Kisvártatva mentőegységek szálltak alább az égből. A hajtóművek zajára feltekintettem. Csillogó szemekkel vártam, mi a céljuk. Rövid ideig csak mélán néztem, sarkaim közt ücsörögve, füstölgő pizsiben, ahogy egyszerű emberek milyen odaadással igyekeznek menteni másokat. Saját életüket kockára téve. Megtörültem szemecskéimet és ekkor megállapodott tekintetem a telefonomon amit annyira szorongatok. Még egy pillantás az érkezőkre. Ezeknek a fiúknak semmijük nincs csak kondijuk és mégis oly állhatatossággal vágtáznak a veszélybe. ~És még velünk irattaták alá azt a retket... Röhejes... Bár jó ürügy.... hogy ide gyűljünk... De.... kinek lenne érdeke? Mindegy, most más dolgom van... -Hercegnő, tervrajzokat, munkalapokat és ballisztikai számítást kérek. ülés rend, őrjáratok adatai, stb... Lefotóztam a füstölgő épületet majd vízszintesen tartottam a telót mire a kijelzőre felépült a már romos épület kékes 3D-s hologramja. Pár szint bevörösödött, amik járhatatlanokká váltak. Időközben Hercegnő elkezdte feldolgozni a kamerák által rögzített utolsó másodpercek, percek. Ez alapján a modellen megjelent pár pötty névvel és becsült egészségügyi állapottal. Ahogy az adatok jöttek be a modell leépült és a kijelzőn egy lista jelent meg. A legsúlyosabb esetre, vagyis a legfelsőre böktem mire eltűntem az udvarról. Füst és por kezdte telíteni a tüdőmet, szemembe is jutott bőven. Egy középkorú férfira esett egy hatalmas gerenda. Deréktól lefele nem is látni... Sztem a bábijainak lőttek... De még lélegzik úgyhogy lefotóztam ami kilógott belőle. Rá böktem a küldés gombra a bácsi egyenesen a legközelebbi kórházba került. Ahogy az adatok jönnek be minden fórumról a listám úgy kezd bővülni. Már pöttyintettem a kövire is. Egy másik pali volt az, idősebb. Hasából egy vasrúd meredezett és valami idegen nyelven, vélhetőleg szitkozódott... Hercegnő kiderítette hová valósi. Úgyhogy készült a profil kép és adatostul mindenestül ment a Honvéd Kórházba haza. '-Asszonyom, engedje meg, ha mindenkit ilyen messzire küldünk az eddigi adatok alapján nem fogja bírni a reaktor. -Alison... még mindig Alison, vagy Ali... Mit javasolsz? '-Központi kórházat. -Intézkedj. Maga meg mosolyogjon! Maga túlélte! Itt repül a törmelék.... Hálátlan barom... '-Egy hasonlóan undok urológushoz küldtem. -De csak füstmérgezése lehet max agyrázkódása. '-Tudom. -Hehe de mocsok vagy... '-Ha megengedi, Tanuló program. -Csitt! Kövi...Közben rákerestél már arra a vidire? '-Folyamatban, közben folyamatosan frissülnek a felvételek és adatok. -Majd szólj ha valami kiugró van. '-Ebben a krízis helyzetben, úgyvélem minden "kiugró" értéken van. -Értsd jól. Kövi. Sérültről sérültre ugrálok és küldözgetem őket a kórházba. Telón közben 2 hologram monitoron szaladnak az események levelezések. Meg egy csík is töltődik lassacskán. Hercegnőt is megizzasztja ez a Chronos, de lassacskán bent vagyok és friss ropogós infókat kaphatok.
A hozzászólást Alison Magdalen J. összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. 28 Aug. 2016, 14:57-kor.
Jó néhány másodpercig így tekintettem kérdőn Artemisia felé, végül az egyik technikai tiszt egy üzenetet továbbított az ENSZ-től. Óóó… Ez gyors volt. Remélem azért a válaszlépést nem ilyen elhamarkodott döntésként hozzák meg. A kérésük, számomra semmis volt. Amit lehetett megtettük már. A mentő egységeket már letettük. Vannak lent orvosok tűzoldók, katonák, akik mind-mind teszik a dolgukat. Egyszerű katonák teszi azt, amit a hősöknek kellene: Életeket mentenek. A bosszúállók meg rögtön vérszemet kapva indultak Barnes után. Egyértelmű, hogy ők akarták elfogni. De vajon élve? Hulk és Vízió maximum leginkább megölni tudnák az az egyszerű ember. Nem az ő erőcsoportjukba tartozik Barnes. Ám úgy tűnt ők is üzenetet kaphattak, mert Vízió és a nagy zöld leváltak a csapattól és úgy tűnt visszatérnek a romok felé. Az így megmaradt Egyszerűbb csapatnak sem kellet volna, hogy gondot okozzon Bucky, de úgy tűnt nagyobb volt az elszántság a tervükben, mint az elgondolás, hogy miképpen is foghatják el őt. Az Ex-Shieldes nőt se perc alatt lerendezte, ez kérdés sem lehetett. Őszintén nem is tudom mit gondolt. Hogy majd játszhat a nagyokkal és majd rendesek lesznek? Ami meglepett, hogy a tél katonája ezúttal elég jól felkészült a bosszúállókkal szemben. Rohdes vasember páncélját egy rakétával kiiktatta, aztán szemvillanásnyi idő alatt iktatta ki a különleges képességű nőt. Arról a lányról sajnos nem tudtam sokat. Ki ő és miért van a csapattal. De az ereje roppant tekintélyesnek tűnt elsőre ránézésre. Meglepő látni, milyen egyszerűen elbukik. Megvallom őszintén, elsőre nem nagyon tetszett az ötlet, hogy megosszam a képet a fél világgal, de megmutatni nekik a valóságot? Hogy a hőseik elbuknak… egy egyetlen egy katonával szemben. Felettébb élveztem a szituációt és bár az egységeim, éppen csak a parancsra vártak, de halasztottam a bevetésüket. Igyekeztem minden egyes másodperccel feszíteni a hurkot. Közben pedig két dolgon járt az eszem. Vajon miért csinálja ez Bucky, illetve a másik, hogy meddig megy el? Megöli őket? Itt Bécsben? Fényes napvilágnál, milliók, milliárdok szemei előtt? Ha eddig terrorista volt, akkor ezután a világ ellensége lesz ez a fickó. Végül Artemisia-ra figyelek fel és ébredek fel a bosszúszomjas vágyam világából. Észbe kaptam, hogy most kis híja van, hogy a bosszúm, hagyjam érvényesülni a Chronos érdekei helyett. Artemisia sosem értette meg mi ez a mérhetetlen gyűlölet, amit a bosszúállók iránt érzek. Hogy is tudhatná? Persze tudja, hogy a feleségem és a fiam meghalt, ez mindenki tudja rólam, aki egy kicsit is ismer, de sose értette meg, hogy gyűlölhetem ezért ilyen elvakultan őket. Jobban belegondolva ez így helyes. Aremisia azért lett megalkotva, hogy az Emberiség érdekeit tartsa szem előtt, Ez a létezésének célja. Az egyetlen célja! Tudom jól én nem lehettek tekintettel saját önző vágyaimra, de ember vagyok. És vannak olyan sérüléseim, amik soha nem fognak meggyógyulni. - Vessék be az egységeket! Állítsák, meg mielőtt megöli őket! – Adtam ki a parancsot hezitáció nélkül, ahogy realizáltam a dolgok súlyát. Bármilyen szomorú is a helyzet: Akármennyire is akarnám holtan látni őket, ideje előtt nem halhatnak meg. Az életben maradásuk szerves részét képezik a tervemnek… Még. - Uram! – Szólat meg mögöttem az egyik technikus az egyik panel mögött ülve. - Valaki megpróbál betörni a rendszerbe! – Hátrafordultam a Technikus irányába, majd félszegen a kompozit térkép felé. Ez nem Stark. De akkor ki lehet? Ötlik fel bennem a kérdés. Senki sem tudja, hogy itt van, vagyunk a légibázis pedig álcázás alatt áll. - Küldjön rá egy kereső vírust! Mérje be a helyzetét! Ha megvan zárja le a szektort ahova bejutott! - Azzal majdnem visszafordultam a térkép felé, de fél fejjel visszatekintettem a technikus felé. – És küldjön érte egy csapatot! - Tettem hozzá határozottan. Kíváncsi volnék ki gondolta azt, hogy nem vesszük észre. Mi nem a SHIELD vagyunk. Egy a rendszereinket érintő támadást még Starknak sem néznék el. Tolószékestül hajítanám le a Carrierről! Gondoltam kissé feszülten miközben a térképre meredtem ahol a bevetette csapatok, már körbezárták a tél katonáját. A csapataim már tisztában vannak vele, hogy Bucky-t csak élve foghatják el, az viszont nincs megtiltva, hogy vészhelyzet esetében harc és mozgásképtelenre lőjék tél aput. A biztonsági protokoll bizonyos tekintetben, minden parancsot felülír. Vagyis Buchanan Barnes őrmester, jobban jár, ha nem a nehezebb utat választja…
Hulk megindul a férfival, lendületesen a Skarlát fényt követve. Egyik hatalmas ugrásból a másikba megy, miközben szilárdan tartja a kerekes székét. Nem szeretné, ha kiesne, hiszen Hulk nem arról híres, hogy aprókat ugrik. Tonynak pedig van így is elég baja. Az adrenalintól pumpált zöld test izmai feszülnek, amikor elrugaszkodik, és a több tonna izom kellő lendületet ad, hogy a tempót tartani tudja a dühösen megindult lánnyal. Végül a szökevényt megpillantják, nem messze az épülettől. Tony ismét nem szabványosan landol, ugyanis Hulk a földre érkezéskor csípőből elhajítja, mire az néhány méternyi szélsebes gurulást követően ismét kiesik a székéből. Pár percen belül... másodjára. A zöld lény hatalmasat dobbant a lábával, de fejét elfordítja a földön fekvő Tonyra. Meghazudtolná magát, ha odasétálna, és helyére segítené. Az elhangzott küldetés csak addig szólt, hogy "vegye fel, hozza el". Mennyire szabálykövető... Udvariasságról és finomkodásról persze szó sem volt. Na persze, nem mintha valaha is ment volna a Nagyfiúnak bármi hasonló... Közben Rhodey - immáron a Vashazafi öltözékében - és a szőke ügynöknő is megérkeznek a maroknyi biztonsági őr kíséretében. Amazok hátrébb maradnak, és inkább kívülről szurkolnak kettejüknek. Na nem mintha a Tél katonájával szemben bármily csekély esélyük is lehetne... Tony készülékéből jön a határozott utasítás: Hulk és Vízió kellenek a főépületnél. Beomlott, sokakat maga alá temetve. Fontos politikusok lehetnek a romok alatt, ha kettőnket kérnek a mentésre. Hulk egy pillanatra még Buckyra mered, majd látva, hogy Vízió követi a parancsot, ő is megindul visszafelé. Vigyázzatok magatokra! A szívem ott marasztalna, de a nyers erő, és a tűznek fittyet hányó külső réteg jól jöhet a mentésben. Ezért kellünk mi az ENSZ-nek. Ha már az első napon parancsot tagadnánk meg, csupán megtagadnánk önmagunkat, hiszen azért jöttünk ide, hogy mostantól akkor és ott cselekedjünk, ahova utasítanak minket. Kell a szabályozás. Ezt pedig elfogadtuk. Bár Hulknak nem tetszik a felsőbb helyekről jött parancs, még egy utolsó, fájdalmas pillantást vet a kis csapatra, és hatalmasat ugrik Vízió után. Bízunk kell abban, hogy képesek lesznek elbánni Barnesal. Hiszen ott van egy kiváló stratéga Tony személyében, egy sokat látott katona egy szinte legyőzhetetlen páncélban, egy fegyveres ügynöknő (és mellett néhány használhatatlan biztonsági őr) és persze Wanda, aki autókat és házakat képes megemelni a vörös erővel, ami legalább olyan erős, mint Vízióé. Ez ellen nem sok esélye van a merénylőnek... Amikor magasra ugrik, a távolból jól láthatóvá válnak olyan kommandósoknak tűnő fegyveresek, melyek lassan közelítenek a helyhez. Nem beazonosítható az egységük, de reméljük, hogy Tonyékat segíteni fogják, mintsem hátráltatni, ha arra kerül a sor...
Az épület szinte önmagába csúszott. A kimentettek tehetetlenül néznek a morajló romok irányába. Több tonna beton és építőanyag alá szorultak azok, akiknek nem jött időben a segítség. Egyeseknek még a családtagjuk, kollégájuk, jóbarátjuk lehet odabent. A hatalmas tartó pillérek magukra roskadva vágják el a ki- és bejutás esélyét. Vízió berepül a közepébe, és máris egy gyermekkel a karjában tér vissza. Hulk viszont nem képes repülni, és félő, ha egyenest beugrik, esetleg tovább omlik az egész, emberek életét véve el. A bejutást kívülről kezdi, s teljes erejét bevetve emeli az óriási oszlopot. Ezúttal ember és emberfeletti erők összefognak a mentésben, hiszen ahogy Hulk emel, a tűzoltók egyenként húzzák ki a sebesülteket, illetve a már élettelen testeket. Vízió újabb és újabb berepülést végez. Amennyiben megbizonyosodik arról, hogy ezzel senki életét nem teszi kockára, a borostyán sugárral vág utat. Nem tudom nem észrevenni a sárga pizsamás lányt, ahogyan a romok alatt kockáztatja életét, és embereket tüntet el különleges készülékével. Oszlopok és törmelékek lassan tűnnek el az útból, de ismét újabb és újabb köröket tesznek a mentő alakulatok, és hoznak ki újabb és újabb sebesülteket. Borzalmas látvány tárul elénk, ahogyan a megégett és súlyosan összeroncsolódott testek előkerülnek a halál biztos fogságából. Vízió és Hulk minden erejüket bevetve dacolnak az idővel és a több tonnás törmelékekkel. Végül az utolsó cölöpök is elkerülnek az útból, és a beomlott épület alól mindenki kikerül... sajnos a legtöbben... élettelenül.
