• Pietro sikeresen meglepi a Titánt, akinek a figyelme a fiúra terelődik ezután. Wanda - akárcsak a testvére - elég közel merészkedik Thanoshoz, hogy tettekkel és szavakkal lekössék a figyelmét, amikor Norina megpróbálja megtámadni. A nőt a Titán elkaphatja és súlyosan megsebesítheti. Eközben Gamora, Loki, és Thor elég közel juthatnak a lila óriáshoz, hogy megkezdhessék tervük végrehajtását közös erőkkel.
***
» Általános leírás: A hozzászólásod megírására egy hét áll rendelkezésedre. Ha valaki nem írja meg egy héten belül a hozzászólását, a kör újra indul (mivel sokan vagyunk, törekedjünk nem megváratni egymást). A Kalandmesternek jogában áll a karaktereket útmutatásokkal irányítani, illetve hozhat be egy-egy körbe/szituációba újabb karaktert, illetve vihet ki, ha eltűnik a játékos, vagy a szituáció úgy kívánja.
- Reagsorrend: nincs. - A felvonás résztvevői: Pietro Maximoff, Norina Thomson, Thanos, Wanda Maximoff, Gamora, Loki, Thor - Becsatlakozhat: (az új felhasználót talált) Steve Rogers, James Barnes, Clint Barton, Peter Parker
Már éppen indulnék, mikor Thor kinyújtott keze megállít. Oh, ez nem is kicsit ismerős momentum a közelmúltból. Csak akkor épp … mindenki más fenyegetett halállal, ha elárulom őt. A szavait kétkedő mosollyal fogadom, Gamora azonban megelőz a válasszal. Mintha nem bíznátok bennem … - pillantottam Thor-ra, majd Gamora felé. – Éppen az életem kockáztatom, hogy segítsek nektek, kissé … hálátlan vagy, bátyám! – pillantok rosszallóan Thor-ra, és ha csak nem húzza vissza a kezét, arrébb lépek, hogy kikerülhessem azt. – Te pedig bizalmatlan, Thanos lánya! – igen, tudom a nevét, de … sokkal mulatságosabb így hívni. – Vagy amiatt az ember miatt van? Ne aggódj, nem fenyegettem meg! – a szavaim őszinték, hiszen … nem őt fenyegettem, sokkal inkább Gamorát. Habár, kétségkívül szívesebben látnám szenvedni Quill-t. Remélem szükség lesz rá, hogy fájdalmat érezzen. – Jelenleg egyébként is több ezer dolog van, amibe belehalhat rajtam kívül. Például az a patkány … gondoltatok már rá, hogy beoltsátok? – mosolyogva pillantottam Gamora felé, de persze nem vártam, hogy válaszoljon. Csupán csak szórakoztam. A szenvedők és holtak mellett elhaladva nem támadt bennem … bűntudat, sem empátia. Számomra nem okozott nehézséget, hogy hagyjam őket sorsukra. Thanos lánya valószínűleg így indított minden reggelt az apja mellett, Thor pedig … kész csoda, hogy nem tesz végül semmit sem. Képzelem, hogy az ő igazságérzetének micsoda fájdalmat okozhat az, hogy sorsára kell hagynia ezeket az embereket. Helytelen döntésnek tűnhet, de ez a logikus döntés, a kisebbik rossz, amit ők, hősök, nem szeretnek vállalni. Az ő világuk fekete és fehér, jó és rossz, a kettő közötti szürke zónát, nos … nem szívesen vállalják. Most azonban kénytelenek. -Nézzenek oda … az emberek végre azt csinálják, amire valók. – nyugtáztam mosolyogva, mikor megláttam, hogy magukra vonják Thanos figyelmét. – Azt hiszem itt az idő. – bólintok a két mellettem állóra nézve, majd előre tekintve Thanos-ra. Nem indultam meg elsőként, az a hősök és öngyilkosok kiváltsága, így csak Gamora és Thor után indultam én is, azonban míg ők mostanra felfedték magukat, én továbbra is elrejtettem a valódi énem, és csupán egy illúzió az alakom, aki harcba indul Thanos ellen. Szemtől szemben esélyem sincsen ellene. Oda kell szúrnom, ahol a leginkább fáj. Az pedig a … hatalma forrása. Közel kell kerülnöm, hogy megszabadítsam tőle, legalább az egyik kőtől, minél kisebb a hatalma, úgy nőnek az esélyeink, hogy ezt túl is éljük.
//Nyugodtan szóljatok, ha valami nem jó és már javítom is! //
Végignézve a küzdőkön, felhorgad bennem az indulat, és olyan mélyről jövő ez az érzés, hogy kevés híján fulldokolni is kezdek tőle. A skarlát erőm pezseg bennem, mint valami végtelen gejzír, hiszen elég sok mindent ki kellett bírnom Thanos mellett, és nem voltak éppen szép dolgok. El akarta velem feledtetni a világomat, ahol felnőttem, és a testvéremet, de nem sikerült neki. Az ezüstös hajú fiú képe mindig fel-fel bukkant az elmémben, de végül már nem kérdeztem felőle, de kínzott és gyötört hogy nem emlékszem ki az, pedig mindenkinél jobban ismerem őt! Most pedig Thanos maga jött el, miután nekem nem sikerült - hálaazégnek és a professzornak! - elpusztítanom a földet. Nos, ezt nem is fogom hagyni neki, mert minden itt van ami nekem kedves, és nem tudnék tükörbe nézni sem, ha most nem tennék meg mindent azért, hogy helyre hozzam, amit elrontottam. Hiszen rátámadtam a mutánsokra, és nem sajnáltam őket, nem éreztem azt hogy rosszat teszek, csak hogy Thanos ezt várja el tőlem. - Nem vagyok a játékszered - sziszegem oda a Lila szörnyszülöttnek ahogy beállok a támadók közé, hiszen a saját felelősségemnek is tartom, hogy most idejött. Ám ha akkor nem paktálok le vele, akkor Tony nem lenne egészséges, és mindenki fogságban sínylődne. Nem volt más megoldás, és megtenném még egyszer, értük. A barátaimért. A fivéremért. Felbolydul bennem a skarlát tűz, és hagyom hogy átjárjon, kitöltsön, és aztán koncentrálva ezt az erőt támadok. Az a célom hogy lefogjam egy kicsit Thanos kezeit hogy a többieknek legyen esélyük akár fizikális találatot is bevinni neki. Mert erős, de nem sebezhetetlen, és le kell őt győznünk. Egyszerűen nincs más választásunk. Nem engedhetjük hogy a föld is elpusztuljon, mint megannyi más világ ahol jártam, és ahol pusztítottam. Elszorul a torkom az emlékre, de most nincs időm erre és egy kiáltással még nagyobb löketet adok az erőnek. Akaratlanul is eszembe jutnak Clint szavai amiket mondott nekem korábban. Ha emózni akarok, akkor majd iskolába fogok járni! Itt nincs helye ilyesminek.
A veszekedésekbe nem igazán folyok bele, hagyom hadd rendezzék el maguk között, egyszerűen csak elmerengek azon, hogy Loki nem marad hűtlen saját magához. Ismerem már pár évezrede, tudom jól milyen finom tud lenni, és nem bánnám azt se ha Quill érthető okokból bemosna neki egyet kettőt, de most nincs erre időnk. Igazából semmire nincs időnk, mert Thanos már megkezdte a pusztítását itt is és pillantásom azokra siklik, akik ellene mentek. Az őrzőkre, és a földi társaimra, akikkel együtt harcoltam. Gamorát azonban figyelmeztetem, hiába a testvérem Loki és hiába szeretem őt, még azok után is hogy majdnem meghaltunk miatta, azok után is hogy most megmentette az életem, nem bízom benne. Tudom, hogy nem az önzetlenség vezérli, hanem a végtelen kövek legalább egyike, azért én sem ma jöttem le a falvédőről. A nő biccent egy egészen aprót, és fáradt mosolyommal nyugtázom, és indulásra készen állok, Loki mellé lépek, és vele beszélek pár szót addig. - Oh bízom én benned drága öcsém, de ismerlek már - mosolyodom el hasonlóan őszintén mint ő. Fél szemem rajta lesz, ezért is akartam Gamora mellett én jönni erre az öngyilkos küldetésre. Sigynt mégsem küldhettem, és valahol örülök is neki hogy előkerült, és emberi érzéseket váltott ki az öcsémből. Sokáig nem tudtam hogy van neki ilyenje. - Csak haladjunk, a kommentárjaid nélkül is elég nehéz a helyzet - sziszegem neki ahogy elindulunk, és rejtve maradunk amíg nem lépünk ki Loki mellől, a közvetlen közeléből. Szívem szerint persze rohannék segíteni ahová kell, és istentelenül nagyon szeretnék Hela ellen is kerülni, de jelenleg Thanos a nagyobb baj, és a pörölyöm is viszket szinte hogy új erőmmel ismét megsimogassam a bordáit egy kicsit. Összeszorítom az ajkaim, és haladok tovább, hogy elég közel kerülhessünk ehhez a lila szörnyeteghez. Ahogy Loki megszólal, el is indulok, megforgatva a Mjölnirt, mely felszikrázik, és Gamora gránátjainak füstjében a nőt követve támadom el, alig pár másodperc eltéréssel. Nem adok neki időt hogy felfogja mi történt, és ki ellen védekezzen, csépelni kezdem. Nem fukarkodok ütésekben és a pörölyömmel is osztom a csapásokat és villámokat. Figyelmem a kesztyűs kezére fókuszál, onnan kellene valahogy a köveket kizökkenteni. - Gamora! - kiáltom a nő felé, és ha Thanos is esetleg arra felé nézne, akkor lefoglalom a kesztyűs kezét, hogy a nő szabadon üthessen. Ehhez még jön az is hogy Wanda próbálja a skarlát erővel sarokba szorítani, ketten együtt már talán csak sikerrel járhatunk.
Minden erőmmel a Titánra támadok. Nem sajnálom, egyfolytában mérem rá a különböző energialöketeket. De nemcsak én vagyok itt, hanem még sokan mások, akik mind Thanos ellen jöttek harcolni. Szóval óvatosnak kell lennem. Aki közvetlen közelében tartózkodik, az érezhet vagy akár kaphat is egy kicsit az energialöketből. -Mi az, csak ennyit tudsz?-intézem szavaimat Thanos felé. Továbbra is mérem rá a különböző támadásokat, mikor a Titán rámtámadhat. Megragad(hat) a nem kesztyűs kezével, és nem ereszt. Próbálok kiszabadulni szorításából, de sokkal erősebb nálam, így minden próbálkozásom hiába. Egyre erősebben szorít, amitől kissé vagy nagyon megzúzódnak a csontjaim. -Eressz el!-mondom neki határozottan és halkan, közben mégis benne van a hangomban a mérhetetlen fájdalom. Már meg sem próbálok ellenállni, inkább hagyom, hogy megöljön. Mikor kicsit ereszt rajtam, megkönnyebbülök, de a következő pillanatban már elhajít messzire (vagy csak simán elereszt, Thanosra bízom). Megpróbálok felállni, de túlságosan fáj mindenem. Fájdalmasan felnyőgök, majd felpillantok a Titánra és a körülötte lévő harcosokra. Nem hagyhatok senkit sem cserben, végzek Thanossal az életem árán is. Lassan felülök, majd hagyom, hogy körbejárjon a kőböl áradó erő. A csontjaim még mindig fájnak, de már lassan elnyomja a végtelen düh, amit a Titán iránt érez. Ezt még visszakapod. Lassan felrepülök a Thanos körül lévő harcosok köré. -Van valami tervetek?-kérdezem tőlük, mert ezúttal nem fogok a saját fejem után menni. Végülis lehet hogy nekik jobb tervük van.
Az, hogy drága kishúgom az oldalamon harcol, immáron és véglegesen(?) Thanos ellen, megnyugvással tölt el. De mégis bennem van a félsz, hogy történik majd valami... valami ami újra szétválaszt minket. Nem akarom magunkra hozni a rossz ómeneket, szóval csapassuk inkább. A mi oldalunk felsorakozott Thanos ellen. Felgyorsulok, elterelem a figyelmét, ide oda cikázok mellette, meg mögötte, néha megbököm, megütöm. Fogalmam sincs melyiket érzi meg és melyiket nem, de egyre közelebb kell kerülnöm a kesztyűkhöz. S nem csak nekem jutott eszembe ez az opció. A többieknek is ez a célja, legalábbis biztosra még nem megyek, de ezúttal becsúszok a fickó lába között és egy mosollyal futok tovább. A bolondját járatom vele semmi kétség. Figyelem elterelésben mindig jó voltam, de arra is figyelnem kell, hogy a többiek támadása útjába ne legyek. Nem lenne kellemes Loki és Thor erejébe belecsattanni. Thor kalapácsával már találkoztam...kellemesnek nem volt épp nevezhető... Egy pillanatra viszont le kell hogy fékezzek, levegőt kell vennem, pihenni pár percet és tovább rohanni...Wandára pillantok büszkén. Ereje még most is csodálatra méltó, úgy idomítja, mintha születése óta a kezei között forgott volna a bíbor erő.
- Már semminek, Kedvesem. Odin fiai már nem istenei Asgardnak, sem embernek. Hiba volt, hogy nem pusztultak el otthonukban. Így kénytelenek lesznek ebben a koszfészekben meghalni. - válaszol a Pokol Úrnőjének, majd tekintetét a lentiekre szegezi. Az erő, ami átjárja, még számára is felfoghatatlan. A kövek, amelyek a Mindenséggel együtt születtek, most az ő birtokában vannak. Bármire képes, bárkit legyőz ezzel a hatalommal, mégis csak egy dologra vágyik csupán. Hogy azok, akik odalent várnak rá... szenvedjenek. Megalázták őt. Egy maroknyi, primitív emberi lény képes volt elérni, hogy visszavonuljon alig egy évvel ezelőtt. Eddig senki nem mert hasonlót tenni vele, vagy aki megpróbálta, a legváltozatosabb szenvedések és kínzások között pusztult el. Nem akar mást, csak hogy szenvedni lássa a Föld önjelölt, hitvány védelmezőit. Mikor lábát megveti New York aszfaltján, csupán áll, és nem tesz semmit. Elkezdhetne újabb épületeket összemorzsolni, városrészeket kiirtani, de annál sokkal jobb szórakozást talált ki. Megvárja, míg önként tálálják fel magukat. Hagyja, hogy a remény átjárja testüket, s akkor, mikor már azt hiszik, győztek, akkor fogja eltiporni őket. Mindaddig szemlélője annak, ahogy a földiek elkeseredett próbálkozással újra és újra rátámadnak hű harcosára és szövetségesére, amíg az első földi meg nem érkezik hozzá. Száját széles mosolyra húzza, hallván reményteli gondolataikat. Kezén a kesztyű felizzik, és a borostyán erő, lassan, körbekúszik a testén, akár a Pokol kígyója. Igen... támadói gondolatai úgy szállnak hozzá, mint a szabadon repülő madár. A kesztyű sok mindenre képes, de még neki is tanulnia kell, ahogy a köveknek is.. engedelmeskedni az Őrült Titán akaratának.
