Egyenes, derűs, optimista és barátságos. Érzékenyen reagál a szabadság és a függetlenség kérdéseire, de a tisztelet jellemzi, ha az idősebbel, vagy magasabb rangúval kerül szembe. Széles látókörű, vidám természetű, szívélyes modorú, szellemes, energikus, tele van természetes energiával. Jókedv és derű veszi körül, amit környezetének szeretete és tisztelete tovább erősít. Élvezi a független életet. Barátságos modorával vonzza az embereket, szenvedélyes és idealista.
Szókimondó, elég gyakran fejezi ki tetszését és nemtetszését, ez utóbbit néha olyan nyersen, hogy megbántja vele az embereket. Ellenkező esetben viszont nagyon is közvetlen, nem áll távol tőle az öleléssel, vagy másfajta „szeretetroham”. Rossz tulajdonságai közé tartozik, hogy nincs időérzéke, mindig mindenhonnan elkésik. Könnyen teremt kapcsolatot és bármilyen társaságba azonnal be tud illeszkedni. Jó kedélyű, önzetlen barát, s bármikor hajlandó egy kis bolondozásra. Egyik legnagyobb hibája talán a lobbanékonysága.
A versengés lételeme, mert nemcsak az erejét próbálhatja ki általa, hanem a visszafojtott agresszivitását is levezetheti. Soha, senkivel nem viselkedik ellenségesen, mégis időnként nehezére esik, hogy eltitkolja, mennyire dühíti, ha valaki ellentmond az akaratának, és azt is nehezen palástolja, hogy mennyire megveti a lassabban gondolkodókat. Előítéletektől mentes, a tradíciókat tiszteli, de mindenről saját véleményt akar alkotni, és ehhez saját tapasztalatokra van szüksége. Igyekszik kitűnni az átlagból, meg is tesz mindent azért, hogy ez sikerüljön. Nem szereti kendőzni a problémákat, nyíltan megmondja a véleményét, akkor is, ha azzal megbántja az érintetteket.

Közel 180 centiméter magas, ami az emberek között talán kiemelné a tömegből, a Jupiteren azonban átlagosnak számít, bár reménykedik benne, hogy nővéréhez hasonlóan még nőni fog. Haja szőke, meleg árnyalatú, de így is feltűnő az általában sötétebb tónusú jupiteriek között, ami miatt gyerekkorában sokat csúfolták. Ebből kifolyólag sokáig hordott olyan ruhákat, amik elrejtették a haját, de mostanra inkább elengedi a füle mellett a megjegyzéseket. Szemei zöldeskékek, akvamarin kristályokra emlékeztetően csillogóak.
Bőre halvány, arcán egészen közelről apró szeplők is felfedezhetőek. Alakja sportos, de inkább nyúlánk, mint robosztus, nem kifejezetten testépítő alkat. Arca szépen metszett, pisze orra mellett még nagyobbnak tűnnek mandulavágású szemei. Ha mosolyog, arca jobb oldalán egy bájgödör is észrevehető.
Ruházkodás terén előnyben részesíti a kényelmes darabokat, amikben jól tud mozogni. Ez alól csak a formális megjelenések kivételek, amikor kénytelen olyan ruhákat is felvenni, amiket más különben messzire elkerülne. Ellenségei a magassarkú cipők, amikben bár nem botladozik, de nagyon kényelmetlenek, ami miatt csak akkor vesz fel ilyesmit, ha muszáj.

képesség »

Feszengtem a rám adott ünnepi ruhában, úgy éreztem, hogy elveszem a számtalan fodorban, és kényelmetlenül viszketek az anyagtól. Vissza kellett fognom, hogy ne álljak neki feltűnően vakarózni, miközben Rhae próbálta feltűzni a hajamat. Szerettem volna megmondani, hogy sokkal szívesebben maradnék itthon, de nem akartam megbántani, és igazából itthon maradni sem, hiszen a kinevezését ünnepelték. Én csak… egyszerűen a ruhát viseltem nehezen.
- Ugyan már, Lys! Ne ficánkolj, mint valami kölyök lantus! – Sóhajtottam, majd visszatartott lélegzettel vártam, hogy befejezettnek titulálja a művet. – Jól van, gyere, nézd meg!
