• A hősök vitába szálltak egymással. Érveltek az egyezmény aláírása mellett és az ellen. Elsőként Steve Rogers Kapitány hagyta el a termet. Őt követte Natasha, majd kisvártatva Jennifer is. Tony és Bruce ott maradt társaikkal még váltottak néhány szót, majd együtt csatlakoztak a kiscsoportos megbeszéléshez.
» Szituáció: A csapat tovább beszélhet az elhangzottakról, és ahogy Charles javasolta Tonynak, megpróbálhatják egymást jobb belátásra bírni.
***
» Általános leírás: A hozzászólásod megírására egy hét áll rendelkezésedre. Amennyiben a partnered/partnereid hamarabb megírják köreiket, lehetőséged van az újabb kör megnyitására. Ha valaki nem írja meg egy héten belül a hozzászólását, a kör újra indulhat (mivel sokan vagyunk, törekedjünk nem megváratni egymást). A Kalandmesternek jogában áll a karaktereket útmutatásokkal irányítani, illetve hozhat be egy-egy körbe/szituációba újabb karaktert, illetve vihet ki, ha eltűnik a játékos, vagy a szituáció úgy kívánja.
- Reagsorrend: nincs. - A felvonás résztvevői: Steve Rogers, Tony Stark, Jennifer Walters, Natasha Romanoff, Bruce Banner - Becsatlakozhat: Vízió, James Rhodey, Sam Wilson
A poszt írója ∞Vendég
Elküldésének ideje ∞Csüt. 21 Júl. 2016, 21:44
Ugrás egy másik oldalra ∞
Vihar elõtti csend
Hosszú ideje számítottam rá, hogy a kormány felbukkan és aljas módon megpróbál minket darabjainkra szedni, de azt nem gondoltam, hogy ilyen elvetemült módon állítanak minket választás elé. Családdá nőttük ki magunkat, és most, ellenségekké akarnak léptetni bennünket. Előakarják húzni belőlünk azt, amik nem vagyunk. Épp az olyanok ellen vívtam meg a legnagyobb csatáimat, mint amilyen Ross tábornok. Azért akartam katona lenni, hogy megvédhessem a hazámat. Nem pedig azért, hogy ugráljak a hazának. Az újvilágban számtalanszor csalódtam már a kormányban, és a szavában is. A szabadságért küzdöttem. Annak a szimbólumaként léptem a porondra és vért és verejtéket nem sajnálva küzdöttem föl magamat. Most, hogy az államoknál nagyobb hatalmak is játékba léptek, már nem bíznak meg bennünk. A világ sosem volt kisebb, csak azért, mert annak hittük mi. Thanos, és az égiek már réges-régen vívták csatáikat. Most, hogy a föld bajban van, azt akarják, hogy szemellenzővel kövessük minden parancsukat. Sajnálom, de ha a parancsok nem megbízható, a serege sem az. Elmerülve gondolataimban támasztom a korlátot, mikor Natasha felbukkan a folyosón. A fejem, és törzsem felső része automatikusan felé fordul. Tudom, hogy mi jár a fejében. Épp ugyanaz az ember, mint nekem. Épp az, aki az otthonában bujkál ebben a percben is. - Mi lesz most? - kérdezem sóhajtva kissé eltolva magam a fémcsőtől, mikor felbukkan Jennifer és az oldalamra lép. Egy bátorító mosolyt ejtek irányába és jobbom külső részével megsimítom felkarját. Egy alkalommal már álltunk így céltáblát rajzolva a hasunkra egymás mellett. Most újra úgy alakult, hogy egy oldalon állunk. Bocsánatkérően, és büszkén állok a nő oldalán. - Jól vagy? - kérdezem halkabban a vártnál, majd köszörülöm a torkom, mintha efféle biológiai problémára gyanakodnék. Jennifer az utóbbi időben közel került hozzám. És most, hogy a helyzet így alakult, nehezebben viselem el magam mellett, mint eddig bármikor. A női ismerőseim közül talán ő a legerősebb, és én mindig óvni akarom őt. Ostoba, nevetséges gondolat. Hiszen nem egyszer bebizonyította már, hogy mennyire rátermett, és energikus. Hozzá képest még mindig az a kis ember vagyok... Miközben a két nő között cikázik tekintetem, megpillantom a vállaik fölött Brucet, ahogy Tonyt tolja irányunkba. Eléggé egyértelműen ellentét alakult ki közöttünk, ami a véleményt illeti. Megértem. Megértem mindkettőjüket. De attól félek, hogy a kellő információ hiányában én nem vagyok annyira érthető, mint az ő érveik. - Dr. Banner, Stark. - intek fejemmel irányukba, majd a korláthoz közelebb eső tenyeremmel rátámaszkodom a csőre ismét, és úgy nézek a kiscsoportra körülöttem. A két férfi felé különösen lágy mosollyal pillantok. Bruce és Jennifer szemkontaktusát pedig alaposan tanulmányozom magamban.
Az utóbbi években számtalanszor elbizonytalanodtam azzal kapcsolatban, hogy jól döntöttem-e, mikor hagytam, hogy Clint lebeszéljen arról, hogy lelövessem magamat vele. Gyakran megfordult a fejemben, hogy talán minden próbálkozásom és erőfeszítésem hiába való, hisz a kormány sosem fog elfogadni minket, a csapatunk hiába lett egy család, idegennek érzem magam köztük. Ráadásul sokak szemében még mindig egy kettős ügynök, egy egykori kém és bérgyilkos vagyok, pedig azt még nem is tudják, hogy minden túlzás nélkül állítható rólam, életem legnagyobb és egyetlen szerelme a Tél katonája, azaz James Barnes. Évekkel ezelőtt ugyanez a szituáció állt fenn kettőnk között, bujkálnunk kellett, hogy egyikünk se haljon meg, vagy legyen megbüntetve. Most ismét ezen kell keresztül mennünk. És mindezt azért, mert képtelen voltam megtartani a távolságot tőle. Akkor, amikor megcsókoltam őt azon a HYDRA bázison, már eleve elkezdődött valami köztünk, közös múlt ide vagy oda. És ebbe az egészbe sikerült belekevernem Steve-et és Clint-et is, hisz mindketten tudják, hogy a férfi nálam van és egyik biztosan, míg a másik csupán sejtései alapján tudja, hogy mit is jelent nekem az egykori bérgyilkos. Nekem a férfi az életem, a mindenem, a gyengém, a lényem azon része, amiért megérte az a sok szenvedés és fájdalom. De egyedül képtelen voltam ésszerűen látni a dolgokat, így kénytelen voltam megkeresni Steve-et, miután távozott a teremből. Gondoltam, hogy a folyosón talált magának helyet, így mikor megláttam őt, automatikusan indultam meg felé, közvetlen mellette állva meg, hogy úgy pillanthassak fel rá. Felém fordult és feltette azt a kérdést, amire a választ éppen tőle kívántam megtudni. -Őszintén nem tudom. De nagyon fé… -de a mondandómat nem sikerült befejeznem, mivel Jennifer is felbukkant köreinkben, amit nem is bántam. Biztos voltam benne, hogy azt mondtam volna, hogy nagyon féltem James-t és a kettőnk törékeny, amúgy sem zökkenőmentes viszonyát. Mindig kételkedtem abban, hogy visszakaphatom a férfit, de most, hogy ismét megszereztem őt magamnak, nem akarom elengedni. Fizikai és lelki fájdalmat okozna nekem, ha nem tudhatnám a közelemben, nem ölelhetném és csókolhatnám meg, amikor én akarom, és nem szólhatnék hozzá. Nagyon szeretem őt, mindig is szerettem és fogalmam sincs, hogy mit is kéne tennünk most. Barton-nak azt mondtam, ha kell, James-el együtt menekülök el, akár a kontinensről is, de olyan veszélyt jelenthetek rá, amilyet ő rám talán soha nem tudna. Hiába a HYDRA programja és az aktivációs szavak, én egy egész kormányt zúdíthatok rá a perc tört része alatt. Egyszer már elvettem tőle mindent, most nem akarom ezt tenni vele… A hátamat aztán a korlátnak vetettem és a Steve-hez közelebb eső kezemet az ő kézfejére csúsztattam, ami szintén a korlátot markolta. Előtte kár lenne titkolnom, hogy mi játszódik le bennem, a környezetünk pedig had gondoljon rólam azt, amit akar. Persze ezt az egész műveletet csak akkor hajtottam végre, ha a férfi nem húzta ki a tenyerem alól a kezét. -Clint hozott el, de neki még más dolgai vannak… kölcsönkérhetem a motorodat, hogy haza tudjak menni? –néztem a mellettem állóra kissé félve, halkan motyogva el a szavaimat neki. Felőlem velem is jöhet, de nem muszáj itt hagynia a többieket, szerintem neki fontosabb a csapat, mint ahogy én bármikor képes lennék viszonyulni hozzájuk. Nem várhatom el tőle, hogy velem jöjjön és itt hagyja a családját.
