KezdőlapKezdőlap  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Üdvözlünk az Infinity Marvel frpg oldalán
légy, aki lenni akarsz a marvel végtelen világában
Lépj be közénk
ne rejtsd el magad

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!

Megosztás
A topik címe: Possibility - Thundra & Sigyn

Thundra

∆ Hozzászólások száma :
31
∆ Tartózkodási hely :
✧ Earth-616



A poszt írója Thundra
Elküldésének ideje Vas. 07 Okt. 2018, 21:39
Ugrás egy másik oldalra



✧ T h u n d r a & S i g y n ✧
Together against the all world!


Folyamatosan keresni, folyamatosan erőket szerezni. A Köztársaság egyre ingatagabb lábakon állt, és mi vezetők kaptuk a feladatot közeli bolygók és az űr felismerésére, hogy fegyvert és tagokat tudjunk beszerezni. Növeltük folyamatosan a haderőnket, megindultak intenzíven a lombikbébi programok, egyre több és több volt a katona már. Míg mikor születtem, csak védelmi alakulat részese voltam, a lázadás egyik visszafogója, a mai napra mindennapos harcok vezetője. Aktívan részt vettem már több száz küldetésben, de voltak napok és éjszakák, mikor pótlékot kellett beszerezni. A Köztársaságnak meg volt a maga beszállítója és szövetségese, igyekeztünk a saját balhénkat nem másokra is ráhúzni. Pláne, hogy különösen tud hangozni egy nők által irányított bolygó, ahol a férfiak csak eszközök... Minden kultúra más.
Azonban az elmúlt pár óra azért volt rendhagyó, mert a meghibásodott hajtómű által kényszerleszállás kellett végrehajtanom. A bolygó nem volt ismert, elnyomott vidék volt, ahol a csőcselék verték a hisztit. Sok mindenki fordult már meg itt, jóval inkább volt egy átutazási vidék, mint stabil lakosságú. De ennél többet nem tudtam a planétáról, és míg egy elég szokatlan kinézetű egyénre kellett rábíznom a hajómat, addig is körbe akartam nézni. Persze, nem messzire, mert nem bíztam az egyénben, még ha fejlett technika is védte a szállítmányomat.
Tömeg volt, mindenféle alak fordult már meg körülöttem, ahogy kimagaslottam és kitűntem az "emberek" sorai közül. De a vizslató szempárok kicsit sem érdekeltek. Volt-e valami érdekes? Bármi, ami figyelemre méltó volt? Amivel lehetett volna tervezgetni? Nem. Nem találtam. Csak a különös, élénk légkört, mely mindent sugallt, csak épp harmóniát nem. Túl sokszor láttam már az agresszió, a durvaság jeleit, hogy most is kellően kitöltötte minden érzékszervemet.  Sétám üres járat volt, és egyre jobban éreztem az idő vasfogát, mely sürgetett, hogy térjek haza, nincs nekem itt helyem. Máshol van rám szükség... Sosem szerettem céltalanul várakozni és a tehetetlenség a türelmi faktoromat erősen csökkentette.
Talán emiatt esett így...
Ki tudja.
A sikátor sötét volt, a mindkét oldal tömésig volt rakva standokkal és árusokkal, kik  kuncsorogtak hangosan. Szürke kalapos vonta magára a figyelmet éles csivitelésével, valakivel éppen egyezkedett, aki mögött egy nő állt összetett kezekkel. Nem mozdult, nem látszott semmi belőle a félhomályban. Nem volt feltűnő. Nem volt bennük semmi. De az első pofon után csak odakaptam a tekintetemet. Maga a csattanás nem jutott el hozzámig, de az elhajlott arc árulkodott. Mintha nekem szólt volna...
De mi közöm lenne hozzá? Egy idegen bolygón vagyok, semmilyen jogom sincsen, hát miért zavar?
Majd jött egy következő ütés. Csak a szemem sarkából láttam, mégis tökéletesen végig követtem a mozdulatot. A férfi még csak nem is próbált enyhíteni az íven vagy a pofonon. Alkatához mérten, kellően hatásos ütést tud bemérni, melyre ökölbe szorult a kezem. Játszani az erővel? Gyűlöltem, ha nem egyenlő felek között történt. Mikor az ártatlan, esetlent teszik célponttá, még ha rászolgált. Én, mint a háború gyermeke, ki csak ebben nőtt fel, kit csak ezért képeztek...
Tudtam, hogy nem helyes odamennem, mármint a saját szívemnek tökéletes döntése volt, de elnézve a körülményeket, amiért idejöttem? Hát, aszerint talán be kellett volna csuknom szemem, fülem és távozni. Miért nem tudtam megtenni? Mindig küzdésre neveltek.
A fényben kivehető volt a finom arc, mely szenvtelenül meredt maga elé, melynek tekintetében különös csillogás látszott, és nem feltétlenül a megtörtségé. Undorító volt, ahogy a férfi az egyik pillanatban kezet emelt, majd pedig egyezkedett és magához húzta a lányt, mint valami luxus árucikket és csak nagyon remélni tudtam, hogy nem abba csöppentem bele, amibe. Hirtelen az egész piac más fénybe került, és lassan rájöttem, hogy itt nem zöldséget lehet venni, jóval inkább más dolgokat - fegyverek, értéktárgyak, tudatmódosítók, élvezeti cikkek.
Utat vágtam magamnak. Mit is akartam? Ötletem sem volt, ahogy a pároshoz értem. Diplomácia vagy erőszak?
- Uram - köszörültem meg a torkomat. Talán nem volt a legjobb ötlet, hogy nem jött velem a buzogányom... Hirtelen hiányolni kezdtem, ahogy a lányra tekintettem.