A tükör elé álltam, és magamat méregettem. Sokkal alacsonyabb voltam, mint a mellettem álló, díszegyenruhát viselő alak. Az akvamarin színű ruha csak még inkább kiemelte kékes szemeimet, és halovány szín hajam, ami könnyű kontyba volt rendezve, bár már most megszökött belőle néhány kósza tincs. Úgy éreztem, képes lennék kifutni a világból, vagy legalábbis a Jupiterről biztosan. Mégis megpróbáltam mosolyogni, mert ez most nem rólam szólt, hanem Rhaeról. Ez az ő estéje, és szerettem volna a részese lenni, mellette állni, ahogy mindeddig ő volt mellettem.
- Nagyon szép lett, köszönöm! – Csendesen megöleltem, majd mögötte lépdelve indultam a fogadásra.
Minden idegen volt, a csillogás, a fények, és a számtalan jupiteri, aki körül vett, és mind gratulált Rhaenek. Bemutattak több tucat személynek, és igyekeztem nagyon illedelmes lenni, még se tudtam volna visszamondani egyetlen elhangzott nevet sem, pedig igen jó memóriám volt. Az izgalom, és a feszültség, hogy mindent megfelelően csináljak, egyszerűen minden gondolatomat összekavarta. Még a felszolgált étel sem segített, pedig eddig idővel mindig sikerült kicsit megnyugodnom, és természetesen viselkednem, most azonban ez egyáltalán nem így történt.
Aztán eljött a tánc pillanata, én pedig úgy éreztem, hogy a nagy kavarodásban végre kicsit odébb húzódhatok, ki a rivaldafényből. A táncolókat figyelő jupiterieken csak lassan sikerült átvergődnöm, hatalmas alakjuk között szinte elvesztem, így nővérem látó mezejéből elég hamar kikerültem. Az egyik hatalmas ajtón át a kert felé vettem az irányt, hátha a friss levegő segít valamit a jelenlegi állapotomon. Nehéz lett volna pontosan megmagyaráznom, mit is éreztem, csak azt tudtam, hogy ki kell jönnöm a tömegből, egy olyan helyre, ahol némileg magam lehetek.
Leültem egy padra, felhúztam lábaimat, és megtettem, amire már az első perc óta vágytam. Kibújtam a cipőimből, és mérgemben az egyiket jó messzire dobtam. Utólag két dolog miatt is rájöttem, hogy nem ez volt a legmegfontoltabb döntésem a mai este folyamán. Egyrészt később valamiben vissza kellett volna mennem az estélyre, másrészt a bokor, ami elnyelte a fránya ruhadarabot, felnyögött. Ismertem a növényeket, már elég sok mindenről tanultam az iskolában, éppen ezért pontosan tudtam, hogy hangokat nemigen adnak ki. A kezembe fogtam a másik cipőt, és mindenre felkészülten felpattantam, szemem le se véve a növényről.
- Jobb, ha előjössz! Vagy kapsz még az előzőből! – Talán kicsit megremegett a hangom, de igyekeztem nagyon határozott lenni.
Egy pillanatig reméltem, hogy csak a képzeletem játszott velem, de a következő percben már csak azt láttam, hogy a bokorból valami felém ugrik. Fel voltam készülve, legalábbis nagyjából, így a kezemben tartott cipővel hárítottam a másik párral érkező támadást, ami egy fiú kezében volt. Ez azonban sajnos nem akadályozott meg abban, hogy vele együtt elboruljak a földön, a hirtelen jött támadás lendületétől. Már ekkor tudhattam volna, hogy a ruhám maradandó károkat szenvedett, azonban ezzel nem törődhettem egy komoly ütközetben!
- Mégis hogy merészelted ezt a lábbelit hozzám vágni?! Egy herceghez! – Felháborodása érthető volt, én se örültem volna, ha fejbe vág egy cipő, azonban ezt nem ismerhettem most el.
