Az út hazáig egyáltalán nem koptatta lábbelijük, ugyanis nem kellett többet, csak négy utcát kutyagolniuk. Bár Aaudrey megérezte ennek negatív hatását, ugyanis szüksége lett volna egy-két mérföldre ahhoz, hogy nyugodt halmazállapotba terelje gondolatait és megvadult szívverését, csakhogy a saját érzelmein túl még ott voltak másé is. Nem várta be az Orionként bemutatkozott elfet, előtte haladt mindvégig. S úgy kapkodta apró és karcsú lábfejeit, mintha legalábbis parázsvászon terült volna el alatta és mezítláb volna.
Nem kellett ellenőriznie, hogy a férfi követi-e őt. Nem kellett, mert a kellemes és finoman érződő meleg, ami eddig nem kísérte el soha, most ott ficánkolt a bőre alatt. Akkor tetőzött, amikor elég közel lépett hozzá az elf, ebből pedig sejtette - minden józan eszén túl -, hogy majd navigálja őt a meleg-hideg ellenállás. Szokatlan, furcsa és természetellenesnek tűnt egy vadidegent haza vinnie, de eközben pedig azt érezte, hogy űrt keltene benne minden Orion nélkül eltöltött perc. Félt tőle, hogy megbolondult, s hogy ez nem több, csupán egy álom...

- Jaj! - ahogy kattan a zár és már szeme elé tárul a reggel mosogatóba vágott müzlis tál, az asztalon felsorakozó papírhalmaz és egy eldobott melltartó, rögtön sarkon fordul, s úgy húzza be az ajtót, mintha legalábbis aranyrögöket dugdosna a háta mögött. Felkenődik annak felszínére és a férfire pillant bocsánatkérően. A ház bár egy sorház része, meg van a maga tere. - Kérem, adjon nekem úgy két percet, mielőtt utánam eredne. - zavartan hadarja a kérésbe csomagolt parancsot, aligha fel sem véve szégyenében a szemkontaktust. A pír elterül orcáján, s valószínűleg lágy zilálása is elárulja, van mit rendbe tennie...
... aztán persze felzárkózik fejében a gondolata, hogy Orion esetleg, talán már a ma reggeli emlékén is túl van, s akkor ugyan minek? Ekkor pedig mindkét keze mellkasa elé húzódik, rejtegetve idomait. A gondolatától is zavarba jön, hogy a férfi talán láthatta őt fürdőzés, vagy más intim pillanata közben.
Végül csak úgy dönt, hogy behúzódik otthonába és egymaga lát neki a tennivalóinak. Az igazság az, hogy meglepődik azon, miféle rendetlenséget hagyott maga után, miféle orkánnal rombolt végig a lakáson. A szárítóról lekapkodja az összes fehérneműjét, eldugja a szívecskés pizsamáját, de még a macit is a hálóban. Nem mintha beengedné ide az elfet, a fenébe! A telepátiától jobban retteg, mint bármitől, akkor mégis miért ennyire nyugodt?

Végül már az előszobában várakozik, levedlett kabátja az egyik szék támláján, onnan figyeli a belépőt, vagy a már benn ácsorgót(?). Barna, bogár szemeiben lobog a kérdéseiből fakadó lángokból parázsként kavargó fényáramlás. Ajkait morzsolgatva pillant le maguk közé. Mégis mit kellene mondania az idegennek?
- Kér egy teát? Feltéve, hogy szoktak inni... - pillant a pulton felsorakozó teaválasztékra, ami elárulja ő maga mennyire szereti, hiszen alighanem húszon-öt féle doboz sorakozik föl. Lustán azokon felejti tekintetét, így nem kell a bűvölet előtt meghunyászkodnia. Egész testében érzi a változást, s csak lassan, de biztosan kezdi elfogadni, hogy valami ismeretlen és visszavonhatatlan csoda folytán a kelleténél jobban sóvárog Orion közelébe - amit nem igazán érthet.