Carol alig lélegzik. Kezei egyként ökölbe szorítva, háta egyenes, neki feszül a hűvös -kissé talán törmelékes- peremnek. Körvonala eggyé válik rejtekével, mintha vonalzóval húzták volna centire pontosan. Az arcvonásai kifejezéstelenek. Csak a szeme izzik, elsírhatatlan haragtól és leírhatatlan vágytól fényesen, hogy berobbanhasson és pusztulást hozhasson az istenverte mutánsra, miközben figyeli az embereket, akiknek a kedvéért még csendben fedezékbe húzódik. Hiszen épp elég terrort szenvedtek el mostanában. Még egy öngyilkosmerénylő nem hiányzik senkinek sem. Főleg nem egy reptér kellős közepén. Mivel a kormányok úgy döntöttek nincs több hősködés, nos, szükség van olyan emberekre, akik magasról tesznek a törvényre. És akik elég erősek ahhoz, hogy erről bizonyosságot is tegyenek, ha eljön az idő... A vastag oszlop mögül persze már könnyedén sikerül megfigyelnie, miféle drámai és színpadias játékkal próbálkozik a nő. Danversnek egyelőre még csak ötlete sincs, mire lehet képes a nő. Arról kiabál, hogy elveszített mindenkit Thanos legutóbbi eljövetelekor. És, hogy nem képes tovább élni. Ami bizonyára mások számára érthető, Carolt mégsem hatja meg igazán. Hiszen őszintén szólva sosem volt túl érzelgős, másrészről százak életének kockáztatása azért az egy, legfeljebb elvesztett kettőért merőben ostobaság. Ha már úgy döntött véget ért a dal, akkor tegye azt olyan helyen, ahol sem gyermek, se felnőtt nem sérülhet mellette. Épp megindulna, amikor pontosan a szemközti oszlop mögött felfigyel a termetes pasasra. Nem is volna meglepő, hogy megbújva van maga is, csakhogy a fejében felvillanó emlékképek, miként a fémkarokkal küzd, árulkodóak számára. És a fizimiskája is ismerős, noha nem volt még szerencséje hozzá közelebbről. Egyértelműen mutáns maga is, legalábbis meggyőződése. - Óvatosan. - súgja a nő, de szinte csak tátogva, majd megpróbál egy egészen arasznyival közelebb húzódni a merénylő felé. Pillantása szigorú, ebből a fickó már sejtheti, hogy nem egy civil rendőrrel van dolga. Carol nem ismert hős, nem örvend népszerűségnek, ezért nem ismerheti fel őt a férfi, hacsak a korábbi gigaharcok során nem futottak össze. - Maradjon mögöttem... - int a pasasnak, hogy húzódjon a közelébe. Minél kisebb a távolság, annál könnyebben megbeszélhetik a tervet és Logan talán ismerheti is a nő képességét, hogy ahhoz mérten készüljenek fel annak lefegyverzésére.
A hozzászólást Carol Danvers összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. 01 Nov. 2018, 15:17-kor.
