Azok akik túléltek velem egy találkozást, hajlamosak úgy gondolni rám, mint aki éjjel-nappal vámpírokat öl és mást nem is csinál. Bizonyos értelemben olyan nagyot nem tévednek. Ha nem portyázom az utcákon, akkor éppen az újságokat és a netet bújom lehetséges vámpírtámadások után. Ha éppen nincs kedvem, vagy türelmem a kutatómunkához, akkor meg a képességeimet finomhangolom. De tény és való, hogy ritkán csinálok olyan dolgot, aminek nincs köze a szakmámhoz. Ezt a legtöbben hivatástudatnak neveznék, de szerintem ez csak maga az élet. Engem a munkám határoz meg és csak nagyon ritkán érzek arra késztetést, hogy ténylegesen lazítsak és olyan dolgokat csináljak, amit egy átlag ember szokott. Nincs kedvenc filmem, színészem, együttesem, íróm. Igazából annyira távol áll tőlem a szórakozás, hogy nehezen tudnák elképzelni bármilyen helyzetet, amikor érdeklődéssel fordulnék egy szórakoztató ipari termék felé, aminek nincs köze a munkához. Az túl köznapi lenne. Túl hanyag. Túl.... emberi? Egy kezem meg tudnám számolni, hogy hányszor mentem moziba vagy koncertre az életem során. Most sem azért mozdulok ki, mert nagyon sok kedvem van hozzá, hanem mert ráakadtam valami gyanúsra, miközben a neten keresgéltem. A közelmúltban többször is előfordult, hogy egy neo-náci banda terrorizálta a feketéket Harlemben. Ez általában nem egy kirívó dolog, de amikor a szemtanúk azt mondják, hogy ezek a rasszista gyökerek hatalmas izomerővel és állati vicsorba torzult arccal estek neki az áldozataiknak, akkor már kicsit elgondolkodsz a dolgokon. De innentől jött a dolog tényleg érdekes oldala... A fickókat letartóztatták és a hűvösön tartották néhány napig. Hogy mi ebben az érdekes? Egyrészt, hogy nem spontán öngyulladásban hunytak el. Másrészt meg, hogy úgy megverték őket a fogdában a feketék, hogy az tanítani kellene. Utána jártam, hogy ki volt az a tag, aki letette az óvadékot ezekért a disznókért. Gregory Schiller. Egy fehér felsőbbrendűséget hirdető neonáci csoport, a Perszeusz vezetője Bár a neve hallatán nem egy karlengető klános jutna az eszembe, de jobb lesz ha utána nézek a dolognak. Lehet, hogy ember, de nem leszek olyan hülye, hogy fegyvertelenül menjek el hozzá. Egyrészt számítok néhány vérszopó felbukkanására, másrészt meg lehet, hogy rá kell vennem arra, hogy együtt működjön. A hatás kedvéért nem otthon beszélek vele, hanem egy egyik keresztégetős buliján látogatom meg....
Elég nagyot néznek a borotvált kigyúrt kopaszok, amikor megállok a motorral a közösségi házuk bejárata előtt és elindulok feléjük. Heves ellenkezést vált ki belőlük, amikor észreveszik, hogy határozott léptekkel közelítek feléjük. Egy mozgástartományát meghaladó csukló és precíz gyomor rúgás után már annyira nincs kedvük kötözködni. Amikor belépek Gregory éppen egy fehér csuklyás szónoklat közepén tart. Láttam már néhány filmbe illő jelenetet, de amikor egy teremnyi klános kopasz fordul feléd egyszerre, az általában viszi a pálmát az éled legfilmszerűbb jelenete kategóriában. - A srácok miatt jöttem, akiket kihoztál a sittről.- ropogtatom meg sokatmondóan az ökleimet A helységben nem terjeng a semmilyen olyan szag, ami vámpírra utalna, de azért nem fog ártani egy kicsit elbeszélgetni ezzel a pofával. Még akkor is ha ez azt jelenti, hogy szét kell rúgnom néhány klános segget...
