HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Üdvözlünk az Infinity Marvel frpg oldalán
légy, aki lenni akarsz a marvel végtelen világában
Lépj be közénk
ne rejtsd el magad

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatdoboz
oszd meg velünk titkaid





Itt tartózkodók
ki jár erre?

Jelenleg 12 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 8 vendég :: 1 Bot


A legtöbb felhasználó (71 fő) Hétf. 29 Május 2017, 19:54-kor volt itt.
Utolsó posztok
érkezett válaszod?

A nyár díjazottjai
az évszak nyertesei

A nyár férfi karaktere

M'Baku
A nyár nõi karaktere

Natasha
A nyár párosa

Pepper & Tony
A nyár canon karaktere

Steve & Bruce & Rocket
A nyár kedvenc karaktere

Pepper
A nyár saját karaktere

Esther & Vitali
A nyár elõtörténete

Gamora & Herkules
A nyár játéka

A 4. kaland (III. - IV. kör)

Share | 
A topik címe: Blood N' Bone - Bruce & Thundra

avatar

∆ Hozzászólások száma :
25
∆ Tartózkodási hely :
✧ Earth-616



A poszt írója Thundra
Elküldésének ideje Pént. 14 Szept. 2018, 19:26
Ugrás egy másik oldalra



✧ T h u n d r a & B r u c e ✧
It's an easy illusion to create.


Tikk-takk-tikk-takk. Vészesen fogyott az idő, ezzel tisztában voltam, ahogy New Yorkot jártam nap, mint nap. Kerestem, kutattam, hogy veszhet el a szemem elől egy ilyen monstrumot? De... idők kérdése és a munka meghozza gyümölcsét, még ha nem úgy, ahogy vártam.
A TV volt, mely előrébb segített, mely közvetítette azt a csatát, ahol egy kis ember átalakult Hulká. Hát persze! Eszembe juthatott volna. Dr. Bruce Banner. Született 1969-ben, New Yorkban. Megjárta a legtöbb műszaki, tudományos egyetemet, míg állami kutatásba nem kezdett. Az Internet segítőkész volt, ámbár elég kevéssel tudott szolgálni. Mégis a műsor számomra elegendő volt, hogy felmérjem alkatatát, kielemezzem harci modorát még jobban és felkészítsem magam a következőkre. Természetesen, nem akartam időt veszíteni, minél előbb megvan a vér és itt hagyhatom a bolygót. Máshol van rám szükség... Úgy érzem magam, mint akin egy szemellenző van, és csak tapogatózik, hogy mi történhet otthon - a vonalon kevés információt osztanak meg velem, pedig egy egész egységem ott van a harcban. Mi történhetett velük? Mi folyik otthon?
Kaptam a buzogányomat, melynek ismerős hidege megnyugtatott, ahogy a  elhagytam a lakást, melyet Tamara Carter néven béreltem. Ezer ember is lehet akár az országban ilyen névvel, így aztán nem izgattam magamat a sok formaisággal. Majdnem egy év alatt beleintegrálódik az ember a földi létbe, még ha vannak olyan dolgok, amit nem tudok megszokni. Jó sok dolog...
Az utcák viszonylag üresek, egy-két autó mozgolódik csak, remélhetőleg, a toronyban is álmos békesség nyugszik. Mindenképp olyan időt akartam választani, ami nekem előny, nem neki, és a barátainak. Benne van a pakliban, hogy a torony nem teljesen üres Banneren kívül, de az legyen a jövő zenéje.
Feltekintettem a hatalmas, impozáns épületre, melyet nem egyszer kerülgettem már a városban, csak most éppen... be is kéne jutni. Mély levegőt vettem. A cél lebegett előttem, szükségem van rá. Kell. Még ha ezért egy idegen bolygón kell rendet bontanom - a szükség törvényt bont.
Mint egy rugó, úgy pattantam el a betontól, egyre emelkedve, egészen a teraszig, melyen masszívan földet értem. Teljességgel átváltottam harci üzemmódba, ahogy kirajzolódott előttem a az ajtó, mellettem a korlát. Stratégiai mezővé alakult minden a szememben, fegyverré, melyet használhatok. Bejutni, megszerezni, kijutni. Ennyi volt az egész, vagy legalábbis én ennyit terveztem... /Mennyire mellé lőttem./
A fém csörrent, melyen rántottam egyet, és a buzogány konduló hanggal csapódott az ajtónak, hogy azt betörve, kezdetét vegye a küldetésem. Átvágtam a törmeléken könnyűszerrel, és elengedtem a fülem mellett felzúgó gépi hangot, mely csak ugyanazt ismételgette folyamatosan. Várható volt,  hogy a technika megfog, de az emberi reakció idő így is más édes álomból ébresztve. Hol vagy, Banner?
Folyosó, lépcső, folyosó. Szobák ajtajai sorakoztak egymás után, hogy vajon itt lenne a szobája? Már nem volt kérdés, ahogy megláttam azt az ismerős arcot, akit jó ideje néztem már a virtuális világban. Megvagy! Az álmos vonások torzítottak ugyan rajta, de egyértelműen Dr. Bruce Bannerrel álltam szemben. Ugyanazok a barna szemek, melyekben valami megfejthetetlen gyökerezik; a sötét haj; már a kort ismerő vonások; egyenes tartás. Hulk? Nekem Ő kell. Ébresztő!
Kétség és kérdés nélkül hidaltam át a távolságot gyorsan és megállíthatatlanul. Kérlek, ne nagyon nehezítsd meg a dolgom... Kezemre tekertem addig is a láncot, hogy a kisebb térben is kellően jól tudjam használni. Per pillanat, nem érdekelt, mi lesz a helyszínnel, csak hogy a küldetésemnek sikeres vége legyen. Ez az egy számít!
- Hulk! - sziszegtem, és ha engedte és nem reagált, akkor a mért ütéssel el is találtam, mellyel fájdalmasan nagyot taszítottam rajta és már ugrottam is a nyomába, mint valami vadmacska, mely a prédát cserkészi be.

