsába vájja. A vívó szinte levegőt sem kap, csak akkor enyhül a nyomás a szívén kissé, amikor Helára néz és felismeri annak elveszettségét. Karjai automatikusan mozdulnak, habozva és tétovázva a éjszín fürtök felett, de ha a nő nem löki el, végül körbezárják Helát. Fandral szoros ölelésbe húzza a nőt, mellkasához préselve annak képtelen törékenységét.
- Visszaszerezzük. Erővel vagy anélkül, te is Asgard gyermeke vagy - suttogja halkan, de nem húzódik még el, nem siet összeszedni magukat, csak ül ott és támaszul szolgál a nőnek mindaddig, míg az engedi, hogy karjaiba zárva tartsa és ölelje - mindaddig, míg remegés nem rázza meg a környéket, valami súlyos becsapódásának utószele. Tenyere követi Hela éjszín hajzuhatagát, gyengéden végigsimít a hátán, a gerince mentén pihentetve meg a kezét.
- Idekint nem biztonságos. Jobb, ha keresünk valami fedezéket, ha már harcba szállni nem tudunk. - A környéket pásztázó pillantása megállapodik egy kivilágított kirakaton, ami a kinti káosz ellenére is meglehetősen világosnak és biztonságosnak tűnik. Az ajtó fölé függesztett címere kocsmát és fogadót ígér, így hát felkel a földről, és húzza Helát is. Talán egy próbát megér.