Család...
Már igazából azt sem tudom, hogy mit takar a család fogalom. Anyukát, apukát, testvéreket, rokonokat, közös programokat, étkezéseket, ünnepeket? Nekem ez nem adatot meg. Vagy lehet, hogy mégis meg volt mindenem, szerető családom, otthonom, csak nem tudok róla. Igen, az utóbbi talán a legvalószinűbb.
De akkor hol a családom? Hol az otthonom? Ha a családomnak annyira hiányoznék, már rég felkerestek volna és nem lennék itt egyedül már évek óta...
De legalább Macsek itt van nekem. Ő az egyetlen, akit családomnak hívhatok. Aki itt volt mellettem, aki meghallgatott, próbált tanácsokat adni, de macska tapasztalataiból, nem sok jót tudot mondani. Próbált segíteni többször is, de apró mancsaival túl sok mindent nem tud csinálni. Ezért én is szoktam neki segíteni, cserébe ő is segít nekem, amiben csak tud és ez így korrekt. Elvégre ezt csinálja egy család, nem? Összefognak és segítik egymást.
Ezért nekem sem kell a régi családom, ha már én sem kellek nekik. Legalább itt van nekem Macsek a legjobb barátom és családom egyben, mondjuk kicsit furcsa, hogy ezt mondom egy macskáról, de kit érdekel.

Éppen a konyhában forgolódom, hol a mikró, hol a tűzhely között. Gondoltam, meglepem drága kismacskámat egy kis Lasagne-val, amíg pihen. A fűtőtestre nézek, ahol egy fekete szőrgombóc forgolódik. Idilli családi délelőtt.
Hirtelen kopogást hallok, kinézek az ablakon, hogy megnézzem ki áll az ajtó előtt, de Macsek rámszól.
-Ki ne nyísd az ajtót! Inkább folytasd az ebédet...-mondja durmolva. Kicsit sandán ránézek, hogy ezt a macskát soha nem lehet meglepni semmivel.
-Ki az?-kérdezem.
-Nem tudom, nem lehet felismerni a szándékát.
Annyi kell nekem. Elindulok az ajtó felé, majd résnyire kinyitom az ajtót. Egy ismeretlen fiatal hölgy áll az ajtó előtt, akit nem ismerek, de most, hogy így látom, mintha láttam volna már valahol.
-[color:b153=#fff]Ki maga és mit akar?-kérdezem egy cseppnyit barátságtalanul, hátha meggondolja magát és elmegy, de a nő nem megy el.
Vajon mit akarhat tőlem?...

Norina & Luna

Szabadidőmben titokban a S.H.I.E.L.D. adatbázisát bújtam hátha találok valami nyomot a testvéreimről. Már hónapok óta keresgélek valami használható információt. Furcsálom, hogy még senki sem vette észre. Már éjfél környéke lehet amikor találok valami igéreteset. A személy neve Norina Thomson. Tüzetesebben átnézem az adatlapját és csomó minden érdekeset találok róla. Például neki is van képessége. Az adatok között a lakcímét is megtalálom. Majd holnap, ha lesz egy kis szabadidőm meglátogatom. De már ideje lefeküdnöm, mert holnap hajnalban kezdődik a gyakorlatozás. Összeszedem magam és elmegyek aludni. Egész éjjel csak arra a napra tudok gondolni amikor elvesztettem a testvéreimet.
Másnap hajnali háromkor van az ébresztő és egyből kezdődik az edzés. Tulajdonképpen meg se kottyan már nekem a kevés alvás, de most mégis nehezebnek tűnik a kiképzés mint eddig. Délután négykor tudok elszabadulni, és egyből a szobámba megyek. Az egyenruhát civilre cserélem és New York belvárosába veszem az irányt. Hosszabb bojongás után megtalálom a címet amit keresek, majd bekopogok az ajtón. Egy fiatal lány nyitja ki. Pont olyan, mint a képeken lévő lány, akit keresek. Ő az Norina, a húgom. Bár arckifejezéséből leszűrve ő nem emlékszik rám. Lehet, hogy neki kevesebb emléke van arról a napról. Azt kérdezi, hogy ki vagyok és mit akarok. Gyorsan okot keresek, hogy beléphessek az ajtaján. Ekkor meglátok egy fekete macskát. Épp a radiátoron pihenget. Ekkor nagy lelkesedéssel belépek az ajtón.
- Úristen egy cica!
Odalépek és simókálni kezdem. Na, bentvagyok most már csak az kell , hogy ne dobjon ki, nameg valahogy el kell mondanom neki, hogy a húgom.

