- Te most szórakozol velem? - förmedek rá kissé ingerültek az előttem ácsorgó alakra. Rusnya pofázmányáról süt az arrogancia, s szavaim hallatán egy nyegle mozdulattal rántja meg csontos vállát. - Ennyi az ár, kedves. Tízezer kredit. Ennyi, vagy nincs üzlet. - - Ötezer kreditről volt szó, Te pedig most a duplájáról beszélsz! - a közelmúltban köttetett szóbeli megállapodás jól láthatóan a másik fél szerint mit sem ér. - Több érdeklődő is akadt, így az ár is értelemszerűen emelkedik. Így működik a piac. Neked is meg kell fizetned az árát annak, amit akarsz Gamora, hiába vagy Thanos lánya. - egyetlen lépéssel hidalom át a kettőnk közötti távolságot, s a torkánál fogva ragadom meg, majd könnyűszerrel emelem a magasba. - Túl messzire mentél. - sziszegem. - Vagy ideadod azt, amiért jöttem, vagy a kreditekért vehetsz művégtagokat magadnak. - Átlépett egy határt, egy igen érzékeny pontot érintve, mely még mindig oly elevenen lüktet bennem. Ujjaim vékony nyakára szorulnak, érzem, ahogy a lila pikkelyek megfeszülnek a kezem alatt. Biztos vagyok benne, hogy Yvoko tudatában most csillant meg ama gondolat, hogy nem a saját hajójára kellett volna elhívnia megkötni az üzletet. Számára előnyösebb lett volna egy túlzsúfolt piac is. Bár az, ha nézőközönség is akadna, sem zavartatna abban, hogy elejét vegyem szemtelenségének. Figyelmem sápadó arcról a mellette villogó holografikus képre siklik, ahol a Terra képe villan fel, és egy másik bolygóé, mely egyre közeledik hozzá, ahogyan a semmiből megjelenő sugarak vonzani kezdik. Soha hasonlót még nem láttam. Ráadásul Peter bolygója teljesen másképp fest, mint emlékeimben. Sötét és rideg. Hirtelen elengedem a férfit, majd az irányítóasztalhoz lépek. - Jó, jó.. lehet kissé túlzásba estem az árat illetően.. - kezd el beszélni, de nem is figyelek rá. Megpróbálom elérni a Milánot, többször is, de sikertelenül. A francba Quill! Miért pont most nem felelsz a hívásomra? Az övemen pihenő kis szerkezetért nyúlok, melyet Mordálytól kaptam, és a segítségével betudom mérni a Miláno tartózkodási helyét. A kapott koordinátákat látva nagyot dobban a szívem. - Akkor most nincs üzlet? - - Kell a hajód. – közlöm, rá sem nézve. - Mi? Hogy a.. nem, kizárt! A hajóm? De miért, és .. különben is! - - Ez nem kérés volt. – felelem, miközben felállok, és határozott léptekkel indulok el felé, majd jobommal hátracsavarom a karját, a másikkal a tarkójára fogok rá, és elindulok vele előre. - Ezt nem teheted! – Sipítja hangosan, de egyetlen szava sem tántorít el a célomtól. Pár percen belül már ott is vagyunk az egyik kapszulánál, melybe belököm az alakot. Vész esetére tervezik az ehhez hasonlóakat. Épp annyira képes, hogy a Tudástérre vissza evickéljen vele. Az üveg lecsukódik, az alak pedig kétségbeesetten vergődve tiltakozik, immáron a saját nyelvén. Egy gombnyomás, és már ki is lövöm az űrbe. Sietősen szaladok vissza a fedélzetre, hogy az irányítást átvéve a Milano jelenlegi tartózkodási helye felé vegyem az irányt. Teljes sebességre kapcsolok, mit sem törődve, hány térugrásba kerül ez majd. Érted megyek.
[ Wakanda ]
Kapkodva a levegőt, hunyom le egy pillanatra a szemem. Nem számoltam, pontosan hány ponton haladtam át, nem érdekelt, a testem azonban némiképp érzékelte a felfokozott tempót. Erősen markolok rá a kormányra, és előrehajolva pásztázom az elém táruló látványt. Először a hatalmas fekete tornyot szúrom ki, mely csúcsából kilövellő sugár az eget szántja át. Tétovázás nélkül ereszkedem lentebb, és a hajó összes lámpáját felkapcsolom, hogy a kék fény mellé további forrásokat mozgósítva lássam, mi történik odalenn. Rengeteg apró lényszerű alakit vélek felfedezni, gyorsan és fürgén mozognak, ösztöntől fűtött állatias mozzanatok. S mint derült a semmiből berobbanó meteorit, úgy tör rám a felismerés. A lények ott lent outridersek, ez pedig csak egyet jelenthet. Thanos él. Rácsapok a műszerfalra, a gép egyhelyben lebeg a levegőben, én pedig letépve az övet magamról, rohanok a hajó hátsó részébe, majd nyitom le a rámpát. A lépcsőn leereszkedve bámulok le, s ahogy a terepet pásztázom, minden lelassulni látszik. A robosztus alakot szúrom ki, majd Téged, ki ádáz harcot vív vele. Nem gondolkozom, a bokámhoz nyúlok, hogy az apró rakétákat élesítsem, s rögtön utána apró hideg fém simul a tenyerembe, ugrok, s bele vetem magam a mélybe. Résnyire szűkülnek szemeim. Az arcomba csapódó széláramlat irritál, de nem csukom be egyetlen pillanatra sem. Látnom kell a célpontot. Túl közel vagy Hozzá. A Titán lesújt. Saját testemen érzem a fájdalmat, melyet Ő okoz Neked. Karjaim szorosan a testem mellett tartva repülök tovább. A fám a hasadba mélyed. Üvöltenék! De a zöld ajkak nem mozdulnak. Arra kényszerültem, hogy végig kell néznem, miként bánik Veled bábként. Gyerünk, gyorsabban! A magasba emel, talán utoljára.Mindjárt ott vagyok! Rémálmaimat átszövő mély bariton hangja moraja immáron kivehető szavakká formálódik. Felhúzom térdeim, s balom pedig felemelve közeledem, majd golyóként csapódok egyenesen a Thanosba, és azzal a lendülettel teszek kísérletet arra, hogy a kezemben tartott tőrt azon karjába mélyesszem, melyel Quillt tartja a magasba. Ha sikerül kizökkentenem Thanost olyannyira, hogy Quillt eleressze, a becsapódás által vesztett lendülettel fordulok le a lila alakról, s karjaimmal Érted nyúlok. Magamhoz rántalak, s karjaimmal körbe ölelve testemmel védelek, miként mindketten a földre zuhanunk. Az utolsó energialöketet levezetve gurulunk kissé arrébb a földön. Óvatos mozdulatokkal helyezem a talajra Quill testét, miközben lazítva a szorításon, emelkedem kissé fel, és pillantok Rá. - Peter.. - suttogom, miközben próbálom felmérni, mely sérülésed az, mely a legtöbb vért követeli Tőled. Mordály szerkezete, mely már az én életem is megmentette, az övemről a kezembe simul, hogy Quill testére tapaszthassam. - Miért kell mindig arra játszanod, hogy megöld magad? - Próbálok mosolyt erőltetni arcomra, de egyszerűen nem megy. Félelem járja át a szívem. A megszokott szarkasztikus hang helyett, a veszteségtől való rettegés színezi fájdalmassá. A füled mögé helyezem a kis szerkezetet, hogy azt aktiválva szétroncsolt orcádon hálószerűen terüljön szét, ezzel megakadályozva a további vérveszteséget. Nem tehetek többet, ebben a helyzetben. - Nem veszíthetlek el. - fojtott hang, szavak, melyeket csak Te hallhatsz. Kissé felemelkedve mellőled, ereszkedem féltérdre, majd nyúlok a kardomért, melynek teljes pengéje villan, s pillantok fel. Nem mozdulok mellőled, ott vagyok szorosan melletted. De nem is engedek senkit sem a közeledbe. - Elviszlek innen. Téged, és.. a többieket is. -
