Alison & Alfred

Nem is kelhettem volna jobban ezen a verőfényes, madárcsicsergős szép reggelen... Na, viccet félretéve, kint zuhog, a szomszédban ordítanak a gyerekek, az ajtómon meg dörömböl valaki, és van egy olyan érzésem, hogy egy ideig még nem fogja abbahagyni, így kénytelen-kelletlen kimászok az ágyból. A pólóm gyűrött, és érzem, ahogy a hátamon végigcsorgó izzadságcseppek birtokba veszik a pólómat. Ezen kívül csak egy boxeralsó van rajtam. A hajam szerencsére csak kicsit kócos, de érzem, hogy még így is meg fogok küzdeni vele, mire rendes fejet varázsolok a jelenleg nyúzott, leginkább álmos pofámnak.
Az ajtóhoz lépek, és lassan, komótosan kinyitom azt. Nem érdekel, hogy az ajtó előtt álló mennyire türelmetlen, illetve az sem, hogy mennyire ítéli el, hogy még mindig pizsamában vagyok.
- Jó reggelt, William! - köszöntöm higgadtan apámat. Nem is tudom, mióta hívom a nevén, de nincs is jelentősége.
- Reggelt? És jól látom, hogy pizsamában vagy még? - arca torzul, mire én elmosolyodok. Szeretem nézni, mikor magából kikelve beszél. Bizonyítja, hogy ebben a házban igenis én vagyok a legnormálisabb - szégyen az egész családnak, de ezt kapták. Nem tehetnek már semmit.
- Másfél óra múlva kezdődik a Diplomaosztó! Most azonnal kezdj el készülődni! - ezt ő sem gondolhatja komolyan. Másfél óra alatt hatszor elkészülök. A ruhám megvan, annyi, hogy felveszem, kibogozom valami jobban kinézőre a hajamat, fogat mosok, és kész. Minek kell ehhez másfél óra? Másrészt meg miből gondolta, hogy eljöhet? Nem tartom apámnak, csak megtűröm, és kihasználom, hogy ad a fejem fölé tetőt.
- Ne idegeskedj.. Nem vagy hivatalos. - közlöm kárörvendő mosollyal az arcomon, azzal rávágom az ajtót. Erőlködik, de sosem lesz már az apám. A biológia pedig jelen pillanatban nem ér semmit. Nekem ő csak egy idegen.
Ha már apám ilyen korán felkeltett, akkor gyorsan megnézem, hogy mi fejlemény van az FBI-nál... Jó, nem. Az most pont kurvára nem érdekel, de azért A csaj dolgaira ránézek. Tegnap óta semmi változás. Régóta figyelem, mikor mit tesz, bár nem értem, hogy bír elviselni ennyi színt. Én biztosan megbolondulnék.
Nagyjából fél órával a Diplomaosztó előtt már el is készülök. Nem tudtam mivel eltölteni az időt, ezért mindent elintéztem, és el is indulok eme nagyszabású eseményre... Na, persze.
Mikor végre elérkezik a bevonulás, meglepetten tapasztalom, hogy nincs itt Jobs. Nem járt be, de a diplomáját biztos át akarja venni. Vagy tévedek? Mindegy nem is lényeg. Az ajtót már éppen csuknák, mikor végül mégis beesik az ajtón egy szőke(?) kiadású Alison Magdalen Jobs... Ez mióta szőke? Mindenesetre kelletlenül helyet szorítok neki. Persze, hogy pont mellettem kell állnia...
Szépen lassan végigmegyünk minden jelentéktelen kis senkin, akiket ezek után úgyis elfelejt mindenki. Kezdek kicsit türelmetlen lenni, mikor végre a doktori címek átadásához érünk. Na, végre. Éppen ideje volt. Értem, hogy fokozni kell a hangulatot a nagy dolgok késleltetésével, de ez már sok.
Aztán végre valahára mi következünk. Nem vagyunk sokan, csupán tizenegy ember toporog a színpadon a diplomájára várva. Plusz én is ott vagyok, de én nem toporgok, hanem azzal játszok, hogy néha felemelem valaki kalapját egy kis fuvallattal. Szerencsére ez feltűnésmentes részemről, a másik meg hadd kapálózzon, ha neki jól esik.
- Kiemelném a legfiatalabb tehetségünket, aki fontos kutatásokat végzett a minket körülvevő térről és időről. Cooperatív munkát végzett több neves tudóssal, is, mint Jane K. Foster és  Dr. Bruce Banner. Felkarolva eme ifjú tehetséget, áttörő anyagismereti kutatásokat végeztek a Stark Industries-nél, hogy bővítsék a periódusos rendszert. Ezzel is kitágítva a világról alkotott képünket. Jöjjön: Alison Magdalen Jobs. - a szokásos rizsa. Várom, hogy a mellettem álló csaj megmozduljon, de semmi. Szólongatják még egy kicsit, majd megelégszem, és erőteljesen oldalba bököm. Haladjunk már, nem akarok estig itt ácsorogni.
A beszédétől nem ájultam el túlzottan, de ha volt akkora barom, hogy elfelejtette megírni, az az ő baja. Nem mintha én írtam volna beszédet, de mindig is jól rögtönöztem.
A lányra pillantok, mikor visszalép mellém a sorba. Hát, nem nevezném lángésznek, de éppen most doktorált le kiskorúként, szóval nem köthetek bele.
- Mizu? - kérdi, mire egy lesajnáló pillantást küldök felé. Valahogy nem ájulok el tőle. A feltalált tárgyai előtt emelem kalapomat, de a személye kifejezetten irritál.
- Ismételten egy ifjú tehetséget hívnék magam mellé. Tanulmányai során számos informatikai és filozofikus kérdést válaszolt meg, valamint bizonyított be, ennek köszönhetően mára a legtöbb állami szerv rendszere feltörhetetlen. Mindezt Alfred Gätesnek köszönhetjük. - túl sok a beszéd, így kénytelen vagyok lerövidíteni az egyébként öt percesnek szánt monológomat. Megteszi egy gyors köszönetnyilvánítás, majd visszaállok a helyemre, és magam mellé engedem a kezemet a diplomámmal egyetemben. Feleslegesnek tartom ezt a papírt. Enélkül is tudom, hogy zseni vagyok, és papír nélkül is van elég cég, ahol keresnek. Szép kis összegeket fogok szerezni, ebben biztos vagyok. És a sok pénz a Testvériséget a magasba fogja repíteni.
Mikor végre kiérek a hatalmas épületkomplexumból, megpillantom Jobsot. Nem érdekel túlzottan, hogy mi van vele, de a hajára rá akarok kérdezni. Így az első adandó alkalommal megfogom a karját, és félrehúzom.
- Mióta vagy szőke? - nem kertelek, nem szokásom. Mindenesetre remélem, válaszol, és elárul valamit a találmányainak egyikéről is.

