Penge és Eel

Ritka az olyan alkalom, amikor nem kell sokat dolgoznom egy kis infóért. Általában napokig járok az informátorok nyomában és hol vicsorgással, hogy ököllel győzöm meg őket arról, hogy érdemes beszélgetnünk.
Erőszakos vagyok?
Határozottan. De csak annyira amennyire szükséges. Ez a világ nem éppen arról híres, hogy kedvességgel és szép szavakkal bármi értékelhetőt is el lehetne érni. Hatványozottan igaz ez a megállapítás, ha az agyaras férgek is képbe kerülnek.
Szóval csak annyira vagyok kemény, mint amennyire a szolgák ellenállóak. Normál embertől nem is várnék semmilyen segítséget. Általában túl bambák ahhoz, hogy észrevegyék, hogy mi folyik az orruk előtt. Ha valami csoda folytán mégis veszélybe kerülne a vámpírvilág titka, akkor a Mystikos szekta benyúl kicsit a hírekbe, meg kidob a piacra még egy Alkonyatot és el van altatva a gyanú.
Ezeket figyelembe véve azért érthető, hogy mennyire emelkedik meg a szemöldököm, amikor a közelharcra is alkalmas kőkori mobilomra jön egy SMS egy tippel.
Ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Kevés olyan ember van aki tud ezeknek a vérszívó piócáknak a létéről és még kevesebb, aki mer nyomozni utánuk. Az olyan, aki meg tudja, hogy kihez kell fordulni már-már olyan ritka fajta, mint amilyen én vagyok.
Nehezemre esik elhinni, hogy valaki csak úgy jószántából rábök a térképre és ad egy célpontot. Ahhoz túlságosan szemét ez a világ.
Ráadásul az álneve is sokat sejtető. Ha szorulna a hurok, akkor tuti csak magamra számíthatnék.
Talán ő is egy másik vámpír, aki így akarja kiiktatni az riválisait? Vagy esetleg tényleg egy olyan ember, aki tud bizonyos dolgokról és azt is tudja, hogy kihez kell fordulni?
Nem tetszik nekem ez az egész, de ki kell találnom, hogy ki ez a tag és miként jutott el hozzám.
Ahhoz pedig el kell mennem erre a koncertre.
Magamhoz veszek néhány ezüst karót, két UV gránátot, egy pisztolyt és a kardomat.
A disznóbelezőm feltűnő ugyan, de nem a szokásos bejáraton fogok bemenni.
A felszerelésem kiegészítem még két flaska ezüst nitrát koncentrátummal is, majd az orromra biggyesztem a napszemüvegem és elmotorozok a megadott helyszínre.
A zene már egy háztömbnyire jól hallhatóan dübörög. Nem szeretnék maradandó halláskárosodást szenvedni így egy kis koncentrációval letompítom a fülemet.
Japánban tanultam ezt a trükköt az ottani vívómesteremtől. Már csak ezért megérni az embereknek kicsit jobban elmélyedni a meditációban.
Leparkolom a motort, majd bemegyek egy közeli sikátorba.
Egy könnyed ugrással a harmadik emelet magasságáig repítem magam, a tűzlétrát megragadva felmászok a tetőre, ahonnan nekifutásból átugrok kocsma tetejére.
Most jön a terep előkészítése.
Az épület tetején lévő víztározóba beleöntöm az ezüst nitrátot. Az oldat nem lesz halálos a vérszopókra nézve, de annyira bőven elég, hogy meg tudjam különböztetni őket a Csordától.
Kiállok az épület párkányára, majd leugrok a sikátorba. A földet érésem kecses, mint egy tornász talajfogása a gyakorlat végén. Egy ilyen esés egy átlagos halandó számára elég súlyos sérülést jelentene, de számomra annyi, mintha egy székről ugranék le.
Beleszagolok a levegőbe és az orromat egyből megüti a jellegzetes húgyszag, ami vámpírbűzzel keveredik.
Próbálok nem fintorogni, mert ez lesz a beugróm a klubba. Követem a szagot, ami egy ablakhoz vezet, Ha jól sejtem a mosdóé.
Nekirugaszkodok és elkapom a párkányt, majd behúzom magam az ablakon keresztül.
Innentől fog kezdődni az igazán érdekes része a dolognak.
Előszedem az öngyújtómat és meggyújtok egy guriga WC-papírt, amit a füstjelző felé emelek.
Az oltó rendszer az egész épületben kiold én pedig kilépek a mosdóból a kocsmába.
A közönség visítozva menekül, többen pedig fájdalmasan kiabálnak.
Az ezüst nitrátos víz olyan színt kölcsönöz a vérszopók bőrének, mintha jól megkapta volna őket a nap.
Kijelöltem a célpontjaim. Innentől kezdve jöhet a hamugyártás.