Éppen készítem a vacsorámat, mikor hirtelenegy idegen kopogtat az ajtón. Kinyitom és egyből megkérdezem, hogy 'ki az és mit akar tőlem'. Karjaimat egymásba fűzöm, úgy várom a válaszát. Most hogy így belegondolok, mintha egy kicsit ismerős lenne. Csak barna hajjal...de így vörösen nem ismerős. Nem mintha nem nézne ki jól ez a szín, de nekem nem ismerős.
Hiába várom, hogy válaszoljon, egyből megpillantja Macsekot, aki nem nagyon örül a hirtelen közeledésnek és egyből ráfujtat a közeledőre. Én pedig beljebb lépek és megállok a nő előtt.
-Megkérdezem még egyszer. Ki maga és mit akar tőlem?!-emelem fel a hangomat. Ez alól már keresve se találhat kibúvót.
-Hát, ha nem válaszol, akkor sajnos mennie kell-mondom, miközben az ajtó felé veszem az irányt és kinyitom neki.

Norina & Luna

A cica nem veszi jó szemmel a hirtelen közeledésem. Fujtat én pedig inkább abba hagyom a simogatást, nehogy jobban felhergeljem. Norina beljebb lép az ajtóból és újra megkérdezi, hogy ki vagyok. Kicsit mérgesnek, vagy talán idegesnek látszik. Ezt kicsit nehéz eldönteni. Kicsit tétovázok. Már készül elküldeni, ezért hirtelen megfordulok. Idegesen és félve mondom neki:
- Először talán üljünk le.
Norina nagyot sóhajt, de leül. Én nagyon félek, mert mi van ha nem fog rám emlékezni. Nagy nehezen belekezdek.
- Ott voltam aznap. Amikor az történt. A balesetkor. Nem kellett volna elindulnunk otthonról.
A lány félbeszakít. Már küldene ki és egyre dühösebbnek látszik. Ezek szerint nem nagyon tépkedte fel a régi sebeit, nem próbált szembenézni a múltal, nem próbált minden erejével visszaemlékezni. Kénytelen vagyok hirtelen rázúdítani mindent, mert különben elküld és nem ad esélyt az emlékezésre.
- Várj! Ha barna hajam lenne felismernél, Norina!
Már szinte a könnyeimmel küzködök. Kénytelen voltam leleplezni magam, hogy én úgy ahogy ismerem, de ő nem ismer engem. Vagy legalábbis régen ismert, csak nem emlékszik rá. A lány megdöbben és mélyen a szemembe néz. A szemem színe a baleset után sem változott, ha erről nem ismer meg semmiről sem fog. Reménykedem benne, mint még soha semmi másban: Kérlek ismerj fel!

Nem tetszik, hogy ez a lány csakúgy rámrontott és még a kérdésemre se válaszol. Macsek fujtat rá egyet, mire én közelebb lépek és egyenesen a nő szemébe nézek. Tartásom magabiztos, célom hogy megfenyegessem és végre kibökje végre, hogy mégis mi a fészkes fenét keres a lakásomban.
Válaszára csak megforgatom szemeimet, majd nehezen kihúzom az egyik széket és leülök rá. Igaz, válasza nem éppen elégítette ki kiváncsiságomat, de egye fene...
Mikor belekezd a mondanivalójába, elkezdek kétségbeesni és idegesen nézek hol Macsekra hol a hátam mögé.
-Nem értem, hogy miről beszélsz...-vágok közbe, mielőtt még teljesen kiakadnék.
-Nem tudom, hogy ki vagy és hogy mit akarsz tőlem,
de ha nem távozik innen sürgősen, én esküszöm... -fejezném be, de a lány megelőz. Szavaira megremeg a szívem és a lélegzetem is eláll. A lány láttán nekem is könnyek erednek szemeimben, de nekem ez az egész sötét. Az emlékeim romokban, csak a barna haj ugrik be, amit az imént említett. Próbálok emlékezni, de egyszerűen nem tudok. Egyre idegesebb leszek, annyira, hogy nyomoromban már a homlokomat ráncolom és a hajamat tépem. Próbálom visszafolytani a bennem tomboló feszültséget, hogy most azonnal ne borítsam rá az egész konyhaszekrény tartalmát, ezért igyekszem visszafogni magam.
-Ki a franc vagy?-teszem fel a kérdést motyogva, miközben folyamatosan az asztalterítőt bámulom. A tudatalattim mindjárt széttép belülről, úgyhogy két percet adok neki, utána már kegyetlen leszek...

