Orvosi konferencia

Van valami furcsa az orvosokban. Eddie ezt gyerekkora óta megfigyelte, és az érzés még azóta sem tűnt a semmibe, noha minden megváltozott már körülötte. No meg, mostmár orvosra sincs igazán szükségük, így távolságtartó viszolygása nem okoz semmi kellemetlenséget. Kivéve, ha egy fél épületnyi hússzabóval vannak egy épületben.
Ugyan Eddie, ne aggódj már...mit tudnának ezek tenni velünk? Már nem az a ványadt kölyök vagy, már csak a hecc kedvéért is lebonthatnánk ezt az egészet, és nemigen tehetnének semmit ellene. Te meg még mindig arra gondolsz, milyen érzés volt a fertőtlenítő hidege a tűszúrás előtt. Ne nevettess már...
A fejükben duruzsoló, gúnyos él csillapítja ezt az egészet, és inkább a környezetükre koncentrálnak. Kissé rendbetették magukat, hogy ne lógjanak ki túlságosan, de egy alapos zuhany, egy öltöny és egy szó-szó borotválkozás erre nem teljesen elég. Még mindig úgy érzik, hogy szinte világítanak a társaságban, és idegességük fokozódik. Egyébként sem az ilyen modoros társalgásokhoz vannak szokva, mint amik itt folynak. De régebben még, megesett, hogy hasonló helyen kellett információkat gyűjteni egy-egy munkához, ami most legalább részben hasznossá válik.
Ugyan már, tudod, miért jöttünk. Kíváncsiak vagyunk arra a nyamvadt kutatási anyagra, és a haszonhoz szenvedésen át vezet az út. Hát csak vigyorogj ezekre a hentesekre, de ne úgy, mintha meg akarnád enni őket...így, jó is lesz. Igyál egy kis pezsgőt, és nézelődj. Szívd magadba az infókat, ebben jó voltál régebben is.
Bólint egy laposat, mintegy magának, na meg "társaságának", és egy kínált pohár pezygőt elvéve, kissé esetlenül továbblép a teremben, bele-belehallgatva a beszélgetésekbe, hamisan nevetve a valószínűleg már milliószor előadott történeteken, nézve az arcokat, várva valami elcsíphető, nekik megfelelő beszélgetésre. Hisz az egész esemény a kutatás miatt jött össze, csak szóbakerül valami, amire kíváncsiak, esetleg megtudják azt is, hol tárolják a kutatás eddigi eredményeit és anyagait, mely a külső hatásra történt mutációkkal foglalkozik.

Edward & Caroline

Már megint késésbe vagyok… Szinte látom a zsúfolt parkolóhelyeket a szemem előtt, ahogy kanyarodok az Épület udvarára az autómmal. Különösebben már nem is figyelek a kapu mellett álló Őrre, aki csak egy laza mozdulattal néz végig rajtam és a belépőkártyámon.
-Menjen… Már tart a Fogadás. - lép kissé oldalra, hogy utat engedjen nekem.
- Köszönöm.- adok gyors választ felé, majd leállok egy szabad helyre és igyekszem felfelé. A ruhámat most sem arra "terveztem", hogy futni is tudjak, de már hozzászokhattam volna az örökös rohanásaimhoz. A Terembe lépve úgy érzem, mintha mindenki rám figyelne. Legszívesebben elbújnék valami asztal alá, hogy ne is lássák rajtam a zavaromat. Hihetetlen azért, hogy mindig történik valami olyan helyzet, amiben „főszereplő” lehetek a nagy nyilvánosság előtt. Pedig eszem ágában sincs feltűnést kelteni, de lehet, hogy most már erről megint lekéstem. Igyekszem visszanyerni arcszínem, de ez csak ábránd részemről, hogy csendesen meghúzódjam a tömegben. Egy halovány mosollyal nézek körbe, majd egy pohár pezsgőt veszek el az egyik asztalról. Mintha ez az ital, kis bátorságot adna. Ami persze nem igaz, de legalább elterelem a gondolataimat. Körülöttem sok ismerős arcot látok, bár nem nagyon szeretek beszédbe elegyedni az ”Elitnek” számító Társaság tagjaival. Volt egy pár félreérthető megjegyzésük a fiatal koromra és a külsőmre, amit persze nem mellékesen jegyeztek meg. Így, az első találkozó sem volt nagy élményem. Ez már a negyedik, de még mindig sok Sznob és beképzelt egyén látogatja a Rendezvényt. Talán azt is megkérdezhetném magamtól, hogy mit is keresek akkor itt, ha ennyire irritálóak a Kamaratagok? Erre a kérdésre talán csak egy válaszom van, hogy kíváncsi vagyok az újdonságokra és a legérdekesebb kutatási eredményekre. S hol lehetne erről a legjobban tájékozódni? Hát …. egy ilyen Találkozón. Szinte minden eredmény és kísérlet szóba kerül, ami a kiadott publikációkban nem hiszem, hogy szerepel. Amíg nem kezdődik el a Beszédek áradata, addig szép csendesen iszogatom az italom és hallgatom a sok sületlen beszédet, de azért akad közte érdekesnek is mondható. Sok új arcot látok, de Inkább csak elvegyülök, várva a felszólalókat, akik miatt, ma este idejöttem.

zene | megjegyzésed

⁂

Noha nem orvos, és nem is igazán konyít a témához, annyira nem feltűnő a dolog. Ha valamit, legalább a tettetést és szélhámosságot kénytelen volt riporterként elsajátítani, ami most hasznukra van. Bele-bele hallgat a beszélgetésekbe, de egyelőre nem sok érdemlegeset hall. Mint holmi madárricsaj, mindenki a saját eredményeivel kérkedik, és a másikét ékesszólóan sorolja be a saját kutatása-szakterülete mögé. Nem is érti, hogy nem fajul ez vagy verekedésbe, vagy unalomba, és egyáltalán, miért is jó ez a folyamatos szóbeli lavírozás. Hiába, ők más terepen élnek, ahol tettek a mérvadóak inkább, nem a szavak cifrázása. Pedig régebben még az jelentette a megélhetést. Most pedig...mikor mi akad, többnyire valaki kifosztása egy félreeső helyen, miegymás. Látnak egy-két érdekesebb arcot és személyt, akiket egy ideig követnek, de mikor rájönnek, hogy semmi számukra hasznos nem hangzik el, tovább is állnak. A legújabb kiszemelt erre az a fiatal nő, aki az imént érkezett. Érezni benne egyfajta ideges vibrálást, mely bennük is megvan a felszín alatt. A nyomába szegődnek hát, amint köszöngetni kezd, és megmerül a sekély társalgások mocsarában az új jövevény is.
A kislány idegesebbnek tűnik, mint egy hosszú farkú macska, egy hintaszékekkel teli szobában. Biztos megvan erre az oka, a többiek a saját nagy mellényüktől olyan nyugodtak, hogy majd elalszanak, pezsgővel a szájukban. Talán megéri megtudni, miért is ez a feszengés, nemde, Eddie? Menj csak utána kicsit, ha semmi nem történik, legfeljebb megszólítjuk valahogy.

