• A wakandai Thanost sikerül kivégeznie a hősöknek. Hulk, Gamora és T'Challa egységéhez csatlakozott még Steve Rogers és James Barnes is. Azonban az összeesett Titánról kiderült, hogy a Mester Skrull volt. A lélektőr, mellyel száműzni lehet áldozatát Muspelheimbe, ott hever közvetlen az élettelen test mellett! (Persze funkcióját nem ismerhetik a játékosok, csupán Thanos késének gondolhatják, így akár figyelmen kívül is hagyhatják azt.)
Charles csapata és az elf erősítés hatékonyan küzdöttek az outriderek ellen, és sikerült megvédeniük az óvóhelyen lévő civileket és sebesülteket, mialatt Joshua gyógyította őket. Az ott tartózkodó outriderek megérzik a gazdájuknak hitt Thanos halálát, ezért rögvest visszavonulót fújnak Wakanda szívéből, hogy a Titánhoz siessenek. Ezen felbátorodva a mutánsok és elfek megalakult szövetsége utánuk eredhet, majd egyesíthetik erőiket a többiekkel.
Strange és mágusai az utolsó pillanatban érkeztek Muspelheimbe, így az egymás ellen fordított harcosok megmenekültek, és visszanyerték öntudatukat. Strange átjárót nyitott Queensbe, és azok a civilek (kevesen maradtak), akiknek a lelkét még nem lopták el Mephisto lovasai, valamint a meggyötört kis hőscsokor együtt menekültek ki a tűzdémonok honából. Mephisto követte a csapatot a Földre. A Queensben összegyűlt hősöknek a varázslók átjárókat nyitnak Wakandába, a harctérre. Itt találkozhatnak szeretteikkel, harcostársaikkal, és újra egyesülhetnek a csapatok.
Thanos a wakandai oszlop előtt tartózkodik, oldalán Norinával, akikhez csatlakozhat Mephisto, miután ellenségei nyomába ered. Köréjük felépül az outrider és skrullok alkotta teljes sereg.
Az egybegyűlt hősöknek épp csak szusszanásnyi idejük van eldönteni, hogy merre és hogyan folytassák tovább. A problémát már nem is igazán a húsvér ellenségek jelentik, hanem a Föld bolygóra vonzott idegen, skrull égitest, aminek darabkái lassan ráépülnek a földi építményekre.
» Megjegyzés: Aki nem kívánja a kalandot folytatni, a Queensben megkezdett küzdelmet egyéni játékban lehet folytatni az ott maradt, oszlopot védelmező skrullok ellen. A kaland székhelye Wakandába költözik.
» Választható opciók: - Thanos ellen - Mephisto és Norina ellen - az oszlop rejtélyének megfejtése
• Arra kérünk mindenkit, hogy egyértelműen válasszon a fenti három lehetőség közül, s reagja végén jelölje meg! Jövőhéten még nem szedjük szét a csapatot, hagyunk egy kis időt, a megbeszélésre, újratalálkozásra. Viszont mindenféleképpen várjuk a választott lehetőséget! Továbbá nem kijelölt opció, de bátran abba lehet hagyni a kalandot, ha valaki úgy érezné, a karakterének elég volt. (Queensből sem kötelező Wakandába jönni, de aki ott marad, annak a kaland ezennel véget ér.) - Aki jövőhéten nem ír - tehát nem jelzi, hogy hogyan dönt - annak a Kalandmester jelöli majd ki a felvonását. - Aki már régóta nem írt, és nem tudjuk, hogy karaktere hol, milyen állapotban van, nagy eséllyel kimeséljük a jövő héten.
***
» Általános leírás: A hozzászólásod megírására egy hét áll rendelkezésedre. Amennyiben a partnered/partnereid hamarabb megírják köreiket, lehetőséged van az újabb kör megnyitására. Ha valaki nem írja meg egy héten belül a hozzászólását, a kör újra indulhat (mivel sokan vagyunk, törekedjünk nem megváratni egymást). A Kalandmesternek jogában áll a karaktereket útmutatásokkal irányítani, illetve hozhat be egy-egy körbe/szituációba újabb karaktert, illetve vihet ki, ha eltűnik a játékos, vagy a szituáció úgy kívánja.
UPGRADE:
UPDATE: A korábbi kalandokhoz képest némi változtatásokat eszközöltünk be, melyeket itt ismertetünk veletek pár szóban:
• Szigorúan vezetni fogjuk, hogy kik azok, akik nem írnak és nem jelzik előre felénk elmaradási szándékukat. (Továbbra sem probléma, ha idő, energia, vagy kedv hiányában vagytok, de ismételten megértésetek kérjük, hogy tudnunk kell, hányan vagyunk, s kikre számíthatunk...) Három ilyen alkalom után a karaktereitek kizárásra kerülnek, méghozzá eszméletvesztés indokával, mint harctéren elesettek.
• Olyan civil karakter, aki képesség, vagy fegyver hiányában mozog, nem hozható karakter.
• A kaland során karaktereiteket érhetik súlyos balesetek, ezek miatt felelősséget nem vállalunk. Azt kérjük, hogy ha játszani jöttök, készüljetek fel a legrosszabbra is! (Karakterhalál persze továbbra sem játszik, csak ha valamelyik adminnal egyeztetésre kerül, ahogy a korábbiak során is előfordult.)
• Káromkodás, csúnya beszéd, ismételten nem megengedett. Nem szeretnénk anyázó hősöket! Ha valaki erre vágyik, oldja meg egyéb, személyes kis kalandjai során.
• Az előző kalandokból tanulva: Nincs végtelen erő. Szeretnénk, ha mindenki aszerint mozgatná a karakterét, hogy igenis mindenki kifárad egyszer. Minden hős, minden mutáns, minden inhumans, stb. Kérünk benneteket, erre figyeljetek oda!
- Reagsorrend: - - A felvonás résztvevői: T'Challa, James Barnes, Peter Quill, Gamora, Bruce Banner, Steve Rogers, Tony Stark, Wanda Maximoff, Pietro Maximoff, Vízió, Kelda, Thor, Erik Lehnsherr, Loki, Celia Wickham, Carol Danvers, Peter Parker, Clint Bartom, Drax, Shuri, Alison Magdalen J., Charles Xavier, Logan James Howlett, Ryan Ryot, Dori T'Tara, Franklin Richards, Joshua Foley, Luna Thomson, Eric Brooks, Nimellos, Earnen, Elriel, Dr. Stephen Strange [NJK]
A hozzászólást Kalandmester összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. 20 Május 2018, 18:44-kor.
Az első ütközet egészen jól alakul. Sikeresen tudjuk védeni az óvóhelyet az outriderek rohamától. Kiegészítve a helyi erőket, hősöket tudjuk tartani a helyzetünket. Precíz pontos vágások, nyíllövések és mindezzel hatékonyan ritkítjuk meg a zabolátlan hadakat. Két szörnyeteg levágása után megállok egy pillanatra. Valami megváltozott. A szörnyek áradata apadni kezd, sőt elkezdenek menekülni, vagy legalább is valahová máshova csoportosulnak. Annyi bizonyos, hogy innen elkotródnak. Egy elegáns mozdulattal lecsapom két pengémről a rajtuk folyó dögök vérét, majd a pengék helyükre kerülnek. - Gwendir, lássátok el a sebesülteket, a Midgardiakat is. A többiek pedig készüljenek fel. Nem állhatunk meg itt. Hagyj utóvédet az óvóhely körül, mindenki más készüljön fel. – utasításokkal látom el egyik parancsnokomat aki fejét bólintva veszi tudomásul parancsaimat, így minden sebesült harctéri, gyors ellátása elkezdődik. A katonák mellett elf gyógyítók is jöttek, akik különleges gyógyfüvekkel, kenőcsökkel hatékonyan tudnak kezelni sebesüléseket. Miután a kedélyek csitultak kicsit és szabad levegőhöz jutunk illendőnek látom bemutatkozni az itt lévő embereknek, akik bizonyára nemigen ismernek sem engem sem népemet. - A nevem Nimellos, Fény elfek vagyunk a kilenc világ egyikéről, Alfheimről. Segíteni jöttünk a harcban. Aki érez még magában erőt, az velünk tarthat. Hagyok itt katonákat az óvóhelyeken, aki harcképtelen az maradhat itt. Most viszont nincs több időnk, meg kell bontanunk az oszlopok egységét, különben milliók halnak meg a becsapódó bolygó darabjaitól. – Talán még ez a bemutatkozás is kevés de sajnos az időnk véges. Szavaimat érthetően és kellően hangosan közvetítem az emberek felé. Most már van fogalmuk kik vagyunk és miért jöttünk. Pár perc telhet el mire a seregünk újra formációt ölt és menetelésre készen áll. - Fírimo, ilya. [Előre, indulj! Adom ki az újabb parancsot mire alakzatban megindulunk az eliszkoló outriderek után. Ha valaki út közben szóba elegyedik velem az emberek közül, nem fogom elutasítani a társaságát. Így a sereg nagy részével elindulunk az oszlopok felé, hogy valami mód kitaláljuk, hogyan pusztítsuk el. Sejtem, hogy nem lesz egyszerű, biztosan van még elég dög aki védelmezi majd.
A csapat egységéről és összetartásáról oly sokszor szónokló Quill elképesztő vehemenciával tiltakozik felbukkanásom ellen. Őszintén, még engem is meglep, ahogyan önkívületi állapotban ajnározza ugyanazt. - Nem menthetsz meg örökké! – értem, pontosan értem, amit mond. Azonban ha a Titán engem akar, akkor az egész galaxis is kevés ahhoz, hogy elbujdossak. - Főleg nem ilyen áron,.. nem engedem! - Az életed adnád értem, de ez túl nagy ár. Arról nem is beszélve, hogy botor gondolat azt feltételezni, ennyivel megelégedne Thanos. Mindig megszerzi, amit akar, én pedig nem fogom harc,s küzdelem nélkül megadni magam, ahogyan azt sem nézem végig, hogyan végez a számomra legfontosabb személlyel. Nem! - Pont most! - morranok vissza, s láthatóan egyáltalán nem hat meg Quill jajveszékelése. Elvégre csökönyösségem nem hathat újdonságként a számára. Vannak tulajdonságok, melyeket még az Ő kedvéért sem tudok levetkőzni magamról. Peter és a Titán közé pozícionálom magammal, egész testemmel védve a mögöttem pihegő sebesült alakot. Izmaim megfeszülnek, bármelyik pillanatban készen állva arra, hogy megiramodjak. - Említést sem érdemelsz Thanos. – köpöm a gyűlölettől csöpögő szavakat, miként tekintetem a Titán íriszeibe akasztom, ki felém tesz egy apró lépést. Egész lényem elutasító, s ha valamiféle emlék is feltörni kívánna, úgy azt erőszakkal nyomom el magamban. - Mert visszakapom Tőle azt, amit Te elvettél tőlem! - .. és még annál is többet. vágok vissza a nyers szavakra. Itt azonban a kettőnk párbeszédének vége szakad, mely a hely s az idő kettősének köszönhetően igen groteszk hatást kelt. Figyelmem újra Peterre irányítom, s felmérve a helyzetet, gyorsan megszerzem a fegyvereit, hogy visszaszolgáltathassam Neki. Mellé térdelek, Ő közelebb húz. - Túléljük. Ezt is, mint mindent eddig. Együtt. - látom, ahogyan könnyeivel küszködik, s hagyom, hogy egy egészen rövid pillanatra elgyengüljek. Suttogva búgom a vigasztaló szavakat, melyek magukban hordozzák az ígéretemet is. Harcolni fogok kettőnkért. A csapatért. A bolygódért. Segítek felállni a Földről, s bár nem éppen fair dolog tőlem, de választás elé állítom. - Rendben. - Húzódnak mosolyra a zöld ajkak, miközben szemeim vonásait pásztázzak, végül finoman megszorítva a kezét, fordulok el Tőle, hogy a Titán felé vegyem az utat. Lendületes ugrással kerülök a nyakába, lábaimmal erősen feszítve a nyaka körül, mindent megtéve annak érdekében, hogy biztosítsam a pozícióm - s időt nyerjek a többi hősnek is, amíg elterelem a figyelmét. - Elég!.. Hagyd ezt abba! – üvöltöm a férfi válaszát hallva, s arcom fájdalmasan eltorzul, a kardot tartó kezem lesújt, egyenesen a lila, robosztus alak torkába mélyesztve a fémet. Felüvölt, én pedig erősen kapaszkodom, ellenállva az így keletkezett rezonanciának. A test lehull, én pedig kirántva a kardom, érkezek mellé, s ahogyan a porfelhő felszáll, feltűnők én is, térdre rogyva a Titán teste mellett. Újabb könnyek szántják végig arcom, s ahogy a testre pillantok, sztoikus nyugalommal figyelem, miként változik át a holttest, megmutatva valódi alakját. Túl könnyű lett volna.
