• Carol Danvers sebesülten próbál szembeszállni a hajókon érkező flotta javával, ám ereje híján nincs túl sok esélye. A Xandaron tartózkodó William Kaplan meditációja során érezheti, hogy a Földön háború dúl és erejét kihasználva odateleportálhatja magát. Kaplan Danvers segítségére siet és a New York-i templom varázslóit hozhatja magával, akikkel együtt majdhogynem a teljes flotta felét a Tükör dimenzióba fordítják.
Oda zárva az ellenséges katonákat a tükördimenzióban kell megküzdeniük velük. Ám így megmenthetik az ártatlan civilek java részét.
Ebony Maw az egyik hajón tartózkodik, és ő vezeti a csapatokat. Maw elsősorban Carol felett próbálja meg átvenni a uralmat, hogy William ellen hangolhassa a nőt.
***
» Általános leírás: A hozzászólásod megírására egy hét áll rendelkezésedre. Ha valaki nem írja meg egy héten belül a hozzászólását, a kör újra indul (mivel sokan vagyunk, törekedjünk nem megváratni egymást). A Kalandmesternek jogában áll a karaktereket útmutatásokkal irányítani, illetve hozhat be egy-egy körbe/szituációba újabb karaktert, illetve vihet ki, ha eltűnik a játékos, vagy a szituáció úgy kívánja.
- Reagsorrend: nincs. - A felvonás résztvevői: Carol Danvers, William Kaplan - Becsatlakozhat: (az új felhasználót talált) Steve Rogers, James Barnes, Clint Barton, Peter Parker
A poszt írója ∞Vendég
Elküldésének ideje ∞Vas. 20 Aug. 2017, 14:22
Ugrás egy másik oldalra ∞
Mirror, mirror...
16. felvonás
_________________________
Közel másfél órája tartom lehunyva szemeim. Hogy miben reménykedek? A csermely-bíbor labirintusaimon áramló energiákba kapaszkodva próbálom érzékelni a világok lényeit, amikor éles karcolás jelzi tudatterem falán, hogy történik valami. Valami nagy. Szemeim ekkor pattannak fel. Nem nehéz kitalálnom, miféle erő az, ami ilyen intenzíven karistolja mellkasom falát. - Hét pokol... - morogva húzom oldalra a szám, hogy a letűnt sötétségen át, felkutathassam a képét az erő forrásának helyének. - Terra, persze, hogy mindig a Terra... - kiropogtatom nyaki-csigolyáim mindegyikét, mielőtt a kabátom magamra öltve három szempillantásnyit toporzékolva, elteleportálom magam. Mi sem egyszerűbb, igaz?!
***
Aranyló fény ölel közre, ahogy alakom kirajzolódik New York szürke, sikolyoktól dús utcáinak egyikén. Látom a Titánt, bár messze van. Látok önjelölt hősöket, akik szembeszállnak vele. És bizony, a Galaxis Őrzői nevén ismert xandariakat is. Magam is onnan jövök, így hát... Szemem sarkából látom, ahogy egyetlen, sebzett nőszemély a flotta felé indul. Szemeim résnyire szűkölnek, szemöldökeim összefutnak. Mit csinál ez a nő?! Döntenem kell, hogy hol segítek. És miközben lefutnak a percek körülöttem, bal karom kitárva - kinyújtom oldalamra, hogy az itteni varázslókért hallassam hangom. Ha valóban őrzői e világ biztonságának, itt volna helyük... A következő pillanatban a szőke nőt eltalálja (?) egy ellenséges katona, amit már nem visel el a gyomrom. Lépteim lassúak, mégis - elég feltűnő a jelenségem. Az aurám rögtön magára vonja a figyelmüket. Mind egy pontra tekintenek rólam. Talán válaszokért? Talán parancsért? Ugyan, mit számít az! - Le kéne dőlnie egy picit... - lépek a mellettem guggoló (?) szőke nő oldalára, majd fél lábbal elé állok. Mosolyt engedek arcomra, miközben körbe szemlélem a gépeik számát. Nem jelent problémát a szám, inkább a tömeggel fogok megszenvedni. - Mi lenne, ha fordulnánk egyet?! - bátorítóan tekintek a szöszire oldalamon, majd karjaim rögtön a levegőbe lendülnek. Erőteljes hullámokat rajzolok magam körül, vöröslő-aranyló felhők jelennek