Nyugodtan ülök egy átlagos New york-i kávézó kinti székeinek egyikén, újsággal a kezemben, az asztalon pedig a kávém maradéka hever, amit nagyjából tizenötperccel ezelőtt rendeltem. Hiába volt tele minden létező hírcsatorna a Bécsben történtekkel, az emberek nem ismernek fel, ha pedig valahonnan mégis ismerős vagyok nekik, jobban megnéznek, majd tovább haladnak. Wakandát egy harmadikvilágbeli elmaradott országnak gondolják, nem figyelnek oda rá, így én sem tűnök fel nekik, ami a jelen helyzetben több, mint kényelmes. Így könnyebb terepen dolgozni a páncél nélkül. A kávézóval szemben helyezkedik el egy nagyobb épülettömb, amiben a kémeink jelentései szerint hamarosan egy találkozóra fog sor kerülni. Ulysses Klaue-t atyám hosszú éveken keresztül üldözte hiába, most talán itt lesz a lehetőség, hogy elvarrjam ezt a szálat is, ha nem csak a gorilláit küldi maga helyett. -Kaphatnék még egy kávét? – pillantottam a mellettem feltűnő pincérnő felére, aki alighanem épp felakart szólítani arra, hogy távozzak, amennyiben már nem fogyasztok semmit. Az eddigi tapasztalataim alapján az emberek itt Amerikában szeretnek sietni. Vettek egy gyors pillantást a kezemben tartott újság lapjai mögül a környezetemre, próbálva észre venni az esetleges váratlan társaságot. Klaue-t nem csak mi, hanem az amerikaiak is figyelik, talán erről a találkozóról is tudnak, ebben az esetben pedig nekik is lehetnek ügynökeik a környéken. Klaue-t pedig nem engedhetem át, a népem régóta üldözi őt, lopott tőlünk, és a vérünket ontotta. A Wakandával szemben elkövetett bűneiért pedig Wakandának kell őt felelősségre vonnia, nem az Amerikai Egyesült Államoknak. Három elsötétített ablakú fekete jármű érkezik meg és parkol le az épület előtt. A kiszálló alakok közül akad, aki öltönyt visel, de látszik rajtuk, hogy nem kormányügynökök, hanem „független vállalkozók”. Azaz Klaue zsoldosai lesznek. A férfi paranoiás, ismeri a módszereinket, jól tudja, hogy nem bízhat meg senkiben sem. Nem sokkal távolabb tőlem mozgásra leszek figyelmes. Az addig beszélgető öltönyös alakok, illetve járókelők a fülük felé kaptak és egyetlen óvatlan pillanatra mindannyian az épület felé pillantottak. Tehát itt van az FBI. A tekintetemmel fél perccel később pedig kiszúrtam egy vízszerelő feliratú teherautót, ami már a megérkezésem előtt is ott várakozott. Alighanem onnan irányítják a műveletet. Az álcázott ügynökök egy része elindult, hogy megkerülje az épülettömböt és máshonnan jusson be, míg a maradék ugyanazon útvonalon ment be az épületbe, mint Klaue emberei. A mellkasom felé nyúlok, ahol az ingem alatt a Shuritól kapott csontkarom nyaklánc rejtőzik, amivel aktiválni tudom a páncélt. Így, hogy az amerikaiak is itt vannak, kénytelen leszek.
A bürokrácia sosem tartozott a kedvenceim közé. Írott szabályok, és megannyi felesleges papírmunka, harc az igazságszolgáltatás különféle pilléreivel. A program végeztével, Fekete Özvegyként mindezek felett álltam. Disszidálásom során hamar alkalmazkodnom kellett a megváltozott környezethez és szabályokhoz, de még így is szabadabban mozoghattam legtöbb ügynöktársamhoz képest. FBI és CIA, és a Rendfenntartás, megannyi alosztály. Egy Klaue féle ügyön úgy marakodtak össze, mint a vadállatok a közéjük dobott húscafaton. Vékony határvonal választotta el őket, és a hivatalos szabályok szerint ez most az FBI hatásköre alá tartozott, hiszen nem külhonban akarták rajtakapni. S itt vagyok én, aki nem hivatalos posztomban igyekszem kézre keríteni azt a személyt, aki még jelenleg is túl nagy befolyással bír a feketepiaci fegyverkereskedelemben. A helyszínt felmérve azonban hamar világossá vált a számomra, hogy nem csak én vagyok az, akinek a papírforma szerint semmi keresnivalója nincs itt. Legfőképpen azért nem, mert vélhetően nem az Amerikai Egyesültállamok érdekeit képviseli. A jelenlévők közül - ebbe beleértve az FBI-t is -, azonban senki nem gyanakszik rá, hiszen kiléte nem ismert. Én azonban pontosan tudom, ki Ő. Megérkeznek a fekete autók, pontosan három, és kiszállnak Klaue emberei. A fedett ügynökök elindulnak az épület felé, és T’Challa is láthatóan mozgolódni kezd, gyanítom elhagyni kívánja feltételezett pozícióját. Mielőtt azonban még átalakulna Fekete Párduccá, a saját fekete sportautómmal kanyarodok a kávézó mellé, majd fékezek le. - Felség. - engedem le az ablakot, majd Rá pillantva szólítom meg. - Klaue nincs itt. Ez csak figyelemelterelés. Jöjjön, elviszem a célszemélyhez. - Szavaimnak némi nyomatékot adva nyúlok át a mellettem lévő ülésen, hogy kilökjem az ajtót, majd felegyenesedve pillantok rá várakozóan. Nincs okom arra, hogy hazudjak, bár a reptéren történtek után megértem, ha a kezdetleges, irányomba táplált bizalma megingott bennem. A szükséghelyzetben meghozott döntés volt az, amit tettem, nem a személye ellen szólt. - A történtek után újfent kedve támadt amerikai területen revansot venni? - teszem fel a kérdést könnyedén, amennyiben a férfi úgy dönt, beszáll mellém az autóba. Nem tétlenkedem, hanem sebességbe rakom a váltót, és nagyobb gázt adva el is gurulok a kávézó elől. A fedélzeten beépített navigációs felületen pontosan látszik, hol vagyunk mi, és hová tartunk. Az East River tengerszoros kikötője felé, mely egyébként egy lezárt terület már hosszú évek óta. - Az információim szerint a közelmúltban újabb vibrániumot tartalmazó szállítmányok hagyták el Wakanda területét, és ebben Klaue is erősen közreműködött. - Pillantok a férfira, majd tekintetem ismét az útra szegezem. Ha az értesüléseim helytállóak - s miért ne lennének azok -, ez lehet az oka annak, hogy T’Challa ismét itt van, pontosan itt és pont most, Klaue felbukkanásakor.
felség! remélem nem neheztel már rám a történtek miatt. - ⁂
A hozzászólást Natasha Romanoff összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. 25 Ápr. 2018, 08:52-kor.
