Mi jut az ember eszébe, ha meghallja a Hydra szót? Gonosz szervezet, ami világuralomra akar törni és stb. stb. Most mondom, egyáltalán nem, a szűk látókör adta hülyeség festi csak le ezt. Sok mindent tettünk, amit más eltusol, mi annyira nem, és megvannak a céljaink, de ennél árnyaltabba a Hydra, ami most már az egész világot beszövi. Keleten, Nyugaton, Európában, de még Afrikában és Ausztráliában lévő kapcsolatokat is kezdtem keresne. Mozgatni a köveket, hogy magunkhoz térjünk. Teli voltam tettrekészséggel és vággyal, melynek csak egy része volt a világuralom. A Hydrát akartam vezetni és a Földet élhetővé tartani, hogy ne legyen összeomlás. Ezért volt a csatahajós algoritmus, aki az emberek felét célponttá tette, pedig az még nem is az én zseniális ötletem volt. De nem maradhatunk le, nincs is jobb idő, mikor a Földön kívüli világ is jelentkezik, és Thanos pedig lefoglalja az igazságosztókat. Noha megjegyzem, Thanosszal nem osztozkodnék még jó magam sem. Kerestem a Földön kívüli kapcsolatokat, kisebb-nagyobb sikerrel, de ez nem jelenti azt, hogy fel is adtam. Nem állhatunk meg nemzetközi szinten, különben sosem lesz esélyünk sosem.
Ilyen tervekből fakadt, hogy elkezdtem a földi planétán is nézni a különlegeseket, noha pont most kezdtem elindítani a Hydra régebbi-újabbi programjait, hogy egyszerű emberekből több legyen. Alfa, Arctalanok, Árész, Anonymus. Genetikai és biológiai kísérletek, de volt, ami csak egy durvább kiképzésnek számított, nem dolgozhattam olyanokkal, akik még fegyvert sem tudtak fogni. Ez sem volt elég… Minek elégedjek meg a kisebbel, ha nagyobb után kaphatok is. - Főnökasszony! – futott a nyomomba egy szürke egyenruhás, mire felé fordultam és a kócos ábrázatomat próbáltam megregulázni. Hosszú éjszaka volt, nagyon hosszú… - New Yorkban – tolta elém a feldarabolt színes és fekete-fehér kameraképeket, amiket máris analizálni kezdtem. Egy kellemes, szép nő formálódott ki előttem. Legnagyobb eltérése maximum a haja lett volna, semmi különös, végül összevontam a szemöldökömet. Nagyon nehéz kiszűrni a földönkívülieket, folyamatos információszerzés szükséges, és így is a legtöbb csak gyanú. - Biztos? – ingattam a fejemet. Túl átlagos, túl emberi, mitől lenne ő több? - Hőfelvételek készültek róla, S82-esek által, mivel a nyilvántartásokban vagy nincs benne. – Újabb képet tolt elém, amin nem éppen egy átlagos emberi testhőkép nézett vissza rám. Hát igen, a Hydrának mindenhol vannak figyelői… Lehet, hogy kicsit személyes jogokat sértünk, de ezek sosem kerülnek nyilvánosságra, sőt, aki nem fontos, annak papírjait is kidobjuk. Muszáj szortírozni, hiszem milliárd mennyiségű embert képtelenség szemek előtt tartani, és még így sem elég, bár ily módon legalább a SHIELD a kezünkre játszik. - Meglátjuk – feleltem, ahogy átnyújtottam a képeket. Bizonytalan voltam még így is, de valahonnan jött, akkor honnan? Asgard, vagy még távolabb? Mekkora ez az univerzum, aminek olyan apró szegmensét ismerem, hogy vaknak érzem magamat. Zavart, őrjített a gondolat, amihez fel kellett nőnöm. No de ideje New York-ba jutnom… Megint. Újra. A szokásos körök, mindig ugyanazokat járom, hátha célt érek.
