KezdőlapKezdőlap  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Üdvözlünk az Infinity Marvel frpg oldalán
légy, aki lenni akarsz a marvel végtelen világában
Lépj be közénk
ne rejtsd el magad

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!

Megosztás
A topik címe: 13. felvonás - Bucky

Kalandmester

∆ Hozzászólások száma :
445
∆ Kor :
105
∆ Tartózkodási hely :
Staff rezidencia



A poszt írója Kalandmester
Elküldésének ideje Vas. 04 Szept. 2016, 20:54
Ugrás egy másik oldalra

•• Bucky ••

Choose Your side and fight for it!




A Tél katonáját a Bécs határvidékén lévő titkos, szigorúan őrzött ENSZ bázisra szállítják. Steve Rogers és maroknyi csapata úgy dönt, hogy kihozzák a férfit, hogy tisztára mossák a nevét, és a saját neveiket is. Ehhez megfontolt tervre van szükségük, ami a következő:
Scott Langet beküldik, hogy deaktiválja az ajtókat. Amint az első három kapu zöldet mutat, megindul Jennifer és Thor, hogy elsöpörjék az érkező katonákat. Közvetlen utánuk indul Carter ügynök, aki jól ismeri a bázis berendezését. Ő a felső emeleti távvezérlő termet célozza meg, ahol is az utolsó ajtót kell deaktiválniuk, ami a katonához vezet. Sharon azonban nem egyedül megy, Steve Rogers ugyanis vele tart. Őket követően pedig Natasha Romanoff, Sam Wilson társaságában indul meg, hogy kihozzák Buckyt.


» Szituáció: Scott Lang előre tör, hogy deaktiválja a kapukat. A méretének köszönhetően sikeresen behatol az intézménybe, és nincs olyan ellenfele, ami gátolhatná az útját. Amint eléri a harmadik ajtót, Jennifer és Thor csatlakoznak hozzá, és leszerelik az érkező katonákat. Amint az út szabad, megindul Sharon, oldalán a Kapitánnyal. Megindulnak a legfelső emeletre, hogy elérjék a távvezérlő termet. Eközben Natasha és Sam már rohanvást mennek, hogy bejuthassanak Buckyhoz. A csapatnak sikerül minden ajtót kinyitni előttük, így elérik a férfit. Innentől kezdve magukra vannak utalva a katonával.

***

» Általános leírás: A hozzászólásod megírására egy hét áll rendelkezésedre. Amennyiben a partnered/partnereid hamarabb megírják köreiket, lehetőséged van az újabb kör megnyitására. Ha valaki nem írja meg egy héten belül a hozzászólását, a kör újra indulhat (mivel sokan vagyunk, törekedjünk nem megváratni egymást). A Kalandmesternek jogában áll a karaktereket útmutatásokkal irányítani, illetve hozhat be egy-egy körbe/szituációba újabb karaktert, illetve vihet ki, ha eltűnik a játékos, vagy a szituáció úgy kívánja.

- Reagsorrend: - .
- A felvonás résztvevői: Natasha Romanoff, Sam Wilson, James Barnes
- Becsatlakozhat: -

***


Vissza az elejére Go down

avatar




A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. 05 Szept. 2016, 22:50
Ugrás egy másik oldalra

