• Matthias képességével lefogja a démonokat, így neki köszönhetően Gregory, Crystalia és Ciklon a víz erejével sikeresen legyengíthetik a lényeket, miután azok már a földi fegyverekkel is sebezhetővé válnak. George Mardon érkezését követően segíthet elpusztítani a Birtokon tartózkodó démonokat. Charles mentálisan közli (Artemisia kivételével) a Birtokon tartózkodókkal, hogy Wanda életben van, és egy terv részét alkotja a lány ál-testének átadása, valamint azt, hogy valószínűleg Thanos megjelenése is követni fogja az eseménysorozatot.
A Birtokon harcolók legyőzhetik a démonokat, majd elkezdhetik a sebesültek ellátását. Artemisia dönthet úgy, hogy seregeit átcsoportosítja a városba, más pontokra. Wanda ál-testét is magával viheti.
Charles a Birtokon maradókat összehívhatja további megbeszélésre, hogy felkészüljenek a legrosszabbra, ami még rájuk vár...
Odin halála a Kilenc Birodalomban egyaránt látható lesz, így mindenki számára érezhetővé válik, hogy valami történik Asgardban. A Mindenek Atyjának lelke Vallhalába távozik. Ezt egy aranyszínű, fényes üstökös felemelkedése mutatja, mely hollót fest a világok égboltjára, és egy új, ragyogó csillagként állapodik meg.
***
» Általános leírás: A hozzászólásod megírására egy hét áll rendelkezésedre (mivel sokan vagyunk, törekedjünk nem megváratni egymást). Az újabb kört mindig a Kalandmester nyitja. A Kalandmesternek jogában áll a karaktereket útmutatásokkal irányítani, illetve hozhat be egy-egy körbe/szituációba újabb karaktert, illetve vihet ki, ha eltűnik a játékos, vagy a szituáció úgy kívánja.
- Reagsorrend: nincs - A kezdés joga: - - Helyszín: Xavier Birtok - A felvonás résztvevői: Pietro Maximoff, T'Challa, Crystalia Amaquelin, James Barnes, Steve Rogers, Norina Thomson, Clint Barton, Natasha Romanoff, Kate Bishop, Peter Parker, Neena Thurman, Alison Magdalen J., James Vance, Jane K. Foster, Jean Grey, Mattias A. Gerard, Charles Xavier, Raven Darkholme, Gregory S. Severald, Nathaniel Gray, Ororo Munroe, George Mardon ~ Akik időközben becsatlakozhatnak: -
A Professzor meglepetten tekint rám, amit nem is csodálok. A semmiből kerültem elő és kerültem bele ebbe a csetepatéba. Egy idősík ugrást nem nagyon lehet könnyen lenyelni. Megköszöni a segítségem amire csupán egy félmosollyal bólintok. - Sokan aggódnak Önért. Jegyzem meg elismerő tekintettel és tisztelettel. Az itt tartózkodok szinte kivétel nélkül nagyra becsülik és szeretik a Professzort, ezt könnyen megéreztem. Látom rajta a döbbenetet és értetlenséget. Az elmémből néhány dolgot megtudott, talán túl sok olyan információt, amit kérdéses, hogy lehet nyugodtan fogadni elsőre, főleg úgy, hogy egy teljesen más világ emlékei keverednek az itteni valósággal. - Azt hiszem én voltam. Válaszolok az idősíkváltás okaként. Másra nem tudok gondolni, valahogy sikerült, pedig nem ez volt a célom. Ennek megértése és kibeszélése a Proffal egy nagyon kellemes alkalom lesz, azonban az események sűrűn változnak. Egy ismeretlen lány (Ororo) is megérkezik Charles segítségére. Ezalatt Matthias lebénítja a pokolkutyákat és Charles felszólítására bólintok, hogy megértettem. Összeszedem minden erőmet, ami csak maradt. Nem maradt már annyi bennem, hogy minddel végezzek de valamennyit összegyűjtöm fejben. Ezúttal a telepatikus erőmmel csak megkeresem őket. Ezután a telekinetikus erőimhez nyúlok. Megölni képtelen vagyok ennyit, egyszerre. Ezért a testük belső részeire koncentrálok. Ha nem is tudom megölni őket a belső szerveiket annyira roncsolom össze amennyire csak lehet. Fulladoznak, nyivákolnak, visítanak fájdalmukban, de nem hagyom abba. Fizikálisan kínzom, sorvasztom őket. Ha Matthias bénítása elmúlna akkor az én kis csemegém marja őket belülről, ez megint leköti őket annyira, hogy a többieknek legyen ideje levadászni a legyengített fenevadak élve maradt példányait. Hatalmas erőket mozgatok meg, teljes koncentrálásban, ami miatt érzem, hogy nem sok szusz maradt már bennem. Ha ezzel a mutatvánnyal végzek pihennem kell, különben fájdalmas lesz a folytatás. Az égen egy fényes üstökös tűnik fel, amely holló alakban manifesztálódik az égen. Elképzelni sem tudom, hogy milyen esemény tud ilyen égi jelenséget előidézni, de azok után, hogy a pokol szörnyei elárasztják a földet már semmin sem csodálkozok.
Egyre sűrűbben és sűrűbben kellett megállnom pihenni. A kardot is csak vonszoltam magam után. Vézna vagyok én ennyi rohangáláshoz. Továbbá a csuklómon is kezdett melegedni az óra. Elméletileg végtelen sokáig bírná ezt a tempót, gyakorlatilag képes túlmelegedni. Az pedig katasztrófához vezetne. Alsó hangon kocognom kéne ahhoz, hogy letudja adni a hőt rendesen de azt meg én nem bírom. Szóval japp... Mivel nincs rá app, se rendszer, nekem kell figyelni a dologra. Ne várd el, hogy ebbe még bezsúfoljak egy biztonsági rendszert... Visszatekerem az órámat alapállásba. Az események felgyorsulnak körülöttem. Zsebemből előtúrom a telefonom, csörög. Anyám az, ami furcsa mert nem szokott hívni. Csak ha kések ebédről, de az még odébb van. Akkor viszont baj van. Elhűl a vérem. A középső gombra teszem a hüvelyk ujjam egy csík fut körbe, amint körbe ért rányomok erősebben mire otthon találom magam szüleim mellett. A lakás a szokásos házibulinál is rosszabb állapotban van, pedig egy viking metál partyt még az utca is megérzi. De ez most más, itt is ezek a furcsa lények garázdálkodnak. Beléjük karolok. -El innét! A következő pillanatban a bosszúállók bázisán jelenünk meg. Itt sem rózsás a helyzet de biztonságosabb, mint otthon. -Happy vigyázna rájuk? Köszi! Meg sem várom a választ, Mr Hogan úgy is amolyan beletörődő típus. Amennyire a kartonjából kiderült. Szóval beírtam címnek a Xavier intézetet. Mielőtt rányomtam volna még megálltam egy szóra. -Majd neutralizálja őket.... ha nincs, majd csinálok egyet. '-Vigyázz a szádra kisasszony! -Hülyülök! De majd tényleg csinálok egyet. Puszi! Ismét a birtokon, ismét a felfordulás közepette. Valami hiányzott. Valaki elcsórta a kardomat! Bosszúsan lapozgattam az app-ok között mire megtaláltam ami kellett. Ráböktem. Kiment a megfelelő rádió jel. A kard bárki kezében is van, mozgolódni kezd kezd. Átalakul egy drónná és hozzám repül. Beépül a ruhámba. Míg a transzformium "hazajön" felmérem a helyzetet. Úgy tűnik kezdünk úrrá lenni a dolgon. Elképesztő erők mozognak minden felé. Repkedő emberek, sétáló gólemek, a vaslégió... vasember páncélok, jézuska vizet fakaszt a levegőből... Amit két szőkeség fel is használ. Ez ad nekem egy ötletet. Feléjük kocogok a víztározóhoz közben leadom terven részleteit Hercegnőnek. Ahogy odaérek kicsit lankad a lelkesedésem a tervem iránt de nicns vissza út. -Csináld... Motyogom elvörösödve. A ruhám nagy része lemászik rólam és egy térdig érő kis robottá lakul hátán egy nagy tartállyal. Egy csövet dug a víztömegbe és feltölti magát. Másik keze egy mini getlinggé alakul ami felpörög. Kisvártatva apró nagynyomású vízlövedékekkel kezdi el szitává szaggatni a közelben lévő démonokat. Én egy szál bikiniben ácsorgok mellette. Ekkor szólal meg valaki a fejemben amire elsőre össze rezzenek aztán rájövök ki az.
~SziaCharles!
Köszönök rá heted magammal mentálisan. Ha netán be is lép a fejembe akkor láthatja, hogy 7-en vagyunk, mindenki haja egyszínű, de egymástól eltérő. A szivárvány 7 színében pompázok...zunk... Szóval értitek... Az magasban megjelenő égi tüneményt kémlelem. Valahonnét ismerős... Annyira régről... Mégis ismerős, és rossz érzés fog el... ~Annyira ismerős... Én kicsit másként képzeltem el amikor a könyvben Odin... Lefagytam. Annyira szürreális ez az egész. Nem létezik, hogy egy skandináv mesekönyv... -Ragnarök...
Szerencse, vagy sem, de ma semmit se tettünk. Az ujjunkat se mozdítottuk. Mindenki a helyén volt, megtettük a lépéseket, mozgósítottuk az erőinket… akinek halnia kellett, meghalt. Akinek élnie kellett, él. Erre tessék, vészjelzéseket adnak le szerte minden városból… tűzlények lepték el… Felpattanok. Robbanások jönnek, morgások, sikolyok és rohadt meleg. Mindez egy pillanat alatt. Kiosztom a feladatot az osztagomnak, mindenki tudja a feladatát. Elhelyezkednek és pofonokat osztanak. Az utcákon rohanva a „lányaimat” keresem. Nagy a zűrzavar, mindenki menekül, vagy halódik és az utolsókat rúgja ép. Szerencsések ők ketten, Mich a kisebbet karon ragadva rohan felém. Megosztom velük a tervet, Magneto az iskolát félti, valamit sejt, oda vezényelt ki, oda kért plusz embert. - Segítek. - feleli a húgom, megszorítja még jobban Jade kezét, a kisebbre pillantok, bólint… és igazuk van. Jelenleg mellettem vannak a legbiztonságosabb helyen. Mich gyógyít, Jade meg… Jade. Sietős léptekkel indulunk tovább. Lépteim tekintélyt parancsolóak, és fürkészően szemlélem a tájat. A káosz mindenütt jelen van, hatalmas nagy pokoli zűrzavar, s olyféle rettegés, amelyet az emberek ez eddig közel, s távol sosem élhettek meg. A sikátor kihaltsága szinte magába foglalja a csend fogalmát. Épp olyan, mintha egy temetőben lennénk, és sírok ezrei közt járnánk, ahol a csend, a halottiság, és a félelem maró érzete is megtalálható egyben.. igen, itt is pontosan ugyanez van jelenlétileg. Zord, hűvös hely ez, mégis van benne valami magával ragadóan élvezetes. A kijelölt helyre érkezünk, romokban van, Jade egyből alakot vált, gyermeki félelemmel araszol mögém, ahogy jobb karomból kardot csinálok, másikból kalapácsot. Mindenki azzal harcol, amije van, nem? - Segíts a sebesülteknek. - bökök a mutánsok felé, Michelle bólint és sietős léptekkel indul meg a sebesülteket ellátni, ami az útjába áll, azt egy mozdulattal fejezem le, vagy épp elterelem a szánalmas figyelmét. Jade a nadrágomba kapaszkodva tartja a lépést. A tökéletes sikerhez két dolog szükséges mindenképpen: ésszerű gondolkozás, azaz hogy tudja mit mikor lehet, és hogy ő mindezt elakarja érni, ugyanakkor nem mellesleg másodsorban a végtelenség fogalma, ami annyit takar voltaképpen, hogy bármit képes legyen végre hajtani. Ez hajt minket. A tolószékeshez vezet az utam, akit időközben a földről szednek fel, mellé lépünk Jade-el, a környéket pásztázom, őket védem. - Erik biztosította a védelmeteket. - szólalok fel csendesen, eltüntetem a kalapácsot, Jade a fickóra vigyorog szélesen, a másik oldalára sétál és ott fogja a „szekeret”, figyelme pedig a harcra terelődik. Tetszik neki a robotos bemutató... legszívesebben körültáncolná őket, vagy kipróbálná a működésüket, de ez most nem a játék ideje. Bal karom a dögökre tartom és vasszilánkok zúdulnak a szörnyekre. Kettőt vissza is küldök a pokolba... menjen haza, nem? Oda való, az itteni világ kitaszítja őket! Nem kérünk belőlük! - Egy gyógyítót is hoztam. Mit kell tudni a történések okáról? - teszem fel a kérdést, ahogy a férfira emelem a pillantásom.