Megrebbent! Esküdni mert volna rá hogy megrebbent a szeme, így hát nem adja fel a reményt. Nagyjából ismeri Shuri műhelyét, sokat járt ide le, amikor kezelte, és lábadozott is éppen eleget, már nincs elveszve a wakandai technológiában. A fegyverek nagyon tetszenek neki és sok dolgot végtelenül praktikusnak tart, bizonyos szempontból sokkal jobban halad a korral mint Steve. Ezért nem esik nehezére most felmérni hogy mi veszi körbe, és az egyik ágynál aktiválja a regenerációt és könnyedén átemeli oda a barátját hogy fényes derengő páncén burkolat vonja be és nekiálljon a sérült szövetek regenerálásának, de rossz érzés keríti hatalmába. Egyenlőre senkit nem lát, de ébersége nem lankad, hiszen katona. Harcedzett férfi, egyfajta vadász és mint ilyen már ösztönösen megérzi a veszedelmet maga körül egy sokadik érzéknek hála. Nem tudja hol és mikor fejlesztette ki, de évtizedek óta él benne és talán ezért is van még életben. Körülnéz, szürke szemei veszedelmesen csillannak meg és a támadást is érzi valahonnan és a puszta szerencsének (?) köszönhető hogy félig meddig ki védi az elsőt. - Mutasd magad te nyomorult! Ki vagy, mi vagy? - kérdezi a látszólag üres szobától, miközben minden érzékszála megfeszül a várakozástól. Meg fogja védeni a barátját, ha addig él is. Ha belehal, legalább elmondhatja hogy a végsőkig kitartott. Tekintete keres valami technológiát, ami a láthatatlan támadót, mégis megmutatná neki. Biztosan kell itt lennie ilyesminek... A jobb vállán ütés éri és máris odakap a tőrrel a kezében és egy szisszenés hallatszik, de nem tudja megsebezte-e az ellenfelét, vagy ha igen akkor hol. Mindössze reménykedik.
A hang tompa körülöttem. Egyszerűen alig hallok, ahogy Thanos mocsok nagy tenyere a fejemre fonódik és a levegőben tart. Érzem, hogy megfeszülnek izmai és feljebb emel, hogy még egyszer - egy utolsó csapást mérve rám, kiüssön a józanságból és elveszítsem az életem. Az egyetlen dolog, amiért még ebben a kicseszett halálközeli 'élményben' is hálás vagyok, hogy az Őrzőim nincsenek itt. Megtiszteltetés barátok között meghalni, de nem így. Gamora biztonságban van, távol van innét. És ez nyugtatja utolsókat verő szívem. Egy részem persze bízik abban, hogy valamelyik ultra-szuper-sztár földi hős berobban és kivégzi a lila tokaállút, mielőtt még bevégezni gyilkosságát rajtam, de az igazság az, hogy nem hiszem, hogy a sok vakondképű között bármelyik elérne hozzám. A másodpercek hirtelen elnyúlnak. Hiába nyitom fel szemeim, bal szememre nem látok. - Csináld már, féreg! - köpöm a szavaim és már érzem is, hogy meglendülök a kezében, amikor a Titán üvöltésébe belerezzen minden csontom. Nem látom, hogyan történik, nem is érzékelem a fájdalomtól, hogy miért enged el, de elenged. Elsőre azt gondolom, hogy a fekete cicanacis csávó ugrott be a megmentésemre, de aztán zöld árnyék ölel magához. Hulk? Az ő bőre nem ennyire selymes. Az illata nem ilyen finom. És a haja... Képzelődöm?! Meghaltam? Mi a fa...?! Az ölelésében gurulunk tovább és még tovább. A zöld sziluett masszaként olvad fölém, mint egy erős és magabiztos vázat építve körém, hogy védjen. A sötétség, meg hát az se, hogy nem látok a bal szememmel - nem segítenek abban, hogy meglássam, mi történt. Akkor veszem észre, hogy megmentőm Gamora, amikor fölém magaslik és biztonságba helyez. - Nem... - suttogom, ahogy meghallom a hangját. A hangod. Látom, hogy tekinteted keresztül futtatod rajtam, de a fejem máris csóválni kezdem. Ott van mögötted. Mögötted van. Téged akar! Nem, nem. Nem. Nem lehet itt. El kell tűnnöd innen. Valami cuccot nyomsz az oldalamra, mire felnyögök. - Nem lehetsz itt, érted?! Téged akar! El kell... Gamora, el kell innen tűnnöd! - idegességemben görcsbe rándul minden egyes pontom. A kezeim reszketve simulnak tenyered két oldalára, ujjaim belekúsznak füled alatt hajzuhatagodba. A rettegéstől reszketek. Nem magam féltem. Téged féltelek!- A rohadt életbe, menj el innen, kérlek! - ez utóbbi szó, jól tudod sose hagyja el a számat. A szemeim megtelnek könnyekkel. Nem tudom elviselni a gondolatát, hogy bármi történhet veled. Nem akarom, hogy itt legyél! Belehalnék abba, ha elveszítenélek! Hát nem érted?! Arcomra apró fénypontokat helyez, legalábbis ép szememmel ennyit érzékelek a hálóból. - Gam... Gamora?! - kiáltok utánad, ahogy felegyenesedsz mellőlem és féltérdre állva kész vagy megküzdeni a lila mocsokkal. Fogcsikorgatva próbálok felemelkedni, legalább ülőhelyzetbe. Bármibe, amivel segíthetlek. - Utoljára mondom te nőszemély, mint a parancsnokod, hogy lépj le! - rivallok rád a hátad mögött támaszkodva, hogy aztán lassan - a hasamra fogott tenyeremmel boruljak kissé előre zuhanva. Nem bírom elviselni, ha hozzád ér. Távol akarlak tudni tőle. Miért? Miért kellett ide jönnöd?!!? - A fenébe. - motyogom, Gamora háta mögött nyekeregve. A fegyvereim távol tőlem. Tekintetemmel folyamatosan Gamorát figyelem. Egyszerűen nem tudok segíteni és a tehetetlenségbe belehalok. Ebbe pusztulok bele, nem a fájdalmaimba.
