Menekül. Csak a talajon és az épületek falán kopogó golyók fénylő villogása utal rá, hogy valaki békésebb helyen szeretné tudni a Kapitányt - lehetőleg minél csendesebb módon. Bár a feketébe bújt árnyak, akik a sikátorok közt szlalomozó férfit üldözik, jelentősen többen vannak, a Kapitány még csak le sem vette hátáról a pajzsát. Nem mintha futás közben nagy hasznát venné, és így legalább van, ami fedezi hátulról. Éles kanyarokat iktat be, hátha összezavarhatja üldözőit, azonban egy-egy lövész mindig kellően szemfüles hozzá, hogy ne tudja lerázni őket. Menekülés közben Steve próbálja sorra venni a lehetőséget, hogy kik szeretnék holtan látni. Az egyezmény eltörlésével a jelenléte újra kívánatossá vált a kormány számára, így feltehetőleg nem politikai cselszövés áldozata; nem tudja, örüljön-e a hírnek, hogy a néhány, alaposan felfegyverzett terrorista egyéni unszimpatizáció okán óhajt végezni vele. Három terepjáró követi a férfit, aki könnyedén diktálja az iramot gyalog is jó kondíciójának köszönhetően. Kész csoda, hogy sértetlenül megúszta eddig, s bár nem viseli jelmezét, mindegy, merre megy, a kerekded forma a hátán árulkodó. Újabb éles kanyar, és néhány röpke szívdobbanásra megérzi nyelvén a szabadság ízét. Üldözői szem elől tévesztik, Steve pedig kihasználja ezt, hogy felmérje, hol is van. Tudja, hogy a távolban, talán mérföldekre húzódik a Xavier birtok, ám nem látja értelmét arrafelé venni az irányt. Az hiányzik, hogy felfegyverzett terroristákat zúdítson a gyerekekre. Talán fel kéne másznia valamelyik tetőre, de hát a mászási skilljein bőven van még mit csiszolni... Ő sajnos nem áll semmiféle természetfeletti pókösztön birtokában. Így a legtöbb, amit tehet, hogy az épület falához lapul, igyekezvén beleolvadni az árnyékokba, és hallgatja, ahogy a terepjárók motorja elbúg a rejtekhelye mellett. Épp csak egy halk sóhaj szalad ki a száján, amikor észleli, hogy nincs egyedül. Máris az idegen felé mozdul, hogy ártalmatlanítsa és megvédje magát, ha kell.
∆ Hozzászólások száma :
105
∆ Kor :
32
∆ Tartózkodási hely :
⇻ A sötétben bujdosva
A poszt írója ∞James Vance
Elküldésének ideje ∞Szomb. 13 Jan. 2018, 17:49
Ugrás egy másik oldalra ∞
üdv, Kapitány
valaki & valaki
Arcát vakarva mászik le a metróról, szlalomozva az emberek tömege között, kerülve a nagyban telefonáló, azt nyomkodó tiniket, az üzletembereket az ormótlan táskáikkal és no persze a gyerekeket nehezen cibáló asszonyokat. Azt nem szereti ebben a városban, hogy bár széleskörű a tömegközlekedés, rendkívül zsúfolt és koszos. Ezzel pedig egyre többször kell szembesülnie, mivel jogosítvány híján nemigen lenne tanácsos beülnie. Most már játszhat a gondolattal, hogy megszerzi, mert nem kell a kormány tagjaitól rettegnie, azonban van más, más valaki, aki miatt nem épp a legjobb úton lépdel, de nem is bánja. Most minden nyugodt, és bár semmit sem felejtett, kevésbé szenved, mint akkor. Az idő kicsit összehúzta a sebeket. - Jesszusom – engedi le a kezét, és felfele lépked immáron, a hagyományos utat választva a felszín felé, hiszen a mozgólépcsőkön folyamatos a tumultus. Persze, nem mindenhol teheti meg ezt a kényelmet, de erre mindig is az volt. Zsebeiben nincs sok érték, csakhogy elkeserítse a tolvajokat, csak a tárcája és a kulcscsomó kapott ott helyet, amellyel az egyköri közös lak ajtaja nyitható. Sok idő után érzi úgy, hogy ha nem is cuccol vissza, de illene meglátogatnia, és portalanítani a helyet, vagy épp ha valaki illetéktelen él ott, kidobni az ablakon. Talán ki is adhatná, elvégre a lelke nem veszi rá, hogy odamenjen ismét és ott folytassa, ahol véget ért. Valahogy nem. De előbb.. rendet kell tennie. Épp lefordul, hogy a rövidebb, megszokott utat válassza, amikor a város alap zsivajába belerondítanak. Nem hallja tisztán, és lehet csak félre, de mintha puskagolyó csapódna a falba vagy épp akárkibe. Fura? Persze, a gengszterek nem erre élnek, a bandaháborúk pedig nem a jobb környéken játszódnak, ám ha mégis, akkor sem illdomos a környéken lenni, mert valaki – vagy a jó, vagy a rossz oldal – tanújának kell lenni, és az sosem kellemes. Pillanatok alatt borul össze benne a rend, a terv, és az, hogy minden oké. Egy pillanat alatt esik vissza abba, ami csatározások alatt uralta; az ösztönök. Motorzúgás, vagy bármi más, nem tudja, mert fedezékbe húzódik, és kezébe az a kicsi mobil kerül, amit pár napja vásárolt, csak azért, hogy aki akarja, elérje. Semmi különleges funkció, csak szöveg és beszéd, talán bemérni sem lehet. Hello paranoia. - Menjetek innen, menjetek.. - mantrázza magának, miközben kész arra, hogy a segélyhívót, vagy bármi mást tárcsázzon, amit egy normál polgár már rég megtett volna, csak ő hezitál. Még benne van az, hogy nem voltak puszipajtások a hatóságokkal. Fellélegzik. Majd mégsem. Valaki a sötétbe nyomul, valaki odakint mozog. Ami eddig távol volt, most szinte karnyújtásnyira van tőle. A levegőt visszatartva figyel, nem akar bajt, nem akar semmit sem, de az idegen immáron nem a kinti világ történéseivel foglalkozik. Pillanatok alatt találja magát szembe vele, és hazudna, ha nem lenne feszült. Felkészült. - Hé, hé, hé.. nem velük vagyok, nyugalom.. - tartja fel a kezeit, azt is, amiben a mobil foglal helyet, de a tárcsázás elmarad, még el is süllyeszti a zsebében gyorsan, hogy azért az is szabad legyen, ha netán arra kerül a sor. Mozgolódik, igyekszik kivenni, ki is áll vele szemben, de egyelőre arctalan alak a sötétben. - Mi ez a cirkusz? - int fejével kifele, és közelebb lép egy aprónyit, hisz menekülni innen nehezebb, mint elbújni. Valamit valamiért.
