Személyiség:Géniusz, milliárdos, playboy és emberbarát. Na meg persze arrogáns – már, ha hinni lehet néhány újságírónak – szarkasztikus, önimádó, önveszélyes és alkoholista. Mentségemre szóljon, hogy az utolsó kettő főként akkor igaz, ha épp haldoklom, olyankor pedig mindenki ezt csinálja. Nem valami szép dolog néhány rövid élethelyzetből levonni ilyen következtetéseket. A többi egyébként rendben van, nehéz lenne velük vitatkozni. Mindig is meg volt a magam sajátos természete, de az a milliárdos zseni vesse rám az első követ, akinek nem. Magamon kívül pedig nem sok ilyet ismerek, úgyhogy a lelkiismeretem tiszta. Ha mindenképp leakarnék ásni a dolgok gyökerééig, akkor azt mondanám, hogy ennek az oka a … korán jött felelősség és hírnév. 21 évesen kellett átvennem a cég irányítását és kilépnem az apám árnyékából, ha úgy nézzük elég jól vettem az akadályokat. Persze, minden nagy ember életében van egy pont, ami mindent megváltoztat. Nálam ez az volt, mikor foglyul ejtett a Tíz Gyűrű és láttam, hogy mit tesznek a cégem fegyvereivel. Azóta sok minden történt, én is megváltoztam. Biztos a korral jár, el kellett gondolkoznom a jövőn, hogy mi lesz utánam, hogy mi a hagyatékom. Felnőttem, ha úgy tetszik. Egy stabil, monogám kapcsolatban élek, felelősséget vállalok a tetteimért és igyekszem jobb ember lenni. Nehéz, magasra tettem a lécet, de így formában maradok.
Megjelenés: Nem valami szerencsés Rogers és Thor féle fickók mellett pózolni, ha az ember nem két méter magas és széles, mert nem mutat jól a címlapokon, ami az esetemben igen ritka. Nem vagyok valami magas, a testem akárcsak a páncélom folyton karbantartom és igyekszem mindig jól kinézni. Most, hogy nem minden második nap kell a másnapossággal küzdenem ez jóval könnyebb, mint jó pár évvel ezelőtt, az állandó világmegmentés pedig szintén egy formában tartó tényező. Nehéz újat mondanom, elég sok helyen ott vagyok. Tévében, újságokban, karokon tetoválás formájában, szobák falain poszterként … szóval, elég sok helyen előfordulok. De a formalitás kedvéért: elegánsan szokásom öltözni, ez minden gazdag, jóképű milliárdos átka, de olykor páncélt öltök, na ebben már egyedülálló vagyok. A sok éves gyakorlat miatt meglehetősen jó előadó vagyok, de szerepet játszhat benne az is, hogy nem igazán vannak gátlásaim és az átlagosnál nagyobb egóval rendelkezem, úgyhogy a karizmatikus és megnyerő megjelenés mindig is az egyik ismérvem volt. Szerencsére nem örököltem meg apámtól a kopaszodást, a szakállam pedig jogvédett is lehetne, de szeretem, ha az emberek rám akarnak hasonlítani. Nekik is jót tesz.  
képesség »

1.Fejezet: A tékozló fiú
Talán ez lesz az életrajzi könyvem egyik alcíme. Meg kell említenem, hogy nem voltam valami jó gyerek. Ez az apám miatt volt, mivel nem figyelt rám, próbáltam úgy felhívni a figyelmét magamra, hogy kellemetlen helyzetbe hoztam. Ez gyerekként még kimerült néhány alkatrész eltörésében, később pedig egy-két kisebb kihágás képében, ami után néhány kényelmetlen éjszakát töltöttem egy rendőrségi fogdában. Következménye egyiknek sem lett, azon kívül, hogy a Stark néven csorba esett, az apám szerint. Képzelem, hogy foroghatott a sírjában a következő harminc évben. Míg apámmal a viszonyom hűvös volt és távolságtartó, anyámmal épp ellenkezőleg. Néha sajnáltam is, hogy ilyen rossz fia vagyok. Egy gazdag, neves család egyetlen gyermekeként azonban ez … mondhatni, elkerülhetetlen volt.