⁂

Penge és Eel

A színpadon álló banda látványosan agonizálni kezd, ahogy az ezüst-nitráttal felturbózott oltóvíz a bőrükhöz ér.
Meg sem lepődöm a dolgon.
A Kárhozottak királynője óta, minden harmadik agyaras a rocksztár trükkel próbálkozik, hogy könnyen csillapítsa a vérszomját és egyéb testi igényeit. Szánalmas és amatőr egy trükk, ha engem kérdezne valaki. A rocksztárok kapcsán már amúgy is csak a hedonisztikus drogfüggő képe lebeg az ember szeme előtt. Ezt még megfejelni a vérszívással és azzal a ténnyel, hogy a here-vámpírok nem tudják manipulálni az áldozat emlékeit.
Gondolom ezért hajtanak a szétszívott és alaposan betintázott gruppikra....
A kis szúnyogok még véletlenül se a tömeggel egy irányba kezdenek el menekülni. Okos kis rohadékok az már tuti.
Néhány lépésben neki futok, majd egy lendületes ugrással a tánctér felett húzódó árkád korlátába kapaszkodok és onnan tovább lendülök a lelógó lámpákra.
Tarzan módjára lengek be a színpad felé, majd egy kecses szaltóval ledobbantok a világot jelentő deszkákra és folytatom azoknak az átkozottaknak az üldözését.
A banda menedzselésével foglalkozó két tag jó ötletnek tartja, hogy megpróbáljon feltartani.
A folyosó teljes szélességét lefedve közelítenek felém és a tartásuk elég nehezen félreérthető.
Az ilyen esetekben nem érdemes tökölni, át kell venni a kezdeményezést.
Megszaporázom a lépteimet, majd jobb oldali falról lendületet véve egy Superman-ütéssel állcsúcson vágom az egyik fickót. Látványosan vágódik oldalra a feje, miközben nekivágódik a társának, én pedig hallok valami szakadásfélét is. Nagy valószínűséggel kiugrasztottam az állkapcsát a helyéről. A sokktól nem fogja érezni még vagy öt percig, de vigéckedni nem lesz ideje.
A támadás lendülete felborítja a másik fickót is, akinek a fejére már csak egy precíz taposó rúgást kell kiosztanom.
A két jómadár elintézése nem sok időt vesz el, de hallom, hogy közben a sikátorban álló kocsiba betuszkolják a vérszopókat és felbőg a motor.
Kicsit túl sok időt csesztem el a két szekussal.
Megszaporázom a lépteimet és miközben kirohanok az utcára előszedem a pisztolyomat.
Bár előnyben vannak, azért nem veszett még az helyzet.
Kirobogok az ajtón és célba veszem a kocsi kerekeit, majd tüzelek.
Nagyon remélem, hogy elég biztos volt a kezem ahhoz, hogy kilőjem a gumikat....



⁂

Penge és Eel

Utólag visszanézve, rálőni a kocsira nem volt éppen a legátgondoltabb dolog.
Kerülnöm kellene a hatóságokat, mint ördögnek a szentelt vizet, de most, hogy szólóban dolgozok lesz még néhány kezdeti botlás.
Az előre tervezés sosem volt az erős oldalam. Amíg élt, Whistler feladata volt a bonyolultabb akciók terveinek kidolgozása, az enyém meg a kivitelezés. Kell majd egy kis gyakorlat, míg leszokok az improvizációról.
Már a tűzgyújtás sem volt a legelmésebb dolog, amit ma elkövettem, de egy sikátorban eldörrenő lövés egy szórakozóhely közelében felhívja a yardok figyelmét.
Annyit sikerül elérnem, hogy lelassítsam a kocsit. Akármilyen jó a sofőr, a kanyarokban meg kell majd dolgoznia a kocsi irányításával és a jármű egyenesben tartása se lesz könnyű feladat a számára. Ez még egy vámpírnak is kihívás, nemhogy egy embernek.
Nem maradt sok időm hidegre tenni ezeket a Lestat utánzatokat, mert megüti a fülem a szirénák hangja.
Ha mázlim van, akkor még senki ne hívta a zsarukat és maximum a mentők fognak kijönni, de akkor sem lenne túlságosan jó dolog itt maradni, hogy magyarázkodjak. A hatóságok annak ellenére is nehezen vennék be a vámpírok létezését, hogy az egész világ látta már Thanost és tudnak a legfőbb varázslóról is.
Az kocsi után iramodok, majd  lendületet felhasználva elrugaszkodom és felugrok az egyik tűzlétra korlátjára. Csak egy annyi időre kapaszkodok meg, hogy összeszedjek annyi energiát, amivel folytatni tudom az utamat és keresztirányban a szemközti épület tűzlétrájára ugrok.
A két ház falra erősített korlátai között ide-oda ugrálva haladok előre a sikátorban.
Az utolsó ugrásommal egy kifeszített szárítókötelet célzok meg, majd azon körbefordulva egy szaltóval a kocsi tetején landolok.
Az ablakon kinyúló kezet megragadom és egy határozott csavarintással eltöröm.
A többieknek is tartogatok egy kis meglepetést.
Ököllel beverem a limuzin tetőablakát, amire a sofőr megint rálép a gázra.
A lendület majdnem leránt magával, de sikerül megkapaszkodnom a tetőn lévő lyukban és a másik kezemmel élesítek egy foszformagos UV-gránátot.
A bombát, bedobom az utastérbe, majd mind a két kezemmel megkapaszkodok és felkészülök a fényes villanás kontrollvesztésre.
Odabent annyira bepánikoltak, hogy eszükben sincs kiugrani a mozgó járműből, így foszfor által generált mű napfény gyorsan elintézi őket.
A kocsi kifarol, de mielőtt még felborulna egy hátra szaltóval leugrok róla és neki iramodok a legközelebbi sikátornak.
Ott csak néhány másodpercre állok meg, míg leellenőrzöm a telefonomat és felveszem a hozzá tartozó headset-et.
- Hallgatlak! - szólok a titokzatos jóakarómhoz, miközben leszedem az egyik aknafedőt
Jobb olyan helyre bújni, ahol a hatóságok nem keresnének. A bűzt le tudod mosni magadról, de a gyilkosság vádját már nehezebb tisztázni....