∆ Hozzászólások száma :
249
∆ Kor :
103
∆ Tartózkodási hely :
○ unknown ○
A poszt írója ∞Steve Rogers
Elküldésének ideje ∞Pént. 02 Feb. 2018, 18:16
Ugrás egy másik oldalra ∞
James & Steve
Támadó mozdulata egyből passzívba csap át, fékezi magát, látván, hogy nem ellenséggel akadt össze. Igazából nem sokkal jobban örül egy civil társaságának sem, hiszen ez plusz egy hátat jelent, amit védenie kell, és plusz egy főt, amelyről gondoskodnia. S bár nem túl biztonságos ezen a környéken flangálni jelenleg senki számára, mégsem rabolhatja el csak úgy az ismeretlent, nem kérheti tőle, hogy bízza rá arctalanul is az életét, amikor épp ő az, aki belerángatja a veszélybe. - Bocsi - szabadkozik a kissé heves mozdulatért, mellyel majdnem fellépett ellene, és pajzsát a hátára kanyarítva, két üres tenyerét mutatja a fickónak, jelezve, az ártalmatlan szándék kölcsönös a részéről, nem óhajtja bántani. Nem tudja, egyenruhája nélkül felismeri-e a másik, bár a pajzs árulkodó lehet, de manapság már bárki rohangálhat bármilyen fegyverrel, sajnos... Ez Amerika. - Csak egy kis zűr - füllenti, de tétovázó arckifejezése egyből elárulja. Sosem volt jó hazudozó, még akkor sem, ha ez nem hazugság, inkább csak erőteljes túlzás. - Hát, annál talán egy kicsit nagyobb... - ingatja tanácstalanul a fejét, majd fülel, de nem hallja már a motorok zúgását, ami megkönnyebbülésre adhatna okot, mégis aggasztja. Ha nem tudja bemérni, hol az ellenség, az sokkal rosszabb annál a megkönnyebbülésnél, hogy már nem hallja őket. - Néhány rossz arc járja a környéket, nem túl biztonságos most errefelé... A közelben élsz? - érdeklődik, mert bármilyen régimódi is, szeretne gondoskodni róla, hogy biztonságban tudjon minden civilt a környéken. Megijeszteni azonban nem akarja az ismeretlent egyelőre, így nem közli, hogy azok a bizonyos rossz arcok gépfegyverekkel és sötétített terepjárókkal járnak, őt kutatva. Értelmetlen pánikkeltés, ahogy Natasha mondaná. Meg aztán nem tudná megmagyarázni a legfőbb kérdést: miért? Fogalma sincs róla ugyanis, ezúttal miért akarják holtan látni. Talán illendő lenne bemutatkoznia, de nem hiszi, hogy ebben a helyzetben ez feltétlenül szükséges lenne. A kiléte teljesen lényegtelen, és amúgy is csak zűrt hozna vele a másik fejére, így nem kezd el rögtön kezet rázni és fennhangon bemutatni magát, és a fickó nevét sem kérdezi meg egyelőre. Furcsa is lenne. - Azt hiszem... - kezd bele, de sosem derül ki, mit akart mondani, mert az autók motorjának mély duruzsolása, az aszfalton csikorgó kerék ismét felcsendül, és ezúttal sokkal közelebbről, mint kéne. Steve hangja egyből elakad és rögtön azt próbálja meg beazonosítani, merről jön a hang, hogy az ellenkező irányba terelhesse a fiút. - Hogy állsz a futással? Egész kellemes időnk van... - pendíti meg, finoman célozva rá, hogy a nem is olyan kis zűr valószínűleg hamarosan a nyakukba zuhan, és most már nincs idő hazakísérgetni, együtt kell menekülniük, ha el akarják kerülni a bajt.