Remélem jó :3 bár lesz jobb is, a kezdők nem erősségeim ©️
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
704
∆ Kor :
48
∆ Tartózkodási hely :
☢ with H e r o e s



A poszt írója Bruce Banner
Elküldésének ideje Hétf. 17 Szept. 2018, 22:27
Ugrás egy másik oldalra



Blood N' Bone
Thundra & Bruce
Semmi másra nem vágytam, minthogy aludhassak végre. A pankráció... ne is beszéljünk róla! A végtagjaim vontatottan húzom magam után, mint akin a mázsás izmok még mindig ott nyugszanak, csak éppen a csontjai nem igazodnak hozzá. Fáradt, mély sóhajjal huppanok az ágyamba. Miért nem a Bázison alszom, ahogy legtöbbször? A torony volt közelebb, és holnap dolgoznom kell. Mostanában itt vertem tanyát, még mindig itt tartja Tony a drágább eszközeit, végtére is teljesen jogosan. Manhattan óta nehezebb lenne bevenni ezt a helyet, mint a Raftot, pedig az az Atlanti-óceán mélyén van. A Vaslégió és még néhány kísérleti robotunk védi, emellett a falakat is megerősíttettük. Ember legyen a talpán, aki megpróbál akciózni a torony közelében!
Mázsás teherként omlok a labor melletti kis szobám hívogató textíliájára. Nem kell egy perc, mire szemhéjam végtelen sötétje elnyeli álmos gondolataim, s végre jóízűen elalszom. Ezalkalommal nincsenek rémálmok, nincsen Hulk, sem pankráció, nincsenek ellenségek, csak én vagyok, és ez a puha párna, amit ölelve az álom birodalmába kalauzolom magamat.
Talán még mosoly is kiülhet az arcom sarkára, mire ki tudja mennyi alvás után, a Torony szirénája ráz fel negédes álmomból.
- Mi.. mi... hol vagyok? - nézek fel a valóságot még teljesen kizárva, az álom csalfa foszlányaival szemhéjaim alatt. - Mi ez a felhajtás? - dörmögöm bosszúsan magam elé, nyújtózkodva abban a ruhában, amiben elaludtam. Utcai öltözék, szokványos viseletem, ami ezalkalommal is egy ing és egy sötét farmernadrág. Eléggé fáradt lehettem, ha így aludtam el. Visszagondolva... még csodálkozom?!
- Péntek... ? - kérdezem a Torony gépi asszisztensét. Talán próbariadó. De miért engem szivat? Legfeljebb néhány munkás lehet bent ilyenkor. Talán Tony viccelne meg?
- Bruce, úgy néz ki, hogy társaságunk akadt. A tetőteraszon át érkezett, könnyedén áttörve a falakon. - válaszol a bársonyos női hang fentebbről.
- Dehát... nem úgy volt, hogy nem lehet már áthatolni az új falakon csak így? Ki a fene...? - tántorgok fel az ágyamból, nyúlva a telefonomért. - Értesíteni kellene... - a szomszédos fal éles robajjal robban be, majd kisvártatva bekopogtatnak a szobámba is. - ... Tonyt. - ledermedve nézem az elillanó porfelhőben kirajzolódó női alakot. Izmos testén valamiféle bőrruha feszül, kezében pedig egy vészjósló, mégis idejétmúlt fegyver nyugszik. Kettőt pislogni sincs időm, mire a buzogány felém repül. Most tényleg? Zöld kódot akar a Tornyban? Megesküdtem Tonynak, hogy soha többé nem hívom itt elő a Nagy Zöldet. Legutóbb majdnem a teljes kutatási anyagunk odalett, de akkor még újonc voltam a csapatban. Azóta sokat fejlődtem, légzőgyakorlatok és némi önkontroll biztosítják, hogy Hulk a hangok hallatán még idebent maradjon, de látva a felém suhanó fegyvert, talán mégis jobb lenne méretet váltani. És még a Nagyfiú nevét is tudja! Ismerném? Soha nem láttam ezelőtt!
Végül a semmiből repül be az egyik robotunk, mely odalentről érkezik a szétnyíló padlózatból. A páncél széthullva hullik alább a fegyver egyetlen csapásától, én pedig a kanapé mögé vetődöm. A szele még így is eltalál a félelmetes kézi fegyvernek.
Már csak akkor nézek fel, mikor az egész egység felsorakozott előttem, és kezeiket a nőre irányítják. Ami ezután jön, nagy tüzijáték.. és talán a labor teljes megsemmisülése.
- Azonnal dobja el a fegyvert! - harsogja a robotsereg egyszerre, mind a tizenkét gépből.
Két robot közé lépve bátrabban szemügyre veszem a támadót. Meg akart ölni? Miért akarta Hulkot? Egy parancsomba kerül, és a gépek tüzelni fognak. De még mielőtt elpusztítjuk a teljes szintet, megpróbálok szót érteni a nővel.
- Egy rossz mozdulat, és ezek a gépek kilyuggatnak. Lehet, hogy erős vagy, de van olyan erő, amit még te sem ismerhetsz. - Hulk nem finomkodna vele. Aki a Nagy Zöld életét akarja, keringőre hívja a Halált.
-Ki vagy Te? Mit akarsz Te Hulktól? Fogalmad sincs, kit hívsz ki magad ellen, Te Nő! - De még milyen! Ha nem akarna megölni, talán egy teával is kínálnám. Biztos a dolgában?! Kár lenne erre az arcra bármilyen sebet is ejteni.
- Ha nem válaszolsz... - nem akarom megölni... de ő minden bizonnyal ilyen céllal érkezett. - Nagy felfordulást okoztál! Jobb lenne távoznod! MOST!!! - hangom erélyes, már-már kiabálva szólítom fel a Nőt. Csak nem olyan botor, hogy kihívja mind a tizenkét robotot? Ha Tony meglátja az épületben okozott  károkat, biztosan engem vesz elő. Hiszen én voltam itt, és nem állítottam meg. De mit tegyek? Nem hesegethetem el csak úgy! De ha összeütközünk, leamortizálunk idebent mindent.. és a nőt is megölöm. Nem szívesen bántok nőket, de ő pont nem tűnik annak a finomkodós fajtának... Nagyszerű! És még az alvásomnak is meszeltek!