Norina & Luna

Norina egyre idegesebb. Látszik , hogy próbál visszaemlékezni, de nem eléggé. A lány már szinte remeg az idegességtől. Érzem , hogy itt nagy baj lesz. A macska a radiátoron is nagyon figyeli a lányt.
- Norina, én a nővéred vagyok!
Norinán még mindíg az idegesség jelei látszódnak.
-Próbálj meg emlékezni! Fogadd el a múltat! Muszáj, hogy emlékezz!
Mondom neki könnyes szemekkel.

A lány szavaitól egyre idegesebb leszek. Nem, nem tudok emlékezni és nem is akarok. Nem tudom, hogy mit gondolhatott akkor, amikor csak úgy belépett a lakásomba és csak úgy közli velem, hogy a testvérem. Tudja mit: Nem hiszem el. Akkor hol volt eddig? Miért nem volt ott, amikor tényleg szükségem lett volna rá. Amikor hónapokon át az utcán éltem, amikor heteken át csak éheztem, amikor Thanos majdnem megölt... ha eddig nem jött, akkor mostmár késő.
-Nem, nem akarom! -már szinte ordítom. Kieresztem erőmet, ami szépen lassan felemeli a lány és lefogja, hogy mozogni se tudjon.
-Tudod, nem akarlak bántani... szóval mondj el mindent, amit csak tud!-nézek mélyen a szemébe, hiszen akármennyire is felidegesített, kiváncsi vagyok, hogy mit tud.

Norina & Luna

Próbálom emlékezésre késztetni a lányt, de már szinte kiabálja, hogy nem akar. Ekkor lassan emelkedni kezdek. Valami erő egyre jobban szorít, már szinte mozdulni sem bírok.
- Hú, de klassz!
Lepem meg a lányt a reakciómmal.
- Te telepata vagy?
Kérdezem tőle, bár már tuttam róla, hiszen a S.H.I.E.L.D. adatbázisban már olvastam.
Norina meglepődhet a reakciómon.
Oldalra nézek és látom hogy az asztalon ég egy gyertya. Mosolyogva a lányra nézek.
- Most én jövök!
A szemem zölden kezd el világítani, és a gyertya lángja egyre nagyobb lesz.
Nem akarom bántani, de mivel telepata meg tudja védeni magát. És csak annyira akarom meglepni, hogyelengedjen. Egy lángcsóvát Norina felé irányítok. Hogy a lány megvédje magát elenged.

-Tessék?!-nézek a lányra értetlenül, miközben nem eresztem,-Nem, ez nem klassz!...
Folyamatosan szorítom, egyre erősebben, várva, hogy mikor válaszol kérdésemre. Mikor meglátom világító szemeit, egy cseppet megijedek, hiszen sejtem, hogy ő is hasonló képességekkel lett megáldva.
Egy tűzcsóva halad felém, amit megfékezek a telekinézissel. De ennek hatására elengedem a lányt, aki másfél méter magasból a földre zuhan. A láng hamarosan eloltódik, majd a nőre nézek.
-Te sem vagy semmi...-jegyzem meg, majd közelebb lépek, hogy felsegítsem a földről.
-Akkor talán kezdjük előről. Norina vagyok! És Te?

Norina & Luna

Meglep, hogy Norina a képességem láttán hirtelen kedvesebb lett és már szinte nem is ideges. Ez engemis megnyugtat, mivel akkor nem fajul tovább a dolog. Közelebb lép és felsegít a földröl. Kedves hangon bemutatkozik nekem, bár én ismerem őt, de mivel ő engem nem ismer ezért én is így teszek.
-Én meg Luna vagyok! Luna Thomson!
Leülünk és elkezdjük elölről az egészet, de ezúttal higgadtan.

Közelebb lépek, majd felsegítem a földről : ez a minimum, amit tehetek azután, miután majdnem megöltem tiszta idegességből. Habár még mindig ideges és dühös vagyok, igyekszem leplezni. Ki tudja, hogy kiez, de elég szépen bemutatkoztam neki, mondhatom. Bemutatkozok neki, amit ő is viszonoz. Kezetrázunk majd az egyik szék fele mutatok.
-Ülj le nyugodtan...-mondom, miközben nagy nehezen egy mosolyt erőltetek magamra.
-Nos, akkor beszélj!-mondom érzelem nélkül, miközben letörlöm arcomról az vigyort. Kifejezésem komoly és nem ajánlom neki, hogy félrebeszéljen, mert különben kénytelen lesz az ablakon át távozni.

