• Az utóbbi évszázadban Földünket számos elnyomó hatalom próbálta meg elpusztítani, vagy épp az uralma alá vonni. A H.Y.D.R.A. folytonos cselszövéseivel rengeteg vétlen civil és ügynök életét vette már el vagy nyomorította meg örökre. A nukleáris hadviselés óta a világ tud a mutánsokról, s a baj csőstül érkezik. Apokalipszis kishíján átrendezte bolygónk felszínét. Néhány éve Loki a világűrből érkezett chitauri sereggel lerohanta New York városát, jelentős károkat okozva annak. Majd jöttek a sötét elfek, akik a világ több pontján öldököltek, pusztítottak. Ha ez nem lett volna elég, Ultron közvetlenül vagy közvetetten több kontinensen is jelentős károkat okozott. S a kormány előtt végül Thanos megjelenése tette fel a pontot az i-re, ahol világunk soha nem látott veszteséget szenvedett. Civilek, katonák, ügynökök, hősök estek el a háborúban, s Manhattan a földdel lett egyenlő. Az Őrült Titán Wanda képességeit felhasználva a hősöket civilek öldöklésére kényszerítette, amit a sajtó rögzített, s ez közfelháborodást keltett a világ lakóinak körében, s ezt követően már mit sem számított, hogy ugyan ezek a harcosok életüket kockáztatva visszaverték az idegen inváziót? A szupererővel rendelkezők, a Bosszúállók, a jó célért harcoló mutánsok, a mindenre elszánt ügynökök mindig ott voltak, hogy életüket kockáztassák a Földért, de ez a több százezer halottat és azok családját vajon vigasztalja-e? A világ kormányai elismerik, hogy szükségünk van a védelmezőkre, de párhuzamot vélnek felfedezni a gonosz és a jó megjelenése között. Nem engedhetik tovább, hogy ezek a magányos harcosok, vagy épp csoportba szerveződött hősjelöltek önkényesen tevékenykedjenek. A vezető országok képviselői kivétel nélkül a „Manhattani Nyilatkozat” aláírását követelik a különleges képességűektől, melyben aláírásukkal és regisztrációjukkal elfogadják, hogy mostantól a kormány irányítása alá kerülnek. Amennyiben elutasítják az egyezményt, és nem kívánnak regisztrálni, úgy kivétel nélkül a kormány ellenségeivé lépnek elő, és körözött bűnözők lesznek. Őket az egyezményt aláírók lesznek kötelesek elfogni, és a kormány által létrehozott titkos börtönökbe kényszeríteni. Ha Te dönthetnél, akkor melyik oldalt választanád? A biztonságot, vagy a szabadságot?
» Szituáció: Az ENSZ képviseletében Thaddeus Ross tábornok összehívja a Bosszúállók Bázisára hőseinket és a mutánsok képviselőit. Szóról szóra tudatja velük a nagyhatalmak döntéseit. Alá kell írniuk az egyezményt, különben a kormány ellenségeivé lépnek elő. Amennyiben nem hajlandóak az Egyesült Nemzetek Szövetségének utasításai szerint tevékenykedni, úgy minden egyes mutáns, hős, vagy bármilyen különleges képességgel bíró társukkal együtt hajtóvadászat indul ellenük, és börtön vár rájuk. Ross tábornok tényként közli a megjelentekkel, hogy az egyezményt elfogadóknak meg kell jelenniük Bécsi ENSZ Központban a holnapi nap folyamán, és hivatalos formában, sajtónyilvánosság előtt alá kell írniuk az államok követeléseit. Ezt követően a férfi magukra hagyja a megjelenteket, hogy megvitassák az elhangzottakat.
***
» Általános leírás: A hozzászólásod megírására egy hét áll rendelkezésedre. Amennyiben a partnered/partnereid hamarabb megírják köreiket, lehetőséged van az újabb kör megnyitására. Ha valaki nem írja meg egy héten belül a hozzászólását, a kör újra indulhat (mivel sokan vagyunk, törekedjünk nem megváratni egymást). A Kalandmesternek jogában áll a karaktereket útmutatásokkal irányítani, illetve hozhat be egy-egy körbe/szituációba újabb karaktert, illetve vihet ki, ha eltűnik a játékos, vagy a szituáció úgy kívánja.
- Reagsorrend: nincs. - A felvonás résztvevői: Tony Stark, Jennifer Walters, Natasha Romanoff, Bruce Banner, Pietro Maximoff, Clint Barton, Sam Wilson, Charles Xavier, Steve Rogers, Wanda Maximoff - Becsatlakozhat: Vízió, James Rhodey
***
Jó szórakozást kívánunk!
A hozzászólást Kalandmester összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. 17 Júl. 2016, 20:42-kor.
A poszt írója ∞Vendég
Elküldésének ideje ∞Vas. 03 Júl. 2016, 17:28
Ugrás egy másik oldalra ∞
Hangzatos mennydörgés
- És hogy vagy? - lépek oda Tony oldalára, miközben leejtem tekintetem a lábaira. Nyomaszt a gondolata, hogy nem voltam mellette, amikor a Titán összezúzta a csontjait. Az orvosai szerint van esély rá, hogy újra járni fog. Az az érzésem támad, hogy Tony egy része ott maradt Manhattan-ben. Elfordítom tekintetem róla és a szemközti automatára emelem figyelmem. - Az újjászületésre emlékeztet. - vonok vállat könnyedén, majd Starkra emelem újra a tekintetem. Zsebre vágom a kezeim, majd újra szóra nyitom a szám, de akkor felbukkan a folyosó végén az egyik ügynökünk. Vészjóslóan apróra szűkülnek szemeim, mintha nem tűrném, hogy megzavarjon minket. Azonban ő ellentmondást nem tűrően a tárgyalóterembe hívat mindkettőnket. Ross tábornok személyesen látogat meg minket. Kifújom a tüdőmben felgyűlt levegőt, majd a vázam megfeszülve lépek Tony mögé. - Megengeded? - hajolok ki mellőle féloldalról, majd a szavától függetlenül, a technikájával nem törődve karolok tenyereimmel a széke fogóira, és tolni kezdem magam előtt. - Attól tartok tudom, hogy miért van itt. - préselem ki a szavakat kissé görnyedt tartással - Washingtonban már meghurcolt múlt héten. Gyanítom most a soron következő, a csapat. - gondolok itt egyszerű korholásra, de semmi többre.
♄♄♄
A teremben az asztaltól valamivel távolabbra tolom Tonyt, én magam pedig az egyik széket választom székhelyül, közvetlen Stark oldalán. Körbe pillantok a teremben lévőkön, és Jennifernek mosolyogva biccentek. A szoba egyik oldalán észreveszem a tévéből jól ismert Xavier Professzort, azonban egyelőre inkább Stark mellett maradok. Némán végig hallgatom Ross követeléseit, és végig nézem a prezentáció mellé szolgáló felvételeket. A teremben egyedül Wanda vonja többször magára a figyelmem kelleténél. Aggódom a lány miatt. Ismerem annyira, hogy kitaláljam a fejében elhangzott mondatokat. Képzelem, hogy mit érezhet, és mi járhat a fejében. Lehajtom a fejem, majd kifújom a levegőt. Túl sok minden kezd el járni a fejemben... Ross éppen ekkor távozik. Ahogy behúzza az ajtót én Stark felé fordulok. Tekintetemmel egyértelműen adom a tudtára, hogy nem írhatjuk alá a követeléseiket. - Mi lesz, ha nem engednek minket el, mikor mennünk kell? - nézek a férfira kissé talán halkabban szólva hozzá, majd felegyenesedve a helyemről a tolószékes Professzor előtt állok meg. - Üdvözlöm, Steve Rogers. - nyújtom jobbom, majd megrázom a kezét, és bemutatkozom a kísérőjének is, ha van/vannak vele. Nem áll szándékomban a férfivel tovább társalogni, hacsak ő nem kívánja úgy. Magam sem tudom hol jár a fejem, így visszalépek Tony oldalára, és a mellette árván álló székre vetem magam. - Nem látják be, hogy többet veszíthettek volna, ha nem vagyunk ott. - nem emelem tekintetem a férfira, de közben úgy érzem, hogy állkapcsom túl intenzíven feszül ahhoz, hogy egyben maradjon a fogsorom. - Te mit javasolsz? - támaszkodom alkarjaimmal combjaimra, közben vállam fölött Starkra emelve a tekintetem, ezzel egyértelművé téve, hogy hiába elhaló a hangszínem, tőle várok választ. Közvetlen egy másodpercre rá a Maximoff lányt kutatják szemeim, majd Jenniferre pillantok.
Hosszú ideje nem léptem át a bázis küszöbét. Konkrétan talán akkor utoljára, mikor Clint eljött értem, hogy költözzek hozzá és Pietrohoz. Ma reggel azonban arra ébredtem, hogy meg kell látogatnom a családomat. Nem beszéltem Mr. Starkkal azóta, és Steve is hiányzott már. Vízióról nem is beszélve... Előtte rengeteg időt töltöttünk együtt, most pedig a napját sem tudom, hogy mikor volt szerencsém vele egy jót beszélgetni. Biciklire pattanok és a húsz perces autókázásból varázsolok negyvenet. Büszkén pattanok le a a kanyarban, azonban kissé rémülten veszem tudomásul az ismeretlen fekete autókat, amik a füvet díszítik a bejáratnál. Leküzdöm azonban a rettegésem és bearaszolok az intézménybe. Ügynökök jobbra-balra, és emberek, akik értetlenül néznek rám. Vagy legalábbis ezt próbálom bemesélni magamnak... Jobb nem-értettnek lenni', mint ijesztőnek. Nem törődve a nézőimmel tovább haladok, hogy eljussak a szobákig abban bízva, hogy találok valakit, és ekkor Víziót látom a folyosón szelni a lábait. - Vízió! - kiáltok utána, majd szedve a lábaim megközelítem a férfit. Egy barátságos mosollyal pillantok fel rá, ha sikerül útólérnem, majd kérdezősködni kezdek, hogy hová a nagy sietsége. A válasz azonban elkeserít. Leküzdök egy gombócot a torkomban, ahogy felsejlik bennem a kép, hogy talán Pietrot éppen most ültetik be az egyik sötét autóba. Bízom benne, hogy Clint vigyáz rá. - Örülök, hogy látlak. - simítok végig a felkarján, majd az oldalán közelítem meg a termet.
⚛⚜⚛
Belépve körbepillantok a megjelentek között, de igyekszem Vízió mellett maradni. Ha valakivel összefut a pillantásom, természetesen rámosolygok. Egyébként pedig kellően távolságtartó maradok, - mint aki tisztában van vele, hogy a megjelenő öltönyös férfi egyik leggyűlöltebb embere vagyok ebben a teremben. Vízió oldalára ülök le végül. A tőlünk távolabbi ajtón lép be a Kapitány, Mr. Starkot tolva maga előtt. A figyelmem rájuk emelve nyílnak résnyire ajkaim. Szeretnék odalépni hozzájuk, hogy előbbit átölelhessem és vigaszt kérhessek tőle, utóbbinak pedig kifejezzem, hogy mennyire sajnálom, hogy nem lehettem ott, és nem védhettem meg. Tudom, hogy akkor miattam tört rá arra a mocsokra. Bruce elmondta... Próbálom minél kisebbre gyúrni magam. Érzem a szúrós pillantását a férfinak, aki Ross tábornokként mutatkozik be, miután mindenki megjelenik. A tekintetemmel Pietrot és Clintet kutatom, de nem állok fel a helyemről. A férfi szavalására már hol a combjaimra, hol rá emelem tekintetem, és a felvételekre, amik mennek háta mögött. Hallom, hogy mit mondd, csupán képtelen vagyok felfogni. A tekintetem többször összetalálkozik a Steveevel, időnként pedig Brucet keresem. Látnom kell az arcaikat. Ross tábornok végül elhagyja a termet én pedig összecsuklom. Az államok úgy döntöttek, hogy figyelni akarnak ránk. Pár másodpercet követően Vízióra emelem a tekintetem egy halovány mosollyal az arcomon. Hallom, és látom mások érzéseit. Akaratlanul nyílnak meg előttem a gondolataik, kivéve egy embert. Ismerem már őt. Charles Xavier. Ha tekintetét nekem szentelni, egy apró bólintással üdvözlöm. Nem szólalok fel, amíg nem kérdeznek. És ez nem azért van, mert hibáztatom magam. Nyilván részben ez is benne van, de én minden porcikámmal a Kapitányt tartom vezetőmnek, úgy hiszem ő elmond mindent, hogy miért kell aláírnunk. Hiába a torzulás arca szegleteiben, bízom benne, hogy ez csak kezdetlegesen merül fel. Az emberek gyűlölnek engem. Tudniuk, és látniuk kell a szándékomat azáltal, hogy alá fogom írni az egyezményt. Máskülönben hogy bízhatnának bennem?