A poszt írója ∞Vendég
Elküldésének ideje ∞Szomb. 23 Júl. 2016, 21:04
Ugrás egy másik oldalra ∞
Vihar előtti csend
Engem is megrázott a kormány lépése. Legyek akármilyen flegmatikus személyiség, nem vagyok jégből. A mostani állapotom miatt pedig különösen ragaszkodom a csapathoz és annak minden tagjához. Nincs ínyemre, hogy elvárják, hogy a szakadék egy-egy oldalára lépjünk. Inkább csücsülnék dalolászva a verem közepén, odalenn, mintsem dulakodásba fúljon a párbeszéd közöttünk. Hősök vagyunk, és nem bajkeverők. Most bizonyíthatjuk. De ehhez szükség van rá, hogy mind támogassuk az államok döntését. Nem inoghatunk meg. Ha nem tudunk csapatként eléjük járulni, azzal is bizonyítunk valamit... Banner belekapaszkodott a fogóimba, és jó barát módjára tolni kezdett. Nem mintha a kezeim is megsérültek volna, de biztosra veszem a mimikájuk alapján, hogy számukra pozitív feltöltődést biztosít, ha segíthetnek egy nyomorékon. Olyanon, mint én. - Mindannyiunknak meg van a maga keresztje. Érthető, hogy a szabadság élő jelképe nem fogja meghajtani a fejét. Talán idővel, ha mérlegel, belátja, hogy most rosszul döntött és mind leülünk a tábortűz mellé és emlegetjük majd, hogy m a j d n e m milyen rosszul sült el az egyezmény... - nézek vállam felett profilból oldalra, majd ahogy közeledünk a kis csoporthoz, mit Jennifer, Natasha és Steve alkot, elcsendesedem. A zöld család dúl-fúl, pedig még el sem jött a vihar. Rogers alaposan elsápadt, pedig egyébként sem napbarnított. A vörös pedig jócskán meglepett a kijelentésével, de nem tisztem számon kérni. Mindenki maga dönt.
***
Rogers intelmére magam is biccentek, majd Romanoff kérésére kieresztek egy sóhajt. Mindenki menekül, pedig még nem is fogócskázunk. Köhintek, majd tenyereim összedörzsölve felhúzom az állam. - Mi a terved? Mert ugye van terved? - pillantok fel a Kapitányra, majd a két nőre lopva nézek, ha még ott állnak mellette. Biztosra veszem, hogy nem fog lemondani az emberek védelméről. Lett volna alkalma otthont építeni, még sem tette. Az ilyen jellemmel megáldott férfiak nem mondanak le a harcról. Bár tudnám, hogy mi motiválja azt a makacs fejét. - Meg kell állapodnunk velük, Steve. Wanda nem fogja levadászni Pietrot, ahogy gondolom Banner sem viszi el Jennifert. Patthelyzet. Hiába vagyok zseni, és van az oldalamon... a kocsim mögött egy másik, egyszerűen tanácstalanul állok ezelőtt. - engedem tartásom pihenve belesüllyedni a bőrszékbe, majd onnan követem végig a csoportunk tagjait.
Szótlanul ülök még egy darabig, csendben, a gondolataimba merülve, mintha tudnék bármin is jelen pillanatban gondolkodni. Csak az jár a fejemben, hogy ez nem helyes, illetve, vajon mit gondoltak a felsővezetésben? Most ha nagyon szemét akarnék lenni, akkor azt gondolnám, hogy ami nincs, azzal nem lehet. Talán őszintén hittek ebben? Már hogy mindenki fejet hajt és aláírja? Semmi bajom azokkal, akik holnap Bécsbe utaznak, hogy aláírják, mindenkinek meg van a saját döntése, de a börtön az már túlzás, a Bosszúállók egymás ellen fordítása meg egyenesen életveszélyes. Most pusztán elvi síkon, ha adott esetben aláírnám, amit ugyebár nem fogok megtenni, de ha megtenném és valamelyik társam ellen küldenének, szinte kizárt, hogy végre tudnám hajtani a feladatot. Nem feltétlen a képességeink közötti különbségekről van itt szó, hanem emberekről és érzésekről. Ez már több, mint aminek indult, különleges képességekkel rendelkező emberek egy csoportja, akik egyszer-egyszer összeállnak a jó ügy érdekében, vagy megmenteni a világot. Kialakultak különféle barátságok és egyéb kapcsolatok, erre jön ez a törvény, ahol abszolút laikusok akarnak parancsolna olyan erőknek, amit esetleg még maga a használó sem ért, illetve akarnak éket verni emberek közé. Valahol gondolom ez az egész azért indult, hogy nyugalom legyen végre a világban, de nagyon rosszul sült el, illetve sül majd el, mert még nagyon az elején vagyunk. És már most nem értünk egyet, mi lesz holnap? Mi lesz akkor, ha már aláírták azok, akik így döntöttek, a többiek meg … nem tudom felfogni ezt az egészet. Hülyeség, ez az egy szó, ami erről eszembe jut. Többször is végiggondoltam már és még mindig azt mondom, hogy egyet értek azokkal, akik aláírják, de ha én megtenném, az elveimmel mennék szembe, ami itt és most borzasztó gyerekesen hangzik, de én komolyan tartom magam hozzájuk. Mire feleszmélek, a terem gyakorlatilag kiürül, elég kevesen maradtunk, ezt emészteni kell mindenkinek és nem lesz egyszerű. Irtózom már a gondolattól is, hogy akár bármelyikük valaha is az ellenségem legyen. Nem, soha nem lesznek azok, még ha nem is állunk majd egy oldalon. Egy pillanatra elkapom Doktor Banner pillantását és én sem tudom, miért, de hirtelen lesütöm a szemeimet, mint egy gyerek, aki valami rossz fát tett a tűzre. Most ez azt jelenti, hogy kételkedem a saját döntésemben? - Bomlasztás ide vagy oda, ez őrület… - morgom csak úgy céltalanul bele a vakvilágba, majd felállok az asztaltól, biccentek a még bent maradtaknak és én is elhagyom a termet.
###
Először csak céltalanul járkálok és gondolkodom azon, mi lenne a helyes, de mindig ugyanaz a válasz. Nem írhatod alá, Sam! Szép kis belső hang, mert két gondolattal később viszont önmagát cáfolja. Nagy járkálásom közepette végül ráakadtam egy beszélgető csoportra és most is az az érzetem támadt, mint egy pillanatra bent a tanácsteremben. Kis hal vagyok én ezekhez az emberekhez képest, de már mindegy, benne vagyok én is. - Van itt olyan, aki mégis képes lenne rá? – teszem fel a kérdést, amire érzésem szerint a válasz mindenki számára egyértelmű. – Lehet, nincs jogom beleszólni, régebb óta vagytok már egy csapat, minthogy én képbe kerültem, de hogy valaha is egymás ellen forduljatok, forduljunk? Xavier professzornak igaza van abban, hogy Ross egymás ellen akarja fordítani a csapatot, mert valószínűleg tudja, az egyetlen, aki képes elbánni egy Bosszúállóval, az egy másik Bosszúálló, az egyezménnyel pedig kiszűrheti azokat, akiket felhasználhat. Ha máshoz nem is, a lelki terrorhoz nagyon ért, illetve értenek azok, akik kitalálták ezt az egészet. – lehet, hogy a világ legösszefüggéstelenebb marhaságát sikerült elmondanom nekik, de én így látom, nekem ez a véleményem. Most, ha már egyszer kimondtam amit gondoltam, nem fogok visszavonulót fújni.
A poszt írója ∞Vendég
Elküldésének ideje ∞Vas. 24 Júl. 2016, 00:28
Ugrás egy másik oldalra ∞
Vihar előtti csend Azt mondom, nem..."