Alkalmazkodnunk kell, a túlélők viszik tovább az életet, a hősök meghalnak.
N em történt komoly baj. Artemisia tisztelettudóan köszöntötte főnökét. -Vegyes érzelmekkel üdvözlöm újra körünkben Uram. A gépezet feje magabiztosan hagyta maga mögött a szállító egységet. Rögvest kiosztva az elkövetkező pár perc feladatait. Beszéde után Artemisia pedig szótlanul fordult sarkon. Az ajtóban várakozó tiszt irányába biccentett. A sötét egyenruhás ürge haptákba vágta magát, fejbólintással jelzett vissza és sietős léptekkel indult meg összeszedni az embereket. Mire Arkwood felért a hídra addigra újabb 3 gép startolt el a repülő kolosszus belsejéből 2 irányba. Kettő gép a bosszúállók nyomába eredt, hogy biztosítsák a terepet. A gépek csupán megközelítették a talajt. A katonák 2-3 fős csoportokban ugráltak ki a gépekből és terelték el messzire a civileket, vagy vissza a házaikba. Időközben a technikus csapat is az épülethez ért és a tűzoltók segítségével vizsgálni kezdték a terepet. -Uram, Ramirez és Miller már a helyükön vannak. Másodperceken belül elérünk a kidobási pontra. A kis kabinban nem sokkal ezután piros fény gyúl. Az apró helység oldala felnyílik és egy rövid 3 fokozatú rámpa nyúlik ki. Egymás után iramodnak meg és kivetik magukat a Chronosból. Míg a bázisról jelzést nem kapnak megfeszült testtel szabad esésben haladnak a bevetési zóna irányába. A központ pár száz méter zuhanás után kiadja a jelet. A kommandósok szét tárják végtagjaikat és a wingsuit segítségével sebesen haladnak úti céljuk felé. Idővel átváltanak ejtőernyőre majd landolnak. Megszabadulnak a fölösleges ruháktól és futólépésben erednek Barnes nyomába, hogy sokkoló lövedékekkel tegyék harcképtelenné.
***
Időközben egy igen kellemetlen kérdés merül fel. Artemisia gondosan kimért sebességgel fordul főnökéhez jelentést tenni a tábornok állapotáról. Mindezt a legnagyobb higgadtsággal és természetességgel. -Uram, Thaddeus Ross Tábornok a kijelzőn feltüntetett időpontban elhunyt. Készítettem egy listát a szóba jöhető utódairól. Amint van ideje, kérem fussa át és elküldöm az illetékesnek. Utólagos engedelmével magát is felvenném a listára. A helyzet időközben fokozódott és a tetőpontjára hágott. Artemisia pár gomb benyomásával összekapcsolta a hidat a bevetésen lévő egységekkel így azok egyenest Arkwoodtól kapják az utasításaikat. Rövid ideig benyomva tartja a némítás gombot és Arkwoodhoz intézi szavait. -Szabadjon megjegyeznem, embereink épségét, illetve életét kockáztatjuk azzal ha ennyi embert vezénylünk oda. Ramirez és Miller úgy vélem több mint elegendő. A kevesebb néha több. Mondandója végeztével felemeli kezét a némításról így Arkwood ismét hallhatóvá válik az emberei számára. Artemisia pedig kihúzza magát és mellei alatt összefont karral figyeli az események láncolatát.
• A beomlott épület romjait végül Arkwood alakulatainak, valamint hősök erejének köszönhetően sikerül eltávolítani, és a túlélőket a tűzoltóknak Alison és Vízió közbenjárásával kimenteni. A másik fronton miután Wanda sikeresen megállítja a Tél katonáját, a férfit Arkwood katonái a Bécs határvidékén lévő titkos, szigorúan őrzött ENSZ bázisra szállítják. Az ott maradtak közül Rhodes ezredest, Sharon Cartert, és Wanda Maximoffot sürgősségi alakulatok a központi kórházba viszik. Sharon könnyebb sérülésekkel viszonylag hamar elhagyja az épületet, ugyanis telefonjának kijelzőjén ott villog a körözött Steve Rogers neve. Bruce Banner, Tony Stark és Vízió a kórházban tartózkodnak sebesült társaikkal. Rhodey állapota instabil, az orvosok egyelőre nem tudják megmondani, hogy mi lesz a férfi sorsa, és hogy egyáltalán magához tér-e. Von Doom és Amanda Madsen eközben segítséget ajánlanak fel a helyszínen tartózkodó politikusoknak, többek között a megárvult T'Challának is.
» Szituáció: Arkwood előtt nyilvánossá válik, hogy valaki megpróbálja feltörni a Chronos szerverét. Rájöhet, hogy Alison az, és egységeivel meglepve a lányt, fogságba ejthetik. Kérdőre vonhatják, majd megfenyegethetik, illetve egyéb eszközökkel vallomásra bírhatják valódi céljáról. Vélhetik úgy, hogy a lány tudása hasznos lehet a számukra a későbbiekben, ezért felajánlhatják, hogy csatlakozhat hozzájuk. Amennyiben azt elutasítja, börtönnel és az okos készülék elpusztításának lehetőségével jobb belátásra bírhatják.
Von Doom eközben az ENSZ nagyhatalmaival tárgyalhat, és felajánlása meghallgatásra találhat. Tekintve, hogy az USA egyik képviselője meghalt a robbantásban, felajánlhatják a megüresedett széket a férfinak, aki dönthet úgy, hogy elfogadja, és ezentúl az ő szava is befolyással bírhat majd az ENSZ székházaiban, de akár távol is maradhat a politikától. Amanda sikeresen hipnózist hajthat végre a gyászoló T'Challán, ezzel előrébb gördítve terveiket, s akár meg is egyezhetnek Von Doom utasításai alapján.
***
» Általános leírás: A hozzászólásod megírására egy hét áll rendelkezésedre. Amennyiben a partnered/partnereid hamarabb megírják köreiket, lehetőséged van az újabb kör megnyitására. Ha valaki nem írja meg egy héten belül a hozzászólását, a kör újra indulhat (mivel sokan vagyunk, törekedjünk nem megváratni egymást). A Kalandmesternek jogában áll a karaktereket útmutatásokkal irányítani, illetve hozhat be egy-egy körbe/szituációba újabb karaktert, illetve vihet ki, ha eltűnik a játékos, vagy a szituáció úgy kívánja.
- Reagsorrend: - - A felvonás résztvevői: Alison Magdalen J., Victor von Doom, Leonard J. Arkwood, Mesélő/Artemisia - Becsatlakozhat: Amanda Madsen
- Elhunyt? – Kérdeztem vissza értetlenül. A mondandó mögötti rejtett értelem nem teljesen nyert képet, talán köszönhető volt az Miben megtalálható érzelemmentesség számára, vagy egyszerűen a halál után nem tudunk mit tenni a dologgal, így számára ez talán nem igényelt bővebb magyarázatot, de hangsúly hiányában az elhunyt kifejezés a korábbi események tükrében kissé abszurdnak tűnt. Természetes úton feldobta a talpát a vén szivar? Pont ma? Nem. - Értsem azt meggyilkolták. – Jelentettem ki a végére kis kérdéses tekintettel néztem a gép szemei közé, mintha onnan bármi nemű érzelmet, gondolatot kiválthatnék. Minden elismerésem a Nanotechnikai részlegé. Olyan testet alkottak számára, hogy magam is megfeledkezem néha, hogy nem emberi személy van a burkon belül. Így végül elvettem a tekintetem róla és sóhajtottam egyet. Felidéztem mondandója további szavait, és végeredményben értelmet nyert a dolog. Ross halálát követően a pozíció szabadon áll. Egy emberként felügyelni a bosszúállókat és a mutánsokat. Csábító… és roppant veszélyes is. Túl nagyhatalom ez egyetlen ember kezébe… egy átlagos ember kezébe. Főleg azért, mert a ma történtek után vajon ki lehetne elég objektív? Én? Az előbb éppen ékes bizonyítékát tanúsítottam, hogy nem lennék elég objektív. Még ha a mutánsokat képes is volnék a helyükön kezelni, pedig már az elég nagy teher önmagában. Hízelgő, hogy Artemisia, ennek ellenére alkalmasnak talál. Bár, kissé kifelejtett egy apróságot az elméletből. Irtózom a politikától. Én jobb szeretem a dolgokat teljesen megoldani, de a Politika csak félmegoldásokat tud kreálni, lásd például ez a nyilatkozat. - A döntés nem rajtam múlik Artemisia! Bár lehetséges, hogy logikus volna, ebben a kritikus időszakban olyasvalakire bízni, aki helyén tudja kezelni a kialakult helyzetet. - Válaszoltam felé újfent határozottan. Való igaz nem kizárt, hogy Artemisia ezért javasolná a nevemet. Az ENSZ számára már bizonyítottunk, hogy képesek vagyunk megfelelően reagálni a helyzetre, a robbanást követően percek alatt orvosi felszerelést, doktorokat és mentőalakulatokat dobtunk le, hogy életeket mentsünk, míg a Bosszúállók rögvest önfejűen pusztításba akartak volna kezdeni, hogy megállítsanak egyetlen egy embert. És jobbára ebben is felsültek. – De ez a döntés sem rajtam múlik! – Tekintettem újfent a nő felé. Ezzel valójában nem utasítottam el, de per pillanat még idejét sem látom ennek a dolognak a megtárgyalásáról. Mert per pillanat fontosabb dolgaink is vannak. Visszatekintettem a térkép felé, az egységeink lassan közelebb kerülnek Barnes-hoz és megpróbálták őrizetbe venni, s miközben ez történik, a nő ismételten megszólal. Kérdése már nem is lepett meg annyira. Félszegen oldalra pillantottam Artemisiára, majd a térképre visszatekintve tovább fixíroztam Barnest és az őt körülvevő Chronos alakulatot. - Tudom, hogy hit nem erősséged… De hidd el, az embereim tökéletesen tisztában vannak a helyzet súlyával és tudják, hogy mit csinálnak! – Válaszoltam felé egy pillanatra se elvéve a tekintetemet az eseményeket mutató képekről, de minden egyes szót határozottan kételyt nem tűrő célzattal indítottam útjára. Nem kételkedem az embereimben, még annak ellenére sem, hogy emberek. Nem gyilkoló gépezetek, mint a tél katonája, de a katonai egységeink csekély számát kompenzálja az élenjáró technológiai felszerelés és a magas szintű kiképzés, az elkötelezettségük a szervezet felé pedig megingathatatlan. - Elfogtuk Uram! – Jött a jelentés a földi csapattól, miközben látható volt, ahogy a félájult Barnes-t Megbilincselik. Ne persze nem a holmi kis karpereccel. - Éberség! Kísérjék el az ENSZ konvoját a célállomásig, és további parancsig várjanak ott! – Adtam ki a további utasítást a földi csapatnak. Egy gonddal kevesebb. Persze menet közben akadt egy problémánk is. A térképnek hátat fordítva a technikusok felé fordultam. – Bemérték már a hackerünk helyzetét? – Kérdeztem. A hozzám legközelebb eső sorból egyik emberem válaszolt is. - Igen uram! A csapatot is kiküldtük már, most értek földet! De… - Az utolsó szóban valami, hogy is mondjam. Inkább egy befejezetlennek tűnő mondatnak hatott. - De? – Kérdeztem vissza. - A jel két helyzet között váltakozik, mintha hirtelen kilométereket ugrott volna aztán vissza. Soha nem láttam még ilyet! – Tekintette fel rám a technikus egy bővebb magyarázat tekintetében. Hirtelen én se tudtam hova tenni a dolgot, majd hirtelen beugrott Wakanda királyának beszéde közepén hirtelen előugrott pizsamás jelenség. Teleportál?! Tettem fel magamban a kérdést. - Szóljon a csapatoknak, hogy amint meglátják, azonnal kábítsák el! – Adtam ki az utasítást, majd a rá következő percekben csak várnom kellett. A hacker-ért érkező csapat néhány pillanattal később meg is pillantotta a lányt, aki egy beteghez sétált majd, zsupsz, el is tűnt. Betegestül sárga pizsamástul. A csapat hamar le is szűrte a konzekvenciát. Így mikor visszaérkezett a lány immár egy fekete ruhás kommandóssal találta szemben magát, akinek az arcán egy kis mosol volt felfedezhető. – Üdv! – Köszönt a katona ám mielőtt a lány reagálhatott volna a lány éles tűszúrást érzett a hátán, a következő pillanatban pedig már azt tapasztalta, hogy semmijét sem képes mozgatni. Mintha a lábujjától kezdve a feje búbjáig lebénult volna. Se mozogni se beszélni nem volt képes, ám a környezetével nagyon is tisztában volt. Kapott levegőt, látott és hallhatott is valamennyit az őt körülvevő világból. A bénulás követően a katonák nem hezitáltak, felkapták a leányt és megindultak vele. Az őt köszöntő fickó pedig Vélhetően jelentést tett, ugyanis ennyit hallott: - Elkaptuk uram! – - Helyes! Haladéktalanul hozzák ide! – Válaszoltam a csapat parancsnokának, majd Artemisia felé fordultam. - Ezt személyesen intézem! Te azonnal indulsz az ENSZ támaszpontjára, ahova Barnes-t viszik. Amíg ezt elintézem, te képviseled a Chronost. Miller, Ramirez és a konvojt kísérő csapatok közvetlen a te parancsaidat fogják követni! Gondoskodjatok arról, hogy Barnes lakat alatt maradjon! – Adtam ki az utasítást a nő felé is. – Ostobaság volna azt hinni, hogy a tél katonája egyedül hajtotta végre ezt a feladatot. Valaki felfegyverezte és megbízta vele, és élek a gyanúperrel nem akarja, hogy megtudjuk Barnes-tól, hogy ki ő! Ha bármi történik, azonnal jelentsék! - Tettem hozzá, majd odébb léptem a nőtől és az egyik rangidő tiszt felé tekintettem. – Százados! A székházhoz küldött műszaki csapat amint készen van, hozzák vissza őket és fél órán belül várom a jelentésüket! A vendégünknek pedig… készítsék elő a központi cellát! – Adtam ki a további teendőket, mire a tiszt bólintott én pedig elindultam a célirányosan a cella felé. Mire odaértem a lány a cellában volt, az őt el fogó egység parancsnoka pedig készen állt jelentést tenni. Mivel ezt a hajót a korábbi carrierek elődjeinek vegyítéséből készítettük a hasznosabb elemeket megtartottuk. Így az eredet Hulknak szánt zárkát, ahol most a lány fekszik még. - Uram! Olybá tűnik egy mutánst fogtunk! Még nem teleportált el, úgy tűnik a tetrodotoxin még nem ürült ki a szervezetéből. Ezeket találtuk nála, amikor átkutattuk! – jelentett tömören a hadnagy, és oldalra pillantottam az elkobzott tárgyakra. Többek között egy ritka igénytelen megjelenésű a szivárvány minden árnyalatában pompázó telefonon és egy hasonlóan ocsmány órán akad meg a figyelmem. Ez valami vicc? - Köszönöm hadnagy - Bólintottam felé, jelezvén távozhat. A katona viszont bólintott, majd kimért léptekkel elhagyta a köztes helységet. Mélyet sóhajtok és feltekintek a cella felé, ahol a lány lassacskán már kezdhet magához térni. Reakcióképpen megragadtam a szivárvány telefont és lassan közelebb lépdeltem a zárkához. – Kérem, nézze el nekem, ha kissé durván hangzik de… fogalmazzunk úgy rossz embernél próbálkozott a még rossz időpontban! Szóval térjünk is rögtön a tárgyra! Kezdjük, ott mondjuk, hogy miért is tört be a számítógépes rendszerünkbe. Aztán folytassuk azzal, hogy mit akart megszerezni, és jöhet utána, hogy ki az, aki megbízta ezzel a munkával! Aztán, ha úgy érzem, hogy igazat mondott… Beszélhetünk arról, hogy életben maradjon! – Vázoltam a tényállást a lány előtt. – Amiért… keményen meg kell dolgoznia, mert mint már említettem, nem vagyok a legjobb kedvemben! - Tettem hozzá, majd figyelni kezdtem mit lép rá.
