~Akkor legyen ez a jel. Egyezek bele és szikrát csiholok a kova kővel. Pillantok alatt eléri az ellenfelet a robbanás. Noha tompán, de még érzem a robbanás hőjét arcomon. Orrom alá nyúlok, hogy letörüljem ami ingerli azt a területet. Sűrű és meleg valamibe botlok. Elemelem arcomtól és a lángok narancsos fénye vibrálva adnak színt a sötét vöröslő folyadéknak. Kiráz a hideg. A gerincemen végig futó impulzus szinte kisodorja izmaimból az erőt. A lökés a fejemen is körbe fut. Látásom eltompul. A világ elzárkózik és nem látok bele az anyagba. Combizmaim elengedik magukat. Térdre rogyok. A cipő kemény sarka hátsó felembe fúródik. De nem zavar. Sarkaim közé ülve meredek erőtlen kezeimre. Felfelé néző tenyerembe egyre több és több vér csöpög. Minden lélegzetvétel egyre nagyobb kihívást jelent. Rogyott vállaim minden alkalommal egyre nagyobb súllyal húznak lefelé. ~Csúnyán túlhajtottad magad Greg... Az a nyamvadt adrenalin... A sejtszintű táplálkozás... Nem hittem volna, hogy ilyen hamar...és ennyire vissza üt... Öregszem b@ssza+... Számszélére szalad egy lesajnáló félmosoly. A fejemet már nincs erőm ingatni. Látásom is teljesen elhomályosult, szürkül és lassan sötétedik is a kép. Annyi még van bennem, hogy ne arccal előre dőljek el, hanem oldalra. Igen puszta hiúságból. Így is szánalmas így össze esni. Hát ha még ezt a szép arcot is eltorzítanám pár sebhellyel. Hogy nézne ki az egy gyertyafényes vacsoránál mi? Borzalmasan. Csöndesen terülök el az oldalamra. A füvön nem látszik de egy csinos vértócsa kezd kialakulni a fejem alatt. Gyönyörű harci festés lesz ha rászárad az arcomra.
Bíztam magamban. Bíztam mindenkiben... de mégis...mikor lesz már ennek vége? James is Velem van, aggódik, de beleveti magát a harcba, szavaira csak mosolyogni tudok...előbb legyünk meg ezzel és élvezheti a társaságom. Bőven... Az árnyékot kiküldtem, én hülye azt gondoltam hogy majd ezzel megállítom annyira az erős harcosokat, hogy legalább 30 másodperc erejéig megtorpannak és támadhatóak lesznek. De ez nem ilyen könnyű. Olyan mintha nem tettem volna ellenük semmit. Azok a harcosok...azok hárman... alighogy egy pillanatra megtorpantak, már harcoltak is tovább. Olyan mintha nem tettem volna semmit. Meginogtam, hiszen mégis csak a határánál vagyok az erőmnek, egyelőre még talpon, de az árnyékom is visszahúzódni látszik. Zeusz és a villámok még épp eltalálták Alisson-t, aki ezzel még sérültebb lett mint eddig. Te atya ég... ha mindenki kihullik, ki fog harcolni ezekkel? Ne ne ne ne! Nem lehet! Ororo intézkedése se enyhít az aggodalmamon, főleg ahogy visszatekintek a csatákra. Gregory ötlete is elsült, elég nagy robbanást hozott magával, ráadásul ki is merítette magát. Ahogy térdre rogy, ahogy élettelenül mered maga elé...megrémiszt. Remegek, ahogy megadja magát a gyengeségnek, erőtlenségének. Ahogy eldől, mint egy zsák, ridegen pillantok vissza az ellenségre...ez az ő hibájuk... ez csakis az övéké... Lassan araszolok Greg mellé, fent tartva a maradék visszahúzódott árnyékot, ami a kisebb erejű ellenfeleket még mindig fogva tartja. De még mindig próbálkozok, még mindig újra és újra a nagyok ellen intézkedek. Nem számít az az 5 másodperc...hiszen az is számít nekünk, nem? Ha az 5 másodperc erejéig, míg úgy ahogy mozdulatlanok és sérüléseket tudnánk rajtuk ejteni...olyan jó lenne. Letérdelek Greg mellé, a nyakán lévő eret tapintom, pulzust keresek, bármit ami bebizonyítja nekem, életben van. Úgy ahogy megkönnyebbülök, felkelek a földről, James-t kutatja tekintetem. Felpattanok és újabb árnyék mozgalommal próbálkozom, miközben közelebb rohanok James felé, hogy segíthessek neki. Akárhogy. Épp hátba akarta egy kree támadni, de mozdulatlanságba taszítottam egy röpke időre, míg a srác mögé rohantam, hogy vállt vállvetve harcoljak vele. Közben meg vigyorgok, de a félelmem annál nagyobb, hogy meg nyugodjak. Ugyan mindenkit nem tudok szemmel tartani, főleg ekkora területen mozgósítani az árnyékot, de minden maradék erőmmel rajta vagyok az ügyön. És csak reménykedek benne, hogy senki útjában nem leszek. Jobb horoggal hárítok egy kree karját, majd bal felcsapással tántorítom hátra...
Gyűjtöm az energiát pofázmányomba, hogy egy adott időben - miután mindenki lelépett a krízis helyszínéről - útjára engedjem majdan azt. Igaz, hogy lefogok merülni ezután, de talán az a kis vasadag segít majd abban, hogy egyáltalán lábra tudjak majd állni. De mivel láttam mindenki erejét, így aztán valamit csak ki tudok találni ezek ellen is. Amikor Matt az erejét használva megállásra késztette az idegeneket, köztük a három nagyágyút is, ekkor jött el az én időm. Közel voltam az egyik főmuftihoz, közelharcba keveredtem vele. Ordítás szerűen engedtem el a hatalmam, amit eddig összetároltam, összeszedtem, gyűjtögettem. Ez az egész robbanásszerűen csapódik elő a számból, óriási földrengést generál, A legutóbb mikor ezt használtam, közvetlen 8,3 Magnitúdó-s volt a Richter skálán. Most se lett kevesebb, ebben biztos vagyok. De a Japán földrengést még nem értem utol... 2011-ben történt egy 9-es erősségű... Annál nagyobbat fogok majd én elsütni. A támadásom beleváj mélyen a talajba, hangja olyan robaj szerű, hogy aki a közelében tartózkodik, dobhártyaszagtó hatását is megérzi. No meg a lökést is, ami hátra taszítja az ott harcoló ellenfeleket. A pusztítás nyomokat hagy maga mögött. Mélyen felszántott föld, tiszta kráteres vonzata így is megmaradt. Amint a porfelhő csillapodott, a látvány is teret engedett. Ez az én pusztításom. Amit az egész város megérezhetett...legalábbis a rengéseket. Szapora levegővételekkel hullok a porba, vigyorogva figyelem a pusztításom, meg amit látok belőle, amit a porfelhő enged. Remélem Magneto tudja mégis mekkora őrültet szabadított a világra...főleg ha ez a városba is berobbant...
