Kivülről egyszerű kisembernek tűnök. Akármennyire is próbálnál kifürkészni, nem jönnél rá, hogy egy termetes zöld fickó lakik bennem. Korábban talán azt mondtam volna, hogy dühkezelési problémákkal küzdök, de mára megtanultam ezt kordában tartani. Nem a nyugalom a kulcs, hanem az állandó düh. Van humorérzékem, csak jól titkolom. Elég barátságos és megértő tudok lenni, de inkább magamnak való, nem keresem mások társaságát. Utálok a középpontban lenni. A remete élet inkább való nekem, mintsem a társasági. Egyrészt elvagyok én magam is, másrészt félek, hogy ártanék másoknak, kárt tennék ártatlanokban, akik nem szolgáltak rá. A bennem élő szörnyet gyűlölöm, de mégis hálás lehetek neki, hisz rengeteg helyzetben húzott ki a csávából a Nagyfiú. Jártas vagyok az atomfizikában, a biokémiában, de nem szeretem fitogtatni a tudásomat, amolyan szerény fickó vagyok a szomszédból, csak épp egy vadállat lakik bennem. A Zöld szörny elég sajátosan intézi a dolgait, mindenkit szétver, ha valami nem tetszik neki, legyen az barát, ellenség, neki nem számít. Igyekszem kordában tartani, de sokszor ez azért nem megy, mert a lelkem legmélyén talán egyet is értek vele.

képesség »

A gyermekkorom nem volt egyszerű. Anyám nagyon szeretett, ahogy én is őt, de apám... ő alkoholista volt, és gyakran terrorizált engem. Féltékeny volt rám, amiért törődött velem is, nemcsak vele. Persze ezen nincs mit csodálkozni, hisz már az ő apja is ezt csinálta, de nálam talán véget érhet ez a szörnyű láncolat. A légynek sem tudnék ártani, legalábbis amikor a Hulk nem akar előtörni. Apám a szemem láttára gyilkolta meg anyámat, a tárgyaláson pedig arra kényszerített, hogy egy árva szót se szóljak. Később elmegyógyintézetbe került. A történtek nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy visszahúzódó személyiség lettem. A nagynéném nevelt, míg önálló életet nem kezdtem.
Tudományos középiskolába jártam, utána atomfizikát tanultam Navapoban, Új-Mexikóban, de aztán több egyetemre is jártam, Kaliforniától kezdve... egészen... felsorolni is nehéz lenne. Munkát találni sem volt könnyű, így kerültem az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának nukleáris kutatóbázisára. Itt ismertem meg Ross tábornokot, és lányát, Betty-t. Én beleszerettem, ő is belém, de ez nem tarthatott sokáig...
Én terveztem és felügyeltem a „gamma bomba”, vagy „G-bomba” elkészítését, egy nukleáris fegyverét, mely hatalmas gammasugárzást bocsátott ki.
Időközben apámat 15 év után kiengedték, de mára már halott. Miután kiszabadult, kínzott engem, végül egy baleset következtében megöltem őt.
A „gamma bombával” folytatott kísérletek után a helyszínre egy civil jutott be, akit mindenképp ki akartam hozni onnan. Szóltam egy kollégának, hogy késleltesse a robbanást, amíg kihozom az illetőt, de ő mégis hagyta felrobbani, remélve, hogy megöl engem, és véget vethet a projektnek. Az oroszok embere volt.
A civilt sikerült egy védőárokba löknöm, de engem elért a robbanás, és a radioaktív részecskék sugárzása. A sugárzás nem ölt meg.. bárcsak így lett volna! Egy szörnnyé változtam, amit ma már mindenki csak Hulkként ismer.
Üldözött lettem, kitaszított, sok mindenen mentem keresztül a Zöld szörnnyel együtt. Visszavonultam, egészen addig önkéntes száműzetésben éltem, mint orvos, míg Romanoff ügynök és a S.H.I.E.L.D. fel nem bukkant. Így kerültem a Bosszúállók csapatába, amihez igazán semmi kedvem nem volt csatlakozni, és civileket kitenni a Hulk veszélyének. De nem volt más választásom, ugyanis az asgardi "mitugrász", Loki és chitauri serege nem kímélte New York városát. A csőcseléket elintéztük, Ő meg visszakerült Asgardba a bátyjával, Thorral együtt, én pedig a Stark Industries tornyában dolgozom, mint Tony Stark egyik embere. Majd kiderül, hogy mindez megéri-e nekem...