Hangok vesznek körül a térben. Puha zajok. Ahogy önmagam átkarolva lépdelek a szürke folyosón és azt tervezem, hogy kilépek a megteremtett életemből, mentálisan múltamba tartok vissza, oda, ahol még ártatlan s gyermeki volt az élet. Egy lila ruha feszül a kislányon - a kedvence, amit gondosan igazgat magán apró ujjacskáival. A fiút lesi ablakában, holott még nyoma sincs. Alig várja, hogy lássa. És a kocsi alighogy megáll a kicsiny ház előtt, a ragyogó szemű leány kilövi magát szobája ajtaján, ordítva-sikítva csinál óriási hangzavart örömében, lerobog a lépcsőn és kitárva a bejáratot rohan... rohan, míg el nem éri a komor tekintetű, vékonyka, alig tizenkét éves srácot. A barna hajkoronás lányka éppen csak hét múlt, s mikor elvigyorodik, egyik tejfogas metszője hiányzik helyéről. Épp tegnap esett ki végre, habár a fél szája be volt dagadva miatta, hiszen leesett a mászóka legtetejéről, a fogat pedig meg sem találta végül, úgy elrepült... de ezen senki nem lepődött meg. Jenny állandó jellegű izgése-mozgása gyakran járt különféle külsérelmi nyomokkal. Nemcsoda hát, hogy a srác alapos tanulmányozásba kezd, majd ahogy illik, lazán kiröhögi. Egyszerűen kiröhögi! Amíg meg nem harapják... Nyomorultnak érzem magam, mikor elvész az emlék. Szertefoszlik, mint nemrég megteremtett zöld életem. Ezért aztán úgy érzem, magányom összezúzza törékenynek tűnő vázam. De a nagylányok nem sírnak... Hamar odakeveredem Natasha és Steve mellé. Bocsánatkérően nézek a vörös hajú nőre, hiszen nyilván megszakítottam közöttük valamit, s bár a fal, amelyet közötte és közöttem érzékelek néha bizalmatlanságot áraszt, Natasha akkor is kiképzőm és egyik társam. Tisztelem őt, méghozzá végtelenül.- Bocsánat, ha megzavartalak... - Ejtem és megállok mellettük, bár tartásomon látszik, Steve felé húzok jobban. Nem tehetek róla, sok időt töltünk együtt és a kötelék ott feszül. Jelenleg úgy érzem, ezen a nyomorult világon csak rá számíthatok s ettől ajkam megrándul az íve lefelé zúgásában. Leszegem a fejem, mikor hozzám ér és hogylétem felől érdeklődik. Nem tudok hazudni. - Nem. Egyáltalán nem. Pokolian aggódom a jövő miatt. - Végül veszek egy mélyebb levegőt és mégis oda varázsolok egy felületmosolyt, amit államat felszegve, szemeibe pillantva ejtek a Kapitány felé. Szenvedek. De nem én vagyok az egyetlen, s erre emlékeztetem magam, míg Natasha halk hangja beszél hozzá. A lány tizenhét éves, népszerű és hiú. Az a fajta, aki korához képest érett testileg-lelkileg, a középsuli dívája, akiért megvesznek a srácok. Jogot akar tanulni, már eldöntötte, emellett rendszeresen sportol a stréber szépség! És most ott ücsörög a piciny ház tornácán, mert becsapta a nagy szerelemnek hitt aljas dög. Még hogy az élet könnyű, hm? És ekkor lépteket hall egyre közeledni, s valaki leguggol mellé. Erős karok telepednek köré, biztos váll tartja magát, hogy fejét rátámassza és kizokoghassa bánattól sajgó szívéből a fájdalmat. A homályos éjszaka csillagai pedig a tanúk rá, mennyit jelent, ha van, aki mellette áll. - Megmondtad, hogy nem hozzám való. Hüppögte fivérénél is többjének, miközben alábbhagyott a szerelmi bánat. Arra gondolt, Bruce mindig is jobban ráérez, ha valami nincs rendjén. Fejem elbillentem az érkezők felé, akik szertefoszlatják az emléket. Lágy, szomorú pillantást vetek Bruce felé, még levegőt sem véve a pillanatban. Nem mozdulok, pedig tudom, nem lesz ez így jó. Ezúttal nem érzem úgy, hogy igaza van, ezúttal azt érzem, hogy baromi nagy átverés az egész. Végül Tonyra vándorol tekintetem, és még mindig furcsa az érzés, hogy le kell pillantsak, hogy létrejöjjön mindez. A csata képe, hogy Carol elhúzza előlünk, a két zöld alak elől, közvetlenül Thanosba csapódásunk előtt... Feszülten várom, mit mond a neki szegezett kérdésre Steve. Miféle terve lehetne? Vagy aláírjuk, vagy nem. Nincs kiskapu, hiába szólal fel agyam mélyén az ügyvéd. Börtöncella vagy póráz. Esetleg... halál. - És mindehhez elég egyetlen papiros... Már-már bámulatosnak találnám a dolgot, ha nem rühellném a helyzetet úgy, ahogy van. - Sóhajtom Stark felé, miként magam elé fűzöm karjaim. Samet hallgatom, mikor csatlakozik hozzánk, noha akaratlanul is egyetlen személyre fókuszálok közben újra és újra. -Nem tartom fairnek, hogy kihasználják a lelkiismeretfurdalásunkat a történtek miatt. A Nyilatkozat csak az egyik fél számára kedvező, a mi jogainkra pedig nagy ívben tesznek. Húzhatjuk az időt, vagyis, húzhatnátok azzal, hogy senki nem jelenik meg az aláírás napján, viszont ez csak ideig-óráig megoldás, és az sem biztos, hogy jó fényt vetne arra, aki komolyan gondolja, hogy rábólint. - A tényeken pedig mit sem változtatna, gondolom, miután befejezem s tekintetem lemondón végigjáratom mindenkin. Legfőképp a két zsenin...
Csalódottan vettem tudomásul, hogy a csapatot ennyire megosztotta az ultimátum. Minden egyes barátom távozása egy-egy újabb tüske volt a szívemben. Barátnak hívtam őket? Igen, én úgy tekintek rájuk, s talán éppen ezért fáj ennyire. Egymás életét mentjük meg a harcban, egymás oldalán küzdünk az emberekért, egymás támaszai vagyunk a bajban, s most... egymás ellen feszülünk, még ha egyelőre csupán mentális síkon is. De ha mindez nem változik, ugyan, mennyi idő kell ahhoz, hogy a kormány Hulkot bevesse ellenük? Nem akarom! S bár teszek az emberek véleményére, hiszen mindig is szörnyként tekintettek rám, de azt sem akarom, hogy életünk végéig menekülnünk kelljen. Ha kell, katonák fogják lerohanni a bázist, ha kell, a világ végére követnek minket, s ha kell, olyan fegyverekkel támadnak ránk, melyek újabb civilek életét követelik. Nekem ebből elegem van! S bár nem tetszik a kialakult helyzet, sőt, Ross önelégült arcától hánynom kell, mégis... nincs más választásunk. Sam kijelentésére bólintok egyet. Bár nemrég óta van a csapatban, akárcsak unokahúgom, mégis lehet, hogy hamarosan a kormány olyan dolgokat kényszerít majd ránk, amihez korántsem füllik a fogam. Sam jó ember, s Steve mellé áll, hiszen jó barátok. Mi lesz, ha el kell kapnunk őket?...
Samet magára hagyjuk a teremben, Tonyt pedig a folyosón tolom, mígnem Stevel, Natashaval és unokahúgommal találjuk szembe magunkat. Rögtön ezután Sam is csatlakozik. - Kapitány, hölgyeim. - köszönök vissza még a férfi megérkezése előtt. Egyre csak Jennt nézem, s képtelen vagyok felfogni, hogy ott áll abban a csokorban, ahol én nem vagyok. Hiszen csak nemrég kaptam vissza. Együtt harcoltunk Thanos ellen. Az a kislány, aki régen oly bájosan nevetett velem, akinek a kis fürtjeivel játszottam, s kit soha nem akartam elengedni... Most képtelen meglátni a helyes utat. Vagy ezúttal én tévedtem el? Erősen kapaszkodom Tony kerekesszékének fogantyújába, s képtelen vagyok megszólalni. Csak hallgatom, ahogy a két stratéga egymáshoz szól. A harc soha sem volt az erősségem, a kémcsövekhez, a mikroszkópokhoz értek, nem a stratégiához. Azt meghagyom sokat látott barátaimnak. Addig is Jenn tekintetét fürkészem. Mígnem Tony megemlít minket is. Wandának Pietrot, nekem pedig Jennt kellene elkapnom? Csak a rideg talajt bámulom, képtelen vagyok megszólalni. A puszta gondolattól is beleborzongok... Sam helyes meglátással rukkol elő. Charlesnak valóban igaza volt. Hiszen még olvasott is annak a mocsoknak a fejében. És Ross eléri célját, ha minden így marad. Ha harcra kerül sor, csak még egyel több okunk lesz arra, hogy aztán még véletlenül se egyesüljön a csapat. Mi van, ha harcolunk, és meghal valaki? Kit fogunk okolni? Akik aláírták, vagy akik nem? Ki döntött rosszul? Később már hiába leszünk okosak. - Jenn, én nem akarlak levadászni. Tony jól mondta. Képtelen lennék rá. Ahogy Natashat sem, vagy a Kapitányt, vagy Samet. Egy csapat vagyunk, egy család. - nézek körbe a jelen lévők között, majd ismét Jennen állapodik a tekintetem. - Valóban igazságtalan. Ahogy mondtad. De ha nem megyünk el holnap, akkor is aláírunk egy dokumentumot, csak annak nem lesz nyoma, viszont azután teljesen jogosan fognak vadászni ránk. Hogy gondoltad a továbbiakat? Életed végéig menekülsz? - Majd tekintetemmel a többieket kémlelem. - És Ti? Natasha, Steve, Sam? Szabadság ide vagy oda... megtalálnak. És nem biztos, hogy csak az élve elfogásotok lesz opcionális nekik. Ismerem Rosst. Évekig vadászott rám. Élvezi az öldöklést. Harlemben teremtett egy lényt ellenem, épp olyan volt, mint Hulk. Az elpusztításomra hozta létre. Akkor Harlemben több tucat civil vesztette életét. Azt hiszitek, nem lesz képes újakat gyártani? Ha én, vagy Tony, vagy az aláírók nem lesznek hajlandóak értetek menni, akkor ahhoz hasonló szörnyek mennek. Mit fogtok csinálni akkor? - minden izmom megfeszülve támaszkodok Tony székére, majd mellé lépkedek. - Tony, mi pedig ölbe tett kezekkel fogjuk végignézni? - Csupán egy lépésnyire állok meg Jenn mellett, majd kezemmel végig simítok arcán. - Kérlek, gyere velünk holnap! Nem élném túl, ha... - hangom elhal, s szorosan megölelem a lányt.
• A jelenlévők folytathatják a csoportos megbeszélést, amikor Thor a helyszínre érkezik.
***
» Általános leírás: A hozzászólásod megírására egy hét áll rendelkezésedre. Amennyiben a partnered/partnereid hamarabb megírják köreiket, lehetőséged van az újabb kör megnyitására. Ha valaki nem írja meg egy héten belül a hozzászólását, a kör újra indulhat (mivel sokan vagyunk, törekedjünk nem megváratni egymást). A Kalandmesternek jogában áll a karaktereket útmutatásokkal irányítani, illetve hozhat be egy-egy körbe/szituációba újabb karaktert, illetve vihet ki, ha eltűnik a játékos, vagy a szituáció úgy kívánja.
- Reagsorrend: Thor kezd. Őt követően a sorrend tetszőleges. - A felvonás résztvevői: Steve Rogers, Tony Stark, Jennifer Walters, Natasha Romanoff, Bruce Banner, Sam Wilson, Thor - Becsatlakozhat: Vízió, James Rhodey
A poszt írója ∞Vendég
Elküldésének ideje ∞Vas. 24 Júl. 2016, 23:54
Ugrás egy másik oldalra ∞
3. FELVONÁS
- VIHAR ELÕTTI
CSEND.