Visszatérve a Hydrához, minden a nyakamba szakadt és ha ez nem lenne elég, Natasha a nyilvánosságra hozott fájlokkal fájdalmas ponton szúrt meg minket. Nagyon fájdalmas ponton, nem azt mondom, hogy mindent újra kellett kezdeni, de volt egy-két dolog, amit gyökerestül ki kellett tépni vagy megreformálni. Hogy őszinte legyek, egy részről örültem is a dolognak, hiszen a Hydra az én képemre kezdett alakulni, nem pedig apám lenyomata látszott mindenhol, míg másik oldalról meg tényleg nagyon komplex munkának néztem elébe, de a gyeplőn csak nem akartam lazítani. Egyesével kezdtem szelektálni, embereket keresni, szövetségeseket vizsgálni, és volt is erre időm. Időm, mint a tenger, de úgy, hogy a Bosszúállókat minden más lefoglalja? Oh, édeseim, fogunk találkozni idővel, és alig vártam, hogy egy búcsú intést tegyek Rogers kapitánynak, aki apámat eltűntette a színről. De ennek sem most jön el az ideje, még nem... Türelem rózsát teremt, per pillanat, nálam erőt. Megszűntem Erica Holstein lenni, megszűnt z a SHIELD-es cafka, aki úgy mozgott, ahogy a feljebbvalói akarták. Egy bábu volt a pályán... Ennek hátránya is van, hiszen a SHIELD-es lehetőségeimet kihasználhatnám... De annak már vége, saját kapcsolataimat kezdtem létrehozni kisebb-nagyobb sikerekkel. Minden nem mehet zökkenőmentesen... Így került a képbe Gregory Shiller. Nem mai darab már, de nem is az öreg csapatot erősíti, különös szálai fűződtek náci csoportokhoz, sőt, még egy a Hydrához is, azonban idő előtt eltűnt. Hova? Édes, hova tűntél? Ráállítottam pár embert, hogy kezdjenek el kutatni, a mostani világban nem oly könnyű eltűnni, hacsak az ember nem tudja, hogy pontosan mi elől is kell. Csak meglett pár haloványka nyom, amiről nem is tudom mit gondoljak igazán. Sok mindent láttam, nagyon sok mindent, elég nagy a fantáziám, de valahogy a hosszú metszőfogú vérszopók nem akartak igazat nyerni. Ah, lehet túl sok regényt olvasok már?! No mindegy, egy a vége, meg kell látogatnom, el kell beszélgetnünk!
Egyszerűre veszem a figurát, és kihagyom a kocsi, motor adta felesleges köröket, ahogy az utcába teleportálok. Teleportáció számomra szinte olyan, mint levegőt venni, egyszerű és nagyszerű, főképp, hogy a világ megannyi helyét láttam már hozzá. Felnézek a közösségi épületre, ahogy gyönyörű, széles mosollyal indulok el felé. Nem zavartatnak a kinn állók, még ha kétszer olyan megtermettek, mint én, és vagy dupla annyi súlyt nyomhatnak, mint én. Bár, mintha már elég feszültek lennének így is, ahogy pusmognak és el akarják állni az utamat. Valószínűleg lenne esélyem ellenük, hacsaknem képzettek, de az izmaikról és ábrázatukról utóbbi egyáltalán nem írható le. Mégis, talán, mert nem akarom bemocskolni a kezemet. - Nem-nem - ráztam meg a fejemet, ahogy felém tornyosultak. - Gregoryhoz jöttem - hátha a szó használ, de ahogy rám néznek, végig mérnek, azt hiszem, el sem jutott hozzájuk a szavam. Biggyesztettem az ajkamat, ahogy megfogtam az első kettő kezét és az épület tetejére helyeztem ki őket ideiglenesen, én pedig végre betértem a házba. Oh, valami kellős közepére jutottam? Nagyon úgy tűnik, ahogy előttem is egy megtermett férfi van, előtte pedig Gregoryt ismerem fel pár "hívője" körében. - Bocsánat, fiúk! Gregoryhoz jöttem és nagyon zokon venném, ha nem kaphatnám meg - vigyorodtam el szórakozottan, szinte gúnyosan. Nem megyek nélküle sehova, bárki is álljon az utamba. Éppen a barnabőrűt vettem szemügyre, hogy ő mit keres egy náci banda közepén? Kicsit sem illett oda, de nem sokáig lehetett ezen agyalni, ahogy a káosz kitört.