Itt az első, aki az életéért jött. Egy ezüst villám csapja hátba, s a Titán hirtelen megtorpan tőle. Az sértegeti, incselkedik vele. Körbe-körbe cikáz, mellette, alatta elsuhan. Meg kell halnia! Ismét alázzák őt, ismét semmibe veszik. Hát nem látják, hogy a világegyetem legveszélyesebb fegyvere az övé? Lő egyet előre, de képtelen eltalálni, hiszen ellensége túl gyors a szemének. A célt tévesztett lövés felrobbant egy újabb toronyházat. Aztán két újabb épület követi. A hatalmas fénynyalábok rohamozzák a fiút, de képtelen szemeivel követni a sebességét, így minden elvétett találat újabb robbanást hív elő. Mire belefárad, előtte egy kisebb városrész már romokban hever. Thanos nagyokat fújtatva engedi le a karjait. Mást kell kitalálnia... Felbukkan Skarlát Katonája is. - Lám.. lám.. az áruló is megjelent. Csak idő kérdése volt, Kedvesem. Ha közelebb jönnél, szívesen megölelnélek! - préseli ki fogai közül, mire a lány replikáz. - Gyermekem, a köveknek köszönheted, hogy erős lettél. Csak engem illetnek, az olyan porszemeket, mint Te vagy... elpusztítana. De ha gondolod.. tegyünk egy próbát. - a nő a színe elé járult, a legkevesebb, hogy megöli. Most az ikrek végre együtt halhatnak. - Pietro... egy éve... testközelből figyelted, ahogyan megölöm a húgodat. Ugye ismét szeretnéd átélni? Vagy talán most a lány nézze végig, ahogyan Te múlsz ki? - kérdezi kaján vigyorral arcára kiülve. Milyen romantikus halál. Ha lenne szíve, talán meg is kegyelmezne nekik, de a pimaszságnál csak az árulást tűri kevésbé. Wanda pedig elárulta őt. Kudarcot vallott, hiszen a mutánsok élnek, most pedig a színe elé mert állni. Azt fogja elpusztítani, ami a legkedvesebb a lánynak. A kesztyű lilába burkolózik, hogy egy mindent elsöprő támadást indítson Pietro ellen, aki a találat után atomjaira fog szétporladni. Ám ideje nincsen végrehajtani a lövést, hiszen a semmiből egy ismeretlen nő támadja meg. - Mennyien vagytok? - préseli ki fogai közül, ahogyan a nő első lövésével telibe találja. Egy újabb bolond, emberfeletti erővel. Ezt gondolja magában, mikor az energiahullámokkal lövi, megállás nélkül. Páncélja megreped, a csontjaiban érzi a találatokat. Erős a nő, így teljes testtartásval többször is meginog. Megpróbál erejével az ismeretlen nőre lőni, ám Wanda skarlát hatalmával lefogja a Titán kezét, ezért közvetlenül maga alatt engedi ki a Végtelen kesztyű erejét. Egy kisebb robbanást hatalmas porfelhő követ. A lány elkövette a hibát, hogy túlságosan elbízta magát, ezért a porfelhő tökéletesen takarja a robosztus alakot, aki egy pár másodperc alatt a nő mögé kerül. Nyakánál fogva kesztyűtlen kezével könnyedén felemeli, és borostyán szemeivel mélyen a nőébe néz. - Elbíztad magad, leány! - a fojtáson szorít, de mégsem öli meg. Nem a lány könyörgése miatt, az cseppet sem hatná meg... de inkább Wanda elé hajítja, egyenest kifelé a porfelhőből. Pár másodperc, amíg a levegő kitisztul, addig éppen elég ideje van, hogy a lila aura ismét körbejárja, és végre elporlassza a Skarlát Boszorkány fivérét. Ám a támadások nem állnak le... hirtelen fény és füst lepi el helyzetét, majd zöldebbik leánya ugrik mellkasára. Kibillen álló helyzetéből, a kesztyű erejét pedig a levegőbe lövi. Egy hatalmas, lila robbanás terül szét New York egén, és a lökéshullám és a süvítő zaj, ami követi azt, sokak figyelmét is magára vonhatja. - Gaaaamoooraaa! - kiáltja dühösen maga elé, mikor hátrafelé dől, de mielőtt elesne, lábait mégis sikerül úgy helyezni, hogy térdre rogyjon csupán. Ekkor támadja meg egyszerre mindenki. A semmiből előtűnő férfi (Loki), Thor és Gamora, Wanda erejével megtámogatva, mindenki, minden oldalról csapásokat mér a földre taszítottra, aki végül mozdulatlanul terül el. Még Lokinak is sikerül egy kőtől megszabadítania, vagy akár az egész kesztyűt leszedni kezéről. Erre az összehangolt, hatalmas támadásra nem számított. Sikerült meglepniük a Titánt... Legalábbis Thanos mozdulatlan, zömök teste erről árulkodik. Ám mielőtt a pezsgős kupakok eldörrennének, a teste körül hirtelen hullámzani kezd a tér, és amikor kitisztul a levegő, az összetört Amerika Kapitány kőszobor fekszik a helyén, Loki kezében pedig csak annak letört keze van a kesztyű helyett. A bolondok tényleg elhitték, hogy elbújhatnak, megtámadhatják anélkül, hogy ő tudomást szerezne tervükről? Hiszen annyi eszük sem volt, hogy a gondolataikat elrejtsék előle egy telepata segítségével...
Még azelőtt, ahogy Pietro az első támadását intézte felé, a borostyán erőt útjára engedte (lásd: feljebb), és illúzióba vonta a teret maga körül. A végtelen kő illúziója elhitette támadóival, hogy győztek. Mindenki ezt hitte, amíg ő maga előtt összefont karral nézte végig az egész jelenetet, és ahol kellett, segédkezett, hogy az illúzió tökéletesnek tűnjön. Élvezte a színjáték minden egyes másodpercét. Végre szívét boldogság és elégedettség töltötte el. Amikor az illúzió teljesen szertefoszlik, a Titán magasodik felettük lebegve összefont karral, fénylő aurával, a kesztyűvel a kezén. - Azt hittem ennyit tudtok a kövekről, Loki. Hagyd az álcád, az elejétől átláttam rajta! Hiszen birtokoltad az Elme követ. Ennyire nem sikerült kiismerned, Fiam? Csalódást okoztatok Nekem. De hát.. nincs mit tenni. - kezeit széttárja, majd csalódottan billegeti a fejét. - Akkor most megmutatom Nektek, mire képes a kő hozzáértő kezekben! - Az Elme kő fényesen izzik fel, majd azonnal illúziót bocsát minden jelen lévőre. Thor egy sötét szobába kerül Lokival, akik közé besétál Frigga és Odin vérben ázva, és haláluk emlékével gyötri a két férfit. "Túl gyengék voltatok, hogy megvédjetek minket. A ti hibátok!" Ilyeneket hörögnek a fiaiknak. És ez csak egy kis ízelítő abból, amit láttat velük. Asgard újra elpusztul, a démonok minden bajtársaikat lerántják a halálba, közelről láthatják, hogy azok, akiket nem mentettek ki, az utolsó sikolyaikkal elégnek Hela tüzében. Minden bűntudattal teli, apró zugot előhív a rátámadók tudatából, kiknek újra és újra át kell élniük azokat. Mindezt úgy, mintha teljesen valóságos lenne, egy végtelenített hurokban. Ugyanezek érvényesek Pietrora is, akinek húgának halálát kell átélnie, ahogyan Thanos a fiú elé hajítja a lány mozdulatlan, kimeredt testét. Wandának pedig a halott gyermekek és ártatlanok sikolyait kell hallania, és vérbe fagyott tekintetüket látnia, akiket Thanos irányítása alatt végzett ki hidegvérrel, élvezettel. Gamora azokat a perceket éli át, amikor apja miatta Nebulát kínozta a boncasztalon, és felvágta, majd újra és újra összerakta. Nebula felé fordul, és üres tekintettel mondja "Ez miattad van!". Mindezt vég nélkül, szüntelenül. Minden fájó emléket előhív, amit mélyre zártak a támadói. Norina mindent átél, amit eddig másoknak ártott, viszont egy kis fűszerrel: egyik pillanatról a másikra rengeteg halott állat veszi körül a nagy állatbarátot, köztük Macsek is, kedvenc kisállata. Álmában képtelen bármit is tenni, csak újra és újra látja ezeket ismétlődni, ahogy a többiek. Ha még bárki az aktuális támadói között lett volna, hasonló rémálmokat lát a kő ereje által. Az illúziót mindaddig képes fenntartani, amíg ő jónak látja. (Kivéve persze, ha van olyan, aki valamilyen csoda folytán képes kitörni abból...) De miért is engedné el a földön fekvő, rángatózó hősöket, amikor ilyen jól szórakozik? Végre, ők is szenvednek, ahogyan azt megérdemlik. Hogyan is gondolhatták, hogy egy maroknyi hős ilyen könnyedén legyőzheti a Végtelen kesztyű birtokosát?
Kelletlenül húzom el a szám Loki ama rögtönzött előadására, melyben saját ártatlanságát és önzetlenségét helyezte előtérbe igen nagy hévvel s átéléssel. Eme lélekre ható műsort talán Thor beveszi, én már kevésbé. S akkor így pont ilyen bizalmatlansággal viszonyulnék a másikhoz, ha nem figyelmeztettek volna ketten is. - Asgardi létedre sokat fecsegsz. - szemeim enyhén összeszűkülnek, miközben állom Loki tekintetét. Egyetlen arcizmom sem rezdül a megnevezésem hallatán, mely keretein belül újfent az Őrült Titánnal kapcsol össze. S láthatóan ez roppantmód szórakoztatja Őt. Engem már kevésbé. Quillre tereli a szót, végül újabb megjegyzést tesz Mordályra, mire csak egy apró, de annál sokatmondóbb mosoly vésődik zöld ajkaim szegletébe. - Csak a bátyádra való tekintettel nem vágom ki a nyelved itt és most. - Thor szavait hallva tovább haladunk, bár nem állt módomban tovább ragozni a Loki által elhangzottakat, aki jól láthatóan örömét leli abban, hogy másokat bosszanthat. Lenéző stílusa már a hajón sem lepett meg, s pillanatnyi szövetségünk mit sem változtat ezen. Jelenlegi társulásunk törékeny, és nem több egy kényszer szülte állapotnál. A férfi illúziója elrejt engem, de nem működik ugyan ez az én esetemben, hiszen pontosan látom azt a sok ártatlan lelket, az egymáson elheverő porhüvelyeket, melyekből már kihunyt a fény. Nem kerül el a figyelmem az sem, hogy mögöttünk Quill és csapata szintén próbálja elterelni Thanos figyelmét - Loki felesleges kommentárja nélkül is érzékelhető. De nincs több idő. Nem tétlenkedhetünk tovább. Loki megadja a jelzést, én pedig előrelépek, és azonnal támadásba lendülök.
x x x
Szövetségünk már nem csak a mi triónkból áll. Újabb alakok jelennek meg, eme bolygó szülöttei, kik megakarják védeni otthonukat az Őrült Titán pusztításától. Figyelmem nem kerüli el a Skarlát Boszorkány felbukkanása. Milyen ironikus. Érte indultunk, átkelve a galaxison, most pedig szövetségre lép velünk, Thanos ellen. Minden olyan hirtelen történik. A támadások során figyelnünk kell egymásra, hogy akaratlanul ne okozzunk sérülést a másiknak. Gyorsan mérlegelve a helyzetet támadok Thanosra, akit olybá tűnik, sikerül meglepnem. A földre érkezik, ahogy én is, behajlítva a térdeim, tompítom könnyedén az esést. A nevemet üvölti, mire felegyenesedek, s a kardomért nyúlva nézek Wandára, aki vörös béklyóba vonja a Titán karjait. Hallom Thor hangját, miként engem szólít, én pedig nem vagyok rest, hogy újabb támadásba lendüljek, s a kardom magasba emelve sújtsak le egykori mentoromra. S a hatalmas test mozdulatlanul terül el a földön, lábaink előtt. Elégedettség helyett valami egészen más járja át a bensőmet. A kétely furakszik be, és némi hitetlenkedéssel az arcomon, nézek körbe. Túlságosan könnyű dolgunk volt.. - Legyetek éberek! - kiáltom, s keresve Thorral a szemkontaktust, rázom meg a fejem. Nem, egyszerűen nem tudok hinni a szememnek. S a megválaszolatlan kérdések percekkel később válaszra lelnek, mikor az illúzió szerte foszlik, s Thanos alakja jelenik meg fölöttünk.
/Thanos reagjának végét a következő körben szeretném lereagálni, ha nem gond. <3/
- we are here for each other - | Loki nagyon örülök, hogy elnyerte a tetszésed!! :$ || ha valakit kihagytam volna az új kollázsból, elnézést érte! - ha valami nem OK » pm :] | ⁂
• Thanos az Elmekővel elhitette, hogy sikerült legyőzni őt, ám mindvégig olvasott támadói gondolataiban. Így mindössze Amerika Kapitány szobrát zúzták le, amíg a Titán messziről nézte végig a jelenetsort. Majd, mikor leleplezte magát, minden jelen lévőt kínzó álomba taszított. A hősöknek meg kell küzdniük a Titán által létrehozott illúzió börtönében saját lelkiismeretükkel, rémálmaikkal. /Az erejüket szem előtt tartva Wanda és Loki lehetnek azok, akik az illúzióból elsőkként törnek ki./
Eközben Thanos mellé teleportál a Birtokon elbukott Corvus Glaive, és a haldokló Proxima Midnight. Ez utóbbit Thanos visszahozhatja a halál torkából az Aether erejével. SuperGiant a mutánsok elleni harcban elpusztult.
