HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Üdvözlünk az Infinity Marvel frpg oldalán
légy, aki lenni akarsz a marvel végtelen világában
Lépj be közénk
ne rejtsd el magad

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatdoboz
oszd meg velünk titkaid





Itt tartózkodók
ki jár erre?

Jelenleg 12 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 8 vendég :: 1 Bot


A legtöbb felhasználó (71 fő) Hétf. 29 Május 2017, 19:54-kor volt itt.
Utolsó posztok
érkezett válaszod?

A nyár díjazottjai
az évszak nyertesei

A nyár férfi karaktere

M'Baku
A nyár nõi karaktere

Natasha
A nyár párosa

Pepper & Tony
A nyár canon karaktere

Steve & Bruce & Rocket
A nyár kedvenc karaktere

Pepper
A nyár saját karaktere

Esther & Vitali
A nyár elõtörténete

Gamora & Herkules
A nyár játéka

A 4. kaland (III. - IV. kör)

Share | 
A topik címe: redhead squad // Natasha & Pepper

avatar

∆ Hozzászólások száma :
45
∆ Kor :
44
∆ Tartózkodási hely :
where i need to be ★ ☆



A poszt írója Pepper Potts
Elküldésének ideje Pént. 25 Május 2018, 23:19
Ugrás egy másik oldalra

Akárhányszor ide jöttem mindig belém hasított az elképedés: fogalmam sincs, hogy azok a személyek, akiknek építve lett ez az épület, hogyan bírják a szuperhősködést. Nap mint nap egyikük mellett ébredtem, vezettem a cégét, vele vacsoráztam és mellette hajtottam álomra a fejemet, mégis képtelen voltam elég elismeréssel adózni a munkájuk iránt: sajnos, ezzel a köszönettel és csodálattal együtt járt az állandó hipervigilancia, a soha véget nem érő aggodalom és a tudat, hogy míg én sem mondhatom el magamról, hogy reggel nyolctól délután négyig tartó munkaidőm lenne, a férfi, esély sincs arra, hogy Tony a világ megmentőcsapatának oszlopos tagjaként kivegyen legalább egy hétig tartó szabadságot, ami alatt annyi lehetne a legnagyobb baja, hogy feltegye a napszemüvgét vagy ne. Az vigasztalt, hogy a személyek, akik körülvették megbízhatóak. A legutóbbi fiaskó után volt bennem némi kétség a csapatszellem szilárdsága iránt, de én örültem annak a legjobban, hogy a központot nem kellett bezárni a belső vitázásaik miatt. Mostanában elég sok időt töltöttem itt is, a vállalat mellett a főhadiszállás néhány ügyét is én vittem: a PR-dolgok és a Stark Vállalattal való összeköttetések intézése volt a feladatom, amit jó pár, nagyon hosszú válogatások során kiszűrt személlyel együtt végeztem. Akár azt is mondhatnánk, hogy a Bosszúállók eg világvállalat lett, amelynek koordinálásához messze nem elég egy társalgónyi dolgozó. Mindegyik ügyhöz egy szobányi... az talán. Jelenleg azért tartózkodtam a központ falain belül, mert a dolgozók egyik csoportja megakadt egy vészjósló újságcikk által keltett zavargásokon és bár fogalmam sem volt, egyedül mit tehetnék az ügy elsimítása érdekében, összehívtuk a szerencsére azért nem túl súlyos probléma miatti válságstábot és pár óra leforgása alatt sikerült összehozni egy végtelenül neutrális nyilatkozatot. Az ülés után, a folyosókon sétálva éppen Tony-nak pötyögtem sms-t, miszerint pont el fog kerülni engem, mikor megpillantottam egy ismerős, vörös hajzuhatagot.
- Natasha! -Mosolyra húztam a számat. Beletellett egy kis időbe, míg levetkőztem a Ms. Rushman megszólítást. Egyáltalán nem bántam, hogy megszabadult attól az alteregójától, az igazi énje sokkal szimpatikusabb volt. - Régen láttalak. - Az idejét sem tudtam, mikor, hogy őszinte legyek, ezért is örültem annak, hogy egy darabban látom. Bosszúállónak lenni manapság nem életbiztosítás.. nem mintha régebben az lett volna. - Nem úgy volt, hogy Asztanába mész?- Ugyan nem nyomoztattam le egyik Bosszúálló tartózkodási helyét sem, hogyha nem akartak eltűnni a radarról, akkor nagyjából mindig tudtam, ki merre jár. A biztonság kedvéért, elvégre, ki tudja, mikor és kihez kell segítségért vagy bármi másért fordulni.
Natasha & Pepper


remélem bevezetőnek megfelel  awhh ●● one woman army ©
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
61
∆ Kor :
33
∆ Tartózkodási hely :
USA



