Szerintem elbűvölő a modorom, csak kevesen értékelik! A külső megjelenésemre meg ügyelek, hogy a kedvem szerint öltözzek. A sexy borostámat, meg jó pár napig növesztem, hogy még véletlenül se hasonlítsak Scott makulátlan simaságú fejére. Még csak az kéne, hogy összetévesszenek vele! A szálkás izomzatomat és az erőtől duzzadó karomat meg irigyeljék csak a többiek! Szeretnének úgy kinézni, mint én! Persze a Professzor sokszor dicséri a lehengerlő stílusom, de mit tegyek, ha nem mindenki érti a halálosan éles nyelvem, és a fene nagy kedvességem. Akinek meg nem tetszik, az álljon csak sorba, és lejátszhatjuk egy bunyó keretében...  
képesség »

Régen kezdődött. Amikor még családnak hittem a szeretteimet, és a legjobb barátomról kiderült, hogy a féltestvérem. Talán akkor tapasztaltam meg a hazugságokat és az élet furcsaságait. Victorral utaztunk és harcoltunk a katonaéveink alatt. Én inkább a dühöm levezetéseként éltem meg, de Victor élvezettel kínzott meg embereket, mutánsokat. Egy ideig még együtt voltunk, de aztán eltávolodtunk egymástól. Én normálisabb életre vágytam, és a gyilkolás nem volt már az életem része, mikor megismertem egy lányt. Hasonló volt hozzám. Vele el tudtam volna képzelni az életem fenn a hegyekben. Rendes meló, család, kis faház, távol mindentől.. De egy nap elvesztettem mindent, és újra magányos maradtam. Még az emlékeimet is törölték, mikről azt hittem, hogy örökké a szívemben élnek. De tévedtem! Stryker tett róla, hogy egy napon elveszítsem a családom megmaradt emlékeit, és a Szerelmemet. Magányos lettem és elkeseredett. Sodródtam a világban, keresve a múltam kieső részét, és azt, aki mindezt okozta. Alkalmi bunyókban vettem részt, így tengődtem évekig. Az ital is segített egy ideig, de aztán a züllés kezdett megállíthatatlanná válni. Próbáltam feleleveníteni, hogy mi történt a kieső években, de ezt csak később tudtam újra kideríteni, mikor a Professzor egy pár részletet kiolvasott a fejemből. Stryker azt is elintézte, hogy ne emlékezzek arra az időre, mikor kísérletezett rajtam. Nem felejtem el neki megköszönni, ha megtalálom. Kutattam sokáig az emlékeim után, de csak a dögcédulán lévő név emlékeztetett az eredeti nevemre, amit el is felejthettem volna, ha nem találkozok Xavier mutánsaival, s vele Vadóccal, akit a véletlen sodort mellém. Ez a lány hasonlít ifjúkori önmagamra, és ugyanazt a magányt éli meg, mint én anno. A megismerkedésünk is bizarr volt, de a Kölyökben van valami, ami megfogott. A bátorsága és a küzdelme saját magával. Pont olyan, mint én voltam. Önfejű és magányra ítéltetett a képessége által. Senkihez nem érhet hozzá. Na ez a nem semmi! Fiatal és máris olyan egyedül kell élnie... de talán a Professzor iskolájában a képességét nem nézik ki, és hasonlóak közt lehet. Emiatt is becsülöm a Professzort. Olyanokon segít, akiket a társadalom kivetett. Ő reményt ad a mieinknek, akiket sehol sem nézik jó szemmel. Próbálkozott Xavier, hogy csatlakozzak hozzájuk, és tanítsak a Birtokon a fiatal tehetségeknek. De sok időbe tellett neki, míg rá tudott bírni a maradásra. Bár nem éppen miatta maradtam az Iskolájában, hanem egy tünemény megismerése vett rá. Jane. Olyan jelenség volt, hogy ha megláttam, mindent félretéve a társaságát kerestem. Ha Scott nem lebzselt volna mindig az utamban, akkor talán másként is alakult volna a kapcsolatunk. De sajnos mindig a legrosszabbkor bukkan fel az a tökfej... Azt se tudom, hogy mit eszik rajta ez a csodás nő?! De a közeledésemet végül nem hoztam nyilvánosságra előtte. Biztosan látta a gondolataimat, amit nem is rejtettem véka alá. Aztán kiderült, hogy Jane nem osztozik az érzéseimben, vagyis nem nyíltan, így tiszteletben tartva a távolságot vele a háttérbe húzódtam. De nem mondok le róla. Ahogy a szívnek sem lehet parancsolni, úgy nekem sem. Inkább tereltem a gondolataimat, de amikor megláttam, mindig megdobbant a szívem titkos vágya. Az Intézetben persze több száz gyerek és tanár volt. Köztük Ciklon, aki a viharnak parancsolt és Bestia, aki Hank névre hallgat. Jó fej! Néha az agyamra mennek az intelmeikkel, de lassan kezdem őket megkedvelni. A Professzor szállást és „normális” életet kínált nekem. Valahol díjazom is, mert sok év kóborlás és magány után úgy érzem tartozhatok valakikhez. A gyerekek meg felnéznek a Prof-ra, ami még nagyobb elismerést és tiszteletet vív ki a tetteiért, amivel életet és a képességeik fejlesztésével biztonságot is ad nekik. Lassan megismerek sok mutánst, köztük Magnetót. Aki persze nem olyan mint a barátja, Xavier, de valahol ő jobban ismeri, mint én. Túlságosan is szélsőséges nézetei vannak a hozzánk hasonlókkal és az emberekkel, de mivel Charles gyerekkori barátja, így igyekszem magam visszafogni a jelenlétében. Ami nem kis erőfeszítésembe kerül néha, de ez megszokott nálam. Magneto megismerésével, még sok kellemetlen dolgot sodor felém az élet. Ahogy Victorral is összefutok párszor. A testvérem inkább a gyors és kíméletlen oldalt választotta, amit én nem tartok helyesnek. Az is igaz, hogy nem vagyok egy visszafogott és szabálybetartó egyén, de a kedvtelésből gyilkolást abbahagytam. Most egy ideig az X-Men-ekkel tartok és a Professzorral. A szabadságvágyamat azért nem adom fel. De jó érzés tudni, hogy ide „haza” jöhetek. Bármerre is sodor az orrom, és a forró vérem… De egybevetve mindent, már nemcsak múltam és jelenem lehet itt köztük, hanem jövőm is.