Munkámat megkönnyítette egy különös vörös alak aki mélán fapofával libegett keresztül a törmelékeken, olykor a homlokából lézersugarat lőtt. De azon se vigyorgott, pedig naon állat volt. ~Ecsém, ennyire menő oszt csak libeg... Legalább Superman pózban tolná vagy valami... Rosszallóan megcsóváltam a búrám oszt mentem a maradék két emberért. Közben fel sem tűnt, hogy Hercegnő karanténba helyezett egy vírust... Jó, sose mondtam neki ha hackerkedik és vírus jön akkor törlés helyváltás, nem pedig karantén... Előzményekből behúztam az előző címet. Ketten voltak ott, de már 20% alatt vagyok, egy körbe nem mentünk volna el mindhárman. Vagy nem egyben... Vagy egyben de az már nem 3 fő lett volna, hanem valami... más. Én pedig nem így képzelem el, hogy összekötöm az életem valakivel... Vissza tértem a helyszínre és egy fekete rucis üdvözölt. Halovány mosoly, köszönés... ~Néda, de jó kedve van. ~"Ilyen helyzetben? Velünk szemben? Ez felvet pár kérdést. ~"'Má megint a kérdések... ~' És ugyan mit? ~"'Ez minket akar YO! ~"Igen de miként? ~'Fájni fog...? ~"Vélhetőleg igen. Ha tudják, hogy teleportálunk, és ránk várnak és van egy kis eszük akkor rögtön lőnek, hogy megérkezünk. A lövedék várhatólag 4-7 tized másodpercen belül be fog csapódni. ~"'GOLYÓVAL?! ~"Nem valószínű, ezek a mentő csapat tagjai, valami különleges kommandó. Megölni nem fognak. Tárgyalás nélkül. ~Kábító lövedék? ~"Valószínűségi sorrendben: Shokkoló, méreg, kábító lövedék, hangágyú. ~Remek... Alig, hogy realizáltam magamban egy Brainstorming keretein belül az eshetőségeket, már el is ért a lövedék. A fájdalom megfeszítette az egész testemet majd elernyedt. Egyedül a szememet tudtam mozdítani, minden más, olyan.. üres volt, mintha leszakítottak volna a testemről. Fájt is, meg nem is. Egy rossz hangszigetelésű szoba... ~Méreg? ~"Nem volt egyértelmű? ~De, de sokkoló is lehetett volna. ~"Még jó eséllyel fájna és a telefon nem itt feküdne a kezünkben, hanem valahol messze. ~"'HÉ! Ne tapizz te mocsok! Azt meg add vissza! ~"Fölösleges, nem hallják, meg mi is csak azért vagyunk, hogy több szemszögből vizsgálhassuk a dolgot. Nem is létezünk de ezt ne pedzegessük, uncsi téma... A méreg kitart vagy kapunk másik adagot amíg el nem érünk a cellánkba. Addig valami téma? ~"' Fiúk?! ~"Valami... építő jellegűbb... ~"'Ch, én mentem... ~"Innen? Mégis hová? ~'"Alfába... Amíg cépfiúk cipeltek cellámba addig pörgött az agyam. Amikor a telefont elemelték tőlem narancssárga tincsem alig láthatólag megemelkedett és pár szál belőle egészen utána nyúlt. Miután visszahullott az a 2 szál a telefon lezárta magát és hazaküldött egy vész jelet. ~"Hű de rosszulleszünk... ~Sufni port? ~"Sufni port... De az még félóra míg feltölt és még 10 perc míg bemér a hajunk alapján. Aztán róka móka... Feltéve ha be tud mérni... ~'Nem túl bizalom gerjesztő. ~"Ez most egyáltalán nem az. Szóval, programozható anyag? Hogy állunk vele?.... Zötykölődtem a szállító egységben közben jobb híján agyaltam a következő találmányomon. Látszólag az égben sehová se mentünk. Mintha sokat láttam volna azon a pici ablakon amire rá tudtam nézni. Mégis egyszer csak egy hatalmas létesítményen találtam magam. Rögvest világossá vált miért olyan morcik amiért be akartam törni. Egy hatalmas akváriumba dugtak. Jó matekosok lehetnek a fegyverfejlesztők. A kis lábujjam már kezdett zsibbadni ahogy a leterítettek a földre mint egy lepedőt. Lassan más végtagjaimat is sikeredett mozgásra bírni. Ahogy a nyakamba is visszatért az élet felemeltem a fejem és körbenéztem. Felmértem a terepet. Kampók, csapok, hidraulikus munkahengerek állnak ki a földből és gerendához csatlakozik, akkor a talajt hivatott mozgatni. Ezért a kioldó szerkezetek. Ez egy iszonyat nagy ledobható cella. Picikét... túlkapásnak érzem... A pár másodperces körbetekintés után vissza ejtettem a fejem. Majd a vendégem felé fordítottam. Óvatosan testem is utána mozdult, akár egy lusta macska csavarodtam ki, hogy láthassam. -Csövi. Köszöntem oda. Vagyis nyögtem. Hát ahogy sikerült... Még erős akcentussal. Az izmaim nem álltak rá az amcsi dialektusra. Na máris jött a paraszt vakítás, hogy elnézést meg ilyenek. Aaaaztán... hát rátértünk a komolyabb témákra. Nagyot sóhajtottam. -Remélem nem orális vagy szexuális munkára gondol mert akkor inkább tenyereljen a piros gombra és dobjon le... ~"'Te megőrültél?! Vérszomjas a bácsi! Megfogja tenni! ~"Úgy sem teheti meg. Azért valamit leraktunk az asztalára azzal, hogy kis híján betörtünk hozzá. Továbbá többen láttak lavírozni az épületben. Tehát ha meghalunk az... ~"'Kérdéseket vet fel, tudjuk... ~"Ne légy cinikus. De igen. Ő is ott volt, ő is alá írta az egyezményt. Hamar összefüggésbe hozzák, hogy egy kollégát tett el láb alól. ~"'Szerintem ez nem fogja vissza tartani. ~"Én még bízom benne. ~"'Hogy mit csinálsz?! Lassan felültem és mozgatni kezdtem tagjaimat. -Adatokért. Láttam, hogy maguk küldik, elég kis sávszélességgel meg fene tudja mit titkolnak még el. Ross bácsi kivégzését se adták le nekünk... Franc tudja mennyi fontos infót tartanak még vissza. Lassan felemeltem a kezem, kissé még petyhüdt volt de megtudtam vele kocogtatni a halántékom. -A hangok... ~"'Persze fogd csak ránk! ~"Valójában, tényleg mi bíztuk meg vele. ~"'Csitte TE! -Komolyra fordítva a szót, önszántamból. Szeretek tudni, mert a tudás hatalom, és akinek van hatalma az segíthet vele másoknak... Kábán körbetekintettem. Elég puritán egy kabin volt. Túlméretezve egy szimpla ember számára. Rosszallóan megcsóváltam a fejem. Majd lassan feltápászkodtam és odabicegtem hozzá. Felnéztem a magas emberkére. Róla rögvest a kütyüimre pillantottam é vissza. Nyeltem egy nagyot. Aztán a zöld tincseim bizseregni kezdtek.
~Miakőtyúkanyókám?!
Arkwood felé fordítottam és lassan felé emelkedtek és csápoltak körbe-körbe. Visszanéztem rá ekkor csak két szál libegett felé. Reménytelivé vált a tekintetem. -Maga furcsa... Ez a festék csak viharban reagált eddig. Mutattam a zöld szálakra. -Amikor apró töltéspontok kavarognak, az általuk gerjesztett mágneses mező szokta megemelni. Aztán bumm, villámlás. Cuki mi? Maga is fog bumm?! Ekkor kapcsoltam és egy lépést hátrébb léptem. Tényleg nincs jó passzban. Picit magamba fojtottam az őrületet. -Csak me' mondta h nincs jó kedve, gondolom stresszes a meló, főleg most...
Alkalmazkodnunk kell, a túlélők viszik tovább az életet, a hősök meghalnak.
Artemisia érdektelenül, kifejezéstelen arccal fordul teremtője irányába. Aprót bólint. -Vélhetőleg ez történt. A pontos körülményekről még nincs információnk. Amennyiben már fogalmazná a búcsú beszédét....rögvest utána nézek. Hajol meg egy kissé behódolóan, ám hangja ázik a szarkazmustól. A behódoló gesztus tán elveszi mondandója élét. Figyeli a férfi reakcióit. Szemöldökét ráncolja a férfi szavain. Mondandójával illedelmesen kivárja a sorát. Végül megered a nyelve. -A habozásból úgy vélem erre a kérdésre később óhajt válaszolni. Biccentéssel nyugtázta a téma lezárását és csöndben állt a helyén, meredten, mozdulatlanul, egyenesen a monitort pásztázva. Miután szóvá tette aggodalmát és felettese ennek ellenére sem hívta vissza az embereit. A nő elkönyvelte, hogy sikerült hibát vétenie. Méghozzá fogalmazásit. Merőben kellemetlennek nevezhető a helyzet. -Ezt nem vitatom el uram. Én csupán rizikófaktornak tekintem a nagy létszámot egy magányos harcos ellen. Számításaim szerint két fővel a veszteségünk minimalizálható, a szükséges túlerő pedig biztosítható. Katonáink végül sikerrel jártak az összes rizikófaktor kellően alacsony értéken volt ahhoz, hogy ne tudjon kiteljesedni. Bilincsbe és egy, a helyszínre érkező speciális cellába zárták a tél katonáját. Rendőrök, katonák és a mi embereink kísérték vélhetőleg utolsó útjának egyikére. Egy probléma elhárult. Egy másodlagos probléma pedig felütötte a fejét. A jelentés többeket meglepett, de Artemisia szeme meg sem rebbent. -Teleportáló, technokrata. Mutáns. Úgy vélte ennyi paraméter elegendő lesz az értetlenség feloszlatására. Arkwood vette a lapot és eszerint ki is adta a leglogikusabb parancsot. A jövevény nem volt túlzottan agyafúrt. Csapataink könnyű szerrel földre terítették és alig pár perc alatt a fedélzetre hozták. Eközben Artemisia már úton volt a hangárba. Annak rendje és módja szerint ahogy főnöke elvárta. Egy kisebb csapat közrefogásával közelítette meg a neki szánt szállítóegységet. Útközben elhaladt a kába foglyot cipelő csapat mellett is. Pöttöm teremtés, mégis mekkora felfordulást kavar egy ilyen helyzetben. A délceg fekete amazon rosszallóan ingatta fejét és tovább haladt a géphez, ami csak rájuk várt, hogy Őt és maroknyi csapatát egyenest az ENSZ támaszpontjára röpítse. Fentről jól látható, miként a mentő csapatok lassan sátrat bontanak és az utolsó sérülteket is ellátják. Fekete zsákok, a Bécsi rendfenntartók, mentősök és sajnálatos módon hullaszállítók tömkelege is a helyszínre értek. A por még nem ült el, a lángok utolsó nyelveit öblös vízsugarak harapják le. A lepusztult épület sárga szalaggal elkerítve. A kíváncsi tömeg, a sajtó, és kétségbe esett emberek gyűlnek köréje. Fentről aprócska pötty mind. Bár fájdalmuk hatalmas.
