Gregory & Crystalia

Two shots of whatever

New York apránként vedlette le magáról a pusztulás nyomait, hegein lassacskán új bőrként emelkedtek az épületek, melyek a semmivel váltak egyenlővé az őrült titánnal vívott keserű ütközet alatt. A filmekben sosem mutatják a megsemmisülés utáni felépülés folyamatát, a szalag többnyire egy napfelkeltével ér véget, ami a reményt szimbolizálja valami vészesen sekélyes módon. Ez volt az első alkalom, hogy találkoztam ilyen mértékű káosszal és dekadenciával, természetes módon az én sejtjeimbe is beleette magát a sürgető sóvárgás a régi egész iránt… így ajkaimon alig látható mosollyal szemléltem, hogyan kapaszkodtak minden nap egyre magasabbra a felhőkarcolók, mintha szent céljukká vált volna az égbolt megérintése. Az élet pezsgése óvatosan ellensúlyozta a veszteséget, az emberek vontatottan kezdtek el örülni az apróbb dolgoknak, én pedig csatlakoztam hozzájuk. Az egyik első cselekedetem volt, hogy egy telefonkészüléket ragadva kerestem fel egykori társaim közül szívemnek legkedvesebbet, a Lényt, akivel talán egyedüli módon baráti kapcsolatot tudtam kialakítani. A szálak pedig a megéltek után szorosabban fűztek minket egymáshoz, addig el-elmaradó találkáinkra ezután mindketten időt szakítottunk és különös módon nem jött közbe semmi halaszthatatlan teendő sem. Ennek okán sziklaszilárd tényként könyveltem el, hogy ha egyetlen percet is késni fogok, nem állhatok meg előtte. Az intézetbeli szobám tükre előtt állva húztam végig a fésűt hosszabbra nőtt szőkés tincsimen és végezetül végigsimítottam a vöröses anyagon, ami testemet fedte. Belebújtam a fekete bőrkabátba és olyan kritikus tekintettel mértem végig magamat, mintha bármi érzékem lenne a földi divathoz. Végül a vörös rúzs is ajkaimra került és hosszú léptekkel indultam meg a bár felé, ahová a találkánkat beszéltük meg. A hűvös éjjeli szél felborzolta tincseimet, de nem szeghette jókedvemet az eleredő szemerkélő eső sem- éjszaka lévén nem tartottam tőle, hogy bárkinek is szemet fog szúrni, engem titokzatos módon elkerülnek a fagyos, sűrűn hulló vízcseppek. Egyetlen lehetőség aggasztott csupán- Johnny legjobb barátja révén készpénznek vehetem, hogy fel fog hozódni néhány feles után az a téma, amit én úgy kerülök, mint átlagos ember a nukleáris katasztrófa helyszínét. Erőltetve, türelmetlenül préselem ki tüdőmből a levegőt és fejben igyekszem összeállítani azon semleges kifogásokat, amikkel beléfojthatom a szót- valamiért Ben immunis a hercegnői hűvös viselkedésre. Próbáltam lefegyverezni így is, de… kudarcot vallottam. A nappali nyüzsgéshez képest néptelen utcákon keringve éppen időben értem oda az ódon épülethez, aminek vaskos, feketére lakkozott faajtajait két tenyeremmel löktem be magam előtt. Azonnal arcon csapott a tömény füst, izzadság és alkoholszag keveréke, amihez a fülsiketítő zaj is társult- pár másodpercig sűrűn pislogva próbáltam felülkerekedni a helyzeten és kicsiket lépve jutottam egyre beljebb és beljebb, míg a pulthoz érve félig mutogatva kértem magamnak egy teljes pohár skotchot. A pohár szélén érintésem nyomán vékony zúzmara-réteg húzódott végig és megkönnyebbülve nyeltem le a torkomat maró folyadék egy részét, majd lehúztam a kabát cipzárját a meleg ellen védekezve. Smaragdjaim érdeklődőn vizslatták a tömeget, ismerős arc után kutatva, de a folyamatosan villódzó fényektől nem sokat láttam, így végül annak ellenére adtam fel a kutatást, hogy valaki súlyos, figyelő tekintetét éreztem a hátamon. Vállaimat finoman megvonva engedtem el a dolgot és a bejárati ajtó felé fordulva szinte felragyogtam- a kusza fürtök és a mogorva, kialvatlan arc egyetlen emberhez tartozhatott csak. A bárszékről lecsúszva a férfi nyakába ugrottam és szorosan öleltem magamhoz.
- Micsoda öröm, hogy a Fantasztikus Négyes legbecsesebb tagja időt szakított rám! - Szólaltam fel ajkaimon gonosz vigyorral és kezébe nyomtam a poharát.


