Jellem
Mindig is makacs voltam, és a magam elé kitűzött célokat elértem. Már gyerekként is látták rajtam ezt. Szerettem volna egy macskát, de mivel nem kaptam, ezért amikor találtam egyet a kertünk végében, magányosan kóborolni, a pulóverem zsebébe rejtettem, és a szobámban, az ágy alatt tartottam. Mire észrevették, hogy egy macskát rejtegetek, már késő volt, megszerettem, és jött a téli rossz idő, így maradhatott.
Hasonlóan volt ez Jacksonnal is, szerelmes lettem az apjába, fiatalon, szinte kamasz fejjel. Egészen magával ragadott a gondolkodása, a humora és az, hogy fiatal kora ellenére milyen bölcsen vélekedik a dolgokról. Lehet, hogy azért gondoltam így, mert idegen, egzotikusan hangzó országból jött? Nem sokkal, talán öt vagy hat évvel lehetett nálam idősebb. Belé szerettem, és addig nem nyugodtam, míg el nem kezdtünk járni egymással. Elismerem, óvatlan voltam, és teherbe estem. Apám választás elé állított, vagy az abortusz, vagy fel is út, le is út a házából. Gondolkodás nélkül láttam neki a csomagolásnak.
Nem vagyok tökéletes, távolról sem, heves vagyok és néha szeleburdi. De kitartó, és az elmúlt három év megtanított arra, hogy a jég hátán is megéljek.
Kinézet
Fiatal vagyok még, és hiába is, hogy már anya vagyok, ezt nem tudom és nem is akarom elrejteni. Nagy, barna, őszintén csillogó szemeim vannak, és hosszú, selymes barna hajam. Anyámtól örököltem őket, jó néhány vonásommal együtt. Jackson eleven gyerkőc, ezért sokat mozgok vele is, így az alakommal sincs probléma.
Szeretek kényelmesen öltözni, gyakran viselek szűk farmert és inget, de nem ritka az sem, hogy szoknyát vagy valami más, alkalomhoz illő csinos ruhát vegyek fel. Igyekszem mindig megfelelően öltözni, de ez egy gézengúz kisfiú mellett nem mindig könnyű, valamivel általában összemaszatolja a ruháimat.

Anya azért nevezett el Summernek, mert szerinte olyan voltam az életében, mint a nap első sugarai egy harmatos nyári hajnalon. Apám is örült nekem, bár valószínűleg ő inkább fiút szeretett volna. A bátyám pedig? Nos, talán egy kisöcsinek ő is jobban örült volna.
A viszonylag gondtalan életnek is megvan a maga hátulütője: a lázadó kamaszkor. Mással is megesik az ilyesmi, hogy megy a saját feje után, és hibákat követ el. Velem sem volt másként, egészen addig, míg nem találkoztam valakivel, aki megmutatta, hogy mennyivel több van bennem, mint egy elkényeztetett kislányban.
Ez a srác rávett, hogy tanuljak jobban. Rávett, hogy ne csak úgy lógjak a levegőbe, hanem legyenek céljaim, és azt is megmutatta, hogy van fontosabb is, mint a bulik és a hasonló butaságok. Szerettem őt hallgatni, amikor a világ dolgairól beszélt, arról, hogy mennyi minden vesz körül minket amikről talán nem is tudunk. Mesélt egy helyről, mintha egy tündérmesét elevenített volna meg, mégis olyan hitelesen, átéléssel és szeretettel beszélt róla, hogy már majdnem elhittem neki, hogy létezhet egy ilyen békés, boldog ország valahol. Azt hiszem, Afrika szívében képzeltem el ezt a helyet, talán azért, mert az ő ősei is onnan származtak.
A családom örömmel vette, hogy sokkal nyugodtabb és ambiciózusabb lettem, azt viszont már jóval kevésbé díjazták, hogy a változás hátterében egy egyszerű, fiatal fekete férfi áll. Nem különösebben érdekelt a véleményük, amíg azzal lehettem, akit igazán szerettem. Talán csak egy valaki nem foglalkozott ezzel, és így akaratán kívül is, de támogatott engem. Tényleg boldog voltam, nagyjából két éven át. Ez alatt érettségiztem, és elkezdtem tanulni is, és őszintén egész jól ment ez a riporter - újságíró suli. Aztán persze a természet közbeszólt.
Késett. Már vagy két hete is, amikor átmentem a barátomhoz, hogy segítsen, hogy álljon mellettem amikor a szüleimmel beszélek a dologról. De a lakása üres volt, ő eltűnt, és még csak egy üzenetet se hagyott nekem. A barátai se tudtak róla semmit, mintha a föld nyelte volna el. Talán sejtette, hogy bajba kerültem, talán ő már tudta, amit én akkor még nem, és megszökött a felelősség elől.
A családom finoman szólva sem örült a nagy hírnek, hogy gyerekem lesz. Apám választás elé állított, én pedig a régi családom helyett gondolkodás nélkül Jacksont választottam. Nem mondom, hogy könnyű volt egyedül, és azt sem, hogy néha nem sírtam a nehézségek miatt. Pincérnő voltam sokáig egy éjjel-nappali étteremben, addig a lakótársam vigyázott a babára. Szuper volt vele lakni, hasonló jellem volt mint én, így gondolkodás nélkül rá mertem bízni a törpémet.
Úgy két hónapja viszont nagy változás állt be a kis Kakaóbabom és az én életemben. Jó ideje már egy mesekönyvön dolgoztam, a rajzokat is megcsináltam, kikapcsolódásként ezzel bíbelődtem. A lakótársnőm, akinek nemsokára esküvője lesz, elküldte több kiadónak is a tudtom nélkül. Alaposan meglepődtem, amikor egyszer csak csörgött a telefonom, amiben egy tárgyalásra invitáltak. Kiadják a meséket, az én fantáziám szüleményeit. Szinte még mindig hihetetlen az egész, még úgy is, hogy az előleget már megkaptam, és találtunk is egy új albérletet ahol végre Jacksonnak is lehet saját szobája, és egy csomó új játéka. Még egy szuper új óvodát is találtam neki, ahol nap közben gondos kezek közt lehet, míg én a könyv kiadásával, és az új kötet elkészítésével foglalkozom.
Hogy mit hoz a jövőnk? Fogalmam sincs, de talán mostantól minden rendben lesz velünk. Hiszen éppen azért jöttem New Yorkba, mert itt aztán annyi minden, annyi furcsaság történik mostanság, hogy simán elvegyülhetünk, új életet kezdhetünk. Talán ez az az új élet, és most kezdődik csak igazán.