A csapatunk teljes, megmaradt erejével harcol. Ezek ellen hogyan is lehetne másképp? Alison Zeus közbenjárásával kap a villámok erejéből, de nem kell odakoncentrálnom, hogy érezzem a fájdalmát. Megégett a lány. Sebastian és Wade hatékonyan harcolnak a nő ellen, ám az váratlanul a lándzsájából előhívja azt a fékevesztett erőt, ami benne lapul. A sugarak mindenfelé kilőnek, és a közeli erdő azonnal lángba borul. Ororo igyekszik oltani a tüzet. A Birtokból lassan semmi nem marad... Ha a figyelmem nekik szentelem, akkor a SuperGiantet támadó társaim biztosan halálra ítélem, ezért szemem sarkából kiszökik egy könnycsepp, míg remegő kezem továbbra is a halántékomon tartom, hogy társaim elméjét ködbe burkoljam az ellenség előtt. Máskülönben nem sikerülne sem Gregory robbantása, sem Ororo villámcsapása, sem Kolosszus erőteljes ütése. A fiatal harcosok, akik előtt ott állt az élet, belehaltak Proxima Midnight villámaiba. Láthattam volna előre a támadást, és a földre kényszeríthettem volna a gyerekeket, hogy elkerüljék a sugarakat, de akkor most Kolosszus, Gregory és George is halottak lennének. Életet életért. Úgy látszik bármit teszünk, ma ismét szenvedünk. Ma ismét halottakat fogunk temetni... a könnycsepp értük hullik szememből, ahogyan hallom Kevin, Marta, Steven és Drake elhaló ordítását, de tekintetem még mindig a harcolókon van. Ha nem koncentrálok, nem tudom figyelmeztetni társaim George támadására, ami végül célba talál. A rengések nyomán kénytelen vagyok mindkét kezemmel megkapaszkodni székem karfájában, de a lökéshullám kisodor belőle, és a földre kerülök. A detonáció olyan pusztítóan hangos, hogy pár másodpercig semmit sem hallok abból, ami körülöttem történik. A fejem iszonyatosan megfájdul, és fekve, homályosan látom, ahogyan Gregory is összeesik. Én is elgyengültem. Csak erre a pár másodpercre.. had pihenjek! A hangok tompák, a látásom homályos, de érzem, ahogyan a meleg vér végig szánt orromból. Csak mozdulatlanul fekszem... és bámulok magam elé. Kimerültem, ahogyan jóbarátom. Mikor feltápászkodom a fűben ülő helyzetembe, Alisonra pillantok. Igyekszem erőmet rá fókuszálni, hogy a fájdalmát egy kicsit tompítsam.. de cserben hagy a képességem. Ingujjamba törlöm a csordogáló vért. Ennyi már meg sem kottyan a ruhadarabnak, hiszen a mellkasomon még mindig ott van a démon lábnyoma vérrel kifestve. Ha George testvére nem gyógyított volna a sérülésemen, minden bizonnyal már elfertőződött volna. Proxima a földön fekszik, SuperGiant elpusztult, Zeus pedig az utolsó, erős ellenfelet támadja. James, Matt és a többiek még a ledermedt ellenségekkel harcolnak. Sebastian érkezik mellém, és arról kérdez, hol tud még segíteni. - Azt hiszem... te is megsérültél. Ha tudsz, Zeusnak segíts, vagy öld a lényeket... Attól tartok, barátom, hogy a harcnak még koránt sincs vége. Ujjammal a belváros felé mutatok. Egy hatalmas, lila robbanás rázza meg New York egét. - Thanos. - a lila szörny használja a kesztyűjét. Annyi bizonyos, hogy minél előbb kezdenünk kell valamit az utolsó szörnnyel, és ha csoda folytán sikerülne legyőznünk egy halhatatlan harcost, akkor még mindig ott vár a belvárosban a leghevesebb csata. Nem hagyhatjuk, hogy emberek milliói haljanak meg. Ezúttal mi is csatlakozni fogunk. Mennünk kell! Minél előbb!
Mintha egy hatalmas film hatalmas csatajelenetébe csöppent volna, mint statiszta, vagy kaszkadőr. Itt vannak a nagyok, a hatalmasok, ő meg mint az apróság, teszi, amit kiszabtak neki. Csak épp mindenki jobban élvezné, ha egy képernyő előtt ülve kellene átélnie ezt az élményt, nem pedig testközelből. Egyedül csak az ellenfél nem örülne ennek, de őket a kutya se érdekli. Ahogy halad előre az idő, úgy dőlnek ki azok, akik nem voltak képesek megvédeni magukat. A sugár, amire a professzor is felhívta a figyelmet, le-lecsap, többször is, halálosan. Szerencsére, vagy mert épp elég távolt tartja magát a gazdájától, ettől megmenekül, de így is épp elegen veszik körbe, épp elég idegen katona, így nincs ideje azon örömködni, hogy nem csapta darabokra egy halálos sugár. Arra majd csak akkor kerít sort, hogy ha ezeket a kree-ket túléli. Ha. Bal karja ütemesen lüktet, hiszen akármennyire is szeretné, bőre nem olyan kemény, hogy megvédené mindentől. Amit ér, azt üti, de kap eleget is, no meg persze, ereje neki sem végtelen, tartalékol, spórol, ahogy tud. Amennyire. Bütykein gyűlnek a sebek, és a vér, ahogy a teste több pontján is. Kitartóan tartja a maga állította frontot, akkor pedig nagyon is örül, amikor megdermednek, és időt adnak neki arra, hogy könnyűszerrel intézhesse el őket. Ez Matt érdeme, akinek hálás is, nagyon, néha felé is pislant, egyben van még e, és megnyugszik, amikor azt látja, igen. Fura érzés, hogy valaki épsége ismét képes megnyugtatni, de ilyen helyzetekben kell egy olyan társ az embernek, vagy épp a mutánsnak, akivel egy fokkal jobban törődhet. Nincs ebben semmi különös, nem kell keresni benne mélyebb érzelmeket, egyszerűen kezdett el ismét úgy működni, mint akkor, amikor a legnagyobb baj elérte. Ez persze mégse ugyan az, hisz már rég nem olyan ő sem, de emberibb, mint az a robot, ami ő volt a hétköznapokon. - Nem akartok visszatakarodni.. ahonnét jöttetek.. ? – sziszegi egy röpke pihenő alatt, amikor levegőhöz jut, megtörli mocskos, izzadságtól ragadó arcát, és pár pillantással felméri a saját kárát. Nem sokáig húzza már, annyi szent, örülne, ha képes lenne feltölteni magát pillanatok alatt, épp úgy, ahogy a lány akarta a kütyüjét. Meg is járja, a villám ereje, és hangja megrémíti őt, odakapva a fejét, pislogva próbálja kivenni, egyben maradt-e a delikvens, vagy ez volt a veszte, azonban, mire kivenné, már vendége is akad, így, csak remélni tudja, hogy nem vesztettek el még egy embert. Szussz. A kavarodásban aztán már igencsak későn veszi észre, ki csatlakozik hozzá, hisz a robbanás, a ricsaj már végképp szétszaggatja a fejét. Füle ismét sípol, még nem jött rendbe az égből jött lövet óta, és az sem segít, ahogy ezek ténykednek, és üvöltenek feléje. De végül, amikor nekiütközik puhán egy emberi testnek, rápillant, és az ő arcán is széles vigyor jelenik meg. - Épp időben.. alig hagytam neked.. – köhögi, majd immáron társasággal együtt küzd, egész addig, míg a vasfickó el nem indítja a támadást. Az az erő.. megtorpanva figyeli, ahogyan kiszabadul, ahogy megindul és ahogy pusztít. Ösztönösen hátrál, majd vágódik el a lökéshullámtól, még szinte a hőt érezve a bőrén. Karja libabőrős, szíve veszettül kalapál, és felhördül, amint ülőhelyzetbe tornázza magát. Ezek azok az erők, amik elborzasztják, amit örült, hogy nem ő kapott meg, mert biztosan nem lenne képes használni, és kordában tartani. És hogy mi van az ellenséggel? Nem is érdekli. Zsibog mindene, miközben feltápászkodik. Sorra dőlnek ki, sorra használják el erejüket, és már ő is egyre jobban csak a puszta öklét használja, vagy épp valamit, ami a keze ügyébe esik. Bármit. Bármit annak érdekében, hogy vége legyen. Csillagokat lát, elmosott világot. Merül a duracell.