⁂

Eel & Penge ️️️️

Nem éppen a legelmésebb ötlet úgy belemenni ilyen akcióba, hogy nem tudsz egy árva szót sem az informátorodról. Még akkor sem, ha tudod, rutin melóról van szó és készülsz a meglepetésekre is.
Hogy is mondta Whistler?

"Készíts egy tervet! Kezd neki a végrehajtásának! Ne lepődj meg, ha valami elszaródik! Improvizálj!"

Perpillanat a "Valami elszaródik" résznél járok és nem sok esélyét látom annak, hogy megússzam rögtönzés nélkül a dolgokat.
- Nem kell kétszer mondanom! - mondom miközben leugrok a kanálisba
Nagy összegben mernék fogadni rá, hogy ha egy szimpla halandó próbálkozna meg ezzel a trükkel, akkor a combcsontjai körülbelül a vállöv magasságában állnának meg. Mármint abban az esetben, ha bele szeretnének állni egy ilyen zuhanásba.
Nagy szerencsémre nekem sokkal erősebb és tömörebb csontszerkezetem van, mint a Csorda bármelyik tagjának, így a földet érés után szinte azonnal tovább tudok menni.
- Mi a.... nézek hátra elharapva egy káromkodást, amikor meghallom a becsapódás hangját
Nem tudom, hogy mi vágódott rá a csatornafedőre, de az biztos, hogy még egy erőemelőnek is lenne problémája, ha arrébb akarná rakni.
Legalább tíz kiló aszfalttal vegyes beton zuhan a csatornába a nem várt erőhatás eredményeképpen, majd a következő dübbenés után az aknafedő fémes hangon csilingelve csapódik neki a csatorna padlójának.
Nem éppen jó előjel.
Nem várom meg, hogy leküzdje magát ide, aki ezt okozta és a rejtélyes jóakaróm utasításait követve vetem bele magamat a new yorki csatornarendszer bűzös labirintusába.
Egy szűkebb szakaszon megállok és gyorsan átvizsgálom magamat. Az övcsatomra ragasztva találok gomb elemnagyságú korongot. Az ujjaim könnyed mozdulatával ketté töröm, majd behajítom a szennyvízbe.
- Van tipped, hogy sikerült bepoloskázniuk? - mondom miközben tovább indulok
Ha válaszol is, nem értem mit mond a hirtelen feldördülő lövések hallatán, amik féltéglányi darabokat tépnek ki a falból.
A fickó elállja a tovább vezető utat, így kicsit trükköznöm kell.
Behúzódok egy befolyóba és elhajítok egy UV gránátot. Amennyire láttam sisakban volt, de merem remélni, hogy az ilyen helyzetek ellen nem véd a fejfedője.
A villanás után egyik kezemben a géppisztolyommal, másikba a kardommal cikázva felé irdamodok.
Az ilyen szterodidon hizlalt szuperlények nem éppen a legjobb reakcióidővel bírnak.
Zavarásként megeresztek néhány sorozatot, hogy elvegyem a kedvét a Shcwarzeneggerkedéstől, majd elbukfencezek mellette.
A gurulás közben felállva egy vágással az Achilles inát célzom. Nem túl szép taktika, de meg kell próbálnom lerázni magamról. Úgy meg, hogy nem tud lábra állni vajmi kevés esélye van a sikeres üldözésre.
Nem nézem, hogy sikeres volt-e a támadásom, hanem őrült iramot diktálva sprintelek tovább követve a megadott útvonalat.
- Iparkodj az infókkal! - szólok a fülesbe
Nagyon remélem, hogy nem fogom túlságosan megbánni ezt a melót...

Eel & Penge ️️️️

Nem éppen azt választ és azt az eredményt kaptam, amire számítottam. Nem nagyon törődök vele, mert sosem a "mi lett volna ha?", hanem a "miként győzhetem le?" kérdés az amire a választ szoktam keresni.
Perpillanat úgy tűnik, hogy a nyakamban loholó szteroidhegy páncélját át tudom bökni, de akkora mázlim nincs, hogy kicsit lelassítsam.
Ellenben arra rájövök, hogy valami igen savas cucc kering a páncélon belül.
Nem húzom tovább az időt, mert még mindig az a prioritás, hogy ne hagyjam itt a szemfogamat.
Futás közben meghallom a hátam mögött felugató géppuskák hangját, ami azt jelenti, hogy még legalább két defektes Kai Green utánzat csatlakozott a buliba.
Nincsenek illúzióim ennyi nagy kaliberű fegyver össztüzét illetően, így amint lehet lefordulok.
A mellettem elsüvítő töltények egy bontógolyó hatásfokával aprítják a falakat.
Nem nagyon lennék annak a helyében, akinek a tatarozást kell majd finanszírozni.
- Azt mondod, hogy én leszek a Gyalogkakukk ők meg a Prérifarkasok?- vakkantok bele a fülesbe - Nincs néhány gázcső a környéken amit túl tudnál terhelni és rájuk omlasztani az alagutat?
Ezeket a pofákat vagy csapdákkal kell leszedni, vagy pedig el kell menekülni előlük. A közvetlen összecsapás csak annyira lenne ostoba ötlet, mintha az ember önszántából ciánt inna.
Valamennyire nyugtat a tudat, hogy nem a végtelenségig fogok fogócskázni ezekkel a hegyomlásnyi fogdmegekkel és kapok majd némi segítséget is.
Bár nem tudom, hogy miféle erősítésre gondol Eel.
Az olyan kaliberű pofákra, mint a Bosszúállók nem is számítok. De néhány nehéz fegyverzetű tag elég lenne ahhoz, hogy fordítsunk a kockán.
Szélsebesen rohanva, gyakran irányt váltva megyek a megadott pont felé és nagyon remélem, hogy egy kósza golyó sem kap el...