∆ Hozzászólások száma :
105
∆ Kor :
32
∆ Tartózkodási hely :
⇻ A sötétben bujdosva
A poszt írója ∞James Vance
Elküldésének ideje ∞Szomb. 03 Feb. 2018, 22:48
Ugrás egy másik oldalra ∞
üdv, Kapitány
valaki & valaki
Lassan de biztosan bontakozik ki előtte, hogy kivel is áll szemben. Vagyis elsőre csak annyi, hogy nem olyan, aki ok nélkül kezd támadásba. Szép kis világ lenne az, ahol akik véletlen egymásba botlanak, már neki is esnek a másiknak. Szerencsére ő is egész nyugodt manapság, már nem akar mindenkit és mindent felégetni, így képes a csendes, és erőszakmentes találkozásra, kommunikációra. Azért mindig figyel, amennyire tud, és reméli, ez nem az elterelés, hogy aztán jöjjön a társa hátulról, és jól leüsse. Na majd akkor lesz meglepetés. - Semmi gond – ereszti le ő is immáron végleg a kezeit, és amikor a gyér fény megcsillan a pajzson, akkor koppan odafent minden. Nem volt egyszerű feladvány, de ha most ő egy nem ügyes imposztor vagy épp csak valaki, aki hasonlítani akar rá, akkor viszont tudja, kivel fújta össze a szél. A legutóbbi balhéban láthatta teljes pompában, a civil ruha azonban bejött, elterelte a figyelmet a csillagokról. Szerencse, hogy ő nem a hangos és heves rajongó, nem is rajong, inkább elismer és tisztel. Főleg azért is, mert ha jól matekozza ki, egy oldalon álltak amikor a szutyok a nyakukba dőlt. - Aha, kicsi – pillant a sikátor felé, amennyit innen belát tőle – Gondolom rosszabb társaságot remélt nálam, Kapitány. Elég nagynak tűnik. De lehet csak én látok rémeket – elvégre akár egy seregnyi hangos, sikongató tini elől is elbújhatott ide, vagy bármi más. Persze, az azért eléggé komoly intőjel, hogy ő elrejtőzik valami elől, nem pedig kiáll, és megküzd vele. Lehet hogy rossz irányba kezdte el a tippelős játékot. Szusszan egy aprót, és megrázza a fejét alig láthatóan. Persze, neki is mindig a legrosszabb környéken kell közlekednie, miért is ne. Bizonyára vonzza magával a rosszat és a bajt, vagy valami olyasmi. Jó, jelenleg nem retteg se semmi más, csak baromira meglepte hogy vele találkozott és még majdnem össze is csaptak véletlenül. Az azért nem lett volna semmi... - Sehol sem biztonságos az olyanoknak, mint én. Bárhol lehet rossz arc, már megszoktam. Nem, nem egészen közel, de megoldom, hogy jussak ki innen – értékeli, hogy hangjában a tipikus viselkedést, a „mindenkit megvédeni, védelmezni” elv csendül ki. Akár eltörölték a kőrözést, akár nem, James arca már nem ismeretlen, ha mások neve kerül a porondra, mint Charles vagy Erik, így aztán akadhat olyan, aki épp James arcától riad meg, vagy épp ilyesmire vadászik. Sosem tudhatja épp kibe és mibe fut bele, és akkor nem is tért ki a város alapvető, emberek alkotta rossz társaságára. - Mennyire rossz arcok? - pillant futólag ki, miután közelebb lépdelt a kijárat felé, és még a csendes környékre vetett szempillantást. Persze, azért visszahúzódik hozzá, és érdeklődve figyelne a szavaira, ha nem hallaná ő is azt, amit a másik. Aprót szisszenve adja fel a békés távozás képét, és a csikorduló kerék után ajtócsapódás, és némi beszéd foszlányai is eljutnak fejéjük. Oké, kiszálltak páran, és most jön az alapos átvizsgálás. - Nos, nem vagyok maratonfutó, de ha muszáj.. - ő is hallja, ahogy közlednek, így ahogy a Kapitány kívánja, meg is indul előre, egészen békés tempóban. Nem is lenne ezzel gond, hogy a fű alatt rejtőzve lépnek le, ameddig az első golyó nem csapódik a szemközti falba. Kellemeset káromkodva kezd el immáron rohanni. - Erről nem volt szó, hogy fegyveresek! - már teljesen felesleges kiakadnia.. Volt rosszabb is.
∆ Hozzászólások száma :
249
∆ Kor :
103
∆ Tartózkodási hely :
○ unknown ○
A poszt írója ∞Steve Rogers
Elküldésének ideje ∞Vas. 25 Feb. 2018, 18:49
Ugrás egy másik oldalra ∞
James & Steve
Meg kéne lepnie, hogy ilyen könnyen felismerték, mosolya mégis beismerő, ahogy lejjebb ereszti pajzsát a megszólítás hallatán. Sokkal inkább arra nem számított, hogy ilyen gyorsan lehull az álcája, de hát hiába a gyér megvilágítás, pajzsa eléggé árulkodó, még egy olyan nagy és színes városban is, mint New York. A legnagyobb rajongók sem cipelik magukkal mindenhova játékfegyvereiket, főleg úgy, hogy közben nagyon is valódi rosszfiúk üldözzék végig a fél városon. - Volt már rosszabb is - legyint végül, és alaposabban is szemügyre veszi a másik arcát. Lát benne valami ismerőset, ám most tényleg nem alkalmas sem a hely, sem pedig az idő ahhoz, hogy a másik kilétéről érdeklődjön. Még bemutatkozni sincs rendesen ideje, ezt is későbbre kell halasztania, ugyanis a támadói, legyenek bármekkorák is, nem úgy tűnik, hogy ilyen könnyen lemondtak róla. Kissé talán még örül is annak, hogy nem egyszerű civilbe akadt bele - a másik higgadt viselkedéséből és arcának ismerős vonásaiból ez egyértelmű Steve számára -, mert így legalább kisebb a felelősség a vállán, hogy kudarcot vall a védelme során. Az, hogy a férfi nem pánikol, határozottan jó előjel, nem különösebben hozzáértő szavai. - 10-es skálán? - kérdez vissza, s fejét ingatva töpreng el. Nem sokat derített ki eddig a támadóiról, de határozottan rossz ötletnek tartja alábecsülni őket pusztán emiatt. - Erős 6-os. Békés menekülésüket hamar félbeszakítja az első falba csapódó golyó. Steve rögtön annak forrását kezdi kutatni a tekintetével, hogy felmérje, honnét tüzelnek rájuk és merre tudnák levágni az utat, hogy kikerüljék a fegyvereket. - Lehet, hogy elfelejtettem említeni - vallja be közben, de pajzsa máris erősebb kezében, majd háta mögé lendíti és határozottan elegáns csapással elhajítja azt, kiütve a távolabbi utcák árnyékában rejtőző fegyverest. Előrébb kell ugrania, hogy elkapja a falakról visszapattanó pajzsát, aztán már fel is zárkózik újdonsült partnere mellé, beterelve őt a menekülésre alkalmasnak ítélt utcák egyikébe. - Ötletek esetleg, merre rázhatnánk le őket? - veti fel sprint közben. Egy ideje már próbál kiigazodni az utcák és sikátorok szövevényén, de ahogy a nyomukban ropogó bakancsok mutatják, nem járt sikerrel. Talán nagyobb esélye lesz ezúttal, ha igénybe veszi egy helybéli segítségét. Megütközni semmiképpen sem szeretne az üldözőivel, nem akarja rászabadítani őket New York lakosságára, és nem is biztos benne, hogy le tudná fegyverezni egymaga mindannyiukat. Jobb, ha biztosra megy és inkább csak lerázza őket, míg ki nem derítette, kikkel is akadt dolga. - Nem kell velem jönnöd. Elég, ha elbújsz valahol, amíg elterelem őket - teszi még hozzá kis lemaradással a kérdéséhez, miközben a mellette lévőre sandít. Ez Steve harca, nem keverne bele önként senki mást, neki épp elég, ha biztonságban tudhatja a fickót, aztán majd elcsalja tőle a fegyvereseket. Ez a fajta csapatmunka bőven jó számára, csökkenti a kockázatok számát és azt, hogy veszélybe sodorjon valakit olyan okból, amivel még ő maga sincs tisztában.