∆ Hozzászólások száma :
64
∆ Kor :
39
∆ Tartózkodási hely :
Wakanda ... or not
A poszt írója ∞T'Challa
Elküldésének ideje ∞Szomb. 24 Márc. 2018, 17:07
Ugrás egy másik oldalra ∞
Natasha & T'Challa
the americans, an avenger and a king
Wakanda eddigi árnyékba húzódása azt jelenti, hogy az emberek nem ismernek, hiába vagyok király. Előbb-utób ez meg fog változni, addig azonban ki kell használnom az előnyeit ennek. Klaue megégette már magát párszor Wakandában, soha nem jönne vissza, csak alapos indokkal. A munkát másokra bízza, ő csak szervezi. Az amerikaiakkal azonban erről nem lehet tárgyalni, sem másokkal. Ahhoz, hogy kérhessünk tőlük, nagyobbnak kell lennünk a szemükben, ők pedig nem látnak bennünk mást, csak egy elmaradott, harmadik világbeli országot. Így hát, úgy döntöttem, hogy kezemben veszem a dolgokat, és a politikát kikerülve azt teszem, amit mindig is tettem: igyekszem a lehető leghelyesebb döntést meghozni. Klaue emberei megérkeznek, én pedig felállok a székről, nem várva meg, míg kihozzák a kávém. A zakómba nyúlva emelek ki néhány bankót, majd az asztalra szórva azt indulok meg az utca másik oldalán lévő autók felé, mikor bevág elém egy autó. Homlokráncolva pillantok a legördülő ablak felé, és a meglepettségem nem is palástolom, mikor megpillantom a kormány mögött ülő nőt. A szavait hallva az arcomra kétkedés ül ki, de nem a szavai igazát kérdőjelezem meg, inkább csak a szándékait. Végül azonban beszállok az autóba, mielőtt még feltűnően sokat várakoznék, hogy az szemet szúrhasson. – Ms. Romanoff. – bólintok a nő felé üdvözlésképp, mikor becsukom magam mögött az ajtót. – Meglepett. – jegyzem meg, mikor a gázra tapos. Nem számítottam arra, hogy itt fogom viszont látni, sem arra, hogy a segítségét ajánlja. Kétlem, hogy mindezt az én személyem miatt teszi, valamilyen oknak meg kell húzódnia a háttérben, ami miatt felfedte magát előttem. -Remélem jobb véget ér, mint a múltkor. – felelek a szavaira, ahogy felé pillantok. Nem felejtettem el, amit tett, ugyanakkor nem érzek semmiféle neheztelést irányába. Azt tette, amit jónak látott, mint kiderült, Barnes ugyanúgy áldozat volt, mint az apám. Viszont, pont emiatt tudom, hogy Ms. Romanoff semmit nem tesz ok nélkül. Ezúttal pedig nem engedhetem, hogy engem használjon fel. – Az információ aggasztóan pontosak. – jegyzem meg egy halovány mosoly kíséretében. Nem csak nekünk vannak ügynökeink szerte a világon, hanem másoknak is, Ms. Romanoff pedig minden bizonnyal az egyik legjobb, így nem meglepő, hogy tud a történtekről. -Kit képvisel, Ms. Romanoff? – pillantok kérdőn a nőre. Úgy tudom, hogy már nincs közük a kormányhoz, így hát aligha a USA nevében jár el, arra itt vannak az FBI emberei. Több Bosszúállót pedig nem fedeztem fel. Magánakció volna? – Szeretném, ha elkerülnénk a félreértéseket. – folytatom aztán. – Én vagyok az egyetlen, akivel Klaue elhagyhatja az országot. Nem azért jöttem, hogy átadjam őt az amerikaiaknak … vagy a Bosszúállóknak. – futó pillantást vettek felé, miközben beszélek. Nem ellene, vagy a barátai ellen beszélek, semmi személyes ellenérzésem nincs velük kapcsolatban. – Klaue minket lopott meg, bármit is tervez a kormányuk, nem engedem, hogy Klaue-t itt vonják felelősségre. – Klaue sok honfitársam életét vette el, és még több ember haláláért felel a tőlünk ellopott fegyverek és eszközök által. Wakandában kell elítélni. Őszinte embernek tartom magam, azt tanultam apámtól, hogy egy férfi soha nem bújik hazugságok mögé, hanem felvállalja mindazt, amit érez és tesz, nem keres kibúvókat, hanem helyesen cselekszik, amennyire azt megtudja ítélni. Apám hosszú éveken keresztül üldözte Klaue-t, eredménytelenül. Fiaként kötelességem, hogy pontot tegyek ennek az ügynek a végére. Ms. Romanoff-nak tudnia kell, hogy kész vagyok együttműködni, de Klaue az enyém.
kiengesztelhető vagyok Remélem jó lesz! | theme song | •
∆ Hozzászólások száma :
63
∆ Kor :
39
∆ Tartózkodási hely :
USA
A poszt írója ∞Natasha Romanoff
Elküldésének ideje ∞Szer. 25 Ápr. 2018, 09:25
Ugrás egy másik oldalra ∞
the americans, an avenger and a king
T'challa & Natasha
_________________________
Könnyűszerrel vonom magamra T’Challa figyelmét, még mielőtt úgy döntene, átavanzsál párduccá, ezzel elrejtve saját valóját a nyilvánosság elől. A valódi terveim között nem szerepelt az, hogy egy potenciális szövetségessel az oldalamon hajtom végre küldetésem, de mindez változott, mikor megpillantottam a kávézó teraszán. Ez esetben sem beszélhetünk érzelmi alapon meghozott döntésről, sokkal inkább tekintek kialakulófélben lévő egyezségünkre taktikai lépésként. A megegyezés folyamatban lévősége abban rejlik, hogy a férfi elfogadja az invitálásom, és hamarosan mellettem foglal helyet a fekete gépjárműben, mely némán siklik el a járdaszegély mellől. - Engem már kevésbé az, hogy Ön is itt van. - a színpadias belépők nem az én világom, azonban nem vitatom ama tény valóságosságát, hogy felbukkanásom a férfi számára váratlan fordulatot eredményez a számára. Mindazonáltal rólam nem mondható el ez ugyanez, hiszen tisztában vagyok vele, hogy a célszemély mennyire szúrja a Wakandaiak szemét, nem beszélve vezetőjükről. - Én is. - Felelem megjegyzésére, és oldalra nézve kapok el a pillantását, s miként ez megtörténik, egy halovány mosoly kúszik ajkaimra, amolyan bocsánatkérés gyanánt. Úgy érzem, nem tartom szükségesnek azt, hogy felesleges magyarázkodásba kezdjek, megtromfolva némi sajnálkozással. Egyrészt sem az idő, és hely adta kombináció nem a megfelelő, másrészt nem az én műfajom, ezt azért lássuk be. - Az általam szerzett értesüléseket mindig bizalmasan kezelem. - nem vélek felfedezni különösebb döbbenetet a férfi arcán, pedig tisztában vagyok vele, miféle rejtőzködő életet él az országa. Nem felelek azonnal a nekem szegezett kérdésen, holott egyáltalán nem lep meg. T’Challa pedig folytatja, én pedig az utat figyelve hallgatom szavait, s vonásaim ez esetben sem tükröznek semmiféle érzelmet, csak némi elmélyült figyelmet. A másik fél kinyilatkoztatása az elhangzásukat