Szerencsésen megmenekült a föld, és ezért csak hálás lehetek mindenkinek, aki segített egy kicsit is, még annak a piros ruhás bohócnak is aki Lokinak nézett menet közben. Ideje hát, hogy elhagyjuk az emberi világot, úgyis van egy kis dolgom idehaza, és az, hogy mit akarok kezdeni az öcsémmel és Sigynnel nem tartozik az emberekre, így hát megint ellopom az emberi igazságszolgáltatás elől. Bár legalább az emberi kormányzás belátta hogy ha nem küzdenek itt mindannyian, most minden elpusztult volna, nem csak emberi áldozatok lettek volna és épületek. Föld sem lett volna, így eltörölték az egyezményt. Végül a Kapitány és fémkarú barátja is nyugodtan alhatnak, ahogy Wanda is. Legalább ennyit tehettek értük is, mielőtt elindultam volna haza, harmadmagammal. Szorosan tartom őket hogy el ne vesszenek, és Azgard földjén állok meg újra a lábamon. Körülpillantva elégedetten dobban meg a szívem. Az otthonunk újra ép, bár üres így atyánk büszke jelenléte nélkül. - Nem az emberei fülekre tartozik, amit mondani akarok nektek, és nem is másokra. Hármunkra, aztán majd kiderül még hogy kire - pillantok rájuk. Ahogy a nőre nézek ellágyul a pillantásom. - Sigyn, nem volt alkalmam eddig rendesen üdvözölni, és szomorú hogy ilyen körülmények között, de örülök hogy látlak és hálás vagyok a segítségedért itt is, és a földön is - mosolyodom el, régi őszinte mosolyaim egyikével, amit Loki is gyakran láthatott még, a dicsőséget hajkurászós korszakomból. Hajszoltam, de nem tudtam megbecsülni, és most... megint itt állok vele szemben bár kicsit másabb a helyzet mint volt. Ezúttal nem ő provokálta ezt ki, egyszerűen nem maradhatott ki belőle. Azgard uraként meg kellett védenie a birodalmat és bármilyen fájó is látni.... meg is tette. Védte a királyságot és a palotát. Azt tette, amit nekem kellett volna. - Nem tesz boldoggá a tény, hogy halottnak hittelek, és Odin képében uralkodtál itt, de el kell ismernem, jól csináltad. A birodalmak békéje helyre állt és őrizted is azt tisztességgel. Most, Asgard újjáépült, de nincs királya. Azt szeretném, ha jóvá tennéd azt, hogy megint árulásra adtad a fejed, és te ülnél fel a trónra, ezúttal önmagadként. Tudom hogy képes lennél rá, mert eddig is megtetted - meredek keményen az öcsém szemeibe, de szerintem nem számít erre a fordulatra. Nem hiszem hogy ezt várta volna, hogy gyakorlatilag az ölébe dobom a királyságot, de nekem nincs jogom uralkodni itt, én nem tettem sokat a birodalomért, és elvesztettem Friggát, és most Odint is... Hibát hibára halmozok. - Fogadd el, Loki, különben kénytelen leszek száműzni téged hosszú évekre. Sigyn, rád semmilyen terhet nem rónék ki, de úgy sejtem Lokival tervezel maradni így rád is ez a sors várna - pillantok rá, és remélem hogy elfogadják. Így lehetnének ők az új uralkodói pár. El kell ismernem, szépek is lennének, még mindig bevillan hogy Loki nem foglalkozott senkivel különösebben, csak ezzel a nővel aki itt áll mellette.