Dr Madsen-t azonnal az édesapját gyászoló T'Challához küldtem, aki a király halálával maga is uralkodóvá fog előlépni, így azonnal le kellett csapnunk rá. Biztos voltam benne, hogy Amanda tökéletesen alkalmas erre a feladatra, kiváló empatikus képességekkel rendelkezik, emellett szakmája egyik legjobbja, így most hasznát veheti pszichiáteri képesítésének is, hogy megtalálja a közös hangot Wakanda trónörökösével ilyen nehéz időszakban is. Dr Madsen tisztában van a legtöbb tervemmel, így bizonyára azzal is, hogy igényt tartok a vibránium nevű különleges anyagra, amihez T'Chaka király fia révén juthatok majd hozzá a legkönnyebben. A doktornő kiváló hipnotizőr a többi elismerésre méltó adottsága mellett, ami csak további plusz pontokat ír fel a javára, már ami az én szemszögemet illeti. Ha minden kötél szakad, ezt a képességét is bevetheti a férfival szemben, hogy elérje a célját, pontosabban az én célomat. Mindeközben én igyekeztem biztosítani a nagy hatalmak vezetőit, hogy feltétlen támogatásomat élvezik, szóljanak, bármire is legyen szükségük, és tőlem megkaphatják, akár legyen szó anyagi, vagy bármilyen jellegű kívánságról. Közöltem velük, hogy ez a nagylelkű gesztusom nem csak a mostani helyzetre vonatkozik itt Bécsben, hanem Európa határain túl is igaz és érvényes. Meg kellett játszanom magam, a bizalmukba férkőzni, de nem túl feltűnően, mindenféle nyomulós módszer mellőzésével. Most támogatásra volt szükség a részemről, nem pedig, hogy előadjam a tökéletes vezetőt, aminek egyébként továbbra is tartom magam, és ez iránti elkötelezettségem semmit sem veszített a mértékéből. De megtanultam már idővel, hogy lassú víz partot mos, és ez a módszer igencsak kifizetődő, legalábbis az utóbbi évek ezt igazolták számomra. Tartottam hát magam ehhez. -Köszönjük Doctor Doom, minden segítségre szükségünk van. Egyezmény ide vagy oda, nem tudhatjuk, hogy kiben bízhatunk. Ezek után már a mutánsok, egykori Bosszúállók is képesek egymás ellen fordulni. -intézte felém szavait az egyik ENSZ tag, mire láthatóan az egyik hezitált valamin, majd nem volt rest végül mégiscsak megosztani velem a gondolatait. -Hihetetlen visszatérése után talán csatlakozhatna az ENSZ képviselői közé, ahol kamatoztathatná visszaszerzett anyagi fölényét és vezetői képességeit. Nehéz időket élünk most, nem illendő ilyesmiről beszélni, de a gyász nem tarthat örökké. Ez nem az a pálya, ahol ilyesmit az ember megengedhet magának. A robbantásban az Egyesült Államok egyik képviselője életét veszítette, a széke megüresedett, mi pedig felajánljuk ezt most Önnek. -bökte ki végül az egyik, hogy miről is lenne szó. Az ajánlata komolyan elgondolkodtatott egy pillanatra. Nem lenne rossz, ha befolyásom lenne a politikában, nem csak egy adott országban, hanem a többi között is, de végül arra jutottam, hogy jobban járok, ha elutasítom. Persze kizárólag önös érdekekből, de attól még elő kellett adnom a megfontolt, nagylelkű milliárdost, aki tényleg segíteni akar, nem pedig hasznot húzni egy képviselő halálából. -Köszönöm az ajánlatot, megtisztelő és hízelgő, hogy rám gondoltak. Szeretném betölteni a felajánlott tisztséget, mégis el kell azonban utasítanom, Uraim. -kezdtem bele a mézes madzag húzogatásába. -Úgy gondolom, hogy a múltamra való tekintettel nem tehetem meg, hogy ezt most elvállaljam. Valaha én is elragadtattam magam és pusztítottam, a lehető legrosszabb oldalon álltam, ennek pedig szeretnék véget vetni, ezért kezdtem újra felépíteni mindent magam körül. Úgy gondolom, hogy jobb, ha inkább csak a háttérből segítem a tevékenységüket, támogatva a kormányokat hátulról minden erőmmel, de a legnagyobb csendben. Úgy gondolom, hogy az emberek nem vennék jó néven, ha a nevem megjelenne az ENSZ köreiben, vagy úgy a politikában egyáltalán. Nem hiszem, hogy hiteles lennék a korábbi életemre hivatkozva. -magyaráztam nekik a dolgot teljes komolysággal, őszintének tűnő bűnbánatot gyakorolva, ami persze csak egy olcsó színjáték volt a részemről. A valóság az volt, hogy a politikában, képviselőként azonnal a célkeresztben találnám magam, nem szeretnék szem előtt parádézni, hogy esélyt adjak a megfigyelésre, és hogy a sajtó a nyakamra járjon. Ennél már okosabb vagyok, mint hogy beleugorjak a csábító dicsfénybe, ami végül majd megölne és a porba taszítana. Egyszer már felálltam onnan, de többször nem szeretnék visszakerülni a mélybe... Amint mindent sikerült megbeszélnem az elitnek számító testülettel és mindenki fülében elültettem a bogarat, hogy milyen rendes ember lett ez a Victor Von Doom, igyekeztem megkeresni Dr Madsen-t, hogy megtudjam, mire jutott T'Challával kapcsolatban. Kell nekem a vibránium és ez most egy tökéletes lehetőség arra, hogy azt a szálamat is építgetni kezdjem Amanda tehetsége révén. Elég ha a férfi hajlandó együttműködni velem a későbbiekben, nem kell, hogy most rögtön felajánlja az egész készletét a ritka fémből...
A robbantást követően Victor az édesapját gyászoló T’Challa-hoz irányított, hogy hasznosíthassam rajta a pszichiáteri képesítésem minden előnyét és segíthessek neki túllendülni a gyászon. Legalábbis látszólag. Tisztában voltam vele, hogy Doom igazából a különleges fémre, a vibrániumra tart igényt és azt szeretné magának megszerezni a későbbiekben. Ehhez pedig az ifjú trónörökösön keresztül vezet az út, mivel T’Chaka király halálával ő fogja átvenni a trónt, aminek következtében ő rendelkezik majd az országa minden részével, így az ott található nyersanyagokkal is, többek között tehát a Steve Rogers pajzsához használt fémről is. Amint közelebb lépkedtem hozzá, azonnal kinyilvánítottam őszinte részvétemet az irányába, amit ő egy bólintással köszönt meg nekem. Láttam a kezében forgatott gyűrűt, és biztosra vettem, hogy az édesapjáé volt, aminek következtében némileg elhúztam a számat, mivel a gyász igazán komoly dolog és nem szerencsés egy ilyen sokkon átment ember elméjével játszani. De ezt a tényt igyekeztem kizárni és a mellettem ülőt egy újabb alanyomnak tekinteni, aki a terv része, nem több. -Tudnia kell, hogy nagyon sajnáljuk, ami történt és biztosíthatjuk róla, hogy mindenben a támogatásunkat élvezi. Victor von Doom igazán befolyásos ember és szeretné, ha tudná, hogy bármilyen segítséget megad Önnek. A későbbiek során bármikor felkeresheti, ha szükségét érzi és egy csendesebb helyen, nyugodtabb körülmények között megegyezetnek egy kölcsönösen előnyös szerződésben. –küldtem a férfi felé egy halvány mosolyt, miközben gyengéden a vállára fektettem a kezemet, hogy egy ponton kissé erősebb nyomást kifejtve köthessem össze a szavaimat az érintésemmel. Ez a hipnózis egy kevésbé látványos fajtája, hisz senki sem veszi észre a környezetemben, de a bogarat mégis elültettem a fülében, így biztosan beférkőzi magát a gondolat magva, ami szép lassan az ő elméjében fog kikelni, így elhitetve azt a látszatot, hogy ez az egész az ő fejében fogalmazódott meg, nem pedig külső behatásra tett úgy, ahogy. Amint ezzel megvoltam, elnézést kértem tőle és elindultam, hogy megkeresem Victor-t, ami nem volt nehéz, hisz szemmel láthatóan ő is engem keresett. -T’Challa, Wakanda jövendőbeli királya megfontolja az ajánlatát és biztos vagyok benne, hogy a későbbiek során fel fogja keresni Önt egy alku reményében. Nem tartottam célszerűnek már most olyasmire rávenni, ami ebben a nehéz időszakban elképzelhetetlen viselkedési forma volna, így… a lassabb haladást választottam. –néztem fel a férfira teljesen komolyan.
Amit gondoltam kimondtam és a fogalom komolyságához illő hangzással eresztettem útnak a szavakat. Hogy hol és miképpen bukott meg az elv a lány tudata felé menet, nem tudni, de az biztos, hogy nem teljesen fogta fel a helyzete súlyosságát. Az első köszönésformátumnál már kezdtem valamit kapizsgálni, az első gondolatánál már inkább a nem túl érdekes padlót és falat borító páncéllemezeket vizslattam. Aztán valami mégis kicsúszott. Ross… Úgy tűnik a lány most keverte a szezont a fazonnal. Mi hivatalosan jelen sem voltunk, a központi hírszerzés viszont. Hm ők voltak akik eltitkolták az eseményeket. Aztán persze gondolom a lány is kapizsgált valamit így rögvest megint semmit nem mondott. Na, mármint ez így nem igaz: Beszélni beszélt, mondatszerkezetileg is érthető volt csak éppen a mondandó volt értelmetlen és üres. - Én nem tudom, hogy miért van maga itt, hogy miért akart betörni a Chronos rendszerébe. De élek a gyanúperrel, hogy kegyed nem fogta fel a helyzete súlyosságot. Szóval elmagyarázom a jelenlegi szituációt a végtelenségig leegyszerűsítve: Nem is egészen egy órája még egy épületben voltunk. Mutánsok, országok magas tisztviselői. A béke hívei: akik azért gyűltek össze, mert a békés kiegyezésre törekedtek. Én pedig azért, hogy jelenlétemmel biztosítsam a világ nemzetei számára, hogy a Chronos teljes körű támogatást nyújt az egyezményt aláírók számára. A jutalmunk az volt, hogy a tél katonája ránk robbantotta az épületet. Akik szerencsések voltak azok halálra égek, akik nem azok lenyomorodtak egy életre. Mind ezek tetejébe, Én is csak nem régen tudtam, meg hogy a kollégámat és kollégámat hidegvérrel meggyilkolták! – Vázoltam tovább az eseményeket. Bár a barát erős kifejezés Ross-ra de ezúton muszáj, kissé hitelt adjak annak, hogy miért is vagyok olyan feldúlt, hogy még a haja is okkal áll égnek tőlem. – Aláírta vagy sem az egyezményt azzal, hogy betört a rendszerbe, aláásta az egyezményt. A és a dolgok állásában véleményem az, hogy maga annak dolgozik, aki ezért káoszért felelős! Persze ez csak egy teória, de az az érzésem, hogy az ENSZ-nek tetszene! – Tekintettem felé, egy kárörvendő mosollyal. Nem kell hozzátenni a tényt, mert zseninek sem kell lenni, hogy kitalálja ez egy halálos ítélettel ér fel. - Persze akár beszélhet is… - Kezdtem bele miközben felemeltem a telefont és közben megcsodálhattam önmagam tükörképet a képernyőn. Poros, koszos és nem kevés elmaszatolódott vér is volt rajtam. Jobbára a sajátom, ami bizarrnak hatott abból a tekintetből, hogy semmilyen nemű seb nincs rajtam immár. – vagy végezheti összetört roncsként… - Azzal, hogy szemléltessem a dolgot, felé fordítottam a telefon kijelzőjét, majd erősebben kezdtem szorítani a telefont, míg a kijelzőn hirtelen megjelent egy apróbb törés, majd egy újabb és még egy…
A tag taglalni kezdte, hogy milyen könnyedén rám tudnák húzni a vizes lepedőt. Szkeptikusan álltam a dologhoz, egy kis betörés, én csak infót akartam szerezni. Különben is 16 éves embereket nem szokás halálra ítélni... Nyugodtságomnak jelet is adtam. Míg hallgattam körbesétáltam a cellámat. A hatalmas rideg plexifalat vizslatva. Itt ott megsimogatva. Illesztéseit figyeltem főként, alul felül. A levegőben ujjaimmal húzgáltam vonalakat a térben pontokat kötöttem össze lelki szemeim előtt, átlósakat, metszéspontból íveket, egyeneseket. Majd a végeredményhez sétáltam és rányomtam az ujjam a cella falára. Azalatt végzett is a szentbeszéddel. Mármint jómagam többre nem tartottam a szövegelést. Fedhetetlennek éreztem magam ebben a helyzetben, ugyanis a kulcsmondatok lehangoztak. Körbenéztem a kijelölt, illetve kiszámolt pontot, rátettem az öklöm. Kell egy kis ráhagyás. Ránehezedtem egy picit, mintha támaszkodnék. Oldalra fordítottam a fejem, hogy hajamat kidobjam az arcomból miközben ránézek széles vigyorral. -Hát még az mennyire tetszene nekik, hogy maga bízta meg a tél katonáját, James B. Barnes-t a robbantással. Akivel furcsa mód napok óta tele van az internet egy ugyan csak titkosított helyről. Bevethet egy amúgy indokolatlan erődöt, hogy megmutathassa milyen jól tudja biztosítani a támogatását. Ilyen biztonsági felkészültség mellett, nagy bombát nem lehet behozni. Tehát va'szeg sok kicsi, vagy apró...pinduri, netán nano. Kamerákon célszerű elhelyezni, azon senki sem nézi. Kamera, biztonsági rendszer, maga biztonságot ígér... Ezért egy jó újságíró, pulicert kapna... Végezetül maga... A felsője ujja leszakadt, körben véres főleg alul. Végtag vesztés? Súlyos seb? Az csak egy irányban lenne nagyon véres. Végtagvesztés? Sanszosabb. Érintetlen alkar? Regenerálódás? Több mint valószínűsíthető. Mutáns? Neem... Nem oda sorolta magát az imént. Hightech gépezetek. Különleges mágneses mező... Vélhetőleg nano technológia. Húúú.... Nano bombák... Zseniális.... Nemde? Akik pedig meg nyomorodtak azoknak ez nem jár? Ki a szerencsés? Aki lehet újra ép? Vagy akinek esélye sincs élni? Vetettem rá még egy lesajnáló pillantást. Úgy éreztem ez 1-0 nekem. Na Mr Belőtt Séró már magát nézegeti a telómban. Szemöldököm össze szaladt ahogy felém fordította az életem másik felét. Fehéredtek az ujjai, végül a kemény váz kezdte megadni magát. Kivert a víz. Ököllel rácsaptam a kiszámolt gyönge pontra amitől HA jól számoltam az egész üvegkalitka be fog pókhálósodni.