Edward & Caroline

Ez a Konferencia se másmilyen, mint az előző, ahogy nézem. Pár érdekesebb beszélgetésfoszlányokat azért elcsípek, ami talán érdekelhetne, de úgy vagyok vele, hogy nem csatlakozom a „magasröptű” s öndicsérő „Orvostárs” társaságához. Az viszont a fülemet eléri, hogy valami nem várt áttörést ért el valamilyen kísérlete során, amit most szeretne ismertetni a Hallgatóságnak. A pohárral a kezemben kicsit közelebb megyek hozzájuk, de ügyelek rá, hogy „csak” nézelődőnek lássanak, nem pedig beszélgetőpartnernek. Érdekesnek hangzik a „szimbióták és élősködők hatása a gazdatestre” szóló kutatása említése, de talán többet is hallhatok erről a témáról. Még nem kerültem közelebbi kapcsolatba ilyen esettel, de a kíváncsiságom elég fejlett, hogy elengedjem a fülem mellett a hallottakat.
Eddig olyannal már találkoztam, hogy a testben kifejlődött egy Parazita, ami egy sérülés folytán került a Páciens szervezetébe, bár sok esetről nem hallottam azon a pár regisztráltan kívül. De nem is tartom egyedi esetnek, ha jobban belegondolok. Számos kutatásról olvastam a betegségekről és azok kiváltó okairól, de ma este sokkal érdekesebbeket hallok, mint amire számítottam. Igazából konkrét eset miatt jöttem ide, hogy halljak valamit, de úgy látszik, hogy még várat magára, hogy megtudjak többet is róla. Szép csendben iszogatom a pezsgőmet és várakozom. Aztán, hogy ne is legyen az este teljesen zökkenőmentes, ahogy persze indult is, valaki meglökött és a pohár maradék tartalma rám ömlött. Majdnem kiszaladt a számon egy meglepett mondat, de már éppen elég volt a megérkezésemkor a „figyelem”, ami kísérte a belépésemet. A Férfi elnézést kért, miután megérezte, hogy valakinek nekiütközött, de látszott rajta, hogy nem szándékos volt. Legalábbis remélem, hogy nem készakarva lökött volna meg, csak azért, mert közel álltam hozzá.
-Semmi baj, uram. Előfordul. – mondtam neki, majd egy mosdót keresve elindultam a legközelebbi ajtó felé. Ahogy elhaladtam az emelvény előtt, egy mondatra lettem figyelmes.
-….. Itt vannak a Laborban a feljegyzések és az eredményeket igazoló dokumentumok. Higgye el Igazgató úr, hogy a kutatások teljesen szabályosan folytak. Önkénteseken végzett kutatások pedig nem minősülnek érvénytelennek. Higgye el… Valaki szabotálni akarja a kutatásaim… - Hallgattam volna tovább, de a szóban forgó személyek odébb álltak és most már halkabbra vették a hangjukat, hogy ne figyeljen rájuk avatatlan „fül”.
Ez elég bizarr és érdekes, ahhoz képest, hogy tudtommal is tiltott az embereken végzett kísérletezés. De ha ez igaz, amit mondott az a Férfi, akkor lehet még érdekesebb lesz ez az este. De most egy mosdót kellene találnom, hogy rendbe szedjem a ruhám. Viszont a gondolataim most ezen járnak, aminek az imént akaratlanul is fültanúja voltam. Mi lehet az a dolog, amit ennyire titokban akarnak tartani, vagy éppen nyilvánosságra hozni? Csak nem egy mutációt fedezett fel? Vagy bármi olyasmit, amit inkább elhallgatnának a Köztudat előtt? Ahogy ezeken jártak a gondolataim, észre sem venném, ha valaki „szemmel tartana”, vagy legalábbis figyelheti a lépteim.

zene | megjegyzésed

⁂

Érdekes susmorgásokat hallanak olykor, bár hiába élesebb a hallásuk, azért megnehezíti a dolgot az alapzaj, a sok más hang, a poharak csörrenése. Az épp követett fiatal nő hamarosan távolodik a tömeg javától, és úgy döntenek, rááldoznak egy kis időt, hogy megtudják, hová is megy. A poharas-leöntéses incidensből gondolva csak annak nyomát igyekszik eltöntetni, de ez az egész épp úgy jó ok is lehet egy feltűnés nélküli távozásra más célokkal. Még legalább néhány órán át úgyis veregetni fogja a társaság egymás vállát, így a gyanú követése nem tűnik helytelennek.
Maguk sem tudják, mennyire érdemes az idejükre ez az egész, de baljós sejtelmeket szül, ha olyasmiben vájkálnak, ami számukra kényes témakör.
Na ja...nemigen hiányzik, hogy valamire rájöjjenek, ami a számunkra hátrányos lehet, hiányzik a francnak egy lehetséges kés, amit a hátába döfhetnek, ha kitudódik az ittlétünk. De ideje lenne találnunk valami értelmeset, már igencsak azon forognak a gondolatok, milyen szépen mutatna némi öntelt orvosi bennsőség a falakra kenve.
A már kiürült poharat lépés közben leteszik egy elhaladó pincér tálcájára, talpa alig koppan, máris jóval arrébb járnak. Szemük a kiszemelt alakon nyugszik, miközben a vendégek között lavírozva áttörnek maguk is. Hirtelen gondolattól vezérelve, mely nem is tudni, melyikük sugallata, könnyedén utolérik az ünneplőben kissé nehezebben mozgó nőt, és egy torokköszörülés után előhúzzák az öltöny első zsebéből eddig illem szerint összehajtott zsebkendőt. A korábban csak flancos nyúgnek tartott kiegészítő most jó lesz valamire.
- Úgy látom érte egy kis baleset, felajánlanám a segítségem, hogy mentsük ami menthető. Már ha nem veszi tolakodásnak.
A szavak könnyedén siklanak a nyelvére, tényleg sokat ér a korábbi tapasztalatok összessége, melyet az emberekkel és szavakkal szerzett munka oltott belé.