∆ Hozzászólások száma :
105
∆ Kor :
32
∆ Tartózkodási hely :
⇻ A sötétben bujdosva
A poszt írója ∞James Vance
Elküldésének ideje ∞Csüt. 15 Márc. 2018, 21:46
Ugrás egy másik oldalra ∞
üdv, Kapitány
valaki & valaki
Nem direkt csinálta, azonban biztos más sem sokkal többet agyalt volna azon, kivel is áll szemben. Ez már csak ilyen, ha az ember akkora tetteket visz véghez, amelyek éveket, évtizedeket ölelnek át, vagy még kicsit többet, annak nehéz úgy elbújnia, hogy egy valaki ne találjon rá, és ismerje fel. Neki is egy időben nehéz volt úgy érvényesülnie anélkül, hogy mutogassanak rá vagy csak épp sugdolóznának a háta mögött, de mégsem akkora nyomás, amit mondjuk ő kaphatott a hosszú évek alatt, vagy amit kapni fog. Tudja azt is, hogy sokan nemigen akarják őt látni, se élve, se holtan, de az nem akadály abban, hogy ha egyszer arről kérdik, látta-e őt, könnyedén letagadja. Aki élt már meg hasonló helyzetet, az tudja, hogy ilyenkor ez a kevés is igen sokat számít. Ha már ezzel is kicsit segít, akkor már írhat fel valami jót is magának, és talán karácsony szent napján nem egy marék szenet fog kapni. Nem mintha annyira foglalkozna az ünnepekkel, vagy bármi mással. - El tudom képzelni, mennyivel rosszabb – elvégre azokat ő is megtapasztalta, mit is takar pontosabban a rosszabb kifejezés, vagy épp az egészen pokoli. Nem örülne, ha megint olyan alakokkal kellene megvívnia, elvégre elég álmatlan éjszakát okoztak csak azzal, hogy voltak és egyáltalán léteznek, pedig már nem olyan, hogy megijed bármitől. Azonban, az olyan szörnyetegeknek nem kell autó, motor, sem pisztoly, így annyival könnyebb és kellemesebb, nem valami istentelen erővel bíró valami akarja lenyúzni róluk a bőrt. Aztán ki tudja, hogy amúgy az emberi mértékben mennyire számít ez szörnyűnek. Mindegy is, nincs mit idő azon, hogy ezen filozofáljon, vagy épp a másikkal vitassa meg, főleg ha egy pillanatra még látták is őt, mert akkor nő a kockázat. Nem mintha el akarna futni. - Hmm, az tényleg nem vészes. Még egészen kezelhető, ha az ember kreatív – vagy legalább fel van készülve. Persze, neki a fegyver olyan, amit nem kell külön cipelnie, de hát.. nem golyóálló, így az ugyanúgy fáj és ugyanúgy halálos rá, mint mindenki másra. Ez az ő számára ront azon az erős hatoson, el is húzza a száját igencsak, majd kifújva a levőt lazít el kicsit, mikor már olyan sarokban vannak, ahol egyelőre csend van, és kevés pisztolygolyó. Sosem gondolta volna, hogy ma reggel ilyen szép, eseménydús napra fog ébredni, ráadásul nem is akárkivel töltheti el. Nem is olyan rossz a helyzet, sokkal jobban aggódna, ha valami botcsinálta valakivel kellene megoldni a kialakult helyzetet. Az élet néha lehet szép is. - Azt hiszem, ezen most már késő bánkódni, azt hiszem – torpan meg kicsit, amikor a Kapitány akcióba lendül, és igencsak közelről lesheti meg, milyen pontos az a dobás, amellyel kiüti a támadót. Nem mondhatja, hogy nem irigyli kicsit ezért a fegyverért, de azt is tudja, hogy sosem lenne elég türelme hozzá, se nagyon ideje, hogy így bánjon vele, így csak amolyan ámulat tárgya marad, egy kicsit neki is kijár ebből. El is mélázik, így elsőre csak bugyután pislog a másik felé, persze arra ügyelve, hogy ne kenődjön fel idő előtt egy falra, vagy épp ne sikerüljön golyót kapnia, miközben éles kanyart véve sodródik le egy csendesebb zugba. Na most légy okos.. - Ööö.. hú egy pillanat – tekint hátra, majd előre, felmérve, pontosan merre is vannak. Labirintus, annyi szent, mégis egy ilyen helyzetben olyan nyílt, mint egy mező, fák nélkül. Van egy kis előnyük, elvégre a Kapitány jó kondiban van, ő meg igyekszik nem kiköpni mellette a tüdejét és tartani a tempót, amennyire csak bírja, így annyi adott, hogy keressenek valami olyan helyet, amely elrejtheti őket kissé. - Szóval, mehetünk felfele, vagy átvágva azon a romos épületen a szomszédos utcában kötünk ki. Ott nagyobb a zsivaj és a forgalom, nem biztos, hogy olyan könnyedén lövöldöznének – mutatja a lehetőségeket, majd felhorkant. - Ugyan már, nem vagyok nyuszi, hogy üreget keressek. Bár, még a csatorna is lehet egy útvonal csak.. kicsit szagos.