meg, amik szépen lassan kiteljesednek körülöttünk. Időközben felbukkannak velem egy sorban - újabb varázslók. Együtt, egyszerre mozdulnak karjaink. Az erejük megsorozza enyémet, együtt bejárjuk alighanem' a teljes flotta területét. - Tükröm, tükröm mondd el nékem... - dalolom, megfeszült izmaim fölül, kissé görnyedt tartással. Térdeim megesnek, miközben teljes kört rajzolok kinyújtott karjaimmal magam előtt. Minden varázsló így tesz! ~ Egyszerű fordulat, ahogyan zongora játékszerűen végig halad felettünk a varázslat, s ők, s mi, akik egy vonalon állunk, átfordulunk a Tükördimenzióba! Érezhetően megváltozik a tér, elmosódik, csepeg. Sokkal fényesebb, finomabb, mégis puhább és halkabb. Sokkal selymesebb. A katonák nem láthatják többé Thanost. Semmilyen parancsnok nem segíti tovább őket. Ujjaim végén felizzik fénylő energiám, ugyanis kész vagyok rá, hogy megütközzem valamennyiükkel, most, hogy többé nem árthatnak a valós térben. - ...Hogy ki az a nyurga lélek?! - lép elő az egyszerűbb, látszólag értetlenkedő katonák közé egy magasabb, sápadtabb bőrű lény. A megjelenésére mellettem(?) a szőke nő kínlódni kezd. Máris egyszerű kitalálni, hogy mivel is van dolgunk. - Én ezt intézem! - mondom az oldalamon habozó varázslóimnak, akik a következő pillanatban már előre indulnak, hogy kedvükre játszadozzanak a térrel. Ami alattad van, föléd kerül! Ami fölötted van, alattad áramlik! - Lám, nincs elég ereje rám támadni? - tárom szét karjaim, s mit sem foglalkozva a mögöttem szenvedő (?) nővel, energiáimmal megindulok, hogy szembeszálljak a férfival. Nem vagyok hős, sosem voltam az. Talán nem is leszek. De odahaza vár rám két vágyakozó szembogár, aminek nem okozhatok csalódást. Felizzanak tenyereim körül a fények, s -ha minden úgy sikerül, ahogy kívánom, - Ebony Maw - a nyurga teremtés alól kiszalad a beton és fölfelé fut vele, amitől ő maga fejre eshet. Ha nem tudlak megérinteni kézzel, megfoglak a térrel!
A következő perceket azzal próbálom eltölteni, hogy a legközelebbi tömb oldalaiba hajtogassam. Ha teleportálna, természetesen kreatívnak kell lennem és ott folytatnom, ahová kerül. De mind tudjuk, hogy előbb-utóbb belefárad a folytonos ugrándozásba. A tér viszont állandó... és mozog!
Carol törötten indul neki egy ütközetnek, amiben látszólag nincs semmi esélye. Ennek ellenére nem torpan meg. Elrugaszkodik a talajtól és finom ívben repülve igyekszik minél több katonát eltalálni a leszállt flották első vonalaiból. Mindenki más Thanossal, vagy az imént rátámadó Helával foglalkozik. Nincs idő arra, hogy megvárják, amíg a vezető elesik. A kisebb erőkkel is foglalkozni kell - ezen a hangszínen vonul bele a csatába, próbára téve erejét, ám nem sokáig győzi már. Újabb lövés éri el, aminek a következménye, hogy belezuhan a betonba. És van még egy követmezkénye: Nyílt terepen fekszik. Könnyű szerrel lőhetik cafatokra, ha úgy kívánják. Danvers nyöszörögve próbálja karjaival eltolni magától a betont, két igen nőies káromkodás közben, amikor mellé lép egy alul nézetből magasnak tűnő, igazán karakán fickó. A szőke nő remegve nézi, ahogy a férfi magabiztosan lépdel. Elsőre nem tudja eldönteni, hogy egy öngyilkos jelölt a tag, egy bátor lázadó állampolgár, vagy egy kattant rocker. A szőke nő úgy dönt jobb, ha szavakba nem mondja el, mire tippel. Finoman a férfi lábába kapaszkodik, mintha megállíthatná vele. Hiába erősebb a fizikuma a férfiénál, attól most még gyenge... - Várjon, ezek veszélyesek, kérem... - homlokát William lábszárának támasztja, könyörgő hangon szólítja. Danvers kezd biztos lenni a halálban, amikor a férfi ismét megszólal. A szőke nő felkapja a fejét, s fókaülésbe húzódva próbálja kitalálni, hogy mire érti azt, hogy forgás'. A nőben ekkor letisztul, hogy valószínűleg tényleg zakkant a fickó. Épp szóra nyitná ajkait, amikor valami furcsa 'Béke-tánc'?