Zsúfolt volt a város, munkaidő után lehetett valamivel. Lol, én mindig dolgozom, micsoda munkamániás vagyok, pfff. Az út túloldalán ment a lány, nem csinálhattam azt, hogy neki ütközök és jéé beszélgessünk… Annyira snassz és túl semmilyen, nem mellesleg baromira gyanús és azzal megjegyezne… Oh nem, ennél jobb ötletem támadt, ahogy egy Hydra csapatot kirendeltem, hogy játszanak el egy színjátékot. Előfordulhat, hogy bedurvul a helyzet, és magam jutottam egy rendőr szerepébe. Ennyi ruhában is rég voltam, annyi szent! Ahogy pillanatok alatt kitört a káosz, én pedig egy perc késéssel kiérkeztem a helyszínre, hogy szegény ártatlanokat mentsem, közöttük a lányt, ha még nem tűnt el, miközben a „rabló-csapat” fesztivált rendez. Még egy kis ideig, a lánymellé kell jutnom, valamilyen módon… Remélem, nem kell még a sebesültet is eljátszanom… Könnyedén felvettem egy rendőr beszédstílusát, mozdulatait, kisugárzását. Khm, szolgálok és védek. Te nő, belépsz a játékba, vagy kimenekülsz?
New York.. Érdekes egy város, ahol az ember szó szerint mindennel tud találkozni. Ezért is tartom tökéletes terepnem ahhoz, hogy figyeljem az emberi viselkedéseket. Aztán van itt is olyan extrém helyzet is, amit szívesen ignorálok, ha van rá lehetőségem. S igazából.. Elég sok ilyen lehetőség van. Ám most csak úgy sétálgatok az utcán mindenféle ulticél nélkül. Haladok a tömeggel, ha van és figyelek a körülöttem lévőkre. Elég sok szem is fordul felém közben, hisz a kék hajam nem kicsit feltűnő jelenség. Pedig még visszafogottan is öltözködtem fel, ami azt illeti. Nem mintha különösebben zavarna, hogy az emberek megnéznek-e vagy sem. Ebben a városban sok, nálam sokkal furcsább szerzet is mászkál. Kinézet tekintetében. Ám még mindig vannak olyanok, akiknek a kék hajam erősen megbotránkoztató. Nyugodt kis sétámat egy ember zavarta meg. Fején maszk, hogy elrejtse arcát, sötét ruházattal megspékelve. Rabló, ha jól rakom össze magamban a dolgokat. S ez rövidesen be is igazolódik, ahogy még pár jön ki egy üzletből, ami előtt pont elsétáltam volna, jobban megnézve egy bank. Meglepetésemre engem ragadott meg túsznak. Arcomon enyhe meglepettség jelenik meg és az egyik szemöldököm enyhén felhúzom, ahogy fegyverét az oldalamba nyomva irányít egy furgon felé. Érzem a fogásán, hogy nem éppen egy ember az utcáról. Sokkal inkább, mintha valami tapasztalata lenne. Mintha valamilyen kiképzést kapott volna hasonló dolgokból. Érdekesnek találtam a helyzetet, így úgy véltem, hogy egy kicsit velük játszom, csak hogy lássam merre és miképp haladunk majd. Ám ezt a kis tervem egy rendőrnő zavarta meg. Nem mintha ez nem lenne szintén egy érdekes helyzet. Az egyetlen érdekesség talán az arcom némilegű érzéketlensége lehet. Viszont azt is érzékelem, ahogy a rabló, aki fog, kissé megrezzen a vörös hajú nő láttán. Apró mosoly jelenik meg az ajkamon, amit gyorsan elnyomok. Nem szabad ilyen helyzetben mosolyogni, azt hiszem. Dorgálom meg magam gyorsan.
∆ Hozzászólások száma :
80
∆ Tartózkodási hely :
♛ Unkown
A poszt írója ∞Sinthea Shmidt
Elküldésének ideje ∞Szer. 28 Márc. 2018, 08:41
Ugrás egy másik oldalra ∞
Play the game?
