Mi a kalapácsom története? Még apámhoz köthető, aki megtalálta az Antarktiszon jégbe fagyva, de olybá tűnt ez is olyan, hogy csak az emelheti meg, aki méltó hozzá. Nem tudta megemelni. Őrjöngött, dühöngött, de képtelen volt egy millit is mozdítani rajta. Mit kezdett vele? Keresett olyanokat, akik hátha képesek felemelni, pedig csak a saját körében kellett volna körbenézni. Már nem élte meg, hogy lássa, az egyetlen, aki képes volt felemelni - én vagyok! Beleilleszkedett a kezembe, rezonáltunk, éreztem, ahogy árad belőle az erő, mely feltölt. De a kalapács ennél több volt. Lélekkel rendelkezett, magával Skadival, aki az enyém lett. Ereje, képességei, és kinézete. Ha megfogom a kalapácsot és hagyom, hogy "egyesüljünk", minden elveszik, ami én voltam. Egyek leszünk, egy testen osztozunk, amit ő külsőre megváltoztat, de valahol én irányítom őt. Azonban praktikai szempontból minden kimozdulásomra nem vittem magammal, a bázison nyugodott. Egészen egy napig, ott voltam az asztal felett, mikor különös vibráció töltötte meg a levegőt, amire felfigyeltem. De mire észrevettem, vége is lett. Maga a kalapács a sarokban némán ácsorgott, azonban nyelének felszínén két jégvirág ütközött ki. Nem tudtam hova rakni a jelenséget, hát hagytam is annyiban. A kalapács azóta is szolgált és szolgálni fog. A mai nap azért volt különleges, mert ma jött velem. A vízbe fagyott hajót mosolyogva figyeltem, ahogy az embereim elfoglalják és magukévá teszik erőszakkal. Pár emberrel kevesebb, de a fedélzeten lévő anyag a miénk. Holnap úgyis csak balesetként fogják beállítani a híradóba, mert senki sem tudja majd, hogy pontosan mi is történt itt. Jól is van így rendjén. Vannak dolgok, amikre nem kell, hogy fény derüljön sosem. Dolgom végeztével egyszerűen csak tovább teleportáltam - az idő sokba kerül, már pedig nem szalaszthatok el egy percet sem. New York utcáira kerültem, még azért arrébb a bázistól. Azonban nem vitt tovább az utam, ahogy a kalapács megint berezonált, bizsergés fogott el, valami örömszerű, pedig biztos voltam, hogy semmi okom örülni. Hát miért? Nem is én örültem... Sokkal inkább a kalapács, melyet könnyedén fogtam az egyik kezemben - súlya nekem semmi, míg másoknak oly nehéz, hogy nem tudják megemelni. A fegyverre néztem, annak hihetetlenségére, rejtélyére, mely mindig is övezte, bármióta is legyen a tulajdonomban. Pedig többször is kísérleteztem vele, elemeztem, vizsgáltam át forrását, főképp mostanában, hátha a Mjölnir is megfejthető, de ezek olyan fegyverek voltak, melyeket a tudomány nem fed le. Forrásuk végtelen és valami oly ősi, földöntúli, melyet nem ismerhetek. Még. - Hmm - fogta meg jobban, ahogy éreztem, hogy hűvössé válik a kezemben. Mire reagál? Tovább indultam, de az utca egyre kihaltabb lett és a végében már csak egy magas, megtermett, vállas alak sétált. Először majdnem civilnek mondtam volna, hisz semmi feltűnősége nem volt, de ahogy engem figyelt, átértékeltem a dolgot. Ki vagy? Nem volt ismerős, pedig megannyi arc van nálunk becsoportosítva, a hírszerzésünk a legtöbb kormányénál is pofátlanabb, rengeteg emberről tudok sok mindent, pláne aki kicsit is eltér az átlagtól legyen mutáns, nyilvános hős, akármilyen hibrid. Öblös, hosszú léptekkel közeledett, mondhatni majdnem félelmetesen, mire csak egy kényelmes, hevenyészett mosoly állt meg a számon. Öngyilkos osztagos? Mert azon szívesen segítek. Azonban a kalapács hőmérséklete tovább esett, a disszonanciája kimondottan nem tetszett. Mire reagál? Az élet maga nem egyéb, mint állandó vihar, amely folyamatosan elmos mindent, ami addig volt, pusztaságot hagyva maga után. Milyen vihar jön az enyémbe? Hagyom, hogy az első szó az övé legyen.