Ehh, a kezdők nem erősségeim Sad  
Vissza az elejére Go down

Sigyn

∆ Hozzászólások száma :
39
∆ Tartózkodási hely :
★ somewhere between the stars



A poszt írója Sigyn
Elküldésének ideje Hétf. 08 Okt. 2018, 21:13
Ugrás egy másik oldalra


Thundra & Sigyn


Évek óta tengődtem a világok között, s olyan messze sodródtam a hazámtól, hogy az már csak haloványan pislákoló emlékként élt a memóriámban. Hiába neveltek harcra, mégis puhány voltam, s inkább eltűrtem, hogy bántottak, de vissza nem ütöttem. Leszámítva azt a néhány alkalmat, mikor igen is kiálltam saját magamért, de még akkor is én húztam a rövidebbet, így hát megtanultam meghúzni magam. Nem arról volt szó, hogy ne tudtam volna fondorlatos cselszövéssel ellátni az ellenségem baját, sokkalta inkább a túlzott gyengeségem okozta a problémát. Az elmúlt évek során csak olyan étkek kerültek elém, melyeknek tápértéke igen kevés volt. Veszítettem a súlyomból, s a mindennapi edzés elmaradásával az izmaim is elgyengültek. Mindezek ellenére hittem magamban. Hittem abban, hogyha eljő majd az én pillanatom, mikor a szabadulásra legnagyobb esélyem lesz, akkor majd lesz elég erőm ahhoz, hogy kitörjek az aktuális kereskedő karjai közül.
Régen nem is tudtam, hogy a kereskedők milyen undorító fajnak számítottak, ám mára már teljességgel felnyílt a szemem. Lopnak, csalnak, mindent elkövetnek, hogy a portékáikat rásózzák valamelyik balekra, aki ráadásul még tejel is értük. Ritka alkalmak közé tartozik, mikor egy-egy ilyen "úrnál" valóban értékes tárgy lapul, ám sajnos ezekben az esetekben sem a megfelelő tulajdonos kezeibe kerül végül az áru. Sajnálatos dolognak számított, hogy voltaképp én is egy árucikk voltam csupán nekik, friss hús, aki kézről-kézre járt közöttük. Durvább erőszakig, bántalmazásig rejtélyes módon még nem fajult el a helyzet, de pofonokból gyakran kijárt a részemre, főleg, ha feleselni mertem vagy épp megtagadtam a "gazdám" parancsát. Így történt ez ebben az apró, mocskos, bűzölgő sikátorban is. Túl sok mindenre rákényszerítettek már a felettem uralkodó csalók, s az életemért cserébe véghez is vittem a feladatokat. Ezek nem voltak nagy dolgok, mindössze apró figyelemelterelések, rejtőzködések elősegítése s egyéb csekélységek. Ám a mostani feladat túlment volna minden határon. Egy ártatlan gyermeket kellett volna elszakítanom az édesanyjától, s mindezt miért? Mert a szürke kalapos kereskedőnek a gyermek apja egyszer túljárt az eszén, ő pedig így óhajtott meg bosszút állni... A gyermeket rabláncra verve akarta magával vinni, miután kivégezte volna az anyját, én azonban minden porcikámmal tiltakoztam ez ellen a művelet ellen, s már az sem érdekelt, vajon végez-e velem az ellenszegülésem "megjutalmazása" végett. Mikor elhaladtunk mellettük és a kisfiú rám nézett, az arcocskája abban a pillanatban beleégett az elmémbe. Eszembe jutott a saját gyerekkorom, az, hogy miért szakítottak el engem is a szüleimtől, hogy miért kellett egy teljesen más, ismeretlen világban felnőnöm. Majd emlékeim közé befurakodott Loki is, mikor még kicsi volt. Ugyanolyan sovány, sápadt, fekete hajú kisfiút akart elraboltatni velem, mint amilyen annak idején Loki is volt, a feltörni készülő érzelmeim pedig zivatarként csaptak le rám. Minden, amit gyermekként ő is elszenvedett, megtörténhet ezzel a kisfiúval is. Mi lesz a gyermekkel, ha árva válik belőle, ha ilyen fiatalon meg kell tapasztalnia, milyen is az egyedüllét, az, ha nem számíthat senkire, ha az édesanyja nem tudja majd ölelő karjaiba vonni és megvédeni a világ gonoszságaitól...? Képtelen voltam asszisztálni ehhez és ennek hangot is adtam.
Az ötödik ütés után már nem is számoltam a pofonokat. Azt hihette, ezzel majd móresre tanít, de fogalma sem volt arról, hogy a fájdalomküszöböm az egekben található, s hogy ennyitől még nem fogom kilehelni a lelkem. Újabb pofon csattant az arcomon, majd a hajamnál fogva húzott fel a földről, mire fájdalmasan felszisszentem. Nem voltam híve az erőszaknak, de megesküdtem az összes istenségnek, hogyha ez a pojáca csak még egyszer hozzáér a hajamhoz... akkor levágom a kezeit. Ahogy magához vont, attól meg végképp felfordult a gyomrom, de az utolsó csepp a pohárban mégsem az volt, ahogy egyik keze megállapodott a derekamon, hanem az, ahogy ujját végighúzta az arcom élén. Melegen ajánlottam, hogy ne azért hajoljon közelebb, ami hirtelen ötletként átfutott az én eszemen, ám nem voltam hajlandó kivárni, hogy megtudjam mik is a szándékai. Összeszedve legjobb tudásomat, képen köptem, nem túl nőies, ám annál inkább kreatív módszerrel. A jutalmam pedig egy újabb pofon volt, amit premier plánban végignézett egy éppen mellénk érkező, vörös hajú, ismeretlen nő is. Tisztelettudóan szólította meg az előttem ácsorgó korcsot, mire az értetlenül rámeredt.
- Szerintem összekeveri valakivel. - szólaltam meg végül én, jelezve ezzel azt, hogy az uram megszólítás roppant mód túlzás volt ehhez a tuskóhoz.
- Akar valamit? Ha nem, akkor kotródjon innen és törődjön a saját dolgával! - böfögte oda felettébb undorító stílusban az egyébként jól szituált nőnek, aki gondolom hirtelen nem is tudta hova tenni a kalapos fröcsögését. - Itt nincs semmi látnivaló. - azzal vissza is fordult hozzám, de azt nem vette észre, hogy amíg ő a vendégünkkel volt elfoglalva, addig én az egyik kezemet szépen kiszabadítottam a kötélből, köszönhetően a béna csomókötési praktikáinak.
- Elnézését kérem... - vérző orral, kedves mosollyal kértem előre is bocsánatot az ismeretlentől azért, amit a következő percben tenni készülök. Hihetetlen gyorsasággal kerültem a kereskedő mögé, hogy aztán a nyaka köré tekerjem a kötelet és próbáljam meg a lehető legszorosabban tartani, csupán addig, míg ki nem leheli az utolsó lélegzetét. Egy pillanatra eszembe jutott, hogy talán nem éppen a megfelelő helyen végzem el ezt a kis akciómat, de úgy éreztem, már nincs vesztenivalóm. Ha lebukom, nagy valószínűséggel velem is végeznek, de már kész voltam búcsút venni az életemtől. Nem volt otthonom, a családom fényévekkel távolabb volt, s talán nem is törték magukat, hogy a nyomomra bukkanjanak. Mondjuk a fivéremtől s a nővéremtől sokat nem is vártam, de azt hittem, Asgardban azért fontossá váltam valakik számára. De tévedtem.
Viszont sajnálatos módon az évek alatti legyengülésemnek köszönhetően nem voltam képes végezni azzal, aki napok, hetek óta csak bántalmazott. Most nem az elveim állítottak meg a gyilkolásban, sokkal inkább az erőm hiánya, bár már abban sem tudtam bízni, hogy erőm teljében képes lettem-e volna véghez vinni a tervemet. A kereskedő egyenletes ütemben, lassan tolta el a kötelet szorító kezeimet a nyakától, közben pedig mérgesen üvöltött. Segítségkérően pillantottam a még mindig mellettem álló nőre, bízva abban, hogy együtt majd pontot teszünk e fejezet végére, a férfi életére, s nem most fog mondjuk ellenem fordulni a vörös hajú teremtés.