remélem, megfelel! | words: 541 |
•

Gregory & Crystalia

Two shots of whatever

A legmeredekebben változó ritmusú zene dübörgése nyomán fejem hamarosan zsongva kezdett el lüktetni, így többször kérdeztem vissza, mit is mondott Ben. Ujjaimmal ösztönösen simítottam végig körkörösen, újra meg újra a pohár száján, aminek aljában hanyagul lötyögött az aranyló, jeges szesz. Néha bántam, amiért különösen sokat és gyorsan kellett innom ahhoz, hogy becsapjam a szervezetemet és érezzem az alkoholmámort- volt precedens, hogy szerettem volna olyan állapotba merülni, ahol már minden mindegy. A Johnnyval való különválás után sikerült is, de már nem tudtam felidézni, hány üveg töményre volt rá szükség. Azt pedig bölcsen nem emlegettem fel magamnak, hogyan nézett ki a külvárosi épület, amit lakásként használtam azután az este után.
- Szóval, tanár néni lettél. Még illik is hozzád. - Húzódott vigyorra Benjamin szája, mire én vállat vontam. Saját magamtól sosem jutott volna ez az opció eszembe, de amióta rábólintottam, elkezdte háttérbe szorítani az attilani feladataim fontosságát. Ezt hangosan nem ejtettem volna ki ajkaimon, mert abban a pillanatban bántam volna meg. Nagyobbat kortyoltam az alkoholból és lenyaltam morzsáit alsó ajkamról.
- Szeretem a kihívásokat. Mondhatni, tetszik az emberi élet egyszerűsége. - Pillantottam körbe megint és Aliciára tereltem a szót, s kedves barátom elfelejtett faggatni és végre ömleni kezdett belőle a szó. Ismerem, meglehet jobban, mint sajátjaimat… tart tőle, a lány csak másik énjét fogja szeretni, de amennyit hallottam róla, kétségeim voltak ezt illetően. Megnyugtatással próbálkozva elvettem az üres poharat és a pult felé indultam, átfurakodva a feltorlódott tömegen. Már éppen letehettem volna a poharat, amikor belefagytam a mozdulatba- az előttem álló férfiban pontosan azt az embert ismertem fel, akit egyre nehezebben tudtam hová sorolni. Hosszasan fújtam ki a levegőt és megemelkedő szemöldökkel figyeltem az ujjaid körül fodrozódó anyagot.
- Gregory! - Szólaltam meg másodpercekig húzódó dermedt csönd után. - Elég sok civil előfordul itt, nem hiszem, hogy jó ötlet lenne… - Tekintetemmel próbáltam sugallani, mire is gondolok pontosan. Összébb húztam magamat, minden sejtemmel éreztem a felőled áradó hűvösséget. Smaragdjaim a barnákra tévedtek, megpróbálva kiolvasni mi járhat a fejedben, végül elengedve a próbálkozás ábrándját is. Ha volt valami, amire nem számítottam, az a te felbukkanásod volt- bár meg kellett volna már szoknom, hogy lépten-nyomon beléd ütközöm, bármerre tévedjen is az utam. Feltételezhető lenne, hogy egyedül Attilan holdfelszín alatti folyosóin nem fenyegetne ez a lehetőség engem?
- Két tripla skotchot kérnék, jég nélkül. - Rendelem meg a következő kört és visszafordulok feléd, arcom szoborszerűen érzelemmentes maszkja mögé rejtve tanácstalanságomat. Míg az italokra várok, balommal fülem mögé söpröm hajamat és kibújok a fekete kabátból, alkaromra terítve azt. A teremben uralkodó fülledt meleg rám is hatással van, immár egyáltalán nem érzem a hideg csontig hatoló nyomát.
- Kerítettem asztalt és csirke szárnyat. Nem mondom, hogy egyszerű volt. - Mögöttem Ben robosztus alakja rajzolódott ki, fürge mozdulattal húzta le karomról a kabátot és hajította fel széles vállára lezser mozdulattal. Csak azután fordult feléd, hogy nem reagáltam a szavaira, némán toporogtam egy helyben azt sem tudva, miért éreztem kellemetlenül magamat. Végigmér, amikorra észbe kapok és torkomat köszörülve, húzom a poharat kettőtök között hadonászva beszéd közben.
- Ben, ő itt Gregory Severald, ő… is tanít az Intézetben. - Nyeltem egyet, hirtelen fontosnak tartottam, hogy Ben kezébe nyomjam az italát. - Gregory, ő Benjamin Grimm. Ismertebb nevén, a Lény. - Fújtam ki a levegőt. Háromból két világom találkozása szürreális robbanással járt fejemben. - Egy ideig egy csapatban voltunk.   - A kötelező kört lefutva úgy éreztem, kiérdemeltem, hogy kiszáradt torkomat megnedvesítsem, így négy méretes kortyként fenékig ittam a whiskyt.