Norina & Luna

A lány kedvesen leültet és egy mosoly jelenik meg az arcán. Hirtelen eltűnik a mosoly és fenyegetőre vált. Én naív! Gondolhattam volna, hogy nem enged ilyen könnyen. És megint kezdődik előrröl.
Sóhajtok és ismét belekezdek szomorkásan.
- Norina, hiszen már mondtam! A nővéred vagyok! Én is a balesetben szereztem a képességem! A robbanáskor, ott Sokoviában! Kérlek! Hinned kell nekem!
Ismét kitörnek rajtam az emlékek és az érzelmek.

Fenyegetőre veszem a hangsújt és leültetem a lányt az egyik székre. Nem finomkodom, egyből a lényegre térek és faggatni kezdem. Amit mond eléggé biztatónak hat számomra.
-Hm... Sokovia?-teszem fel a költői kérdést,-Mármint az a Sokovia, ahol az az elvetemült robot pusztított?-kérdezem tőle egy kicsit filozofálva. Igazából nem emlékszem a balesetre, de mivel a Hírharsonánál dolgozom, hozzájutottam pár plusz infóhoz. Sok ember halt meg, ráadásul mind a Bosszúállók miatt... miért nem lepődök meg. Hirtelen bevillan egy emlék. Egy robbanás, az a bizonyos barna haj, és még egy fiatal férfi. .. Luna láthatja, hogy erősen gondolkodom és agyalok valamin.
-Volt még velünk valaki, igaz?-teszem fel a kérdést, remélve, hogy tud rá mit válaszolni. Majd lassan kitisztul minden.
Lehet, hogy tényleg testvérek vagyunk.

Norina & Luna

Miután elmondom az emlékeimet a balesetről Norina rákérdez a helyszínte. Látszólag tud egy s mást Sokoviaról.A lány hirtelen gondolkodóba esik. Nagyon erősen koncentrál.Talán most lesz valami. Látszólag tényleg előjönnek az emlékei, mert emlékszik egy férfira aki velünk volt.
- Igen, volt velünk ott még valaki. Neked a bátyád, nekem az ikerbátyám. Ő Cooper.
Norina a válaszom közben is erősen gondolkodik.

Hirtelen beugrik egy emlékfoszlány, miben egy férfi is szerepel. Kiváncsi vagyok, hogy ki lehet az, úgyhogy gondolom rákérdezek, végülis ő volt ott a balesetemnél, úgyhogy csak tudja.
Válaszától elszörnyedek. Najó, 10 perc se telt el és máris előkerült az egész familíám. Hát ez szuper.
-Öhm... és miért kéne hinnem neked?-kérdezem gyanakvóan.
-Honnan tudjam, esetleg nem hazudsz e nekem? Hiszen csak 10 perce ismerjük egymást. Egy kicsit bizalmatlan vagyok úgyhogy jobbnak érzem, ha leellenőrzöm a lány gondolatait.
-Macsak! Tudod mi a dolgod!...

Norina & Luna

Norina megint kételkedni kezd. Megint urrá lesz rajta az idegesség. A lány nem hisz nekem és azt állítja, hogy csak 10 perce ismerjük egymást. Miért nem hisz nekem? Az előbb pedig tök jól kijöttünk. Most meg már megint kételkedik a szavamban. igazából megérthető. nekem is túl sok lenne ennyi egyszerre. Túl sok a megrázó emlék a számára. Norina teljesen váratlan kijelentéssel áll elő. " Macsak! Tudod mi a dolgod!..." Erre a kijelentésre a macska rám néz, és én valami bizsergést érzek a fejemben. Tényleg! A macskáról megfeletkeztem. Hiszen norina aktájában a telepata macskát is megemlítik. Most már mindegy. Norina rá fog jönni, hogy igazából ügynök vagyok. De ez úgysem változtat a tényen,
hogy a húgom.

Egyszerűen nem tudok hinni ennek a lánynak. Annyira hihetetlen, hogy annyi év után most beállít a lakásomba és közli velem, hogy ő a testvérem. Köszönöm, de ez nekem túl sok. Ráadásul most azt állítja, hogy van egy fiútestvérünk is. Egyszerre két taggal is bővült a családom, mármint ha tényleg egy család vagyunk.
Macsak egyből kutakodni kezd a fejében, amit a lány minden bizonnyal megérez. Miután befejezte, enyhén bólint egyet, majd előveszem a viszonylag kedvesebb formámat.
-Nos, látom, hogy igazat mondtál-mondom egy kicsit motyogva. Fáj az igazság, de ez van. Egy kicsit még próbálkozom  barátkozni a tudattal, majd folytatom.
-És akkor most mi lesz? Azt akarod, hogy újból normális életet éljünk, mint egy család? -kérdezem felvont szemöldökkel, majd mielőtt közbeszólna, rögtön folytatom.
-...Mert azt viszont lesheted! Nem vagyok kíváncsi se a szüleimre, sem a bátyámra, de rád sem!-mondom talán kicsit gorombán, de még mindig visszafogva. Ha annyira goromba lennék, akkor megfognám a szűrénél fogva és kihajítanám az ablakon, jobb esetben az ajtón. De mivel mégis csak a "testvérem ", ezért nem teszem.
-Szeretnél esetleg hozzáfűzni valamit? -adom meg neki az utolsó szó jogát, majd ha nincs semmi különösebb hozzáfűznivalója, akkor útjára bocsátom.