△ Ne viccelj, csodás kezdőt írtál!  jajj   ▽
Vissza az elejére Go down

Thundra

∆ Hozzászólások száma :
31
∆ Tartózkodási hely :
✧ Earth-616



A poszt írója Thundra
Elküldésének ideje Szer. 10 Okt. 2018, 11:19
Ugrás egy másik oldalra



✧ T h u n d r a & S i g y n ✧
Together against the all world!


Mi a Köztársaságban a férfi? Szolga, eszköz, már nem egy embernek tekinthető valaki. Pont úgy, ahogy Ők tették a nőkkel sok évszázadon át. Mint minden állampolgárnak, rajtam is lenyomták a történelmet, kellően belém nevelték az élharcos feministát, akit azért hoztak létre, hogy a Köztársaságot, ezt a női világot védje, harcoljon érte, így aztán... kimondottan sértett, zavart, mikor így kellett egy nőtársat látnom. Egyenesen felháborított, de azt is tudtam, hogy ez az űrben kissé szélsőségnek is számít. Azonban ez akkor sem jelenti azt, hogy egy férfinak lehetne joga megütni egy nőt.
Elmémbe éget, ahogy újra és újra emelte a kezét minden gondolkodás nélkül, abszolút nem tekintette a lányt embernek, hanem valami cikknek, amit vagy elad, vagy kicsit tovább tart magánál, ahogy éppen kénye-kedve adja. Felfordul tőle az ember gyomra...
A csípős nyelv megmutatta, hogy annyira nem kell aggódnom a nő miatt, mint ahogy tűnik gyenge alkatából. Jól látszott, hogy nem tartották kellő tápértéken, így akarva-akaratlanul is vesztett súlyából és erejéből. Tehát még arca sincs a gazdájának, hogy legalább méltó ellenféllel kezdjen ki... De ez be is bizonyosodott, ahogy felém köpte a szavakat, mire csak egy jól irányzott mozdulattal csuktam be a számat. Elsőre azt gondoltam, legyen diplomácia, de ha nem, nem is szándékozik, én nem fogom erőltetni, ez is biztos! Nem voltam oda, hogy fitogtassam az erőmet, ami biztosan több volt mindkettejüknél, de az a különös helyzet alakult ki, hogy kicsit most talán élveztem volna a dolgot. Baj ez? Rossz ember lennék ettől? Nem én voltam a gerinctelen vad, aki csak a saját veszett köreit járta.
- Hmm? -szaladt fel az egyik szemöldököm, hisz nem értettem, hogy a nő miért is kér bármiért bocsánatot. - Nem nek... - torkomra forrt a szó elég hamar. Gyorsasága életidegen volt állapotához képest, ami magával hozta azt a kérdést, hogy mi is ő? Nem egy szimpla ember, ez biztos! Végül is, sokan megfordulnak erre, miért ne lehetne? Megmozdulása volt az utolsó csepp a pohárban, az ösztönző lökés, hogy már pedig itt tenni kell valamit.
- Engedd el! - szisszentem fel és ezzel egyetemben vágtam ádámcsutkán a férfit. Kímélni kellett volna? Kötve hiszem, ahogy reccsent egyet a porc. Ha nem is tört el teljesen a torka, de bele fog halni, bele fog fulladni pillanatokon belül. És valóban dőlni kezdett a mocskos talaj felé, mire csak utat engedtem neki nyugodt, mindenttudó arccal. Kicsit sem bántam a halálát, rendkívül hidegen kezeltem, de talán a meglepő az, hogy az ismeretlen nőn sem látszott semmi, persze, miért is esne kétségbe a gazdája halála miatt, ki csak bántalmazta, de mégis Ő volt aki eltartotta és vannak akik a gyilkosság fölött nem sikkadnak el ennyire... Beállt hirtelen a csönd, ahogy a nőre tekintettem. Pillanatnyi némaság, mely a vihar előtti csendnek felelt meg. Helyszínnek azt hiszem, nem a legjobbat választottuk meg, ahogy a standos felhördült mögöttünk sokkjából. - Mit műveltetek? Meghalt!!!
- Gyere! Kiviszlek! - termettem mellette és már húzni is kezdtem, ha engedte. A tömeg pont előnyünk is hátrányunk volt, ahogy utamat akarták állni, de addigra az igazi katona kibújt belőlem, aki minden mozgást elemzett és az egész helyszínt látta egy harcmezőnek, mint egy piaci utcának. Hatalmasat taszítottam egy férfin, aki métereket csúszott arrébb a porban. - Ha véletlenül van jobb ötleted az A2-es hajóblokk felé, merre, akkor azt ne tartsd magadban! - fűztem egy újabb ütés mellé. A buzogányommal széles körben tudtam volna takarítani, most viszont közelharc által csak egy körülbelül egy méteres kört tudtam magunk körül tartani, ahogy kifelé igyekeztem, bár most olybá tűnt, mintha sokkal távolabb lenne az utca vége, mint mikor bejöttem. És a sok alak között biztos lesz olyan, aki nem esik eszeveszetten, fegyver nélkül nekünk, túl sokféle alak van erre... De csak egy cél számított: kijussunk innen, el innen.