∆ Hozzászólások száma :
242
∆ Tartózkodási hely :
New York - Xavier Intézet
A poszt írója ∞Logan James Howlett
Elküldésének ideje ∞Csüt. 01 Nov. 2018, 00:30
Ugrás egy másik oldalra ∞
Carol & Logan
Amióta a Prof távol van a Birtokról, elég sablonosan telnek a napjaim. Hiányzik az „Öreg”, de Hank sem igazán beszédes mostanság. Belemerült megint valami, fene tudja milyen fejlesztésbe, amit jobb, ha nem is kérdezek meg, mi az. Inkább úgy döntöttem, hogy járok egyet. A Prof mondta már párszor, hogy keressek magamnak valami „rendes „időtöltést is a sok más mellett, de valahogy még nem találtam meg azt, amire gondolhatott. A Lurkók felügyeletét inkább Ciklonra bíznám, mint magamra, de én nem látok bele a fejébe a Professzornak, hogy tudjam, miért én vagyok a kiszemeltje erre a dologra. Az tény, hogy jól szórakoztat a harci oktatás, de nem vagyok egy Tanárnak való. Most inkább kiszellőztetném a fejem valahol. A kedvenc Kocsmám még zárva van, de most nem arra indulok. A motorom elég hangos és ismert, így az egyik kocsit viszem ki a garázsból. Scotty fiú egyik járgányára esett a „véletlen” választásom, bár sokat nem kellett gondolkoznom rajta. Jó ízlése van a kocsik terén, nemcsak a motorokén. Gyorsan bevágódtam az ülésre, mielőtt még valaki felfedezné, hogy pont ráérek. Semmi céllal vágtam neki a városnak, de a Repülőtér felé vezető lehajtónál szép kis tömeg kezdett torlódni. Az autópályáról lekanyarodó villogó rendőrautók konvojára viszont felfigyeltem. A Hírekben nem mondták még be mi történhetett, de amióta a Kormány szigorította a Hősökkel kapcsolatos Törvényeket, azóta minden, legalább a kétszeresére duzzad, ha egy „olyan”eset merül fel valamilyen szokatlan dolog kapcsán. Nem igazán tudom, mire jó ez az egész, de ahogy azokat a rendfenntartókat nézem a szélvédő mögül, egyre kíváncsibbá válok. Biztos valamelyik Nagykutya érkezik a magángépével, hogy látogatást tegyen a sok plecsnis közt. Amint közelebb érek a Reptérhez, már terelnek le minket és zárják a kivezető utat a Terminálnál. Más választás híján én is kanyarodom a parkoló felé, hogy ott várjam meg az útzár feloldását. Pár percig még a kocsiban várakozom, de aztán megérkeznek a TEK-esek, akik elég nagy csinnadrattával vonulnak fel az épületbe. Egy idő után megunom az ülést és úgy határozom, hogy megnézem, mi folyik itt. Ha egy őrült megint kiszabadult az Elme-Gyógy-ról, akkor egy jó darabig itt vesztegelhetek. De ha már így alakult, akkor nem a kocsiban ülve várom meg a végét. A Váróban a tömeg úgy morajlott, mintha egy méhkas lenne. Lassan a kijelzőkön megjelent a „késik” felarat, majd az indulási oldalon a „törölve” tábla fordul át a járatok kiírása mellett. A hangzavar egyre csak nőtt és egy nagyobb csődület alakult ki nem messze ahol álltam. Példának okáért most nem szereplőként vagyok itt, hanem nézelődőként, de ahogy a háttérben ácsorgok, egy nőre leszek figyelmes, aki valamit suttog felém. A fülem jó, de nem tudom hová rakni. Azt meg végképp nem értem, hogy miért kellene a háta mögé állnom. Látom, hogy elhatározással indul meg arra, ahol van most az a nő, aki robbantással fenyegeti az itt jelenlévőket, bár nem hinném, hogy a Biztonságiak nem tesznek semmit. A nő szemében villanó elszántságot látva, nem valószínű, hogy letenne szándékáról. Az meg még furcsább, hogy egy „átlagosnak” kinéző Hölgy viszont olyan magabiztossággal halad felé, hogy több mint furcsa. -Ahogy akarja. – bólintok a mondatára egy kurta válasszal, és figyelek tovább, mi történik. Nem akarok belekeveredni semmiféle balhéba, de azt tudomásul kell vennem, hogy nagyon sok itt a civil és ártatlan, akik veszélyben vannak. Ahogy meg látom, a Rend őrei nem léptek még a tettek mezejére. Talán tud valamit ez a nő, mert nem úgy néz ki, mint aki megijedne a saját árnyékától. De az jobban érdekel, hogy miért pont engem szúrt ki magának.Talán ismer?