Sosem tartozott a picsogók közé, mindig becsületesen, fogcsikorgatás nélkül viselte a sebesüléseket. Ez most se volt másképp, noha újabb szép heggel fog több lenni, nem mintha nem lenne már elég így is rajta. Hagyja, ahogy ellátják, miközben tekintete cikázik Bucky és Clint, no meg persze a többiek között is. – Jól vagyok – mormolta, hogy nehogy még valaki rohanjon, így is már megoszlott a csapat és ebben a helyzetben hatalmas luxus egy sebesüléssel foglalkozni, főképp, hogy olyan förmedvények vannak körülöttük, amire nincsenek szavai sem. Sok mindent látott már életében, de ezek… szinte mindent lepipálnak. - Elég, megvagyok – hessegette el a körülötte lévőket, mikor már egy kötés díszelgett rajta, mikor durva mód kikerült belőle a golyó, ami csak több vért eredményezett, de legalább nem minden mozdulatra szúró fájdalom hasogatta. Hanem csak tompa, terjedő, lüktető kín, amit megfelelő adrenalin mellett az agy hátsó pontjába lehet űzni. Már tért volna vissza a harcmezőre, mikor Steve hangját hallotta meg valahol. Páncél? Mégis miről beszél? De nem is kellett sokat gondolkodnia, mikor meglátta miről is van szó. Mufurc mosoly jelent meg szája sarkában és legszívesebben elnevette volna magát. Tony… még erre is gondolt… pedig nincs is itt, mégis… ahogy újra tekintete végig siklott mindenkin, ahogy a páncélba bújnak, még valami jókedv is megjelent benne. Nem… nem Bosszúállók, már nem. Már sokkal többek, mint eddig, most hogy a csapat bővült, mert bizony bővült és bizony, csapatról van szó. Lehetett akármi is közöttük, ami miatt újra veszekedések lesznek, de ezt már nem lehet elnyomni. Mindig is egyként mozogtak, és végül is ugyanaz a céljuk. Meglepő módon még Artemisiának is, ahogy ment intézkedni. Egy cél van, nem pedig belső viszály, amit eddig is magyarázott a fekete hajú nőszemélynek. Hirtelen még egy kevés rokonszenvet ir érzett iránta, valószínűleg ő is egy lenne közülük, ha maradt volna a KGB árnyékába, hogy tovább felhasználhassák mindenféle ügy ellen. A döntés már megszületett, és együttes erővel készek lesznek megvédeni ezt a parányi helyet az univerzumban, amit úgy hívnak, hogy Föld. Még ha kissé idegennek is érezte a dolgot, hogy páncélba másszon, de megtette, és… konstatálta, hogy jó rá. Úgy tűnik, Tony nem csak férfi alkatokban gondolkodott. Mély levegőt véve nézett körbe a rendszerben, ahogy feltűnt szeme előtt, mikor a sisak kattant előtte és Péntek duruzsoló hangja máris körbevette. Oh, már értette, hogy Tony szívéhez miért is nőttek ezek a bádogdobozok. Ahogy emelte kezét, fájdalom nyílalt vállába, de ez most teljesen hidegen hagyta, ahogy máris vörös pontokká váltak szeme előtt az ellenfelek. Itt az ideje, újra beszállni. Bár, amikor lépett egyet, máris érezte, hogy nincs meg az a könnyedség, ami páncél nélkül lenne. Nem tud oly gyorsan mozdulni és egy egész fémtömeg mozog vele. No de nem baj, megvan a maga előnye is a dolognak, annyi szent. És máris a legközelebbi démon nyomába indult, egész arzenálból választhatott ahhoz képest, hogy eddig két pisztollyal, majd bilinccsel rohangált. Ezt már csak tetőzte Ororo munkája, ami könnyebbséget okozott és meglazította az ellenség, ha lehet egyáltalán azoknak nevezni ezeket a förmedvényeket, vonalait. Kellő figyelem elterelés olyan előnyöket adott, amiket botrány lett volna nem kihasználni, és Natasha nem is hátrált meg, ahogy ütemesen haladt tovább, bármennyire is érezte néha a lüktetést vállában. Mindjárt vége lesz… mindjárt… a vörös pöttyök száma kezdett csökkeni, és mintha a csata saját maguk irányába dőlt volna el, de azért nem ivott előre a medve bőrére, ki tudja milyen hosszú lesz még, és ki lesz a következő ellenfél, mert valahogy érezte, hogy ennek még nincs vége. Még valami történni fog…
Oké, sok szarban volt benne a keze, sőőőt! De a mai nap igazán kezdett érdekessé válni, amihez tegyük hozzá azt is, hogy isten tudja kinek, de valakinek nekivágódott. Az még hagyján, de szinte számított arra, hogy a talajon fog talajt, ami nem lenne nagy kunszt, hiszen több méteres zuhanásokat is túl élt már, hála szerencse faktorának, de most nem… vagy lehet, az is közrejátszott, mikor váratlanul a talaj olyanná vált, mint egy matrac, ami visszalökte őket a levegőbe. Az életvitele alapján, hogy reakcióideje rövidebb volt a megszokottnál, nem esett volna el, de az ismeretlen még így is elkapta. Oh! Egy másodperc is elég volt, hogy felmérje az idegent, akit ugyan nem ismert, de máris össze tudta volna rakni róla, hogy körülbelül mennyi kiló, mennyi ebből az izomzat, mekkora ütéserővel rendelkezik, mint egy rossz katonai analizátor… blah! De talán Wadenek köszönhető, hogy azonnal megérti a jó vágású idegen mozdulatát, amibe cseppnyi játék van csempészve, így meghajlik gerince és lábát egészen kicsúsztatja, mint mikor a keringőben dől meg egy nő kecsesen, hajlékonyan, vonzóan. A megjelenő rózsára még egy hitetlenkedő kifejezés is megjelenik arcán, ahogy realizálja, micsoda képességgel találta szembe magát. Ami borzalmasan jól jöhet egy újabb improvizációhoz. Átvette a rózsát, ami összeráncolta a szemöldökét. A szép virág máris hibásnak látszott, ahogy ő szokta érezni magát a fekete folttal, mint a rút kiskacsa a többiek között. Oké, erős túlzás, de mégis… aki annyira különb a többiektől vágyik arra, hogy átlagos legyen… - Látványosan jelenek meg mindig – kuncogott fel. Anyag uralás, máris megindultak fejében a kerekek, legfőképp, mikor kézbe kapta a tárokat, hogy mégis mit lehetne kezdeni ezzel, de addigra már feltalálták magukat az illetők és egy közelgő árral szemben Neena nem találta fel kellően magát. Oh, Ciklon, hiszen az X force-ban voltak egymás mellett, de a bérgyilkos máig nem ismerte ki magát a régi ismerősön. A most kapott új tárakat pedig nem akarta feleslegesbe dobni, így a hatalmas ötletekből, amik még csak alig álltak szilárd talajokon, máris füsté omlottak, ahogy próbált kikerülni a zúduló víz útjából több kevesebb sikerrel. Ezt már csak az koronázta meg, hogy Charles újra megszólalt a fejében. Miért nem lehetne valami más utat találni a telepátián kívül? Olyan nyíltnak érezte magát, mint egy könyv, melyet fellapoznak és kiolvasnak, benne minden titokkal, rémséggel és sötéttel, amit hosszú évek óta hordozott magával. Noha legalább a skarlát boszi életben van, ezt jó tudni, és Loganra bármikor rábízta volna Wandát, ismerte annyira a férfit, hogy tudja, Logan mindent megtenne érte, ahogy az iskola összes diákjáért. Ami, még saját magára is igaz, vagy…. legalábbis majdnem. Többé-kevésbé… kis túlzással. És ha már megtámadták az iskolát, meg démonkák, hát akkor mivel tegyük fel az i-re a pontot, na ná, hogy valami égi tüneménnyel. Fintorogva figyeli, ahogy az az üstökösszerű valami kezd átalakulni. Úristen! Mi következik még? Harmadik invázió? Nem volt elég a kree és a démon katonák? De egy holló alak tűnik ki belőle. Sajnos, Neena nem éppen a hitvilágok embere, hogy iylenekben higgyen, hiszen sosem látta Asgardot, Thorról is csak hallomásokból értesült, és nagyon-nagyon megrekedt abban a világban, ahol a kísérletek teremtenek minden förmedvényt. Evolúció… így dunsztja sem volt róla, hogy mit lát, csak haloványan hallotta, hogy egy szivárvány kiscsaj valami Ragnarököt említ. Iskolai tudományát előrángatta, hogy vajon mégis miről van szó, mi is az a Ragnarök… noha erre ideje nem volt annyi, mint amennyinek tűnik, mert egy-egy kósza ellenfél még akadt, bármennyire is gyengék, de azért a maradék összes golyóját belelőtte azokba, akikkel találkozott. Mármint ellenfél. Csak a tisztázás végett.
Felméri a berendezést és enyhe szívrohamot kap csak amikor Péntek üdvözli, és kompatibilizálja, hiszen a páncél eredetileg Tonynak készült, aki nem olyan izmos mint ő, de a páncél szerencsére komfortos és bele tud helyezkedni. Nem szokott hozzá az ilyen túl modern technikához így ismerkedik vele. - Péntek, milyen fegyvereink vannak? - kérdezi a programtól, és szemei cikáznak a felvillanó tények és adatok tárháza között, és végül elégedett mosollyal biccent, mintegy saját magának. Sosem gondolta volna, hogy egyszer lehetősége nyílik kipróbálni egy ilyet, pláne nem a legnagyobbat, és mégis az szállt le elé hogy másszon bele. Ő pedig élt is a lehetőséggel. - Csapjunk oda a dé... Steve! Te meg mégis mit csinálsz? - kunkorodik mosolyra a szája, ahogy észreveszi szőke barátján a csillagos páncélt, és hogy... mit szerencsétlenkedik vele. Igaz, neki sem megy még ötcsillagosan de repülni tud és azt a démonokon teszteli hogy milyen jó tűzerővel van ellátva. A mutánsok segítségével végül lassan el is tűnnek, a víz jó gondolat volt ellenük, és akadnak akik ezt a képességet birtokolják. Lereszti a kezeit, amikből apró lövedékek robbantották fel a szörnyeket és Stevet kezdi el keresni, és a többi ismerős arcot. Páncélok borítják őket is, Natashát is felismeri egyben. - Jól áll - jegyzi meg felé fordulva, és mondana még mást is ha nem kezdene el valaki a fejében dumálni. Összeszorítja a száját és a szemeit, nem bírja ezt valami jól, ha az agyával szórakoznak. - Péntek, nyisd ki a páncélt! - parancsolja a programnak hogy levegőt kaphasson, és kis híján kizuhan a szerkezetből a földre. Mély levegőt vesz és elnyomja a feltörő pánikot, most nem eshet pánikba, amikor életek forognak kockán. Aztán eljut tudatáig a beszéd is, amit az idős professzor mond, hogy Wanda igazából él, és Logannel menekült el. Ez... ezen nem tudja hogy sírjon vagy nevessen, mert haragszik a hazugság miatt, de valahol a katona megérti hogy ez taktikus húzás volt, így nem kellett színlelni. Viszont majdnem az intézet vesztét is okozta, mert Rogers hagyta volna, Wanda halála miatt. Magára hagyta volna Artemisiát, és Bucky boldogan repített volna golyót a nő fejébe. Mondjuk, erre még mindig vágyat érez, és azt kívánja hogy a titokzatos lövő, aki meglőtte Natashát, azt a másik nőt is lője meg. Amint Xavier professzor elhallgat a fejében oda repül barátja mellé. - Steve? - kérdezi tőle, mintegy tanácsot várva, mit tegyenek, ha tesznek valamit, mert ő csak miatta van itt. Számára nem fontos az emberiség, semmit nem kapott tőlük, és most is csak megölni akarják, levadászni. Esetleg ők is felhasználni saját céljaikra vagy rács mögé dugni örökre, egyik sem éppen bíztató kilátás számára. Azonban tartozik annyival Stevenek hogy vele marad, bármi is történjék, megfogadták hogy most már csakis egymás mellett küzdenek, nem egymás ellen. Aztán megint megfagy a levegő, és az égen egy hatalmas holló forma kezd el kialakulni, és bár nem hallgatott sok mesét, ezt még ő is tudja mit jelent. - Azgard... Ragnarök... - sóhajtja halkan, de a mikrofon valószínűleg felerősíti, és eljut mindenkihez. Miután az igazgató befejezte beszédét, visszabújt a fém szörnybe és kihasználta annak erejét, így most megint mindenkihez tud szólni.