Bruce mellett helyezkedem - természetesen ez nem kérdés. Most pedig kiváltképp úgy érzem, jó, ha támogatom. Ross miatt... Mégiscsak múltjuk van, nem is akármilyen. Még én is szeretném bezúzni a tábornok önelégült képét, sőt, talán jobban, mint unokabátyám. Azok után, amiken miatta keresztülment... Képtelen vagyok szúrós pillantások nélkül hagyni a férfit, habár elvonatkoztatok tőle és arra figyelek, amiért igazából itt vagyunk. Amíg a képeket vetíti a teremben mereven nézem azok minden felnagyított jelenetét, miközben néha nyelek egy nagyot. Nem szép látvány, ez tény, ám van itt még valami. Szörnyű balsejtelemmel küzdök. Steve-et már egyszer igyekeztek megrángatni a Fehér Házban, és már ott szembesültem vele, mekkora ellenérzet van a vezetés szívében a Bosszúállók ellen. Hálátlannak találom őket. Hálátlannak, mert tény, szükség van ránk, de mégis, milyen áron? Végigjáratom a tekintetem egyesével mindenkin. Számomra ők jelentik a családot, pláne Thanos után. Főleg a Kapitányon és Tonyn időzöm többet. Aztán Bruce-ra koncentrálok. Asztalra simított tenyerem mozdítom és megütögetem a kézfejét, míg Ross beszélni kezd. Érzem, minden megtett pillanattal feszülnek az idegszálaim. Wanda profilját kapom látószögembe, mikor először megrázom a fejem egy értetlen sóhajt szökkentve. Azt akarják, hogy akkor ugorjunk, ha úgy látják helyesnek? Úgy hiszem, sosem lesz vége, de nem szólok egy szót sem, míg Ross a teremben tartózkodik. Sőt, utána is csak kattog az agyam. Nem vagyok a csapat tagja olyan nagyon rég, jórészt ez az oka, hogy csak magamban emésztem a hallottakat. Aztán felhorkanok. - Ezt nem gondolhatják komolyan. A Minim nem egy gombnyomásra ugráló baba... - Hulkról nem is beszélve. Nevetségesnek találom a helyzetet. Elkapom a Kapitány pillantását és megint megrázom a fejem, utalva rá, mi kavarog bennem. Szinte sokkol ez a bejelentés, bár kit nem...?Aztán Bruce-ra pillantok, várva a véleményét mert én többnyire képes vagyok a teljes irányításra a zöldemmel, de Hulknak például hogy a pokolba magyarázzák meg, hogy mostantól póráz esz rajta? Mert ez a helyzet. Pórázt akarnak ránk adni.
Wanda úgy döntött, hogy látogatóba megy a bázisra, mert azóta nem is igen járt arra, mióta beköltözött a lakásomba a kérésemre, amit valójában akkor még Pietro-val közösen találtunk ki. Felajánlottam neki, ahogy már korábban is, hogy elviszem kocsival, semeddig se tart, de ő közölte, hogy akkor is biciklivel akar menni, nekem pedig eszem ágában sem volt vitatkozni vele, hisz azt csinál, amit akar. Ő tudja. Mára semmi meló nem nézett ki, így felvetettem a dolgot Pietro-nak, hogy nyugodtan hívja át Tabitha-t, mert üres lesz a ház, a húga a bázisra ment, én pedig majd megpattanok Natasha-hoz, szóval semmi akadálya. Ki akartam kicsit rángatni a komfort zónájából, hogy ne csak a tél katonájának a képét bámulja egész nap, így mindenki jól járt...
×××
A közös kiruccanásunknak a telefon csörgése vetett véget, hogy azonnal menjünk a Bosszúállók bázisára, mert az ENSZ Ross tábornokot küldte, hogy beszéljen velünk a Manhattan-ben történtekről. Számonkérés volt, megrovás és elképesztő képmutatás, ahogy az egész politika, amire mindig nagy ívben tenni szoktam. De hogy ne mondják, hogy kihúzó és paraszt vagyok, aki nem számítja bele magát a Bosszúállók egységébe, így a bázishoz hajtottam Natasha társaságában, hogy együtt csatlakozhassunk a többiekhez. Végighallgattuk Ross dumáját, amiben a felelősségről meg a korlátozásról és az emberiség érdekeiről papolt, hogy nem jó, ha önként és dalolva ugrunk bele minden harcba, mert sokan veszélybe kerülnek emiatt, sok az áldozat. Ja, de azt kihagyta, hogy enélkül még több lenne. Kő keményen kijelentette, hogy holnap meg kell jelenni a Bécsi ENSZ Központban aláírni az egyezményt, hivatalosan és sajtónyilvánosság előtt. Hát nekem sajnos "nincs pénzem repjegyre", így ez felejtős... Nekem ez az egész ellenkezik az elveimmel, amúgy sem bírtam soha, ha korlátozni akartak vagy megmondani, hogy mit csináljak. Ösztönember vagyok, aki maga dönti el, hogy számára mi a helyes és nem egy olyan fickó fogja ezt megmondani nekem, akit Thaddeus-nak hívnak. Miután a fazon távozott, Rogers tette fel az ötcsillagos kérdést, hogy mi lesz akkor, ha nem engednek el minket, ha mennünk kell, majd Stark véleményére volt kíváncsi, én meg csak jó szokásomhoz híven hallgattam. Nem különösebben foglalkoztatott a többiek véleménye, de mindenkivel egyet tudtam érteni, aki az egyezmény ellen kampányolt, mint Jennifer is, aki szerint a női Hulk-ja nem gombnyomásra működik. Wanda-ra pillantottam, hogy megpróbáljak valamit leolvasni az arcáról, hogy mégis mi járhat a fejében, de szinte biztos voltam benne, hogy amolyan mentsvárat láthat ebben az egészben, hogy talán jóvá teheti a Manhattan-ben történteket, holott az nem az ő bűne volt, hanem Thanos-é. -Ez egy baromság... -néztem aztán a mellettem ücsörgő Natasha-ra, aki megint nagy dilemmába keveredhetett, hisz ő volt az, aki kiteregette a nagyvilágnak a szennyest, lepaktálva úgymond a kormánnyal, de az a kormány ugyanaz, aki a semmiből visszatért szerelmét akarja rácsok mögött és/vagy holtan látni, ami nem teszi túlzottan vonzóvá az egyezmény aláírását. -Ritka alkalmak egyike, hogy bárkivel is egyetértek, de szerintem a Kapitánynak igaza van. Nem ránk kellene ujjal mutogatni, akik életeket próbálnak megmenteni a sajátjuk árán. -intéztem a szavaimat immáron a többieknek is, miközben leginkább Pietro-ra pillantottam. -Ne ők döntsék el, hogy mikor van ránk szükség és mikor nem. Nem nézek le senkit, pláne, hogy itt én vagyok a legegyszerűbb, de láthattuk, hogy mire mentek a törvényszolgák Loki és a chitauri ellen, és Manhattan-ben sem jeleskedtek túlzottan. Ha nem léptünk volna közbe, lehet már bolygónk se lenne. -fejtettem ki a véleményemet, és ezzel részemről be is fejeztem a témáról való tárgyalást. Én biztos, hogy nem fogom aláírni a nyilatkozatot, akármilyen következményei is legyenek.
A poszt írója ∞Vendég
Elküldésének ideje ∞Hétf. 04 Júl. 2016, 16:33
Ugrás egy másik oldalra ∞
Hangzatos mennydörgés
A mai napra nem terveztem semmi komolyat, csupán otthon akartam feküdni, kicsit kiélvezni James társaságát, ameddig még a körülmények nyugodtak voltak hozzá. Szerettem vele lenni és mindig jól esett, ha a közelemben tudhattam. Az egyik legfontosabb személy nekem a világon, mindig, minden pillanatban vele tudtam volna lenni, ami lássuk be, a lakásom „börtönében” nem is volt olyan lehetetlen küldetés. Végül aztán Clint állított be hozzám, amit nem bántam, hisz jó volt, hogy végre egy kis változatosság is került a napjaimba és nem csak telefonon beszéltem a legjobb barátommal…
xxx
Végül a kis idillnek az vetett véget, hogy csörgött telefon, miszerint menjünk a bázisra, mert Ross beszélni akar velünk. Legszívesebben elküldtem volna őket a francba, hogy egyszer már beintettem a kormánynak és a sajtónak is, szóval hagyjanak békén, de végül úgy döntöttük Clint-el, hogy nem leszünk kihúzóak és együtt megyünk el, hogy meghallgassuk a pacákot. Minden volt ott, mint a búcsúban. Megrovás, kiosztás és minden ehhez hasonló. Végül aztán Steve kezdett el beszélni, de a tekintetemet nem vezettem rá, pusztán a mellettem ülő Clint-et néztem néha, majd inkább ismét a combomon simuló, ökölbe szorított kezemet kezdtem el bámulni. Nem igazán tudtam, hogy mi lenne a helyes lépés. Mikor nyilvánosságra hoztam bizonyos aktákat, akkor én váltam azzá, aki a sajtóban intett be a kormánynak, de egyúttal le is paktáltam velük, most mégis… úgy éreztem, hogy nem írhatom alá azt a vackot, bármi legyen is a büntetésem érte. Ha megtettem volna azt, hogy behódolok, akkor az egész életemet megfigyelésnek vetettem volna alá és akkor James-t is veszélybe sodortam volna. Védeni akartam őt, hiszen szerettem, szeretem őt. Nekem mindennél fontosabb és sosem tudtam volna olyan lépést véghezvinni, ami árthat neki. Csak csendben figyeltem a mellettem ülő Barton-t, amikor megszólalt, hogy ez baromság és egyenesen rám nézett. Ismer engem, nyilván tudta, hogy mi játszódik le bennem. A tekintetem követte az övét és a Maximoff fiúra tévedt, mikor azt mondta, hogy életeket mentünk, a sajátunk árán. Tudtam, hogy a fiú mégsem csak „sérült” volt, mint ahogy mindenki hitte, hanem tényleg meghalt, pusztán a TAHITI segített neki abban, hogy feltámadjon. És megértettem azt is, hogy miért hajtotta le Clint szavaira a fejét. Nyilván nem szívesen emlékszik vissza arra a percre. -Szerintem az egyezmény korlátozni akarna minket… megértem, hogy félnek és azt is, hogy néhányunkat veszélyesnek gondolják, de… sokkal többen estek volna áldozatul, ha mi nem lépünk közbe. Szóval teljes mértékben egyetértem Steve-el és Barton-al is. Tudom, hogy én csupán egy ex-bérgyilkos vagyok, de… szerintem mi nem kártevők vagyunk, hanem a segítség. -jegyeztem meg csak ennyit csendesen, majd ismét a gondolataimba merültem, mivel még mindig nem tudtam eldönteni, hogy mi is lenne a helyes lépés. Már akkor bűnözővé tettem magamat, mikor James a lakásomban kötött ki, így... ez már nem oszt, nem szoroz.
A poszt írója ∞Vendég
Elküldésének ideje ∞Hétf. 04 Júl. 2016, 20:55
Ugrás egy másik oldalra ∞
Hangzatos Mennydörgés
Szokták mondani, hogy az ember megérzi a közeledő vihart, ez amolyan ösztönös dolog és akár így van, akár nem, már reggel óta foglalkoztatott egy gondolat, hogy túl nagy a csend. Félre ne értsen senki, nem hiányzik egy újabb Manhattan, de ezt a fajta csendet nem szeretem. Tipikusan az a fajta, amikor hirtelen semmi sem történik, mintha elzárták volna a csapot és itt vége lenne, mindenki élheti a maga kis életét, én meg filozofálgatok a nagyvilágba. Mindenkinek megvan mostanság a maga baja, a Bosszúállóknak bizonyos emberek, az embereknek a Bosszúállók. Néha szeretnék egy technikamentes barlangban lakni, ahol nem kell hallgatnom, milyen káros is a mi szervezetünk az emberekre. Hallottam a Kapitány fehér házi esetéről, így nem nagyon tudtam jó pofát vágni Ross ezredes váratlan látogatásának…
###
Csendben ültem le az ezredestől legtávolabb eső helyre és onnan követtem az eseményeket. Ha jól láttam, akkor mindenki itt van, még olyanokat is meghívtak, akiket maximum a médiából ismerek. Rosst pedig ezen rövid ismeretség után jobb szeretném kitörölni az emlékeim közül. Manhattani Nyilatkozat? Hangzatos név egy olyan dolognak, amit akár modernkori boszorkányüldözésnek is hívhatnánk. Hangosan sóhajtok egyet, de egyelőre nem szólok hozzá a témához, ezt előbb magamban kell megrágnom. Van egy részem, aki kész lenne aláírni ezt a nyilatkozatot, van benne igazság, illetve inkább azt mondom, hogy a különleges erőkkel rendelkezőket nem árt nyilván tartani, nem mindenki az emberiség érdekében használja a képességeit. Na de a többi? Ítélkezhet-e bárki azok felett, akik nem írják alá, ilyen-olyan okokból, esetleg mert rejtve akarnak maradni? Joga van-e bárkinek megvonni ezektől az emberektől a szabad életet, a normális életet? Nincs és nem is kellene lennie. Persze, most a felsővezetések abból indulnak ki, hogy vannak képességekkel rendelkezők, akik igenis rácsok mögé valók, akiknek a kezéhez emberéletek tapadnak, de általánosítani? Elég sok olyan ember van a világon, aki besorolható az egyezmény szerinti kategóriába, mindre nyomkövetőt akarnak rakni? Nagyon nem lesz ez így jó és ebbe talán bele sem gondoltak. A kétes elemek ettől aztán végképp vérszemet fognak kapni, már ha eddig megültek nyugodtan a fenekükön. - Ezek csak hivatalos bűnbakokat keresnek. – szólalok meg végül, miután jól átgondoltam. De akárhogy gondolkodom, Stevenek igaza van, nem írhatjuk alá. Ki van zárva, hogy én ezt aláírjam. Menjek szembe a saját elveimmel? Ráadásul a Bosszúállók azért tudtak eddig így működni, mert nem tartoztak senki alá sem. – Már eddig sem tudták eldönteni, hogy kellünk-e nekik, vagy sem. Ettől az egyezménytől sem lesz semmi másképp, csak a kormánynak lesz kire hárítani a felelősséget, majd mutogathatnak minket, hogy igen, a Bosszúállók, akik képtelenek voltak fellépni a baj ellen. – mérges vagyok és most a többiek elé is tárom a dühöm tárgyát. – Aki nem írja alá, annak börtön? Ez már nyilvános boszorkányüldözés!