Törésvonal


A másik hármat sikerült félreállítanom, még ha nem is véglegesen, de legalább egy időre ki tudtam vonni őket a forgalomból. Már csak Stark maradt, akit likvidálnom kellett, így azonnal meg is indultam felé, hogy fejbelőhessem őt, beteljesítve a küldetésemet, amit az ismeretlen megbízómtól kaptam. Nem akartam túlélési lehetőséget biztosítani neki, így ez tűnt a legkézenfekvőbb és leghatékonyabb megoldásnak. Csak a cél lebegett a szemem előtt, de végül minden elromolni látszott, mikor a kerekesszékes hárította a lövésemet egyetlen kézmozdulattal. Nem nagyon volt időm jobban szemügyre venni a mikéntet, mivel szinte azonnal tüzelt is vissza, de biztosra vettem, hogy valami páncélozott szerkezet segített neki megállítani a lövedéket. Épp csak ki tudtam védeni a fém karommal, mikor Sharon Carter előkerült a törmelékek közül és ő is felém intézett egy lövést, ami szintén visszapattant a bal karomról.
A semmiből aztán valamiféle vörös fény vett körül, amitől képtelen voltam megmozdulni, csapdába ejtett a különös jelenség. Erősen szorított, majd mintha csak bejutott volna a fejembe, az elmémmel kezdett játszani, egy képet elevenítve fel előttem. Nem tudtam eldönteni, hogy csak a képzeletem játszik velem vagy ez egy elfeledett emlék lehet, mivel képtelen voltam bármit is felidézni korábbról. Magamat láttam, egy autónál, aminek a balesetét én okoztam. Célszemélyek tartózkodtak benne, nekem pedig végeznem kellett velük, ez egészen biztos volt. Előbb a férfi kapta a lövést, majd puszta kézzel fojtottam meg a kocsiban esdeklő nőt mindenféle könyörület nélkül, majd a kamera vált a célponttá és ezzel elmosódik minden.
Mire újra kinyitom a szemem és a valóságban találom magam, a vörös eltűnt, de közben katonák fogtak közre, kiknek hálójából már képtelen voltam kitörni. Az a rejtélyes fény... elterelte a figyelmemet, kiszakított a valóságból, és mire magamhoz tértem, már csapdába estem. Túlerőben voltak. Csak foszlányokat hallottam a nekik intézett utasításokból, de annyit sikerült leszűrnöm belőlük, hogy vigyenek a Bécs határában lévő ENSZ bázisra, ahová valóban el is szállítottak. Esélyem se nagyon volt a szökésre, vagy ha mégis, messzire nem nagyon jutottam volna. A fő parancsom amúgy is a robbantás volt, azt a részét pedig sikeresen teljesítettem, ez már csak a járulékos veszteségről való intézkedésről szólt. Így is páran megsebesültek a Bosszúállók csapatából, nem mondanám, hogy annyira reménytelenül alakult a küldetésem sikeressége, de attól még bosszantott. Egy elszigetelt cellába zártak, ahol ugyan volt mozgásterem, de kijutni nem tudtam, túlságosan tömör volt a fal, hiába is ütöttem volna. A fegyvereimet elvették, így most egészen máshogy kellett kiutat találnom. A cellám minden zegzugát igyekeztem átvizsgálni, hogy fogást találjak a tákolmányon, de arra nem számítottam, hogy az ajtó majd magától kinyílik és még csak nem is záródik vissza. Ketten loholtak be rajta, az egyik Fekete Özvegy, míg a másik Sólyom néven híresült el, legalábbis azokban az aktákban ez állt, amiket a megbízómtól kaptam kiindulási pontként. Elképzelni sem tudtam, hogy most miért jöhettek ide, hisz ha be voltam zárva, akkor nem szorulok belső őrizetre, azt pedig kétlem, hogy ki akartak volna szabadítani, mivel ők pont, hogy a Bosszúállók csapatát erősítik.
-отойти! -ami körülbelül annyit tett, hogy félre az utamból, csak valamivel rövidebb formában. Hogy a szavaimnak nyomatékot adjak tettek formájában is, határozott léptekkel indultam meg a látogatóim felé, hogy félreállítsam őket a kijáratot és a szabadságomat jelentő ajtótól.

Vissza az elejére Go down

avatar




A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd 06 Szept. 2016, 19:10
Ugrás egy másik oldalra