Ha tudtam volna hogy így indul a nap és egy ilyen nagy harcba keveredek, akkor hoztam volna magammal Bluetooth-os hangszórót. Elég sokan vannak ezek a bevándorlók, és hát zenére mégis jobban megy a gyilkolás. Na mindegy. Ha lesz legközelebb, elhozom aztán megy a csapatás! De így is megy, csak nem úgy ahogy kellene. Sok itt a mutáns, rengeteg. A polír király boldog lehet hogy a kis mutánsait bevetheti. Na meg tuti játsza előttük a tolószékes agyát. Adja a bölcsességeket mint Yoda. De Yoda legalább tudott battyogni. Ennek meg a tökei is le lehetnek eresztve, ha már levan bénulva. - Most miért? Sosem kel fel abból a székből, hátra dönti a fejét aztán megfásultan magyaráz... Még magához nyúlni sem tud, azért ilyen. Én is van amikor valamelyik nap kimarad a szertartás, az nap mogorva leszek. Na jó. Folytatom a kalandreagot. - Mindenesetre majd megkérdem tőle mi a helyzet. Itt vagyok a KFC tulajdonosával, és nézegetem a szárnyait. Hát, mekkora királyság már! Vannak neki kurva jó szárnyai! - Sebastian?! Ez épp olyan mint a Charles, vagy épp Ultron. Mi van veletek? Ilyenkor az embernek a kedve elmegy a harctól. - Mondom felé, majd elindulok ehhez a valami felé. Szép szavakkal illetem az újdonsült ellenfelemet, de addig látom hogy ez a szárnyas fejvadász valamit csinál vele. - Mi a fa... - Akarom megkérdezni mikor felém jön egy sugár ami eltalál és lyukat csinál az egész mellkasomból. Eldőlök és fekszek tétlenül. Magamra ránézek és megijedek. - Mi a pics? Oh baszki. Én lettem vasember! Van egy kurva kör a mellkasomban. Kérem a pénzemet. Ő úgy is gazdag. Ne én legyek a csóró változata, milyen ez? Ne már! - Jár a szám. Majd körbenézek és meglátom a sok fiatalt aki életét vesztette. - Xavier! - Ordítom fel. - A minsitránsaid kipurcantak! De én nem fogok letérdelni neked ostyáért meg hasonlókért! - Mondom rekedten. Én nem leszek Pedocharles áldozata. Én nem... - Itt egy hatalmas lyuk a mellkasomon! Szerinted jól vagyok Gábriel?! - Kérdezek vissza. - Na jó. Ez befog gyógyulni, pár perc. Szóval jól vagyok. Nem tudom hol gurulhat. De elég nagy fények vannak. Keresd a fénylő fejbőrt! Ultra polírozott a feje, az tuti! - Nevetek fel. Majd egyre kisebb lesz a lyuk a mellkasomon. Már nem kell sok és begyógyulok. Feltámaszkodok, és látom a szörny hulláját. - Fúj! - Felhúzom a maszkot és hirtelen lehányom. - Oh baszki. - Körbe fordulok gyorsan nem-e látta ezt valaki. Majd gyorsan elsunnyogok onnan. - Oké, ez tényleg nem volt szép. De hát alapból sem volt valami szép látvány, na de így?! - Látom a professzort hogy a szárnyassal beszélget, és odamegyek. Bemutatkozom. Habár tudja hogy ki vagyok mert rám küldte a vastöküt, meg az elbaszott tinit, de annyi kérdésem lenne hozzá. Ahogy felé érkezem valami robbanás jött a városból. - Anyádat! - Ugrok fel. Majd ránézek a professzorra. - Nem magának szántam Mr. Prof! Csak gyerekkorom óta félek a dörgésektől. Sajnos a szomszéd sok sört ivott és sok babot evett. Viharban dupla dörgés volt... Na de! A nevem Deadpool! De gondolom tudja! Amikor legutóbb jártam erre. Csak a két beosztottját találtam. Ami furcsa, hisz most annyi mutánst látok, mint égen a csillag. De akkor csak kettő volt. Egy nagy házban. Hogy van ez? Na meg maga a boss. Jaj, maga sumák. Elment az örömlányokhoz mi? Le se kell ülnie a székre, mindig van magánál a szék. Alulra nyúl és már csúszik a dollár a tangába mi? Pacsi! - Nyújtom a kezem vigyorogva. - Na de egyszer elmehetnénk ketten is ám! Csak előbb legyen vége ennek, mert jobb szeretek szörnyek nélkül aludni. - Mondom felé, és amíg várom a válaszát be is gyógyul a mellkasom. Na mindjárt jobb így szellőzés nélkül. - Most már csapathatjuk polír király! - Mondom felé majd megigazítom a zacskóimat. Elég szűk ez a ruci, de csak ennyi hátránya van.
• Thanos jelenleg illúzióval kínozza azt a maroknyi hőst és asgardit, akik azt hitték, hogy legyőzték őt. Ám előtte, amikor rátámadtak, a hatalom kövének lilán felizzó erejével próbálta kiirtani őket. A célt tévesztett lövés végül az eget lilára festette, és hatalmas robbanással terült szét az égbolton. Ezt meglátta Corvus Glaive, Thanos jobbkeze is, aki ellen Zeus harcolt éppen. A szörnyeteget annyira lefoglalták, hogy végül SuperGiant a csapatos, összehangolt támadásban teljesen elpusztult. Proxima Midnight a véráramába juttatott méregtől megdermedve összeesett, és halál közeli állapotba került, ám mielőtt lelkét teljesen kilehelte volna, Corvus Glaive mellé teleportált, majd hátára téve kezét eltűntek a helyszínről. Thanos jobbkeze ezúttal megfutamodott, hiszen kísérői és harcostársa elpusztultak. Thanos közvetlen közelébe teleportálta magukat, remélve, hogy vezére a kesztyűvel meggyógyítja Proximát.