Némi erőt gyűjtöttem, hogy letornázzam magamról, majd hátrébb léptem, továbbra is szemmel tartva a másikat. Sok mindent feltételeztem volna róla, de egy bokorból ugrott elő! Mit keresne a Jupiter egyik hercege egy bokorban? Összehúzott szemekkel méregettem, mintha ezzel választ kapnék a felmerülő kérdéseimre.
- Herceg? Egy bokorban bujkáltál eddig! – Világítottam rá a tényre, mert számomra ez utóbbi kizárta az előbbi állítását. – Mégis miért voltál ott, ahelyett, hogy bent lennél a királlyal, és a vendégekkel? – Fontam össze karjaimat a mellkasomon, győzelemittas tekintettel, hiszen erre nem lehet jó válasza, és kénytelen lesz bevallani, hogy ő bizony nem is herceg!
- Ez… ehhez semmi közöd, nőstény! És maradj csendben!
Ez érdekesnek ígérkezett, szóval a nagyságos úrról nem derülhet ki, hogy hol van. De vajon miért nem? Több lehetőség is volt, lehet, hogy egyáltalán nem is volt meghívva, csak belógott, és akkor az őrök bizony durván léptek volna fel vele szemben. Vagy valami tolvaj lenne? Ahhoz túl fiatalnak tűnt, még nálam se lehet idősebb, ami ezen az estélyen nagy szó. Persze az fel sem merült bennem, hogy esetleg igazat is mondhat, és ezért keresik, ugyan már, bokorlakó herceg? Pfff…
- Csendben maradok, ha a kedvem úgy tartja! Vagy… kössünk alkut! – Biztos voltam benne, hogy ebben a ruhában így már nem mehetek vissza, így inkább otthon vártam volna meg Rhaet, majd írok neki, hogy ne aggódjon.
- Mégis milyen alkut? – Láttam rajta, hogy bizalmatlanul méreget, de csak megforgattam a szemem, kettőnk közül nem én szabadultam egy kerti növényből. Kihasználva, hogy éppen másra figyel, visszavettem tőle a másik cipőmet is. - Hé!
- Cssst! Ki kell innen mennem, ha akkora herceg vagy, biztosan tudod, hol lehet meglógni. – Mondtam fojtott hangon, mintha a hatalmas kertben valóban suttognunk kellett volna.
- Tényleg herceg vagyok, törpe! – Felelte mérgesen, de mielőtt válaszolhattam volna valamit, az egyik irányba mutatott. - Arra ki lehet mászni, ott kicsit alacsonyabb, pont ilyen törpéknek való!
Ha egy pillanatig is megfordult a fejemben, hogy a segítségét megköszönjem, ez szinte azonnal visszavonódott. Tekintetem abba az irányba vándorolt, amerre mutatott, és bár szerettem volna visszavágni korábbi szavaira, ahogy visszafordultam, bent ragadtak a szavak.
- Lysithea! Mégis mi a fenét… – Már ott tudtam, hogy bajban vagyok, amikor a teljes nevemet mondta, de a mellette érkező két alak még rémísztőbb volt.
- Reimos herceg! Őfelsége keresi.
Nagy szemekkel pillogtam a nővérem, majd a fiú felé, aki nagy sóhajjal indult meg a két férfi után. Persze arra még maradt lélekjelenléte, hogy egy félmondatot odavessen a nagy csodálkozásomra.
- Én mondtam, törpe!


Hogy miért jutott most eszembe az első találkozásunk? Valószínűleg azért, mert fogalmam se volt, hogy éppen merre járhat. Egy üzenetet se hagyott, és Ak… neki biztos elmondta, mert őt se találtam jó pár napja.
Nem tudtam eldönteni, hogy szomorú, vagy inkább mérges vagyok, talán mindkettő. Egyszerűen úgy éreztem, hogy a fiúk hátra hagytak, mintha csak hátráltatnám őket, mintha kolonc lennék. És ez megőrjített. Úgy gondoltam, hogy a fél évszázados barátság ennél többet érdemelne. Képtelen voltam odafigyelni az iskolában, és már-már az ötlött fel benne, hogy valamelyik másik herceget kellene megkérdeznem, azonban erre a szintre egyelőre nem jutottam el… Most még csak Rhaere várok a megbeszélt helyen, mert ő biztosan többet tud.