KezdőlapKezdőlap  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Üdvözlünk az Infinity Marvel frpg oldalán
légy, aki lenni akarsz a marvel végtelen világában
Lépj be közénk
ne rejtsd el magad

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!

Megosztás
A topik címe: Audrey Wallace

Audrey Wallace

∆ Hozzászólások száma :
3
∆ Tartózkodási hely :
Anglia



A poszt írója Audrey Wallace
Elküldésének ideje Hétf. 19 Nov. 2018, 22:14
Ugrás egy másik oldalra

Audrey Wallace

történész/régész




biográfia

becenév » Audrey, Miss Wallace, Miss, a húga Reyreynek becézi, s egy valaki Dreenek
születési idõ » 1985 / 11 / 11
születési hely » Anglia / Oxford
kor » 33
play by » Katherine Waterston
csoport » civilek
tartózkodási hely » Anglia / Londonban
család » Oliver és Amelia Wallace elsőszülött gyermekeként látta meg a nap világot. A maga brit és sajátos nyelvén szerető család. Nincs vasárnap délután tea nélkül, de tea sincs keksz nélkül! - mondta édesanyja hosszú éveken át. Gyermekként még élmény volt, fiatal felnőttként már kevésbé, felnőttként pedig kifejezetten teher volt olykor-olykor. A rádióból szólt a jazz, ők pedig többé-kevésbé együtt tölthették ezt a pár órát. Groteszk képet nyújtott, ahogy az édesanyja levedlette virágkötő jelmezét egyetlen másodperc alatt, s már ültek is a nappaliban, hogy kortyolják a hársfateát, melyet annyira szeretett Audrey húga, Isla (28).
Mostanra már kevesebbet látják egymást, hiszen a szüleik egymást követő évben hunytak el. A két lány ugyan összetartott, s tart a mai napig, ha arról lenne szó, de Isla szíve elhúzta őt Angliából.

Orion... Ha léteznének szavak, melyekkel kifejezhetnénk miféle gyújtópontja s mozgatórúgója ő Audreynak, valószínűleg ez volna az; mirákulum. Kapcsolódni valakihez, akihez vérkötelék nem fűz bennünket, mégis családunknak tekinteni őt, csodálatos dolog. Főként, ha az a valaki végül nem csupán egy személy kíván lenni a listán, hanem maga az otthon, a mentsvár, a védelem. Kusza fonalak kötögették össze kettejüket, de visszavonhatatlan és bizton állítható, hogy Audrey életében soha senki sem tölt be akkora szerepet majd, mint Orion. Továbbá az is kijelenthető és leírandó, hogy a szíve, s teljes lényének kulcsa ott dobog a férfi mellkasában, mikortól csak megszületett...



jellem és külsõ »

Bájos mosollyal véste le kárminvörös szín naplójába,
miféle száraz és unalmas időszakba lépett idén...

Hitelessége abban rejlik, hogy őszinteség járja át minden sejtjében. Nyíltszívű, impozáns és lelkes. A szíve a világ felé nyitott, ámbár az emberek jelenlétében inkább zárkózott. Nem fél hallatni a hangját, szó se róla - de jobb szereti könyvei, egy tea és egy novemberi zápor társaságában tölteni az időt, mint bárhol. Ha szükség szólítja, segítségére siet az arra rászorulónak. A kedvessége páratlan, bűbájos mosolygással képes a legádázabb harcokat is megvívni, törekszik a kompromisszumra. Van némi önértékelési hibája, nos... kinek nincs?
Csodálattal tekint a múltba, élvezettel kalauzol el bárkit a régész szakma területeire. Hisz benne, hogy csoda folytán keletkezett az élet, hiába van tudományos magyarázat ennek ellenére. Okos és az eszét használja is! Kellemes társaság lehet, ugyanis remek hallgatóság, de remek mesélőkéje is van ám. Bizonyára alkalmazkodó személytípus, azon belül is leginkább a melankolikus tünetegység jelentkezik nála. Alaposan elemez, olyan összefüggésekre jön rá, melyek más típusok számára többnyire elképzelhetetlenek. Ő meg akarja érteni a dolgok működését, a történések miértjét. Az életének legtöbb területén komoly és rendszerezett, céltudatos és határozott. Érzelmei lassan jönnek létre – ezután viszont legalább olyan erősek, és általában jóval tartósabbak másokénál. Különösen igaz ez a negatív érzések (szomorúság, düh, aggódás) esetében.
Napjait tervszerűen, előre leszervezetten éli, megjelenése harmonikus. A ruhái tiszták, vasaltak és jól illenek egymáshoz. Hajviselete ápolt, környezete rendezett. Különös gondossággal ügyel a részletekre mindig, mindenhol, mindenkor. Illatfelhő kíséri útján, leginkább a körte, magnólia és a basmati rizs keverékében áztatott körvonalának árnyalata. Mimikája lustább gondolatainál, hangja kellemes, koránt sem magas, avagy mély.
Mélyen érző, csupa szív személyiség, aki képes az érzelmek széles skáláját megélni…