× Hát a kezdőim nem a legjobbak, sajna nem erősségeim, de lesz ez ennél jobb is
∆ Hozzászólások száma :
4
∆ Tartózkodási hely :
Változó
A poszt írója ∞Cul Borson
Elküldésének ideje ∞Pént. 16 Nov. 2018, 01:51
Ugrás egy másik oldalra ∞
Sin & Cul
"Family idyll"
Volt ideje elmélkedni. Hosszú, végtelenné nyúló évezredek során százszor fogadta meg, hogy szabadulása után felégeti Midgardot, darabokra szaggatja egykor imádott Asgardját és Odin csontjairól aprólékos mozdulatokkal tépi le cafatonként a húst, a legtovább nyúzva annak haláltusáját. Ó igen, magányos tébolyban töltött perceit kéjesen édesítették meg ezek a fantazmák. Furcsamód, idővel hol elhalványultak efféle zsigerbe maró vágyai, hol pedig elemi erővel törtek fel benne, megtépázva nos... egykor teljesen ép elméjét. De nem panaszkodott, az nem volt jellemzői közé sorolható. Néhol dühödten morgott, öklével roncsolta cellája falát, de gyenge lélekre valló panasz nem hagyta el ajkait. Ő inkább az a fajta, aki vicsorog a kínra, a bosszúságra... ha őt magát kísérti. Másé jókedvre deríti és rögvest dagonyázni kezd benne, hacsak nem lenne érdeke azt megszüntetni- ilyenre pedig kevés példát tudott volna felsorolni. A jelenlegi szituációt sem sorolná ezek közé. Hosszú hónapok óta járta a világokat, egykori kedvenceinek lenyomata után kutatva. A kalapácsok mélyen aludtak, várva, hogy megszülessen új hordozójuk. Úgy alkotta meg őket, hogy vonzzák magukhoz a gazdát, s ha az magától nem találna rájuk, hát a körülményeket formálták. Ajka megrándulván félmosolyra húzódott és prózai egyszerűséggel zúzta a kalapáccsal porrá a földön remegő férfi fejét. Az utolsó cseppnyi rettegését is magába szívta, kellően energikusan mozdult arrébb. Pár pillanatig elmélyülten figyelte a föld alatti épület fémpadlóján szétterülő szövettől darabos vért, majd élénk íriszeit elfordította a látványtól. Amit akart, azt megtudta- a halandók ostobaságaként könyvelte el, hogy az ügynök rátámadt és azt hitte, nyerhet. Ellene. Amikor ő a félelem istene... Fejét csóválva, lendületesen nyúlt a vastag kabát alá és baljával lepöccintette az üveg szájáról a kupakot, egy hajtásra kiszipolyozta az alkoholt. Az üres kristálypalackot elengedte, hadd hulljon a földre- rugalmas léptekkel indult meg a kijárat felé. Szórakoztatta a bázis lerombolása- kísértetiesen hasonlóan ahhoz, ahogyan elégedettséggel töltötte el a megszerzett információ. Laza, gyors mozdulattal söpörte le a kabát ujjára ragadt húsfoszlányokat és sötét pillantással tanulmányozta vér áztatta ruháját. Válla megrándításával nyugtázta a dolgot, tovább haladt. Érezte ő, hogy Skadi ereje gazdára lelt. Csupán kissé nehezére esett megtalálni a forrást, ha az nem volt aktív, nem a pöröly közelében ténfergett. De most legalább tudja, merre kell mennie... Teste feketés - zöldes, gomolygó fellegként érkezett meg New York mellékutcájára. Nyakát megropogtatva emelte fel fejét, mélyen belélegezve a szennyezett levegőt. Az információi szerint itt, ebben a métely lakta városban leledzik a fegyver és annak forgatója. A nő, aki a lánya erejét birtokolja. Mellkasát már-már kaparászta a kíváncsiság, hogy hasonlóan szomjazik-e a halandó arra a végtelen pusztításra, mint egykoron Skadi? Vagy a lényét megszelídítették volna? Éles, jeges tekintetével az utcát pásztázta. Bizony, megérkezett! S méghozzá milyen parádésan közel a nőhöz- mégsem rozsdásodott be annyira. Ajkaira széles vigyor ült ki, hosszú léptekkel indult el célja, a távoli nyúlánk alak felé. Egy másodpercre sem torpant meg, a vörös fürtű asszony mellé érve végigmérte, a baljában tartott kalapács szorításán enyhített és könnyed mozdulatokkal dobálgatni kezdte. - Tehát a te birtokodban van Skadi ereje.- Érces hangja mellőzött mindennemű udvariaskodást- sosem volt ez erénye. Öccseibe sokkal több udvariasság szorult, s Odin volt a leginkább tenyérbemászó jellemű mind közül. Éppen ezért gyűlölte őt a legjobban... többek között. Szinte látta a nő arcára kiülő meglepettséget és elvigyorodott. Képtelen volt megállni- túl régóta nem jutott ennyi szórakozáshoz egyetlen nap pár órájának leforgása alatt. - Felismerem a saját lányom erejét, kedvesem.- Pillantása a nőébe fúródott, mielőtt fojtatta volna. - Cul vagyok, Bor fia és a félelem istene. - Egyenesedett fel a nő előtt, eddig szemernyit felé hajolva szemlélte a törékeny női testet. - A kalapács, ami a birtokodban van az én kezeim által lett megalkotva. - Elsétált a halandó mellett; jobbjának érintése nyomán öltözete letisztult és talán kevésbé keltett drasztikus látványt. Szembefordult a lánnyal és csöndesen várta, mit reagál majd.