remélem, megfelel! | words: 566 |
•

Gregory & Crystalia

Two shots of whatever

Viszonylag gyorsan oldódott a fagyott légkör, bár ereimben meglepő, megmagyarázhatatlan feszültség keringett. Szinte határos volt a felháborodással, amit sötét, szinte szemrehányó tekinteted keltett bennem. A szándékoltnál erőteljesebben markoltam a poharat és követtem mozdulataidat figyelemmel.
- Az meglehet. - Hagyom rád, nem áll szándékomban ellenkezni, de ettől függetlenül felelőtlenségnek tartom az attrakciót. - De az óvatosság sosem ártott senkinek sem. - Jelzem semlegesen és érkező társam felé pillantok. Megkönnyebbülök, hogy nem nekem kell a továbbiakban cipelnem a kabátomat, hálásan pillantok a kusza fürtök alatt rejtőzködő, vidáman csillogó szemekre.
- Még mindig meglepően jól találod ki, mit akarok enni. - Ajkaim vigyorra húzódnak és a jelzett irányba tekintek-, nem árt sietni, ha nem akarjuk, valaki elfoglalja a helyet. Ámbár, nem járna túlzottan jól. Egy embertelen és egy kozmikus szörnyeteggé átalakulni képessé vált férfi haragja nem hangzik túlzottan kifizetődőnek.
- Helyzete váltogatja. A magánéletben jobban kedvelem ezt a formát. - Ben hangjára fordulok vissza felétek, fülem mögé simítva a tincseket, amik mintha nővéremé lennének, olyannyira nem hallgatnak rám. A bókot elengedem fülem mellett, már csupán azért is, mert biztosra veszem ismerve téged, napjában minden veled szembejövő nőnemű lénynek elsütsz valami ehhez hasonlót. Gyanítom, leginkább már rutinból teszed, semmint komolyan gondolnád.
- Emiatt nem kell aggódni. Időben oda fogok érkezni és teljesítem a feladatomat. - Mosolyom hűvös, enyhe sértésnek érzékelem mondandódat. Ha valaki, hát te is pontosan tudod, számomra milyen bonyolult folyamat ezt a fajta szórakozást túlzásba vinni. Hosszan fújom ki a levegőt, mielőtt elköszönnék. - További jó szórakozást, Gregory! - Biccentek, Benjamin búcsút int és én türelmesen lépdelek mögötte, míg ő utat tör a tömegben. Hálás vagyok a színtér váltásért, könnyeden koccan poharam a sötétre lakkozott faasztal lapján és a kihúzott székemre ülve tanulmányozom a csípős panírban sült rántott szárnyakat, míg végül találomra választva kettétépek egyet és hozzálátok az elfogyasztásához. Kellemesen pikáns és fűszeres, élvezettem fogyasztottam- akárhányszor eszem ilyet, agyam hátsó részeiből elősettenkedik a gondolat, milyen szomorú, hogy Attilanon nincs mód húsevésre. Velem szemben foglal helyet kísérőm és lát ő maga is a vacsorának, szótlanul fejezzük be, utána élénk beszélgetésbe elegyedve térünk át a léghokis asztalhoz, darts táblához és a többi játékhoz, ami sorra következett. Nem én voltam az a típus, aki sűrűn mulatta volna idejét ilyen helyeken, de elismerem, üdítően hatott a kikapcsolódás. Miután poharaink kiürültek, felismerem a kissé homályossá vált tekintetet és kikísérem a kissé… ellágyult lényt a taxiig, amit rendelt. Ezután szemöldökeimet összébb vonva nyomulok vissza a verejték- alkohol- füstszagtól terhes levegőjű terembe és nem adom fel, amíg el nem érem a pultot. Amíg soromra várok, lassan húzom össze kabátom cipzárját és zöldjeimmel keresem a pultos tekintetét, hogy rendeljek egy jó adag szárnyat elvitelre.


remélem, megfelel! | words: 434 |
•

Gregory & Crystalia

Two shots of whatever

Többnyire hidegen hagyott mások feszélyezett, vagy elítélő viselkedése. Miért foglalkoztatott volna? Hiszen ha mindenkinek meg akarnék felelni, rövid úton bomlana meg elmém épsége. Most viszont gerincem csigolyáin egymás után, görcsös elszántsággal kapaszkodott felfelé a jeges indulat, sötét szemeid kissé megvető kereszttüzében úgy éreztem, fel tudnék robbanni. Próbáltam körvonalat adni a mellkasom környékén hullámzó érzésnek, de nem sikerült- némán álltam mellettetek és figyeltem a Ben ajkaira kiülő gúnyos mosolyt.