A poszt írója Natasha Romanoff
Elküldésének ideje Pént. 01 Jún. 2018, 09:13
Ugrás egy másik oldalra



redhead squad
Pepper & Natasha
_________________________
Kézfejembe ejtve az állam, könyököltem az asztal üveglapján, miközben meredten néztem ki az iroda ablakán. A semmibe való révedés nem volt jellemző rám, éppen ezért egy külső szemlélő akár azt is feltételezhette rólam, hogy a pályán gyakorlatozó újoncokat figyeltem, mintegy kritikus szemmel mérve, miként hajtják végre a feladatsorokat. Így is lehetne, azonban a vörös hajzuhatag alatt az agytekervények egy pillanatra sem állnak meg. Sok időt és energiát fektettem bele abba, hogy felelevenítsem kapcsolataim azon forrásaimmal, kik információval szolgálhatnak az orosz belügyekkel kapcsolatosan. Pontosabban a programmal kapcsolatosan. A közelmúltban történt események azt engedték feltételezni, hogy az információim korántsem elég pontosak. Nem álltam túl jól ezzel a projecttel, ami azt illeti, s ez némi nyugtalansággal töltött el.
Apró sóhaj kíséretében álltam fel az íróasztal mellől, s hajtottam le a laptopot, majd az ajtó felé vettem az irányt. Az elkezdett gondolatmenetem utolsó fonalaiba kapaszkodva haladtam végig a folyosón, amikor a hátam mögött ismerős hang csendült fel, mely azonnal visszarántott a jelenbe.
- Szia Pepper! - az engem jellemző, szolid mosoly jelenik meg a telt ajkakon, miután megfordulok, és a nőre pillantok. Na jó, beismerem, hogy ennél egy kicsit több. Sosem titkoltam szimpátiám a nő iránt, nem beszélve az elismerésemről. Valójában Ő az, aki különdíjat érdemelne, amiért hosszúévek óta elviseli Stark minden nyűgjét. Egyfajta bajtársként is tekintettem rá, hiszen míg Ő a Stark Industries vezetőjeként, és Tony menyasszonyaként vállalt kimagasló szerepet a férfi életében, én a csapat útjainak egyengetésében váltam Tony jobb kezévé. - Tony tesz róla, hogy egyikünk se unatkozzon. -
Lelassítva lépteim, vártam be, hogy Pepper mellém érkezzen, s hunyorogva pillantsak rá. Nem kis felelősség nehezedett a nő vállára, és ez anélkül is köztudott, hogy az asszisztense legyen az ember. Én már csak tudom. Mindazonáltal nem bántam, hogy a papírmunka helyett a terepen kell teljesítenem.
- Átrakták az időpontot két nappal későbbre. - bólintok helyeselve, s egészítem ki az új információval Pepper értesüléseit. Az egyezmény aláírását követően megnövekedett a diplomáciai küldetéseim száma, mely még nekem is újdonságként hatott. A verbális kommunikáció nem esett nehezemre, azonban az elmúlt években egészen más területen kamatoztattam a tudásom.  - Még nem is volt alkalmam személyesen gratulálni az eljegyzésetekhez Tonyval. Igazán örülök Nektek! -
Szélesedett ki a mosolyom, s balommal érintettem meg futólag a nő vállát. Nem tartozom az érzelgős emberek közé, és nem várható tőlem nyakba borulás sem, de Tony és Pepper azon kevesek közé tartozott, kik igazán fontosak voltak a számomra, éppen ezért örültem a boldogságuknak.
- Remélem tudod, ha az utolsó pillanatban meggondolod magad, akár az oltár előtt, rám számíthatsz. Bárhonnan megszöktetlek. - felelem meglepően komoly ábrázattal, de pár másodperc elteltével vonásaim ellágyulnak. Kétlem, hogy Pepper lemondana Tonyról, legyen bármilyen elviselhetetlen is. Vállalom a B terv szerepét, mégha utána egyedül kell szembenézzek Stark haragjával, ami kétségtelenül hatalmas lenne, de.. valljuk be, volt már nehezebb emberekkel is dolgom.


 



 
 
_______________________________


 tökéletes, már most nagyon szeretem ezt a játékot! * - *  -
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
45
∆ Kor :
44
∆ Tartózkodási hely :
where i need to be ★ ☆



A poszt írója Pepper Potts
Elküldésének ideje Hétf. 02 Júl. 2018, 14:54
Ugrás egy másik oldalra

