- Becsapódást érzékeltem. – PÉNTEK remekül időzített hangját hallom meg, miközben a törmelékeket tolom le magamról. Nem túl kellemes érzés átrepülni egy épületen, akkor sem, ha az ember egy páncélban teszi meg mindezt.
- Nem mondod? – kérdezek vissza kissé neheztelve, ahogy kiszabadítom magam a kövek fogságából, amik maguk alá temettek, és már emelném is egyből tüzelésre a kezem, mikor érzékelem, hogy valaki előttem áll, de fegyver helyet a kezét nyújtja felém.
- Találkoztunk már? – kérdezem kissé meglepetten, de elfogadom a felém nyújtó kezet és feltápászkodom. Habár, nem kéne meglepődnöm, hogy ismer, ezen a bolygón aligha létezik ember, aki ne ismerne. A nő viszont nem úgy néz ki, mint aki a Földön született volna. Egyébként is szörnyű a névmemóriám, néha még az arc is, ami azt illeti… néha a reggelimre sem emlékszem.
- Persze, felkészültünk, pont úgy nézünk ki. – értek nem egyet egyetértő szavaimmal, miközben bólogatok és a fejem ide-oda kapkodom, próbálva minél több információt megtudni, miközben PÉNTEK is folyamatosan frissíti az adatbázist. Az információ hatalom, azt szokták mondani, de most egyszerűen semmi hasznuk. – Vasember. – válaszolok én is a bemutatkozását hallva. Nem egy féltve őrzött titkom az, hogy Anthony Edward Stark az, aki a Vasember páncélban rejtőzi. – Foglalja le őket, terepszemlét tartok. – mondom, majd a választ meg sem várva irányítom a föld felé a tenyereim, hogy néhány pillanat alatt több száz méter magasba emelkedjek, keresztül repülve a városon, folyamatosan tüzelve a szörnyekre.
- Átjárók, terraformálók, bármik lehetnek… -  akármik. Ez a gondolat pedig nem kis mértékben keserített el. Közelebb kell jutnom valahogy, hogy leállítsam, akárhogy, akármi is legyen az. Mielőtt azonban nekiindulhatnék megakad a szemem az egyik még viszonylag éppen maradt óriáskijelzőn, amin épp pillanatok alatt nézhettem végig, ahogy 97 év véget ér. Ebben a néhány pillanatban pedig annyi mindent érzek, hogy már megkülönböztetni sem tudom egyiket a másiktól.
- Teljes sebességre! – utasítom PÉNTEK-et, majd a levegőből maximális sebességgel indulok meg a talaj felé, Thanos-t célba véve. Rogers-t nem a „mi” Thanos-unk ölte meg, de a wakandai most messze van, úgyhogy beérem a miénkkel is egyelőre.



⁂

- Uram, azt hiszem ez érdekli. – PÉNTEK hangjával egyidőben ezernyi információ jelenik meg, majd tűnik, hogy aztán újabbaknak adjon helyet, ahogy aktiválódik a torony. Azaz, tornyok. A kijelzőn látom az összes becsapódott oszlopot, ahogy egy időben lőnek az égbe belőlük a sugarak, hogy aztán az égbolton egy másik bolygó látképe jelenjen meg. Néhány pillanatig egyszerre ámulva és félve pillantok fel az égre. Ki kell iktatni valahogy azokat a tornyokat, különben lassan bolygónk se lesz, úgy néz ki. De kevesen vagyunk hozzá, és csak néhány van elég közel, de esélytelen, hogy átverekedjük magunkat ennyi ellenségen, arról nem is beszélve, hogy Thanos az egész sleppjét is magával hozta.
Mielőtt azonban komolyabb tervezésekbe kezdhetnék, kiszúrja a szemem a kép, ahogy Thanos megfojtja Rogers-t. Valamiért mindig is úgy voltam Rogers-szel, hogy … halhatatlan. Túlélte a becsapódást, mikor a tengerbe repült, aztán túlélte azt a hetven évet, amíg ott volt, azóta pedig … túlélt megint csak néhány igen necces dolgot. Nem lehet így vége.
Teljes sebességgel repülök neki Thanos-nak, még a földet érés előtt behúzva neki egyet, mielőtt becsapódnék a földbe, egy kisebb krátert kreálva magam mögül. Nem várom meg, míg esetleg magához térne, hanem egyből felé fordulok és emelem a kezeim, hogy tüzelhessek. – Nem tudsz veszteni, mi? – szúrom oda neki, ahogy elrugaszkodom a földről, ezzel egy időben pedig a vállamról egy tucatnyi kisebb akna repül ki és fúródik Thanos körül a földbe, hogy egy időben pörköljenek oda neki. – Rossz ötlet volt visszatérni, a föld ma zárva van! – nem pihenek, egyből energianyalábokkal lövöm meg, egyből a robbanások után, hogy aztán mellé érkezve üssem őt, ahol csak érem, próbálva minél messzebb kerülni tőle, mikor felém lendíti a behemót kezeit. – Hol hagytad a kesztyűd? Mintha hiányozna. – hergelem őt, miközben folyamatosan ütöm és lövöm, ahol csak érem. Földről, levegőből, ahonnét csak érem. Hibát követetett el. Ezt pedig most leverem rajta. – Ezt tedd zsebre. – bököm oda neki, ahogy a hátára lövök egy több száz méter hatótávolságú mágnest, ami az összes autót, villanypóznát, és egyéb fém tárgyat a testéhez vonzza, én pedig véletlenszerűen lövök az összesre egy apró, ütközésre érzékeny gránátot, ami egyből robban, ahogy Thanos-hoz csapódik, vagy félreüti azt.