Edward & Caroline

Elég nehezen tudtam kikerülni a tömeget, hogy a folyosó felé vegyem az irányomat egy mosdót keresve. A ruhámat nézve, elég szép folt kerekedett ki rajta, de még mindig jobb, mintha vörösbort ittam volna. Már lassan úgy kell készülnöm bárhová, hogy egy váltás ruha minimum a csomagtartómba legyen. Ez a gondolat kissé el tudta terelni a rosszkedvemet miatta, de a csipkén minden meglátszik. Sietősebbre vettem a lépteim, de a zsúfoltság miatt nehezen tudtam utat keresni a kijárat felé. Szinte biztos voltam abban, hogy ez az este tartogat meglepetéseket, bár pontosan nem erre gondoltam. Amint majdnem már az ajtónál jártam, egy hang állított meg. Hirtelen nem is tudtam mit feleljek a szavaira, de meglepett, hogy felém nyújtja a zsebkendőjét. Zavarba hozott egy pillanatra, mikor a „balesetemet” említette, de nem is gondoltam, hogy ennyire feltűnően látszik a folt.
Kis gondolkodás után elfogadtam a felém nyújtott vasalt anyagdarabot.
-Nagyon kedves! Köszönöm. - feleltem a Férfinek, majd elvettem a felajánlott darabot a kezéből. Ezen az estén lám, vannak Személyek, akik nemcsak az egekig magasztaló süket szövegekkel zsibbasztják a hallgatóságot, hanem emberibben is tudnak viselkedni.
Ahogy próbálom felitatni a pezsgőt a ruhámról, nem állom meg, hogy az úriembert jobban megnézzem pár diszkrétebb pillantással. Nem láttam még ezelőtt a Konferencián. Átlagban az arcmemóriám elég jó, a nevekkel nem mindig vagyok teljes képben, de mivel nem ismerhetek mindenkit, lehet, hogy távolabbi helyről érkezhetett, vagy esetleg egy kisvárosból valamelyik államból.
-Dr. Shione vagyok.- nyújtom felé a kezem - kis hezitálás után- hogy bemutatkozzam neki, bár remélem, nem annak veszi, hogy ismerkedni akarok. Illendőnek tartom, hogy legalább a nevemet tudja, ha már ilyen segítőkész volt egy idegennel szemben. De a kínosnak mondható pillanatom után inkább nem tetézném párral. Felkeltette a kíváncsiságomat a személye abból kifolyólag, hogy ki lehet. Talán valami Orvostárs, vagy esetleg Kutató? Lehet, hogy meg is van a véleménye rólam, hogy ilyen kétbalkezes vagyok. De ebbe nem akarnék belemenni.
- Önben kit tisztelhetek, uram?- nézek rá, egy kedves mosollyal- Legalább árulja el, hogy kinek köszönhetem meg a kedves segítséget?- nézek rá, majd várom, mit felel. Nem mondom, elég zavarba hozott, de igyekszem nem mutatni előtte. Már rég azt hittem, hogy kihalt ez a figyelmes gesztus a mai Férfiakból, de lám akad még, aki úriemberként tud viselkedni egy „bajbajutott” Hölggyel.
- Bocsásson meg… Éppen egy mosdót indultam keresni, hogy rendbe szedjem magam. Esetleg nem tudja, merre találok egyet? – nézek rá kérdőn, de ahogy ezt a mondatot kiejtem a számon, legszívesebben homlokon csapnám magam. Valószínűleg engem tarthat ezen az összejövetelen a legbénább Vendégnek, de minek is szépítsem ezt az estét. Eddig nem alakult valami fényesen. Azt leszámítva, hogy az a két férfi, amit mondott, - én meg véletlen hallottam a párbeszédük egy apró részletét - ami még most is a gondolataimban motoszkál. Remélem, hogy hamar vissza is érhetek, még a felszólalások előtt. Nem szeretnék lemaradni az eredmények bejelentéséről. Talán még ez az este tartogat meglepetéseket. Csak tudnám, miért szabotálna valaki egy kísérletet...

zene | megjegyzésed

⁂

A közeledési kísérlet sikeres, legalábbis egy zsebkendő árán sikeredik a szóba elegyedés, és a pozitív első benyomás tétele, melyek információszerzésnél mind meghatározóak lehetnek. Arcukra könnyed álarcszerű mosolyt feszítenek, újságírónál jobban csak politikus tudja ezt az álarcot könnyedebben fel és levetni, akár ahogy a gyík vedli le a régi bőrt. Bólintanak lassan, megfontoltan a köszönetre, és a többi elhangzó dologra nyugtázásul.
- Ugyan, nem tesz semmit. A nevem Edward, egyszerű kutató, ritka és hasznos, akár egy kísérleti egér. És higgyen nekem, én sem vagyok itt nagyobb kedvvel, mint ön. Már ha nem csal a látszat, de hát, a társasági kötelességek néha keresztjükre feszítenek mindannyiunkat. Mosdó...ha jól emlékszem, kinn a folyosón jobbra a második ajtó lesz, amit keres.
Memóriájukkal szerencsére nincs gond, befelé jövet megjegyezték mellékesen, melyik ajtón milyen piktogram szerepel, így ezt visszaidézve a helyen való rutinosság látszatát keltik.
- Egyébként maga a téma, ami miatt a konferencia összejött, még érdekes is lenne. Csak némelyik résztvevő olyan hangosan döngeti a mellét az eredményeire, hogy nem hallani tőle a többieket. Na meg, amennyire tudom, maguk az eredmények is még eléggé vitatottak-ellentmondásosak néhol, még ha előrelépést is hoztak a témában. Ön mit gondol erről? Úgy hallottam, a dolog oroszlánrészét itt végezték el, és gyűjtötték össze az eredményeket.
Ideje lesz megtudniuk is valami érdemlegeset, ha már eddig a hallgatózás során nem sok szerencse kísérte őket. Nem tudják, csak sejtik, hogy talán kíváncsiságukkal jó ajtón kopogtatnak. Eleve jó lenne átnézniük az eredményeket, megtudni, mennyi előrelépés a valós a kísérletek során, aztán az egészet eltüntetni a süllyesztőben. Remélhetőleg akad egy névsor is, a kulcsemberek neveivel, akik onnantól szép lassan majd eltünedeznek, amint elvarrja a szálakat.

Edward & Caroline

-Nagyon örvendek, Edward! Szólítson engem is keresztnevemen, Kérem. Caroline vagyok, vagy Car, ha úgy jobban tetszik Önnek. – mondom neki egy mosollyal.
Teljesen megértem a Férfit. Ezeken a Konferenciákon átlagosan több olyan Személy van, akik színesebben adják elő a munkásságukat, mint ami a valóság. Én szerencsére nem vagyok egy rivaldafényhez szokott ember. Sok Fogadásra járok, de többségében „átlag” emberek. Össze sem hasonlítható a két Társaság.
Bár most érdekes dolognak voltam fültanúja, de remélem, hogy többet is elárulnak a kutatásaikról.
- Úgy hallottam, hogy az itteni Laboratóriumban érték el az eredményeket, de biztosan ez is említésre kerül. Én nem vagyok Tudós, de érdekel minden, ami a Páciensek gyógymódjaival vagy esetlegesen egy mutációval áll kapcsolatban. Sok mindent nem tudok hozzátenni ehhez a témához, de meg vagyok győződve róla, hogy vannak olyanok, akiknek egy szimbióta vagy egy különleges módszer segítene,- vagy legalábbis javítana -az Életén. Szerintem sok lehetőséget rejt ez a kutatási ág, de még nem sokat tudok róla. Ma este remélem, hogy nem csak hangzatos szónoklatot hallhatunk, hanem tényeket is közölnek, amiket alátámasztanak. De olyat is hallottam véletlenül, hogy valaki szabotálna is egy ilyen kutatást, csak azért, hogy ne kerüljön napvilágra. Ha belegondolok, akkor nem értem miért tenne bárki ilyet. Vagy talán ez is egy „reklámfogás”, hogy hírverést kapjanak róla? Nem értem. De az is lehetséges, hogy nem szeretné valaki, ha kitudódnának ezek az eredmények, mert akkor pánikot is kelthetne a dolog. Bár azt nem hinném, hogy ebben a rohamosan fejlődő „kutatási ágban” nem rejlenének titokzatosságok. Kíváncsi lennék, hogy mi is ez valójában. – nézek a Férfire, majd nem is tudom, mit gondoljak arról a beszélgetésfoszlányról, amit a két fülemmel hallottam nemrég.
- De bocsásson meg, ha sokat beszélek. – nevetem el magam, miután végigmondtam a gondolataimat Edwardnak. – Ez amolyan „szakmai ártalom”…
- Bizonyára Ön sokkal tájékozottabb ebben a szakágban. Én csak egy apró kis porszem vagyok a Tudományágban, mert inkább a „hagyományos” orvoslásban van tapasztalatom. De kíváncsian várom a hozzászólalásokat. - néztem ismét a Férfire, és úgy belemerültem a beszédbe, hogy még azt is elfelejtettem, hogy hová indultam. Egyre jobban érdekel, hogy ki és miért akarná elhallgatni azt a dokumentumot. Talán van valami oka rá? Jó lenne kideríteni mi olyan „értékes” számára, hogy a végsőkig elmenne, csak azért, hogy titokban maradjon.
- Ha esetleg nincs még ülésrendje, és van kedve hozzá, akkor csatlakozna az asztalomhoz, Edward? Talán, hamarosan többet megtudhatunk erről az érdekesnek hangzó eredményről. - mosolygok ismét rá, és ha nincs ellenvetése, akkor megmutatom az asztalomat neki. Legalább viszonozni tudnám a kedves segítségét és meghívni egy italra, ha elfogadja. Ha már a zsebkendőjét felajánlotta nekem, vagyis a ruhámnak.