Jó volt látni, hogy Natasha otthonosan mozog a bázis falai között. Néha belepillantottam a csapat ügyeibe és Tony is mesélni szokott róluk, de ritkán látom a tagokat a természetes környezetükben... bár, jobban belegondolva, az sokkal inkább a terep, mint ez az épület. Néhányszor volt már szerencsém belekeveredni egy-egy gonosztevő által keltett pánikhelyzetbe és testközelből is megtapasztalhattam, milyen, ha valakinek az élete forog kockán. A Bosszúállók csapatának szinte már természetessé válhatott ez az érzés, ám én körülbelül három infarktust hordtam ki egymás után, míg véget értek az ütközeteik és újra épségben láthattam őket, magamhoz ölelhettem Tony-t. Csodálatra méltó, hogy nem csak azért csinálják, mert így pótolják a hiányzó adrenalint vagy éppen erre képezték ki őket, hanem mert tényleg segíteni akarják az embereket és azért küzdenek, hogy jobb hellyé tegyék a világot. Tony asszisztenseként kellő tapasztalatot szereztem az ügyintézésben és amíg magányosan tevékenykedett Vasemberként, el is bántam az információkkal, a programok tervezésével és a PR-vészhelyzetekkel, de mióta csapatban dolgozott, egyedül kevés lennék ehhez. A Bosszúállók ügyeinek intézése többemberes munka, főleg, mert a hősök viszonylag kiszámíthatatlan életmódot folytattak, amit akkor is nehéz lett volna pontosan és tökéletesen követni, ha tizenhárom műhold lenne külön-külön mindenkire ráállítva. Éppen ezért volt jó egy kicsit kiszakadva a mindennapos munkából egyszerűen csak összefutni egyikükkel és hogy ez a személy pont Natasha volt, a hab a tortán.
- Talán plusz pont, hogy Tony legalább a diplomáciai utakra nem tart veled. - A nő is tisztában volt azzal, hogyan viselkedik Tony az őt kényszerként érő tennivalók hatására. Régebben hajlamos volt óvodásként viselkedni, átaludni a sajtótájékoztatókat és megfeledkezni a nem buli típusú jelenésekről, mostanra szerencsére némileg fejlődőképességet mutatva ha nagyon muszáj volt, akkor erőt vett magán, de az ördögöt nem piszkáljuk feleslegesen filozófiát alkalmazva jobb volt távol tartani azoktól a jelenésektől, amiket más is meg tudott oldani helyette. - Vigyázz ott magadra! - Nem mintha Natasha-nak bármi félnivalója lenne; vagy ha lenne, akkor is fél kézzel elintézni bárkit, aki azért felelős, hogy a vörös hajkoronája kissé borzos lett. Bár eleinte nem volt túl szimpatikus - ma már képes voltam bevallani magamnak, hogy úgy éreztem, a helyemre pályázik -, miután levetette az álcáját és tisztázódtak a motivációi, mindent megértettem. Elkezdtem vele együttérezni, elvégre nőként úgy is nehéz lehetett neki a tesztoszterontól fűtött csapatban, hogy ha nagyon szeretné bármelyik srácot térdre kényszeríthetné két és fél másodperc alatt. Csodáltam az ambícióját, a kitartását és a vagányságát, valamint hogy képes volt ember maradni annyi viszontagság és durvaság után, ami érte.
- Köszönöm! - Mosolyom szélesebbé vált. Kissé még mindig furcsa volt menyasszonyként gondolni magamra, de az első sokkhoz képest, amit Tony okozott a lánykéréssel, a mostani érzéskavalkádom semmi sem volt, hiszen több, mint biztos voltam benne, hogy hozzá szeretnék menni. - Tony kicsit megvariálta a dolgokat, ahelyett, hogy előbb a család és a közeli ismerősök tudták volna meg, világgá kürtölte. - Végül is, jó figyelemelterelés volt, Tony-nak nem kellett a szomszédba mennie a kreativitásért. - Lehet majd szavadon foglak. - Nevettem fel röviden. - Tegnap fel akarta hívni a pápát, hogy ráér-e a még ki nem tűzött időpontban. Ha így folytatja... - Nem tudtam befejezni a mondatot, mivel hirtelen hatalmas robbanás rázta meg a velünk szemközti falat. Ösztönösen magam elé kaptam a kezeimet, a detonáció ereje akkora volt, hogy sikeresen levett a lábamról... a vállaim a padlón koppantak, csupán arra volt eszem, hogy a fejemet óvjam az ütközéstől. A füst szinte mindent elhomályosított előttem, a tekintetemmel mégis azonnal Natasha keresésére indultam. A riasztó visítani kezdett, ezzel egy időben vörösbe borult a tágas folyosó, ami fokozta az egyébként is vészjóslónak tűnő szituációt.