követően ott lógnak némán a levegőben, melyek láthatatlan súlyát én is pontosan érzem. - A Bosszúállókat, ebbe beleértve engem is, nem érdekli Klaue. - szólalok meg kisidő múlva, majd kikerülve az egyik kereszteződést, lehajtok egy kisutcára, hogy elkerüljem a piros lámpák okozta dugót. - Az viszont már sokkal inkább, hogy újabb vibrániummal felturbózott fegyverek kerültek a feketepiacra, mely túl sok civil életét fenyegetik. Az egyik terjesztőt, és annak teljes hálózatát akarom felszámolni, de mindaddig, amíg Klaue segítségével hozzájut az utánpótláshoz, ez szinte lehetetlen. - Tisztában vagyok vele, hogy a férfi által elhangzottak a legkisebb mértékben sem hordoztak magukban személyeskedést. Viszont elkerülhetetlen, hogy a jelenlegi helyzetet már a legelején tisztázzuk, legalábbis az én részemet, mert a férfi szándékaival teljes mértékben biztos vagyok. - Jelenleg saját magamnak dolgozom, és az én célom az, hogy Klaue kikerüljön a képből. Tartok tőle, hogy a kormányzati tagok között van olyan, aki Klaue szövetségese, elvégre rengeteg pénzt le lehet szakítani a fegyverkereskedéssel, a korrupció pedig egyáltalán nem ismeretlen itt sem. - én vagyok az a személy, kinek nincs otthona, hisz az oroszokat elárultam, az amerikaiak pedig talán soha nem bíznak meg bennem, de én ezzel tökéletesen együtt tudok élni. Nem vagyok elfogult, amikor a vezetést kell bírálnom, hiszen pontosan látom a hibáit, melyek sokszor megnehezítik a munkám. - Az Öné lehet Klaue, én pedig segítek eltüntetni a nyomokat. Nem láttam, és nem is hallottam semmit. A jelentésbe csak egy sikertelen bevetés lesz, semmi több. Nem kell megtudnia az FBI-nak, hogy Önhöz került. Cserébe azt kérem, hogy zárja el jó mélyen, és ne is engedje el soha. - Most én vagyok az, aki a mellettem lévőre pillant, miközben lekanyarodva a rakpartra, egy szűk utcán haladunk végig. Nem ismerem a Wakanda-i törvényeket, engem csupán az érdekel, hogy Klaue kerüljön ki a képből, lehetőleg örökre.
Klaue feje tálcán megfelelő lesz? illetve köszönöm a türelmét! <3 - ⁂
∆ Hozzászólások száma :
64
∆ Kor :
39
∆ Tartózkodási hely :
Wakanda ... or not
A poszt írója ∞T'Challa
Elküldésének ideje ∞Szer. 02 Május 2018, 18:20
Ugrás egy másik oldalra ∞
Natasha & T'Challa
the americans, an avenger and a king
Nincsen semmiféle személyes ellentétem a Bosszúállók csapatával, támogatom azt, amit tesznek, ugyanakkor nem mindenben egyezik a Bosszúállók és Wakanda érdekei, még kevésbé az amerikai kormány Wakanda érdekei, nekem pedig utóbbit kell szem előtt tartanom mindenek felett. Az, hogy Klaue amerikai földön van, egy biztosíték, ő is pontosan tudja, hogy nemzetközi botrányba torkolhat, ha itt próbáljuk meg elfogni. Én viszont nem csak megpróbálom, hanem el is fogom. Ezt viszont némiképp bonyolítja Ms. Romanoff feltűnése. -Egy idő után a trón is kényelmetlen. – felelem egyszerűen a nő szavaira. Nem az a fajta király vagyok, aki egész nap a trónján ül és onnan nézi a világot, ahogy az elhalad mellette. Nem is tehetem, és nem is akarom megtenni. Ez becsületbeli ügy, Atyám sok időt és energiát ölt abba, hogy elkapja Klaue-t, és emlékszem a tekintetére, mikor ez nem sikerült, újra és újra. Most itt a lehetőség, hogy pontot tegyek egy igencsak régi történet végére, egyszer s mindenkorra. -Kivéve, mikor a szükség úgy kívánja. – jegyzem meg, de nem rosszallóan, inkább tényszerűen. Hozzánk is eljutottak mindazon információk, amiket a SHIELD-ről szivárogtatott ki Washington-ban. Nem érzem szükségét annak, hogy a bíró szerepét játszam, bizonyára alapos oka volt arra, hogy nem csak évtizedes titkokról, ügynökökről rántotta le a leplet, de tulajdonképpen saját magáról is. A kémek világában a titkok és a hazugságok uralkodnak, éppen ezért a bizalmasan kezelt információk ironikusan hatnak. Én magam soha nem lettem volna jó kém, jobb szeretem tudni, hogy ki az ellenségem, és szemtől szembe megküzdeni vele. -Klaue-t több, mint harminc éve üldözzük, ügyel a biztonságára, nem lesz egyszerű elkapni. Ő az egyetlen, aki élve kitudott csempészni vibrániumot a hazámból, az egyetlen hiteles elosztó. Amíg ő él, szélmalom harcot vív. – ahogy ezt ő is tudja. Vannak dolgok, amik ellen hiába küzdünk teljes odaadással, nem sikerül, csak részeredményeket elérnünk. Az emberi gonoszság végül újra és újra a felszínre tör, legyen ez embercsempészet, fegyverek, drogok … a kígyó fejét kell célba venni, ha azt akarjuk, hogy legalább egy időre megszűnjön a veszély. A kígyó feje pedig Klaue. -Tehát nem a Bosszúállókat képviseli. – pillantok futólag felé, mikor azt mondja, hogy „magának dolgozik”. Nem mondanám, hogy teljesen bizalmatlan vagyok Ms.Romanoff irányába, de egyszer már áldozatául estem annak, ahogy a szavakkal bánik, és bár akkor azzal egy ártatlan ember életét mentette meg, a jelen helyzet más. – Klaue ügyfelei közt többek között az önök kormánya is ott van. Amerikaiak, oroszok, koreaiak, japánok … aki épp a legtöbbet kínálja. – Klaue tökéletesen tisztában van azzal, hogy amíg kormányokkal seftel, addig azok meg is védik őt. Az amerikai törvények ellen pedig az amerikaiak védik a leginkább … oda áll, amelyik oldal a legtöbbet kínálja. – Ne aggódjon. Saját kezűleg fogom megölni őt. – bólintok, mikor a mellettem ülő rápillant, de még szóra nyitom a szám. – A vibránium fegyvereket pedig visszaviszem Wakandába. Nem kerülhetnek sem az FBI-hoz, sem más szervezethez. – a mi fegyvereinkkel nem onthatják egymás vérét, bárki is tegye azt. Az örökségünkhöz így is túl sok vér tapad. - Milyen messze van még Klaue? – kérdezem, ahogy végighaladunk a szűk utcán. Többször jártam már Amerikában, de közel sem vagyok ismerős itt. – A saját emberein kívül kormányzati tagoknak kell őrizzék. Ha így van, nagyfokú ellenállásra számíthatunk. – mikor Klaue legutóbb Wakandába járt, megbillogozták, azóta nem tért vissza, viszont pontosan tudja miként végeztesse el másokkal a feladatot és hogy leljen vibrániumra Wakandán kívül is. Fél tőlünk, és okkal teszi, ma pedig véget vetek egy több, mint harminc éves történetnek.