2. Fejezet: A playboy
A szüleim halála után nehéz idők következtek. 21 éves voltam, inkább gyerek, mint felnőtt, és hirtelen több fronton is helyt kellett állnom. A cég vezetésében, ahol mindenki azt várta, hogy apám nyomdokaiba lépjek, a nyilvánosság előtt, akik a következő nagyszerű Stark-ot várták. Persze, ez kissé túlzó, de mivel az önéletrajzi könyvemről van szó, megengedett. Apámról sok rossz el lehet mondani, és nagyon sokat el is tudnék, de mindenki elismerte, hogy zseni volt. Én viszont a történtek után a padlón voltam. Obadiah, apám társa és egyik legjobb barátja igen nagy szerepet játszott benne, hogy összetudtak kaparni. Kiderült, hogy van tehetségem, így hamar jöttek is az eredmények, én pedig elkezdtem előbb rászolgálni a Stark névre,  majd kilépni az apám árnyéka mögül. Ahogy pedig a siker kopogtatott az ajtómon, érkezett vele együtt a hatalmas média nyilvánosság, én pedig … nos, kihasználtam, hogy fiatal és gazdag vagyok. Ekkoriban kezdődött a hatalmas partik és egyéjszakás kalandok kora, ami mondjuk, hogy megalapozta a hírnevemet. A vállalat igazgatóságából persze sokaknak nem tetszett a dolog, de mivel én voltam az aranytojást tojó tyúkjuk, így inkább befogták a szájukat. Egyébként is, az én nevemmel és képemmel volt kiplakátozva minden, nem? A sajátos életvitelem miatt kellett néhány változást eszközölnöm, amik közül a legfontosabb az Pepper. Mivel ő is olvasni fogja ezt, leszögezném, hogy még véletlenül sem csak azért vettem fel, mert tetszett nekem. Sok jelentkező volt, és igen, akik nem tetszettek, azokat egyből ki is szórtam, de végül nem ez nem döntött. Olyan asszisztenst szerettem volna, akiről tudom, hogy komolyan veszi a munkáját és nem csak azért jelentkezett, mert én vagyok Tony Stark. Pepper-ben pedig megtaláltam a tökéletes jelentkezőt.
3.Fejezet: A tékozló fiú megtér és hazatér
Szögezzük le, nem tartottam magam rossz embernek már akkor sem. Fegyvereket készítettem és adtam el, de nem én voltam az, aki meghúzta a ravaszt rajtuk. Ezt mondogattam, de persze ez nem ilyen könnyű. Az életemet megváltoztató nap is így indult, megjelentem, készítettem pár képet néhány rajongóval, és eladtam a fegyvert, amire rá volt írva a nevem. A nap végére azonban repeszek voltak a mellkasomban, amiket egy barlangban összetákolt mágnes tartott távol a szívemtől. Hirtelen abban a világban találtam magamat, amit akaratlanul is én teremtettem. A szabadulásomról nem beszélnék részletesen, azt elég sok helyen megírták már, én pedig nem részletezném. A lényeg az, hogy ott döbbentem rá milyen is a világ valójában. Akkor döntöttem el, hogy a Stark Industries többé nem nyerészkedik senki halálán sem. A rögtönzött sajtótájékoztatóval megejtett arculatváltás fel is forgatott mindent, rögtön azután, hogy hazatértem, én pedig nekiláttam megváltoztatni a világot.
4. fejezet: Vasember
Persze, tudtam, hogy mi lehet az egésznek a hátulütője. De szigorúan titkosként kezeltem mindent, hogy rajtam kívül senki se hozhassa létre a páncélt. Nem fegyvert akartam csinálni magamnak, hanem páncélt minden ember számára. A dolgok nagyon könnyen vehettek volna rossz fordulatokat, és láthattam volna előre Obadiah árulását is, de … végül győzött a jó, én. Pepper szerencsére nem adta be a felmondását még ezek után sem, én eleget tettem az egómnak a történtek beismerésével és … úgy éreztem, hogy egy új kort nyitottam meg ezzel. Legyőzhetetlennek éreztem magam, és már én is elhittem, hogy kiléptem az apám árnyékából, hogy a Stark Industries már nem az övé, hanem az én cégem.
5. fejezet: Bukás és felemelkedés
Ebben talán még az ivásnál is jobb vagyok. Az ominózus beismerő nyilatkozatom után a világom megváltozott. Azonban kiderült az is, hogy ami életben tart, lassan végez is velem. A napjaim tehát megvoltak számlálva és, mint minden normális ember, én is úgy döntöttem, hogy két dolgot teszek ez ellen: iszok és kísértem a sorsot. Előtte persze próbáltam elrendezni mindent. A céget Pepper-nek adtam, és felkészítettem magam az utolsó napokra. Belátom, így visszagondolva a történtekre, hogy talán nem kezeltem a leghelyénvalóbban a dolgokat. Ivan Vanko, és a futam Monaco-ban sem volt valami jó döntés, de mentségemre szóljon, csináltam vacsorát, hogy elmondjak mindent Pepper-nek, tehát próbálkoztam. A születésnapi partimról nem emlékeznék meg részletesen, aki ott volt, annak biztos életre szóló élmény volt, őszintén szólva én a felére nem is emlékeztem másnap. Az, hogy Rhodey elvitte az egyik páncélomat, kissé szíven ütött, de szívesen itt is, haver, tekintve, hogy milyen remek tagja lettél a csapatunknak, jó döntést hoztam, hogy hagytam neked. Ha akarlak, lezúzlak, te is tudod.