× Bocsi, hogy kicsit csúsztam vele ×
∆ Hozzászólások száma :
40
∆ Kor :
58
∆ Tartózkodási hely :
Harlem
A poszt írója ∞Eric Brooks
Elküldésének ideje ∞Csüt. 15 Márc. 2018, 22:12
Ugrás egy másik oldalra ∞
Sinthea & Penge
Mindenki el tudja képzelni, hogy mennyire cseszheti fel egy teremnyi kisebbrendűségi komplexusban szenvedő rasszista agyát a tény, hogy egy fekete fickó csak úgy besétál a fehér felsőbbrendűséget hirdető teadélutánjukra. Sejtettem, hogy itt nem lesz könnyű dolgom és a kakaskodó hozzáállásom sem javít a helyzeten. A fickók az n betűs szó igen fantáziadús és támadó jellegű mondatba foglalásával fordulnak felém. Némelyikük kezében már ott van az összehajtott műanyag szék, így elég sokatmondóan tartják maguk elé. Nagy szerencsémre az ilyen agyilag alulfejlett prosztóknak általában kimerül a harci tapasztalatuk a Nyers Erő bámulásában, de a tömegben azért még jelenthetnek problémát. Már fel is veszem az alapállást, amikor a hátam mögött nyílik az ajtó és egy pofátlanul gazdag személy arroganciájával és eleganciájával lép be a terembe egy csinos, vörös hajú nő. A fellépése határozott és bármennyire cuki csajos a szövege, érezni rajta, hogy rossz néven veszi, ha nem az ő elképzelései szerint történnek a dolgok. Az érzékeny orromat majdnem egy ökölcsapás erejével éri a ruhájából áradó ózon szag. Csodás... Tehát vagy mágikus, vagy tudományos módon, de teleportált. Nem tudom, hogy barát-e vagy ellenség, de ő is Schillerre utazik. A kapcsolatunkat az fogja a leginkább meghatározni, hogy mennyire hajlandó osztozkodni velem a "prédán". - Csak rajta. - sandítok fél szemmel a nőre - Szívesen átadom a sorszámom. Az előtt vagy az után akarsz vele beszélni, hogy a lincselő tömeg eltörte pár csontodat? A kopaszok kezdenek vészes közelségbe kerül, ha pedig nem számíthatok arra, hogy ez a nő is megereszt egy-két sallert, akkor nem fog ártani egy kis megfélemlítés. Az emberi szem számára követhetetlen gyorsasággal kerül elő a kardom és a hegyével egy egy méter sugarú kört vágok a padló PCV borításába magam köré. A mesterkört általában a vívásnál szokták használni, hogy csiszolja a technikát és lecsökkentse a kitérés lehetőségét, de nem hiszem, hogy ez a műveletlen csőcselék tudna erről bármit is. Megpörgetem a kardot a csuklóm körül, majd ugyanolyan gyorsan ahogyan elővettem, el is teszem. A klánosok olyan színpadiasan egyszerre hőkölnek hátra, mintha egy hong kongi kung fu filmeben szerepelnénk. Valahol szórakoztat, hogy felismerték a helyzet evolúciós oldalát, de innentől kezdve csak annyi kell, hogy valamelyik legyűrje a félelmét és magára vállalja a főnök szerepét. - Aki átlépi ezt a kört annak leporellora tördelem a karját. - jelentem ki egy a szemfogaimat is láttató zord mosollyal az arcomon