Köszönöm a türelmed!! :3 || ... ||
∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞




Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
25
∆ Tartózkodási hely :
✧ Earth-616



A poszt írója Thundra
Elküldésének ideje Csüt. 20 Szept. 2018, 21:54
Ugrás egy másik oldalra




✧ T h u n d r a & B r u c e ✧
It's an easy illusion to create.


Minél nagyobb a káosz, annál jobban teljesítek. Stresszhelyzetre lettem képezve, hogy még akkor is megőrizzem hidegvéremet, nyugalmamat, taktikusságomat, nem hagyhatom, hogy a helyzet magával ragadjon. Nem hibázhatok. Most nem! Pláne nem. Ezen egy világ múlhat, akár magán ezeken a pillanatokon. Itt fog minden eldőlni. Mert el kell, vagy bukjak el, vagy legyek sikeres, de innen nem szándékozom vér nélkül távozni élve. Fájni fog? Fájjon, de ezzel egy nagyobb jót szolgálok és ezért már megéri.
A rendszer élesebb, mint vártam, ahogy a suhanó buzogány egy robotnak ütközik. Mázli, de lesz Dr. Banner újra ilyen mázlija? Természetesen, nem megölni akartam, csak egyetlen mintavételnyit belőle, vagyis Hulkból. Jobb lenne, ha aktivált sejtekkel történne meg.
A helyzet nem könnyebbül meg, miért is történne? Csak reméltem, de álmokban nem ringattam magamat. Túlléptem az összetört robot törmelékén, ahogy haladtam előre, hogy sarokba szorítsan, ne menekülhessen előlem. Nem. Nem lehet örökké menekülni, egyszer mindennel szembe kell nézni, és most én leszek az.
- Ne menekülj - mormogtam inkább magamnak, minthogy neki.
De meg kellett dermednem, ahogy egy 12 darabos egység kerül közém és a célszemély közé, melynek minden csöve éppen rám tekint. Fájna? Hát, még ha jó is a regenerációm, nem most kéne azonnal vereséget szenvednem, már pedig nem hittem, hogy könnyed kis lövedékekkel lennének tele ilyen bonyolult és speciális fegyverek. Mert látszottak rajtuk, hogy nem a tömeggyártás termékei. Mmm, Mr. Stark? A hírek nem hazudnak róla, olybá tűnik. De ezt a saját bőrömön tapasztalni? Biztos szükséges? Főképp most, hogy ledöntöttem az összes falat, a fedezéknek lőttek.
A férfira emeltem a tekintetemet, ahogy előrébb lépett, és amitől jó magam megfeszültem, mint a húr. Még egy lépés, és nem érdekelnének az itt lévő robotok sem.
Elnyomtam magamban egy szarkasztikus mosolyt. Valóban nincs akkora erőm, de azt az erőt megismerném közelről.
Míg az ő szemében az értetlenség, a puzzle hiányzó szemének keresése csillogott, addig az enyémben a törhetetlen elhatározás, melyet egyetlen kimondott szava sem tört meg, ahogy némán álltam ott.
Femizoniát hozzam veszélybe azzal, hogy feladom az inkognitóságomat? Még ha a vére is kell, muszáj nekem egy idegen területen harcba bocsátkoznom? A két érdek különösen ütötte egymást, de sajnos hajlottam előbbire, mint utóbbira. Mi történne ha felmutatnám a lapjaimat? Bízzak benne? Bizalom... Ilyet sosem engedhetek meg magamnak ilyen körülmények között.