Suta mozdulattal tüntetem el érzelmeim sós ízű jeleit, majd felállva hátrálok pár lépést a testtől. Tekintetemmel azon hősökre nézek, kik szintén velem együtt vették fel az harcot, s ebben a pillanatban úgy tűnik, mindhiába. Végül Petert kezdem el keresni a tömegben, de mielőtt még meglelném, fájóan ismerős öblös hang üti fel fejét a távolból. A megjelenő Thanos felé fordulok, tekintetünk újra találkozik. Pislogok párat, megpróbálva így a könnycseppek utolsó maradványait is eltüntetni ily módon. Vonásaim megannyi érzést hordoznak magukban, miközben látszólag földbegyökerezett lábakkal állok egy helyben. Az engem körülvevő zaj hirtelen elcsendesedik, halk morajlássá alakulva át. Még mindig Őt nézem meredten. Nem félek Tőled. - Peter?! - megrázva magam, fordítom el orcámat, és indulok el a tömeg felé, hogy Quillt megkeressem. Egészen addig futok, amíg rá nem lelek. - Hogy érzed magad? Lépek közelebb hozzá, miután megtalálom, s karomat kinyújtva érintem meg óvatosan. - Nem lesz vége. suttogom halkan, egészen közel hajolva. - Nem fog leállni, amíg meg nem hal. - A harc még csak most kezdődik. Ujjaim kardomra szorulnak, és a skrullokra pillantok. Akkor indulok el, amikor Peter is. Együtt.
Az események annyira felpörögnek, hogy nem is tudok mindent figyelemmel követni, miután eljuttattuk a wakandaiakat az óvóhelyre. A démonszerű bestiák rohama szinte már elviselhetetlenségig fokozódik és az tény sem jelent sok jót, hogy a jáde színű monstrum nem tartott velünk a csatába. Logannel vállvetve kaszaboljuk a szörnyeket az első sorokban, de hiába vetjük be szinte az összes apró mesterfogást, amit a kiképzésünk alatt tanultunk, nem tudjuk megakadályozni, hogy nem tudjuk feltartani a bestiákat, akik minket megkerülve a veszedelmesebb erőkkel bíró Franklinre és Xavier professzorra támadnak. - Vonuljunk vissza! - kiáltom Logannek, de látom, hogy már a földre is vitték és a húsát marcangolják Thanos csatlósai Az első gondolatom az, hogy segítek neki, de azok alapján, amiket olvastam róla most fog csak elszabadulni a Pokol Másrészt pedig neki nem gond a gyógyulás, de Franklin számára problémás lenne, ha túl nagyot kapna, a Professzor meg alapból handicappel indul a csatába. Átvágom az egyik rám támadó szörny lábát, majd kihasználva, hogy térdre esett felugrom a fejére és onnan egy lendületes hátra szaltóval hidalom át a távolságot. Franklin és a professzor is támadás alatt áll az érkezésem pillanatában, de úgy tűnik mindkettőjüknek sikerül kikecmeregni a bajból egy kis külső segítséggel. Az érkező felmentősereg pont úgy néz ki, mintha a Gyűrűk Urából szalajtották volna őket. Karcsú, kecses léptű tündék közbelépése hoz fordulatot a csatában és meghátrálásra kényszeríti a démonfajzatok hordáját. Csak most veszem észre az a hatalmas holdszerű bolygót, ami lilásra festi és majdnem teljes egészében eltakarja az égboltot. Van egy olyan érzésem, hogy ennek nem sok köze van a felbukkanó elfekhez. Az ellencsapás hozzá juttat annyi időhöz, hogy le tudjam hámozni magamról az egyre rosszabb állapotban lévő bőrkabátomat. A sereg vezetője sietve hozzánk jön és Nimelios néven mutatkozik be és közli, hogy az oszlopokkal lenne a legcélszerűbb foglalkozni. Egyet kell értenem vele. Azoknak a megjelenésével kezdődött ez az egész. Valószínűleg az eltüntetésükkel fogjuk tudni megoldani a problémát. - Felség! Ha nem okoz problémát, akkor magukkal tartanék.
Master nyugtalanító szavai még ott csengnek a fülében, ahogy Buckyval csatlakoznak a harcolókhoz, s közben hallgatja a barátja által felvázolt helyzetet, komolyan bólogatva. Steve célja egyértelmű, társát bármerre sodorja is mellőle a csata heve, ő Thanost célozza be. Maradt egy kis mondanivalója számára. Bár úgy tervezi, fegyver híján puszta kézzel ront neki a Challa és a zöld nőszemély által közrefogott Titánnak, menet közben mégis megleli korábban elvesztett pajzsát. Felkapja a földről, abból erőt merítve töri át magát az ellenen, hogy aztán egy lendülettel becsapódjon a többiek közé, a kardszúrás által térdre zuhanó Titánhoz. A fehér csillag a Gamora által felsebzett nyakba váj, és ha Steve ereje és lendülete elég hozzá, pajzsával lefejezi a Titánt. - Steve Rogers - áll meg a lila test felett, még fújtatva kissé a csapástól. - Hogy ne feledd... - céloz itt a Titán utolsó mondatára, mielőtt a Szellemvilágba küldte volna őt. Kékje a többiekre vándorol, kurtán odabiccent nekik. Talán magyarázkodnia kéne... Ám a diadaluk nem tart sokáig, ellenségük teste ugyanis teljesen új alakot ölt. Egy skrull? De akkor hol az...? Hirtelen eszébe jut, amit Strange-től hallott, és már épp a Párduchoz fordulna, hogy tájékoztassa őket arról, New Yorkba kell menniük, amikor ismerős nevetés csendül fel, arra késztetve, hogy egyből a hang felé forduljon. Steve ereiben megfagy a vér, ha arra gondol, hogy ezúttal az igazi Thanos áll előttük, ugyanis képtelen nem kiverni fejéből a baljóslatú képet: mi történhetett a többiekkel New Yorkban, ha a Titán Wakandába jutott? - Thanos... - motyogja, s igazít a karjára fektetett pajzson, mielőtt úgy döntene, maga is a Titán ellen indul. Ott veszik talán a legnagyobb hasznát. Ám alig teszi meg az első lépést, amikor a semmiből átjárók nyílnak körülöttük, ismerős és ismeretlen arcok tömkelegét zúdítva Wakandára. Steve csak néhány rövid pillanatig kutakodik a tömegben, mire megpillantja nem is olyan messze a számára leginkább kedves arcokat. Elmond magában egy rövid imát, amiért látszólag jól és egy darabban vannak. Ahogy megkönnyebbült sóhajjal feléjük indulna, észreveszi a skrull mester tőrét a földön. Némi habozás után Steve lehajol és felveszi a földről, aztán Buckynak nyújtja. - A gyűjteményedbe. Emléknek, vagy valami. - Barátjára somolyog, és fejével a többiek felé biccent, jelezve, menjenek. Nem erőszakoskodik, ha Buck úgy érzi, nem áll készen szembenézni Tony-val, de Steve szeretné, ha vele tartana. Menet közben, ha kiszúrja a tömegben, akkor széles mosollyal odabiccent Doctor Strange-nek is. - Tony! - kiált a társai felé, szabad kezével lágyan integetve, ahogy futóléptekkel megközelíti őket. Fogalma sincs, a halála híre eljutott-e New Yorkba; valószínűleg igen, ha a mágus a megmentésére sietett, de nem kezd el egyelőre magyarázkodni, miért és hogyan lehet életben - sokkal fontosabb számára, hogy megtudakolja a károkat és veszteségeket. - Jól vagytok? Mi történt? - érdeklődik, kissé feszülten attól, milyen választ kaphat Tony-tól. Pillantása a szőke ciklonra esik, neki halvány mosollyal külön is odabiccent. - Carol... - Mintha ezer éve lett volna, hogy utoljára látta őket. Utálja beismerni a világvége küszöbén állva, de örül, hogy újra együtt a csapat. Így aztán végképp kész rá, hogy felvegye a Titán ellen a harcot.
No. It’s Doctor Strange. Not Master Strange, not Mister Strange. Doctor Strange. When I became a doctor I swore an oath to do no harm, and I have just killed a man! I’m not doing that again. I became a doctor to save lives, not take them.------
Strange nem időzik sokat a megmentett hősök körében. Lokit szólítja és már indul is Danvers után. A férfi elmondhatta volna a szőke nőnek, hogy a Kapitány nagyon is él és virul, de látva miféle harag és erő lobbant Carol szívében és lelkében a hír hallatán, jobbnak ítélte egyelőre elhallgatni a hírt. Minden erőre szükségük van! Mindegyikre! Ha pedig a szőke angyal rejt mélyebb rétegeiben még-még erősebb képességeket, akkor ideje használnia azokat. Átsüvít a maradék távolság fölött a vörös köpenybe bújt varázsló, hogy a csatatérre érkezzen - ám, amit ott lát, arra maga sincs felkészülve. A szőke ciklon olyan végzetes erővel támadja a lila óriást, hogy Strangenek kedve támad karjait feje mögött összefésülve lepihenni. De úgy tűnik, hogy Thanos nem osztozik a veszteség ízéből. Meg aztán Stephennek szintén lenne mit mondania a féregnek - Wong miatt. - Thanos! - kiált a lila sziluettre, amikor szánalmas trükkjébe kapaszkodva elmenekül előlük. Strange közelebb csapódik a többiekhez, bízva abban Loki valahol az oldalán van. A Doktor szemei észreveszik Thort, így fejével biccent eddigi szövetségese felé, hogy fivére úgy fest szintén erre a helyre keveredett, majd tekintete megakad valamin - Carol Danvers pörgeti Vasembert maga körül és szemlátomást igen hatásos ez az elsőre nevetségesnek tűnő módszer! - Hé, gyilkos-duó! - kiált, s bár tekintete a Stark-Danvers pároson, szavai a feje fölött repdeső fiatal szövetségnek szólnak. - Ha lehet, maradjatok mellettem... - ekkor már felpillant Pókember és Shuri felé. Bárhogyan is, bárkihez is tartoznak, gyerekek még. Strange szemében bizonyára. Mindkettő megjárta a Poklot, túl fiatalon. A varázsló személyes küldetésének érzi - legalábbis, amíg jobb kezekbe nem kerülnek - hogy óvja őket. Strange elindul a megnyitott átjáró árnyékába és a megmaradt varázslói követik őt. - Nem maradunk. Odaát szükség van ránk! - pillant válla fölött azokra, akik készek rá, hogy Wakandába érkezzenek, s már nyílik is az aranyba mártott kapu. 'Csak bújjatok rajta!
~
Nem telik el sok idő, hogy Wakanda végtelen zöldjébe áramoljanak, mint felmentő sereg. A meggyilkolt outrider testek között lépked Strange, tekintete eltorzul. - Mik ezek? - pillant fel maga elé, kérdése nem egyértelmű kinek is szól. Pillantása gyorsan végig oson az előtte állókon, s amint az ismerős kapitányi kékekbe fut, mélyen bólint, félmosollyal arcán. Öröm látni, hogy a férfi vigyázott magára - eddig! Vonásai csak akkor keményednek meg, amikor megpillantja a fivére gyilkosát. Mélyen felmorran, majd pillantása megakad Shurin és Parkeren. Noha valószínűleg előbbi már testvére körül kering, Strange türelemmel halad utánuk. - Shuri, Peter... - húzódik közelebb hozzájuk, ha vége a boldog-egymásra-találás-pillanatának. - Jó volna, ha az-az oszlop eltűnne. Bizonyára van rá mód... - próbálja terelgetni a fiatal kettest. - Végig mellettetek leszek! - jelenti ki határozottan. Strange terve, hogy a két fiatal bejusson az oszlopba. Hisz benne, hogyha valaki, akkor ez a kettő letudja állítani a folyamatot. Természetesen a Doktor hallja, hogy más csapatok is indulnak arrafelé, csakhogy biztos benne, hogy erővel nem fogják tudni megoldani. Ide most ész kell! Ha Loki nem csatlakozik Thor oldalára és egyedül ácsorog, akkor Strange mellé lép. - Nos, remélem kérnem sem kell... - félmosoly villan ajkaira, ahogy aztán az oszlop felé fordul, enyhén utalva rá a másiknak, mi a célja.