Ez a nap nem így volt tervezve. Nem így, nem ilyen mód. Wanda halálával az egész elbukott… számomra legalábbis. De amíg én élek…addig segítek a Kapitánynak, mert az ő szíve ugyan úgy összetört, összezuhant… ugyanazt érezzük mindketten. Egy testvér elvesztését. Ahogy a Vaslégió megjelenik, én úgy suhanok el egy- egy mellett óvatos mozdulatokkal. Ahogy pillantásom mindegyiken keresztül suhan, a mosolyom megjelenik. Tudom kinek a gépei és azt is tudom miért ennyien vannak itt. Egyelőre maradok a csapat mellett, Bucky és a Kapitány a páncélokat öltik magukra. Ahogy Steve bénázik a felszállással és a mozgással, jómagam úgy kerülöm őt. Nem lenne kellemes, ha fellökne egy ilyen. A kiabálására felszisszenek, hiszen jól érthető lenne akkor is, ha suttog…a gép felerősíti amúgy is a hangját, nem? Amúgy nem, illetve nincs az az isten, hogy én felvegyek egy ehhez hasonló páncélt…korlátozna a mozgásban…azt hiszem. Szóval ahogy mindenki más akcióba lép, úgy jómagam is nekimegyek egy megtorpantott démonnak. Nekirohanok teljes erőmből, hogy letaroljam, ám arra már nem számítottam, hogy még így is veszélyes és forró. A ruhám egy része lemállott rólam, az épület falánál álltam csak meg, a karomhoz kaptam, a csupasz bőr felületéhez… Tüzes bestia, mi? Tűz ellen tűz…. tűz ellen víz, tűz ellen levegő elvétel…A levegő táplálja a tüzet, de ha túl sebesen mozog, el is oltja azt. A széllel porfelhő keletkezik, elhomályosítja a horizontot, de ugyanez a szél kristályosítja ki a látóhatárt, s engedi végtelenbe a tekintetünket. A hinduk emögött is személyt látnak: a levegőt irányító félisten, a szelek ura. Ő az, aki az áldozatok során a megszentelt füstöt, a mantrák hangvibrációját könnyedén magával ragadja. Tudom, hogy képes lehetek hangsebességre kapcsolni, de még nem tudom milyen mód lehetek gyorsabb, hogy ezek ellen menjek. Ahogy a mutánsok akcióba lendülnek, ahogy a gólemek feltöltődnek, ahogy a víz feltűnik… ahogy ők együtt működnek… csodálatos. A hang a fejemben megszólal… Wanda…életben van? Másolat…megtévesztés… Thanos el fog jönni? Ez egy terv? Vá…várjunk… Elmozdulok a faltól, teszek pár lépést, aztán kikerülöm a démonokat, hogy távol kerüljek mindentől. ~ Hova vitte a fickó a lányt?! Hova?!! Miért csinálja ezt? - Miért visz a képletes síromba? Miért? Egyszerűen ez csalás, valami rossz vicc, valami átokverte balszerencse. Arckifejezésem semleges, de a szemeim árulkodnak a fájdalom többféle fajtájáról. Ha bárki hozzá mer érni újra a húgomhoz én megfojtom, megölöm, kitépem a nyelőcsövét, és megetettem önön magával. Amíg én élek az a nő senkié sem lehet! Egyáltalán elhiszem én ezt? Nem tudom, kapaszkodok abba az egy dologba, hogy mindez hazugság, egy rémálom és a húgom tényleg él valahol, biztonságban…de hiszem ha látom alapon élek mostanában. A hajamba túrok két kézzel, jelenleg a saját démonaimmal küzdök fejben, Wanda halálának ténye összeroppantott, de az, hogy most kiderült életben van…ez még nagyobbat csapott a szívemre… egy jó nagy kalapáccsal. Mondjuk Thor kalapácsával. Hirtelen az égre tekintek… furcsa jelenet veszi kezdetét. A táj csendje túlontúl halotti létet takar. Túl borzongató eme jelenet pillanat. Érdekes, ahogy egy-két jelenség képesebb nagyobb befolyást tenni, mint bármiféle másik. - Szóval Thanos… - morgom mély fájdalommal, ahogy lehunyom egy pillanatra a szemeimet. Megölöm ezt a valakit, Wanda! Ha tényleg éltben vagy…többé nem engedem meg, hogy kínozzon még csak a jelenlétével sem! Nincs olyan isten, aki megóvná a haragomtól! Egy pillanat alatt érkezek meg a Kapitány mellé, Vele vagyok, nem Ellene. Ha van terve, ossza meg. Ez a Thanos nagy ágyú... nem lesz elég egy páncél hogy kinyírjuk. Se a mutánsok ereje... de megoldjuk, ugye? Bár nem nagyon tetszett az a jelenet az égbolton, valaki hatalmas meghalt... valaki, aki segített a csatában... Elbukott. De ezzel minket felerősített lelkiekben! Mi nem bukunk el. Legyőzzük őt! Együtt erősek vagyunk!
Nem mozdulok, arcom rezzenéstelen marad, ahogy az összes démont, kik a intézet területén mozgolódtak, egyszerre mozgásképtelenné tettem. Nehéz feladat, még ha egyszerűnek is tűnik. Nem az. Érzem a forróságukat, a fékevesztett tombolási vágyukat… Tekintettem oldalra fut, és megpillantom ahogy a démonok ellen mozdulnak a társaim. Igen! Most van lehetőségetek rá, hogy ellen támadjatok. kevés időt tudtam nektek adni, de ez mind értünk van! A professzor mellett lévő fiatalember támadásba lendül, talán telekinetikus ereje lenne? Nem ismerem, de a lényeg a cselekedeteiben lapul! Ahogy a Robothadtest megérkezik, izgatottá leszek. Az egyik robottestbe lépett férfi mögém érkezik. Víz… szerintem mire mozgósítani tudja magát ezzel a fémdobozzal, már a többiek elvégezték a szükségleteket. Víz hömpölyög a gödörben. Értékelem a cselekedeteiket, főleg a hősökét, noha rajongótáboruk bőven akad, egy pozitívra még számíthatnak. De az egy perc már véges, tovább nem tudom fen tartani, így is kitudtam húzni még plusz 5 másodperc erejéig. Ennyit tehettem ezzel az erővel. Az árnyék nem visszahúzódik hozzám, hanem egyszerűen eltűnik ott, ahol elkapta az áldozatát… a térdeimre támaszkodva kapok levegőért, a cipőmet figyelem, majd lepillantok a professzorra, ahogy meghallom a hangját a fejemben. Nem, már rég felhagytam azzal, hogy utálkozzak ezért. Csak állok oda fent és mindenkit látok… Szavaira a többieken nézek végig. Életben van. Igen. amikor meghallottam, hogy meghalt… az én szívem kettérepedt. Rettegtem a lánytól, igen. Na és aztán, ezen a félelmen kívül van más is, amit erőt adott. Az, hogy veszélyben volt. Túllendültem azon az egy bizonyos dolgon és tovább léptem. Már szavakkal le nem írható, s ki nem mondható érzelmi láncsorozat ez, amelytől szabadulni lehetetlenség, amely örökké magához kötött, míg egyszer csak el nem tűnök majd a semmibe. Immár elég volt mindenféle őrült gondolatból, csak legyünk túl ezen, s elfelejtem azt is, hogy léteznek démoni lények. sose lehet elfelejteni. Magam mögé pillantok, ahogy felegyenesedem. Jelenlegi gondolataim Logan-en cikáznak…. jól vagy, öreg? Remélem nem haragszol azért mert magadra hagytalak és maradtam, hogy megóvjam azokat, akiket mindketten szeretünk. De tudom, hogy vissza fogsz jönni! Előre kapom a fejem, a hirtelen feltűnő égbolti jelenségsorozat hatására. Szájtátva bámulom az eseményt és nem tudom felfogni, hogy még mi történhetett ott, ahová mi már nem látunk el. Lépteim a létrához vezetnek, ahonnan hamar a talajon érezhetem magam, sebes öles léptekkel érkezek el a professzorhoz, hátha valaki az igazságossága után móresre akarná tanítani. Azt meg nem hagyom. Tűnjek bármennyire is vékony testalkatúnak… James Logan Howlett, aka Wolverine tanítványa vagyok. A Professzorhoz ártó szándékkal senki nem érhet... talán még ötlete is van, bármi terv...hogy ezt a Thanos kicsodát-micsodát sarokba szoríthassuk. Vagy őket, mert elképzelhető, hogy nem egyedül érkezik.
Rogers hallja a fejében, hogy Bucky értetlenül áll a mozdulatsorozata előtt. Ő maga is kinevetné a helyzetet, ha nem arról lenne szó, hogy az életüket kelljen vigyázniuk. Steve megpróbál kellő távolságban maradni, lőni és hatékonynak lenni. Habár a vaspáncélban leginkább csak az életét tudhatja biztonságban, másra nem igazán jó az ő kezeiben. Miközben jobbra-balra repked, meghallja a fejében a Professzor hangját. A Kapitány valószínűleg összezuhanna, ha a páncél nem tartaná meg. Ami számos dolog miatt jólesően hat rá. Egyrészt, valamiért elhiheti, hogy Tony ott van vele - mert ott van. Másrészt, Wanda életben van, és ennél több nem kell. Ennek ellenére szívesen összeverné a Professzort, mert hogy titkolhatja el bárki elől is, hogy a Titán úton van? Bármilyen tervének a része az, hogy Wandát halottnak akarja tettetni, a Titán előbb rátalál. Miért hiszi mindenki, hogy csak a földiek rendelkeznek gondolatolvasókkal?! - Hagyta elmenni... - szinte nevetve csóválja a fejét. - Péntek, tegyél le... - a démonok rohamosan fogyatkoznak Steve körül. - Igen, Kapitány. - feleli a nő, miközben a páncéljával együtt lassan leereszkedik. Határozott mozdulattal evickél ki a gépezetből, lehámozva magáról a vasruhát. Ekkor ér mellé Buck, kinek kérdésére egyből ráfordítja a fejét. Mindössze némán bámulja barátját, majd Pietrot keresik szemei. A fiú biztosan sokkos állapotba kerül, így amíg a mutánsok lerendezik a démonokat, addig Rogersnek van ideje elindulni Pietrohoz, hogy összeszedhesse. Ám nem jut el hozzá. Az égre kirajzolódó holló lesokkolja. Megdermed. Fogalma sincs, hogy mit jelent a többek száján kiejtett szó. Thorral bár sokat beszéltek és jó barátok, valahogyan nem az asgardi mitológia került terítékre, ha beszélgettek egymással. - Thor... - a kék szempár ide-oda jár kel a látott állatképen, a fényeken. - Ugye nem esett bajod? - Rogers szíve egészen apróra zsugorodik. A rettegés, ami ráül képtelenné teszi a légzésre. Most már nem csak Stark és Banner után aggódik, már Thor miatt is kezdheti. Motyogja maga elé, észre sem véve, mikor tűnik el az utolsó démon is. Tekintetét lassan vezeti vissza az égboltról a körülötte lévőkre. Azon belül is a Professzorra fókuszál. Léptei felé vezetnek, nem lassul le egy percre sem. Olyan sincs, aki megakadályozza. - Mi a terve? - kiabálja, amikor már elcsendesedik a harcmező, majd a férfi elé sétál. - Mondja el! Itt és most. Mit akar Wandával? És hogyan akar szembeszállni Thanossal? - tárja szét a kezeit, miközben értetlen mosollyal nézi a férfit. - Legutóbb úgy emlékszem nem volt ott, még a harctér közelében sem. Nem tudja, hogy mivel áll szemben. Fogalma sincs róla. Egy dolog látni a tévében a Titánt és teljesen más dolog megküzdeni vele a való életben. Hogy jön ahhoz, hogy az emberek érzelmeivel játsszon? - rivall rá a Kapitány, miközben dühödten nézi a férfit. - Az elmejátékával nem fogja tudni legyőzni. Mit gondolt? A kormánynak tudnia kell róla, hogy eljön. Ha azt tervezi felbukkan itt, az az egész bolygónkat érinti. Nem csak a maga kis Birtoka van veszélyben... Látja azt? - mutat a holló nyomára. - Thor, az asgardiak, talán már el is buktak... Az istenek! - csóválja a fejét, majd nevetve elnéz a férfiról, mielőtt csípőre csapná a kezét. - Mondja el, hogy mi a terve. És meg ne próbáljon a fejembe mászni. Egyikünkébe se! - bök állával Pietro felé, aki láthatóan összezuhant az újabb hírektől. A Kapitány arcára valóságos méreg ül ki. Ha van valami, amit nem bír, azok az okosok. Az okosok, akik tapasztalatlanok, de mindig - mindig jobban tudják nálad. - Ajánlom, hogy a lányt sértetlenül hozza vissza a szőrös barátja, mert nekünk is van egy nagy barátunk, aki dühbe tud gurulni. Szerintem ne várja meg vele... - türelemmel fűzi mellkasa előtt keresztbe a karjait, miközben várja a férfi válaszát.
