• Bruce Bannert meglepte Vadóc váratlan lépése, aki a támadást követően átalakulhat. A lány nem képes teljesen uralma alá vonni a kapott erőt, hiszen az a doktor egy rejtett személyiségéből ered. Az újonnan átalakult női Hulk személyisége instabil (Jenniferrel ellentétben, hiszen Jenn teljesen önmaga az átalakulás után). Vadóc nem csak a doktor képességét, hanem a megérintett személyiségét és emlékeit is átveszi. Éppen emiatt nem tud különbséget tenni, hogy jelen formájában kinek az oldalán áll. Az egyetlen dolog, ami vonzóvá válhat számára, a zúzás. Annak függvényében, hogy ki állítja meg Hulk ökleit, a zöldek között harc alakulhat ki. Hercules teljes vállszélességgel Jennifer oldalán harcol, így viszont Hulknak nem sok esélye lenne. Vízió a Nagy Zöld segítségére siethet.
***
» Általános leírás: A hozzászólásod megírására egy hét áll rendelkezésedre. Amennyiben a partnered/partnereid hamarabb megírják köreiket, lehetőséged van az újabb kör megnyitására. Ha valaki nem írja meg egy héten belül a hozzászólását, a kör újra indulhat (mivel sokan vagyunk, törekedjünk nem megváratni egymást). A Kalandmesternek jogában áll a karaktereket útmutatásokkal irányítani, illetve hozhat be egy-egy körbe/szituációba újabb karaktert, illetve vihet ki, ha eltűnik a játékos, vagy a szituáció úgy kívánja.
- Reagsorrend: - - A felvonás résztvevői: Bruce Banner, Jennifer Walters, Hercules, Marie D'Ancanto, Vízió - Becsatlakozhat: -
~ A karakterek szabadon dönthetnek arról, kivel mérik össze erejüket a harcok során. Nyugodtan lehet a harcterek között választani, másik helyszínre átmenni, ám ezt a reagok végén tessék egyértelműen jelezni!
***
A poszt írója ∞Vendég
Elküldésének ideje ∞Kedd 01 Nov. 2016, 17:25
Ugrás egy másik oldalra ∞
Polgárháború 02
Ahogy Vadóc Banner felé szaladt elméjében ott égtek a Professzor szavai, szívébe pedig lyukat égetett Logan tekintete. Nem értette őket, nem értette magát, összezavarodott, s szorosan kapaszkodott abba a ténybe, hogy ha Amerika Kapitány oldalán áll, akkor nem választhatott rosszul.
Az nem opció, hogy a Kapitány rossz oldalon álljon. Ő Amerika Hőse! Mindannyiuk Védelmezője! Igaz, hogy eddig az sem volt opció sokáig, hogy Xavier Professzor rossz oldalon álljon.
Ahogy a tenyere dr. Banner torkára simul, a lány érzi, ahogy a bőre vákuumként szívja az elméje felé a tudós érzelmeit, hangulatát és emlékeit. Látja a konferencia helyszínét, részleteiben hallja a szónoklatokat. Az elé tett szerződés bőrmappáját kíváncsian hajtja fel, majd érzi a robbanás keltette lökéshullámot, a füstöt marja a torkát, csípi a szemét, s a kiabálások a szívébe markolnak, mígnem eszeveszett dühöt érez…
…és a düh csomóként kezd manifesztálódni a gyomrában…
…majd terjedni az izmaiba, míg el nem éri az elméjét. Közben érzi, ahogy a hús növekedésnek indul a bőre alatt, ahogy a testét fedő textil elhasad a hátán, szétfeszül a varratoknál. A golyóálló mellény hevenyészett rongyként hull a reptér aszfaltjára, s a lány… még fogja, hogy az átalakulása megkezdődött, de a következő pillanatban már nem Vadócként tekint magára, nem is Marie-ként… már nem definiálja magát, hanem először is elszenvedi a Hulk által rámért ütést, ami az átalakulás miatt a vállát éri (ez vélhetően Jenn közbeavatkozásának is az eredménye), majd a főnix gerjesztette lökéshullám tántorítja hátra Vadóc Hulkját, de nem veti teljesen a földre. Az otromba test, mintha egy hatalmas, ragadozó majom ügyességét ölelné magába, így a ősz hajtincses Hulk az oldalán való átgördülés után hamar a lábaira és kezeire ér vissza, s hörgő-morgó ábrázattal pillant négy felgyorsult szívdobbanásig az Eredeti Zöldre…
Most erős, és nagy… és sebezhetetlen. Nincs semmi és senki, aki ártana neki! Ellenben ő! Ő árthat másnak… ő most mindenkit eltaposhat, hiszen körülötte mindenki kicsi és sebezhető… és eltaposandó!
Jennifer közbelépése nem hatja meg túlzottan, helyette felbömböl és az őt megütő melák felé veti magát, hogy az ökölcsapást egy hasonlóval honorálja. Ha esetleg Jennifer, Vízió, vagy Hercules közé és az egykori Banner közé állna, hát Vadóc zöld ökle őket sem kímélné. Itt nincsenek barátok, sem ellenségek… mindenki potenciális bokszzsák, bár némelyik tagadhatatlanul nagyot üthet visszafelé.
A poszt írója ∞Vendég
Elküldésének ideje ∞Kedd 01 Nov. 2016, 18:20
Ugrás egy másik oldalra ∞
Civil War /2/
Fizikálisan görcsbe rándulok. Minden izomköteg nagyra nőtt testemben élesen feszíti magát. Hát így...? Ennyi lenne a mi kettőnk törhetetlen kapcsa? Ám legyen. Megadom magam a mérhetetlen ellentét hullámának, hiszen úgy látom, lemondtak rólam. - Sok szerencsét hozzá. - Sziszegem vissza üres tekintettel. Szeretlek, Bruce, de Isten a tanúm rá, beverem azt az álszent képed! Visszanyelem a torkomban rekedt gombócot. Testvér testvér ellen, már időnap előtt beigazolódni látszik a legnagyobb félelmem...? Ám be kell látnom, alig várják, hogy nekünk rontsanak, nem számít, mit teszünk vagy mondunk. Ha akarnának, megállnának egy pillanatra és odafigyelnének szavainkra. De így... Jobb, ha mindenre felkészülök. Brucet viszont még az sem menti fel haragom alól, ha úgy hiszem, jogosak az érzései. Azt hittem, ő lesz az az ember, aki elsőként hinni fog nekünk, de... tévedtem. Nem vagy különb az acsargó Starknál. És ez a tévedés pokoli fájdalmat okoz meggyengült szívemben. A tény, milyen közel áll ahhoz, hogy Hulk a felszínre törjön... kétség kívül megszámlálni láttatja a pillanatokat.
Össze akartam e csapni Hulkkal? Nem láttam más választást. De amikor a lány megtámadja Brucet... Az összes fejemben lévő vészcsengő egyszerre szólal fel. A gyorsaságom ellenére képtelen vagyok időben odalépni. Látom, hogy a Vadóc nevű lány különös módon mintha magába vételezné azt az erőt, amely nekem is részemmé vált Bruce voltából. Bizonyára ezért volt a kesztyű... Ám ettől függetlenül sebességemnek jóvoltából taszítok rajta egyet, így pedig Hulk ökle lecsúszik a közben az alakjában változó lányról. És ez azt jelenti, hogy egyenesen zöldebb kuzinom ismételten magasba emelkedő öklével találom szembe magam. Oké, Miss, most megadhatod, ami jár...! Mindkét kezem ráfeszül a lendület öklére, s a térdem is megrogy az erőkifejtés miatt, de képes vagyok rá, hogy megállítsam, mielőtt megkapnám a zúzást. - Édesem, már hiányoztál... - Nincs kedvem vigyorogni, sokkal inkább acsargás az, mely szétfeszítve a torkom szabadjára indul. Szinte reszketek az indulatoktól, így amikor a zöld öklöt elengedem, a mozdulathoz jár egy bónusz lendületből felugró mellkasra mért rúgás is. Ám a testem még abban a másodpercben háttal, vízszintesen zuhanni kezd. Mintha elsodortak volna... Baszki! Rojtosra koptatom a betont, hogy ökleim belevájva megállhassak. A lány eközben befejezte az átalakulást. Még egy zöld? Na ne. Nem nem nem. EZ AZ ÉN RESZORTOM!! Kissé... hm, nem is kissé, inkább baromira féltékeny vagyok! - Nézd meg... Az eszem megáll! - Hörgöm bosszúsan, ha időközben Hank valahogy mellém kerül. Ha nem? Akkor csak az orrom alá mormolom. Ebben az állapotban kurvára ne ítéljen el senki, ha kicsit megőrülök, oké? A lány nekimegy Hulknak, viszont ha azt hiszi, hogy egyedül sikerülhet... Nagy lófaszt! Akarom mondani, pikulát...