A Xavier Birtokot védelmezők közül azok, akik még harcolni tudnak (és akarnak), az olümposziak és Árnyék segítségével a belvárosba teleportáltathatják magukat, vagy egyéb módon is eljuthatnak, és ott bármelyik harchoz csatlakozhatnak. A sebesültek ellátását elkezdik a gyógyító mutánsok.
Figyelem! A reagja végén mindenki egyértelműen jelezze, hogy melyik felvonásba, ki ellen szeretne harcolni, illetve, hogy itt befejezi-e a játékot!
Lehetőségek: 1.) Thanos és a hozzá csatlakozó Corvus Glaive és Proxima Midnight ellen (ez utóbbit Thanos teljesen meggyógyítja). 2.) Black Dwarf ellen 3.) Hela ellen 4.) A várost sanyargató szörnyhordák ellen (amennyiben lesz jelentkező)
Jelenleg minden felvonásban harcolnak már, a játékosok őket támogatni érkezhetnek meg.
***
» Általános leírás: A hozzászólásod megírására egy hét áll rendelkezésedre. Ha valaki nem írja meg egy héten belül a hozzászólását, a kör újra indul (mivel sokan vagyunk, törekedjünk nem megváratni egymást). A Kalandmesternek jogában áll a karaktereket útmutatásokkal irányítani, illetve hozhat be egy-egy körbe/szituációba újabb karaktert, illetve vihet ki, ha eltűnik a játékos, vagy a szituáció úgy kívánja.
- Reagsorrend: nincs. - A felvonás résztvevői: Crystalia Amaquelin, Alison Magdalen J., James Vance, Mattias A. Gerard, Charles Xavier, Gregory S. Severald, Raven Darkholme, Ororo Munroe, George Mardon, Zeus, Sebastian La Morte, Wade Wilson - Becsatlakozhat: -
A harc épp kibontakozna köztem és Corvus között, amikor valami megzavarja meghitt küzdelmüket. Az égen egy lila robbanás lökéshullámait látom és érzékelem is annak káprázatos erejét. Ebben Thanos keze lesz, vagyis a kesztyűje. Mire a tekintetem visszatér, addigra Corvus elteleportál mellőlem és sebesült társát is magával viszi. Éktelen haragomban felkiáltok, hogy dühömet a világ tudtára adjam. Már épp összegyűlt a kellő mennyiségű energia egy igazán kiadós villámra, már épp belé ereszthettem volna a leghalálosabb fegyverem, erre az ellenfelem kereket old... Balomról a pajzsot hátamra akasztom, a jobb tenyeremben növesztett fénylő, villámló gömb, ami már nagyjából fél méter átmérőjű lett, pár villanás alatt eltűnik onnan. Az energia nem vész el, mint tudjuk. Elraktároztam magamban, hogy a már koncentrált energiákat felhasználhassam egy legközelebbi adandó alkalommal. A haragom lassan csillapodik, én magam pedig a bátor halandókon tekintek végig. Az életüket kockáztatták úgy, hogy a biztos halál torkában táncoltak. A csata itt véget érni látszik. A fekete renden kívüli egységeket a mutánsok és a társaim egyesületen lerendezték. Első utam a villámomat kért leányzóhoz, Alisonhoz vezet. A sebesült lány megsérült karjához érek, finoman. Energia áramlik a testemből a testébe, amelynek köszönhetően a súlyos égése rohamos javulásnak indul. A folyamat végén elengedem a kezét, majd a szemébe nézek elismerő tekintettel. - A bátorságodért. Magyarázom meg neki a tettemet. Ezután Charleshoz repülök. - A súlyos sebesültekre még van egy kis időm. Ha velük végeztünk akkor nyitok egy portált a belvárosba, valahova oda, ahol a lila robbanás forrása lehet. Akik még tudnak harcolni velünk jöhetnek. Thanos kemény dió lesz. A mutánsok vezére Charles, nekem nincs jogom az embereit, barátait, tanítványait utasítani ezért elmondom a terveimet és szándékaimat a képzett telepata vezérnek és majd elmondja, hogy mit lát jónak a helyzetben. Négy társam ez idő alatt a sebesülteknek segít. Ha Charles is támogatja a tervem akkor a súlyos sebesülteket saját erőmből gyógyítani indulok. A kisebb sebesülésekre már nincs idő, csak a súlyosakra. Amint ezzel megvagyok és nagyjából rendeződtek soraink a Xavier birtok körüli harcok után meg is nyitom az ígért portált. Négy társam felsorakozik mellettem. - Még egy darabig nyitva hagyom a portált, aki érez magában erőt a folytatáshoz az átjöhet velünk. Közlöm azokkal, akik felkészültek a további harcokhoz. Hacsak Charles vagy valaki nem tartóztat fel akkor öten belépünk a portálba ami a város szívébe nyit átjárót, egy sikátorba, nem közvetlen Thanos elé természetesen, kicsit távolabb onnan, olyan helyre ahol még nem láthatja meg az érkező csoportot.
1.) Thanos és a hozzá csatlakozó Corvus Glaive és Proxima Midnight ellen (ez utóbbit Thanos teljesen meggyógyítja).
Próbálom lassan összeszedni magam, és a professzor felé igyekszem, ahogy észreveszek valamit a szemem sarkából. Mintha Proxima eltűnne. Odakapom a fejem, és valóban nem ott hever ahol hagytuk a saját vérében fulldokolva, de ingerülten szorítom össze az ajkaim, és keresek valakit aki meggyógyíthat. Zeusz egyik segítőjét kérem, meg, lévén még egyszer neki akarok menni annak a nőnek! Olyan nincs, hogy futni fog, és még fel is épül! Elkap a pulykaméreg ha arra gondolok, hogy elbénáztam a lehetőségem, amíg arra az idióta - de felettébb hasznos - nagy dumásra figyeltem. - Ezt mondania sem kell, már megyek is - villantok egy nem túlságosan kedves mosolyt a tolószékes zsenire, de az agresszióm és harc iránti örömöm nem neki szól. Oh, nem, az csak a miénk drága Proxima Midnight! Ezúttal nem hagyom, hogy kereket oldj! - Hogy az a rohadt k*va... - szakad ki belőlem egy istentelen káromkodás, ahogy észreveszem a leendő ellenfelem a belváros felé tartani, és sietve lépek Zeus mellé a szavaira, miszerint aki képes harcolni az mehet. Nem hagyom elúszni a lehetőséget, hogy ezúttal megmérkőzzek vele, és legközelebb már a fejét akarom fogni a kezeim között! - Zeus! Kérlek, vigyél oda és Proximát bízd rám. Foglalkozz Corvus Glave-el, azért hálás lennék - pillantok rá, usvarias formába öntve a mondandómat, bár legszívesebben ordítoznék a dühtől, hogy hogy hogy hagyhattam ennyire felelőtlenül ott. Az a némber akkor is az enyém, és át is lépek a portálján, ami a belvárosba visz engem, és a lándzsámat megforgatva jelenek meg. Az állapotom nem teljesen száz százalékos, de voltam már rosszabb helyzetben is most és széles mosollyal reppenek a nő elé. - Ne olyan sietősen, Édes, van egy félbemaradt táncunk! - azzal már lendülök is hogy lándzsáink félúton összetalálkozhassanak. Óvatos vagyok, és már tudom miben rejlik az ereje, de ő is ismerhet engem. Bár nem biztos, hiszen az előbb ketten támadtuk, könnyen hiheti Deadpool képességének is. Hm, lehetne ekkora mázlim? Kemény, kíméletlen táncba kezdünk ismét.