Thanos pusztítása maradandó kárt okozott minden bolygónak, és élőlénynek egyaránt. Xandar noha javarészt elpusztult, mégis kezdi újból épiteni magát amiben sok-sok bolygó segítkezik, köztük Asgard is. Egy ideje már a hazámban vagyok, s nem nagyon tudtam semmit Midgardi barátaimról, de kellett nekem ez az otthonlét. Sif-el, és a többiekkel sok mindent pótoltunk, s meséltem nekik a Midgardi élet egyszerű és egyben bonyolult működéseiről. Örvendtem hogy nem panaszkodnak amiért nem vagyok jelen. Teljes mértékben megértik Midgardon tartózkodásom okát, ami nem más mint a Bosszúállók és Jane Foster. Az igazat megvallva itt Asgardon szinte nem változott semmi... Hogun jelen van, de sűrűn hagyja el Asgardot, és csatlakozik a népéhez. Fandral kezére még mindig akad egy lány, amit nem értek hogy már honnan szerez... Sif sokat edz, s küzd is, de a boldogságot egyelőre hanyagolja. Na és Volstagg-nak még mindig a méz sör és az étkezés a legfontosabb. Megígértem Heimdall-nak hogy ma tiszteletem teszem nála, hisz mióta itt tartózkodom csak akkor találkoztunk amikor megérkeztem. Valóban sok pótolni valóm volt, s még lenne is, de itt az idő hogy az én öreg barátom társaságában teljesedjek ki. A Bifröst csodás színein átkelve megérkezem hát a mindentlátó őrhöz. - Sűrű napok vannak mögöttem itt a hazámban barátom! De itt vagyok! - Szólitom meg ahogy közeledek felé. Jól tudom hogy rám nem ereszti tekintetét itt Asgardban, így őszintén reagál minden új információra amit felé közlök, ha közlök. - Jó itthon lenni barátom! - Teszem vállára a kezem. Feledtébb hallgatag jelenleg Heimdall, s nagyon belevan merülve valamibe. Bármi is legyen az, érzem hogy nem jó hírt fog felém közölni. - Thor! Intézkedéseid Midgardon fognak folytatódni! Bármennyire is örülök neked, barátaid kezdenek szétesni a Midgardi törvényrendelet miatt! - Szólt mély, s figyelmeztető hangon. Noha én nem látom amit ő, de szavai súlya teljes mértékben érződött. - Bármi is legyen az, tőlük fogom megtudni! Közöld távollétem, s Midgardi utam okát tartsd titokban! - Szóltam felé, majd elindultam a kapuhoz. Tekintetem Heimdall-ra emeltem, aki bólintással jelezte hűségét s elinditotta a Bifröstöt. Mielőtt átléptem a kapun, elmondta a pontos helyet, ahol megtalálom társaimat. Midgard-ra érkezve nem messze a helytől ahol vannak, olyan szempárok kísértek amik tele voltak gyűlölettel. Nem tudom mi történt amíg távol voltam, de úgy vélem valami olyasmi történt, amitől nem lesz a régi semmi... Megérkezve a helyszínre s a folyosón végig haladva megpillantottam társaim zömét. - Mi folyik itt? - Kérdeztem tőlük hangomat felemelve hogy észrevegyenek. - Heimdall értesített hogy kezd felborulni minden... Miről maradtam le? Avassatok be! - Kértem komoly hangnemmel. Bármi is történjék most, nem engedhetem azt amit Heimdall mondott. Nem eshet szét a csapat, főleg az után amit Thanos tett...
A poszt írója ∞Vendég
Elküldésének ideje ∞Szomb. 30 Júl. 2016, 14:54
Ugrás egy másik oldalra ∞
Vihar elõtti csend
A korlátot megtámaszkodva nézek a körülöttem állókra. Az állkapcsom feszül, a mellkasom leakar húzni. Nehezen nyelem le a gombócokat, amik a torkomban keletkeznek. Minden pillantás, minden szemkontaktus fáj. Natasha épp beszélni akar hozzám, de akkor megérkeznek lassan sorjában a többiek, így elhallgat. Nem nehéz kitalálnom, hogy hogyan fejezné be a mondatát. Lehajtom a fejem és úgy pillantva rá próbálom megértetni vele, hogy én is úgy érzem magam, mint ő. Félek. Buckyt féltem. Nem magam. Még csak nem is a csapatot. Erősek vagyunk, mert itt vagyunk egymásnak. De Bucky mellé ki fog állni? Jenniferhez fordulok, és megkérdezem, hogy van. A válaszát hallva elkomorodva húzom vissza a kezem róla. Megértem. A családja. Nekem is az Bucky. Natasha mellém áll, és a korlátra ejtett kezemre fekteti övét. Lesiklik tekintetem kézfogásunkra és egy halovány félmosollyal nézek le a vörös nőre. Szemeimmel elmondva válaszom. - Vidd csak. - ejtem ki a két szót, majd lehajtom a fejem, hogy Tonyra nézhessek, aki köhintését követően kérdez. Elnyitom a szám, hogy válaszoljak, de mire megszólalnék Sam magához veszi a szót. Hallgatom őt. És egyetértően bólogatok, miközben nézem a férfit. Teljes vállszélességemmel igazat adok neki. Jennifer is szót ejt, mire továbbra is bólogatok. Nem szakítok meg senkit mondandójában. Csendes szemlélőként figyelem őket. Bruce is felszólal. A szavai elérnek hozzám és lemondóan felsóhajtva csóválom meg a fejemet. Igazat adok neki, ahogy a kérdésének is Tonyhoz. Megcsóválom a fejem, majd lehajtom a fejem, hogy egy mély sóhajt vegyek. Jennifert arra kéri, hogy írja alá. - Nem Tony, nincs kiskapu. Nincs tervem. És Bruce igazad van. Talán Ross, és a kormányok előbb vagy utóbb már nem csak börtönbüntetéssel fognak dobálózni. Viszont, ha aláírom akkor talán soha többé nem hozhatom vissza Wandát, vagy Pietrot, ha a Titán úgy dönt, hogy kell neki valamelyikőjük. Nem védhetem meg soha többé Víziót, ha a követ odaakarják majd adni a Föld védelméért. És nem vonulhatok olyanért, aki nem tehet arról, amilyen helyzetbe került. Elfogadom, hogy úgy vélitek helyes, amit tesztek. De te, ti pedig azt értsétek meg, hogy nem leszek senkinek sem a katonája. Nem fogok bombát küldeni New York városára, amíg egyetlen ártatlan ember is ott van Loki mellett... - folytatnám, de akkor megérkezik Thor, mire nedvesítek a számon és megcsóválva a fejem felé fordulok. - Az államok döntést hoztak. Arra kérnek mindenkit, hogy írják alá az egyezményüket, miszerint akkor vagyunk bevethetőek, ha ők úgy vélik. Amennyiben nem tesszük meg, úgy börtönbe kerülünk. - nézek Thorra, majd a többiekre - Mindenkinek személyes, és eltérő nézete van ezzel kapcsolatban. - megcsóválva a fejem fordulok a többiekhez.
Steve bölcsen reagál az elhangzottakra. Becsülöm benne, hogy ennyire kiáll a kijelentése mellett, viszont elfogadja az ellenérveket is. - Ebben teljesen igazat adok. És reméljük, hogy nem lesz szükség arra, hogy értük kelljen mennünk. Addig nem fajulhat a helyzet, hogy egyikünket még egyszer elrabolják. Ha a kormánnyal együtt tudunk dolgozni, talán az együttes erőnkkel még Thanos sem tud majd mit kezdeni. Ha az ENSZ atombombát küld egy civilekkel teli városba, az ki fog tudódni. Nem mernék megkockáztatni. Akkor Hulkot ráengedném valamelyik székházukra. - mondom a jelen lévőknek bosszúsan. Az a legnagyobb gond ebben az egészben, hogy mindenkinek igaza van, de sajnos nem tudunk dűlőre jutni. Thor a legnagyobb káosz közepén, váratlanul toppan be. Mióta elköszönt tőlünk Thanos visszavonulása után, sajnos nem látta egyikőnk sem. Jó látni, hogy rendben van. Némán figyelem a felénk közeledő férfit. Morfondírozom közben, hogy vajon mit fog reagálni, miután beavatjuk a kormányzatok döntésébe. Fejemmel biccentek felé, mintegy köszöntve Őt. Mindig is bölcsen gondolkodó társaim közé soroltam, így hát némán figyelem reakcióit, miközben Steve tájékoztatja Thort MajdnemApósom bejelentéséről. - Azt még hozzáteszem Steve mondatához, hogy akik alá fogják írni, azoknak kiadhatják parancsba a nyilatkozatot ellenzők elfogását, legyen az mutáns, civil, vagy Bosszúálló. Patthelyzetben vagyunk, de még mindig így vélem, hogy az lenne a legjobb, ha mindenki aláírná. Ám ahogy a Kapitány mondja... mindenkinek más az álláspontja. Képtelenség jól dönteni. - szememmel társaimat pásztázom, majd Jennen akad meg tekintetem. Nem tudom kiverni a fejemből a képet, ahol azt látom magam előtt, ahogy Hulkot arra kényszerítik, hogy az unokahúgomat fogja el. Ez nem történhet meg! Az itt jelen lévők egyike sem fog parancsra cselekedni, ha az társaink elfogását hordozza magában. Ismerem magunkat annyira, hogy egy csapat révén ehhez egyikőnknek sem füllene a foga. Akkor tehát ez lenne az út ahhoz, hogy mind börtönben végezzük?