***
» Általános leírás: A hozzászólásod megírására egy hét áll rendelkezésedre. Ha valaki nem írja meg egy héten belül a hozzászólását, a kör újra indul (mivel sokan vagyunk, törekedjünk nem megváratni egymást). A Kalandmesternek jogában áll a karaktereket útmutatásokkal irányítani, illetve hozhat be egy-egy körbe/szituációba újabb karaktert, illetve vihet ki, ha eltűnik a játékos, vagy a szituáció úgy kívánja.
- Reagsorrend: nincs. - A felvonás résztvevői: Pietro Maximoff, Norina Thomson, Thanos, Wanda Maximoff, Gamora, Loki, Thor - Becsatlakozhat: Peter Parker
Nem hibáztatom őket, amiért nem bíznak bennem. Sem azért, hogy nem kedvelnek. Ami azt illeti … nem érdekel. Ők feláldozhatók, nem számítanak. Azért jöttek ide, hogy hősi halált haljanak, én csak megadom nekik ezt, ha … úgy hozza a szükség. Hősnek hívják magukat, az igazi hősök pedig mindig meghalnak. - Ez a kettő ellentmond egymásnak, bátyám! – széles mosolyra görbült a szám. Ha ismer már, tudhatja, hogy … ostobaság megbíznia bennem. Azonban jelen pillanatban nem sok választása van. Azt hiszi, hogy egyben tarthat mindent, legyőzheti Thanos-t, megóvhatja a többség életét és … engem is akadályozhat. Ebből a hármasból legalább az egyiket fel kell majd adnia. - Ahogy mondod! – bólintottam mosolyogva Gamora szavaira. Oh, én nem vagyok asgardi. Mi ketten szinte hasonlíthatnánk is egymáshoz. Őt szörnyen nevelték, én annak születtem. A kettőnk közti különbségek azonban sokkal többet számítanak. Ő küzd azért, hogy másnak lássák, mintha számítana. Ma ezeket az embereket talán megmenti, hősként ünneplik majd, de ahogy úgy hozza a helyzet, kitaszítják. Csak addig tűrik meg, míg hasznukat látják belőle. Én már rájöttem erre, ő pedig … meg fogja tanulni. A szavait hallva kissé meglepett arcot vágok, de végül csak elmosolyodom. – Érzékeny pontra tapinthattam … - és akartam is. Nekem nem célom, hogy összekovácsolódjunk egy … csapattá. – De jogos. – ismertem el, bólintva egyet, majd Thor-ra pillantottam. – Én is csak miattad … - és talán Sigyn miatt is. - … nem végeztem még veletek. – mondtam, ahogy Gamorára siklott a tekintetem, a mosolyom meglepően őszintének hathatott. – Még szerencse, hogy vagy nekünk, bátyám! – pillantottam rá hálásan, erősen rájátszva a dologra. Egyébként sem lett volna okos dolog végezni velük. Sokkal többet ér a haláluk, ha itt halnak meg. Az én empátiám pedig … nem igyekeztek elnyerni, szerencsétlenül járnak, ha tőlem függ majd az életük. Nem rohamozok elsőként, megvárom, míg Gamora és Thor támadnak, csak utánuk lendülök én is akcióba. Úgy tűnik, hogy működik a tervünk, túl sokan vagyunk, Thanos pedig hamar padlót fog. Túl hamar is. Míg a többiek azzal vannak elfoglalva, hogy a sérelmeiket mindenféle csapás formájában adják vissza Thanos-nak, én megszabadítom a kesztyűjétől. Ezerféle képsor cikázik át a fejemen, játszódik le a szemem előtt. A kesztyű hatalmával … enyém lehetne minden. Végezhetnék, akivel csak akarok. Tönkre tehetem az ellenségeim, összetörhetem őket … mintha csak a kezemben tartanám mindenki sorsát. Nemcsak ezen a bolygón, hanem az egész galaxisban. Mielőtt azonban használhatnám, elég egy pillanat, és eltűnik a kezeim közül. Elhúzom a szám, ahogy megfogalmazódik bennem mi is történt. Egyszerű volt, túl egyszerű. Elejtem a kezemben tartott kezet, ami ezer darabra törik szét, majd felpillantok Thanos-ra, mikor hozzám szól. - Úgy látszik, hogy … nem elég ideig. Gratulálnék, de … - tártam szét a karomat. Biztosan megérti, hogy miért nem teszem meg. Gondolom már késő oldalt váltani. Bűnös gondolat, de kinek ne jutna az eszébe, mikor a halál közelebb áll hozzá, mint bármi más. Thanos szavait hallva lázasan járt az agyam. Nem tudok közbe avatkozni, kevés vagyok egyedül ahhoz. Nem tudom megakadályozni, hogy lecsapjon, hogy … játsszon velünk. Nem, de … játszhatok vele. Ha nem tudom megállítani, miért próbálkoznék vele? Thor-ra pillantok a sötétben. Majd elkapom róla a tekintetem, ahogy megpillantom feltűnni mellettünk a két alakot. Nem tudom elszakítani a tekintetem Friggáról. Odin-t láttam meghalni, ott volt mellettem. Láttam, ahogy kihunyt a szemében az élet, hallottam, ahogy kileheli a lelkét. Láttam meghalni azt, akit halhatatlannak hittem. Nem érdekelnek a sikolyok, az elsuttogott könyörgés, a pokol tűzének melege. Hidegen hagy a szenvedésük, Asgard szenvedése. Nem érzek irántuk semmit. Nem tartoztam közéjük, nem tartoztam nekik soha. Számukra nem is léteztem, csak … Thor. Őt ünnepelték, őt szerették, én nem kaptam tőlük semmit. Miért kéne szánjam őket? Olyan embereket, akik soha nem ismertek el, akik átnéztek rajtam. Asgard nem okozott mást nekem csak … fájdalmat! Hallom Odin hangját, ahogy a fiának hív. A fiának … nem hagyott sorsomra, nem hagyott meghalni, mert lehetőséget látott bennem. Hittem neki. Hittem, hogy … ugyanannyit érek számára, mint Thor. Megtettem mindent, amit kért tőlem, mégis Thor árnyékában ragadtam, ő pedig nem emelt volna ki onnan! Csak bizonyítani akartam, hogy … vagyok olyan jó, mint ő. – Mint Te. – suttogtam a szavakat, inkább magamnak, semmint Thor-nak. Befejeztem volna a háborút, mielőtt elkezdődött volna, békét teremthettem volna, de … összetört. Ő miatta éltem Thor árnyékában, ő tett ezt velem! Halálra ítélt volna, elvett tőlem mindent, majd … meghalt. Mit kéne érezzek, hálát? Gyűlöltem őt, gyűlölni akartam … akarom. Valakit kell, valakit muszáj. Ha nincs más … csak én maradok. Fáj. Égett, kínoz. Ezt teszik az érzések, ezt teszi a bűntudat, a harag, ha nincs célpontja. A harag indulat, ha nem használjuk, tehetetlen. Csak azt bántja, aki érzi, csak őt, ha nem irányítja másra. Könnyebb másokat gyűlölni, mint saját magunkat. Nem akartam. Nem akartam bántani, nem tudtam, hogy … nem látom többet. Megértett, tanított, szeretett egy anyátlan gyermeket, anyává vált. Magához ölelte, mikor mindenki más csak ellépett tőle. Megértette, mikor senki sem akarta. Jobbnak látta, mint bárki más, védelmezte, mikor mindenki a halált kívánta, befogadta és csak ő nem taszította ki. Mégis meghalt, csak mert … jobb volt, mint azt szabadna lenni. Én pedig bántottam. De mindezt jól tudom már. Ismerős érzések, melyeket mélyre száműztem, mélyen eltemettem őket, hogy soha ne érezzem magam miattuk gyengének, sebezhetőnek. A fájdalom, a bűntudat, a gyűlölet … ismerem a kudarcaim, egytől egyig mind az. Haldokoltam már. Feküdtem tönkretéve, szétesve, darabokban. Összeszedtem magam, de a repedések nem tűnnek el, ahol eltörtem, megmarad. Mint a sebek, és én örökké viselem majd őket. Minden kín, amit másoknak okoztam, azoknak, akik túl közel álltak hozzám … én nem elnyomom mindezt, hagyom, hogy felemésszen. Féltérdre ereszkedem, ahogy megtörik körülöttem az illúzió, amit Thanos teremtett. A börtön, ahol szenvedésre ítélt. Zihálva pillantok fel, fokozatosan nyugtatva magam, míg egyenletessé nem válik a légzésem. - Ügyes trükk, de … felesleges. – Thanos-nak címzem szavaimat, miközben kiegyenesedem. – Fájdalmat, bűntudatot kelteni. Ezeket senki nem akarja, ezek ellen … mindenki küzd! Ők még inkább, mert ostobák! – mutattam a többiek felé. Az összes önjelölt hős … a bűntudatukat felhasználhatja, bánthatja őket általa, de … kiakarnak majd törni, mert nem bírják elviselni, mert minden kudarcot személyesen élnek meg, mindent magukra vállalnak. Azt hiszik ez erőssé teszi őket, de ez gyengeség. – Nem olyanok, mint mi. Ők nem tudnak … félreállni. – és nem is akarnak majd. Thanos nem azt adta nekik, amit szerettek volna, ami miatt … továbbra is álmodni akarnak. Nem, ő rémálmokkal sújtotta őket, azokból pedig előbb-utóbb mindenki felriad. – Ez a különbség köztünk. Mi megtesszük, mert meg kell, ők pedig gyűlölnek minket azért, mert ők nem elég bátrak hozzá. – mert túl jók, hogy olyanná váljanak, mint mi. Ezért pedig gyűlölnek minket. Ő ismeri az én gyengeségeim. A fájdalmam. Azt hiszi, hogy neki nincs, hogy a hatalma megvédi, de a hatalma is egyfajta gyengeség, amit óv és védelmez az utolsókig. De akad itt más is. – Szívességet teszek neked! A lányod … - léptem Gamorához, aki még mindig a Thanos által kreált világban raboskodott. - … elárult téged, a halálod akarja. Te mégis ódzkodsz megölni őt. – oh, igen, nem kis mértékben találgatok, de … oka van annak, hogy Quill nem akart minden áron ide jönni. Az nem ok, hogy bízik benne. Bizalomtól függetlenül is meglehet halni. Ha oly féltené szíve hölgyét Thanos-tól … nem mert volna csak úgy ellenem szegülni. Közben Wanda felé pillantok. Remélem van annyi esze, hogy támadás helyett megpróbálja kihozni a többieket abból a sötét veremből, amiben most épp újra élik minden elszenvedett fájdalmukat. Minél többen vagyunk, annál jobb. Én pedig próbálok minél több időt nyerni, hogy a többiek is végre maguk mögött hagyják a bűntudatuk és visszatérjenek közénk. - De ne aggódj, nem kell megölnöd. – előhúztam a késem és mosolyogva figyeltem Thanos-t, miközben Gamora mögé léptem. – Majd én megteszem helyetted! – ahogy pedig az utolsó szót is kiejtem, Gamorába vágom a fegyverem. Ha Thanos nem is kell éktelen haragra, és válik fegyelmezetlenné a haragja miatt, legalább a fájdalom kiszabadítja majd a nőt a börtönéből. Azért hoztam ide, mert ismerik egymást. Mert rajta kívül … nincs semmink Thanos ellen. Ha szenvednie kell, hogy győzzünk, hát … szenvedni fog. Nem vagyok hajlandó még többet veszteni.
//Nehogy már én ne szúrjak hátba valakit (bocsi, Gamora) Szóljatok, ha valami nem jó, valamit nagyon félrenéztem, mert bőven előfordulhat //
Felvéve a ritmust, ütemesen lépkedem a két alak mellett, és nem átallom nem tetszésemet kimutatni, ami a fiatalabbik fivér viselkedését illeti. Lenéző szavai mellé gunyoros mosoly párosul, mely egy olyan kardnyitogató egyveleget alkot, hogy még nekem is kedvem támad megszabadítani ama testrészétől, mely jelentős szerepet játszik a beszédünkben. - Nem tudtam, hogy az irgalmasság istene is lettél Loki, Odin fia. Kész szerencse. - ironikus hanglejtés öleli körül mondandóm, melyben semmi dicséret sincs. Üres fenyegetése teljesen hidegen hagy, elvégre nem újdonság a számomra, hogy Asgardban az önhittséget marékszámra osztogatják, és ennek sokszorosa jutott Lokinak. Üres tekintettel állom az övét, s hasonlóképpen nézek Thorra. Hát képtelen vagy féken tartani tulajdon fivéred? Az előadást látván akaratlanul is befészkeli egy kósza gondolat magát az elmémbe; miszerint pont olyan idegesítően sokat beszél, mint Quill, csak éppen már árnyalata van az adott tartalomnak. Nem. Quill nem ennyire irritáló, mint ez az alak. Pillanatnyi tétovázás sincs bennem, mikor cselekednem kell. Azonban a győzelem túlságosan hamar, kevés veszteséggel következik be, mely Thanos esetében korántsem evidens. Egykori nevelőm ismervén - ki népeket irtott már ki – ilyen könnyen hagyta volna magát leigázni? Biztosan nem. Szemem sarkából látom, ahogy Loki megkaparintja a kesztyűt, s elhúzva a szám, figyelem az egész jelenetet, mely egyszeriben csak tovaillan. Thanos alakja jelenik meg fölöttünk, s a szavai nem sok jót ígérnek a számunkra. A kövek láthatóan megsokszorozták az egyébként sem csekély méretű erejét. Ám eme felismerés még nem tántorít el célomtól, amiért itt vagyok.