Norina & Luna

A szőrös kis hazugságvizsgáló rábólint Norinára, ami gondolom azt jelenti, hogy igazat mondok, mivel nem támadt rám a lány. Látszólag megint nyugodt, de megint előveszi az idegesebbik formáját. Nem kíváncsi a szüleire se a testvéreire, ami érthető ennyi idő után.
- Norina, nézd én sem ismerem a szüleinket, róluk nekem sincs emlékem. Ráadásul a bátyánkról is csak a nevét tudom, nem tudom a tartózkodási helyét, se azt, hogy él e egyentalán. És nem muszáj együtt élnünk a családdal, hiszen már felnőtt emberek vagyunk.
Próbálom megnyugtatni a lányt miközben méjen a szemébe nézek, hogy adjon időt a saját testvére megismerésére. Miután elmondtam a mondanivalómat, csak remélem, hogy nem dob ki az ablakon.

Lassan megnyugszom, ahogy Luna beszélni kezd. Figyelmesen hallgatom minden egyes szavát, habár még nem igazán értem. Nem tud a szüleinkről, bátyánknak is csak a nevét tudja. Hála a jó égnek nem akar velem együtt élni, ami külön jó, hiszen ezek után nem vagyok kíváncsi a családomra. Igazából én sem tudom, hogy miért, egyszerűen csak nem akarok róluk tudni. Jó volt nekem itt egyedül, senki nem mondta meg, hogy mit tegyek, teljesen szabad voltam. Gondolom, hogyha visszatérnék a családomhoz, ez megváltozna. A másik pedig, hogy miért nem tudtam róluk előbb. Mármint miért nem jönnek akkor, amikor szükség lenne rájuk. Hónapokig utcán éltem, koldultam, de egyszer sem jöttek. Végül aztán kénytelen voltam a saját lábamra állni, hamár senki nem segített meg. Ezek felett hogyan hunyhatnék szemet? Hogy bízzak meg bennük újra? Nem tudom és igazából nem is akarom tudni. Csinálhatnak bármit, de engem hagyjanak ki belőle.
A lány mélyen a szemembe néz annyira, hogy szinte beleszédülök. Rátámaszkodok az asztalra, veszek egy mély levegőt és a lányra nézek teljesen komoly tekintettel.
-Akkor nem igazán értelek..-mondom szinte nevetve, megtörve a komor hangulatot. De mielőtt azt hinné, hogy higgadt és vidám vagyok, másik kezemet is az asztalra csapom, ami akkorát szól, hogy majdnem ketté törik az asztal. Közelebb hajolok és szúrós tekintetemmel a lány szemébe nézek. Arcomról mostanra már teljesen elmúlt a nevetés minden jele és komoly, fenyegető testtartást veszek fel.
-Kétlem, hogy csak azért jöttél volna, hogy csak így besétálj és közöld velem: "Szia, Luna vagyok és lehet, hogy hihetetlennek hangzik, de testvérek vagyunk!"-mondom gúnyosan, majd elfintorodom.
-Na figyelj!-mondom mostmár komolyabban.
-Olyan dolgokon mentem át, amit te elképzelni sem tudsz. Hónapokig utcán voltam, úgy kellett összekoldulnom a napi betevőmet, majdnem éhen haltam!-mondom szinte ordítva. Már érzem a zsigereimben, hogy az erőm kitörni vágyik, ezért kicsit visszaveszek magamból.
-Láttam hősöket, űrlényeket, félisteneket emberfelletti képességekkel. Harcoltam a gonosszal és ezt mind miért?-nézek Lunára egy kis hatásszünetet tarva, miközben jobb kezemmel az asztalra könyökölök és várom, hogy válaszoljon.
-Tudod, néha választania kell az embernek: megbújik vagy kiáll maga mellett. Én az utóbbit választottam -mondom, miközben kiegyenesedek és lassan, határozott léptekkel sétálni kezdek a konyhában.
-Rosszkor voltam rossz helyen, belecsöppentem a harc kellős közepébe, ezer meg ezer ember halt meg körülöttem. Megtapasztaltam, milyen megmenteni a világot, milyen hősnek lenni... és be kell hogy valljam, nagyon pocsék-mondom miközben a fejemet rázom és lassan elindulok a nappali felé. Hátrapillantok és látom, hogy Luna még mindig az asztalnál ül (?).
-Mire vársz? Tapsra?-pillantok felé, miközben intek felé, hogy jöjjön utánam.