zene | megjegyzésed

⁂

Maga az egész "kellemes" társalgás elüt attól is, amihez szoktak, és attól is némileg, amire az estélyre eljőve alap és eleve számítottak. Bár sok konkrét tervük nem volt arra néázvést, mit is fognak tenni, ha a hamis név oltalma nem lesz elég, hogy beengedjék őket. Ám ezzel nem volt gond, és itt vannak, noha maguk sem tudják, pontosan mit is kezdjenek. Ám ez soha nem feszélyezte őket, sem előtte, sem pedig most. Teszik, amerre és ahogyan az események sodorják magukkal megosztott elméjüket, és a világ játszóterén lendülnek újra és újra tovább minden felmerülő dolgon át.
Bólogatnak rezzenetlen mindeközben az elhangzó szavakkal való egyetértés jeléül, bár gondolataik messze járnak, a megannyi lehetséges "mi lett volna ha..." földjén, mely bár mindenkiben meglévő "hely", keveseknél ilyen erőszakfoszlányokkal tarkított, mint náluk. Megérte a szóbaállás új személlyel, mivel már most is többet tudnak meg, mint az eddig ihallgatózás ideje alatt összesen. Persze úgy kell tenni, mintha mindennel tisztában lettek volna ami elhangzik, és számukra ez az egész a mindennapok unalomba szürkülő része lenne csupán.
- Ugyan, a világért se szabadkozzon. Mondják-mondták már, hogy jó hallgatóság vagyok. És hm, hogy valaki szabotálná az egész projektet? Na igen, a biztonság sosem árt, de magam nem hiszem, hogy ez bárkinek érdekében állna. Persze, akadhatnak új kutatások és irányok, melyeknek ez szolgál majd alapul, de emiatt még nem gondolnám, hogy bárki vebnné ilyesmire az erejét. És ne becsüljön túl, én csak a "tedd ide-hozd oda" szakemberek táborát gyarapítom, és élvezem, mikor lehull némi morzsa a "nagyok" asztaláról, mint ez az ittlét is. Jó...ez most nem túl élvezetes, de jobbára valami kellemesebb elfoglaltságot jelent ez.
Persze, szívesen odaülök, ahová ön. Na és mondja csak, mit gondol, mitől és mire lehet hasznos és áttörő ez a kísérletsorozat? Egyesek hadügyet is emlegettek, de mint olyan, ez lehet, hogy megint csak pletyka.

Edward & Caroline

Nem gondoltam volna, hogy ez az este nem lesz olyan unalmas, mint az eddigi Konferenciák. Többnyire inkább csak a kutatások eredményeit vártam, de most bennem is felmerült, hogy tényleg mi az, ami rávenne valakit a szabotálásra. Ha az eddigi publikációkra gondolok, amiket olvastam, akkor nem csodálkoznék, ha a Hadsereg is felfigyelne ezekre a feljegyzésekre. A családom számos tagja katona, bár én nem vagyok belemélyedve abba a hivatásba. Inkább a Bátyám az, aki tudna valamit erről mondani, de soha nem kérdeztem tőle ilyesmikről. Tudom, hogy titkos akciókon vesz rész valahol egy Támaszponton, de jobb, ha nem is kérdezősködöm felőle. Vannak dolgok, amit jobb, ha nem firtatok. Annak örülök, hogy ha néha összesodor minket az Élet és láthatom.
Most viszont a kíváncsiságom sokkal közelebbi dologra összpontosul. Örülök, hogy Edward elfogadta az asztalomhoz a meghívásomat. Remélem, hogy valamivel viszonozni tudom a segítőkészségét irányomban. Elég bután érzem magam a történtekért, de talán ha végre elkezdődik az eredmények ismertetése, akkor egy csomó felmerülő kérdésre is választ kaphatunk.
Miután megmutattam az asztalom és a Férfi is velem tartott, akkor helyet foglalok.
- Köszönöm, hogy elfogadta a meghívásomat és csatlakozik asztalomhoz. Milyen italt hozathatok Önnek?- nézek rá kedvesen és remélem nem gondolta meg magát. Ha megkapom a választ rá, akkor intézkedem, hogy idehozzák az asztalunkhoz a kért italát. Én nem szoktam alkoholt fogyasztani, mikor kocsival vagyok, de egy gyümölcslevet én is kérek. Az érkezésemkor kortyolt pezsgő, meg nem mondható mennyiségnek.
A kérdésére, ami az áttörésre utalt, egy pillanatra elgondolkoztatott. Ha jobban belegondolok, nincs az sem kizárva, hogy felsőbb helyekről is érdeklődhetnek.
-Nem tudnám megmondani, hogy miben rejlik eme kutatási eredmény, de nem tartom kizártnak, hogy egy olyan létformát hozhattak létre, ami megváltoztathatja az emberek életét, vagy egy részét. Hallottam sok teóriáról és lehetőségről, ami az Orvostudomány eddig csak sci-fi – ben láthatott, de ha sejt-szinten tudnak most már „kalkulálni”, akkor a nanotechnológia sem olyan távoli egy "gazdatestben". Ez bizony lehetőséget is adhat egy esetleges katonai vagy állami szintű érdekeltségnek. Erre nem tudom a választ, de nem is tartom kizártnak, hogy nem vennék számításba ezt a lehetőséget. Sebészként találkoztam olyan Pacienssel, akinek szó szerint egy teljes kar- és lábprotézist kellett beültetni, de a szervezete nagyon nehezen fogadta el az „idegen” testrészt.
-Most bizonyára untatom a fecsegésemmel. Bocsásson meg nekem. Általában a Betegeim elég súlyos sérülésekkel kerülnek hozzám, és csak a tapasztalataimból tudok következtetni. De ha most, ma este fény derülhet olyan dolgokra, amikre álmomban sem gondolnék, bizony elég kíváncsivá tennének a dokumentumok. Lehet, hogy egy szimbiota vagy egy módosított DNS is felmerül, akkor lassan azon sem csodálkozom, hogy mások is érdeklődhetnek iránta. – nézek a Férfire, és próbálom az arcát fürkészni, hátha „leolvashatok”valami információt róla. Bár igazából nagyon érdekelne, ha egy pillantást vethetnék azokra az írásokra. Lehet, hogy ugyan arra gondolunk mindketten? Vagy esetleg tévedek? Furcsa, hogy most a kérdése után a Kormány is az eszembe jutott. Talán lehetséges az is, hogy ez a kutatás mást is érdekelté tesz? Nem tartom kizártnak.
- Ön szerint tévesen gondolom azt a feltevésemet, hogy egy manipulált és irányítottan módosított DNS az megváltoztathatná egy ember életét? Találkozott már hasonló esettel? Nem tartom kizártnak, hogy egy ilyen eredményességgel, sokkal jobb lehetőséget adhatna a Tudomány egy betegségben szenvedőnek, vagy esetlegesen születési rendellenességgel lévőnek? Mit gondol?- nézek rá az italomat kortyolgatva, ami időközben meg is érkezett.

