Magas, mackós-sportos, jóvágású, macsós férfi. Széles váll, erős kar. Feszes mellkas. Igazán jóképű, míg meg nem szólal. Szerkóját tekintve vörös kabát, és a kütyük. A folyton magánál hordott lejátszó, benne a playlistek. Elengedhetetlen kellékei. Erről felismerhető.
Jellemileg ennél bonyolultabb. Kívülről felszínes, önimádó, magamutogató egoista tapló. Nem rest beszólogatni, ahogy általa jónak hitt poénokat szórni sem. Felvágós, úgy igazából. Nincs könnyű dolga annak, aki a bizalmába akar férkőzni. Bizalmatlan és magányos. A gyerekkori emlékei, a feldolgozhatatlan viselkedése, mikor utoljára látta anyját, az elrablása, a küldetései, a Yonduval való kapcsolata, mind sokkal többet jelentenek neki annál, mint amit mutat belőlük. A folyton-jókedv, a hősiesség mind száraz példányai annak a férfinak, aki valójában Űr-Lordban rejtőzködik.
képesség »

Olajba bújt ujjait törli koszos kendőjébe, miközben a katapultált szerkezetéből elnyíló ajkakkal bámul. A hűvös víz a hő ellenére is szabályosan kiveri, miközben a vér ujjaiból távozik, és olyan üresnek érzi magát, mint soha ezelőtt. Fejébe ezer és egy idegen emlék vándorol. A Föld-bolygó. Ismerős, rideg, borzongató érzés öleli fel. A legnagyobb átmérőjű, tömegű és sűrűségű bolygó. Megfeszíti izmait kievickélve a megdermedt repülő tárgyból. Baljával megtörli álla peremét, szúró sebet észlelve rajta. Lábujjhegyen érkezik a fűvel borított hangatenger peremére, miközben erőtlen szél borzolja kósza tincseit. A fal, amit felépített ennek a jól ismert helynek az emléke köré, most egyszerre hullik porba. Mintha egy jól irányzott mozdulattal, apró darabokra törnék azt.
- A francba. – pihegi, elnyúlva derekára illesztett övéhez kommunikációra alkalmas eszközéért nyúlkálva. Ujjai fürgén szelik körbe azt, s mikor gépiesen megmarkolja, arca színe változik, tartása enged. Játszik a benn tartott levegővel, végül kiereszti azt és mérgesen térdig gázol a fűbe. Belevágja a tenyérnyi készüléket és ordítva indul az ismeretlen birtok felé. Zabosan megtorpan, majd tengelye körül forgolódik, mikor megtörténik benne a felismerés. Éles csattanással érkezik földre öve, miután kiszakítja belőle úgy szeretett lejátszóját, hogy annak épsége után nézhessen. Hüvelykujja máris a ’Play gomb után kutat, fülébe a megrepedt füles jobbja, s jól benyomkodva azt hallójáratát elzárva. Belefagy mozdulatába, némaságra utalva környezetét hallgatja, hogy működik-e. Szemhéja lassan leereszkedik belerántva őt a végtelen nyugalomba, mikor ismerős dallamot játszik a szél. Apró bólogatás követi a fülébe szökő férfihang kellemes hangvitelét, miközben csípője ringni kezd jobbra-balra. Lehunyt pillái mögül váratlanul anyja köszön vissza rá. Quill továbbra is a szélben táncol, nem zavartatja magát sem az ismeretlen hely, sem a kétségbeesésbe fulladt expedíció miatt. Nem különösebben érdekli az sem, ahogy lángra lobban mögötte a jól ismert jármű. Ami talán az egyetlen kiutat jelenti számára. Anyja fáradt arcát látja. Érzi a dühöt. Az elvesztése miatt érzett maró, mélyre döfő fájdalmat. Ajakvonala pengeél vékonyra formálva görbül felfelé, mikor eszébe jut a Galaxisban töltött éveinek történései. Zavartan megrázza fejét, mikor ahhoz hasonló kérdések jutnak eszébe, mint ’Ki az a Star-Lord?’ vagy épp a ’A nevem Groot’. Homloka közepéig felvont szemöldökkel látja maga előtt, ahogy a többi őrzővel együtt hőssé nőtték magukat. Vontatottan élesedik a látkép, ahogy végül tisztázódik benne, hogy bajban van. Fogalma sincs arról, hogy éppen hol tartózkodik. A fegyvere, a ruhája és a neve az egyetlen, ami jelenleg ismerős, semmi más. A kazetta megakad.