- Nos, el tudom képzelni. - Szemöldökeim összébb húzódnak megkeményedő vonásai láttán és pillantásom rád siklik. A levegő közöttetek megtelik feszültséggel, míg halkan elviaskodtok. Vannak pontok, amik homályosak számomra- leginkább részemről. Azzal tisztában voltam, hogy Benjamin pusztán védelmezni akar minden sérüléstől és ezért őszinte hálával adóztam irányában. Nekem nincs rá képességem, hogy átérezzem mások kínjait, de azzal tisztában voltam, hogy eleinte szívesebben halt volna meg, semmint Narancsként éljen. Ez a kérdéskör volt az egyik legérzékenyebb pontja, így nyugtató jelleggel helyeztem jobbomat vállára és pillantottam feléd. A hűvös hangnem mintha pengévé alakult volna, enyhe szúrást érzékeltem szívem tájékán, csupán némán bólintottam. Nem kedveltem azt, akivé váltam a társaságodban… Annyi érzelem kavargott bennem, számot adni róluk? Bukásra ítélt vállalkozás lenne. Ben derekamra helyezetett karjára ocsúdtam fel gondolataimból és egy lépéssel kerültem el a mellettem elrobogó párost. Újabb példával szolgál az este arra, hogy képes vagy megzavarni fagyos nyugalmamat… Hosszan fújtam ki a levegőt és szükség volt rá, hogy elfogyjon egy-két pohár ital ahhoz, hogy teljesen fel tudjak oldódni. Ez pedig rövid úton vezetett ahhoz, hogy társaságomat átjárja az ital- ő talán még többet fogyasztott, mint én. A másik formájában ez nem jelentett volna problémát és így sem fenyegeti veszély, de egyetértettem vele, amikor telefont ragadva fuvart intézett. Hosszú, rugalmas léptekkel indult meg, de jobbnak láttam elállva követni őt- kevés ember iránt viseltettem olyan mértékű aggodalommal, mint iránta. Mintha a testvéremmé vált volna az itt töltött hosszú évek alatt, így csupán akkor nyugodtam meg teljesen, amikor a sötét autó kifarolt az épület előtt és elnyelte a new yorki füsttől terhes, nyirkos levegőjű sötétje. Torkomat kaparta a levegő, elfojtott köhintésekkel igyekeztem megnyugtatni a tüdőmet, mielőtt visszaindultam és az ételt megrendeltem volna. Keresztbe font karral álltam soromra várva, amikor a felkavarodott levegőben ismerős illatot éreztem meg. Betöltötte orromat a felőled áradó kölni, izzadtság és enyhe vérszag… Ösztönösen fordultam meg, lélektükreim végigpásztázták megtépázott vázadat. Elidőztem a foltoknál, a mindig tökéletes helyett ezúttal kusza tincseidnél. Egy leheletnyi ütemet kihagyott a szívem, amikor felismertem, hogy mennyire jól áll a hanyagság neked és éreztem, arcom árnyalatokat sápadt. - Úgy látom, jól szórakoztál. - Mutattam az egyik foltra, amit nem fedett ruha és fordultam vissza a pulthoz, hogy átvegyem a becsomagolt ételt. - Köszönöm! - Ujjaimmal szorosan fogtam a zacskót és előrébb léptem, közelebb hozzád, majd oldalra, hogy elengedjem az erőteljesen nyomuló úriembert. Sötét pillantást vetettem a hátára- nem riadtam meg az agressziótól és jelen esetben késztetést éreztem megjutalmazni néhány erőteljesebb ütéssel, amiért oldalba taszított. Balommal beletúrtam tincseimbe és felvont szemöldökkel pillantottam arcodra. - Benjamin hazament, nekem is hasonló terveim vannak. - Semlegesen figyeltem a pénzt számoló pultost. Nem volt nehéz leszűrni, hogy hogyan jutottál hozzá a pénzhez és hogy ennek mi volt az ára, bár ami álmélkodásra adott okot az a küllemed. Láttalak már a Thanos ellen vívott elkeseredett harc alatt küzdeni és néhány ittas kocsmai halandót nem tartottam volna elegendőnek ahhoz, hogy akár egy gombot is leszakítsanak ingedről. Úgy tűnik, tévedtem. - Mint ahogyan említetted, holnap hosszú nap elé nézek. - Udvarias, üres mosollyal szemlélem vonalaidat, tökéletesen elzárva előled, mennyire ingatag is vagyok.