zene | megjegyzésed

⁂

Elküldésének ideje ∞Hétf. 05 Nov. 2018, 14:56

Mondják, ahol füst van, ott tűz is van. Füstnek tekinthető ez a sok kérkedő kutató, orvos, ki tudja miféle laborban dolgozó és embereket szabdaló egyén. A tűz pedig...mint a szavakból kiderül, megvan az is, még ha némileg kisebb is a lángja, mint feltételezték. Már ha hihetnek az elhangzottaknak, de egyelőre felteszik, hogy így is van a dolog. Elmélyülten bólogat a nő mondandójának időtartama alatt, italnak pedig jobbhíján egy pohár vörösbort kér. Ez legalább színében arra emlékeztet, amivel legszívesebben fellocsolná az épület falait, a jelenlévők vénáiból előcsalva, és zárná rövidre ezt az elszúrt kémregényt, amibe fajultak a dolgok. Az egyszerű megoldások hívei, ám nem ostobák. Tudja, tudják, hogy ha ilyet tennének, rájuk szabadulna a város összes önjelölt igazságosztója, és a fenének hiányzik, hogy a nyakára hozza ezt. De elintézni valamiképp el kell az ügyet, akkor már tűnjön bármi másnak, mint egy eszelős mészárlásnak, amibe "egyszerű" megoldás esetén torkollna az egész. A megérkező italba belekortyol, nem kell félnie, hogy az alkohol bármit okozna, erről gondoskodik a szimbióta, mellyel közös testen osztoznak. És mit is gondol? Mit gondoljon...ideje előadni ismét valami hihető blöfföt, hátha nem tűnik ki, hogy valójában nem sok fogalma van a témakörhöz, no azon túl, hogy "összebútorozott" a benne megtelepedett életformával. Megköszörüli a torkát, fejükben átfut ezer lehetőség.
- Nos...részemről úgy sejtem, van ebben az egészben potenciál, de ugyanekkora veszély is. Gondoljon az ipari kémkedésre, fekete kereskedelemre. Ha valahová kikerül a kutatási anyag, és valamely más ország, hatalom előbb jutna eredményekre, mint mi. Nem lenne jó vége. Részemről inkább más irányban kezdtem volna el a kutatásokat is, ez az egész labilis és kockázatos, mondhatni...veszélyes. Sosem jó, ha olyasvalamibe piszkálnak bele oktalan gyerekként, aminek a hosszú távú következményeiről fogalmunk sincsen. Én még nem találkoztam közvetlenül hasonló esettel, mint amit említ, de hallottam egyet s mást. És a dolgok állása, nos...messzemenően aggaszt. És önnek, van valami érdekeltsége ebben az egészben? Úgy hallottam, elég sok magánbefektető is támogatta a projektet. Netán egyikükhöz lenne szerencsém?
Megtévesztés, terelés, egyik kézre terelni a figyelmet, míg a másikkal elővarázsol valamit, a régi berögződések még ha rozsdásabban is, de működésbe lépnek, és a társalgás hajója a zátonyok közt lavírozik.

Elküldésének ideje ∞Hétf. 05 Nov. 2018, 17:30

Edward & Caroline

A Férfi válasza elgondolkodtatott. Bizonyára sok olyan lehetőséget is számításba kell venni egy ilyen kutatási eredmény napvilágra hozásánál, hogy nemcsak jó célokra használhatják, hanem a visszájára is fordulhat minden. Olyanok kezébe kerülve, akik nem a gyógyítást, hanem a pusztítást tennék előtérbe. Ha jól belegondolok, akkor ez az eshetőséget is számításba lehet venni, de azért remélem, nem olyan borúsan látom ezt a dolgot, mint ami.
-Igaza van. Nem tudni, hogy milyen véleményeket és lehetőségeket tárnak még fel, de ha olyasvalamit találtak, amit még nem teljesen ismernek, akkor a kockázatok is magasabbak, mint egy olyan esetnél, amit már évek óta kikísérleteztek. Én nem vagyok befektető, sem pedig érdekelt a dologban, pusztán kíváncsiságból jöttem el ma este erre a konferenciára. Nem folytattam tanulmányokat ezen irányzatban, de nagyon izgat az eredmény, amit nagy hírveréssel hoztak fel a kutatók. – kortyoltam ismét az italomból, majd a másik pillanatban, ahogy az emelvényre fellépett egyik várt felszólaló, a teremben hirtelen elsötétült minden és csak a vészvilágítás kapcsolt be. De ahogy én is megrezzentem a nem várt sötétségtől, már a következő percben a tűzjelző hangja megszólalt. Értetlenül ültem az asztalnál és próbáltam valamit kivenni a fénytelen teremben. Az orromig se láttam, de csak remélem, hogy Edward még a közelemben van. Nem szívesen vallom be, de nagyon félek. Talán csak elromlott a trafó vagy egy biztosíték mondta fel a szolgálatot, de ahogy az egyre élesedő sziréna hangja nem halkul el, akkor már nem biztos, hogy ez egy véletlen eset. Lehet, hogy köze lehet, amit nemrég hallottam azoktól a Férfiaktól, akik szabotázst emlegettek? Ha a megérzésem egy kicsit is helyesnek bizonyul, akkor az sem kizárt, hogy nagy bajban lehetek. Abban sem vagyok már biztos, hogy nem szúrtak ki a jelenlévők közül, hogy én hallottam a beszélgetésük egy részét és pont azt, amit nem kellett volna? Amint, ezen jártak a gondolataim, egy erős kéz megragadott, majd a számra tapasztotta a tenyerét és vonszolni kezdett kifelé a teremből, kihasználva az alkalmat a fészkelődő emberek zajával. Még nyikkanni sem tudtam, olyan gyorsan és hirtelen ragadtak el az asztaltól, hogy szinte felkapott az a valaki és ki tudja hová hurcol. Rémült vagyok, de még erőm sincs védekezni. Próbálom lefejteni az arcom elől a kezet, de oly nagyon szorít, hogy lassan elfogy a levegőm. Nálam sokkal erősebb az, aki rám támadott, de már azon se csodálkoznék, hogy a tűzjelző csak elterelés volt, hogy a felmerülő hangzavarban észrevétlenül kivigyen engem. Megint velem történik, ami évekkel ezelőtt? Remélem nem. De ezt tényleg csak remélni tudom. Kellett nekem véletlenül arra járnom, hogy azokat a mondatokat meghalljam. Most aztán nagy bajban vagyok. Megint.