- Szükségem van Hulkra - Ennyi. Kész. Pont. Válaszoltam tömören és lényegesen, és bármennyire a beszédére figyeltem, közben a lehetőségeimet latolgattam, a távolságot és az időt közöttünk. Egy lépés, megszólal, még egy és a robotok tüzelnek. Fájni fog? Meglehet. De katona-dolog. - És sajnálattal értesítem Dr. Banner, hogy nem távozhatok. Még. Ennek magyarázata pedig nem tartozik senkire sem. - A hivatalos nyelv sosem volt idegen a számomra, nem tanítottak meg a közvetlenségre, csak annyiból táplálkoztam, ami a femizónok között történt. Másrészt a tiszteletem jele is volt ez, mégha férfi. Nálunk és itt a férfiaknak nagyon de nagyon más szerepkörük van...
Ha ezért kilyuggatnak, vállalom! - Magamban tettem ezt csak hozzá. Emberfeletti gyorsasággal ugrottam előre, megragadva a karját, hogy magam felé rántsam. Csak nem fognak ismerős arcot szétszedni a robotok, ámbár ennek kockázatát félig-meddig magamra vállaltam, így a támadó mozdulatban volt egy önkéntes, önálló védelmi mechanizmus, ahogy félig fordítottam magam felé, miközben a buzogány elsöprően indult a fémellenfelek ellen. Harcolni. Győzni. Bármi áron.
Reméltem, hogy átalakul az inger hatására, az még könnyítene a dolgokon, de ha nem is, el lehet tűnni egy emelettel lejjebb a lyukon át, amit csaptam. Időnyerés nem rossz dolog. Fene gondolta volna, hogy Tony Stark  már itt tart a fejlődésben. Azt hiszem, az emberek kellően váratlanak és meglepőek tudnak lenni. Néha akár furcsák is, pont annyira, ahogy Bruce Banner képes volt a robotok közé állni, pedig minden bizonnyal úgy hiszi, hogy csakis az életéért jöhettem. Hát, különös is lenne elmesélni, hogy sokszorosítani akarnánk a DNS-t és ezzel egy új generációt létrehozni. Talán, rossz néven venné...

Megérte *-*
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
704
∆ Kor :
48
∆ Tartózkodási hely :
☢ with H e r o e s



A poszt írója Bruce Banner
Elküldésének ideje Szomb. 29 Szept. 2018, 22:57
Ugrás egy másik oldalra



Blood N' Bone
Thundra & Bruce

Szinte mániákusan akarja, hogy Hulk előjöjjön. Talán ezért vagyok még életben, én a kisember, aki Hulk nélkül csupán az eszére hagyatkozhat. Emberi oldalam gyengesége és figyelmetlensége miatt lettem foglya különös támadómnak. Erős.. ez nem is kérdéses. Ahogyan kezében tartott fegyverével aprítja a robotokat, míg a másikkal magához szorít, elképedve konstatálom, bizony Hulknak méltó ellenfele lesz. Bosszúra szomjazik? Vagy bizonyítani akar valamit? Miért pont a Zöld Szörnyet hívja ki? Olyan  indok súlya nehezedhet vállára, amit muszáj megtudnom, mielőtt a tomboló gyilkológép előtör belőlem. Utána már nem beszélgetés lesz kettőjük találkozása, hanem két pusztítógép mindent elsöprő összecsapása. Hiába a kérdéseim áradata, ködösen válaszol, így semmivel nem vagyok előrébb. Titkolni akarja, és nem enged ebből.
Nem láttam még ezelőtt vörös hajú támadóm, és bár Hulk testében már nem én irányítom tetteit, az emlékeinken ketten osztozunk. Biztos vagyok benne, hogy ez a harcias amazon még egyetlen egyszer sem ütközött meg Hukkal. Végül elejt egy furcsa megjegyzést, amire elkerekedik szemem, bár nem láthatja, hiszen hátammal magához szorít, mintegy pajzsként használva. Kiváló helyzetfelismerő, amely képességet csak az edzett katonák tudhatnak magukénak. De nem egy szokványos katonai viselet az övé... Más bolygóról érkezett volna? Vagy egy Hydrás kísérleti alany? Mi volna az a nagyobb jó, amiért meg akar küzdeni Hulkkal?