//Így hát Strange - velük tart, biztosan fedezve őket!//
- Hát én nem tudom, hogy te hogy vagy vele démongyerek, de én mindig is lázadó voltam... – magyarázom rendezgetve magamon a kellékeimet, miközben belerúgok enyhén a térdhajlatába, hogy megrogyjon nekem - aztán felmászok a hátára, a combjára lépve először. Mit sem foglalkozom vele, ha nem tetszik neki. Ugyan már, most fontosabb dolgunk is van, én meg nem vagyok nehéz, úgyhogy ha nyafogni kezd, még a fülébe is belenyalok! (Nem teszi! Kár...) - Hát tudod, ha majd te is száraz kenyéren és napi három csepp vízen élsz, megérted, hogy miért nem hallott rólad senki Wakandában... – átölelem szorosan és igyekszem szarkasztikus énem előrángatni, hogy még véletlenül se nevessem el magam. Nem hagynám a tudatlanság medrében a srácot, de azért egy kicsit had szórakoztassam már el magam rajta! A pokol után rám fér! Ahogy ölelem a nyakát, nem kerüli el a figyelmem az a rengeteg égési sérülés, amit kapott. Elég rosszul néz ki. Habár az én tüdőm is összeomlott odalenn, érzem. Szóval eléggé megsajnálom a fehér gyereket ahhoz, hogy eldöntsem, ha esélyem és módom lesz rá, picit rásegítek a gyógyulásra nála. - Úgy érzed nem foglak elég erőseen? – susogom a fülébe, habár szerintem üvöltök. A morajlás körülöttünk hangos, ahogy a szembe szél is. Más körülmények között, biztos kidobnám a taccsot, ettől a fel-le ingázástól, de most elég sok minden forog kockán ahhoz, hogy kitartsak még egy kicsit. Ja, mondjuk az életünk?! Nem hinném, hogy van még egy Jokerem rá. A szám elnyílik, talán hamarabb veszem észre a szőke lángot odalenn, mint a démongyerek, mert alighanem átrepülök fölötte, úgy megtorpan. Na, király! Én is lesokkolódom a látványtól, elég menő. És úgy fest a lila rohadék is összefosta magát tőle. Büszkén húzom ki magam, már amennyire tehetem furcsa pózunkba, közben szorosabban ölelve Pókit. Megnyugszom. Igen, ez a helyes szó. Látva a szőkét odalenn, megnyugszom és homlokom Peter tarkójának simítom. Érzem a könnyeim, talán az adrenalin lassan megpihen odabenn. Mi lenne velünk az ilyen hősök nélkül?! - Csapassuk, tesó! – kiáltom el magam örömtelien, ahogy nekirugaszkodik. Egyébként nem élvezem annyira ezt a magaslati levegőt, mint amilyennek tűnik. Sőt. Látom, a helyszínre érkező vörös köpenyes pap-arcú faszit, meg a szép-szeműt is. És bízom abban, hogy RobinH, meg a tetkós pankrátor is jönnek! (Am jó vagyok nevekben, de ez így murisabb!) - Itt egy puszi! – ha már ajándékcsomag, akkor legyen erős, maxi-fokozat az a plazmasugár! Póki eltalálja a szemét, én genyább vagyok - tökre megyek! - Inkább tizenöt! – halkan nevetve jegyzem meg. Odafentről a zöldebb lényekre is lövöldözöm még egy darabig, amíg a helyzetünk engedi. Onnan veszem észre, ahogy Carol pörgetni kezdi Vasembert és hangosan felrikkantok. - Neeee! Ezt nekünk is ki kell próbálni!! – széles mosollyal figyelem végig a manővert. Aztán a Titán átjárót nyit és a helyszín, amit látok a kapuban - belehasít a szívembe. - Ne! – csak súgom, elvesztve minden lélekerőmet. Challa. A bátyámhoz megy. A rohadék, a bátyámhoz megy. - Peter... – remeg a hangom, már épp szólnék hozzá, amikor a Doktor odalentről hozzánk beszél. Lepillantok rá, majd próbálom lefelé terelni a démongyereket. Jó ötlet a mágikus Dumbledore mellet maradni! - Oké. – bólintok, lelkesen, kissé talán türelmetlenül leszállva a Póksrácról. Élveztem kettőnket, de most hajt a szívem, a vérem, a lelkem... Hozzád, bátyó.
*
Nem veszem észre, hogy rohanok. Az átjárón áthasít vékony alakom és tekintetem ide-oda ugrál, egyetlen pontot keres. Szemeim megtelve könnyekkel, zaklatottan. A rengeteg halott, a wakandaiak,.. a szívem fájdalmasan nehezedik. A plazmáim leválasztom kezeimről, övemre csatolom őket, és csak megyek. És megyek. Rohanok előre. Látom, igen látom Barnes Őrmestert és a Kapitányt, ... ó, Kapitány, hát élsz... mire egy kiszélesedő - boldog mosoly ugrik arcomra, de rögtön tovább fut reszkető alakom... Látom a zöld nőcit, ultra menő, meg mellette valami béna félvak csávót. Ott mocorog Hulk is! Látom, de nem tudom kifejezni mennyire örülök neki, hogy látom - pedig tuti, hogy nem sokan éreztek így a zöld nagydarab fickóval szembe. Tovább rohanok, mert muszáj...
és akkor meglátlak.
- Challa! – kiáltom torkom szakadtából a nevét, könnyektől ázott arccal. Rohanvást neki lendülök a távolságnak, ha kell mindenkit - de mindenkit fellökök magam előtt, csak hogy elérhessem őt. Életben van! Él! És én is élek. Nem tudom elhinni. Fáj a levegővétel, a pokolban megpörkölődhetett minden szervem, de ugyan kit érdekel?! - Challa!? – kiáltom ismét, ha nem hallott volna, majd mit sem foglalkozva azzal, hogy mit csinál, hogy mi történik, belerobbanok teljes alakommal övébe, hogy a nyakába ugorjak és elsírhassam örömöm, hogy érezhessem az illatát, hogy érezhessem, hogy él, hogy szerethessem, hogy együtt lehessünk. - Azt hittem, hogy soha többet nem látlak... – zokogom a nyakába, de el nem eresztem, képtelen vagyok rá. Igen, igazad van!Mindig én leszek a kistesó, akinek mindig szüksége lesz rá, hogy te legyél a nagyobb! - Jól vagy?? – szipogva, remegve húzódok hátrébb, hogy alaposan szemügyre vehessem, közben meg-megtapogatva itt-ott. Tekintetem körbe-föl-alá futkos rajta, majd mosolyt varázsol ajkaimra, hogy együtt vagyunk, hogy itt van velem, hogy itt vagyok vele. Letörölgetem könnyeim, majd Pókit keresik szemeim vállam fölött és ha meglelem, oda hívom magamhoz. - Ő vigyázott rám, Pókember - Fekete Párduc! – mutatom be őket egymásnak, egy pillanatra sem engedve el fivérem felkarját, amíg Dr. Strange közelebb nem merészkedik hozzánk. Vállam fölött fordulok felé, majd Parkerre pillantok, hogy ő mit gondol. - Igen, igaza van. Meg kell akadályoznunk, hogy a másik égitest fölöttünk teljesen bekebelezze a miénket... – kissé még szipogva magyarázom, de rendezem arcizmaim, egy erős mosolyt villantva Challa felé. - Gyere velem! – karolok bele Pókiba, majd a Bashenga-hegy felé húzom magammal, ahol szemlátomást nincs ellenség. - Szükségünk lesz erre-arra! – kiáltom hátra a Dokinak, a bátyámnak, miközben Pókival befelé áramlunk.
A létező leggyorsabb utat választom a laborba. Alig két perc és leérünk. A folyosók tele vannak halott wakandaiakkal, ami nem segít abban, hogy koncentrálni tudjak, de abban igen, hogy tudjam, mit akarok. - Tedd be oda a kezeidet! – finoman két csőbe próbálom beletessékelni azokat, közben lehámozom a csuklójáról a hálóvetőjét, ha engedi és a háta mögötti asztalon egy-két eszközzel megbabrálom, lehűtöm és a helyére pattintom, amit kell. - Egy picit adunk hozzád... – pillantok rá a vállam fölött, majd elhelyezem az egyik gömböm a fiú fegyverébe, aminek köszönhetően képes lesz sokkolni a hálóin keresztül, annak irányítóját a fiú füle mögé pattintom fel, a másik oldalára egy adó-vevőt helyezek fel. - Rád kapcsoltam, amikor kedved támad, sokkolni tudsz a hálóddal, ez pedig... – helyezem fel magamnak is. - Segít majd, hogy végig kapcsolatban maradjunk, mindegy milyen messzire kerülünk egymástól. Oké, kiveheted. – húzom ki a kezeit a stabilizátorból, majd felkapom a készenléti táskát a vállamra és mér indulok is vele. - Ó, és! – csapok fel egy félgömb alakú mágnesen behatású tapadót Peter mellkasára, amiből a srác teljes testére - kivéve a fejére - vibránium pajzs fut körbe. - Ellenállóbb leszel tőle! Összegyűjti a nanotechnológiának köszönhetően a rád mért ütések erejét és egyszerre képes leszel kirobbantani magadból! Na de spuri, haladjunk! – felkapok még egy-egy vibránium szerkót. Odafenn még elkelhet, közben karon ragadom a srácot és felfelé futok vele, meg sem állva addig, amíg Challa és a Doktor mellé nem érünk, megint.
*Shuri az oszlophoz megy, hátvédőjével Strangeel és oldalbordájával Parkerrel*
Stark mellett érkezik meg, hogy felvehesse a harcot a Titán ellen. Úgy tűnik a támadásai sikeresek, mert a lila óriás hamarosan felszívódik ahelyett, hogy szembenézzen a köré gyűlt hős-csokorral. A csapatból mindenki kiveszi a részét a harcból, s egy szuszanyásnyi időben érdeklődik Tony hogyléte felől. A férfi úgy tűnik hozzáhasonlóan értetlen a Carolból kitört új forma iránt, de nem riad meg tőle túlzottan, így a szőke is igyekszik megtartani a higgadtságát. - Akkor mindent bele... - mondaná tovább is, s már illanna is el, - hogy ne legyen útban a másiknak, - amikor elhangzik az a bizonyos 'francbah' és a nőbe belehasít a tudat, hogy valami gond lehet. Danvers nem mozdul mellőle, rögtön segítőkészen fordul a férfi felé. Figyelmét kérnie sem kell a férfinek, hiszen már övé, ám a kérés és a láb együttesen egy grimaszt húz a nő arcára. - Tessék? - tekintete a férfi izzó szemeiről a lábára ugrik, majd vissza, de végül megragadja annak lábszárát, puhán vállat ejtve. - Ne sajnálja őket! - ujjai olyan erővel fognak a férfi páncéljára, hogy egy kissé behorpaszthatja azt, miközben neki lendülve előbb lassan, majd egyre gyorsabban forgatni kezdi maga körül Vasembert, annak lábánál tartva meg őt. A Titán valamikor ekkor léphet le, Danvers nem tudná megmondani, hogy pontosan mikor. És azt se vallaná be, hogy elég jó érzés Vasembert reptetni és, hogy egy pillanatra elgondolkozik azon, hogy elengedi, bowling-golyóként használva, de végül nem teszi. Carol finoman kezeiből energiát próbál sújkolni a férfi páncéljába - hátha annak köszönhetően képes feltölteni, segíteni Starkot. A közelükben lévők ledarálása után, magához rántja a férfit, ölelést imitálva, hogy úgy engedhesse el. Félő, más módja nem lett volna finoman... - Javaslom szedje le a fejéről, ha kidobná a taccsot... - puha mosoly villan arcára, megfogva még egy darabig Tonyt, ha az engedi neki. Végül elhúzódik tőle és a Strange által nyitott átjáróra pillant. Úgy fest sokan döntenek úgy, hogy tovább mennek. Carol vörösen izzó aurája valamelyest lágyul. Tonyra pillant, majd kissé aggodalmas arccal néz előre. - Ha szüksége van rá, fedezem máskor is. - barátságos mosolyt terül szét ajkain, majd a férfival, vagy a férfi nélkül átrepül az átjárón.
Közvetlen Stephen mellett landol. - Fogalmam sincs... - válaszol annak kérdésére, noha az bizonyára nem erre számított, mikor feltette. Annak értetlensége az idegen lények felé az ő arcára is grimaszt fest. Csak miután körbe nézett a tetemek között, akkor látja meg Shurit előresietni, s csak akkor veszi észre a Kapitányékat... Fel sem fogja, amit lát. Ajkai elnyílnak. Szemöldökei értetlenül összehúzódnak, fejét nemlegesen csóválva. Bizonyára a mellette-mögötte álló-haladó Starknak és a többi Bosszúállónak is ugyanaz a kérdés bukkan fel a fejében. 'Mi van?!' Nyelnie kell, de nem hagy időt másnak megszólalni a mellkasát elborítja a düh(?) és a megkönnyebbülés egyvelege, majd előre hasít, hogy közvetlen Rogers előtt landoljon, aki már a nevét mondja ekkor. - Teljesen elment az esze?! - csap két tenyerével a férfi mellkasára, enyhén billentve rajta. Azt hitte, hogy meghalt... Tudjuk, hogy mindenki másképpen dolgozza fel a gyászt, a stresszt és a viszontlátást. De amint könnyei árulkodóvá válnak, a nő enyhe lendülettel belecsapódik a Kapitányba, és átöleli. - Azt hittem, hogy meghaltál... - észre sem veszi, hogy most először letegezi a férfit. De.., ha Rogers tudná, hogy mennyire megijesztette a szőkét, nem volna meglepődve a reakción. Mindenesetre egyetlen másodpercig tart ki az ölelés. Carol rögtön hátrébb illan, megköszörülve torkát, ám nem néz a férfi szemébe, inkább módot keres rá, hogy eltűnhessen ezek után, kissé kellemetlen szituáció arra vonatkozóan, hogy az űrbéli kalandjukról mások mit sem tudhatnak. Így hát szüksége van valamiféle elterelésre - méghozzá gyorsan. És meg is leli...