zene | megjegyzésed

⁂

Elküldésének ideje ∞Csüt. 15 Nov. 2018, 16:33

Mintha gondolataik idéznék meg a tűzről, hirtelen felhangzik a tűzjelző sivítása, belehasítva a "most erre mit is mondjunk?" gondolatsorába. Tán megmengi őket a kényszerű válaszadástól, melyben előbb vagy utóbb valószínűleg úgyis elárulnák magukat. Olyan macska egér játék ez, amiben kivételesen nem ők vannak előnyben, ami meglehetősen kellemetlen szájízt is ad a helyzetnek. A világítás is vált a jelzés indulásakor, minden amolyan enyhe derengésben úszik, a vészvilágítást csak arra elégnek tervezték, hogy az ember lásson kimenekülni. A többség először meglepetten kapja fel a fejét, van, aki láthatóan inkább csak bosszankodik, mert ez az alkalmatlankodó vészjel épp egy ömlengő történetét szakította félbe. Mások arcán ijedelem suhan át, mely jobban illik a helyzethez. Mindezt csak mellékesen jegyzik fel tudatuk peremén, mert saját gondolataik nem épp ijedelemtől ködösek, hanem a sok lehetőségtől, és hogy kitalálják, mi legyen a következő lépés. Szinte csak az eshetőség felmerülése utáni pillanatban máris ösztönszerűleg ragadja meg a szintén ijedt és ledermedt nőt, és húzza magával előbb a folyosóra, majd egy alapvetően bezárt ajtajú tárgyalóhoz. A zárt állapot nem tart soká, mellékesen odacsap egy enyhébbet a zár alatti részre, mire az ajtó inkább megadva magát a "gyengéd" erőszaknak, benyílik. Behúzza magával a másikat, és visszacsukja maguk mögött az ajtót. A keletkezett zűrzavarban nem valószínű, hogy valaki is megzavarná őket. Ha pedig valóban tűz lenne valahol, nem kételkedik benne, hogy az sem okozna problémát a számára. Tekintetét Caroline-ra szegezi, és félmosollyal, még mindig viszonylag barátságos hangnemben szólal meg.
- Nos...itt az ideje valóban beszélgetnünk egy kicsit. Mit tud a kutatásról valójában? Azt nyilván sejti, hogy nem olyan barátságos a végcélja, mint amit hirdetnek. Sokan kíváncsiak az anyagokra, a részletekre, és csúnya dolgok következnek még, mire valaki megkaparintja és továbbviszi valami zug fegyverfejlesztésbe az anyagokat.

Elküldésének ideje ∞Csüt. 29 Nov. 2018, 15:49

Edward & Caroline

Rémülten kezdek kapálózni, hogy a szorításból kikerüljek, de az erős karok könyörtelenül vonszolnak tovább. Szinte alig tudok másra gondolni, mint azon a napon, mikor elraboltak a Motelszobából. A gyér világításban nem látom elrablóm arcát, hiába akarnám a fejem hátra fordítani. Mellkasának szorít és húz egy félreeső helyiségbe, ahol már a Vendégek hangjai is alig hallhatóak. Ezek szerint már kitervelhette ezt előre, de nem értem miért pont engem húz ki a több száz ember közül, akik odabent vannak? Ahogy vonszol magával, a ruhám is az oldalán felszakadt a cipőm sarkától, ahogy beleakadt a lépteimtől. Nagyon félek. Remegek attól, hogy ismét egy újabb ütlegelés vagy más tettlegességre kerül sor, mint azelőtt. A döbbenetem meg akkor csapott a tetőfokára, amikor elengedett az elrablóm, és meghallottam a hangját. Felé fordulva a szemem is elkerekedett, amint megláttam Edward arcát, szinte lefagytam a meglepetéstől.
-Edward? – nézek rá, de alig tudom felfogni, hogy ő tette. – Maga az? De, miért... ?- próbálnám megtudni tőle, hogy mit keresünk itt ebben a külön szobában, de a kérdésével megelőzött.
-A kutatásokról mit tudok? Amit már elmondtam…- pillantok rá még mindig értetlenül.
-Az eredményeket nem ismerem pontosan, csak azt tudom, hogy olyan kísérleteket végeztek az itteni Laborban, ami egy gazdatest és egy szimbióta kapcsolatát figyelte meg. Van valami különleges szérum, amit Piacra akarnak dobni majd, ha a végeredmények bizonyíthatók, hogy befogadja a gazdatest és ezzel újraértelmezhető lesz számtalan betegség gyógyítása. Köztük az, amikor valamilyen elvesztett végtag pótlása, már nemcsak protézissel, hanem „növesztéssel” is megoldható lesz. Olyan lehetőségek, mint a sebek és égések is sokkal hamarabb gyógyulnak a Páciensen, mert a befecskendezett szérum „védettséget” is adhat a sérülésekkel szemben. De ezt csak olvastam, nem láttam a saját szememmel…. – rázom meg a fejem a Férfire nézve. - Azt a beszélgetést meg véletlen hallottam, de többet nem tudok róla. Valakinek szándékában áll ezt a dolgot titokban tartatni, vagy nem tudom! Én nem vagyok kutatóorvos, csak egy átlagos Sebész. Kérem Edward…- pillantok ismét rá, de nem tudom, hogy most féljek e tőle, vagy csak merő véletlen, hogy engem idehurcolt, hogy ezt megtudja. Kezdek semmit sem érteni. Vagy ez a Férfinem is az, aminek mondja magát? Talán valami titkos ügynöke a Laboratóriumnak, és most ki akarja deríteni, mennyit tudok? Vagy valaki küldte?
- Kicsoda Maga valójában? –teszem fel végül a bizonytalan kérdésem, mert lehet, hogy nem éppen ez a megfelelő pillanat, de most már kezdem sejteni, hogy nem volt eddig őszinte velem. De már nem tudom, mit gondoljak róla. Félelmetesen „fúródik” a szeme írisze az enyémbe. De ennél többet tényleg ne tudok erről a kísérletről. Pont ezért vagyok itt, mert meg akartam tudni pár részletet az eredményekről. De most már nem tudom, hogy ez jó ötletnek számított-e…

Bocsáss meg a késésért Köszönöm a türlemed

⁂

Elküldésének ideje ∞Kedd 04 Dec. 2018, 20:01

Sikerült gond és figyelem felkeltése nélkül átjutniuk azon a néhány menekülő emberen át, akik még a közelükben maradtak. Bámulatos, egy tűzjelző mennyire mozgásra és cselekvésre sarkallja még az eddig öntelten szónokló orvosi sokadalmat is. Nyilván a többség már a kijárat felé tart, másnap pedig majd mesélheti, miképp élt túl egy chikagoi túzvészhez hasonló katasztrófát, miközben fél kézzel megmentett fél tucat árvát is. Ezen kívül úgy fest, bár a helyzet némileg megrémíti Caroline-t, hisz kivel ne történne az hasonló események folyamán...mégis megőrzi azért a lélekjelenlétét, és egész összeszedetten válaszol mindennek ellenére. Magukban elgondolkoznak, hogy tán ez is ismérve annak, hogy nyomás alatt sem omlik össze, ami orvosként eléggé hasznos és lényeges tulajdonság lehet. Ám mindez csak érintőlegesen fut át gondolataik között, inkább a szavak hordozta információkkal foglalkoznak, mely nem sok, s kevesebb, mint ahogyan azt remélték-várták. Felmorran önkéntelen, a rövid torokhang akár egy vasdarabon elhúzott érdes reszelő.
- A ki vagyok részt inkább hagyjuk, ez a legkevésbé jelentős dolog most itt. Arra nyilván rájött, hogy nem kutató. De mondjuk úgy, eléggé érintett az egész kutatásban, és abban, hogy ne ássák magukat túlzottan bele ebbe az egész témába. Jó lenne, ha a kutatási anyag eltűnne valami mód. Higyje el, másnak is ez lenne a legjobb. Van, amit jobb nem piszkálni.
Szemük feketévé válik, az írisz, a szemfehérje minden eltűnik, csak a mindent elnyelő sötét ásít helyükön néhány szívdobbanásnyi ideig. Némileg ráijeszteni szándékoznak a nőre, hátha az mégsem mondott el mindent. Drasztikusabb eszközökhöz nyúlni kivételesen egyelőre nem szándékoznak, hasznuk nem, csak bonyodalom születne belőle inkább.
- Azt legalább tudni, hogy az adatokat hol tárolják, vagy ki tudhatja ezt pontosabban? Ha sikerül elintézni ezt a dolgot, ez az egész kellemetlenség végetér, és mindenki élheti tovább a maga kis életét. Tehát?