Natasha & Pepper


én is nagyon és bocsánat a késésért!  awhh ●● one woman army ©
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
61
∆ Kor :
33
∆ Tartózkodási hely :
USA



A poszt írója Natasha Romanoff
Elküldésének ideje Csüt. 02 Aug. 2018, 14:35
Ugrás egy másik oldalra



redhead squad
Pepper & Natasha
_________________________
Kimondatlanul is, de látom a nő vonásain a viszontlátás örömét, a meglepettség és a spontaneitás okozta kellemes érzést. A másikban meglelt kapaszkodót, mely kissé kiránt Őt is és engem is a mindennapi teendők közül, ezzel lehetőséget adva, hogy nyomasztó gondolataim magam mögött hagyhassam. S örömmel teszem ezt, némán ejtve le láthatatlan terheim, még ha csak pár pillanatra is.
- Kétségtelenül. Virtuális szemeit azonban mindig rajtam tartja, aminek talán előnye az is, hogy soha nem érzem magam egyedül. - egyetértően bólintok szavaira, majd némiképp kiegészítem a megállapított tényt némi élccel a hangomban, s az ehhez párosuló gunyoros mosollyal. Viszont ami még a Bosszúállóknál is izgalmasabb - a média szerint is -, az az, hogy Stark feje végre beköttetik. A túlhajszolt életünkből kifolyólag nem volt alkalmam személyesen gratulálni Peppernek, aki a másik fél ebben a helyzetben. Tonyval más a helyzet. Őt akaratomon kívül is épp elégszer van lehetőségem látni. - Ez Tonyra vall. -
Tárom szét kissé a karjaim, miközben mosolyogva pillantok a nőre. Stark bevonzza az ilyen, és ehhez az esethez hasonló helyzeteket. Néha már az az érzésem, direkt csinálja. Az őt körülvevő állandó felhajtás nem látszik csillapodni, pedig véleményem szerint ideje lenne már. Azonban egyvalamire biztos nem tudna felkészülni, ha Pepper faképnél hagyná az oltár előtt. Tisztában vagyok vele, hogy ennek esélye csekély, hiszen ha a nőről van szó, az első szó, ami eszembe jut az a hűség, és ezt követi a kitartás, és a szívósság. Minden adott, hogy ők továbbra is példaérték párként szolgáljanak nekünk - nekem -, magányos hősöknek.
Hatalmas robbanás szakítja félbe Pepper szavait, melyekre éppen a szemeim látványos forgatása volt az első reakcióm, azonban ennek a diskurzusnak egy pillanat alatt vége szakad a detonáció által. Ösztönösen kapom egyik kezem a fejem fölé, a másikkal a másodpercekkel ezelőtt mellettem sétáló alak felé nyúlok, de elvétem. A gravitáció a földre visz, s könyökeim behajlítva dőlök úgy, hogy ne legyen komolyabb sérülésem az esésből.
- Pepper?! - szinte azonnal felpattanok, s próbát teszek a riasztó túlkiabálásra, miközben a nőt szólongatom. A zsebemből előkapom a telefonom, s azzal igyekszem átvilágítani a porfelhőn, s ahogy megpillantom a karcsú alakot, megragadom a karját. - Nem esett bajod? -
Kérdezem, s minden bevezető nélkül elkezdem magam után vonni. Bármi is okozta ezt a robbanást, az elsődleges az, hogy kivigyem Peppert innen.
- PÉNTEK, van valami információd, mi volt ez? .. PÉNTEK?! - olybá tűnik, Tony mesterséges intelligenciája nem felel. - Lehetséges, hogy kiiktatták a teljes rendszert.  -
Pillantok Pepperre, miközben vonom magam után végig, a teljes folyosón, az ellenkező irányba, majd veszek egy éles jobb kanyart.
- A komplexum másik végében van egy pánikszoba. Elviszlek oda, és utána kiderítem, mi folyik itt. - magyarázom, s a folyosó végén lévő méretes ajtóhoz jutunk, amely az irodaépületet körbe ölelő lépcsőházba vezet. Mielőtt azonban belökném az ajtót, lenyúlok a lábamhoz, és a csizmából előhúzok egy kisméretű pisztolyt. - Tudsz vele bánni? -
Fordulok Pepper felé, és mutatom meg neki a kezemben lévő fegyvert. Nem szeretném az ördögöt a falra festeni, de azok, akik megpróbálnak betörni ide, nem békés szándékkal teszik azt, ebben biztos vagyok.

 



 
 
_______________________________


 elnézést, hogy csak most : $ ❤️  -
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
45
∆ Kor :
44
∆ Tartózkodási hely :
where i need to be ★ ☆



A poszt írója Pepper Potts
Elküldésének ideje Szomb. 25 Aug. 2018, 12:00
Ugrás egy másik oldalra