1.) Thanos és a hozzá csatlakozó Corvus Glaive és Proxima Midnight ellen (ez utóbbit Thanos teljesen meggyógyítja).
A görcsös fájdalom nem akart múlni, ahogy az ember fájdalma általában. Minél több és intenzívebb fájdalom ér bennünket annál kevésbé leszünk rá érzékenyek. Ez a kulcsa a harcművészetnek és a fejlődésünknek. De a fájdalom nálam most csak romlik másodpercről másodpercre. Hiába próbálok logikusan felül emelkedni, hogy ez az egész tulajdonképpen agyi reakció, nem megy. Homlokomat ráncolom és légzésemet is szabályozom. Mantrázom, hogy múlik de sokáig semmi. Aztán... Szinte varázsütésre megszűnik a görcs. Pillanatnyi enyhüléstől fellélegzem, amíg a szúró érzés át nem veszi a helyét. majd forróság önti el ismét a kezemet. Ami tulajdonképpen nem rossz érzés, sőt, valójában kimondottan kellemes érzés. Vonásaim kisimulnak és megkönnyebbülten sóhajtok. A folyamat előre haladtával teljesen tudatosítani tudom a kezem. Értetlenül szalad össze a szemöldököm és oldalra billentem a fejem. Kinyitom a szemem és akkor látom, hogy Zeusz fogja azt. Ahogy meglátom egyből világossá válik az egész. Tekintetünk össze akad. Elismerő szavai megdermesztenek. Csak bambán bólintok, hogy megköszönjem. Rövid ideig követi tekintetem ahogy elszáll magától. Óvatosan mozgatom meg gyógyult kezemet. Talán jobb, mint új korában. -Helyzet jelentést kérek. -Nem észlelek károsodást. Egyedül a hajvégei vannak kifogásolható állapotban. A festékek nem tesznek jót a hajának. -...Ne kezd el te is...nem vagy az anyám. -Valójában Mrs Magdalen sem az. -HÉKÁS!... Inkább azt mond meg, hogy rögzítetted e az előbbit. Alkaromon lévő kijelzőn megjelenik egy hangsávhoz hasonló diagram. Végig futom és elismerően bólogatok. -Ezt a kör te nyerted Stank... -Szabadjon megjegyeznem, hogy nagyon hasonlít a bölcsőben lezajló folyamathoz amit Mr Stark is... ohh, azt hiszem értem. Szóvicc. -Tényleg érted? -Találkoztam hasonlóval és akkor nevettek. -Kipróbálhatnád, jó dolog. -Hi. Hi. Hi. Há.Há.Há. Ezen. Szakadok. -Inkább hagyjuk... Húzom el a számat, még akarva se tudok ilyen monoton és ennyire imitált nevetést kifacsarni magamból, mint amit Hercegnőnek sikerült az imént. Szánalmas. Felsandítottam az égre ahol még nyomokban látszott a baljóslatú lila lökéshullám. -Betudod mérni az epicentrumot? -Igen. Kész. -Akkor menjünk de hagyj rá pár... Azzal el is tűntem a birtokról egyenesen a megadott célra, ahonnét az energiasugár kiindult... -...métert... Fejezem be a mondatot immáron ott ahonnét elindult a lila energia kisülés... Majd két méterre a föld fölött. Talpam ingoványos talajra ért, még ilyen magasban is. Lenézek, hogy mégis min landoltam. Egy kopasz, lila fejet látok magam alatt. A tulajdonos széles robosztus vállain ácsorgok. -B@ZDMEG HERCEGNŐ! Kiáltom el magam és ezzel párhuzamban fellépek Thanos feje búbjára, vagy ha felnéz akkor a homlokára/arcára, ahogy sikerül és elrugaszkodom róla. Közben Hercegnő kapcsol, hogy behozott a legnagyobb dzsuvába így ugrás közben el is teleportál onnét. Az ugrásból nyert lendület nem fogy el a túloldalon sem. Viszonylag nagy lendülettel csapódok bele valaki hátába arccal. Arcomon érzem a másik puhaságát és melegségét. A szagára most nem térnék ki. Rögtön rá karolok, hogy ne essek el. Egyértelműen egy emberi test az. Elsőre örülök, hogy nem megint valami támadó karjaiba teleportált hercegnő. De akkor kiébe? Az illata ismerős. Megtapogatom.... ez konkrétan egy félpucér ember... -Dr Banner? Kérdezem félve az illetőt a hátát tapogatva, majd átölelem mert ismét sikerült nem stabil talajon landolnom és nincs tervben, hogy leesek...Bárhol is vagyok. Kiemelem arcom a hátából és körbenézek, hogy mégis hova keveredtem.