Közös erővel végül felülkerekedünk a problémán. Noha csak itt helyben, de végre egy kis pihenő. Hajamba túrok amivel hátra simítom azt a néhány csapzott tincset ami arcomba lógott. Teszek egy vállkörzést. Koszos ruhám gyűrődései kisimulnak, a foltoknak nyoma vész. Átmozgatom a nyakamat is és számhoz emelek egy pohár whisky-t. Elégedetten kortyolok bele. Megfordulok és a házra nézek. -Egész jól megúszta. Jelentem ki elhamarkodottan, mire az egyik zsanér megadja magát. Az egyik szárny ettől kissé megdől. Ahogy a súlya húzza úgy fordul ki a másik zsanér is és az egész ajtó nagy puffanással eldől és leszánkázik a kőlépcsőn. Felső fogsoromon végig nyalom és rezignáltan sóhajtok. Körbenézek és a Professzor felé indulok. Ha valaki akkor ő megtudja mondani, hogy mindenki jól van e. Futó pillantást vetek az égre. A többség azt kémleli. A látvány pazar, a maga nemében. Elismerően biccentek, a természet tud valamit. Tovább haladok és szemem sarkából egy ideges mozgású alakot veszek észre. Megtorpanok és csöndben figyelem. Steve. Úgy tűnik a Professzor a célja. Szemöldökeim összeszaladnak. Talán még morcos a lány miatt. Mivel én tisztában voltam az igazsággal nem tájékoztatott ismét, a többiekkel együtt, hogy Wanda él. Így joggal feltételezem, hogy elégtételt akar a szépfiú. Gyorsítok a lépteimen. Amint elkiáltja magát és meghallom a lány nevét elképedek. Ez nálam ritkaság. Gyorsítok de hamar rájövök, felesleges. Nem folyamodik tettlegességhez. Azt próbálná csak meg. Ha letekint vagy ő vagy Charles, láthatják, hogy a talaj szokatlan. A szél fodrozza Steve körül a képlékennyé vált talajt. Harckészültségben vagyok. -Különben mi lesz?! Kiáltok oda a katonának. Dühödten lépdelek felé. A levegő fodrozódik körülöttem a ruhám szintén hullámzik, mint valami folyadék. Néha egy-egy csepp lehull róla. Ha ideges vagyok, kissé kicsúszik a kezemből az irányítás és az anyagok megbolondulnak körülöttem. A falak olvadnak, a talaj szurokszerűvé válik. Most a levegő és a talaj vibrál körülöttem 3 méter sugarú körben. Mintha valami izzó aura rebegne körbe. Ahogy közeledem a hatás múlik, igyekszem vissza fogni magam. Steve és a professzor közé állok. Kihúzom magam és arcom csupán centikre van Steve-től. Sötét tekintetem haragosan mélyesztem az ő kékjeibe. Suttogva fenyegetőn folytatom. -Jól vigyázzon miket mond és kivel kiabál maga vadbarom! Én is dühbe tudok gurulni és akkor kő kövön nem marad, értve vagyok? Fejemmel oldalra biccentek. Hegyes fémkarók szegeződnek ránk a földből. A végük alig néhány centire meredeznek tőlünk. Megvárom míg realizálja a helyzetét és vissza fordul felém. Lassan engedem le a fenyegető tüskéket. -Rossz napomon Hulkot reggelizek. Ha pedig vannak istenek, akkor most förmedt rá a vezetőjükre. Biccentek Charles felé és hátrébb lépek. -Egy rossz szó és a következő holtest amit megalkotok a magáé lesz. De az nem lesz kamu. Sziszegem, hogy az ENSz egy kósza embere se hallja meg, még véletlenül se. -Inkább örülne, hogy kegyelmet kapott a csaja. Kijárna neki a főbe lövés ezek után. Vetem oda de már nem is nézek rá, csak a kezemmel intek a csatatér felé. Innentől kezdve Charles-al foglalkozom. Vállára teszem a kezem, a húsába égett szövet alakulni kezd. Némi alvadt vér és levegő átalakításával egy kötést alakítok ki a mellkasán amíg nem jön egy gyógyító. Sérült széke is megmoccan alatta és jobb lesz, mint újkorában. -Jól vagy? A házat rendbe tegyem? Vagy kell a színjátékhoz? Guggolok le mellé és fáradt meggyötört szemeit nézem. -Biztos nem kérsz egy parókát? Vagy egy jó Whisky-t?
Ha igazi önsajnáltató senki lenni, ahogy azt néha gondolja magáról, de most mégis az életéért futott. Mégis van talán mit menteni, vagy nevezheti annak, hogy nem ezektől a mocskoktól akart kimúlni. Teljesen mindegy, minden kiszökött a fejéből, miközben a kijárat felé menekült. Szerencséje volt, egynek véget vetettek, azonban, amint a többiek közé ért, zihálása mellett figyelhette meg, mennyien vannak. Egy apró pihenő, egy kis szünet, hogy sajgó tagjait egy pillanatra nyugalomban hagyja, majd már folytatja is. Idegen fegyverét a házban dobta el, ahova nem akar visszatérni, hisz ott kevesebb a mozgás tere, könnyen sarokba szoríthatja bármi, legyen az katona, ez a földöntúli lény, vagy akár a magasságos. Átkutatva magát, az utolsó elkobzott pisztoly kerül ujjai közé, és egy elkeseredett próbálkozás sül ki belőle, amint a golyókat a dög felé, vagyis annak testébe küldi. De csak felbőszíti, mint amikor meghúzzák az oroszlán bajszát, aki bár fogatlan, a karmai élesek. A pisztolyt a földre dobja, és hátrálni kezd, keresve valami utat, ahol meglóghatna a dög elől de amaz piszok gyors. Gyorsabb, mint aminek kinéz, és ez rettentően bosszantja őt. Egy pillanatra néz körbe, és csupa hasznos embert lát. Képességeket, amelyek messze túlszárnyalják a képzelőerőt, páncélos alakokat, vagy maguktól működő egységeket, felfegyverzett katonák, olyanok, akik érnek valamit. Ő meg verítékben úszva próbál meglógni a pokol szülötte ellen. Mindig is tudta, hogy kicsi ő ebbe a brigádba, bármelyikbe. Apró, és talán valakinek jelentéktelen. De azt megtanulta, hogy sosem szabad feladnia, már csak azért sem, mert az emlékeiben élők nem engedik. Csak ez tartotta vissza attól, hogy hülyeséget tegyen, meg talán a félelme. És sok apróság, amire ideje sincs gondolkodni. A dög bekap még pár találatot, de csak több erőt ad neki, támad mindennek, amit csak elér, vagy el akar érni. Végül ő maga is sarokba szorul, a feldúlt udvaron is ugyanúgy akadályok várják, és nem akar a páncélok útjába sem kerülni. - P.csába már ezzel… - morog az orra alatt, és oldalazva próbál elérni egy elesett katonát, hogy megszerezze a gépkarabélyt a halott ujjak közül. De a fenevad végül lecsap.. Éles fogak csattanása, és James üvölt. Nem, nem harapta le a kezét, csupán kinyújtva azt, ragadta meg a torkán a pontot, tartotta távol magától, és közben erejét használva törte odabent apró darabokra, roppantott össze mindent, amit csak talált. És üvölt, mert ez a földön túli tűz égeti őt, marja a bőrét, beleszédülve rogy félig térdre, és amikor eléri a tűrőképessége határát, akkor elrántja a kezét. Talán a dög küzdött volna tovább, talán csak össze akart omlani, és kimúlni, fogalma sincs, de az egyik automata Vaslégió tag beviszi a kegyelemdöfést. Ezzel egynek vége, de maradnak sokan. Szédelegve, fájdalmával küzdve kapja fel végül a karabélyt, ép kezében szorongatva, a másikkal csak épphogy megtartva. Tudja, hogy így nincs nagy esélye a pontosságra, de szerencsére ezek a mocskok nagyok. Könnyű célozni.
Amikor az utolsó is kimúlik, amit lát, botladozva indul meg a meggyötört gyepen keresztül a többiek felé. Csak aprókat biccent azok felé, akik épp észre is veszik, hogy létezik. A fejében rég hallott szavak hangzanak fel, és egy pillanatra megfeszül. Nem, nem akarja, és nem akarta, hogy többé bejusson ide, így őt az üzenet tartalma jobbára hidegen hagyja, csak annak tulaja bosszantja fel jobban. - Kifelé.. – sziszegi, miközben megrázza a fejét, és egy üresebb ponton ül le a gyep maradékára. Nagy levegőket vesz, sóhajt, lehunyja a szemeit, megpróbál relaxálni, már ha tud olyasmit. Nem követeli az ellátást, így ha odatalál valaki hozzá, hajrá, addig is csendben marad. Egy az egyben elfekszik a fűben, mintha csak a parkban lenne egy kellemes nyári délutánon. A napsugarak még simogatják is a bőrét, és ha nem lenne a fájdalom, még jó is lehetne. Szemeit felnyitva tekint az égre, bámulja a kékséget, aztán egy villanás, és a jelenség valahol mélyen borzasztja el őt, amit abszurd, mert látványra gyönyörűnek véli. Egy pillanatra kiszorul a tüdejéből a levegő, elakad a lélegzete, ahogy figyeli a történéseket. Mint amikor valami nagyon nagyon rossz készül történni, mint amikor egy borús éjjel sétálsz haza, körbe mindenhol villámok, de messze vannak, így körülötted síri csend. Amely után csak rosszabb lesz. Sutyorognak, hangokat hall, de ő csak rendre bámulja az alakot, és reszket kissé belül. Az érzés elhal, majd csak az értetlenség marad. Megemeli magát, de semmi. Ő nem.. - Mi.. mi a franc volt ez..? – nem lehet mindenki toppon a mitológiákkal, még akkor sem, ha látott egyet. Őt ez a világ.. nem érintette. Tanácstalan, visszadől a fűbe, és az égre bámul. Ő nem.
Most már legyen elég a meglepetésekből, ez egész évtizedes adagot letudtuk a mai nappal. Matt segítségével le tudtuk győzni a démonokat, így viszonylagos biztonságba kerülve. Persze a páncélos katonák hozzájárulása nélkül esélyünk sem lett volna megvédeni az otthonunk. Charles tájékoztat a helyzetről, hogy Wanda életben van és Thanos közeleg, de így is elég újdonság ért az elmúlt pár percben, csak lezsibbadva fogadom az információt. Biztos vagyok benne, hogy Charles azért cselekedett így, és titkolta el előlünk, mert így látta a legjobbnak. Bízom a Professzor döntéseiben. Ha a Titán jön, akkor harcolunk tovább. Ha nincs esélyünk, akkor a hazánkat védve halunk meg és ez máris több, mint a semmi. Persze nem adtam, távol álljon tőlem az ilyesmi, de egy ilyen ellenfél akkor sem életbiztosítás. Az égi tüneményre én is felkapom a fejem. Abban egészen biztos vagyok, hogy nem földi eredetű, hiszen azt érezném, de mintha minden élőlény... Gyászolna... Valami hatalmasat és tiszteletre méltót siratna. A szivárvány hajú lány és a katona is messzebb ugyanazt a szót visszhangozza, mire a lányra kapom a tekintetem. Nem az nem lehet! Bár a saját népem mitológiáját jobban ismerem és közelebb áll a szívemhez, mégis tudom, hogy ez mit jelent. És a mai nap történései után már nem is tűnik olyan távolinak vagy lehetetlennek. De nincs időm ezzel foglalkozni, mert a Kapitány megindul a Professzor felé. Látom, hogy nem igazi a haragja, vagy legalábbis nem fogja igazán bántani Charlest, de jobb félni, mint megijedni, landolok a Prof előtt, közvetlenül Gregory mögött. Biztos vagyok benne, hogy még pár mutáns is készen áll falat állni a Professzor előtt. Bízom Gregoryban, hogy nem fog hülyeséget csinálni, de azért a vállára teszem a kezem figyelmeztetőleg a karók megjelenésére. -Túl sokat vesztettünk ma mindannyian Kapitány. Ne tetézzük a bajt -teszem hozzá kicsit szelídebben, amolyan békítőleg, miután Greg visszatér Charleshoz. Hátrapillantok, de úgy döntök, nem kellünk még többen oda, hadd kapjon levegőt.
Sosem láttam ehhez hasonló lényeket. Nem tudtam, hogy mire képesek, ezért is hoztam sorra rossz döntéseket és végül megégettem magam... szó szerint. A csapat hasznára akartam válni, de nem tudtam hogyan. Ez a hősködés is új volt nekem, nem hogy ez a csapatban küzdős dolog. Azt azonban megtanultam, hogy nem szégyen mástól segítséget kérni, mert ezért harcoltunk együtt, hogy egymáson segítsünk. Nem ez volt az első, hogy a Kapitányhoz kérdeztem meg, hogy miben is tudnék a hasznukra válni. Hasznos akartam lenni a csapat számára. A tüzes lények közelébe se tudtam menni, szóval reméltem valamilyen másféle feladatot ad, de nagyon meglepődtem. - Rendben! - csillogó szemekkel figyeltem őt a páncélban és alig vártam, hogy beleszálljak az enyémbe. Modern gyerek voltam, szerettem az ilyen technikai kütyüket. - Köszönöm! - mondtam még végül, majd gyorsan beleálltam az egyik páncélba. - Üdvözöllek Peter, Péntek vagyok a legfejlettebb mesterséges intelligencia. - a tekintetemmel cikáztam a megjelenő ábrák között. Próbáltam rájönni, hogy mi micsoda. Le kellett volna vennem a maszkot mielőtt beszálltam a gépbe, mert nem túl sokat láttam így. - Lenne pár kérdésem... először is hogyan tudom használni ebben a hálólövőmet? - kinyújtottam a kezem mintha arra készülnék, hogy kilőjem, de nem volt lyuk a páncélon. - Lefuttattam pár elemzést és a háló feleslegesnek bizonyult ebben a páncélban. A repülést javasolnám. - alig hogy kimondta, fel is emelkedtünk. Először még nem volt túl stabil ez az egész, de hamar belejöttem. Azt sajnos nem láttam, hogy egy szörny lesből próbált meg rám támadni, de Steve megint kisegített.