*-*  
Vissza az elejére Go down

Sigyn

∆ Hozzászólások száma :
39
∆ Tartózkodási hely :
★ somewhere between the stars



A poszt írója Sigyn
Elküldésének ideje Vas. 14 Okt. 2018, 12:26
Ugrás egy másik oldalra


Thundra & Sigyn


Szégyelltem magam az elmúlt évekért. Azért, hogy olyan könnyedén elszakítottak Asgardtól, hogy képtelen voltam kitörni abból az ördögi körből, melybe belekerültem, s hogy hagytam, amiért így bánjanak velem. Vanheim egyik hercegnője voltam, mégse értem túl sokat, a testvéreim még valószínűleg ünnepséget is tartottak annak örömére, hogy nyomom veszett. Egy senkivé váltam, egy értéktelen árucikké, aki csak pitiáner ügyek elintézésére volt hivatott vagy akin az aktuális "gazdám" levezethette a dühét. Annyi alkalmam lett volna visszavágni... valamiért mégsem tettem. Talán arra vártam volna, hogy valaki felbukkanjon és a megmentésemre siessen? Hogy lássam, kinek vagyok annyira fontos, hogy utánam eredjen s világokon át keressen, hogy aztán újra biztonságban tudhasson? Megeshet, hogy akadt némi ilyen gondolatom, annak ellenére, hogy már egészen kiskoromban megtanítottak arra, hogy csak magamra számíthatok. Asgardban körberajongtak, a kegyeimet keresték, de csak mert azt hitték egy nap a királynőjük leszek. Nem pedig azért, mert valóban törődtek volna velem.
Vajon most mi vett rá arra, hogy végre ellenszegüljek? Talán éppen ennek a vörös hajú nőnek a tekintete. Hisz ha kívülről láttam volna magamat valószínűleg én is ily elborzadva néztem volna végig a megalázott s meggyötört énemen. A végső tettemhez pedig minden maradék erőmet össze kellett kaparnom, de megtettem. A férfi mögé kerültem, s mire feleszmélt, már a torkára szorult a kötél. Persze erősebb volt, mint én, ez tagadhatatlan tény volt, ám mi túlerőben voltunk. Azt pedig már a találkozásunk első pillanatában éreztem, hogy a segítségemre siető nővel hamar szövetségre lépünk s szerencsémre ez valóban így történt. Ahogy egy erőteljes és határozott ütést mért a férfi ádámcsutkájára, elismerően pillantottam rá. Én, amennyiben a szükség úgy hozta, inkább gyomorszájra mértem csapást, de kétség kívül az ő módszere sokkal hatásosabb és végzetesebb volt. Talán nem ártana megjegyeznem ezt a trükköt későbbre, hisz ki tudja mennyi ideig keringek még a csillagok között s hogy egyáltalán valaha hazajutok-e.
A férfi élettelenül zuhant a földre, a megbánásnak pedig cseppnyi jelét sem tanúsítottam, ami azért még engem is meglepett, hisz sose tudtam ennyire nyugodtan kezelni valakinek a halálát, még akkor sem, ha tudtam, valójában mennyire megérdemelte azt. A frász akkor lett úrrá rajtam, mikor egy árus felhorkant mögülünk és leleplezte a tettünket. A megmentőmnek nem kellett túl nagy erőfeszítéseket tennie az ügyben, hogy eltűnjek a helyszínről, hisz futottam én magam is, mielőtt még a csőcselék meglincselte volna valamelyikünket.
Egyszerre két férfi is megjelent előttünk, de látva, hogy milyen módszerrel hajította arrébb az egyiket, úgy én is azt tettem a másikkal. Mostanra már én is megelégeltem a finomkodást, a tűrést, hiszen nem érdemeltem ezt a fajta bánásmódot. S soha nem is lett volna szabad hagynom, hogy eddig fajuljanak a dolgok. Bólintottam a szavaira, majd szemeimet rögvest körbefuttattam a területen, keresve a leggyorsabb útvonalat a hajóblokk felé. - Arra! - felkiáltottam, majd ahogy megindultam, úgy magyarázni is kezdtem, hogy ne pusztán az én fejemben jelenjen meg a menekülési útvonalunk, hanem ő is tisztában legyen haladásunk irányával. - Látod ott azt a piros ponyvás sátrat? Az mögött ha balra fordulunk, szűk kis sikátorokba kerülünk. Némileg olyan, akár egy labirintus, de tulajdonképpen mindegyik ugyanoda vezet, mindegy merre haladunk benne. - mindig is csodájára jártam azoknak a kis utcáknak, mikor a "gazdám" eltévedt benne. Pedig voltaképp olyan egyszerű felépítése volt, habár megértettem, hogy az ő csökkentett szellemi képességei miért nem tudták feldolgozni ezen információt. Nekem bőven elegendő volt kétszer végigsétálnom vele azon a területen s máris egyértelművé vált annak alaprajza.
A sikátorokig meglepően egyszerűen és zavartalanul jutottunk el, s ugyanígy haladtunk is volna tovább, ha a szűk kis utcák egyikében meg nem torpanok. - Várj! - szóltam neki, elkapva a karját és lassításra késztetve ezzel. - Valami nincs rendben. Ez így túl... egyszerű. - suttogtam a szavakat magunk közé, jobbra-balra ingatva a fejemet, tekintetemmel valamiféle csapda után kutatva. Amint elcsendesedtem máris meghallottam a siető lépteket, melyek több különböző irányból is felénk tartottak, s amiket még a piactérről beszűrődő kiabálásoknak sem sikerült elrejtenie. - Van néhány kisebb beugró... bújjunk el! - felfedtem előtte az ötletemet, ami talán az ő számára őrültségnek hangozhatott, ám amíg nem mond egy másikat, addig ezt tartottam követendőnek. S így is tettem, elbújtam az egyik ilyen beugróba, hogy amint odaér hozzám valamelyik bosszúszomjas árus, a meglepetés erejével megtámadhassam. Hiába, nem volt mit tenni, nyilvánvalóvá vált, hogy diplomáciával s kedves szavakkal nem lehetett hatni rájuk, így nem maradt más, mint az erőszak. Túl sok fájdalomban és kínban volt részem az elmúlt években, képtelen lettem volna akár még egy percig ismételten elviselni mindezt. Így hát itt volt az ideje, hogy végre felvegyem a kesztyűt s megmutassam milyen fából is faragtak.