A legfurább azonban az, hogy az apám mentette meg az életemet. Meg kéne említenem egy titokzatos szemkötős fickót, meg az ügynökeit, akik segédkeztek az új ketyegőm létrehozásában és az életem megmentésében, de attól félek, hogy ez titkos információ, szeretnek titkolózni. A lényeg az, hogy, apám életemben először emberinek tűnt a videón, amit nekem címzett. Amit ő kitalált, akkoriban még nem tudta véghez vinni, én azonban igen, és így … feltámadtam. Az, hogy Hammer összejátszott Vanko-val, nem kéne, hogy meglepjen, nehéz lehetett neki az árnyékomban, szinte, mint nekem apám esetében. Csak míg én zseni vagyok, ő egy patkány.
A végére pedig, akárcsak egy filmben, végül kerek lett minden. Pepper jól teljesített abban az egy hétben, míg igazgató volt, jobban, mint én bármikor és megtörtük a jeget is. Lássuk be, mindig is volt valami kettőnk között, csak … várni kellett a jó pillanatra. Esetemben a jó pillanatok  legjobbikára.
6. fejezet: A bosszúállók
Vicces, hogy először be sem akart venni, Fury. Csak, mint tanácsadót alkalmazott volna, de biztos rájött, hogy a sok flúgos és fura alak közé kell valaki normális. Tökéletes csapatépítési lépés, mintha csak magamat látnám. Mindez persze nem volt ilyen kellemes. Kezdve ott, hogy megzavarták a randinkat Pepper-rel, hogy aztán összefuthassak apám legnagyobb sikerével, akiről hallani is épp elég fárasztó volt, hát még megismerni. Úgy nagyjából ezerszer hallgattam meg a történeteit Steve Rogers-ről, mikor azonban találkoztam vele, nos … nem volt valami szimpatikus, és nem csak azért, mert az apám jobban szerette őt, mint a saját fiát. Azonban szerencsére kaptam egy pajtit Banner személyében, aki a legjobb választás minden értelemben, egy bunyóban se istennek, se embernek nincs esélye ellene. Ő az én zöld pókémonom. Azért a többiek is érdemelnek egy-két szót, nekik úgysem lesz önéletrajzi könyvük. Tarzan és Legolas is kitettek magukért, Natasha is elismerést érdemel.
A földönkívüli támadás egy olyan dolog, ami … megváltoztatja az embert. Főként akkor, ha az ember egy rakétával átrepül egy átjárón és olyat lát, amit a legvadabb sci-fikben sem szokás. Itt lettem azt hiszem igazi hős. Itt lettünk mindannyian azok, a Föld védelmezői. Remek önismereti lecke az, hogy csupán egy földönkívüli invázió szükséges, hogy összefogjanak és csapatként tudjanak működni olyan emberek, akik egyébként teljesen másak.
7. Fejezet: Páncél nélkül
A történtek nyomott hagytak rajtam. Nem tudtam aludni, rohamaim voltak, hacsak valaki emlegetni kezdte New York-ot. Vadul dolgozni kezdtem, talán úgy, mint még soha. Rengeteg páncélt építettem, újításokat hozzá, felkészültem, hogy megvédjem azt, ami nélkül nem tudok élni. Pepper közben megmaradt igazgatónak, jobb volt benne, mint én valaha, ráadásul neki a dolgok átvételével sincsen baja, szóval minden szempontból jobban csinálta, mint én. Happy-vel kezdődött minden, és hogy áthívtam a Mandarin-t a Malibu-i házunkba egy leszámolásra. Dühös voltam, majdnem elvesztettem az egyik barátomat, néha csinálok meggondolatlan dolgokat. Viszont a felemelkedésben elég jó vagyok, így összetudtam magam kapni. Egy kisrác Tennessee-ből helyrerakott, én pedig szétakartam rúgni Killian seggét, amiért elrabolta Pepper-t. Nem hazudok, az a pár perc, amíg halottnak hittem Pepper-t, pokoli volt. Akkor éreztem először, hogy elbuktam, és szörnyű volt. A tudat, hogy csalódást okoztam, hogy én miattam van mindez, hogy nem tudtam megmenteni … egy valóra vált rémálom volt az egész.
Meggyógyítottam Pepper-t, és úgy döntöttem nem állok meg itt. A történtek ráébresztettek arra, hogy nem csinálhatom ezt örökké, hogy előbb-utóbb meg kell válni a páncéltól, kinőttem már. Egyébként is … páncéllal, vagy anélkül, de én vagyok Vasember.