Celia & Sinthea
Hogy őszinte legyek, akár a saját embereimet is képes lennék megölni és ezzel ők is tisztában vannak, mint minden Hydrás. Persze, akkor szoktam, ha nagyon rájuk jár a rúd egy árulás képében, vagy valami hasonló. De most is… Jó, maximum megsebesíteném őket, de nem ez a cél, csak hogy a lány is lépjen valamit. Nyomást akartam kifejteni, akcióra-reakciót, de játszom én tovább, ha ezen múlik. - Kezeket fel! – ordítottam, miközben a rádión keresztül értesítést küldtem, legyünk már precízek, a valóságnak megfelelően hűek, hogy legyen értelme is az egésznek. Lőjek, ne lőjek? De igazság szerint nem ez volt a lényeg, hanem hogy az ismeretlen nőt nehogy elhagyjam útközbe, ha belemelegedek a szerepbe. De rég is voltam én megmentő szerepébe. Mikor is? Öhm… Bármennyire gondolkodok, úgy mint Sinthea, nem éppen tudnék felsorolni egy esetet is, mondjuk bázist már menekítettem ki, de az szükséges lépés, nem szeretem, ha a sok munka elvész és mindent kéne elölről kezdeni, mondjuk, nagyon is türelmes vagyok, időm, mint a tenger, de haladjunk is már! - Engedje el – meresztem a fegyvert, hogy sakkban tartsam, addig, míg erősítés nem jön, akkor lelőhetem, a többit a kiérkezőknek adva, addig a lány az enyém lesz. Könnyű és egyszerű, hacsaknem minden ötletet ő dob a sutába, de szinte mindent el tudtam képzelni, ha valóban természetfeletti. És erről nagyon is kezdett árulkodni valami. Nem különösebben ijedt meg, sőt, sehogy sem reagált, mintha ez neki semmis lenne, ilyen vagy a pszichopatákban van meg, vagy pedig azokban akik könnyűszerrel el tudnák intézni a helyzetet. Végül felfogom az ingert, röpke kép röpke momentum, de annyira ismerem az arcberendezkedéseket, annyira rá tudok hangolódni másokra, kivéve magamra, hogy észreveszem azt a halovány görbületet. Rutinos tekintet elől nem vész el még ebben a forgatagban sem. Nem akarod megmutatni magad? Ha nem, hát folytassuk. Felharsannak a szirénák, én pedig jóízűen kezdek mosolyogni, hogy a vége felé haladunk. Az embereim majd megoldják, ha akarják a helyzetüket, a rendőrség számukra nem probléma. Percek kérdése, már nincsenek messze. - Mondom engedjék el és tegyék le a fegyvert! – az egész ott hiúsult meg, hogy valóban többen voltak, nem állhattunk 5:1 arányban, miközben tényleg kisujjból intézhettek volna el, így egy kocsi mögé bevetődve kezdődött meg a fegyverharc, így egy picurnyi időre szem elől vesztettem a lányt.
× Remélem jó, ha nem, pm ×
∆ Hozzászólások száma :
108
∆ Tartózkodási hely :
Földön
A poszt írója ∞Celia Wickham
Elküldésének ideje ∞Hétf. 02 Ápr. 2018, 00:03
Ugrás egy másik oldalra ∞
Minél tovább vagyok ebben a helyzetben, annál abazurdabbá válik az egész. Eleve miért éppen engem ragadt meg? Mármint értem én, hogy kék a hajam és ezért eléggé feltűnő vagyok. Ez miatt könnyedén lehet, hogy ezért lettem én a választás. Vagy mindössze pont kellően közel álltam hozzá, ami szintén lehetséges. Vagy, eleve így tervezték. Igazából egyik lehetőség sem kizárt. S a férfi, aki egy pisztolyt nyom oldalamba, a legkevésbé tűnik olyannak, aki terv nélkül tesz ilyet. Ráadásul ez New York. Ki az az elvetemült, aki itt rabol bankot? Habár annyira nem hülye ötlet. Megfelelő sofőrrel, jól és könnyedén meg tudnak lógni, kihasználva a forgalmat. Ám attól még bennem van ez az érzés, hogy itt valami bűzlik. Mondhatjuk női megérzésnek, ha rendelkezem ilyennel egyáltalán. Aztán a rendőrnő ráförmedt a mellettem állóra, hogy kezeket fel. Ez mind szép és jó, mindössze egyedül van, míg ők vagy négyen. Úgy éreztem a mellettem álló férfin, hogy kicsit nem tudja, hogy mit tegyen. Amit kicsit érdekesnek tartom, hisz bankot rabolt és én vagyok a túsz a kezében. Így érdeklődve figyelem tovább az eseményeket. Továbbra fapofával, amit a többi ember nagy eséllyel a sokknak tudhat be. Pedig csak nem mozgat meg ez a helyzet. Végül a rendőr ismét elordítja magát, hogy tegyék le a fegyvert. Ám ez nem meglepő módon nem történik még és miközben szirénák távoli sikolya hallatszik, eldörrenek a fegyverek és tűzharc alakul ki. Kicsit érdekesnek találom, hogy a rablók nem igazán célozzák a rendőrt. Mármint felé lőnek, ezt látni, ám mégsem. Nem akarják megsebezni, mintha direkt lőnének így. Persze ez lehet azért is, mert így fedezékbe kényszerítik. Ám továbbra is ott az az érzés bennem. A gyanú, ami nem hagy nyugodni. Végül elvonszolnak egy szűk utcában, ahol futásnak erednek velem. Pár perc után, egy saroknál végül megunom és kitörők. Meglepetten néznek rám, majd kihasználva azt, hogy nem vagyok ember kiütőm őket. Egyet kivéve. - Csicseregj, vagy olyan fájdalomban lesz részed, amit elképzelni se tudsz. Ami rosszabb mindennél és mindenkinél. - mondom neki fagyos és érzelem mentes hangon. Halvány mosoly jelenik meg az arcán. Megrázóm a fejem és a következő pillanatban a férfi sikolya tölti be a sikátorokat. Megtudtam tőle amit akarta. Pechére nem élte túl. Így már csak a rendőrnőt kell megvárnom. - Tehát mit is akar ez a Hydra tőlem? - kérdem a nőt, amint befordul a sarkon, ha követ persze, amire mérget veszek.