Komolyan mondom, hiányzott már az újdonság. Persze, persze, Hydra, vezetés, korrupció, alkuk, pasik tömkelege, akiket valahogy a megfelelő mederben kell vezetni, de talán a mostani hoz valami érdekességet. Mert ahogy felmérem a csapatot… Gregory sosem volt éppen százas, ahogy pár nyilvántartást elböngésztem róla a reggeli kávé mellett, de ez nem hátrány, akár még haszna is lehet. Akár még… Kötve hittem, de mivel kapcsolódott a Hydrához, csak egy lehetőségem volt, hogy elvarrom a szálat, az hogy ő ezt életben maradva, vagy holtan szeretné átélni, az már rajta múlik, én mindkettőben örömmel részt veszek, csak ne dzsuvázza össze a vadi új ruhámat, jah és ne legyen teljesen értelmetlen, hogy ide jöttem, ahol majd meg lehet fulladni a tesztoszteron versenytől. Fiúk, igazán nyugi! Egyetlen fekete lyuk volt a sztoriban, az pedig az előttem álló sötétbőrű. Kínézetre sem éppen volt az a kellemes darab, akitől a tinédzserek sikongatósdit kapnak, volt benne valami elemi, valami cél, valami határozottság, ami idevezérelte. Gregory mellette picinek tűnt, és összetörhetőnek. Istenem, hosszú nap lesz a mai még azt hiszem… pedig erre a vámpírosdi izére még kíváncsi is voltam, de azt hiszem, a vallatást félre kell raknom, nagyon sok lett itt a farokméregetés. Érdeklődve tekintek a még mindig ismeretlenre, majd egy pff, kíséretében csak sóhajtok. Az jó, ha ennyire gyengének gondol, már-már szinte bájos, ahogy nevethetnékem támad a dologtól. Ha nem is elsőre, de a mozdulathoz hozzásimul tekintetem, és meg tudom látni a fegyvert a kezében, ahogy rutinosan, gyorsan és precízen körző pontossággal hoz létre egy kört. Wow, végképp nem szabad Idegen lebecsülnöm téged, azt hiszem. Mikor láttam én utoljára mesterkört? Igaziból sosem, kikopott, a technológia megjelenésével, de hallottam róla és nem egy régebbi könyvben láttam képeket. Mikori technika? Honnan való vagy? Lehet, nem is Gregory itt a legérdekesebb, hanem ő? Ohh, ebbe a játékba örömmel beszállok. Nem is sokig várat magára, ahogy szemfogai előkerülnek. Jajj, vámpírka… Tehát igaz valóban. Annyira felkapottak a vámpírok mostanában, hogy nem lehet kiszűrni, hogy mende-monda, vagy valóság. Észre kéne vennem, hogy minden míítosz igaz, ahj, nehezen tanulok, úgy tűnik. De gyorsabban takarítok. - Én kezdek – mosolygok még mindig angyalian, ahogy a szemvillanás alatt helyet változtatok. Gyorsítsuk fel az eseményeket! Történjen is valami! Az első két támadón taszítok egy hatalmasat, egyenesen a körbe lökve őket. És máris megoszlott a harcmező, olyan pálya szerűvé alakul, ahogy körbenézek a teremben. Megszokás, a Shield képzés része, hogy a másodperc tört része alatt válhasson egy harcmezővé is akár egy konyha, ahol minden fegyver, itt is csak ki kell használni, már ha nem nagyon hoztam magammal. Nem számítottam ilyen kis rendbontásra, de talán pikantériát ad az egésznek. Olyan, mint mikor csintalankodnak a gyerekek. Természetesen, az összes ellenfelet nem akarom az Idegen nyakába ereszteni, kell a játék nekem is, egy röpke pillanatig állhatunk is egy oldalon, a cél szentesíti az eszközt, ahogy a mondás tartja. Ő az én eszközöm. Édes. - No-no, ne fuss! – akasztom meg Gregoryt, mielőtt még lelécelhetne. Ő kell, és a sötétbőrű, a többi nem érdekel. Azonban egyelőre csak félreállíthatom, míg rend nem lesz a teremben. Kupit nem hagyhatunk! Jobb szerettem, ha a harcba nem kell annyira belefognom, megoldják az embereim, de most össze kell koszolnom a kezemet és a végig száguldó adrenalin máris meghozza a kedvet. Talán, jobb lesz ez a beszélgetés, mint vártam!