Norina & Luna

Norina látszólag elkezd megnyugodni miközben beszélek és amikor a szemébe nézek kicsit megszédül. Rátámaszkodik az asztalra, de a másik kezével egy hatalmasat csap a bútorra. Eleinte nevetve kezdi el a mondandóját, de utána szúrós tekintettel és fenyegető testtartással kezd el beszélni. Nem hiszi, hogy tényleg csak ismerkedni jöttem.
Hiába, én tényleg ezért jöttem. Úgy éreztem, ha tovább várok akkor nem fog úgy elfogadni, mintha előbb jövök. Hiszen az elmondottak alapján minden egyes nap olyan számára, mintha hónapok telnének el.
Most a nagy pusztításról kezd el beszélni, amikor Thanos megtámadta a világokat. Akkor Norina is megélt egy s mást.
De a legszomorúbb ebben, hogy én végignéztem anélkül, hogy tudtam volna arról, hogy ki harcol az életéért a többi hőssel együtt.
- Nagyon sajnálom! Nekem akkor még nem voltak meg a mostani emlékeim.
Eközben Norina kimegy a konyhába és int, hogy én is menjek. Felállok és elindulok a konyha felé.
-De a legszomorúbb az egészben, hogy végignéztem. Végignéztem anélkül, hogy tudtam volna, hogy te is ott harcolsz. Igazából akkor még a létezésedről sem tudtam.
Tartok egy kis szünetet, hogy feldolgozza amit mondtam, hiszen ez egy nehezen emészthető téma.
Lassan elszorul a torkom és folytatom a mondani valómat remélve, hogy nem dob ki az ablakon.
- És mielőtt megkérdeznéd, hogy miért nem harcoltam én is, elmondom az akkori  helyzetem: Nem engedtek el, nem voltam még elég erős se testileg se pedig lelkileg. Akkoriban érzelmileg is instabil voltam. Még a képességemet se tudtam rendesen használni. Hiszen egy pár hetes kóma után sem a legfittebb az ember.
Mindeközben Norinát nézem, és hallom, hogy a macska leugrik a helyéről és a konyha felé üget. Már csak a macska hiányzik ide. Nem akarom, hogy az a szőrgombóc idő elött elárulja, hogy ügynök vagyok.
- Norina, akármit is gondolsz én akkor is a testvéred vagyok.