⁂

Nem végeztem el a szükséges fejszámolásokat, de nincs is rájuk szükség. Megy ez fejben is, tudom, hogy egyedül nincs túl sok esélyem Thanos ellen, de megnehezíthetem a dolgát és … szétrúghatom a seggét, a legjobb tudásom szerint. Elvégre, erről szól a Bosszúállók, nem? Vagyis szólt. Rogers nélkül egyébként sem volt az igazi, érezhetően hiányzott a csapatból, próbáltam összetartani a srácokat, de … ez Rogers asztala. Vagyis inkább volt. Tenni fogok róla, hogy Thanos járókerettel ballagjon vissza a bolygójára, az univerzum másik végébe. Bosszúálló vagyok, és most bosszút is állok.
- Nézőpont kérdése. – morgom Thanos szavaira. – PÉNTEK! Küldd Veronicát, aktiváld a vészhelyzeti a protokollt! – adom ki az utasítást, miközben folyamatosan támadom tovább Thanos-t, egyetlen nyugodt másodpercet sem hagyva neki. Az egyetlen módja annak, hogy távol tartsam magam tőle, ha támadok. Ha a többiek nem érkeznek ide, egyedül kell megoldanom. Veronicát Banner rosszabb napjaira terveztem, és egyszer már be is kellett vetni, akkor működött, mondjuk. Meglátjuk, hogy boldogul vele Thanos. PÉNTEK központilag tudja irányítani, nem kellek hozzá én. A Hulk klopfoló most Thanos-on is tesztelve lesz. – Holtan nehéz lesz. – mondom, ahogy a mágnest rá lövöm, majd pedig az égbe emelkedem, hogy ne legyen az útjába mindannak, ami belé csapódik. Vadul cikáznak a gondolatok a fejembe, hogy mi az, amit még tehetnék. Ezek jó kis trükkök, de én is tudom, hogy hosszútávon nem érek el velük túl sok mindent. Valami végleges kell, valami ütős. – PÉNTEK, hol késik Veronica? – kérdezem kissé indulatosan, miközben Thanos-t figyelem, ahogy épp lehámozza magáról a mágnest. A lila óriás szavaira én is a kijelzőkre pillantok, ahol meg is látom az ismerős alakokat. Mikor azonban visszafordítom a tekintetem, egyből manővereznem is kell, hogy kitérjek a felém dobott mágnes elől, de így is a földre kerülök, ahogy belém csapódik az egyik tartálykocsi, amit magával vonzott.
Thanos szavait hallva nem kell felnéznem, hogy tudjam miről beszél. Azokat az Oszlopokat sürgősen el kéne takarítani, de olyan, mintha szélmalomharcot vívnánk. Közelebb megyünk, hogy távolabb kerüljünk.
Felnyögök, ahogy a mellkasomba csapódik az ökle és métereket repülök hátra, épp csak talpon maradva, köszönhetően a hátamon lévő rakétáknak, amik megállítanak a levegőben. – Megmutatom, ha kíváncsi vagy rá. – ejtem ki dühösen a szavakat a számon, ahogy elkezdek felé futni, lendületet véve .Begyújtva a rakétákat repülök neki Thanos-nak, vagyis… csak repülnék, ha nem hasítana el mellettem valami, ami megelőz. Ha nem Thanos ökle, akkor a becsapódás az, ami méterekkel arrébb repít, átlyukasztva egy buszt és lebontva egy gyrosos-t, hogy végül egy épület falában kisebb krátert hagyva zuhanjak a földre. – Öreg vagyok már ehhez. – nyöszörgöm, ahogy felemelem a fejemet, de szinte egyből el is némulok, ahogy megpillantom a szőke alakot, akivel ölre megy. Azt hiszem kelleni fog majd valami magyarázat.
- Jobban, mint maga. – mondom, ahogy vele együtt nézek végig rajta. – De ez most kapóra jön. – akármi is az, ami kitört most belőle, kelleni fog. Szívesen kérdezném, hogyan élte túl azt, hogy élve felfalták, de … talán később, a csata után, egy jó gyros mellett. – Francba…   morgom, ahogy próbálok felemelkedni a földről, de a rendszer megadta magát. PÉNTEK egyből elkezdi újrakalibrálni, de nincs időm megvárni. - Oké, figyeljen! – léptem előre Danvers-hez.  - Pörgessen meg! – emeltem meg a lábam felé, felemelve a kezeimet tüzelésre készen, jelezve, hogy mire is gondolok. Pillanatokon belül elfognak minket özönleni azok az undorító izék, túl könnyű célpont vagyunk itt. Ő repül, én lövök. Kész csapatmunka.



⁂