x x x
Tekintetemmel a többieket keresem, de halványulni kezd a kép, s az engem körülvevő világ, amely egyszeriben elsötétül. Éktelen sikoly vonja magára a figyelmem, s a hang irányába kapva a fejem. - Nebula.. - nem mondhatnám, hogy szoros kapcsolat fűzne össze bármelyik testvéremmel, azonban ez a kép szunnyadó lelkiismeretem egy olyan darabja, melyet nem szívesen látok viszont. Most azonban mindez sokkal több, egy felvillanó képnél. Valóságos, szinte már kézzel fogható! - Ne.. ne, kérlek ne! Hagyd abba! - Üvöltöm Thanosnak, ahogy darabokra szedi az asztalon fekvő nőt. Elindulnék, de láthatatlan kezek fonódnak karjaimra. Rabigám rángatva harcolok, küzdök! Mindhiába. - Ereszd el Őt! - hiába minden erőfeszítés, nem tudok Nebula közelébe férkőzni, a sikolyok pedig nem szűnnek. - Sajnálom, én nem.. nem akartam ezt. - Suttogom elhalló hangon, miközben fejem leszegem lelkemet mardosó szégyenemben. Ily módon szembesülni tettem következményével sokkal fájóbb, mint egy beismerés. Mindketten gyerekek voltunk, és a túlélésért küzdöttünk. Győzni akartam, hogy elkerüljem a büntetést, azonban arra már nem gondoltam, az én sikerem miféle következményeket von maga után. Ironikus, hogy megannyi bűnöm közül pont ez az, mellyel szembeállít Thanos. S bár az eszemmel tudom, hogy ez az egész egy átverés, egy ócska kis illúzió, képtelen vagyok szabadulni az elmémet fogva tartó erőktől. Az Őrült Titán ereje a kövekkel kiegészülve páratlan. Én nem ilyen harcokban vagyok jártas. Olyasfajta különleges képességgel nem rendelkezem, hogy kitörjek egy ilyen mentális támadásból. A képsorok újra s újra lejátszódnak előttem, azonban a semmiből éles fájdalmat érzek, egyenesen a mellkasomban. Hangos üvöltésem testvérem vegyül, mely egyre halkabbá válik, és végül csak a saját sikolyom marad. Egy pillanatra elsötétül minden, a homályt felváltja a világosság. Pislognom kell. A sötét veremből kikerülvén újra a valóságban találom magam. Mozdulnék, de éktelen fájdalom nyíllal a hátamba, végigfutva egész felsőtestemen. Vér ízét érzem a számban. A sajátomét. Szemem sarkából Lokit pillantom meg, amint ott áll mögöttem, s bár nem látom kezeit, pontosan tudom - érzem –, hogy egy éles tőrt vájt a hátamba. - Te gyáva féreg! - hörgöm, miközben minden levegővétel éles fájdalommal párosul. Eszemben sincs elméleteket gyártani, mely magyarázattal szolgálna a férfi viselkedésére, mert erre nincs mentség. Egy utolsó kis áruló, nem több! Pont, ahogy a többiek figyelmeztettek rá. Ha csupán a fájdalom az egyetlen akadálya annak, hogy elszakadjak a fegyvertől - s más fizikai ráhatással nem él a férfi -, akkor mit sem törődve a tőrrel, azzal vagy anélkül lépek el Lokitól. A belém hasító fájdalomtól felkiáltok, s egyensúlyom vesztve térdre esek. - Soha nem fog a kegyeibe fogadni. - Kezeimmel megtámaszkodva a földön, pillantok fel Lokira, és dühtől eltorzult arccal pillantok fel rá, miközben ajkaimon kibuggyan vöröslő vérem. Ha ezt azért tette, hogy ezzel bizonyítson Thanos előtt, hát felesleges próbálkozás. Én azonban nem adhatom fel, nem halhatok meg így, ilyen méltatlan módon.
- human - | imádom, hogy hátbatámadtál Loki! *---* | ha valami nem OK » pm :] | ⁂
Most, hogy ismét önmagam vagyok, és nem uralja az agyam semmiféle kényszer, kicsit én is megértem, milyen az, ha valakinek a fejébe mászok a képességemmel. Igaz, Thanos esetében ez jóval több volt, mert szabályosan átmosta és így kicsit azt is megértem milyen volt a Tél Katonájának helyzete, amikor tudta hogy mit tesz, és mégsem tehetett ellene semmit, meg kellett tennie. Ahogy nekem is, de most helyre kell hoznom, és nem futamodhatok meg, így hát nem is jut más lehetőség eszembe, mint harcolni. Mindazokért, akik eddig értem harcoltak. Az űrből jöttekért is, ahol észreveszem a nagy darab jellegzetesen tetovált Draxot, és bár innen nem láthatja, de elmosolyodom. Valahogy megkedveltem kurta-furcsa modorát és nyers őszinteségét is. Összeszorítom a szám, ahogy a Titán megszólal, és a javaslatára csak keserű nevetés a válasz. - Halálos öleléssel, igaz? Nos, köszönöm de elég lesz nekem a távoli üdvözlés is - válaszolok, hiszen nagyon mérges vagyok, de nem hagyom hogy az indulataim elragadjanak. Koncentrálnom kell az erőmet is, hogy a végső csapásba ha legyőzzük - márpedig hiszem hogy megtesszük - a lehető legtöbb erőt vihessem. A szavai azonban mélyről jövő morgást váltanak ki belőlem. - Tudom jól mi tett erőssé, de ha ezen múlik nekem nem kell, ilyen árért cserébe. Ám az erőmet nem veheted el, szóval megnézzük milyen ha az ellened fordul - sziszegem kicsit sem kedves, és kicsit sem nőies módon, de ez az egész helyzet egyszerűen olyan mintha felrobbannék. Legalábbis az indulattól biztosan, és ahogy elnézem ezzel nem vagyok egyedül. Ahogy Pietro-ra támad már védeném is meg de egy ismeretlen lány csapódik neki a Titánnak, és így esélyt adva nekem hogy lefogjam a pusztító kezét. LAssan kibontakozik a csapat, és láthatóvá válik Loki(?!) és Thor ahogy Gamorával együtt támadnak. Utóbbi enyhe meglepetést okoz hiszen úgy hallottam hogy ő meghalt amikor az Aether ellen harcoltak. Mindenesetre sok időm nincs ezen elmélkedni, hiszen a lila óriást felborítják és már éppen megkönnyebbülnék, amikor megrezzen valamiféle éles vészcsengő a fejemben hogy ez így túl szép ahhoz hogy igaz legyen... - Nem igaz! - kiáltok fel, ahogy Thanos teste, egy szoborrá válik, és Loki ereklyéje is csak egy kéz marad. A szobor keze, és a szörnyeteg szemmel láthatóan remekül szórakozik tőlünk távolabb. Még mielőtt rátámadhatnék az igazi valójára, egy különös érzés lesz úrrá rajtam, mintha a világ egyre sötétedne körülötte, mint amikor letekerem a fényt és arcok jelennek meg. Gyerekek, véres teste és sikolyai visszhangzanak. Térdre esek ahogy belsőmet fullasztó gleccserként önti el a bűntudat és a fájdalom. - Ne... ezt ne... - nyögöm ki ahogy a kezeim a fejemre szorítom, mintha csak ezzel ki tudnám űzni a kellemetlen emlékeket. Így is életem végéig rémálokkal fogok küzdeni. A haldoklók rám emelik fakó tekintetüket, pillantásukban ott a vád, a félelem, és a rettegés, hogy ez lesz életük utolsó pillanata. Aztán megszűnnek létezni, sikolyuk elhal, a szívem pedig lassan jéggé dermed... Hidegvérű gyilkossá váltam, és amikor megöltem őket, még csak nem is érdekelt hogy mi történik. Hogy tettek-e valaha bármi rosszat, volt-e családjuk, szerelmük... Én csak egyszerűen elvettem az életüket, hogy Thanos kedvében járjak ezzel, és őt szolgáltam minden elvett élettel. Amit nem érdemelt meg. Több faj köszönheti nekem a pusztulását, és könny gyűlik a szemembe, ahogy erre gondolok, és újabb és újabb holttesteket pillantok meg. - Nem... - suttogom magam elé, és nyelek egy nagyot. Nem szabad... nem szabad ezeket látnom, erőt kell vennem magamon, mert ez a lila szörnyeteg szórakozik rajtunk, és amíg én fuldoklom a saját bűneim tengerében ki tudja kivel végzett már! Pietro! Drága Pietrom! Belőle merítek erőt, hogy elűzzem ezeket a rémségeket és megfeszítem a tudatom, elmémmel megparancsolom ezeknek a kínzó látomásoknak hogy takarodjanak el a bús p*csába és az illúzió mint valami rossz tükör, halk pattanással oszlik szét. Hirtelen újra látom az eget és sosem örültem még ennyire a látványának. Leperegnek a könnyeim, és a közelemben lévő testvérem felé fordulok aki még nem tört ki. Igazából talán Loki az egyetlen aki megtörte az illúziót. Amíg ő beszél Thanoshoz addig sorban a földön fekvőkhöz fordulok és a saját erőmmel kúszok a fejükbe hogy segítsek nekik kitörni onnan. Képes vagyok rá, meg tudom tenni! Pietro az első, aztán sorban Thor és Norina felé is lépek. Gamorát nem érem el, de róla Loki gondoskodik a maga módján, ami bár nem tetszik, de valahol talán mélyen megértem. Nagyon sok mindent tanultam Thanos mellett és tudom ki az igazi gonosz, és Loki nem az, akkor sem annak is adja elő magát. Szeretném hinni hogy csak időt akar nyerni nekünk, így Thor mellé térdelek, és elsőnek őt szeretném jobban kijózanítani hiszen Loki mellett még neki van a legnagyobb ereje itt hogy esélye legyen a Titán ellen. - Thor... kérlek szedd össze magad... - suttogom neki halkan.
Pontosan tudom hogy most együtt kell dolgoznunk, Lokinak Gamorának és nekem, de ez nem jelenti azt, hogy feltétlenül meg is kell benne bíznom. Főképpen Lokiban, hiszen jól ismerem már az én ravasz és körm9nfont öcsémet hogy tudjam, ha egy terve van, van legalább két másik is, amiket nem hoz a tudtunkra. - Tudom, ellent mond. Attól még igaz, nem? - mosolyodom el én is, de ez inkább csak a mosolyom árnyéka. Semmi vicces nincs a világon jelenleg ami boldoggá tenne, hiszen az egész város szenved, és ha mi nem csinálunk valamit akkor a föld sem lesz többé. Sem lakható, de még csak létező sem. Elhaladok a szenvedők mellett, és mélyen bánt ahogy nem tudok nekik segíteni, de nem tehetek mást, haladnom kell Lokival és Gamorával, hogy véget vethessünk Thanos rémuralmának. Nem áll szándékomban hagyni hogy a földnek vége legyen, így hát lenyelem a keserűségem. - Sosem parancsoltam Lokinak, csak azt gondoltam hogy tudok - válaszolok, mert akkoriban azt hittem képes vagyok uralni őt, de mint kiderült ez is csak egy naiv ostobaság volt, amit ő akart hogy elhiggyek, és ennek fényében éljek. Loki, a csalfaság istene... - Elég rossz a helyzetünk a gúnyolódásod nélkül is, muszáj mindig rájátszanod? Nem unod még, mert én már nagyon! - jelentem ki, és ezzel a végszóval vetem bele magam a küzdelembe, szó szerint, és a pörölyöm megforgatva csapok le a titánra. A mellkasára célzott ütésem betalál, és egy egészen rövid pillanatra talán még meglepetést is látok az arcán, de ez tovatűnik. Aztán ahogy eldől valami nagyon nem stimmel. Nincs olyan érzésem, hogy okunk lenne örülni, így inkább gyanakodva nézek körül, míg felfedi magát az illúzóból, ahol eddig rejtőzködött, és gyakorlatilag szembe röhög minket. Fitogtatja hogy mennyivel erősebb a hatalom kesztyűjével a tulajdonában, de nem sokáig lesz ez így! Aztán hirtelen sötétség vesz körül, és megmarkolom a Mjölnirt hogy megvédhessem magam, de azok ellen, akik jönnek képtelen vagyok. A gyászom olyan mély, és keserű hogy ha most valódiak lennének és belém döfnének valamit, nem védekeznék ellenük. Mert képtelen vagyok és a bűntudat mélyen átjár. Anyám, Frigga szavai egészen mélyre mennek, hiszen tudom jól hogy az én hibám a halála. Ha nem viszem oda Janet, ha nem akarom mindenáron megmenteni, akkor talán nem történik ez. A sötételfek/tündérek az Aethert követték, és ha máshová viszem, talán megmenekül anyám is, és fél Asgard is. Apám biztosan csalódott bennem, hiszen háborút vittem szinte a palotához, és nem álltam rá készen, nem én harcoltam meg a kapuk előtt, hanem a barátaim és Heimdall. Én a halandó nőt védtem, és megszöktettem az örök fogságra ítélt öcsémet. - Apám... Anyám... - szólok feléjük, a kemény vádakat hallva, hogy mindez az én hibám. Valahol tudom hogy igazuk van, és hibás vagyok, de nem csak én egyedül, és nem vagyok valódi isten aki mindenható, és tévedhetek, követek el hibákat. Küzdök a látomás ellen, de Odin ereje hatalmas, maga alá temet hogy mihasznának tart, és hogy megvető pillantása mellé jár a kegyelemdöfés, hogy Loki sokkal jobb király volt, mint én valaha is lettem volna. Hisz láthattam. Igen, láttam is, és... nem csinálta rosszul. Apám vádaskodásának közepébe egy éles, női hang hasít, és mintha valaki mentálisan a vállamra tenné a kezét, és Odin alakja fakulni kezd, távolodik akár csak anyám Frigga képe is. Zavartan pislogok, és már az eget látom, és egy kék szempárt, egy ismerős vörösesbarna hajú lányt. - Wanda... Köszönöm - pillantok rá, és megértem hogy ő hozott ki onnan, hiszen megvan az ereje az elmékbe piszkálni, és már tapasztaltam akkor is, amikor nem voltunk még éppen túl jó barátságban. Hálásan megszorítom éppen csak a kezét, és feltápászkodva kinyújtom a kezem a fegyveremért, és megpörgetve azt gyűjtöm a villámokat, miközben elém tárul a jelenet hogy Loki megint a saját árulónk lett és Gamorára támadt. Villámcsapással repítem magam előre, hogy egyenesen Thanos mellkasába csapódjak, hatalmas villámló lövedékként és elsodorjam. Úgyis van egy befejezetlen ügyünk, és már kicsit jobban használom az Odintól örökölt erőt is. Nem sokkal, de azért érezhető a különbség, mert szándékomban állt jó néhány bordáját eltörni. - Azért még ne írj le minket teljesen Thanos - jegyzem meg, hiszen amíg élünk harcolni fogunk, és tudom hogy nem csak én érzek így, hanem a többiek is, akik talán már lábra is álltak. Nem nézek hátra, csak a szörnyetegre.