Nem hat meg Luna üres fecsegése. Tisztában vagyok vele, hogy nem volt ott a harcban, hiszen akkor biztosan láttam volna. Igaz, ez még mindig csak egy apró részlet... Nem voltam ott, amikor kómában feküdt, gőzöm sincs, hogy miken ment keresztül és hogy számomra lényegtelen szavaiban mennyi igazság van. Csak azt tudom, hogy nem volt itt, mikor igazán szükségem volt rá, és mostmár akárhogy próbálkozik, nem változtathatja meg a múltat. Igazából azt sem értem, hogy most minek kellek neki hirtelen. Csak engem nem izgat ez a családos dolog? Számomra a családom már meghalt, mikor az utcán kuporogtam a hideg, téli fagyban. Köszönöm, de én ebből nem kérek.
A nappali felé veszem az irányt, kissé komótosan, megvárom míg a 'drágalátos nővérem' is követni kezd, közben üzenek Macsaknak is, hogy jöjjön segíteni vészhelyzet esetén. 
-Ugyan Luna, ne butáskodj, nincs mit ezen sajnálni. Nem te tehetsz a történtekről, nem téged okollak a történtek miatt-nézek rá enyhén felvont szemöldökkel. Biztos mostmár megvan a saját véleménye rólam, és az is biztos, hogy egy szívtelen féregnek tart, holott nekem is van szívem, mint mindenkinek, csak nagyon hosszú az út odáig, és eddig senkinek sem sikerült eddig eljutni odáig.
-Tudom, hogy a testvérem vagy, hiszen... elmondtad már nem is egyszer-nevetek fel magamban, miközben lassan kutakodni kezdek a szekrényemben. 
-Arról, hogy én mit gondolok, nem tudsz te semmit-nézek előre dacosan, mikor megtalálom az aprócska dobozkát, amit kerestem. Lassan kiegyenesedem, és az ékszeres bársonydobozt a tenyerembe zárom.
-Kiváncsi vagy, hogy hogyan éltem túl a Titánnal való harcot?-megvárom, amíg Luna legalább egy fejbiccentéssel reagál a kérdésemre, majd megmutatom neki a tenyérnyi dobozt, miben egy kék ékköves nyaklánc lapul.
-Ugye milyen szép?-nézem közben a varázslatos kő ragyogását.
-Ez az erőm igazi forrása. Ennek köszönhetően tartok ott, ahol most vagyok. Sokkal erősebb lettem a katasztrófa óta és ez egy kitartó, hosszas munka eredménye-nézek fel Lunára, majd egyből ráteszem a fedelét és zsebrevágom. 
-Gondolom már hallottál a végtelen kövekről...-megindulok közben a polchoz és  visszateszem a nyakláncot a helyére, közben a kő szimpla érintéséből annyi erőt szívok magamba, amennyi csak lehetséges. Szükségem is lesz rá...
-Tudod ez nem holmi végtelen kő, ez más... Nem olyan mint azok, ez nem ad neked képességet, csupán csak felerősíti azokat. Ráadásul kihozza az erődből a legtöbbet. Korábban csak tárgyakat tudtam mozgatni, aztán pajzsot emeltem, mára pedig fegyvert is tudok idézni, ha úgy tartja kedvem. Nagyon hasznos kis dolog, Macsaktól kaptam annak idején, de gondolom neked nincsen se ilyen köved, sem hasonló pajtásod...-nézek Lunára majd a kanapéra pillantok. 
-Milyen modortalan vagyok... Megkinálhatlak egy kis teával vagy sütivel?-pillantok rá, miközben erőmet kiterjesztem a konyhára és két bögrébe teát öntök, miközben kényelmesen helyet foglalok. Nem értem, hogy mi ezzel a baj, én mindig is egy kényelmes típus voltam, számomra az a minimum, hogy a hátsófelemet kényelmes memóriahab és hófehér, fenséges bőr ölelje körbe.
A két vörösbegy-tojás-kék bögrét letettem a kanapé előtti dohányzóasztalra, s a kezem hátra tartva hívtam magamhoz két desszerttányért kosárkákkal megrakodva. Csak ritkán kapni hasonló édességet, senki más nem eszik rajtam kivűl ilyet, mert rohadt sok kalória van egy darabban, de olyan finom egyszerűen, hogy egyszerűen nem tudok ellenállni nekik.
-Kérsz?-lebegtetem oda hozzá a tányért, hátha kér, miközben tömöm magamba a cukros süteményt. Megvárom, míg elkényelmesedik, majd utána kikérdezem alaposabban.

Norina & Luna

A konyhai csevegés után Norina megindul a nappali felé és én követem, és nem meglepő módon a macska is követ minket. Norina odalép a szekrényhez és kotorászni kezd benne. Mivel engem nagyon zavar a telepata macska jelenléte, úgy érzem muszáj valami mentő szöveget mondanom.
- Norina, tudom, hogy mit gondolsz, de én akkor is a testvéred vagyok.
A lány dacosan felemeli a hangját és kibújik a szekrényből. Norina közelebb lép, és látom, hogy valamit szorongat a kezében. Kérdésére válaszként csak biccentek egyet. Kinyitja a tenyerét amiben egy fekete kis doboz van, abban pedig egy nyaklánc kék ékköves medállal. Norina miközben mondja, hogy mindent annak a medálnak köszönhet, meg hogy az az ereje igazi forrása, végigsimítja az ujját a medálon. A kő az ujja nyomában keken ragyogni kezd, és pár pillanat után ismét elsötétül. Szóval ez a kő tényleg bír valamiféle varázserővel. Visszazárja a dobozkát és felhelyezi egy polcra. A lány most a végtelenkövekről kerdezősködik. Hogy ne ismerném a végtelen köveket, azok az űrkavicsok még a S.H.I.E.L.D.-nek is bosszúságot okoznak. Norina ismét belekezd egy monológba.
- Tudod ez nem holmi végtelen kő, ez más... Azt gondoltam. Ha ez tényleg végtelen kő lenne meg se bírná érinteni, nem hogy viselni! Keresztbe rakom a karom.
- Nem olyan mint azok, ez nem ad neked képességet, csupán csak felerősíti azokat. Ráadásul kihozza az erődből a legtöbbet. Korábban csak tárgyakat tudtam mozgatni, aztán pajzsot emeltem, mára pedig fegyvert is tudok idézni, ha úgy tartja kedvem. Nagyon hasznos kis dolog, Macsaktól kaptam annak idején, de gondolom neked nincsen se ilyen köved, sem hasonló pajtásod...- Lenézek a földre és elmosolyodom. Nincs is szükség ilyesféle bizsukra és egyebekre, ha az embernek olyan képességei vannak, mint nekem. Még egy hangulatingadozás után Norina teával és süteménnyel kínál, miközben lehuppan a kanapéra. Ekkor a konyhából két kék bögre lebeg be a nappaliba, és a kanapé elötti dohányzóasztalon landolnak. Ezek után még két kosárkákkal megrakott desszerttányér jelenik meg a látószögemben. Az egyik a lány kezében köt ki, a másik felém lebeg, és megkínál vele, miközben süteményt habzsol.
- Köszönöm, nem kérek!- lököm arrébb a tányért két ujjammal.
Odalépek a kanapéhoz, leülök és magamhozveszem az egyik bögrét. Legyen hát. Játszom kicsit a játékát, hogy azt érezze eléri célját. Hátha megtudom mi áll hirtelen kedveskedése mögött. Valószínűleg manipulálni, vagy vallatni akar, de engem nem olyan fából faragtak. Ha ez a célja, akkor csalódnia kell majd.