Először a levegőben tettem pár kört a páncélban. Az egyik karom ismét kinyújtottam, de egy szörny felé. Sikerült is lőnöm vele, amivel elpusztítottam azt a lényt. Elég menő dolog volt az a páncél. Meghallottam egy hangot, amit már hallottam valahol, de nem tudtam kié. Kíváncsian figyeltem, hogy mit akar és a végére teljesen összezavarodtam. Szóval a lány még sem halt meg, ami amúgy jó hír, de egy sokkal rosszabb dolog történt, mint amit gondoltam. Kiderült, hogy ki is az igazi ellenség. Ezek a szörnyek még semmik voltak, ahhoz ami az után jött. Arról a lila fazonról nem tudtam sokat, de még így is tartottam tőle.
A végére egész jól ment a repülés meg a lövöldözés is. Elég magasan voltam mikor a pókérzékem megbolondult. Veszélyt éreztem mindenhonnan. Próbáltam megkeresni a veszély forráspontját, de a fejem megfájdult és egyre erősebb volt. Elvesztettem az irányítást a páncél felett és lezuhantam. A földön a hátamra fordultam és az égre néztem, ahol megjelent egy holló alak jelent meg az égen. Nem volta tisztában az asgardi mitológiáról, de tudtam hogy baj történt és a többiek reakciója is megerősítette ezt. Nehezen álltam fel a földről és nem tudtam levenni a szemem az égboltról. A harcmező is teljesen elcsendesedett már. A bámészkodásomból Steve kiabálása rántott ki. Kíváncsian figyeltem, hogy mi történik arra, majd elindultam óvatosan feléjük. Eléggé érdekes helyzet alakult ki és én a Kapitánnyal értettem egyet. Tudtam, hogy bármi is fog történni, én mellette maradok.
Nem lett jó és elnézést a késésért. Ha valami nagyon nem jó akkor dobjatok pm-et
Pár óra múlva az összes "szörnyeteg" eltűnt a közelemből. A pajzs használata túl sok erőmet vette el, emiatt kénytelen voltam másképp is megvédeni magam. A szörnyek egy fa tövében fekszenek holtan (legalábbis remélem), ahonnan gyorsan el is megyek, mert nem szivesen vagyok se kree katonák, se lángoló démonok közelében. Leülök egy nagyobb kőre, ahol végre kifújhatom magam. Hát meg kell, hogy mondjam, eléggé fárasztó és bonyolult napom volt. Reggel elindultam egy kicsit sétálni, majd belekeveredtem egy harcba, ahol földönkivűliekkel harcoltam. Aztán jött az ENSZ, amikor végre tudtam kicsit pihenni. Nem tudom pontosan, mi történt, csak a háttérben figyeltem az eseményeket. Majd nem kellett sokat várni, egyből feltűnt egy seregnyi lángoló rémség, amikkel szintén meggyűlt a bajom. Csoda, hogy még élek...
Összeráncolom a homlokomat, majd körbenézek. Csak most vettem észre, hogy a harc folyamán, mennyire elkeveredtem Herculestől. Lehet, hogy már nincs is a helyszínen. Ahogy nézelődöm, észreveszem a nagyobb tömörülést, tőlem pár méterre. Lassan felállok és odamegyek én is. Igyekszek minnél jobban odafurakodni. A kopasz öregembert figyelem, aki látszólag valami vezető lehet. Elmondja, hogy a lány, aki miatt ez az egész történt, még él. Igazából nem repdesek az örömtől, sőt igazából csak még jobban felhúztam magam, de igyekszek nem is gondolni rá. A tekintetemmel a többieket figyelem, akik az eget kémlelik. Lassan én is csatlakozom hozzájuk. Az égen megjelenő holló alakot figyelem, amely nem nyugtat le. Mintha valami vészjósló jel lenne. -Te jó ég...-szalad ki a számon akaratlanul. Kétségbeesetten visszapillantok az öregemberre, hol már elég nagy vita alakult ki Amerika kapitány és pár mutáns között. Csak kapkodom a fejemet ide-oda, annyi lett hirtelen a történés. Nem gondoltam volna valaha, hogy ilyet mondok, de most kivételesen igaza van. Annak ellenére, hogy soha nem szerettem a hősöket, most az egyszer megbízom benne. Elindulok kapitány felé és megbújok a mögötte lévők között. Úgyhogy ha esetleg az ellenség visszatérne, a hősök mellett harcolnék.
Egy kis hangulatfestő zene: Live like legends•Bocsánat a kimaradásért, remélem megfelel. Kicsit bénácska lett, de a következő biztos jobb lesz •
Démonok, űrlények, komolyan, nem erre lettem felvéve. Kinél kell panaszkodnom? Tudom, senkinél. Hisz arra tettem fel az életem, hogy megmentem a többi ártatlan embert. Kerül, amibe kerül. S most démonokkal nézünk farkasszemet, és ki tudja mivel még. Mert érzem, hogy valami még jönni fog. Jelen pillanatban a páncélok. Tony, te vén csirkefogó. Halvány vigyor jelenik meg az arcomon. Az amelyiknek íja van, biztosan az enyém. Fürgén bele is lépek, hagyom, hogy a sisak lecsukódjon. Woah! Micsoda új dolgok. Megértem már Stark miért szereti ezt. - Üdvözlöm Legolas! – felismerem Péntek hangját, ha nem lenne ennyire pocsék az eset felnevetnék, így csak az arcom rándul meg mosolygásra. - Péntek! Valami stratégia esetleg? – talán ő most sokkal okosabb, mint én. - Igen, lenne egy ötletem először is repüljünk fel, aztán onnan sorozza őket, figyelemelterelésnek tökéletes lesz. – hagyom, hogy repüljünk, fantasztikus érzés, végül a démonok, s a mutánsok közé lövök párat, hogy legalább annyi idejük legyen, hogy messzebb fussanak, vagy csoportba verődjenek, mert úgy könnyebb ellenük felvenni a küzdelmet.
Észreveszem a hollót is az égen. Asgard..történt ott valami. Thor, vajon mi van vele? Tudom, hogy tud magára vigyázni, mégis, aggódtam érte, a barátom volt, hogyne aggódnék érte. Ám..a Professzor szavai megállítanak a mozdulatomban. Wanda él. Szívemben boldog rőzsedalocskák gyúlnak. Legalább ennyi jó hír legyen ebben a mérhetetlenül pocsék napban. De ezek szerint megint lesz egy randevúnk Thanosszal. Remélem megfelelő az öltözékem, nem akarnám megsérteni, egy randin jól kell kinézni. Steve kiabálása taszít vissza a valóságba. Leszállok közvetlen Pietro mellé, kilépve a páncélból, összezuhant, ami nem csoda. Bátorítóan szorítom meg a vállát. - Él..ez a legfontosabb, öcsi. – engedem el végül. – Thanost is elkapjuk. De elég az acsarkodásból. Steve, kérlek. Tiszta fejjel kell gondolkodnunk. Együtt. Mutánsok, embereke, istenek. Rajtunk áll, vagy bukik az egész. Márpedig nem hagyom, hogy elveszítsek több családtagot. – ejtem ki az utolsó szót lassan, a Bosszúállók a családom.
Alkalmazkodnunk kell, a túlélők viszik tovább az életet, a hősök meghalnak.
A rtemisia egy kecses mozdulattal vet véget az utolsó közelében lévő démonnak. Nem tekint le az alatta reszkető gyermekre. Fejével int, hogy mehet. Körültekint a harcmezőn. A kékre edződött pengére pillant. A forróság és a gyors hűlés teljesen kikezdte a kardokat. Markolatánál össze fogta a két fegyvert és egy katonához lépett aki megkönnyebbülten tépte le a roham sisakot. -Ezeket vigye a műveleti sátorba. Nyújtja át a fegyvert majd leakasztja a katona mellkasáról a kommunikátort. -Minden egységnek, itt Artemisia. Köszönöm mindenkinek aki túlélte. Szusszanjanak egyet utána haladéktalanul kezdjék meg a sérültek ellátását. A Chronos elsősegély protokol szerint járjanak el. Artemissia vége. A Chronos protokol nem tesz különbséget bűnös és hős között sem. Mindenkinek alanyi jogon jár az ellátás. Ha egy katona megtagadja valaki ellátását, hadbíróság várja. Vissza aggatja a katona mellkasára a kis készüléket és int neki, hogy mehet. A vaslégióra tekint, főként a Hulk busteren. Erősen indokolatlannak találja a gépezet bevetését. Bármikor szükség lehet rá. Most az egyszer eltekint attól, hogy a páncélzatok egy része renegátokon van. Elvégre ez egy kiváló kelepce számukra, ha sikerül megfosztani őket az irányítástól. Egyenlőre úgy fest, hogy megnyugodtak a kedélyek. Egyedül a ritka, sőt eddig ismeretlen időjárási, vagy asztrológiai jelenség ami még borzolja a kedélyeket. Ridegen pásztázta körbe a helyszínt. A halottakat számolta. Gyorsan és töretlenül. Füle botja megrándult. Vonásai ismételten megacélosodtak. A hangoskodók felé fordult. Ha nem mesterséges intelligencia lenne, akkor most megkérdőjelezné az imént hallottakat. Körbepillantott, mintha csak az úttesten akarna átsétálni majd elindult a csetepaté felé. Körülbelül 5 méterre Stevetől és szintén 5 méterre Charlestól állt meg. -Ajánlom, hogy jó oka legyen arra amiért egy tömegpusztító fegyvert rejtegetnek. Biccent Wanda teteme felé. -Amíg kordában tudják tartani és nem veszélyeztet emberi életeket, engem nem érdekel. Felőlem meg is ölhetik egymást. Hidegen hagy. Pillant Steve-re majd Charles-ra. A két bandavezérre. -De ha emberi életek forognak kockán, akkor elvárom az együttműködést. Futtatja körbe rideg tekintetét a bandán. Hangja kimért, rideg, ellentmondást nem tűrő.
Ororo kérdésére csak egy elgyengült bólintással válaszolok. Sajnos egyikünk sincsen jól. Nem így terveztem ezt a napot. Tárgyalások, egyeztetések vártak az ENSZ egyik titkárával. Vendégeket vártunk, követeket, hogy a mutánsok akaratát tovább erősítsük. Amit mi akartunk, az az egyezmény utáni béke, a mutánsok biztosága, melyet garantáltak azzal, hogy megjelentünk Bécsben. Véráldozattal adóztunk a kormánynak, gyerekek haltak meg a szabadságért. És most, egy magasztosabb erő felülírt mindent. Thanos elszabadította a poklot a világunkban, és ki tudja, hogy odafent, például Thor otthonában hogy állnak a dolgok. A démonok megjelenésével sok jóra nem számíthatunk. Volt egy jó tervünk. Wanda javasolta, mi elfogadtuk... némi változtatással. Artemisia elhitte, hogy Wandát adjuk át, s még ideiglenesen letett arról is, hogy Rogers Kapitány és társai a börtön rácsai mögé kerüljenek. Minden jól alakult, még akkor is, ha a Bosszúállók gyűlölettel tekintettek rám a lány ál-halála miatt. Meg kellett tennem, s utálom magam emiatt. A terv része volt. De a lények korábban jöttek. Az egyik súlyosan megsebesített, s Ororot megelőzve egy ismeretlen fiatalember kelt a védelmemre. Az emlékek nem hazudnak. Jean fia, valamiféle másik idősíkból. Elméjét kitárja előttem, s látom, hogy ahonnan jött, a magunk fajtákra vadásznak az emberek. Látom, hogy meglepődött azon, hogy ebben az idősíkban nagyon is élünk, ám sajnos ebben a pillanatban komoly bajban vagyunk.
Erik egyik harcosa lép elém két fiatal mutánssal az oldalán. Bár Erik is küldött segítséget, jobban örülnék az ő jelenlétének is. Ám nincs itt, pedig az erejére nagy szükségünk lett volna. Talán nem akart az ENSZ-el ismét megütközni, mint ahogyan Bécsben tette. S bár azóta személyesen is felkeresett, mégsem tudok róla mindent. Annyi mindent elrejt előlem, de tudom, okkal teszi. - Köszönjük a segítséget! A vezetőd jól érezte, hogy elkél a segítő kéz! Sajnálom, hogy ő nem tartott veletek! - mormogom magam elé. Bárcsak érteném Erik mit miért tesz, de ő az egyetlen, akit hiába próbálok megfejteni, míg élek, ez ne fog sikerülni. - Most kérlek segíts a többieknek, hogy az utolsó lényeket is elpusztítsák! Hamarosan mindenre fény derül! - ezzel tekintemet a harcolókra fordítom. A férfi ereje is figyelemre méltó, mint ahogy itt mindenkié, aki harcol, és kockára teszi az életét.
