Kisgyerek mellett viszonylag ritkán jut el az ember szórakozni, sajnos. Eleinte persze nem is igazán lett volna rá energiám, örültem, ha egyáltalán dolgozni el tudtam menni, és nem aludtam el állva, de mostanra a helyzet milliószor jobb lett. Bár már nem élünk együtt a barátnőmmel, aki a lakótársam volt, azért még gyakran és szívesen vigyáz Jacksonra. Amúgy is ő a keresztanyja is a lurkónak, és szívesen tölti vele a szabadidejét. Szóval, a Kakaóbabom most éppen pizsibulizik, én pedig egy kicsit kiszabadulhatok a négy fal közül.

A lakásunk, bár tágasabb és sokkal jobb állapotban van mint a korábbi, azért maga az épület nem egy főnyeremény. Kicsit dohos, kicsit régi, de szerencsére a lakást amit bérelek néhány éve viszonylag korrektül felújították. Az meg kit zavar, hogy a lift kábé ötven éve nem működik? Engem nem, egész jól bírják a lábaim a lépcsőzést is. Plusz, itt jobb a szomszédság is, legalábbis eddig nem volt olyan problémám, hogy bárki is átjött volna szólni, hogy hangos a gyerkőcöm. Tény, hogy Jackie nem is az a kifejezett vandál típusú gyerek. Inkább csendben játszik az építőkockákkal, vagy tologatja az autóit, és baseballt néz a tévében megbabonázva. Szerencsés vagyok vele.

A készülődés, mint mindig, most sem volt egyszerű eset. Nagyjából fél órán át ácsorogtam a nyitott szekrény előtt és próbáltam rájönni, hogy mégis melyik ruhát vegyem fel? Úgy döntöttem ugyanis, hogy ma felfedezem a környéket, iszok egy italt valahol, ami még vállalható hely, és megyek is haza. Nincs hajnalig kimenőm ugyanis. Szóval, se túl csinos, se túl szakadt nem akarok lenni, ami pedig a “szexis megjelenést” illeti, hát, évek óta meg se próbáltam ismerkedni. Gyerekkel? Ugyan minek is vergődnék ezzel, teljesen fölösleges lenne, a pasik amint meghallják, hogy gyerekem van máris felveszik a nyúlcipőt. Mintha minimum leprás lennék. Beszariak.

Egy egészen korrekt bárra esett végül a választásom, ahol látványosan a törzsvendégek hédereltek, legalábbis mindenki módfelett otthonosan mozgott körülöttem. A pultnál kértem egy gin tonicot, elvégre holnap dolgozni is kell, meg a gyermek sem indul el egyedül az oviba. Olyan nagyon nem csúszhatok szét. A zene mindenesetre nagyon tetszik, már egy ideje alig láthatóan ingatom ide-oda a fejem a ritmusra, miközben halovány mosollyal nézegetem az engem körülvevő embereket. Vannak itt párok, kanbulis társaság, magukban iszogató fél-alkoholisták és természetesen a szóló pasik. Nőt egyedül nem túl sokat látok, van egy viháncoló lánybúcsús társaság, de itt nagyjából be is fejeződött a sor.

Meg is lepődök, amikor látom, hogy megindul felém valaki, majd meg is áll közvetlenül előttem. Azért még egy barátságos mosolyra azonnal futja, és látva a pasi enyhe zavarát, előveszem a haverkodós énemet.

- De, a közelben. - bólintok, és viszonzom is a széles mosolyt. Van élet ezen a bolygón, legalábbis úgy tűnik. - Azt hiszem, egyszer találkoztunk már a postaládáknál. - lerakom a poharam a pultra, majd felé nyújtom a kezem, és ha elfogadja, akkor határozottan rázom meg. - Summer. - jó dolog jóban lenni a szomszédokkal. Komolyan! Szóval, örülök neki, hogy idejött, és megkezdte a beszélgetést, mert nekem amúgy se lett volna hozzá merszem. Valahogy mindig inamba száll a bátorságom, ha valakivel beszélnem kell. Egyszer több óra hosszát keringtem a városban sírva, mert senkitől sem mertem útbaigazítást kérni.

Odébb húzódok kicsit a székemmel, hogy ha gondolja, helyet foglaljon mellettem, bár nem tudhatom, nem-e társasággal érkezett, vagy vár valakit. Mondjuk, ha ilyesmiről lenne szó, azt meg úgyis mondaná.

- Régóta élsz ezen a környéken? - érdeklődök, elvégre ha már ismer minden utcát mint a tenyerét, hátha tud valami tanácsot adni. Olyasmit, például, hogy melyik boltban ne vegyél tengeri herkentyűt, vagy melyik bárba ne ülj be kedd esténként.