A szívébe mar. Mély és erős, tompa ütésként hatol át gondolatain a kép, ahogy Hulk még mindig elidőz az ellenségen, holott élet már aligha van bennük. Hallotta nevét kiáltani, mikor eltűnt. Így hát nem szólva a Kapitányék felé többet, a zöld nagyfiúhoz reppen. Még annak háta mögött landol a földön és nem is törődik semmivel, óvatosan közelíti meg őt. Látja, mennyire kétségbeesett és feldúlt és igen, Carol szívének jól esik, hogyha csak egyetlen lélek is, de meggyászolta őt, amíg a halál ölében ringatózott... Nem is akármilyen lélek az. - Nagyfiú... - hangja reszketeg, léptei lassúak. Tudja, mennyire hirtelen' az előtte álló, ezért megtartja a biztos kéztávot. - Itt vagyok, Nagyfiú. Semmi bajom... - arcán legördül egy-egy könnycsepp, puhán lépdel a másik felé, majd karját kinyújtva megfogja az övétől jóval nagyobb kezet, s tenyerei közé fogva arcához érinti azt, hogy Hulk érezze a könnyeit. - Itt vagyok, melletted. - elrugaszkodik a talajtól, és ha a zöldebbik engedi, akkor Danvers annak mellkasába simul, s ölelést imitál az óriással. Lágyan, mégis erősen bújja őt. Csak akkor és azután távolodik el Hulktól, amikor már érzi, hogy némileg csillapodott a kedélye. - Kérlek, még ne változz vissza... kérlek. - nem sűrűn kért ilyet korábban, de most kénytelen. - Ennek még nincs vége, és nem tudom, hogy ... hogy én kivel mással harcolhatnék, ha nem veled. - vallja meg bocsánatkérően, de ismét ujjai Hulk egyetlenjével játszanak. - Thanos él, nagyon is él... És ott van az Ördög, meg a másik probléma... - állával felfelé bök, hogy a zöldfiú is észrevegye a fentről érkező bolygót. - Megsebeztem a Titánt, a hátán van egy heg. Talán azon keresztül... Tudod, hogy ezelőtt nem küzdöttem meg vele, még sohasem. De most úgy érzem, hogy készen állok rá... gyere velem. - kérleli, olyan halkan súgva kedves szavait a zöldnek, hogy más talán nem is hallhatja. Danvers annyira megemelkedik a talajtól, hogy homlokát finoman a zöldének simítsa, majd kezénél fogva húzza magával, hogy szembe állhassanak Thanossal. Carol Danvers alakja ismét Geminibe bújik. Vörösen lángol, bíbor vörösen. Szerény mosolyt villant a zöldre oldalán, lágyan megpördülve, hogy megmutathassa neki, miféle teremtmény született a mai napon. Aztán lopva Rogers felé tekint, hogy a férfi észrevegye, s nonverbálisan közölhesse vele, miattad...
*Carol Hulktól függetlenül Thanos ellen megy, bár vele szívesebben!*
A szavai elérnek. Mélyebben, mint kellene. Kisfiús daccal arcomon csóválom meg a fejem. Elfordítom ép tekintetem róla, valahová a talajra bámulok, mint a gyermek, akit megsértettek. - De megpróbálhatom... - nyöszörgök. Az már nem egyértelmű, hogy a fájdalom, vagy a hiszti miatt beszélek ennyire halkan. Ajkaim morzsolgatom, próbálom visszatessékelni azt a rohadt gombócot a torkomon. - De tőlem elvárod, hogy engedjem... - sziszegek, reszketve, apróra formálva a teljes alakom, a sebeim görcsbe rántanak. A Mordálytól kapott szerkezetnek köszönhetően képes vagyok ülve maradni, de tartásom még így is görnyedt. Hallgatom, amit beszélnek, minden egyes szó emlékezetembe karcolódik, szeretnék szólni, közbeavatkozni, de ahhoz gyenge vagyok és csak megöletném magam. Ami jobb, mint a zöld nőszemély elvesztése, de jól tudom és hiszem, hogyha valaki, akkor ő képes rá... Túl erős a zöldje, a makacssága, a csökönyössége, az ellenállása. Hiába igyekszem a narancssárgámmal magamhoz édesgetni, a hátam mögé terelni őt, nem hagyja. Én pedig belehalok abba, hogy végig nézeti ezt velem. Egyszer már megtette. Miért kell újra és újra átélnem?! Miért?! Hogy nem tud megdögleni végleg ez a lila patkány! A fegyvereimmel a kezében érkezik hozzám ismételten, én pedig elragadom tőle azokat, és egy pillanatot is vele. Közelebb húzom, közelebb mozdulok. Egyetlen pillanat elég ahhoz, hogy kész legyek rá, hogy elengedjem, de annyi jár. A szavait hallva hevesen bólogatok. Nem akarok ostobának, meg bénának, szerencsétlennek tűnni nélküle - hiába vagyok az. - Együtt. És aztán belecsókollak a napfelkeltébe... - arcomra érzékeny mosoly ül, láthatja, ha figyel rám, hogy hiába komolyan érzelmeim, e szavak még számomra is nevetségesek e percben, noha valóban meg fogom tenni, ha túléltük. Együtt. Választás elé kényszerít, én pedig döntök. Hogy helyesen-e, vagy sem, még nem tudom. Nem vonulok vele reflektorfénybe, a Titán velem jól elbánt, úgyhogy jobb, ha távolabb maradok, ráadásul félszemmel, félfüllel kész csoda, ha túlélem egyáltalán. Úgyhogy húzódom is Hulk oldalára. Talán mellette van a legtöbb esélyem. Nem, nem használom ki! ... csak egy kicsit.
Megölik. Együtt megölik a lila 'puttonyt, én pedig kiszélesedő vigyorral a képemen, őszintén, gyomorból nevetni kezdek. Legalábbis addig, amíg meg nem savanyodik és alakot nem ölt. - Mi van?! Ez most mi?! - tárom szét karjaim, arcomra fagyott idegösszeroppanásom jeleivel. - Mi ez? - mutatok rá, majd a mellettem lévő Hulktól várok magyarázatot, habár ő úgy tűnik még mindig öldöklő kedvében van és ettől komolyodik a képem. Rádöbbent valamire. Attól, mert végzünk vele, még nem hozzuk vissza a szőke nőjét, vagy bárkit, bármit. Attól ő még ugyanúgy kárt tesz, kárt tett bennünk. És ez a felismerés jobban fáj, mint a seb a mellkasomon. Üvöltés lengi be a gyepet, én meg rögtön összerándulok, úgy kapom fejem irányába. A lila kretén ott jelenik meg, arcomra dühödt varázsolva. Egészen addig bámulom ilyen méregből, amíg a zöld nőszemély hangját meg nem hallom. - Gami... - nyögöm, majd felé fordulok és rögtön a közelébe lépdelek, hogy összetalálkozhassunk. - Kutyabajom. - nézek végig rajta alaposan, jobbról-balról, keresem a jeleket. A kimondatlan szavaink arcomról csapódnak le ajkaim helyett. Mindkét fegyverem egy kezembe csapom, hogy a másikkal megcirógathassam arcélét. - Akkor kinyírjuk, Bébi. - súgom vissza, lágy, reménytelen mosollyal arcomon, miközben jobb oldalamról a balra egyensúlyozom, meg vissza. A harcos amazonom már lépne is, én meg vele tartanék, mert mi vagyunk a HarcosPáros, igen, de előbb még... - Nem engedlek így a közelébe... - fordítom magam felé lágyan és hacsak nem húzódik el, akkor egy finom, de birtokló csókot lehelek ajkaira. Előbb nem tettem. Ostoba voltam. Most, de most... Érezd csak, amit érzek. Nem érdekel, ha meghalok, rohadtul nem, de az igen, hogy kimondjam, amit érzek. Vagy legalábbis kimutassam. A szó amúgy is elszáll... - Csak egy kimondatlan dolog... - húzódom hátrébb, vállam, szemöldököm egyszerre húzva fel, félmosollyal pillantva le a nőre. A nőre, akit szeretek. Mindennél jobban... s róla fel a Titánra, a rohadék tetűre, akit gyűlölök mindennél jobban. Mély levegőt szívok magamba, látom, hogy gyűlnek a népek körülöttünk. A szőke nő elsuhan mellettem Hulk felé, én pedig értetlenül bámulok előre. Ő nem halt meg?! És ahogy Gamora oldalán haladnék előre, a biztos-halálba ugyebár, meglátom az érkező arany csóva közepén Draxet. - Drax?!!? - kérdezem, ahogy lelkesedő mosoly ugrik a képemre, majd Gamira pillantok, hogy lássam az ő reakcióját is, végül neki iramodok a tömegnek, hogy átverekedve magam - kézen fogva a zöld nőszemélyt magam mellett/mögött - elérjük az Őrzőnket. - Haver, azt hittem... - csapódok bele a Pusztítóba, hogy jó szorosan - bár fájdalmasan a sebeimre nézve - átölelhessem, háton és vállon veregetve, majd kihúzódok a közeléből, hogy teret adjak Gamorának is az üdvözlésbe. - Jó, ez ráér, mert van még egy kis - nagy és lila, büdös és undorító dolgunk... - lépek közéjük, biccentve állam a Titán felé. Bal kezem Gamoráét fogja, jobb karomba fegyvereim.
*Quill Gamorával Thanos ellen megy, remélhetőleg Drax velük tart.
Apám végül megtette amiről korábban beszélgettünk és kiadta a parancsot hogy gyűjtesem össze a harcosokat, mert mi is beszállunk a Földiek küzdelmébe és izgatott is lettem ahogy a sereget szerveztem egységes egészekbe hogy bárhol, hatékonyan lecsaphassunk. Az érkezésünk meglepő lehet, és közvetlen apám mögött a többi parancsnokkal, és rögvest harcba is keveredünk, de hát ezért jöttünk. Első körben az íjammal zúdítok hatékony támadást ezekre az ocsmányságokra, de nem riadok vissza a közelharctól sem, így hát karddal és tőrrel is belevetem magam a harc hevébe, amikor már nem biztonságos a nyilazás. Harci ruhát viselek, ami könnyű keményített bőr, de megannyi védelem rejlik még alatta, és nem olyan könnyű bennem kárt tenni, erre hamarosan az outriderek is rájönnek. Az óvóhelyet megvédjük, és mikor elfutnak, levadásszuk amit még lehet, és utána csatlakozok apámhoz, aki már az emberek felé fordulva beszél, és a bemutatkozásához hozzáteszem. - Earnen vagyok, a seregek parancsnoka - a többit ő már elmondta, így gyorsan megtisztítom a fegyverem, és a szétszóródó nyilvesszők közül összegyűjtöm ami még használható. Biccentek azoknak akik esetleg köszönnek és a pillanatnyi harcmentes csendben szemügyreveszem a harcosokat. Jó tudni hogy ki van a mi oldalunkon és ki nincs. Hallottam már egyik másik emberről, arról aki páncélban van, és a körülötte lévő szőke ikonról is, a fémkarú barátjával. Nem gondoltam volna hogy egyszer együtt fogok velük küzdeni, akik még biztosan nem is hallottak, a fény elfek létezéséről sem. - Királyom, készen állunk - sorakozok fel ismét Nimellos mellett alig pár másodperccel korábban mint ahogy kimondaná a parancsot az indulásra. Biccentek a hozzánk csatlakozó fekete bőrű embernek (Ericnek). - Akkor menjünk. Mi majd fedezünk mindenkit - válaszolok, emrt jómagam is és a katonáink is készen állunk arra hogy a különleges erőkkel bíróak számára biztosítsuk a lehetőséget hogy megtudják, miként lehet elpusztítani az oszlopokat és megmentsék a földet. Aki még velünk tart, arra félmosolyt villantok, jelezve értékelem az erőfeszítéseiket.
- Három csepp víz?! Hol van ez, a sivatagban?! De amúgy meg tudományos képtelenség lenne, hogy élsz... - feleselek Shurinak, miközben nekilendülünk Queens utcáinak. Fáj látni, az ismerős utcákat és környéket hogyan rombolja és formálja át az ellen, hiszen itt nőttem fel, erre jártam minden nap suliba, ott a sarkon csókoltam meg az első lányt életemben... Annak a helyén most kráter áll. Szeretetcsomagunk célba ér, hangosan felnevetek Shuri találatán. Nem is rossz egy akkora lánykához képest, mint ő! Spiclizek is odébb gyorsan, mielőtt a lila óriás úgy dönthetne, viszonozza a gesztust, ám úgy látszik, menekülőre fogja inkább. Valahogy megkönnyebbülök, hisz ha beijedt tőlünk, az jó jel, nem? Csak a lenti nyüzsi utal rá, hogy nem igazán ez a helyzet, sokkal inkább úgy döntött a melák, hogy fogócskázik egyet. - Mármint hogy én pörgesselek meg, ugye? - kérdezem naivan, még nem térve magamhoz a sokkból, amibe Vasember és a szöszi mutatványa lökött. Carol egyre vagányabbra nő a szememben. Azt hiszem, kezd kialakulni egyfajta hős-crushom az irányába, és ez nagyon, nagyon rossz... Kivéve, ha a csata végén aláírja a homlokom. Sosem mosnám le. Hallom Shuri motyogását a tarkómon, de olyan fura, hogy a nevemen szólít... kis híján elsiklok felette. Értetlenül sandítok rá hátra, amikor lentről is megszólítanak minket. Előbb csak meglesem, ki kiabál nekünk, majd az ismerős fazon láttán eltépem a hálót és landolok Mr Köpeny mellett, gyengéden segédkezve Shurinak a leszállásban. Szóval Wakanda... Nem gondoltam, hogy ilyen hamar megismerhetem azt a híres helyet. - Igen, uram! - helyeslek, bár fogalmam sincs, mikor lett Köpeny a főnök, de kvázi kimentett minket a pokolból, úgyhogy hallgatok rá. Tekintetem Carolt keresi, és látván, hogy ő is jön, megnyugszom kicsit. Igen, határozottan belezúgtam. Csak egy kicsit.