Annyi mindent szeretnék mondani Hanknek, de most nem lenne sem ide, sem helyénvaló. Már épp elég dráma jutott erre a napra... - Figyelj rá, hogy ne maradj sokáig kartávolságban, különben egyszerűen ki fog kloffolni. Komolyan, Hank... Vigyázz magadra. És vigyázz rá is! Szeretem, még ha ki is kell vernem belőle a szuszt, de... hmm... a francba, érted, ugye? - Lemondóan kisöpröm az arcomba hulló tincseim, mielőtt úgy ítélném, az ősz sávos lány nem sokáig tudja már lefoglalni Hulkot. Mennyire gyűlölöm ezt az egészet! Hátrébb lépdelek, hogy megfelelő lendületet tudjak venni és jó legyen az elrugaszkodás ahhoz, hogy egy igazán nagy felfelé ugrást követően végül Hulkra érkezzem (lassan ez már saját védjegyként is a nevemhez volna köthető!), könyékkel becélozva fejét/tarkóját. Hasonlóan tántorítottam meg Thort is a Thanos elleni ütközetben, hogy beváltnak legyen mondható. És hacsak Vízió vagy maga Hulk le nem szed, vagy nem kell Vadócot jómodorra nevelnem, így adózom fojtó szeretettel az én drága kuzinomnak.
Veszekedtek. Nem, ez nem teljesen írja le a helyzetet, ami kiforrani látszott előttem. A megfelelő szó talán a civakodás lenne. Mindkét fél a saját igaza mellett érvel, de egyik sem akarja meghallgatni a másikat. Csak a sajátjukat ismerik el, mintha az az egyetlen igazság lenne, amit ők elfogadnak és annak vélnek. Próbáltam segíteni, felhívni a figyelmüket a hibákra, de süket fülekre találtam. Túlságosan lefoglalta őket, hogy a másik féllel vitatkozzanak. Talán lett volna még esély a békére, ha a magát Magnetonak nevező mutáns nem döntött volna úgy, hogy cselekszik és támad. De nem ránk, akik meg tudtuk volna védeni magunkat, hanem ártatlanok felé irányította képességével a leszállásra kényszerült repülő maradványát. Ez pedig fellobbantotta a szikrát és mindenki egymásnak esett. Kétségbeejtő helyzet volt, ahogy tehetetlenül próbáltam kigondolni, hogy mi legyen a következő lépésem. Nem akartam bántani a Kapitányt. Nem akartam bántani Pietro-t és Clint-et sem. De más lehetőséget nem igazán hagytak számomra és a többiek számára. Mikor Wanda kórházi szobájában megláttam a két látogatóját, azonnal támadtam én is. Félig a lány épsége miatt és félig azért, mert abban a helyzetben ellenségek voltunk, és nem akartam megvárni, míg ők kezdenek. Most azonban haboztam, előző hibámból fakadóan. De nem sokáig. Az egyik, Kapitányéknál álló lány, akinek fehér hajtincse megvillant a napfényben előrelépett és - feltételezhetően képessége nyomán - elvette Mr. Banner zöld szörnyét, Hulkot. Átváltozott azzá a zöld óriássá, ami oly sok pusztítást okozott már eddig is. - Ne... - suttogtam inkább csak magamnak, hisz tudtam, hogy nem hallaná meg. A Hulk egy agresszív ösztönlény, és a következő pillanatban már három is a közvetlen közelben volt. Ennek nem lesz jó vége. Az első és legfontosabb feladatom jelenleg az, hogy a Hulkokat elszigeteljem, nehogy civilek is megsérüljenek. Rögtön közelebb is repülök hozzájuk, de a beavatkozás esélye számomra minimális. Hiába próbálnék meg beszélni velük, Mr. Banner nincs magánál, ahogy az újonnan átváltozott lány sem. Miss Walters talán... Az igazi és az ősz hajú Hulk hangos összecsapása és verekedése egyre jobban kezdett eldurvulni valamint úgy tűnt a női Hulk is bevetésre készül. Wanda képes volt a testvére megvédése érdekében ellenem és az egyezmény ellen fordulni, de úgy tűnt Mr. Banner és az unokatestvére ezt nem tennék meg a másikért. Anyagom sűrűségét lejjebb viszem, így ha bármelyikük megpróbálna ütni egyszerűen átmenne a testemen, mintha egy kivetülés lennék csupán. Ekkor pedig meglátom a hangárt, melyet már sikeresen evakuáltak. Azonban Jennifer miatt, aki Hulkra ugrott, újra kénytelen vagyok megváltoztatni a testtömegemet, hogy le tudjam őt szedni róla. Felé repülök, és a már sokkal többet kibíró és erősebb testemmel próbálom meg leszedni. Ha sikerült, ha nem, az Elme Kővel egy sárga fénynyalábot küldök a dulakodó felek felé, akiknek bőrén ez nem hagy nyomot, de én ezzel próbálom a hangár felé terelni őket. Vagy ha ez nem sikerül, akkor abban reménykedek, hogy eléggé felhívtam magamra a figyelmet és el tudom őket csalogatni odáig.
Minden bizonnyal a harag rossz tanácsadó, és bár Hercules menteni próbálja a helyzetet, nekem akkor is úgy tűnik, hogy akkor jelent meg, amikor összecsapásra készül a két oldal. Nem előtte, nem a robbantásnál, nem akkor, amikor Barnest szöktették. Most, amikor egy harc van kilátásban. Akárhogy is magyarázza, innen úgy tűnik, hogy erősítést kapott a Kapitány csapata. Ezért örömmel tölt el, hogy sikerült kicsit összezavarnom a "sógoros" megjegyzésemmel mindkettejüket. Ezek szerint nem sok előrejutás történt az ügyükben, mióta Jenn mesélt nekem a pasasról. Viszont abban igaza van, hogy minden egyes szó, minden egyes történés egyre előrébb sodort abban, hogy Hulk kikívánkozzon belőlem. Végül a fehér tincses mutánslánynak sikerült előhívnia a bestiát, miután megtámadott és elnyelte a bennem rejlő lény egy részét. Egyértelmű, hogy ez történt, hiszen mikor már Hulk szemeim keresztül látok, nem tudom nem észrevenni, hogy a teste átalakulásnak indul. A fehér tincs elárulja, hogy Ő az, aki kiengedte a szellemet a palackból. Hulk üt, ám Jenn zöldje közbeavatkozik, így az ütés lecsúszik, és csupán vállon találja iménti támadóját. Jenn viszont megragadja a nagyfiú öklét, majd erőt kifejtve egyensúlyából kirántja Hulkot. Jön egy erős rúgás, melynek nyomán lába a mellkasomat hatalmas dobbanással éri el. A csont reped, majd törik, és néhány borda a jobb oldali tüdőbe fúródik. Hulk összerogy a fájdalomtól, hatalmas ökleivel az aszfaltba csap, mely pókhálószerűen reped be alatta. Levegőért kapkod. A fájdalom agyi központom minden szegletét sajgatja. Az emberi részem ájulás közelében jár, hiszen amit érez, annak én is osztályrészese vagyok. Csak egyikőnk kicsit jobban bírja fájdalmat, így Hulk még állja a sarat, várja, hogy az öngyógyulás meginduljon. Jean Grey ereje elsodorja a nőket, s ez a kis idő, amit nyer nekünk, éppen elegendő, hogy a csontok gyorsan a helyükre ugorjanak. A gyors regenerálódásnak hála végre ismét tiszta levegő telíti meg a Nagyfiú tüdejét, és mire a nők ellentámadásba lendülnek, elszántan várja a második hullámot. Egyenként még