A poszt írója ∞Vendég
Elküldésének ideje ∞Hétf. 04 Júl. 2016, 21:30
Ugrás egy másik oldalra ∞
Hangzatos Mennydörgés
- Pöpecül. - rajzolok egy csonka kört szám köré, állcsúcsomon összeérintve mutató és hüvelykujjam begyeit. Nem szükséges felpillantanom Rogers arcára. Ha lehunyom a szemem, hacsak egyet pislogok már ott terem a férfi aggódó tekintete egy halvány pironkodással orcáján, miközben türelmetlenül szívja magába a levegőt, hogy hamarabb kaphasson választ. Ámítani nem fogom. Nem mondom, hogy jól vagyok, mert nincs így. Egy nyomorék ember csak lábai elvesztése után kezdi értékelni a járást, ahogyan egy süket ember is (már ha nem vele születik) csak utána kezdi el értékelni anya rikácsolását. Meghallva kijelentését felkapom tekintetem és követem övét az automatára. Nevethetnékem támad. - Még mindig eltérő nézeteink vannak a reinkarnációról... - vonok vállat ahogy kitüntetem figyelmemmel a sarokban terpeszkedő robosztus fémdobozt. - A fém monstrum. Tudom. Az apám nem győzött rólad és a bátor szívedről beszélni. Tudod mi lógott a hallban? A könyvtárban? Az átkozott fénykép, amit a szérum beadása előtt a laborban készítettek rólad. Az a merev inggallér és az a ritka csenevész nyak. És a kisegérszemek. Ne riasszon el. Az utáni fotód is becses helyre került. Közvetlen az én fotóm fölé. Apám szerette kihangsúlyozni, hogy mi az, ami igazán számít. - hallom, hogy beszélne, de ide a "Sajnálom Stark." és a "Tudom, hogy milyen nehéz lehetett." mézédes szövegei kevesek. Ahogy kopogó cipellőjével megzavarja a beszélgetést egy ügynök már tudom, hogy probléma merül fel. Steve mögém lép, mire félprofilból felvillantom legintenzívebb vigyorom, amit képes vagyok kipréselni ebből a megnyomorított testből. - Valahogy éreztem, hogy a hátam mögé fogsz kerülni előbb, vagy utóbb. - pihentetem meg alkarjaim a kocsin, és hátravetem fejem. Nincs szükség további udvariaskodásra. Tudom, hogy Rogers nem várja el, hogy hálálkodjak, amiért eltol a-pontból, b-pontra. Mikor megszólal és arról beszél, hogy őt már elővette Ross, egy kissé értetlenül bámulok magam elé. - Rogers, ez a húszon-egyedik század. Ne alkalmazd a Ross szót és a meghurcoltat egy mondatban. Félreérthetően hangzik, és nem a Kapitány javára írom a pontot. - csóválom meg a fejem végül, mielőtt a terem ajtaja előtt lelassítana velem, hogy udvariasan, talán kissé bátortalanul kezdeményezze a behatolásunkat a rossz-fészekbe.
***
Rogers ezzel a hozzáállással a saját bejárású ápolónőmmé is nőhetné magát, miközben betol a terembe és annak a fala elé gurít, mint valami sarokba állított kölyköt. Nem bánom. Az asztal lábai egyébként is... útban lennének a kocsinak. Nem szándékozom különösebben köszönteni bárkit is. Ha tehettem volna, nem bújok elő az odúmból. (Értsd: A bázison felépített labor.) Az ujjaim tördelve figyelem Ross tábornokot ahogy beszél. A kartámlára ejtem könyököm és úgy támasztom meg a fejem. Mérhetetlen információ halmaz száguld keresztül a fejemen. A gondolataim nem találják stabil álláspontjuk. A teremben mindenki feszülten rángatózik bizonyos mondatok, képsorozatok lejátszásakor. A Steveel alkotott kettesünkkel szemben ülő Maximoff lányra pillantok. A lehajtott fejére, és a tekintetre, amit talán a szégyenérzet váltat ki belőle. Az én látványom különösen arra sarkalhatja, ami az én fejemben is körvonalazódik. A mocsok hírnöke magunkra hagy és drága oldalbordám egyből felém indítványozza első kérdését, minek hatására Wandáról eleresztem tekintetem és ráemelem. Nézem a kék szempárt, ahogy kétségbeesetten keresi enyémekben a választ. Végül felpattan mellőlem, és a terem végébe megy. Nem is fordítom el tekintetem a képernyőről, miközben már üresen feszül a fémvázra. A Kapitány visszatér az oldalamra és onnan teszi fel a kérdést, mire Barton egyből ráharapva kijelenti, hogy egyetért a mellettem ülő szabadságharcossal. Ekkor körbe fut tekintetem a többiek arcán. Mindegyikre kivetül a harag, a kétségbeesés, és a teher. Főképp egyiken, aki egyetlen szót sem ejt ki száján, és akin a Kapitánnyal egyszerre állapodik meg tekintetünk, miután Romanoff is egyetért a két férfival. Nyelnem kell. Sam kifakadására felkapom a fejem, de végül lehajtom azt. Mikor Steve nekem szegezi a nagy kérdést, egy sóhaj kíséretében rázom nemlegesen a bukóm, majd úgy nézek rá, talán fáradtabban a kelleténél. - Ez már nem arról szól, hogy mennyit segítünk, vagy mennyit ártunk. Az államok nem véletlenül nem bíznak meg bennünk. Én jól tudom, hogy felelős vagyok Ultron miatt. És elfogadom, hogy Te, hogy ti nem értetek egyet a követeléseikkel, de gondolnunk kell rájuk. Hiszen értük vagyunk. Ha nem engedjük, hogy korlátozzanak, nem leszünk jobbak a rossz fiúknál. Államok fogtak össze. Ellenünk. Tudjuk, hogy van közöttünk nem egy olyan, de legalább két csapattag, akiknek az erejét még saját tulajdonosuk sem tudják felbecsülni. Hulkról nem is beszélve... Túl nagy kárt hagyhatunk. Ha nem értetjük meg velük, hogy a szándékaink tiszták, és hogy a kezükbe adjuk magunk, akkor mitől lennénk jobbak Lokinál?! Mi lenne számukra a garancia, hogy nem fogunk világhatalomra törni?! Bízniuk kell bennünk... Hiszen értük vagyunk, egy jobb világért. Ha látnak egy álarcos hőst az utcán, akkor tudni fogják, hogy félniük kell tőle, vagy bízhatnak-e benne. Ahogy Xandaron a Nova csapat, mi is lehetnénk a bolygó védelmezői, felvállalva önmagunkat. Már eleget hibáztunk,.. Steve. - emelem rá a tekintetem egy lemondó ábrával arcomon. Nem kérdéses, hogy nekem feszül ő, és talán mindenki ebben a teremben, amiért én magam az egyezményt támogatom, de... van okom rá. Nem kérek többet a beszólásaikból, hogy egy érzéketlen, vagyonos tuskónak tartsanak. Azt akarom, hogy a világ annak lásson, ami vagyok. Ami lenni akarok. Hősnek, és nem rossz fiúnak.
Wanda a bázisra akart menni, Clint meg megpróbálta megbeszélni vele, hogy majd eldobja kocsival és én is felajánlottam a gyorsaságomat, de cseszett rám, így inkább elnyúltam a kanapén, hogy valami barom filmet lesegethessek, aminek a címét sem tudtam. Mikor Barton azt mondta, hogy elhúz a francba Natasha-hoz, így áthívhatom Tabitha-t, ki is kapcsoltam a tv-t és azonnal a telefonomért nyúltam, hogy elérhessem a csajt, aki át is jött hozzám.
****
A kanapén ücsörögve élveztem a gyönyörű, szőke lány társaságát, de a telefonom csörgése megzavart, így sajnos ki kellett őt tessékelnem a lakásból, magammal együtt. Búcsúzóul azért még magamhoz öleltem, majd el is viharzottam és meg sem álltam a célig. Miután az a Ross nevű faszi kiosztott minket, mindenki olyan lett, mint egy csapat depressziós kiscápa, akik a saját uszonyukat rágják le, mert még vadászni sincs kedvük. Csak csendben, az egyik falnak vetve a hátamat álltam és úgy néztem végig a felszólalókon. Clint szavaira viszont inkább lehajtottam a fejemet és nem is akartam senkire sem nézni. Megmentjük mások életét a sajátunk árán. Persze… de ki értékeli?! A kormány bábokat, pórázon tartott kutyákat akar belőlünk kreálni. Én pedig ezt köszönöm, de nem kérem. Nem fogom aláírni azt a rohadt papírt, ha kinyírnak, akkor sem. Ahogy végighallgattam Stark magyarázását, ökölbe szorultak ujjaim, de inkább nem mozdultam el a helyemről, csupán kifújtam a levegőt, eléggé hallhatóan, hogy a körülöttem lévők tudják, bizony én is szeretnék megszólalni. -Értem, hogy mit akartok mondani és… én egyetértek mindenkivel. Mr. Stark… igaza van, hogy a kormánynak bíznia kell bennünk és abban is igaza van, hogy Wanda és Vízió ereje ismeretlen és Hulk meg Mini is elég… kezelhetetlen páros, de… tényleg nem működünk parancsra vagy gombnyomásra. Ha nem mentek volna Sokovia-ba, akkor már mi sem élnénk. Mármint… szóval akkor egy lakos sem élte volna túl. Ahogy a Kapitány mondta… és ha nem engednek minket sehova, mikor menni akarnánk? És amúgy is… a kormány nem hiszem, hogy képes felmérni, mi a jó és mi a rossz. Az országomból háborús övezetet csináltak, megölték a szüleimet és egy gép, ami a védelmünkre, az emberek védelmére lett kitalálva, arra, hogy… bízzanak a hősökben, engem is megölt. Csak azt szeretném tudni… miért jobb az egyezmény Ultron-nál? Ha aláírjuk, táncoló majmok leszünk, én pedig nem azért jöttem ide, hogy megint elnyomjon és korcsként, ártó lényként kezeljen egy másik ország kormánya… -pillantottam Stark-ra, majd csupán lopva néztem Wanda-ra és Clint-re.
