Vannak olyan esték, amiket az ember magára akar szánni. Éppen elég gond és baj ért mostanában, és úgy döntöttem, hogy ideje kikapcsolódnom egy kicsit. Miután már mindenkit végig kérdeztem a főhadiszálláson, és kínomban már Víziót is megkérdeztem, hogy nem akar-e eljönni velem egy kis kocsma-túrára, és természetesen ő is elhajtott melegebbre, úgy döntöttem, egyedül megyek. Keldának és Wandának persze nem kell tudnia róla, hogy egyszemélyes kanbulit fogok csapni, mert csak a csipogás meg a balhézás lenne belőle. De néha jól esik legurítani egy-két sört, mondjanak akármit is a csajok. Berúgni úgysem tudok, maximum egy kicsit büdösen császkálok haza. Azon meg egy zuhany segít. Miután sikeresen kisurrantam a birtokról, anélkül, hogy húgocskám kiszúrjon, már csak azon kell elgondolkodni, hogy hová menjek. Sok jó helyet ismerek a városban, és vannak köztük olyanok is, amik arra jók, hogy minél nagyobb bajba kerüljön az ember. Talán most erre van szükségem. Egy jó kiadós verekedéssel kiadni magamból minden felgyülemlett feszültséget, és kicsit megnyugodva térjek haza. Sok minden van, ami miatt viszket a tenyerem már egy jó ideje, bár a listát az a gumiarcú idióta vezeti, aki rá startolt a húgomra. Elég nyilvánvalóan, és ez nem tetszik. Azt akarom, hogy Wandának igazi fellegek között lebegős, rózsaszín felhős szerelemben legyen része és nem bízom benne, hogy az android meg tudja-e neki adni. De ez most nem téma. Épp azért megyek, hogy kicsit ne ezen pörögjek. Végig nézek a kocsikon, aztán úgy döntök, hogy inkább „gyalog” megyek így néhány perc múlva már a kocsmák között császkálva nézegetem, hogy hova mehetnék. Végül egy igencsak késdobáló kinézetű helyre szédülök be, meg sem lepődöm, meg, hogy mindenféle furcsa szerzetek ücsörögne minden felé. Legalább nem fogok nagyon kilógni. Oda suhanok a pulthoz, és rá mosolygok a pultos lányra. Ahogy mondani szoktam, hűséget fogadtam, nem vakságot, és egy kis flörtölés bele fér. A sörömet megkapva körbe nézek, és a harmadik fejfordításnál egy szivarfüst-felhőbe hajolok bele. Mikor eloszlik rendesen meg tudom nézni magamnak, hogy kitől származik. - Jól esett ez a slukk öregem, de nem kérek többet, ha lehet. –mondom kicsit köhögve
A hozzászólást Pietro Maximoff összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. 12 Márc. 2018, 20:40-kor.