Eel & Penge ️️️️

A fülesből hallatszó torzított hangú ritmikus kattogás hallatán nem kell sokat gondolkodnom, hogy az arctalan társam most veszettül püföli a billentyűzetet, hogy kiharcoljon nekem pár másodpercnyi időt, ami alatt fellélegezhetek.
A vámpíri behatás a szervezetemben lehetővé teszi hogy letagadjak vagy három X-et az életkoromból, de ez a folyamatos rohangálás azért belőlem is kiveszi az energiát.
Ez leginkább abban nyilatkozik meg, hogy a vérszomj jól ismert érzése lassan settenkedve kezd eljutni az agyamhoz.
A hangos, fémes dübbenés azt jelzi, hogy Eel-nek sikerült levakarnia rólam az izomagyakat.
A terem, ahova értem, valami összefolyó lehet és elég nagy alapterületű ahhoz, hogy akár több ilyen melák ellen harcolva is legyen helyem mozogni.
Így már annyira nem tűnik egy esélyesnek a helyzet, de még mindig észnél kell lennem, ha nem akarom itt hagyni a szemfogamat.
A nyugalmamat két golyó zavarja meg, amik mintha tudatosan felém gurulnának. A kezem már fél úton jár a kardmarkolat felé, mire az agyam feldolgozza az új információkat, miszerint bármik is legyenek segíteni jöttek.
- Ezzel mozgásképtelené fogjuk tenni őket? - kérdezem Eelt, miközben a játékszerei valami fegyverszerűséggé alakulnak
Egyre inkább olyan érzésem van, mintha egy nagyon elszállt japán cyberpunk videójátékba keveredtem volna. Genetikailag tunningolt ölőgépek, alakváltó drónok. Már csak egy frekvencia-penge, meg egy épületnyi nukleáris csatapáncél hiányzik ahhoz, hogy teljes legyen az öröm.
Magamhoz veszem a pisztolyt és várom, hogy az első emberhegy áttörje a választófalat.
Az acélt érő csapások egyre hangosabbak, így kiélezett érzékekkel együtt sem biztos, hogy mindent úgy hallok, amit nekem mond. Válaszolni meg végképp nincs reményem, mert az ütések zaja sokkal hangosabb, mint az én szavaim.
Nem kell sokat várnom, hogy az egyik átverekedje magát a terembe. Láthatóan azért ez már kicsit megizzasztotta, de még így is olyan lendülettel jön felém, mintha rajtakapott volna az anyjával.
Célra tartom a fegyvert és úgy lövök, hogy a savnak a lehető legjobb esélye legyen reakcióba lépni a vízzel.
Remélem ezzel legalább annyi időre ki tudom vonni a forgalomból ezt az ogrét, hogy a másik két haverját is le tudjam kezelni és leléphessek innen.

Eel & Penge ️️️️

Bár az oldal túloldalán lévő fickó már nem egyszer szolgált rá a bizalmamra az elmúlt húsz percben, mégis ott zümmög a fülem mellett egy zavaró szúnyog, ami azt duruzsolja, hogy nem feltétlenül jó ötlet vakon követni a pofa utasításait. Meglehet, hogy most segít, de nem tudni, hogy mik a hosszútávú céljai. Még az is megeshet, hogy vámpíroknak dolgozik és csak kihasznál engem annak érdekében, hogy az egyik rivális csoport meggyengítse a másik területét.
Alapesetben nem tépelődök azon, hogy vámpírt kell ölnöm, de általában ezt úgy szoktam csinálni, hogy ne hozzak helyzetbe egy másik vérszívót az áldozataim gyors és hatékony elhamvasztásával.
De jelen esetben nem árt, ha a rövidtávú céljaimat tartom szem előtt, ami momentán az, hogy túléljem az embernyi gépfegyverekkel hadonászó ogre vámpírok rohamát. Ehhez pedig szükségem lesz az Eel által biztosított segítségre.
A lövéseim egész szép arányban találnak és ahogy látom a vonal túloldalán ülőnek igaza volt a kémiával kapcsolatban is. Mintha királyvízbe áztatnák a melákot, úgy sistereg a szennylével reakcióba lépő sav.
Megereszt pár kósza lövést, de a rá zúduló víz nem tesz túl jót se az egészségi állapotának, se a célzókészségének.
Kihasználva, hogy a figyelme elterelődött rólam, a hátába kerülök és a kardom egy gyors vágásával elmetszem a fegyverhez csatlakozó csövet.
A biztonság kedvéért még  lövök néhány lyukat a páncéljára, élvezhesse még egy ideig a savfürdőt.
- Asszem ennek meszeltek. - szólok bele a fülesbe - A másik kettő gondolom nem fog ennyire könnyen bedőlni a dolgoknak. Van ötleted ellenük?
Bár nincs sürgetés a hangomban, de örülnék neki, ha gyorsan tudna válaszolni a kérdésre. Nem kell hozzá sok idő, hogy a Andre az óriás maradék két vérszopó leszármazottja, a nyomomba eredjen.
Az meg, hogy nagyon végképp nem jelenti azt, hogy hülyék. Valószínűleg rádiókapcsolatban voltak egymással és tudják, hogy mire várhatnak.
Szóval jelen pillanatban bármilyen ötletre nyitott vagyok....