Bucky



Az ajtók egymás után nyílva, acélos, biztos, nehézkes kattanással adták meg magukat Scott Lang mestertolvaj képességeinek és a többiek erőszakos cselekvéseinek. Jennifer és Thor az utak megtisztítására lett beosztva, míg Sharon a vezérlőbe lett irányítva és én szerettem volna itt helyben elsüllyedni. Egy olyan férfihez kötődöm, aki sokak életét megnehezítette. Többek között a legjobb barátom szerelmének épségét is veszélyeztette, ráadásul nem sikertelenül. És vannak olyan bűnei, amelyekhez nekem is jócskán közöm van, ráadásul én pontosan tudok róla mindent. Ismerem a parancsokat, melyekkel befolyásolják őt és ismerem minden rezdülését. Ismerem, hogy milyen volt, milyen lett, aztán megint a gyengédebb oldalát tudhattam magaménak és most... megint ugyanott vagyunk, mint mikor felbukkant azok után, ami a Vörös szobában történt. Azt sem említettem senkinek sem, csak Barton tud róla, de ő jelenleg nem tartózkodik velünk. Wanda nyilván fontosabb neki, ezt meg is értem és teljes mértékben támogatom benne. De neki pedig azzal kell tisztában lennie, hogy nekem James az első. Bármi áron megvédem, ha kell, akkor a világ végére is vele fogok menni, de ha azt akarja majd, akkor békén hagyom és kilépek az életéből, akár örökre, akár csak egy kis időre.
Viszont ahogy Steve levált mellőlem és a szőke nő után ment, már teljesen bizonytalan voltam. A cellában kamerák vannak, a vezérlőből is látni fognak és hallani. Ha arra kerül a sor és James-nek el kell hadarnom mindent arról, hogy ki vagyok és miért kell emlékeznie, akkor nem láthatom a reakciókat az arcán, bár lehetséges, hogy jobb is lesz így. Óvatosan pillantottam fel a mellettem loholó Sam-re, majd mikor elértük a megfelelő ajtót, néhány nehézkes levegővételt követően megálltam és egyenesen farkasszemet nézhettem vele.
Amint találkozott a tekintetem a hideg szemekkel, lefagytam és annyi dolog cikázott át az agyamon, hogy azt leírni sem tudtam volna. Szerettem volna azonnal odamenni hozzá és átölelni, de azzal is tisztában voltam, hogy ő már nem az a James, akit én szeretek, hanem a Tél katonája. A HYDRA és az oroszok közös bábja, a kiképzőm, a bérgyilkos katona, a világ legkeresettebb gyilkos mészárosa. Ő most nem James és én sem vagyok Natalia. Ő a Tél katonája én pedig a Fekete Özvegy.
Így az egyetlen dolog, amin látványosan fennakadtam az a kis tény volt, hogy senki nem kötözte le ezt az ámokfutót, pedig ő nem a Télapó, hanem egy gyilkos. Sajnos a világ szemében tényleg csak ennyi, így amíg nem muszáj, én sem akarom nyilvánosságra hozni a kettőnk viszonyát. Ez az ő és az én érdekem is.
-Стоп! -szóltam vissza reflexszerűen neki ezt a rövidke parancsot, ami annyit tesz, hogy "állj!" Bár nem hittem, hogy komolyan meg fogom tudni állítani, így a ruhám alól előhúztam a pisztolyomat, hogy rá szegezhessem. És ez a helyzet teljes mértékben darabokra zúzta a világomat és mindent, amit egykor stabilnak és szépnek hittem. Sok-sok évvel ezelőtt én tényleg hinni akartam neked és bízni abban, hogy együtt, boldogan leélhetjük az életünket, de... ezek után Te még mindig hiszel a boldog befejezésben?!
Vissza az elejére Go down

avatar




A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. 11 Szept. 2016, 13:07
Ugrás egy másik oldalra