Minden tagjában érezte a hullámzó fájdalmat, a kimerültséggel elvegyült pislákoló kínt, fejében lüktetett a fájdalom. Csikorgatta tűrőképességének felszínét a kín, próbálkozva minél erőteljesebben borzolni idegeit, de acélozta akaratát. Nem tehette meg, hogy most megálljon. Még közel sem érezte a véget, de a kimerültség jelei és a vérveszteség kissé tompították tudatát. Halkan vette a levegőt, míg a professzor válaszára várt és azt az oldalt próbálta mutatni a külvilág felé, amit jelen esetben kellene. Az acélozott lelkű és testű harcost, nem a meggyötört katonát, ami belül volt. A férfi szavaira pedig csupán bólintott, majd ujjait ráfektette a gigantikus jószág nyakára, mélyen belesimítva a selymes, feszültségtől összekuszálódott szőrbe és a következő pillanatban alakjuk összemosódott, hullámzó masszává vált… és eltűnt. Kifújta a bent tartott levegőt és megtántorodott egy pillanatra, mire a teremben álló őrség két tagja indult felé. Jobbját felemelve jelezte, hogy szükségtelen a közbelépés, makacssága nem engedte volna, hogy elfogadja a segítséget. Volt már rosszabb helyzetben is. Arca árnyalatokat fehéredett, ahogyan felegyenesedett és a vérző sebre szorította az ujjait. - Hol van Medusalith? - - Idegenül csengett a hangszín, amit használt, még saját maga számára is. Ahogyan a trónteremként használt helyiség felé haladt előre, Lockjaw szorosan követte őt, figyelve minden lépését. A lány pedig belökte az ajtót és enyhe fejhajtással jelezte tiszteletét az uralkodói pár előtt. - Tennünk kell valamit. - Nem tudta, hogyan kezdjen bele. Ezer gondolat kavargott benne, s mindegyikük formálója a rettegő kétségbeesés volt, hogy egy hajszál sem választja el a világot a pusztulástól. És itt nem csupán a mi világunkról van szó! - Thanos és Hela mindent el akar pusztítani, nem hagyhatjuk! - Karjával megtámaszkodott az állat vállánál, hogy ne dőljön el. Egy suta pillantással figyelte a sebet, amiből apró patakokban csörgedezve szivárgott a vér. A feje kissé bizsergett a homálytól, ami koponyája oldalát kaparászta, de ellenállt. Nem most! - Emberek millióiról van szó. Mennem kell, most és vinnem kell segítséget. - Elég volt a bujkálásból, a rejtőzködésből… Az apró kicsinyes hatalmi harcok sem érdekelték, amit az unokatestvérei folytatnak egymás között. Remegve várta a választ, ami lassan érkezett. Mély levegővétellel próbált elég oxigént juttatni szervezetébe, de egyre lehetetlenebbnek tűnt. Amíg a csoport szerveződött, ő elvánszorgott a gyógyítók részlege felé és eldőlt egy ágyon. A káosz itt is felütötte a fejét, hangos ordibálás és csörömpölés hangjai jutottak el hozzá, de felfogni már nem teljesen tudta őket. Érezte, hogy mozdítják, egy alak magasodott fölé és felnyögött, amikor a hűvös tenyerek homlokát érték. Elméje már valahol máshol járt, csupán azután kezdett el kitisztulni előtte a világ, hogy energia áramlott szöveteibe és sejtjei megtöltődtek életerővel. Fáradt sóhaj szakadt fel melléből és alább hagyott a lüktető fájdalom, másodpercről másodpercre érezte jobban magát. Szemeit felnyitva egy gyógyítót látott maga fölött, akinek keze még ragyogott a narancsos fénytől. Torka kissé kiszáradt volt, de ezen kívül nem érzett más problémát, így óvatosabban mozdulva ült fel. Az ágy mellé volt készítve ruha, amit felvett és elrugaszkodott az ágytól. - A csoport készen áll, várja a parancsát. Több embert nem tudunk adni, védelmeznünk kell Attilant. - A gyógyító elkíérte a csoportig, aminek élén hűséges társa állt. Lockjaw mellé lépve ujjait az állat orrára helyezte egy szelíd mosoly kíséretében és erőt véve magán hűvös, átható tekintettel mérte fel a körübelül harminc embertelent, akik felsorakoztak. - Ne legyenek illúzióink. Az ellenség olyan erővel rendelkezik, amivel még nem találkoztunk. De amíg lélegzünk, nem adjuk fel. - Lockjaw egy morranás kíséretében teleportálta őket vissza a birtokra, ahol javában zajlott a küzdelem- talán fel sem tűnt senkinek sem a megérkezésük. Szemöldökeit összébb vonva nyúlt az egyik embertelen felé kardjáért és szorosan kulcsolta ujjait a markolatra, és figyelte a csatába induló embereit. - Vigyél közelebb Thanoshoz kérlek. - Bújt a kutyához, visszatartotta a levegőt és a gyomrából kiinduló rántás hatására csuklott egyet, miután kititsztult előtte a világ és felfedezte a Bosszúállókat maga körül. Mély levegőt vett és tagjait körbeölelték a lángok, majd megindult előre.
1.) Thanos és a hozzá csatlakozó Corvus Glaive és Proxima Midnight ellen (ez utóbbit Thanos teljesen meggyógyítja).
bocsánat a kései reagért! ha valami nem oks, csak szóljatok! |words: 655 | •
Sötét, álomtalan álomba kerültem. Nem tudom mennyi időt töltöttem ott. A sötétségbe lassan fény szűrődött ahogy felnyíltak szemeim. Kábulat és szomjúság kerít hatalmába. Egy alak lebeg át felettem. Hátamon fekve bámulom az eget amit valami lilára festett. A fejem sajog, a sejtjeim pedig ordítanak. A tarkóm és nyakam tájéka merő görcs. Szemem lüktet ahogy erőlködik detektálni, de mind hiába. Akárhogy hunyorgok a kép nem olyan éles, mint amihez én szoktam hozzá. Finoman megdörgölöm és a kezem erőtlenül hull vissza a földre. Nagyot sóhajtok, fáradtan és nehézkesen. Erőt veszek magamon és felülök. Görnyedten billen előre a fejem. Oldalra fordítom, hogy körbenézhessek. A csata elült. Úgy látom a többiek sincsenek túl jól de a lebegő alak aki felettem is elröpült némi életet lehet belénk akik túlhajtották magukat. Tekintetemmel követem Zeuszt aki végül egy kapun keresztül távozik. Ha bárki érdeklődne felém csak a fejemet csóválom. Nekem itt ennyi volt egyenlőre. Még az is nagy erőfeszítésembe kerül, hogy így ücsörögjek. Miután a kapu bezárul és mindenki aki képes volt rá elhagyta a helyszínt, megadom magam a kimerültségnek és hanyatt elterülök a fűben. Mélyeket lélegzem. Az ébren maradásért küzdök. Közben már a vacsorát tervezgetem magamban. ~Estére biztos kipihenem magam. Mosolygok és lehunyom a szemeim.
Én egyenlőre köszönöm a lehetőséget, egy élmény volt. Ha később lesz még rá lehetőség szívesen becsatlakozom. Addig pihi van.
Miután Sebastiannal sikerül pár szót váltanom, Wade Wilson is megérkezik, és a saját stílusában szólít meg. Majd elkezd beszélni hozzám, nekem pedig résnyire nyílik a szám, hogy válaszoljak. De csak hadarja, megállás nélkül. Tudom ki ő, sajnos túlságosan is... egy ideig figyelemmel követtem, ám végül már teljesen lemondtam róla. Egyszer megpróbáltam Kolosszuson keresztül szót érteni vele, mert ha valaki, akkor ő biztonságban van Deadpool kiszámíthatatlan kicsapongásaitól. - Kirándultunk... - csupán ennyit sikerül mondanom, de a férfi szája be sem áll. Amikor kezet nyújt, és pacsit vár, először a tenyerébe nézek, aztán rá, kissé eltorzult tekintettel. A szemem ennyit sugall: "Most komolyan?" A földön fekszem, tiszta vér vagyok, kis híján elájulok a fáradtságtól, az orromból folyik a vér, és még elvárja, hogy pacsizzak, ahelyett, hogy felsegítene. - Legalább Te jól érzed magad, Wade. Amondó vagyok, hogy hasznosítsd ezt a túláradó energiád a belvárosban. Pattanj az elektromos biciklidre, aztán vezesd a sort! Mi is nemsokára csatlakozunk, a neheze még előttünk van! Ekkor elpillantok a piros ruhás mellett, hiszen Zeus ordítása átharsogja az egész Birtokot. Így természetes, hogy odakapom a tekintetem. Ellensége és a mozdulatlan Proxima teste is eltűnt!