Nem is feltételeztem egyetlen percig sem, hogy a mellém leülő férfi olyasfajta király lenne, ki csak a háttérből irányítja a szálakat. Mi, kik harcra születtünk, hírből sem ismerjük a tétlenséget. Halovány mosoly játszik ajkaimon, ahogyan a trón a trón kényelmetlenségére utalnak szavai. Igazán egyedi módját választja a fizikai felfrissülésnek, de erre felesleges is felhívnom a figyelmét, hiszen a kialakulófélben lévő helyzetünk ebben a pillanatban is ingatag lábakon áll. - A szükség törvényt bont. - nincs szükség arra, hogy elismerjem a tényszerű szavakat, s éppen ezért szikrányi tagadás sem lát napvilágot a részemről. Tettem, amit tennem kellett, és magammal rántottam mindenkit. Remekül olvasom a sorok között. A Washingtoni incidensből bőven kivettem a részem, de nem véletlenül vállaltam azt, hogy nyilvánosság elé kerüljön minden, beleértve az én múltam is. Sokkal nagyobb volt a tét, mintsem, hogy a magam bőrét mentsem. - A pasas paranoiás. Ügyel a legkisebb részletre is, és mindig túlbiztosítja magát. - A pszichés zavarából kovácsol egy olyasfajta előnyt, mely számunkra - és mindenki számára, ki fejét venné -, nem csak bosszantó, de nehézségekkel teli akadályokat is jelent. - Nem. Legalábbis nem közvetlenül. - némi hallgatást követően adom meg a választ. - Az egyezmény hatályon kívül került, elviekben. Az utóhatásai azonban még mindig érezhetők. - Egészítem végül ki, de egyelőre nem fűzök hozzá többet. Leginkább azért, mert nem gondolom, hogy pont Ő lenne az, aki nem érti, mire is gondolok pontosan az árnyalt megfogalmazás mögött. Ha Stark - aki előszeretettel főnökösödik -, tudná, mire készülök, biztosan mindent megtenne, hogy megállítson. Vagy éppen beleavatkozna, s ezt hosszú hónapokig a fejemhez vágná. Nem beszélve az elszámoltatásról. S mindezekre semmi szükségem. - Minden nyílt titok, csak éppen senki nem tesz ellene semmit sem. - nincs érdekemben, hogy a kormányunkat védjem, s éppen ezért nem is teszem. A rendszer korántsem tökéletes. Ha az lenne, egy magamfajta részvételére nem lett volna eddig sem szükség. Vonásaim rezzenéstelenek, mikor T’Challa a szóban forgó férfi megöléséről biztosít, mégis mikor mindezt kiejti a száján, egy pillanatra Rá emelem a tekintetem, majd némán, mit sem mondva nézek vissza az útra. Számomra az ölés, mint olyan, nem ismeretlen. Ezt azonban nem feltételezem az újdonsült szövetségesemről. - Fenntartásaim vannak azt illetően, hogy az FBI szervezetén belül jó kezekbe kerülnének ezek a fegyverek. Így valóban az a legjobb, ha visszakerülnek oda, ahonnan származnak. - Valójában nem érdekelnek a fegyverek, hisz mindezidáig a tervem nem terjedt ki erre, de nem lep meg, hogy pont T’Challa az, aki gondolt rá. Természetesen ebben sem fogok az útjába állni, s miként egyezségre jutunk, a korábban kigondolt tervem is változik, a szerepek felcserélődnek. Olybá tűnik, én a segítő szerepét fogom betölteni, és a párduc lesz, ki intézi a végrehajtás részét. A cél azonban így sem változik, és ez a lényeg. Én pedig remekül alkalmazkodom a kialakulóban lévő helyzethez. - Három perc. - felelem, és tovább haladok a hosszú, macskakövekkel kirakott rakparton. - Botorság lenne azt feltételezni, hogy könnyen adja majd magát az a féreg. - Húzom el kelletlenül a szám, és ekkor a távolban kirajzolódik egy hatalmas szállítóhajó körvonalai. - Ha nem veszi tolakodásnak,.. ideje az alkalomhoz megfelelő uniformisát feltölteni. - Mosolyodom el, miközben felhívom a figyelmét arra, hogy hamarosan megérkezünk. Éppen ezért érdemes lenne feltölteni a Fekete Párduc páncélját. S alig tíz másodperc múlva elfordítom a kormányt, és leparkolom az autót az egyik konténer mögött, mely a kikötőben sorakoznak egymásra halmozva, nem túl messze a hajótól. Szó nélkül szállok ki az autóból, majd a csomagtartóhoz lépve nyitom azt ki. Az ott feltáruló kisebb fegyverarzenálból jó párat magamhoz veszek, Géppisztolyok, tőrök, sokkolók, mind a megfelelő helyre kerülnek a testemen. - Készen áll? - miután végzek, T’challára pillantok, s ha megkapom a pozitív választ, elindulok a hajó felé. - Úgy gondolom, Klaue a hajó gyomrában van. - Halk hangon mondom mindezt a férfinek célozva a szavaim, miközben megközelítjük az objektumot, némán s a lehetőleg észrevétlenül.