Fejét a fának szegve a csillagok közé réved, valamiért azt képzeli, hogy lehívhatja magához őket. Puha csend ül köré. Most először döbben rá, hogy valójában mennyire magányos. Így a földön heverve, szájában arany szalma vége lóg, ahogy karjait tarkója mögé téve kémleli az eget. Két napja bolyong megállás nélkül. A társai biztos büntetik a kudarc miatt és ezért nem keresik fel. Hisz azokkal a menő kütyükkel… Egy sötét béka ugrik egészen közel a térdéhez, mire tekintete azonnal rászegeződik. – Megöltek egy békát, csak úgy semmi ok nélkül! – hall fejében egy vékonyka hangot. Igazán ismerős hangot. Leereszti karjait maga mellé és kissé felhúzódik a fa törzse mentén. Olyan automatikus reflex, mint a nyelés most különös gondot okoz neki a gerincén felkúszó bizsergető érzés miatt. Peter tekintete ezúttal a felfelé mutató tenyerére réved, arra, amivel nem fogta meg végül anyja lila, hűvös bőrbe bújt ujjait. Végül megrázva magát megdörzsöli orrnyergét és hátravetve fejét lehunyja szemeit.


- Héj. – egy apró, szőke kislány pöttöm ujjai bökdösik a férfi számára derekát, amikor hirtelen kipattanó szemekkel felugrik. Quill váratlan mozdulata megrémíti a kislányt, aki habozás nélkül leutánozza a férfi sikolyát és hátrébb hőköl. Peter tekintete azonnal a kislányra fókuszál.
- Héj. – ismétli a férfi sokkal mélyebb, sokkal álomittasabb hangon – Ne félj kicsi lány.
A törpe lány közelebb lép, arcán megannyi kérdés fut végig.
- Semmi baj, nem bántalak. – motyogja a vörös kabátos férfi, lassan felguggolva ülő pozíciójából, közben végig pillantva a látóterén, hogy megkeresse a lány otthonát. Nem túl messze tőlük egy faházat pillant meg, majd elismerően bólogat.
- Ki az a Sarah? – kérdezi a vékony hang bátortalanul, mire Quill egész tartásával felé fordul.
- Sarah? – ismétli döbbenten a férfi.
-  Róla beszéltél. -  Quill összeráncolt szemöldökkel figyeli a lányt, hogy kitalálja, az szórakozik vele, vagy valóban ő az, aki nem tudja, hogy kikről fecseghet álmában, ugyanis a Xandariak között nem ismert Sarah nevű lányt, márpedig máshol nem igazán szedett össze nőket. Többnyire azért figyelt rá, hogy kivel bújt össze és igaz, hogy a nevek olyan semmitmondóak voltak számára, mint az arcok, de egy ilyen emberi’ névre biztosan emlékezett volna.
- Fogalmam sincs. – hebegi Quill – Figyelj, megtennéd nekem, hogy elárulod, hogy hol vagyunk? – barátságos mosollyal arcán mozdul közelebb az aprósághoz.
- New Yorkban. Igazából a határon. – von vállat az apró lány, mire Peter egy egészében felpattan, és gépiesen körbe fordul. A Nova Birodalomban számtalanszor hallott már erről a helyről, sőt tisztában van vele, hogy több földöntúli lény is megtámadta már ezt a bolygót, főként ezen részét, így meg sem lepődött azon, hogy itt vetődött partra.
- Te figyelj, anyukád a házban van? – kérdezi a férfi, ám tekintetét nem emeli le a faházról.
- Igen, meg apa, meg a bátyám is. És még anya barátnője is itt van. – bátran lép előre az apróság belefúrva pöttöm ujjait Quill tenyerébe. Döbbenten pillant maga elé Star-Lord, közben halovány félmosolyra húzva szája sarkát.
- Király.