∆ Hozzászólások száma :
249
∆ Kor :
103
∆ Tartózkodási hely :
○ unknown ○
A poszt írója ∞Steve Rogers
Elküldésének ideje ∞Vas. 08 Ápr. 2018, 22:10
Ugrás egy másik oldalra ∞
James & Steve
Nem kel versenyre a rossz emlékeket és tapasztalatokat illetően. Mindenkinek megvan a maga keresztje és a maga gödre, felesleges összehasonlítani, melyiküké mélyebb vagy büdösebb, a végeredményen úgysem változtat és egyikük helyzetén sem javít, a jelenlegin meg főleg nem. Így hisz a másiknak, habár egyre kíváncsibb, kiféle-miféle szerzettel hozta össze őt a sors, hogy ilyen hidegvérrel képes átélni és megélni ezt az egész helyzetet anélkül, hogy különösebben megviselné a dolog. A saját pajzsa állapotától viszont nincs igazán elragadtatva. Előbb az az összezördülés Tonyval, aztán a bolygóra szabadult Titán, a kree-s akció Carollal... Még mindig nem talált egyetlen helyet sem, ahol kicsit helyrepofozhatta volna a fegyverét, de hát nem is olyan egyszerű vibrániummal dolgozni, így aztán egy rossz szava nem lehet. Nincs is, csak ahogy elkapja a visszapattanó pajzsot, megbillenti kissé az alkarján, rosszalló fintorral mérve fel a kopott fényezést és a karcolásokat. Nem igazán tetszik neki a látvány. Gondosan megfontolja mindhárom opciót, amit a férfi kínál, és még csak meg sem fordul a fejében, hogy kérdőre vonja bármelyikért. Hisz benne, hogy mindhárom útvonal opcionális lehet, habár mindnek megvan a maga veszélye. - A tömegben könnyen elvegyülhetünk, de megvan rá az esély, hogy veszélybe sodorjuk a civileket. Nem minden rosszfiút hatja meg a járulékos veszteség - tanácstalanul ingatja a fejét. Ez tűnik a leglogikusabb ötletnek, a kockázatok mégis elriasztják. Nem akarja, hogy bárki másnak is baja essen, de az, hogy hangtompított fegyverekkel lövöldöznek rájuk, arra utal, hogy az üldözői annyira nem akarnak nagy felhajtást csapni. Talán feladják, ha szem elől veszítik a Kapitányt, így hát rövid tanakodás után végül ezt az utat választja. - Jól van, menjünk azon az épületen át - Előre indul, de ha a másik jobban ismeri az utat és mutatná esetleg Steve-nek, akkor készségesen maga elé engedi és hátulról fedezi addig. Más esetben előre megy, hogy törje-vágja maguknak az utat. Pajzsát mindkét esetben készenlétben tartja. Miközben áthaladnak a romos épületen, végre jut egy rövid ideje, hogy feltegye azt az igen fontos kérdést, amit eddig elmulasztott: - Hogy hívnak? - Elég kellemetlen, hogy nem tudja miként megszólítani a fickót, meg aztán valahonnét ismerős számára, hátha a neve többet elárul róla. Persze simán kaphat álnevet is, nincs rá garancia, hogy csak azért, mert ő megbízik benne, ez a bizalom kölcsönös, hiába cipeli a Kapitány kék-vörös címerét a pajzsán. - Eddig még nem igazán nyílt lehetőségem megkérdezni - fűzi hozzá mentegetőzve, próbálva menteni a megmaradt jómodorát. Más esetben normális bemutatkozással kezdte volna, de hát épp lőttek rájuk... Talán ezt a férfi elnézi majd neki. - Meglepően nyugodtan kezeled a helyzetet. Nem újdonság, hogy lőnek rád? - diszkréten próbál csak érdeklődni, elhumorizálva a dolgot. Kérdése óvatoskodó, szája röpke, játékos mosolyra húzódik. Mellékesen veti csak fel a kérdést, nem akarja kivallatni a másikat, és nem is kezdene semmit az információval, amit megtudna tőle.
∆ Hozzászólások száma :
105
∆ Kor :
32
∆ Tartózkodási hely :
⇻ A sötétben bujdosva
A poszt írója ∞James Vance
Elküldésének ideje ∞Vas. 29 Ápr. 2018, 14:46
Ugrás egy másik oldalra ∞
üdv, Kapitány
valaki & valaki
Így vagy úgy, ha akarta, ha nem, ma ez jutott számára. Sosincs nyugalom, mióta csak először állt a frontvonal egyik felére, azóta felfordult minden. Előtte minden problémája az unalom volt csak, a monotonitás és a munka, aztán egy szép napon minden ledőlt és olyan költözött az életébe, amelyet csak a filmekben bírt elképzelni. Hihetetlen, vagy sem, manapság már az unalom az, ami luxusnak számít. Elnézi a férfit, miközben fegyvere állapotát méri fel, amely biza már rég nem tűnik olyan fényesnek, mint ami annak idején lehetett. De míg nem esik szét, addig nincs olyan nagy gond vele, ameddig megvédi, addig hasznos. Sosem tudna elképzelni azt, hogy ilyesmi dologgal kell védenie magát, mintha valami gladiátor, vagy régi idők harcosa lenne, már csak kard kellene a kezébe és kész is lenne a modern kori harcos. Neki sosem volt ehhez ügyessége, de látta már, hogy a Kapitány mire képes. Minden embert, legyen jó vagy rossz, öreg vagy fiatal, egy ilyen ember harcmodora, ez, amit csinál ha a pajzs a kezébe kerül, mindenképp meglepő és letaglózó. Ha épp az ellenfél érez így, akkor hamar hiheti azt, hogy a csata nagyon hamar eldőlt. Csak egy ostoba nézi le és becsüli alá az erejét. - Egy kicsit viharvert már, de még mindig szuperül működik, nem? - érdeklődik, hiszen az lenne a meglepő, ha épp arról lenne szó, hogy a tönkremenet felé evez. Nem ismeri a történetet, sem azt, ahogy készül és amiből, ennyire ő sosem volt és sosem lesz bennfentes, annyit ő is lát; nem hétköznapi. Kicsit a hideg is kirázza út, de nem foglalkozik most vele, sokkal fontosabb és persze veszélyesebb dologra