képesség »
Az intelligencia maga egy különleges képesség korunkban: komplex fogalom a logika, a megértés, a tudatosság, a tanulás, az érzelmi tudás, az érvelés, a tervezés, a kreativitás és a problémamegoldás kapacitásaira vonatkozik.
Az információ felfogásának vagy észlelésének képessége, és tudásként való elraktározása, annak érdekében, hogy az jövőbeni adaptív magatartásformák során egy adott környezetben vagy kontextusban alkalmazható legyen...
A segítőkészség  aki önszántából hajlandó segíteni, együttműködni más emberekkel.
A kedvesség Barátságos viselkedés másokkal; jóság, jóindulat állapota vagy tulajdonsága, amely szeretetet fejez ki; szívélyesség.


elõtörténet »
Körülményes és nem túl kifizetődő a huszonegyedik században régészként munkálkodni. Ezzel tisztában van Audrey Wallace is, aki épp az imént vívott főnökével egy igen csak kellemetlen szópárbajt arra vonatkozóan, s többnyire halkan üvöltözve, hogy támogatniuk kéne az eddig érintetlen területeken való kutatásait. A nőnek még nem sikerült túl sok
eredményt az asztalra tennie, de talált már dinoszaurusz maradványokat, s egy fáraó letűnt korabeli szarkofágjára is rálelt. Van már a háta mögött, csak a lábai elől tépték ki a biztos ösvényt. Éppen ezért hasít keresztül a tömegen, hogy belefeledkezve a motyogásba, a felforrt dühébe elfelejtse mindazt, ami az imént történt. Otthon. Nem mintha otthon várná bárki, de legalább a saját szentélyében kesereghet egy erősre lefőzött kávé és egy kedves könyv mellett. S nem csak a sziporkázó dühe miatt lehet szüksége még rá.