Thanost sikerül végre a földbe döngölni. Miért nem ment ez ilyen könnyedén korábban? Mert most se győztünk. A fickó piszok erős, én pedig semmit se tehetek. Csak állok ott szájtátva mikor a legyőzött Thanos helyett felbukkan a karcolatlan Thanos. Kis rohadék. Ilyet is tudnak a játékszerei? Ahogy az egyik kő felragyog, úgy lépek hátra, Wandát keresi tekintetem, de helyette teljes sötétségbe borul a világ. - Mi ez!? - nézek körül gyorsan. - MI EZ!? Thanos feltűnik előttem, lógó karjában markolva egy testet... hátrálok... - Nem lehet. Nem... - nyöszörgöm kétségbe esetten, ahogy a test elém vágódik le. Wanda élettelen teste. Ez hazugság. Álszent hazugság. Hajamba túrók, rémület suhan át rajtam pillanatok alatt. Egyszer már elvesztettem, mikor lelépett Thanos-al. Még egyszer nem történhet meg ilyen. Nem! Csak állok ott, mint egy szerencsétlen, rémülten nézek a halott testen végig. Szurkálások, hatalmas vágások éktelenkednek testén. Lehetetlen. Visszaemlékszem Wanda szavaira, mikor még együtt voltunk. Mindörökké... sose fogja Thanos őt legyőzni. Hinnem kell benne. Hinnem kell, hogy ez csak egy látszat. Wanda tutira nem lehet halott. Nem halott. Nem.... Ridegen meredek Thanos-ra, majd a halott lányra előttem. Hajamba túrtam ismét. De ezúttal nem a sok tette. A vörös fény elmémbe siklik, sőt szinte már visítva térít magamhoz, talpra kecmergek, a kék válaszol vörösének. Mindent megtettem azért, hogy Wandát visszakapjam. Így nem lehet vége. Felgyorsulok, elmém kizökken a látomásból, nem tudom mi volt ez. Lihegve térdepelek a földön, ezúttal már vigyorogva. Megint ő mentett meg, aztán én vagyok az idősebb, vagy mi. A lányt figyelem, ahogy Thor-t keltegeti...remélem minden rendben lesz. Felkelek a helyemről, leporolom a hátsó felem és vigig szemmel tartom a lila titánt. Többé nem hagyjuk hogy csapdába csaljon...de mi van ha ez is csak egy csapda? Thanos terveinek egyike? Ahogy Thor támad, én úgy gyorsulok fel, hogy azzal a lökettel oldalba húzzam a titánt. Mindent vagy semmit, nem? Mit gondolt Thanos? Hitte, hogy örökké ebben tarthat minket? Vagy ha nem is örökké, akkor egyesével pusztított volna el mindenkit? Fenéket. Nem is rejtem véka alá, az arcomra van írva, amit gondolok. Természetesen szándékosan teszem. Utálom a kialakult helyzetet.
• Thanos támadására (amely az eget lilára festi) a Birtokon lévők is felfigyelnek. A sarokba szorított Corvus Glaive és Proxima Midnight Thanoshoz menekülnek. A Titán meggyógyítja Midnightot, így már két erős harcosával az oldalán várja az érkezőket, valamint az ébredőket. Elsőként Loki kel fel, és tőrével sajátos módon Gamora hátába szúrva kelti fel a nőt. A Titán veheti ezt az bizalom jelének, de akár át is láthat a dolgon. Wanda kel fel másodikként, és mindenki mást felébreszt. Thor és Pietro lendülnek a Titán ellen, akit váratlanul érhet a támadás, ezért megsebesülhet. Ezután két harcosa áll elé, hogy ezentúl a testükkel védelmezzék vezérüket. Proxima Midnight fegyverének sugara eltalálhatja Thort, aki komolyabb sérüléseket szenvedhet, de a pöröly felfogja a támadás egy részét. Thanos észreveszi, hogy az égről eltűnt a hajóinak egy része. (William Kaplan és a New York-i varázslók a tükördimenzióba rántották azokat, és a hozzájuk csatlakozó Dr. Strange és Clea segítségével elpusztították a flottát, élükön Ebony Maw-al).
A Zeus által nyitott átjárókon megjelennek a mutánsok. Hozzájuk csatlakozik Crystalia és néhányán Inhumans harcos is. Sebastian nem vár sokat, azonnal Proxima ellen lendül és leválasztja Thanostól. Az ő segítségére mások is siethetnek, hogy közös erővel szálljanak szembe az erős fegyvert forgató nővel. A Titán felemeli kezét, és intésére az összes megmaradt szövetséges hajó és cirkáló föléjük gyűlik és sötétségbe borítják az eget. Egyszerre kezdenek el tüzelni a lentiekre. Többen komolyabban megsérülhetnek, de aki védőpajzsot tud emelni, vagy el tud bújni, az megmenekülhet és másokon is segíthet.
***
» Általános leírás: A hozzászólásod megírására egy hét áll rendelkezésedre. Ha valaki nem írja meg egy héten belül a hozzászólását, a kör újra indul (mivel sokan vagyunk, törekedjünk nem megváratni egymást). A Kalandmesternek jogában áll a karaktereket útmutatásokkal irányítani, illetve hozhat be egy-egy körbe/szituációba újabb karaktert, illetve vihet ki, ha eltűnik a játékos, vagy a szituáció úgy kívánja.
- Reagsorrend: nincs. - A felvonás résztvevői: Pietro Maximoff, Norina Thomson, Thanos, Wanda Maximoff, Gamora, Loki, Thor, Zeus, Sebastian La Morte, Charles Xavier, Crystalia Amaquelin, Wade Wilson - Becsatlakozhat: Ororo Munroe, George Mardon (akár később is, ha még pihen a karaktere) és Peter Parker
A Titán mosolyogva nézi, ahogyan a hősök egyenként zuhannak mély álomba, és a földön vergődve küzdenek saját börtönükkel. Ő csupán legtöbbjükben felébresztette az elnyomott emlékeket, vagy kipuhatolva legbensőbb félelmeiket, személyre szabott rémálmokat bocsátott rájuk. Gyönyörködteti szemét a látvány, amit a hősök bukása okoz. De sokáig nem csodálhatja, megjelenik két katonája… a harmadik nélkül. - Tehát elbuktatok. Csalódást okoztok nekem, gyermekeim! – ezzel a földön fekvőre tapos. Proxima haldokló testére lép, és ráhelyezi súlyát. Hallja, ahogyan roppannak a bordái, a nő pedig hörögve próbál küzdeni. – Dehát, lássuk be, nem tudtátok, mi vár lent. – ezzel Corvus Glaive felé fordul, és kesztyűtlen kezével egy oldalról indított hatalmas ütéssel térdre kényszeríti. – Több csalódást ne okozz nekem, Fiam! – Proximára pillant, és kezébe lebegteti mellőle a nagy erejű lándzsát. - Ezt azért teremtettem, hogy világokat pusztíts vele, nem azért, hogy egy aprócska hangya legyőzzön Téged! – Lehajol a nőért, és a torkánál fogva felemeli. – Most utoljára… - A fuldokló testét hirtelen vörös aura járja körbe. A sebei begyógyulnak, a méreg kifolyik rajta. Olvas a gondolataiba. Látja, hogyan győzték le... És elszomorodik. Teremtménye visszafogta a fegyver erejét. Ha akarta volna, a Birtokon mindenkit megölhetett volna. A pusztító lándzsát a meggyógyult nő kezébe nyomja úgy, hogy az hátrálni kényszerül a lendülettől. – Ha ismét visszafogod magad, én magam öllek meg, Leányom! – tekintetét Wandára vezeti. Az ő hibájából halt meg SuperGiant. Az elme kő híján SuperGiant volt az, kinek erejével képes volt az ellenségeinek elméje fölött uralkodni. Persze, maga a Titán is rendelkezik némi telepatikus erővel, de katonája mindenkit felülmúlt ilyen téren. Emiatt nem érti, hogyan bukhattak el. Túlságosan alábecsülte a mutánsokat? A veszteség miatt legszívesebben most elpusztítaná Wanda eszméletlen testét. Csak egyetlen lövés lenne a kesztyűvel… Kezét ki is nyújtja, és a lányra irányítja. Elmélázik. - Túl könnyű lenne... - a lánynak. Még sok szenvedést akar neki okozni, amíg végleg elpusztítja őt. Megöli a társait, a testvérét, az összes embert és mutánst, akit ő nem tudott. Míg végül már csak a Titán lesz és a lány. És akkor boldogan fogja kitépni a torkát. Ennyi vágya van csupán. Hogy ezek a magukat hősnek és erősnek valló apró emberek most véglegesen elpusztuljanak. Először Loki az, aki kitör az illúzióból. Elégedett mosoly ül ki az arcára, majd, hogy nyomatékosítsa, hogy jobb, ha nem is trükközik ismét, két harcosa két oldaláról egyet-egyet előre lép, a kesztyűje pedig felizzik. - Ezt vártam Tőled, Loki. Végre! – elismerő szavait a feltápászkodónak címzi. Reméli, hogy a férfi meggondolja magát, és ahogy korábban, most is behódol neki. Figyelmesen hallgatja, ahogyan a bűntudatról papol. – Nem tudom sajnálni őket. Megaláztak. Most én taposom el őket. A Te döntésed, hogy közöttük leszel-e. - hangja határozott, fennkölt. Figyelmesen nézi, ahogyan Gamora felordít az álomból. Akár cselként is használhatta a tőrt. Talán csak fel akarta kelteni, hogy ismét harcoljon. De csekély esély van arra is, hogy fontosabb neki az élete, mint a bajtársai. - És most... ha megölöd Gamorát, megkíméllek és megbocsátom, hogy ellenem szegültél, Fiam! Akkor ismét a kegyembe fogadlak. - ha Loki vagy Gamora azt hiszi, hogy rossz szemmel nézi, ahogyan lányát bántalmazzák, vagy hogy az apai szeretet cseppnyi jelét is mutatja majd.. nagyon tévednek. Talán habozna saját kezével elpusztítani.. talán nem. De a lánya már sokadjára árulta el. Bármennyire is fontos volt neki, immár nem érdekli a lány. Annyi bizonyos, hogy most Lokinak bizonyítania kell. Némán figyeli a jelenetsort, mikor Wanda is feláll. - Jó reggelt, Virágom! - mosolyogva köszönti az ébredőt. És bár tehetné, nem avatkozik közbe, mikor az társait keltegeti. Ez csupán a kezdet volt abból, ami rájuk vár, nem várhat naphosszat, hogy azok a földön heverésszenek. Számított erre. - Kedveseim! Remélem jót aludtatok! - mosolyogva köszönti őket, mire kesztyűje lilán felizzik. Ezúttal nem fogja elhibázni! Figyeli, ahogyan a lila aura átjárja balját, majd ökölbe szorítja kezét, hogy kieressze a tomboló erőt. Ekkor dobban mellkasán Thor kalapácsa. A fájdalomtól hatalmasat ordítva repül hátra, ahogyan Thor lendülete elsodorja őt. Hosszú méterekkel odább áll meg, majd lelöki magáról a férfit. A bordájába éles fájdalom hasít, és pont oda érkezik meg Pietro is. Elgyengülve esik térdre, vaskos jobbjának tenyerével támasztva meg magát. Fájdalmas tüdejéből felszakad valami... véres köpet. A porba köpi, és segítője után szól. - Proxima! - ennyit ejt ki csupán, mire a nő sebesen mellé ér, és botjából kiereszti az igazi, nyers erőt Thor felé. Ha minden jól megy, az aranyló napkitörés egyenest Thort találja el, és ha Pietro nem hátrál, ő is kap a mindent elégető sugárból. Az emberre azonnali halált jelent, hiszen szupernovák erejét zárta bele Thanos, amikor harcosának kovácsolta. A Titán mellett jelenik meg Corvus is, hogy bárki, aki ezen fellelkesedve megindulna, gyorsan vissza is verje. Készen áll, hogy bárkit elteleportáljon vagy elpusztítson... Thanos szemével keresi a hajókat, amik eddig felülről támogatták tervét. Élükön Ebony Maw-ot hagyta, de a hajók egy részével együtt eltűnt a jelenléte. Nem érzi már. - Az ég szerelmére! - feláll, szilárdan lép előre. Mérhetetlen düh önti el, amikor meglátja a felsorakozókat, kik különböző portálokból lépnek ki. Egy kisebb sereg gyűlt össze, ő pedig két erős harcosát is elveszítette, és Black Dwarf életjeleit is egyre gyengébben érzi. Forrong legbelül. Egy idegen rohan Proximának, és leválasztja tőle. Ha a nőt komoly veszély fenyegeti ezentúl, erejével összemorzsolja a támadókat. Nem hagyja, hogy még egy harcosát elveszítse. Ha kell, saját kezével fogja kitépni az angyalka szárnyait... - Szép kis sereg! Még a mutáns barátaink is megtisztelnek minket! Milyen csodás hír, hogy nem nekem kellett eléjük menni. De elfelejtik, hogy nekem is van seregem! - Erre felemeli jobbját, és a New York égboltját hasító hajók és kisebb cirkálók mind összegyűlnek felette, akár egy méhraj. Kisebb és nagyobb hajók egyaránt, egyszerre kezdenek el tüzelni a lentiekre. A Nap fénye alig szűrődik le, csupán a különböző fényű lövedékek villanásai világítják be a harcmezőt. - Az elhalók sikolyai mindig örömmel töltik meg a szívemet, Barátom! - ezzel Corvusra néz, majd vissza, a lent az életükért harcolókra.
Az angyalszárnyú(Sebastian) csatlakozik a csapatunkhoz, amelyik Thanos és védnökei ellen irányul. - - Jöjj hát. Elkél a segítség ilyen rátermett harcosoktól. Válaszolom bólintva Sebastiannak, az elszántságát díjazva. Mindenki ismeri a maga képességét, rábízom hát Proxima gardedámjának szerepét, ha ilyen határozottan óhajtja. Igazából mi szándékom lenne bárkit is megállítani. Az Olümposz közbeavatkozása nem bejelentett módon történt, egyszer csak megjelentünk és belecsöppentünk a kirobbant konfliktusba. A beavatkozásunk persze tudatos volt, de hogy ki mit mikor tegyen az nem az én tisztem eldönteni, nem itt és nem most. Hogy a túloldalt majd kinek támadok, azt még meglátom, nem szabad kapkodni ilyenkor. A virtus szárnyas mutáns olyan gyorsan belép a portálba ellenfele után, hogy alig győzöm követni az eseményeket. Azért ennyire nem kell sietni, de ezt már csak magamban gondolom, persze Ő tudja.