Lágyan simul az oszlopnak. Első pillantásra a férfi neve nem ugrik be neki, hiszen nem is igazán ismeri a képességgel rendelkezőket - a Bosszúállók között is van olyan, akinek a nevét nem mondaná meg rögvest. Az arc, a testalkat és a rezzenéstelen ábrázat mégis belepasszírozza fantomképét a koponyájába, s megjelennek előtte képek arról a pillanatról, amikor látta ezt a férfit fémkarmokkal a kézfejéből kinőtt fegyvereivel küzdeni. Hogy látomás, vagy csak az elméje játszadozik vele, nem tudhatja. Túl sok emlékét vették el ahhoz, hogy biztos legyen benne, ebben, bármiben is. Mégis - amikor tekinteteik egymásba kapaszkodnak, a férfi íriszeiben megleli a válaszokat. És biztos lesz benne, hogy Ő az. Nincs kérdés arra vonatkozóan Carolban, hogy megpróbálja megakadályozni a merénylőt abban, amit tenni készül. Bár a külsősávban ácsorgóknak sikerül meg-meglógni, a reptér közepén nem ilyen szerencsések. Danvers pedig nem fogja tutujgatni a nő lelkét, ha kell - agyonveri. A szőke egy határozott kéréssel szólítja magához az ismerős, mégis ismeretlen pasast. Úgy tűnik hallgat rá, mert a közelébe kerül és innentől már ketten bújnak meg az oszlop mögött. Carol háttal simul annak, hogy így Logan és aközött préselődjön, de mégis szembe a férfival. Kissé meglepi a válasz, hogy a pasas ennyire könnyedén engedelmeskedik neki, nincs hozzá szokva olyan pasasokhoz, akik meghunyászkodnak egy nő kérése előtt, de azért titkon jól esik neki. - Láttam korábban magát. - suttog a férfi felé. - Az egyik alkalommal, amikor Thanos ellen küzdöttünk. Önnek vannak azok a... karmok. Igaz? - tekintete kérdő, próbál minél halkabban beszélni, hogy ne keltsenek feltűnést. Nem volna szerencsés, ha rájuk támadnának idő előtt, de az se, ha egy túsz lelkendezne értük. - Ismeri a nőt? Nekem úgy tűnik mutáns. - pillant ki a merénylőre egy másodperc erejére, majd visszahúzódik Logan mellé. - Ha elvonná a figyelmét, én a közelébe kerülhetnék. Ha jól értettem a szavait, robbantással fenyegetőzik. Képes vagyok azt a hőt elviselni. A közelébe férkőzök, megragadom és elrepülök vele. Odafenn már robbantgathat. - magyarázza a tervét, miközben le nem veszi szemeit a férfiről. Frusztrálja, hogy nem emlékszik a nevére, de valószínűleg az érzés kölcsönös, s ő is névtelenül tetszeleg a pasas fejében. - Képes rá? Elterelni a figyelmét... - búgja halkan, majd kissé türelmetlenül várja a választ. Az idő ugyanis sürgeti őket. A merénylő nő bármikor gondolhat egyet, akkor pedig nem sok civil életét mentették meg.
Most már biztos, hogy nem véletlenül szólított meg ez a nő engem. Ahogy beszédesebbé válik, már kezdem sejteni, hogy többet tud rólam, mint amit elárul, de a neve most sem ugrik be. Thanos pusztítása… a harc… az a nap, mikor az Ég is lángokban állt. Legszívesebben elfelejteném a sok halált és borzalmat, amit láttam. De valahogy mindig visszatérnek az emlékek. Minden borzalom. A nő szavait hallgatva egyre világosabb nekem, hogy tudja, ki vagyok. A karmok említése csak megerősít abban, hogy jól éreztem valamit felőle. Arról a napról még valami dereng… mintha Rogers Kapitány közelében láttam volna… De a neve nem jut most se eszembe… -Tényleg?