Ezután a Villámok Ura érkezik mellém, és felajánlja, hogy közvetlen átjárót nyit a belvárosba, ahonnan a lila fényű robbanás érkezett. - Ez nagyban meggyorsítaná a dolgokat. Köszönöm! - válaszolom az ötletére. Mindenképpen oda kell érnünk minél hamarabb. A sebesültek gyógyításába Zeus csapata is nagyban besegít. Az egyikőjük hozzám is elér, és a zúzódásaimon segít. George húga már nagyjából rendbe szedett a hajók felbukkanása előtt, de az elhasznált erőm senki sem tudja visszaadni, legyen bármilyen jó gyógytó... A legutolsó sejtemen is érzem, hogy mennyire fáradt vagyok.
Amikor megnyitja az átjárót, elismerően bólintok, megköszönve mindent, amit értünk tett. Ha egyszer hívő lennék, és istenekhez fohászkodnék, mostmár tudom, hogy van, aki talán meg is hallgat a túloldalon. - Barátaim, Zeus átjárója a belvárosba visz. Oda, ahol jelenleg is Steve Rogers és minden hős az életét kockáztatja Thanos és a csatlósai ellen. Most félre kell tennünk a korábbiakat! Ha nem harcolunk velük... elbukunk. S velünk együtt minden, ami valaha kedves volt nekünk. Segítenünk kell nekik. De... látjátok... milyen sokat veszítettünk már így is. - körbenézek a sebesülteken, Gregoryn, a tőle nem messze fekvő fiataljaink mozdulatlan testén, majd tekintetem visszavezetem az elszánt harcosokra. - Mind fáradtak vagyunk. Látom, érzem rajtatok, hogy a képességeitek határán vagytok. Tudjátok jól, milyen kockázatos ettől a ponttól harcolni. Talán az életünkkel fizetünk. Így... arra kérlek Titetek, hogy ha jöttök, vigyázzatok magatokra! Senkit nem hibáztatok, aki itt marad a Birtokon. Nem akarok több sírt megásatni. - ezzel az átjáró felé vezetem tekintetem. Alison elteleportál a helyszínről. Sebastian közvetlenül követi az átjáróban Zeus csapatát. Ha valaki felsegít, akkor megköszönöm, ha nem, akkor pedig én nyújtózom a székemért, én hosszas másodpercek alatt felhúzom magam. - Barátaim, amíg lélegzem, segítek, még ha ez lesz az utolsó... - hangom elcsuklik, majd fáradtan irányítom székemet a kapuhoz. Hátratekintek azokra, akiket itt hagyok, és azokra, akik velem tartanak. ~ Gregory, vigyázz rájuk! - sugallom barátom gondolataiba. Bátran hagyom rá a Birtokot és az itt maradókat. Ha nem jönnénk vissza, többek között ő lesz az, akire a Janeel menekült gyerekek számíthatnak majd... - Köszönöm, hogy velem tartotok! - fáradt tekintetem a portál előtt megállva a körülöttem lévőkre vezetem, és hálásan bólintok feléjük.
Thanosékhoz érkezem, hogy ha tudom, a Titán elől megvédjem a harcosok gondolatait.
Eltűnnek! Hova!? Vissza ahhoz a benga állathoz? Hogy képesek még ezek után is harcolni? És csak egyikük pusztult el. Hihetetlen. Felülök, elég idétlenül festek a földön fekve, úgy fújom ki a levegőt. Körbe nézek. Rengeteg a halott. Mégis mihez fognak kezdeni ezek után? Feladják? Vagy tovább folytatják? Az istenünk a sérültek között cikázik, gyógyít, majd ha a szavait jól ki is vettem...átjátrót nyit a városba? - Hát ez csodálatos. - mormogom, inkább csak magamnak, ügyet sem vetve a többiekről. Udvariatlan vagyok, tudom, de magasról teszek már egy ideje az illemre. Mit számít, hogy mások mit gondolnak rólam? Főleg olyanok, akik nem is ismernek. Már oly mindegy. Ahogy minden más is az. Akkor is így alakult volna a helyzetünk? Egyáltalán akkor visszajöttünk volna ide valaha?? Annyi megválaszolatlan kérdés és még annál is több ha… De sajna ezekre már sosem derül fény. A professzorra pillantok, sérült, legyengült, lemerült. Deadpool szövegelésére felfigyelek, összeszűkült szemekkel figyelem. Néhány másodperc erejééig látok valamit a mozdulataiban, a viselkedésében, amiből határtalan fenyegetés árad. Nem volnék képes szavakba önteni, pontosan mi is az a nehéz, rémítő áradat, ami erre a rövid időre átcsap felettem, de borzongásomat elfojtva - poros ruháim alatt - libabőrös leszek tőle. A professzor bátorító szavakkal szedi össze a kis csapatát, felkelek és inogva egyenesbe állok. - Amint erőre kapok... megyek. - hajtok fejet a tolószékesnek, jelenleg annyira lennék képes a kis vas megevése után, hogy apró vadszilánkokat kilőjek... pihennem kell. Találnom kell még több vasat...ha a birtokon találnék is... jó lenne. Azt hiszem az a Kapu abból volt. Jó hogy van! Gyorsan össze kell kapnom magam. Csak figyeltem Charles minden apró rezzenését, hogy egy átfogó képet kaphassak jelleméről. A barátja rengeteget mesélt róla. És eddig nem hazudott. Oda adó ember, aki a többiek javát állítja előre. El sem szakítom tőle a pillantásomat, végigkísérem minden mozdulatát, amíg átlendül mindenki az átjárón. Akkor sóhajtok csak, törökülésbe vágtam magam, a zsebembe túrtam, hogy azt a bizonyos vasat elropogtassam.
Később mindenféleképpen csatlakozik még. Pihenés, falatozás... Hawaii Thanos ellen vívja csatáját!