szükség szerint a bájos oldalam is betudom vetni. - ⁂
∆ Hozzászólások száma :
64
∆ Kor :
39
∆ Tartózkodási hely :
Wakanda ... or not
A poszt írója ∞T'Challa
Elküldésének ideje ∞Pént. 11 Május 2018, 14:28
Ugrás egy másik oldalra ∞
natasha & t'challa
Atyám azt mondogatta, mikor gyerek voltam, hogy egy király, akit tisztelnek, nem parancsol, elég csupán kérnie. A tiszteletet pedig ki kell vívni. Megválaszthattam, hogy milyen király leszek, és úgy döntöttem nem fogok tétlenül ülni a trónomon és szemet hunyni mindazon szörnyűség felett, ami körülöttünk történik. Az erősek feladata, hogy védjék a gyengéket, pont, mint a bölcsek tanítják az ifjakat. A világ megváltozott, míg mi egy helyben maradtunk, az izoláció nem megoldás, nyitnunk kell a világ, megoldást ajánlani, megosztani, amink van, együttműködni. Közösek céljaink, egy olyan világ, amelyben az utánunk lévők békében és jólétben élhetnek. Egymás vérét ontva ezt soha nem érhetjük el. Nem felelek Natasha szavaira, csak alig érezhetően bólintok egyet. Nem akarok, és nem is vagyok abban a helyzetben, hogy ítéletet mondjak fellette. Meg kell hoznunk néha olyan döntéseket, melyek nem csak a mi világunkat rengetik meg. Szembe kell néznünk a démonainkkal, hogy elűzzük másokét. Bizonyos értelemben véve ez is egyfajta önfeláldozás. – Klaue őrült, de nem ostoba. – értek egyet a mellettem ülő szavaival. Ez az, ami veszélyessé és kiszámíthatatlanná teszi őt. Labilis természet, akit a paranoiája és az esze megvédett eddig annyira, hogy közel hozzáférhetetlen legyen a számunkra. Atyám mindig is sajnálta, hogy nem tudta elkapni és igazságot szolgáltatni. Azt hittem jobban szeret csapatban dolgozni. – jegyzem meg. Persze, a Bosszúállók előtt is működött valahogy, ugyanakkor a SHIELD köteléke sem nevezhető magányos környezetnek. Igyekszem nem beleártani magam a dolgaikba, hisz nem vagyok egy közülük. Barnes őrmesternek megoldást ajánlottam, bűntudatból és kötelességtudatból, azt hiszem. A személyében rossz embert üldöztem és akartam megölni atyám megbosszulásáért. Barnes őrmester ugyanúgy áldozat, ahogy az apám az volt. Megvannak a módszereink, hogy segítsünk rajta, miért ne élnénk ez esetben velük? – Az Önök csapata egyébként is … sajátos volt, nem igaz? – igyekeztem finoman fogalmazni. Nem elleneztem a ténykedésüket, habár az Egyezmény mellett álltam. Személyes okok miatt, főként. - Önök épp ezt tették, nem? – pillantottam rá. A Bosszúállók. Habár, nem a kormány ellen dolgoztak, de nem is mellettük, egészen az Egyezményig. Ami azt illeti, az is az ENSZ égisze alatt működött, így kormányról aligha lehet beszélni, de … a lényeg itt nem a részletekben rejlik. Amíg az ember úgy érzi, hogy helyes az, amiért küzd, legyen bármekkora is az ellenszél, tovább kell mennie. Észreveszem ugyan Ms. Romanoff pillantását, de nem firtatom a dolgot. Öltem már korábban is, és attól tartok a jövőben is fogok. Nem teszem szívesen, de ha én nem teszem meg, más sem fogja. Harcosként küzdeni neveltek, nem csak fizikai, de erkölcsi nevelést is kaptam. A halál szolgálhat jó célt is, időnként rombolni kell, hogy utána építhessünk. - Senki kezébe nem valók azok a fegyverek. – bólintok Natasha szavait hallva. A mi technológiánk, a mi fegyvereink, nem kerülhet mások kezébe. A népem nem háborúzott már évtizedek óta, a fegyvereink önvédelemre szolgálnak, a legtöbb ember számára azonban az önvédelem egyet jelent a megelőző támadással. Ehhez pedig Wakanda nem járulhat hozzá. Viszonzom Natasha mosolyát, és aktiválom az ingem alatt a nyakláncot, így mire kiszállok az autóból, már a fekete vibránium páncélomban lépek ki az éjszakába. – Csak, ha nem felejtett ki valamit. – felelem a kérdésre, ahogy a csomagtartóba pillantok, amit kifosztott. Még kell hagyni, hogy Natasha felkészülten jött ide. – Feltűnésmentesen kell bejutnunk. Ha megtudja, hogy itt vagyunk, eltűnik. – mondom, miközben a hajó felé indulunk és a hatalmas objektumot kutatom a tekintetemmel. – A fedélzet tele van fegyveresekkel. A raktérből könnyebben bejutunk. – egyébként is ki-be szállítják a rakományt és a fizetséget, feltűnésmentesen betudunk jutni így. Intek, hogy kövessen, miközben falról-falról, gépről-gépre simulva sasszézok előrébb, elkerülve a munkások és őrök tekintetét, akik a munkálatokat felügyelik. Az egyiküket hátulról berántom az egyik konténer mögé, pillanatok múlva pedig már csak eszméletlenül hever a földön. – CIA. – mondom, ahogy átkutatom a férfit és a tárcáját a nő felé nyújtom. – USA a vevő. – húzom el a szám, miközben átlépve a férfin, tovább haladok. Nem meglepő, de elfogadhatatlan. A hajón itt minden Wakanda tulajdona, én pedig visszaszerzem.
- Életem meghatározó részében egyedül dolgoztam. - magam sem értem, miért mosolyodom el haloványan, a férfi feltételezését hallva. Sok idő telt el azóta, hogy minden S.H.I.E.L.D.-es akta, mely rólam szólt, nyilvánossá vált. Már nem csak azok ítélkező tekintetével kellett farkasszemet néznem, kiknek hozzáférésük volt az adatbázishoz. Éppen ezért okom van azt feltételezni, hogy T’Challa is hozzájutott eme információkhoz, mégsem vélek felfedezi a hangjában egy szikrányi ítélkezést sem. - Remekül alkalmazkodom. - Tény, a csapatmunka nincs ellenemre, és kifejezetten jól működöm együtt, bár arra önként nem adnám a fejem, hogy vezessem a Bosszúállókat. Mindezek ellenére, remekül dolgozom egyedül is. Ez a küldetés is annak indult. - Még mindig az. - ingatom meg a fejem, s továbbra is az utat figyelem, és a kormányt határozottan fogva vezetem az autót keresztül a keskeny utcákon. - Talán ez az egyik olyan tényező, amely soha nem változik. S persze az, hogy Tony Stark örökké főnökösödni fog a tagok fölött. - A mondandóm ellentétes a hangommal, melybe némi élc bújik meg. Mindenki másképp kezeli a Stark jelenségek. Ami engem illet, vannak pillanatok, amikor kifejezetten jól szórakozom, de ennek ellentéte is előfordult már. - Van, aki így gondolja, igen. - a csapat működése az egyezmény által sem lett letisztázva, hiába írtuk alá. Mindig is egy képlékeny, megfoghatatlan kémiai vegyület voltunk, melyet nem lehet keretek, törvények s egyezmények közé szorítani. Ezúttal sem lett túl jó vége. Megérkezvén a helyszínre, parkolom le az autóm egy félreeső helyen, majd a csomagtartóból felszerelkezem. A páncélba bújt alakra felpillantva elmosolyodom, majd elismerősen futtatom végig rajta a tekintetem. - Indulhatunk. - csukom le a csomagtartót, és adom meg a választ a költői kérdésre. Elindulunk a hajó felé, szorosan a férfi nyomában haladva, nesztelenül. - Épp csak annyi embert kell kiiktassunk, hogy az ne keltsen túl nagy feltűnést. - Teszem hozzá, hiszen az is feltűnne valakinek, ha hirtelen minden őrszem elmozdulna a helyéről. Némán követem, s nem lépek közbe akkor sem, amikor az egyik fegyverest kiiktatja, nincs is szükség rá. Elveszem a tárcát, majd sietve átkutatom, a lehetséges belépőkártyát pedig elkobzom, hátha későbbiekben szükség lesz rá. Hasonlóképpen ül ki nem tetszésem a vonásaimra, amikor kiderül, hogy pont az USA az, aki felvásárolna az illegális fegyvereket. Meglepődést is mímelhetnék, de nem teszem. Nincs értelme. Tovább haladva megyünk a hajó felé, amikor is motor búgása üti meg a fülem. Egyetlen pillanatra torpanok meg, s a hang irányába pillantva állapítom meg, miről is van szó. - Jöjjön! - mutatok a távolban lévő darura, melynek a horgát éppen most kezdik leengedni. Ez azt jelenti, hogy a következő konténerrel bejutunk a hajó gyomrába. Legalábbis én biztosan, mert futásnak eredek, kihasználva a sötét csíkokat, észrevétlenül érem el a konténert. Apró kis lézerrel vágom le az ajtaját záró lakatot, és magam mögé pillantva keresem a férfit a tekintetemmel. Ha Ő is ott van, Vele együtt mászok be a konténer belsejébe, s húzom magunkra az ajtót. Átláthatatlan sötétség vesz minket körül, egészen addig, amíg a telefonommal nem világítok körbe. - Remek érzékkel nyúlok bele dolgokba. - jegyzem meg, ahogyan a szürke ládákban megpillantom a fegyvereket, melyek nem evilágiak. Jobban mondva, teljes mértékben, számunkra ismeretlen technológián alapulnak, Wakandából származnak, ez ránézésre is egyértelmű. Méretes, szürke ládákba vannak bedobálva, elfoglalva a konténer felét foglalják el. A következő pillanatban hatalmas rántással emelkedik meg a konténer a földtől. Kissé váratlanul ér, így elvesztve az egyensúlyom, T’Challának esem, s a lendületemmel a fém falnak nyomom, s a telefont kiejtve a kezuemből, a karjaiba kapok. - Elnézést. - Pillantok fel Rá, egyenesen a maszk szürke szemeibe nézve, majd visszanyerve az egyensúlyom, engedem el Őt, s lépek hátra, majd lehajolok a telefonomért. - Nem akartam semmiféle királyi etikettet megsérteni. - pillantok rá, a telefon fénye mögül, még mindig mosolyra görbült ajkakkal.