Az idő borús kissé. Újabb tényező, aminek hálás lehet. Alapvetően szereti az esős időt, de a hangulatához simuló időjárás sokkal inkább taszítja bánatba, mint egyéb, esetleg derűsebb érzelmek irányába. Kissé szédül, a szívverése gyorsul. A homlokának érinti kézfejét. Érthetetlen, hogy lehet ilyen magas a hője. Vérnyomás, bizonyára. Igen. (Egyébként nem.) Lelépne a járdáról, ám kissé figyelmetlen, ezért éles duda szó szakítja meg mozdulatsorát. Ugrik egyet, finoman visszalép a gyalogosoknak szánt vékony résnyi lehetőségre. Teljes letargiában enged magának egy percet, hogy megálljt parancsoljon minden létező sejtjének, s megpróbáljon erőt meríteni az univerzum adta lehetőségekből. Csakhogy ahelyett, hogy felfedezné a szétáramló energiát, helyette megpillant egy férfit. Egy férfit, akinek tekintete belekapaszkodik övébe, s bárhogy szeretné is, nem mozdul meg. Nem fordítja el a fejét. Még csak nem is pislog. Mintha lecsökkenne a távolság és hirtelen érinthetné. Elmosódik a háttér, a fények kialszanak, a színek fakulnak, semmi más nem marad erőteljes és vonzó, csak a fürtös angyal. Nyelnie kell, nedvesítenie kiszáradt torkán. Mellkasára simul jobbjának puha tenyere, még így a kabáton át is érezni mennyire zakatol a szíve. Hirtelen érzelmek árasztják el. A lelke szárnyalni kezd. Olyan érzése támad, mintha valami bizarr és groteszk módon belesimulnának szöveteibe a férfi emlékei, ugyanis rendre, percről percre csak azt látja, mi történt vele. Nevek, helyek, furcsa szerzetek és lények villannak fel lelki szemei előtt. A fejét lágyan megcsóválja, amikor tudatosul benne az öröm, a kétségbeesés, a hihetetlen boldogság és a rettegés egyvelege. Kihez tartoznak ezek az érzelmek?
- Ké... kérem, ne ijedjen meg! - természetesen megrezzen tőle. A rengeteg inger és új élmény hatása maga alá söpri, s rendesen összekuszálja a fejében a dolgokat. Elnyílt ajkai fölött bogár szemekkel pislog a fickóra és szeretne, nagyon szeretne ellépni tőle, de a lábai nem engedelmeskednek. - Audrey, ugye? - nyelnie kell. Az lepi meg csak igazán, hogy nem lepi meg, hogy a férfi tudja a nevét. Ajkai összehúznak, aztán elnyílnak, keresi a szavakat, de azok görcsösen ragaszkodnak a torkához, véletlenül se hagynák el az ajkait. A felé nyújtott kézre pillant, majd arról fel a férfira ismételten. Nos, idegenekkel nem állunk szóba, kivéve, ha a nevünkön hívnak és rögtön vonzódást keltenek bennünk. Igaz? Igaz?? - Orion vagyok. Ha, ha lenne rá mód... Elkísérhetem? - hirtelen fel sem fogja a kérdést. A lábaiba kúszó bíbor életelixír igyekszik cserben hagyni elméjét, ami hát kicsit sem meglepő. Figyelembe véve, hogy egy utca kellős közepén ácsorognak, talán mondhatnánk, hogy nevetséges pillanat. Mégsem érzi annak, ahhoz súlyos és komoly. A rozsdavörös fürtök, a szerény, csodálattal kivilágított íriszek örvénye, az ódivatú öltözék, a kellemes hang...
- Igen, nem. Igen.. Miért? - lehűlve ácsorog előtte, bogár szemeivel a másik szemeiben kutatva. Szemöldökei szomorúan futnak össze, arcának mégis minden jegye arról árulkodik, hogy fél. El nem tudja képzelni, hogy mi a frászkarika történik vele, hogy ez a pasas miféle-kiféle.
Le nyeli a kikívánkozó kérdéseket, mert ahhoz túl introvertált személyiség, hogy csak úgy ráförmedjen egy idegenre, aki tudja a nevét.
- Csak... Sétáljunk, jó? Erre, jöjjön, sétáljunk. Vagyis... Maga tudja, merre. - kezeivel irányokat rajzol a levegőbe, de semmi konkrét célpont felé nem indul meg, így a nő csak tétován jobbra lép, majd balra, végül inkább egy helyben marad. A szemkontaktus megszakad, ő pedig alaposabban szemügyre veheti az ártalmatlannak tűnő ismeretlent. Feje lágyan oldalra billen, de továbbra is kétkedve nézi, hogy mit produkál a másik.
- Maga valami kísértet? - halkan, alig hallhatóan préseli rózsaszín szirmai között. Bár retteg a választól, látott már olyan filmet, amiben megszállták az embereket. Lehet, hogy rokonságban állnak, vagy álltak. Sok mindent magyarázna. Igazából semmit. De hát az agy természetesen nem engedi meg a luxust, hogy valóságnak higgye, amit lát és tapasztal.
- Nem, nem, azok nem ilyen magasak és jóval áttetszőbbek. Elf vagyok. Fényelf, egész pontosan. - derűs ábrázata és őszintesége csak még inkább összezavarja a nőt. Természetesen érzékelte ő is a világban történő katasztrófákat, de elég kicsi és szürke volt ahhoz, hogy testközelből megtapasztalja a borzalmas jelenségeket, így aztán most eléggé hihetetlen és megismételhetetlen csoda, hogy egy efféle "lény" észreveszi.
- Elf? ... Mint Legolas? - zavartan bukik ki a kérdés, bele is sápad, veszít úgy egész pontosan három árnyalatot. Nagy szemei úgy vizsgálják a másikat, mintha csupán nézéssel követelhetné a válaszokat.
- Nem ismerem őt személyesen, így nem tudhatom, de biztosan remek fickó, ha bemutatkozott kegyednek. - aligha nem ez az pillanat, hogy kételkedni kezd a valóságban és olyan hétköznapi és emberi ellentmondások és tagadások jutnak eszébe, mint hogy ez igazából álom, képzelet, nem a valóság. Ennek jelét adva még görbére is fordulnak ajkai, ahogy hátrálni kezd.