-MEGÁLJ!
Szaladt ki belőlem teljes hangerővel majd hadarva fojtattam. Tudtam, hogy ez önmagában nem lesz elég A Lenyalt Haj Nevű Sráchoz így adtam hozzá életképes érvelést is. -Ha nem akarod az egész várost a semmibe taszítani FEJEZD BE! Egy reaktor van benne ami ha megsérül és kienged teljes kapacitáson kiszakítja ezt az egész várost térből és időből... Ösztönösen lekuporodtam a földre és fejemre tettem a kezem. Ráhúztam a kapucnit, tudtam, hogy ez nem véd meg de az ösztön az ösztön.
Hogy merészeli? Én? ÉN?! Robbantottam én, aki mindent kockára tett, hogy kiálltam az emberek elé? Ugyanakkor a lány elgondolása rávilágított néhány dologra, ami esetemben kimaradt. Ha a műszaki egységek hitelt adnak a robbanószerkezetekre tett durva saccolására, az jelentősen leszűkíti azt a listát kik lehettek képesek Barnes-t megbízni ezzel a terrorcselekménnyel. Talán csak egy tucatnyian képesek ilyen kütyüket gyártani a világon, és ebben az elit klubba én is beleszámítok, ahogy Stark, az Oscorp és annak idején, ha jól emlékszem Von Doom is hasonlóval kísérletezett. Ugyanakkor, ez csak egy őrült teória. De ha valóban így történt volna, felvetné a kérdést, mind ezt honnan is tudhatja a lány? A kérdés azért érdekes, mert a regenerációt szinte tökéletesen eltalálta. De megerősítést nem kaphat. Tekintetem és jellemvonásaim a kezdeti sértést követően pókerarcra állt be. - Igen Sok vér van rajtam… Csak, hogy nem az enyém! – Válaszoltam nyugodtan. Hazudtam, de kellett elvégre a kosz és a rám száradt vér kivételével nem volt nyoma annak, hogy rám omlott néhány tonnányi betontörmelék. – „Szerencsés vagyok” - Köptem ki megvetéssel a szavakat. – láthattam meghalni egy csomó embert... – hasonló megvetéssel tekintettem a lányra. Nekem felettébb nem öröm, ami történt. A legutolsó, amire vágyok az egy háború a mutánsok és az emberek között. Egy vérontás, aminek se eleje se vége. Aztán a lány hirtelen felkiáltott. Nem is hittem, hogy a szavaim váltották ki. A lány az üveget kezdte püfölni, mintha azt hitte volna, hogy a golyóálló üveg, majd megadja magát és hasonlóként viselkedik, mint a telefonjának kijelzője. A választ is hamar megkaptam, mire a telefonra tekintettem. A szorítás ösztönszerűen gyengült a lány heves reakciójára. Bár elsőre valami olyasmit hittem, hogy egyszerűen dalolni kezd. De amit mondott. - Reaktor? – Kérdeztem felé, miközben az összerepedezett kijelzőt magam irányába fordítottam. Hirtelen elkacagtam magam, mint akinek most ütötte meg a fülét egy ezer éven nem hallott jó poén. Ki ez a lány? Stark egy kangörcse? Lassan alább csillapodott a kacajom, majd a lány felé tekintettem újra. - Nem tudós vagyok, csak képzett mérnök és konyítok a nanotechnológiához. Ezért nézd el ezt nekem, de ettől rosszabb kifogást még nem hallottam! – Mosolyogtam a lányra. Ugyanakkor felkeltette a kíváncsiságomat a dolog. Látható, hogy a telefon értéket képvisel számára. – Mi van a telefonon? Lopott adatok? A feltörő program? Vagy valami egészen más? – Tekintettem felé kérdőn, majd odébb sétáltam és letettem a telefont, majd visszasétáltam a lányhoz. - A korábbi felvetéseiddel szemben nekem feltűnt egy apróság, ami talán neked kimaradt: A te szavad az enyémmel szemben! – Jelentettem ki a tényként. Egy senki szava egy évek óra ismert és a tetteivel már bizonyított ember szava ellentétében, mindenki tudja, melyik oldalra dől a mérleg nyelve. - Nézd kölyök! Te okosnak látszol, elég okosnak, hogy tudd a félelem gyatra motiváló erő! Én pedig amúgy sem szeretem a félmegoldásokat! Mond el, amit tudsz! Szeretném hinni, hogy tudsz segíteni, elkapni azt, aki valóban felelős ezért a mészárlásért! Segíts nekem! - Kértem őszintén. - Akkor én is tudok segíteni rajtad! -
Megmosolyogtam volna a cinizmusát a szerencsével, ha nem ugrottak volna be az emlékek. Nem volna logikus szóvá tenni. Gyanúba keverném az órámat, az pedig nincs annyira levédve... Különben is nagyobb kihívás volt elnyomni az emlékeket és az érzéseket, a szagokat, annál, hogy kakaskodjak melyikünknek rosszabb...
Lassan emeltem fel térdeim közül a fejem. A telefon irányába kaptam a fejem. Még nem történt baj. meg kell erősítenem... Mi volt amit Rozsomák csontvázához volt írva? Adamantium? Afrika? Valami katona neve is volt ott hivatkozásban... Mr Banner biztos tud arról is mondani valamit ha ennek az egész cécónak vége. Az, hogy kiröhögte a találmányom kicsit sértette a büszkeségem. Mintha érdemes lenne ezt védeni de akkor se hagyhatom szó nélkül. Nagy szájjal áldott meg az ég, há' használni fogom... -Eléggé begyöpösödött mérnök lehet ha azt hiszi, hogy egy reaktornak nagynak kell lennie. Az meg, hogy ekkora helyre nem tudna beépíteni egyet a "jártasságával", szomorú. Fintorgok felé látványosan gesztikulálva. Vetek egy pillantást az üvegre körbenézek ismét. Pedig jól számoltam... Akkor az ütéssel van a baj. Túl puha hozzá a kezem. Szomorú... Acélbetkóssal meg nem tudok odáig felrúgni... Visszanéztem rá, kérdéseket várt a telefon adatait illetően. -Mi legyen rajta? Oda léptem szembe vele az üvegnél és a homloka magasságában megpöccintettem az üveget. -Pici agya úgyse tudná felfogni... Az van rajta amit szeretnék, hogy rajta legyen és....nincs... amit nem szeretnék... amíg meg nem nézni... Schrödinger.... Szemeim elkerekedtek amint belém csapott a felismerés. Picit őrült mosoly húzódik a számra és fel tapadok az üvegre úgy nézek lila szemeimmel Arkwoodra. -Schrödinger!... Schrödinger kódolás!.... Zseni vagyok!.... Érti? Rajta is vannak az adatok de nincsenek is. Vigyorgok rá az üvegen keresztül. Tekintetem megáll a telefonon. Ellépek a faltól immáron egy kicsit nyugodtabban. -Demonstrálom, ha nem értené. Amíg nem nézi meg addig vannak is rajta lopott adatok meg nincsenek is. Az előbb rájöttem ezt miként lehetne befolyásolni. Egy jó tanács. Ne próbálja meg megnézni. Tartok egy kis hatásszünetet én is szusszanok egyet. Végül megadóan sóhajtok. -Van Rajta egy MI, pár átnézendő adat, térelméletek, egy saját kód, kiegészített periódusos rendszer... Semmi haszna nincs belőle... Aztán a beszélgetés újabb fordulatot vett. Segítséget kért tőlem... Kért, úgy hogy kapni fog. -Innen mit segítsek? Meg kopasztott koma... Nyomoztassa ki a technikusaival, hogy honnét ered az a hír h a Télkatonája az a kapitány 100 éves spanja. Az univerzum ritkán annyira lusta, hogy nem sokkal a konferencia bejelentése után "véletlenül" kerül fel egy ilyen hír és robbantás történik a konferenciák. Valaki bemártotta a csókát. Ennek a dögnek va'szeg jók a képességei, ezzel látok némi esélyt megtalálni a dokumentum forrását. De... aki csinálta az jó... Rápillantottam az órámra ami akkor kattant egyet halkan. Finoman búgni kezdett ahogy a fogaskerekek beálltak a pontos időre miután lejárt a visszaszámlálás.
• Doom nem fogadja el a felajánlott posztot az ENSZ székházában, ám a legfontosabbat mégis magáénak tudhatja, hála Amanda kivételes hipnotizőri képességeinek. A nő sikerrel befolyásolta T'Challát, így Victor von Doom a jövőben számíthat a Wakandával és az ifjú királlyal való együttműködésre. T'Challa végül megindul haza, apja holttestével, hogy méltó búcsút vehessenek T'Chaka királytól.
Leonard J. Arkwood embereinek segítségével sikeresen bemérték a hekkert, majd a bázisukra szállították. Artemisiát és néhány katonáját megindította az ENSZ bázisa felé, ahol a Tél katonáját vették őrizetbe, és fogságban tartják az ENSZ következő parancsáig. Eközben kérdőre vonja a pizsamás lányt, de látszólag nem könnyű szót értenie Alisonnal. Végül egyezkedni kezdenek.
» Szituáció: Von Dooméknak csupán egyetlen elvarratlan száll maradt. Amikor elfogták Buckyt, és hipnotizálták, a férfi a sötétben nem láthatta egyértelműen elfogóinak arcát, de gondoskodtak róla, hogy a félhomályban valamit mégiscsak meglásson. Két ENSZ képviselő arcát, akik az Egyesült Államokhoz köthetők. Álcázó maszk volt rajtuk, hiszen valószínűsíthető volt, hogy a robbantás után előbb vagy utóbb, de Bucky majd emlékezni kezd. Már csak az van hátra, hogy azt a két képviselőt is hipnotizálják, akiknek arcaikat az álcázó maszkokkal magukra öltötték. A manipulálás után a robbantást túlélő két képviselő magára fogja vállalni azt, hogy a vezényszavakat felhasználva ők parancsolták Buckyra az esetet...
Arkwood és Alison folytathatják a megbeszélést, majd megpróbálhatják visszakövetni a Tél katonájáról és a Bosszúállókról kikerült információk forrását. Viszont mit sem sejtik, hogy von Doomék erre is gondoltak, s az IP cím a hamarosan hipnotizálás alá kerülő két képviselő New York-i gépére mutat majd, így az ENSZ két tagja kerül a megbízás gyanújába. Minden bizonyíték erre mutat.
Az ENSZ korrupció gyanújába keveredik.
***
» Általános leírás: A hozzászólásod megírására egy hét áll rendelkezésedre. Amennyiben a partnered/partnereid hamarabb megírják köreiket, lehetőséged van az újabb kör megnyitására. Ha valaki nem írja meg egy héten belül a hozzászólását, a kör újra indulhat (mivel sokan vagyunk, törekedjünk nem megváratni egymást). A Kalandmesternek jogában áll a karaktereket útmutatásokkal irányítani, illetve hozhat be egy-egy körbe/szituációba újabb karaktert, illetve vihet ki, ha eltűnik a játékos, vagy a szituáció úgy kívánja.
