- Elakadt? – kérdezte egy mély, de mégis kellemes férfihang.
– Hadd segítsek! – ajánlkozott a férfi, ahogy az autóhoz lépett és a karosszéria alá nyúlt, igyekezvén megemelve azt, míg a lány lehajolva kitudta szabadítani a kereket a csapádból, amibe esett.
- Köszönöm … és sajnálom az egyenruháját. – húzta ártatlan mosolyra a száját, ahogy végignézett a férfin, akinek a nadrágja szára átázott a sártól.
- Egyébként is szűk kissé. Így talán adnak egy nagyobbat. – húzta mosolyra a száját a férfi legyintve egyet, beletörölve a kezét a nadrágjába, amit méterekkel odébb a társai csak értetlenkedve néztek.
– Jakow. Volkov. – mutatkozott be a férfi.
- Katya. Katya Losev. – nyújtott kezet a lány mosolyogva.
– Úgy látom a társai hiányolják, Volkov tizedes. – olvasta le a rangját az egyenruhájáról a nő, mielőtt a válla felett a többi katonára pillantott.
- A közelben lakik? – kérdezte Jakow, tudomást sem véve arról, hogy az őrjárat lényegében ő rá vár.
- Derítse ki! – nevetett rá Katya, mielőtt beszállt volna az autóba, ami ezúttal el is indult, néhány pillanattal később pedig már jó néhány méterre járt. Jakow egy ideig még figyelte a távolodó autót, mielőtt felvette volna a földről fegyverét és visszatért volna a sorba, hogy folytassa az őrjáratot. Tekintetével azonban továbbra is azt figyelte, hogy melyik elágazásnál kanyarodik el az autó.
⧖⧖⧖
- Tizedes! – köszöntötte egy idősebb, ötven év körül férfi Jakow-ot, mikor verandához ért.
- Uram! – bólintott Jakow, ahogy egy megemelte a kucsmát a fején a férfi felé.
- Kérdezősködtem kicsit. – kezdett bele, ahogy felállt a karosszékből és Jakow-hoz lépett.
– Volkov. - ízlelgette a családnevét.
- Az apja Moszkvában tisztségviselő … mit keres a fia Jakutszk-ban, az isten háta mögött? – nem volt ugyan fenyegető, de érezhető volt a szavak mögött megbúvó gyanakvás.
- Elkísérné a lányát a városházán tartott ünnepségre. Talán ki is maradna vele. – tette hozzá egy pimasz mosolyra húzva a száját Jakow.
- Ne lőj túl a célon, Fiam! – rázta meg a fejét a férfi mosolyogva, ahogy lelépett a verandáról és Jakow vállára tette a kezét.
– Te jó gyereknek vagy, tudom. Érezze jól magát, erre készült egész nap. – pillantott fel a lánya szobájának ablakára.
- Úgy lesz, Uram. – bólintott Jakow.
- Szépen puccba vágtad magad katona … de a nadrágod, sáros? – kérdezte kissé értetlenül Katya apja, ahogy hátrébb lépet egy lépést, hogy alaposabban is szemügyre vehesse Jakow-ot.
-Jól látja, Uram. – bólogatott már-már vigyorogva Jakow a férfi értetlenkedését látva.
Mielőtt azonban bármit is szólhatott volna a férfi, Katya lépett ki a verandára, Jakow lélegzete pedig elállt, ahogy megpillantotta őt. Gyönyörű volt. Mosolyogva pillantott Jakow-ra, ahogy közelebb lépet, hirtelen megtorpanva, ahogy végignézett rajta.
- Nem adtak végül nagyobbat? – kérdezte fülig érő szájjal.
- Nem is kértem. – felelte somolyogva Jakow, előre lépve a kezét nyújtva Katya felé, hogy lesegítse a lépcsőn.
⧖⧖⧖
- Kiskoromban a csillagokat számoltam, hogy elaludjak. – szólalt meg Katya, ahogy Jakow-hoz bújva az égre pillantott. Egyedül voltak egy kisebb tisztáson, és bár felállították a sátrat, a tábortűz mellett feküdtek egy fa árnyékában, takarók sokaságába gubózva, hogy ne érezzék a csontig hatoló hideget.
- Ez is egy hobbi. – vonta meg a vállát mosolyogva Jakow, mire Katya a vállába bokszolt egyet.