△ Bocsánat a késésért! jajj   ▽
Vissza az elejére Go down

Thundra

∆ Hozzászólások száma :
31
∆ Tartózkodási hely :
✧ Earth-616



A poszt írója Thundra
Elküldésének ideje Vas. 21 Okt. 2018, 21:33
Ugrás egy másik oldalra



✧ T h u n d r a & S i g y n ✧
Together against the all world!


Femizonokat kimondott alapossággal képzik ki, átfogó tudással készítenek fel minket a harcra, hogy minél inkább a győzelem lehessen az egyetlen lehetőségünk. Mert az erő csak akkor erő, ha tudjuk is használni, már pedig úgy gondolom, jó magam legalábbis nem tékozol. Felelősségteljesen igyekszem lépni, bár nem tudom, hogy a mostani lépésem minek volt mondható? Egy ismeretlen bolygó társadalmi viszonyaiba szóltam bele minden diplomáciai próbálkozás nélkül. Ámbár megkérdőjelezem, hogy ezek a mocskos kis férgek mennyire voltak valaha is tisztesség teljesen, mert hogy egyszer sem az is biztos! Úgyhogy a halál a várható eredmény az ő kis üres életükben, ahol a pénz és a haszon a meghatározó, gondolom fogalmuk sincs mi a bizalom, a hűség és a gerinc jelentése, de lehet, hogy egy értelmezési szótárral kellett volna kezdenem. Most már tök mindegy volt igazán, innentől az események nagyon is adták magukat. Megindult az áradat és eldönthettük, hogy hagyjuk, hogy a csőcselék szétszedjenek minket, vagy szépen kilábalunk ebből a helyzetből. természetesen előbbit választottuk mind a ketten. Örömmel konstatáltam, hogy a vörös hajú lány azonnal feltalálta magát és követte a példámat. Sőt! Bármennyire is törékenynek és esetlennek tűnt, kellő lökettel nagyon is hasznosította a megmaradt erejét, ami embereket meghazudtolóan több volt az átlagnál. Ha eddig nem, már biztos lehettem abba, hogy nem egy szimpla, egyszerű kis emberrel és a hozzájuk hasonlókkal fújt össze a szél az Ő képében.
Csak követem, amit mond, számomra ennyi is elég. Most így is, úgy is az ő tudására kell támaszkodnom, hiszen életemben először jártam erre, az még hagyján, hogy milyen úton jöttem, de kifelé...
Nem a mozdulat, inkább a szavai lassítottak le, állítottak meg, valószínűleg simán tudtam volna tovább rántani magammal még. De így aztán megtorpantam jó magam is. Volt benne ráció, túl könnyű volt eddig, viszont ezzel értékes másodperceket is vesztünk, már pedig az agyamban lévő óra nagyon is kattogott, hogy haladjunk. Pláne, hogy ezt még a cipődobogás erősítette fel, ami több irányból is jött. Ketten ellenük? Jó esélyekkel indultunk, de persze nem szabad túlbecsülni önmagunkat, az egy végzetes hiba lenne, így inkább leintettem magamat. Haladnunk kellene.
- Mi? - néztem rá meglepetten és szemöldököm a homlokom tetejéig is biztosan felszaladt. Elbújni?! - Te viccelsz velem? - nyögtem fel, hiszen nem voltam az éppen beolvadó típus, egyrészt egyenruha, másrészt az alkatom is adta. Egy edzett, magas katona voltam, hogy az istenbe bújak be egy beugróba úgy, hogy ne lőjem le a poént időbe. - Franc! - böktem csak ki, de végül választottam egy beugrót, bár esélytelen volt, de neki jó ötletnek tűnt. Én nem a meglepetés erejét, sokkal inkább az erőmnek az erejét tudtam használni, ahogy a felém tartó elé kiálltam, majd nekitaszítottam a sátornak, annak anyagába pedig beletekertem, hogy míg kiszabadul jöjjön a következő. Taktikusan választottam szét a csapatokat egymástól, hogy erővel semmiképp se tudjanak jönni velem szemben és mindig szem előtt legyenek. És a sátor anyagát addig forgattam, míg karom hosszabbításaként csapásra tudtam használni. Ki nem üt, de erősen csíp és elkerülni akarják. Zavaró tényezőként tökéletes.
Egészen addig, míg a távolban már fegyveres jött, jöttek. Ránézésre olybá tűnt, hogy energiatöltetes arzenált sikerült m#c96d1e]Menjünk, kisebb tér kell és akkor használhatatlan lesz a számukra, vagy pedig valami elektronikai közeg, ami kisüsse őket. De haladnunk kell[/color] - nyomatékosítottam. Pusztítunk, pusztíthatunk, de egy határig, míg biztos a kijutásunk. Már pedig nem hiszem, hogy vissza akarna kerülni eddigi státuszába. HIdeg is kiráz tőle. - Amúgy Thundra.