Az a robbanás hatalmas pusztítással tört elő, hangja és a hullám amivel érkezett letarolt minden jelenlévőt. Köztük engem is, kiterültem hasra James mellé, tarkómon pedig a kezeim virítottak...amolyan védekezésképp. Mikor a robbanás hangja elült, akkor lestem csak fel a következményekre. Te atyaég...szájtátva bámultam az eseményeket. A többieket kerestem tekintetemmel, de a porfelhő miatt esélytelen volt azonnal bármit is látni. Elkap a köhögőroham, amolyan nagy stresszes ez... majd a fiúra pillantok... - Minden oké? - kérdezem leeresztve a kezeimet magam mellé, majd feltornászom magam ülésbe. Majd fel is állok, hogy körülnézem ki maradt még életben az ellenfelek közül. Nem túl biztató, főleg amiatt, hogy mennyien maradtunk talpon. A lila robbanás tetőzi már ezt, lépkedek hátra felé... az a főmufti volt? Basszus. Mi van a városban? Mi van arrafelé? Ott döröghetnek a nagyágyúk? Logan...mégis mi van veled? Kezem ökölbe szorul, majd a professzorra nézek, ezután Zeuszra.... Deadpool-ra pillantok ridegen...kurva sokat beszél feleslegesen, de ezt nem most fogom megvitatni vele. A háromból egy pusztult csak el...a másik kettő....eltűnt... mi? Hova? Thanos-hoz? Akkor még mindig nincs vége? Zeus és Charles kommunikációját végig hallgatom, végül segítem felkelni a földről James-t is, majd a Professzorhoz sietek... Aggódva pillantok rá, tudhatja ki miatt aggódok jelenleg, akiről azóta hogy lelépett, semmit sem hallottam róla. Látnom kell, hogy jól van-e. Mindegy hogy tudok e még harcolni vagy sem, nekem Logan mellett a helyem. Mindenféleképp. Az isten a súlyos sérülteket gyógyítja, türelmes vagyok, addig pedig a professzor székét állítom egyenesbe, próbálok javítani rajta, de nem vagyok valami jó...nem vagyok Gregory. Felsegítem a professzort a székébe, persze ha a földön akar maradni még, hogy később ő maga üljön bele, akkor ráhagyom a dolgot. James-re pillantok, kezd kimerülni, vagy már lemerült teljesen...jobb lenne, ha itt maradna és pihenne kicsit... Zeusz átjárót nyit? Fantasztikus. A férfira pillantok...szájtátva figyelem a műveletet, ahogy megnyitja azt a kaput, majd ahogy átmegy rajta a harcosaival...követi őt Sebastian is. Egy nagyon kis ideig nézem a vibráló átjárót, majd nagy levegőt véve átrohanok rajta. Van bennem kurázsi... ráadásul végig sem hallgattam a professzort...Nincs idő arra, hogy csak ácsorogjunk...tenni kell ezek ellen valamit! Ahogy az átjárón kiérkezek, nem állok meg, rohanok tovább, még pont visszanéztem Midnight és Proxima ütközetére, egy mosollyal hagytam ott őket. Bízva abban, hogy ez az idegen legyőzi azt a Thanos követőt. Szar érzés volt ott hagyni a professzort és a többieket...de meg kell találnom az öreget. Csak arra nem gondoltam, hogy lehet rossz irányba haladok. Csak a füst, a rengeteg égett hús, szőr és egyéb dolgok eltompítják a szaglásomat.
A földre visszadőlve szusszan kicsit, mintha abból nyerhetne bármi energiát. Mindent megadna most érte, de egyelőre csak arra van ereje, hogy a végső csapásokat, a nagy durranásokat, a végjátékot. Rettenetes. Örül, hogy nem kell velük szembenéznie, szembe állnia, elviselnie a haragjukat. Lehunyt szemmel is vészes a fényjáték, feje kissé hasogat, a világ forog körülötte. Nem is hitte, nem is érezte, hogy ennyire elfáradt. Amikor a dolgok közepében volt, mint akit felvillanyoztak, úgy ténykedett, pörgött, azonban most, hogy egy kis ideje volt a semmire, miközben más épp a legnagyobb erőt vetette be, rátelepedett a fáradtság és a fájdalom. Nehéz, irtó ólomsúly, minden tagjában. Képes lenne egy jót aludni, de a horizont felől újra jelzés érkezik; valami nincs rendben a várossal sem. Hirtelen deja vu érzés keríti hatalmába. Egyszer, egy ilyen láttán összerezzent, gyomra görcsbe rándult, és rettegést járta át. Most ez nincs meg, de a gyomra így sem nyugodt. Vészjósló jelek, olyan árnyékok, amelyben egy cseppnyi jó sincs. A vég muzsikája. - Kegyetlen lehet most ott.. – sóhajt, és amint felsegítik, elnéz a másik után, figyeli, ahogy a prof felé indul. Ő is elindul végül, megáll mellettük. Most nem morog, nem kezd bele abba, amiért órákkal vagy talán évekkel ezelőtt akart. Nem hántorgat fel semmit sem, hiszen látja a férfin, hogy kapott eleget. Nem is kicsit. Elvesztett megannyi lelket, akit ápolt, akit szeretett, akit gyermekének gondolt. Önző lenne, ha most azt gondolná, megérdemelte, ennek így kellett lennie. Önző, és kegyetlen. - Részvétem azokért, akik elestek. Megvan azért? – méri fel a férfi kárait, majd elcsendesül amint beszélni kezd. Jól sejtette, hogy valami történt ott, valami nagy. A legnagyobb. Amit itt elértek, nem volt teljes, nem volt igazi, csak egy kis szelet, a legnagyobb pedig ott vár a város szívében, csak arra várva, hogy elbuktassák. Már ha sikerül. Már csak az a kérdés, hogy menni vagy maradni. Ha marad, pihenhet, alhat, de mégsem lenne az igazi. Keserű szájíze lenne, ha hagyná, hogy mások kockáztassák magukat érte, netalán meghaljanak, míg ő meg sem próbálta. Megcsóválja a fejét, magában átkozza magát, de már tudja, hogy azt a kevéskét, ami maradt, muszáj lesz kockáztatnia. Elmosolyodva néz fel az égre, és sóhajt. - Semmit sem adunk könnyen. Főleg nem az életünket. Ha ennek vége, mindenki vendégem egy sörre – indul meg, kitartóan Matt után, mert esze ágában nincs maradni. Ha ez is lesz az utolsó.. jól mondja kivételesen a professzor. Mindent meg kell tennie. - Várj már meg! Ne fuss nekik fejjel egyedül – siet a srác után, felzárkózva, ha tetszik neki, ha nem. Nem hagyja egyedül, nem akarja, hogy egymaga kelljen küzdenie. Legalább most ne kelljen menekülnie mindenki előle. Egy utolsó pillantást vet hátra. A romokra, azokra, akik maradtak, és azokra, akik már sosem kelnek fel. Mindenkire. Aztán átlépve az átjárót, fejest ugrik a valaha legőrültebb ötletébe.. Csak élje túl.
• Ez a felvonás véget ért! Mindenkinek köszönjük szépen a részvételt! Azok a játékosok, akik folytatják a játékot ITT tehetik meg. (Mindenki megtalálja a helyét az általa kiválasztott/megjelölt felvonásban!)
Addig pihi van.