- Anya mindig azt mondta, hogy azért világítanak, hogy mindenki megtalálhassa a sajátját. A miénk is ott van valahol. Az egyik, a sok közül. Nem is számít melyik, ha tudod, hogy ott van. – ábrándozva beszélt Katya, miközben a csillagok és Jakow között kalandozott a tekintete.
- Az enyém azt mondta, hogy történeteket rejtenek. Mindegyik mást és mást, hogy így kalandozunk köztük, míg végül … az egyiknél megállunk. - Ez szépen hangzik. Kedves nő lehet. – jegyezte meg Katya, ahogy Jakow-hoz simult.
Az volt, gondolta Jakow.
- Na és te … megálltál? – pillantott fel Jakow mellkasáról Katya mosolyogva a férfi arcára.
- Azt hiszem, igen. – bólintott Jakow, mosolyra húzva a száját, közelebb húzva Katyát, majd nevetve tette hozzá.
– Erre nem nagyon járnak buszok, úgyhogy … - Ha jön is egy, együtt szállunk fel rá. Elmehetnénk innen, valahova … mondjuk Párizsba! – fülig érő mosollyal beszélt Katya. Nagy álma volt eljutni oda.
– Keresnék valami munkát, arra is vannak iskolák. Te pedig … lehetnél az Eiffel-torony őre! Akkor mehetnénk fel, amikor csak akarunk! – nevetett Katya, miközben kitalált mindent előre.
- Ha visszajövök, elmehetünk. Ahova csak akarsz, de előbb … apáddal meg kell, hogy beszéljem. – mosolyodott el Jakow. A férfi kedvelte őt, és csak örült volna, ha a lánya kijut innen. A világ egyik leghidegebb helye Jakutszk az év mindennapján. Itt élni nem volt épp a … Paradicsom.
- Vigyázz majd magadra! – sóhajtott fel Katya.
– Siess vissza majd! Nézz majd fel, ha hiányzok. – suttogta egyre halkabban, lehunyva a szemét, Jakow-hoz bújva.
⧖⧖⧖
A kocsmában ülők egyszerre tették le a korsókat, ahogy belépett az ajtón a nyúzott, vértől bűzlő alak. Nem volt ez olyan nagyváros, hogy ne ismerjék fel, de a látvány megrémítette őket. Jakow koszos volt a sár és vér elegyétől, a ruhája több helyen is szétszaggatva, de a vér nem az övé volt. Nem az összes.
- Jakow … - szólalt meg a pultos, ahogy a férfi közelebb sétált és szinte a székre zuhant. Arcán látszott, hogy kimerült, napok óta nem aludhatott. Nagyjából mióta eltűnt. Mind halottak arról, ami történt.
- Végük. Meg vannak … - suttogta Jakow, ahogy a pultra dőlt, fáradtan szegve le a fejét.
– Megöltem, az utolsót is. - Barátom … pihenned kéne. Találunk neked egy szobát, igaz, Viktor? – pillantott az egyik vendég a pultosra, aki hozzájuk lépett és a kezét Jakow vállára tette.
- A régi tábornál vannak. Ott hagytam őket a farkasoknak. – folytatta Jakow, akit már csak a mögötte álló férfi tartott, annyira legyengült a fáradságtól.
- Fogom, menjetek nézzétek meg! – bökött a fejével Viktor, aki kisietett a pult mögül és segített Jakow-nak leülni az egyik asztalhoz, ahol leülhetett kényelmesen.
- Hol voltál? Másfél hete, hogy eltűntél. – Viktor és az asztalnál ülők aggódva nézett végig Jakow-on. Sejtették, hogy a férfi maga alatt lesz a történtek után, de mikor eltűnt, a legrosszabbra gondoltak.
- Utánuk mentem, Viktor. Követtem őket. – lassan, akadozva beszélt Jakow. Közben hoztak neki egy vastag takarót, amit egyből köré csavartak.
– Meghaltak, végeztem velük. – ismételte magát Jakow. – Az összessel.
- Kész csoda, hogy te nem haltál meg. – húzta el a száját Viktor, miközben intett, hogy hozzanak Jakow-nak valamit enni és inni.
- Nem számított volna. Már végük. – rázta meg erőtlenül a fejét Jakow.