Bucky


Nem mondhatnám, hogy túlzottan nyugodt lennék, bár jelen helyzetben senki sem az. Sorra történnek olyan dolgok, amiknek sohasem szabadott volna és ami a legrosszabb, egy olyan végkifejlet felé haladunk, ahol semmi jó nem vár minket. Érthetjük ezt szó szerint, illetve átvitt értelemben is, már ha azt nézem, éppen ki felé megyünk. Mondhatjuk úgy, hogy némileg adrenalin hajhász vagyok, de mindettől függetlenül nagyon nem várom a folyosó végét, mert ott nem valami kincs, vagy díj vár, hanem a Tél katonája személyesen. A legutóbbi agresszív véleménycserét egyértelműen ő nyerte, hatalmas fölénnyel, ha jobban belegondolok, gyakorlatilag esélyem sem volt és mi a mostani helyzet? Nem vagyok egyedül és még így is kételkedem a sikerben, hogy ki tudunk jönni egy darabban. Nem a mellettem haladó Natashaban nem bízom ilyen szempontból, a nő egy konkrét svájci bicska, hanem magammal, illetve a saját képességeimmel szemben van bennem nem is kevés kétség. Fél szemmel oldalra pillantok, hátha le tudok olvasni valamit az arcáról, de semmi.
Továbbra is egy fél lépéssel lemaradva haladok a Fekete özvegy mellett, közben az agyam lázasan pörög valamiféle terv kidolgozásán, hogy ne csak vaktában rohanjak bele ebbe az egészbe. Mondjuk az, hogy jelen pillanatban itt vagyunk, az is egy hasonló hirtelen ötletnek volt köszönhető, ha az embert belekényszerítik az ehhez hasonlóakba, akkor ne csodálkozzon. Steve legjobb barátja nem sokkal ezelőtt majdnem kinyírta a fél csapatot, a civil áldozatokba eddig még bele sem igazán akartam gondolni. Ez az egész egyezmény tényleg katasztrófába torkollt, csak egészen másképpen, mint ahogy én azt előzetesen gondoltam, sőt, ez a végkifejlet mindennél rosszabb. Többen is mozgásba lendültek az egyezmény ellen, a legtöbbjük rendesen túl is lőtt a célon, példát statuált, hogy mi lesz azokkal, akik az ő igazuk ellen vannak. Akár képességekkel rendelkeznek, akár nem, egy dolog mindig törvényszerű. Ember embernek farkasa.
Ahogy a súlyos fémajtók utat nyitnak nekünk, egyfajta kellemetlen érzés fog el. Merem remélni, hogy Tik-Tak nem a büfé felé próbál minket elirányítgatni, bár ha jobban belegondolok, jelen pillanatban inkább a büfé, mint a valószínűleg igencsak felhúzott és lecsukott Tél katonája. Szívesebben hízom el, minthogy egy agymosott szuperkatona verjen laposra. Legutóbb is a fél szárnyamba és jó pár zúzódásba került a kettőnk harca, valahogy kételkedem a mostani civilizált beszélgetésben. Te jó ég, ez teljesen úgy hangzott, mint aki be van rezelve! Pedig nem félelem az, amit érzek, hanem egészségesen kételkedem a sikerben. Igen, csak egy kissé vagyok negatívabb az átlagnál, de ezen nem kell csodálkozni, végülis most törtünk be egy ENSZ bázisra egy olyan ember miatt, aki nem sokkal ezelőtt sokak életét elvette. Ez az egész helyzet tiszta őrület!
Mikor belépünk a cellába, az első dolog, ami feltűnik, hogy a Tél katonája előttünk áll. Itt, ezen a ponton felmerül bennem a kérdés, emberek, itt válogatott marhák dolgoznak?! Semmi bilincs, csak így szabadon egy olyan cellában, ahonnan nyakamat rá, hogy képes megszökni. Örvendek. Fő a biztonság, pont ezért én is előhúzom a pisztolyomat, biztos, ami biztos alapon. Nem mintha adott esetben sokra mennék vele.
- Ebből a hangnemből gondolom az következik, hogy a baráti csevejnek lőttek. – igen, valószínűleg ezt nem fogjuk tudni lerendezni egy sör mellett.

Vissza az elejére Go down

Kalandmester

∆ Hozzászólások száma :
445
∆ Kor :
105
∆ Tartózkodási hely :
Staff rezidencia



A poszt írója Kalandmester
Elküldésének ideje Vas. 11 Szept. 2016, 21:08
Ugrás egy másik oldalra

•• Bucky ••

Choose Your side and fight for it!




• Bucky nem ismeri fel az érte érkezőket, ezért rájuk támad. Megkezdődik a dulakodás közöttük. Sam egy elektromos impulzus fegyverrel megpróbálhatja deaktiválni a katona fémkarját. Natasha eközben pedig igyekezhet észhez téríteni a férfit.

***

» Általános leírás: A hozzászólásod megírására egy hét áll rendelkezésedre. Amennyiben a partnered/partnereid hamarabb megírják köreiket, lehetőséged van az újabb kör megnyitására. Ha valaki nem írja meg egy héten belül a hozzászólását, a kör újra indulhat (mivel sokan vagyunk, törekedjünk nem megváratni egymást). A Kalandmesternek jogában áll a karaktereket útmutatásokkal irányítani, illetve hozhat be egy-egy körbe/szituációba újabb karaktert, illetve vihet ki, ha eltűnik a játékos, vagy a szituáció úgy kívánja.

- Reagsorrend: 1. Natasha Romanoff, 2. Sam Wilson, 3. James Barnes
- A felvonás résztvevői: Natasha Romanoff, Sam Wilson, James Barnes
- Becsatlakozhat: -

***


Vissza az elejére Go down

avatar




A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. 12 Szept. 2016, 17:19
Ugrás egy másik oldalra