- Reagsorrend: - - A felvonás résztvevői: Alison Magdalen J., Victor von Doom, Amanda Madsen, Leonard J. Arkwood - Becsatlakozhat: -
Beszélgetésbe bonyolódtam a nagy hatalmak vezetőivel, az ENSZ megmaradt képviselő testületével, hogy biztosíthassam őket feltétlen támogatásomról az ínséges időkre való tekintettel, legyen szó anyagi vagy egyéb javakról, bármit megadhatok nekik akár itt Bécsben, de természetesen Európán kívül a többi kontinensen is. Tetszett nekik az ötlet, így azonnal meg is köszönték a felajánlásomat, ami persze csak a tervem része volt, de ezek az ostobák mit sem sejthettek ebből. Az emberek lekenyerezhetők és gyakran elvakultak, ha pénzről, biztonságról és hasonlókról van szó, és most is ez a helyzet állt fenn, amiből én csak hasznot húzhattam. Pláne Dr Madsen-nel az oldalamon, aki jelenleg épp azon mesterkedett, hogy T'Challa is a befolyása alá kerüljön és később hajlandó legyen velem tárgyalni a vibránium kapcsán. Az én ügyem is remekül alakult, az egyikük ugyanis szinte habozás nélkül ajánlott fel nekem egy megüresedett helyet az ENSZ-ben, hogy az Egyesült Államokat képviselhessem. Megköszöntem aztán a lehetőséget, de vissza kellett utasítanom azt a múltamra való tekintettel. Korábban nagy dobra vertem a dühömet és a pusztítási szándékaimat, az uralmi törekvéseimről nem is beszélve. Nyílt színen küzdöttem meg a Fantasztikus Négyes csapata ellen, ami nem vált épp az előnyömre és nem keltette jó híremet a nagy világban, így taktikát kellett váltanom a visszatérésem után. Oszd meg és uralkodj alapon irányítottam a szálakat a háttérből, szövetségeseket keresve magam mellé. Hogy ne dőljön meg az eddig sikerrel felépített birodalmam alappillére, ehhez kellett tartanom magam, így mártírrá kellett válnom, aki nagy kegyesen, de fájó szívvel mond le a tisztségről. A politikával járó sajtó jelenlét pedig amúgy sem fért volna bele ebbe, csak tovább bonyolította volna a dolgokat, és erre nem volt szükségem. Ez túlságosan piti hatalom lett volna ahhoz képest, amit óhajtok magamnak, ami felé tartok. Amint mindent sikerült megbeszélnem a képviselőkkel, rögtön Amanda keresésére indultam, akivel hamar meg is leltük egymást. Érdeklődve pillantottam le rá, hogy mire jutott T'chaka király fiával, de természetesen csak remek hírekkel tudott szolgálni, és pontosan ezt is vártam tőle, egyáltalán nem csalódtam benne vagy a tudásában. Elmondta, hogy Wakanda örököse hajlandó megfontolni az ajánlatomat és majd fel is fog keresni engem, de a lassabb haladást választotta, hogy ne keltsen feltűnést, ami azonnal egy halvány mosolyt csalt az arcomra. -Kiváló munka, Dr Madsen. Köszönöm. -biccentettem a nő felé, hogy igazán remekül teljesített és tökéletesen a kezemre játszik, pedig igazán friss húsnak számít az ördögi és fondorlatos körökben. Hibátlanul dolgozik, nem kérdez, ért mindent, és vannak önálló meglátásai, amikbe szintén képtelenség belekötni. Celeste Jones innentől kezdve jó mélyre eláshatja magát, hacsak nem mutat fel valami kivételes dolgot. -Már csak egy dolog van hátra. -néztem rá aztán jelentőségteljesen. Tudta, hogy mi következik. Mikor elfogtam Barnes-t, álcázó maszkot viseltem, amit a későbbiekben is magamon tartottam, illetve az alagsorban Amanda is magára öltött egy hasonlót. Tökéletes tervre volt szükségünk, hogy egyáltalán ne keveredhessünk gyanúba, így nyilván azt sem kockáztathattuk meg, hogy Barnes megjegyezzen magának minket és ha kikerül a befolyásolásunk alól, véletlenül se emlékezhessen ránk. Nem látta az arcunkat, nem hallotta a hangunkat, kínosan ügyeltünk arra, hogy ne szólítsuk egymást a nevünkön. Mikor a kastélyba vittem, eszméletlen volt, nem jegyezhette meg az utat, a lakhelyem külsejét, nem voltak szemtanúk, felvétel nem készült rólunk. Az alagsorban sötét volt, semmi támpontot nem találhatott magának ott, amibe kapaszkodhatna, egyedül arra fog emlékezni, hogy megölte az egyetlen élő rokonát, a húgát. Miután felfegyverkezett, a repülőútra újfent kisokkolt állapotba került, így nem tudhatja miként jutott Bécsbe, maximum annyit, hogy magángépen utazott a megbízóival, akikről csak annyit tud, hogy egy férfi és egy nő. Az álcázó maszkba két ENSZ képviselő arcát tápláltuk, rájuk terelve majd a gyanút az egész Tél katonája üggyel kapcsolatban. Így hát miután minden rendben ment T'Challával, együtt visszatértünk Amanda-val az ENSZ képviselőkhöz, akikkel az imént beszéltem. Arra kértem őket, hogy keressünk egy nyugodtabb helyet, ahol beszélhetünk az elhangzottakkal kapcsolatban. Egy környező, sértetlen épületet választottunk ehhez, ahol nem voltunk szem előtt és nyugodtan tárgyalhattunk volna a továbbiakról, de persze a valóság igencsak távol állt ettől. Azért kellett külön vonulniuk velünk, hogy hipnotizálhassuk azt a két képviselőt, hogy magukra vállalják majd a Barnes-szal kapcsolatos dolgokat. Az viszont gyanús lehetett volna, ha mi ketten pont azzal a két politikussal beszélünk, akik majd belekeverednek az ügybe, ezért kellettek a többiek. Korábban már gyakoroltuk Dr Madsen-nel, hogy több emberen alkalmazzuk egyszerre ugyanazt a hipnózist. Így tőlem a két képviselő megkapja az instrukciókat, amiknek eleget kell tenniük, míg Amanda, aki tapasztaltabb nálam ebben az eljárásban, módosítja a többi képviselő tudatát, hogy amint kilépünk a látóterükből, elfelejtik, hogy mi történt idebent, mit láttak és hallottak, annyi fog csak bennük megmaradni, hogy újfent tárgyaltak velem az ENSZ megüresedett helyével kapcsolatban, de ismét nemleges választ kaptak. Így amint lezárulnak a vizsgálatok Bécsben az egyezmény körüli mizériával kapcsolatban, visszatérhetünk akár New York-ba is, hisz elvarrtuk a szálakat.
Eleget téve Victor kérésének, felkerestem az édesapját gyászoló T'Challa-t, hogy biztosítsam arról, hogy mindketten, különösen Mr. Doom, mellette állunk. Na és persze igyekeztem elérni nála, hogy biztosan megfogalmazódjon benne az, hogy a későbbiekben felkeresse őt. Miután eleget beszéltem vele és képes voltam elültetni a bogarat a fülében, azonnal elnézést is kértem tőle és az ENSZ képviselőitől visszatérő Victor felé vettem az irányt. És szemmel láthatóan ő is engem kutatott a tömegben, így hamar egymásra bukkantunk, hogy megoszthassam vele mindazt, amit sikerült elérnem az ifjú trónörökösnél. És az érdeklődő pillantás, amit kaptam tőle, csak tovább erősítette bennem a tényt, hogy nem véletlenül akart segítő kezet nyújtani a férfinak, bár ezt egy percig sem hittem el. Önzetlennek és emberségesnek igazán ritkán látni, így én a magam részéről igazán szerencsés vagyok, hogy láthattam ezt a dolgot. -Nem volt nehéz feladat... -jegyeztem meg csupán ennyit, majd amikor ismét megszólalt, hogy már csak egy dolog van hátra, egy apró bólintással jeleztem az irányába, hogy megértettem és tisztában vagyok azzal, hogy mi is fog most következni. Amikor Barnes a befolyásunk alá került, nem látott semmit az arcunkból, nem tudja a nevünket, azt sem tudja, hogyan jutott oda, ahol fogva tartották és azt sem, hogy Bécsbe miképpen hozták el. Annyit tudhat, illetve összerakhat, hogy egy magángéppel hozták ide, de ezt sem lehet hozzánk kötni. Így amint megbeszéltünk mindent kettőnk között, visszatértünk az ENSZ képviselőihez, hogy egy nyugodtabb helyen tárgyalhassunk velük, legalábbis a látszólagos terv ez volt, nem más. A nyugodtabb helyet pedig egy távolabb eső, de teljesen épen maradt épület jelentette, hogy végrehajtsuk az utolsó simításokat. Ez pedig nem más volt, mint a csoportos hipnózis. Victor magára vállalata, hogy a bemártani kívánt tagokkal ő foglalkozik, míg nekem a többiekkel kell majd foglalkoznom, hogy ne emlékezzenek semmire sem az egészből, csupán annyira, hogy megint ajánlatot tettek neki, de ő megint nemlegességgel felelt a gesztusra. És én egy percig sem kételkedtem a sikerességben, hisz Doom gyorsan eltanulta a hipnózis alapjait, én magam pedig mondhatni, hogy mestere vagyok ennek a dolognak. Ha ez a művelet is sikeresen zárul, aki vissza is térhetünk New York-ba, hisz ahogy én látom, itt már nincs több dolgunk.
Félszegen oldalra döntöm a fejem és eleresztek egy mosolyt a visszavágásra. - Lehetségesnek, lehetséges… - Dobtam fel kicsit a telefont könnyelműen majd a telefonra tekintettem. Semmi szokványostól eltérő dolgot nem észleltem rajta. – csak éppen a megfelelő tudás és technológia komponensek kellenek hozzá, hogy megvalósítható legyen. - Igaz Stark is le tudta kicsinyíteni az ARC reaktort egy csomag gyufásdoboz méretére és mind ezt egy halom szemétből tette egy barlangban. De Stark Summa cumme laude végzett az MIT-n. Így ha az ellensége is vagy akkor is el kell ismerned, hogy van agya. De ez lány egy nagy kérdőjel. Így relatíve már fel sem vettem a következő sértéseket. Nem teljesen tudtam eldönteni, hogy a lány ennyire büszke vagy épp bolond, hogy nem vesz észre egy egyszerű igazságot: Az élete a kezemben van. Aztán amikor kicsúszott a száján a mesterséges intelligencia már újra feltekintettem a lányra. Nem szóltam közbe csak némán bólintottam egy kicsit, majd tovább figyeltem. Mikor végére ért a monológját követően valami elterelte a figyelmét én pedig sikeresen elkaptam a pillanatot, Vele együtt tekintettem a tőle korábban már elkobzott óra felé. Újabb saját kütyü? - MI, huh? – Kérdeztem felé. – Mintha olyan egyszerű lenne összedobni egy végtelenségig összetett programot, ami nem csupán szimulálja az érzéseket, hanem sajáttal is rendelkezik. Amikor egy okos, de öntelt ember legutóbb megpróbálkozott vele a végterméke csak nem kiirtotta a világunkat. Így nézd el nekem, hogy bizonyíték híján nem tartom lehetségesnek ezt a sok sületlenséget, amit itt most összehordtál! De ezt majd a technikusaim majd beigazolják, vagy megcáfolják! – Mosolyogtam felé majd a kommunikátort aktiváltam. - Nyomozzák le a szivárogtatott információ forrá… - Kezdtem bele a monológba, de az alkalmazott elharapta a mondandómat. Értesített róla, hogy Artemisia már korábban bekérte a dolgot, és már folyamatban van. - Néhány perc. Értem! A műszaki egység jelentése? – Válaszoltam a mikróportba, majd figyelmesen hallgattam, miközben feltekintettem a lányra. A csapat megerősítette a lány korábbi őrült teóriáját a bombák kapcsán. Magas technológiai eljárással készült mikro bombák, amik a kamerákba és a kamerákra lettek szerelve. – Értem! – Válaszoltam tömören a lány azonban észlelhette, hogy a hanglejtésem a könnyelműségből átváltott egy komorabb színvonalba. - Jelentsen! Amint megvan az információ! – Adtam ki az utasítást majd elvettem a kezem a mikróporttól. A hallottak kellemetlenül hatottak rám, még kissé emésztenem kellett a dolgokat, hogy összegezvén levonhassam a konzekvenciát. irigylem az ilyen helyzetek miatt Artemisiát. Neki ehhez elég néhány szemvillanásnyi idő és már tudja is mit tegyen. Ennyivel is több a gép előnye az organikus létformákkal szemben. Visszasétáltam szótlanul pulthoz ahonnan a telefont elemeltem, és visszatettem az óra mellé végül visszasétáltam a lány elé és sóhajtottam egyet. - Furcsa időket élünk – Törtem meg végül a hallgatásomat. – Amikor a mikro bombákról és a kamerákról hadovált azt hittem csak egy őrült teóriát közöl. Mert bár én is ott voltam és láttam a tüzet… de azt nem hogy mi okozta. És hinné vagy sem, de a műszaki csapat, akiket odaküldtem, hogy vizsgálják ki ugyan erre a következtetésre jutottak… erre az őrült teóriára! Ilyen bombákat, nem sokan képesen elkészíteni. Oscorp, Stark, Von Doom, és igen az Ark Tech is képes rá. Bármit is gondoljon, rólam én mindent az emberiség védelméért teszek. És bármit is gondoljak, Starkról tudom, hogy ez nem az ő munkássága volt. Az Oscorpnak nincs érdekeltsége az egyezmény ellen. Von Doom pedig jelen volt! - Zártam ki sorban a lehetséges szervezeteket, a hozzájuk fűzött indokokkal. – Bár mi ötlet? Például, honnan tudta mi volt ez? – Kérdeztem felé tekintve, majd hirtelen adás érkezett. A fülemnél lévő szerkezethez helyzetem a kezemet. – Mondja! - Szólaltam meg egy pillanatra se levéve a tekintetemet a lányról. A halottaktól egy pillanatra alább hagyott a megsemmisítő tekintetem és megdöbbenésbe kúszott át egy pillanat erejéig. – Tartsák az információt zárt láncon! Alfa szint alatt senki nem férhet hozzá! – Adtam ki az utasítást habozás nélkül. – Létesítsen egy biztonságos vonalat Artemisiával! Igen Azonnal! – Nyomatékosítottam, majd elvettem a kezemet a kommunikátortól. Szótlanul tekintettem a lányra, miközben lassú lépésekkel közelítettem a cella felé. Jobbomat felemeltem és a kalitka kioldó gombja felé irányítottam. - Egyetlen esélye van! Adjon egy okot, egy igazi okot, hogy miért ne öljem meg! – Állítottam meg a kezemet a kioldó gombon, miközben a lányra tekintettem, tekintetem nem ismert tréfát ezúttal, a hangomon pedig minden eddiginél érezhetőbb volt, hogy most nem szerencsés mellé beszélnie. Csak a lényeges mondani való a tiszta információ mentheti meg az életét. Ha ezt sem értette meg, hát. Akkor nem öntelt csak bolond. Egy bolond lányért pedig nem kár…
-Azt azé' nem mondtam, hogy egyszerű vót, majd 3 napomba telt összefésülni az adatokat, kiegészíteni a kódokat, rájönni, miként működik...Van fogalam róla Stark mennyire kacifántosan oldja meg ezeket a dolgokat? Én csak a darabjait találtam meg annak idején. Azóta folyton finomítok rajta, de mivel nem vagyok programozó, így elég időigényes... Vontam vállat lezseren. El is fordítottam kissé durcásan a fejem. Sose szerettem amikor nem ismerik el a zsenimet, egyetemen is folyton kiröhögnek a begyöpösödött vezetők... na majd meglátják... Egészen addig néztem duzzogva a földet amíg a kommunikátorába beszélve félbe nem szakadt a mondandója. Rá emeltem lila szempáromat, a durcizás lassan önelégült mosollyá avanzsált. Bármennyire is próbáltam rejteni. Furcsa idők mi? Jó kifogás... Feljebb vontam szemöldököm. Kissé lesajnálóan néztem rá és bólogattam. Én megmondtam... MI?! Őrült?! Lehet... De akkor is igazam volt... -Én se láttam. Nem volt időm azzal foglalkozni miközben igyekeztem az embereket menteni. Honnan tudom? Ez komoly?...Hála magának... Ujjammal rajzolok pár karikát a levegőbe, hogy a kalitkára utaljak. -...volt időm gondolkodni rajta. Ujjam végül a halántékomon állapodik meg. -Puszta logika. Nem kell hozzá 1 perc és ki lehet találni. Maguk meg... elfecséreltek rá legalább... 20 percet... biztos nem látták a fától az erdőt... Ami.... ami szemérmetlenül közel van, hogy ne tűnjön fel senkinek... Akadt meg egy rövid időre a beszédem. Elméláztam egy tized másodpercre ahogy az emlékképek lepörögnek. Feltűnt egy vékonyka sáv a repeszek között, a nagy rohanásban nem foglalkoztam vele. Azzal a két emberrel is időt nyertem. Több ilyen sáv is kialakult robbanás közben. Többen is így úszták meg. Biztos szerencse, vagy egy áthidaló gerenda volt ott a padlóban. -...Vagy el van ültetve egy másik erdőben. Ez volna logikus. Ha az öreget nem koncolták volna fel közben, akkor első számú gyanúsított lenne. A bácsi egyre zaklatottabbnak tűnt. Komorabbnak. Miután kiadtam neki egy rakat értékes információt, amiért másoknak 10 000-eket fizet óránként... És körülbelül 2 hét alatt jönnek rá... Most úgy tűnik tényleg ki akar nyírni... Az emberiség megmentője. Ahogy belenéztem a szemébe. Ösztönösen elléptem a faltól, távolabb kerüljek a veszélytől. Fejemben a hangok elcsöndesedtek, az ötletek áradata megszűnt, az elme monitorok lekapcsoltak.
