Lágyan jár a tenyere felkarjain, miközben a gép gyomrában ácsorog. Tekintete ide-oda ugrál Sam és Steve között. A gyomra ökölméretű. Legutóbb csúfos kudarcot vallottak, súlyos veszteségek érték őket. Rendben van, hogy megpróbálják menteni a helyzetet és legalább felkészülni, felmérni a helyzet súlyát, de ettől még ideges. Az űrben mókázni komoly és nehéz feladat. - Csak semmi hősködés Danvers. - érinti meg a lapockáját lágyan, miközben elhalad mellette, hogy aztán Stevehez csatlakozzon széles vigyorral a képén, ami inkább már vicsor, s súg is a férfinak valamit, amit a nő egyébiránt nem ért, de figyelmen kívül is hagyja. A szőke csak somolyog rajta, fejét csóválja nemlegesen, végül elfoglalja a pilóta helyét. - Bruce tud róla, hogy hová tartunk. Ha bármi történne, legalább egy valaki majd megemlékezik rólunk, ha már ennyire eltitkoljuk ezt a küldetést. - motyog az orra alá, közben erősíti a fülére az adóvevőt és izzítja a gépet. A két férfi valahol a háta mögött egyezkedik, ki tudja miről. - Hölgyeim, öveket becsatolni... - lágy mosolyt ejt arcán, ajkára görbét ír, majd hagyja felragyogni a műszerfalon a gombáramlatot. Végig zongorázik azon a felvillanó fénysugár, ő pedig elégedetten mosolyogva hagyja, hogy éles dorombolás rázza fel hármukat. - Lehetséges, hogy nem járunk sikerrel. Legutóbb nem találtunk semmit ott. - rezzenéstelen arccal húzza a botkormányt. Végül felemeli a gépet és neki indul az űrnek... ismét, egy aggodalmas és némán árulkodó pillantást vet Steve felé, de nem önti szavakba, miféle érzelmek kavarognak benne, talán nem is kell...
A látszattal ellentétben Steve sem igazán örül neki, hogy ismét az űrben bolyongnak. A földi csatákat is épp elég nehéz megvívni, nyugtalanítja, hogy ott fent csupa olyasmi veszi körbe, melyekkel nem bírhat, nem irányíthat. Még csak levegőt sem kap odakint, és két társával ellentétben repülni sem tud... Tehetetlen érzés, mihez Kapitányként nem igazán szokott hozzá. A kötelesség azonban előrébb való a kételyeknél. A gép oldalában áll és a felszerelést ellenőrzi, mikor Sam mellé húzódik. Rosszallón grimaszol a fülébe súgott megjegyzésre, de azért képtelen elfojtani egy halvány, cinkos mosolyt, s kékje épp csak hátravándorol Carolra, már szégyenkezve le is süti pillantását. Olyasmi ez, amit biztosan nem ismétel meg hangosan. - Legyen egy kevés hitetek! - ösztönzi a másik kettőt, és ott hagyja Samet, hogy csatlakozzon Carolhoz elől. Leereszkedik a mellette lévő ülésbe, épp csak dorgáló pillantást vetve rá a jelző hallatán. - Naa... - odahajol, s ki tudja, mire készül, puszit lehelne-e a nő arcélére, vagy csak odafúrná az orrát, mert Sam máris felbukkan mögöttük és elrontja a meghitt hangulatot, így Rogers fáradt sóhajjal visszasüpped az ülésébe. - Azért egy próbát megér. Legalább nézzünk körbe - Kékje megállapodik a nőn, halvány, biztató mosolyt küld neki. A karfán pihenő kezével Carol jobbjáért mozdul, gyengéden megszorítja a botkormányon. - Jövünk és megyünk. Semmi felesleges hősködés, megígérem. - Ujjbegyével a hősnő tenyerét cirógatja, apró köröket rajzol bele, míg Sam az övvel bajlódik mögöttük. - Ja, cserkécsbecsszó! Huhú, marslakó rohadékok, itt jövünk! Steve pillantása bocsánatkérő (potya)utastársuk viselkedése miatt, a kezét azonban nem húzza vissza, hacsak nincs útban Carol számára. Kell valami, amibe kapaszkodhat, s egyúttal a sajátját is kínálja, hogy a nő támasza lehessen.