Bucky



Amint az ajtó kinyílt és szembe találtam magamat vele, rögtön ezer darabra törtem, de ennek külső jelét nem akartam mutatni. Amint oroszul utasított minket, hogy menjünk félre az útjából, muszáj volt vele közölnöm a parancsot, hogy álljon meg, de biztos voltam benne, hogy ennyitől nem fog meghátrálni. Ahogy Sam megszólalt, csak a szemeimet forgattam egy egészen halvány mosoly kíséretében.
-Hát ha szeretnél egy baráti balost, nyugodtan haverkodhatsz vele, Sam... -sóhajtottam lemondóan, majd elraktam a pisztolyomat, mivel nem akartam lelőni, hisz nekem, nekünk élve kell. Kellenek az információk és én amúgy sem lennék képes megölni őt, legalábbis amíg látok más megoldást is, addig biztosan nem.
-Fedezz... -néztem a mellettem álló férfira, majd néhány határozott lépést tettem közelebb James felé, hogy erőszakkal és szavakkal egyszerre próbálhassam meg észhez téríteni. Igyekeztem kikerülni az ütéseit, amik többnyire sikerültek is, de néhány azért betalált és igazán nem tett jót az ő ereje az én, hozzá képest tényleg törékeny alkatomnak. De a bal karját mindenképpen kerülni szerettem volna, de ez már ott megdőlt, amikor a fém találkozott a csinos kis nyakammal és a falhoz szorított vele. A levegő megakadt valahol félúton a légcsövemben és se ki, se be nem áramlott a tüdőmbe.
-Lekötelezne, ha legalább rémlenék neked... -jegyeztem meg a dolgot a fogaim között préselve ki minden szót, majd amikor hirtelen elengedett, a földre esve, a térdeimen találtam magamat és a a levegőhiánytól könnyes szemeimmel Sam irányába pillantottam, aki képes volt kinyírni James fémkarját. Én egyszer csináltam ezt, utána szépen keresztül is lőtt a vállamon, de nem akartam megvárni, amíg Sam is így jár, így kihasználva ezt a pillanatnyi megingását kezdtem bele a mondókám semleges részébe. Persze még ezek mellett sem voltam benne biztos, hogy James nem támad a társamra, de egy próbát megért.
-Na jó... a neved James Buchanan Barnes. 1917. március 10-én születtél, Brooklyn-ban. Már gyerekkorod óta ismered Steve Rogers-t, azaz Amerika Kapitányt. Három testvéred van, jelenleg csak egy, Rebecca Barnes maradt életben. A II. Világháborúban a 107-eknél szolgáltál, mint őrmester és később ott veszítették nyomodat is, amikor lezuhantál arról a tehervagonról. -hadartam el azokat az általános infókat, amiket tudni kell illetve lehet róla, de szemmel láthatóan nem nagyon hatotta meg a dolog, mivel a kijutás még mindig elsődleges célja volt.
Egy sóhajt követően indultam meg felé immár futó lépésben, hogy gyomron térdelhessem, ezzel kissé kitántorítva őt az egyensúlyából. Ezt kihasználva csúsztam át a lábai alatt, hogy a ruhám kesztyű részébe telepített sokkolóval kiüthessem annyira, hogy eszméleténél maradjon, de egy rövid ideig ne tudjon mozogni, így a földön ragadjon legalább addig, amíg értelmet nem verek a fejébe.
A magassarkúmat a hátába vájtam és ismét előhúztam a pisztolyomat, hogy legvégső esetben tényleg meghúzhassam a ravaszt, ezzel harcképtelenné téve.
-Miután az oroszok a HYDRA kérésére létrehozták a Tél katonáját, felváltva használták a bérgyilkost. Amint a HYDRA nem tartott rá igényt, a KGB beszervezte egy másik programba... a Fekete Özvegy nevű kém és bérgyilkos programba. A nevem Natalia Alianovna Romanova. Ivan Petrovich Bezukhov nevelt lánya vagyok. 16 évesen ismertél meg engem, legalábbis akkor találkoztunk hivatalosan először. Egy évvel később már sokkal szorosabb volt az egymáshoz fűződő viszonyunk, mint az engedélyezett lett volna. Szerettelek, ahogy te is engem. Azt mondtad nekem, hogy kijuttatsz abból a pokolból, hogy ne ott kelljen megrohadnom, mint gondolatok és lélek nélküli kémnek. Azt mondtad nekem, hogy minden gyilkosság belőlünk is elvesz egy darabot. Vágyakoztál utánam és a szabadság után is. Azt ígérted nekem, hogy szökött rabokként fogunk élni, ketten, talán még a kontinenst is elhagyjuk egy szép napon. Együtt voltunk Minsk-ben küldetésen és elhoztuk azt a tudóst, akit kértek. Én egy tartalom nélküli szám voltam, kilenc. Te pedig egy név és arc nélküli katona, a Tél katonája. 18 éves voltam, amikor egy Alexi Shostakov nevű tesztpilótához akartak adni. Aznap este bemásztál az ablakomon, mint mindig. Azt mondtad nekem, hogy csak te lehetsz az, akihez tartozhatok, aki elvehet engem. Megígértetted velem, hogy várni fogok rád. Lelőtted őt, ezzel egyszerre mentve meg minket, de ugyanakkor letaszítottál a pokolba. A végső vizsgámon megbuktam. Majdnem eltörted a légcsövemet, emlékszel? Olyan erősen szorítottad a torkomat a bal karoddal, hogy majdnem megfulladtam. Biztos voltam benne, hogy megölsz, de Madame B nem engedte neked. Elbuktam ellened, mert képtelen voltam legyőzni azt, aki tanított. Én a te alternatívád vagyok, semmi más. Minden mozdulatomat tőled kaptam. Mindent, amit tudok, tőled tanultam. Ezek után aztán végrehajtották a büntetést is, mindkettőnkön. Elvették tőlem azt, amiről úgy gondolták, jobban érdekelt, mint a küldetés és a program. Mindent elvettek. Téged és a család lehetőségét is. Téged pedig rávettek, hogy árts nekem, aztán meg visszadobtak a HYDRA-nak. Nem emlékszel? -fújtam ki remegve a levegőt, továbbra is a ravaszon tartva az ujjamat, de a tekintetemet aztán Sam-re vezettem, hogy leolvashassak valamit az arcáról.
Vissza az elejére Go down