Elküldésének ideje ∞Szer. 05 Dec. 2018, 17:17

Edward & Caroline

Igyekszem elrejteni a remegésem, de a félelem még mindig ott lebeg felettem. Szinte olyan érzésem van, mintha a múltba csöppentem volna, és ez az érzés megrémít. Edwardot nézve, viszont valami különös furcsaság kerít hatalmába, amit nem tudok megmagyarázni.
-Eltűnne....? – meglepetten szalad ki a számon, ahogy a szavait hallgatom. Ezek szerint neki is az lenne az érdekében, hogy ne lásson napvilágot a kutatási eredmény, bármi is legyen az?
Ezt nem értem. Rázom meg a fejem, hogy tisztábban lássak, de erre csak egy magyarázat lehet, hogy ha Eddie is valamilyen módon érintett a kutatásokban. Vagyis lehet, hogy … rajta is kísérleteztek?- villan belém a következő abszurd gondolat, de nem tudok mást feltételezni. Minden olyan kusza és érthetetlen. A szemem látja, hogy ember, de a szemei… Mintha egy sötét fekete lyukká alakult volna. Fényt és ragyogás nélküli most ez a szempár, ami nemrég még érdeklődve csillogott. A kérdésemre sem felel, bár így látva, biztosan van valami benne, ami „megszállta”. Hirtelen nem is tudom, mire gondoljak, mert az összes létező találgatásom teljes valószínűtlenségnek tartom. Talán csak a szemem káprázik a félelemtől, és nincs semmilyen furcsaság a tekintetében. Lassan tényleg nem tudom, mi történik velem…
-Talán az alagsori Laboroknál tartják a feljegyzéseket.. de fogalmam sincs… nem hallottam pontosan azokat a férfiakat, mit beszéltek, Tényleg csak pár szót ejtetek a dologról és csak pillanatra hallottam. –ismétlem újra, amit tudok erről és mondtam is már az előbb. A hideg kiráz a szemeitől, de csak arra tudok gondolni, hogy ha tényleg valamilyen különös lény lenne, és ha meg akart volna ölni, akkor megtette volna.. vagy legalábbis ezt gondolom, most, ahogy ismét rá nézek. Nem tudom eldönteni, hogy mit tegyek, de az már biztos, hogy ha segítek neki bármi módon, akkor tényleg véget érhet ez a rémlátomás? Nem tudhatom, hogy igazat szól-e, de ha ellenkeznék, akkor már biztos, hogy nem lenne ilyen „kíméletes” velem, ahogyan most.
-Segítek… megkeresni azokat a feljegyzéseket. – szorul össze a torkom, de nem vagyok abban a helyzetben, hogy sok lehetőség közül válasszak. Vagy megteszem, vagy búcsút mondhatok az életemnek.
-Lehet, hogy az az ember, aki beszélt az emelvénynél a másikkal, azok tudják, hol vannak a dokumentumok…- teszem halkan hozzá, bár bizonytalan vagyok, de ez az egyetlen kiindulási pont, ha meg akarjuk találni a papírokat.

| megjegyzésed

⁂

Elküldésének ideje ∞Szomb. 15 Dec. 2018, 01:35

Meglepő ugyen, de úgy fest, akár a színjáték, akár más hatására, de a nő együttműködni igyekszik velük. Örvendetes. Elégedett, rövid torokhangú morranás hagyja el torkukat, akár egy fura torokköszörülés. Határozott bólintás.
- Jobban nem is dönthetett volna. Mindenkinek jobb az a világ, ahol nem futkároz mindenféle...dolog az emberek közt. Az embereknek biztonságosabb, számunkra pedig...látodd már pókokat ugyanabba a hálóba kerülni? Nem ragadnak bele, de addig marják egymást, míg vagy egy marad életben, vagy végül mind belepusztul a csatározásba. Szóval...nem lenne jó. Még ha mi is lennénk a legmérgezőbb nyolclábúak is ebben a hálóban. Tehát az alagsor. Ám legyen.
Lőfegyver, hasonló eszköz nincs náluk, minek is lenne, mikor egész lényük használható a harag sötét árnyékaként, ami mindent felmorzsol ami ellenszegül neki, avagy belepusztul. De utóbbi nem egykönnyen fordulhat elő, és nem sokszor kerültek még közel ahhoz az állapothoz eddig. De a nő nem tudhatja, hogy tényleg ajánlatos nem próbálkozni az átejtésükkel.
- Nézzen csak oda... - int fejével egy olcsó díszváza felé az egyik oldalsó asztalon - ...Látja azt a kis csecsebecsét? Mondjuk az ott valaki, aki azt mondta, segít nekünk. Ott áll, egészen, békésen, épen. De most elkezd fecsegni, próbál minket bajba keverni, nézze csak...
Nehezen követhető mozdulattal emelik fel egyik karjukat, amiből az avatatlan szemlélő számára valami fekete vágódik ki, roppanás, és a jelenségnek nyoma sincs. Vagyis...nyoma akad. A váza felületén jó hüvelykujjhegynyi lyuk keletkezett, enyhén repedezett szélekkel. Mint egy golyó ütötte lyuk, noha fegyvernek vagy lövésnek nyoma sincsen.
- Remélem, megértettük egymást. Ha kimegyünk innen, és teszi amit ígért, nem lesz semmi gond. De ha pánikba esik, ha bajt kever...szerintem sejti. Mehetünk? És ne feledje, szép nyugodtan. A hely kell nekünk, hol vannak az anyagok. Minden. Biztos, hogy ezek az önimádó barmok el akartak dicsekedni egymásnak a legújabb játékukkal, itt kell lennie.

Elküldésének ideje ∞Vas. 16 Dec. 2018, 15:07

Edward & Caroline

Elég félelmetes ilyennek látnom Edward szemeit. Még mindig kiráz a hideg, ha csak rá gondolok, mi lehet igazából benne. Próbálom a remegésemet uralni, de nem tudom meddig sikerül. Kezdek félni tőle, de nincs választásom, hogy mást tegyek, mint segítsek neki a kutatási eredmények megtalálásában. Valószínűleg egy mozdulattal megölhetne, de valamiért nem tette meg eddig. Bár, inkább, ha egy mód van rá, akkor nem is szeretném megtudni mi az. A pókok hálóját említve meg még bizonyosabb vagyok, hogy főleg nem szeretnék megválni az életemtől. Ha még ezt egy hasonlatnak is szánta, akkor sem szeretnék ilyenben részt venni. Inkább vele tartok az alagsorba, de csak remélni tudom, hogy megtaláljuk, amit keres, és nem ontja ki a vérem. A váza demonstrációja még jobban meggyőzött, hogy ne is akarjak elrohanni, bármennyire az eszem ezt kívánja. A lábam még remeg, de nagyon is jól megértettem, hogy ha bármi olyasmit tennék, ami nem tetszik Edwardnak, akkor én is úgy járhatok, mint a váza azon az asztalon. Kis idő kellett, míg összeszedem a hangom, hogy beszélni tudjak, de megértettem a célzását.
-Rendben. Megértettem…- bólintok is mellé, de csak lassan indult el a lábam az alagsori lépcső felé. Nem mintha messze lenne a lejáró, hanem, mert össze kellett szednem az erőmet, hogy ismét emeljem a lábam. A félelem sokszor megbénítja az izmokat és most megint csak ez a helyzet állt elő. Igyekeztem magam hamar összeszedni és elindulni az alsó szint felé.
-Menjünk. – indultam, de nem mertem a férfire nézni. Nem tudom, hogy utána mit akar velem tenni, ha megtaláljuk, amit keres. Remélem, hogy nem annak a vázának a sorsára jutok.