- Szórakozik velem? ... Mik ezek a képek a fejemben? - feltámad benne a kontra és pro érvek háborúja, amik aztán háborgó tengerként mossák el észérveit. A hullámok alatt kapálózik, körbe is tekint maga körül, hátha egy járókelő majd magyarázattal szolgál, vagy lebuktatja a húgát, bárkit, csakhogy semmi nem lenne elég alapos magyarázat arra vonatkozóan, hogy miért érzi őt.
- Igen, nos, azok az én... Azok emlékek, az én emlékeim. Bocsásson meg, kérem, sétálhatnánk? Mindent elmagyarázok... - ledöbbenten áll, fejét enyhén oldalra billentve hallgatja a másikat. A tekinteteik összekapcsolódnak, s csupán szívveréseik szimfóniája erősebb és hangosabb az utcai zajoknál. Audrey esküdne rá, hogy szédül a tökéletes dallamot hallva.
- Nem érzem jól magam... - elindul, de nem tudná megmondani, hogy merre. Sőt, ha valaki kérdezné, azt felelné éppen álomsétát jár a teste, s a lelke valami csillogó és puha masszába tapadt valahol, valakivel. Olyan érzése támad, hogy e kettősség benne széthúzza, s csupán a józan esze próbálja együtt tartani mindezt. - Maga igazából nem létezik, igaz? - pillant sápadt színében a férfi felé, aki ekkor még úgy bámul rá, mintha a válaszokat épp kapná, s nem adná a nőnek.
- Legjobb tudomásom szerint határozottan létezem. Mi keltett magában ellenkező benyomást? - úgy fest, a férfi komolyan veszi a kérdést, mert tapogatja sziluettje peremeit. Audrey pedig már csak ennyitől úgy érzi, hogy a józan ész, melyre oly' büszkén gondolt mindeddig, most végleg távozik azon a bizonyos ajtót, s búcsút se mond felé, magára hagyja őt.
- Álljon meg egy pillanatra. Miért tudok én a maga emlékeiről? Miért érzek ilyen kétségbeesett reménykedést? Mit művelt velem? - kétségbeesve, nagy levegőkért kapkodva pihegi a kérdést. Valószínűleg most csapódik le benne a felismerés, miszerint mindaz, ami megtörténik, s aminek a része most, valós és tényleges. Nincs kapaszkodó, nincs kibújó. Ez a fickó pedig nem egy fikció, csupán csak képtelen elhinni mindezt.
- Nyugodjon meg! Minden rendben! - Orion keze megemelkedik, amire Audrey tekintete rögtön odatapad, ám a tenyér nem érkezik meg a vállára, elhúzódik. S emiatt a nő nem is tudja eldönteni, hogy ez a mozdulat segített volna-e. - Mondja, ez a Legolas mesélt magának a bevésődésről? Ez egy ősi hagyomány a népemnél... - valószínűleg ez az a pont, ahol a nő válla leereszkedik, mert a beismerés irányába végérvényes és el kell fogadnia, hogy a férfi nem hazudik. Túl ártatlannak véli...
- Legolas? Nem. Ő egy fikció. Egy nem létező karakter... egy ... Miről? Mi az a vésetés?... Aha, nagyon vicces. Szóval ez valami régészes beugrató? - a kételkedés csíráját nem képes még gyökerestől kiirtani, így aztán minden egyes felreppenő gondolatba belekapaszkodik, hogy tiltakozzon, hogy nemet mondjon, hogy ellenálljon. Az, hogy Orion végül szembe fordulva vele kezeit tárja, feltéve nyíltan és őszintén önmagát ebbe a beszélgetésbe, nem csak hogy minden kétségét elsöpri -vélhetően véglegesen-, de egyfajta bensőséges intim és mély pillanatot is teremt. Ismét azok a szívdobbanások...
- Nem, kérem, dehogy, nem kell beugrania sehova! Bocsásson meg, megengedné, hogy elmagyarázzam? Valahol... Négyszemközt. - arcán emberi kaleidoszkópként áramlanak keresztül az érzelmek ezrei. Elsőre megretten a gondolatától, hogy kettesben maradjanak, aztán mindössze értetlenségének adna teret, végül egy egészen apró részében vágyna is rá, hogy hallhassa még-még-még Orion hangját.
- Ha megtámad, kiszúrom a szemét! Tanultam önvédelmet... ahj, igazából nem. Kérem, ne bántson Mr. Orion! Én nem vagyok jó áldozati alany... - próbál, tényleg próbál megküzdeni vele, de a felismerés és a ráérzése legyőzi őt. Úgy fest szavai elérik hatásukat, mert a férfi látványosan borzong.
- Biztos vagyok benne, hogy az nagyon fájdalmas lenne... - épp elnevetné magát, nem túl látványosan és nem is igazán gyomorból, inkább csak a stressz és a felgyülemlett ideg oldójaként, amikor megváltozik a férfi arca. Annak játéka hirtelen fátyolossá válik, egészen olyan, mint egy örvénylő csillagtenger, ami hívja, vonzza magához, csak arra várva, hogy lubickoljon benne. - Sosem lennék képes ártani önnek. Soha. - megrezzen, amikor a távolság hirtelen lecsökken kettejük között. Igazgatja öltözékét, a tarkóján a szálakat, de a tekintetét nem vonja le Orionéról. Ajkait morzsolgatva próbál egyenes vázzal állni előtte.  - Bízzon bennem, kérem! Adjon egy esélyt, hogy megmagyarázzam. - a szavak elhagyják, de még a gondolatai is, akár a pitypang elfújt szárai elreppenve a széllel, vissza sem néznek a nő felé. A tekinteteik egymásba fonódnak, most közelebbről, mint eddig, s a férfi teljes élete, minden érzelmével együtt hirtelen beleivódik a nő vénáiba, egyszerre lesz tőle melege, s riadt jégvirág nyitja szirmait mellkasában őtőle.
-  Jó, jól van. Akkor, jöjjön utánam... - megköszörüli a torkát, hiszen a hangját félresöpörte egy határozott lépéssel a férfi, amikor elé lépett, méghozzá igen csak közel hozzá. Ahogy elhalad mellette egyre melegebb és boldogabb tőle, s ahogy hátrahagyja úgy nyújtózik lustán benne a magányosság érzése. Értetlenül áll ezelőtt, de nőiesnek nem nevezhető trappolása közben azért átgondolja, hogy épp hová is tart. A pír rögvest arcán terül szét. Az csak hab azon a bizonyos tortán, hogy arra gondol, a telepátia működhet-e kettejük között!? Jó ég! A szárítón felejtette az alsóneműit!