remélem, megfelel! | words: 573 |
•

Gregory & Crystalia

Two shots of whatever

Erőteljes szusszanással fújtam ki a levegőt szavaidra és nem feleltem azonnal, megvártam, míg befejezed mondókádat. Csontjaid fülsértő ropogása vonta magára a figyelmemet, szemöldökeim feljebb kúsztak összeráncolódott homlokomon. Kíváncsi lennék, merre rejtőznek határaid- van-e egyáltalán valami, amit a képességed révén nem valósíthatsz meg? Amihez nem juthatsz hozzá, nem teheted meg? Egyre inkább úgy gondoltam rád, mint valamiféle mindenhatóra, akinek pusztán szórakozatására találták ki a valóság szabályait és csupán azért, hogy kénye-kedve szerint áthágja szabályait.
- Igen kellemesen éreztem magamat, bár, teljesen más értelemben vett szórakozásról van szó nálam, mint nálad. - Ha nem veled állnék szemben, esély sem lenne rá, hogy ennyi váratlan és ösztönös reakció törjön elő belőlem- képes lennék kapaszkodni a kimértségbe, ami minden nap minden percében körüllengett. Persze, ráfoghatnám, ezt csak én gondolom így, de elegendő visszajelzést kaptam éveim során, hogy bizonyosságot szerezzek. Még Johnnynak is fejtörést okoztam számára idegen viselkedésemmel, talán ez és a vad, szeszélyes lelkem vezetett ahhoz, hogy egyszer csak elfáradt és véget ért a kapcsolat, ami hosszú ideig jobban lángolt és tombolt, mint egy zabolátlan kaliforniai erdőtűz. Kimerülten tűröm, hogy kezedet derekam karcsú vonalára simítva húzz magadhoz, holott semmi szükség nem lenne rá- stabilitásom tökéletes, képes lettem volna rezzenéstelen maradni. Végtére is, embertelen vagyok. Ahhoz, hogy elveszítsem lábam alól a talajt, túlságosan kevés egy feldúlt és ittas emberi lény, aki talán híján van mindenféle különleges képességnek.
- Ez rendkívül felesleges megmozdulás, Gregory. - Indulataim csupán fokozódtak magánakciódat figyelve. Tarkómon a pihék felborzolódva meredtek szanaszéjjel a bőrömön végigfutó libabőrtől, jobbom ujjait óvatosan szorítottam lazán ökölbe. Sosem kedveltem túlzottan a felesleges dolgokat, ámbár ez egyszer sem akadályozott meg abban, hogy heves vérmérsékletem ösztökélésére a közepébe ne gyalogoljak valami konfrontációnak. Az ilyen szituációkban pedig csöppet sem kedveltem, ha valaki helyettem cselekedett. Fogaimat összeszorítottam és állkapcsomon megugrott egy izom- milyen különös, hogy az előbb ellágyulva figyeltem sötét szemeidet, most pedig legszívesebben én magam szálltam volna szembe veled! Zöld íriszeim parázslottak, vérnyomásom emelkedésével egyenes arányosságban kezdett el csökkenni a teremben uralkodó hőmérséklet. Hamarosan szabad szemmel is láthatóvá vált a kilélegzett levegő, de én nem éreztem zavarónak a hideget. Én más voltam, mint a legtöbb ember. Gregory unszolására elsőre nem engedtem és nagy nehezen mozdultam, sötéten nézve tekintetedbe. Amint megütötte fülemet a fegyver elsütésének zöreje, izmaim megmerevedtek és penge vékonyra préseltem ajkaimat, hogy a kikívánkozó vulgáris szavakat véletlenül se mondjam ki. Erőteljes húzással szabadítom ki magamat szorításodból és csöndesen figyelem a jelenetet, ahogyan bőröd leveti magáról a narancsos páncélzat darabkáit és kipréseli tested a deformálódott fémgolyókat. Látom én szenvedésedet és talán ez is vezet ahhoz, hogy ellépek mellőled. - Akkor menj. - Vetem oda hűvösen neked és lassan indulok meg a társaság felé, akiknek problémát jelentett az, hogy éppen rosszkor álltam az útjukba. A tömeg még az előbbi közjáték során feltűnően gyorsan oszlani kezdett- kétség sem fér hozzá, holnap néhány újságban szalagcímen fog heverni a ma esti események sorozata. Íriszeimet rezzenéstelenül tartom a fegyver csövén. Lassan, másodpercenként emelem a hőmérsékletet, szinte észrevétlenül, míg a férfi meglepett, fájdalom ittas üvöltése harsan fel és döbbenten szemléli a lábai mellé esett, izzó fegyvert. Tekintetét iszonyodva kapja rám, mire ajkaimra megvető félmosoly ül ki.
- Mocskos mutáns! - Üvölti el magát és nyúl valami használható harci eszközért- végül egy ütött kopott szék szétvert darabjait találja alkalmasnak. Nem áll szándékomban felvilágosítani, hogy ez mennyire rossz ötlet lesz részéről, ráér összerakni magában a képet, hogy ha egy pisztolyt alig tíz másodperc alatt izzó, formálható masszává alakítottam, mennyi időre lehet szükségem egy könnyen égő anyag felgyújtásához…
- Tévedés. Mondja csak, hallott már az embertelenekről? - Szenvelgek, amíg felé sétálok. Óvatosan feszítem ki pajzsomat a többi, ártalmatlan ember és magunk közé- nem fogok veszélybe sodorni senkit sem, aki nem érdemli meg. - Szívesen megmutatom, hogy az mit is jelent. - Tekintetem a rózsaszín és fehér egyvelegével fénylik fel, mozgásom a visszafogottból természetesre váltva válik gyorsabbá és meglepő könnyedséggel üti meg a fülemet karcsontjának roppanó hangja, a fadarab pedig lángot vetve hull a földre. Egy precíz gyomorszájon-rúgás után a földre kerül a férfi, félrehajolok a következő elől és elhúzom fejemet a torkom felé hasító törött üvegdarab elől. Megragadom a csuklóját és átvetem testét a fejem fölött, robajló csörgéssel érkezik meg a bárpultba és méretes port ver fel, amíg lesodorja magával a poharakat és polcokat. Mély levegőt véve figyelem, hogyan párolog el tekintetéből a józanság és csúszik az eszméletlenség felé. Kisimítom hajamat homlokomból és körbepillantok a már-már kiürült termen. Az ilyenek miatt tekintik a különleges képességű embereket szörnyetegnek, amikor a saját, egyszerű halandóik között is ilyen erőszakos véglények lappangnak? Gratulálok, emberiség. Megvetően rándul egyet arcizmom, két tenyeremet az ajtóra fektetve lököm ki magam előtt és odakint várlak meg. Végigmérlek, elidőzve a sérült felületeidnél- kíváncsi lennék, hogy miként vagy képes még ha csak részlegesen is, de lemásolni Ben kozmikus energiával átitatott molekuláit. Ezt a kérdést azonban későbbre kell halasztanom, van valami, ami sokkal inkább kívánkozik ki belőlem…
- Nem szeretem, ha helyettem akarják megoldani a problémáimat. Nem vagyok gyenge, hogy védelmezésre szoruljak. - Fogalmam sincs, mi járhat a fejedben, de én nem a ti szokásaitok szerint nevelkedtem. Az, amit tettél nagyjából egyenlő volt számomra azzal, hogy nem tartasz képesnek arra, hogy megvédjem magamat. Ez pedig sértő. - Lépj kicsit közelebb, de tarts távolságot tőlem. - Mordulok fel elmélyült hangon és amint megteszed, laza kézmozdulatomat követően öleli körbe kettősünket az átlátszó burok, ami szélsebesen emelkedni kezd. Lehunyom szemeimet és csak akkor nyitom fel szemhéjaimat, amikor már a birtok fölött járunk-, ha közben szóltál volna hozzám, egy oldalpillantással jeleztem, hogy ez nem a megfelelő idő a bájcsevejre. Ingerülten fújom ki a levegőt és kezdek neki az ereszkedésnek, majd miután földet érünk közvetlenül a bejárat előtt, a táskámban tárolt készülék rezgésére leszek figyelmes. Oda sem figyelve veszem elő a készüléket és amikor a kijelzőn meglátom felvillanni Ben képmását, árnyalatnyival higgadtabban fogadom a hívást és sétálok arrébb mellőled telefonálni.