∆ Hozzászólások száma :
719
∆ Kor :
54
∆ Tartózkodási hely :
☢ with H e r o e s
A poszt írója ∞Bruce Banner
Elküldésének ideje ∞Vas. 10 Júl. 2016, 18:25
Ugrás egy másik oldalra ∞
Hangzatos
mennydörgés
2. kaland - 1. kör
New York szívét örökre megsebezték. A jövő generációi már úgy fognak felnőni, hogy ebbe nőnek bele. A világot... Amerikát többször, többféleképpen megtámadták, és az ellenség nem egy alkalommal odaföntről érkezett. Bár elkezdődött Manhattan újjá építése, mi azóta sem találjuk a helyünket. Képtelenek vagyunk feldolgozni Thanos súlyos ökölcsapását. Azt hiszem mindannyiunkban mély és örök sebet ejtett a Titán... Hosszú napok teltek el azóta. Titkon mindannyian tudtuk, hogy tetteink nem maradnak megtorlás nélkül. Carollal csak találgattunk, hogy mikor csapnak le ránk. Vártuk, hogy ránk találjanak és elhurcoljanak minket. De nem így lett. A szolgáltatás néhány hete helyre állt, így telefonon kaptam a hívást. Be kell mennem, be kell mennünk. Carolnak megtiltottam, hogy velem tartson. Nem tudtam, mi fog a Bázison várni ránk. Talán egy hadsereg, aki díszes kíséretben vezet majd az egyik kormány által szigorúan őrzött börtönbe. Azt akartam, hogy kimaradjon ebből. Ha valami történne velünk, talán ő lesz az egyetlen, akire számíthatunk majd. A Bázisra Carol autójával érkezem. Csupán félórányira van, de az idő elegendő volt ahhoz, hogy számtalan forgatókönyvet megteremtsek a fejemben arra, ami ránk vár ezután. Fáradt vagyok, nem sokat aludtam az éjjel. A nő társaságát élveztem. A nőét, aki menedéket adott a vészterhes időkben, s sokkal több lett, mint egyszerű barát. A tárgyalóba érve Thaddeus Ross tábornok önelégül arcát pillantom meg. Betty apja a fejemet egy karóra tűzve akarta az irodájának legékesebb díszeként. Évekig vadászott rám, mióta Hulk bennem él. Rám szabadította a hadseregét, egy szörnyet csinált az elpusztításomra. Képzelem, mekkora fájdalom lehetett neki, hogy csatlakoztam a Bosszúállókhoz. Így érinthetetlen lettem a számára. Ha tudom, hogy ez a mocsok is itt lesz, inkább megvárom, amíg eltakarodik és utána felvilágosítást kérek a társaimtól. Ehelyett megtorpantam az ajtóban, de már nem volt visszaút. Szúrós tekintettel kísért végig, míg leültem. Ha ez az ember itt van, ráadásul a nagyhatalmak képviseletében, akkor nem az időjárásról lesz szó, ez már bizonyos. Mire megérkezem, már a legtöbben a teremben vannak. Fejem megdöntve köszönök feléjük, de Ross szúrós tekintetét minden pillanatban igyekszem viszonozni. Azt hiszem, amúgy sem az ömlengős köszönések ideje ez. Steve Tony mellett ül a hatalmas asztal mellett. Fájdalmas pillantással nyugtázom, hogy tolószékbe kényszerült Thanos miatt. Charles Xavier professzor is itt van, ami nem kis meglepetést okoz. Minden bizonnyal a mutánsokat képviseli, ami azt jelenti, hogy most nemcsak a hősök vannak terítéken.. Clint Natashahoz ül közelebb, mellettük Pietro foglal helyet. Wanda Vízió mellett ül, nem messze tőlük. A lány arca is megviseltnek tűnik, csakúgy, mint mindannyiunké. Vajon van-e köztünk olyan, aki jól alszik az utóbbi hetekben? Én Sam mellé ülök, éppúgy igyekszem messze lenni ettől a féregtől, mint ő. Egy halk köszönést ejtek felé. Jenn leül mellém, majd megpaskolja kézfejem, én pedig viszonzásképpen végig simítok alkarján. Sokat jelent, hogy mellém szegődik, és jelenlétével támogat. Nála jobban nem sokan tudják Ross és Hulk "közös kalandjait". A tábornok feleleveníti, hogy a világ milyen károkat szenvedett el miattunk... persze arról szó sem esik, hogy mi lett volna nélkülünk. De kontroll alá akarnak vonni minket. Elegük lett a rengeteg áldozatból. A felvételeivel próbálja sokkolni a jelen lévőket. Megmutatja, mi maradt.. utánunk. Még azt sem rest a kivetítőre küldeni, amikor idegen befolyás alatt civileket öltünk. Majd Ross szó nélkül kisétál a teremből. Ránk hagyja megvitatni a dolgot. Holnap jelenésünk van Európában. Alá kel írnunk a paktumot, és regisztrálni magunkat. Már évek óta képtelen vagyok jól aludni. Minden egyes háborúnk közben százak, sőt ezrek haltak meg. S utánuk csak az üresség maradt és a rémálmok. Hány embert nem tudtunk megmenteni? És hányat mentettünk meg? Számszerűen lehetetlen kifejezni. De tény, hogy mindig úgy cselekedtünk, ahogy jónak láttuk, és tetteink soha nem maradtak ártatlan civilek nélkül. A sikoltásaik minden éjjel visszhangzanak a fejemben. - Jenn, talán... meg kellene fontolnunk. - nézek a lányra csalódott tekintettel. Tudom, hogy nem akarja aláírni, egyértelművé teszi, s tőlem vár megerősítést, ám ezúttal nem tudok mellé állni. A többiek egyre hevesebb szóváltásba kezdenek. Steve ellenzi, attól fél, hogy nem engednek minket, ha valóban szükség lesz ránk. Clint is felháborodik, és hangot ad annak, hogy a kormány többször semmit sem tudott kezdeni az idegenekkel. Natasha is mellé áll. Pietro Tonynak reagál, végül úgy tűnik ő sem áll mellé. Sam szerint bűnbakot keresnek, sajnos ebben némileg egyet kell értenem vele, de akkor sincs más választásunk. - Én nem akarom, hogy örökké menekülnöm kelljen. És egyikőnknek sem kívánom ezt. Hiába vitázunk itt, alá kell írnunk. Mi mást tehetnénk? Azt mondjátok, hogy nélkülünk sokkal több áldozat lett volna. De arról egyikőtök sem szól, hogy a borzalmak mindig akkor történtek meg, amikor mi feltűntünk, csapatba szerveződtünk, vagy épp magányosan próbáltuk megmenteni az embereket. - emelem fel a hangom, a heves vitázók felé fordulva. Ha én nem alakulok Hulkká, Ross nem üldöz, nem rombolom le Harlemet évekkel ezelőtt. Ha Tonyval nem alkotjuk meg Utront, Sokoviában nem halnak meg ennyien. Kereshetjük itt naphosszat az ok-okozati viszonyokat, de mindig ugyanoda fogunk kilyukadni. Alá kell írnunk. Tony és Steve beszélgetését tisztán hallom, és lelkesen bólogatok Tony szavaira. Igaza van. Végre törvényes keretek között működhetnénk. A szavai teszik bizonyossá bennem, hogy mit kell tennünk. Holnap utazok, de sajnos nagyon úgy tűnik, hogy a csapat erősen hiányos lesz...
A kormány és az Intézet közötti folyamatos tárgyalások teszik lehetővé, hogy diákjaink zavartalanul élhessenek a birtok falain belül. Egyfajta menedék, s egyben iskola, mely biztosítja, hogy a fiatal mutánsok képesek legyenek teljes életet élni képességeik birtokában. Megtanítjuk nekik, hogyan fogadják el önmagukat, s a különleges adottságukat, mellyel az élet megadományozta őket. Az emberek mindig is szörnyetegekként tekintettek ránk. Mert mások vagyunk, különbözünk tőlük. És mint tudjuk, minden, ami ismeretlen számukra az ellenségeskedésre ad okot. Kubában az üzenetük egyértelmű volt, oroszok és amerikaiak egyszerre lőtték ránk, nem számított, hogy Shawt - aki kis híján atomháborút robbantott ki - megállítottuk, köszönhetően az adottságainknak. Félnek, egyesek emberfelettinek hívnak, mások szörnyeknek. Valójában csak nézőpont kérdése. De különlegesek vagyunk, akárcsak a hősök. Ha nem vigyázunk, a háborgó tenger könnyedén maga alá temet minket. Ha nem vagyunk képesek a közjót nézni, ismét háború fog kirobbanni. Nem akarok rémálomból arra kelni, hogy eljönnek a gyermekeimért. Én tartozom értük felelősséggel, és ezért bármilyen kompromisszumra képes vagyok. Bátran áldoznám értük az életemet. Thanos lerohanta a világunkat, a nép fellázadt. A kormányok azonnali intézkedéseket követelnek, de a tárgyalásaink egy ponton fennakadtak. Hírzárlat van, de ennek ellenére olvasok bennük. Manhattan pusztulása volt az utolsó csepp a pohárban. Gyűlölet forr bennük. Többen a kiirtásunkat követelték, mások azt hangoztatták, hogy nélkülünk a bolygó védtelen lenne. Most mindennél nagyobb szükség van a megállapodásra, egy olyan kompromisszumra, mely mindkét fél közös érdekét képviseli.
Pár órája hívást kaptam Thaddeus Ross tábornoktól. Tudja, hogy mindig nyitott vagyok tárgyalni a kormánnyal és annak képviselőivel, hiszen a demokrácia eszköze közelebb visz minket ügyünkhöz. De nem tudhatom, mi vár rám. Hangja komoly volt, kimért. Minden esetre nem bízom a véletlenre, Scottot viszem magammal a Bosszúállók Bázisára. Még soha sem jártam ott, s nem tudom, mire számítsak. Miután barátom kisegít az autóból, székemet előre hajtva jutok egyre beljebb, egészen a tárgyaló szobáig. Elsőként érkezünk, Scottnak meghagyom, hogy kint várakozzon. Nincs ínyére a dolog, félt engem. De ha a bejutásunk ilyen zökkenőmentes volt, mi rossz történhetne velünk? Minden esetre bármikor szólhatok neki, ha rosszra fordulnak a dolgok... A Tábornokkal kezet fogva az asztal mellett foglalok helyet. Olvasok a fejében, és ezt ő is jól tudja. Azelőtt megtudom, mit fog mondani, még mielőtt a Bosszúállók megérkeznének. Majd sorjában mindannyian a helyszínre érnek. Elsőként jön Wanda és Vízió. Csodálattal nézem a különleges férfit. Utánuk Steve Rogers és Tony Stark toppannak be. Azaz egyikőjük hozzám hasonlóan begurul. Elég egy szemhunyásnyit elmerülnöm gondolataikban, máris tudom, hogy sejtik a tábornok jöttének célját. Tony sérülését harc közben szerezte. Thanossal harcolt. Steve aggodalommal teli, mégis felénk magabiztosságot sugároz. Közelebb lép hozzám, majd bemutatkozik. - Megtiszteltetés Önt megismerni, Kapitány. Charles Xavier, a Xavier Intézetből. - viszonzom kéznyújtását, majd markánsan kezet rázok vele. Ezt a férfit legenda övezi. Amikor gyermek voltam, ő már a fronton harcolt. Katonák ezreinek életét mentette meg, mígnem egy nap nyomtalanul eltűnt. A hírekből értesültem arról, hogy jégbe fagyva találták, s hogy később csatlakozott a Bosszúállók csapatához. Tony Stark bosszúsan ott marad, ahova Steve tette. Összeszólalkoztak, mielőtt a terembe jöttek volna. Utánuk sorban megérkeznek a többiek is. A legtöbben tudomást sem vesznek rólam, el vannak foglalva azzal, hogy ide lettek rángatva, s türelmetlenül várják, hogy Ross tábornok elmondja jöttének célját. Egyedül Wanda bólint felém, majd viszonzom kedvességét. Testvére, Pietro is megérkezik. Még Erikkel nem közöltem, hogy két felnőtt gyermeke is van, ráadásul erősek, és bátor harcosokká lettek, de mindennek eljön a maga ideje... Manhattan pusztulását követően, a Wandával való találkozásom után vált bizonyossá, amikor a lány emlékeiben olvastam néhány napja. Nem tudták, hogy akit apjukként szerettek, nem a vér szerinti apjuk volt. S Erik sem tudja, hogy a gyermekek édesanyja áldott lett az ikrekkel azon a bizonyos mámor ittas éjszakán. Nem tud gyermekeiről, s ahogy a fiatalember gondolataiban olvasok, még ő sem tudja valódi apjának létezését. Talán még Wandának is nehéz elhinnie, de az emléke oly kristálytiszta volt, oly egyértelmű. Végül Ross elmondja az ENSZ döntését. El kell mennünk aláírni a paktumot, különben törvényen kívüli bűnözőkké lépünk elő. Egy napot hagy átgondolnunk, s kényszer alatt döntenünk. Számomra egyértelmű, melyik utat válasszam, viszont a teremben a tábornok távozása után heves szóváltások követik egymást. Nem szólok bele, ezt nekik kell megvitatniuk, viszont amint végeztünk, én azonnal beszélni fogok társaimmal és Erikkel. Meg kell tudniuk a kormány döntését, és legjobb belátásuk szerint dönteniük kell. Fájó nézni, hogy testvérek és barátok így egymás ellen fordulnak, és képtelenek megegyezésre jutni. Pedig egyértelmű: A mutánsok és a hősök mindig ott voltak, amikor szükség volt rájuk, viszont nyomukban a halál és pusztulás járt. Nem egy közülünk az emberek ellen fordult, számos ártatlannak életére törve. Ha nem tárgyalunk a kormánnyal, nem egyezünk meg velük, úgy célponttá válunk, és vagy így, vagy úgy, de elfognak minket. Nem teszem ki gyermekeimet ennek, én eddig is ezt az utat követtem. És meg kell próbálnom Eriket is jobb belátásra bírni, s most először engedni az emberek követeléseinek. - Hölgyeim, Uraim! Én Mr. Stark és Dr. Banner álláspontját osztom. A mutánsokat képviselve mindig a demokratikus utat választottam. Ezúttal is így teszek. - Wanda fejében olvasva a lány álláspontja is egyértelművé válik, s ez betudható Thanos megjelenésének, ám furcsa látni, hogy ezúttal a két testvér nem egy oldalon áll.
• A jelenlévők továbbra is érvelhetnek álláspontjuk mellett és vitába szállhatnak társaikkal. Aki úgy gondolja, elhagyhatja a termet. » Azok részére, akik szeretnék valakivel vagy valakikkel megbeszélni az egyezményt és annak következményeit új felvonást biztosítunk! Ezért arra kérünk titeket, hogy egyértelműen jelezzétek a reag végén, hogy kivel szeretnétek félre vonulni megbeszélni továbbiakat! Ez a lehetőség csupán opcionális, nem kötelező!
***
» Általános leírás: A hozzászólásod megírására egy hét áll rendelkezésedre. Amennyiben a partnered/partnereid hamarabb megírják köreiket, lehetőséged van az újabb kör megnyitására. Ha valaki nem írja meg egy héten belül a hozzászólását, a kör újra indulhat (mivel sokan vagyunk, törekedjünk nem megváratni egymást). A Kalandmesternek jogában áll a karaktereket útmutatásokkal irányítani, illetve hozhat be egy-egy körbe/szituációba újabb karaktert, illetve vihet ki, ha eltűnik a játékos, vagy a szituáció úgy kívánja.