Sosem léptem még át átjárón, és hát... Hát, elég király. Elmormogom az orrom alatt, mennyire, aztán figyelem, Shuri hogyan iszkol el mellőlem. Kissé elveszetten pillantok körbe az ámulatba ejtően festői tájon - legalábbis egykor az lehetett, mielőtt a csata és az a fura oszlop kicsit legyepálta -, de nem igazán tudom, hova menjek. Carol már lebandázott a Bosszúállókkal - aztamindenitazanőottténylegzöld?! -, és bár szeretnék odacsapódni mellé és szeretnék mondani neki pár dolgot, úgy érzem, csak útban lennék. Ahogy elkezdi ölelgetni a Kapitányt - azafazonnemhaltmegénmársemmitsemértek -, inkább zavartan elfordítom a fejem. Nem tudtam, hogy ők ketten... Megérzem a szempárt magamon, és felnézve látom, hogy Shuri felém kalimpál. Mielőtt átgondolhatnám, már feléjük is indulok, aztán ahogy meghallom, hogy bemutatni készül, sziszegve betüdőzök egy adag levegőt... Istenem, most fog megint a démongyerekkel jönni és a bátyja megöl! mielőtt azonban közbeszólhatnék, elhangzik, hogy Pókember, és kissé értetlenül a lányra grimaszolok. Oh. Szóval megjegyezted. - Ah, ja, ja, az én vagyok - kapok észbe sietve, és máris közelebb húzódok, hogy ha a Párduc vevő rá, kezet fogjunk. Ha nem, biztos nem erőltetem, hisz azért ő jóval nagyobb méltóság nálam. - Felség... - üdvözlöm, és tekintetem a többi hős felé kalandozik. Aztamindenitdeközelvannak! Vajon Vasember észrevenné, ha megérinteném a páncélját? Épp csak elindul a kezem a férfi sisakja felé, amikor ismét meghallom a nevem és úgy rándulok össze, mint akit csínyen kaptak. Mert amúgy tényleg. Mindkét kezem a hátam mögé rejtem, és Strange felé fordulok. - Hogyne, uram. Ha elég közel juthatnánk hozzá, hogy jobban szemügyre vehessem... - Véletlenül sem akarok nagyon gyíknak tűnni, de szerintem meg tudnám oldani. Hisz ez csak tudomány. Shuri képességeit nem nagyon ismerem, legfeljebb majd jegyzetel nekem. Mire észbe kaphatnék, a lány már karon is fog, hogy egy hegy felé vonszoljon. Fogalmam sincs, mire van szüksége, de azért követem. - Csak bízza ránk, Mr Köpeny! - kiáltom még hátra, mielőtt elnyelne minket a hegy.
Emlékszel, mit mondtam Shuriról meg a jegyzetelésről? Visszaszívom. Tudom, hogy percek óta meg sem mukkantam, és szerintem levegőt sem veszek, de ha kinyitnám a szám, képtelen lennék kontrollálni, mi jönne ki rajta. Ezolyankirályezthogyszerezted azottlézerrelműködikésmilyensejtmanipulációs éshogyvagyképesananotechnológiátholtanultadarobbantást hogyoldottadmeghogyamágnesességésmithasználszindikátornak megérinthetemaztazizétottmegaztottmegaztismegfoghatom lécci. Nem, jobb, ha csendben maradok és csak bámulom meggyógyított kezem, meg felturbózott hálólövőm, meg a vibrániumot a testemen. Nem mintha kértem volna egyiket is, de... Wow. És én még rá akartam szólni, hogy vigyázzon, el ne törje a hálólövőm. - Öhm... Köszönöm - bököm ki végül, maszkomat szorongatva, amit még befelé menet kaptam le. Tartom a lépést Shurival, ugyanabban a halott, döbbent csendben, aztán szép lassan, ártatlanul egyszer csak... - Milyen akkumulátort használsz a sokkolóhoz? - és amint egy kint van, hirtelen már jön a többi is. - Hogy érted el, hogy a mágnes formálja a vibrániumot? Egyáltalán honnan szereztél vibrániumot? És hogy alakítja át a benyelt ütéseket? Rezonancia? Használtál valami katalizátort? És a stabilizátor? Milyen sejtgenerációs módszert használ? Infra?? Ez állati király, lejöhetek majd még ide?? - Tudom, hogy odafent épp veszélyben a világ meg minden, de csak egy órát... Lécci... Léccilécci... Ez a hely istenkirály, ez a csaj nagyon tud valamit, Wakanda állati hely, leszámítva a gyászos körülményeket, és oh, egek, csak engedd, hogy jegyzeteljek neked!
Az oszlop rejtélyét indulok felkutatni Shuri és Mr Köpeny oldalán (mi az, hogy nem ez a neve?).
- Ezek a dögök sohase fogynak el?- préseltem ki a fogaim közt ezt a megjegyzést, de valahol már tudtam a választ. Valahogy még tartani tudjuk a védelmet az óvóhelyen maradtakért, de sokáig nem fogjuk ezeket a csápos rettenetek feltartani a végtelenségig. A kis mocskok most már gyorsabban és tömegesen támadnak, kihasználva az egyre fogyó létszámunkat. Eric-kel vállvetve kaszaboljuk, ahol érjük, de egyre több sebet és marást ejtenek rajtam is. A képességemmel elég hamar gyógyulok, de az a sebek súlyosságától is függő. Tudom, hogy maroknyian vagyunk ezek ellen, de kitartunk, amíg csak lehet. A szemem se vehetem le róluk, mert ha egy pillanatra is félrenézek, akkor már hárman ugranak rám. - Ti rusnya dögök! Takarodjatok Thanos seggébe!- lendítem a pengéimet, de a túlerő egyre csak fokozódik. - Mindjárt…. Pajtás!- válaszolom neki a földön fekve és rajtam vagy öt húszabáló bestia kezdi harapni a húsom. - TAKARODJATOK! – üvöltöm teli torokból, és az erőmet összeszedve csapom szét őket, ahogy felállni igyekszem. Elég sok harapást kaptam, ami idővel beforr, de a vérveszteség is jelentős lesz, ha nem húzódunk innen vissza. Hegyes fogú Barátom jól látja ezt a dolgot, de nem olyan egyszerű visszatartani ezeket a dögöket. Lassan hátrálok a Prof-ék felé, és próbálom visszatartani a feléjük igyekvőket. Mindenfelé holtak hevernek, és nem igazán szeretném, ha több áldozatunk lenne. Így is százezrek pusztultak el, amióta az a böhöm nagy oszlop becsapódott a városokba. Összeszedve magam hátrálni kezdek, hogy Elixir és Franklint is fedezni tudjam, míg visszavonulunk valahová. Az óvóhelyet még egy ideig tartani tudjuk talán. Aztán furcsa fordulat következik, amire szerintem senki nem számított. Segítség érkezik, amire felkapom a fejem. Szép létszámmal masíroznak felénk és ezzel az ellencsapással kicsit lélegzethez jutunk. A maskarásoknak elég furcsa „szaguk” van, de ahogy elnézem őket, valami koronás pasas vezeti őket. - Te meg ki vagy? Jó az időzítésed, Cimbora!- mondom magam elé halkan, ahogy felénk közeledik, majd egy vigyorral tovább kaszabolom, az utolsó csápos rusnyaságot. - Űdv, néked is!- bólintok felé, bár azt nem néztem ki belőle, hogy Királyféle.. de lassan nem lepődöm meg már semmin. Kezdődött a becsapódott oszlopokkal, aztán ezekkel a csápos rohadékokkal- rúgok bele az egyik élettelen testébe- aztán érdeklődve hallgatom a fejleményeket. Nimellos nevű páncélos felvetése nem is olyan rossz ötlet. - Kicsit nehézkes a felfogásom, de ha ez a valami az ölünkbe pottyan, akkor nekünk reszeltek.. és mostanság nem nagyon vagyunk a helyzet magaslatán. - ne vedd magadra csillogó páncélos, Te jókor érkeztél a buliba!- nézek rá. - Amúgy, kössz!- bólintok felé egy tőlem szokatlan elismerő nézéssel - De ha ezeket az oszlopokat sikerülne valamilyen módon hatástalanítani, akkor csak nem zúg le az a bolygó felettünk! Úgy gondolod, hogy sikerülhet? Mert akkor veletek tartok!- veregetem vállon a koronás fickót. Valahogy érzem a zsigereimben, hogy nem lesz könnyű feladat, de bízom benne, hogy ezt az égbe nyúló „mágnest”, ha ki tudnánk iktatni, akkor legalább akik onnan érkeznének- bárkik is legyenek- azokkal már talán nem akadunk össze. Kissé kockázatos, de a Prof-ékat nem hagyom el, ahogy Eric-et sem. Jó harcos, és együtt maradva talán esélyesebb is szembeszállni azokkal a monstrumokkal. Elég kevés a túlélési százalékunk, de szerintem is ez a dolgoknak a nyitja. A lila barmot, meg utána is ráérünk levadászni. A serege utánpótlás nélkül nem hinném, hogy annyira lelkesen rohamoznának, mint most. Eric-re néztem és bólintottam felé. - Akkor, ne várakoztassuk azokat az oszlopokat!- húztam a szám vigyorra, de belül nem voltam vidám a sok elesett Barát halála miatt.
Bevallom, kissé lenyűgöz, hogy Strange micsoda … aljas módszerekhez folyamodik, hogy nagyobb teljesítményt csaljon ki az emberekből. Egy embertől ez meglepően szokatlan és … ravasz lépés. Érzelmileg manipulálni őket … elismerésem. Na, nem, mintha lehetetlen feladat lenne ez, mindegyikük mélyen sérült lelkiekben, ezt mi sem mutatja jobban, hogy akárhányszor meg kell menteni a világot, ők mindig a megfelelő öltözetben teszik azt. Elég hiú dolog. Elhúzom a szám, ahogy megpillantom Thor-t. Nem a viszontlátás keserűsége miatt, inkább csak … az utolsó találkozásunk emléke miatt. Úgy tűnik gonosz tréfát űz velünk az univerzum, hogy végül mindig ugyanott kötünk ki. A jelen helyzetben viszont egy oldalon állva, ez nem csak neki, de nekem is újdonság most. Ma nagyon elemében van. – jegyzem meg Strange-nak, miután magához veszi a két fiatalt és újabb átjárót nyit. Akárhonnan is meríti az energiát, amit mozgosít, már rég el kellett volna fogynia. Úgy látszik neki is meg vannak a kis trükkjei.
Wakanda zöld fűtengerébe lépve néhány pillanatra elnyílt a szám a látványtól, viszont ezt egyből orvosolta az a tény, hogy nem olyan rég itt szinte egy … népirtás volt. Arrébb rúgdosom a skrullok hulláit és levágott testrészeit, hogy szabaddá tegyem az utam követve Strange-t néhány méterről. – Nem számít, míg halottak. – felelek Strange szavaira, ahogy alaposabban szemügyre veszem őket. Thanos valahogy mindig megtalálja a módját annak, hogy újabb és újabb csatlósokat szerezzen magának. Nekem meg bekellett érni a Chitauri-val… Thanos. Ezúttal ellene … de remélhetőleg minél messzebb tőle. Legutóbb rossz oldalt választottam, ezt a hibát most nem fogom elkövetni. Arról nem is beszélve, hogy … nincs olyan, amit Thanos adhatna, csak olyan, amit elvehetne. Talán itt az ideje, hogy … magamat is meglepjem. - Kezdem úgy érezni, hogy megkedvelt, Strange. – húzom halovány mosolyra a szám a férfi szavait hallva. – Nélkülem el sem jutna az oszlopig. – tettem aztán hozzá, jobban felnagyítva a szerepemet, mint amekkora az. – Szóval … gyerekvigyázók lettünk? – pillantok aztán homlokráncolva a mellettem álló alakra. – Nem épp gyerekbarát helyre készülünk. – tettem aztán hozzá, ahogy az Oszlop felé pillantottam. Úgy látszik ma új szerepköröket kell gyakorolnom. Akárhogy is … az oszlop rejti a megoldást, nem Thanos. A jelen helyzetben pedig, a többségben az erő.