- nézek rá rezzenéstelen arccal, állva a pillantását. Érzem, hogy igazat beszél, de a neve nem jut még mindig eszembe. Emlékszem, ahogy láttam meghalni a Kapitányt és nem tudtam segíteni neki…. aztán minden homályos.. nem találták meg a holttestét, ahogy többen is eltűntek azon a napon. A karmaim említésénél kicsit meglepődtem, de csak bólintottam. Nem igazán keltenék feltűnést a kieresztésükkel, ha nem indokolt. Ez persze attól is függ, ha az a robbantó nem tesz le szándékáról és az ártatlanok életéről van szó. -Nem ismerem azt a nőt. - válaszolok a kérdésére a merénylővel kapcsolatban, majd az elterelés jön szóba. -Mondhatjuk. - mondom ki végül, és egy vigyor suhan át az arcomon. Ha meg tudom oldani, hogy elvegyem a figyelmet és ne is hívjam magunkra a Hatóságokat, akkor improvizációt kell alkalmaznom. Bár mostanában elég sok őrült szaladgál a szabadba, és talán nem is lesz nehéz elérnem, hogy egy itt is „felbukkanjon”. - Megoldom. - bólintok ismét és kezd körvonalazódni bennem a rögtönzött kis terv, ami remélhetőleg elég lesz a nőnek, hogy kivigye innen és ne tudja itt bent élesíteni a bombát a másik. Ha megértette a válaszomból, hogy készen állok, akkor indulok is kivitelezni a kitalációmat. Nem lesz könnyű elérni, hogy ne keveredjek nagyon bele, de az életek védelméért meg kell próbálnom. A tömeg előny, és az, hogy mindenki ingerültebb. Ezt használnám ki most, egy „véletlennek” látszó kis szikra is tömegbunyót eredményezhet. Ha szerencsénk van, akkor egy pár pillanat adódik, hogy zűrzavar keletkezzen, ezzel a figyelem megosztódjon minden részről, és akkor lecsaphat rá a Szőke, ahogy mondta. Most viszont találnom kell egy potenciális alanyt, aki főszereplője lehet a kis műsorunknak. Ki is szemeltem egy tetovált Fickót, aki éppen egy ital automatát próbál lábbal egyengetni és dühös szitkozódással egybekötve levezetni a feszültségét. - Hé, Pajtás! – lépek mellé. - Van egy üzenetem neked. Látod azt a Férfit arra?- mutatok a tömegbe, de igazán konkrétan, senkire. A többit úgyis elintézi a véletlen és ez a fickó. - Ő üzeni, hogy nagyon tetszel neki. És szeretné elkérni a számodat. – próbáltam fapofával végigmondani a blöffömet, még a méregető nézését is állom, amint próbálja eldönteni rólam igazat mondok-e. Azt persze gondoltam, hogy nem a saját neme felé vonzódik, de egy ilyen ziccert nem tudtam kihagyni. A hetero-k ugranak, ha ferdének nézik őket és most a figyelemelterelés a cél, hogy megvédjük az ártatlanok életét. Ez a kis balhé, meg remélem, haladékul szolgál nekünk. Még mindig jobb, mintha villannának a karmaim. Az tényleg nagy gondot okozna nekünk, és most jobb, ha nem szítjuk a karhatalmat. Amúgy is megbélyegeztek minket közellenségnek.. vagy legalábbis majdnem annak tartanak. Ahogy megindul a Tetkós, már érzem, hogy hamarosan kitör a bunyó. Vagy legalábbis nincs kizárva. Azt, akit kinéz magának a Pasas, már előre sajnálom, de abban bízom, hogy nekünk egy kis előny, a Rendőröknek meg egy kis munka adódik. Közben a tekintetemmel a nőt keresem, remélem felkészült, ahogy mondta.