Eel & Penge ️️️️

Egyre inkább kezdem úgy érezni magamat, mintha egy lsd-vel megturbózott retro cyberpunk akciófilmbe kerültem volna.
Sikerült legyűrni az egyik gorillát és van kilátás arra, hogy akár ép bőrrel is el tudjak tűnni innen.
Viszont ha nem akarom megkockáztatni, hogy ezek a szteroidhuszárok nekiálljanak szétszedni a fél háztömböt, akkor még el kell töltenem egy kis plusz időt idelent.
Az emberek elkötelezett védelme már sok esetben jelentett plusz munkát, de csak nagyon kivételes esetekben nem a nehezebbik utat választottam, tehát kénytelen leszek még egy kicsit fogócskázni.
Ha nem ott lennék ahol, talán még szórakoztatna is, ez a retro-futurisztikus hologram és annak ábrázolásmódja, de így csak igyekszem megjegyezni az útvonalakat és a melákok elhelyezkedését.
Amikor egy kicsit szakadozni kezd a kép, akkor még az előtt ösztönösen megrázom a fegyvert, hogy Eel erre felszólítana.
Az a tény már kicsit jobban kedvemre való, hogy nem csak a kardommal és néhány kisebb kaliberű lőfegyverrel kell majd átküzdenem magamat ezek a két melákom.
- Ne kockáztassunk túl sokat. - mondom ahogy a fejembe vésem az útvonalakat - megyek a második ponthoz, magamhoz veszek valami komolyabb csúzlit, elintézem ezeket a melákokat és utána eltűnök innen.
Gyors léptekkel elindulok az adott irányba és közben pásztázom a terepet, nehogy véletlenül befussak az egyik Ogre Arnoldba.
Néhány percnyi futás után már ott vagyok a kettes csatlakozási ponton és az ott hagyott fém láda tartalmát vizsgálom.
Egy rohamkarabély, négy tárnyi foszfor magú páncéltörő lövedékekkel.
Nem hétköznapi csúzli az már biztos.
Kezdem azt hinni, hogy Eel-nek egész komoly kis hátországa lehet, ha olyan dolgokat megengedhet magának.
Magamhoz veszem a fegyvert, betárazok, majd a tartalék tárakat pedig elteszem a töltényövembe.
Leellenőrzöm a góliátok mozgását a térképen, majd elindulok az első csatlakozási ponthoz közelebb levőhöz.

Black Dog

Ahogy szokták mondani, mindig akkor keresnek, mikor nem számít rá az ember lánya. Éppen egy remek Aukcióra készülődtem, mikor a csipogómon megjelent Eel száma és a fülesen keresztül már mondta is a feladatot, mire felocsúdtam volna. Kicsit meglepett a késői óra, de tudom, hogy nyomos okkal hív és nem véletlenül. Ha emberéletekről van szó, nem késlekedhetek.
-Rendben, Eel. Megteszek mindent, ami tőlem telik. – szedelődzködtem azonnal, ahogy letettem a telefonomat.
-Mit vegyek fel?- álltam tanácstalanul a gardróbom felett, de aztán egy merészebb piros mellett döntöttem, ami megfelelhet a célra. Amint elkészültem, a garázsból ki is hajtottam a megadott címre. Ahogy mondta Eel, tényleg zsúfoltság volt az utcán. Amerre néztem, mindenhol rendőrautók és egyenruhások sorakoztak. Nem is gondoltam volna, hogy ennyi rendfenntartót vezényelnek ki erre a sugárútra, de mindent el kell követnem, hogy sikeresen eltereljem a figyelmüket, ezzel segítve a küldetést. Szépen leparkoltam az út közepén és úgy tettem, mint aki eltévedt az autójával. Sokat nem is kellett várakoznom, mert elég volt a Bentley-mel megállnom, s vagy egy tucat Férfi lépett mellém, hogy segítségemre legyen. Nem igazán igyekeztem kiszállni a kocsiból, de még így is többen csődültek a közelembe. Magamban azért elmosolyogtam, hogy mennyire „kiszámíthatóak” a Férfiak reakciója egy pár csinos láb megvillantására. Normális esetben nem vagyok ilyen kihívó, de most szükséges a női bájaimat bevetni a célom eléréséhez. Tudom azt is, hogy nem tarthatom fent végtelenségig a forgalmat, de ha legalább tíz percet tudok ezzel nyerni a Társaimnak, akkor mindent el kell követnem, hogy segítsem őket. Az elterelésem talán jól sikeredett, amit nagyon remélek. Közben kaptam pár telefonszámot és vacsorameghívást, de ahogy elérkezettnek láttam az idő múlását, lassan elhajtottam mellőlük. Talán sikerült annyira feltartanom a „forgalmat”, amennyi elegendő nekik. Szépen mosolyogva megköszöntem az útbaigazításaikat és elindultam egy közeli mellékutcára, ahol majd további utasításokat várok Eel-től. Biztos vagyok benne, hogy lesz még ma estére feladatom, mert ennyire „egyszerű” nem szokott lenni a dolgom, ha megkér valamire. Kíváncsian lesem a további üzenetét, és csendben várakoztam leoltott lámpákkal egy közeli  parkolóban.  Már jócskán besötétedett, ami most jobban kedvez a „rejtőzködésemre”. Az Aukciónak már biztos vége, de majd a legközelebbire elmegyek, ha nem jön közbe semmi. Legalábbis ezt tervezem, de ismerem már Eel-t, hogy annyira ne éljem bele magam a programjaimba. Ahogy ezen járnak a gondolataim, mintha üzenet érkezett volna, amire várok. De aztán lehet, hogy csak a közeli házból hallok valami neszt. Még szerencse, hogy a csomagtartóban tartok egy táskát minden eshetőségre, lehet, most is hasznát veszem, csak tudjam mi lesz a következő lépés. De addig is, türelmesen várakozom.