~Nemakarokmeghalni...
Ahogy tudatosult bennem a gondolat, a tehetetlenség érzése nő, a logika cserben hagy és a pánik kezd fizikai formát ölteni rajtam. Remegés, hideg veríték, gyomorgörcs, hányinger, enyhe mellkas fájdalom, duzzadó mirigyek, nekik köszönhetően csillogó szemek és egy legördülő könnycsepp. Keresem a szavakat, de úgy érzem tüdőmbe nem jut levegő, mellkasom nehezedik. Szipogni sincs erőm, pedig lassan kellene.
• Von Doomnak és Amandának sikerült elvarrniuk az utolsó szálakat is. Két ENSZ képviselő fogja magára vállani Barnes megbízását, ha Arkwood embereinek sikerül visszakövetni az IP címeket, és eljutnak a hipnotizált férfihoz és nőhöz. Ha a Tél katonáját sikerül kihallgatni, vagy visszatérnek az emlékei, mindenkinek csupán azt tudja megerősíteni, hogy az Egyedült Államok két ENSZ küldöttjétől kapta a megbízást, és ők olvasták fel a szavakat, amelytől a befolyásuk hatása alá került. T’Challa később vissza fog térni von Doomhoz, mint befolyásos és sikeres üzletemberhez, hogy ismét tárgyaljanak, és közös egyezségre jussanak. De addig is hagyják, hogy haza induljon Wakandába, hogy méltó búcsút vehessen édesapjától, T’Chaka királytól, amennyiben a helyzet megengedi...
Amanda és von Doom elérték céljukat, így nyugodtan indulhatnak haza, Doom kastélyába. Köszönjük a részvételetek, és azt a sok reagot, amit hétről-hétre írtatok a kalandba! Reméljük, hogy Ti is éppen annyira élveztétek az írást, mint ahogy mi a reagjaitokat!
Arkwood technikusai megerősítették Alison mikro bombákról elmondott teóriáját. Közben megkaphatja a hírt is, miszerint a Tél katonájáról kiszivárogtatott információk két ENSZ képviselő gépéről indultak. Ezek a képviselők már hipnotizálva vannak, így ha később elő is állítják őket, nyomás alatt magukra vállalják a robbantást és Barnes megbízását. Ha Barnest a későbbiekben bárki megkérdezi, képek és felvételek alapján is a két képviselő arcát fogja felismerni.
» Szituáció: Arkwood közben felveheti a kapcsolatot Artemisiaval, aki most érkezhet meg az ENSZ bázisra (vagy már a helyszínen tartózkodik), ahova Ark emberei a Tél katonáját szállították és most is fogva tartják politikai fogolyként. Ha most érkezik meg, jelentheti, hogy támadás alatt van a létesítmény, és rádión információt kaphat a bent harcoló katonáktól. Amennyiben bent tartózkodik, a kamerák képei alapján megtudhatja, hogy Steve Rogers és csapata rohamozta meg a helyet. Artemisia ebben a körben válaszolhat a férfi hívására. Arkwood eközben dönthet Alison sorsa felől...
***
» Általános leírás: A hozzászólásod megírására egy hét áll rendelkezésedre. Amennyiben a partnered/partnereid hamarabb megírják köreiket, lehetőséged van az újabb kör megnyitására. Ha valaki nem írja meg egy héten belül a hozzászólását, a kör újra indulhat (mivel sokan vagyunk, törekedjünk nem megváratni egymást). A Kalandmesternek jogában áll a karaktereket útmutatásokkal irányítani, illetve hozhat be egy-egy körbe/szituációba újabb karaktert, illetve vihet ki, ha eltűnik a játékos, vagy a szituáció úgy kívánja.
- Reagsorrend: Leonard J. Arkwood kezd. - A felvonás résztvevői: Alison Magdalen J., Leonard J. Arkwood, Artemisia - Becsatlakozhat: -
A kezem a gomb felett időzött, miközben a lányra tekintettem. Félt rettegett, ez látszott rajta. Az ember, főleg ha értelmes féli is a halált, legfőképpen akkor, ha még úgy érzi nincs, itt az ideje h meghaljon. De mikor van az ideje meghalni? Obszcén ez a kérdés. Az emberek java része sose érzi ott az idejét, még akkor, sem ha már túl sokat éltek meg. Példának okáért nekem már nem sok olyan dolog van, amiért érdemes és mégis élek. És közben most arra készülök, hogy egy tizenéves életét kioltsam. Tényleg ezért élek még? Ötlött fel bennem a kérdés. Kerestem az okot, egy igazi okot, hogy ne kelljen megölnöm, mert nem akarom megtenni, egy részem nem akarja megtenni. Tulajdonképpen az emberibb oldalam, aki esküszik arra, hogy jobb vagyok, mint a Hydrások és a cél nem mindig szentesíti az eszközt. A másik felem viszont teljesen egyetért az álláspontommal. Az okot a lánynak kellett volna megadnia. Elmondania az igazat, a helyett, hogy össze visszabeszél. ha elmondott volna, mindent most nem kellene meghalnia, talán még segítségünkre is lehetne, hiszen eszes lány. Bizonyítja, hogy képes volt betörni a rendszerbe. De olyan dolgokat tud, amiket nem szabadna. Veszélyt jelent a Chronosra nézve. Nem láthat napvilágot az információ, hogy az ENSZ esetleg benne volt ebben a terrorcselekményben. Ami azt illeti, ezt nem is hiszem el, még ha ezt is mutatja a bizonyíték. Ki olyan ostoba, hogy önként dugja a nyakát a hurokba? Barnes szintem tálcán kínálta magát, mikor menekülni kezdett az utcákon keresztül a helyszínről. Aztán ott az információ, ami a kapitányt és a bosszúállókat i hozzákapcsolja, most még az ENSZ is bekerült a képbe. Bizonyíték orgia kapcsolja össze az alanyokat, majd hogy nem megcáfolhatatlan mennyiségben, olyan abszurd képet festve, ami képtelen vagyok megérteni per pillanat. - Uram! Várjon, kérem! – Gondolataim homályos medréből egy ismerős hang rángatott vissza a jelenbe. Magam sem hittem a hangnak, de mikor megfordultam valóban ő állt ott, aki szólított. - Tisztelettel uram, de a lány értékes lehet a számunkra! – Szólalt meg újra és kimért léptékkel közelített felém. Szavai határozottan megfontoltak voltak, de a hangszínben tükröződött némi kétely. Egyértelműen tartott még tőlem kissé. A felém közelítő lány végül megállt körülbelül másfél lépésnyire előttem, karjait a háta mögött összekulcsolva, megállt. Alkata vékony testtartása feszes és katonához illő. Szőke haja smaragdzöld szemei és kislányos vonásai ellenére, meglepően kimért tekintettel nézett fel rám és pillantott az élet és halál pengeélén táncoló kamrába zárt Alison felé. - Hadnagy? – Tekintettem felé kérdőn. Nem itt volna a helye, így kérdésem egyben magában foglalja ittléte felé való érdeklődésemet is, tekintetemből ezt biztosan le is szűrte, hiszen kissé lehajtotta a fejét. - Elnézést uram! De úgy vélem a lány hasznos lehet még számunkra, ezen felül még nem kaptunk felhatalmazást az ENSZ-től, hogy kiiktassuk az egyezményt megszegőket! A parancs úgy… - Folytatta volna érvelését, de határozottan leintettem. - Hadnagy, ha jól emlékszem maga is átesett a biztonsági eligazításon! – Szólaltam meg rávilágítva a tényekre. A lány bólintott, mire folytattam – Akkor maga is tudja, hogy mi a teendő abban az esetben, ha külső fenyegetés éri a Chronost! – Azzal visszafordultam a kamra kioldó gombja felé. - Igen uram! De minden tisztelettel uram, a krízishelyzet megoldásában ő is segíthet! – Replikázott vissza nyomban. Igazi okot kerestem, hogy miért ne öljem meg a lányt, ám a legutolsó, amire gondoltam, hogy az egyik beosztottam nyújtsa ezt az indokot. - Mégis mit képzel ki maga? – Horkantam felé és hátrafordultam a tisztem felé, mire lány láthatólag meg sem lepődött a hangnemen ám tekintete kissé kérdőn látszott. – Uram? – - Azt hiszi, hogy Jobb nálunk, hogy maga túl Jó a Chronosnak? – Kérdeztem felé. A lány változatlanul áll a helyén szilárdan, állva a támadást. – Nem uram! - Fele határozottan. – Ugyan már! Az a sok szabály és előírás, magára nem vonatkozik, igaz? És minek a rangsor, ha a felettesei közül senki sem olyan okos, mint ön! – Folyattam. A hadnagy továbbra is mozdulatlanul állt. – Nem így gondolom uram! – Válaszolta, miközben megsemmisítő tekintettel néztem rá. A lány azonban állta a tekintetet, arcának egyetlen mimikája sem mozdult meg. Elléptem a hadnagytól és néhány lépéssel odébb sétáltam a kamrától. - Nem is olyan régen személyesen adtam magának egy második esélyt, mert hittem, hogy a Légierő elsiklott az apró tény felett, hogy a briliáns elméje mellett kiváló tiszt is lehet… Tévedtem volna? – Nyomtam meg az utolsó két szót, kérdőn, miközben félszegen oldalra pillantottam. Néhány másodpercnyi idő eltelt, mire a hadnagy végül választ adott a kérdésre. – Nem uram! – A hangja határozott volt és eltökélt. Továbbra is háttal a két fiatal lánynak végül sóhajtottam egyet. Közelebb léptem a lefoglalt tárgyakhoz, és felmarkolva az órát és a telefont is megtekintettem azokat. Az óra semmilyen tekintetben nem tűnt furcsának, azon kívül, hogy egyszerűen rusnya volt, az én ízlésemnek legalábbis. - Rendben van! Tizenöt perc múlva, jelenjenek meg a hídon, de addig is járjon protokoll szerint. És adjon rá valami rendes ruhát! – Azzal távozóra fogtam, de mielőtt kiléptem volna a terem ajtaján visszafordultam. – Innentől a maga felelőssége hadnagy! - Tekintettem a fiatal beosztottamra, mire ő egyetértően bólintott és Alison felé fordult.
***
A hadnagy egyenruháján lévő feltételezhető névtáblán a következő állt: Hailey A hadnagy a távozásomat követően Anélkül, hogy különösebben beszédbe elegyedne veled, kienged a cellából, és elmagyarázza, hogy a Gyengélkedőre kell kísérnie téged, hogy a protokoll szerint a gyengélkedőre kell kísérnie téged, kivizsgálnak, hogy megsérültél-e vagy hordozol-e valami betegséget. Ragaszkodik, ehhez a művelethez látszólag nem kényszerít rá. Azonban nyilvánvaló, hogy ha nem élsz a lehetőségével, a hajon lévő őrök fognak kényszeríteni, méghozzá vissza a kalitkába… és bár talán az események hatása miatt úgy gondolhatnád ez egy csel a hadnagy hangja és modora barátságosabbnak tűnik, mint amivel én magam kínáltalak meg.
***
Kilépve a „fogdából” a híd felé vettem az irányt. okot kerestem, hogy ne kelljen megölnöm, nem pont ez volt az amit akartam, de megteszi. Hailey, szinte őstehetség. Briliáns elme de még mindig túl empatikus. A légierő akadémiájáról pedig azért dobták ki mert túlságosan is makacs volt. A csapamunkához való készségein csiszoltunk egy keveset az utóbbi fél évben, de azt hiszem túlságosan is sokra értékeltük benne az emberek életét. Kérdéses, hogy ha eljön az idő képes lesz megtenni amit meg kell tenni. A telefont és az órát a zakóm egyik belső zsebébe süllyesztettem, majd a kommunikátort ismét aktiváltam. - Sikerült már végre létrehozni azt a biztonsági vonalat Artemisiával? – Kérdeztem, menet közben és vártam a választ.