tedd vagy ne tedd, de ne próbáld! o: | can you | •
∆ Hozzászólások száma :
342
∆ Kor :
37
∆ Tartózkodási hely :
♮ New York
A poszt írója ∞Carol Danvers
Elküldésének ideje ∞Csüt. 01 Nov. 2018, 15:13
Ugrás egy másik oldalra ∞
save them all
Starol & Starmora
Övé a gép életben és épségben tartása. Hármuk közül talán mind vezettek már repülőt, de csak egyikük tartott az űrbe vele - így aztán nem is volt kérdéses, hogy övé a megtisztelő feladat. Ahogy a két fickó a háta mögött matat és sutyorog megforgatja a szemeit, de nem foglalkozik velük különben. Egy világvége kevés ahhoz, hogy ez a kettő ne sutyorogjon, mint a kamasz tindédzserek. Danvers nem fordul oda, megtiszteli a kettesüket a figyelmetlenség szentségével. A Kapitány szavaira megcsóválja a fejét. A hitük kevés lesz - gondolja, de inkább nem rombol bele a pillanatba. Előre réved, a gombokkal matat, ellenőrizget, a gép pedig szárnyal velük. Steve közelebb merészkedésére éppen csak a férfira pillant, aki már köddé is válik. Először nem érti a nő, hogy mi az oka a gyors eltávnak, de Sam hangos huppanása megérteti vele. Egy mindentudó mosollyal csóválja a fejét, hogy aztán a férfi viselkedéséhez hűen ő is megtartsa a távolságot. A botkormányon pihenő kezére mégis egy kék kesztyűbe bujtatott tenyér simul, amire egy halovány mosolyt azért ereszt. Szólna ő, hogy feleljen, de Sam megelőzi ebben. Nem is volna lendülete beszélni, mert a tenyerét cirógató ujjakra figyel fel, pontosabban a kék íriszekre oldalán. - Ja, cserkécsbecsszó! Huhú, marslakó rohadékok, itt jövünk! - lefojt egy mosolyt, amikor az oldalán ücsörgő arcán bocsánatkérő jegyek jelennek meg. Danvers lágyan megrázza a fejét, épp csak annyira, hogy csak Steve láthassa ezt a mozdulatot. - Ha pedig mégis találunk valamit, óvatosak leszünk. - jegyzi meg hűvösen, leginkább a hátuk mögött ülőnek szólva ezzel. - Egyetlen esélyünk lesz, ne szúrjuk el. - ránt vállat gyöngéden, majd Rogers kezébe simítja övét. Eltelik legalább egy fél óra, miután robotpilótára kapcsol. Éppencsak simítja, dörzsöli, cirógatja eközben Steve kezét. - Minimum négy óra hossza, még a gép legjobb teljesítményével is, úgyhogy nyugodtan hátradőlhettek. A robotpilóta elvezet minket, ha baj lenne, ugrasztani fog. Ó, és bekódoltam a visszautat. Tudom, hogy nagy eséllyel nem találunk semmit, de ha mégis és történik valami... Akkor bárki, aki vezeti majd a harcimadarat, hazajuthat vele. - ejt vállat, szilárdan csatolva ki az övét, hogy aztán felemelkedve onnan a székek között a gép egyik hátsó zúgába araszolhasson. - Á, senkit se hagyunk hátra Danvers. És én vagyok a harcimadár. - zümmögi Wilson, de már félig lehunyt szemei alól. Carol a fegyvereket ellenőrzi a gépen, minden részét megvizsgálja alaposan. Egyetlen műhiba és az űrben rekednek. Ha találkoznak a Quill által emlegetett fosztogatókkal - nem árt, ha fel van szerelve a gép jól célzó és hatékony ágyúkkal. Ezzel leköti magát egy ideig.