remélem, megfelel! | words: 955 |
•

Gregory & Crystalia

Two shots of whatever

Feszülten fújtam ki a levegőt, még mindig kavargott bennem az indulat és te sem segítettél csitítani azt a megjegyzéseiddel. Megnedvesítettem ajkaimat, oldalra pillantva figyeltem arcéledet, míg beszéltél. Lassan emelkedtünk az égbolt felé és egy pillanatra átfutott a fejemen az, mi lesz, ha valaki meglát… De már nem azt a kort éljük, hogy aggódnom kellene emiatt. Még ha szükség is lenne rá sem tenném, jelenleg túlzottan feldúlt voltam az ilyen apróságokhoz.
- Nem szokásom alapos indok nélkül bántalmazni másokat. Itt pedig még bele sem lendültem. - Mormogtam. Miért ne védhetném meg magamat? Csupán azért, mert nem nézték ki belőlem, képes lennék rá s ezáltal meglepetést okoztam? Ugyan. Összébb húzódtam, hogy több teret adjak neked- méreteit tekintve nem volt túl nagy a megidézett gömb, de célomnak tökéletesen megfelelt. Csöndbe burkolóztam, s bár néhány percnél nem tartott tovább, óráknak tűnt az út melletted. Nem is sajátos stílusod bosszantott, sokkal inkább a gyöngyöző harag, amit felelőtlenséged váltott ki belőlem. Földet érvén arrébb lépek tőled, a buborék fehéres fénnyel hullik atomjaira, mint valami abszurd hóesés. Nyakamra helyezem balomat és megropogtatom csontjaimat, izmaim mereven feszülnek az előbbi közjáték nyomán. Az adrenalin elpárologni látszott, tagjaimon lassan hullámzik végig az ólmos, meleg fáradtság és néhol tényleg meg kell erőltetnem agyamat, hogy oda tudjak figyelni Benjamin vérszomjasan dühös és megrovó szavainak áradatára. Válaszom pusztán szelíd, üres nemtörődömség: sokkal, sokkal sötétebb helyzetekből is kikeveredtem már. Elég visszagondolni arra, amikor Maximus fellázadt és ki akarta végezni az egész családját… Ajkaim összepréselődnek és a kelleténél erőteljesebben reagálok a dorgálásra, amit legkedvesebb fényem nem vesz túlzottan jó néven. Megadó sóhajjal szakítom meg a hívást, néhány másodpercig még figyelem a kijelzőt, majd mikor elsötétedik, vontatott léptekkel indulok el az épület felé. Alakodat messziről észreveszem, eléd érve végigmérlek és fejemet megcsóválom, mielőtt megszólalnék.
- Nem festesz túl jól. Gyere, ellátlak. - Lépdelek fel melletted a lépcsőfokokon gyorsan és kinyitom az ajtót. Ösztönösen kanyargom a folyosókon, az útra már nem is figyelve- nem emlékszem, mikor nőtt hozzám annyira az épület, hogy így kiismerjem magamat. Az elején pedig rengetegszer tévedtem el… A gyengélkedő ajtaja elé érve szerencsétlen mozdulatokkal keresem elő táskámból a kulcscsomót és szemöldökömet ráncolva bogarászom, melyik lehet a gyengélkedő kulcsa. Ez még szokatlan volt. Attialnon nem voltak kulcsok, többnyire biometrikus záraink voltak… Végül sikerül megtalálnom és egy határozott mozdulattal nyitok be a klórszagú helyiségbe.  - Folalj helyet. - Egy tálba és pakolom le ezeket egy asztalra sorban, egymás mellé. Homályosan dereng, hogy neked talán nincs szükséged ilyesmire, mintha a háború után is gyorsabban rendbe jöttél volna, mint a többiek… megrázom fejemet, tincseimet fülem mögé simítom és lefertőtlenítem kezeimet. Feléd fordulva pislogok néhány másodpercig, majd torkomat megköszörülve mutatok felső ruházatod felé. - Azt lehet jobb lenne, ha levennéd… - Tanácstalanságomban- amit természetesen igyekszek palástolni- nyúlok az előkészített vizes szivacs felé. Nem követem figyelemmel mozdulataidat és miután ismét feléd fordulok, barnáidra pillantva fagyok meg egy pillanatra, majd gépies mozdulatokkal igyekszem eltakarítani bőrödről a vér jelentősebb részét.

remélem, megfelel! | words: 479 |
•

Gregory & Crystalia

Two shots of whatever

Egy ideje boncolgatom, miért árad szét ereimben feszültség esetleges felbukkanásod okán. Szemöldökeimet most is összébb vonom, mialatt a szivaccsal aprólékos, óvatos mozdulatokat téve törlöm körbe a sebek széleit, figyelve azok különös játékát. Mintha a testedből áradó hőt érezném a szivacs érdes anyagán keresztül, hirtelenjében elvonom tőled kezemet és a hűvös vízbe dobom a szövetet. Zöldjeimmel figyelem, miként véred elvegyül az átlátszó folyadékkal, narancsos színre színezve a tálka tartalmát. A vállaimat meleg, bizsergető lepelként beborító hangulatról meg akarok felejtkezni, tudomást sem venni róla- mégsem vagyok képes teljesen figyelmen kívül hagyni. Pillantásom találkozik a tiéddel, fogaimat ösztönösen szorítom össze és rándul meg egy arcizmom- a kelleténél talán erősebben szorítom rá a sebedre az alkohollal átitatott vattát.
- Élvezném? Amikor a bárban verekedtél, kimértebb voltál. Nem reagálod túl? - Tekintettem barnáid mélyére. Próbáltam kitalálni, vajon mi is járhat a fejedben. Nem jelenthetem ki, hogy ismerlek, hiszen hazugság lett volna. De olyan könnyen húztam rád az általad kreált béklyók hálóját, nehéz volt elvonatkoztatnom. Mintha pontosan ezt akartad volna elérni, ne lássak a felépített álcád mögé. Torkomba számomra idegen módon kúszott gombóc, nyeltem egyet, de csupán az égető fájdalmat és leküzdhetetlen akadályt éreztem. El is fordultam tőled- végtére is nekem nem szokásom a bizonytalanság érzése, jelen pillanatban pedig úgy remegett bennem az impresszió, hogy éppen hogy képes voltam levegőt venni. Így inkább megpróbáltam lekötni figyelmemet, a szükséges kellékeket összegyűjtve hozzáláttam sebeid újbóli fertőtlenítésének- csupán akkor tudatosult bennem közelséged, amikor orromat betöltötte illatod. Szivar, aftershave, whisky elegye áradt pórusaidból és én egy rövid másodpercre belefeledkeztem szemeidbe, ismét. Talán ezredjére. Íriszeimmel szikár, izmos vonulataid mellett eltekintve az összegyűrt, vérrel áztatott gézlapra fókuszálok, amit hamarosan egy vesetálba hajítok és hátat fordítva neked összefogom hajamat, laza kontyra csomózva a hajgumit.
 - Nem hiszem, hogy annyira mély vágások lennének, hogy szükség legyen a leragasztásra. -Mosolyodom el, a kósza tincset megpróbálom lelapítani, kevés sikerrel.   - A legtöbb seb, amit idáig láttam rajtad… meggyógyult nyomtalanul. Ez miért nem? - Köszörülöm meg torkomat futólag érintve a heget, amit a hógolyó csata hagyott emlékül. Mintha élénk áram kúszott volna rajtam végig az érintés nyomán... Úgy rántottam el ujjaimat, mintha izzó parazsat érintettem volna.