Fájdalmas. Szinte facsarja a szívem, hiszen mindenkit megértek az álláspontja miatt, méghozzá teljes joggal. A szívem és az eszem viszont kétfelé húz. Az egyik maradna, a másik menne... És beleőrülök, hogy nem jutok dűlőre. És nem segít, mikor a vita újból szikrázni kezd. Lényegében a termen kívül folytatjuk azt, amit Ross kirobbantott közöttünk, és gyanítom, hogy az a seggfej most nagyon elégedett magával, mert sajnos elérte a célját. Még mindig mereven bámulok feléjük, Bruce és Tony felé, ám kétség kívül az unokafivéremnél időzöm többet. Felciccenek, mikor arról beszél, nem akar majd vadászni rám. Hát én azt szeretném? Képtelen vagyok elképzelni hasonlót. Apró, csupán számomra érzékelhető remegés borzongat, ahogy belegondolok, hogy zöld ökleimmel akár ellene, vagy bármelyik más Bosszúálló elé menjek. Aztán már tényleg nem bírom tovább. - Jobb, mintha bezáratnám magam egy koszos kis lyukba. Ne mond, hogy fordított esetben bevállalnád, vagy éppenséggel közületek bárki bevállalná a börtönt! - Felszegem az állam, ahogy először Bruce felé, majd Tony-ra pillantok kérdőn. Ha fordítva állna az ügy és ők kényszerülnének a döntésre, börtön vagy bujdosás között, hát képesek volnának életük végéig rabként senyvedni? - Azért egy vadidegent könnyebb legyűrni, mintha ellenetek kellene harcba indulni, Bruce. Ez a lehetőség szinte ajándék volna.... - Fűzöm oda csendesen, mialatt elpillantok róluk s tekintetem újfent a Kapitányra siklik, felmérve az érzésvilágát, ami jól sejthetően legalább olyan feldúlt, mint az enyém, ha nem jobban... Mélyen érint mindenkit ez a váltás, őt talán különösen. Mi járhat a fejében? Magam elé kulcsolom, összefűzöm karjaim és megremeg az alsó ajkam. Nehezen bírok ennyi stresszt, pedig egyébiránt a labilisságot kifejezetten el kell zárjam. És szinte kiszakad belőlem a sóhaj, mikor újra az elém lépő Bruce mély barna szemeibe pillantok. Hogy a fene egye meg ezt az egészet... - Ó Brucey, azt hiszed, én nem...? - Átölelem és a nyakába fúrom a fejem, s olyan szorosan préselem össze a szemeim, hogy ne tudjak könnyezni. - És te miért nem jössz velem? Miért nem tudunk elbújni a világ végén? - Suttogom rezonáltan, mintha nem is az én hangom volna, pusztán egy elveszett kislányé. De ahogy a fivérembe kapaszkodom és eltorzul számomra a tér, már kínomban szinte fejet hajtanék és mindent feladva azt mondanám, vállalom, hogy mellette maradok és inkább báb leszek miatta, a háttérben felcsendül Thor érkezte, majd Steve hangja ráébreszt, elhallgattatja a ki nem fakadó szavaim. Majdnem, majdnem feladtam az előbb mindent és képes lettem volna a megingásra, ha Ő nincs és nem hallom azt, amire szükségem volt, hogy erőt nyerjek. Nagyot nyelek és elhúzódom. Megigazítom Bruce ingét, s ködfátylas tekintettel megrázom a fejem. Már látja, hogy végleg eldöntöttem. Már érzem, hogy így van. - A döntéseink tesznek minket azzá, akik vagyunk, de nem kényszeríthetjük rá senkire a saját igazunk. És bárhogy húzzuk, igazából mind tudjuk, hogy itt a vége. Nyilván senki nem szeretné, ha felbomlana a csapat, de... - Azt hiszem, felesleges folytatnom. Inkább lehajtom a fejem újfent, mikor hátralépek Bruce teréből. Most, amíg van hozzá erőm. - Nem tudok kényszerből aláírni valamit, amiben nincs benne a szívem... még miattad sem Bruce... - A szám elé szorítom a kezem, habár így is nehezen kapok levegőt. Nem akarok itt lenni tovább. Nem akarom, nem tudok, nem megy... - Sajnálom...
Egyáltalán nincs ínyemre, hogy mind különböző oldalról közelítjük meg, mégis ez eredményezi, hogy képes vagyok átlátni a helyzet súlyosságát. Mindenki hozzátesz valamit, ami nekem nem jutna eszembe, és hasonlóan látom az arcaikon, hogy ők is így éreznek, mikor valaki újabb és újabb tézist dob fel. Jennifer sóhaja és szavai éles bástyaként fonódnak körém, és nehezen emelem rá pillantásom. Fáradtak vagyunk, mind. Sam hirtelen betoppanására vállam fölött fordítom fejem, és felső törzsem irányába, hogy megnézzem magamnak, majd egy bólintással jelzem, hogy tényként elfogadom és megértem szavait. Újra Jenniferen a sor. A tekintetem hol rajta, hol a Kapitányon tartom. Nehéz lenne megmondani ki az, aki a leginkább megviseli a döntését. Banner kezd szentbeszédbe. Ellentmondásosan felvázolja, hogy ki miért ront, ha úgy dönt, ahogy. Mikor engem kérdez, ahogy az én nevem kerül terítékre csak szám sarka rándul, mintha mosolyognék, de még sem. Inkább szól ez a nemtetszésemnek. Hallom, hogy még megpróbálja rokonát fűzni óvatosan, de tekintetemmel nem lopakodok bele a kettejük pillanatába. Helyette a Kapitányra nézek. Fel, egészen a kékig. Ott megállapodok és ha viszonozza a tekintetem, megcsóválom a fejem némán felelve arra, hogy nem kapnék el senkit. Sem őt, sem mást. Lehet, hogy nem vagyok csapatjátékos, vagy legalábbis nem tökéletes, és még mindig csak sámlival mászhatnának fel a hátamra, mert önző lennék leereszkedni, de a barátaimnak tartom őket. Ekkor a Kapitány beszédbe kezd, én meg csak dörzsölöm a tarkóm. Nem érzem azt, hogy meg kéne szólalnom, vagy hadakoznom kéne, vagy bármit is mondanom. Minden elhangzik tőle... Ekkor érkezik Thor. - Üdv Szőke. - erőltetek egy mosolyt képemre a savanyúság közepén, és úgy biccentek az érkező istennek. Steve elmondja neki, hogy mi a helyzet, mire Banner még hozzáakasztja a lényeget, hogy milyen kegyetlen fogócskára kényszerítenek bennünket. Jennifer az első, a hangja és a reszketése alapján, akinél eltörik a mécses. Miután ellép Bannertól jól láthatóan szenved, és ez megrémít. Ha a két Hulk összecsap... akkor talán tényleg... - Nos, ha minden kötél szakad is, abban azt hiszem mind egyetértünk, hogy mi, mi itt, akik itt vagyunk nem képezzük egymás ellenségeit. Ha vannak civakodásaink is, vállvetve küzdöttünk meg a galaxis borzalmaival, szóval ez mindenképp egy rózsaszín barátság kezdete, de... Ne türelmetlenkedjetek! Amit mondani akarok az az, hogy történjék bármi, döntsünk akárhogyan is, mi biztosan nem fogjuk egymást elfogni. Hisz egy csapat vagyunk. Ha a kormányok azt képzelik ezt megtesszük, előbb leszünk a galaxis őrzői odafönn. Hisz ki lenne elég erős, hogy ilyesmit ránk kényszerítsen? Mi, akik elmegyünk aláírni, nem válunk azok ellenségévé, akik nem teszik meg. Csupán döntést hozunk. Javarészt... - pillantok körbe, majd igyekszem elővenni a helyzetből kihozható legkedvesebb (kissé fancsali) mosolyomat, majd feloldom a fékét székemnek, és hátrafelé gurulok. - Ha megbocsájtotok... - pillantok nyersen körbe egy lemondó ábrával a képemen, majd kissé hosszasan megfordulok a székkel. Ha segít valaki, úgy természetesen gyorsabban indulok el a helyszínről. Levegőztetnem kell a fejem. Ha bárhogy is partnerem akad a távozásom során, előbb-utóbb elválok tőle. Idő. Idő kell és egy pohár whiskey. Sokkal könnyedebben szavalok, mint érzek.
Igen komolynak vélhető a baj, ha már Thor is eljött egyenesen Asgardból, akkor ezek szerint komolyan aggódhatunk. Nem mintha eddig bárki is olyan rózsásnak vélte volna a helyzetet, vagy örömtáncot járt volna, de nálam a pontot az i-re ez tette fel. Thornak az a szerencséje, hogy őt nem kötelezhetik, vagy megtehetik? Ha azt vesszük alapul, hogy Vízióval alá fogják íratni ezt a papírt, akkor akár Thor elé is odatehetik, más kérdés, mit fog reagálni. Viszont a mi helyzetünk más, én pedig a korlátnak dőlve, a saját gondolataimba merülve hallgatom a többieket, egyeseknek itt komoly veszítenivalója van. Családok mennének szét, ami már önmagában véve is szörnyű, nemhogy így, ilyen formában. Kicsit elárulva érzem magam. Nem azok miatt, akik aláírják, ez mindenkinek a saját döntése kell legyen, hanem a kormány lépése miatt. Úgy érzem, igencsak félreismertem őket, pedig hűséges voltam hozzájuk, vagy csak a hazámhoz? Így utóbb belegondolva, inkább az emberekhez, mint a vezetéshez, mikor még a seregben szolgáltam, sem mindig értettem egyet a vezetéssel. Komoly etikai problémák merültek fel egyes döntéseknél, legalábbis az én értékrendem szerint, holott ezeket ugyebár nálam elvileg okosabb emberek hozták meg. De ugyebár egy kényelmes irodából könnyű bármit is meghozni és ugyanezt gondolom most is. Valaki ült az irodájában és papírra vetett valamit, amit másik száz akárhány ember elfogadott. Végülis néhányukat megértem, valamilyen szinten, de akik csak félelemből, vagy egyéb ami még rosszabb, gyűlöletből írták alá… Tudom, milyen ellenszenvesek egyeseknek a Bosszúállók, legfőképpen azért, mert nem értik az erejüket. Van, amelyiket még a saját használója sem, de tudom, milyen nehezen fogadják el az emberek azt, ha valaki más, mint ők. Legyen az bőrszín, vagy esetleg valami kis extra képesség. Talán hiába rugózom ezen az egészen, hiszen akik jelen pillanatban körülvesznek, sokkal okosabbak, mint én. Zsenik, vagy esetleg olyanok, akik már többet tapasztaltak az életben nálam, ők sem tudnak jó választ adni. Már ha ilyen létezik. - Ez tényleg sehogy nem jó… - szólalok meg végül, akkor is csak úgy megjegyzem. Majd végignézek a többieken. – Arra gondolom kár számítani, hogy ez csak úgy megoldódik, hogy akik nem utaznak el, azt csak békén hagyják. Félreértés ne essék, nem fogom ezt várni és ha kell, kiállok amellett, amiben hiszek.