zene |  megjegyzésed

⁂

Eel & Penge ️️️️

Hibrid mivoltomnak köszönhetően egész jól bírom azt a fel-alá futkosást, ami a szteroidhegyek legyőzőséhez kell, de még így is megfordul a fejemben, hogy ha ennek vége, akkor dupla adag szérummal és három liternyi fehérje shakekel heverjem ki ennek a kalandnak a fáradalmait.
Az egymást gyorsan váltó lábaim akaratlanul is felverik a tócsákba gyűlt vizet a szennyvíz csatorna szervizjárdáin, ahogy második ponton található fegyverláda felé haladok.
Nem reménykedek abban, hogy valami igazán nagy kaliberű csúzli fog ott várni, de abból kiindulva, hogy Eel robotdrónjai képesek voltak fegyverré összeállni, számítok rá, hogy néhány igen hasznos kütyüvel fogok gazdagodni, amik segítenek leszerelni a mutáns Arnoldokat.
Néhány kanyar után meg is érkezem a megadott helyre, ahol egy ezüstszürke táska vár. Az engem ábrázoló, táskát díszítő stilizált arckép kétséget kizáróan jelzi, hogy nekem szánták a benne lévő dolgokat.
Felkattintom a zárat és sorra veszem a nekem szánt ellátmányt. Nyugtáznom kell, hogy Eel piszkosul jól elvégezte a rólam szóló házi feladatot, mert mindenféle olyan cuccot küldött le, amivel nagyban megkönnyítheti a dolgomat és amit olyan könnyedséggel kezelek, mint óvodás az építőkockát.
Az övemre akasztom a Whistler tervei alapján készült összehajtható bumerángot, a fegyverembe pedig betárazom az acélköpenyes páncéltörő foszfortöltényeket.
Ami már-már majdnem meghökkent, hogy a csomagban ott van még egy csutorás inhaláló is.
Amikor Romániában jártam ez a cucc még csak ötlet volt és azóta sem nyúlt hozzá senki. Legalábbis én így hittem.
De most nem érek rá ezen ámélkodni. A számba kapom a csutorát és letüdőzök egy adagot a porlasztott szérumból. Ahogy az anyag felszívódik a hörgőimben úgy érzem magam, mintha belém nyomtak volna egy nagy adag serkentőt.
Végszóra Eel is beleszól a comlinkbe és vázolja a további tennivalókat.
- Tegyetek meg mindent, hogy lelassítsátok a kopókat. - válaszolok neki, majd mozgásba lendülök - A két melákot elintézem.
Gyors léptekkel közelítek ahhoz a járathoz, ahol az közelebb eső góliát rohasztja a levegőt, miközben előkészítem a bumerángot. Amint elérem a dobás távolságát a közvetítőcsövet megcélozva eldobom a fegyvert. Az süvítve szeli a levegőt, átvágja a vezetéket, majd visszatér a kezembe.
A melák üvöltözve próbál felém fordulni, de fájdalmában féltérdre rogy, majd teljesen elterül.
Nincsenek illúzióim, hogy másik meghallotta-e az üvöltést, így az uzit készenlétbe helyezve várom, hogy melyik irányból hallom meg a földrengető léptek zaját.