Tekintetem egy rövid időre találkozik csak Alisonéval. A lány meglepetten és köszönettel a szemében fogadta gyógyításom. A képessége és harci kedve mindannyiunk hasznára válik, ezért erősnek kell lennie a folytatáshoz, én csak ehhez segítettem hozzá. A lány magában folytat egy rövid diskurzust majd eltűnik a szemünk elől. Biztosra veszem, hogy találkozunk még vele harcok sűrűjében. Alison eltűnte után egy különleges csoport érkezik, szintúgy teleportálva. Némi időre van, szükségem mire megállapítom, hogy hová valósiak. Hírből ismerem a nemzetségüket, erős és bátor harcosok. Rövid, birtokon töltött idejük után ők is eltűnnek, feltételezem, hogy ők is közelebb mentek a tűzfészekhez.
Néhányan maradnak, nem hibáztatom őket. Fél szemmel átsuhan figyelő tekintetem Gregoryn. Maradni látszik, amit meg tudok érteni. Kitett magáért, ez vitathatatlan, de utunkat most nélküle fogjuk folytatni. Charles lelkesen fogadja az átjáró tervét, amire én egy vigyorral válaszolok. Egy lelkesítő beszédet is hallhatunk a mutánsok vezérétől, aki ezzel erőt önt a csatlakozó szándékúakba. Kivételes személyiség, nem csoda, hogy még Thanos sem tudott elbánni vele és mutánsaival. Tekintetem még egy mutánséval fut össze, Mattiasal. Látom benne a szikrát, ami kigyúlt az átjáró és az általa nyújtott lehetőségek láttán, szívesen látjuk őt is a csapatban.
Végül mindenki, aki szeretett volna, átjut a kapun a sikátorhoz, ami közel van Thanoshoz és két emberéhez. Az átért Charles-hoz fordulok. - Szükségünk lesz minden erejére. Odalépek a férfi tolókocsijához és megérintem a vállát. Érezheti, amint erő árad belőlem sajgó végtagjaiba és minden sebesülését meggyógyítom, amit szerzett. A képességét nem tudom újra tölteni, de egy dolgot megtehetek még. Saját energiáimból merítek és érezheti, hogy a lábát forróság tölti el. Először úgy érezheti, hogy tűszúrások csipkedik az eddig béna lábát. Ez a folyamat hamar végbemegy, és ha a férfi úgy akarja fel tud állni. - Charles, sajnos nem tudom végleg meggyógyítani a lábát. Valamiképp kapcsolatban van a képességével. Annyit tudtam tenni, hogy az energiám egyetlen napig képessé teszi a járásra és a lába tökéletes használatára, de egy nap múltán olyan lesz, mint előtte. Így könnyebben támogathatja a szövetségeseinket. Van, ami még az én képességeimet is meghaladja, de amire képes vagyok, azt megteszem az ügyünkért. Az erőnk az egyének erejéből tevődik össze. Sok elszánt személ nagy dolgokra lehet képes, főleg ha jó célt szolgálnak törekvéseik.
Sebastian hamar beleveti magát a közepébe és ráront Proximára, ahogy bejelentette előre. Még ott állok Charles mellett és elképedve figyelem az égen gyülekező sereget. A szemeim kéken felizzanak a dühtől. - - Emeljetek pajzsot felénk! Adom ki határozott parancsomat a katonáimnak, akik erejüket egyesítve egy láthatatlan pajzsot emelve védelmezik a kis csapatunkat az idegen hajók lövegeitől. Ezt nem tarthatják örökké, cselekednem kell. - - Égi háború ez, és nem kérték az engedélyem. Ez persze csak a düh mondatja velem. Elérték, hogy az ég urából kijöjjön a háborgó, tomboló énje. A viharok és időjárás irányítása számomra nem okoz gondot, ezért most ehhez folyamodok. Thanos seregei feketére festették az eget, én pedig felettük festem feketévé és viharossá a valódi eget. Tomboló viharfelhők gyülekeznek a parancsomra. Egyre másra gomolygó felhők terítik be lassan az egész égboltot. Villámok cikáznak jobbra és balra is, szinte állandó világosságot adva a fekete felhőkből. Tomboló énem elengedi a viharokat, az égen született villámokat melyek teljes erővel zúdulnak Thanos égi seregére. A sistergő villámok egymás után, láncszerűen sújtanak le a hajóikra, s mivel ilyen közel vannak egymáshoz, kitűnő célpontot képeznek az elektromosság átvezetéséhre hajóról hajóra. Ropognak, sisteregnek az égi háborúban. A hajóhad felett egy örvényt keltek mely tölcsért formálva egyre másra szippantja magába a megbénított hajókat. Amely hajókat elragadja az örvény azokat darabokra tépi, s a maradékot valahol a város szélén hányja ki az égi jelenség. Ez talán elég ahhoz, hogy a tűzerejük jelentősen lecsökkenjen és a lent levők megmenekülhessenek.
Élettelenül esik le a földre, miután Thanos elereszti. Fájdalmasan nyőg egyet, miközben a hátán landol. Próbál feltápászkodni, de a Titán szorítása túl erős volt. Súlyosan megsebesült. De ez Norinát nem érdekli, minden erejét összeszedi, hogy felálljon és harcba induljon. De hirtelen hullámzani kezd a levegő és mire észbekap, Thanosnak se híre, se hamva. Szerencsére Norina hamar észbekap: ez az egész csak egy átverés volt, ez biztosan csapda. Próbál éber maradni, de hirtelen éles fájdalom nyilal a fejébe. Egy pillanatra behunyja a szemét, de mire kinyítja, addigra már nem a jelenben van.
Minden olyan sötét körülöttem, csak pár utcai lámpa világít csupán. Körbenézek és látom, hogy egy üres sikátorban vagyok. ~Ez az egész olyan különös. Előbb még a harctéren voltam, de most... ez az egész olyan homályos~ Félénken lépdelek előre egyenesen kifelé a szűk utcából, mikor hirtelen ordításra leszek figyelmes. -Ő az, kapják el!!-mutat az ismeretlen alak egyenesen felém, mire én futni kezdek. Pár egyenruhás rendőr a nyomomba ered, gőzöm sincs miért, biztos megint rossz fát tettem a tűzre. Belenézek a táskámba, ahol mindenféle lopott ékszer és pénz hever. Miért nem lepődöm meg. Hirtelen egy másik utcából is nyomomba erednek, így már kicsit nehezebb lépést tartani velük. Már kezdek kifulladni, de a rendőrök csak gyűlnek és gyűlnek körém. Már nem bírom tovább, összeesem, de mielőtt elkapnának, hirtelen váltani kezdenek az események. Mostmár egy sötét szobában ülök megkötözve. Még nem voltam eddig megkötözve, de nem is szeretném. Utálom a bezártságot és a sötétet. Ez az egész olyan, mint egy rossz rémálom, de mégis olyan igazi. Akárhogy próbálok szabadulni, nem megy. A láncok csak egyre jobban szorítanak, nem engednek. Mindenütt sikítás és jajgatás hallatszik, egyre hangosabban. Lehajtom a fejemet és próbálok koncentrálni a szabadulásra. Már szinte rángatom a láncot, de nem segít. Kezdem feladni, de a láncok hirtelen elengednek. De mikor kinyitom a szememet, szörnyű látvány fogad. Mindenütt haldokló állatok vagy azok tetemei láthatóak. Az embereket nem sajnálnám ennyire, de az állatok...olyan ártatlanok. Az ember számos hibát elkövet, de egy ártatlan állat...nem tehet semmiről. Szemeim könnybe lábadnak, torkom összeszorul, ahogyan felállok és szétnézek. Óvatosan lépdelek és hol egy farkas, hol egy róka, madár, emlős, vagy hüllő terem előttem. Mindegyiket nagyon sajnálom, csak az a kár, hogy nem tudok segíteni nekik. De ahogy előrébb érek, észreveszek valakit, aki közel áll hozzám, Macsekot. Gyorsan odarohanok hozzá és az ölembe veszem. -Macsek, ne...- mondom neki, miközben megnyugtatóan simogatom-Tarts ki, rendbe fogsz jönni! Már szinte sírok, ahogyan végigsimítok a sérülésén, amiből csakúgy ömlik a vér. Szegény, nagyon remeg és kis testében már alig van élet. -Kérlek, mondj valamit-kérlelem, hogy megtörjem a csendet. Lassan rámnéz, majd lassan lehajtja a fejét és nem szólal. Egy utolsót még nyújtózkodik, majd utána nem mozdul többet. A fájdalom most átjárja minden testrészemet, ahogyan élettelen testét a karjaimban tartom. Ő volt az egyetlen legközelebbi ismerősöm, a legjobb barátom, az egyetlen, akit családomnak nevezhetek és akiben megbízom. Nem értem, mit csinálhatot, hogy ezt érdemli. Ő volt a legártatlanabb teremtés, akit ismertem. Különb nálam is. Még annál a fránya Thanosnál is... ~Várjunk csak...ez az egész csak egy átverés, ez egy csapda! ~ térek magamhoz. Minden erőmmel a kontroll ellen küzdök. Szabadon engedem az erőmet, gyenge pontokat keresve az álomban. Mintha üvegkupola zárt volna el az ébrenléttől, még szerencse, hogy volt egy kis lélekjelenlétem. Az akaratom súlyával nekiveselkedem a kupolának, elégedetten figyelve, ahogy az egyre inkább gyengül. Visszahúzódom, majd újra támadok. A látomás a harmadik próbálkozásra tört csak meg, én pedig visszatérek a tudatos testembe. Tombolva tér magához. Egy cseppet megnyugszik, hogy végre a valóságban van, de nincs sok ideje örülni. A Titán újabb támadásra készül. Minden erejével az ellenségre támad együttes erővel a többiekkel. Látszólag az ellenfél meggyengült, de még ez sem elég. Megjelenik Thanos egyik segítője, aki elsodorja Thort. Mindenesetre nem várok, egy emberesebb energialöketet küldök Proxima felé, figyelemelterelés képpen. Nem sokáig foglalkozik vele, gyorsan visszamegy Thanoshoz, hogy újra támadjon. De hamarosan nem várt fordulat érkezik. Az összes gép, ami az égen van, egyszerre kezd tüzelni a lent lévőkre. Egy ideig szünetelteti a támadást, minden erejével a körülötte lévő monekulákra koncentrál és bizonyos pontokba összegyűjti őket, mint akár egy falat, így egy védőpajzsot formálva a többiek köré. A pajzs nem nagy, de pont elég, hogy a körülötte lévőket védje. -Ne is törődjetek velem, csak harcoljatok-intézi szavait a többi hős felé. A pajzsot tartja, amíg csak tudja, vagy amíg Thanos (vagy a többiek) meg nem támadja.
Bocsi, kicsit elveszítettem a fonalat. Ha valami nem jó, pm @
Bizalmatlan volnék? Minden bizonnyal. Okkal, vagy ok nélkül, oly mindegy. Lehetnek bármilyen erősek ezen és más világ önjelölt hősei, nem lesznek okosabbak. Előttük csak egyetlen nagy terv lebeg, nem gondolnak bele abba, hogy mit kell feláldozniuk azért, hogy ezen terv sikerrel járjon. Az én terveim nem az ő terveik. Ha tudnának róla, elrontanák. Kiszámíthatóak és … túlzottan is magasra nyúlik az erkölcsi gát, amit építettek magukban. Nem bízom a becsületes emberekben, mert jól tudom, hogy folyton eszükbe jut valami ostobaság, amivel a saját, vagy mások becsületét próbálják védeni. A becsületet túlértékelik. Minden ígéret egy adósság, én pedig nem szeretek tartozni. Thor szavaira csak sokatmondón elmosolyodok. Ismer már engem … valóban így lenne? Ha valóban ismerne, olyan jól, ahogy hiszi, tudhatná, hogy … nem kéne itt lennem, mégis itt vagyok. Meg vannak az okaim, de ellentétben velük, én nem megmenteni jöttem másokat. - Én viszont remekül tudok parancsolni. – vontam meg a vállamat. Ami azt illeti, parancsolnom sem kell hozzá. Megteszik ők anélkül is, amit akarok. Csak el kell hinteni valamit a fejükben és a gondolat csírája kivirágzik, tettekig fajul. – Örülök, hogy így érzed! – mosolyodtam el, Gamora szavait hallva. Az irgalmasság istene … nem is hangzik rosszul, de valahogy sosem tartozott legfőbb erényeim közé a könyörület. Ez a különbség köztünk. Ezért én eszmélek előbb, és nem ők. Túl jók, túl ostobák, hogy bevallják a fájdalmat és elfogadják. Helyette tagadnak, próbálják elhitetni magukkal, hogy, amit tettek, az jó. Szükségük van erre, a tudatra, hogy ők … jól döntöttek. Önzők, mert nem merik beismerni, hogy a saját érdekből teszik mindezt. Hogy direkt választják a tudatlanságot, direkt nem vesznek tudomást arról, hogy amit tettek … hiába igazolja őket, csak pusztulást hozott. Én nem bástyáztam magam körbe, erkölcsi alapokra építkezve. Én nem temettem el a bűntudatot. Él, és lélegzik, általam. Gamorát figyelem, ahogy tesz néhány bizonytalan lépést előre, majd összerogy. Thanos szavait hallva rá emelem a tekintetem, ahogy felajánlja a … bocsánatát. Lopva pillantok körbe, de senki nem támad rám. Senkit nem érdekel, senki nem ér rá foglalkozni vele. Esélyük sincsen Thanos ellen, szemtől szemben. Ők is tudják, mégis támadnak. A hősi halál … ugyanúgy végződik, mint a gyáváé. Hősiességüket pedig ki énekli majd meg, ha ez a világ is elpusztul? Néhány pillanat múlva Thor elsodorja Thanos-t, ennél jobb alkalmam pedig aligha lehet. Mindenki őt támadja, mindenki az ő vérét akarja, nem figyel rám. Csak a lánya holtestét akarja majd látni, hogy mi van előtte, az nem érdekli. Közelebb sétálok Gamorához, aki megpróbálhat arrébb kúszni, de … a jelen állapotában nem túl gyors. Ahogy mellé érek arcon rúgom, hogy felborítsam. Nem finomkodom, mert … őszintének kell látszódnia a jelenetnek. Nem mintha nehézséget okozna, szívesen rúgok belé. – Nem igazán érdekelnek a kegyei. – mondtam, és ismét bele rúgtam, ezúttal az oldalába. – Azt hitted azért hoztalak, hogy harcolj? Nem, neked vérezned kell, nem harcolnod! – mondtam, ahogy megpörgettem a kezemben a tőrt, majd átdöftem azt a vállán. – Leakarod győzni? Elmondom, hogy mit kell tenned akkor … - miközben beszéltem hozzá, felpillantottam, Thanos-t keresve a tekintetemmel. Lefoglalják, addig pedig nem figyel ide. - … legyél jó halott, amíg elég közel nem érek hozzá! – ha nem figyelt rám, arcon csaptam, hogy így tegyen. Nem érdekel a fájdalma, szenvedhetett már eleget az apja miatt. Most figyelnie kell rám, hogy felfogja, amit mondok neki. – Segítek benne, ne aggódj! – mosolyogtam rá, majd az oldalába mártottam a tőröm, újra és újra. Minél több vért veszít, annál inkább halottnak tűnik. Lassul a légzése, a szívverése, ha pedig nem szeretné ezt felgyorsítani, jobb, ha nem nagyon mozgolódik. Thanos-t csak úgy lehet legyőzni, ha nem számít a csapásra. Ha látja, hogy a lánya meghalt, hogy az oldalára álltam és mellette harcolok, akkor tőlem nem fog számítaná rá. Mindenki ellene fog küzdeni, és mindegyikük elbukik, mert így nincs esélyük győzni. Én nem fogok meghalni mások ostobasága miatt. – Ne nagyon mozogj és életben maradsz, mire ide érnek a barátaid. Vagy nem. – tetem hozzá, ahogy felemelkedtem a vérző teste mellől. Hogy túléli, vagy sem, az már nem különösebben érdekel. Ő kellett ahhoz, hogy elég közel tudjak kerülni Thanos-hoz, megkaptam. Innentől fogva nem érdekel mi a sorsa. – Mondtam, hogy csak Thor miatt nem öllek meg. – pillantottam le rá mosolyogva, majd átléptem a testén és elindultam a csata felé. Nem hinném, hogy panaszkodhatna, megadtam neki az esélyt, hogy … pislákoljon még benne az élet, mikor megérkezik a felmentő sereg. Hogy életben maradhat-e ezután, vagy ez csak annyira elég, hogy elbúcsúzzon … én mindkét esetben igen nagylelkű vagyok. A harcoló feleket figyelem, ahogy távolodom Gamorától. Thanos csatlósaira nem támadhatok, most mindennél fontosabb, hogy azt lássa rajtam, kétségbeestem, hogy elárultam ismételten azokat, akik már bízni kezdtek bennem, hogy élhessek. Ez részben így is van, nem hazugság. A tekintetem az égre szegeződik, ahogy Thanos serege a felszín felé közelít, majd tüzet nyit. Majd meglátom a nőt(Norina), aki pajzsot emel, hogy megvédje a bajtársait. Ő jó lesz, a pajzs nélkül, amit tart, talán még meg is halnak néhányan. -Ahogy kívánod! – szólalok meg mellette, ahogy kilépek a hasadásból, amit nyitottam, pillanatok alatt letudva a kettőnk közti távolságot. Mielőtt felém fordulhatna lecsapok, hogy elveszítse a kontrollt, amivel a pajzsot tartja. Megjelenik mellettem még két tökéletes másom, és egyszerre csapnak le, ellenem késztetve védekezésre, nem Thanos gépei ellen. – Térdre! – bökök a föld felé a tőrömmel, amit a kezemben forgatok. – És megtarthatod az életed. De meg is halhatsz értük … - vontam meg a vállam. Egyébként is meghalnak majd, mi értelme hát küzdeni azért, hogy életben maradjanak?