El kellett mondanom mindenkinek, hogy mi vár ránk. Tudniuk kellett az igazat Wandáról, még ha nem is így terveztük. Tudtam, hogy a helyzetem talán csak tovább rontom, hiszen eddig halottnak mondtam, most pedig bejelentem, hogy él, és Thanos közeledik. De ha nem avatom be őket Thanos feltűnése előtt, akkor nem lesz időnk felkészülni, de Wandának biztonságban kell maradnia, és történjen bármi, Logannel marad.
Nathaniel és mindneki más is támadásba lendül, miután Matt lefogja a lényeket. Ororo, Greg, Crystalia az elemek manipulásával vizet zúdítanak rájuk, így pedig még a vasember páncélokba bújt hősök is képesek lesznek harcolni a már korántsem tűzforró lényekkel. Alisonon meg sem lepődök, amikor bikiniben irányítgatja a ruháját, ami átalakul egy vízlövő géppé. Miután Jeant kimentette Bécsben a halál torkából az idő lelassításával, már fel sem veszem az ilyen dolgokat. Csupán elismerően mosolygok. Nekem még a mobiltelefon is feladja a leckét időnként, nemhogy egy mindenné átalakuló tudományos kísérlet. És akkor a fejében már nem is merek olvasni. Legutóbb megpróbáltam. Őskáosz, többszörös, súlyos személyiségzavar, de szerencsére egyik sem szomjazik a vérre.
Miután mentális üzenetem célba ért, a legtöbben küzdenek, ám egy különösen zaklatott jelenlétet érzékelek. Pietro mentálisan visszaüzen. A harcban nem veszik sok hasznomat, hiszen a lényeket elméjüknél megragadva képtelenség irányítani, de ha pár szóban, legalább egy kicsit meg tudom nyugtatni a fiút, már megéri az erőmet használnom. ~ Fiú! Nyugodj meg, kérlek! Wandát Logan biztonságos helyre vitte. Harcoltál már Thanossal. Én még nem! Az irányítása alatt Wanda mutánsokkal végzett és titeket is megölt volna. Ha elrejtjük előle, azzal mindannyian biztonságban leszünk. Ha rátalál, meg fogja ölni. Eldobható játékszerként tekint rá. Kérlek, bízz bennem! Ha akartam volna, a szemetek előtt bosszúlhattam volna meg a gyermekeket. De nem tettem. Befolyásolták a lányt. És ha Thanos ilyen erővel ruházta fel, talán ő lesz az utolsó esélyünk. - mentális üzenetem csakis Pietronak szól. Csak remélni merem, hogy valamelyest megnyugszik, és higgadtan tud harcolni ezután.
Amint az utolsó szörnyet is legyűztük, egy különös égi jelenségre leszünk figyelmesek. Mindenki tekintete az égre szegeződik, legalábbis arra a néhány másodpercre, amikor tüzijáték-szerűségnek lehetünk szemtanúi. Ha nem tudnám, hogy mi történik Asgardban, azt hinném, hogy emberek műve az égi jelenség, ám a holló ilyen formában inkább tragédiára utal. - Ez most mit jelent? Asgard... elbukott?- köhögöm magam elé. A tüdőm iszonyatosan fáj, hiszen a démon a ruha szöveteit is mellkasom húsába égette azalatt a pár másodperc alatt, amíg kisodort székemből.
A jelenség után Matthias lép mellém elsőként. Bizonyos, hogy a Bosszúállók miután megtudták, hogy Wanda mégis él, faggatózni fognak, s lehet, hogy egyesek dühösebbek lesznek a kelleténél. Köszönően bólintok a fiatal férfi felé, akin anélkül is látszik, hogy elszántan védelmezni akar, hogy beleolvasnék a fejébe. A Kapitány lépked elém, kinek dühe kirazolódik arcára. Kissé megriadok tőle, de tudom, nem fog bántalmazni. Főleg nem mindenki előtt. Ám a hangneme anélkül is ütéseket mér szívemre, hogy kezet emelne rám. A fizikai fájdalom pedig nélküle is megvan, hiszen minden lélegzetvétel egyre nehezebb, és a sebbe száradt ruha minden másodpercbe fel akarja szakítani az égett húst mellkasomon. Némán hallgatom végig a Kapitány minden szavát, s mindaddig nem szólalok fel, amíg Gregory tettekkel nem bizonyítja, hogy mindenben mellettem áll. Ami egyrészt jól esik, másrészt pedig nagyon veszélyes terepre tévedt. Az ENSZ még a távolban ólálkodik, és több sem kell nekik, hogy mindenkit börtönbe csukjanak, mint egy harc a két oldal között. És egy pár másodperces bejátszást is kaphatunk a világ minden egyes hírportálján. - Uraim, erre semmi szükség! Gregory, kérlek, engedd el Rogers Kapitányt! - szólalok fel nyökögve barátomnak. Tudom, hogy jót akar, de az erőfitoktatásnak nincs itt sem a helye, sem pedig az ideje. Ororo kijelentésére oldalra kapom a fejem. Örülök, hogy ő is próbálja csitítani a feleket. A meggyőzésben nincsen párja. Tanár társaim nélkül én már rég nem lennék itt, és ezt ők is jól tudják. Talán soha nem leszek elég erős ahhoz, hogy viszonozzam azt a sok jót, amit értem tettek. - Köszönöm, jól vagyok. Kérlek, hozzd rendbe a házat, amennyire csak tudod! Addig ezt megbeszélem velük... - bólintok Gregorynak, remélve, hogy kérésemnek eleget tesz, és még ha a Kapitány nem is barátságos szándékkal jött elém, én megpróbálok higgadtan válaszolni a kérdésviharra, amit hozzám intézett. Ekkor már Artemisia is megjelent, és úgy tűnik, mindent tud.. ami előtt értetlenül állok, mert nagyon igyekeztem diszkrét maradni. Egy nagyot nyelve elkezdem Steve féle intézni szavaim. - Legutóbb sajnos nem harcolhattunk Önökkel, Kapitány, de most itt leszünk, és ha nem tartunk össze, mind elbukunk. A világunk elbukik, vele együtt minden egyes ember. Wanda jó kezekben van, s még az ENSZ kérésére sem fogjuk átadni őt senkinek. Amikor levittük, olvastam az emlékeibe. Thanos megtalélta a módját, hogy a Pokol úrnőjét maga mellé állítsa, és megszerezze a Tesseractot Asgardból. Ezután ide jön, hogy bosszút álljon New Yorkért. Akkor vissza tudták tartani, de most több köve van, új szövetségesei, és a démonok is őt szolgálják. A lány az egyik legerősebb fegyvere, de meg fogja ölni, ha ideér. Asgard valószínűleg tényleg elbukott, de fel kell készülnünk. S talán Wanda lesz az utolsó esélyünk Thanos szörnyei ellen. A megölt démonok sem maradnak odalent sokáig! A világunk veszélyben van. Több ezer ember sikolya visszahangzik a fejemben. Le kell győznünk Thanost és Helát is. Most lépéselőnyben vagyunk, mert azt hiszi, hogy minden mutáns erejét elvette. El kell hitetnünk vele, hogy képtelenek vagyunk harcolni. S bárhol is jelenik meg, oda kell mennünk, és egyszerre kell minden erőnkkel rátámadnunk. Talán ez az egyetlen esélyünk. De ha jobb terve van, kérem, ne tartsa magában! Ez a terv a lány fejében született meg, ám Ő önmagát akarta átadni Artemisiának. A test Gregory ötlete volt. Szóval nyitott vagyok minden ötletre! - nézek kérdőn körbe a jelen lévőkön, legyen az Bosszúálló, kormányügynök, önjelölt harcos vagy bárki, aki előrukkol bármilyen ötlettel tudva a helyzet súlyosságát.
• A Tesseractot védelmező asgardi katonák elbuknak Black Dwarf ellen. A helyszínre érkezik mellé Ebony Maw, aki átvéve a végtelen gyémántot, közvetlen átjárókat nyit a Föld bolygóra. Az ég megnyílik, és a Titán hajói megindulnak.
A Xavier Birtokon tartózkodók megpillanthatják az érkező idegen hajókat, amik világszerte kétségbeesést és pánikot keltenek. Artemisiát magához hívja az ENSZ azonnali megbeszélésre.
***
» Általános leírás: A hozzászólásod megírására egy hét áll rendelkezésedre (mivel sokan vagyunk, törekedjünk nem megváratni egymást). Az újabb kört mindig a Kalandmester nyitja. A Kalandmesternek jogában áll a karaktereket útmutatásokkal irányítani, illetve hozhat be egy-egy körbe/szituációba újabb karaktert, illetve vihet ki, ha eltűnik a játékos, vagy a szituáció úgy kívánja.
- Reagsorrend: nincs - A kezdés joga: - - Helyszín: Xavier Birtok - A felvonás résztvevői: Pietro Maximoff, T'Challa, Crystalia Amaquelin, James Barnes, Steve Rogers, Norina Thomson, Clint Barton, Natasha Romanoff, Kate Bishop, Peter Parker, Neena Thurman, Alison Magdalen J., James Vance, Jane K. Foster, Jean Grey, Mattias A. Gerard, Charles Xavier, Raven Darkholme, Gregory S. Severald, Nathaniel Gray, Ororo Munroe, George Mardon ~ Akik időközben becsatlakozhatnak: -
A Kapitány érkezése egy feldúlt bikáéval egyenlő. Ideges, de meg is lehet érteni. Tekintetem a szemeibe vezetem, készen arra, hogy mozgásképtelenné tegyem, de még kivárok… Szavaira kissé már ridegebben nézem. Mégis mit gondol magáról? Ez nem épp a megfelelő időpont arra, hogy felelősségre vonja Charles-t. Sőt… lehetne nagyobb gondja is ennél. Gregory is a professzor védelmére kel, ám az ő képességei előnyösebb az enyémnél, szóval ott a pont. Fenyegetés pipa, adok kapok szintúgy. Még mindig nagy vagy Greg! Elmosolyodva pillantok a tanár felé, majd visszalesek a Hős oldalra…nem csitulnak a kedélyek. Nekem pedig az ilyen szituációk sose tettek jót… komolyan nem értem! Ahelyett hogy a sebesülteket látná el, vagy körbe nézne a birtokon… gyerekek haltak meg…erre meg itt fenyegetőzik. Mi lennénk a rosszak? Az ő barátnője kezdte el ezt az egészet! Erre úgy állít ide, mintha az a boszi ártatlan lenne ebben. Jó, azt megértem, hogy erős behatás kellett ehhez… láttam a testén lévő nyomokat… többet elviselt mint azt bárki is képzelhetné. Különben sem mi vagyunk az ellenfelei… Amikor megemlíti a barátját, egy kissé még dühösebben nézek rá. - Komolyan... Ezzel jön?! Mégis miféle szar alak maga?! - rivallok rá, majd visszább veszek, közben elindulok felé, tekintetem a fickón tartva. - Micsoda hős, hurrá… - igen, rajongok érte, rajongtam érte, de ezzel a jelenettel…leírta magát a szememben, elléptem mellette, tovalibbentem olyan szinten, hogy belémentem vállába… szinte fellöktem, ahogy ott hagytam őket. Nincs joga ahhoz, hogy fenyegessen minket. - Egy kösz is elég lett volna! - morogtam az orrom alatt, ahogy elhagytam a kis jelenlévők csapatát, persze csak ha egyikőjük sem akadályoz ebben, lépteim Jameshez vezettek aki épp a füvön sziesztázott. Artemisia jelenléte is felpaprikáz, de nem annyira, mint az iménti megszólalása Steve Rogers-nek. Nem csípem az igazságtalanságot. Ezzel a kis megszólalásával gyomron vágott. De most komolyan?! Kimentettük a lányt, életben van, biztonságban és erre jön a fenyegetőzésével? A fiú lábai mellett ereszkedtem fél térdre, megpaskoltam finoman a combját, majd elmosolyodtam. Túlélted haver. - Egyben vagy? - néztem végig rajta, ahogy súlyos sérüléseket kutattam rajta, azt már látom, hogy kifulladt… meg kissé beparázott hangulatban van. Megértem, én is így reagáltam a kree-re, a katonákra, meg ezekre a valamikre is. Elsöpröm a szememből a hajamat, az izzadság, a füst és a kosz tönkre vágta rajta a hajzselét, de nem most lesz itt az ideje, hogy tükör elé álljak. Charles hangja ide is elterjed, a csata részletei, a pokol lényei, a mutánsok az erejük nélkül… mindez szép… de beválik? Furcsa hang érkezik, felerősödött hallásom ezt remekül nyugtázta, ridegen James-t figyelem, majd fel is emelkedtem. Végig a fiút figyelve hallgattam ezt a furcsa…zajt… ez…mi? Az ég...sír? - Professzor! - szólítom Charlest, hogy egy kicsit ők is figyeljenek… valami közeledik…valami nagy…az égből. A többiek felé fordultam. - Hallom. - figyeltem őket, majd az ég felé emeltem a fejem… átjáró(k) nyílt(ak) meg a város felett…
Ororo gyöngéd, jól időzített érintése elfojtotta az indulataim jórészét. A karók lefittyennek, eltompulnak. Egy sávban visszahúzódnak, a többi szublimálni kezd. Friss levegővé alakul, kellemes esőszag kíséri ahogy a fématomokat alkotó protonok, neutronok és elektronok szétválnak egymástól és oxigénné, hidrogénné és nitrogénné alakulnak és összekapcsolódnak "levegő"-vé. Még a kapitány szemeit fürkészem. Köze sincs ahhoz az emberhez, akiről hallottunk, akinek a meséin felnőttünk és a múzeumban a képét bámultuk. Ez egy megtört ember. Rosszallóan megingatom a fejem. -Szedje össze magát ember...