- Magányosan hangzik. – felelem Ms. Romanoff szavaira. Én nekem ez nem adatott meg, de nem is vágytam rá. A király fiaként nagy odafigyeléssel követték a fejlődésem. Testőrök, tanárok, tanítók …az apám. A magány olyan dolog volt, amit nem egészen ismertem. Apám azt akarta, hogy lássam a világot, hogy valóban értsem a népünk történelmét, az őseink döntéseinek mozgatórugóit. Hogy ne kövessem el azokat a hibákat, amit előttem elkövettek. Nem tudom, hogy az a király lettem-e végül, akinek akart. - A csapatuk a bajtársiasságon és a barátságokon alapul. Ez … merőben más, mint nálunk. – jegyzem meg, korántsem a sértés szándékával. Wakandában a hozzájuk hasonló társulásokat a kötelességtudat és a hagyományok tartják össze. A Dora Milaje tagjai például ugyan az évek alatt barátságot köthetnek, de nem a személyes kötődéseik, hanem a kötelességtudatuk és a trónhoz való hűségük kell meghatározza a cselekedeteiket. Ellenben a Bosszúállók, ők sokkal inkább egy … családiasabb közeg, ha lehet így fogalmazni. Nem vagyok ellenük, annak ellenére sem, hogy támogattam az Egyezményt. - Úgy érzem, hogy ebben igencsak nagy tapasztalata van. – ejtettem meg egy mosolyt a maszk alatt, reagálva Ms. Romanoff szavaira. Tőlem az ilyen akciók messzebb álltak, én a szike helyett mindig is inkább…a kalapács voltam. Engem nem kémnek képeztek ki, a megtévesztés soha sem volt igazán a kenyerem. Követem az előttem haladó nőt, a sötétben és az árnyékban könnyen elrejtőzve a fekete páncélnak köszönhetően. A nő mögé érve bólintok, majd bemászok utána én magam is a konténerbe, hogy aztán felegyenesedve lépjek beljebb. - Úgy tűnik vonzza a bajt, Ms. Romanoff. – pillantok felé, ahogy eltűnik a sisak a fejemről és közelebb lépek, hogy a fegyverek fölé hajolhassak és jobban szemügyre vehessem azokat. A konténer hirtelen instabilitása meglep, de még nem elég, hogy elmozduljak a helyemről, csak mikor Ms. Romanoff is felém dől és présel a falnak. - Szerencséjére, királyként van némi beleszólásom az etikettbe. – feleltem mosolyogva, ahogy elléptem a konténerfalától, ismét a fegyverekre nézve. – Ha az összes konténer a mi fegyvereinket rejti, akkor azt nem fogjuk tudni elvinni innen. – húzom el a szám, megdörzsölve a tarkómat. – A fegyvereink a vibránium adta techonológián alapulnak. A vibránium nem csak fizikai formában egyedi. A rezgése más, mint a többi fémnek, így lokalizálható. A megfelelő frekvencián, a megfelelő erősséggel talán elérhető, hogy megsemmisüljenek. De legalábbis használhatatlanok lesznek. Ugyanakkor a vibránium maga még használható lesz. – az pedig ugyanúgy megéri a legtöbb kormánynak, ez esetben az Amerikaiaknak. A vibránium Wakanda öröksége, nagyon kevés az a mennyiség, amivel kereskedünk, ennyi fegyver alapját adó vibránium viszont … nos, a felhasználási módjától függetlenül is veszélyes lehet.