Én lennék a király, aki látja Wakanda bukását? Az elődeim mindent megtettek, legjobb tudásuk szerint, hogy életben tartsák a kultúránk, ápolják hagyományaink, biztosítsák a jövőnket. Atyám mellett nőttem fel, láttam őt uralkodni, éreztem a nagyságát, de tudtam mindig is, hogy nem lehetek olyan, mint Ő. Sem, mint király, semmint férfi. Most rá lenne szükség, de csak én vagyok itt. Elvesztettem őt, elvesztettem az anyám, Shuri-t. Elbuktam, mint védelmező, mint családfő, mint fiú, mint báty. A király, aki elvesztett mindent. A király, aki talán együtt éli meg utolsó perceit a hazájával. Az uralkodás áldozatokkal jár. Baba azt mindig azt mondta, hogy a legjobb uralkodók onnan ismerhetők meg, hogy a legtöbbet áldozzák fel a népükért. Ma sok wakandai adta az életét ezért az országért … én sem tehetek kevesebbet. Thanos! – kiáltom az óriás felé, magamra vonva a figyelmét, kivont karmokkal haladva felé, eltakarítva az utamba kerülő összes szörnyeteget. Érzem, ahogy szétárad a testemben az adrenalin, ahogy visszanyerem az erőm és az állóképességem a végső leszámolásra. Legalábbis így gondolok rá. Időt kell nyernem a népemnek, hogy menthessék, akit és amit menthetnek. Ahogy egy kapitány sem hagyja el a süllyedő hajót, úgy egy király sem. – Dr. Banner. – pillantok fel a mellém érkező alakra, akinek az érkezését tíz méterrel odébb is megérezhették. – Kapjuk el. – bólintok a zöld monstrum felé, bízva benne, hogy érti, amit mondok, de ha nem is, egyre gondol. A Titán kihűlt testére, a saját vérébe fagyva. Látom a sérült harcost, és a mellette térdelő nőt, aki védelmezi őt. Jelen helyzetben akárkik is legyenek ők, az ellenségem ellensége a barátom. Thanos ellen pedig csak együtt van esélyünk, ha egyáltalán van. Felgyorsítom a lépteim és futva indulok meg az oldalomon Hulk-kal, aki alighanem faltörőkos módjára tör előre, utat vágva a Titánig, míg én lemaradva tőle néhány méterre követem őt, szétcsapva az utamba kerülő outriderek között, amíg el nem érünk az Őrzőkhöz, hogy együtt vehessük fel a harcot. Thanos elvette tőlem azt a keveset is, amim maradt. Anyámért, Shuriért … a népemért, mindent meg kell tennem, hogy megöljem. Ha nem marad más, csak a bosszú, az is épp elég, hogy célt adjon.
Death follows him like a shadow.----------------------------
Thanos kezében ficánkol Quill, undort festve a lila arcára. Súlyos gyűlölet, lesajnáló pillantás a férfi jussa, amikor Gamoráról beszél. A Titán arcáról leolvasható a szíve mélyéről áramló gyűlölet. Quill szavai sebet ejtenek a kérges szívén. Felmorran. Nem időzik tovább, felemeli a férfi testét, majd ütni kezdi a talajhoz. Szeretné látni, ahogy a férfi meghal a kezei között. - Igazad van, nem vehetem el az érzéseid, de téged megölhetlek. - somolyra húzódnak ajkai, ahogy közelebb húzza magához a férfit, annak koponyáját markolva nagy és vaskos ujjaival. Épp feltartja, hogy az utolsót zúzhassa rá, amikor T'Challa rákiabál a távolból. Mosollyal arcán tekint Wakanda királyára. - Ne legyél türelmetlen. Amint megöltem őt, te következel. - feleli hűvös magabiztossággal, hogy aztán meglendítse Quill testét. Egy feszes mozdulat, Űr-Lord a levegőben, de aztán éles csattanás választja le a kezéből a férfi testét, méghozzá intenzív szúrással a karjában. Thanos felüvölt a fájdalomra, szemei elkerekednek, ahogy megpillantja a Lord és közé vetődő Gamorát. A nő még bele is lök a Titánba, aki ezáltal hátra tántorodik kettejüktől. Ép kezével a sérült karjára fog, morogva, féltérdre érkezve kapja fel a fejét, hogy a zöld sziluettet figyeljék szemei. - Kicsi lány... - leginkább maga elé súgja, miközben lomhán feltápászkodik. Látszódik rajta az őszinte kétségbeesés. Szemöldökeinek vonala összehúzódik. Remeg a váza. Megküzd az érzéssel, hogy újra látja Gamorát. Ráadásul nem is akármilyen helyzetben. Jelen percben még az oszlopok sem foglalkoztatják annyira, mint az előtte lévők. Őszinte gyűlölettel figyeli kettesüket, undort érez. - Hát eljöttél. - mosollyal pillant le az előtte térdelő, kardját kivont nőre. Álla feszül, ahogy közelebb lép. - Megéri ez neked? - állával a fekvő Quillre bök lustán. És folytatná is a beszédet, amikor a Párduc a nevén szólítja. Válla fölött fejét a hang irányába fordítja. Megfeszülnek izmai, látván, hogy Hulk, a zöld óriás is becsapódik közéjük, a Titán tőrét rántva alap állásba áll. - Gyertek, férgek! - üvölti el magát, majd ha megérkeznek a közvetlen közelébe, úgy felveszi a harcot mindkettejükkel (hármukkal, ha Gamora is becsatlakozik a harcba ellene). A Titán segítségére nem sietnek outriderek, ugyanis Thanos azt gondolja elbír a három köré érkező hőssel és egy darabig ez így is van. De el kell telnie pár percnek, hogy a csapatmunkájuk összekovácsolva elég erős legyen ahhoz, amire Thanos már nincs felkészülve. Egyre több találat éri. Egyre több sérülést szenved. Vére csattan testének számos pontján. És ha a hármas így folytatja, a Titán megbukhat...