avatar




A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. 17 Szept. 2016, 12:47
Ugrás egy másik oldalra

Törésvonal


Fogalmam sem volt róla, hogy ki a nő és a férfi, csak annyit, amennyit a kapott aktákból összeraktam. Mindketten Bosszúállók és kizártnak tartottam, hogy baráti szándékkal érkeztek volna, hisz ők is a célpontjaim között szerepelnek. De ha már voltak annyira ostobák, hogy kinyitották az engem fogva tartó cella ajtaját, úgy éreztem, hogy szökésre kell adnom a fejemet. Figyelmeztettem őket, hogy álljanak félre az utamból, majd meg is indultam feléjük határozott léptekkel és bármilyen eszközzel hajlandó voltam félretessékelni őket a kijáratot jelentő ajtó elől. A nő oroszul válaszolt vissza csak annyit, hogy álljak meg, majd fegyvert fogott rám, mire a társa is így tett. Nem különösebben éreztem fenyegetve magam, így eszem ágában sem volt megtorpanni, pláne hogy a nő érthetetlen okból kifolyólag még a pisztolyt is elrakta és úgy indult meg felém. Kiadta a parancsot a Sólyom névre hallgató fickónak, hogy fedezze, majd képes volt rám támadni, holott szerintem ez elég veszett ügynek tűnt a részéről. Mivel pusztakezes harcot óhajtott, így megkapta tőlem, majd egy óvatlan pillanatában elkaptam a nyakát a bal karommal és a falhoz préseltem, hogy a szorítással megfojthassam, majd elintézzem a cimboráját is, aztán meglépjek innen, mielőtt valami őrség is megjelenik a színen.
A nő újfent megszólalt, hogy igazán emlékezhetnék rá, amit nem igazán értettem. Nem ismertem őt, az aktán kívül sosem láttam, így nem értem, hogy miért is kellene rémlenia nekem a kilétének. Kérdőn pillantottam rá, továbbra sem eresztve, de ekkor a másik kihasználta a helyzetet és valami elektromos fegyverrel rövidre zárta egy időre a fém karomat, így kénytelen voltam akaratlanul is elereszteni a nőt, aki ezek után levegőért kapkodott. A tekintetemet azonnal Sam Wilson felé irányítottam, a fegyveremért nyúlva, hogy lelőhessem, de a Fekete Özvegy még mindig nem fogyott ki a mondandójából. Adatokat kezdett el sorolni. Rólam... azt hiszem. Nem voltak emlékeim, így nem tudhattam, hogy igazat mond-e. Elárulta a nevemet, tudta a születési időmet, a helyet is. Elmondta, hogy már régóta ismerem Amerika Kapitányt, hány testvérem volt és hogy abból már csak egy él. Rebecca Barnes. Azonnal bevillant a kép a nőről, akit a sötét helyiségben megöltem amolyan teszt gyanánt. Ő lett volna!? A 107-eseket említette, majd azt, hogy lezuhantam a tehervagonról. Összeszűkölt szemekkel néztem rá, hogy mégis mit akar ezzel. грузовой вагон Az az ismeretlen női hang is ezt mondta, mielőtt megkaptam volna a parancsokat tőlük, de ez még nem jelentett semmit. Nem volt rá bizonyítéka, hogy ismer, ezek csak random felsorolt adatok, amik vagy igazak vagy nem. Nem érdekelt...
Előrántottam a fegyvert, amit az imént akartam, és valóban a Sólyom felé céloztam vele, majd egy határozott rúgást intéztem a nő felé, hogy az ajtóhoz vehessem az irányt és meglépjek a két őrült elől, elhagyva az épületet. De a tervem meghiúsult, mikor a Fekete Özvegy az utamat állta, majd jól gyomron térdelt, aminek a nagy részét a jól kialakított ruhám felfogta, de még így sem volt kellemes. Pillanatok alatt csúszott át a lábaim között, hogy bevethesse ellenem a sokkolóit, amik nem kis áramot vezettek a testembe. Azonnal térdre rogytam, mire a cipője sarkát a hátamba nyomta, a földre kényszerítve, majd pisztolyt fogott rám. Újabb mondókába kezdett, amit kénytelen voltam végighallgatni ebben a kényszer helyzetben. A tél katonájáról, rólam beszélt, majd a Fekete Özvegy programról, aminek ő is a terméke volt. Elmondta, hogy ki ő, hogy mikor ismertem meg, hogy szerettem, és ő is engem. Ahogy mesélni kezdett a Minsk-ben lévő küldetésről, a tudósról, szinte rám zúduló emlékképekként peregtek előttem az események. Tudtam ki az a Shostakov nevű senki, emlékeztem rá, ahogy lelőttem. Miatta. A végső vizsgája. Ez homályos volt, alig rémlett fel belőle bármi is, az nem én voltam, aki azt tette vele, amiről beszélt. De a HYDRA-hoz kerülésem már kristálytiszta volt. Már tudtam, hogy ki vagyok. És nem akartam önmagam lenni, ebben a helyzetben találni magamat, újra agymosottként cselekedve, amit nem moshatok le magamról, ez újra a részemmé vált. Sosem lesz vége... Behunytam a szemem, majd egy mély levegővétel után nyitottam végül szólásra a szám.
-Natalia... én... megöltem Becca-t. -nem önszántamból, kényszerítettek rá a szavakkal, a vörös könyvvel, de ez nem mentség arra, hogy én végeztem a saját húgommal, az utolsó élő rokonommal.