kell figyelnie, no meg a saját életükre. Mennyivel könnyedebb lenne ha épp kényelmesebb pillanatban találkoztak volna. - Ez igaz.. Lehet előbb lőnek keresztül, mintsem megnéznék, merre is futottunk. De ha mégis, akkor pedig kihagytunk egy erős menekülési lehetőséget. Ajh, bocsánat, nem szoktam sűrűn menekülési terveket készíteni – szabadkozik kínos mosollyal, mert valóban, ha a saját bőrét kell csak menteni, könnyebben és gyorsabban tud döntéseket és megoldásokat hozni, azonban ha csapatban kell vezetni.. nos leginkább ezért szokta másokra bízni a döntések jogát. Könnyebb és nem szenved attól, ami utána fog következni. Nem tör ki addig, ameddig a Kapitány nem lép, elvégre nem okos ötlet egyedül maradni, ámbár szétválva megnehezítenék azt, hogy elsőre kit kövessenek, viszont ott van az is, hogy ő egy szürke senki, a Kapitányt felismernék, és mindenki arra folytatná az utat. Hát, sok esélyük nincs. - Oké, az volt az erősebbik tippem – azzal indul ő is, hol előrébb halad, hol hátrébb de ő is figyel, és ha nincs is fegyvere, az öklei és a szemei nem pihennek, minden zajra figyel, azonban egyelőre úgy néz ki, náluk volt az előny. Az épület olyan, aminek várta. Romos, kifosztott és elhagyatott, sok ilyen van a városban, és a nyoma annak, hogy a hajléktalanok vagy épp a kábítószeresek előszeretettel költöznek be ilyesmibe. Az ablakokon hol fólia, hol ablak nélküli keret pihen, sosem értette ezt a pazarlást, mikor annyiaknak nincs hol élnie, az ilyen épületek, amik erősek de mégis lelakottak, megfelelnének akár nekik is. De ez egy másik élet problémája volt, most már ő is csak kihasználja, olykor arra, hogy eltűnjön benne, olykor arra, hogy a rövid utat szolgálja. - James vagyok, egykor Xavier professzor mentorált – hajt félre egy fóliát, amely ajtót formál jelenleg az átjáró fölött. Lába alatt némi törmelék ropog, tarkóját huzat borzolja. - Semmi gond, mármint gond az akadt, de ilyen esetben nem az az elsődleges – halad tovább, miközben körbetekint, de egyetlen társuk egy macska, amely épp hevesen fújva ugrik fel a párkányra. - Igyekszem gyakorolni a nyugalmat. Régen visítottam volna, de miután ott voltam párszor a tűzvonalban, vagy épp az idegenek ellen az emberek már nehezen lepnek meg – azt persze nem teszi hozzá, hogy akadt olyan is amikor az egyezmény miatti perpatvar miatt keveredett szorult helyzetbe. Nem számít, senki nem reklámozná, bár, pont a Kapitány az, aki tudomása szerint erősen szembeszállt vele, így úgymond egy oldalon állnak. - Kik lehetnek ilyen kedvesek, hogy fényes nappal lőnek rád? A kormány emberei? - vágódik kicsit le mellőle, és óvatosan kitekint az ablakon. Mozgolódás odalent, csak egy fura alakot lát, az pedig egyelőre tanácstalan. Kis időt nyertek, de keresik őket, kitartóan. - Nálunk az előny – lép vissza az ablaktól, hogy ne azt buktassa le őket, hogy épp ott bámészkodik. Minél hamarabb meg kell találni a nyerő egérutat, mielőtt erősítést is hoznak.
∆ Hozzászólások száma :
249
∆ Kor :
103
∆ Tartózkodási hely :
○ unknown ○
A poszt írója ∞Steve Rogers
Elküldésének ideje ∞Szomb. 12 Május 2018, 21:52
Ugrás egy másik oldalra ∞
James & Steve
Helyeslőn biccent James kérdésére, de nem szól semmit, csak elréved egy pillanatra a tekintete a pajzsán. Amennyire úgy érzi, hogy ráférne egy kis felújítás, épp annyira ódzkodik is tőle. Hiszen minden egyes karcolás a pajzson egy-egy emlék, akár jó, akár rossz. Elfedni ezeket talán hiba ahelyett, hogy büszkén hordaná így is, hiszen a funkcióját remekül ellátja és a dolgát is szépen megszolgálja. Talán csak azért ilyen bizonytalan vele, mert noha visszakapta a pajzsot, még mindig nem érzi úgy, hogy ki is érdemelte volna. - Utólag könnyű okosnak lenni, de előre jól dönteni... - A fejét ingatja. - Néha nem az a lényeg, hogy a legjobb döntést hozzuk, hanem hogy lépjünk valamerre és megbirkózzunk a következményekkel - Nem akar szentbeszédet tartani a férfinak, sem bölcselkedni egy ilyen helyzetben az élettapasztalataival, de úgy látja, James hasonló cipőben jár, mint ő - még ha állítása szerint nem sokszor szorul menekülési tervekre. Meg hát Steve-nél az ilyen szövegek ösztönösen jönnek. Így aztán döntést hoz, és mivel a másiknak nincs ellenvetése, az épületet célozzák be. Meglepően könnyen elérik, habár Steve tisztában van vele, hogy a szerencse forgandó, és nagyon könnyen átbillenhet a támadóik oldalára a mérleg... De legalább van egy kis nyugalmuk és idejük, ha másra nem is, hogy beszélgessenek. - Ó, a professzor és a mutánsok - bólogat fellelkesülve, érdeklődő mosolyt villantva Jamesre, habár nem szereti ezt a "mutáns" szót. Szerinte van egy kis negatív, kirekesztő felhangja, hiszen a Bosszúállókat hősöknek titulálják, pedig némelyikük nem sokkal különb a "mutánsoknál". Még ha nem is feltétlenül szánják sértésnek a megnevezést, Steve valahogy ódzkodik tőle, főleg, hogy a professzorék milyen sokszor segítettek a Föld megóvásában az elmúlt évek során. Több tiszteletet érdemelnének, ha már a Bosszúállókat ennyire a tenyerén hordozza a világ. Így lenne fair. - Örülök a találkozásnak, James! - biccent