∆ Hozzászólások száma :
445
∆ Kor :
105
∆ Tartózkodási hely :
Staff rezidencia
A poszt írója ∞Kalandmester
Elküldésének ideje ∞Vas. 31 Júl. 2016, 20:54
Ugrás egy másik oldalra ∞
•• Vihar elõtti csend ••
Choose Your side and fight for it!
• A jelenlévők folytathatják a csoportos megbeszélést, miközben Tony elhagyja a helyszínt. Pár perc múlva a csoport feloszlik, mert mindenki készül a holnapra.
***
» Általános leírás: A hozzászólásod megírására egy hét áll rendelkezésedre. Amennyiben a partnered/partnereid hamarabb megírják köreiket, lehetőséged van az újabb kör megnyitására. Ha valaki nem írja meg egy héten belül a hozzászólását, a kör újra indulhat (mivel sokan vagyunk, törekedjünk nem megváratni egymást). A Kalandmesternek jogában áll a karaktereket útmutatásokkal irányítani, illetve hozhat be egy-egy körbe/szituációba újabb karaktert, illetve vihet ki, ha eltűnik a játékos, vagy a szituáció úgy kívánja.
- Reagsorrend: - - A felvonás résztvevői: Steve Rogers, Jennifer Walters, Natasha Romanoff, Bruce Banner, Sam Wilson, Thor - Becsatlakozhat: Vízió, James Rhodey - Elhagyta a felvonást: Tony Stark
***
» Fontos információ: A jövő héten ezt a felvonást lezárjuk, és a kaland egy újabb körét indítjuk.
A poszt írója ∞Vendég
Elküldésének ideje ∞Hétf. 01 Aug. 2016, 11:42
Ugrás egy másik oldalra ∞
Vihar elötti csend
A korlátnak támaszkodva, magamba roskadva hallgattam végig a körülöttem lévők szavait, amik nem igazán jutottak el a tudatomig. A testem ugyan jelen volt a többiekkel, de a lelkem és az eszem, ami pedig talán a leggyilkosabb dolog a számomra, a szívem is egészen más dolgokon szorongott már. Én nem féltem sem magamat, sem a csapatot, és ezt a furcsa családot sem semmitől, hisz tudom, hogy bizonyos formában megbomlott az egység, mégsem kételkedem abban, hogy amit felépítettünk, amit ők felépítettek egymást között… az az őszinte bizalom nem inoghat meg ilyen körülmények miatt sem. Az egyetlen, aki a jelenlévők között tudhatja, hogy min is jár az eszem és min megyek keresztül, az Steve. James neki is fontos és hála nekem, ő is belekeveredett abba az ügybe, miszerint mi tudjuk, hol bujkál a Tél katonája, mégsem szólunk semmit. Clint is tudja, de őt nem féltem annyira, hisz ő egészen más típus, mint Rogers. Ő egy egész nemzet szimbóluma, míg mi ketten inkább csak amolyan ex-bűnözők vagyunk a többiek szemében, nem lenne nagy újdonság az, ha mi szabályt szegnénk valamilyen ügy miatt. De van még valaki, akiért aggódom. Sharon Carter. A szőke nő is tisztában van a helyzetemmel, pontosan tudja, hogy James a lakásomon van, ráadásul egyszer ő is futni hagyta a férfit, mikor találkoztak. Mind szépen belekerültünk ebbe az egészbe, és ha kirobban a botrány, talán nem csak mi bukunk le, de velünk együtt mindenki zuhan a mélybe, akit hozzánk tudnak kötni. És ezt a dolgot nem szerettem volna megkockáztatni, még akkor sem, ha nekem már szinte mindegy volt, hogy mi lesz a rám kirótt ítélet. Szenvedtem már és azt, amit már egyszer megtettek velem, túlszárnyalni senki sem tudná. A halál kegyes lenne nekem, mint megtorlás, így bármit is kapnék büntetésül, egy szavam sem lenne, többé már nem tud meghatni semmi sem. Csupán az fájna, ha James-t elkapnák, én pedig szabadon élhetnék tovább. Ezt nem bírnám elviselni. A gondolataimból csupán az térített magamhoz, mikor Tony távozóra fogta a figurát, így óvatosan elhúztam a kezemet Steve kézfejéről, hogy feljebb húzhassam ujjaimat a felkarján, míg végül kissé bizonytalanul mozdultam hozzá közelebb, hogy magamhoz ölelhessem. Ez a lépés most kellett, hogy talán egy kis… nyugalmat és bizonyosságot szerezhessek magamnak tőle. -Ha okosabb leszek Vele kapcsolatban, azonnal hívlak… -jegyeztem meg a dolgot olyan halkan suttogva, hogy csak ő hallhassa a szavaimat, majd végül elhúzódtam tőle, hogy egy utolsó, bocsánatkérő mosolyt küldhessek a többiek felé, amolyan „tényleg itt a vége mindennek” hatásút. De aztán úgy döntöttem, hogy ideje elindulnom, így a hangár felé vettem az irányt, hogy egy rövidke időre kölcsönvehessem Rogers motorját, amivel hazajuthatok. Csak remélni mertem, hogy a rám váró férfi karjaiban megtalálom majd a megnyugvást és vele együtt sokkal okosabb leszek a helyzetet illetően. Bár utóbbiban kételkedtem, mégis… a tudat, hogy otthon vár, hogy szeret és az, hogy viszont szerethetem… nekem éppen elég.
A poszt írója ∞Vendég
Elküldésének ideje ∞Szomb. 06 Aug. 2016, 16:01
Ugrás egy másik oldalra ∞
Vihar elõtti csend
Bruce válaszára ráemelem a tekintetem, majd megcsóválva a fejem alig hallhatóan elnevetem magam. - Bruce, ezt te sem gondolod komolyan. A kormány, mint segítő Thanos ellen? Bombát dobnának rá, attól függetlenül hány civil, és hány hős harcol ellene... - nézek végül Natashara, majd Jenniferen állapodik meg tekintetem. Bruce és Jennifer között történik egy szívfacsaró pillanat, így megpróbálom teljességgel kizárni magam kettesükből. Tony tekintetét érzem magamon, így magam is felé fordítom figyelmem. Látom, ahogy megcsóválja a fejét, mire egy halvány mosollyal nézek le rá. Értékelem, hogy tudtomra adja, sosem ártana Romanoffnak, vagy bármelyikünknek, akik nem hajlandóak aláírni az egyezményt. Hamarosan megjelenik Thor, és beavatom a történésekbe. Dr. Banner még hozzácsatol ezt-azt, de a tekintetem akaratlanul is Jenniferen ragad. Láthatóan összetörik, és érzem, hogy minden izmom megfeszül emiatt. Tony kezd bele beszédébe, és egyértelműsíti az álláspontját, amit egy mosollyal jutalmazok. Sam szavait hallva, bólintok felé, majd félmosollyal lehajtom a fejem. Ahogy Tony a székével kezd babrálni, csak figyelem lemondó ábrázatát, majd ahogy távozik. Éppen azt követően szalad végig karomon Natasha puha tenyere, így magára vonja a figyelmem. Egy finom mozdulattal lép hozzám, és ölel át. Reflexszerűen karolom magamhoz, és simítok végig a hátán. - Bármi van... - suttogom vörös zuhatagába, miközben valamivel erősebben szorítom magamhoz. Nem állítanám, hogy nem féltem úgy ezerszer jobban most, mint máskor a nőt, és a barátomat, akit rejteget. Ahogy elengedem, csak nézem távozó alakját, majd előre lépve körbe pillantok a maradó embereken. Szomorkás ábrázattal veszek egy mély levegőt, majd végül Sam vállára fektetem tenyerem. - Le jössz püfölni? - gondolok a zsákra, de kár lenne kimondanom, úgy is tudja. A válaszától függően megindulok, de alig haladok el, Jenniferre visszapillantok, hogy egy barátságos mosollyal arcomon bólinthassak irányába. Miután elfordulok, Sammel, - vagy nélküle haladok az edzőterem öltözőjébe. Ki kell ütnöm magamból minden stresszt, ami odabenn felgyűlt... Egyszerűen nem fér el a fejemben, hogy holnaptól mi várhat ránk. Az biztos, hogy el kell hagynunk a bázist, hiszen itt egyértelmű célpontokként lépünk majd fel. A kérdés csak annyi, hogy mégis hová mehetnénk? Hol nem jelentünk veszélyt? Miközben lefelé haladok a lépcsőn, annyi minden eszembe jut. Bucky. Mi lesz vele, ha a kormány úgy dönt, hogy el kell kapnunk? Mostantól sokkal jobban kell majd rá vigyáznunk. Tekintve, hogy Natasha és én is körözöttek leszünk... Apropó Én... Mi lesz Sharonnal? Mi lesz kettőnkkel? Mi lesz, ha bajba esik miattam? Azt nem bírnám elviselni. Miközben lefelé haladok előveszem a telefonom, és a nevére irányítom a felületét eszközömnek, de végül visszaejtem zsebembe. Nem... Nem lehet, nem tudom,... nem bírom.