Hulk Dori gépének tetejére kapaszkodva emelkedik fel a földtől. Harcostársaival hatékonyan visszaverték a támadókat legalább addig, amíg mindenkit fel nem teleportált Alison, vagy kézben fel nem támogatták őket. Hulk azt tette addig is, amihez igazán értett. Zúzott. Az utastérben aligha maradhatott hely bármely gépen a három közül, és ő kitesz legalább tíz embert is, így jobbnak látja, ha Dori hatalmas gépének a tejetén keres egy kényelmes helyet, amibe megkapaszkodhat. Azért ő sem bolond, hogy egyedül ottmaradjon a többszázas outrider tömegben. Segíteni ment, nem meghalni... A küldetést pedig teljesítette azzal, hogy visszatartotta a négykarúakat, amíg Nebula, Dori és a mutánsok gépe megtelt sebesültekkel. Elszánt tekintete az egyre távolodó talajt nézi, és azt, ami hátramaradt. Elborzad a látványtól, ahogyan a wakandai elesett harcosok és civilek elernyedt testéről a milliónyi tűéles fog gyorsan metszi le a halott húst. Borzalmas látvány, de felmérte a helyzetet. Tudja, hogy ezzel is időhöz jutnak. Valami felkarmolja bőrét... valami, láthatatlan. Amikor a támadó lehetséges irányába nyújtja kezét, az szilárd testbe ütközik. Mindkét kezével erőből ráfog, majd szorítja, minden erejét beleadva, minden izmát megfeszítve. Ahogyan a lény hörög fogása alatt, úgy fedi fel magát. Hangosat reccsen a csont a nyakszirtjénél. Hulk elhajítja az ernyedt testet, majd egy újabbat is leszedál, ami a hajtómű felett ólálkodva válik láthatóvá. Nem akarja, hogy a hajó lezuhanjon, ám ahogyan harcol, a gép egyre instabilabb lesz. Mikor minddel végez, átugrik Nebula gépére, ami közvetlenül Dorié mögött követi a konvojt. Bár Nebula nem látja, amit Hulk, de ők is nagy bajban vannak, ahogyan a BlackBirdön is megjelentek. Ez utóbbi rámpája lenyílik, és az egyik mutáns sikeresen leszedi a lényt, de Nabuláék védelmére senki sem siet. Az a gép is tele van sebesültekkel! Hulk átugrik a legkisebb gépre, amit a kék nőszemély vezet. Nebula idegesen kiabál valamit a fülkéből, de a hajtómű zaja teljesen elnyomja. Kicsi a gép, ezért nem vesződik sokat. Annyit tesz, hogy kettőt csap a levegőbe, amire két lény a mélybe is zuhan, ő pedig elrugaszodik, megcélozva a Titánt és otthagyja a konvojt. Észleli, hogy a körülötte lévők esélytelenül harcolnak ellene, de nem ez motiválja. Carol Danvers halála megtorlatlan maradt. A nő eltűnt, és ki más lehetne ezért a felelős, mint Thanos?! Természetesen nem közvetlenül Thanos előtt ér földet, de minden lendületét beleadja, és ugrik, hasítja a földet, elsodorva a szörnyeket, amíg T'Challa mellé nem ér. Jöttét egy utolsó, hatalmas ugrás nyugtázza, amivel egy hatkarú feján landol.
Amikor a király hozzá szól, hatalmasat fújtat, majd szája sarka apró mosolyra görbül, amikor féloldalasan, tekintetével szenteli a fekete ruhás férfit. Bólint, amikor az harcra szólítja fel. Még mielőtt megiramodna, csak egy pillanatra fejét Gamora és a karjaiban tartott Quill irányába fordítja. Egyikőjük sem a csapatuk tagja, de ismeri őket, révén, nem egy közös kalandban volt részük Asgard és a Föld védelmében. - Megölted... Carol! - ordítja immáron Thanos felé rohanva. Ha harcot akar, hát megkapja. Nem érdekli Hulkot, hogy mennyi esélye van a Titán ellen, de ha hárman, sőt négyen összefognak, vagy együtt halnak, vagy együtt győzedelmeskednek. Vagy legalább ártalmatlanítják. Két öklébe ezúttal minden maradék erejét beleadja, és hatalmasakat üt a Titán felé, ahogyan rohamozza. Most nincsenek kövei, de így is pusztító a Titán nyers ereje. Addig kell elintézni, míg a pár hónapja használt gyilkos sugarait be nem veti hatalmas ökleiből. A két, súlyos test egymásnak feszül, ám a Nagyfiú ezúttal egyenest Thanos térde alá tapos, megcélozva a hajlatot, hogy a nagy lila test megrogyhasson. Ha sikerül a mozdulatsor, és Thanos kiesik egyensúlyából, bevisz még egy ütést, ám a lila lény feje mögött hatkarú szörnyeket pillant meg a társaság felé iramodni. Látják, hogy a gazdájuk győzelme mégsem olyan biztos? Beleveti magát a harcba. Neki van a legnagyobb esélye visszatartani a szörnyeket, így ott kell hagynia a királyt és az őrzőket. Megvédi a csapatot, és amennyire csak tudja, biztosítja a terepet.
A küldetését bevégezte. Az oszlop aktiváldott, a bevonzás kezdetét vette. Semmi sincs, ami elpusztíthatná az átjárót. Már senki és semmi sem szabotálhatja tervüket. Az utolsó fázis beindult. A mechanikus planéta Thanos kedvére formálja majd e bolygót, és mindent elpusztít rajta, ami hasztalan. Ahogyan az ég megnyílik, elégedetten siet vissza ahhoz, kinek fejét neki szánta Gazdája. Egy új világ fog megszületni a mostani hamvaiból, ami a világegyetem legnagyobb és legpusztítóbb seregének fog otthonául szolgálni. Ám előtte mindenkit le kell gyilkolni, aki útjukba állhat. A bosszú édes íze véres nyálat indít meg szája sarkából. Senki sem indul ellene így mindenféle akadály nélkül jut be a hegy gyomrába. Laborosok sikolya jelzi érkezését. Minddel végez, mindből élve eszik. Mámorító érzés veszi hatalmába, amikor az élők húsát lakmározza. Élvezi, ahogyan a fájdalomba halnak bele ellenfelei. A láthatatlan halálhozó mindenkivel végez, aki mozogni képes. Élvezi, mert a félelemtől ázott hús sokkal ínycsiklandozóbb. Miután mindenkivel végzett, ismét láthatóvá válik, és szemivel pásztázza, hol lehet a fémkarú és a halott harcos. Amíg körbejárja a labort, alkalma nyílik alaposan szemügyre venni, és megjegyezni minden szegletét. Az a -terve, hogy macskaegér játékot játszik majd, és amikor már retteg a férfi, akkor falja fel a testét. Amikor rájuk talál az egyik gyógyító gép mellett, közelebb furakodik az oszlopok és gépek takarásában. - Megöllek, lakmározom belőled.... - susogja az árnyék mögül, majd láthatatlanul mögé oson, és a fülébe súgja: ....aztán felzabálom a barátod! - még mindig nem fedi fel magát. Játszik a férfival, kihasználja előnyét. Sebesen, akrobatikusan táncolja körbe, miközben beszél, nehogy az megvágja, ahogyan utána kapkod. Elsőként végighasít a robotkaron, ami veszedelmes csikorgással adja tudtára, merre is jár éppen a hatkarú. Léptei könnyedek, nesztelenek. Csupán lélegzetvételét hallhatná a férfi, ha képes lenne teljesen csendben maradni. Ezután egy ütést visz be a Katona vállába. Amikor az azonnal reagál, megsebesül az egyik felkarja. Felhasítja a penge. Fájdamasan... és dühösen ordít fel. - Halááál! - ront rá, ezúttal úgy, hogy a katona is láthatja hirtelen felvillanó termetét. Mindhárom jobb karjával ragadja meg, és minden erejével áthajítja a labor legtávolabbi pontjára. Ha sikerül, a katona teste a falról pattan le. Némán megáll a Kapitány teste felett, és nyálát rácsöpögtetve felkészül a lakmározásra. Inkább felcseréli az étkezés eredeti sorrendjét... Finomabb lesz a Fémkarú, ha végignézheti, ahogyan átharapja a halott barátjának torkát, hogy a legutolsó csepp reményét is elveszítve roskadjon össze a látványtól. Micsoda felszolgálás!