NOTES: Csodálatos kezdőt írtál! Ne haragudj, hogy megvárattalak és remélem... tűrhető lett. Még gyakorolnom kell.
∆ Hozzászólások száma :
80
∆ Tartózkodási hely :
♛ Unkown
A poszt írója ∞Sinthea Shmidt
Elküldésének ideje ∞Pént. 23 Nov. 2018, 10:46
Ugrás egy másik oldalra ∞
Cul & Sin
who are you? do i know you?
Baljóslatú és idegen. Fogalmam sincs, hogy ki ő, vagy, hogy mit akarhat tőlem. Bár, valószínűleg sorba kéne állnia, ahány ember akar valamit tőlem - vagy épp fizetség, vagy csak el akar tenni láb alól, vagy segítség, de valamit valamiért. Sosem gondolkodtam másképp, mert mindenki így létezik, senki sem csinál semmit sem ingyen, csakis a hülyék, de azok meg megérdemlik. Különös a helyzet, mennyi esélye volt, hogy egész New Yorkban megtalál? Vagy követett? Mert nem vettem észre. Ügyes. Hmm. Szemem összeszűkült, meglepődtem, nem tagadhatom. Kevesen tudnak Skadiról, még maga Thor sem ismerte fel. Mindenki csak azt hiszi, hogy a mjölnir az egyetlen, ami lélekkel rendelkezik, ami megválasztja gazdáját, pedig a legendák több ilyenről is beszéltek. Érdemes hinni a szóbeszédekben. Honnét tudja? Szorosabban fogtam meg a kalapácsot, mely csak nyugtatóan simult tenyeremben, hűvössége azonnal megfagyasztott bennem minden gondolatot, mintha tudatos lenne Skaditól. de a jelekből nem tudtam olvasni, csak akkor állt össze a kép, mikor már maga a férfi mondta ki a kapcsolatot. Farkasszemet néztem vele, ahogy összefonódott a tekintetünk, álltam a pillantást, mely olyannak hatot, mintha vesémig látott volna. Tetszik amit látsz? A rothadó jellemet? A szörnyeteget, mely finom pofival takaródzik? A lánya? Egy kalapácsba belezárta a lányát? Milyen nagyszerű apa... Johannal nagyon jól kijött volna, ohh, de még mennyire! Pont ezért irritált az, hogy a pöröly így örül apjának. Zavart, hogy ő volt tudás birtokában, míg én nem róla. De neve nem sokáig maradt homályban, ahogy felfedte előttem. Ízlelgettem, elővettem ismereteimet róla. - Egy isten. Kevesen járnak errefelé, pláne az Ősökből. - sőt! Keveset lehetett tudni Odin testvéreiről, a mítoszok elkoptak, a történetek átalakultak, így Culról a tudásom nem volt sok... sajnos. Követtem a tekintetemmel, ahogy körözött, prédának kellett volna éreznem magamat, de a gondolatot elnyomtam. Gyengeség a megfélemlítés, gyengeség a félelem, és mint ő, aki ennek az istene... Szemléltem, folyamatosan felmértem, ahogy külseje változott egy végső formáig. Máris jobb, mondhatni ember közelibb így, mint az előbb. - Valóban? Remélem nem azt várod, hogy visszaadjam a gazdájának. Skadi engem választott. - éreztem a fegyverből áradó feszültséget, akár egy elektrosztatikus töltet. éreztem, ahogy érez, ahogy viszonyul, ahogy akarja, hogy használjam, hogy beszéljen apjával. De én nem voltam hajlandó rá. Fegyverem, eszközöm, nem a barátnőm. - Miért jöttél? - pillantottam fel magasságosságára, vettem gorcső alá arcának vonásait. Megszemléltem izzó, sötét, vén tekintetét, egyenes orrát, vastag száját, gubancos szakállát. - Thort keresed? - kezdett bennem egy terv kiötleni, körvonalazódni. Azonba előtte ki kellett puhatolnom is a lehetőségeket. Vágtam egy meggyőző mosolyt.
Ne haragudj, hogy megvárattalak és remélem... tűrhető lett. Még gyakorolnom kell. 
ha nagyon katasztrófa, csak pm