A felmentő sereg megérkezik. Ráadásul egy halott, aki új életre kelt. Ebben a pillanatban azonban nagyon is örülök Danvers-nek, meglepően jól bírtam Thanos ellen, de nem vagyunk egy súlycsoport. Ezt pedig egyből meg is éreztem, ahogy eltalált és bár a páncélom szinte mindent felfog, érzem, ahogy ebbe most az egész csontvázam beleremeg. - Nem mondom még egyszer. – utasítom el határozottan azt, hogy elismételjem magam. Egyszer is épp elég kínos kimondani ezt, még egyszer nem szeretném megtenni. – PÉNTEK, tudod a dolgod! – minden energiát a karon lévő fegyverekre, szórjuk meg a mocskokat. Közben az energiát is hasznosítom, amit Carol-tól kapok, így maximális a feltöltés, és erőteljes, vakító sugarakban kezdem el lőni az ellenséget, miközben Carol megpörget. Mivel a stabilizátor bedöglött, így nem éppen egy leányálom ekkora sebességnél pörögni, és bár sok görbe estém volt, mire lelassulok és érzem, hogy meg is állok, még mindig forog velem a Föld, pedig már szinte biztos, hogy egy helyben állok. Lépnék egyet, de szinte egyből megszédülök így akaratlanul is megkapaszkodom Carol-ban. PÉNTEK pedig ismer már annyira, hogy egyből kinyiss a páncél arcrészét, hogy kidobjam a taccsot. Ez azonban most elmarad. – Ugyan már … törzsvendég voltam Heff-nél, ahhoz képest ez semmi. – a szavaimnak viszont ellentmondhatott az, amilyen állapotban voltam. – Vettem. – emeltem fel a hüvelykujjam Carol felé, mielőtt átlépett volna az átjárón. Nekem kell még néhány másodperc, mire összeszedem magam és méltóságteljesen feltudok állni. – Nem rossz, kölyök. – veregetem meg Pókember vállát mikor elsétálok mellette, egyenesen az átjáró felé tartva. – PÉNTEK, lássuk az újfiút! – utasítom, nem sokkal később pedig a Veronica-ból kilövődő miniatűr ARC reaktor a kezemben landol, mielőtt átlépnék Wakandába.
Nem pont ilyennek képzeltem el, ahogy szétnézek. Sokkal … kevésbé fejlettnek. Az összképet viszont meglehetősen rontja az a temérdek holtest, ami körülöttünk hever. Nem csak a skrullok, hanem az embereké is. Valahol pedig… valahol pedig itt lesz Rogers is. És itt is van. A meglepve enyhe kifejezés, ahogy felkapom a fejem és megfordulok a tengelyem körül, Rogers-t hallva. Földbe gyökeredzik a lábam, ahogy közeledik és az arcomon az érzelmek egész széles skálája zongorázik végig. Még azt is elfelejtem, hogy Barnes-t ott kullog mögötte. – Élsz. – felelem aztán, nem épp a kérdésére válaszolva, de hangot adva a döbbenetemnek. Én … - örülök. De hirtelen nem is tudom, hogy mit mondjak. Nem is nagyon tudok, mert ekkor érkezik meg Carol. Amíg pedig ez a kis kirohanás tart, én összetudom szedni a gondolataim. – Jó látni, Rogers! – böktem aztán végül ki, majd a pillantásom Rogers válla felett Barnes-ra esett. Mondanom kéne valamit? Vagy … elég az, ha nem esek neki, igaz? Azt hiszem, az most elég. – Hosszú sztori, a tiéd is, gondolom. – meghalni, visszajönni, biztos nem csak felpattant a metróra és leszállt a „ vissza az életbe” állomáson. - Jól van, vénemberek… - sóhajtok aztán fel, a nyugdíjas korú Rogers-re és Barnes-ra célozva, ahogy a páncélom maradéka leválik rólam, és a mellkasomra tapasztom a szerkezetet, ami pillanatok múlva beborítja az egész testem. Nanotechnológia, Rogers-nek említettem már. Nem most akartam harcba dobni, de a szükség törvényt bont. – Nyírjuk ki, de ezúttal végleg. – mondom, ahogy immáron tetőtől talpig újra páncélban Thanos felé fordulok. Ha ezt túléljük, leülhetünk mélyebben dumálni, de most szét kell rúgnunk egy nagy lila segget.
go all the way | ha valami nem oké, tudjátok a címem:10-8-80 Malibu Point
Szenvetelenül nézem végig, ahogy a zöld nő kivégzi Thanos-t. Nem érzek azonban megkönnyebbülést, nem érzem, hogy a fájdalom megszűnik, vagy elhalványul. A veszteség ugyanolyan erősen feszít szét belülről, mint eddig, ha nem jobban. A gyűlöletem célpontja megszűnik, és nem marad már más, akit hibáztathatnék azért, amit elvettek tőlem. Épp ezekkel a gondolatokkal párhuzamosan tűnik el a porban Thanos alakja, a helyén egy szörnyet hagyva, felfedve a valódi alakját. Megkeményednek a vonásaim, ahogy megszívom levegővel a tüdőmet és felpillantok a testről a körülöttem állókra. Itt még nincs vége, és bár nem vesztettünk, nem érzem magam győztesnek. Elfordulok a többiektől, elindulva az életben maradt wakandaiak felé, mikor meghallom. Shuri. Egyből megfordulok, amerről hallom őt, és a szemem vadul cikáz az emberek között, hogy megleljem Őt. – Shuri. – suttogom először csak el a nevét magamnak, mikor megpillantom felém közeledni. Úgy nézhetek ki, mint aki szellemet látott. Bastet nevére … Shuri! – a hangom megremeg, ahogy a nyakamba ugrik én pedig a karjaimba zárom őt, a vállán pihentetve az állam, ahogy magamhoz szorítom. – Hogyan? – ráztam értetlenül a fejemet, de nem is érdekelt most az, hogy nem értem. Akármi, vagy akárki is volt az, aki visszahozta őt ide hozzám, nem éreztem mást, csak mérhetetlen hálát és boldogságot. – Itt vagyok. – és itt is leszek. A mai nap elvesztettem szinte mindent, amiért harcoltam az életem során, Shuri-val együtt pedig visszakaptam most mindezt. A veszteségeink nagyok, de így, vele eltudom viselni. – Most már igen. – felelem mosolyogva a kérdésére, majd a tekintetem a fiúra emelem és előre lépve a kezemet nyújtom felé. – Köszönöm, amit a húgomért tettél. Az adósod vagyok. – rázom meg a kezét. Vigyázott a húgomra, mikor én nem voltam rá képes, hálás vagyok neki, hálásabb, semmint az kimutathatnám. Ha Wakanda, vagy én, bármiben is segítségére lehetek a közeljövőben, készséggel segítek neki. – Örülök, hogy itt vagy. – pillantok még Shuri felé, mielőtt Pókemberrel távozna a hegy felé. Én pedig egyből Strange felé fordulok, mielőtt elmenne. - Magukkal tartok. Csak most kaptam vissza a húgomat, nem fogom újra magára hagyni. – pillantottam Strange-re, a tekintetemről leolvashatja könnyedén, hogy ezen elhatározásomban nem megmásítható az akaratom. Úgy gondolom Thanos-nak épp elég ellenége van rajtam kívül is, nekem a családom és Wakanda az első. Nem hagyhatom egyiket se magára, ez a kettő pedig most Shuri-ban ér össze. Akármi is történjék, együtt fogunk vele szembenézni.
- Nem fog győzni akkor sem. Nem hagyjuk, ebbe akár bele is nyugodhatsz te mocsok! - veti oda Masternek Bucky ahogy elhaladnak mellette és visszatérnek a harcmezőre. Bucky nagyon örül annak hogy barátja visszatért a halálból, és újra egymás oldalán küzdhetnek. - Azért lehetne hogy mellőzöd ezeket az öngyilkos megnyilvánulásokat a közeljövőben?- szól oda ahogy nekirugaszkodnak és beszállnak a Thanos elleni harcba, bár kiderül hogy csak egy skrull volt. Felsóhajt ahogy leereszti a tőrt amit a kezében tartott és körülpillant. Ismerős alakokat szúr ki, és ahogy barátja hozzá fordul, elveszi tőle a fegyvert. Ő látta hogy a szörnyeteg ezzel szúrta le Shurit, és emiatt máris gyűlölnie kellene, de ahogy az ujjai a markolatra fonódnak valamiféle indttatást érez és az egyik üres tokba csúsztatja. Jobb ha nálavan, mintha Thanosnál lenne. - Tetszik a formája, vigyázok rá - villant halvány mosolyt, és követi a szőke férfit, ahogy ismerősökre találnak, és odaér Tonyhoz is, bár kissé hátrébb húzódva áll meg, nem tudja hogyan is viszonyulnak most egymáshoz ők ketten. - Ezek meg? Tündék? - ráncolja a homlokát ahogy a javarészt szőke hajú sereg megjelenik, és a vezetőjük megszólal. Még egy király, csodálatos. Királyok és királynők kora. Őrület. Pillantása megtalálja T'Challát és Shurit is, és kis mosoly jelenik meg a szája sarkában, szóval él... élnek mindketten. Finom remegés fut végig a testén, ahogy érzi hogy valami nem jó, és elfordulva vesz egy két mély levegőt. Érzi hogy az adrenalin kezd lecsillapodni benne, és ennek nem örül, inkább harcolna tovább.
Hirtelen változik a táj, és többen lesznek körülöttem. Ez olyan gyorsan történt, hogy még nekem is gyors volt, ami aztán nem kis teljesítmény. A nap hirtelen melegen kezdi tűzni az arcomat, és ismerős arcok bukkannak fel a tömegben. Wakandában vagyunk. Csodálatos. Nem is kezdem azon túráztatni az agyamat, hogy hogyan kerültünk ide, csak egyszerűen úszom az árral. Eddig se nagyon vett észre senki, megmaradtam csöndes hátvédnek, egész addig, míg Thanos úgy nem döntött, hogy bele épít a falba. De lám, még azt is túléltem. Mint mindent. Csak az a fontos, hogy akik rám vannak bízva, azok biztonságban legyenek, de ez most nem a vakmerősködés helye. Egy pillanatra megtorpanok, ahogy meglátom, hogy a csapat többi tagja mind Thanos ellen indul. Nem tudom, mit tegyek. Wanda is velük fog menni, én pedig nem hagyhatom egyedül őt. Keldára pillantok, tudom, hogy sérült, és fáradt, nem bírná ki a támadást a Titán ellen. Talán ha út közben találnék egy fagyasztó… jó persze, ekkora baromságokra gondolni életveszélyes jelenleg. Wanda felé pillantok, a tekintetünk egy pillanatra össze találkozik. Szavak se kellenek, hogy tudja, én most ide kevés vagyok. - Ha vége a csatának találkozunk. Becsületszavamra –érintem meg egy pillanatra a karját, majd a mellette lévő vörös bőrű férfira nézek. – Vigyázz rá! –kötöm az android lelkére, majd mielőtt válaszolhatna, eliramodom az ellenkező irányba. A karomba kapva Keldát megindulok az oszlop felé, igyekezve, hogy ne érjek oda sokkal előbb a többieknél.
Fogalmazhatnék úgy is, hogy pillanatnyi elmezavar lesz úrrá rajtam, de az áramszünet találóbb szó. Mire újra feláll a rendszerem, a GPS már egészen más koordinátákat mutat. Tehát, már nem Queensben vagyunk. Nem tudom eldönteni, hogy ez jó-e vagy sem. Hirtelen rengetegen lettünk, az agyam nem is tud minden arcot azonosítani. Pedig nagyon igyekszem, nagyon túráztatom az áramköreimet. Van, ami már nekem is túl sok információ, néha elfelejtem, hogy nem szuperkompjúter vagyok, csupán csak egy android. Fel sem tudok ocsúdni, olyan hirtelen ér Pietro parancsa. Nem kérés, és nem is viccelődés, ennyire már ismerem. Határozott és tiszta parancs, hogy vigyázzak Wandára. Nem mintha nem ezt terveztem volna tenni. Nem tudja ő, hogy miféle érzések kezdenek kialakulni bennem, így azt sem tudja, hogy már sokkal az ő vakkantása előtt megfogalmazódott bennem, hogy a lányt semmi esetre sem hagyom magára. De a bujkálásból is elég volt. Tudok vigyázni a kőre, és épp itt van az ideje kiaknázni szinte végtelen hatalmát. hogy ő is készülődik, rajtam kívül. Bosszúra szomjas. Mégis, a döntés az én kezemben van, bár erősen egyértelmű a helyzet. Nincs választásom. Körbe nézek, hogy ki melyik irányba indult, kivel harcol, de még várok. Majd Wanda oldalán indulok el, akárhogyan is döntsön, induljon akármerre. Most még inkább mellette a helyem, mint eddig bármikor.