oda, miközben a tekintete elréved a macskán. Legalább nincsenek egyedül. - Ha nem veszed tolakodásnak, milyen képességek birtokában vagy? - Nem erőlteti, ha a másik nem akarna beszélni róla. Tudja, hogy sokaknak ez kényes kérdés, nem minden mutáns büszke az erőre, amit birtokol. Steve nem akar túlságosan tolakodó lenni, csak kíváncsi, meg hát ki tudja, miféle csatába keverednek odakint; nem árt tudni, ideiglenes társa mennyire erős és mennyire szorul az ő védelmére. Míg James az ablakhoz megy, ő körbejárja a helyiséget, keresve valami mellékutat, tűzlépcsőre, tűzlétrára vezető kijáratot, bármit, amerre észrevétlenül felszívódhatnának, esetleg utat az épület tetejére. - Nem hiszem, a kormány már letett róla, hogy előállítson. Van egy olyan érzésem, hogy ez valami múltbéli dolog lehet... - hiszen arányosan azzal a rengeteg emberrel, akiknek segített, pontosan ugyanannyi ellenséget is szerzett, ha nem többet. Nem lenne meglepő, ha valaki bosszút akarna állni rajta. - Használjuk ki - elszántan biccent, és ahogy James felé fordul, látszik rajta, hogy van egy terve. Habozik egy kicsit, mielőtt felvetné, hiszen nem szívesen kérne szívességet vagy sodorná bajba a másikat. - Szükség lenne egy kis figyelemelterelésre... - tekintete sokatmondón pihen meg Jamesen. Nem ő a célpontjuk és valószínűleg őt nem is látták rendesen mellette menekülni, így ha James elterelné a figyelmüket valamivel, bármivel, addig Steve megléphetne. A támadók eddigi viselkedése alapján nem valószínű, hogy civilekre támadnának, csak folytatnák a csendes kutatást utána. Ha rá is találnak, legalább kicsalhatná őket a városból. - Vagy... - kezdene bele kissé szabadkozva, ha úgy látja, hogy James tetszését nem nyeri el a szétválás ötlete. Nem nagy ügy, akkor kitalálnak valami mást, Steve ezúttal sem szeretne semmit sem ráerőltetni. Csak akkor ragaszkodik a tervhez, ha a másik benne van, és akkor elkezdhetik rendesen kidolgozni.
∆ Hozzászólások száma :
105
∆ Kor :
32
∆ Tartózkodási hely :
⇻ A sötétben bujdosva
A poszt írója ∞James Vance
Elküldésének ideje ∞Szomb. 26 Május 2018, 14:55
Ugrás egy másik oldalra ∞
üdv, Kapitány
valaki & valaki
Fegyver ide vagy oda, karcolt vagy épp patika állapotú, ha ennyire hírhedt, mint ami a közelében pihen, akkor teljesen mindegy, mennyi karc pihen rajta, mindenképp csodálatos, sőt, vélhetően még növelne is az értékén, ha arra kerülne a sor, hogy árat kelljen rá mondani. Mint a filmekben, vagy épp a normál életben, amikor elszáll az idő, és a tulaja már csak történelem. Persze, a Kapitány maga az élő történelem, és aki el akarná adni a híres pajzsot, még a gondolatig sem jutna benne, de mindenesetre, ő nem azért jegyezte meg, mert hibát lát a pajzsban, hanem talán azért, mert még mindig él benne némi megilletettség, akárhányszor sodorta őt hasonló személy közelébe, főleg pedig az övébe. Így kicsit feszeng, de nem látni rajta, csak ő érzi, és ez teljesen egészséges, hiszen még mindig annak a kicsi, szürke valakinek hiszi magát, aki volt. És talán aki most is az, csak épp nem kellemes történésekkel. - Nos, ez biztos. A legtöbb esetben nem is lehet, akárhogy küzd az ember, vagy akárki – vonja meg a vállait. Valóban, néha csak annyi kell, hogy előre haladjon, nem pedig az, hogy meg is oldja a dolgokat. Ez inkább akkor jellemezte, amikor még ikerhúga mellette volt, és akinek szerette volna megmutatni, hogy képes megoldani bármit, ami az útjukba kerül, legyen akármilyen apró vagy épp hatalmas. Csak cselekedett és nem gondolkodott, mostanság azonban inkább többször áll meg, és gondolja végig a dolgokat, az persze pedig már ismét más kérdés, hogy a döntések néha igencsak rosszak. De legalább már ezzel is haladt valamennyire, talán egyszer majd az is bekövetkezik, hogy minden sikerül majd elsőre. Szép álom, de mindig kell valami, ami úgymond.. elérhetetlen. - Igen, de már nem.. dolgozom velük együtt. Volt egy kis nézeteltérés és inkább.. inkább másik utat választottam – és akkor ez így még kellemes és hihető történet. Nem szégyelli azt, amit tett, és amerre elindult, inkább nem akarja a saját kis nyomorult világával untatni őt, elvégre mindenkinek, még neki is megvannak a maga problémái, nem kell még egy szinte idegen problémáin is törnie a fejét. Mert felesleges, ő már nem filozofál azon, mi jó és mi nem, teszi, amit tennie kell és amit akar. Valamit jobbá tenni, minden áron, csak kérdés, menyire lesz erős hozzá. Bárcsak.. - Én is szintén örvendek. Melyik a jobb megszólítás, a Kapitány vagy a Steve? - ha már ő a nevén nevezi, igaz, nincs más választás nagyon, érdeklődik, hogy a férfi mégis melyiket hallgatná kellemesebb füllel. A kérdés viszont még kicsit zavarba is hozza, nyel egy aprót, de összeszedi magát. - Hát hogy is foglaljam érhetően össze.. Ha valakit megérintek, az fáj neki, vagy épp.. összetöröm a csontjait. Kicsit bonyolult, de már tudom, mikor akarom ezt és mikor nem – teszi hozzá, hogy nem kell aggódni, ha épp kezet akarnának fogni vagy épp akármi, nem fogja megsínyleni ezt a találkozót egy csontja sem. Meg félelemet sem kíván, de talán tőle reméli ezt a