talán sikerülne elbánnia velük, de a két Hulk ereje együttesen a földre taszíthatja a monstrumot. Nem beszélve Herculesről, és legendás erejéről. Ha ő is csatlakozik, akkor nem lesz esélyünk. Még szerencse, hogy nem összehangoltan támadnak. A dühös képességtolvaj immár teljes zöld valójában esik nekem. Mintha nem önmaga lenne, ösztönből támad, elsodorva mindent, ami az útját állja. Ez Hulk specialistása, Kisanyám! Hulk készen áll, mikor megérkezik. Állja az ökölcsapásokat, és ő is újabbakat mér rá. Az ütései erősek, ismerősen lendületesek és állatiasak. Hogy kiessen a lendületből, megfogja a fehér tincses nő mindkét karját, és hátra rántja, majd gyomorba térdeli, így pár pillanatnyi előnyt szerezve magának. Dobbant és ugrik, egyenest az egyik közeli, kisebb hangár mellé, ahol több kisméretű, csomaghordó személyautó és targonca parkol. Ideális fegyvernek tartja őket, hiszen megragadva azokat néhányat azonnal elhajít Vadóc, Jennifer és Hercules felé. Ösztönből cselekszik, és mindenki célpontja, aki zöld és/vagy méreten felüli. Én 15 autóig számolom a teles erőből elhajított járműveket. Egyesek a földet éréskor kisebbet robbannak, hiszen mind gázpalackos meghajtású. Végül az egyik targonca a kezében marad, és úgy dönt, hogy közelről próbál majd ütést mérni a fehér tincsesre. Ám mielőtt elérné a nagylányt, Jenn Hulkja ugrik ránk váratlanul a semmiből és erős ütést mér a tarkóra. A meglepetés ereje miatt a járművet azonnal elejti a Nagyfiú, és arccal a földre kerül. Mire sikerül hátára fordulnia, már Jenn elszánt, gyilkos tekintetét fürkészhetem Hulk, elpattant vérerektől tarkított szemein keresztül, és a kép visszavonhatatlanul az elmémbe ég. Levegőért kapkod, de az iménti ütéstől ereje még nem tért vissza a testébe, így csak megragadja a fojtó kezeket, de képtelen lehámozni magáról. Minden nyaki izom megfeszül, hogy hátráltassa a fulladást. Ám ha Vízió nem segítene be, könnyen lehet, hogy az ájulás, vagy valami rosszabb is elért volna minket. Megkönnyebbülök, amikor csapattársamnak hála a többmázsás test szorítása elengedi nyakamat. A Nagyfiú szomorúan áll fel, és szorítás helyét dörzsöli, fejét a földnek csüggesztve. Soha nem gondolta, hogy akivel nemrég még Thanos lényeit aprította, most az életére tör. A csalódottság és a düh kettőse egyszerre kavarog a lelkében, majd elhatározásra jut. Elvágja azt a láthatatlan szálat magában, amely cseppnyi emberséget táplált lelkébe ezidáig, így elvadult, állatias dühhel ront bármelyiküknek, aki legközelebb az útját állja, legyen az Vadóc vagy Jenn zöldje, vagy akár Hercules, ha éppen ő áll hozzá a legközelebb. Nem tudja, Vízió mit tervez, de a hangár felé tereli, vagy ütlegeli, esetleg csalogatja a hatalmas fizikai erővel megáldott ellenfeleket. Persze nem tudja, hogy mindez miért van, de ennyivel tartozik a férfinak az előbbiért.
notes: Party rock is on the airport tonight Everybody just have a good time... • •
A hozzászólást Bruce Banner összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. 12 Nov. 2016, 23:18-kor.
∆ Hozzászólások száma :
445
∆ Kor :
105
∆ Tartózkodási hely :
Staff rezidencia
A poszt írója ∞Kalandmester
Elküldésének ideje ∞Vas. 06 Nov. 2016, 21:14
Ugrás egy másik oldalra ∞
•• Polgárháború 02 ••
Choose Your side and fight for it!
• A harcok a repülőtér szinte teljes területén már nagyban zajlanak. Magneto minden ellenük harcolót érintő támadást intéz, melyben életre kelti a parkolóházakban hagyott autókat, és azokkal több fronton is támadni kezd. A járművek sorra csapódnak az ellenségei irányába, többeket el is találva. Charles fiatal mutánsai (élükön Kolosszussal) a terminálok ablakain át észreveszik, hogy a Professzoruk veszélybe került, ezért a korábbi parancsot megtagadva visszasietnek, hogy segítsék a vezetőjüket. Erik Lehnsherr mutánsai viszont útjukat állják és harcba bocsátkoznak velük. Eközben Arkwood fegyveresei és az ENSZ katonái az ütközetbe érkezve az egyezményt támogatók oldalát segítik. Felkészülve Magneto képességére a fegyvereik és azok lövedékei nem tartalmaznak semmiféle fémet. Parancsot teljesítve a katonák figyelmeztető lövésekkel sorozhatják meg az egyezményt elutasítókat, valamint felszerelésük tartalmaz sokkoló lövedékeket is, így nincs kizárva, hogy többen is lefegyverzésre kerülnek. A katonák csoportokra bomlanak és így támadnak a kijelölt célpontokra! (Fontos, hogy így minden főre kb. 5-6 katona jut!)
» Szituáció: Az érkező katonák megzavarják az ütközetek állását. A James Vance által lábon lőtt Scott Lang úgy dönt, hogy maximumra emeli méretét, és ezáltal segíti a csapatát. Miután sikeresen felnagyolja magát, a még koránt sem harcba bocsátkozó Peter Parker, valamint a hangár felé haladó Vízió úgy dönthetnek, hogy megállítják az óriást. Pókember távozását Pietro Maximoff figyelemmel követheti, majd Hangya segítségére siethet. A Hulkká alakult Vadóc visszanyerheti fokozatosan öntudatát és (döntés szerint) idővel valódi formáját. A lány látva, hogy Vízió figyelmét gigantikus társa vonta magára, becsatlakozhat a küzdelembe és harcba lendülhetnek egymással. Vadócnak sikerülhet megérintenie Víziót, aminek következtében a férfi pár pillanatra meggyengülhet. (Mivel Vízió birtokol egy végtelen követ, és Vadóc ezúttal ebből kap erőt, fizikai erőnléte véglegesen erősödhet, valamint elnyerheti a repülés képességét is.)
***
» Általános leírás: A hozzászólásod megírására egy hét áll rendelkezésedre. Amennyiben a partnered/partnereid hamarabb megírják köreiket, lehetőséged van az újabb kör megnyitására. Ha valaki nem írja meg egy héten belül a hozzászólását, a kör újra indulhat (mivel sokan vagyunk, törekedjünk nem megváratni egymást). A Kalandmesternek jogában áll a karaktereket útmutatásokkal irányítani, illetve hozhat be egy-egy körbe/szituációba újabb karaktert, illetve vihet ki, ha eltűnik a játékos, vagy a szituáció úgy kívánja.
- Reagsorrend: - - A felvonás résztvevői: Scott Lang, Marie d'Ancanto, Vízió, Peter Parker, Pietro Maximoff - Becsatlakozhat: Thor, Alison J. Magdalen, Mesélő (Artemisia)
~ A karakterek szabadon dönthetnek arról, kivel mérik össze erejüket a harcok során. Nyugodtan lehet a harcterek között választani, másik helyszínre átmenni, ám ezt a reagok végén tessék egyértelműen jelezni!