- Reagsorrend: nincs. - A felvonás résztvevői: Tony Stark, Jennifer Walters, Natasha Romanoff, Bruce Banner, Pietro Maximoff, Clint Barton, Sam Wilson, Charles Xavier, Steve Rogers, Wanda Maximoff - Becsatlakozhat: Vízió, James Rhodey
***
A poszt írója ∞Vendég
Elküldésének ideje ∞Kedd 12 Júl. 2016, 17:28
Ugrás egy másik oldalra ∞
Hangzatos mennydörgés
Ross elhagyja a termet és a figyelmem megoszlik a teremben tartózkodókon és azok reakcióin. Az állam és a kormányaik elég egyértelműen letett minket az asztalra terítékként. Aláírjuk, és ugrálunk az ő parancsaikat követve akkor, mikor ők úgy érzik, vagy nem írjuk alá, és választhatunk magunknak újabb pályát. Szerintem egyértelmű, hogy számomra nincs választás. Nem adhatom a kormány fejére magam. Azzal elárulnám mindazt, amiért eddig küzdöttem. A szabadságot. És talán az lenne az első megbízatásuk, hogy kapjam el Buckyt. Elvégre ő továbbra is a Tél katonája a szemükben. Senkit nem érdekel, hogy akkor kimosták a fejét. Őt sem árulhatom el. Ahogy akkor is ott kell lennem lánctalanul, mikor Wandára és Vízióra ujjal mutogatnak, ha elrontanak valamit. Elnézve az arcaikat elég egyértelmű a döntésük. Jenniferrel találkozik tekintetünk, és nem nehéz leolvasnom, hogy mennyire felháborítja a kormány döntése. Épp úgy, mint a teremben tartózkodók legjavát. Az én szemöldökeim is összefutnak, bár nem amiatt, amire kérnek. Inkább az bosszant, amire kényszerítenek minket, mint csapatot. Én javarészt már bűnöző vagyok Bucky miatt, de a legtöbben azért léptek erre az útra, hogy jóvátegyék a hibáikat. És most, hogy sikerült összekovácsolódnunk, azt akarják, hogy széthúzzunk?! Nem Thanos szed szét minket. Nem. A saját világunk morzsolja össze a családomat... Clint szavaira felkapom a fejem és egyetértően sóhajtok. De nem az öröm ugrasztja figyelmem irányába azért, mert egyetért velem. Nem. Inkább a bánat. Natasha is felszólal, közvetlen Barton után. Tudom, hogy mi jár a fejében, ahogy azt is, hogy ő lesz egyike azoknak, aki nem fog fejet hajtani. Hiszen Buckyt éppen ő rejtegeti. Stark felé fordítom a fejem, de tekintetem Samra vezetem, aki hangzatosan ellenkezik mindazzal, amire kérnek. Az utolsó szavát hallva tekintetem tovább terelődik Wandára. Boszorkányüldözés. Lehajtom fejem megcsóválva azt, majd Tonyra emelem, miután kikérem a véleményét és beszélni kezd. Tony szavait hallva fészkelődni kezdek, mert a nagy igazság az, hogy úgy érzem nem találom a buktatót benne. Nagyot kell nyelnem. Az okai alaposak, és jogosak. Elfordítom a fejem és dacosan megrázom azt ismét. "Ha nem engedjük, hogy korlátozzanak, nem leszünk jobbak a rossz fiúknál." Mire szóra nyitom a szám, már Pietro veszi át a szót. Hallgatom őt, és megértem az indokait. Az igazság az, hogy nem tudom merre billen a mérleg. Végül Bruce szavai acélként hatolnak bele a gondolataimba. Alig észrevehetően bólogatok irányába, hogy jelezzem, helyeslem a szavait. Igazat adok neki. Mindig miattunk történt, az okozat nem számít. Az okok mi voltunk... Mindig. Tekintetem tovább ugrik a férfiról, mikor Charles Xavier is felszólal. A mutánsok feje tehát úgy dönt, aláírja az egyezményt. - Érthető. - halovány mosollyal nézek a férfi felé, majd újra Tony felé ejtem tekintetem. - Egész életemben a szabadságért küzdöttem. Most végre megszereztem. Tudom, hogy elrontottam, hogy mind elrontottunk dolgokat, és borzasztó következményei lettek. De én úgy hiszem, hogy ha nem állnánk a túloldalon, sokkal többet vesztenének. Thanos ellen mégis milyen parancsot kaptunk?! Wandát ott kellett volna hagynunk Xandaron, ha a fejeseinken múlik. Csak mert veszélyes. New Yorkban atomrakétát küldtek ránk, hogy végezzenek Lokival. Tony, éppen te mentettél meg minket. Nem fogok senki útjába állni, aki úgy dönt, hogy holnap elmegy és aláírja az egyezményt, de ... én nem fogom. Nem írhatom alá. - csóválom meg a fejem végül, majd egy lemondó ábrázattal nézek körbe, mielőtt felegyenesedve az ajtóhoz sietnék, hogy elhagyhassam a termet. Charles irányába intve végül kilépek az ajtón, mielőtt bárkit meghallgathatnék. Bucky fontos nekem. Ha választanom kell közte, és a pajzsom között, úgy hiszem a válaszom egyértelművé tettem.
Kilépve a teremből Steve a bázis egyik folyosóján állapodik meg, és a korlátot támasztva mered előre. Azzal kezd társalogni, aki úgy dönt, hogy kíván vele szót váltani.
Ahogy a Kapitány kékjeit arcomon érzem, rögvest felkapom a tekintetem. Bízom benne, hogy elfogadja a kormány döntését, de eltorzul arca, és elfordítja fejét rólam. Tudom, hogy mit jelent ez a tekintet; lemondás. A teremben hirtelen mindenki él a szólás-szabadság jogával, egyedül talán én maradok csendben. Fizikailag fuldoklom a gondolattól, hogy az, amit olyan régóta ápolok családként a környezetemben, most üvegszerűen hull darabjaira. Apró szilánkokként esünk el egymástól, és ezt a fajta törést alig halljuk csak páran. Köztük a Kapitány, és én. Leejtem tekintetem. Meg sem hallom a hadakozó hangokat körülöttem. Clint szavai érnek el, ahogy egyértelműen ellenszegül a kérésnek. Pár szóban kiforgatja döntését, én pedig tekintetem óvatosan a férfira emelem. Arra a férfira, aki a világomat kezdte el jelenteni... Tiszteletben kell tartanom a döntését, azonban nem tudom, hogyan tovább. Ha én aláírom, ő pedig nem, kimondatlanul ellenséggé válunk. Engem arra fognak kényszeríteni, hogy fogjam el őt. Ha nem írom alá, meghazudtolom azt, amire felesküdtem, ami miatt volt erőm visszajönni a halálból. A férfi szavai olyan messzire sodornak, hogy sem Natasha, sem a többieké nem ér el. Magamba zuhanva, üresen pillantok előre az asztal felé. Elise elvesztése nem volt könnyű. Manhattan bukása nem volt az. De mind semmiségnek tűnik ahhoz a fájdalomhoz képest, amit amiatt érzek, hogy elengedjem Clint, és az új családom kezét. Ekkor tekintetem Pietrora ugrik. Róla próbálom leolvasni a véleményét. De Mr. Stark szavai végül átölelnek, és magára vonja tekintetem. Minden szóval, amit elmond egyet tudok érteni. Ő hibázott. Én hibáztam. Hallgatom, és iszom magamba az érveit. Mindent sejtemmel úgy érzem, hogy teljes vállszélességemmel azt támogatom, amit a férfi elszaval. Nedvesítek torkomon. Mr. Stark újra bebizonyítja, hogy nem az, akinek egykor hittem... Közvetlen utána Pietro szólal fel. Azonban az én tekintetem, még Tonyn állapodik. A testvérem egyértelműen elutasítja a kérését a kormányoknak. Egy néma sóhajt engedek fel tüdőmből. Ő is velem, velünk érvel. Azokkal, akik nem uralják az erejük. Ekkor ösztönösen Bruce felé fordulok teljes tartásommal. Ő az, aki talán a leginkább képtelen uralkodni magán időnként. Megfeszülve hallgatom a férfit, majd beleidomulok a bőrszék háttámlájába, mikor egyértelműen az egyezmény oldalára áll. Nekünk nincs választásunk. Azok, akik kisebb erővel, vagy egyáltalán nem lettek megáldva vele, könnyen fordulnak el tőle. Kevesebb eséllyel hibáznak, mint mi. És ezt kiolvasom Bruce arcáról is. Egy óvatos mosolyt küldök felé, ha tekintetünk találkozik. Őt követően Charles Xavierre emelem fókuszpontom. A férfiéra, aki elmondta, hogy életben van az apám. Ő maga is az egyezmény mellé áll. Nem mintha az ő szavukat többre tartanám sajátomnál, de tudnom kell, hogy nem ostobaság, amit készülök tenni... A Kapitány felszólal, és kijelenti, hogy ő nem fogja aláírni az egyezményt. Nem teheti. Tudom, hogy miért nem. Közel kerültünk egymáshoz, tudok a barátjáról. Aprókat bólintva engedem elhagyni a termet. Megfeszülnek izmai, és tudom, hogy mennyire nehezen fordul el, és hagy magunkra minket többieket. Ő döntött. Mr. Starkra ugrik tekintetem, majd lopva körbepillantok. Pietron időzik tekintetem és egy semmitmondó mosollyal bocsánatot kérek tőle, mielőtt megszólalnék: - A részemről elfogadom a kormány kérését, és holnap utazok. - Brucera emelem a tekintetem, majd Charlesra, végül Tony Starkon állapodnak meg szemeim. Egy fejbólintással intek az utóbbi férfinak, majd felegyenesedem a helyemről. Onnan Clintet nézem meg magamnak, arcomon a megértéssel, és a fájdalommal, amit a helyzet miatt érzek és cipelek el magammal holnap. Nem leplezem, hogy beszélnék vele, de ezt meghagyom neki. Nem érzem úgy, hogy mindenki kíváncsi lenne az okaimra, vagy kérdéses lenne, hogy én így döntök. Hiszen javarészt nekem köszönhető ez az állapot. Lemondóan végig simítok Vízió vállán, majd az ajtóhoz sietek, hogy én is, ahogy a Kapitány, elhagyhassam a termet. Döntött. Én is döntöttem. Másképpen döntöttünk. És piszok nehéz hátat fordítani annak az embernek, aki hosszú hónapokat fektetett abba, hogy jobb, és még jobb legyek.
*Wanda a korábbi szobájába megy, és ott leül az ágya szélére. Ha valaki úgy dönt, hogy beszélne a lánnyal, azzal társalgásba kezd természetesen.
A poszt írója ∞Vendég
Elküldésének ideje ∞Szer. 13 Júl. 2016, 12:04
Ugrás egy másik oldalra ∞
Hangzatos mennydörgés
Végighallgattam Steve szavait, amiket Barton is megerősített, így én magam is kifejeztem a véleményemet, de ennél töbre aligha lehettem volna képes, hisz ha az indokaimat kellett volna felsorolnom, fogalmam sem lett volna, mit hozhattam volna fel azért, hogy úgy érezzem, nem hazudtam a csapatnak, de James-t sem buktattam le előttük. Azt nem mondhattam el nekik, hogy szeretem azt a férfit, akit mindenki bűnözőnek, gyilkosnak, hazaárulónak tart. Pedig nekem ő a legfontosabb, a mindenem, ő ad értelmet az életemnek, de ezt nem oszthattam meg a többiekkel. Nem szabadott volna és nem is akartam. Így inkább a hallgatás biztonságát választottam és csendben, a székbe dermedve hallgattam végig a szónokaltokat. Figyeltem a felszólalók arcát és kissé félve pillantottam hol a mellettem ülő Clint-re, hol Steve-re, akinek hasonlóak lehetnek az indítatásai, mint nekem. James mindkettőnknek fontos, neki a legjobb barátja, nekem pedig… az életem. Nem számít, min kell keresztül mennem érte vagy miatta, nekem ő a legfontosabb, érte bármit bevállalnék. Ott volt nekem, mindig. Segített nekem, mikor a legkilátástalanabb volt a helyzetem, segített meglépni az oroszok elől, aminek következtében találkozhattam Barton-nal és most itt vagyok. Ahogy aztán végül Tony megszólalt, kissé bizonytalanul húztam el a számat, hisz az érvei kifogástalanok voltak. Kissé nyugtalanul kezdtem el fészkelődni a székben, végül úgy döntöttem, hogy inkább apróra összehúzódva, szinte láthatatlanná téve magamat ücsörgöm tovább, a legkisebb feltűnést keltve a többiek számára. Nem kívántam megosztani az érveimet és a miértjeimet senkivel sem, nem is hiszem, hogy bárkit is érdekeltek volna. Egyedül abban voltam biztos, hogy nem írom alá. Ahogy aztán Stark után Pietro is megszólalt, akaratlanul Wanda-ra tévedt a tekintetem, akinek nyilván nehéz lehet most. Felnéz Steve-re, aki az egyezmény ellen van, Clint-hez gyengéd szálak fűzik és a testvére is a lázadozók, az elutasítok közé lépett, ahogy teljes mértékben elutasította a ránk kiszabott parancsot, a kérdések mögé bújtatva szándékát. Ahogy a Kapitány elindult kifelé, a tekintetemmel követtem őt, majd a felszólaló Wanda-ra pillantottam, aki ezek után még gyorsan körbevezette a tekintetét a számára fontos embereken, majd szintén távozott. Kissé bizonytalanul pillantottam Barton-ra, ezzel is jelezve neki, hogy menjen a lány után, ha akar, meg igazából akkor is, ha nem, hisz Wanda-nak most szüksége van rá, én megleszek, és valószínűleg távozni fogok, hisz szerettem volna nyugodtan átgondolni a dolgokat a lakásomban, a szeretett férfi oldalán. De még az is bennem volt, hogy váltani szeretnék pár mondatot Steve-el James ügyével kapcsolatban meg az egész dologgal, hisz rajtam kívül ő az, akinek aztán tényleg nem mindegy, hogy mennyire veszik komolyan a parancsot megtagadók megfigyelését és elkapását, mivel abban az esetben a férfi már nincs biztonságban nálam, így valóban jobb lenne, ha egy másik helyre tenné át a rejtekhelyét, ha szükséges, akkor nélkülem. Immár sokkal nagyobb veszélyt jelentek én rá, mint ő rám valaha is tudna. -Én… nem írhatom alá. Nem fogadom el a kormány utasításait… -jegyeztem meg a dolgot egyszerűen , idegesen túrva a hajamba, majd felkeltem a székemről és elindultam kifelé, hogy követhessem a távozókat. A tekintetemmel automatikusan Steve-et kezdtem el kutatni, hogy merre lehet, hisz muszáj vele megbeszélnem bizonyos dolgokat, úgy hiszem, vele együtt kell kitalálnom, hogyan tovább.