∆ Hozzászólások száma :
242
∆ Tartózkodási hely :
New York - Xavier Intézet
A poszt írója ∞Logan James Howlett
Elküldésének ideje ∞Pént. 02 Márc. 2018, 01:10
Ugrás egy másik oldalra ∞
Pietro & Logan
Szép napra ébredtem. A söröm behűtve a tegnapi kajamaradékom mellé a frigóba. Lassan azt hiszem, hogy egyedül lakom ebben az épületben. Vagy talán csak elég elbűvölő szoktam lenni, ha nem találom ott az italom, ahová tettem? - Vakarom meg a fejem, miközben legszebb álmomból ébredek. Valamelyik okos bekapcsolva hagyta a csengőt és most az vert fel. Kissé morcos is vagyok miatta, de nem szokott érdekelni, hogy órára vagyok kiírva. Majd Scott vagy Hank helyettesít. Úgysincs más dolguk. Nekem meg halaszthatatlan elintéznivalóm akad hirtelen. Mennem kell betankolni sörrel az esti Meccsre, amit nem lehet anélkül nézni. Majd nélkülöznek engem, amúgy is leszarom ezt a koránkelést. Kissé morcos vagyok, hogy egy buzgómócsing nem kapcsolta le a jelzőt, és nekem most itt kell keresgetnem a konyhába a söröm, és nem az igazak álmát alszom inkább. Tegnap remekül sikerült az este, és a huszadik sör után jól is éreztem magam. Most meg egy kis másnaposság azért érezhető, de a legkevésbé vágyom az oktatásra. Scott biztos az első sorban ül, és jegyzetel. Ő tudja! Én biztos nem fogom elpocsékolni ezt a szép napot. Legalábbis itt nem, az biztos. Össze is kaparom magam egy forró zuhany alatt, és ahogy lenni szokott, már hallom is a Prof hangját a fejemben. Egy grimasszal el is intézem a hallottakat és bólintva veszem magamra a ruháimat. Aztán a sokadik figyelmeztetőjére egy kedves vigyort eresztek meg. – Majd jövök. - azzal felkapom a dzsekimet és a Motoromhoz lépek. Franc fog itt tüsténkedni, amikor más fontosabb dolgom is akad. Sört kell szereznem az esti Szuperkupához. Nem érek én rá most órát tartani a sok taknyosnak. Majd ha ráérek, akkor visszajövök. Gyorsan le is lépek, nehogy eszébe jusson valakinek utánam jönni. Még a végén itt találok maradni egy pár órát és befognak valami tanulmányi kirándulásra. Már csak az kéne! Gyorsan el is hagyom a Birtokot. Keresek is egy kis csendes Ivót, ahol eltöltöm az időt a Döntőig. De az is lehet, hogy majd ott nézem meg a Giants meccset. Találok is egy csendes helynek ígérkező kis lebújt, és a bárpulthoz telepedek. A korsó söröm mellett ülve, végre a szivaromra is rágyújtok. Most legalább nyugton lehetek a zargatásoktól. – Persze, gondoltam én, hogy egy ideig nem szúrok szemet senkinek. Tévedtem. Mellettem ülő férfi éppen a szivarfüstömre tesz megjegyzést, amit nem igazán veszek figyelembe. - Ha nem tetszik, akkor ülj odébb.- vetem neki oda a vállam felett a válaszom, miközben iszom a sörömet. – Szabad Országban élünk, Öcsi.- most nem igazán akarnék társaságot. Bár, ahogy hallom a hátam mögül, nemcsak én vagyok itt az egyetlen, akit kiszúrt a helyi Törzsvendég gárda.
A kocsma csendes, és egészen jó helyen van, de kezd kellemetlen érzésem támadni. Sokan vannak a városnak ezen a szegletén, akik nem szívelnek minket, akik még a Sokoviai Egyezmény visszaállítását szorgalmazzák, és egy párszor már nyíltan is felléptek ellenünk. Egyszer az utcán köpött le egy jóérzésű polgár, és szörnyetegnek nevezett. Ahogy elnézem ezt a helyet, lehet, hogy itt is bele futottam egy két ilyenbe. Jaj de jó. Végül is én vágytam bunyóra, de lehet elhamarkodottan kívántam. Nem vagyok elég egyedül, ha ez a sok marcona fazon úgy dönt, hogy nekem ront, szupergyorsaság