-ra emlékeztető mozgásba kezd Kaplan. - Tűnjön már el, azzal, hogy itt táncikál, nem fog... - ám szava abbamarad, amikor a férfi tenyereiből előtör a fény és belefojtja további kételkedését. Danvers mellkasában nyílásnak indul a megnyugvás virága. Zaklatott légzése lelassul, főként, ahogy más - ismeretlen emberek is csatlakoznak William mindkét oldalára. Danvers késztetést érez rá, hogy megmutassa a látványt az egész világnak, így elcsodáló mosollyal kapkodja a fejét a hátrahagyott hősök felé - de mind elfoglaltak ahhoz, hogy egy ilyen csodával foglalkozzanak. A szőke nő közelebb húzódik a férfi lábához, s nem is mozdul. Amint a tér átfordul, kissé émelyegve veszi tudomásul, hogy nincsenek többé Bosszúállók, istenek, sem pedig a Titán. - Ho...hol vannak a többiek?! - csattan fel, ám amint meglátja, hogy a tér mozogni kezd, döbbent arckifejezéssel öleli át William közreeső lábszárát. A fenébe is, hát Danversnek Hulk léte is felfoghatatlan, nem hogy a tömbök emelkedése a feje fölét!? Carol lecsúszik az ütközetről. Elkábítja a látvány. Megrémíti és csodálatra kényszeríti. Hirtelen az a meggyőződése támad, hogy a mellette álló varázslók - képesek lesznek a Titánt is latba verni! Megszeppenve marad Kaplan közelében, amikor hirtelen a tudatába mar Ebony mérge. A nő felszisszen, fejéhez kap tenyereivel és apróra kucorodik. Próbál küzdeni a bekúszó hangok ellen, de nehezére esik. Némán üvölt, egyik öklével a betonba ver. A belső késztetés arra próbálja rávenni, hogy Kaplan az ellenfele. A férfi, aki világokkal játszik, a térrel, az épületekkel... Danvers fogcsikorgatva nyekereg a földön. Nehezére esik ellenállni. És végül nem is sikerül. Pár pillanat, amíg mozdulatlanul hullik maga alágyűrt lábai fölé, majd egy lassú, vontatott mozdulattal felpillant a neki háttal álló Kaplanra. A fickó szemlátomást egyébként elbír Ebonyval, amikor Danvers jobb ökle felragyog és egy lövés fúródik William hátába - ha nem figyel...
• Carol Danvers Ebony Maw hatására Williamre támad, akit a nő ereje megsebez. A Tükördimenzióban harcoló varázslók segítségére lép fel a nagy erejű Dr. Strange, oldalán Cleával. Az erősítés érkezése után William Kaplan kirántja a valóságba és biztonságba helyezi a nőt. Megérzi Vízió haldokló auráját is, ezért a két hőst egyszerre próbálhatja megmenteni, és minden erejével a gyógyításukra törekedhet. Ezalatt Dr. Strange, Clea, Wong és a New York-i varázslók együttes erővel végül megölik Ebony Mawot, aki Asgardban elvette tőlük a követ, és egymás ellen eresztette a két varázslót. Így bosszút állhattak a korábbiért, Ebony Mawnak a tükördimenzióban ilyen túlerővel szemben nem volt esélye.
***
» Általános leírás: A hozzászólásod megírására egy hét áll rendelkezésedre. Ha valaki nem írja meg egy héten belül a hozzászólását, a kör újra indul (mivel sokan vagyunk, törekedjünk nem megváratni egymást). A Kalandmesternek jogában áll a karaktereket útmutatásokkal irányítani, illetve hozhat be egy-egy körbe/szituációba újabb karaktert, illetve vihet ki, ha eltűnik a játékos, vagy a szituáció úgy kívánja.
- Reagsorrend: nincs. - A felvonás résztvevői: Carol Danvers, William Kaplan - Becsatlakozhat: -
A poszt írója ∞Vendég
Elküldésének ideje ∞Vas. 27 Aug. 2017, 16:15
Ugrás egy másik oldalra ∞
Mirror, mirror...