Carol említése az egyetlen esélyükről elcsendesíti néhány percre a Kapitányt. Nem igazán nevezheti sikeresnek magát Thanos ellen; kétszer is a túlvilágra juttatta, s ezúttal nincs velük Strange, sem a kő, amellyel visszaforgathatnák az időt. Valóban egyetlen esélyük lesz, ha meg kell küzdeniük a Titánnal, de még így is bízik benne, hogy minden rendben lesz. Talán harcolniuk sem kell; ha pedig mégis, úgy tartozik a lila óriásnak még egy halállal, hogy kvittek legyenek. A nő cirógató ujja ellazítja, enyhíti a feszültséget és visszalopja a mosolyt az arcára. Míg feljutnak az űrbe, halkan hátraduruzsol néha Samnek valamit, egyébként Carol kezét cirógatja és mereng. - Samnek igaza van. Ne is álmodj róla, hogy megszabadulsz tőlünk - somolyogva pillant a nő után, de nem követi. Nem rögtön. Egy darabig még a széke magányában élvezi a csendet, igyekszik mentálisan is felkészülni az előttük álló kihívásra.
Kék sziluettje halkan simul a nő mögé, karjával körbefonja hátulról a karcsú alakot, ölelésébe zárva húzza magához, magára. Állát megtámasztja a vállán, onnan figyeli, mit ügyeskedik Carol. - Minden rendben? - értheti ezt a gépre és magára is egyaránt, nem konkretizálja. Carolra bízza, melyik értelemben kíván válaszolni, habár valószínűleg Steve érte jobban aggódik, minthogy kellően felszereltek-e. Orrával félretűr néhány szőke fürtöt és csókot lehel alattuk a puha bőrre, apró puszikkal kóstolja végig Danvers nyakát, fel egészen a füle tövéig. Érezni szeretné a közelségét, az illatát, feltöltődni az érintése alatt, mielőtt újabb sorsfordító csatát vívnának. Szüksége van erre a néhány meghitt pillanatra, így örül, hogy Sam horkolása hátraszűrődik hozzájuk. Nem túl romantikus, ám annál megnyugtatóbb. Elhúzódik a kék-vöröstől annyira, hogy szembefordíthassa magával. Ujjait a nő övébe akasztja, így pillant le rá, kékjét az aranyon pihentetve. - Ha valami történne, köszönj el Chewie-tól a nevemben... - Épp csak fölfelé rándul a szája sarka, már közelebb is hajol, hogy csókba fojtsa Carol válaszát, bármilyen jellegű is legyen az.
Danvers nem szívesen fűzi hozzá, hogy nem csak tulajdon épségéről van szó, ahogy elhalad a fiúk között és hátrafelé araszolva a gépet tanulmányozza. Az igazság az, hogyha Thanossal összefutnak, akkor lényegében mindegy, hogy mivel próbálkoznak, nem elég erősek így hárman. És bármi történhet. Nem feltétlen csak ő maradhat hátra. Bármelyikük. Persze azon lesz, hogy ennek elébe menjen, ettől még előfordulhat. És jobb félni, mint megijedni.