Ketten több esélyük van. Most bármilyen meggondolatlan mozdulat veszélyt jelenthet a küldetésükre nézve. Amennyiben lehetőségük nyílik rá - nem habozhatnak, de előtte szükség lesz egy kis figyelemelterelésre, hogy minél több civil juthasson biztonságba ez idő alatt, ők pedig minél előbb elkaphassák a nőt. - Tényleg. - bólint lágyan, majd kezét nyújtja puhán egy meleg mosollyal üdvözölve a karmos borzost. - Carol. - mutatkozik be ennyivel, hiszen vezetéknevekkel ráérnek az időt húzni később. Ha kezet fog vele, akkor lágyan megrázza azt, majd fordul is vissza a merénylőhöz. Ha nem fog vele kezet, csak suta mosollyal bólint, megértve azt is. A tervezés előre halad lassacskán, kialakul egyfajta lépcső-sorozat, hogyan oldhatják meg a szituációt. Hiába beszélnek a nőhöz diszpécsereken keresztül, s próbálják rávenni, hogy amit csinál ostobaság, ide egy-két gumibot kevés lesz. Tehát a mutánsnő nem az x-ek közül érkezett ide, hogy a képességét használva felrobbantsa a repteret, hanem valahonnan vidékről. Lényegében lényegtelen. Bólint a pasasnak, hogy menjen, csináljon egy kis balhét. Amint eltűnik Logan, Carol is megpróbál az emberfal mögött osonni, egyre közelebb jutni a mutánsnőhöz. Csupán válla fölött les hátra néha, hogy a fickó sikerrel járt-e, de pár perc és nem kell leselkednie, mert a hangzavar megmozgatja a tömeget. Danvers pedig kihasználva az értetlenséget felreppen a reptér gyomrában és meg sem áll, amíg meg nem ragadja a mutáns nőt annak karjánál fogva, s húzni, vonni kezdi magával fölfelé. Átszakítja a mennyezetet, ékes lyukat verve rá, hiába sikoltozik és fenyegetőzik az ostoba nő, Carol meg nem áll vele. - Gyerünk, robbantson csak, csinálja! Hátha akkor visszakapja a szeretteit, csinálja már! - üvölt rá fenn valahol a levegőben, a magasban, mire az már robbantaná is tenyereiből a képességét, csakhogy Danvers hőjével nem bír el, így még az csuklóját is képes megégetni a szőke. A nő fájdalmában felkiált. - Nem fogja visszahozni őket, s ha még több embert öl meg, csak még több családot szakít szét. Hát nem érti? - a nőben nincs könyörület iránta, de már lefelé száll vele. Az utolsó előtti pillanatban leüti a robbantgatós nőt, hogy aztán így adja át a hatóságoknak - s arra kéri őket, hogy vigyázzanak vele, próbálják meg altatás alatt tartani. S finoman azt is javasolja, hogy vigyék el a Xavier birtokra, hogy majd ott a Professzor foglalkozzon vele. Eltelik pár perc, mire megleli Logant a tömegben. Közvetlen előtte landol egy elégedett mosollyal az arcán. - Köszönöm, hogy segített. Jó kis felfordulást okozott. - mutat a lebilincselt verekedő kupacra, meg azok kék-lila foltjaikra. Tehát a nőt elkapták, ők pedig szabadon távozhatnak. A repteret üríteni kezdik. Bár Danverst meglepte, hogy a hatóságok nem köpködtek rá, amiért helyettük oldották meg, de nem számít, csak hogy ez a sok ember nem esett egy ostoba áldozatául. - Elviszik a nőt. Én azt javasoltam nekik, hogy vigyék el a Professzorhoz, hátha ő szót ért vele... - lágy vállrántás és egy mosoly. Véget ért a közös kalandjuk, hacsak nem akar mást a fickó, úgy búcsúzik tőle lassan.