bocsi, újra bele kell rázódni..| words: 349 |
•

Gregory & Crystalia

Two shots of whatever

Nem akartam belegondolni, hogy reggel ismét tele lesz a sajtó az esti incidensünk nyomaival-, ahogyan azt sem akartam felidézni, hogy újabb gyűlölet-hullámot fognak magukkal hozni a felkelő nap első sugarai. Keserű lett a szám íze, amikor felidéztem, hogy javarészt én idéztem ezt elő. Én, amikor ezellen küzdöttem! Amikor pontosan azért jöttem ide, a Földre hogy elfogadtassam a létezésünket a világgal és előkészíthessem hazatérésünket, amire oly' hosszú idő óta várunk… Tekintetem megtalálta a tiédet és hosszú, halk sóhajt hallattam. Te sem könnyíted meg helyzetemet. Ami azt illeti, miattad kerültem bele ebbe a helyzetbe-, ha nem korbácsolnád minden pillanatban hűvös, merev nyugalmamat a vérlázítóan arrogáns és - már megbocsáss- számomra érthetetlen viselkedéseddel, sokkal kevesebb törött csonttal érkezett volna haza az a férfi is.
- Gyakrabban előfordul, mint azt gondolnád. - Mosolyom szarkasztikus. Más világokban, körülmények között nőttünk fel- számomra teljesen megszokott, hogy minden másodpercben készen álljak egy vérre menő küzdelemre. Láttam a szüleim halálát, a legkedvesebb barátaim elbukását és azt is végignéztem, ahogyan Maximus ellenünk szövetkezve borította lángokba a várost, pusztán a benne lángoló hatalomvágy miatt. - Főleg azokkal, akik túlzottan óvatlanok. - Fordultam vissza feléd. Semmi valós értelme nem volt ennek a beszélgetésnek, de úgy kapaszkodtam a mozzanataiba, mintha az életem múlt volna rajta. Nem bírtam volna elviselni a csöndet, így megvolt az esélyem hogy beleringassam magamat abba a tudatba, egyáltalán nem vagy hatással rám. Vagy legalábbis megpróbálhattam elhitetni magammal… egészen addig, amíg kezeid rá nem kulcsolódtak ujjaimra és oda nem szorítottad tenyeremet a hegre. Zöldjeim barnáidba révednek, pillantásom átsiklik meginduló kezedre. Érzem, hogyan keményednek meg izmaid érintésem nyomán, szavak nélkül maradok. Csöndesen vonom el kezemet mellkasodról, rápillantok ujjaimra, mintha próbálnám megtalálni látszólagos nyomát is annak, hogy valóbban megégettél.
- Ez valamiféle udvarlási rítus nálad? Vagy újabb játékodnak lehetek szemtanúja? - Tanulmányozom arcéledet, gondosan kerülve szemeidet. Hangom már csöppet sem tükrözi a jeges nyugalmat, ami mindig fémjelez-, csupán a közeledben párolog el. Nem hátrálok ezúttal, helyette közelebb hajolva hozzád a szemöldöködre helyezek egy apró tapaszt, megcáfolva korábbi szavamat. - Talán nem jelent semmit sem, de… így nem kell olyan tragikus látvánnyal sokkolnod a diákjaidat, akikkel el szoktad tüntetni ezeket. - Érintem meg puhán, óvatoskodón a leragasztott részt. Mögéd helyezem karjaimat, úgy támaszkodom az ágyra, mialatt lélektükreimmel a tieidet vizslatom- annak ellenére, hogy minél tovább maradok a közeledben, ennyire közel hozzád; egyre nehezebbé válik értelmes gondolatokat összeállítanom a fejemben. Arcunkat szinte láthatatlan milliméterek választják el egymástól, mint akkor régen abban a kis híján ránk dőlő épületben, a csata után; amikor nemlétező maradványainkból próbáltunk újra egészet faragni, elkeseredetten.
- Mi volt ez, Gregory? -Kérdésem halk, alig hallható. Egészen eltölt a belőled áradó illat, ami magában is képes lenne lefegyverezni, nem hogy jelenlegi ingatag állapotomban. - Nem szokásod elveszíteni ilyen könnyedén a hidegvéredet, holmi játék kapcsán. - Hogy tudni akartam-e, mi motivált? Féltem a válaszodtól. Attól, hogy mit kezdenék vele. Ahogyan attól is, hogy mit fogok tenni, ha ismét átsiklasz őszinteségeddel együtt az ujjaim között, mint ahogyan már annyiszor tetted. Mégsem voltam képes megállni, hogy ne kérdezzek rá, ne akarjam széttörni azt a heves tartózkodásból épült falat, amivel körbeépítetted magadat. Közelebb nyomakodtam hozzád, orrom kis híján már a tiédet súrolta, mellkasom finoman érintette a tiédet. - Nem vagyok gyenge, sem elesett, hogy az oltalmazásodra szoruljak. Azt viszont nem szeretem, ha ártasz magadnak… és azt sem, ha szükségtelenül ártasz másoknak. - Nem volt jogom ezt mondani, hiszen ma este én sem cselekedtem másként-, de nekem még ha szegényes oknak is számított kiállni a mutánsokért, volt mire ráhúznom a belőlem előtörő feszült agressziót.