Megrezzen, amikor egy nagymacska settenkedési módszereit is megszégyenítő szépséggel kerül mögé Rogers. Kell egy másodperc, hogy leküzdje a rémületét és nyugodtan ráfektethesse kezét az őt ölelő férfiéra. - Igen, lecsekkoltam az üzemanyagunk, a fegyvertárat, a... - sorolná ő tovább büszkén, csakhogy a puszik elvonják kissé figyelmét, zavarba is jön tőlük. Nehezére van, hogy Steveel már átlendültek az "Engedélyed kérem, hogy hozzád érjek." fázison, főként, hogy éppen Sam előtt teszik - technikailag mögötte, de majdnem mindegy jelen esetben. Elnémul, kissé még el is pirul. Zavartan idomul az irányításnak és fordul szembe a férfival. Tekintetét valahol a széles mellkas közepén virító csillagon felejti, két ujjával annak körvonalát rajzolgatja is mellé. - Ste... - épp belekezdene dorgáló beszédébe, amikor csókkal fojtja el heves feltámadását, szigorú tiltakozását. Legalábbis Steve így szeretné - csakhogy a szöszke méltó ellenfele, így képes ellökni puhán magától. - Nem igazán így kell beszédet tartani az ütközet előtt. A seregben nem tanították? - feje enyhén oldalra billen, somolygósan figyeli a csodafickót. - Ha nem mennél haza, azt hiszem utánad szaladna ide az űrbe és maga kaparná el Thanost... - lágy vállrántás, majd elillan a férfi közeléből, hogy a további pontokat csekkolja.
A puha tolást érezve elhúzódik a nőtől, kékje csalódottan felvillan, de ajka még őrzi apró görbületét. A dorgáló szavakra csak a fejét ingatja. - A seregben azt tanították, mindig álljunk készen a legrosszabbra - Habár magát mindig is optimista jellemnek tartotta, így nem igazán volt lehetősége vészmadárkodni. Ha mások el is csüggedtek körülötte, ő akkor is a végsőkig hitt. Talán pont ezt látta meg benne a professzor, amikor kiválasztotta őt a szuperkatona-kísérletre. Halkan dongó léptekkel követi Carolt, néhány méterrel lemaradva, míg a nő tovább indul ellenőrizni a felszerelést. Kiszélesedik a mosolya, ahogy elképzeli, Chewie hogyan jelentene méltó ellenfelet a Titán számára, és elönti a melegség a gondolattól, mennyire megszerette a szőrpamacsot. - Tényleg, miért nem hoztuk magunkkal? Nagyobb esélyünk lenne - Sajnálkozón csóválja a fejét, majd lassan visszaindul a hajóorrba. Úgy látja, Carol most nem vágyik meghitt búcsúzkodásra, és Steve arra gondol, talán jobb is, ha nem búcsúként kezelik az egészet - ha dacára minden veszélynek továbbra is hisz abban, hogy sikerrel járhatnak.
Visszatér Sam mellé, csendben pihen vele együtt, majd néhány órával később hagyja, hogy a férfi elverje kártyában. Az utolsó órát maga is készülődéssel és bemelegítéssel tölti, ki-kikukkant az ablakon, hogy lássa, mikor megközelítik a célt. - Még mennyi idő? - érdeklődik Caroltól, bárhol is van, feltéve, hogy épp nem alszik; úgy viszont Samnek súgja oda halkan a kérdését, hogy ne zavarja a másikat.
Lágy mosolya villan, de azért kissé rosszalló pillantása. El is fordul a férfitól, hogy ellenőrizhessen mindent. Elvégre egy műszaki hiba és nem tudja, mihez kezdenek. - Azt sejtem, de motiváló beszédnek kétlem, hogy azzal indítottak, hogy "búcsúzz el a nevemben." - ejt egy grimaszt a csodafickó felé, mielőtt tovább mozdulna. Hallja a mélyen kopogó lépteket, amiktől megfeszülnek a puhább szálak tarkóján. Igazság szerint, nem bírja elviselni a gondolatát, hogy valami borzasztó történhetne velük, emiatt pedig minél távolabb húzódik, annál könnyebb. Nem egy érzelgős nőszemély - annyi bizonyos. Chewie említése mosolyt csal arcára, miközben az ernyőket rendezgeti. Megdermed a mozdulatában, leenged keze, lassan fordul Steve felé. - Nem is sejted, hogy mekkora esélyünk lenne vele. - lefolyt egy mosolyt, ahogy eszébe jut, mi mindenre képes a szőrgombóc. Aztán csak némán figyeli, hogyan távolodik tőle Steve alakja. Görbéje úgy simul egyenes formára, ahogy eltűnik látképe elől Rogers háta. Gondterhelt sóhajjal fordul vissza a felszereléshez. Jobb kétszer ellenőrizni, mint egyszer sem.