Eel & Penge ️️️️

A hulknyi méretű vámpír végül kiszenved és elporlad, a bumeráng pedig felém a röppályája visszatérő szakaszába kezd és egyenesen engem céloz. Egy oldallépést teszek és amikor elhúzna mellettem a jobb kezemmel után kapok és megállítom a lendületét.
Összezárom a két szárnyát, majd az övemre akasztom a fegyvert.
Végszóra megérkezik az utolsó melák is. Stílusosan egy körvonalait felvevő a lyukat hagy a falban, ahol dühödt üvöltéssel áttör a kikopó habarcs miatt egyre kisebb kohéziós erőt gyakorló téglarakáson.
Úgy üvölt fel, mint egy felspanolt szörnyeteg valami elfuserált fantasyből és a fegyverét nem is használva dühödten ront nekem.
Nem sok kedvem van ahhoz, hogy felkenjenek egy falra, főleg nem azután, hogy felszusszanhattam egy kicsit a  kergetőzésből és beszedhettem egy takaros adag szérumot.
Egy csavart ugrással térek ki a felém tartó monstrum útjából és a földet érés után megsorozom a páncéltörő golyókkal.
A töltények úgy mennek át a mellkasát védő védőpajzson, mintha celofánon lőttem volna át. Méretes lyukat fúródnak bele a gorilla méretű vámpír holt húsába. A buli csak most kezdődik a mocsadék számára.
A töltény foszfort tartalmazó fejében megindul a kémiai reakció és páncél lyukaiból majdnem a nappali fény erejét túlszárnyaló, kékes fénynyalábok törnek elő.
Olvastam már, hogy miként nézhet ki a spontán öngyulladás, de élőben látni egy ahhoz hasonló eseményt egészen más.
Az óriás bőrének azon részei, amiket nem takart a páncél egyre világosabbak lesznek, mint egy egyre fényesebben égő tábortűz égne a belsejében, majd elkezdenek felrepedezni és füstöt eregetni magukból.
Végül a bőr teljes egészében meggyullad és a góliát keserves üvöltések között lesz a belsőjét emésztő láng martaléka.
A jelenet végeztével Eel elektronikusan torzított hangja recseg a fülembe. Fegyveresek jönnek, alacsony testhőmérséklettel és feltehetőleg csigalassú pulzussal.
- Egy ilyen bunyó után kell egy kis levezetés. - húzódik zord mosolyra az arcom, miközben ellenőrzöm annak a felszerelésnek a maradékát, ami azelőtt is nálam volt, mielőtt Eel cuccait magamhoz vettem
Marad még egy UV-gránátom, ami tökéletes lesz arra, hogy egy fedezzem magam addig, amíg olyan közel nem kerülhetek hozzájuk, hogy a fegyverem lőtávban legyen.
Már hallom is a tócsákban csattogó lépteket, amint felém közelednek. Szinte gondolkodás nélkül fordulok az irányba és az élesített gránát már repül is.
Bár mezei vámpírok, de nem ostobák. Amint rájönnek, hogy mi repül feléjük, máris fejest ugranak a csatorna közepén folyó szennyvízbe, hogy valamennyire védjék magukat.
Ez alatt az idő alatt én őrült tempóban sprintelek feléjük és nem hagyományos genetikámnak köszönhetően nem okoz gondot a nagy távolság lefutása.
Mire a vámpírok felbukkannak a víz alól, már célra tartva ugat fel az Uzi a kezemben és négy apró sorozattal kínálom meg a vérszopók homlokát.
Úgy omlanak hamuvá, mintha rég porladó üres bőrből lennének és a maradványaikat elsodorja a lassan hömpölygő szennyvíz.
- Végeztem a négyessel. - közlöm Eel-lel - Ha nincs más dolgom idelent, akkor indulok a kivonási pont felé.
Gyors léptekkel indulok a holotérképen megjelölt hely felé.
Már épp ideje kimásznom ebből az orrfacsaró bűzből.

Black Dog

A parkolásom kicsit hosszabbra nyúlt, mint gondoltam, de türelemmel várom Eel utasításait. Az elterelő hadműveletem sem olyan mértékben volt sikeres, ahogy kellett volna, de talán egy kis időt tudtam szerezni a Férfinek. Eel nem szokott bő beszédű lenni a munka során, de most valamiért kihallottam a hangján az aggodalmat. Lehet, hogy a Rend Őreit fel tudtam tartani annyira, hogy akit várok, az megérkezik. Az utasításait követve hallgatom a rendőrségi frekvenciát és figyelek. Az már biztos, hogy hamarosan megérkezhet, akire várok és kivihetem innen. Sok információt nem tudok kivenni a kódolt üzenetekből, de abban biztos vagyok, hogy ez a nagy hatósági kivonulás nem véletlen.
- Rendben. Intézkedem valamit, Eel. Az elterelést megoldom. Továbbra is itt várakozom, míg ide nem ér a Célszemély. Remélem azért nem órák múlva léphetünk le innen...
A várakozásom közben egy érdekes infót juttatott el hozzám a Társam. Azt biztosra vettem, hogy nem lesz egyszerű elirányítanom a Közeget, de pár „bejelentéssel” elég távol tudtam küldeni őket, ahogy a rádiójukban hallottam. Pár gyanús személyre hivatkozva jelentettem be az észrevételemet és hamarosan ritkulni is kezdtek a villogó fényű járművek a közelből. Arra meg nem igazán számítottam, hogy vérszívók jelennek meg a közelben, de igyekeztem megtartani a hidegvéremet. Még nem találkoztam Vámpírokkal, de nem is nagyon szeretnék. Viszont akire most várok, az valami más… Hogy jobban teljen az idő, információkat olvasok a mostani személyről, aki nagyon is hasonlít szerintem hozzájuk. Ahogy telnek a percek, úgy dobog a szívem egyre hevesebben, mikor neszt hallok a kocsi oldala felől. Nem tudom, hogy az érzékeim csalnak most meg, vagy éppen ellenkezőleg. De szeretnék gyorsan indulni innen, ahogy csak lehetséges.