8. Fejezet: Én, a Teremtő
Tudom, túlzó a cím, nem is akarom magamat Istenhez hasonlítani. Nem lenne valami fair vele szemben. Viszont a párhuzam illik ide. Ultron-t az emberiség védelmezőjének szántam, egy pajzsnak a Föld köré. New York óta tudjuk, hogy nem vagyunk egyedül, és fel kellett készülnünk arra, hogy mi lesz, ha mások is próbálkoznak majd. Helyes döntés volt, ami nagyon rosszul sült el. Hibáztam és egy olyan ellenséget teremtettem, aki azok elpusztítására tört, akik védelmére teremtetettem. Ez a tervem pedig nem úgy sikerült, ahogy kigondoltam, de végül … így született meg Vízió, nem igaz? Kissé fura még a gondolat, hogy J.A.R.V.I.S.-t így látom … meg az, hogy egyáltalán látom. Volt egy kisebb nézeteltérésem Banner jóképűbb (tudod, hogy szeretlek) felével, még szerencse, hogy megépítettem a … Hulk klopfolót, ahogy én hívom. Bírlak, Banner, de mindenkinek kell egy gyenge pont, nekem ott van Pepper, neked pedig … egy hatalmas páncél, ami féken tud tartani. Ami pedig Sokovia-ban történt az … egy jel volt, egy jel, hogy nem mehet ez így tovább, és hogy felelősséget kell vállaljunk a tetteinkért, különben nem vagyunk jobbak azoknál, akik ellen harcolunk.
9. fejezet: Nehéz döntések
Elérkeztünk talán a legkevésbé vidám pontjához a történetnek. Eléggé megoszlottunk ebben a kérdésben, bár gondolom ez mindenkinek átjött a tévéből és a hírekből. Persze, Rogers volt az ellenvélemény leghangsúlyosabb szószólója. Próbáltam egyben tartani a csapatot, megvédeni valahogy azokat, akik nem írták alá. Én tényleg mindent megtettem. Felépítettem a Bosszúállók komplexumot, technikát adtam és pénzt, senki nem mondhatja, hogy ne próbálkoztam volna. A Sokovia-ban történtek viszont nem maradhattak csak úgy függőben. Akárhány embert is mentettünk meg aznap, szembe kell néznünk a tényekkel: felelősségre vonhatók vagyunk, legalábbis annak kell lennünk. Azonban ez is katasztrofális véget ért, hiába indult ki jó alapvetésből. Megértem azokat, akik nem írták alá, megértem Rogers okait, de … szembe kell nézni a tényekkel, hogy nem csak életeket mentettünk, de el is vettünk jópárat. Ez a felnőtt döntés, a helyes döntés. Vállalni ezt is és áldozatot hozni azért, hogy ne forduljon elő legközelebb. Azonban a történtek után ez csak részben valósult meg, szétrobbantotta a csapatot, éket vert közénk. Nekem pedig vállalni kellet a felelősséget mindannyiukért.
10. fejezet: Megmondtam, vagy megmondtam?
Megmondtam. Csak idő kérdése volt, hogy egy újabb űrbéli fenyegetés érje a Földet, ahogy azzal is tisztában voltunk, hogy Thanos vissza fog térni. Hasonló dolgok történtek, mint New York-ban. Szét voltunk esve akkor is, és most is, de képesek voltunk a fenyegetés miatt összefogni és győzedelmeskedni végül. Thanos-nak leáldozott ugyan, de a galaxis elég nagy, valahol akadnak hozzá hasonló szemétládák még, nekünk pedig készen kell állnunk, hogy megvívjuk a következő csatát. Az Egyezményt hatályon kívül helyezték, úgyhogy … elméletben már semmi sem akadályozza meg azt, hogy a Bosszúállók összeálljanak. Nem kell odajönni hozzám és bocsánatot kérni, nem várom el, elég … írásban is közölni.
Ami pedig a továbbiakat illeti … elég sok mindent láttam már, és akárhányszor azt mondtam, hogy nem tudok meglepődni, tévedtem. Fura, hogy majdnem olyan gyakran tévedek, ahányszor igazam van, és mégis sikeres vagyok. Most kéne ide valami ütős befejezés, de talán mégsem. Úgy is jönni fog valami, amit még írhatok ide, és egyébként is úgy lesz stílusos kiadni majd ezt, ha már szögre akasztottam a páncélt. Egyelőre nem szabadulnak tőlem.

Részletek Tony Stark meg nem jelent önéletrajzi könyvéből, aminek a munkacíme: Tony Stark, avagy a modern Da Vinci