Az égett hús szaga, a gyermekek és a reményvesztett felnőttek sikolyai mélyre ásták magukat elmém labirintusában. Hosszú idő elteltével ismét át kellet élnem ezt az érzést. Gyenge voltam. Kevés ahhoz, hogy mindenki fájdalmát enyhítsem. Hogy megmenthessem őket. Nyomorék vagyok, egy székhez láncolt kolonc, akiért a társai az életüket kockáztatták. Inkább hagytak volna bent, hogy míg az utolsó lélegzet is elhagyja testem, addig a haldoklók elméjébe férkőzve tovább enyhíthessem a fájdalmukat. A családjuk, a szüleik, a társaik képét láttatva az utolsó másodpercek széppé váltak, s a közeledő tűznyalábok helyett szeretet ölelte magához őket. Láttam, ahogyan a tűz a tanítványaink húsába mar, láttam, ahogyan a sebesen szálló kőtörmelék ejtett végzetes sérülést törékeny kis csontjaikon. A világ egyik legjobban őrzött helyén megtörtént az, ami számtalan estén kísért. Amiért kiálltam, ami elől óvom őket. Egy támadás az ártatlan, ifjú mutánsok ellen. S ez esetben nem az elkövet számít, hanem az, hogy mindez megtörtént. Még miután Jean fájdalmán enyhítettem, s elaltattam Őt, még azután sem vagyok képes elfogadni, hogy társaink estek áldozatul valami pszichopata mesteredésének. Miért nem láttam előre? Mi vette rá ezt az embert? Miért akar valaki szánt szándékkal gyermeki életeket kiontani? És mit tehetek most? Tanítványaimhoz sietek, s míg a mentőautók mindünket el nem szállítanak, mellettük maradok, épen maradt jobbommal magamhoz ölelem őket, s a fájó emlékeket igyekszem eltompítani gyermeki lelkükben. Amennyire csak erőmből telik, a borzalmas képeket eltörlöm minden ifjú emlékezetéből, de az elhunyt társaik után maradt űrt semmivel sem tudom pótolni. Ha felkelnek, tudni fogják, hogy valami borzalmas történt a konferencián, csupán az emlékeik lesznek homályosak. Kollégáim szemében fájdalom tükröződik, a végtelen csalódás, a kilátástalanság. Nem kell a szívükbe tekintenem, hogy tudjam, mit éreznek. De ragaszkodnak az emlékekhez, nem akarnak felejteni, s ezt tiszteletben tartom.

A Kórházba utolsóként érkezem, ám már út közben bekötözik a törmelék által összezúzott bal karomat. Állítólag a singcsont törött, és a hús csontig behasadt. Ezidáig kizártam a fájdalmat, nem szenteltem neki különösebb figyelmet. Egyedül a véráztatta hófehér ingujj jelezte, hogy megsérültem. Most a legfontosabb, hogy a gyermekek, valamint a barátaim jól legyenek. A Kórház egy speciális, elkülönített részlegében foglalkoznak a gyermekekkel és azokkal, akiket a Székháztól ide szállítottak. Teljes a fennforgás, minden szoba megtellt, egyeseket a folyosón látnak el. Sokak életéért a túlzsúfolt műtőkben küzdenek, míg a gyógyító mutánsok szobáról szobára járnak, és a sérülések ellátásával segítik az orvosok munkáját, amennyire csak erejükből telik. Így tesz az ifjú Cody is, aki nemrég volt benn Wanda szobájában. A Bosszúálló nő súlyosan megsérült, s ha Cody nincsen, talán az orvosok sem tudták volna megmenteni az életét. A fiú teljesen kimerült, hiszen minden erejét beleadta a gyógyításba. Büszke vagyok tanítványomra, ám ráparancsoltam, hogy most pihenjen. A képessége határait feszegeti, de az még nincsen teljesen az irányítása alatt.
Annyi fájdalom, annyi keserűség lakozik az emberek szívében ezekben a vészes percekben. Jean ágyához sietek, amely mellől Logan el sem mozdult ezidáig. Scott is az ajtóban járkál fel, s alá, majd intek felé, mikor Jean kinyitja szemeit. Hogyan mondhatnám meg neki, hogy a kis Sarah, vagy a mindig lában csüngő kis Peter is szörnyet haltak a helyszínen? Hogyan mondhatnám meg, hogy nem élte túl mindenki? Teljes erejével védett minket, de abban a lehetetlen helyzetben még a Főnix sem volt elegendő. Nem volt az az erő, amely megállíthatta volna a fékevesztett pusztítást. Ám, ha Jean nincs, most mindannyian a patológia egyik asztalán feküdnénk. Ha Jean nincs, a jövőnk a robbanás percében szertefoszlott volna. Ha Jean nincs, a Főnix tüzes szárnyai nem oltalmazzák az életünket, s mindannyian a lángok martalékává leszünk. Mikor Logan és Scott is megbizonyosodtak róla, hogy Jean jobban van, megkértem őket, hogy hagyjanak magunkra néhány percre.