Viktor aggódva nézett össze a többiekkel. Losev-éket másfél héttel ezelőtt mészárolták le. Oleg-et többször is lelőtték, közvetlen közelről, a felesége torkát elvágták, a lányukat pedig megerőszakolták, kihajtották a hidegbe, de nem jutott messzire. Jarkuszk-ban tudtak Katya-ról és Jakow-ról, mindenki felkészült, hogy a férfi, akit mindenki kedvelt, maga alá süllyed. De nem ez történt, Jakow eltűnt. Egyesek arról beszéltek öngyilkos lett, mások pedig arról, hogy vadászni indult. Úgy látszik … utóbbiaknak lett igaza.
- Értesítették az apádat, mikor eltűntél. Amint megtudja, hogy élsz, visszavisznek majd hozzá. De előbb pihend ki magad. – paskolta meg Jakow vállát Viktor, majd elhessegette az asztalnál ülőket, Jakow pedig szinte egyből el is dőlt, mint egy zsák.
- Fenébe is … hívjatok egy orvost, el kell, hogy lássa. Te meg szólj be a barakkba, hogy meglett! – utasította a vendégeket Viktor, akik kérdés nélkül el is indultak.
- Azt mondták, hogy nyolcan voltak. Levadászta mind a nyolcat? – suttogta az egyik, ahogy Jakow eldőlt alakjára pillantott.
- Az hagyján, de követte őket. Másfél hétig. Amilyen idő volt … nem tudom, hogy élte túl. – Szibéria hidegét egy tábortűz közvetlen közelébe is nehéz elviselni, nemhogy odakint, miközben az embernek magának kell gondoskodnia élelemről és vízről.
- Várjuk ezzel meg a holnapot. Vigyük fel az egyik ágyba! – sóhajtott aztán fel Viktor, Jakow felé pillantva. Még nem halt meg … de még nem is élte túl.
⧖⧖⧖
- Láttad már? – dobta az íróasztalára, Jakow elé az újságot Szergej.
– Jakutszk Farkasa. Jól cseng.Jakow csak maga elé húzta az újságot, hogy megnézze, majd egyből félre is lökte azt. Ő nem találta hangzatosnak.
- Nem mész oda vissza. Van egy munkám neked, tartottam tőle, hogy túl puhány és gyenge vagy hozzá, de ezek után… - bökött az apja az újságra.
– Bevallom, hogy tévedtem.- Na és, ha nem akarom? – emelte a tekintetét Jakow az asztallapról az apjára.
- Akarod. – jelentette ki ellenvetést nem tűrően Szergej, elő véve egy vastag mappát a fiókból a fia elé csúsztatva.
– Nézd meg! Úgy hívjuk, hogy Fekete Özvegy Program. Ez is jól cseng. – jegyezte meg mosolyogva Szergej a fia rosszalló pillantása ellenére is, miközben rágyújtott egy szál cigarettára.
- Ezek itt mind nők. Nem hinném, hogy felvételt nyernék közéjük. – húzta el a száját Jakow, visszadobva a mappát, hátra dőlve a székben. Ha lehetséges lett volna, akkor se akarta volna a dolgot. Kiégett, megcsömörlött, eltűnt belőle az a tűz, amitől élőnek érezte magát.
- Ezek nem nők, hanem fegyverek. Ráadásul elég drágák. – javította ki az apja, ahogy előre dőlt a székében.
– A fegyverek pedig néha meghibásodnak. A feladatod pofon egyszerű lenne. Levadászni azokat, amelyek selejtesek. – vonta meg a vállát Szergej, jelezvén, hogy milyen egyszerűnek tartja a dolgot.
- Szóval… öljek nőket? Ez a kihagyhatatlan lehetőség? – horkant fel Jakow, a fejét csóválva.
- Ők megölnének téged. Jó pénzt kapnál, és tennéd, amihez értesz. A farkas vadászik, nem bujkál. – látva Jakow továbbra is érdektelen arckifejezését, folytatta.
– Ez a Program fontos. Sok pénzt költöttem rá a múltban én is, szeretném, ha eredménye is lenne. Ezt te fogod garantálni. Iktasd ki a selejtet, egyszerű. Megkapsz hozzá mindent. – Jakow undorodott attól, ahogy erről az egészről az apja beszélt. Mintha valami minőségi ellenőrzés lenne csak a feladat.
- Hogy van Yana? – váltott gyorsan témát inkább Jakow.