Miután Charles-t a tőlem telhető módon össze foltoztam, felegyenesedek mellette és csak bólintok. -Rendbe rakom, de ha a mellettem lévő üres szobából hiányzik a fal, berakom azt a Jakuzzit magamnak... A házhoz sétálok. Lépteim nyomán a kertben keletkezek károk lassan eltűnnek. A kráterek benőnek, a talaj egyenetlenségei kisimulnak. A törött járólapok összeforrnak. A szökőkút hiányzó darabjai pótlódnak. A földön heverő törmelék elfeketedik és a talajba épül. Tekintetemmel közben Marryt keresem. Úgy tudom még életben van. Én nem tudom újra füvesíteni a kertet, de neki megvan hozzá az ereje, hogy a természetet íjmódon manipulálja. A házhoz érve, fellépdelek a törött lépcsőfokokon amik össze forrnak, kiegészülnek. A kitört fél ajtószárny a földdel lesz egyenlő, abból pótlódik a lépcső és a korlát hiányzó része. A másik ajtószárnyat ragadom meg és lehunyom a szemem. Lelki szemeim előtt a sötétben, mélyen a tudatomban kirajzolódik, az épület romos képe. Fejem oldalra rándul, szemöldököm megremeg. Mire az épület szinte mozdul. A lukakban téglák, kövek öltenek alakot, a féltéglák egésszé alakulnak, majd a befedett lukakon a csupasz köveket és téglákat vakolat fedi el. A törött ablakok becsukódnak, kereteik kiegyenesednek, elhagyva görbületüket, a zsanérok ismét egymásra találnak és elfoglalják helyüket a fal és az ablakok között. A törött üvegek megfolynak, kitöltve a rendelkezésre álló teret, majd megvastagodnak. Gerendák mozdulnak, cserepek nőnek rájuk, takaró fólia és szigetelés sarjad közte. Belül az ideiglenes falak lehullanak. Az ajtók ismét alakot öltenek, a folyosók vissza rendeződnek. A művelet során igen nagy szél keveredik, hiszen az a fő építő anyagom, szinte korlátlan van belőle és kéznél van. Másodpercenként 30 Tonna épül be a házba. Alig fél perc alatt az épület régi pompájában tündököl. A kezem ügyében fogott ajtót pedig belököm. Jellegzetesen csapódik a másik mellé. Aztán eszembe jut valami. odalépek és megbököm az ajtót. Minden gyerek éjjeliszekrényén egy cukorka ölt alakot. Apróság, de fontos dolog. Különös csavaró érzést érzek homloktájt. A különös hangra az égre emelem a tekintetem. Eltátom a számat. Az anyag igen különösen viselkedik a kapu környékén amiből gépek úsznak elő. -A Qrva @nyád.
Végigborzong ahogy a professzor végül eltűnik a fejéből, de nem éppen kellemes élmény, neki végképp nem. Amennyiszer újraprogramozták az agyát, nem szereti ha rajta kívül más is tartózkodik ott, és érti ő hogy erre szükség volt, és mindenkivel így lehetett egyszerre közölni a hírt, hogy Wanda jól van, de ettől még a pánik szélére sodródott megint. Szőke barátjára pillant, és visszamászik a páncéljába, mert valahol mélyen be nem vallaná, de élvezi hogy kipróbálhatta, bár igazán sajnálatos hogy ilyen körülmények között tehette ezt meg. Steve mellé navigálja magát Veronicával. - Uram, ön meglehetősen tehetséges pilóta - hallatszik Péntek hangja, mire csak kósza félmosoly jelenik meg a szája szélében. Igen, mindig is tehetségesen repült, de már inkább a tél katonájaként, mintsem a német hadseregben. Ott nem elsősorban pilóta volt, hanem harcos és lövész. - Köszönöm - válaszol a programnak, ami olyannyira ijesztően ismerős neki, és természetesen felidézi benne az ellentétet közte és Tony között, hiszen mégis csak ő a szülei gyilkosa, és nem tudja vajon meg tudott-e bocsátani neki. Amikor Steve megindul a professzor felé jobbról hátulról követi mint mindig is tette és megáll mellette, de szabaddá teszi az arcát hogy látszódjon. - Steve... - szólal meg inkább csak figyelmeztető jelleggel, mert őt megrémíti a tolószékes férfi ereje. Megrémíti, mert nem tud ellene védekezni. Ahogy a fűből tüskék merednek elő, azonnal harci üzemmódba kapcsol, és kész arra hogy az egyik ágyúval keresztüllyukassza a nagypofájú férfit, mert bántaná a barátját. Bár a feszültségekbe nem igen szól bele, szilárd támasza a kapitánynak. A szőke nő szavaival egyet tud érteni. - Nem tudjuk mit jelent, de jót nem az biztos - válaszol az Asgardot érintő kérdésre, de ő sem tudja mi lehet ez, csak abban biztos hogy baromi rossz. Aztán a rossz megérzést csak tetézi Matthias kijelentése hogy hall valamit és szürkés szemeit az égre emeli, és elkínzottan húzza el a száját. - Most komolyan, mi a fene jön még az égből?! - fakad ki, kezdi unni hogy mindig minden onnan potyog, és a kreek és Wanda után démonokkal is küzdött, és most meg... hajók és Thanos maga is eljön talán. Mi esélye van az embereknek a titánnal szemben? Meginog az önbizalma kissé, hiszen ez nem emberekre tervezett háború.
Igazsága mindenkinek van. Ott dübörög a mellkasában. Épp olyan erővel, mint ahogyan szeretteinket karcoljuk fel a bíbor motor falára. Van e joga bárkinek ezzel babrálni? Belemászni az elménkbe? Játszadozni velünk? Elvenni a szabadságunkat? Van e bárkinek joga ahhoz, hogy elhitesse velünk, szívünknek egyik legkedvesebb személyét elveszítettük? Van e joga bárkinek megfosztani a fivért húgától? Van? Ha a kérdésre a válaszod igen, akkor van egy rossz hírem... Steve Rogers dühös és ereiben nem a nyugalom, a megszokott sztoikus harmónia áramlik. Nem támadó, még csak nem is harsog. Mégis a reakciót legszívesebben Stark elé hajítaná. Azok elé, akik ott voltak, amikor a Titán megérkezett. Azok elé, akik most nincsenek itt. Mint mondjukAurora. A férfi szájának széle görbül, megrándul, mikor Gregory elő viharzik, hogy felszólaljon a Kapitány ellen. A férfi természetesen dühös. Elvették egy emberét és még csak meg sem kérdezték róla, helyette az érzelmeivel játszottak. Ha ez valaki szerint normális,ismét rossz hírem van... Steve Rogers a maga megszokott nyugalmával pillant a vele kiabáló, őt támadó férfira. Szemöldökei enyhén felfutnak. Nevethetnéke támad azon, hogy csakmert szembesíteni próbálja azt, aki -mert mások fejébe lát, máris vezető- azzal, hogy mivel néz szembe, már le szaggatnák a fejét a törzséről. Holott mit tett Steve? Mindössze kérdezett, majd közölte, neki is van olyan barátja, aki jócskán fel van vértezve erővel. A fejét kezdi csóválni. A sértegetések már rég nem hatnak rá, megtanult velük élni. Fasiszta... Miegymás. (Stark mellett pedig egyébként is kapja ám az ívet!) Rogers sosem bírta a tahókat. Gregory pedig jócskán rábizonyított jellemére. Mert támadt. Steve nem emelte fel a kezét, mindössze kérdezett, majd tárgyilagosított. Ezek után, miért is kellene bíznia bennük? Azért a férfi szavain, miszerint ő Hulkokat reggelizik, megakad egy pillanatra. - Ha valóban így van, akkor magának biztosan nem fog megkottyanni egy Titán sem... - jegyzi meg hűvösen, érzelemmentes hangszínen. Valószínűleg Gregory tényleg ekkora erővel bír. De, ha így van, akkor az olyan képességtelen személyekre, mint Steve, nincs szükség a közelükben. Így van? A mutáns banda szupererővel bír. Majd megmutatják... Mindenki megmutathatja mire képes. //Persze ettől még megnézné, ahogy a zöld nagyfiú lerendezi a beképzelt tagot, mert lerendezné.// - Tényleg? Maguknál így járja? Nincs szabadelvűség... érdekes. - bólogat egészen aprókat, majd lesüti a fejét. Miért is válaszol neki? Maga sem tudja. Amikor Wandát a csajának nevezi, erőltetetten elneveti magát. - Igen, fejbe kellett volna lőnie, lőniük. De nyilván megteszi a Professzorral is, ha őt kapja el a Titán, vagy bármelyik diákjukkal, aki veszélyes lehet és Thanos potenciális jelöltet láthat bennük. - a fejét csóválja. Látja, hogy mennyire törődik a Professzorral és mennyire nyalogatja a sebeit. Ami időpocsékolás. Mind megsérültek. Vannak, akik súlyosabban is - Bucky. Póksrác is, aki időközben az oldalára érkezik. Matt bukkan fel a sorokból, hogy közölje véleményét és belevállazzon Stevebe. Enyhén felfutnak a férfi szemöldökei. Még neki kellene megköszönnie? Nem lett fair helyzet, hogy mindannyian a Birtokra jöttek a mentésükre, tudván, az ENSZ bármikor fejbe lövetheti őket? Az nem számít, hogy felvették értük a harcot?! Vajon egyetlen mutáns sem okozott még károkat? Nem szenvedte még egyetlen ártatlan sem képességeiket? Bűn az, amiért Steve óvja, félti a csapatát? Tényleg? Mindössze annyit tudnak, hogy a szőrös fickó elvitte magával a lányt. Miért lenne ez garancia bárki számára? Oda nem ér el a Professzor keze, a férfi dönthet másképpen is... Nedvesít ajkain, fejét rázza, majd elfordul tőle, amikor az ősz hajú nő hozzászól. Kérdőn összevonja szemöldökét, majd elpillant róla értetlenül. Úgy fest, a mutánsok nem igazán értik meg, hogy Steve mire céloz - de a férfi egy valamiben biztos. Neki Charles Xavier sosem lesz a vezetője - önszántából nem. Azok után, hogy képes volt az érzelmeikkel, a tudatukkal játszadozni, nem. Azok után, hogy mert - mert bárki megszólalni, a mutánsok rögtön torkán szúrták volna... Nevetséges! Kár rájuk időt pocsékolni, ha nem értették meg, amire kiakart lyukadni, mindenki a maga felelőse. Artemisia megjelenésére oldalára pillant, majd bólint a nő felé. Ahogy ide sem volt rest eljönni, úgy máshol sem fog habozni, ha életeket kell mentenie. Mindenki a sajátját védelmezi - és ez rendben is van így. Bár azok után, hogy minden jelenkori - és ex Bosszúálló a Birtokra sietett a védelmükre, erős dolog volt így reagálni a Kapitány kérdéseire. De persze mint mindig, nyilván most is annak kell verni a mellkasát, akinél ott az erő. Bízzunk benne, hogy ez elég lesz a Titán ellen is nekik... Charles szavaira a férfi oda kapja a tekintetét, majd hallgatja őt némán. Bólint, majd amint úgy néz ki, hogy talán szólhat, elnyílnak ajkai. - Elnézést, ha megsértem, de kétlem, hogy a lány kérte volna, hogy adják elő nekünk a holttestét tekintve, hogy a testvére is itt van. Én megértem, hogy azt képzeli, hogy egységben az erő majd működni fog, de kérem, had mondjam el, hogy egyszer már elbuktunk ezzel a stratégiával. A fentiek és mi együtt küzdöttünk. Ha nem lettek volna a Hulkok, valószínűleg nem éljük túl. És, ha megszerezte a köveket, akkor kicsit több kell majd a meglepetés erejénél. De gondolom, arra is kitalált valamit. Ha gondolja, mi majd mentjük a civileket városszerte, így nem leszünk egymásnak láb alatt. És Wandát kérem adja vissza nekünk, Pietro mellett a helye. - bólint a Professzornak, majd Artemisianak, végül elfordul tőlük. A Kapitány ezennel lezárta ezt a beszélgetést. ~ Bízva abban, hogy a lány visszakerül oda, ahová való. A csapatba. Hallja, hogy Clint hozzá szól, így felé veszi az irányt. Halovány mosollyal pillant a férfira. - Barton, egyben vagy? - fekteti a tenyerét a vállára, s addig nem is mozdul, amíg a férfi nem felel neki. Ezt követően Pietrohoz lép, hogy megbizonyosodjon róla, a fiú jól van-e. - Minden rendben? Megmaradsz? - paskolja meg a fiú felkarját, vetve rá egy törődő pillantást. Rogers féli a fiút. Szeme sarkából végig azt leste, hogyan omlik össze. És most újra. És újra. A Maximoff ikrek a kék katona szívén csücsülnek hosszú-hosszú ideje. A Professzornak ezt meg kellett volna értenie... Ahogy az várható, bár Rogers még a csapatát kapirgálná össze, az égen megnyílnak az átjárók. Felkapja a fejét és elnyílnak ajkai. //Persze a mutánsok, akkor végig játszhatják a színdarabot, miszerint nincs képességük és hagyhatják, hogy a hajókkal érkezők gyilkoljanak, amíg Thanos meg nem jön - de Steve ebben nem fog részt venni.// - Bucky, Nati, tudtok még harcolni? - tekint az illetékesekre, majd a válaszoktól függően fordul a Póksráchoz. - Nem bánnám, ha a közelünkben maradnál. - lép mellé, hogy finoman vállon veregesse. Felfelé tekint fejével, szemeivel mégis a csapattársait kémleli. - Tudjuk, hogy a mutánsok azt tervezik, a képességeik hiányával támadnak Thanosra. A civilekre nem vigyáz senki. - pillant Buckra, közben lépve egyet felé félmosollyal - Barton, eltudsz vezetni egy olyan helikoptert? Mert akkor ideje indulnunk, Artemisia bizonyára nem bánja, ha azzal megyünk civileket menteni... - a Vaslégió ekkor körbeveszi a csapatot és Péntek jól hallhatóan egyesével felteszi mindannyiuknak a kérdést, hogy 'Hordanák még a páncélt, avagy robotra kapcsolhatóak?!' - Köszönöm Péntek, nem lesz rá szükségem. - motyogja Steve az egyik gép felé indulva, közben hívva magával azokat, akik vele tartanak.