*az adminok engedélyével írtam másodikként, sajnos máskor nem lett volna rá alkalmam a hétvége folyamán.
Vissza az elejére Go down

avatar




A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. 18 Szept. 2016, 02:23
Ugrás egy másik oldalra

Bucky


Régen nem volt szerencsém szemben állni a Tél Katonájával, ilyen formában meg aztán végképp nem és a legutóbbi találkozásunk helye még mindig fáj. Persze, mindez puszta pszichológia, de akkor sem szeretnék még egy-két lila foltot begyűjteni tőle. A vele való harc megárt az egészségnek, márpedig jelen pillanatban éppen jó úton haladok egy újabb veréshez és csak egy szál pisztoly van a kezemben. Ez most durva lesz, de a fenébe is, teljesen pucérnak érzem magam.
Sokat hallottam már Bucky Barnesról, a Kapitány rengeteget mesélt róla, még a múzeumban is jártam, de képtelen vagyok összeegyeztetni azt az embert azzal, aki éppen velem szemben áll. Aki a fegyvercsövem másik végén áll. Valahogy nem tudom elképzelni, ahogyan azt sem, hogy ezzel a kis vacakkal bármennyire kárt tehetne benne. Persze nem ez a parancs, viszont az önvédelem már más lapra tartozik, de nem szívesen tenném. Nem szeretném lelőni a Kapitány legjobb barátját.
- Persze, az minden vágyam, mostanság egyébként sem vertek el. – valahogy mindig megtalálom azokat a helyzeteket, amikor nagyon be kellene fogni, de én mégsem vagyok rá képes. Abszolút szembe megyek a helyzettel, ahogyan azt kell, most is, jár a szám, ahelyett, hogy dolgoznék. – Bár úgy látom, éppen nincs túl barátságos hangulatában, mondanom sem kell, hogy szerencsétlenségünkre… - egy futó mosolyt villantottam a mellettem álló nőre, majd a mosolyom szinte abban a pillanatban változott döbbenetre, amikor Natasha elrakta a pisztolyát. Pislogtam egyet, remélve, hogy csak rosszul látok, de nem, tényleg elrakta a fegyverét. Tudom, hogy pusztakezes harcban sem lebecsülendő ellenfél, de ezt komolyan a Tél katonája ellen kell megmutatnia? – De most mit… ? – hogy leesett volna az állam? Nos, határozottan igen, ez a lépés még talán hűvös barátunkat is meglepte, de ha mégis, akkor nagyon jól titkolja, velem ellentétben. Most úgy őszintén, ettől aztán nagyon nem lettek jobbak az esélyeink, sőt, annak a fémkarnak a „kartávolságába” végképp nem mennék.
- Vettem… - fújtam ki egy nagyobb lélegzetnyi levegőt a tüdőmből és reménykedtem, hogy semmi katasztrofális nem sül ki ebből a kissé őrült húzásból. Én továbbra is fegyvert fogva álltam, ugrásra készen. Bár a golyó nem igazán lenne itt jó ötlet, mert ha akár egyet is kilövök és ne adj ég megpattan a karjáról, ebben a szobában orosz rulett alakul ki pillanatok alatt. Ezek a falak valószínűleg gyönyörűen visszavernék ránk a lövedéket és akkor aztán lenne ugrálás. Ha meg esetleg túlélnénk, lenne ki, aki elmesélje, mekkora egy címeres marha is voltam én.