***
A poszt írója ∞Vendég
Elküldésének ideje ∞Szomb. 12 Nov. 2016, 21:06
Ugrás egy másik oldalra ∞
I'm sorry but... regulation is all-important
A felismerés, hogy mennyire szétszéledt az egész csapat, még csak most csapott le rám. Eddig el voltam foglalva a három Hulkkal, de, amint egy pillanatra körülnézhettem, rögtön felfogtam, hogy mi is történik pontosan. Szinte teljes káosz uralkodott, az egykor békésnek számító reptéren, ami most harctérré alakult át. Mutánsok és egykori barátok álltak egymással szemben, de, ami még rosszabb, harcoltak a másikkal. Felkavaró volt. Ilyenné akarok én is válni? Ha eddig nem váltam szörnyeteggé, még lehetek ember. Ugyan csak egy töredékmásodpercig tartott ez az egész, mert a három Hulk újra a figyelmemet követeli. Minden erőmmel próbálom őket a lehető legkisebb helyen tartani, így a zúzás is messze elkerül mindenkit. Az eredeti Hulk talán felismert, vagy egyszerűen csak hálás volt, amiért nem hagytam, hogy a többieknek sikerüljön megfullasztani, bárhogy is, de segített az elém körvonalazódott terv beteljesítésében. A hangár tűnt most a legkézenfekvőbb ötletnek, számomra. Tisztában vagyok vele, hogy nem tudnám őket bent tartani, hiszen ahhoz még Mr. Stark találmányai sem lennének képesek, de időt nyerhetek, amiből igazán elkélt most a megfelelő mennyiség. Miközben pedig egyszerre próbáltam terelgetni a hatalmasra nőtt zöld lényeket, azzal egy időben próbáltam kiszámítani, hogy mit is kellene azután tennem, hogy az első lépés sikerült. Nem jutottam sokra. Gondolatmenetemet félbeszakították a megérkező katonák, akik úgy tűntek nem épp barátságos szándékkal és fegyverekkel érkeztek. Ugyan Mr. Banner aláírta a szerződést, így mentességet érezhetett a támadás alól, de ki tudja, hogy Hulk is. Valamint rajta kívül még volt a helyszínen két majdnem ugyanolyannak tűnő célpont, akiket véleményem szerint felbőszíteni nem egy ajánlott dolog. Mivel a fegyverek egyébként sem lennének hatásosak rájuk. Az interneten és Mr. Stark gépein és archívumaiban megtalálható összes videót és jelentést elemeztem a Hulkról, így tisztában vagyok erejének nagyságával. Ahogy azzal is, hogy egyedül kevés vagyok hozzájuk. Viszont bárhogy alakulnának a dolgok, túlélném, mert rendelkezek olyan képességekkel, amikkel az emberek nem. Ahogy pedig ez átfut agyamon, egy hatalmas ember egyenesedik ki a tömegből. Méretmanipuláció. Ebben a formájában, akár egyetlen lépésével elpusztíthat valakit a tudta nélkül. Nem helyes, de szükséges lépésre szánom el magam, mikor a nagyra nőtt férfi felé lebegek. Ha bárki vagy bármi is az utamba állna eközben, anyagtalan testemmel találkozna csupán. Hogyha a fegyveresek figyelmét még nem vonta teljesen magárra, akkor én próbálom. Még mindig jobb, mintha a Hulkok kezdenének el zúzni, mert felhergelték őket a katonák golyói. És most két rossz közül próbálom a kevésbé rosszabat választani. Nem szeretnék senkinek sem ártani. De valamit muszáj tennem. Bízva abban, hogy - amíg összeszedem az erőmet, hogy minél nagyobbat tudjak ütni, - nem fognak teljesen szétszéledni, összehúzom magam, hogy úgy repülhessek neki a férfinak. A tervem az lenne, hogyha elég erősen megyek neki, elveszti az egyensúlyát és elesik, ezzel elzárva az utat a katonák elől felénk. De ki tudja, hogy jól számítottam-e ki a súlyomat. Még sosem próbáltam labdává gömbölyödve egy hatalmasra nőtt férfit eldőlteni. Azt hiszem, az emberek ezt bowling-nak hívják. Visszapattanva várom a végeredményt.
ha valami nem jó, írjatok, mert eléggé félálomban írtam • •
A poszt írója ∞Vendég
Elküldésének ideje ∞Szomb. 12 Nov. 2016, 22:00
Ugrás egy másik oldalra ∞
move b*tch get out my way!
A földön fekve figyelem, ahogy a szuper muksók elrepülgetnek fölöttem, meg lövöldöznek mindenfele. A lábamat szorongatom egyik tenyeremmel, mintha azzal megúszhatnám a fájdalmat. Ha nem lennék ennyire szar helyen, még meg is próbálnám kihalászni magamnak azt a fos golyót. A probléma csak az, hogy sem eszközöm, sem kellő tudásom nincs rá, hogy megoldjam a problémát. Az üvöltések, csatakiáltások meg sikolyok meg egyébként sem könnyítik meg, hogy ne úgy remegjen a kezem, mint az öreg alkoholista Joesphnek a sarkiban. Megrökönyödve ülök fel, majd megpróbálok fél lábon talpra kelni, hogy mégis hasznom vegye a csapatom. Akkor látom, hogy a Kapitány már éppen pépén veri Starkot. Örömömben ugrálhatnékom támad, de gyorsan arcomra sápad a vigyorom, mikor sötét fazonok fognak rá, és ránk fegyvert. Persze megkerülik a rossz arcokat, csak mi kapunk belőlük. Nem is egyet! – Srácok...– tartom fel a kezeim védekezőn, mikor körbepillantva rájövök, hogy talán én vagyok az egyetlen nyomi, aki megpróbálja megadni magát ahelyett, hogy harcolna. Lemondón nézek szét a terepen, mikor tekintetem megakad a balomra rakott kísérleti fázisban lévő eszközön. – Nagy kell...– suttogom magam elé feltartott kezekkel – Nagy...– csóválom meg a fejem – Az, hogy egyszer elájultam nem jelenti, hogy újra megtörténik.– magyarázom lelkesen a körém gyűlt pajtiknak – Ha szét szakadok...– teszem jobbom mutatóujját a kijelzőre, majd balommal rákapok az egyik katona vállára – ...takarítsatok össze!– nézek az általam megfogott fickóra, majd végig húzom ujjbegyem a csíkon, hogy változzon a fénye, és maxira növelhessem magam.
M o v e ... ~ – HO-HO-HO-HO!– emelkedem fel, s közben párhuzamosan megnő a tömegem is. Érzem, hogy émelyít a változás, de sikerül a kezembe apróra zsugorodott katonára koncentrálnom, hogy elhajíthassam. A golyó a lábamba, - bele sem merek gondolni mekkora méretű lehet - ugyanúgy fáj. Lelassulásom csak fokozza a sebem mélysége. Persze még így is, játszi könnyedséggel rugdosom el a katonákat az utamból. Igyekszem keresni a bajban lévőket, hogy megszabadíthassam őket is a túlerőtől. Ha tudom, a Kapitányhoz is oda lépegetek. Ha nem, akkor a környezetemben maradtakkal foglalkozom, és hárítom a támadóinkat. Egészen addig jól megy a támadás, és a fantasztikus fellépésem, míg egy repülő fazon apróra zsugorodva nekem nem indul!.. – Gyere csak!..– kiáltok fel, terpeszbe állva várva, hogy belém ütközzön, mire a csattanástól hátra tántorogva az egyik gépbe kapaszkodva tudom csak feltartani az esést. A vigyorom arcomra fagy!!! Nem mondom, elég nehezemre esik talpon maradni. Ennél fogva sokkal döbbentebben figyelem a lebegő alakot. Hatalmas ereje lehet, ha egymagában képes volt felborítani egy óriást. Felkapom a behorpasztott gépet magam mögül, és azzal kezdem csapkodni az alakot, illetve tépegetve a szárnyból apróbb darabkákat, a katonákat is megdobálom velük. Viszonyítás kérdése... ami nekem apró, hát az nekik bazi nagy!
Még mindig nehéz elhinni, hogy idáig fajultak a dolgok. Lehet gáz, de én igazából nem is annyira bántam ezt a dolgot. Már régóta szerettem volna találkozni a többi szuperhőssel és most rengetegen itt vannak. Lehet, hogy ezzel beindul a szuperhős közösségi életem. Van egyáltalán ilyen? Biztos van egy törzshelyük, ahol minden héten összegyűlnek és iszogatnak meg ilyenek. Remélem engem is meghívnak ezek után. Bár azt nem szeretném látni mikor Bruce berúg. Tuti átváltozik a nagy zöld izévé és szét ver mindenkit. A nagy zöld izéről jut eszembe. Most három is van. Egyről tudtam eddig, szóval meglepett a dolog. Még az a szerencsém, hogy az én ellenfelem a kék ruhás fürge láb. Azt hittem, hogy eltalálom a lendülős támadásommal, de elfutott előle. Még sosem láttam ilyen gyors embert. Olyan, mint egy villám. - De ki tudja mi lesz ez után? Lehet beállsz hozzám és alapítunk egy csapatot. De akkor le kell cserélned a ruhát, mondjuk valami pirosra, ami takarja az arcodat. Ohh és tehetnénk a mellkasodra egy villámot, mint ahogy nekem a pók van. - vetem fel az ötletet. Tényleg tök király lenne egy csapat. Jobb csapatban dolgozni, mint egyedül, de gondolom esélytelen ez az ötlet. - Aha, tudod az én koromban a srácok sokszor kísérleteznek éjszaka egyedül egy fehér fura anyaggal. Ha gondolod megmutatom miután elvertünk titeket. - rákacsintok. Ekkor jut az eszembe, hogy ebből valószínűleg semmit nem látott, mert maszk van rajtam, amiről teljesen elfelejtkeztem. Hirtelen egy óriási embert pillantok meg. Eszembe is jut egy terv, amivel megfékezhetnénk, de előtte Forrest Gumpot, kell elintéznem. Közben megérkeznek a katonák, akik a mi oldalunkon állnak. - Nekem le kell lépnem, de lesz elég gondod. Miután elintézted őket még talizunk Speedy Gonzales. - felugrok, majd kilövök egy hálót és ellendülök az óriás irányába. Az ellenségem vállára próbálok érkezni, ha nem vesz észre, mert úgy látom azzal a fura bőrű fickóval van elfoglalva. A falmászós képességemnek hála, rajta is megtapadok. Elindulok felfelé, egészen a fejéig. Felmászok a feje tetejére, majd átmegyek a másik oldalára, ahol a szeme van és fejjel lefele bekukkantok az üvegen, ami mögött a szeme van. - Ezt hogy csináltad? Te tervezted meg? Tök érdekes. Ilyenkor mindened megnő? - nézek érdeklődve, de hamar rájövök, hogy nem a saját tervem szerint cselekszek. Elrugaszkodok a fejéről és szabadon esek lefele. Ha nem akadályoz meg semmi, akkor csak zuhanok, de a földet érés előtt kilövök egy hálót a lábára és elkezdek körbe-körbe lengeni. A tervem ugyan az, mint a Star Wars-ban a lépegető izék ellen használtak. Remélem, hogy beválik.