ide vagy oda. Felpislogok a mellettem ülőre, a következő szivarefelhő útjából ügyesen kitérek. Ismerősnek tűnik, de nem tudnám megmondani honnan, de ha lehetne, egy tippem azt mondanám, ő is valami hozzám hasonló. Nem szemétkedésből mondtam az, imént amit a füstről mondtam, de a tanácsát megfogadva egy kicsit arrébb kúszok, persze nem annyira, hogy a beszélgetés lehetőségét is elszalasszam. Közben néha-néha gyanakodva körbe nézek, figyelem, hogy mikor akarnak esetleg felém dobni egy sörös üveget. Mozgolódás van, egyértelműen, susmorgás. És ez a szivarozó kollégának is feltűnt, bármennyire is úgy tesz, hogy nem érdekli, mi történik körülötte. Úgy döntök, jobban járok, ha egy kicsit össze haverkodom vele, így intek a csapos csajnak, és kérek egy korsó sört. Mikor kiadja, egy laza mozdulattal megfogom a korsó fülét. - Hé, haver! –szólok a férfi felé, elvigyorodom, ahogy rondán rám pislant- Igyál egyet! –mondom mosolyogva, és a pulton felé csúsztatom a habzó italt. Figyelem, ahogy egy pillanatra gyanakodva nézi, mintha attól félne, hogy meg akarom mérgezni. Edzőcipőbe bujtatott lábam türelmesen dobol a szék lábán, míg azt várom, hogy elfogadja a békejobbot, és bele igyon az aranysárga italba. Tudom, hogy néha irritáló vagyok, de nem akarok vele balhét. Sokkal jobb lenne, ha mellettem állna, ha esetleg verekedés robban ki a kultúr közönséggel. Míg az „ítéletet” várom, szemem egyfolytában idegesen pásztázza a termet. Kellemetlen érzésem van, mindenki készülődik, és egyre többször hallok ki nem épp kedves szavakat az alapzajból. Pedig csak iszogatni akartam, de hát tessék, sehol sincs nyugta az embernek. Nem tudom, hogy miért nem lehet megérteni, hogy mi értük vagyunk, és nem ellenük. Volt idő, mikor ellenük voltam… rövid és fájdalmas idő, amit a Hydra szolgálatában, majd Ultron mellett töltöttünk. A Hydra csinált fegyvert belőlünk, és Ultron segített (bár nem ez volt a célja), rá jönni, hogy rossz úton járunk. Úgy elmélyedek a gondolataimban, hogy észre sem veszem, hogy mogorva arcú barátom bele ivott a sörébe, mire észbe kapok, már a korsó felénél jár. - Egészségedre Haver! –szólok egy kis mosollyal, inkább megpróbálom elhessegetni a rossz érzésemet, és a pult felé koncentrálni.
Ez a szép csendes iszogatásom se úgy alakul, ahogy elterveztem. Kezdődött a hajnali csengővel, amit valamelyik buzgómócsing nem kapcsolt ki. Arról nem is beszélve, hogy az esti kupadöntőre a sört be kell még szereznem, de azt se tudom, mert órát kellene tartanom a taknyos kölyköknek, akik állandóan a nyomomban vannak. A Motoromba meg tankolnom kellene, és ráadásként, hogy ne is legyen kétségem erről a pocséknak induló napról, még a Prof is a fejemben sorolta el a kötelezettségekkel járó problémáit, aminek persze én vagyok az okozója. Még az sem vidított jobb kedvre, hogy ebben a Kocsmának erősen látszó Bárban egy megátalkodott sört se tudok úgy elfogyasztani, hogy ne pofázzon be nekem valamelyik helyi nagylegény. A szivaromra gyújtva még tetéződött a kötekedő megjegyzést tevők száma. Ez már igazán kimeríti a tűréshatárom éppen-hogy cérnaszálon lógó idegszálait. Eleinte nem is törődtem a gúnyos és lekezelő mondatokra, amik a hátam mögül hallatszanak. A mellettem ülő „füstérzékenyre” meg csak egy vállrándítással nézek. Fene se érti a mai fiatalokat! Bár az igaz, hogy nem csak egy szivarra gyújtottam rá, de az már kezd bosszantani, hogy a piszkálódás nem marad abba egy fél óra elteltével