Ezer hála a fantasztikus Orionnak,
amiért hozzájárult a lap érdemi tartalmához!

Ls » 5+ év » van

Vissza az elejére Go down

Bruce Banner

∆ Hozzászólások száma :
719
∆ Kor :
54
∆ Tartózkodási hely :
☢ with H e r o e s



A poszt írója Bruce Banner
Elküldésének ideje Csüt. 13 Dec. 2018, 12:26
Ugrás egy másik oldalra

•• Kedves Audrey! ••

Elfogadva!




Nagy örömmel köszöntelek nálunk! Kimondottan örülök, hogy civilt hoztál, és megmutattad nekünk, hogy egy ember karakter is lehet érdekes, olyan, akit szívesen olvasnak, megismernek a játékosok. A lapodat gyönyörűen kidolgoztad, és felépítetted bevésődésed párjára. Villámgyorsan repült az idő, miközben olvastalak. Könnyű volt belefeledkezni, hiszen a jó írás olvastatja magát. Smile
Egy bájos hölgyet hoztál, akinek az élete egyik pillanatról a másikra fenekestül felfordult. Imádtam, ahogyan átadtad az érzéseidet, a gondolataidat, a félelmeidet, amikor Orion belecsöppent az életedbe. Ő céltudatos volt, Te pedig megbíztál benne. Nagyon kíváncsian várom, mi fog kisülni kettőtökből, és azért irigykedem, hogy olyan élményben lehetett részed, amiben tényleg csak keveseknek adatik meg. Szerencsés Orion, hogy Veled vésődött be. :3

Sok szuper játékot kívánok Neked! Köszönöm szépen az élményt, amit a lapod nyújtott!
Azért annyit még tegyél meg, mielőtt játékba kezdesz, hogy arcot foglalsz magadnak! Utána pedig nincs más hátra, minthogy elkezdjetek játszani! A bevésődő feled már biztosan izgatottan vár! :3
Üdvözöllek közöttünk! pandatánc

Vissza az elejére Go down
 

Audrey Wallace

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Infinity Marvel :: Elkészült karakterek :: Civilek-