A tolószékes fazon visszaüzen… megkapta volna a szavaim töredékeit…. az úgy…mi erre a megfelelő szó? Bámulatos? Vagy inkább bosszantó, hogy a fejemben hallom őt? Mindenesetre a fejemben lévő hangra figyelek, tekintetem a „postásra” szegezem… Micsoda jó tanács. Ha az ő testvére kerülne ilyen szituációba, vajon ő megtudna nyugodni? Wanda az ikertestvérem. Olyan érzelmi kötelékek kötnek össze minket… hogy azt lehetetlenség másnak akár megérteni vagy akár érezni ezt. Senki sem értheti ezt meg. senki. Olyan mintha a testem, az összes izmom, csontom, a zsigereim, az érzékeim részese lenne. Hozzám tartozik! Beszívom a levegőt, majd kifújom… nem sokat segített ezzel, de azt elérte, hogy elhiggyem… Wanda életben van! A lépéseim a többiekhez vezetnek, ám nem épp nyugodt kedélyek vannak, felforrósodott a hangulat… elég paprikásak mind. A veszekedés és az erőfitogtatás sose szokott megoldani semmit. Most mégis…a 3 férfi eléggé összeakasztotta a bajszát ahhoz, hogy méreg telepedjen szívükre és a racionális gondolkodást megtévessze. Ahogy a földből kimerednek az éles valami érdekes szúró dolog… furcsállón tekintek a teremtőjére, lépek párat lassan, hogy megérintsem az egyik ágaskodó fémkarót és kezemet finoman végig húzzam rajta. Hideg. Ismerős az érzés… A hangok elrepülnek a fülem mellett, valahogy nem érzékelem a körülöttem lévő világot…csak Wanda jár a fejemben… „Kijárna neki a főbe lövés ezek után.” Amint ez elhangzik, szabad kezem ökölbe szorul és úgy nézem a fémet magam előtt… Ebből pedig Clint szabadít ki, ahogy a vállamra teszi kezét, a férfira pillantva hallgatom szavait. - Igen. - ennyit mondok végül és a történések felé fordulok, a kék cika útnak eredt, immáron a Kapitány mellett helyezkedem el. A férfira pillantok, aki közben építésznek csapott fel, és enyhén szájat eltátva bámulom munkásságát. A talaj, az épület, a romok, a fák, a növények…minden él az ő keze munkássága alatt. Nem értem a képességének mélységét, de az épület a rom elnevezésből visszaalakul otthonná… A Kapitány hangjára ismét a férfira pillantok, aki a titánról beszél, az elbukásról…amint kiejti Wandát, a tekintetem a tolószékesre vetül. Lesütöm a pillantásom és aprót bólintok. Nem tudom, talán megköszöntem ily mód a korábbi intézkedését. Végül ellépek Steve-el onnan, hogy összeszedjük a csapatot. Képesek leszünk arra, hogy megállítsuk azt az őrültet és pontot tehessünk a végére? Végleg el kell pusztítani, vagy csak a köveket kell visszaszedni tőle? Az adná neki egyáltalán az erőt? És még a poklot is megszerezte magának. Nagy a baj mi? A Kapitány kérdése és érintése az, ami ismét a jelenbe térít vissza. A szemeibe pillantok, az egyikbe, majd a másikba. - Jól… Thanoson agyaltam… - mert hazugság lenne titkolni előle bármit is, nem? Egy csapat vagyunk, egy család. - ...elveszem tőle azt, ami számára a legkedvesebb… - ahogy ő is elvette tőle a legkedvesebb személyt az életemből. Neki mi lenne a legkedvesebb? Hát a kövek. Én. Vízió. A Bábok. Őt más nem érdekli. Wanda említette ezt… emlékszem rá… eljött. Amint az ég szétnyílik, a hajó alakjai feltűnnek, jómagam az épület tetejére sprintelek fel, ugyan még alakulóban van, de az eget kémlelem. Idegenek mi? Merre vagy te Pöfeteg? A kék cika újra feltűnik, elszaladva Rogers Kapitány mellet, annyira lelassítva hogy: - Előre megyek. - azzal már ott sem vagyok, a fülesemet a helyére rakom a könnyebb kommunikáció érdekében és a városban szívom tovább a levegőt. Thanost előbb kell megtalálnom, minthogy a Bolygó talajára lépne. Sajnos ez nem ilyen egyszerű. Csapatmunka. A Kapitány szabályi szerint játszunk. A civilek a legfontosabbak most. De ha Thanos a Föld talajára teszi a lábát...én ott leszek! Szemtől szemben!
Bambán skubiztam az égre kirajzolódó képet. Aztán tincseim mozdultak. Rábandzsítottam a szemem közé ágaskodó tincsre. Hajamba túrtam. Nem sercegett elektromos kisülésektől, szóval nem a bifröst fog nyílni. Előtúrtam a telóm és lapozgattam benne. Abnormális értékeket mutatott. De a mintázat ismerős volt. Fellapoztam párévvel ezelőtti adatokat. Nem sok mindent tárolok a teló memóriáján de ez köztük van. Az invázió idejéről. Mit szenvedtem érte, hogy elcsórjam a S.H.I.E.L.D.-től. A minta hellyel közzel egyezett. Megjött az a különös hang is. Ez számomra fontos információ, hogy közegben terjedő (hang)hullám hamarabb ideér, mint a fény. Alig, hogy ez végig fut az agyamon megnyílik a kapu. Asgard, vagy ami maradt belőle, rajzolódik ki a hátérben. Elsápadva meredek a háttérre. A látványt ellenséges hajók szaggatják. Egyiken megakad a tekintetem és ez rángat ki a révületből. -Basztikuli! Dermedek le, ahogy realizálom a helyzetet. Lever a víz, mégis ráz a hideg. Egész testem reszket. Teljesen leblokkoltam, egy belső hang, alig halhatóan kiabál hozzám. A racionalitásom. Fokozatosan újra elindulnak a kerekek. A reszkető lila szempár mögül az értelem és megvilágosodás jelei lassan szivárognak ki. Mögöttük alig lemaradva, szinte ebbe a kettőbe kapaszkodva némi őrület is előjön, ahogy belül születnek a tervek és rákattanok a témára. -PÉNTEK! HAHÓ! Kérnék négy légióst! Meg fedezést. Ha megkapom neki esek módszeresen a szét szerelésüknek. Az ARC reaktorokra pályázom. Hangvezérlésre állítom a ruhám és nekiállok gyorsba barkácsolni. Törökülésben az egyik fa alatt. Előttem hever a 4 reaktor. Körülöttem a négy élettelen gép. Néha felmászok valamelyikre és mellkasába bújva kutakodom alkatrészekért. -Kelleni fog egy algoritmus, ezt így bontani lassú... Zsörtölődöm magamban amikor egy megbolondult szervóval küzdök, hogy lefeszegessek egy stabilizátor lemezt. Alig pár perc leforgása alatt a 4 reaktorból, pár fúvókából és némi transzformiumból meg egyéb alkatrészekből összetákoltam egy fejnagyságú drón féleséget. Pici tetraéder alakú lebegő valami. Sarkainál világítanak a reaktorok és a fúvókák. Telón pötyögök majd nagy gombot nyomva a négy reaktor eltávolodik egymástól. Egy nagy tetraédert alakítva ki ezzel. A középső gombot jobbra illetve balra fogatva növelni meg kicsinyíteni tudom a tetraéder élhosszait. Közte pedig a levegő vibrálni kezd, tincseim pedig felé meredeznek. Egy kósza csavart dobok a közepébe mire az egy zizzenéssel eltűnik. Kiszakadt térből és időből. A gép pedig rögvest összecsukódik. -Asszonyom ez micsoda? -Ez? Egy nagyon drága és bonyolult kuka...vagy radír. Vagy egy másik dimenzióba küldi ami benne van, vagy a semmibe. A tetraéderben cirkuláló energia egyszerűen szétfeszíti a tér szövetét és a lukba lehet dobálni dolgokat. Nem bírja sokáig, de most ennyire futotta. -Engedje megjegyeznem, hogy ez harcászatilag nem optimális elrendezés. Csak mosolygok és két pöttyintésre a tetraéder egyik sarka lepottyan. Elkapom. Így a maradék három egy felületet határoz meg. Szétnyílik egy nagyobb háromszögre. Beledobok egy csavart. Bele dobnék ha bele találnék, szóval dobok mást. Az pedig elérve a háromszög felületét eltűnik. Alsó dobással feldobom mellé a negyediket ami magától csatlakozik és ismét egy területet fedek le vele. Deaktiválom a negyediket ami ismét a markomba kerül. -Köszönöm péntek, mehetsz. Ha marad épségben reaktor sérült robotból, azokat feltétlen kérem. Talán be lehet omlasztani az átjárót... Motyogom magamnak, és a következő pillanatban a Charles-ék mellett jelenek meg, mintha ez teljesen természetes lenne. Rákönyökölök a tolószék fogantyújára. Csak reménykedem, hogy nem értik félre és csapnak le visszakézből. -Hali, megvagytok? Kérdezem, közben már telóról próbálom irányba állítani az előbb eszkábált eszközt. Kihúzom maximális nagyságra és megpróbálom az egyik hajó elé vezetni, hogy az beleütközve a semmibe vesszen, kitörlődjön ebből a téridőből.
× 
Most már legyen elég a meglepetésekből, ez egész évtizedes adagot letudtuk a mai nappal. Matt segítségével le tudtuk győzni a démonokat, így viszonylagos biztonságba kerülve. Persze a páncélos katonák hozzájárulása nélkül esélyünk sem lett volna megvédeni az otthonunk. 
Ha valami nagyon nem jó akkor dobjatok pm-et 
Pár óra múlva az összes "szörnyeteg" eltűnt a közelemből. A pajzs használata túl sok erőmet vette el, emiatt kénytelen voltam másképp is megvédeni magam. A szörnyek egy fa tövében fekszenek holtan (legalábbis remélem), ahonnan gyorsan el is megyek, mert nem szivesen vagyok se kree katonák, se lángoló démonok közelében. Leülök egy nagyobb kőre, ahol végre kifújhatom magam. Hát meg kell, hogy mondjam, eléggé fárasztó és bonyolult napom volt. Reggel elindultam egy kicsit sétálni, majd belekeveredtem egy harcba, ahol földönkivűliekkel harcoltam. Aztán jött az ENSZ, amikor végre tudtam kicsit pihenni. Nem tudom pontosan, mi történt, csak a háttérben figyeltem az eseményeket. Majd nem kellett sokat várni, egyből feltűnt egy seregnyi lángoló rémség, amikkel szintén meggyűlt a bajom. Csoda, hogy még élek... 