zene |  megjegyzésed

⁂

Eel & Penge ️️️️

Erőlködés és mindenféle lihegés nélkül tartom a közepes tempójú futást, ami egy olyan ember számára, aki nem rendelkezik hibrid genetikával egy ínszakasztó sprintnek tűnne. Ennyi előnye legalább van annak, hogy a Frost által kikísérletezett mesterséges vámpírság egyik mellékterméke vagyok.
Bár mint az elmúlt körülbelül fél óra eseményei mutatják mindig akar valami, amit még én sem tudok teljesen egyedül legyűrni.
Bár még eddig nem láttam az arcát és a hangját is csak súlyos torzitásban hallhattam, de úgy tűnik, hogy Eel a titkolózó természete ellenére is hasznos szövetségessé válthat.
Teljes mértékben pótolni semmikép nem fogja Whistlert, de a technikai és elektronikai szakértelme sokat segíthet abban, hogy hatékonyabban végezzem a munkámat, mint egyedül. Az új kütyüi pedig határozottan könnyebbé teszik az életem vadászaton kívüli részét is.
A szennyvízcsatorna padlójáról elrugaszkodva kapaszkodom meg a kürtőből kivezető létra egy fokában és elkezdek mászni felfelé.
Eel további utasításai ekkor érkeznek zúgnak fel a fülesemben.
- Ne spirázzuk túl a dolgot. - mondom két létrafok között - Jó lesz az, amit te fogsz enni. A fokhagymát meg ne spórolják ki belőle.
Nem kenyerem a humorizálás és főleg nem szoktam a társaság közepe lenni, de egy hangyányi emberi reakció talán segít abban, hogy ne csak egy kilencven kilós pofozógépnek tűnjek.
Apróság ugyan és nem csorbítja a sztoikusságomat, de ha hosszabb távon akarunk együtt működni, akkor nem fog ártani, ha a semlegesnél kicsit barátibb viszonyt ápolunk.
Könnyedén tolom félre a nehéz csatornafedőt és mászik ki az utcára. Jól lett megválasztva a helyszín. Egy sikátor jellegzetes, klausztrofóbiás képe tárul elém, a Csorda rendfenntartóinak pedig nyoma sincsen.
Akárki is legyen valójában, Eel piszkosul érti a dolgát és jó szervezőkészsége van.
Nem lep meg, hogy még bámészkodókkal se találkozok, miközben el nem érem a furgont.
A jármű jellegzetes feketesége egy pillanatra még el is szórakoztat. A sötétített üveg, a mattfekete festés nagyon gangsztás hangulatot kölcsönöz neki és le merném fogadni, hogy a lámpákban is három fázisú izzók vannak beszerelve, ha esetleg egy vámpírokkal tömött helyen kellene gyorsan utat csinálni.
A terepen lévő másik társamnak nyoma sincs, így beülök a furgonba és elkortyolgatok egy palack vizet, amíg megérkezik.
Néhány perc múlva egy szemrevaló hölgy jelenik meg elég figyelemfelkeltő ruhában.
Biccentek neki üdvözlésként, majd behúzom a furgon ajtaján.
- Penge. - mutatkozok be neki lényegre törően, mielőtt a vezetőülés háttámláján lévő monitor megelevendik
Egy fiatal néger kölyök arca jelenik meg, de a hangja a látszólagos korát meghazudtoló határozottságot sugall.
- Ne feszülj rá. Egész pofás munkát végeztünk. - mondom ahogy a felbrummog a kocsi motorja és mintha csak egy láthatatlan ember vezetné, a jármű magától elindul

Black Dog

Nagyon lassan telik az idő a várakozásban. Szinte minden neszre figyelek, és nyitva tartom a szemem. A sötétedés már majdnem teljes, és a lámpákat lekapcsoltam, így kevésbé látok. Mondjuk, én sem vagyok feltűnő, egy fehér Bentley -vel, de igyekszem meghúzódni, míg megérkezik, akire várok. Később egy ajtócsapódásra leszek figyelmes, kissé távolabb lévő Furgonnál. Még várok pár pillanatot, hogy megbizonyosodjak arról, hogy nem jár erre senki és kiszállok a kocsimból, megközelítve a parkolóban álló autót. Valakit látok benne ülni, de amint közelebb érek, már nyílik is ki az oldalajtó, és egy sötétbőrű Férfi üdvözöl. Gondolom, hogy ő az a valaki, akire vártam eddig, és örülök, hogy végre megérkezett.
-Örvendek, Penge!- nyújtom felé a kezem. –  Car vagyok. – mutatkozom be én is, röviden. Majd amikor a monitoron felvillan Eel arca, egy mosoly suhan át az ajkamon. Bírom a stílusát a srácnak, mindig tudja, mikorra időzítsen. Csendben hallgatom a beszélgetésüket és figyelek mi lesz a következő lépés. Bár ahogy itt várakoztam, meg is éheztem. Nem csomagoltam magamnak szendvicset, bár nem tudhattam, hogy meddig kell várakoznom. Most egy egész hamburgert be tudnék vágni, de azt hiszem, hogy az még odébb van.  Főleg, hogy magától beindult a motor a furgonban. Remélem nem Eel trükkje, mert nem szívesen hagynám itt a Bentley-met a város szélén…
De úgy látom, hogy erre minden esély megvan. Majd kap tőlem, csak találkozzunk! Sokkal jön már nekem. Húzódik mosolyra a szám, ahogy elképzelem mit fog kapni tőlem, ha a kocsimnak valami baja esik.
- Eel.... a kocsim? - teszem fel végül a kérdésem, mert nem úgy tűnik, hogy ezt számításba vette.

zene |  megjegyzésed

⁂