Péntek segítsége épp időben érkezik, már az összes Mark egységet leamortizálta, én következtem volna. A Hulkbuster berobban, és elsodorja a nőt, s amíg visszaszerzi egyensúlyát, addig épp van annyi időm, hogy belebújjak. Inkább ez a gigászi robotruha, mintsem Hulk. Ezt legalább még én irányítom, s mivel gyakorolgattam már benne, így kihasználom az esélyt, amit a meglepetés okozott, és magammal rántom a mélybe. Ölelésbe szorítom, de átfordulva inkább a páncéllal szakítom be a merev betont, s ő rajtam landol. A ruhának meg sem kottyan, de látszólag támadómat sem hatotta meg a becsapódás. Jól bírja, de nem is vártam mást.
Ahogy felállunk egymással szemben, rémisztő elszántság tükröződik íriszeiben. Egy pillantig megfagy a poros levegő. Feltűnik, hogy fegyverét pásztázza, majd provokálni próbál.
- Hulk nincs itt, Hölgyem! És nem is szándékozom bevetni, főleg, mert őt akarod... - vágok vissza, majd folytatom: - Nem árulod el, miért kell Hulk; az életemre törtél, és felforgattad a Stark tornyot. Nem szándékozom megadni, amit akarsz, és nem foglak elengedni. - Ezzel oldalra pillantok, és egyik kezemmel becélzom a szintet tartó legvastagabb oszlopot, másikkal pedig a kettőnk között húzódó betonszerkezetet. Tűz. A kilptt rakéták, egyenest az oszlopba és a talajba robbannak, meggyengítve a tetőszerkezetet és a minket tartó betontömeget. A felső szint összeomlik, és a nőre zuhan több tonna betontörmelék, s ha minden igaz, legalább egy szinttel lejjebb kellene beszakadnia, így méginkább megérezve a súlyt. Nem gondolom, hogy megöli majd, de reménykedem, hogy feltartóztatja addig, amíg megérkezik Veronika. Olyan börtöne lesz a npnek, amit Hulkra terveztünk, így ha sikerülne kifárasztanom, legalább addig elzárhatnám, amíg szótértek vele. Jelenleg nincs jobb esélyem.
- Bocsáss meg! - nézem a nőt, ahogyan a parkolóház teteje ráomlik, én pedig a manőverező rakétákkal sebesen hátrálok, hogy kitérjek és biztonságba húzódhassak a leomló betontömeg elől.
Pár másodpercig várok, majd magam elé emelek egy terepjárót, amivel felészülök egy esetleges ellencsapásra. Pajzsként megteszi majd... 


Köszönöm a végtelen türelmed! Sajnos megcsúsztam megint. :"( || ... ||
∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞






A hozzászólást Bruce Banner összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. 14 Okt. 2018, 21:41-kor.
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
25
∆ Tartózkodási hely :
✧ Earth-616



A poszt írója Thundra
Elküldésének ideje Vas. 30 Szept. 2018, 22:08
Ugrás egy másik oldalra



✧ T h u n d r a & B r u c e ✧
It's an easy illusion to create.