*Natasha az ajtón kilépve igyekszik megtalálni Steve Rogers-t, hogy válthasson vele pár szót, mielőtt még távozna a bázisról, hogy visszatérjen a lakásába.*
A poszt írója ∞Vendég
Elküldésének ideje ∞Szer. 13 Júl. 2016, 12:40
Ugrás egy másik oldalra ∞
Hangzatos Mennydörgés Azt mondom, nem..."
Az, amit elénk tártak kétség kívül megdöbbenti, majd szépen lassan bontogatni kezdi a csapatot. Nem kerüli el a figyelmem a tény, hogy egy "kívülálló", egy Charles nevű tolószékes férfi is jelen van e falak között, így amellett, hogy Tony is hasonló székbe került, rögtön két mozgássérült van köreinkben. Tony lábait Thanos zúzta szét, Xavier történetét viszont nem ismerem, viszont akkor sem kellemes két életerős embert a kényszer székében látni. Egyébként a férfiről csupán annyit tudok, hogy a mutánsokat képviseli, tehát joga van hozzá, hogy itt legyen, nem is kevés. Személyes bemutatkozásra viszont azt hiszem, nem most fog sor kerülni, ahhoz a szituáció minden, csak nem megfelelő... Ross a nem éppen kellemes szónoklata után távozik, én pedig igyekszem figyelni, ki hogyan látja a konkrét ténybe foglalt és elénk vágott kényszert, mialatt egyre csak az jár a fejemben, sőt, konkrétan úgy veszem, képtelen lennék megfelelni annak, ahogy folytatódhatna a Bosszúállók sorsa. Könnyebben irányítom a lényem zöldebb formáját, ám azt nem garantálom, hogy a felfokozott állapot lehetővé tenné, amit kívánnak tőlem. És ez idő alatt hallhatom, ahogy szépen sorban mindenki felszólal, és minden személyes érzetem ellenére megértem a reakciókat épp úgy, mint a mögötte megbúvó jelentést. Értem én, csak épp... Nos, a szívem akkor sem tud mást diktálni. Sam szavai különösen közel állnak az én gondolataimhoz, ahogy Pietro szavalata is megérint. És Steve és Tony egymásnak fűzött ellentéte.... Észre sem veszem, hogy az ujjaim tördelem, végül Steve végérvényesen kimondja, amit én is érzek, s pontosan ezért nem tudom elképzelni, hogy aláírjam azt az egyezményt. Némán veszem tudomásul a szárazzá vált tényeket és azt, ahogy a világom darabjaira törik. Mindenkit elhelyezek, merre kíván húzni, mégis úgy hiszem, nem várhatok mástól végső véleményt, mint Bruce-tól, de arra nem számítok, hogy az ellenkezőjét éli meg hozzám képest. A csalódottság az arcán átkerül az enyémre is, s kitágult szembogaraim közepébe fogadva nyelek egyet. Meg kellene fontolnunk? - Semmi nem garantálja, hogy az irányításukkal bármi is szebb lesz. Egyikőjük sem lesz ott mellettünk a csatatéren, egyikőjük sem éli majd át azt, amit mi megélünk - és annyiszor megéltünk már a küldetések során, sőt, a többség sokkal többször tette nálam. Meghoznak majd döntéseket, és tetszik vagy nem, de teljesítened kell, akkor is, ha az ellene megy mindennek, amiben hiszel. Számomra ez ahhoz képest, amit csapatban, vagy akár egyedül tettünk, sokkal veszélyesebbnek tűnik. - Stark felé vetem pillantásom mielőtt lemondóan lesütném a tekintetem s mellé lehajtom a fejem, mert elkeserít, ha belegondolok, hogy minden megváltozik. Kínomban inkább hagynám, hogy a MiniHulk szétrepessze a bőröm és kiugorjon az épületből, ám azzal semmit nem oldanék meg. A fejem Bruce felé mozdul aprót, habár nem nézek rá. Képtelen vagyok. - Én nem kérek ebből. - A szám alsó ajka keserűen rándul egyet és utat tör magának egy fájó sóhaj. Azt hittem... azt hittem, soha többé nem kell elválnom tőle. Ő volt az egyetlen jó, ami segített, hogy tovább lendüljek a transzfúzió után, és soha nem is kételkedtem abban, hogy ennek így kellett lennie. Megszakad belé a szívem, hogy most egyetlen döntés, egy rohadt papiros miatt elszakadok tőle... - És ami az egészben a legdühítőbb, hogy börtönnel fenyegetőznek. Ennyit ér mindaz, amit bárki letett az asztalra idáig... De kérdem én, ki jön majd el értem? Talán te? - Ökölbe szorulnak az ujjaim, ahogy érzékelem Wanda és Steve, majd Natasha kivonulását s közben egyre csak az jár a fejemben, hogy ellenünk fogják irányítani azt, aki a másik oldalon áll. - Nem érzem magam bűnözőnek azért, mert kiállok a függetlenségemért. És nem hagyom, hogy bárki is úgy kezeljen. - Eltolom magam az asztaltól és mélyeket lélegezve küzdök a zöld énemmel, olyannyira kavarognak bennem az érzelmek. Ilyenkor alig tudok parancsolni neki, ám most én győzök és nem eresztem szabadjára. Viszont nem akarok tovább a teremben tartózkodni, hiszen... úgysem vagyok ide való... Szomorúan biccentek a bentmaradtak felé, s mikor a Professzorra pillantok így, azt gondolom, sajnálom, hogy így kell látnia a Bosszúállók csapatát. Aztán egy "Engedelmetekkel"-t lejtve kisétálok a teremből és ezzel úgy érzem, magam mögött hagyok minden fontos tényezőm.
Nem akarom, hogy sírni lássanak, de amint magamra maradok, kénytelen vagyok letörölni a szempárát, mely elcsúfítja arcom. Megszakad a szívem, és azt sem tudom, miként tovább. Elindulok, de azt hiszem, tudat alatt keresek valakit. Azt a személyt, aki mostanában támaszom lett, mint barát. Mint igazi barát.... - Hey... - Nyögöm, mikor Rátalálok. Talán Natasha is vele van már, így csendesen vonulok közelebb, sőt, akkor is így teszek, ha Steve egymaga vívódik. Nem szólok egy szót sem, csak megállok a Kapitány mellett és összefűzöm magam előtt karjaim. Nem jönnek a szavak, a torkom tépő érzés gátolja, hogy bármit is kinyögjek.
***Jennifer elindul és végül csatlakozik Steve-hez.
A hozzászólást Jennifer Walters összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. 14 Júl. 2016, 11:30-kor.
A poszt írója ∞Vendég
Elküldésének ideje ∞Szer. 13 Júl. 2016, 23:00
Ugrás egy másik oldalra ∞
Hangzatos mennydörgés
Ross elmondta a nemzetek álláspontját a szuperhős kérdéssel kapcsolatban, amit végig hallgattunk, majd miután távozott mindenki kifejthette, hogy ő szerinte érdemes-e aláírni azt az egyezményt vagy sem. A Kapitánynak nem tetszett, Jennifer sem volt oda érte, majd én magam is kifejtettem, hogy miért is tartom ezt egy címeres baromságnak. Nem szeretem, ha korlátoznak és amúgy sem hittem soha a törvény hatalmas nagy és jóságos erejében, az igazságosságról meg nem is beszélve. Nem tetszett a gondolat, hogy egy hozzá nem értők gyülekezete miatt kelljen szembe mennem az ösztöneimmel, hogy szerintem mi helyes és mi nem, mikor segíthetek és mikor nem. Ez nem jött be és ennek hangot is adtam, egyetértve Rogers-szel és MiniHulk-kal. Natasha is egyetértett velünk, bár biztos is voltam benne, hogy ez így lesz. Barnes miatt nem nagyon lenne más választása, hisz ezer éve egy bűnözőt rejteget a lakásában, ráadásul Amerika Kapitány közreműködésével, ami egyikükre sem vetne túl jó fényt. Ha aláírnák az egyezményt és úgy derülne ki, akkor pedig a világ legnagyobb képmutatásának tűnhetne az egész, így jobb nyíltan szembe menni az egyezmény gondolatával. Nem csak mi, de Sam is ezen az állásponton volt, és teljesen igaza volt, mikor azt mondta, hogy hivatalos bűnbakot keresnek. Mikor a boszorkányüldözést említette, automatikusan Wanda-ra vándorolt a tekintetem. Ugyan még egy szót sem szólt, de szinte láttam a gondolatait, hogy az egyezményben egy menekülést remélhet, hogy ha aláírja, akkor bebiztosítja magát és jelezhet az emberek felé, hogy nem veszélyes és kártékony, hanem a javukat akarja szolgálni. Megértettem őt, de ebben a kérdésben nem állhatok mellé. A másik oldalt aztán Stark kezdte el képviselni, mint az egyezmény pártiak szószólója. Közölte, hogy az államok okkal nem bíznak meg bennünk, és ha nem írjuk alá ezt most, akkor semmivel sem leszünk jobbak a rossz fiúknál. Előállt azzal is, hogy van pár olyan csapattag, aki maga sincs tisztában az erejével, így az általuk okozott kár is felbecsülhetetlen így látatlanban. A szavaiból lejött, hogy szerinte ennek az aláírósdinak a bizalomról kell szólnia, hogy az emberek, az államok lássák, hogy a szándékaink tiszták, nem akarunk világuralomra törni. Hát én ezt mindenféle papír firkálás nélkül is biztosítani tudom. Esélyem se lenne. Pietro újabb kontrákkal állt elő, hogy a kormány képtelen felmérni, hogy mi a jó és mi a rossz. Felhozta Sokovia-t, hogy abból is felelőtlenül csináltak háborús övezetet, így nem csak mi, de ők is képesek rossz döntéseket hozni. Egyetértettem vele. Aztán jött Banner azzal, hogy neki alá kell írnia az egyezményt, mivel nem akar örökké menekülni, amit teljesen megértettem. A mutánsokat Xavier képviselte, aki továbbra is a demokratikus utat akarta követni, ami megint adta magát, hisz a mutánsok egyáltalán nincsenek könnyű helyzetben a társadalomban. Igazából mindkét oldalon mondhatni hibátlan érvek és ellenérvek kezdtek felsorakozni, így a döntéseink nem az ésszerűségen fognak alapulni, hanem azon, hogy kinek mit diktál a szíve a kérdés hallatán. Steve aztán kerek perec kijelentette, hogy nem írhatja alá, majd elhagyta a termet. Wanda pedig véget vetett a nagy hallgatásának, majd közölte, hogy ő elfogadja a kormány döntését, aláírja az egyezményt és holnap utazik is. Mielőtt távozott volna a helyiségből, még küldött felém egy pillantást, amiben minden fájdalma és gondolata benne volt. Biztos voltam benne, hogy utána kell mennem, mert ha ezt most szó nélkül hagyom, annak megint nem lesz jó vége köztünk, és nem akartam, hogy bemagyarázza magának, hogy esetleg cserben hagynám, mert a "rossz utat" választom. Natasha-n volt a sor, hogy kerek perec megmondja, hogy ő nem írhatja alá, nem fogadja el a kormány utasításait, majd követte a többieket kifelé. Úgy éreztem, hogy nekem is mennem kellene, de Jennifer szavait még végighallgattam, a Thanos elleni csatában igazán korrekt embernek ismertem meg, aki tényleg jót akar tenni, nem félve feláldozni magát. Egyetértettem a szavaival, majd csak utána keltem fel ülő helyemről. -Én sem írom alá. -jelentettem ki nemes egyszerűséggel, de szerintem ez várható volt tőlem amúgy is, az első megszólalásom után meg pláne, amúgy is mindig magasról tettem mások véleményére. Kivonultam végül a teremből, hogy megkereshessem Wanda-t.