Alison & Alfred

Néhány vörös hajtincsemet az arcomba csap a szél, mely természetesen akkor támad fel, amint kilépek a hatalmas épületből. Nem hiszem, hogy mondanom kell, de kifejezetten élvezem, hogy befolyásolhatom az időjárást. Így legalább néha olyan az idő, ahogy én szeretem. Minden nap vihart generálnék, de azzal nem mennénk semmire. Lássa csak az emberiség, milyen jó szívem van, s majd csak azután fogom összetörni ezt a róla. alkotott képet.
- He? - nagy tapsot kérek Dr. Alison Magdalen Jobsnak ezért a csodálatosan választékos megnyilvánulásáért! Nem is kérdezhetett volna vissza szebben, ezt már nevezem! Az intelligencia felsőfokáról árulkodik ez a mesterien megszerkesztett mondat, a kiváló hangsúly, valamint a komplex élmény…. Érzi mindenki az iróniát, ugye? Hogy tudott így válaszolni? Értem én, hogy gyerek még. Azt is értem, hogy váratlanul érte a kérdés, de legalább egy Tessék?-et kinyöghetett volna… Mindegy, nem akarom megváltoztatni, holott nagyon is meg kellene.
- Ne is kérdezd.. Reggel óta, de miért? Tudok egy jó fodrászt, ha gondolod… - azt hiszem, én nem bírom tovább. Egyáltalán hogy bírják őt ki az emberek? Ki az, aki együtt tud vele dolgozni? Ki az, aki elviseli? Szerintem még a szülei is megtartják a tisztes távolságot, nehogy megbolonduljanak az “eszétől” meg azoktól az élénk színektől.
- Nem a hajam miatt... - hagyja ki ebből a hajszerkezetemet. Tisztában vagyok azzal, hogy nem az én hajam a legszebb, legdivatosabb, stb, de nem is akarom, hogy az legyen. Senki sem a hajamat fogja nézni, mikor leváltom apámat. Mindenki rettegni fog!
-De nem hiszem hogy jól állna a szőke.... habááár…
- Nem leszek szőke! - szögezem le, amilyen gyorsan csak tudom. Már a gondolat is borzasztó, hogy szőke hajjal mászkáljak az utcán, vagy üljek a szobámban. Nem tudnék megmaradni a bőrömben. - Esetleg egy találmány? - hidegen hagy, rájön-e arra, hogy kémkedek utána. Ami azt illeti, nem hiszem, hogy feléri ésszel, persze ki tudja? Talán szorult belé némi értelem… Hahaha, jó vicc volt, Alfred! Szakadok a röhögéstől...