Magányos. Nem reagálok a férfi szavaira, de szavai apró bogárként másznak a fülembe, s vernek tanyát az elmém egy hátsó zugában, melyet csendes óráimon nyitok meg, s hagyom gondolataim szárnyalni. A magánynak rengeteg fajtája van, és azt hiszem, mindegyik oldalába sikerült már belekóstolnom az eddigi rövid, de annál tartalmasabb életem során. Ezúttal azonban nem egyedül kell elvégeznem a piszkos munkát, hisz a lehető legilletékesebb ember az, akivel csapatot alkothatok a következő páróra erejéig. - A megérzései kiválók. - villantok egy magabiztos mosolyt, s a pillantásom azt sugallja, hogy a másik jó kezekben van. Nem mintha a védelmemre szorulna, hisz olyan speciális páncélt hord, melyet még Stark is megirigyelhetne. Viszont T’Challa képessége, és az én tudásom egy olyan kombinációt alkot, mely sikerre viheti az akciót. Nem is tétlenkedik egyikünk sem, így hamar úton vagyunk a hajóra, egy konténerbe rejtőzve. - Mint a mágnes a fémet. Új ruha? - Találkozik a tekintetünk, s azonnal feltűnik, hogy nem saját maga veszi le a sisakot, hanem egyszerűen eltűnik az arcáról, mint egy holografikus kivetítés. Figyelemfelkeltő, az már biztos! Nem csoda, ha egy magamfajta kémnek is szemet szúr, s bűvöletbe ejt. A konténer hatalmasat rándul, én pedig a király felé dőlök, és a férfiban megkapaszkodva nyerem vissza az egyensúlyom. - Ez valóban hatalmas szerencse. - bólintok, s mosolyom kiszélesedik. - Már csak azt kellene pontosan tudnom, hol van az a bizonyos határ, ameddig feszíthetem a húrt. - Bécsben nem engedtem meg magamnak azt, hogy ilyen, s ehhez hasonló kétértelmű megjegyzéseket tegyek, de a jelenlegi helyzetünk merőben más. Ezúttal nem diplomáciai színben jelenek meg, hanem egy egészen más oldalamat ismerheti meg, akár több szempontból is. - Ha ki is iktatunk mindenkit, és átvesszük az irányítást a hajó felett, annak hamar híre megy, és nem lesz elég időnk elvinni egy másik kikötőbe. Mire odaérnénk, valószínű várnának ránk. - fonom össze a karjaim magam előtt. - A fegyverek önmagukban is veszélyesek, és a kiiktatásuk nem egy utolsó szempont. Az elszállítása azonban nehézkes, legalábbis úgy, hogy ne szerezzen róla tudomást senki. - A konténer hirtelen megáll, én pedig a láda szélébe kapaszkodva nézek körbe. Oldalra mozdul, tehát most emelik az hajó fölé, s másodpercekkel később megáll, majd elkezdik leereszteni a konténert. - A döntés az Öné, s legyen bármelyik is az, segítek végrehajtani. - pillantok Rá, majd a konténer falához simulva, emelem mutató ujjam az ajkam elé, ezzel némaságra intve Őt is. Kikapcsolom az összes fényforrást, s a konténerre újra sötétség borul, ahogy hangos dörrenéssel a földre érkezünk. - A fenébe.. ezt valaki már meghekkelte. - csendül fel egy férfihang, s egyből megszólal a másik is. - Kit érdekel, ha megvan a szajré. - ebben a pillanatban fény szűrődik be, ahogyan kinyílik az ajtó, s belép két felfegyverkezett alak. Két kis fém golyó gurul a lábuk elé, s mielőtt még rájönnének mi az, a sokkolót aktiválom, s mindkettő férfit erős áramütés éri, melynek következtében eszméletlenül esnek össze. - Siessünk. - suttogom, s átlépve a férfiak testén, hagyom el a konténert, remélhetőleg a férfival a nyomomban.
Jónak lenni általában magányos. Az önzetlenség, az önfeláldozás, mind magányos. A jó soha nem könnyű, olykor pedig nincs jó döntés, de valakinek döntenie kell. Baba mindent megtett ,hogy felkészítsen, nem csak arra, hogy jó király legyek, hanem arra is, hogy nélküle. Nem ismertem nála bölcsebb, jobb embert. Hasonlítani akartam rá, büszkévé tenni, de én nem az apám vagyok, nem járhatom az ő útját. Könnyű lenne, de nem helyes. Túl sokat hibáztunk, és valakinek ezeket a hibákat meg kell próbálnia jóvá tenni. Én vagyok a király, az én felelősségem. A szavait hallva csak elmosolyodtam, de nem fűztem hozzá semmit. Tőlem távolabb állt ez a fajta megközelítés. Az erőmnek és a páncélomnak köszönhetően nem kellett soha túl nagy hangsúlyt fektetnem arra, hogy ne vegyenek észre. – Tetszetős, igaz? – fordítottam a nő felé a fejem. – És még nem is látott mindent. – engedtem meg egy mosolyt. Shuri szereti hangoztatni, hogy csak mert valami működik, még lehet jobb. Az sem lepne meg, ha mire visszaérek megint előállna valami újjal. Ezt csinálja folyamatosan, és Wakanda sokat is profitál ebből. Vannak, akik nem nézik ezt jó szemmel, de a hagyományaink megférnek a technológia mellett. A múltban nem lelünk rá arra, ami a jövőben vár minket. - Van egy olyan érzésem, hogy könnyen megtalálja majd. – mosolyodtam el. Ms. Romanoff már Bécsben is kivívta a szimpátiám, habár végül elárult, azért tette, mert ezt vélte helyesnek. Ha nem így tesz, talán megöltem volna Barnes őrmestert, és a rossz ember életét vettem volna el. Felemésztett a harag és a gyűlölet, a gyász sebezhetővé tett. A mellettem álló nő jól ismeri az embereket, az ösztöneiket, a gondolataikat. Könnyen kihasználja és a maga javára fordítja azokat. Egy ilyen nő a határokat könnyen kitolja és kijátssza azokat. - Igen. És hajót sem tudunk vezetni. – teszem hozzá a nő szavait kiegészítve. Habár persze, könnyen meglehet, hogy Ms. Romanoff egy újabb rejtett képessége bukna felszínre, ha a kormány mögé kéne állnia. Egy kisebb hajóval elboldogulok, egy teherhajóhoz kevesen vagyunk. – Nem tudjuk elvinni őket. Túl sok van, és túl kevés az idő. – értettem egyet a nővel. Nincs ínyemre a gondolat, hogy vibrániumhoz jussanak olyanok, akiknek a kezébe csak pusztulást okoz az. De inkább legyen náluk vibránium, semmint abból készült fegyver. – Azt hiszem letelt az időnk. – jegyeztem meg, megkapaszkodva a konténer falába, érzékelve, hogy hamarosan látogatóink lesznek. A konténer falához simulok, és csak akkor lépek ki abból, miután Natasha elintézte a két ránk nyitó férfit. – Meg kell találnunk a kommunikációs panelt. A megfelelő frekvenciát megtalálva csak azáltal tudjuk lefedni a hajó területét. – mondom a nőnek, követve az alakját a sötétben. – Letudja követni később a hajót? – pillantottam a nőre, majd az egyik hirtelen feltűnő férfit mellettünk egy jól irányzott rúgással találtam fejen, mire elterült a földön. – A vibrániumot még hasznosíthatják később. Nem kerülhet rossz kezekbe. – pillantok a nőre, a földön lévő férfit pedig a lábánál fogva rántom be az egyik mentőcsónak alá, hogy takarásban legyen. – Felteszem, hogy van valami szerkezete, ami a hajó szerkezeti felépítését mutatja. – sandítok a nőre, tovább indulva. Ha találomra indulunk el, sokáig tarthat, mire átvizsgáljuk az egész teherhajót. Addigra pedig talán már nem is lesz akkora titok az, hogy itt vagyunk.