*-* ne aggódj, megérte 
Vissza az elejére Go down

Sigyn

∆ Hozzászólások száma :
39
∆ Tartózkodási hely :
★ somewhere between the stars



A poszt írója Sigyn
Elküldésének ideje Vas. 28 Okt. 2018, 17:09
Ugrás egy másik oldalra


Thundra & Sigyn


Számomra már egészen kisgyermekként ismerőssé vált a honvágy fogalma. Akkoriban inkább sírtam apámért s a palotáért, amiben nevelkedtem, mint Vanheim népéért. De ahogy múltak az évek s felcseperedtem, egyre inkább éreztem úgy, hogy valójában Asgardhoz tartozom. Mostanában viszont, az elmúlt hosszú-hosszú hónapok, évek alatt döbbentem rá arra, hogy mit is jelent a honvágy igazából. Az, hogy a hazám, az otthonom után sóvárogtam, az még nem azt jelentette, hogy egy bizonyos földrajzilag behatárolt hely hiányzott. Ahogy az sem számított, milyen körülmények között laktam volna ott. Még ha nem is ismerhettem mindenkit közelről és személyesen, akkor is maguk az emberek hiányoztak. Az a társadalom, azok a normák, melyek között én is felnőttem. Az ilyet pedig tényleg akkor hiányolja bárki is, ha fényévekkel arrébb kerül az otthonától. Ezen a bolygón ugyanis csupa olyan dolgok számítottak, melyek odahaza elítélendőek voltak. Itt mindent erőszakkal oldottak meg, a gyengéket láncra verték, minden különösebb indok avagy vád nélkül. Uralkodójuk ha akadt is, ugyanúgy a sekély értelmiségű csőcselék soraiból kerülhetett ki, így tőle se várhatott az ember semmiféle ésszerűséget, se diplomáciai kapcsolatok kialakítását. Bár való igaz volt, hogy egy ilyen galaxistól nem is ártott inkább minél messzebb kerülni, mint szorosabbra vonni vele a kapcsolatot.
Erőm elhagyott, s kár lett volna tagadni, mily messze voltam attól a harcos Sigyn-től, akinek egykor képeztek, így talán nem is volt akkora csoda, hogy nehezebben tudtam felvenni a kesztyűt az ellenséggel szemben. Viszont minden apró, maradék erőmet életre hívtam, s kész voltam addig küzdeni, míg lélegzetem kitart. Bár őszintén sajnáltam, hogy egy cseppnyi víz nem volt a közelünkben, mert akkor legalább a képességemet plusz segítségül hívhattam volna, ám így be kellett érnem a két kezemmel.
Bocsánatkérő pillantást és egy vállrándítást kapott tőlem válaszul, mikor kelletlenül felnyögött az ötletemet hallva. Roppant kevés erővel rendelkeztem, képtelen lettem volna tűzharcba keveredve kellő segítséget nyújtani, ennek fejében pedig nem kockáztathattam. Ha már egyszer ő sietett a segítségemre, számomra egyértelmű volt, hogy nem hátráltathatom, s legfőképpen nem sodorhatom még nagyobb veszélybe. Még akkor sem, ha egyébként nyílt titok volt, milyen könnyedén meg tudta védeni magát. Nekem kellett, hogy a meglepetés erejével támadhassak az ellenfélre, hisz jelenlegi állapotomban mindössze erre tudtam alapozni, s már így is szinte kifulladásig harcoltam, holott még csak most kezdtünk bele úgy igazán.
Mikor a távolból fegyveres erők törtek előre, hirtelen megtorpantam a harcban. Egy apró bólintással adtam tudtára, hogy követem az utasításait. - Arra jobbra van egy kisebb piactér, egy kiapadt szökőkúttal a közepén. Balra pedig egy raktár, amiben minden bizonnyal találhatunk nem kevés elektronikai szerkezetet. - újra hadarva beszéltem, hogy mielőbb a tudtára hozzam a lényegesebb információkat. Nem tudtam, vajon a raktárban fellelhető szerkezetek mennyire válnának a hasznunkra, így ezért jelen helyzetünkben nem én szándékoztam meghozni a döntést. Mindenesetre a raktár körül vannak azok az érdekes, kék fényű villanypóznák is, melyek talán segítségünkre lehetnének, ám ahogy az előbb is mondottam, a harcművészet ezen területeihez én már bizony nem értettem.
- Sigyn. - bólintottam ismét, amolyan bemutatkozásképpen, majd Thundra után eredtem, hogy aztán végre leszámolhassunk az ellenféllel és a hajó felé vehessük az irányt. Habár nem volt semmi bajom a közös harccal, ám ahogy erőm egyre inkább fogyott, úgy inkább áhítoztam afelé, hogy magam mögött hagyjam ezt a helyet s soha vissza se nézzek ide. A kérdés egyedül az volt, vajon sikerül-e leráznunk a nyomunkban loholó fegyveres erőket és a kialakult szövetségünk elég erős lesz-e ahhoz, hogy még idejében felszálljunk és messze repüljünk innen.
- Ha látsz valahol vizet, mindenképpen szólj! Úgy jobban a segítségedre lehetek. - nem volt annyi időnk, hogy ennél hosszabb magyarázkodásra fussa, ám talán ez is adott számára némi plusz információt. Gyengeséget éreztem magamon, tudtam, hogy előbb-utóbb képtelen leszek erős társként harcolni mellette, ezért is lebegtettem meg orra előtt a víz gondolatát. Ő velem ellentétben igazi harcos volt, egy katona, aki akár fél szemmel is fel tudta mérni a terepet. Ő hamarabb tudott vízre bukkanni, hamarabb vette észre a kiskapukat, a különféle helyzeteket, melyeket mind-mind hasznunkra fordíthattunk, én mindezekhez asszisztálni tudtam volna csupán. Pláne ilyen fizikummal, mely most a kevés táplálékbevitel miatt végső erőkészletei utolsó kis morzsáit hívta elő, megkockáztatva ezzel a végkimerültség mielőbbi eljövetelét.