⁂

Elküldésének ideje ∞Kedd 15 Jan. 2019, 20:34

Úgy fest, a nő vette az üzenetet, bár Eddie emberi felében némi sajnálat is ébred, amiért így rá kellett ijeszteni, ugyanakkor másik felük még fokozta is volna a dolgot, így ebben és ennyiben egyeztek ki ezt illetően. Untig elég ez is rábírni Caroline-t, hogy együttműködjön, a túlzásba vitt fenyegetés csak leblokkolná, ez volt az észérv, mely segített magával is megállapodniuk ennyiben. Bólint, majd az ajtót kinyitva előreengedi a nőt. Lehet hogy szörnyeteg, de nem udvariatlan fajtából, némely berögződések, mint ez is, az ember részévé válnak akkor is, ha alkalomadtán szereti mások fejét leszaggatni. Na meg, ha már nem is teljesen tekinthető az emberi faj tagjának. Bár, hogy minek is inkább....ezen kevéssé szoktak tűnődni, elfogadják, hogy azok, amik. Kit érdekel az ítélkezés, és ez az egész hová tartozom dilemma, mikor sokkal szórakoztatóbb kiélvezni a külöbnözőséget, és a keltett félelem hullámain eljutni oda, ahová az átlagember nem képes? Megtenni, amire más nem képes, árnyékká lenni, a szörnnyé, amelyről gyermekkorában meggyőzik az embert, hogy nem létezik. Mennyiszer látták már a rádöbbenést visszatükröződni a rémült szemekben, hogy igenis, VAN szörny. És eljött érted. És mekkroa élvezet volt mindig is ez a pillanat, a megfoghatatlan, de mindent megérő...hmm. Elkalandoztak. De lépéseik máris koppannak Caroline mögött, ügyet sem vetve a valahogy halkabbnak tűnő tűzjelzőre, és a bent töltött néhány perc alatt nem enyhült káoszra. Szemük ide oda vándorol, problémaforrások után kutatva, és remélik, a nő tudja, hogy a káoszt kihasználva sem lenne sok esélye meglépni előlük. Nem lehetetlen megoldás az sem, hogy az egész épületben lemészároljanak mindenkit, de célszerűbb út a beolvadás, ahogyan a mindennapok jórészében teszik azt.
- Csak okosan, maga vezet, én követem, semmi feltűnés, csak keressük a kiutat, mint ezek a zavarodott csirkék. Ne is törődjön velük. És ne aggódjon, ha minden simán megy, hamarosan el is felejthet minket, mintha sosem léteztünk volna. Gondolom, nem is bánná, ha így lenne, de sajnos, ez van.
Mondja halkan odahajolva a lépkedő Caroline-hez menet közben, enyhén vállához érve eközben. És megindulnak útjukon, melynek végén reményeik szerint elpusztított kutatási anyagok maradnak, és nem bolygatnak meg olyasmit, amihez sem közük nincs, de még csak nem is ajánlatos ezzel foglalatoskodni.
- És mondja csak...hogy jött ez, hogy orvos? Miért épp ez? Humanitárius beállítottság, valami élmény...?
Furának tűnhet ez a társalgás így a menekülő zavarodott emberek közepén, de talán segít kicsit összpontosítani a nőnek némi megnyugtató beszéd, na meg, mindig is kíváncsiak voltak, mindenfélére, tehát, miért is ne?

Elküldésének ideje ∞Csüt. 17 Jan. 2019, 13:22

Edward & Caroline

Nagyon jól tudom, hogy ha ellenkeznék, vagy csak kísérletet tennék a menekülésre, nem úsznám meg élve. Érzem a férfin, hogy komolyan beszél, még ha a szemébe sem néznék, abba a feketeséggel teli mélységbe, ami belőle árad. Nemsokára el is indulunk az ajtó felé, és meglátom a tömeget, akik még zavarodottan és pánikozva igyekeznek menekülni az épületből. Érzem a hátamon Eddie pillantását, vagyis inkább annak a valaminek a nézését, ami benne lakozik. Soha nem gondoltam volna, hogy létezhet ilyen „személy”, vagy ki tudja milyen fajzat. Félek. Szinte alig tudom rakni az egyik lábam a másik után. A testem is remeg a félelemtől, bár igyekszem nem mutatni, de gondolom ezt csak a tudatom akarja elhitetni, mert érzem, hogy alig állok a lábamon. Minden erőmet össze kell szednem, hogy haladja a laborok felé, bár nem tudom, pontosan merre is megyünk. Követem a folyosón kitett jelöléseket, de sok rövidítést fel sem ismerek. Minden részlegnek „saját” kódjai vannak, ahogy nekem is a rendelőmbe, de azt álmomba is meg tudom mondani mit jelent. Itt viszont más rendszerű a tájékoztató, és arra fordulok, amit sejtek, hogy jó irányba vezet. Pár lépésnyire haladok a férfi előtt, de amikor közelebb hajol hozzám és megérinti a vállam, megrezzenek. Gondolom, érzi rajtam és élvezkedik is talán a félelmemen, de nem merek ránézni még most sem. A kérdése viszont meglep. Miért akarja tudni, hogy hogyan lettem Orvos? Talán így akar szóval tartani, hogy a gondolataimat elterelje, ha esetleg a menekülésre gondolnék?
-Egy nem éppen kellemes „élmény” miatt lettem orvos. – szólalok meg végül szomorúan, de ha nem válaszolok, akkor se hagyná annyiban, lehet, hogy még fel is mérgesítené a hallgatásom, így inkább mondok valamit.
-Történt valami a múltban, ami rákényszerített erre a pályára, de aztán megszerettem ezt a hívatást. – válaszoltam neki, bár alig jött ki hang a torkomon, ahogy felidéződött az a sok kínzásokkal teli hónap és éhezés, amit már el akartam felejteni. Úgy látszik, hogy időközönként ismét szembesülni kell a múltammal, pedig már azt hittem, hogy a legrosszabbon túl vagyok. Már nem is tudom, mit várnék jobban, azt, hogy vége legyen ennek a rettegésnek, vagy annak, hogy megtaláljuk azt a laboratóriumot és mehessek haza. Lassan arra a szintre jutunk, amit a táblák jeleztek. Egyre jobban remegnek a lábaim, és nem tudom, hogy fogok tovább menni, ha megdermedek a félelemtől, ami megint egyre jobban a hatalmába kerít, és a sokk, amit akkor is átéltem. A zajos tömeg egyre távolibbnak hallatszik, már csak a sziréna hangja visít fülsiketítőn, ami a fejemben visszhangzik. Legszívesebben a fülemre tapasztanám a tenyerem, de attól félek, hogy a lábaim már nem indulnának el, ha megállok.

⁂