A poszt írója ∞Vendég
Elküldésének ideje ∞Vas. 13 Nov. 2016, 11:04
Ugrás egy másik oldalra ∞
Polgárháború 02
Ez az egész szitu kezdett valami groteszk történetbe átcsapni. A szuperhősök elenyésző kis csapata egy reptéren támadt egymásra és mindezt miért?! Neeeeeeeeem... nem az egyezmény miatt, hanem egyetlen egy ember miatt. Egy olyan miatt, akinek nem volt választása és akiről én azt gondolom, hogy Natasha bérgyilkos pasijának szerepét is betölti. Romanoff nagyon jól ismerte a gyengeségeit, már amit hallottam belőle... és őt küldték el azért is, hogy észhez térítse. De ez nem változtat azon, hogy ő is csak egy áldozat. Kényszerítették, hogy azt tegye, amit. Az egyetlen ember, akit itt és most nem lehetne és nem szabadna felelősségre vonni, az ő. Barnes az igazi áldozat a történetben. Persze megértem Stark okait, a szüleit meg hasonlók, de... valahogy nem tudok annyira együtt érezni vele, mint amennyire talán kellene. A katona rálőtt a húgomra, de ő nem volt önmaga. Amikor ő tartott rá fegyvert, azt sem tudta, mit csinál. Nem tűnik olyannak, aki csak úgy válogatás nélkül gyilkolna. És ha Barton meg Natasha, na és legfőképpen Steve kiáll mellette, akkor nekem is ezt kell tennem. Mindezek ellenére azonban nem tudtam nem kimaradni a bunyóból, mikor egy nálam is fiatalabb srác vetődött elém, hogy leszereljen, de a képességemnek hála erre nem került sor. Pietro-Póksrác 1:0. De amin a legjobban ledöbbentem, hogy nekiállt cseverészni, mintha ez lenne a dolgunk. Oké, én is csináltam barom dolgokat, a gyönyörűséges MiniHulk-nak is nyomattam a barom szövegemet, hogy most úgy érhetek hozzá, hogy senki nem látja, de... ez más. Nem vagyunk csapattársak, nem vagyunk barátok és azt sem hiszem, hogy komolyan veszi a helyzetet. Fenyegetnek minket, az egyezmény tönkretette az életünket, ők börtönbe akarnak vinni minket. Bucky-t pedig szerintem szívsebben ölnék meg itt helyben, mintsem bírósági tárgyalásra cibálják. Bár félő, hogy ott is halálra ítélnék és azt is, aki benne volt ebben az egészben. De inkább a halál, mint az, hogy olyan eszmék zászlója alatt villogjak a kék cuccomban feszítve, amiben nem hiszem. Én szabad akarok lenni, Amerika az ígéret földje, de én eddig... csak pusztítást és szenvedést láttam belőle. Jobb lett volna, ha el sem jövünk Sokovia-ból, hanem megvárjuk, amíg az országunk magától hullik apró darabokra, maga alá temetve minket is. Én csak... Wanda-t akarom. Meg akarom ölelni, megnyugvást találni mellette, hogy minden rendben lesz és még semmi sincs elveszve. Azt akartam, hogy valaki a szemembe nézzen és azt mondja, jól választottam, nem hibáztam, amikor a katona és az egyezményt ellenzők oldalára álltam. -Figyelj, haver. Szerintem te nem fogod el a helyzet súlyát. És amúgy is... ha ennek vége, valamelyikünk olyan állapotba kerül, hogy az már vagy csak a kórházi ággyal, vagy a börtön rácsaival bandázhat... -ráztam meg a fejemet egy sóhaj kíséretében. Mr. Stark honnan szedte össze ezt a gyereket?! Hát még nálam is rosszabb, komolyan... -Öhm... erre nem... voltam... kíváncsi. -néztem rá nagy szemeket meregetve, majd mikor a katonák is megérkeztek, csak hülye fejjel meredtem a srácra, hogy mégis miről pofázik. Az ellenem vonuló 5-6 katona nem volt nagy cucc, hisz a képességemnek köszönhetően elég volt csak elsuhannom közöttük máris a földre kerültek. A következő dolog, amit meg akartam valósítani az az volt, hogy Scott segítségére legyek, de egyelőre még nem tudtam kitalálni, hogyan is mentetném meg ettől az őrült helyzettől.
A poszt írója ∞Vendég
Elküldésének ideje ∞Hétf. 14 Nov. 2016, 14:58
Ugrás egy másik oldalra ∞
Polgárháború 02
Állja a Hulk által rámért ütéseket, egy részüket sikerül kivédenie, néhány elől elhajolnia, de az Eredetitől azért még így is sikerül jópárat bekapnia, s persze maga is törekszik arra, hogy a hasonlóakkal honorálja, a dühét ez fokozza, mintha be lenne injekciózva fájdalom ellen, szinte zsibbadnak a tagjai. Az már sokkal kevésbé tetszetős az egójának, hogy Banner Hulkja egyszerűen elkapja a lány kezeit, s egy esetlen pillanatában a gyomrába térdel. A VadócHulk szemei zölden izzanak fel, s nyögve bődül, miközben a reptér speciálisan képzett aszfaltjára rogy. Kezeit a felületre helyezi, s várja, hogy Banner zöldje gyomron rúgja (fordított esetben ő megtenné), vagy mindkét öklével a hátára csapjon, Vadóc készül arra, hogy a felé lendülő lábat megfogja, hogy a tulajdonosát ez által a földhöz rántsa, de ez elmarad. Ahogy a felülről érkező támadás is. Morranva kapja fel a fejét, s látja a mérges hangya (Bocs Scott!) módjára beiramló katonákat, látja, ahogy az Eredeti eltávolodik a hangár felé egy fénysugár nyomán. Vadóc Zöldje majomreflexekkel löki magát el a földtől, majd Banner után ered, aztán hirtelen oldalra vetül, hogy a következő felé suhanó targonca elől kitérjen. Az nagyot robban mellette, így némileg hátrálnia kell, de a reptéri segédjárművek rendületlenül röpködnek, egy harmadik a karját súrolja, s ez már fáj neki, de a negyediket jobbját lendítve egy lendületes csapással készteti irányváltásra. Van ami közvetlenül előtte robban fel. A bőre részint megpörkölődik, de hamar gyógyulásnak indul. Ekkor már ő sem áll tétlenül. A közeli roncsból kihúz egy élesre szakadt/horpadt acélcsövet és azzal indul az egykori tudós felé, akit következő pillanatban a Másik Zöld teríti le. Ez megállítja a lányt, valamint az, hogy közben vagy egy féltucat katona veszi őt körül, melyekből néhány rálőtt sokkolóval próbálja a fehértincses Hulkot lenyugtatni, de ez eredmény a még elszántabb düh lesz. Vadóc vagy három katonát kapásból elsodor egy lendületes csapással, míg a negyedikbe nemes egyszerűséggel belevágja a kezében tartott alkalmi fegyverét. Banner Hulkja ellen ez sokat nem ért volna, de a szerencsétlen embert szinte kettészeli az éles fém, s csupán az egyenruha hátrészének köszönhetően marad egyben. Nagyjából ekkor észrevételezi Vadóc a mellette/mögötte hirtelen gigászira nőtt Scottot, valamint azt a repülő vöröset, aki már korábban is Banner Hulkjának az oldalán legyeskedett…
Igen! Az ő fénynyalábja után kezdett Banner dobálózni!