Ha valamire nem számítottam, akkor az az, hogy a mai napon rám fog omlani a Bosszúállók főhadiszállásának legalább egy fala. Kötve hinném, hogy van ettől jobban őrzött objektum, amit az emberi erőforrások és a nem is mai, hanem inkább már elkövetkezendő húsz évi technika ilyen szépen és szorosan ölel át, éppen ezért ért megdöbbenésként a hatalmas robbanás. Kinyitottam a szemem, de a füst-és porfelhőnek köszönhetően alig láttam valamit, a szemem könnyezni kezdett és köhögés tört fel belőlem. A fülem zúgni kezdett, ahogy a fejem is és rögtön az volt az első gondolatom, vajon ki és miért tette ezt és egyáltalán hogy jutottak el odáig, hogy itt legyenek? Némi nyugalom járt át, amikor megpillantottam Natasha-t, aki szokásához híven képes volt kezelni a helyzetet és a karomnál fogva felhúzott a földről: így legalább meggyőződhettem arról, hogy neki körülbelül kutya baja, míg az én fülem úgy csengett, mintha a Mikulás manói próbáltak volna a december hatodikai nagykoncertjükre.
- Jól vagyok! - Meglepődtem saját magamon, mert ahhoz képest, hogy nagyobb bajom is lehetett volna, tényleg jól voltam. Legutoljára akkor volt részem ekkora robbanásban, amikor Killian ráuszította a bérenceit a malibui házra.és reméltem, hogy soha többé nem kell hasonlót átélnem. Viszont az vigasztalt, hogy a nő, aki mögött szedtem a lábaimat, nem fog elvinni egy emberkísérleteket végző őrülthöz.
- Karbantartás van... - Nyögtem ki, miután észrevettem, hogy Natasha nem boldogul a mesterséges intelligencia elérésével. Hát persze! Miért is ne most akarnának behatolni, amikor az épület egyik esze és lelke sebezhetővé válik? Más kérdés, hogy honnan tudtak erről az információról? Nagyon, sőt még annál is kevesebb ember kapott hírt róla, ezért elszorult a torkom... tégla lenne az épületben? - PÉNTEK egy óráig csak a belső hálózatról érhető el és ha azt kiiktatták, akkor... - Szükségtelen volt befejeznem a mondatot, Nat pontosan tudhatta, miről beszélek. A lépcsőház előtt megállva végre van egy másodpercem kifújnom magam, ezalatt azt is megfogadom, hogy tényleg el fogok kezdeni komolyabban edzeni, de ahogy Natasha felém nyújt egy fegyvert, döbbenten néztem rá.
- Igen, tudom. - Hirtelen, határozottan bólintottam. - Talán... azt hiszem. Nem vagyok biztos benne. - Magabiztosságom gyorsan alább hagyott, mivel ez volt a harmadik alkalom, hogy fegyvert fogtam a kezembe. Az elsőn - amikor apám kezembe nyomott egy légpuskát, remélve, hogy örököltem koronglövő tehetségét - kiderült, hogy a célzótüske nem túl jó barátom, a másodikon pedig a mostanihoz hasonlóan megpróbáltam önbizalomtól túlcsordulónak tűnni, de nem igazán sikerült. Tisztában vagyok azzal, hogy kell kibiztosítani, célozni és lőni, viszont féltem attól, hogy az elméleti tudás most nem lesz elég.
- Menjünk be! - Hangom megvilágosodástól csengett, majd betoltam a lépcsőházba vezető ajtót. Csupán a biztonság kedvéért szerettem volna a kevésbé füstös, viszont ugyanúgy vörösen villódzó helyiségbe lépni. - Van egy vészhelyzeti csipogóm. - Több volt, mint csipogó és a táskám mélyén tartottam, amit szerencsére felkaptam a padlóról a nagy szaladás közepette. Némi gyors kotorászás után a csuklómra kattintottam a karperecet, ami recsegő hangom köszöntött. Hallatszott rajta, hogy ő sincs a helyzet magaslatán. - EPER, azonnal hívj segítséget vagy legalább értesíts valakit! - Gyűlöltem ezt a nevet, amit Tony azért választott, mert szerinte éppen annyira allergiás vagyok a páncélhoz hasonló kiegészítőkre, mint a piros gyümölcsre. Időközben felcsendült a központi vezérlés hangja, ami egyre azt szajkózta, hogy az épület lezárásra kerül. A lépcsőház ajtaján is kattant a zár. - Talán jobb lenne, ha ezt te viselnéd. - Emeltem fel a csuklóm. Kettőnk közül értelemszerűen Nat állt jobban helyt az ilyen helyzetekben.

Natasha & Pepper


ugyan már, Ms. Romanoff   szerelmes1   ●● one woman army ©
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
61
∆ Kor :
33
∆ Tartózkodási hely :
USA