A számat csupán résnyire voltam képes kinyitni, nyelvem fogaim mögött tétován változtatta helyét ahogy a szavakat kerestem és próbáltam megfogalmazni, de tejes zárlat volt a fejemben. Egy hang se tudta elhagyni a számat. A vöröslő gomb, és a felette meredező kéz olyan érzést keltett, mintha a gomb lenne a fejem a vaskos kéz pedig a guillotine. Bármennyire félelmetes volt, mágnesként vonzotta a tekintetem. Elsőre föl sem fogtam, hogy más is a terembe lépett. Egészen addig míg a kéz a gombot őrizte. Aztán elfordult, üveges, könny áztatta lassan vörösödő szemeimet utánuk forgattam. A nő mint egy földre szállt angyal. Dacolva urával és annak akaratával a megmentésemre sietett. A szívem még hevesebben vert, idegeim pattanásig feszültek. Végül úgy festett, hogy megmenekültem. Térdeim abban a pillanatban megadták magukat és lerogytam, minden idegszálam abban a minutumban elpattant, fejemre hulló kapucni alól pedig könnyek potyogtak az ölembe. Vállam rázkódott, ahogy egész felsőtestem a sűrű levegővételtől. Alig egy perc elteltével már orcámat törülgettem, azalatt a cella ajtaja is felnyílt. A százados lépett be rajta, mögötte két kommandós, az agyonverőlegények közül. Túlzásnak éreztem a gépfegyvert markolászni. Ahogy a vendégem beljebb jött, felkászálódtam és szárazra töröltem az arcom. Hálásan néztem fel rá és ahogy közelebb jött, akaratlanul ölébe borultam, szorosan átöleltem. Hallottam a fegyverek csörgéét, ahogy ki biztosították őket, majd a vékony kezeket amik lassan eltoltak maguktól. Sietős volt, meg abszurd gondolom egy tisztet ölelgetni fogoly státuszban. Lekísértek a gyengélkedőre. Menet közben az agyam kezdett éledezni és a járművet kezdtem apránként felmérni. Végül elértünk a gyengélkedőre, ott valamivel emberségesebb volt a doki, úgyhogy elzavarta a srácokat vmi ruhát keríteni amíg megvizsgált. Furcsállta, hogy a különös ruha alatt az égvilágon semmi sincs... Zavarodottan, vérvörös fejel dünnyögtem a választ. -Késésben voltam... Mivel nem sok gyerek fordult meg a fedélzeten a nők is nagyobbacska darabok voltak, így nagyjából 2 számmal nagyobb ruhadarabokat sikerült rám aggatni. Valami csúnyácska ing, egy kék, kockás hosszú ujjú, farmernadrág, bakancs. Mint tehénen a gatya. A sminket lemostam magamról, hajamat pedig kézzel fésültem el, de azt már úton a hídra. Mire odaértünk sikerült valamelyest lenyugodnom a korábbi után. Belépve a hídra csak ámultam és bámultam körbe. Lila szemeim csillogtak, most azonban a gyönyörtől. Mintha egy sci-fi-be csöppentem volna. Ahogy tekintete végigszaladt a helységen, és amennyi rálátásom volt a monitorokra és az ott futó dolgokra, nagyjából sikerült is belőni, hogy melyik egység mivel foglalkozik. -Hühmh.... Érdekes elrendezés... Ösztönösen a zsebembe nyúltam és egy pillanatra meg is ijedtem, hogy nincs ott a telefon, aztán kapcsoltam, hogy jah, el van véve... Zavartan csuklómat kezdtem markolászni amiről hiányzott az óra, ez is erősítette bennem a csupaszság érzését. Ismét elesettnek éreztem magam és ennek következtében összébb is húzódtam.
Alkalmazkodnunk kell, a túlélők viszik tovább az életet, a hősök meghalnak.
A csekély létszámmal ellátott gép lassan feltűnik a horizonton. Az ENSZ székházában már készülődnek is a fogadására. Díszes csapat gyűlt a leszálló pálya köré, fegyveres biztosítás. A hajtómű még hangosan búgott, amikor a fedélzet ajtaja feltárult, két sisakos egyén pattant ki belőle, fegyverük lezseren lógott a föld felé. Megvárták, míg a délceg fekete nő kimért mozdulatsorral kiszállt a gépből. Utána még kettő fegyveres pattant ki sietve a gépezetből. Négyen fogták közre, viszonylag szorosan. A fogadó bizottság értetlenül nézett össze, majd a füleseiken keresztül új parancsot kaptak. Akik Artemisiát kísérték volna, ők is beálltak a fegyveres sorfalba. A rangidős tiszt tisztelgéssel üdvözölte a sötét jövevényt. Artemisia viszonozta, habár alig néhány pillanatig érte homlokát az ujja. Pörgetni akarta a folyamatokat, így már tisztelgés közben nekilátott mondanivalójának. -A formaságok helyett, miért nem a foglyot biztosítják? -Ezt kaptuk parancsba asszonyom. -Kitűnő...Beszédem lesz a felettesével. A rangidős tiszt csak nyelt egyet és szedte a lábát, hogy utol érje a nyújtott léptekkel haladó vendéget. Artemisia jobbján az egyik katona sisakjához kapott, bólintott majd a jobbjában szorongatott fémládát előkapta, beütött egy 6 jegyű kódot, és egy kommunikátort emelt ki a táskából, amit átnyújtott felettesének. A headszetten a szokásos kék bluetooth fény helyett narancssárga állapotjelző villogott. Artemisia félreseperte fekete fürtjeit, és beillesztette a parányi gépezetet a fülébe, amit rögvest visszatakart. Másik füléből kiakasztotta az addig ott lévőt, és átnyújtotta a táskás kollégának, aki egy határozott mozdulattal a táskába rejtette, amit rögvest le is csukott. Vissza akasztotta oldalára, és két kézre fogta ismét a fegyverét. -Kitűnő időzítés uram, az imént végeztek vele. Most értem a helyszínre, a rabot már tudtommal biztosították. Úton vagyok elvégezni a felülvizsgálatot. Pillanat türelmét kérem.... Egy gyors mozdulattal némította a készüléket. Az ijedt arcú vendéglátójához fordult, mielőtt még belépett volna az épületbe. -Mi történt? -Behatoltak az épületbe. -Akkor fogja az embereit és indulás. Az elöl lévő két emberére mutatott, őket kiintette oldalra, ahova ő maga is állt, hogy szabaddá váljon a bejárat az épületbe. Másik kettőt két kézjellel a géphez utasította. Szigorúan nézett végig a sorfalon, és a rangidős tiszten állapodott meg haragvó tekintete. -Mire vár még? Induljanak! -De... Artemisia megacélozta tekintetét, nem látta értelmét további szájtépéssel húzni az értékes időt. A tiszt megtagadva eredeti parancsát, elindult a fogadó őrséggel, közben jelentett feletteseinek a módosulásról. Immáron felszabadított egységként mozogtak az épületben. Artemisia rosszallón csóválta fejét. -Indulás...- Biccentett a katonáknak, és lassan beléptek az épületbe, és a műveleti központ felé haladtak. Füléhez emelte a kezét és jelentést adott a lépcsőn lefelé. -Uram, az épületet megtámadták. Úton vagyok a műveleti központba, amint többet tudok, jelentkezem. Artemisia vége. Hátranyújtotta kezét, hogy vissza kérje a másik kommunikátort amivel csatlakozott a helyi frekvenciára, hogy a lehető legnaprakészebb legyen mire eléri célját.
• Arkwood megkímélte Alison életét, hála Hailey hadnagy határozott fellépésének. Ám magához vette az órát és a telefont, amelyről később dönthet, hogy visszajuttatja tulajdonosának vagy sem. Az események eközben jelentősen felpörögnek...
» Szituáció: Az egyik csatornán Artemisia jelentkezik be, aki tájékoztatja a Tél katonájának szöktetési kísérletéről a vezetőt. T'Challa eközben már szembeszállt személyes okoktól vezérleve az ENSZ "lobogója" alatt, de jelentést adott több csatornán is a fennálló helyzetről. Támogatásra van szüksége, amit ha nem kap meg a közben érkező Artemisiától, a közben hat fősre nőtt túlerővel szemben már nem lesz esélye. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy eközben a Kórházban tartózkodó egységek jelenthetik, hogy Pietro Maximoff és Clint Barton megjelentek Wanda szobájában. Vízió le akarta kapcsolni a két körözött férfit, de Wanda megvédte őket, Vízió és néhány civil is megsérültek...
***
» Általános leírás: A hozzászólásod megírására egy hét áll rendelkezésedre. Amennyiben a partnered/partnereid hamarabb megírják köreiket, lehetőséged van az újabb kör megnyitására. Ha valaki nem írja meg egy héten belül a hozzászólását, a kör újra indulhat (mivel sokan vagyunk, törekedjünk nem megváratni egymást). A Kalandmesternek jogában áll a karaktereket útmutatásokkal irányítani, illetve hozhat be egy-egy körbe/szituációba újabb karaktert, illetve vihet ki, ha eltűnik a játékos, vagy a szituáció úgy kívánja.
- Reagsorrend: - - A felvonás résztvevői: Alison Magdalen J., Leonard J. Arkwood - Becsatlakozhat: Artemisia (Mesélő), aki ebbe a felvonásba most is írhat, ám az "Offenzívába" kérjük, hogy mindenképpen reagáljon.
Határozott gyors tempóban haladtam, míg a válaszra vártam. Elsődlegesen az volt a célom, hogy értesítsem Artemisiáta fejleményekről, mely alapján tudni fogja, mit kell tennie. Tudni fogja, hogy nem bízhat meg ezután az ENSZ erőkben sem, mert nem tudni ki adja nekik a parancsot, így személyesen fogja felügyelni az egységeinket, akik közvetlen, látják majd el Barnes őrizetét. - Él a biztonságos kapcsolat uram! – Válaszolt a kommunikációs tiszt. Majd néhány pillanattal később már Artemisiát hallom a kommunikátorból. Mondandója rögtön felváltja a lépteimet rohamos tempóvá így alig két perc alatt elértem a hidat. - Koncentráljanak Barnesra! Nem hagyhatják, hogy megöljék vagy kiszabadítsák! – Válaszoltam Artemisa számára rögvest, még menet közben, majd felérve a hajó hídjára rögvest a korábbi helyem felé siettem. - Műhold képet kérek a támaszpontról! – Adtam ki a parancsot, majd megálltam a holografikus kijelző peremén. A korábbihoz hasonlóan most is pillanatok alatt vizualizálódott a célterület a szemeim előtt. Ám mivel a harcok még az épület belsejében zajlottak csak a külső területet láthattam. Artemisia újabb rövid helyzetjelentést tett az eseményekről, mely már inkább meglepő volt számomra. Hogy a francba ért ide ilyen gyorsan a bosszúállók másik fele? Ötlött fel bennem a laikus kérdés. A másik probléma, ami rögvest eszembe jutott az pedig, hogy mit is kezdjek Thorral. A helyszínen lévő egységeinket nem arra képezték ki, hogy fél istenekkel vegyék fel a harcot. Sőt igazából egyetlen egység van, akik talán eredményesen vehetik fel vele a harcot, de nem akarok kirobbantani egy háborút az Asgardiakkal, márpedig ilyen következményei lehetnek, ha Thort esetleg megöljük vagy megsebezzük. - Próbáljanak megtalálni a Tél katonáját és hozzák ki a komplexumból! Feleslegesen ne bocsátkozzanak harcba velük! – Adtam ki az utasítást Artemisianak. - Parancsnok! – Szólítottam meg az egyik tisztet, aki a jobbom felől állt eddig készenlétben. – Mozgósítson, egy szakasznyi katonát az első századból és azonnal indítsa útnak erősítésképpen a támaszpont felé! Vigyenek magukkal mechanikus gyalogságot és két IMP drónt! És állítson egy osztagnyi Centurióts indulásra készen! – Adtam ki az utasítást, mire a tiszt rögtön futólépésben indult a terminálok felé, ahol kiadja a parancsokat a megfelelő helyekre. Zárszóra befutott Hailey és a hekker lány kettőse is. Utóbbin kis meglepődés is látszódott, ahogy körbetekintett a hídon. nem különösebben meglepő a dolog. Civilként olyat láthat, most amit előtte még senki. Ahhoz, hogy valaki erre a hajóra felléphessen évekig kellett szolgálnia a Chronosban, arról nem is beszélve, hogy a Chronosba felvételt nyerő embereket évekig megfigyeltük mielőtt megkerestük őket. Néhány pillanatig rájuk tekintettem aztán eszembe jutott, miképpen is érhettek ide ilyen gyorsan bosszúállók. - Kapitány! – Szólítottam megfelelő rangján a hajóért felelős tisztet. – Küldjön ki két ACR drónt a levegőbe! A szenzorjaikat állítsák be a Shield által ismert álcázó rendszerekre! - Fordultam el a megfelelő irányba, mire a kapitány kissé habozva bólintott nyugtázásként. - Mr. Arkwood! – Szólít hirtelen az egyik technikus a nevemen, mire felé fordítom a tekintetemet. Az ENSZ biztonsági csapatai most jelentettek egy incidenst az egyik közeli kórházban… Clint Barton és az egyik Maximoff testvér a helyszínen van! Erősítést kértek, hogy elfoghassák őket! A civilek miatt oda nem küldhetek, tisztán harci alakulatot ezért eltart néhány másodpercig, mire megtalálom a megoldást. – Küldjenek egy biztonsági egységet a helyszínre! – Válaszoltam. Hirtelen kezdtem úgy érezni magam, mintha nem is Bécsben lennék. Sokkal inkább, mint valami közel-keleti háborús övezetben. Csak itt éppen nem AK-47esekkel felvértezett terroristákkal állunk szemben, hanem különleges képességeiket ön és közveszélyesen használó egyénekkel. Arról nem is beszélve, hogy az egyszerű közkatonákból lassan kezd kifogyni a hajó. A Centuriót pedig csak végső esetben vagyok hajlandó bevetni. Élek a gyanúperrel az ENSZ nem venné jó néven, ha megvillantanám a világ seregeihez képest egyértelmű technológiai fölényemet. Mindösszesen abban bízhatok, hogy időben odaérnek az egységek. Ha sikerül bekerítenem, nem lesz más választásuk, mint megadni magukat, máskülönben kénytelenek lesznek emberi életeket kioltani, hogy el tudjanak menekülni. De ha ezt meg teszik, akkor vége a becsületüknek, onnantól kezdve nem csupán renegátok lesznek, hanem közellenségek. Ha ez megtörténik, akkor már nem kell élve elfogni őket és ezt ők is tudják. Nem kételkedem abban, hogy helyesnek véli azt Rogesrs amiért küzd. Éppen nem helyes, amit tesz. A fejleményekre való várakozás alatt, bólintok Hailey felé, aki vette az üzenetet, majd néhány lépésre tőlem megállva, jelenti a történteket. Újfent bólintottam, majd a kívülálló lányra tekintek. - Elnézést kérek a történtekért miss, de nehéz helyzetben vagyunk, ami kényszerű lépéseket szül. Thaddeus Ross halott, a tél katonája százakkal végzett egy terrortámadással és a bosszúállók csapata épp most próbálja kiszabadítani! Remélem, megérti, ilyenkor minden másodpercen életek múlhatnak! Kérem, működjön együtt velünk! – Tömören rendeztem egy bocsánatkérést és vázoltam a szituációt, hogy láthassa, valóban nem vagyok egyszerű helyzetben.