Kemény harcok után végül a varázslok, vagy minek is hívják magukat, utat nyitnak nekünk Wakanda-ba. Itt is kellően rég jártam már, ami nem annyira meglepő, ha azt nézzük, hogy mióta élek már a földön. Nincs olyan, ahol még nem jártam és nagyon kevés az olyan titkos dolog, amiről nem tudok. Ez az elszigetelt, fejlett technóligával bíró ország is egy része ennek. Meglepő, hogy a Földön van egy ilyen ország úgy, hogy nem sokan tudnak róla. Mindenesetre tény, hogy jelenleg ez a legbiztonságosabb hely. A pajzsa igen jól meg tud minket védeni. Ám mi skrullokról beszélünk. Agyatlan katonákról, akiket nem érdekel, hogy miképp, csak átjussanak rajta. Ezt belevéve, már kevésbé vagyok biztos, hogy annyira hatásos. Miután végül átlépek a kis karikán, ismerős kép fogad. Bár, inkább ismerős arcok. Távolabb meg is pillantom Logan-t, amint egy kopasz, kerekesszékes pasas mellett ácsorog. Ő lehet a prof, akit a fejemben hallottam. Halvány mosoly fut át az ajkaimon. Körbenézek. Káosz és fejetlenség mindenfelé. Oldalra nézve látom az oszlopot és Thanos-t is. Mellette két emberrel és a csatlósai. Tehát vannak olyanok, akik átálltak hozzá.. Nem is vártam többet az emberektől. Amikor közeleg a vég órája, igen könnyen tudnak oldalt cserélni. Főleg, ha számukra az a jobban megfelelő és jövedelmező. Megpörgetem az ujjaim közt a kalapácsom, majd lerakom a földre és rátámaszkodom. Elgondolkodok azon, hogy mit is kéne tenni... Mivel sokat jártam az űrt, így lehet, hogy tudok egy-két dolgot ami segíthet azon fránya pajzs ellen. Ám van tudásom a skrullokról is és kellő harci tapasztalatom. A kis fegyverraktáramról nem is beszélve. S ha nem lenne rajtam ez a fránya karkötő, akkor talán még a felénk száguldó bolygót is... Talán annak a közeledését is tudnám lassítani. Kellemetlen bevallani, de megkedveltem azt a Földet, így nem lennék túl boldog, ha ez a Thanos tönkretenné. Egy sóhaj hagyja el ajkaimat miközben elindulok az oszlop felé. Közben egy újabb ismerős alakot vélek felfedezni. Amerika Kapitány, vagy minek is hívják. Biztos vagyok benne, hogy ő Thanos ellen fog harcolni. S én még mindig nem tudom, hogy merre menjek. A titán veszély, ám a felénk tartó bolygó még annál is nagyobb veszélyt jelent. Ismét megpörgetem az ujjaim közt a kalapácsom, majd elengedem. Miközben a föld felé zuhan, szépen lassan eltűnik. Az oszlop nagyobb kockázat, mint a lila bőrű. Vele később is el lehet bánni. Ám, ha egy bolygó belecsapódik a Földbe, akkor már igen nehezen lesz ez kivitelezhető. Mennyivel egyszerűbb lenne minden, ha nem lenne megkötve az erőm. - Bor.. Most is úgy vélnéd, hogy jó volt megkötni? - kérdem halkan magamtól. Majd elindulok Logan felé. Pár pillanat múlva már mögötte is álltam, így egy kis hecc végett közelebb hajolok hozzá. - Helló. - súgom oda neki, remélve, hogy kicsit megijesztem. Ezzel némileg oldva a levegőben lévő feszültséget, amit szinte már tapintani is lehet. - Üdv. - szólok a oda többi jelenlévőnek, mégse mondjanak olyannak, aki még köszönni sem tud. - Ahogy látom a gyűrű ellenére mégis eljöttél a Midgard-ra. - szólok a mellettünk álló elf királyra. Pár hónapja, hogy ott jártam nála egy bizonyos dolog végett. A sors fintora, hogy nem akart idejönni és most mégis itt van, még ha más okból is. Mondjuk, őket is fenyegeti a titán, hisz ki tudja, hogy a Föld után hóvá menne tovább harcolni. S most itt van. Itt a legegyszerűbb végezni vele. Ám előtte még mindenképp kell csinálni valamit azzal a fránya oszloppal és a felénk közeledő mechanikus bolygóval. Így most már biztosan tudom, hogy ennek a megakadályozásban akarok segédkezni. Meg is indulok, hogy megmaradjon a börtönöm, amit annyira megszerettem.
//Az oszlophoz megyek, hiszen igen kellemetlen lenne, ha ez a kis börtönöm is eltűnne.// //Gond esetén holnap este tudom csak átírni.//
A harc egyre hevesebben dúlt és bár úgy tűnt reménytelen a helyzet, azért meg kell hagyni, hogy ez a kis bolygó nem adja olcsón magát. Elég sok szörnyeteg hullt már el a mai nap és ezzel szemben a helyieknek még mindig hatalmas ellenálló erejük van. A Professzor csatlakozott hozzánk a hajónkra és hamar az egyik gépágyú mögé ült. Azt hinnénk a kinézetéből és a viselkedéséből, hogy teljesen nyugodtan és visszafogottan fogja kezelni a dolgot, de amit elmondom neki, hogy hogyan is működik a dolog, nos mintha kifordulna magából. -Nos, néha kellemes meglepetés ér engem is, nem hittem volna magáról, hogy ilyesmire képes-mondom neki, miközben én is elhelyezkedek a saját oldalamon. Onnantól kezdve mintha csak egy mészárszéken lennénk hullanak a skrull katonák odalent, de sajnos nem nagyon akarnak fogyni. Nem telik el sok idő, hogy egy hatalmas sereg menti meg a helyzetet, de nem igazán tudom őket ilyen magasból felismerni, de azért hálát adok az Isteneknek, hogy végre jól áll a szénánk. A dolgot csak megerősíti, hogy a nagy lilát is ledöntik a lábáról. -Hála a jó égnek! Fiúk mostmár még jobbak az esélyeink!-mondom mindenkinek a hajón, majd a prof felé fordulok -Maga ismeri őket? Lehet lekéne menni üdvözölni őket...-majd kisvártatva folytatom -Professzor, úgy hiszem mielőtt a sereget tovább írtanánk nem ártana megbeszélni a többiekkel, hogy mi legyen a következő lépés, úgyhogy ha nincs ellenére, akkor leszállunk egy kicsit-majd nem sokra rá az ismeretlen megmentők közelében leszállunk. Én kiszállok a hajóból és egy ismerős arcot vélek felfedezni a vélt vezető mellett. -Jó téged látni Celia, ő pedig ha nem tévedek az erősítés vezetője, örvendek-köszönök oda a párosnak, majd hozzáteszem nekik. -Nos ha nincs ellenetekre én is veletek tartanék az oszlophoz, lehet nem árt egy technikus is a csapatba-majd a professzor felé fordulok és neki mondom: -az én kicsimet meg magára bízom, ha szeretné, nyugodtan vigye el még pár körre, ellenben pedig visszaküldöm őket segíteni
Én az oszlophoz tartó csoporthoz szeretnék csatlakozni, a Profra bízom a hajómat, használhatja ha szeretné
∆ Hozzászólások száma :
80
∆ Tartózkodási hely :
Jelenleg: a Végtelen Gyémánt || Alapesetben: Galaxis, a Milano fedélzete
Nincs lehetőségem meggyilkolni a Mephisto névre hallgató tűzrőlpattant diktátort, mert megérkezik egy ismereten és annak különös bandája. Szerzetesek. Bizonyosan a pokol papjai lehetnek, és a halálunk előtt még feladják az utolsó kenetet. Akár ez is lehet érkezésük célja. Soha nem voltam vallásos. Egyedül a késeimben és barátaimban hiszek, így pengéim végül feléjük szegezem mindaddig, amíg a Köpenyes meg nem szólal, és különösen bársonyos hangján megnyugtató szavakat nem intéz felénk. Egyesével kijózanítja sorstársaim, így én is mellé sétálok, gondolván, ő tényleg jó-barát. És talán lesz nála némi borocska is... - Háhh.. ezt... jól megszívtad! - kiáltok még Mifisztó felé, amikor átlépünk a papok kapuján. Szemem erősen becsukom, mert bár egy sötét utcakép van a túloldalon, azt gondolom, ez csak beetetés, és egy gyóntatófülkébe találom magamat. Ha pedig erre kerülne sor, akkor mire a bűnlistám végére érnénk, Thanos átvenné az uralmat a világmindenség felett, a gyóntatócsuhás pedig önként vonulna száműzetésbe Mifisztó lábtámaszának.
Egy dolog viszon korántsem tetszik. A Loki névre hallgató asgardi is velük van. Teljesen megzavar. Nemrég még Thanos kegyeit kereste, amikor Gamorára támadt. De aztán kiderült, hogy direkt nem ölte meg. Thor vitte magával Asgardra, hogy bezárja, de most itt van, és beállt papnak. Bizonyosan így vezekel förmedvényes bűneiért. Amerre csak lép, figyelem minden mozdulatát, vágásra készen. Olyan vagyok, mint az árnyéka. Ha csak egy gyanús mozdulatot is tesz, levágom valamelyik testrészét. Azt sem tartom kizártnak, hogy annyira megkínozták, hogy meghasonult, és mostmár bárányokat terelget a pusztában. Talán megtalálta a békéjét. Szép munka, Thor!! Amikor átlépek az új világba, szemhéjaim teljes erővel préselem össze. - Csak gyóntatófülkét neee! Ártatlan vagyok! - kapaszkodok Carol vállába, majd amikor meghallom az utca zaját, az égő járművek ropogását, a csatazajt, ami mindent körbevesz, már tudom, hogy jó helyen vagyok. Ismét a békesség szigetén, és nem egy szűk, szantálfától bűzlő fakabinban, aminek rácsos ablakának túloldalán egy lihegő csuhás várja bűneim végeláthatatlan lajstromát.
A körszakállas csuhás megmentővezér szavakat intéz felénk, és Thanost emlegeti. A fekete afróleány említette, hogy Thanos megjelent, de azt nem, hogy kétfelé osztódott. - Olyan mint egy betegség. Terjed. Ha nem öljük meg azonnal, talán már késő lesz, és mindenkire jut majd egy Thanos... Én nem hátrálok meg! Hozzatok C-vitamint! Beadom neki! - nézek szét teljes komolysággal a jelen lévőkön. Ha osztódni tud, talán már el is késtünk. Egy halálos vírus, amit még a lappangás idejében ki kell irtanuk a létezés komor valóságából. "Zöld idegenek"? Akkor tényleg egy vírusinvázióval van dolgunk! Ők lehetnek a leggyilkosab kórokozók, és bizonyosan megszállják a testünket majd. Nem akarom, hogy valamiféle tüdőgyulladás végezzen velem, egy ilyen hatalmas és vérszomjas harcossal... ágynak esve, hidegvizes lepedőbe csavarva. Nem fogok így meghalni! Ha Amerika Kapitánya meghalt, akkor ez a Thanos erősebb mint valaha! Futok a saját kis tempómban, hogy Thanos ellen menjek. Nem tétlenkedem, ha Amerika hőse halott, talán Quill is bajban lehet. Nem tudom hol van és mit csinál, de a pilótafülkéjéből tűntem el. Talán annyira kétségbeesett, hogy eszementen Thanos ellen repült. Aggódok érte. Sovány, férfiasnak éppcsak mondható testét a nagy Titán szétreppantaná, ha nem elég óvatos.
Amikor utolérem a szőkét, addigra már a teste elkezd izzani, így hátraugrok meglepettségemben. Mutogatok rá, és nézek körbe azokra, akik a közelünkben harcolnak, kérdőn, hogy a többiek is látják-e, amit én? Vagy Mephisto megint felgyújtott minket?! Mivel más nem lángol, megnyugszom és kizárom ezt a tűzrőlpattant teóriát. Felpaprikázta magát... vagy ő a Thanos-vírustámadás első lázas betege. Előbbit azért gondolom esélyesebbnek, mert azonnal Thanosnak feszül. Betegen erre nem lenne képes. - Írtsd ki, Lángoló Asszony! - kiáltom utána, majd elégedetten nézek körbe Shurira, Ijjásztestvéremre és a Pókruhás gyerekre, hátha valakinek van olyan javaslata, amiben nem kell felgyújtanunk magunkat. - Engem is elhozhattál volna, nekem nincsenek olyan menő csáklyázóim... A követekző fuvarra befizetek én is. - mondom a Pókfiúnak, hiszen amíg én rohantam, ők a fejünk fölött hasították az eget köteleken himbálódzva. - Nem is kérdés, öljünk meg párat Thanos zöld vírusaiból! - kiáltok Clintnek, ám amikor azt látom, hogy felveszik mások alakját, némileg ismét megtorpanok. Káprázik a szemem? - Ezek osztódnak! Clint, ne hagyd, hogy Téged is lemásoljanak! Belédköltöznek és véged! Az epefőzetem sem fog kihozni belőle! Lődd őket! - kiáltom, majd rohamozni kezdem a lényeket. Egyet levágok, ám mire megfordulok, önmagammal találom szembe magamat. - Neee... érzem, ahogy a tüdőm megtelik .. félelemmel! Két Pusztító! Ennyit nem bír el az univerzum! - eleinte csak várom, hogy a vírus ledöntsön a lábamról, de ő is meglepődött, mert nem támad rám. Talán meg akar lepni. A megkönnyebbüléstől fújtatok egyet, hiszen még talpon vagyok. Úgy teszek, mintha meglepetten hozzá akarnék érni, ám a tőröm a nyakába szúrom, és nézem, ahogyan.. elvérzek. - Szóval ilyen lenne a halálom. Nem akarom, hogy mások is lássák. Gusztustalan. - ahogyan fuldoklik levegőért kapkodva és zöld vért köpve, azt gondolom, hogy még annál is gusztustalanabb látványt nyújt, mint amikor Rocket nem húzta le a WC-t maga után, és várt a meglepetéscsomag a Milano leggyakrabban látogatott helyiségében. Pedig az aztán rekordméret volt rekordbűzzel!