legkevésbé. El is hallgathatta volna, de mióta Erik beszélt vele, már nem teszi, hiszen ez is ő, képessége és személye egy egész, kettéválasztani lehetetlen, így letagadni pedig értelmetlen. Nem oly látványos, nem olyan mint a hatalmas hősöké, de pont elég. - Letett róla? Nahát, meglep, hogy képes rá. Bár ne aggód, vélhetően így is minden apró lépésed megfigyelik, és ha mégsem válsz a hasznukra, vagy épp túl mélyre szimatolsz.. No de, nem akarok károgó varjú lenni, a másik sem jobb opció. Miféle ellenségre tippelsz? - csakhogy legalább be tudja saccolni azt, hogy miféle jöhet szóba. Egyszerű emberek, egy csapat mutáns, vagy valami harcos, vagy épp katonai szervezet. Mennyire lehetnek felkészültek és precízek, esetleg épp egy csapat amatőr, drága játékszerekkel. Így nehéz.. - Mindenképp jól jönne az, ha ki lehetne használni. Azonban lehet, hogy most várni kellene – sóhajt egy aprót, és eltűnődik. Nem akar szétválni, ezt leszögezi, mert úgy érzi, hamar átlátnának a szitán, és egyből az egyedül maradt férfi után vetnék magukat, vele pedig maximum hamar végeznének, vagy épp törődnének. - Vagy? - emeli meg szemöldökét, várva a folytatást, ami nem jön. Persze, érdekli őt bármi terv, így kivárja az ő szavait is, amelyeket egyelőre elharapott. Ő azonban még mindig figyel, hol az ablakon ki, hol a hangokra, melyek körbeveszik őket. - Az biztos, hogy a végtelenségig sem maradhatunk, mert ki tudja, nekiállnak-e átkutatni az épületeket, akkor viszont ez itt egy csapda. Szerintem várjunk egy kicsi, és az egyik hátsó szobából kijutunk az épület mögé, ahonnan eljuthatunk a főútra. Talán az már jobb lesz. De persze, ha neked van használhatóbb ötleted, persze, megvárom.
∆ Hozzászólások száma :
249
∆ Kor :
103
∆ Tartózkodási hely :
○ unknown ○
A poszt írója ∞Steve Rogers
Elküldésének ideje ∞Szomb. 30 Jún. 2018, 13:21
Ugrás egy másik oldalra ∞
James & Steve
- Oh - Ennyivel összegzi csupán James válaszát, azt mérlegelve, mennyire érdemes jobban belefolynia az életébe. A mutánsok világa számára mindig is távoli, zárt rendszernek tűnt, majdnem úgy, mint Wakanda. Noha Wanda és a közös harcok lévén úgy-ahogy tisztában van a dolgaikkal, testközelbe eddigi élete során nem túl sokszor került velük. Így aztán nem biztos benne, hogy érdemes lenne pont neki faggatóznia, vagy egyáltalán véleményt alkotnia James döntéséről. Noha Steve tiszteli a professzor munkáját, a saját bőrén jól megtanulta már, hogy a jó és a rossz oldal sosem fekete és fehér. - A másik út nem mindig rossz, amíg azt követjük, amit helyesnek vélünk - feleli végül a tőle telhető leginkább megfontoltabban. Hiszen nem is mondhatna mást azok után, hogy hátat fordított az Egyezménynek Bucky kedvéért. Jameshez hasonlóan ő is másik utat választott, amit a világ talán elítélt, de ő maga tudta, hogy helyes, így a végéig kitartott mellette. Ha James is hasonló úton jár, Steve nem ítéli el. - A Steve jó lesz - mosolyog, pajzsos kezével legyintve a férfi felé. Sosem volt a hangzatos megszólítások és az egolegyezgetés híve. - Nahát, elég... Fájdalmasan hangzik - elismerőn biccent a másik képessége hallatán. Biztos benne, hogy James jóval erősebb annál, mint ahogy előadja magát, és Steve nem szívesen tesztelné le. Tiszteli a másikban, hogy ilyen nyíltan felvállalja az erejét. Bármilyen utat is választott, a Kapitány reméli, hogy ez az önbizalom és elfogadás önmaga irányába onnan fakad. - Saját tapasztalat? - kérdi, mikor James a kormány hatalmáról és sötét oldaláról beszél. Steve egészen biztos benne, hogy igaza van, és ha túlságosan nemkívánatossá válna az ország szemében, nem csak néhány játékkatonával próbálnák meg eltenni láb alól, mint eddig. - Úgy sejtem, zsoldosokról lehet szó. Katonai képzettséggel, de amatőrök - teszi még hozzá, mert bár jó alaposan átkergették a fél városon, közel sem tűnnek olyan veszélyesnek, mint néhány korábbi ellenfele a haderőtől. Abban sem biztos, hogy egyáltalán a kormány szolgálatában állnak-e, vagy egy gazdag magánkéz bérelte fel őket. Figyelmesen végighallgatja James ötleteit, javaslatait, és aszerint mérlegel. Bólint, a gondolatait összegezve, majd pajzsát letámasztja a fal mellé, végül maga is leheveredik. - Akkor várunk egy kicsit - Hátát a falnak veti, egyik térdét felhúzza, rátámasztva a karját. Fél szeme mindig az ablakon túli tájon, éberen fülel a zajokra is, de legalább a teste közben pihen. - Ha szerencsénk van, elvesztik a nyomunkat és meg tudunk lépni. - Nem bánná, ha megúsznák harc nélkül a küzdelmet. Legalább nyerne egy kis haladékot, hogy kiderítse, kik üldözik, és kitalálja, hogyan lépjen fel ellenük. Tekintete néha James felé vándorol, de amúgy igyekszik őrségben maradni. - Nehéz volt megtanulni kezelni az erőd? - érdeklődik, majd úgy érzi, indokolnia kéne valamivel a hirtelen témaváltást, így hozzáteszi: - Azt mondtad, már tudod irányítani, de gondolom ez nem mindig volt így... Mikor jöttél rá egyáltalán, hogy különleges képességed van? - reméli, nem viszi túlzásba a kérdéseket, de tényleg nem tud túl sok mindent a mutánsokról, így James megismerése talán közelebb viszi hozzájuk.