× Bocsi, hogy kicsit csúsztam vele ×
∆ Hozzászólások száma :
40
∆ Kor :
58
∆ Tartózkodási hely :
Harlem
A poszt írója ∞Eric Brooks
Elküldésének ideje ∞Kedd 27 Márc. 2018, 18:09
Ugrás egy másik oldalra ∞
16+ Erőszakos tartalom
Sinthea & Penge
Egyre inkább úgy érzem magam, mintha a Nyers Erő egy nagyon elcseszett, redneck tematikájú változatának főmeccsében lennék. A klánosokat ugyan meglepte a mesterkör gyors bevetése, de nem kellett sok idő ahhoz, hogy legyűrjék a fenyegetés okozta sokkot. Nem szeretek embereket bántani, de ha el kell törnöm néhány kart és be kell törnöm néhány orrot, hát legyen. Jól hallható ropogással csóválom meg a fejem, de mire észbe kapnék a kis vörös egy olyan mosollyal veti bele magát a székekkel felfegyverzett tömegbe, amitől egy átlag férfi minimum fehérre festené az alsógatyáját. Céltudatosan halad Gregory felé, csak azokra emel kezet, akik leállnak kekeckedni vele. A mozdulataiból olyan mértékben sugárzik a tapasztalat és a profizmus, ami meghazudtolja a látszólagos korát. Talán hozzám hasonlóan ő is öregebb, mint amilyennek látszik? Az értelmesebb untermensch-ek kikerülik a nőt és magasra emelt székekkel nekem rontanak. Kiszámítható, ostoba és vakmerő taktika. Igazam volt. Ezek csak a tv-s pankrációból ismerik a bunyót. Talán vannak olyan ostobák, hogy el is hiszik, hogy valóság az, amit látnak. Az első nekem rontó fickót egy határozott mozdulattal mellbe rúgom. A támadásom olyan váratlanul éri, hogy kiesik a kezéből a feje fölött tartott szék, miközben ő egy látványos félszaltót dobva, arccal veszi le a padlót. Elkapom a széket, majd a támlája élével előre döfök a következő kretén gyomra felé. Az előre roskad és maga elé ejti a rögtönzött fegyverét, de nem sokáig marad így, mert a szék egy lendületes csapásával tarkón vágom. Valahol van abban valami ironikus, hogy pont azt a tárgyak kapja le homlokkal, amivel meg akart verni. Oldalra hajítom a széket és most már puszta kézzel várom a rám támadókat, ügyelve arra, hogy nem mozduljak ki a mesterkörből. Azok kiszámítható mintázatú támadásokkal jönnek nekem, így még annyira sem erőltetnek meg, hogy felgyorsuljon a légzésem. Egy kitérés és egy visszatámadás mindegyiküknél elég ahhoz, hogy fájdalomtól kábultan fetrengjenek előttem. Átlépek rajtuk és elindulok Gregory felé, akit a vöröske már lekapcsolt. Ő is a földön fekszik, a gigájára pedig ránehezedik a nő cipőjének sarka. Nem mondom, hogy szívesen lennék a helyében. - Ha nem dalolsz, akkor kiválaszthatod, hogy melyikünk verje ki a fogaidat. - jelentem ki a klánvezérnek - A sittről kihozott srácok. Mitől lettek olyan erősek? Merem remélni, hogy a nővel legalább érintőlegesen közös érdekeink vannak. Sokkal könnyebb lesz így mindkettőnk számára...
Amatőr balfaszok, ez igaz a brigádra. Képzettségük közelítően a nullát súrolja, ha egyáltalán valaha képezték őket komoly harcra. Meggondolatlanok, suták, lassúak és teljesen taktikátlanok. Egy kis kipofozás nem ártana nekik. Csak hogy az elsődleges célom nem ez... Gregoryért jöttem, nem a többi szerencsétlenért. De nincs nagy kihívás a dologban, még ha próbálom magamnak azzá tenni, vagy legalábbis szórakoztatóvá, hogy kicsi élmény legyen is a dologban, de... Késő bánat! Nem kell aggódnom az ismeretlen fickóért a mesterkörben, kit csak a látóterem szélén tartok. nem tudom eldönteni, ki oldalán is áll, azonban úgy tűnik, egyelőre még az én malmomra hajtja a vizet, addig lényegtelen is. De meg kell hagyni képzett, még ha kissé régimódian is. Volt valami különös megérzésem vele kapcsolatban, csakhogy ezt még nem tudtam hova