• Thanost T'Challa, Hulk és Gamora közös erővel tovább gyengíthetik. Quill segíthet nekik abban, hogy a köréjük gyűlő outridereket írtja, de a harcba is csatlakozhat. Eközben Steve Rogers felriad Barnes mellett, de nem is akárhogyan! A szellemvilágból nyert energia, a meggyógyított test, továbbá Dr. Strange erejének köszönhetően a férfi újult erővel szállhat harcba és kivégezheti a barátjára támadó Mastert, majd tovább siethetnek, hogy segítsenek a Titán ellen...
***
» Általános leírás: A hozzászólásod megírására egy hét áll rendelkezésedre. Amennyiben a partnered/partnereid hamarabb megírják köreiket, lehetőséged van az újabb kör megnyitására. Ha valaki nem írja meg egy héten belül a hozzászólását, a kör újra indulhat (mivel sokan vagyunk, törekedjünk nem megváratni egymást). A Kalandmesternek jogában áll a karaktereket útmutatásokkal irányítani, illetve hozhat be egy-egy körbe/szituációba újabb karaktert, illetve vihet ki, ha eltűnik a játékos, vagy a szituáció úgy kívánja.
UPGRADE:
UPDATE: A korábbi kalandokhoz képest némi változtatásokat eszközöltünk be, melyeket itt ismertetünk veletek pár szóban:
• Szigorúan vezetni fogjuk, hogy kik azok, akik nem írnak és nem jelzik előre felénk elmaradási szándékukat. (Továbbra sem probléma, ha idő, energia, vagy kedv hiányában vagytok, de ismételten megértésetek kérjük, hogy tudnunk kell, hányan vagyunk, s kikre számíthatunk...) Három ilyen alkalom után a karaktereitek kizárásra kerülnek, méghozzá eszméletvesztés indokával, mint harctéren elesettek.
• Olyan civil karakter, aki képesség, vagy fegyver hiányában mozog, nem hozható karakter.
• A kaland során karaktereiteket érhetik súlyos balesetek, ezek miatt felelősséget nem vállalunk. Azt kérjük, hogy ha játszani jöttök, készüljetek fel a legrosszabbra is! (Karakterhalál persze továbbra sem játszik, csak ha valamelyik adminnal egyeztetésre kerül, ahogy a korábbiak során is előfordult.)
• Káromkodás, csúnya beszéd, ismételten nem megengedett. Nem szeretnénk anyázó hősöket! Ha valaki erre vágyik, oldja meg egyéb, személyes kis kalandjai során.
• Az előző kalandokból tanulva: Nincs végtelen erő. Szeretnénk, ha mindenki aszerint mozgatná a karakterét, hogy igenis mindenki kifárad egyszer. Minden hős, minden mutáns, minden inhumans, stb. Kérünk benneteket, erre figyeljetek oda!
- Reagsorrend: - - A felvonás résztvevői: T'Challa, James Barnes, Thanos [NJK], Master [NJK], Peter Quill, Gamora, Bruce Banner, Steve Rogers
Minden másodperc számít, minden feleslegesen megtett mozdulat, bármiféle hezitálás a végét jelentheti mindennek. Egy külső szemlélő számára Thanos tettei kiszámíthatatlanok, de valójában nincs így. Nem pusztán az öldöklés a mozgatórúgója a lila, robosztus alaknak. Nem állítom azt, hogy teóriái nem többek egy kusza lázálomnál, de szó sincs arról, hogy pusztán a cél nélküli öldöklés vezérelné őt. Ahogyan az is bizonyos, hogy ha nem érkezem időben, végez Peterrel. A legutolsó pillanat az, mikor tőröm karjába döföm, s rajtaütésem okozta meglepetés következtében elengedi Quillt, én pedig utána kapva zuhanok a földre, Vele együtt, testemmel védve Őt. Nem figyelek a tiltakozására, sokkal inkább azon sérülésekre, mely az életét kockáztatja. Túl sok a seb, és még több az alattomosan szivárgó vér, az arca, melynek bal oldala teljesen szétroncsolódott. - Így is már sokkal hamarabb itt kellett volna lennem! - vágok vissza, de a mondandóm végére egész elhalkul a hangom. Kezemmel az övét érintem, miközben fejem a vörös tincsek közé fúródó ujjai irányába billentve, pillantok le Rá. Olyat teszel, melyre soha nem került még sor, mindezidáig. Elküldesz. Én azonban nem mozdulok Quill mellől. - Nem. Nem megyek el nélküled. - A földön fekvő alak tajtékzik a dühtől, én azonban annál higgadtabban tagadom meg a kérését. A sors furcsa fintora, hogy legutóbb azt kérted maradjak, most pedig, mikor ezt teszem, épp az ellenkezőjét kívánod tőlem. Felegyenesedem, s combomhoz nyúlva simulnak ujjaim a hideg fémre, mely a következő pillanatban már kardként villan meg. Hű társam, mely oly sok harc során volt mellettem. - Én pedig megtagadom a parancsod! – rivallok Rá a vállam fölött, ezzel tudatosítva benne azt, hogy eszem ágában sincs itt hagyni. A felém lépkedő alakra emelem a tekintetem. Vonásaim gyűlölettel teli mélyedések tarkítják, miként undorba húzódnak vonásaim. A mélybarna lélektükrökben megcsillan valami egészen más. - A saját szememmel akartam látni, hogyan buksz majd el, újra. - igen, eljöttem, ennek azonban nem szabadna pont őt meglepnie. Hiszen legutóbb is ott voltam, tőröm - ugyan az, melyet most kivonva tartok magam mellett - szívébe mélyesztettem, s a szemem előtt vált semmissé. Egyetlen perc alatt odalett egy egész élet. - Ő bármit megér nekem, ha kell, az életem árán is megvédem. - Sziszegem a szavakat. Izmaim megfeszülnek, s már éppen ugranék, amikor meghallom a htam mögött Quillt. A Titán elfordul, én ugyan ezt teszem, Peter irányába. Óvatosan nyúlok felé, hogy segítsem a felülésben, s tekintetemmel megkeresem a fegyvereit. Sietős mozdulatokkal szerzem meg Őket, majd leguggolva Peter mellé, nyújtom át Neki. - Ha azt kéred, ne küzdjek meg Thanossal, megteszem. – kezeimmel érintem az övéit, miközben a fegyvereit a kezébe adom, szemeibe nézve simítom végig arcának épp oldalát. - De ne kérd, hogy hagyjalak itt, mert nem fogom megtenni. Visszaviszlek a hajóra Téged, és a többieket, és elmegyünk innen. - Felpillantok, és látom, ahogyan a nagy zöld monstrum és a fekete páncélhoz hasonló ruhát viselő férfi neki esik Thanosnak. Közben a távolból egyre több torzszülött közeledik felénk. - Döntened kell, nincs több időnk. - nézek sürgetően Peterre. Menjünk, vagy maradjunk? A kettő együtt nem megy. Vagy mentsünk a bőrünket, vagy harcolunk tovább, és én is a többiekkel együtt.** Abban az esetben, ha Peter beleegyezik, hogy harcba szálljak; - Próbáld meg nem megöletni magad. - egy mosolyt megeresztve állok fel végül mellőle, és kezdek el futni Thanos irányába. Látom a zöld és a lila alak összecsapását, miként egymásnak feszül. Gyorsítok a tempón, majd térdre rogyva csúszok végig a földön, Thanos mögött, s mikor Hulk a térdeit ostromolja, én próbát teszek arra, hogy az Achilles ín egyikét átvágjam kardommal. Ha a lila test megrogy, és Hulk is kikerül a képből,, akkor abban az esetben iramodok meg ismét feléjük, majd ugrok egyenesen Thanos nyakába, combjaim közé szorítva a nyakát. - Miért kellett visszatérned? - Kérdezem fojtott hangon, melyet talán csak a Titán hallhat, s balommal az álla alá nyúlva kapok rá a torkára, míg jobbom magasra emelem, hogy a nyakába döfhessem a kezemben tartott kardot. Észre sem veszem, miként születik meg szememben egyetlen könnycsepp, mely végigszántva az arcom, hullik alá.