△ A következő ennél sokkal jobb lesz, ígérem! jajj
Vissza az elejére Go down

Thundra

∆ Hozzászólások száma :
31
∆ Tartózkodási hely :
✧ Earth-616



A poszt írója Thundra
Elküldésének ideje Szomb. 17 Nov. 2018, 22:01
Ugrás egy másik oldalra



✧ T h u n d r a & S i g y n ✧
Together against the all world!


A nyugalom megtestesülése voltam, ahogy harcoltam, ahogy a legkézreállóbb dolgot műveltem, hisz engem nem azért hoztak létre, hogy főzzek, hogy csevegjek, hogy kamerák előtt illessem magamat. Engem arra, hogy védjek, hogy harcoljak, hogy nyerjek bármi áron. A hazámért, az elveimért, a számomra fontosakért. Már pedig kellően belemart az elveimbe, ahogy az a csótányképű megütötte Sigynt. Olyan könnyedén fitogtatja mindenki az erejét egy gyengébbel szembe, olyan könnyedén uralkodik, pedig ha saját kaliberrel kezdene... Oké, nem pont én vagyok erre a jó példa, de őszintén szólva kicsit sem sajnáltam a halálát. Megérdemelte, úgy hiszem, ez csak egy volt abból a kevés mocskosságból, amit művelhetett. Nem mintha annyira meg akarnám én azt tudni... De lelkiismeretem tiszta volt.  Mire képes a szükség, még a  legfáradt emberre is hatással van, ahogy az érzékeket az adrenalin eltölti, ösztökéli és tompítja a fájdalom érzetét. Nem egyszer láttam és magam is tapasztaltam, hogy az ilyen szituáció mennyire ki tudja hozni a maximális teljesítőképességet. De nem volt időm elmerengeni a múltan, ahogy egyre több és több idegennel keveredtem harcba. Sokan voltam, és annyit sikerült elérnem, hogy az ellenfél megoszoljon, viszonylag kevesebb jutott Sigynre, bár mi számít kevésnek? De ha még egy helyben toporgunk, akkor egy idő után mindegy lesz és nem volt itt a buzogányom, mellyel könnyedén szétzúzzam őket, akár a porcelánbabákat.
Többször is tekintettem Sigynre, hogy is bírja a dolgot, de egyelőre még kitartott. Már nem kell sokáig... Nagyon reméltem. - Akkor nyomás balra! - nem voltam fizika zseni, de egy energiatöltet, már ha kicsit is hasonló, mint amiket mi a Köztársaságban használunk és a legtöbbnek ugyanaz a mechanizmusa, akkor lesz benne annyi energia, mely túltolja a hálózatterhelést és talán van annyi vezetőképesség a talajban, hogy maga körül pusztítson. Ha a buzogány lánca itt lenne, azzal tudnák egy kicsit áthidalni a dolgokon, de így be kellett érni azzal, ami van. Sebesen száguldottam el a raktár felé, nem is voltam hajlandó az ajtóval piszmogni, egyszerűen engedett nekem, ahogy nekifutottam és egyenest benn voltam. Hosszabbító, kábelek és amit találni lehet, már pedig kábel jól jött. Amit ennyi idő alatt össze lehetett kötni, azt összekötöttünk. - Kifelé - jegyeztem meg és egy behatolni akarót rúgtam el az útból, hogy még én is hallottam, ahogy bordája reccsen egyet a mozdulatomra. Lendítettem újat és újabbat a kábelen, ahogy felsorakozott pár fegyveres, de még nem dobtam el a kezemből. Természetesen agyon sütni nem akartam magamat. - Na mi lesz fiúk! - pszichológiailag bizonyított, hogy az ilyen hergelés azonnal meghozza a maga gyümölcsét a legtöbb férfi körében. - Ugorj oldalra! - kiáltottam a nőre, amint eldördült az első sortűz. A kábelt ezzel egyetemben dobtam el, mely bele ment a nyalábba és végig futott rajta a töltés, egyenesen be a raktárba túlsülve mindent. Azonnal elvetődtem én is a nő után.
Erős fény támadt, ahogy a villanypóznák is megérezték a dolgot, szétpattantak nem bírva el a terhelést. És ennyi időnk volt, míg mindenki felocsúdik. Ha már balra... - Megvagy Sigyn? Gyerünk! - másodpercek voltak az előnyeink, de ez akár kellően jó is lehetett. Dübörgött vérem a fülemben, vágtázott ereimben az adrenalin megnyugtatóan. Jobb, mint unatkozni... noha nem a legetikusabb egy idegen bolygót felbőszíteni, még ha csak egy kereskedelmi csomópont.  - Gyere! - húztam is fel, akár kellett a segítség neki, akár nem. Nem volt időnk másra, már haladtunk is tovább ha nem állt semmi utunkba. Nem kellett sok épületen túlesnünk, ahogy kiszúrtam a vizes bödönt. - Víz! Ott!