A poszt írója Natasha Romanoff
Elküldésének ideje Hétf. 24 Szept. 2018, 20:54
Ugrás egy másik oldalra



redhead squad
Pepper & Natasha
_________________________
Halovány emlékeim vannak arról a délutáni megbeszélésről, melyet lent tartottunk az egyik tárgyalóban, és Tony kérésre szükséges volt végig hallgatnunk a PÉNTEK által felsorakoztatott eljárásokat arra az esetre, ha támadás érné a bázist. Korántsem a memóriámmal volt a probléma, hisz rengeteg információt képes voltam megjegyezni, csupán ez a témakör önmagában sosem keltette fel igazán az érdeklődésem. Arra azonban pontosan emlékszem, Tony miképpen emelte ki ama tényt, hogy ez csak formalitás, mert szerinte lehetetlen, hogy illetéktelenek akár a bázis közelébe férkőzzenek. Mindezt Scott Lang betörését követően jelentette ki, amikor is frissítéseket eszközölt a rendszeren, és tökéletesítette azt. A protokoll lépései összességében mindig ugyanazt a lépést foglalta magában; PÉNTEK koordinálja az értesítést, evakuálást, és mindenben követnünk kell az utasítását. Mindezek fényében senki nem róhatja fel nekem, hogy magasról teszek a szabályzatra. A fantasztikus elméleted megdőlt, Stark. Így a kezembe veszem a dolgok irányítását.
- Tessék? - kérdezek vissza, a kelleténél kicsit ingerültebben a nő iménti kijelentésére. A hallásom nem éppen kiváló a robbanás következtében, de ezt sajnálatos módon tisztán hallottam. A magyarázat szinte azonnal érkezik, s fürkésző tekintettel meredek a nőre. - Senkiben sem bízhatunk meg. -
Fejezem be a félbemaradt mondatát Peppernek. Ez egy tényszerű megállapítás volt, melyben semmiféle kétkedés vagy bizonytalanság nem fonta körül. A rendszert kiiktatták, és az épület kvázi védtelen. Vele együtt mi is. Ez csak megerősít ama döntésemben, hogy Peppernek fegyvert adjak. Szüksége lesz rá, hisz nem tudhatjuk biztosan, mi vár ránk a következő percekben, vagy éppenséggel órákban. - Semmi gond. Nézd, itt kibiztosítod, majd célzol, és lősz.  -
Gyorstalpalót tartva az ajtó előtt, mutatom meg a legfőbb pontokat a kézifegyveren, mely kényelmesen belefér a nő apró kezeibe.
- A fegyver töltve van, pontosan tizenkét tölténnyel. - teszem hozzá az imént elhangzottakhoz, miközben átadom a nő kezébe a fegyvert. Nem mintha arra számítanék, hogy Pepper majd számolja a leadott lövéseket, és pontosan tisztában lesz azzal, hány lehetősége maradt még. A tudás azonban adhat annyi magabiztosságot, hogy a bizonytalansága kissé háttérbe szoruljon. Talán éppen ezen buzdul fel a nő, és indul meg az ajtó felé, mire jobbom kinyújtva elé akadályozom meg finoman, s egyetlen pillantással közlöm vele a tényállást, miszerint kettőnk közül én leszek az, aki előremegy, és nem Ő! Könnyedén nyitom ki az ajtót, s slisszanok ki a résen, majd vonom magam után a nőt, mikor megbizonyosodtam róla, hogy nem fenyeget minket veszély. Érdeklődve pillantok a táskájában kutakodó nőre, amikor is előkerül egy olyan szerkezet, mely nem éppen a jellegzetes csipogó formáját öltötte magára. - Csak Tony képes ilyen neveket kitalálni. -
Rándul meg az arcom az EPER elnevezés hallatán, s bizton állíthatom, hogy ez a név mögöttes jelentést rejteget önmagában. Egy másik helyzetben érdekelne is minden részlet, de a story time ezúttal elmarad.
- Mit tud ez a szerkezet? - a nő csuklójáért nyúlok, s közelebb hajolva nézem meg, összevont szemöldökkel. - Tony biztos azért adta Neked, hogy megvédjem, tehát valamivel többet tud, mint egy csipogó. Aktiváld, jelentsen ez bármit is. -
A javaslatát - miszerint nekem kellene viselnem a karperecet-, oly könnyedén söpröm félre, hogy még csak említésre sem méltatom. Elengedem a kezét, s a korláthoz lépve hajolok kissé előre, és nézek le, de nem látok semmi érdemlegeset.
- Induljunk. Kérlek, maradj mindig mögöttem! - nézek a vállam fölött a nőre, majd intek a fejemmel a lépcsők irányába, s elindulok lefelé. A harmadik emeletig kell elérnünk, ahol van egy átkötő híd, mely átvezet a túlsó épületbe.