Némán tűröm, hogy átrobogjon rajtam az árulás hullámának gondolata. Hogy önmagam érzem e annak? Nem tudom. Semmit nem tudok. Úgy érzem, darabjaimra hullok, hiszen ellene megyek annak, akit a világon mindennél jobban szeretek. Aki több, mint egy átlagos rokon, sokkalta közelebbi még egy vértestvérnél is, hiszen olyan egyek voltunk idáig... És nem csak a gamma sugárzás által okozott génmódosulásra célzok, nem... azt már figyelembe sem veszem. Bruce nélkül nem tudom, mihez kezdek, ez a nagy igazság, ám tudom, a nézetem nem puszta fellángolás, sem meggondolatlan fordulat, melyre esztelenül hajtok. Azt súgja a megérzésem, hogy sokkalta rosszabb lehet minden, ami idáig úgy ahogy, de a maga medrében zajlott - ettől függetlenül nem akarok vádolni, sem lebeszélni senkit, hiába hullik szét az eddig jól működő csapat. Az viszont dühít, hogy tehetetlen vagyok és végig kell nézzem az arcok fájdalmát. Először Natasha távozik, s talán úgy, hogy többé nem látom. Sem ezt a helyet, hiszen... hiszen itt már nem lesz helyem, ha eljön a holnap. Próbálok erős maradni, ám rájövök, hiába a másik énem hatalmassága, én magam nem vagyok több egy gyenge érzéshalmaznál. Még egyszer végigpillantok mindenkin úgy, mintha lopni készülnék az emléket. Igen, talán így is van. A barátaimnak tartom őket, akikért az életem áldoznám... áldoztam volna eddig is. De mi lesz, ha valóban egymás ellen kell induljunk? Ha Hulk nem képes rá, hogy a nyomomba eredjen, hát Tony megteszi e vajon? Úgy nézek rá, mintha a fejében keresném a választ minderre, bár nem hibáztatom majd, ha így lesz. Ő is meghozta a döntését, s csupán annyit szeretnék, ha vigyázna a néha szórakozott és bolondos barátjára, s ha székével épp mellettem halad el, a vállára fektetem a tenyerem, mert úgy érzem, így kell cselekednem, mielőtt ellépek nesztelen mozdulattal. Tekintetem ezután újfent a Kapitány kékjeibe siklik. Aggódom érte. Aggódom, mert olyan elveszett, mint én vagyok. De Sam... neki ott van Sam, hogy elvigye. És én, hová meneküljek? Rezonál a tüdőm, majd' beleszakad abba a sóhajba, amit feszülésig fojtok. Brucet ölelem még egyszer. - Nagyon vigyázz magadra, hallod? - Megrázom a fejem és ajkaim olyan szorosra préselem, amennyire az lehetséges, úgy, hogy ne roppantsam össze a saját állam. Itt kell hagyjak mindent, különben bedilizek... hát ellépek - ezúttal végleg eltávolodom a fivéremtől. - Ég veletek, barátaim. - Lemondó mosoly a végszó. Én is távozom, habár alig jutok látótávolságon belül, a zöld bestiám nem bírja tovább. A felgyülemlett indulathullám szétszaggatja a bőröm, de nem bánom, el kell hogy tüntesse a kicsorduló könnyeket. Az első ablakot kitárva vetem magam a távolba, a friss levegőre. Viszlát... barátaim.... viszlát...
Jenn kissé feszült lesz, amikor a tényeket vázolom fel. Szembesítem azzal, hogy ha nem írja alá, akkor élete végéig menekülnie kell. Inkább űzött vadként élné le hátralévő életét, mintsem, hogy feladja a szabadság eszményét. Véleményem szerint sajnos soha sem voltunk szabadok. Törvények szabják meg, mit tehetünk, s mit nem. Már a születésünk pillanatában bekerülünk egy rendszerbe, s onnastól több lépcsőfokot megjárva, lassan, de biztosan eggyé válunk azzal. Jó polgárhoz híven igyekszünk a kormány által létrehozott törvényeket követni, élvezzük a kormány által nyújtott kedvezményeket, állampolgárságunk előnyeit. Ha Szibériában élnénk, valószínűleg most valamelyik gulágon dolgoztatnának minket, vagy legalábbis az éhen halás szélén tengődnénk. Egy gazdag államba születtünk, és gyermekkorunk óta ide tartozunk. Ha nem követjük a törvényeiket, akkor megtagadjuk a szülőhazánkat. - A törvényeket azért hozzák, hogy betartsuk. Ha pedig ellenszegülünk, a törvény lehetőséget ad arra, hogy így vagy úgy, de betartassák azokat. Jenn, Te erős vagy. De mi van a gyengékkel? Vagy a túl fiatalokkal? Charles birtokán is sokan vannak, tagadják meg hát a törvényt, és valami elzárt helyen nőjenek fel? Nézhettek gyávának, más körülmények között talán mellettetek állnék, de ezúttal a szabadságot nem az ellenszegülés útján látom megvalósulni. - nézek először unokahúgomra, majd a Kapitányra. Ez az én véleményem, és kiállok mellette. Mindkét félnek igaza van, dehát úgy fest, nem fogunk előrébb jutni. A probléma ugyanaz: a törvény. De ha nem állunk mellé, még csak esélyünk sem lesz, hogy később kompromisszumokat kérjünk. A diplomácia soha nem volt az én asztalom, de holnap, ha tetszik, ha nem, öltönyt húzok, és megjelenek a hatalmas ENSZ székházban. Felvállalom Hulk tetteiért a felelősséget, és megmutatom a világnak, hogy a fenevad is követi a törvényt, ha szükséges. Steve visszaszól nekem, s némileg igaza is lehet. De nem tudjuk megjósolni, mi lesz ezután. Hogy a kormány holnaptól mennyi bizalmat tud majd belénk fektetni. Hogy képesek lesznek-e Thanos felbukkanása esetén minket harcba küldeni, vagy inkább lebombázzák az összes közelben tartózkodót... Most sok civilt mentettünk ki, de mi lesz legközelebb? - Nem. Azt nem.. nem mernék meglépni. - habogom Steve felé. Nagyot nyelek, hiszen én sem vagyok biztos a kijelentésemben. A tegnap már történelem, a holnap még rejtelem, de a Ma... adomány! Ezt kell kihasználnunk! Amikor Jenn viszont ölel, a világ elkezd forogni velem. Szinte hánynom kell magamtól, hogy nem ott vagyok, ahol Ő. Mindig is bátrabb, erősebb volt nálam. Talán félek, talán a diplomácia útjára lépve több lehetőséget látok társaim védelmezésének megvalósításában... már magam sem tudom. De olyan mélyen magamba szívom az illatát, hogy ez a legközelebbi találkozásunkig kitartson. Sajnos nem tudom, mikor láthatom megint, nem tudom, mikor ölelhetem újra, de most el kell Őt engednem. - Nem.. én nem... - képtelen vagyok bármit is mondani Neki. Csak habogok, akár egy zavart kisfiú. Látom a szemein, hogy neki is épp annyira fáj, hogy el kell engednünk egymás kezét. A szívem majd megszakad, mikor erőt vesz magán, és eltávolodik tőlem. Steve szavai erőt adtak neki, hogy megszilárdítsa véleményét. Büszke vagyok rá, hogy nem inog meg döntésében. Végül kimondja, amit mindannyian tudunk ezen a körülbelül 10 négyzetméteren. Itt a vége. Képtelen vagyok megszólalni, csupán leszegem fejem. Elbúcsúzott Tőlem. Ez valóban a búcsú szomorú percei lesznek. Tony töri meg a szomorú csendet. Igazat mond. Nem leszünk egymás ellenségei azzal, ha aláírjuk, illetőlegesen elutasítjuk. Csak bólogatok, miközben szavaival a tudta nélkül is, de egy kis lelki töltetet ad. Majd elbúcsúzik. Szívesen kitolnám, de azt hiszem nincs rám szüksége. Most önző akarok lenni, és kihasználni inmden utolsó másodpercet Jenn, Sam, Steve és Natasha társaságában... és persze Thoréban, ha Steve-ék mellé áll, és ő is velük tart. Amennyiben viszont a mi álláspontunkat osztja, holnap ismét látom majd az asgardi istent. Sam mélyen el van gondolkodva. Ő katonaként mindig is a törvényt szolgálta, parancsokat hajtott végre, még akkor is, ha nem értett egyet a feletteseivel, a kormány és a törvény embereivel. Most pedig, akár korábbi önmagának is ellenszegülve, de ezen embereknek fordít hátat, és Steve-ékkel tart a bizonytalan jövőbe. Majd hosszas hallgatás után ő is megszólal. - Mint láttad, Ross mosollyal a szája szélén távozott. Vadászni fog rátok. Ebben biztos vagyok. - válaszolom neki kissé lebiggyesztett ajkakkal. Vadászni fog rájuk... Ebbe borzasztó is belegondolni. Ha egy csapatként képesek megmaradni, talán van esélyük ellenük. Natasha átöleli Stevet, majd elbúcsúzik. Azt hiszem, őt sokkal szorosabb kötelék fűzi a másik oldalon állókhoz, így egy percig sem kételkedtem abban, hogy holnap nem tart velünk. Ez a nő mindig is megfejthetetlen talány volt számomra, ám annál jobban becsülöm Őt. Első nőként csatlakozott hozzánk, és azóta is az oldalunkon harcol. Fájdalmas pillantást vetek utána, majd a még jelen lévőket fürkészem. Alig pár másodperccel ezután Kapitány még Samhez szól, majd ő is itthagy minket, szavaiból ítélve valószínűleg az edzőteremhez megindulva. Csupán némán bólintok felé... és amennyiben Sam is vele tart, akkor őt is így búcsúztatom. S ezt követi a legfájdalmasabb pillanat. Jenn is elbúcsúzik. Most utoljára, és végleg. Nem akarom ezt! Nem akarom, hogy ne legyen itt mellettem! Nem bírom... Szinte beleremegek, mikor a fájdalmat látom elhalni ragyogó tekintetében. Ez a borzasztó és nyugtaalnító érzés szinte a csontomig hatol. Mély levegőkkel, csaknem zihálva próbálom nyugtatni magamat, miközben közeledik felém. Viszont ölelem, de ezúttal annyira, mintha az életem akarnák kiszakítani a testemből. Arcomat az övéhez préselem, és már-már olyan erősen szorítom, hogy alig hagyom levegőhöz jutni. Nem mentem Tonyval... erre az ölelésre még szükségem volt, hogy túléljem a holnapot, hogy túléljem a jövőt. - Te is! Nagyon vigyázz magadra! És... amint tudsz, keress meg! - suttogom vissza neki, majd homlokomat az övéhez támasztom. - Nem élem túl, ha bajod esik! Kérlek.. kérlek légy óvatos! - engedem el ezekkel a szavakkal, s végigkísérem tekintetemmel, ahogy zöld formát ölt és az egyik ablakon távozik. - Thor... - pillantok felé, az utolsó társunkra, aki végig várta a többiek távozását. - Sajnálom, hogy így láttad a csapatot. Tudom, hogy a Te döntésed független minden földi törvénytől. De örülök, hogy eljöttél hozzánk. Te bármelyik oldalon is állsz, képes vagy egyensúlyt tartani a két oldal között. - senkinek nem tartozik elszámolással, bármikor itt hagyhatja a bolygót, és emiatt bevallom, kicsit irigykedem is rá. - Csatlakozol egy italra? - kérdezem tőle ajkaim félmosolyra húzva. Azt hiszem, hogy egy pohár sör, vagy inkább pár pohárka whiskey most jót tenne, s amennyiben velem tart, a szomszédos irodaépület bárpultja mellett még szívesen elmesélem neki a legapróbb részleteket is arról, amiről lemaradt a megérkezése előtt, valamint nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy az elhangzottakon kívül mit gondol még a ma történtekről.