Képtelen alvással tölteni az időt, így aztán ébren viseli az út nehézségeit. Vagy a műszerfalon, vagy a spotifyn lóg, általában utóbbin pihenteti szemeit. Ahogy azonban közelegnek már ő is álló helyzetben készülődik. - Tíz perc. - szól hátra a válla fölött figyelve Steve alakját, majd Samre tekint, utóbbinak állával bök, hogy lessen ki az ablakon. A bíbor zónába értek, innen már nincs messze Thanos székhelye. Sőt, igazán közel csak most érnek majd. - Célszerű lenne itt hagyni a hajót. - nyom tenyerével a hajtóműveket célzó irányító felületre. - Sam képes vagy felrepülni onnan, ahogy én is. Steve, vedd ezt fel. - nyújtja át a rakéta-tatyót, amivel képes lesz visszarepülni a férfi. - Nagyon vigyázz rá! Ha elromlik, még Sam vagy én feltudunk hozni, lefelé pedig választhatsz, kinek a hátán érkezel... - egy mosolygós pillantás, majd már áll is a gép gyomrából lenyíló járathoz. - Sisakokat fel. - neki ugyan nem lesz rá szüksége, de a fiúknak igen. Ott állva bevárja őket, nem mozdul, amíg nem jelzik, hogy kész lennének.
Igyekszik lerázni magáról a feszültséget, ehhez pedig Sam tökéletes társaság. A lazaságával, a humorával eloszlatja Steve negatív és baljós gondolatait, habár kékje akkor nyugszik csak meg igazán, ha megpillantja tőlük távolabb vagy épp maguk mellett Carolt. A nő az, aki képes teljesen eloszlatni Steve kételyeit az akció sikerességét illetően. Meg tudják csinálni; egyszer már sikerült, miért most vallanának kudarcot? - Vettem! - konstatálja a tíz percüket, és biccent Samnek, hogy pakolják össze a kártyát. Ideje készülődni. Míg a férfi az ablakhoz lép meglesni a bíbor zónát, addig Steve felcsatolja magára a felszerelését, eligazítja pajzsát, hóna alá csapja a sisakját. Mennyivel könnyebb lenne a Földön! Ott sosem félt ejtőernyő nélkül kiugrani egy gépből, hiszen a gravitáció tette a dolgát. Van, amiben az űr fejletlenebb... Kelletlen, mégis beletörődő sóhajjal veszi át Caroltól a tatyót. Belebújik, rögzíti azt a hátán, s bár egyetlen rossz szava sincs, a nő értheti minden kimondatlan "muszáj?" és "miért kell ezt már megint?" méltatlankodását. - Ügyelek rá, hogy ne szoruljak plusz fuvarra - mosollyal felel a nevető aranynak, bár tudja, hogy a nőnek igaza van. Hármójuk közül ő az egyetlen, aki nincs repüléshez szokva, és ez a lemaradás igencsak frusztrálja. Carol mellé lép, a parancsra habozás nélkül aktiválja fején a sisakot, mire a kékes fém beborítja arcát. Mély levegőt vesz, előbb a balján ácsorgó Samre, majd a jobbján Carolra pillant, végül a lenyíló ajtón túl ragyogó sötétségbe. - Nos akkor... Odalent találkozunk. - adja meg a végszót, majd előre lép kettőt és elrugaszkodik. Talán tapasztalatát tekintve nincs oka, sem joga vezetni, mégis elsőként szeretne szembesülni azzal, ami odakint vár rájuk. Így hát előre megy, de nem hagyja le a többieket, ügyel rá, hogy együtt maradjanak. - Hallotok - Sam, Carol? - teszteli az adóvevőjüket, előbb az egyikre, majd a másikra sandítva.