– Veled még szá…! – de a szót nem fejezi be, mert ahogy a testébe hirtelen hasított visszatérő tudata, úgy tudatába hirtelen hasít ezerfelől a fájdalom. Újabb felbődülés, minek oka, hogy még katonák jönnek… még lőnek rá! Ezúttal már távolabbról. Vadóc ugyan még zölden, de immár tiszta aggyal méri fel a terepet, látja, hogy a Hulkot segítő Vörös, aki Stark mögött lebegett belecsapódik a GigászHangyába, ezért a fehértincses villámgyorsan (már amennyire ő tud villámkodni ebben a formában) a nyomába ered, s ahogy egy elé kerülő katonát eltaszít az útjából, már érzi, hogy nincs a Hulkja ereje teljében… fárad, gyengül… fakul… talán emiatt is ugorja át a következő rálövőt.
Kurvaélet!
Igyekszik úgy szlalomozni a pályán, hogy a Hangya által dobált törmelékek ne érjék őt, s amennyiben megpillantja Víziót, úgy ügyeskedik, hogy azonnal rá tudja vetni magát lehetőleg hátulról. Azt korábban látta, hogy Vízió átsuhan az anyagon; ezek szerint – akárcsak Kitty – úgy ő is rendelkezik a szokásos sűrűséggel. Pláne ezt bizonyítja a Hangyába való becsapódása. Vadóc azt is tudja, hogy amennyiben sikerül megérintenie a férfit, úgy egészen biztosan el fogja veszíteni Hulk képességét, s teste jószerével védtelen lesz, de sok választása nincs. A katonák abban a pillanatban felcincálják, amint a hulkságát elveszíti, s a Hulk miatt minimálisan rajta lévő ruha védelme immár a zéróhoz konvergál, éppen jól fog jönni neki Vízió anyagtalanná alakító képessége. Testében még dolgozik az adrenalin, de ki tudja mennyire érzi majd szétcsapva magát visszaalakulása után.
Nem gondolta ő ezt át!
Talán az android figyelmét továbbra is magára vonja annyira Hanyga, valamint Magneto következő látványos akciója, hogy ne tudjon azonnal fázisetolódni, s talán a becsapódás után ő sem emelkedhetett túl magasra, hogy egy ugrással ne lehessen elérni. Ha kell, felkapaszkodik Hangya lábszárán és onnan próbál Vízióra vetődni. Talán Scott sem fogja Vadócot első reflexből lerázna, talán a feje búbjára(?) ugró Pókember jobban leköti őt perpillanat.
Meglátjuk…!
∆ Hozzászólások száma :
445
∆ Kor :
105
∆ Tartózkodási hely :
Staff rezidencia
A poszt írója ∞Kalandmester
Elküldésének ideje ∞Hétf. 14 Nov. 2016, 20:30
Ugrás egy másik oldalra ∞
•• Polgárháború 02 ••
Choose Your side and fight for it!
• A nagyra nőtt Scottot Peter Parker támadja meg, méghozzá a lábai köré csavarva hálóját, minek következtében az óriás egyensúlyát veszítve hullhat a földre, és visszaalakulhat emberi méretére. Pókember landolása lehet sikeretlen, de Pietro is rásegíthet arra, hogy egy kissé megsérüljön a fiú, amiért így elbánt Hangyával. Vadócnak sikerülhet ráugrania Vízióra, és elnyerheti annak képességeit (a korábban leírtak alapján). Vízió nem kerül sokkos állapotba a lány érintését követően, sőt még ellentámadásba is lendülhet.
***
» Általános leírás: A hozzászólásod megírására egy hét áll rendelkezésedre. Amennyiben a partnered/partnereid hamarabb megírják köreiket, lehetőséged van az újabb kör megnyitására. Ha valaki nem írja meg egy héten belül a hozzászólását, a kör újra indulhat (mivel sokan vagyunk, törekedjünk nem megváratni egymást). A Kalandmesternek jogában áll a karaktereket útmutatásokkal irányítani, illetve hozhat be egy-egy körbe/szituációba újabb karaktert, illetve vihet ki, ha eltűnik a játékos, vagy a szituáció úgy kívánja.
- Reagsorrend: - - A felvonás résztvevői: Scott Lang, Marie d'Ancanto, Vízió, Peter Parker, Pietro Maximoff - Becsatlakozhat: -
~ A karakterek szabadon dönthetnek arról, kivel mérik össze erejüket a harcok során. Nyugodtan lehet a harcterek között választani, másik helyszínre átmenni, ám ezt a reagok végén tessék egyértelműen jelezni!
***
A poszt írója ∞Vendég
Elküldésének ideje ∞Vas. 20 Nov. 2016, 19:19
Ugrás egy másik oldalra ∞
move b*tch get out my way!
– Gyertek csak!– mondom kiáltva, de lelassulva és kissé értetlenül jön fel a hang. A nagysággal párhuzamosan lassúság is társul. Erről megfeledkezve török előre, hogy felrúghassam a katonákat. Konkrétan majd összepisálom magam, mikor a mágneses fazon felemeli a parkolóház egy részét. Mondanom sem kell, baromi szerencsésnek érzem magam, hogy én ekkora méretben nézhetem a távolból, mert összepisálnám magam, ha nem így lenne. A katonák menekülnek a talpam alól. Mikor már a büszkeségtől feldagad a mellkasom, azt hinném, hogy nem jöhet semmi és mégis rám ugrik a piros pizsamás kölyök. Ami önmagában elég hátborzongató, arról nem szólva, hogy a szemembe lóg. A SZEMEMBE MÁSZIK EGY BOGÁR! – Hagyjál!..– mondom, mint egy nyápic nőszemély, és azzal a lendülettel csápolok is, hogy leszedjem magamról a kártevőt. Miközben mozgolódom, még hallom, amit kérdez. (És annyira leköt a fejemen mászkáló élőlény, hogy nem veszem észre, ha egy fehér tincses amazon csaj a lábszáramon mászkál...) – Nem..Mi? Igen! Ahj, mit gondolsz? Az apró lábaim ott lógnak a megnőtt szerkóba.– mire végig mondom ezt a mondatom, a Pókfazon már a lábaim körül tekereg körbe és körbe. Mire sikerül lepillantanom, hogy mivel próbálkozik, lassan eljut tudatomig a kép, hogy kurvára elfogok dőlni. Megpróbálok lépni egy nagyot, hogy átszakítsam azt a fonalat, vagy mit... de nem sikerül. Mi a tökömből van az a cucc?! Inkább nem akarom tudni! – Ne már..– nyögöm, és két lépést hátrálva megbotlik az egyensúlyom, olyannyira, hogy eltántorodom a célomtól, és kibillenve a betonra felé dőlök. Az utolsó másodperc, utolsó pillanatában módosítok a méretemen. Hiszen ha nagyként nagyot esek, az nem fáj. De, ha valós méretemben zakózok egy bazi nagyot, azt megfogom érezni. – Nincs valakinél egy sport-szelet?– sziszegem a hátamra esve, majd apróra zsugorodva megpróbálok eltűnni a szemek elől.
Miközben futkorászom a betonon (ugrándozok fél lábon) nem kerüli el a figyelmem, hogy a tél katonája egy pöppet bajba került, mert elég sokan leakarják csavarni a fejét. Ahogy az sem, hogy eltűnt a tolószékes hippi ember, meg a vörös nő, akinek arcába robbantottunk a Kapitánnyal. Az egyik roncs mellett megállva feltűnik, hogy a zöld amazon nőszemély bajba esett! Hatalmas (általam nem ismert) gépekkel lőnek a nőre. – Meg az anyád..– rontok előre, felméretezve valódi nagyságomra és suhanva, suhanva, sietve, szaladva.