** Ha Lord azt kéri Gamorától, hogy ne harcoljon, akkor a férfival együtt elindul a Milano felé.
micsoda reagok, imádom őket, imádlak Titeket!! ha valami nem ok, pm.|| I music.
Apró kisülések marnak teste minden egyes idegvégződésébe, mintha statikus elektromosság bizsergetné a bőrét. A képzelet összemosódik a valósággal, a Doktor hangja, a szellemvilág neszei a fölé magasló outriderével. Ujjai előbb rándulnak ökölbe, minthogy kipattannának kékjei. Épp csak egyetlen pillantásra van szüksége, míg pontosan felméri, hol áll Master, hiszen a szellemvilágból tanúja lehetett a jelenetnek. Steve, bár épp most tért vissza a halálból és még kissé idegennek érzi a saját testét, a meglepetés erejével támad: felhúzza a térdeit, hogy megpróbálja izomból hason rúgni a támadóját, ezzel teret és időt szerezve magának, hogy felpattanjon az ágyból. Ha a földre nem is sikerült taszítania ennyitől az ellenfelét, de talán kapott rá lehetőséget, hogy szemből rávethesse magát. Fegyver híján puszta kézzel esik neki, erős, kíméletlen ütésekkel sorozná, míg a meglepetés ereje még tart és mielőtt még az outrider túlságosan felocsúdna. Igyekszik kivédeni közben mind a hat kar támadását. - Buck! - kiált át a laboron, bármerre is jár éppen a barátja, és tudja, érzi, összeszokottak annyira, hogy mást ne kelljen mondania. Fegyvert kér tőle, jó lesz az a tőr is, amivel megsebesítette a lény egyik karját, jó lesz igazából bármi, csak gyorsan, és ha Bucky veszi a jelzést és odadob neki bármit, Steve azt elkapja. Ha a tőr az, akkor egyetlen masszív, erőteljes mozdulattal megpróbálja azt beleállítani a lény fejébe, ugyanígy jár el bármilyen szúró- vágófegyverrel, amit csak kap. Gyorsan, erősen, gondolkodás nélkül. Ha ez nem sikerülne, akkor megpróbálja levágni a fejét, ha pedig végül semmilyen fegyvert nem kap... Akkor megmarad a puszta kéznél, és addig üt, amíg ki nem veri a másikból az életet. Ha sikerül valahogy kivégezniük Mastert, akkor megenged magának egy pillanatnyi szünetet, hogy összeszedje a lélekjelenlétét és feldolgozza azt, hogy épp a halálból rángatták vissza. A térdeire dőlve próbál levegőhöz jutni, lehunyt szemmel, olyasmit motyogva, öreg ő már ehhez... És ha Bucky időközben elérné-beérné, egyből felegyenesedik, hogy megajándékozza legszélesebb és leggyengédebb mosolyával, két tenyere közé szorítva barátja vállait. - Köszönöm, Bucky... - Annyi minden mást mondana, de nincs idejük. A mágus szerint a többiek bajban vannak, úgyhogy muszáj minél előbb csatlakozniuk hozzájuk. Röviden szorongatja még egy kicsit a barátját, minden szeretetével és hálájával, aztán vonásai megkomolyodnak, ahogy elhúzódik tőle. - Menjünk, segítsünk a többieknek... Tonyék is bajban vannak. Ha Buckynak sincs ellenvetése, visszaindulnak a csatamezőre. Steve ugyan fegyvertelen, de ez nem tántorítja el; erősebbnek érzi magát, mint valaha.
Kilátástalannak érzi a helyzetet de esze ágában sincs feladni. Összeszorított fogakkal küzd tovább és minden idegszála megfeszül, hiszen egy láthatatlan ellenség, ezerszer rosszabb mint valami látható. Egy fél gondolat erejéig fut át az agyán, hogy nem is baj hogy nem látja, hiszen elég szörnyű látvány, és erre még mindig nem kapott kiképzést, de nem hátrál meg. Tőrrel küzd a veszedelmes lény ellen és bár elszenved egy sérülést ő maga is elégedetten veszi szemügyre a pengéje végéről lecseppenő vért. Megsebezte az ellenfelét, ez pedig magabiztossággal tölti el. - Azt te csak szeretnéd! - mordul fel ő maga is mély torokhangon, hiszen kevés ember miatt tud indulatba jönni de a legjobb barátja ilyen, és nem fogja hagyni hogy Master rátegye a mocskos mancsait Steve-re. A bestia felbőszülve ragadja meg és ő csak egy pillanatig látja az alakját, de ahogy teste elemelkedik a földtől, egyik kését tövig (próbálja) vágnja a másik egyik karjába, remélve hogy sikerül, aztán keményen csattan a háta a szemközti falon, és apró nyögéssel zuhan le a padlóra. A fél galaxist látja egy pillanatig a szemei előtt, míg kitisztul a feje és szíve nagyot dobban mikor Steve megmoccan és hasba rúgja a szörnyet, és feltérdelve feléje dobja az egyik kedvenc kését, amit halálos pontossággal tud villogtatni. Feltápászkodik és Steve segítségére siet Master ellen. Amíg barátja előlről küzd, ő hátulról foglalja le a szörnyet hogy bevihessék a végső csapást, és utána kissé viharverten de boldog mosollyal áll meg. - Bármikor. Nehogy azt hidd hogy egyedül arathatod le a babérokat - villant félszerény mosolyt a férfire, és összeszedi a késeit. Hármat hord magánál, mert a kétkezes harcmodor kedvelője, és egy a tartalék. Gyorsan letörli őket, és készen áll hogy tovább küzdjön. - Rosszul állunk. A többség azt hiszi meghaltál, és Quill is közel került hozzá talán meg is halt, ezt nem tudom. Thanos tervez valamit. Valamit be akar vonzani, és aktiválódtak az oszlopok, ami nem jó - foglalja össze a helyzetet a férfinek ahogy futólépésben haladnak visszafelé a csatatérre. Új reményt visznek a küzdőknek, hiszen Amerika Csillaga mégsem áldozott le. A kapitány él, és Bucky bizakodó...