Alison & Alfred

Idegesít. Nagyjából hét perce állhatok a tíz méteres körzetében, és máris idegesít. Létezik ilyen? Illetve, miért, ha szabad tudnom? Nem hiányzik az életemből ez a probléma, mért kellett megkapnom?
- Naa... pedig jól állna! Kis életet vinne ebbe a halottas megjelenésbe. - ezt igyekszem nem sértésnek venni, ám figyelemre méltó önfegyelemre van ahhoz szükségem, hogy ez ténylegesen is sikerüljön. Nagy levegőt veszek, igyekszem nem gondolni semmire - neki biztosan könnyebben menne, ez kétségtelen -, majd lassan fújom ki a levegőt. Nem szándékozom sehol sem vihart generálni, pedig a hangulatomhoz tökéletesen illene.
- Minden bizonnyal, ám hadilábon állok a világos színekkel... és a fodrászokkal. - nekem senki se nyúlkáljon a hajamban. A fejem ha nem is szent, ám annál inkább sérthetetlen. Másképp hová jutna ez a világ? Ki tudja, éppen ki szeretne valamiféle információt megtudni rólam? Igen, a fodrász is gyanúsított lehet! Mindenki gyanús. Nem is igazán tudom pont ebből kifolyólag, hogy mért beszélek éppen VELE. Tőle kellene leginkább tartanom, elvégre... Oké, teljesen meghibbantam, ezt már én is látom. Komolyan tőle félek? Esetleg szeretném elkérni néhány tervrajzát, hogy tanulmányozhassam őket, de egyébként másra nem jó ez a lány. Túl hangos, túl látványos, egyszerűen túl sok nekem. Nem gondolom, hogy bármikor is jóban lehetnénk.
- Isten igazából... Az. - látom, hogy be van tojva. Annyira aranyos, ahogy egy tinédzser be van szarva egy másiktól. Annyira aranyos, és legfőképpen annyira szánalmas. Sosem volt szokásom rettegésben tartani másokat, sem riogatni, de ez az arc most felüdülést jelent, így elmosolyodok, hogy ne csak a fapofámat lássa. Így talán többet megtudok róla. (Nem mintha nem tudnám lenyomozni, de néha kellenek az olyan események is, mint az emberekkel való kommunikáció. Sosem tartozott a kedvenc elfoglaltságaim közé, ám néha kifejezetten élvezem, ha valakivel beszélhetek. Azonban szögezzük le, hogy ez feltűnően és abnormálisan ritka egy entitás.) - Miért érdekel ennyire? - vállat vonok. Mért is ne érdekelne? Nem mellesleg, mi ez már, hogy rákeres egy festékre, és megmutatja? Én is tudom, hogy az egy találmány, de abszolút nem erre gondoltam, hanem, hogy ő fabrikált valamit. Merthogy ő sem hülye, ha a programozási képességeit nézzük. Márpedig azt nézzük.
- Whhúúú... Elmondod miért érdekel ennyire. - na jó, el kell ismernem, hogy ez némiképp vicces, de egy mosolynál többet nem engedek meg magamnak. Most pedig inkább szerzek magamnak információkat.
- Nem értek a hajfestéshez, és mivel legutóbb még színes voltál, gondoltam rákérdezek. - félrebillentem a fejemet, és ismét végigmérem a lányt. Talán hat rá valamennyire ezen tettem. Fene se tudja, minek örülnek igazán a tinédzser lányok. - Jól áll a szőke, ifjú padavan. - biccentek feje irányába, és egy kacsintást is megengedek magamnak.
- Nem tudom, ráérsz-e, de esetleg egyszer összefuthatnánk. Vagy, ha már mindkettőnk ilyen szép eredménnyel végzett, akár dolgozhatnánk is együtt valamin. A kémiai és egyéb anyagokkal sosem voltam jóban, lehet ki tudnánk találni valamit. - mindenképpen ügyelnék arra, hogy ne legyen túl színes a projekt, és természetesen arra is, hogy túléljem azt a munkát. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen vakmerő vagyok, hogy pont ŐT invitálom meg egy ekkora kaliberű megtiszteltetéshez. Merthogy velem dolgozhat, ez minden elképzelésén túl tesz!
- De akár sütizhetünk is egyet... - kezdetnek lehet, célszerűbb lett volna ezt felajánlanom, de most komolyan, nem azért vagyok, hogy tudjam, mire vágynak az ő korában levő lányok, hanem arra, hogy megoldjak az övéinél bizonyára sokkalta nagyobb kaliberű problémákat.