∆ Hozzászólások száma :
80
∆ Tartózkodási hely :
♛ Unkown
A poszt írója ∞Sinthea Shmidt
Elküldésének ideje ∞Pént. 05 Okt. 2018, 16:44
Ugrás egy másik oldalra ∞
Play the game?
Celia & Sinthea
Egy áldozat ide, egy áldozat oda. Nem nagyon szokott lázba hozni a dolog. Mindenki pótolható. Más kérdés, ezzel nem minden Hydra vezető ért egyet, de Ők azért vannak, hogy engem tompítsanak, míg van kedvem. Azt hiszik, madzagon rángatnak, pedig én rángatom őket. Most, hogy ez közkatonának annyi, benne volt a pakliban, csak ezt nekik nem nagyon mondtam el. Néha jó a tudatlanság átka, de még milyen jó... A terv a mederben halad, a rendőrök jönnek, a csajt meg viszik. Ennél nem is kell nagyon több. Még kicsit lehet szórakozni, de nekem csak az kellett, az édes kis pofát elvigyék innen. Természetesen mentem utána, mert ha valóban az, ami vagy aki, vagy valami hasonló, akkor az a pár katona semmiség lesz neki. Mi ez egy természetfelettinek? No de Sin, ne játssz a tűzzel, mert megégeted magad. Az ismeretlennel mindig óvatosan kellett bánni, ki tudja mikor és hogyan reagál, ez volt az egyik, amiben jó voltam, könnyen hangolódtam másokra, apró jelekből táplálkoztam és váltam olyanná, amilyenné akartak. Mondhatni, kaméleon lettem az emberek között, és ezzel kihasználtam minden gyengeségüket. Egy embert könnyű, de egy természetfelettit? Hussanok a nyomukba, mikor már tudok, a töbit majd elintézik az emberek és a kiérkező rendőrök elől majd meglépnek, nem ez lenne az első alkalom, így nem nagyon aggódok. Az már inkább, hogy elhal a sikoly... Mire csak elhúztam a számat. 1:0 oda, sejthettem volna, hogy túl átlátszó neki az egész, de mi is Ő igazán? Sikeresen lebuktatta ezzel magát, ha eddig nem. Bájos mosoly jelenik meg az ajkamon, ahogy feltűnik, nekem szegezi a kérdést. Áhh, nem tudod? Miközben én azt is, hogy mikor kelsz, mikor fekszel le? Megfigyelés alatt tartottuk, ismerem a napi szokásait, még sem tudom, hogy mi ő. De bármikor elcsicseregheted nekem... Na, Sin, hálózd be! - Szomorú, hogy megölted - ráncoltam a homlokomat. - Nem volt rossz ember, remélem legalább a hullát eltüntetted. Nem ártatlan embereknek való, hogy ilyet lássanak, ha befordulnak az utcába - biggyesztettem le picit az ajkamat. - Mit szólnál egy kellemesebb helyhez? Nagy lesz itt mindjárt a nyüzsgés - biccentettem az utca felé, ahol már csak pár méter választotta el a rendőröket a helyszíntől. Rezzent egyet a telefonom, mely jelezte, a csapatom meglépett a színről. Nem tudnak zavarni minket. Ezzel felkarját megérintettem, máris elteleportáltam vele egy nyugodtabb New Yorki-i térségbe, már ha hagyta. Ott azonnal el is engedtem, mielőtt még a önkéntelen, védelmi reakciója csattanna rajtam. Felesleges pofonokat nem kérek. - remélem nem volt kellemetlen, ámbár az első mindenkinek elég furcsa szokott lenni.
×
((( ×