/Itt jelzem, hogy az írásom többi része a 19. felvonásba szól!/
Rohanvást haladok neki a bazi nagy ágyúknak. Kerülgetem a harcolókat, és próbálok épp annyira láthatatlan és jelentéktelen szlalomozóvá válni, mint amikor apró és eltaposni való vagyok. – Nőt és gyereket soha..– rázom a fejem fogcsikorgatva, mikor a nő a füleire tapasztja kezeit, és összecsuklik. Körbe nézek én, hogy nem e jön egy nálam nagyobb, erősebb fazon a védelmére, de úgy fest, hogy be kell érnie velem. De Miss, hiszen tudja a mondást: Aki a kicsit nem becsüli... – Te baszadék.– kerülgetem a rám célzó katonákat, mikor a nő összeszedi magát annyira, hogy megpróbálja az egyik gigaszörnyet leszedálni. Ekkor jövök én! Mikor már egészen közel vagyok, feljutok a gépre, és becsúszva abba felkutatom annak vezérlését, hogy segíthessem a hölgyet! Addig rángatok ezt, meg azt, amíg nyikorgó sistergés nem jelzi, hogy Hangya győzött! Amint megtörténik, kimászok az ágyúból, és a katonákra támadok. Eleinte nem látnak belőlem semmit, mert úgy váltakozik a méretem, mint a kaméleon színei. – Mit csinálsz te kiscsibe?– kérdezem két ütés között, majd apróra zsugorodom, mikor egy nagyobb tankfazon ugrik, hogy beverje a pofám – ... amit a nagyok, csak kicsibe!– hasítok az álla felé, majd felnagyítom magam, és úgy döngetem meg az állát, hogy biztosan pofára essen!
Hangya tehát nem rázza le a lányt, aki becélozva Víziót ráugrik a férfira, s tapasztja tenyerét az arcára, miközben lábait a derekára fonja. Vadóc látja a kezén, hogy immár valóban az ő vékony, hosszú ujjai, s nem a Hulk ormótlan mancsa simul a férfi jobb orcájára… de az, amit a bőrén át felszippant a vörös bőrűből, meglepi.
Sok! Túl sok! Túl tömény!
Elengedni mégis képtelen a lényt, aki meglehet pont az anyagtalanság révén rázza le magáról a lányt, s Vadóc vagy két méterről hullik alá a földre, s mint egy rongybaba csuklik össze a betonon. Nehéz körbeírni milyen érzés feszíti a tüdejét. Fájdalom, csalódottság járja át az elméjét; ezek nem az ő gondolatai, ezek annak a lénynek a gondolatai, de az áhított anyagtalanság nem következik be, bárhogy is koncentrál. Ellenben mintha higanyt lélegzett volna be, ami belülről égeti, alakítja. Erőt vesz rajta a fáradtság, ugyanakkor megpróbál ezen felülkerekedni, nagyon érzi, hogy a kimerültség környékezi; a füle zúg, a csatazaj immáron ijesztő, mint inspiráló…
Ijesztő és elkeseredett…
Robaj, fegyverropogás, kiáltások, hörgés… s egy idő után mindebbe belerondít a hangágyúk szörnyű szava… nem ilyennek képzelte a lány az iskolában az éles helyzeteket, akkor nem számolt a szétkenődött emberek maradványaival, a füsttel, a tűzzel… a jéggel, a villámokkal, vagy éppen a mágneses mező adta romboló hatalommal… Azonban a kérdést, hogy mit teszünk?, képtelen feltenni… egyet tud: alkalmazkodni, s kihozni a legtöbbet a helyzetből, a szemei már a menekülő utat keresik, miközben torkán feltör a keserűség markolta köhögés… Érzi a térdében, a combjaiban a sajgást, amit az aszfalt okozta horzsolás lobbantott lángra, de érzékeli, ugyanazt az erőt, amit a hulkság adott neki… na jó, nem ugyanazt, annál kisebbet, de állandóbbat… stabilabbat… érzékeli, hogy a ruhája jócskán felszabdalódott, de ez most a legkevesebb… lassan áll fel, némileg biceg, sokat kivettek belőle a korábbi akciók onnantól fogva, hogy rárontott dr. Banner-re. A következő pillanatban azt látja, hogy újabb katonák közelítenek felé (eddig a hatalmas Hangya távol tartotta őket), emiatt Vadóc bebiceg egy, a Magneto és a Hulkok rombolásából származó hatalmas törmelék mögé. Csodával határos módon a combjára szíjazott kés még mindig a helyén van, s a nadrág sem foszlott le róla, csupán a szárain rongyolódott el. Úgy tűnik nem csak az X-eknek vannak spéci felszerelései, ezért azonnal kirántja a nő a fegyvert a tokjából, s az egyik közeli, elesett katonáról levágja/cibálja a mellényét, hogy legalább a felsőteste takarásban legyen. Szegény Banner, feltételezhetően ő is hamar leszokott a szégyenlősségről. Ezt követően veszi fel Vadóc a katona mellett heverő gépfegyvert, amivel a következő pillanatban rá is lő a felé közeledő egyenruhásokra a romdarab takarásából. A fegyver visszarúg, de annyira nem, mint amennyire Vadóc számított volna rá, a tár mindenesetre hamar kifogy, így neki nincs más választása, mint az addigra már normál méretű Hangya után loholni. Az ezt követő pillanatban lezubog az eddig levegőben tartott betonacél(?) tetőszerkezet, ez sokakat elintéz, s egy rövid időre a fehértincses lányt is megállásra kényszeríti. A talaj megremeg a soktonnás monstrumtól, s az aszfalt és törmelék pora magasra szökik. – Várj! – kiált Hangya után erőteljes krákogás közepette, s muszáj jobban kerülgetnie a törmelékeket, hiszen mezítláb sokkal nehezebb tartani az iramot az előre rontó férfival.
Kerül… …kerül…! Ugrik…! Kerül, de nagyot! Ugrik! Egy nagyot…
És nem, nem fogta még fel, hogy ez több volt már, mint ugrás, de megállni nincs ideje… – Várj meg! – kiált újra. Mit nem adna most Hangya páncéljáért. Legalább a cipőiért. Nincs ideje a háta mögé nézni, ugyanakkor az előtte elterülő látvány is siralmas… Bécs reptere egy kiadós szőnyegbombázás után sem lehetne ennél rosszabb állapotban. Vadóc tekintete ismerősöket keres, az ellenséges térfélről azokat, akiket ki kell kerülnie (pl. Logant, aki szerencsére nem erre karmoskodik), a sajátjáról azokat, akik mellé odaállhat. James, Varangy, Lance… Mistique… bárki… Aztán a következő pillanatban, meglátja, ahogy Magneto megválik a mentális védelmet is nyújtó sisakjától, s ahogy a fejvért a betonra hull, úgy Vadóc szép lassan indul el a férfi felé, akinek a túloldalán meglátja a földön heverő(?) professzort. Újra a korábbi borzasztó érzés keríti hatalmába, de nem tehet mást, követnie kell a vezérét. Ugyanakkor meglátja Artemisiát is fegyverrel a kezében(?), míg neki csupán egyetlen kése van… muszáj elkerülnie a törmelékek felé (azok takarásába), mégsem kockáztathatja, hogy a nő belé lőjön. Nem mellesleg talán ez a kés lehet Magneto utolsó esélye arra, hogy kivágja magát ebből a ramaty helyzetből, ugyanis a lány nem kétli, hogy ha a sisak nincs a fején, akkor vagy Jean, vagy a professzor lecsap az ipsére… Ugyanakkor talán ez lehet Vadóc utolsó esélye az amnesztiára, ha most belevágja a kését a Vénember hátába. Túlzottan közel menni mégsem volna értelme, amennyire látja, Hulk is a közelben(?) ólálkodik… Vadóc gyorsan lesúny az egyik kiálló acélgerenda mögé, aligha lehet most a fehér tincses kishölgy a monstrum szíve csücske.
//A Vízióra való reakcióim a Staff engedélyével történt. Valamint áthúztam én is a 19. felvonásba. B) Próbáltam amire/akire csak tudtam kitérni, ha valamit benéztem/kihagytam, szóljatok és korrigálom. Elnézést a hosszú OFF miatt.//
∆ Hozzászólások száma :
445
∆ Kor :
105
∆ Tartózkodási hely :
Staff rezidencia
A poszt írója ∞Kalandmester
Elküldésének ideje ∞Hétf. 21 Nov. 2016, 19:52
Ugrás egy másik oldalra ∞
•• Polgárháború 02 ••
Choose Your side and fight for it!