 



 
 
_______________________________


 itt is lennék, miss potts! ❤️  -
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
45
∆ Kor :
44
∆ Tartózkodási hely :
where i need to be ★ ☆



A poszt írója Pepper Potts
Elküldésének ideje Vas. 14 Okt. 2018, 17:34
Ugrás egy másik oldalra

Lemondó, szinte fájdalmas sóhaj tört fel belőlem, ahogy Natasha befejezte a mondatomat. A mai napig nehezen viseltem, hogy az emberek nagy többsége felettébb megbízhatatlan tud lenni, pedig túl voltam már egy-két csalódáson: mégis hittem abban, hogy eredendően jónak születünk aztán a körülmények hatására hajlamosak vagyunk magunkra szedni rossz tulajdonságokat is. Ki többet, ki kevesebbet. Akik többet, azok szeretnének módszeresen keresztbe tenni a szebben játszóknak és a bázis karbantartása csodálatos esélyt szolgáltathat nekik a céljaik elérésére. Áruló lenne közöttünk? Ki az, aki a belső körben van és mégis úgy döntött, hogy inkább mások kezére ad minket? Istenem, a végén Happy-nek lesz igaza és muszáj lesz kiiktani az emberi tényezőt a biztonság területéről… de én biztosan nem fogom végighallgatni, hogy ő jó előre szólt és a tökéletes működés érdekében nem voltak elegek azok a lépések, amiket eddig tettünk. Inkább felmondok.
- Kibiztosítom, célzok és lövök… nem is olyan nehéz, ugye? – Emeltem a tekintetem Natasha-ra, aki kirángatott a burjánzó gondolataim közül és elérte, hogy a jelenleg érvényben lévő szituációra fókuszáljak. Az események túlságosan felpörögtek, a szívem a fülemben dobogott, a retinám majdnem kiégett a villódzó vörös fényektől és olyan érzésem volt, mintha kívülről szemlélném a másik vörössel alkotott kettősünket, de minden erőmet összeszedve próbáltam az engem kiokosítani akaró nőre terelni. Nem ez volt az első alkalom, hogy fegyvert fogtam a kezembe, viszont távol állt tőlem a lövöldözés: az én harci eszközöm a szavaim és a gondosan megírt beszédeim voltak, a repdeső golyók kimaradtak a szűk repertoáromból. Édes istenem, előre láttam Tony „látod, én megmondtam, hogy veszélybe fogsz kerülni” nézését, ami egy újabb szög lesz a túlzott paranoiája ellen harcolásom koporsójába. És mi lesz, ha célzok, ám nem jól és amiatt nemhogy a ránk törőket nem tudom majd ártalmatlantani, hanem esetlen Natasha-nak is sérülést okozok? Egyáltalán… fogjak rá egy fegyvert egy emberi lényre? És ha meghal? Miattam?
- Allergiás vagyok rá. – Nyögtem ki kissé ködös elmeállapotban, miközben a fegyvert bámultam. Azt se tudtam, merre megyek, Natasha engem megállító kezei józanítottak ki kissé. Megtorpantam és a fegyverről a vezérlőre néztem és megcsóváltam a fejemet. – Nem tudom, mit csinál… Tony adta, hogy megvédjen. – Megnyomtam rajta egy gombot, de mivel nem volt arra idő, hogy felidézzem a hozzá fűzött, egyébként engem egyáltalán nem foglalkoztató használati utasítást, inkább arra ügyeltem, hogy ne maradjak le Natasha mögött. Szaporábban kezdtem venni a levegőt, hiszen egy Bosszúálló kondija az enyémet toronymagasan verte, úgyhogy nagyon örültem, amikor végre az összekötő hídhoz értünk. Megtorpantam és egy tizedmásodperc erejéig kipillantottam a padlótól a tetőig tartó üvegen. Tisztában voltam azzal, hogy támadás esetén alapszabály az ablaktól való távolmaradás és mire jobban szemügyre vehettem volna a területet a vibrániumból készült redőny el is takarta előlem a látnivalókat.
- Szerinted a tetőn vannak? – Kérdeztem Natasha-t, de mire szólásra nyithatta volna a száját, furcsa, egyszerre süvítő és csörömpölő hangot, ami a fél perccel ezelőtt lépcsőház felől jött. A magunk után bezárt ajtót hatalmas robajjal ütötte át valami. A kezeimet az arcom elé kaptam, csakhogy egy szempillantás múlva azt éreztem, hogy az ujjaim és a csuklóm köré kulcsolódik egy ismerős szerkezet. - Azt hiszem, már tudjuk, mire jó. - A számat is eltátottam, lenézve a kezeimre. A lenti laborban pihenő, nekem szánt páncél találta meg az eredetileg neki szánt helyeket. Gyorsan elővéve a vezérlőt beillesztettem azt egy kiugró, üresen tátogó résbe és amint a kapcsolat élni kezdett, egy panel ugrott fel, ami köszöntött és számtalan lehetőséget ajánlott fel: elsőként természetesen az egész páncél hívását. Gondolkodni sem volt időm, hiszen jól hallható léptek dobogása zendült fel a lépcsőház felől, jelezve, hogy valószínűleg megtaláltak minket.