Miért hittem, hogy könnyű lesz? Miért gondoltam, hogy hipp-hopp végzek majd itt és ma még megléphetek? Ha a legerősebb férfit keresem, akkor annak erősebbnek kell lennie nálam, így aztán... Egy mintáért képes vagyok ennyit megtenni? Képes. Egy nemzet múlhat ezen, még ha Ő nem is sejti. Kérlek, hadd ne kelljen a gonosz szerepébe belebújnom, mert nem az ellenséged vagyok... de nem is a barátod. Vér, ennyi kell, akár egy csepp is. Egyetlen csepp...
Mi ez az ellenkezés? Kezdem nem érteni, hogy miért kérdez ennyit? Miért terel? Nem lenne mindegy? Mégis akkor miért akarsz diplomáciai utat választani, hisz nem  is ismersz, hisz egy gyilkosnak vélsz csak, aki érted jött, akkor mit számít? Hozzászoktam az ostoba férfiakhoz a Köztársaságban, kik csak eszközök valamihez, kiket csak felhasználunk, kik gyengébbek nálunk, Ő pedig... zavar, ahogy hozzám beszél, zavar, ahogy egyenlően kezel, pedig semmi oka sincsen rá. Hát miért teszed?! Különös... Furcsa. Megmagyarázhatatlan. Ne odázd el, ne akarj beszélni, ne akard menteni a helyzetet, akkor miért teszed? Miért, ha te is tudod, hogy nem lesz itt a szavaknak helyük? És bármennyire nézem, a választ nem találom benne, csillogó tekintete nem mesél nekem, olyan mint egy csukott könyv, amit nem tudok felnyitni.
- Akkor mutassa meg - húztam ki magamat meginghatatlanul. Érte jöttem, vele távozok, vagy itt pusztuljak el. Ez a küldetésem, ez tart még itt. Látni akartam test közelből, hogy mire képes, hogy hogyan pusztít és a benne lévő lehetőséget, hogy megmenthetem a saját nemzetemet. Ő az? Biztos voltam benne, hogy Ő kell nekem.
A következő események már csak egymás után jönnek sorban és gyorsan. Minden felgyorsul, mint jó magam. Reméltem, hogy ezzel pontot tehetünk, de akarata erősebb, látni szemében, ahogy megfeszül, ahogy gátat képez, micsoda önkontroll, de meddig is bírja Dr. Banner? MEDDIG?! Nem is vettem a lapot a bilincsre, természetesen az én fejemben ez az opció kicsit sem merült fel, még az hiányozna, hogy napokat töltsek itt a kérdéseik kereszttüzében és ki tudja még, hogy mit tennének... Köszönöm, ebből nem kérek.
- Egy nagyobb jóért - csúszik ki a számon felelőtlenül, ahogy a buzogány újra lendül. Süvít, majd pedig becsapódik. Rutinosan használom, azonban a figyelmem így már több felé oszlik meg. 12 robot azért nem egy ütéssel való pusztítás, így újra és újra megforgatom a nehéz fejet, mely könyörtelenül csapódik be. Megint, majd pedig megint - fém és elektronika törmeléket hagyva maga után. Mr. Stark, elismerésem! És elnézést is kérek...
Alig fejezem be a kis "mészárlásom", ahogy valami nekem csapódik, de oly erővel, hogy a tömegéből számítható lendület engem is sodor magával. Kibillenek egyensúlyomból, méterrel arrébb fogok földet. Muszáj harc? Hát legyen!
Szomorúan konstatálom, hogy a kisember bekúszott a robotruhába, még inkább megnehezítve a dolgomat. Feltekintek rá és az összes izmom megfeszül, ahogy talpra állok azzal egyetemben, hogy Ő megindulna felém. Egyik kezem magam előtt, hogy tompítsam a lökését, biztosan támaszkodom, de még sem elég ahhoz, hogy ne sodorjon ki a fémtömeg. Visz magával, visz falon törmeléken, mindenen át. Nem, nem. NEM! De késő, érzem, ahogy elfogy a talaj alólam, ahogy a gravitáció hatni kezd, én pedig zuhanok. Nem! Együtt zuhanunk! Akarok mozdulni, de vajmi kevés ahhoz, hogy magam alá juttassam, így ő fogja fel a törmeléket. Enged nekünk a beton, becsapódunk a legfelső emeletbe, érzem, ahogy gerincem mentén eltelítődnek a fájdalomreceptoraim. A ruhám ugyan úgy lett kialakítva, hogy valamelyest enyhítse a körülményeket, de még így is érzem, még ha se sebet, se törést nem okozott, hála a bőrsűrűségemnek. De akkor sem volt valami jó érzés. Kicsúszott kezemből a buzogány, de nem volt tőlem messze, ahogy észrevettem a látóterem szélén, miközben mindketten felálltunk.
Megfeszült arcizmom, biztos ezt akarjuk?
- Ám legyen - egyeztem bele. Ne kíméljem? Akkor nem kímélem! Nem feltétlenül akartam ilyen durva módszereket bevetni, de ha ennyire ragaszkodik hozzá, ám legyen. Kiszedem abból a fémdobozból, nekem Hulk kell. Az a különös keverék keringett bennem, hogy kell és mégsem akarom igazán bántani, hisz mi jogom lenne hozzá? Egy egészen más bolygóról jöttem, de mára már mindegy volt. Kérlek... Az elhatározás megtörhetetlen volt, ahogy felé vettem. - Ne bújj egy páncélba, Hulk! Több vagy te ennél! Tony Stark páncéljánál több! - vetettem be a provokációt. Ne csak testileg, hanem agyilag is dolgozzon meg a szörnyeteg. Jöjjön elő... Annyira szerettem volna, minthogy ebben az emberi testben tegyek kárt.
Hulk! Gyere! Ezzel nekiestem.