Mindenre számítottam, csak arra nem hogy amikor Heimdall-hoz megérkezek azt tűzi hozzám hogy Midgardon nagy baj van készülőben. Habozás nélkül elindultam Midgard-ra, hisz a Bosszúállók tagja vagyok, s nem hagyom hogy bármi is elfajuljon a csapat között, mert az nem csak nekik lesz rossz, hanem Midgard-nak is. Leérkezésem után egyből a helyszínre siettem ahol a többieket meg is találtam. Kérdésem után Rogers-től kaptam felvilágosítást elsőként. - Midgard nézeteit valóban megsértettük megannyi alkalommal, így részben érthető ez a kéz megkötés, de ha ezeket nem vittük volna véghez, Midgard-nak nem lett volna lehetősége a túlélésre... - Szólaltam fel. - Ami ezt az egyezményt illeti mindkét oldalnak megértem az okát, de nem vagyok jogosult bármely oldalra is állni. Asgard leendő hercege vagyok, s azon leszek hogy megállítsam ezt az egyezményt. - Tűztem Rogers felé. Noha valóban mindenki máshogy gondolkodik, tapasztalat, vagy tapasztalatlanság híján, jó magam pártatlan leszek ez ügyben, ha tetszik Midgard-nak ha nem. - Banner... Jól tudom hogy megalapulásunk kezdetén, téged szinte úgy rángattak ide. Te tudod a legjobban az itt lévők közül a szituációt átértékelni, s remélhetőleg együtt áttudjuk vészelni. - Tűztem Banner felé. - A kormány illetékesét hol tudom elérni? A kilenc birodalom védelmét is biztosítottam, így szeretnék pár dolgot számításba venni mielőtt ez az egész elkezdődhetne... - Jelentettem ki a többiek felé. - Stark! Nem így kell ennek végződnie... - Tűztem Stark felé, majd eltávozott a csapat köréből, ahogy mások is sorjában. Valóban kezd széthullani az egész csapat, ezt nem tudom végignézni. Jennifer szavai is mindent elárulnak. Bárhogy is folytatódjon az egész, jól tudom hogy ennek még nincs vége, mert ez nagyon hosszú folyamat lesz még. Lesz rossz, s jó is... Banner szavai ismét felkeltik figyelmem, s úgy vélem vele el tudom azt érni amit elterveztem a folytatással kapcsolatban. - Bruce! Egy ilyen helyzetben megtörik valamilyen szinten egy csapat, és ez érthető. Bármi is legyen én nem hagyom el Midgard-ot, s nem is leszek ellene semelyik Bosszúállónak. - Szóltam Banner felé, hisz jó barátomként tudhatom be. - Jól esne egy ital, valóban. Szívesen csatlakozom! - Ejtek egy mosolyt Banner felé. Egy ital mellett jobban áttudjuk beszélni ezt az egész dolgot, s közösen dönthetünk a továbbiakról is egyaránt.
A poszt írója ∞Vendég
Elküldésének ideje ∞Hétf. 08 Aug. 2016, 19:40
Ugrás egy másik oldalra ∞
Vihar előtti csend
És ezzel a Bosszúállók széthullanak, legalábbis egy gonosz kis hang, Ross hangján, ezt mondja és ez nem kicsit ijesztő. Nem csak abból a szempontból, hogy mit jelent ez nekem, illetve nekünk, hanem a világra nézve sem túl jó jel. Ki fogja megvédeni a világot ha adott esetben jön egy olyan ellenfél, akik ellen kormányok nem tudnak megfelelően fellépni? Nincs meg sem a kellő ismeret, sem a kellő fegyverzet egy olyan valaki ellen, mint Thanos. Vele mit tudnak kezdeni? A Bosszúállóknak sem ment, akkor a hadseregnek? Nem akarom mindenképpen lenézni a fegyveres erőket, de egyszerűen nem tudom mit tudnának kezdeni. Illetve ha New Yorkból indulok ki, mármint az elsőből, akkor a felsővezetés nem törődve az ártatlan áldozatokkal, atombombával próbálná rendezni a konfliktust. Mondván ha a veszély megszüntethető, akkor mit számítanak az áldozatok? Szerintem az emberélet szent és inkább mindenáron meg kellene óvni, nem beáldozni és pont ezért kellene a Bosszúállókat segíteni. - Persze, mehetünk. – válaszolok a Kapitánynak, majd megindulok utána. Végülis inkább a zsákot verjük le, mint valakit a felsővezetésből. Van egy olyan kellemetlen érzésem, hogy velük még fogunk találkozni és nem éppen baráti körülmények között. – És most mihez kezdünk, Kapitány? – nem vagyok benne biztos, hogy erre bárki is tudja a jó választ, talán Steve sem. – Összepakolunk és hogyan tovább? – nem tudom, mit fogok csinálni ezután, már ha engedik, hogy bármit is csináljunk. Gondolom nem hagyják a békés életet, de akkor lesz, ami lesz, én biztosan nem megyek olyan dologért börtönbe, amit el sem követtem. Sokunk bujkálni fog, az biztos, szerencsémre ( már ha egy ilyen pofátlanul rossz helyzetben mondhatok ilyen rosszul hangzó dolgot) nem én vagyok a kormányok kívánságlistája élén, de segíteni fogok annak, aki mégis ott van. Már ha képes leszek rá. – Ha minden igaz, a kis apartmanom még megvan a városban, mert ugyebár itt nem maradhatunk… - szólalok meg egy hosszabb szünet után újra elkalandozva, miközben az egyik fent levő zsákhoz lépek és megfogom, hogy a Kapitány ütögethessen egy kicsit. Ilyenkor az ember nem csak a dühét ereszti ki, hanem jönnek az ötletek is. Márpedig most szükség van valamire, nem állunk túl jól, mert belekényszerítettek egy olyan helyzetbe, amiből nem lehet jól kijönni. - Kíváncsi lennék, hogy mire számítottak, mit akartak ezzel elérni. Hogy szétessünk? – tettem fel végül a kérdést, ami már régóta piszkált. – Fel akarták mérni, mennyire vagyunk egységesek? Mert az biztos, hogy félre akarták állítani így vagy úgy a Bosszúállókat és ez lényegében sikerült is nekik.
∆ Hozzászólások száma :
445
∆ Kor :
105
∆ Tartózkodási hely :
Staff rezidencia
A poszt írója ∞Kalandmester
Elküldésének ideje ∞Hétf. 08 Aug. 2016, 20:37
Ugrás egy másik oldalra ∞
•• Vihar elõtti csend ••
Choose Your side and fight for it!
• A kiscsoportos beszélgetés résztvevői elhagyták a helyszínt. Mindenki a másnapra készül, hiszen senki előtt nem tiszta még, hogy mi vár rájuk ezután.
***
» A 3. felvonás véget ért! Köszönjük a játékot mindenkinek!