*-* ne aggódj, megérte 
Vissza az elejére Go down

Sigyn

∆ Hozzászólások száma :
39
∆ Tartózkodási hely :
★ somewhere between the stars



A poszt írója Sigyn
Elküldésének ideje Vas. 25 Nov. 2018, 19:35
Ugrás egy másik oldalra


Thundra & Sigyn


Ez az egész hajcihő kezdett már túlontúl sok lenni a számomra, ugyanakkor ezt egy szóval nem fejeztem ki, hanem fogaimat összeszorítva, végső energiáimat felélve küzdöttem, hogy legalább Thundra-t ne hagyjam cserben. Nem mintha rá lett volna szorulva bárminemű segítségre, de részemről természetes volt, hogy nem pusztán magamért, de miatta is erőre kapjak, ha ő már volt oly kedves s törődő, hogy miattam bemocskolta a kezeit. De bármit is tettünk, az ellenségeink száma nemhogy csökkent volna, de talán még nőtt is. S ez volt az, ami leginkább felemésztett, hisz nem láttam a kiutat, a végét ennek az akciónak, pedig már nagyon ránk fért volna némi megnyugvás. Az kicsit sem volt meglepő, hogy Thundra mennyire jól bírta az újabb s újabb megmérettetéseket, ám magamon őszintén elcsodálkoztam. Talán az életben maradás, az életért, szabadságért való küzdelem tényleg képes volt hegyeket mozgatni, s olyan adrenalinlöketet adott, hogy még véletlenül se tudjam kilehelni a lelkem ezen mocskos teremtmények kezei által.
Thundra bőségesen kivívta nem csak a tiszteletemet, de a bizalmamat is, éppen ezért nem kérdőjeleztem meg egy döntését sem, hanem bármi áron követtem az utasításait. Bólintottam felé, majd futólépésben meg is eredtem a raktár felé, majd meglepődve konstatáltam milyen nemes egyszerűséggel törte be az ajtót. Én szélsebesen követtem őt, s látva, hogy mit csinált, azt tettem én is. Az összes kábelt, ami csak a kezeim közé került összekötöttem, nem firtatva ennek fontosságát s miértjeit, hisz bíztam abban, hogy pontosan tudta mivel menthet meg minket. Mikor jelzett, futottam utána, hogy minél előbb elhagyhassuk a raktárépületet, s csak arra a pillanatra torpantam meg, amíg végignéztem miként lök arrébb egy, az útjába kerülő egyént. Őszinte gondolatként suhant át az agyamon, hogy meg kellene kérnem arra, mutasson pár praktikát, hisz sose tudhattam mikor térek majd haza s addig milyen megpróbáltatásokkal kell majd újra szembenéznem.
Megálltam Thundra mellett és kíváncsian figyeltem a velünk szemben felsorakozó, fegyveres erőket. Tényleg ennyien kellenek kettőnk ellen? Ha nem láttam volna, hogy a mellettem álló nő mikre volt képes, akkor talán még felbőszültem volna a kiegyenlítetlen viszonyokon. Ám így... inkább megmosolyogtam a tényt, miszerint azt hitték, ennyiüknek majd sikerül Thundra-t leküzdenie. Ugrottam, mikor azt mondta, szemeimet takartam, hogy az erős fény meg ne vakítson, majd érdeklődve szemléltem az eseményeket. - Meg, persze! - nem akartam beszédre fecsérelni azokat az értékes másodperceket, melyeket ezzel a mutatvánnyal nyertünk, de mivel kérdezett, az illem megkívánta, hogy válaszoljak. Feltápászkodtam a földről, elfogadva a kezét, mellyel némi segítséget nyújtott ahhoz, hogy idejében és a jó tempóban elinduljak, kicsit sem hátráltatva őt semmiben.
Míg tudtomra nem adta, hogy látott vizet a közelünkben, addig csak sodródtam az árral, bízva abban, hogy valahogy túléljük. Nem tudtam túl sokat tenni az ügy érdekében, se segíteni őt, hisz a munka oroszlánrészét neki kellett elvégeznie. De amint odaléptem a vizes hordóhoz és az arcom felcsillant a víz tükrében, nyugodtság áradt szét az ereimben. Tudtam, hogy végre hasznossá válhatok, hogy végre én is bizonyíthatok.
Ujjbegyeim bizseregtek, ahogy belemártottam kezeimet a vízbe és átszellemülten vártam, hogy a hűvös víz energiáival szövetségre léphessek. Mindössze pillanatokkal később a víz körbeölelt, ahogy pedig Thundra mellé léptem, úgy képes voltam rá is kiterjeszteni a víztömeg által generált pajzsot. - Így nyerünk némi szusszanásnyi időt. A pajzsnak köszönhetően hatástalanná válik a támadásuk, sőt... bármivel is próbálkoznak, az visszaüt rájuk. - csak ne kérdezzen rá a miértekre, mert azokra én sem tudtam volna válaszolni. A képességemet gyerekkorom óta misztikum fedte, s habár az évek előrehaladtával rengeteget fejlődtem, még nem tartottam ott, ahol szerettem volna. Nem mintha minden vágyam az lett volna, hogy harcra fordíthassam az erőmet, ám okulva az elmúlt évek eseményeiből... sokszor bizony jól jött volna, ha nem csak kivédeni, hárítani s visszavezetni tudtam volna az ellenség csapásait, hanem én magam is kezdeményezhettem volna egy-egy ütést.
- Milyen messze van a hajód? Addig míg oda nem érünk, talán fenn bírom tartani a pajzsot! - véges készletet tekintve a képességem használatának percei is meg voltak számlálva, így nem ártott volna gyorsan cselekednünk. Megtippelni nem tudtam, mennyi időnk maradhatott, de minél előbb el kellett indulnunk a hajóhoz, hisz az innen való eltűnés kellett legyen az egyetlen célunk.
- Mennünk kell, Thundra! Most! - muszáj volt elindulnunk, hogy épségben elérhessük a hajóját, máskülönben félő volt, hogy az itteni csúfos szörnyetegek áldozatául esünk. Túlerőben voltak, s habár Thundra talán bármeddig képes lett volna küzdeni, azért örökké ő sem harcolhatott velük. Most az számított, hogy minél előbb elhagyjuk ezt az átkozott bolygót, lehetőleg épségben.


△ Remélem elnyeri majd a tetszésedet! jajj
Vissza az elejére Go down





A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra

Vissza az elejére Go down
 

Possibility - Thundra & Sigyn

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Thundra
» Blood N' Bone - Bruce & Thundra
» Sigyn
» Sigyn & Loki - Exiles

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Infinity Marvel :: A világűr más pontjain-