Megérte :3 ne aggódj
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
704
∆ Kor :
48
∆ Tartózkodási hely :
☢ with H e r o e s



A poszt írója Bruce Banner
Elküldésének ideje Szer. 17 Okt. 2018, 22:28
Ugrás egy másik oldalra



Blood N' Bone
Thundra & Bruce

Szinte mániákusan akarja, hogy Hulk előjöjjön. Talán ezért vagyok még életben, én a kisember, aki Hulk nélkül csupán az eszére hagyatkozhat. Emberi oldalam gyengesége és figyelmetlensége miatt lettem foglya különös támadómnak. Erős.. ez nem is kérdéses. Ahogyan kezében tartott fegyverével aprítja a robotokat, míg a másikkal magához szorít, elképedve konstatálom, bizony Hulknak méltó ellenfele lesz. Bosszúra szomjazik? Vagy bizonyítani akar valamit? Miért pont a Zöld Szörnyet hívja ki? Olyan  indok súlya nehezedhet vállára, amit muszáj megtudnom, mielőtt a tomboló gyilkológép előtör belőlem. Utána már nem beszélgetés lesz kettőjük találkozása, hanem két pusztítógép mindent elsöprő összecsapása. Hiába a kérdéseim áradata, ködösen válaszol, így semmivel nem vagyok előrébb. Titkolni akarja, és nem enged ebből.
Nem láttam még ezelőtt vörös hajú támadóm, és bár Hulk testében már nem én irányítom tetteit, az emlékeinken ketten osztozunk. Biztos vagyok benne, hogy ez a harcias amazon még egyetlen egyszer sem ütközött meg Hukkal. Végül elejt egy furcsa megjegyzést, amire elkerekedik szemem, bár nem láthatja, hiszen hátammal magához szorít, mintegy pajzsként használva. Kiváló helyzetfelismerő, amely képességet csak az edzett katonák tudhatnak magukénak. De nem egy szokványos katonai viselet az övé... Más bolygóról érkezett volna? Vagy egy Hydrás kísérleti alany? Mi volna az a nagyobb jó, amiért meg akar küzdeni Hulkkal?

Péntek segítsége épp időben érkezik, már az összes Mark egységet leamortizálta, én következtem volna. A Hulkbuster berobban, és elsodorja a nőt, s amíg visszaszerzi egyensúlyát, addig épp van annyi időm, hogy belebújjak. Inkább ez a gigászi robotruha, mintsem Hulk. Ezt legalább még én irányítom, s mivel gyakorolgattam már benne, így kihasználom az esélyt, amit a meglepetés okozott, és magammal rántom a mélybe. Ölelésbe szorítom, de átfordulva inkább a páncéllal szakítom be a merev betont, s ő rajtam landol. A ruhának meg sem kottyan, de látszólag támadómat sem hatotta meg a becsapódás. Jól bírja, de nem is vártam mást.
Ahogy felállunk egymással szemben, rémisztő elszántság tükröződik íriszeiben. Egy pillantig megfagy a poros levegő. Feltűnik, hogy fegyverét pásztázza, majd provokálni próbál.
- Hulk nincs itt, Hölgyem! És nem is szándékozom bevetni, főleg, mert őt akarod... - vágok vissza, majd folytatom: - Nem árulod el, miért kell Hulk; az életemre törtél, és felforgattad a Stark tornyot. Nem szándékozom megadni, amit akarsz, és nem foglak elengedni. - Ezzel oldalra pillantok, és egyik kezemmel becélzom a szintet tartó legvastagabb oszlopot, másikkal pedig a kettőnk között húzódó betonszerkezetet. Tűz. A kilptt rakéták, egyenest az oszlopba és a talajba robbannak, meggyengítve a tetőszerkezetet és a minket tartó betontömeget. A felső szint összeomlik, és a nőre zuhan több tonna betontörmelék, s ha minden igaz, legalább egy szinttel lejjebb kellene beszakadnia, így méginkább megérezve a súlyt. Nem gondolom, hogy megöli majd, de reménykedem, hogy feltartóztatja addig, amíg megérkezik Veronika. Olyan börtöne lesz a npnek, amit Hulkra terveztünk, így ha sikerülne kifárasztanom, legalább addig elzárhatnám, amíg szótértek vele. Jelenleg nincs jobb esélyem.
- Bocsáss meg! - nézem a nőt, ahogyan a parkolóház teteje ráomlik, én pedig a manőverező rakétákkal sebesen hátrálok, hogy kitérjek és biztonságba húzódhassak a leomló betontömeg elől.
Pár másodpercig várok, majd magam elé emelek egy terepjárót, amivel felészülök egy esetleges ellencsapásra. Pajzsként megteszi majd... 


Köszönöm a végtelen türelmed! Sajnos megcsúsztam megint. :"( || ... ||
∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞




Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
25
∆ Tartózkodási hely :
✧ Earth-616



A poszt írója Thundra
Elküldésének ideje Vas. 21 Okt. 2018, 22:19
Ugrás egy másik oldalra



✧ T h u n d r a & B r u c e ✧
It's an easy illusion to create.