tenni. Ami különös, hogy még csak nem is láttam egyszer sem az arcát, pedig a Hydra elég nagy területet lefed az emberi követésben, Ő azonban... Lehet, Ő lesz a legérdekesebb ma? Gregory arca eltorzul a pániktól. Mitől félsz? Oh, el sem tudod képzelni, hogy mitől is kéne, nem igaz?! A cipőm sarka kissé erősebben mélyed bele a torkába, mire harákolni kezd kissé, de nem hat rám és a nem létező szívemre. A férfira tekintek, aki megjelent mellettem, még csak nem is kapkodott a levegő után, úgy tűnik, őt sem izzasztották meg a fiúk. Hmm-hmm... elgondolkodtató. Hangja mély és határozott. Elhúztam a számat egy röpke pillanatra, én nem pont erre a témára gondoltam, de ha már véletlenül Gregory ténykedéseit nézzük, akár jelenthet is valamit. Lehet, most kéne elhinnem a sok vámpírsztorit?! Nem tudom... Mindjárt kiderül. - Nem érünk rá egész nap - böktem ki negédesen, de a mosolyom mögött érződött a könyörtelen vágy, hogy kizsigereljem itt helyben. - Én nem... nem, nem. Azt sem tudom miről... - kezdett bele és kissé előre dőltem, mire a cipő újra torkába vágott és elkezdett krákogni, köhögni. - Részletezd nyugodtan. Hallgatunk! - Nincs közöm a dolgokhoz. - Egy fokkal már határozottabban szólalt meg, mire az Idegenre néztem. - Te vagy én? - kérdeztem félig vállat vonva, hogy ki intézze el a fogait. Mondjuk, inkább mocskoljon Ő, ez egy új ruha! Úgyis mindegyiket szinte tönkreteszem, egyet igazán megmenthetnék a korai haláltól.
Nem kell ahhoz vámpírnak lenni, hogy egy ragadozó bújjon meg az arcod mögött. Ez a nő tökéletes példája ennek. A mézes-mázos fellépése és a már majdnem irritálóan negédes beszédstílusa mögött ott rejtőzik a nagyvad, akinek nem szerencsés ötlet ellent mondani, vagy hozamosabb ideig hergelni. A csetepaté közben fél szemmel figyeltem, hogy ne akadályozzuk egymást a mozgásban, de szembetűnő volt az a finesz, amivel mozgott. Biztos vagyok benne, hogy nem tegnap kötötte fel elsőnek a fehér övet és azt is gyanítom, hogy nem jelent számára túl sok kihívást ennek a néhány bőrnyakúnak a módszeres rendbetétele. Hozzám hasonlóan őt se nagyon fárasztja le ennek a néhány pofonnak a kiosztása és egyenletesen hullámzó mellkassal tartja sakkba a fehér csuklyás muksót. Gregory láthatóan úgy be volt tojva, hogy annak lassan érezni fogjuk a szagát, de képvisel annyi tartást vagy makacsságot, hogy elkezdje játszani a hülyét. Balszerencséjére egyikünk sincs olyan hangulatban, hogy sokáig bírja a türelmünk a terelést. Ezt a nyakába fokozatosan belemélyedő tűsarok is bizonyítja. Nem a legszerencsésebb választás közelharchoz, de most határozottan jó szolgálatot tesz. A nő nem túl szívbajos az már most látszik. Talán egy kicsit túlságosan is élvezi, hogy gyötörheti ezt a rasszista majmot. Bár nem nevezhetem magam tősgyökeres harleminek és teljes egészében embernek sem, de azért az ilyen, saját középszerűségüket fajelmélettel ellensúlyozó idiótákat nem igazán tudom sajnálni ha utoléri őket a saját ostobaságuk. A fickó még mindig terel, így nincs más hátra mint egy rögtönzött fogászati beavatkozás elvégzése. Egy határozott mozdulattal ráfeszülnek az ujjaim a nyakára és egy gyors emelés után, már a talpán áll. Köhécselve próbál levegőhöz jutni, de a száját célzó öklöm nem sok lehetőséget ad neki a lélegzetvételre. Visszafogom az erőmet, mert vallatni akarom, nem pedig komoly sérüléseket okozni neki, de az ütéstől mégis felszakad az ajka. A nyakát tartó kezem nem engedi elesni. - Utoljára kérdem mielőtt megint előszedném a kardomat.... - mordulok rá - Mi erősítette meg a rasszista cellatöltelékeidet?
(((( ×
️️️️
