Eltűnt. Nyoma veszett. Mintha nem létezett volna onnantól kezdve. Mintha meghalt volna. Persze, erről szó sincsen. Barton, eltűnt, mint a kámfor, se levelet, se pár szót nem hagyott maga után. Kezdhettem volna kétségbe esni, de nem így történt. Mikor az ember három rendszerhez is kötődik: SHIELD, HYDRA és a GRU, akkor aztán van akkora lefedettség a világon, hogy a nyomára bukkanjon az ember. De miért Japán? Miért mentél el, Clint? Ő volt a feladatom, hogy rajta keresztül jussak be a Bosszúállókhoz, hogy rajta keresztül bontsam a rendet, de ez nehezebben ment, mint gondoltam. Nem éppen összefüggő a csapat, Clint pedig pláne távol esett. De türelmes vagyok, pláne, hogy még a SHIELD is azzal bízott meg, maradjak rajta. Legalább úszok az információ tengerekbe. Nem panaszkodom, kimondottan jó sorom van, és tudom fejleszteni magam, már csak egy dologra várok, hogy Nataliával is találkozzam. Ideje lesz szépen lassan, ki fogom billenteni a címéből, úgyis, mintha már döntöttek volna a sorsa felőle - rebegte egy-két madaracska. Visszatérve a jelenbe... - Amelia! - ugrott be hozzám Jemma, ajkán rejtélyes mosollyal. Feltekintettem rá, majd kezére, hogy most éppen mit hozott nekem, azonban üres kézzel érkezett. - Mi lenne az? - tettem fel a kérdést, látva, hogy nem szólal meg. Ha megint a jelentést akarja számon kérni lerúgom a tetőről is. Tegnap jöttem meg, van még időm rá. - Csak meg akartam jegyezni, hogy bejött Barton - ezzel el is tűnt. Én pedig olyan voltam, akit megcsípett az áram. Visszatértél? Már azt hittem, hogy nekem kell Japánban levadásznom őt. Bár eléggé szar a helyzet, mióta egy csettintésre csak úgy a világnépesség megfeleződött, a SHIELDnek kimondottan sok dolga akadt, így beleértve engemet is, nem beszélve a HYDRAról és a GRUról. Komótosan felálltam, kimásztam a szobámból, pont láttam, ahogy Greta, az egyik titkárnő fülig érő mosollyal szaladt el, mint aki mindjárt elalél. Sóhajtottam magamban egyet, majd végig mentem a folyosón a hangzavar felé. Csodáltam, hogy ide is benézett, nem a Bosszúállók bázisán kellett megkeresnem. Ott volt, teljes valójában. Mintha mi sem történt volna... Csak röpke pár hétre megszűntél létezni, Barton! Grimaszba torzult az arcom. Összetekintve pedig szakadt bennem valami. Fogalmam sincs mi, amitől fanyar mosoly jelent meg az ajkaimon. - Végre megkerültél, Barton. Azt hittem, koporsót kell már rendelnem. Ösztönös volt a mozdulat és jól eső, hogy visszatért. Szem előtt van a saját küldetésem. Beállt a csönd, ahogy a csípős pofon hangja elszállt a térben. Mindenki csak rám nézett, aki a folyosón lézengett, mire vállat vontam. Szinte mindenki tudta, hogy nekem lett kiosztva, hogy Clinttel kezdjek valamit, mielőtt még annyira nyugdíjba akarna vonulni. Az én feladatom. Az enyém. A Fekete Özvegyé. És mindenkit elpusztítok, aki el akarja venni azt, ami az enyém. - Üdvözöllek! - vágtam egy nyájas, megnyerő mosolyt. Ezzel már fordulva is el akár...