//Tessék szólni, ha nem jó valami és igyekszem átírni! //
Nem vagyok benne biztos hogy elég erőm maradt még, így hát menet közben az egyik égi lényhez járultam hogy gyógyítson meg, hogy tovább küzdhessek. Végül sikerült maradandó károsodás nélkül helyrehozniuk a karomat és a megrepedezett bordáim is hálásan forrtak össze, és ahhoz képest hogy mennyire lerobbantam, mégsem voltam pánikhangulatba és még most sem vagyok. Mérges az igen, mert megzavarták a harcom, mert Thanos meggyógyította a szolgáját, de nincs egyedül, a mutánsok is harcolnak, és még az ég is mellettünk, kis híján szó szerint. Végül is, hányan mondhatják el, hogy Zeussal találkozott, aki a görög mondakörből lépett ki hogy a mutánsok segítségére siessen, megmenteni a földet. Még ha ezért csinálnám! Engem nem érdekel. Vagyis, inkább csak kicsit érdekel, így amint lehetőségem van rá, megyek hogy harcoljak tovább, hiszen érzem hogy élek, a vérem vadul kering az ereimben és elevenebb vagyok mint valaha! - Köszönöm, megteszem ami tőlem telik - mosolyodom el, és és amint lehetséges, már lépek is át a portálon, nem adhatok esélyt az ellenségnek. Proxima így sem kispályás. Kilépve a portálból szárnyra kapok, és éppen támadás közben sodrom el oldalról, így a kilőtt fénysugara nem talibe találja el Thort hanem csak a vállán (Ha Thornak és a Kalandmesélőnek így megfelel), és máris összegabalyodva perdülünk még párat a levegőben. Bár lehet nem nagy segítség, de legalább egyel kevesebben védik a Titánt, és egy picit nő az esélyük a vele harcolóknak, amíg én lekötöm Midnight figyelmét, mert irritál a nőszemély. Az, hogy erősebb mint én, és újfent fortélyt igyekszem bevetni ellene. Arra építem a stratégiám hogy amikor Deadpoolal harcoltunk vele, akkor nem tudhatja melyikünk vére, vagy miféle méreg sebezte őt meg, és ez még előnyömre válhat. - Ugye nem gondoltad, hogy ennyitől megijedek Proxima? Tudsz te ennél jobbat is, nemde? - ingerkedek vele hogy lője ki a sugarát, mert amikor lő, akkor megfeszített erővel tartja a lándzsát, és van esélyem elvakítani, és ha csatlakozik hozzám valaki ellene, akkor ketten együtt támadunk, és terveim szerint a torka felé suhintok, elterelés gyanánt, míg vérem mérgező cseppjei a szemébe kerülnek, égetve marva azt. Nem tagadom, nem játszom tisztességesen, de én élni akarok, és ehhez mindent bevetek amim csak van. Nem úszom meg én sem, hiszen újfent eltalál, és ezúttal érzékenyebben érint hiszen a 'kardforgató' esetemben ostort forgató vállam éri a sugarának széle, és mögöttem ki tudja mekkora pusztulást okoz. Meglendítem a fegyverem és összeszorítom ajkaim között elhal a fájdalmas kiáltásom, és a nyakára célzok, hogy ráfonódjon az ostor, és egyetlen pillanat megingás elég lenne hogy megrántsam. Nem tagadom, földre akarom vinni és ott bevégezni, ezúttal a levágott fejére szomjazom, azt már csak nem gyógyítja meg! Oldalra köpök egy kevés véres nyálat, és támadásba lendülök.
//A kedves Kalandmesterre bízom, mennyi sikerül a tervemből, és ha nem is egyedül, de szeretném a szörnyet végre legyőzni //
Sosem szabadott volna a Titánnak a földre tennie a lábát, és nem bocsátom meg neki a rombolás amit itt végzett, és amit velem is végeztetett. Agymosott katonaként tettem, amit mondott, de már nem akarom. Azt megtapaszalni, hogy nem emlékszem semmire, pedig tudom hogy kellene, és a kínzó gondolat nem hagy békén... egyszerűen pokoli érzés, és senkinek sem kívánom. Na jó, Thanosnak talán, de aligha lenne olyan lény az univerzumban aki őt irányíthatná. Mondjuk ha lenne, lehetne a jó oldal képviselője, és varázsütésre megjelenhetne itt, de úgysem fog. Rég nem hiszen már a csodákban, és abban sem hittem igazán eddig, hogy érek annyit a bosszúállóknak hogy eljöjjenek értem a dimenzió másik végébe, de mégis megtették és végtelenül hálás vagyok nekik. Végül is megmentettek engem, és nem hagyták hogy egy szörnyeteggé váljak, valódi szörnnyé mint Thanos elit harcosai. Szerettek, illetve nem is, szeretnek engem annyira hogy nem hagyták ezt, és nem lehetek nekik elég hálás, de tény hogy az erőm csak táplálkozik ezekből az érzelmekből, és meg akarom védeni őket. Hatalmasabb erőmet az ő érdekükben akarom használni, ha lehet még tovább feszítve a határaimat, és kihozva magamból a maximumot. Thanos itt nem lehet esélye. Ennyi hősi szív és akarat ellen, el fog bukni. - Nem vagyok a virágod! Nem leszek neked semmi, maximum egy túlvilági jelenés, mert el fogsz bukni, Thanos. Ennyi hősi szív és akarat ellen, neked itt semmi esélyed nincsen! - kiáltom felé, hiszen elszántságot eleget kaptam a Kapitánytól, aki mindig a jót kereste mindenkiben és Buckyt is igyekszik megmenteni, még önmagától is. Kutatott utána, és nem adta fel, és végül megtalálta, és most a Tél Katonája is az oldalunkon küzd, bár más ellenfél ellen. - Van sereged, de mit érsz vele ha nem érhetsz el minket? - mosolyodok el ahogy a két kezem között megformálódik a skarlát erő, amit felé hajítok, mint ezernyi éles kis apró tőrt, hogy átfurakodjanak a bőrén, át a páncélján, át mindenen. Fájdalom! Erre a szóra koncentrálok, és azt akarom hogy fájjon neki. Úgy fájjon, ahogy nekem fájt Pietro majdnem elvesztése, ahogy én szenvedtem az ő kínzásai alatt, ahogy én éreztem magam idebent. Azt akarom hogy érezze, mi az a kétségbeesés és mi az a kín, úgy ahogy én! Thor támadása lesodorja a lábáról, és ekkor támadok én is, az ikertestvéremmel együtt akiből csak kék villanásokat látok, semmit többet de támogatja az asgardi férfit. Igyekszem összehangolni a támadásom velük, és csak remélhetem hogy ennyi elegendő lesz, hiszen nem végtelen azért az én erőm sem. ~ Könyörgöm, legyen elég! ~ Aztán ahogy oldalra pillantok, észreveszem Lokit, aki a pajzsot fenntartó nő (Norina) ellen támad, és ahogy lesújtanak, bíbor pajzsot emelek elé, amíg valaki más a megmentésére siet, mert az én erőm Thanossal szemben szükségeltetik, de nem akarom senki más halálát. Éppen eleget láttam már, és nem. Nem vagyok jól.
Bár nem kellene harcolnom, mégis megteszem. Asgard elpusztult, és felépíteni újra, nem kevés munka lesz, de még lehetséges. A föld nem ilyen egyszerű eset, és nem hagyhatom hogy oda legyen, olyan emberekkel együtt akiket megkedveltem, rövidebb hosszabb itt tartózkodásaim alatt. A bosszúállók szövetsége erős csapat, és a problémák ellenére, mindig számíthatnak egymásra, és nagyon boldoggá tesz, hogy engem is maguk közé valónak tekintenek, még akkor is, ha nem evilági vagyok, hanem számukra idegen. Össze kellett fognunk Loki ellen, és együtt sikeresek is voltunk, és most sem lehet máshogy. Az ellenség más, de a célunk megint ugyanaz. Győznünk kell! Loki megjegyzésére csak a szemem forgatom meg, végül is eddig uralkodott, szóval valamit tudnia kell, és talán ő jobb királya volt a világunknak mint én. Fájó a tudat, de valahol talán... nem bánom? Nem tudom. A kábulatból egy ismerős szürkés kék szempárba tekintek fel, Wanda a Skarlát Boszorkány szemeibe, és nem tagadom, jól esett az extra rásegítés, és elűzöm a démonjaim a fejemben. Bűntudatom van, de jelenleg nem adhatom át magam neki, mert a ronda nézéstől és szitkozódásoktól még nem lesz legyőzve a titán. Nem, ez ellen tenni kell. Megforgatom a Mjölnirt, és kilövöm magam hogy elsodorjam Thanost, és ez sikerül is. Valami kellemetlen lövedékként koppanok a mellkasán, és sodrom méterekkel odébb, ahogy a meglepetés erejét használom ki, és erre rákontrázik Pietro is, ahogy mellém érkezik. Hálásan biccentek neki, és felkelek. Kissé talán elégedetten is nézem hogy vért köp. Nem vagy sebezhetetlen, te démon! Proxima megjelenésére nem számítok, és mikor felém lövi halálos sugarát, védekezően emelem magam elé a Mjölnirt, de azért érzem a pusztító erőt, és a fegyverforgató karomat végig sérti még akkor is, amikor egy idegen jelenik meg tollas szárnyakkal, és szó szerint elsodorja előlem a nőt és démoni fegyverét. - Kösz, akárki vagy is - kiáltok utána de nem fordítom el a figyelmem. Letörlöm a vér egy részét a karomról, és kezemről hogy ne legyen síkos tőle a pöröly nyele, és megforgatva villámokat gyűjtök vele, hogy azzal sújtsak le Thanosra. Nem kímélem, és ha sikerül akkor Wanda mentális támadásával időzítem hogy esélye se legyen védekezni ellene. Minden hitemmel bízom benne, hogy még sikerülhet meglepni őt, és komoly fájdalmat okozhatunk neki. Felhorgad bennem a düh, ahogy odapillantok Lokira, hogy mégis mit művel, és elszörnyedek hogy képes volt Gamorát hátba szúrni, de mielőtt léphetnék, már mást tesz és az ismerős skarlát szín bukkan fel, tehát Wanda gondoskodik róla. Ettől még megfeszül az állkapcsom. ~ Te álszent mocsok...~
• Thanos a New York felett köröző flottája légi egységeit a hősökre irányította, melyek össztűz alá vették a lentieket. Zeus és Sigyn kihasználva képességeiket a sereg felét sikeresen megállíthatták. Norina védőpajzsot emelt maguk köré, ám Loki elterelhette a figyelmét annyira, hogy a nőnek ne sikerüljön védelmeznie senkit a közelében. Az ő segítségére sietett Wanda, hogy megállítsa a férfit. A támadásban képességek híján több száz ENSZ katona vesztette életét, valamint sajnos halálos találat érte Zeus két társát és Crystalia több harcosát is!
Helát sikeresen visszaverték, s ezután az Istennő segítségül hívta Szurtur tűzdémont, Muspelheim uralkodóját, valamint démoni teremtményeit, melyek most elefántoknál is nagyobbak és a korábbiaknál sokkal erősebbek. Nem elég ellenük néhány kardcsapás... Ezúttal a Pokol Királynője az alvilági teremtéseket célzottan küldi bizonyos személyekre.