A poszt írója ∞Vendég
Elküldésének ideje ∞Pént. 15 Júl. 2016, 14:40
Ugrás egy másik oldalra ∞
Hangzatos mennydörgés
Ahogy a Kapitány, Jennifer, majd Clint és végül Natasha is felszólalt amellett, amiben én is hiszek, egészen biztossá vált a számomra, hogy már semmilyen út nem vezet vissza oda, ahonnan egykor elindultunk. Mikor Sokovia-ban harcba szálltak, egyáltalán nem azt láttam, hogy széthúzna a csapat, ahogy Thanos ellen sem ez a kép rajzolódott ki. A kormány azt akarta, hogy hagyjuk ott a húgomat, egyedül, megtörten elpusztulni, most mégis van, aki ezek mellé áll?! Biztos voltam benne, hogy maga Wanda az egyezmény mellé fog állni, hisz ő fél. Fél magától és az emberektől, a véleményektől, amit meg is értek. Tiszteletben fogom tartani a véleményét, de azt nem tudom felfogni, hogy megint elveszíthetem. Hisz ha nem írom alá azt a darab papírt, akkor üldözni fognak, talán nem is találkozhatok majd vele. Mindig azt ígértem neki, hogy sosem válunk el, de újra és újra megszegem a szavamat és ebből már elegem van. Kezdem magam igazán szar alaknak érezni, de a véleményemen képtelen vagyok változtatni. Nem vagyok hajlandó fejet hajtani és kész. Nekem csak a szabadságom van, semmi másom. És ha ez azt jelenti, hogy bűnöző leszek, akkor vállalom. Sam szavai aztán elértek engem is, különösen az a fele, hogy boszorkányüldözés az egész dolog. És tényleg az. De… nem vonhatjuk kétségbe senki érzéseit sem, hisz kinek az lesz egyszerűbb, ha aláírja, kinek pedig úgy lesz majd könnyebb, ha távol tartja magát az egyezménytől. Aztán Stark is megszólalt és közölte, hogy szerinte az egyezmény a javunkat szolgálja, és ez már rég túlmutat rajtunk, együtt kell működnünk a kormánnyal és nekem ez volt az a pont, amit már tényleg nem tudtam elfogadni. Ez most nem arról szól, hogy Tony ellen lázadok, hisz az nyílt titok, hogy nem kedvelem, de nekem ez az egész kormány csak púp a hátamon. Elmondtam a véleményemet és közöltem, hogy az annyira imádott kormánya nem képes felfogni a jó és rossz közti különbségeket és ok nélkül folytat ártó politikát más országok és a saját nemzete irányába. Ezt nem tudom elfogadni, nem akarom elfogadni. Nekem ez az egész egy hatalmas képmutatás és nem több. Banner és az a Xavier pedig az egyezmény mellett álltak, amit meg tudtam érteni, hisz Tabitha is mondta már nekem, hogy a mutáns mivolta miatt folytonos zaklatások és sérelmek érik, Banner pedig nyilván nem akar ismét menekült szerepet ölteni magára, amit meg is értettem. Aztán végül Steve közölte, hogy ő biztosan nem írja alá, hisz a szabadságért harcolt és éppen ezt tagadná meg, ha most behódolna valami hülye hatalomnak. Wanda aztán úgy festett, mint aki mondani akar valamit és a bocsánatkérő pillantását látva inkább lehajtottam a fejemet és behunyt szemmel hallgattam a szavait, miszerint ő elfogadja a döntést. Dacosan fújtam ki a levegőt és azonnal Clint felé pillantottam, aki mellől Natasha pattant fel és követte a távozókat, mondván, hogy ő nem írhatja alá, ezt nem fogadja el. A rejtélyes bérgyilkos pasija biztos büszke lenne rá, hogy tagadja a törvényt, de nem is akartam ezzel tovább foglalkozni, hisz még mindig Barton-t figyeltem és Jennfier szavai sem igazán jutottak el hozzám, csupán annyi, hogy ő sem hódol be az akaratnak. Tisztában voltam vele, hogy Wanda-nak most nagyobb szüksége van a szerelmére, mint rám, így nem is akartam utánuk menni, mikor Clint is távozott, az egyezményt megtagadva. Csupán csendben, a padlót fürkészve álltam meg a fal mellett, míg végül aztán sikerült összeszednem a gondolataimat. -Ez egy baromság. Ha a kormány nem bízik bennünk, akkor mi miért bízzunk bennük?! Mi a biztosíték, hogy nem bábok leszünk vagy kísérleti alanyok!? –néztem azokra, akik még a teremben maradtak, majd végül egy sóhaj kíséretében ráztam meg a fejemet. -Nekem ez kösz, de nem kell. Ha el akartok kapni, akkor érjetek utol… vagy lőjetek szét megint… -pillantottam Stark-ra, majd, ha senki nem kívánt velem társalogni tovább, egy nagy lendületet véve távoztam nem csak a helyiségből, de az épületből is. És én ezért hagytam ma ott Tabitha-t?!
A poszt írója ∞Vendég
Elküldésének ideje ∞Szomb. 16 Júl. 2016, 15:09
Ugrás egy másik oldalra ∞
Hangzatos Mennydörgés
A teremben hirtelen fogyatkozni kezdünk. Előbb Steve pillantását rakhatom zsebre, ahogy közli, ő nem fogja aláírni az egyezményt. Állom kékjeit, végül egy bólintással adom tudtára, hogy elfogadom. Épp a vállainkon pihen a némaság, mikor a velem szemben ülő Wanda felegyenesedik székéből és kijelenti, hogy ő az egyezményt támogatja. A szám is eltátom vékony prést formálva, majd ahogy tekintetével megajándékoz egy halovány félmosoly a válaszom. Nem kerüli el a figyelmem a pillantás közte és Barton között. Csak nézek utána, ahogy elfordul és behúzza maga után csendesen az ajtót. Ő épp olyan, mint akit senki nem vesz észre, de hiányzik, ha már nincs a közelben. Nedvesítem szám, és tovább futtatom tekintetem. Natasha veszi magához a szót, és kijelenti, hogy ő nem írhatja alá. Épp ő, aki már kiteregette a múltját. Kissé értetlenül nézek a távozó vörös után, de nem szólok semmit. Jennifer szavai ütik meg a füleim. Figyelem, ahogy vívódik. Láthatóan apró darabokra törik, én pedig szeretném összekapkodni azokat a darabokat, hogy felépíthessem újra. Lemondóan ejt irányomba egy pillantást, mit viszonozok egy szomorkás ábrával arcomon. A nő biccent, majd gyarapítja a távozók számát. Őt követően Barton szólal fel tömören, egyszerűen, ahogy mindig, majd megindul. Arra tippelnék, hogy Romanoff után siet. Pietro veszi át a szót, így az ajtóról a fiúra vándorolnak szemeim. Elég egyértelműen a tudtomra adja ismét, hogy nem bír, így leengedem ábrázatom a lábaimra. Épp elég gondom van. A fiú gyűlölete nem hiányzik, bár elfogadtam. A testvérével ellentétben ő makacsul ragaszkodik hozzá, hogy én öltem meg a szüleiket. Örülök, hogy a lány hisz nekem. Egyszer talán majd Pietro is. Bár most, hogy ellentétes oldalon állunk, talán esélytelen. Sietősen megindul, és én abban bízom, hogy Wandával átbeszélik még a dolgokat. Hiszen nem kis dologról van szó. A csend uralkodni kezd a maradókon. Vízió, Sam, Rhodey, Bruce, és a Professzor. Nem ejtem meg figyelmem őrajtuk, magam elé merengve veszek egy mély levegőt. - Ha nyílt vallomás időszakot élünk... - megjátszott nevetéssel fordulok a bennmaradt személyek irányába - Wanda mellé állok, és támogatom az egyezményt. Holnap elrepülök és aláírom. - dörzsölöm meg a tarkóm, majd hátra engedem vázam a szék háttámlájába esve. - Én azért kíváncsi lennék a véleményetekre... - fűzöm össze ujjaim, majd figyelem a bennmaradó férfiakat egyesével, végig hallgatva mindenkit a nekik járó figyelemmel. Megértem a távozókat, de velük ellentétben engem érdekel Banner, Sam és a többiek szava is.
***
Miután elköszönünk egy ilyen drámai és letargikus eseményt követően, megkérem a zöldpajtim, hogy gurítson el valahová. Nem szeretnék egyedül maradni, és ha mégis akkor sem tudnék. - Mit gondolsz? - bukik fel belőlem végül a kérdés, miután az ajtó bezárul mögöttünk és az egyik folyosóra érünk. Banner mindig mintapéldánya az őszinteségnek. Kíváncsian várom a feleletét. Az udvariatlan, Starknak meg mondom* feleletét. - Kiscsoportos foglalkozás. - nézek a folyosó végén gyülekezőkre. Jennifer, Natasha és Steve. Vállam fölött oldalra pillantok, majd kiengedek egy sóhajt. - Mit gondolsz? Hátrányos helyzetűeket is felvesznek? - megjátszottan elmosolyodom, és hacsak Bruce nem akarja másfelé kanyarítani a székem, akkor csatlakozom az előbb említett kupaktanácshoz.
Mi történik velünk? Nemrég összefogtunk, hogy elüldözzünk egy űrből érkező hadurat és annak lelketlen zsoldosait. Együtt léptünk fel, hogy megmentsük a Földet, most pedig széthúzunk, mintha a csapatszellem fogalma semmit sem jelentene. Várható volt, hogy a világ vezetői kitalálnak valamit, hogy bosszút álljanak a károkért, amit világunk miattunk szenvedett el, de ennél aljasabb tervet ki sem gondolhattak volna. Jól tudták, hogy ezzel kétfelé fognak szedni minket. Vannak, akik magukat, vagy épp legjobb barátjukat árulnák el, ha holnap Bécsbe jönnének. Tisztában voltak vele, hogy egyesek képesek a békéért meghunyászkodni, míg mások soha nem fogják eladni a szabadságukat. Rossnak még azelőtt ki kellett volna tépni a torkát, mielőtt megszólalt volna. Milyen önelégülten dőlhet most hátra a bőrüléses limuzinjában, dörzsölve mindkét tenyerét, tudván, hogy hamarosan legálisan is elkezdhet vadászni a társaimra. Amint kilép a teremből a kis prezentációját követően, egyre jönnek a pro-kontra érvek az egyezmény aláírása mellett és ellene. Mindenki hangzatosan, magabiztosan áll ki véleménye mellett. Bár már az arcokról is leolvasható mit gondolnak, mégis egyeseken meglepődöm, amikor kinyilvánítják gondolataikat. Steven korántsem lepődök meg, korrekt érvelésével sokakat maga mellé állít, vagy legalábbis a legtöbben az ő véleményét osztják. Nem fogják aláírni. Szavai, amit Wandáról mond, szöget ütnek a szívembe. Valóban ott kellet volna hagynunk a Xandaron Őt. Ha már akkor a kormány emberei utasítását követtük volna, akkor ez lett volna az első parancs, amit megszegek. Gondolkodóba esek, s talán meg is ingok kicsit. New Yorkot is képesek lettek volna elpusztítani, csakhogy a chitaurikat kiirtsák. A kormány nem bízott bennünk. Ezek szerint csak akkor látnak minket elégnek, akkor fognak hinni bennünk, ha az irányításuk alá tartozunk majd. Én nem akarom, hogy a hadsereg levadásszon bárkit is, nem bírnám elviselni még egy társunk elvesztését. - Aurora az életét áldozta a békéért, s ha holnap nem utazunk mind Bécsbe, akkor kitör a háború. A legújabb fegyvereikkel fognak vadászni rátok, s minket is erre kényszerítenek majd. Én ezt nem akarom. - nézek Jennre, majd a Kapitányra, s mindenkire, aki az egyezmény ellen szólalt fel. Hiába beszél szépen Steve, ezúttal sajnos nem tudok mellé és társaim oldalára szegődni. Amikor lehagyja a termet, lemondóan nézem, míg el nem tűnik a látóteremből. Akin igazán meglepődök, az Wanda. Csendben hallgatta végig ahogy a többiek vitáznak, majd egy mondattal le is zárta azt. Én résre nyílt ajkakkal konstatálom, hogy Tonyval és velem tart majd. Nem gondoltam, hogy fontosabbnak tartja majd a békét, minthogy testvére oldalára álljon. Ám szívből örülök döntésének. Követendő példa lenne a többiek előtt. Éppen Wanda veszített a legtöbbet, a kormány meg akarta öletni, de úgy tűnik inkább vezekel azért, amit idegen kényszerhatás alatt tett. Minden esetre mosollyal válaszolok az övére, és amikor megindul, hogy elhagyja a termet, én végig simítok alkarján, s tekintetemmel kísérem végig. Ha még Ő is aláírja, már biztos, hogy ez a helyes út. Reménykedtem abban, hogy Charles Xavier is a mi oldalunkra áll. Amikor a televízióban szerepelt, minden alkalommal azért harcolt, hogy az emberek ne üldözzék, ne rekesszék ki a mutánsokat. Ha az övéi aláírják, egyértelműen kinyilatkoztatják, hogy az embereknek nincs mitől félniük. Ez az egyezmény képes lesz közelebb hozni az emberfelettieket és az embereket. Úgy sajnálom, hogy ezt a társaim nagy része nem látja még... Natasha is elhagyja a termet, Steve oldalára