Nem, nem, nem és nem. A fejem rázom, nemlegesen. Nem. A zöld nőszemély nem lehet itt. Egyik Őrző sem lehet itt! A Titán közelében látni sem akarom őket. Főként őt nem! Legutóbb majdnem elveszítettem őket, az pont elég volt. Egyszerűen nem bírom elviselni, hogy a testével védelmez. Hiába ő a legerősebb közöttünk, ebben a harcban bizonyos szempontból ő a leggyengébb. Dühös vagyok, kétségbeesett. A trutymó miatt nem aggódtam, a saját életem elvesztése se paráztatott be annyira, mint az, hogy itt van előttem. Hogy itt van és védeni próbál. - Téged akar, hát nem érted? - szinte rikkantva beszélek, a hangom nyers és éles. A vértől nem látok bal szememre, nem is igazán halok a bal oldalamra. Egy pontra fókuszálok, amit jobbom enged. El kell küldjelek. Nem maradhatsz itt. Nem veszíthetlek el. Nyöszörögve igyekszem feltornázni magam, de nem vagyok sikeres benne. - Miért vagy ennyire csökönyös és makacs? Éppen most kell a puccs? Pont most?!?! - fakadok ki, ép szemem elázik. Lehetséges, hogy a kelleténél feldúltabb vagyok, de az imént már bizonyította a Titán, hogy nem fog szarozni. Simán kinyírna. Simán kinyírna mindenkit. A Kapitányt is megölte, ki tudja még hányakat. Velem is végzett volna. Miért nem engeded, hogy megvédjelek? - Gamora!!?! - mintha egy nyamvadt hisztérika lennék. A hangom már szinte engem irritál. Könyörgőn nyújtóznék utána, de elfordul tőlem. Thanos már felénk lépked, én pedig nem tudom, hogy mit csináljak. A zöld nőszemély, az egész életem húzódik falként közém és az ocsmány hereállú közé. Felmorranok, próbálom feltornázni magam. Hallgatom szavaikat, de csak köpködöm a vért, erőlködöm. Görnyedten ücsörgök. Gamora háta mögül látom meg Hulkot és a fekete macska szerkós csávót, hogy megindulnak. Remélem ez utóbbi valami giga erős hős és képes egy pofán rúgással kinyírni ezt a rohadékot. Aztán meghallom a nő szavait és feltápászkodom térdelő helyzetbe. - Nem, kérlek... ne. - ez már a legkevésbé indulatos, sokkal inkább féltő és megadó. Gamora hirtelen elillan mellőlem, én meg csak arra eszmélek fel, hogy a fegyvereimmel tér vissza hozzám. Fél mosoly kúszik a pofámra, de ez is inkább csak erőltetett. Karom karjára simul, közelebb húzom magamhoz, amíg ő is engem cirógat. Az arcomat érinti, én meg csak nézem őt tehetetlenül. Küszködök a könnyeimmel. Tudjuk, mind tudjuk, hogy a Titán képes végezni velünk. És azt még el is viselem, ha meg kell halnom, de a szívem nélkül nem tudok élni. Hogy? Hogyan lehetne? Nem engedhetem, hogy megküzdj vele. És aztán minden felgyorsul. Követeli tőlem, hogy döntsek. Én pedig látom, látom, hogy Hulk és a fekete szerkós irtják a lila óriást. És tudom, hogy ha valakinek joga van hozzá, hogy kinyírja az Gamora. Meg a másik kék tesó, de jelen helyzet hiányában a zöldebbikre szavazom. Végül hevesen bólogatva arcára simítok kezemmel és könnyes tekintettel, indulatokról árulkodóan tápászkodok fel vele. Hallom Hulk üvöltését a szőke nőről. Carol is oda lett?! Ez a rengeteg veszteség pedig csak arra sarkall, hogy engedjem a nőt. Neki ott kell lennie. Neki bele kell döfnie a tőrét ebbe a rohadékba. - De ha valami bajod esik, esküszöm kinyírlak... - hangom érzékeny és groteszk a képe az ideges külsőmnek, a fájdalomtól dagadó belsőmmel. Aztán lelassul a kép, ahogy magamra hagy és becsatlakozik a Titán ölő trióba. Premier plánból nézem végig, hogy mit csinálnak. Esetlenül emelve fegyverem, hogy a hozzájuk érkező hatkarúakat irtsam. Valahol a lövéseim közepette pillantom meg Amerika Kapitány sprintelő(?) alakját. Ez a helyzet egy érthetetlen fintort fest a képemre. - Beszarás. - nyökögöm, majd Hulkhoz igyekszem, hogy segítsek neki a vakondképűek irtásában. - Hé. - pördülök mellé, kissé lassacskán. - Sajnálom a szöszit. - állok le egy pillanatra, hogy felnézhessek egyetlen épp szememmel a zöld óriásra. Rohadtul átérzem. Rohadtul. Jobban, mint elhihetné nekem. Nem is akarok belegondolni, hogy mit érez. Épp az ő gyászába kapaszkodva rohanok bele az ellenbe. Ez egy kicsit neki, egy kicsit mindannyiunk veszteségének szól. - Hol van Drax?!!? - indulatosan sokkolom a körülöttünk lévőket. Igyekszem elég hatékony lenni, ha kell fűtök, ha kell hűtök. (Egyébként elég menőn nézhetek ki fél szemmel, szóval Gamora remélem látod, milyen jó pasid van!)