A Vasember alakja azonnal megragadja a tekintetem. Tony Stark. Régen látott földi barátom, kivel vállvetve harcoltunk Asgardért, utána pedig Thanos ellen.. néhány hónapja. Carollal együtt támadnak Thanosra. De hol az a wakandai Thanos, akiről Shuri mesélt? És melyik az igazi? Végül Carol forróságát és Tony pörgőpáncélját nem bírja elviselni ez a Thanos, és menekülőre fogja. - Mondtam én, hogy vírushordozó! Nem bírja a meleget! - akárcsak a többi vírus. A teóriám, miszerint valamiféle osztódó kórság, egyre inkább beigazolódni látszik. Amikor a körszakállú csuhásherceg ismét átjárót nyit, már furcsállón nézek rá, hogy már megint hova visz minket, de végül kiderül, hogy Thanos után menetelünk. - Már csak Quillt kellene megtalálnom. Tudjátok, ő a barátom. Testvérem. Legutoljára egy űrhajón láttam itt a Földetek felett. Ha nem vagyok mellette, hajlamos meggondolatlanságokat csinálni, így féltem őt. Ha látjátok, kiáltsatok felém! - beszélek menet közben a Varázsló, Clint, Shuri és a Pókarcú fiú felé.
Határozottan lépek át a kapun, és az előbbi helyszín után, egy meglehetősen puritán, őskori helyen találom magamat. Pusztaság, egy szobor istenség, amit imádhatnak, ágyékkötős halott harcosok, négykarú gilisztatetemek. Itt is oszlop, ott is az volt. Ahol ezek az objektumok állnak ki a földből, ott szörnyek jelennek meg. Sétálok a többiek után. A nagy újratalálkozások ideje van. - Dehát a Kapitány él... - bököm oldalba Clintet. Boldog mindenki, de Quill sehol nincsen. - Hé... látta valaki Quillt? Kb 150 cm, kissé vézna, bordó bőrkabát, őszerinte lehengerlő mosoly..... egy űrhajó?! .. Ahh... Quill?! Hol van Quill?? - kiáltom már, miután látom, reménytelen a helyzet. Vagy csak rossz emberekhez mentem oda. - Quill... - kiáltom a tömegbe, aztán Thanos és csatlósai felé is kiáltok egyet teli torokból. Nyilván nem hallhatják, olyan messze vannak, dehát lehet Thanos hallása jobb, mint egy süvegi prérikecskéjé. - Hé! Nem láttátok Quillt? ... Mi? Sátánkutyája?! - Még Mephisto is ott van. Tudtam, hogy köze volt Thanoshoz! Ez ma már a sokadik megérzésem.
Felnézek az égre, mert egy másik megérzés azt súgja: illene. A sötét fellegekben jól kirajzolódik egy hatalmas égitest, aminek a darabjai lassan leereszkednek a bolygóra... - Quill? Ott vagy fenn? - bámulom az égitestet, mire meghallom barátom hangját. Még mindig felfelé bámulok, mintha onnan érkezne. - Quill! Itt vagyok lent! - beszélek a hatalmas égitesthez, mire valaki a nyakamba ugrik. Előrenézek... - Quill! De jó idelenn látni! Már féltem, hogy nélkülem valami ostobaságot csinálnál. - szorosan visszaölelem barátom, miközben örömömben telitorokból nevetek. Aggódtam érte. Nélkülem bizonosan sok sebet szerzett. Nem voltam vele, s ez a szívembe mar. - Mi történt Veled, Barátom?! Ki tette ezt? - tekintek végig rajta, s ekkor még nem látom a vele érkező nőt. - Gamora! Te meg hogy?! - kérdem meglepetten, mégis izgalommal tele. Hátul aludt volna a Milanon, csak nem vettem észre?! - Mindegy is, boldogság telíti szívemet, hogy Téged is itt látlak! - tudom, nem az az érzelgős fajta, de ha hagyja, őt is keblemre ölelelem. - Thanos, maga a kórokozó! Irtsuk ki végre! Végérvényesen! - mutatok késemmel a lila förmedvény felé, majd társaimhoz csatlakozok, bármerre is menjenek.
Nagyon örültem, hogy korábban már Earnen oldalán voltam a földön. Így tudtam, hogy mivé tudok átváltozni, eképp harcoltam az utolsó etapban, a fegyvereimet és a páncélzatomat egy bokor rejtekében hagytam, szúrós bokorrá változtatva, így nem kellett rejtegetnem magam, amikor visszatértem a többiek közé, amint észrevettem, hogy kezdenek fogyatkozni az outriderek.Élveztem a nagy farkas formát amiben harcoltam, téptem, karmoltam haraptam és marcangoltam. Távol állt ebben a formában tőlem a kecsesség, de Earnent és Nimellost védtem ebben a formában is ha szükséges volt. A harcosaim, az alám tartozó csapat is, ebben az alakomban Earnen parancsát követték. A vörös hajam kissé csapzott volt, miután újra visszatértem a többiek közé, a páncélzatomat, és az íjamat ,meg a tegezemet rendezgettem, ha pedig felesleges , ámde használható íjak akadtak az utamba, akkor azokat magamhoz vettem. Fogyóeszköz. A két alkarhosszú pengémet is magammal hoztam a csatába. A tekintetemmel a Királyom és a Hercegem kerestem, megvoltak, a rendezett, fegyelmezett katonáink sorának közelébe, s még néhány idegen közelében. Kíváncsian pillantottam rájuk, menet közben biccentettem nekik, a feljebbvalóim előtt, illőn döntöttem fejet és mutattam a tisztelet jelét feléjük. Most harcolni vagyok, nem a magán életemet kiteregetni. Az arcom maszatos volt, biztos,hogy máshol is ,de ilyenkor kevésbé érdekelt az, hogy foltos, netán véres lehetek. - Nimellos, Earnen, megérkeztem, innentől átveszem az osztagom irányítását. – akik a vörös zászlósok voltak, stílusosan a hajam színéről kapta az osztagom a megkülönböztető jelzésüket. Mind-mind ahogy a többi csapat is, hűséges és jó katona. Igen, vakon követném a vezetőimet, akárhová, hiszen tudom, hogy Thanos veszélyes ellenség, és a világok elpusztítását tervezi. Végigpásztáztam a metsző zöld szemeimmel a csatateret, emberek! De még így sem állhattam meg és nézhettem meg őket magamnak közelebbről, mennyi csodától hagytam magam eltántorítani annyi évig, ezért kell segítenem nekik is, hogy ők is életben maradjanak, mert joguk van élni.
Shire |Oszlop titkának megfejtése Nimellos és Erarnen, meg a többiek oldalán | ⁂
Hátrapillantok, ahogy mögöttem szikrázva repül el valami, majd célt érve darabokra hasítja a hátam mögül érkezőt. Tekintetem a szőke hajú férfira kúszik, majd a kérdését hallva a tekintetem ismét az Oszlop körvonalai felé téved. – Nyers erővel nem fogunk semmire sem menni. – mondom ki a nyilvánvalót, éreztetvén, hogy nem gazdálkodom ötletekben, sajnos. Azonban mindennek van gyengepontja, egy Achilles-sarok, egy pont, ahova szúrva felülkerekedhetünk. Ha az ő erejének is akadályt jelentett az Oszlop körüli erőtér, akkor kétlem, hogy egyszerűen csak betörhetnénk azt. – Úgy látom áttörtést értek el odalent. – jegyzem meg, ahogy leereszkedem a földre, ahol a mágusok segítségével a többség Wakandába találta magát. Kissé gyanakvó pillantásokkal mérem végig a mágust, aki mellém lépve átjárót nyit, majd int, hogy lépjek át azon. Végül azonban emelem a lábam, és ahogy átlépek megcsap a jól ismert szag: hullák bűze, a csata után. Elindulok, a testek felett lépdelve, tekintetemmel Charles-t keresve, majd nagy teher esik le a szívemről, mikor megpillantom őt. - Charles! – halovány mosolyra görbül a szám sarka, ahogy közelebb lépek hozzá és a vállára teszem a kezem. – Jó látni, Barátom! Úgy látom nem tétlenkedtetek ti sem. – húzom el a szám, ahogy körbepillantok a halottak testein. Megszámolni se lehetne, hányan lelték ma itt halálukat. – Szóval ő az ott? Az igazi? – kérdezem, ahogy a távolban meglelem a Titán alakját. Ezek szerint ő sem bujkál tovább, hanem kész megütközni? Elválik. – Rendben, Charles. Mint a régi szép időkben. – pillantok le Charles-ra. Együtt. Így kezdődött minden, és bár az évek során különböző utakat jártunk be, úgy tűnik ezek most itt keresztezik egymást. Akkor győztünk, még akkor is, ha egyikünk sem fogta fel akként. Itt a lehetőség, hogy ezúttal törlesszük a számlát. Thanos nem először próbálkozik már, és ezúttal nem csak sereget, hanem egy idegen világot is magával hozott. Vessünk most ennek véget. – Készen állok, ha te is. – lassan fújom ki a levegőt, felkészülve arra, aminek jönnie kell.
Halkan felnevetek Drax kérésére, szegény Póksrác nem is bírná el, nem tudom, hogy hány kilót nyomhat fekve, de csak rá kell nézni a Fegyvertestvéremre, nem öt kiló lesz az. - Ne sértődj meg, szerintem nem jó ötlet, ha legközelebb téged vinne, nézd csak milyen vézna az a háló, nem bírná el a csodálatos tested. – most jártuk meg a poklot, mégis szükség van egy kis nevetésre, amúgy sem az a megsértődős típus, én legalább is úgy vettem észre. - Ezer örömmel. – feszítem ki az íjam, és lövöm le ezeket a mocskokat, lehetőleg fejbe, abból nem sokan térnek vissza. - Brr..inkább kihagyom azt a főzetet, köszönöm a figyelmeztetést. – bár kicsit késő, hogy ő is, én is találkozok egy másik énnel, le kéne vágni a hajam, kissé hosszú már hátul, ezt eddig nem is láttam.
Bólintok csupán Drax szavaira, aztán megszólalok. Tudom mit érez. - Amíg tudlak addig fedezlek, nekem is meg kell találnom az ikreket. – Pietro és Wanda a legfontosabb számomra, nagyon remélem, hogy nincs velük semmi baj, abba én belehalnék, azt hiszem végérvényesen.
Draxszal együtt lépem át a kaput, hát legalább elmondhatom, hogy itt is jártam. Megkönnyebbülök, hogy ismerősöket látok. Az oszlop viszont még mindig aggasztó, ebből volt Queens-ben is, noha nem tudok róla semmit, akkor is eléggé aggaszt. - Látom..- pillantok fel egy vigyorral a zöld pasira mellettem. - 150 centi? Törpe? – töprengek hangosan, lehet csak túloz, vagy nincs tisztában a számokkal, mindegy is. - Ez nem igaz, hát ide is utánunk jött? – fintorgok az Ördög felé, de most nem vele van dolgom. Megveregetem utoljára Drax vállát, és a szélvész fogadott fiam után eredek. Ez a kék-ezüst cika csak ő lehet. - Pietro! Megjártam a poklot, esetleg, ha lassítanál! – fújtatok, ja fáradt vagyok, öreg, és nyugdíjba kéne mennem. //az oszlophoz megyek, valakinek figyelnie kell Pietrora//
Kissé szaggatottan szívom be a levegőt, már így is a végét járom, túlságosan is megerőltető volt a Proxima Midnight elleni harc, még akkor is, ha csak egy skrull volt. De a wakandai hőség, és pára kifejezetten rosszul érint. De asgardi vagyok, így hát kihúzom magam, ha ezt elintéztük utána tényleg a Jeges-tengerben fogok fürdőzni. Van bennem még elszántság, és itt vannak mellettem azok is, akiket szeretek, innentől kezdve nincs nyafogás. Legyőzzük Thanost és a seregét, aztán mehet mindenki a dolgára. Megsimogatom Kaldr fejét, fáradt, régen volt már ilyen eset, hogy ennyit kelljen együtt harcolnunk, na jó, pár hónapja, de akkor is megértem. Elszokott már tőle, ahogy én is. - Ha túléljük mindenki kap sütit. – jegyzem meg Wandának, és Víziónak, ha meg más is hallja akkor nyilván ők sem fognak kimaradni. Még ilyenkor is a sütésre tudok gondolni, baj van velem, ez biztos. - Hé Gyalogkakkuk! Kicsit lassíts azért, nem hoztam helyre a bokád, és valaki szólt utánad. – hívom fel rá a figyelmet, hogy hiába tette helyre a bokáját, arra azért kéne egy kis jeges borogatás, illetve meghallom Mr. Bartont is. - A többiek még egy amúgy sem értek ide..és szerintem lesz egy sokkal fontosabb dolgunk is, mint az oszlop.. – Thanos, és a mellette álló démoni alak..egyáltalán nem tetszik nekem.
️️️️
Nagyon örültem, hogy korábban már Earnen oldalán voltam a földön. Így tudtam, hogy mivé tudok átváltozni, eképp harcoltam az utolsó etapban, a fegyvereimet és a páncélzatomat egy bokor rejtekében hagytam, szúrós bokorrá változtatva, így nem kellett rejtegetnem magam, amikor visszatértem a többiek közé, amint észrevettem, hogy kezdenek fogyatkozni az outriderek.Élveztem a nagy farkas formát amiben harcoltam, téptem, karmoltam haraptam és marcangoltam. Távol állt ebben a formában tőlem a kecsesség, de Earnent és Nimellost védtem ebben a formában is ha szükséges volt. A harcosaim, az alám tartozó csapat is, ebben az alakomban Earnen parancsát követték. 