És persze, hogy nem lesz jó vége, csodálkoznék, ha ezen a mai napon valami, bármi, nem csúszna félre. És ez pont az én fejemben fogalmazódott meg, aki általában próbálja a dolgokat pozitív irányból szemlélni, de valahogy itt nincs mit. Benne vagyunk a problémás dolgok közepében, társaink vannak életveszélyben és mindezt a velem szemben álló férfi okozta, aki most Natashát fojtogatja. Gyorsan kellett döntenem, így bevetettem egy már bevált trükköt Barnes ellen és reménykedtem, hogy ez most is bejön. Sunyi fegyver a sokkoló, de körülbelül annyira hasznos is, az pedig külön jó dolog, hogy volt is kéznél egy. Hirtelen kaptam az övemhez és szinte abban a pillanatban kezdtem el a férfi karja felé ugrani, majd egy gyors mozdulattal a karjába vágtam. Az elektromosság megtette a hatását, sikeresen kiiktatva a katona karját, persze a harci kedvéről ugyanez már nem volt elmondható. Rám emelte a pisztolyát, de nem lőtt, látszólag Natasha szavai belefojtották a szót. Én magam is fegyvert fogtam rá, biztos, ami biztos alapon, de egyébre nem volt szükség. Csak ott álltam és hallgattam, azonban gőzöm nem volt, mit akar ezzel elérni, csupa olyan adat, amihez szinte bárhonnan hozzá lehet jutni.
Aztán jönnek azok, amik személyesebbek, én pedig megpróbálok elsüllyedni. Kifejezetten utálok más magánéletében turkálni, nagyon nem az én stílusom, szóval megpróbálom a lehető legkevesebb információt felfogni, de nem feltétlen sikerül. Azért egy próbát megér a dolog, Natashának sem lehet valami kellemes előttem kiteríteni ezeket a kártyákat. Mikor rám néz, próbálok olyan szintű faarcot vágni, amilyet ilyenkor lehetséges, nem szándékozom még kényelmetlenebb helyzetbe hozni, mint amilyenben jelen pillanatban valószínűleg érzi magát.
- Szóval akkor most… - nem tudom eldönteni, hogy eltehetem-e a fegyvert, vagy még számítani kell valamiféle támadásra.

Vissza az elejére Go down

Kalandmester

∆ Hozzászólások száma :
445
∆ Kor :
105
∆ Tartózkodási hely :
Staff rezidencia



A poszt írója Kalandmester
Elküldésének ideje Vas. 18 Szept. 2016, 21:50
Ugrás egy másik oldalra

•• Bucky ••

Choose Your side and fight for it!




• Miután Bucky visszanyeri emlékezetét, megindulnak kifelé. Útközben csatlakoznak erősítésképpen a már zajló küzdelembe, Thor, Jennifer és Scott oldalára.

***

» Ez a felvonás lezárásra került!
Az itt tartózkodó karakterek átirányításra kerültek IDE.


Vissza az elejére Go down





A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra

Vissza az elejére Go down
 

13. felvonás - Bucky

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Infinity Marvel :: 2. Kör-