- A húgod… benne van a programba. – ahogy ezt kimondta, Jakow egyből felkapta a fejét, de mielőtt bármit mondhatott volna, Szergej folytatta.
– Ő így szolgálja a családunkat. A bátyád a titkosszolgálatnál van, most rajtad a sor, hogy tedd a dolgod. - Látni akarom őt. - Látni fogod. – felelte bosszúsan Szergej. Bosszantotta a fia makacssága.
- De előbb bizonyíts! – húzott elő egy képet a mappából az apja, Jakow elé dobva azt.
⧖⧖⧖
Látni fogod. Visszhangzott Jakow fejébe, ahogy lassan lépdelt felfelé a lépcsőfokokon. Az öreg falapok ropogtak a lába alatt, értesítve a fentlakót, hogy érkezik. Régóta várnak már rá.
- Szóval téged küldtek. – jegyezte meg Yana, mikor szembe találta magát a fivérével. A hangja gyenge volt, a kezében remegett a fegyver, mielőtt leejtette volna azt.
- Én akartam jönni. – suttogta Jakow, ahogy közelebb lépett a húgához.
Fájt, hogy így látja. Összetörve, gyengén. A ruhája szakadt volt, a bőre érdes és koszos, a bőre fakószürkévé vált, az ajkai lilák voltak. Csontsoványra fogyott, remegett, a karja tele volt tűnyomokkal, a szoba sarkában pedig az elhasznált tűk.
- Szarul festesz. – húzta halovány, gyenge mosolyra a száját Yana, ahogy végig mérte a bátyát. Hallott arról, ami történt, tudta, hogy a bátyja talán nem néz ki úgy, mint ő, de ugyanúgy csak egy roncs, legbelül. – Csak legyél gyors. Nem bírom már.
- Sajnálom. – szólt a bűntudat hangja Jakow-ból, ahogy leguggolt a húga mellé és a kezével az övét kereste. Az apjának igaza volt, eleinte. Könnyű volt. Könnyebb volt megölnie azokat a nőket, mint gondolta. Ez a mostani viszont teljesen más volt.
- Ja, hát … én is. – horkant fel Yana, mire egyből rázkódni kezdett a köhögéstől. Gyenge volt, a tüdeje, az izmai, a teste kezdte feladni. Jakow látott már ilyet, a többség nem bírta ki azt, amit a Program tett velük. A húga sem.
– Semmi baj, minden rendben. – suttogta Yana a bátyának, látva az arcát.
– Menni fog.Jakow nem volt benne biztos, de előhúzta a kabátja alól a fegyverét. Nehezebbnek tűnt, mint máskor, hidegebb volt a fémborítás, mint eddig valaha. Az apjuk mást küldött volna, egy szadista barmot, Jakow ismerte. Nem ő volt az egyetlen farkas a nyáj körül. A többség beteges szadista volt, nem hagyhatta, hogy a húga egy ilyen kezei között végezze.
- Segítek. – remegő kezekkel nyúlt Jakow után, majd lehunyta a szemét, mikor a fegyver csöve a homlokához ért. – Kérlek. – suttogta, ahogy Jakow kezei köré fonta a sajátját és az ujját Yakow ravaszon nyugvó ujjára tette.
– Rendben van, semmi baj… menni fog, Farkas. – mosolyodott el. Jakow-ot kiskorában kezdték el így becézni a tanítói, a harcias, nyughatatlan természete miatt, ami a húgának annyira megtetszett, hogy utána már csak így hívta.
Szinte beleremegett a szoba padlója a lövés hangjába, ahogy az keresztül szelte a csendet, felzavarva az ablaknál ülő madarakat, az ablaküvegek is beleremegtek.
Yana teste eldőlt, végig a matracon, Yakow emlékeibe pedig örökké beleégett a kishúga képe, az élettelen testéé, ami felett ott guggolt a gyilkosa.
Ő.⧖⧖⧖
Egyesek elkerülik életük mélypontjait, míg mások közel maradnak hozzá, hogy érezzenek valamit az ürességben, ami bennük van. Fájdalmat, bűntudatot, valamit, mert minden jobb a semminél. Jakutszk városa nem változott szinte semmit. Ugyanúgy hideg volt, hófedte, és a legkevésbé sem varázslatos. Jakow nem verte nagy dobra, hogy visszatért, még, ha csak átutazóba is. Az egyik nőt a közeli faluig kellett követnie, úgy döntött megáll itt pihenni. Pont, mint régen. Az újabb megbízatásra várt, ami itt találja majd őt. A kocsma egyik sarokasztalához ült, ahonnan belátta az egész helyet. Nem sokkal később pedig egy egyenruhás férfi ült le vele szemben.