Natasha & Pepper


maga nélkül biztosan elvesznék ebben a nagy pánikban  meglepi ölelés 2    ●● one woman army ©
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
61
∆ Kor :
33
∆ Tartózkodási hely :
USA



A poszt írója Natasha Romanoff
Elküldésének ideje Kedd 30 Okt. 2018, 13:36
Ugrás egy másik oldalra



redhead squad
Pepper & Natasha
_________________________
Nem kell telepatikus képességekkel rendelkezzek ahhoz, hogy biztos legyek benne, ugyan arra gondolunk mindketten Ááruló van közöttünk. Eme tény az egyébként sem kisfokú bizalmatlanságomat csak tovább növeli, így e perctől kezdve bárki is jöjjön velünk szembe, azt azonnal kifogom iktatni. Természetesen nem véglegesen, és semmiképpen sem az a cél, hogy vérét vegye, bárkinek is. Legfőképpen azért, mert itt van velem Pepper, és bár volt alkalma belekóstolni, milyen is a gyarló, emberi természet, nem szeretném az ilyesfajta tapasztalatait tovább növelni. Mondjuk ki, a testi épségén felül féltem a lelki épségét is.
- Menni fog. - mondom bíztatóan. - Tony Starkot kezelni sokkal nehezebb feladat. -
Teszem hozzá, egy jelentőségteljes pillantással kísérve szavaim. Tény, hogy nem igazán van itt az ideje a sajátos iróniámnak, de minden rendelkezésreálló eszközt megragadok, mellyel visszatudom billenteni a nőt a kezdeti sokkból a nem éppen kecsegető jelenünkbe. Időközben előkerül egy olyan szerkezet, melynek létezéséről sem tudtam - ez persze nem egy kirívó dolog, hiszen Stark csak ilyen szerkezetekkel rendelkezik -, ami némiképp átrendezi az erőviszonyokat. Szerencsémre. Sürgetően nézek a nőre, hogy aktiválja a karperecet, s elengedve a kezét, lépek hátrébb egy féllépést. Ha ez az lesz, amire gondolok, szüksége lesz Peppernek némi térre, s ezzel együtt időre is, aminek most híján vagyunk. Tovább indulva, haladtunk az összekötőhíd felé, s közben ügyeltem arra, hogy a tempóm még tartható legyen a nő számára, és én se veszítsek a szükségesnél több energiát. Kioldalazva figyeltem az ereszkedő redőnyöket, s a kérdést hallva a nő felé fordultam, a válaszomra azonban várni kellett. Ugyanis az ajtó hatalmas robajjal szakadt ki az acél keretből. Karjaim a fejem fölé tartva, védtem magam, s pár éppen léptem volna oda Pepperhez, amikor felpillantva megláttam a páncélt. Legalábbis annak egy részét. A nőhöz hasonlóan az én vonásaim a meglepettséget tükrözték, s pillanatokkal később elismert mosolyra vontam a szám.
- Azt hiszem szintet léptünk, ami az előző fegyverhasználati gyorstalpalót illeti. - jegyeztem meg, s ebben a percben felkapom a fejem a lépcsőház irányából szűrődő hangok irányába. - Aktiváld a teljes páncélt, és ne feledd, senkinem nem bízhatunk meg! -
Fordulok Pepper felé, és szükségesnek tartom ismételten elmondani, hogy csak magunk vagyunk. Kevés az esély arra, hogy a Bosszúállók közül még valaki felbukkan, így hát bármilyen ismerős arcban potenciális ellenfelet kell látnunk, különben alulmaradunk.
- Menj előre, én fedezlek! - ragadom meg a nőt, és indulok át a hídon futva, s félúton tovább tessékelem Őt a túloldalon lévő ajtó felé, én pedig megpördülve, nézek farkasszemet a felbukkanó katonákkal. Öt feketeruhás alak jelenik meg, s biztos vagyok benne, hogy ez még nem is a teljes gárda. A fegyveremmel három lövést adok le, az elöl lévő két katonának a fegyverét ütöm ki a kezéből, a harmadiknak pedig a térdét célzom meg, így elveszítve az egyensúlyát, eldől, magával rántva a mögötte állót. Kihasználva a pillanatnyi zűrzavart, indulok meg feléjük, majd közelharc során igyekszem mindegyiküket leszerelni, és távol tartani Peppertől. Arra azonban nem számolok - és öt férfival harcolva nincs is kapacitásom rá -, hogy a túloldalon, Pepper felől is támadhatnak.

 



 
 
_______________________________


 szívesen fogom a kezét, ha fél, miss. csak tony meg ne tudja. ; D :-*  -
Vissza az elejére Go down





A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra

Vissza az elejére Go down
 

redhead squad // Natasha & Pepper

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Natasha Winmer
» Natasha Romanoff ~ Black Widow
» Apokalipszis Háborúja
» Pepper & Hill
» The monster's running wild inside of me - [Pepper&Tony]

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Infinity Marvel :: Univerzum - Játéktér :: Föld :: New York :: Bosszúállók fõhadiszállás-