A harc életem szerves része, és valóban nem túlzás, hogy ezért létezem. Ezért hoztak létre ilyennek. Én nem fogok főzőcskézni, én nem fogok pletykálgatni a barátnőkkel, nem fogok szép ruhák közül választani, mert egyszerűen nem ilyenre lettem kódolva. Másrészt pedig nem is erősítették a képzésem alatt sosem az ilyet. Azzal foglalkozom, amihez értek és ami fontos nekem, vagyis hogy ha kell az életemet áldozva, de a Köztársaságot megvédem. Szűk látókörűség? Nem, mert a szabad akaratom megvan, ismerem a dolog komplexitását, ismernem is kell, mint egy vezető, tudatosan és felelősségteljesen kell lépnem, intézkednem, és még úgyis ez a hűség az igazi mozgatórugóm, tesz tökéletes harcossá. Nincs, mi megingasson. dr. Bruce Banner sem, aki furcsán kíváncsi mindenre. De minek? Miért nem lehet, hogy a dolgok után az egyikünk jobbra a másikunk balra. Csak egy aprócska csepp kéne, bár nem is mondtam, hogy ennyi kell belőle. Ragaszkodik életéhez és ragaszkodjon is, méltóvá teszi ember létére. Intelligenciája jóval több, mint az enyém valaha lehetne, csakhogy az egyikünket az ilyen helyzetekre képezték, míg ő csak egy páncél mögül igyekszik. Jól látom, hogy a rövid küldetés az én fejemben máris tolódik ki, ahogy szembe kerülünk megint egymással. Csiszolatlan kitartás és dac tükröződik benne, már csak azért sem akarja Hulkot átengedni. Micsoda önkontroll, pedig biztos, hogy nincs egyszerű dolga, hogy mily könnyedén elveszti a fejét, ezt mindegyik felvételen láttam a Tv-ben. Most mégis vasakarattal küzd. Lenyűgözővé teszi.
- Sajnálattal veszem - bicsaklott meg egy picit a hangom. Bántani szükséges? Miért? Felőlem legyen, rajtam ne múljon. - Azonban Hulkkal kell találkoznom, beszélnem, nem Önnel, Dr. Bruce Banner - nyomatékot adok, ahogy finoman kimondom a nevét minden agresszió és vehemencia nélkül. Célért kell, de ettől még nem az ellenfelem. - Szükségem van a Nagyfiúra, megkerülhetné a harcot, ha enged - és még magam is vevő vagyok egy kevés beszédre, hátha oldja. Bólintok végül, megértve az álláspontját, el is fogadtam. Akkor ne beszélgessünk, a szavaknak itt már nincsen helye.
Látom, ahogy az oszlopra tekint és már sejtem mit akar, így azonnal hátrafelé, a buzogányom felé vetődök, megkaparintva fordulnék, de addigra meglőtte a másik oszlop, nincs időm kijutni alóla, zárt térben mozgok. Fáradt sóhaj akad meg a torkomon. Ő akasztja meg. Beletörődve, hogy a törmelék elvisz, azonban bocsánatkérése egyenesen belém fúródik és zavarba hoz. Miért kérsz bocsánatot? Minek? Ha úgy érzed, hogy én akarlak megölni? Tényleg bocsánatot kért? Hogy vagy képes még mindig? Így aztán végképp magával sodor a beton tömeg és indul meg alattam a talaj. Fejem fölé helyezem kezemet, hogy viszonylag így ússzam meg a dolgot. Nem fog fájni, csak időt veszítek. Megint. Francba! Nem tűnhet el! Időt sem hagyok magamnak egy kifújásra, ahogy a buzogány láncát megmarkolom. Mint egy rugó, úgy pattanok felfelé, amint egy kicsit is biztos talajt értem és a lyukon át könnyen felugrottam. Felpörgetem a buzogányt, de egyelőre még nem dobom el, ahogy a kocsit meglátom a kezébe. Hullámokban önt el a harag, a frusztráció és az elszántság, azonban forró fejemet azonnal lehűtöm rutinosan. Nem veszthetem el megint, nem ránthatja ki alólam a talajt megint. Csak nyugalom. Realitás. Én uralom a helyzetemet, én indulok nagyobb előnnyel, mert tudom, hogy mit akarok. Fel kell dühítenem.
Elnyomtam magamban egy mosolyt, ahogy oldalra kezdtem el indulni, megtartva a távolságot, hogy hátha még nem dob. A parkolóház nagy előnye, hogy teli van kocsival. A buzogányhoz közelség kell, de egy dobáshoz? Jó sok dobáshoz? Kocsitemetéshez? A károk így is már nagy összegek, ha egy nullával vagy kettővel több lesz, az már lényegtelen. Gyorsaság erő és hangzavar, erre alapoztam, hogy nem fog látni egy idő után, különben nem fogja tudni megvédeni magát sem, azzal megcéloztam az elsővel, majd a következő autóval is, legyen az kicsi vagy nagy, ami a kezembe jutott, miközben egy idő után elkezdtem hozzá cikk-cakkba is haladni, hogy ne legyen egyértelmű a mozgásom.

Megérte :3 ne aggódj
Vissza az elejére Go down





A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra

Vissza az elejére Go down
 

Blood N' Bone - Bruce & Thundra

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» True Blood - Inni és élni hagyni
» Dr. Bruce Banner

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Infinity Marvel :: Univerzum - Játéktér :: Föld :: New York :: Stark torony-