16. felvonás
___________________
Teljes erőmből rákoncentrálok a sápadtarcú teremtményre. Forgatom, szabdalom, karcsúsítom, vagy épp terjesztem tovább a teret. Csöpög, mállik, zajos és csendes is egyszerre. Megzavarhatom talán - ám mindhiába koncentrálok őrá teljes lényemmel, a hátamba csapódó erős szúrástól előre billenek. Lihegve, koncentrációmtól megfosztottan zúgok térdeimre. Tenyereimen támaszkodva próbálom megtartani magam, rájönni, hogy mi történhetett. Amennyire képes vagyok kicsavarni a karom, megérintem a sebzett területet. Nem okoz túlságosan nagy megnyugvást, hogy a kicsavart mozdulatsor közben látom, ahogy a szőke nő tenyerét felém nyújtva (?) pilledni kezd. Nagy valószínűséggel természetesen - ő lőtt rám. A nyöszörgéseiből nyilvánvaló, hogy nem önszántából, de a tenyereimen látott bíbor nedű és az ujjaimon érzett forróságból nem nehéz kitalálnom, hogy bizony, elég mélyre sebzett. A fájdalom a gerincemből kisugárzik, miközben arra eszmélek fel, hogy az ellenfelem - a valódi ellenfelem - felém igyekszik. Elnyitom a szám és megpróbálok felegyenesedni, hogy szembenézhessek vele, de nincs rá szükség. Két varázsló, egy férfi és egy nő érkezik a védelmemre, nekem pedig tudom - hogy máshol van dolgom. A szőke nő ugyanis haldoklik mögöttem... Feltápászkodom és mellézuhanok a térdeimre. Finoman a feje alá nyúlok és a combja alá, úgy vonom a karjaimba. Kissé ingázva, de sikerül felegyenesednem a karjaimban az eszméletlen nővel. Carol...- Semmi baj, itt vagyok... - motyogom, ám a hangom nem túl bizalomgerjesztő - érzem én is. Reszket és még rekedt is. A térdeim remegnek. A hátamba szúró fájdalom kegyetlen. Izzadtságcseppek gyöngyöznek a homlokomon. A látásom sem teljesen az igazi, mégis sikerül elhagynunk a dimenziót. Jóval csendesebb, finomabb a valódi. Épp letenném az alig pihegő nőt, amikor megérzek egy másik, egy nagyon erős - mégis sajgó lelket a közelben. Tekintetem felé szegezem, a karjaimban tartott szőke porcelánt a mellkasomba húzom, olyan közel, hogy már fájjon, majd vele együtt teleportálok az érzett személyhez...
Megjelenve finom füstfelhőből lépek elő Carollal, majd tekintetem a lefektetett bíbor teremtésre szegezem. A homlokán csúfos seb éktelenkedik, valószínűleg a halál peremén táncol már, akárcsak a karjaimban tartott szőke. Pillantásom ekkor fut először végig a nő alkarjain. Mindkettő feketére égett, vérző, sebekkel tarkított. Szám sarka húzódik, szemöldökeim összefutnak. Óvatos léptekkel kerülöm meg a földön fekvőt, hogy alig egy méter távolságra tőle, puhán lerakhassam, lefektethessem mellé Carolt. - Itt vagyok... - féltérdre ereszkedem közöttük, pontosan valahol a derekuk vonalában. Ez elég kényelmetlen, húzódik a seb a hátamon, még sincs más választásom. A kényelem e percben nem helyezhető előbbre, az életeknél, miket megóvhatok... Két karom föléjük tartom, tenyereim mellkasaik fölé tartom, a levegő finom köröket rajzolva, miközben lehunyom szemeimet. Ujjaim hullámoznak, érzem, ahogy az erőm fellobban mindkét karomból és körüllengi a haldokló testeket. Lehajtom fejem, hagyom, hogy minden létező energiám a halkan repdeső madarak köré fonjon óvó - mégis éltető kalitkát. Felszisszenek, ahogy az energiáim belefurakodnak a szöveteikbe. Érzem, hogyan csapódik le és terül szét számtalan ponton, átölelve, befészkelve őbennük. Carol szíve erősebb, érzem, hogy erőteljesebb dobbanások szűrődnek át a finom falakon, így fejem a bíbor ember felé fordítom... Vízió... - érzem. Szemöldökeim, izmaim összefutnak arcomon, ahogy még intenzívebben rákoncentrálok a férfira, több erőt juttatva belé. Egészen addig, amíg az elhaló madárka mellkasában erősebb szárnycsapásokkal adja tudtomra, hogy az állapota javult. Addig nem adom fel, fölöttük görnyedek és gyógyítom őket...