- Félsz talán, bátyám? – pillantottam rá, majd a karjára, amivel olyan szorosan tartott, mintha csak attól félne, hogy a következő pillanatban ismét úgy döntök, hogy nem várom meg az ítéletet. Nem mondom, hogy nem fordult meg a fejemben, de … azzal már elkéstem, a Földről kellett volna tovább állnom, mielőtt még visszatért volna. - Meglepően diszkrétté váltál. – jegyzem meg, lopva pillantva Sigyn felé. Még mindig nem hagyott bennem alább a gyanakvás érzete. A bőröm alatt éreztem a szúró, kellemetlen érzést, ami mindig elfogott, mikor … valami nem úgy történt, ahogy számoltam vele. Azt hittem, hogy már ott elítél, megalázva engem, tálcán kínálva az emberiségnek, hogy ők is elítélhessenek, hogy aztán ne büntethessenek meg, hisz nem tudnának. De többnek éreznék már attól is maguk, hogy mindezt kimondhatják. Thor Sigyn-hez intézett szavaihoz nem szólok hozzá, a tekintetem kettőjük között vándorol, mielőtt Asgard-ra kúszna a pillantásom. Nem olyan rég pusztult el, most pedig … újra áll. Habár, némi újítás nem ártott volna, pont ugyanolyan, mint egykoron. Mint amilyen gyerekkoromban is volt. Emlékszem a falakra, a kertekre, a palota minden rejtett folyosójára, aminek létezéséről rajtam kívül senki sem tudott. Még gyerekként fedeztem fel ezeket, korán ráébredtem arra, hogy a tudás olykor hasznosabb fegyver, mint egy kés, amit jól forgatnak. Thor ”ítéletét” hallva akaratlanul is összevonom a szemöldököm, megdöbbenve, furcsálla, értetlenül állok a szavai előtt. Ez lenne az ítélete? Az … árulásom és az újabb hazugságaimat láncok helyett koronával jutalmazná? Avagy … büntetné. - Rá nem is róhatsz, bátyám. – felelem Sigyn-re pillantva, majd vissza Thor-ra. – Ő nem asgardi. És … neki adtam meg magam, nem másnak. – ennek pedig egészen egyszerű oka volt. Vele nem akartam harcolni, az ő testén nem akartam magamat átvágni a kesztyűért. Nem tudtam volna, úgyhogy Sigyn büntetése nem csak igazságtalan, de alaptalan is volna. - Királynak születtem, Thor. – felelem némi habozás után. Nem csak születtem, az is voltam. Egy másik világ királyának ugyan, de királynak. Királynak, akit kitettek meghalni. – Igazad van, képes lennék rá. – bólintottam. Őrizhetném a békéjét, kivívhatnám ezzel a bocsánatát, megválthatnám ezzel magam … ha akarnám. Sigyn-re pillantok és enyhén megrázom a fejem, mielőtt Thor-ra néznék. – De nem teszem. – nem vagyok szolga. Odin pont ezt akarta, hogy szolgáljam a fiát, a királyomat … hiába lenne korona a fejemen és hívnának királynak, ugyanúgy szolgálnék, megszabadítva Thor-t a korona súlyától. Ezt a sorsot szánták nekem, de én már rég nem azt az utat járom, amit mások szántak nekem. – Nem a trónról szólt ez soha sem. Csak érni akartam annyit, mint Te. – ezért tettem mindent, hogy kivívjam Odin tiszteletét és szeretetét. Bosszúból ültem a helyére, nem azért, mert mindenek előtt uralkodni vágytam. A bukására vágytam, és hiába kaptam meg, nem érzem tőle magam jobban. – Hogy érhetnék, ha csak úgy … odaadod nekem mindezt? – nem fogok neki hajbókolni, küzdeni a bocsánatáért. Nincs joga ítélkezni felettem, akinek pedig volt, már meghalt. – Egyébként sem vagyok asgardi, és mindketten jól tudjuk, hogy … soha nem fogadnának el, mint királyukat. Jötün vagyok és áruló, gyilkos és szörnyeteg. Ezelőtt sem akartak királyuknak, és ezután sem fognak soha. – bár próbáltam nem kimutatni, fájtak a szavaim. Fájtak, mert régi sebeket téptek fel. Egy fiú sebeit, aki bármilyen keményen is küzdött, rá kellett ébredjen arra, hogy soha nem válhat többé, mint a bátyja árnyéka. Hogy senki nem kíváncsi rá, hogy senki nem akarja őt. – Ha választanom kell, hogy szolgáljak-e, mint király, vagy éljek száműzetésben, az utóbbit választom. Ismerem az árnyékod, bátyám, így is túl sokat éltem benne. – ráztam meg a fejem csalódottan, ahogy elfordultam tőle és előre léptem egy lépést. Sigynre pillantottam, mintha csak a véleményét kérném ki, habár a döntésem nem akarom megmásítani. Asgard a tiéd. Mindig is a tied volt. Neked szánták, és Ők is téged akartak. – mutattam körbe, az itt élőkre célozva. Emlékszem még, hogy miként ünnepelték Thor-t. Hogy milyen … pofátlan magabiztosággal sétált végig előttük, parádézva és magabiztosan mosolyogva a tapsviharban, amivel éltették. Én pedig ott álltam és …. minden egyes összecsapódó tenyér csak egy újabb vágás volt az amúgy is sértett büszkeségemen. – Te is tudod, hogy Odin milyen sorsot szánt nekem. – ha nem is mondja ki, mert nem akarja elhinni, de a szíve mélyén tudja. Szolgának akart, nevezheti aminek akarja, de a lényege ugyanez, mindegy milyen díszes szavakba öltözteti azt. – Asgard soha nem volt az enyém, és soha nem is lehet. Ellenben veled, bátyám, engem … sehol sem látnak szívesen. – lemondó grimaszra rándult a szám. Nekem nincs otthonom, nincs olyan világ, mely eszembe jutna, mikor erre a szóra gondolok. Nincs világ, mely ne okozott volna fájdalmat.