Death follows him like a shadow.----------------------------
Láthatóan felkavarja Gamora jelenléte. A helyzet súlyosbodik. Morgós, sértett képet vág, ahogy szemtanújává válik, hogyan védelmezi a halandó mocskot kedvenc leánya. A kicsi bogara. Rosszallóan felmorran, ahogy végül szemtől szembe fordul vele a leányka. - Dehogy akartad te. Áruld el, nem hiányoztam neked? Nem morzsoltál könnycseppeket értem, kicsim? - szemöldökei szomorkásan felfutnak, mintha őszinte érzelmek villannának szemeiben. Közelebb lép, de csak egy egészen aprót. Fel nem foghatja, hogyan választhatja azt a nyomorult Quillt helyette. Képtelen elfogadni ezt. És bele is törődik, hogy meg kell ölnie a fickót ahhoz, hogy vissza nyerje azt a lányt, aki egykor volt. Gamorát nem bántaná. - Miért? - üvölt nyersen Gamora felé. - Miért olyan fontos neked az a féreg? - bök állával a sérült Lord felé, de nincs több idejük egymásra, ugyanis háta mögül T'Challa és Hulk hasítanak a közvetlen közelébe. Nem tud azzal foglalkozni, amivel igazán szeretne és ez bosszantja. Rettenetesen bosszantja! Hulk üvöltve kiált rá, de fogalma sincs a Titánnak, hogy miről beszél. - Carolt? Az meg ki? - tárja szét a karjait, de esélye sincs további magyarázkodást kérni, mert Hulk belerobban a lila testébe és megkezdődik a harc közöttük. Challa csatlakozik és olyan lendülettel vágják térdre a Titánt, hogy annak felfogni sincs ideje, hogy mi történik. Megnyekkenve, lefegyverezve zuhan előre. Elővenné a lélektőrét, hogy ledöfje vele valamelyiküket, de akkor Gamroa támadása elvonja figyelmét és teljes torkából üvölt, felvetve állát. A nyakába ugró zöld gyermeke miatt dühöng, próbál felnyújtózni érte, s hallja annak kérdését, ó nagyon is hallja. - Hogy veled lehessek... kicsim. - nyögi fájdalmasan, elkapva az összes támadást és aztán a nyakában ülő tőre torkába szúródik, amitől olyan erőteljesen felüvölt, hogy valószínűleg teljes Wakanda berezonál. A helyszínre érkező Roger Kapitányt pillantja meg fuldokló mozdulatai közben és arcán ott az értetlenkedése jele, miközben minden arcizma, minden testrésze rázkódik a fájdalomtól. - Gyermekem... - torkára mar szabad kezével, majd Gamorára pillant - mindegy, hogy ki és kik, hogyan és mivel sújtanak le rá utolsó pillanataiban, ő a zöld leányt figyeli.
Aztán előrezuhan a porba. A lila óriás termetes alakja porfelhőt kavar. Megnyekken és látszólag meg hal. Ám mielőtt még fellélegezhetnének a körülötte lévők, hirtelen torzulni kezd a teste. A Titán átalakul és a helyén egy zöld, idegen teremtés fekszik. Egy skrull... Skrull mester.
Ha pedig mindez megtörténik, ha már eltelik pár perc, hogy feldolgozhassák - hallhatják a Wakandai oszlop felől a mély bariton nevetését. Thanos, az igazi, a valós, a húsvér eredeti önmagában most érkezik meg, hogy véget vessen mindennek. Tekintete pedig megállapodik Gamorán. Derűs mosollyal az arcán. Hát eljöttél...
Master és minden egyes négykarú csupán Thanos eszköze a háborúban. Tudják, hiszen ezért születtek... ezért készültek. Hogy fegyverek legyenek annak kezében. Cseppnyi kétségük sincsen gazdájuk céljainak tisztaságában, semmi sem riaszthatja vissza őket, hogy beteljesíthessék sorsukat. Meghalni a Titánért. A legvégső cél minden outrider életében. Nem éreznek fájdalmat, félelmet, nem ismernek lehetetlent. Önálló gondolat és akarat nélküli mutánsok, akik nem állnak le, amíg be nem végzik rövid életüket. Legalábbis ez elmondható az alantas nágykarúakról, ám Master és hatkarú harcosai mások... Nem voltak betervezve az outrider programba. Végeláthatatlan zabálás után két karral gazdagodott testük, és belátták: ezáltal erősebbek lettek. Nem álltak le. Élő áldozatokat faltak fel, s ezzel intelligenciájuk rohamosan fejlődött. Master rátermettségével kivívta Thanos elismerését, és hatkarú társai engedelmességét. Már nem csak az ösztönei vezérlik, nemcsak az agyába írt parancs, hanem valamiféle láthatatlan kötelék, ami Mesteréhez köti őt. Bár gyakorlatilag nem érezhetne, mégis, mióta a hatkarúak táborát gyarapítja, örömét leli a mészárlásban, és kényszerezett teljesítési vágyat érez Thanos irányába. Megviseli, ha elbukik, és mindennél jobban vágyja a halált, melyben gazdájááért áldozhatja föl magát.
Ki akarja élvezni a Katona halálát. A Pilótát már Thanosra hagyta. Biztos abban, hogy a Titán kedvét leli a zsákmányban. Most arra az egyre szomjazik leginkább, amelyik megszégyenítette, és ezáltal megakadályozta, hogy feljebbvalója hiánytalanul elégedett lehessen Vezérrel. Bucky a gazdájára támadt, mialatt a hatkarú vezető gondjaira volt bízva. Kicselezték őt, s ezért mindennél jobban szomjazik ellenfee húsára. Lakmározni fog belőle, csontjairól minden egyes szövetet bekebelez tettéért. Ám előtte szevedni fog. Végig kell nézni, ahogyan felfalja legféltettebb Kapitányát. Megcsúfítja a holttestet, hogy senki más ne tudja, ki van a harci ruha alatt ezután. Fogai a még meleg húst érnék, amikor váratlan, és hatalmas ütést kap az alatta fekvőtől. - Meg...haltál! - kiáltja aféle, aki előételként szolgált volna a Fémkarú előtt. Nem élhet! Hiszen látta elernyedni Thanos acélos markában. Nem érzett életjeleket többé a testben. Miféle fekhely az, amely ilyenre képes?! Vicsorítva ront a Kapitányra, miután felocsúdott kezdeti megrökönyödéséből. Láthatatanná válik, bebiztosítva, hogy bevégzi, amit gazdája elkezdett, ám egy hűvös fémkar feszíti hátra testét, megakadályozva a mozgásban. A Katona!
Hiába kapálózik, olyan iszonyatos erővel találkozik bőre, és a hegyes kés pengéje, amilyet korábban még nem tapasztalt ezelőtt. Kemény koponyája felfogott már lövedéket, kardot, de ilyen erős találat még soha sem érte ezelőt. Száján elhal egy fájdalmas sóhaj, ahogyan megérzi az idegesen testet fején áthatolni. A belső szervek végérvényesen károsodtak. Látóközpontja azonnal megszűnik külső képet közvetíteni, majd lassacskán mozgatószervei is elernyednek. - Az oszlopot... már... aktiváltam... - sziszegi, miközben saját vérében fulldoklik, amely száját telítette. - Mind... elpusztultok végül. Ez... a hely... lesz... az...... új.. ottho..... - halnak el a szavak mocskos ajkain, s akár egy zsák, úgy hull a hideg csempére. Karjával megmagyarázhatatanul Gazdája felé nyúl, az utolsó idegrágások vezeti a végtagot. Majd annak mosolya az, melyet utoljára lát haldokló elméjáben, mielőtt végleg megszűnik létezni. Nem fél, nem remél... biztos abban, hogy úgy megy el, hogy fajának és urának sorsát bebiztosította az oszlop aktiválásával. Szövetségeseik gépbolygója végül bekebelezi az emberekét. Örömöt érezne? .. Utolsó sóhaj... Bevégeztetett...
|| 