• Magneto súlyos ellentámadásba lendül a katonákkal szemben, minek minden, a reptéren tartózkodó személy szemtanúja. A férfi erőteljes támadását azonban Charles megannyi mutánsa is elszenvedi, többen súlyosan megsérülnek, egy részük bele is hal. Xavier Professzor kezébe veszi Magneto testének irányítását, miközben Artemisia parancsra vár, hogy mi legyen férfival. Az ENSZ központjából is az alábbi utasítás érkezik: Magnetot szedálják le, de ne öljék meg. Ennek ellenére a harctéren folytatódik a küzdelem, ám a történtek után Xavier Professzor elhatározásra jut. MINDEN, az egyezményt elutasító személy Charles irányítása alá kerül, és beledermedve az aktuális mozdulatba, némán, akár a bábok válnak eggyé a pillanattal. A katonáknak ekkor lehetőségük nyílik rá, hogy bilincsbe verjék őket, elkábítsák, és a megfelelő gépekre hurcolják, ami a RAFT börtönbe szállítja őket. /Ezt a blokkolást senki sem tudja elkerülni. A Professzor mentálisan lefegyverez mindenkit./
» Szituáció: Vízió kissé kábultan is reagálhat a történésekre, miután Vadócnak sikerült megérintenie és erejéből elszívnia. A férfi beavatkozhat Peter és Pietro kialakuló küzdelmébe. A hármójuk csatározása egészen addig tarthat, amíg Xavier meg nem állítja Pietrot benne.
***
» Általános leírás: A hozzászólásod megírására egy hét áll rendelkezésedre. Amennyiben a partnered/partnereid hamarabb megírják köreiket, lehetőséged van az újabb kör megnyitására. Ha valaki nem írja meg egy héten belül a hozzászólását, a kör újra indulhat (mivel sokan vagyunk, törekedjünk nem megváratni egymást). A Kalandmesternek jogában áll a karaktereket útmutatásokkal irányítani, illetve hozhat be egy-egy körbe/szituációba újabb karaktert, illetve vihet ki, ha eltűnik a játékos, vagy a szituáció úgy kívánja.
- Reagsorrend: - - A felvonás résztvevői: Vízió, Peter Parker, Pietro Maximoff - Becsatlakozhat: -
~ A karakterek szabadon dönthetnek arról, kivel mérik össze erejüket a harcok során. Nyugodtan lehet a harcterek között választani, másik helyszínre átmenni, ám ezt a reagok végén tessék egyértelműen jelezni!
***
A poszt írója ∞Vendég
Elküldésének ideje ∞Szomb. 26 Nov. 2016, 11:13
Ugrás egy másik oldalra ∞
Polgárháború 02
Miért vagyok itt? Miért is avatkoztam be én a nagyok játékába? Miért nem tudtam nyugton megmaradni a saját nemzetemen belül, a pusztulásra várva? Neeeeeeeem... nekem bosszút kellett állnom azért, mert a szüleink meghaltak és ebbe Wanda-t is belerángattam. És most... ő egy börtönben van, én meg itt vívok egy olyan harcot, ami a semmibe vezet. Ennél jobban nem tudom megfogalmazni. Ebből nem kerülhetünk ki győztesen, soha. Mikor aztán Scott a földre zuhant és az az idegesítő Pók gyerek is földet akart érni, azonnal abba az irányba indultam meg, hogy megakadályozhassam a biztos landolásban. Kihasználva azt a maradék és elég szegényes fizikai tudásomat, ami még ragadt rám, az pedig az erő alkotóelemei. És hála istennek a gyorsulással nincs bajom, piszkafának sem mondanám magamat és már Steve-et is terítettem a földre, szó szerint. Így most is ezt használva ütköztem bele a pókruhás kisfiúba, hogy földre teríthessem. -Na mi van? Nem számítottál rá? -küldtem a földön heverőnek egy elégedett mosolyt, majd azzal a lendülettel futottam közelebb hozzá, hogy egy jól irányzott rúgással vághassam a lábfejemet az oldalába, de mindez a szórakozás csak addig tartott, míg meg nem jelent Vízió, mint a vörös békebíró. -Tudod... a testvérem kedvel téged... szerencsére... ő nem én vagyok. -jegyeztem meg a dolgot flegmán, majd neki is lendültem, de át is estem rajta, aminek a következtében egy hatalmas pofára esés lett a jutalmam. Igyekeztem volna ismét támadásba lendülni, de amint felkeltem, a mozdulatomba merevedve ácsorogtam tovább és hiába akartam volna megmozdulni, nem tudtam tenni semmit sem a kiszolgáltatott helyzetemből. Inkább haltam volna meg ismét, mintsem ez legyen a dolgok vége... a börtön nagyon nem tartozik a kedvenceim közé. Gyűlölöm a korlátokat, nem vagyok hozzászokva és most... ugyanarra a sorsra jutok, mint az ikertestvérem. Csak az a különbség, hogy én megérdemlem...
A poszt írója ∞Vendég
Elküldésének ideje ∞Szomb. 26 Nov. 2016, 21:34
Ugrás egy másik oldalra ∞
Polgárháború 1
Nem gondoltam, hogy tényleg sikerülni fog a tervem, mert elég sokszor nem válik be. Például amikor Gwent akartam megmenteni. Ez az emlék örökre bennem maradt. Már három ember halt meg, azért mert ügyetlen voltam és nem tudtam segíteni. Nem akartam, hogy még többen haljanak meg miattam. Ezért is féltem, hogy valakiben valami nagyobb kárt teszek ezen a reptéri bunyón. Szerencse, hogy nem olyan képességem volt, ami komolyabb kárt okoz másokban. Az óriás palit sem bántottam nagyon, azt hiszem. Csak picit összekötöztem a lábát és már el is esett. Minél nagyobb, annál nagyobbat esik. Ez így is volt, de arra nem gondoltam, hogy mi lesz velem. Zuhantam egyenesen a föld felé. Kilőttem egy hálót magam felé, hogy ne zuhanjak le, de ekkor a villám csávó belém ütközött mielőtt még földet értem volna. A nagy sebessége és a zuhanás miatt elég nagyot lökött rajtam. Már az ütközés is fájt, de a földet érést még jobban. Megpróbáltam felállni a földről, de nem nagyon sikerült. Nagyon fájt mindenem és az még rá tett egy lapáttal, hogy belém rúgott. Össze csuklottam és már nem is próbáltam felállni. Elbuktam. Nem akartam még feladni, de nem nagyon bírtam. A hátamra feküdtem és meg sem moccantam. Vártam a csata végét, ami nem volt messze, ugyanis hirtelen megállt az összes "ellenségünk".
∆ Hozzászólások száma :
445
∆ Kor :
105
∆ Tartózkodási hely :
Staff rezidencia
A poszt írója ∞Kalandmester
Elküldésének ideje ∞Kedd 29 Nov. 2016, 21:36
Ugrás egy másik oldalra ∞
•• Polgárháború 02 ••
Choose Your side and fight for it!
• Magneto sisakja megsérült, s ennek következtében a férfit sikerült ártalmatlanítania egykori barátjának. Jean Grayt Alison mentette ki a végzetes pillanatban, majd mikor Hulk Xavier Professzor mellé helyezte a halottnak hitt nőt, Charles elhatározta, hogy véget vet a harcnak. Túl sok ártatlan adta vérét, túl sokan áldozták életüket a mai napon. Nem kell több értelmetlen halál.
Az Erik Lehnsherr és a Kapitány oldalán harcolók elméjét leblokkolta, s mindenki közülük belefagyott aktuális mozdulatába. Ezt követően a katonák megrohamozták a mozdulatlan harcosokat, egyeseket elkábítottak, másokat bilincsbe vertek, megfosztva minden fegyverüktől, vagy képességük forrásától, a ruhájuktól. Charlest, Tonyt és sebesült társaikat, valamint a civileket ezután mentőalakulatok látták el. Több harci helikopter landolt az egykori repülőtér területén, és az ENSZ parancsára megkezdték az ártalmatlanított harcosok elszállítását. Hosszú repülőút vette kezdetét: a célállomás az Atlanti Óceán egy eldugott pontja, mélyen a víz alatt. Az úszó börtön, amelyet a kormány a legerősebb mutánsok és harcosok fogva tartására épített: A Raft.
***
» A 18. felvonás véget ért! Nagyon köszönjük az izgalmas reagokat mindannyiótoknak!
Mikor már egészen közel vagyok, feljutok a gépre, és becsúszva abba felkutatom annak vezérlését, hogy segíthessem a hölgyet! Addig rángatok ezt, meg azt, amíg nyikorgó sistergés nem jelzi, hogy Hangya győzött!