Egy kicsit sikerült lenyugodnom, így ideje újra kezdeni az egész ismerkedős történetet. Most hogy így belegondolok, nem volt túl jó ötlet fenyegetni Lunát, hiszen ahogy elnézem ő is hasonlóan erős képességekkel rendelkezik, akárcsak én, úgyhogy nem lesz jó kikezdeni vele. Még szerencse, hogy végül nem hajítottam ki az ablakon, mert akkor most marhanagy galibában lennék.
Szóval leültetem a kanapéra, csinálok teát és megkínálom sütivel, hogy ne érezze magát kellemetlenül. Szerencsére nem ellenkezik és végül azt csinálja, amit kell, úgyhogy ennyivel is könnyebb lett a dolgom.
-Jól van, te tudod- vonom meg a vállam, majd ellebegtetem előle a tálat, de előtte elveszek még róla egy-két szemet, amit gyorsan be is habzsolok.
-Szóval... akkor van egy bátyánk is...-kezdek bele egy újabb témába, ezzel megtörve az eddigi nyomasztó csendet. Igazából most az egyszer nincs semmi hátsó szándékom, nem tervezek semmit se, egyszerűen csak nyugodtan szeretnék beszélgetni. Plusz az egyik legjobb dolog ilyenkor, ha minél többet kérdezek és sok hasznos információt megtudok, amik esetleg később jól jöhetnek. Ez volt a taktikám mikor Davokkal tanultam, így mára már ismerem az univerzum legtöbb faját, történetét és az összes álláspontot, pedig még csak huszonkét éves vagyok.
-És feltehetően neki is van valami különleges képessége, akárcsak nekünk... apropó, a te képességet nagyon menő! Ritkán látok pirokinézist használó mutánst...-jegyzem meg egy félmosollyal, habár tippem szerint Luna úgyis gyanakodni fog, de nem érdekel. Én a telekinézist használom, ő pedig a pirokinézist... klassz! A kérdés az, hogy vajon a bátyánknak is van-e valamilyen különleges képessége, és ha van akkor mi. De ehhez egyelőre azt is meg kéne tudni, hogy hol van, de sajnos még erről sincs adat. Mindenesetre Luna is egy eléggé furcsa tag. Honnan tud ennyit rólam? Honnan tud a bátyánkról? Nem árt ha egy kicsit óvatos vagyok, lehet hogy valamilyen kém, sőt, azt is kinézem belőle, hogy az ENSZ küldte.
A gondolataimból egy pittyegés ébreszt fel.
~Ez meg mi?~kapom fel hirtelen a fejemet és nézek közben a szobában, majd mikor mág végleg nem tudom, hogy mi adja ki ezt a vékony és meglehetősen idegesítő hangot, gyanakvóan Lunára nézek. Biztosan tőle jön a hang, lehet hogy valamiféle szerkezet van nála. Egy pillanatra összezavarodom, nem tudom hova tenni a helyzetet, hiszen azt sem tudom, hogy most jó vagy rossz dolog fog e történni. Mindenesetre remélem a legjobbakat.