  | words: 576 |
•

Gregory & Crystalia

Two shots of whatever

Ajkaim alig láthatóan préselődnek össze egyetlen pengevékony vonallá. Nem kedvelem azt a remegő bizonytalanságot, ami melletted folyamatosan a közelembe ólálkodik és körbeölel, mint valami alattomos kis ördög, ami a fülembe suttog. Még gyomrom is ökölnyi méretűvé zsugorodik, amíg téged hallgatva próbálok ráébredni, mi is az, ami téged motiválhat. Ösztönösen nyeltem egyet, zöldjeimmel követtem kezed mozdulatát, amivel ujjaimat vezeted végig a hegen, amit én szabtam szép bőrödre torz jelként. Szívem minden másodperccel erőteljesebben dobogott mellkasomban, megkísérelve áttörni a bordáim szabta gátat, s félő volt, sikerülni is fog neki.
- Meglepetésekkel vagy teli, Gregory. - Feleltem halkan, kissé rekedten. Még véletlenül sem emeltem fel tekintetemet, elég volt birkóznom azzal a tudattal, hogy ujjaim meztelen bőrödet érintik és úgy tűnt, eszed ágában sincs engedni a szorításon, hogy elvonhassam kezemet és biztonságos távolságba menekülhessek. Olyan távolságba, ahol talán már rendezni tudnám széthulló gondolataimat. - Csak így beismered a pillanatnyi gyöngeségedet? Nem igazán jellemző rád. -  Egy félmosoly ült ki arcomra. Még maszkom darabjaiból néhányat magaménak tudhattam, legalábbis ebben reménykedtem és abban, hogy elkerüli figyelmedet, miféle hatással van közelséged rám. Hosszan fújtam ki a levegőt miután felragasztottam a tapaszt és tekintetem végigsiklott erős vonású arcodon, elidőzve azokon a keskeny metszésű, csillogó szemeken.
- Nem tudtam, hogy tudsz úgy is tekinteni valakire, hogy nem akarod keresztülnyársalni a pillantásoddal. - Leheltem a szavakat és néhány arasznyit hátráltam. Arcomon éreztem az égető pírt, nem akartam ilyen könnyedén kiejteni ezt a megjegyzést.
Furcsa, hogy ebben a pillanatban egészen mellékesnek, már-már lényegtelennek hat minden, ami meghatároz engem. A gondolatok mindenféle méltóság megtartása nélkül szivárogtak el fejemből, tompa zsibbadásnak adva át a helyüket. Gyermeteg reménykedéssel vártam, mit mondasz legközelebb, miközben egy részem sikítva tiltakozott az ellen, hogy esetlegesen megválaszold azokat a kérdéseket, amiket még magamnak sem tettem fel. Tekintetem rezdületlenül kapaszkodott barnáidba, belefagyva a szavaid között megülő csöndbe. Tökéletes, akaratod szerint mozdítható bábbá váltam. Testemen éreztem kemény, acélos vonulataidat; forró bőrödet és ujjaid mintha áramot vezettek volna belém ott, ahol hozzám értek. Tágra nyílt szemekkel figyelem arcodat, igyekszem magamba inni a látványt és mégis felocsúdni belőle, hogy arrébb tudjak lépni, elvonni magamat a végtelenül gyengéd érintéseidből; elhúzni fejemet, hogy többé ne érintsék ujjaid tarkómat. Mert én nem vagyok ennyire gyönge, esendő. Szemöldökeim értetlenül, már-már döbbenten vonom össze kijelentésed hallatán, miszerint jó okod volt... voltam. Ajkaim szólásra nyílnak, kérdezni szeretnélek, de mielőtt megtehetném, ajkaidat az enyémen érzem. Mély levegőt véve fonom karjaimat nyakad köré, jobbommal beletúrok dús, barna fürtjeidbe. Hideg, acélos ellenállásom utolsó makacs darabjai úgy olvadnak el, mint a nyári nap melegén felejtett jégkocka szilánkja. Mellkasom a tiédnek feszül, még csak nem is tudatosodik bennem, hogy felálltál eddigi helyedről. Most csak az a tovaszálló másodperc vibrál, amiben csak te és én létezünk. Folyékony, perzselő izgatottság lángolt ereimben, lassan viszonozom a csókot, ami egyre mélyül és hevesebb. Nem tudtam megállni, hogy ujjaim ne induljanak el hátadon, végigsimítva a lapockádon, gerinceden, visszafelé széles vállaidon, hogy ujjaimmal a tarkódat cirógassam végül. A közénk ékelődött távolság minimális volt, szint nem is létezett, olyan erővel szorítottál magadhoz. Minden másodpercet igyekeztem az emlékezetembe vésni- az érintésed szelíd gyengédségét, ajkaid durva mohóságát, a csókod whiskyvel és szivarral keveredő ízét, ami mintha olaj lett volna a belsőmben elfojtottan lángoló tűzre.


 
•