- Igen, nagyon is az. - bólintok elismerősen, és miután végig siklik a szemem a férfi új páncélzatán, ismét az arcán állapodik meg a tekintetem. - Nyűgözzön le. - Mosolyodom el kihívóan, majd fordulok vissza a fegyverek irányába. Természetesen a felkérés nem most azonnal értetendő, hisz a bevetés még csak most kezdődik. Mi tagadás, kíváncsi vagyok nagyon, mit tud az új ruha, hisz az előző is páratlan darab volt. Nem sokat tudok mindarról, amit a férfi országa rejt, a lehetőségekről, és hogy a vibrániumot miként lehet felhasználni, de biztos, hogy sokkal több formája van, mint amit a férfi visel, majd ami az előttünk lévő ládákban hevernek. Ami pedig a határokat illeti, csak egy sejtelmes pillantással nyugtázom a szavait, s nem felelek rájuk semmit sem. Lehet ez is többet mond, mintha hangosan kimondanám a nyilvánvalót. - Kisebbeket már elvezettem, de ez jóval.. monumentálisabb. - ismerem el, s egyben egészítem ki T’Challa szavait. A repülők sokkal inkább közelebb állnak a szívemhez, mint a hajók. Merőben eltér a működési elvük, így egyáltalán nem vagyok biztos, hogy egy kisebb csónak, vagy hajó után képes lennék egy teherhajót elvezetni, s ezt be is ismerem. Sokoldalú vagyok, de egyben ember is, ezt pedig gond nélkül vállalom. A taktikai megbeszélésünk félbeszakad, s ezt nem csak én ismerem fel. Eljött az idő. A két férfit könnyedén leszerelem, és kijutva a konténerből, a hajó gyomrában találjuk magunkat, megannyi másik konténer társaságában. Vélhetően a legénység többi tagja is itt van, csak meg kell találjuk őket. - Általában a vezérlőben helyezik el, ahonnan az egész hajót irányítják. - ez persze még kevés, hiszen nem több puszta találgatásnál, melyet a korábban szerzett ismereteimre építek. - Megoldható, ha nyomkövetőket helyezek el. - Bólintok, majd felemelve a karom, a raktér egyik sarkára célzok, s lövök. Hangtalan, s alig látható apró kis szerkezet lökődik ki a karperecemből, és érkezik meg a falra, ahol a szem számára szinte láthatatlan. - Minden szinten elhelyezek egyet. A nanotechnológiának köszönhetően csak nagyon nehezen szűrhető ki. Tony Stark érdeme. - teszem hozzá, miután leszereli a felbukkanó alakot, és elrejti az egyik mentőhajó alá. - A feltételezése most is kiváló. Lassan nem lesz egyetlen titkom sem Ön előtt. Kezdhetek félni? - Mosolyodom el, majd húzom elő a telefonom, és pár érintést követően megjelenik a teljes hajószerkezet holografikusan előttünk. A pontok jelölték az embereket, abból pedig volt bőven a hajó fedélzetén. Egy helyen azonban feltűnően sok személy tartózkodott egyszerre. - Úgy gondolom, itt lehet Klaue, a vezérlőben. Ott a panel is, amit az imént említett. - ujjaimmal az említett képre mutatok. - Két útvonalon is megközelíthető. Szétváljunk? - Pillantok Rá kérdően, megadva a választás lehetőségét.
helyes. hátha hamarabb elérem a határokat. :-* - ⁂
∆ Hozzászólások száma :
64
∆ Kor :
39
∆ Tartózkodási hely :
Wakanda ... or not
A poszt írója ∞T'Challa
Elküldésének ideje ∞Kedd 30 Okt. 2018, 15:18
Ugrás egy másik oldalra ∞
natasha & t'challa
- Igyekszem. – bólintok a szavaira, elmosolyodva, mielőtt a sisak pillanatok múlva ismét elrejti az arcom. A technológiánknak köszönhetően, és Shuri-nak, a világon egyedülálló a páncél, ami véd engem. Gyerekkorom óta képeztek ki arra, hogy átvegyem a Fekete Párduc címét. Ez, és a védelmem, amit a páncél nyújt, az erő mellett, amit kaptam, minden adott, hogy a legjobb tudásom szerint védjem Wakandát. Pár évvel ezelőttig pedig nem is tudott senki a létezéséről, leszámítva azon környékbeli országokat, akikkel meggyűlt a bajunk. Baba halála azonban mindent megváltoztatott. Épp úgy engem, mint Wakandát. Egy jó apa, egy jó ember, és egy nagyszerű király halt meg. - Logikus. Nem most először van teherhajón, igaz? – pillantok a mellettem álló nőre, és igazából anélkül is tudom a választ, hogy mondana bármit is. Ügynök volt, azelőtt a SHIELD-nél dolgozott, minden bizonnyal megannyi titkos akcióban vett részt azelőtt is, hogy a Bosszúállók tagja lett volna. Olvastam azokat a fájlokat, amiket közzétett a SHIELD-ről. Őszintén szólva, igazán lenyűgözött az, hogy Ms. Romanoff ekkora áldozatot hozott, vállalva a kockázatot, hogy … a nagyobb jó érdekét szolgálja, miközben több száz életet tett kockára. Olyan döntést kellett hoznia, mely során nem volt helyes döntés, ő pedig meghozta a kisebbik rosszt. Igazán különleges képesség ez. Objektívnek maradni, miközben felégette a falakat, amiket egész életében maga köré épített. – Praktikus. – jegyzem meg, ahogy elhelyezi a nyomkövetőt. – A húgom is hasonló. – bólintok a szavaira. Na persze nem olyan, mint Tony Stark. Nem ismerem őt személyesen, csupán amit a médiából és a társaitól hallok. Rogers Kapitány mesélt pár dolgot róla, a Wakandában tartózkodása alatt. Mindenesetre, minden, amit használok, a páncéltól kezdve az egyéb eszközökön át, Shuri érdeme. – Biztos vagyok benne, hogy még csak a felszínt sem kapargatom. – mosolyodom el a kérdését hallva. Nem hinném, hogy bárkinek is tanácsos lenne azzal hitegetnie magát, hogy kiismerte Ms. Romanoff-ot. - Ha Klaue itt van, számít arra, hogy jövünk. – mondom, ahogy a hologramot nézem. Klaue-nak üldözési mániája van, nem is jogtalanul, ami azt illeti. A világ nagyrészén körözött bűnöző. – Amíg muszáj. – bólintok a nő szavaira. – Hiányozni fog. – mosolyodom el, majd a hologramra mutatok. – Frontálisan közelítek, az ablak irányából. Kerüljön mögéjük. – mondtam a nőnek, mielőtt megfordultam volna és egy ugrással felkapaszkodtam a mellettem lévő konténerre, hogy aztán azok tetején jussak előrébb és fejlebb. Kettőnk közül én vagyok az, aki golyóálló, így jobb, ha a fegyvereikből rám ürítik ki a tárt, semmint Ms. Romanoff-ra. Konténerről konténerre haladtam, Shuri-nak köszönhetően a mozgásom hangtalan volt, így nem vontam fel magamra a figyelmet. Nem tettem harcképtelenné azokat, akik mellett-felett átjutottam, felesleges volna, járőröznek a fedélzeten, előbb-utóbb kiszúrnák és úgy talán oda az előnyünk. A konténerről átjutva a teherdarúra közelítettem meg a vezérlőt egy ugrásnyira. – Tizenöt fegyverest számolok. Négy civil, karbantartók lehetnek. Klaue-t nem látom. – helyzetjelentek a páncélba épített kommunikációs rendszer segítségével Ms. Romanoff-nak. – A helyén van? – kérdeztem, miközben tettem pár lépést hátra a daru rúdján, hogy nekifutva nagyobb lendületet tudjak majd venni.
| 
remélem nem neheztel már rám a történtek miatt. 
- 
Remélem jó lesz! | 
| 