áll. Azt gondolná az ember, hogy a kormány döntése mellé áll, így meglepődök, de a nő mindig is megfejthetetlen volt számomra. Mindent okkal tesz, talán erős szálak fűzik a másik oldalra, csak még nem tudunk róluk. S most vagy haza megy, vagy még vált pár szót a Kapitánnyal, ha elkapja a folyosón. Jenn arcára is kiül a csalódottság. Én is jobb szeretnék egy oldalon harcolni vele, de míg ő Steve véleményét osztja, én inkább Tonyval értek egyet. Sajnos igaza van unokahúgomnak, semmi sem garantálja, hogy jobb lesz ezután, de meg kell bíznunk benne, különben addig nem nyugszanak, amíg mindünket rács mögé juttatnak. - De mi mást tehetnénk? - nézek fájdalmasan unokahúgomra, miután felszólalt. - Tegyük fel, hogy holnap mind itt maradunk. Mi lesz két nap múlva? Fegyverekkel és tankokkal vonulnak ellenünk. Az egész világ megtudja, hogy hátat fordítunk az egyezménynek, így joggal gondolják, hogy továbbra is önkényesen tevékenykednénk. Ránk lőnek, mi megvédjük magunkat, és újra emberek halnak meg. Innen már csak lefelé lenne... - szorítom ökölbe kezeim. Nem akarom, hogy örökké menekülnie kelljen, most, hogy végre egymáshoz közel élhettünk, elfogadtuk az erőnket, és a jóra használtuk. Nem néz rám, képtelen arra. Ahogy fürkészem tekintetét, egyre inkább összeomlik a világ körülöttem. Makacs lány! - Közösen kell dolgoznunk velük, ha tetszik, ha nem. Ez az ő érdekük is. Félnek tőlünk. A Te zöldedtől, az enyémtől. Persze, hogy börtönnel fenyegetőznek. Hidd el, még az is jobb, mint meghalni. - a kérdésére már nem vagyok képes mit mondani, csak elfordítom fejemet. Képtelen vagyok belegondolni, hogy nekem kelljen elkapnom Őt. Ezt még az ENSZ sem kérheti... Harcol önmagával, az érzéseivel. Én is így teszek. Megpróbálok nyugodt maradni mindannyiunkért. Bármit is mondanék, úgy tűnik most nem fog hallgatni rám. Faképnél hagy. Nem nézek rá, csak magam elé meredek. De távozásának minden egyes koppanása a padlón fájdalmasan visszhangzik a fejemben. Clint is itt hagy minket. Azt hangoztatta, hogy nélkülünk sem Loki és chitauri serege ellen nem győztek volna, sem pedig Thanos ellen. Ebben teljesen igazat adok neki. De korábban kinyilvánítottam erről a véleményem. Végül ő sem akar tovább vitatkozni, szűkszavúan lezárja a témát és kivonul a teremből. Mint várható volt, Steve, Natasha és Pietro mellé áll. Még mielőtt Pietro távozik, oda fricskáz párunknak, akik bent maradunk és még kíváncsiak vagyunk a többiek véleményére. - Pietro. Nekik is érdekükben áll olyan utasítást adni, amivel mi is egyet értünk. Miért kockáztatnák, hogy ellenük forduljunk? Fiatal vagy és lázadó. Ne dönts meggondolatlanul! - mondom felé, miközben megfáradt arcom dörzsölöm. De végül kiviharzik. Nem is számítottam másra. Épp olyan heves, mint a húga. De legalább egyikőjük képes volt higgadtan, jól dönteni. Már alig maradtunk bent. Sam, Tony, Vízió, Rhodey és Charles tartózkodnak még a teremben. A többiek inkább választják a börtönt, s ettől egyszerre akar szétrobbanni a fejem és a szívem. Mi lesz majd ezután? - Úgy tűnik, hogy kevesen leszünk azon a repülőn, Tony. Én ott leszek, de megvallom, nem számítottam ekkora ellenkezésre a többiek részéről. Leírhatatlanul sajnálom, hogy két oldalra szakadunk. Azt hittem, hogy egy összetartó "család" vagyunk, de látod, még Jennt sem voltam képes itt tartani. - A könnyeimmel küzdök, bár szemem erősen duzzadtnak érzem. Még Samre pillantok, hiszen pár perce ő is kinyilatkoztatta, hogy a szabadsága fontos, s hogy nem ért egyet a kormány akaratával, s tudom, mi lesz az ő válasza.
Miután Charlestól és a többiektől is elköszöntünk, Tony kérésére kitolom Őt. Egy kicsit még a közelében szeretnék maradni, és váltani vele néhány szót. Ennyire kétségbeesett és kilátástalan még soha nem voltam. - Meg vagyok rémülve, Tony. Nincs előttem, mi lesz ezután. Le kell vadásznunk Őket? Mint valami makacs, lázadó gyermekek gyülekezete... úgy viselkedtek ma odabent. - mutatok vissza a terem ajtajára barátomnak eltorzult arccal. Dühös és csalódott vagyok egyszerre. Legszívesebben kitombolnám magam Hulk testében, de nem engedhetek utat efféle érzéseimnek. Majd megtorpanok, amikor meglátom Jennt. Minden bizonnyal hallani sem akar rólam, úgy kiviharzott a teremből. Legszívesebben elkanyarodnék, de azt hiszem, hogy Tonynak még van mit megbeszélnie a társainkkal. Nem palástolom keserűségem... így lesütött fejjel, némán lépkedek közelebb, és várom a fejleményeket.
Thaddeus Ross tábornok gondolataiba tekintek, miközben megfenyegeti és választás elé állítja azokat a személyeket, kik többször is életüket és vérüket áldozták ezért az országért. Sőt, az egész világunkért. Nem kellett nekik parancs, tették a dolgukat. Az adottságukat nem öldöklésre, vagy fosztogatásra használták, mint sok más rossz útra tévedt emberfeletti, hanem arra, hogy megóvják azokat, akik nem képesek megvédeni magukat. S ezt tanítom a mutánsaimnak is. Nap mint nap azért küzdök, hogy elfogadják magukat, erejüket, azt az adottságot, amit ki tudja milyen fenti hatalom adományozott nekik, de rendelkeznek vele. S élhetnek a lehetőséggel, hogy használatukkal ezt a világot jobbá, biztonságosabbá tegyék. Nem ránk kellene szörnyként tekinteni, hanem azokat rács mögé zárni, kik letévedtek a helyes útról. Thaddeus viszont nem ezt akarja. Forr benne a gyűlölet, még ha jobbik arcát is mutatja ebben a percben. Irigyli azt az erőt, mit ezek az emberek birtokolnak. Gyűlölettel tekint Brucera, aki ellene fordította egyetlen leányát. Hulk fejét kívánja, de ha a jövőben nem kaphatja meg, akkor az erejét akarja, kerüljön bármibe. Irigyli Tonytól ezt a rengeteg pénzt, pökhendi gazdag ficsúrnak tartja, aki a hatalmát méregdrága játékszerek gyártására pazarolja, ahelyett, hogy a katonaságot fegyverezné fel. Vízióra Ultron, Tony és Bruce szörnyszülöttjeként tekint, egy lapon említi Thanossal, aki a kövek hatalmával sújtott le Manhattanre. Lássuk csak... A Maximoff ikrektől retteg, attól lenne boldog, ha mindkettejük egy üvegfal mögül pillantana vissza rá. Ezt kívánja a többieknek is, akik önként hősködnek, nem vonják be a hadsereget, s nem hajlandók együttműködni. Irányításmániája már már megrögzötté teszi, görcsösen áhítja, hogy végre parancsokat osszon ezeknek az embereknek. Ha ellenszegülnek, világszerte több millió katona fogja üldözni őket, és ez boldogsággal tölti el. Számít arra, hogy nem fogják aláírni, ezért teljes vállszélességgel támogatta az ENSZ ötletét. A vadászat a vérében van, csupán játéknak tekinti. Megrázom fejem, amikor kilépek elméjéből, s a többiekre tekintek. Nem szabad megadnunk azt az örömet neki, hogy űzött vadként kezelhessen minket. Én alá fogom írni, a mutánsokért, a biztonságukért... de a teremben ezek a férfiak és nők két csoportra szakadnak. Érzem a haragjukat, a fájdalmukat, érzem a kilátástalanságot, a kétségbeesést. Miután Ross elégedetten elhagyja a termet, Wandán állapodik meg tekintetem. Erősnek mutatja magát, mégis fájdalmasan éli meg, hogy családja egymás torkának ugrik. Rokon a rokon ellen, barát a barát ellen szól. Nem képesek dűlőre jutni, ő viszont némán hallgatja őket, majd egyetlen mondattal rövidre zárja a mondandóját. Hozzám hasonlóan aláírja, viszont fájdalmasan éli meg a helyzetet. A Kapitány után ő is elhagyja a szobát. Visszabólintok neki, miközben szám íve mosolyra görbül. Titkon reméli, hogy Clint követi. Beszélni akar vele. Jennifer csalódott, hogy a férfi, kit testvérének tekint, nem osztja a véleményét. Nem is palástolja fájdalmát, dühös, és türtőztetnie kell magát, hogy a pusztító oldala ne törjön felszínre. Inkább elhagyja a szobát, a légkör fojtogatása hamarosan előhozná a másik alakját. Rám pillant még egy utolsót, sajnálja, hogy így látom őket. Egy mosolyt intézek felé, jelezvén, hogy semmi baj ezzel. Sajnos várhatók voltak ezek a reakciók, Ross elérte jövetelnek célját. Ha a csapat széthúz, könnyebben kaphatja el őket. Pietro szinte forr belül, nem is kíván sokáig időzni. Nem fogja aláírni, hasonlóan mentorához, Clinthez. Natasha egy titkot rejteget. Beleszeretett a Tél Katonájába, aki a Kapitány gyermekkori barátja. Most bújtatja Őt, és nem fogja egy tollvonással eladni a kormánynak a férfit. Megértem, de nem örülök, hogy a másik tábor általa is új taggal bővült. Nem szép dolog így kikémlelnem a gondolataikat, de anélkül is meghallanám, hogy ha nem oda koncentrálnék, annyira erőteljesek az érzéseik ebben a felfokozott hangulatban. Mire mindenki végez a mondandójával, a fele társaság már nincs is a teremben. Tony kicsit csalódott, hogy ennyien faképnél hagyták a társaság itt maradt felét. De megérti őket. Viszont most a véleményünkre kíváncsi. Bruce szomorú Jennifer miatt, és mert kétfelé húzott a csapat. - Miközben Ross tábornok beszélt, olvastam a gondolataiban. Pontosan ez volt a célja. Hogy bomlassza a társaságot. Ha nem mellette harcoltok, a börtönbe kíván Titeket. Igazság szerint mindenkit. Bruce, Téged nem. Belőled csak a feje kell neki. Elképesztő, mennyire utál Téged... - enyhe mosolyra görbítve számat mutatok a férfira, miközben a tarkómat vakarom. - Próbáljátok meg összetartani a csapatot. Alá kell írnotok, mindannyiótoknak, különben neki tesztek szívességet. Vadászni akar rátok, és a mutánsokra is. Ebben leli örömét. Minden esetre, nekem otthon még meg kell vívnom a magam harcát. Tegyetek Ti is így. Beszélek az enyéimmel, és ... a Testvéremmel. Holnap találkozunk, Bécsben. Tony, Bruce... uraim. Engedelmetekkel. - körbenézek a még bent tartózkodókon, s miután mindannyian reflektáltak a mondandómra, elhagyom a termet. Scotthoz csatlakozva megindulok az autóhoz. Ideje beszélnem a családommal és konok testvéremmel. Ez utóbbit nem lesz könnyű meggyőznöm. Tenyereimre tekintek, reszketnek kezeim. Megdörzsölöm őket, és előre tekintek. Meg kell vívnunk a kis harcunkat, s kerüljön bármibe, ezúttal muszáj lesz közös dűlőre jutnom velük... legfőképpen Veled, Testvérem.
• Miután a jelenlévők úgy vélték, hogy mindent megvitattak, elvonultak, hogy a számukra fontos személyekkel tovább beszélhessenek az elhangzottakról. A szobájába elvonult Wandához Clint indult meg, míg Pietro Tabithahoz ment haza. Steve mellett megállt Natasha, majd Jennifer, s pár perccel később Tony és Bruce is csatlakoztak hozzájuk. Charles Scott társaságában visszaindult a Birtokra, hogy összehívja mutánsait, s tájékoztatásra invitálja barátját, Erik Lehnsherrt is. Vízió, Rhodey és Sam elvonultak, hogy átgondolják az elhangzottakat. (Ám amennyiben megérkeznek vagy visszajönnek az oldalra, becsatlakozhatnak Kapitányékhoz a következő felvonásba.)
***
» Fontos információ: A karakterek új felvonásokban (és azokon kívül is, a játéktéren a többi játékossal) megbeszélhetik az elhangzottakat. • Steve Rogers, Tony Stark, Jennifer Walters, Natasha Romanoff, Bruce Banner, valamint Sam Wilson, Vízió és James RhodeyITT folytathatják a játékot. • Wanda Maximoff és Clint BartonITT folytathatják a játékot. • Charles XavierITT folytathatja a játékot. • Mivel Pietro Maximoff Tabithahoz sietett, aki még nem jelentkezett a kalandba, igény szerint a játéktéren kijátszhatják a megbeszélésen elhangzottakat. Ez a felvonás lezárásra került!