A nő nevére még mindig nem emlékszem, de már láttam, abban biztos vagyok. Aztán ez a „rejtély” is megoldódni látszik, mikor a kezét nyújtja nekem. -Logan.- fogadom el a jobbját és bemutatkozom magam is. Ahogy a nevét mondja, már dereng valami. Jó helyen kapiskáltam, mert a Kapitány közelében láttam már, de csak most találkoztunk 500 méternél közelebbről. A rögtönzött kis elterelést kitalálva, remélem, hogy lesz idő eltávolítani a fenyegetőző nőt, mert nagyon sok a civil ártatlan a közelben. Amint „útjára indult” a kis cselvetésem alanya, már nem kellett sokat várni a fejleményekre. A tetkós Pasas nagy dúrral csapott oda annak a szerencsétlennek, akit kiszúrt magának a tömegből. Ha azt mondom, hogy laposra verte, akkor nem túlzok. Remélem, hogy azért két héten belül gyógyuló sérüléseket szenvedett max, de ahogy látom, nem biztos, hogy a becslésem helyes, viszont bevált. Ez is valami!- biccentettem meg a fejem kissé oldalra, de aztán látom, hogy Carol már a tetőn csapott lyukon keresztül viszi magával a „robbantóst”. Egy kis ideig nézek utánuk, ahogy a többi nézelődő is a száját tátja, de a hangok a másik sarokból ismét felerősödnek. A Yard lekapcsolta a verekedő Férfit és az „áldozatát” is, mert a végén lehet, hogy túl jól sikeredne a blöfföm, és több darabban lenne minden csontja annak a félnótásnak. Kicsit megrázom a fejem, de valahol jócskán benne volt a „kezem” ebbe a bunyóba. A Prof tuti, hogy nem dicsérne meg, de a cél szentesíti az eszközt és ezzel egyet is értene. Talán. Pár perc múlva ismét előkerül a szőke nő, és köszönetet mond nekem. Igazából sok mindent nem tettem, inkább csak löketet adtam a történéseknek. Az igazi részét az a melák pasas végezte, bár nem hinném, hogy nagyon ellenére lett ez az elintézési mód. Most egy kicsit csücsül majd a hűvösön, de 24 óra múlva úgyis szabadlábon lesz. Ismerem már az eljárások menetét. -Nincs mit. Megtettem, amit tudtam. - bólintottam felé, de nem hiszem, hogy ez ekkora nagy dolgot jelentett, de bejött, és ez a lényeg. -A Professzor lehet „imádni fogja”. – vigyorogtam végül el a gondolatra, hogy azt a bombával fenyegetőző nőt a kezelésébe veszi majd a Prof. Szerintem örülhet a merénylő, ha egy épkézláb emléke marad, de ez már az ő baja. Az ártatlanok életével játszók, nem érdemelnek sok irgalmat, ahogy ők sem tesznek különbséget senki közt. Talán inkább sajnálatot ébreszt bennem, de csak magának köszönheti, ami következik rá. - Ms. Denvers, ugye?- nézek vissza rá, mikor beugrik a teljes neve. – Rogers mellett láttam, ha jól emlékszem.... – veszem elő a szivaromat és a szám szélére teszem. -Éppen egy italért indultam, de örülnék, ha velem tartana. Koccinthatnánk a jó befejezésre. Persze, ha nincs más dolga. – hívom meg egy italra, ha nem tart tolakodónak. Meg aztán társaságban jobb inni, mint egyedül. De aztán lehet, hogy jobb dolga is akad, minthogy velem tartson. Egy próbát megér az invitálásom, legfeljebb nemet mond rá, ha nem akar jönni.
Amint lezajlik az előírt menete a dolgoknak, máris a férfi előtt landol, akit, hacsak látásból is, de legalább valamennyire ismer. És, aki nem utolsó sorban elindította azt a bizonyos lavinát, ami elvonta a nő figyelmét. Jó kezekbe kerül, ha a Professzorra bízzák, úgy véli, ha valaki, akkor majd ő fog tudni segíteni rajta. - Remélem nem akad ki túlságosan, jól tudom, hogy nem az erőszak híve. - von vállat könnyedén, arcára felfestve egy mindentudó mosolyt. Nem ismeri igazán Xaviert, de hallott róla és egy-egy alkalommal találkoztak is, hacsak futólag is, de találkoztak. Ezért van róla tudomása, hogy miféle ember lehet. Meg aztán befogadott olyan sok mutánst magához, rossz ember nem lehet. - Danvers. - javítja ki egy fültől fülig érő mosollyal, aprót bólintva hozzá. Közben rendezi az öltözékét, kissé meggyűrte az akció az imént. - Remek a memóriája, mellettük harcoltam a legutóbbi háborúban.... -amikor vesztettünk - ezt inkább csak magában teszi hozzá, mosolya karcsúsodik, ahogy eszébe jut, hogy hányakat eltiport Thanos ismét, s hogy mennyien oda lettek Death csettintését követően. Érthető, hogy a nő az imént belebolondult, de nem ez a módja a túlélésnek. Ha lehet ennek egyáltalán módja... - Nincsen dolgom. Ezer örömmel magával tartok. - bólint lágyan és kedvesen, hogy aztán a kijárat felé induljon Logan mellett. Tekintete ide-oda vándorol az embertömegen, a villogó szirénákon, a rendőrökön, a mentő autókon. - Hogy viselik az iskolában a történteket? - nem biztos, hogy szabad és illő ilyet kérdeznie, de megteszi. Elvégre kíváncsi rá, hogyan birkóznak meg Loganék Thanosék mészárlásával, s hogy, hogy vannak a gyerekek. - Nem hoztam magammal járművet, hát maga? - érdeklődik kíváncsi mosollyal a férfit fürkészve. A repteret le fogják zárni a történtek miatt, így biztos, hogy máshol kell megszerezniük azt a bizonyos italt, de Danvers nem arról híres, hogy bármi problémába ütközzön, ha kell, maga emeli a magasba a karmos pasast, aztán elrepülnek...