A démonok céltudatosan ugranak: Bruce Bannerra, Alison Magdalen J.-re, James Vancera, Draxra, Norina Thomsonra, Pietro Maximoffra és Thorra! - mindegyikőjüket megpróbálják a föld alá rángatni Hela teremtményei, amíg Szurtur New York nagyját lerombolja...
A Tükördimenzióból kilépő Dr. Strange, Clea, valamint az Ebony Maw flottájával vívott harcot túlélő varázslók felveszik a küzdelmet a démonokkal és Szurtur Nagyúrral.
» Szituáció: Sebastiannak sikerülhet a kegyelemdöfést bevinnie Proximának, aki az utolsó másodpercek során még súlyosan megsebesítheti a férfit. Corvus Glavie magához teleportálja a nagyerejű fegyvert. A démonok elsodorhatják magukkal Pietrot, valamint Thort is. Loki és Wanda megütközhetnek, miközben Norinát védi a lány. Thanos észreveheti Gamora haldoklását, illetve Hela és szövetségesének támadását.
***
» Általános leírás: A hozzászólásod megírására egy hét áll rendelkezésedre. Ha valaki nem írja meg egy héten belül a hozzászólását, a kör újra indul (mivel sokan vagyunk, törekedjünk nem megváratni egymást). A Kalandmesternek jogában áll a karaktereket útmutatásokkal irányítani, illetve hozhat be egy-egy körbe/szituációba újabb karaktert, illetve vihet ki, ha eltűnik a játékos, vagy a szituáció úgy kívánja.
- Reagsorrend: nincs. - A felvonás résztvevői: Pietro Maximoff, Norina Thomson, Thanos, Wanda Maximoff, Gamora, Loki, Thor, Zeus, Sebastian La Morte, Charles Xavier, Crystalia Amaquelin, Wade Wilson - Becsatlakozhat: Mordály
Po-po-po-polír Charles on the birtok! Mondom magamban, mert épp vele szembe állok. Már régóta keresett a kis huncutka, hisz elvégre én is valamiféle mutáns vagyok. De ez nem jelenti azt hogy én is beálljak a holt költők társaságához ide a kollégiumba. Sajnos nem vagyok valami szófogadó, így sok-sok tanárit kapnék. Sőt. Lehet eltanácsolnának, akkor meg cseszhetem az egészet. Miközben mondom neki a dolgokat, felel az egyik fontos kérdésemre, ami a hollétükről árulkodik. - Ó! Kirándultak? Az más! Vajon hogy kirándulhatnak az X-menek? Van egy kis busz, vagy épp nagyobb busz ott hátul? De ki volt a sofőr? Feltételezem nem maga, hisz nehezen tudna rátaposni arra a pedálra. De ilyen helyzetben Kolosszust képzelem el mint buszsofőr. Tényleg! Baszki! Kiköpött buszsofőr nem? Morog, furcsa a beszéde. Na és csak fapofát vág. Illetve vaspofát. De tudom én miért hagyták itt... Tudom én maga sumák! Nem lett volna az úton pisi és cigiszünet sem. Na meg a cool nevű kiscsajt meg azért nem vitték el, mert tipikusan nem bírja az embertársait. Jaj ne haragudjon! Mutánstársait! Hahaha. - Nevetek fel a végén. Vicces ez a Charles. Pacsiért várakoztam, de elég tré a tekintete. Én még kéz és láb nélkül is adnék pacsit a földről. Mint a delfinek! Felugranék. Jaaaj! Ki kell próbálnom! - Hát elég elég buli magával találkozni! A földön csapatja mint a hip-hop boyz! Best! De indulok is! Ott tali. Aztán ne csak feküdjön! Én sem pihentem ki magam este, mégsem fekszek! Na csuma! Szólok ha van valami! - Indulok előre, de a mondatot még befejezem. Majd meglátom hogy az a valami amit legyőztem a szárnyas betéttel, eltünt. - Baszki! - Mondom ki hangosan. Hát én azt telibe hánytam! Most hányásosan mászkál? Ne már! Nem elég hogy undorító, de még büdös is most. Na jólvan. Nem ezért jöttem ám! Inkább megyek is tovább. De azért beugrok egy kis chimichangára. Megvár engem a harc. Az a lila égbolt nem tisztul ki egy hamar. Egy falatozás belefér, én azt mondom! Meg is érkeztem, de nem nagyon látok kiszolgálást. Miez? Egy kis lila folttól mindenki barna foltot alkotott? Na mindegy. Megcsinálom én. Berúgom az ajtót és elkezdem összerakni a dolgokat. - Hmm. Jó gazdagon megtömöm. Ha már ingyen van... Nézd milyen guszta! Ne ne ne nem! Csak nézni! Nem harapni. Én fogom harapni. Hova gondolsz? Az helyett hogy siettél harcolni, te is ugyanígy bejöhettél volna ide. Chh... - Na jól is laktam. Jól lakott a pocó. Elindulok hát, és látom hogy itt nagyobb a szar mint a birtokon. Ott a hányásom! Vagyis, aki meghalt de újra itt van. Várjunk! Csak nem az élesztette újjá? Lehet van még egy képességem? Ha lehányok valakit visszatér a halálból? Neeem... Csak nem. Remélem. Mindegy, majd később megpróbálom. Meglátom ahogy a semmiből lép elé valami körszakállas köpenyes csávó. Ki ez?! Sherlock Holmes? Hihetetlen kikkel nem találkozik az ember. Elég tré van most itt a városban, így a késésem miatt be kell pótolnom egy-két dolgot. Itt vannak a Bosszúállók is! Ho-ho-ho! Megjött Deadapó! Elég elfoglaltak, így megpróbálok segíteni nekik. Bemutatkozom! Nézzük kinek van szüksége nagyobb segítsége ezeknek a lények ellen. Mi a pics?! Mekkorák ezek baszki! Nade! Mérjük fel a terepet. Ott az a csávó, ki át tud változni a zöld melákká. Neki nem kell segíteni... Inkább segítek a szörnynek. Elég komoly a fickó. Ott van az a szivárványhajú csaaj! Jujci! Azt láttam a birtokon is. Nem tudom hogy elég tökös-e... Remélem nincs töke. Mert vadítóak azok a színek. Illene pinky-hez. Ott van valami kisgyerek. Inkább oda sem megyek, majd viszek egy szál virágot a temetésére. Iskolában a gyereknek a helye, nem itt hősködni. - Hé! Baszki! Ez nem a World of Warcraft! Itt nem vagy Paladin baszki! - Kiabálom oda hozzá. Hihetetlen. Majd meglátok egy póló nélküli tetkós arcot. Ez nagyon érzi ezt a harcot. Ez tuti szellemi fogyatékos! Miért nem hoztam kerti széket. Egész nap nézném a csávót. Haha. Muszáj lesz megismernem. Na de akire jobban figyelek az a csajszi. Hm-hm. Besegítsek neki? Daddy bácsi most hősködik! Önzetlenül! Ezt értékelni kéne ám. Na jó. Most nincs erre idő. - Rossz Deadpool! Most jól laktál, most elmegy az eszed! - Toporzékolok. Hát csávókám úgy futkoz mint aki speedet tolt. Vagy csak én képzelődöm? Na mindegy. Juj. Ott az szőkehosszúhajú! Hogy is hívják? Tom? Neem! Az túl emberi. Loki! Megvan! Loki! A kalapácsos Loki! Tényleg, a mesekönyvekben is szerepel. Odamegyek hozzá! Neki futva, elkezdem lőni azt a valamit ami megtámadta, de nem nagyon akar fogni rajta a tár. Átszaltózom Mc Hammer felett és beledobom a szörnybe még a két katanámat is. - Csááá Loki! Deadpool vagyok! Láttalak a tévében még anno. Tök jól forgatod azt a kalapácsot! Nincs izomlázad utána? Úgy hallom elég nehéz. Én ezért válaszottam a két katanát mert könnyű és suhog, de az a nagy gáz hogy bent maradt abba a valamibe. Tudod hogy mi ez? Valami túlnőtt M&M-s drazsére hasonlít feje, tudod ami a reklámokban beszél! Na mindegy. Megpróbálom vissza szerezni a kardot. - Neki futásból elkezdtem lőni, majd érzem hogy forró ott a hangulat a közelében. - Ho baszki! A kicsikéim! Szétolvadnak! Ne már! Ne!! Kiabálom fel és odafordulok a szőkéhez. - Oh baszki. Nincs számomra is egy olyan pöröly? Ezeken nem nagyon fog a golyó. - Mondom elkeseredve. Kéne valami jó kis terv amivel legyőzhetjük ezt az égő valamit... - Eltudjuk terelni! Ugyanaz a hangunk! Legalábbis a magyar szinkronban. De nagy poén! Baszki! Hahah. Oké, valami más kell. De azért jó poén volt, nem? - Talán a külföldinek lesz valami jobb ötlete, hisz elég ilyen ötletes fickónak tűnik.
A ragaszkodás egy igen groteszk formája az, amelyet én ismerek. A kötődés mint olyan, tiltott a magamfajta számára. Ez, s megannyi tanítás, melyet Thanos égetett a vénáimba, elérve az egykoron épen s egészségesen tündöklő lelkem, melyet elragadott tőlem - s vele együtt oly sok mást is. Fogadott gyermekeinek tartott minket - kiket erőszakkal ragadott el sajátjaiktól -, mégsem vagyunk többek, mint zsoldosok, kiket harcba hívhat, s szó nélkül engedelmeskedniük kell. Kitörve a rám kényszerített, s nekem szánt sorsomból szabaddá váltam, és ezzel együtt az ellenségévé is. Hiába emlegetett legkedvesebb lányaként, ahogy korábban sem, most sem vagyok több, egy feláldozható létformánál. Így hát szavai, melyeket Lokihoz intéz, nem okoz meglepetést. Azt azonban botorság lenne hinni, hogy csupán az én életem kioltásával Loki feloldozást nyerhet. A Titán sosem felejt, és a megbocsátás fogalma - s vele együtt minden empatikus érzés – ismeretlen a számára. Meg sem próbálok menekülni, hisz a szánalmas kúszás nem az én műfajom, így megmerevedett testtartással várom, hogy Loki odalépjen, és arcon rúgjon. A földre kerülök. Újabb rúgás ér, ezúttal az oldalamon. Némán, összeszorított fogakkal tűröm. Hisz ennél sokkal fájdalmasabb perceket is átéltem már. Tovább beszél, majd ismét lesújt tőrével, egyenesen a vállamba. Egész felsőtestem megrándul, ahogy a hideg fém felhasítja a bőröm, a húsom, s az azt körbehálózó idegekbe mar.Mindvégig állom a tekintetét, s mikor közelebb hajol hozzám, mély levegőt véve arcon köpöm, mely nem éppen illendő gesztusért egy pofon a jussom. - Te ostoba! Soha nem fogsz a közelébe férkőzni… - sziszegem, azonban a további szavak fájdalmas üvöltésbe forrnak, ahogy az oldalamba fúródik fegyvere. Tűéles hegye a bordáim között járnak táncot. - A kardommal fogom felhasítani a hasfalad, hogy aztán a beleidnél fogva akasszalak fel te patkány. - fröcsögöm a szavakat, fájdalomtól eltorzuló arcmimikával, s figyelem, ahogy elfordulva tőlem, távolodni kezd. A légzésem akadozóvá válik, a mellkas mögött rejtőző mozgatórugó gyengülni kezd, s a vöröslő vér megállíthatatlanul szivárog az imént meggyötört testből. Tompán érzékelem az engem körülvevő külvilágot, a felettem elterülő égbolton megjelenő ellenséges hajók elmosódott pontokként érzékelem, az ütközet zsivaja halk suttogássá lényegül át. Lassan az oldalamra fordulok, s egész lényem beleremeg eme apró mozdulatba, s ez akkor sem hagy alább, mikor térdeim felhúzom. A magzatpózhoz hasonlatos testhelyzetet felvéve már nem ráng a testem a fájdalomtól, azonban minden porcikám remeg. Reszketek. Pengeélen táncolok, bármelyik pillanatban elveszíthetem az eszméletem. Ekkor pillantalak meg Téged. Felém rohansz, de mindhiába. Még így, madártávlatból is érzem a tehetetlen dühöt, hallom a nekem szegezett kérdéseket, melyekre nem tudok választ adni. Tekintetünk egymásba fonódik, s némán kérlek arra, hogy ne tedd. Ne fordíts hátat a többieknek, miattam. Járd a saját utad, ha már képtelen vagyok jelen állapotomban megvédeni Téged. Halvány mosoly jelenik meg véremtől maszatos zöld ajkaimon, mellyel azt hazudom, minden rendben lesz. Nem tudom bizton állítani, hogy így lesz, de azt megígérhetem, hogy küzdeni fogom, és nem fogom feladni. Ha Te hiszel bennem, akkor nekem is hinnem kell azt, hogy van más célja a létezésemnek, mint az eddigiek. Rákényszerülök, hogy azt tegyem, amire Loki utasított. Egy kívülálló számára egyértelmű lenne a helyzet; éppen a haláltusám játszódik le. De itt most nem akárkiről beszélünk, hanem Thanosról, kinek páratlan ereje megsokszorozódott a kövek által. Balommal - melyre látszólag teljes testsúlyom nehezedik – alig láthatóan az övemhez nyúlok, ahonnan egy apró kis szerkezetet húzok elő az egyik rejtett zsebből. A lapos kis fém kütyüt a Loki által felszabdalt oldalamhoz szorítom, majd egy nyomással aktiválom. Láthatatlan háló terül szét a seben, én pedig érzem, ahogy a lüktetés tovább fokozódik, és melegség árad szét az adott területen. A Tudástérnél tettem szert erre a szerkezetre, melyre azt mondták, olyan, mint egy miniatűr regeneráló bölcső. Remélem nem csesztek át, mert igen sok kreditembe fájt, és ha nem működik, akkor lehet, az életembe fog. Ez, és a regenerálódási képességem együttesen talán segít abba, hogy némiképp erőre kapjak.
- way down we go - | némi regenerálódást követően újra támadásba lendülök. | ha valami nem OK » pm :] | ⁂
//
nagyon örülök, hogy elnyerte a tetszésed!! :$ || ha valakit kihagytam volna az új kollázsból, elnézést érte! - ha valami nem OK » pm :] |
| ha valami nem OK » pm :] |