- Volkov. Levele jött. – húzott elő kabátja alól egy borítékot, amit az asztalra helyezve Jakow elé csúsztatott.
– Sokat mesélnek itt magáról, tudja? – mosolyodott el a férfi, közelebb hajolva.
– Amit tett … hogy csinálta pontosan? Jakow hallotta a férfi szavait, de nem foglalkozott velük. Előhúzta a kését és felvágta vele a borítékot, hogy lássa kinek a képét rejti.
- Nem valami bőbeszédű, mi? Tudja, megvettem a helyet, ahol történt a dolog. – erre már Jakow is felpillantott a levélről.
– Gondoltam, építek oda egy … tudja, afféle emlékhelyet, amit látogathatnak az emberek. Ha elmondaná, hogy mi történt pontosan … - Megmutathatom. – felelte Jakow, ahogy zsebre vágta a borítékot és enyhén oldalra döntötte a fejét, ahogy a férfira pillantott. Az arcáról aligha lehetett bármit is leolvasni, majd felállt és a hátsó kijáraton át intett a férfinak, hogy kövesse.
Amint azonban becsukódott a férfi mögött az ajtó, Jakow hirtelen megfordult és az ökle a férfi arcának csapódott, mire az megtántorodott és a kocsma falának esett. Jakow a kabátja gallérjánál ragadta meg, hogy ne essen össze, majd a másik kezével újra és újra lesújtott, míg végül a földre nem dobta.
- Hagyja békén Lesov-ék házát, megértette? – pillantott a földön fetrengő férfira.
– Köszönöm a levelet. Értesítem Moszkvát, hogy átadta. Menjen el orvoshoz, mondja, hogy eltört az orra. – adott tanácsot Jakow, mielőtt visszament volna a kocsmába, gyorsan kiürítve az előtte lévő korsót, miközben a borítékban lévő fényképet nézte, aminek a hátuljára csak egy név volt írva:
Natalia Allanovna Romanova.⧖⧖⧖
- Jó napot kívánok, Uram! Üdvözlöm az Egyesült Államokban! – köszöntötte széles mosollyal a terminálnál az ügyintéző nő Jakow-ot, ahogy az átnyújtotta neki az iratait.
– Andrei Kostiv. Nem először jár nálunk. Üzleti út? – pillantott a férfira a vékony üvegfal mögül, miközben az útlevelét lapozta és a pecsételőgépet kereste.
- Mondhatni. Talán utána maradok még egy kicsit, lazítani. – felelte higgadtan, egy halovány mosolyt megengedve magának, miközben a nőt figyelte. Nem az egyetlen hamis útlevele, de ezt a nevet használta a leggyakrabban. A hamis útlevelek mögött jól megszerkesztett személyiségprofilok is lapultak, ez volt a lényege. Ha valaki utána érdeklődött, sok mindent találtak volna róla. Céget Oroszországban, akik megerősítik, hogy üzleti úton van, hogy szereti a régiségeket és gyűjti is az antik műkincseket, és a többi. Ez persze mind hamis volt, de az álszemélyiségek akkor működtek csak igazán jól, ha élőnek tűntek.
- Tessék, a bőröndje, Uram! – lépett oda hozzá a biztonsági őr, átnyújtva a bőröndöt, amit eddig tüzetesen vizsgált.
– Tiszta. – jegyezte meg kissé talán túlzottan is csalódottan, ahogy a nő felé pillantott az üvegfal mögött. Persze, hogy tiszta. A felszerelése egy Washington-i raktárban várja őt.
- Köszönöm. – bólintott Jakow, ahogy átvette a bőröndjét, majd az útlevele után nyúlt.
- Tessék! – nyújtotta át a nő, majd még fülig érő mosollyal folytatta, mielőtt Jakow elindulhatott volna.
– Érezze jól magát nálunk! - Úgy lesz. – biccentett Jakow a nő irányába, majd elindult maga után húzva a bőröndjét, immáron amerikai területen lépdelve.