Ahogy körbenézek a tömegen, már csak egy vállrándítással nyugtázom, hogy kezd csendesedni a bámészkodó gyülekezet. A nő is visszatér, és látom rajta, hogy elégedett. -A Prof? Igaz! Imádja a reménytelen eseteket!- vigyorodom el a mondatán, és a szemem elé villan az arca, ahogy magyarázni szokott a „békés szándék”-ról. -Ó! Bocs. Nem vagyok jó a nevekkel…- bólintok a véletlen botlásom miatt. Igazából tényleg nem vagyok egy névmemóriás, de az arcokat megjegyzem. Főleg, ha már találkoztunk. - Remek! Akkor mehetünk!- bólintok felé, majd kifelé indulok a kijárathoz. A nő mellettem jön, és kérdez is valamit, de nem akarnék nagyon felelni. Nem azért, mert nem tudom a választ, hanem mert nagyon fájdalmas dolgokat tépne fel a Thanos-i ügy. Sok gyerek veszett oda, és nem tudtam segíteni rajtuk…. Nekem ez elég nagy fájdalom…. -Khhmm… - köszörülöm meg a torkom, hogy válaszolni tudjak, de csak kurtára sikeredik a mondatom. - Nehezen viselik… de az idő talán gyógyír lesz nekik is…- mondom ki végül, de ennél többet nem szeretnék mondani az Iskolai dolgokról. Ms. Danvers is tudja jól, hogy nagy árat fizettünk a gonosz pribékjeinek, de remélem, hogy eztán jobban tudunk felkészülni, ha megint lecsapnak ránk. Talán, még egy napon visszavághatunk mindenért. -Semmi gond! Kocsival jöttem. - legyintek egy laza kézmozdulattal, egy széles vigyor társaságában, mert eszembe jutott, hogy Scotty mennyire fog repdesni, hogy tankolhatja ezt is újra. Már szebb a napom! A parkolóban odavezetem a nőt az autóhoz és kinyitom neki az ajtót, hogy beszállhasson. Lehet, hogy Carol meglepődik ezen a mozdulatomon, de alapvetően én még a régmúlt illemszabályai között nevelkedtem, bár mostanság kiveszni látszik ez a fajta udvarias gesztus, de én még követem, ha tehetem. Aztán meg nem vagyok vadállati ösztönlény, hanem Farkas, és akinek meg nem tetszik, az bekaphatja. Egyébként se szoktam nagyon engedélyeket kérni, amit teszek. Bár az illem az más. Nekem is vannak elveim. Most viszont egy pöpec járgányt vezetek Scott jóvoltából, és eszem ágában sincs lemondani róla. Jó ízlése van ennek a bájgúnárnak, azt meg kell hagyni! Ha Carol beült az ülésre, akkor én is elfoglalom a helyem a volán mögött. -Akkor, irány az a Bár! Ránk fér egy pohárkával ezek után! Mozgalmas volt ez a délelőtt, majd a Prof helyett is iszunk. – nézek a nőre, majd elfordítom a kulcsot. A motor szép búgással felmordul, aztán kanyarodunk is ki a város felé, hogy az ígért italt megigyuk, ha nem gondolta még meg magát, Ms. Danvers.
| 