se. Kicsit sandán nézek erre a szőke szépfiúra, aki - valljuk be- nem éppen kortisztelő módon szólt hozzám. De nem is érdekelt volna, ha meg nem hallom azt a megjegyzést, amit kivételesen nem nekem címeztek. Ha most azt mondanám, hogy nekem semmi közöm nincs ehhez a kialakuló dologhoz, akkor persze senki nem hinne nekem. Állandóan támadás éri a mutánsokat, holott egy rossz mozdulatot se tettek, akkor is lesz pár ember, akik Pestisként tekintenek ránk. Ez a fiatal fiú mellettem elég szépen kapja az ívet a helyi csőcseléktől. Pedig nem is tett semmit azon kívül, hogy bejött és ivott valamit. Én már megtanultam kezelni a dolgokat. Van mikor kissé erőteljesebben csapok oda, de van, mikor a szép szó már nem elég. Ez a napom se indult olyan flottul, ahogy egy átlagosnak mondható mutáns ébredne fel az ágyából, de ha jobban bele gondolok, akkor nekem már az számít rendes napnak, mikor bunyóval végződik. Hiába akarom csendben kivárni a kezdést a Döntőre, már látom, hogy nem tudok kitérni a válaszadás elől. Még egy kicsit várok, hogy ha abbamaradnak az epés megjegyzések áradata és jobb belátásra térve elmennek innen a bánatos fenébe ezek a „jól-neveltek”. De ahogy hallom, nem fognak addig nyugodni, míg nem verek be pár orrot és arccsontot. Lassan emelem a számhoz a poharam, de nem kapkodom el az italom fogyasztását. A Sörivásnak van egy rituáléja számomra, és ebből nem engedek. A fiú még mindig itt gondolkodik, hogy mit tegyen. Érzem a lélegzetvételén, hogy szaporább és a szívverése sem éppen emberhez hasonlítható. Az meg teljesen megerősítette bennem a gyanúmat, hogy ez az este sem fog gond nélkül lezajlani. A Srácon megfigyeltem a tanakodást velem kapcsolatban, és nemsokára döntése születik a gondolataiból. Majd ennek hangot is ad, aztán egy nagy korsó sört enged útjára a Pulton felém. S ahogy a habzó ital elérné a végét a rögtönzött sínpályának, egy mozdulattal elkapom a fülét és magam elé teszem. Nem volt szándékomban elfogadni semmit tőle, sem mástól, de az egyre szaporább megjegyzések a fiatal felé, eléggé kezdtek bosszantani. Nem akarok balhét, így inkább úgy teszek, mintha csak most hallanám meg az ivásra buzdító mondatát. - Kössz. - rendeztem le egy kurtított válasszal, amit picit meg is nyújtok szándékosan. Nem tulajdonítottam nagy jelentőséget a „Haver” szónak, de aztán éreztem az egyre feszülő légkört a mögöttem lévő díszes társaság felől. De most furcsamód nem felém terelődik a figyelmük, hanem erre a srácra, aki alig lehet úgy 25 éves. Azt érzem rajta, hogy más képességekkel rendelkezik, de azzal is tisztában vagyok, hogy a túlerővel szemben nem sok esélye lenne. Ez a napom amúgy is pocsékba ment, de nem engedem, hogy másnak is elrontsák, ezek az anyaszomorítók, akik nem is sejtik, hogy egy vén Farkassal hozta velük össze a balszerencséjük. Amint a vállam felett hallom, hogy egy asztal sarkának vert sörösüveg szilánkjaira robban a támadó kezében, már tudom, hogy meg fogom állítani a támadását a fiú felé. Csak az a kérdés, hogy felkészültek-e egy olyan csapásra, amit belőlem hoztak elő? Amint a hátam mögé ér az alattomos mozdulatával az egyikük, egy villámgyors fordulattal csavarom ki a karját vállból, széles vigyorral az arcomon. - Nem tanítottak meg, hogy törött üveggel nem hadonászunk?- szorítok rá a kezére, majd egy nagy reccsenéssel törik össze a csonka üveg a tenyerében. De látszik is a döbbenet az arcán, ahogy a szilánkok belemélyednek a testébe.