Valamivel több, mint 4 óra telt el a robbanás óta. Csupán annyit tudnék elmondani neki, amennyit a Kórház falain belül meghallottam. A Tél Katonája robbantott, a Bosszúállók egyik társa. Erikék pedig egyenes adásban követelték az egyezmény eltörlését. Vadóc, a Vance testvérek, és sok gyermekünk tartott Erikkel. Elengedtük őket, mert tudtam, öreg barátom a gondjukat viseli. De mibe keverte őket? És mindezt zúdítsam Jean nyakába? Még csak most heverte ki a traumát, amit a végkimerülés okozott. A lelki szemeim előtt látom, ahogy Logan csontig égett kezében tartja a nőt, majd a hangoktól a téboly könnycseppje kiserken szeme sarkából. Elaltattam, kikapcsoltam a Főnixet. És most rántsam vissza a valóságba?!
- Szia, Jean! - suttogom halkan, ágyán, közvetlenül mellette ülve. Kezem homlokára helyezem, majd lassan simítok végig rajta hüvelyk ujjammal. Szeretném megóvni attól, amit mondanom kell Neki, de nem hazudhatok. A emlékeit nem töröltem, nincs jogom önkényesen cselekedni. A múltban egyszer már elkövettem ezt a hibát, soha többé nem teszek vele ilyet.
- Neked hála, most sokan itt lehetünk. Ha Te nem vagy, mindannyian odaveszünk, Kedvesem. A Bosszúállókhoz köthető a személy, aki ezt tette. Egy katona, kis egykoron a HYDRA-nak dolgozott. - búgom alig hallhatóan, miközben mélyen a szemébe nézek. Hallom, ahogy magát marcangolja. - Te mindent megtettél! Még többet is annál! Köszönöm, hogy megvédtél minket! Majdnem feláldoztad magad értünk... - csúsztatom lejjebb kezemet, mellyel megfogom a hozzám közelebb eső kézfejét. Hangom elhaló, keserűséggel teli. Nem kell részleteznem neki, hányan haltak meg a tűzben, hiszen látta. Ő volt az egyetlen, aki mindent látott, és éberen óvott minket a halál falánk torkától.
Néhány néma másodpercet követően egy ismerős hang szólal meg a fejembe, kit ezelőtt hiába kutattam, képtelen voltam elérni. A távolság ellehetetlenített tőle, ám most olyan közelről hallom, olyan elevenen, mintha itt lenne mellettem. Jean is hallja, ez nem vitás. Logan is berobban a szoba ajtón, de egyelőre még mit sem ért az egészből.
A külső hangokat kiszűröm, s csak a hangjára összpontosítok. Erik szólít meg. Csak a hangjára támaszkodom, csak azt figyelem.
- Erik! - mondom ki hangosan a nevet, melyre Logan azonnal felkapja a fejét. - Neked nem szabadna itt lenned! Mondd, azért jöttél, hogy a szememre hányd, hogy rosszul döntöttem? Hogy rajtam gúnyolódj, és a gyermekeken, akik a tűzben vesztek oda? Amíg mi a diplomácia útján kerestük a biztonságot, úgy hallom, hogy Te a 2. legkeresettebb bűnöző lettél. Mondd, hogy tehetted ezt? Belerángatni a gyermekeim, akik sorsát a Te kezedbe helyeztem? - emelem fel hangomat, s mindezt hangosan is kimondom, hogy az időközben megérkezett felnőtt társaim is jól hallják a szavaim. Ororo, Scott és Logan árgus tekintettel figyelik a párbeszéd tőlem hallható részét, én pedig ezután már az Erik körül elhelyezkedők gondolatait fürkészem. Észreveszem a Testvériség néhány tagjának erős jelenlétét, majd meghallom Vadóc, James és Mystique nyugtalan gondolatait is. Csak ennyien vannak?
- Mondjátok, jól vagytok? Hol vannak a többiek? -  szólok most egyszerre mindannyiukhoz. A beszélgetést kiterjesztem amennyire csak lehetséges, így minden bizonnyal a gépük minden utasa hallja már, amit a fejükbe sugallok.
- Nem kell ezt tennetek. Erik! Add fel magad! Terrorba sodortad ezeket a fiatalokat. Vállald a felelősséget a tetteidért, őket pedig engedd szabadon! Hiszen még túl fiatalok ahhoz, hogy eldöntsék, hogy melyik a helyes út... - próbálok hatni Erikre, és a körülötte lévőkre egyszerre. Leírhatatlan boldogság tölt el, ahogy Vadóc gondolataiba pillantok, és látom, ahogy menti a társainkat. Leírhatatlanul büszke vagyok az ifjú lányra, hogy ilyen helyzetben ennyire higgadtan tudott cselekedni. Széles mosoly ül az arcomra, bár ebből ők odafönt mit sem látnak. Marie és Mystique is ellen szegültek Eriknek. Bele látok a fejükbe. Az egész terve gyenge lábakon áll, s a rosszul meghozott döntése az elkerülhetetlen felé sodorja. Már csak az a kérdés, hogy kit ránt magával...
- Erik! Kérlek! Tegyétek le a gépet a Kórház tetejére! Vadóc, Mystique, James, tartsatok velünk! Még nem késő! Soha nem késő!...




Mutant & Proud.
• •