a villain is just a victim whose story hasn't been told
- Nem félek, de ez nem tartozik másra, csakis ránk és nem fogom hagyni hogy az emberek ebbe beleszóljanak - válaszolom, ahogy megállok végre és elengedem őket. Csak addig kellett hogy fogjam mindkettejüket, amíg utaztunk a Mjölnirrel. Remek kis közlekedési forma, de a súlya eltörpül a gondjaim mellett amik a vállaimat nyomják, és nem akarnak lekerülni róla, csak egyre több és több lesz. - Az ember fejlődik tudod, még én is szoktam új szokásokat felvenni - vonom meg a vállam ahogy rápillantok, és annyi minden jut eszembe, ami köztünk történt. Régi ls új dolgok, Odin halála még mindig nyomaszt bár a testem már befogadta az erőt, de még edzenem kell és kontroll alá vonnom. Tudom hogy Lokinak is furcsa ez az erő, és talán meglepte hogy apánk elosztotta az erejét, de én tudtam mindig is hogy Lokit is szereti és nem csak mondogatja, bár az öcsém túl vak volt hozzá hogy ezt meglássa. Nagyon sajnálom hogy már nem is lesz rá esélye, mivel apánk meghalt a Helával vívott harcok során. Még ővele sem végeztem igazán. - Nem, és nem is akarok. Távol álljon tőlem az ilyesmi, és tiszteletben tartom, máskülönben már megfojtottalak volna. Csak a változatosság kedvéért, tudod - villantok rá egy hamis mosolyt, de nem bántom Sygint sem. Őt soha nem is akartam, mert még ismertem, amikor úgy volt hogy jegyesek leszünk de végül hála az égnek mégsem lettünk azok. Talán Lokinak is jobb így. - Annak. Nem Asgardénak, de királynak - hiszen Laufey fia, akit Odin nem hagyott meghalni annak idején, és magához vette. Bár ettől én még az öcsémként szerettem és nem érdekelt az sem hogy igazából semmi közünk nincs egymáshoz. A szavaira fájdalmas érzés suhan át rajtam, hiszen ő képes rá míg ezzel szemben nem voltam az, és elhagytam a birodalmat amikor szükség lett volna rám. - Sejtettem hogy ezt fogod mondani, de ez sosem erről szólt Loki, nem arról hogy te nem érsz annyit mint én. Hogyne érnél, de ezt te is pontosan tudod és nincs rá szükséged hogy bárki is az egódat fényezze - sóhajtok fel, hiszen kezd fárasztani a szélmalom harc amit vele vívok és a harc után még csak most csillapodik bennem az adrenalin és tudom hogy a fájdalom is nem sokára jelentkezni fog. Én sem úsztam meg ezt csak úgy, és a Kesztyű hatalmát nem volt könnyű uralni, és agyban fáradtam el nagyon. - Nem csak úgy odaadom. Megdolgoztál érte, és bár csalással voltál a trónon Odin képében, mégis te voltál az, és TE védted meg Asgardot, nem én. Ezt nem lehet csak úgy eldobni és ezt nem csak én láttam, elég sokan harcoltak ott a közelben - teszem hozzá csendesebben, hiszen akár tetszik neki akár nem, Asgardot ő védte, én csak később érkeztem amikor megéreztem hogy valami baj van. - Elfogadnának, mert akármi is történt eddig te voltál ott a király mégha nem is tudták és jól csináltad amit csináltál, de nem erőszakoskodok, látom rajtad hogy meghoztad a döntésedet - felelek, hiszen nem tudom őt meggyőzni, bár nem is pillantok rá. Régi sebek ezek, és mindig fájnak, nem telhet el elég idő hogy begyógyítsa, semmissé tegye. Loki érzékeny lelkén pedig amúgy sem könnyű begyógyítani bármit is. Az öcsém után lépek, de nem akarom megakadályozni őt ebben. - Nem örülök neki hogy megint elhagysz, de kezdem megszokni hogy mi sosem lehetünk együtt egy helyen, és ha tehetném, ha király lennél... nem is mennék Asgardba. Elfogadom hogy a száműzetést választod, de nem mondom ki hány évre. Érezni fogod, mikor vagy kész újra elém állni - jelentem ki, hiszen hiszek benne hogy nem gyűlöl annyira, és egyszer tudunk majd még testvérek, de legalábbis barátok módján együtt lenni. Megkerülöm őt, és elé állok. Nem bírom ki hogy megint elveszítsem, de ha mennie kell, valahol mélyen megértem, én is így döntenék a helyében. Magamhoz vonom és testvéries ölelésben részesítem, hacsak nem húzódik el tiltakozva. - Vigyázz magadra Loki, én bízom abban hogy találkozunk még, és hazavárlak! Az otthonod itt van, még ha nem is egy hely az. Hacsak egy személy, egy emlék... - engedem el, hiszen szeretnék bízni benne hogy egyszer hazajön hozzám, de tudom hogy ennél büszkébb és makacsabb, de mégsem tudom megvetni!