Az apró faház körül két kerekkel működő jármű áll. A ház nem valami nagy. Épp egy embernek elég. Quill kíváncsian térképezi fel a környéket, miközben a lány eleresztve kezét felsiet a verandán, be az ajtón és hangos ömlengésbe kezd róla. A férfinek ennyi elég, hogy haját igazítsa és leporolja kabátját. Ő is ember, - gondolja- de ő egy hős. Talán hallottak róla. Csend. Semmi mozgás nem mutatja, hogy szándékukban állna kimozdulni, mikor hangos dörmögés jelzi a ház jobbjáról, hogy az egyik autó motorja beindul és elhajtanak benne, szemlátomást négyen.
- Héj! Ne már! - a férfi rohanni kezd a porosodó köd után, de annak se híre, se hamva. Megtorpan, majd hangos káromkodásba kezd, mikor megtörténik a felismerés. Éles csattanást hall háta mögül, az ajtó. Talán épp ebben a percben csapódott be a másik autó ajtaja. Nem eresztheti. Lábai életre kelnek és a homályban útnak indulnak. Eltökélt szándéka felugrani a motorháztetőre, ha a sofőr nem hajlandó megállni, így terpeszbe veti magát és karjait széttárva várja a súlyos járművet.
- Héj, héj, héj! – kiabál elébe, mikor az minden erejével bele csapódik, ő pedig felsiklik rajta, s arcával a szélvédőn landol. Próbál megkapaszkodni az autó két szélébe, erősen markolva azt.
- Álljon már meg, kérem! – dörmögi az üvegen át, s tekintete végül a vezetőre siklik. Elképedve veszi tudomásul, hogy egyetlen utasa van az őt elgázoló szerkezetnek és igazán csinos merénylővel hozta össze a sors.
- Ejjha. – inkább tátogja, mint sem kimondaná a férfi. Telt ajkak, keskeny arc, vörös – tizenhét a napra emlékeztető árnyalatokban pompázó – gondosan vágott hajzuhatag.
A nő sokatmondó, ellenséges pillantást vet a férfira, amit Quill egyelőre nem tud hová tenni. Lassan ráeszmél, hogy még mindig száguld vele a nő, mikor megpróbálja a kormány felé húzni magát.
- Álljon már meg! – kiabálja, s mintha varázsütés érné a nőt, ahogy tekintetük újra találkozik, lefékez és a férfi méterekkel előre zuhan. Sötét, torzkép.

- Peter? – a férfi még mindig a földön hánykolódik. Por ameddig a szem ellát, finom porköpeny az autón, ragacsos por a motorjában, szúrós por a szemhéjai alatt, kaparós por a torka hátuljában. Érces köhögésbe kezd, majd lassan megpróbál úrrá lenni testén és felnyitja szemét. Pár másodpercig mozdulatlanul fürkészi az eget, majd elkerekedő szemekkel pattan fel hirtelen, mint aki az imént éppen csak megbotlott. Ekkor a nő is felemelkedik mellőle, ugyanis ott térdelt.
- Honnan tudja a nevem? – kérdezi vádlón Quill, miközben hátrébb lépdel.
Jobban szemügyre véve, álló helyzetben még csinosabbnak tartja a nőt. Sőt, lemerné fogadni, hogy hozzá foghatót sem látott még. Megbabonázza gyengéd tekintete. Ezúttal más, mint az autót vezető sofőré.
- Várható volt, hogy nem ismer fel. – csalódott mosolyra görbül íve a vörös szépségnek, amitől a férfi mellkasa furcsán megfeszül. Újabb gombócot küzd le a torkán, majd közelebb mozdul a nőhöz.
- Ó-hó-hó, ha volt dolgunk egymással, mire az udvariasság? – villantja fel Azt a mosolyát, így nagybetűvel. Azt a mosolyát, amivel a nőket szokta közre fogni - meghódítani, ha jobban tetszik. Lép közelebb és fejben már a karjában is tartja a nőt.
- Nem, nem, nem. Gyerekek voltunk, azt hiszem hét, vagy nyolc évesek. Osztálytársak. – vonja meg a vállát a vörös, mire Quill beledermed ragadozó lépteibe és hirtelen átlendül az üldözöttbe. Meghőkölve lép hátra, mint akit egy láthatatlan karral mellkason vágtak, hogy kibillentsék stabil állásából.
- Tessék? – halkan kérdezi, további szavai a torkában apró jégcsapokká dermednek és képtelen kiejteni azokat.
- Sarah vagyok. – nyújtja kezét a nő, s ekkor hirtelen fénykép-szerű képek sorozata villan fel Peter elméjében, mintha kiesne önmagából és egy filmet vetítene elméjében.
- Sarah… - ismétli. Pontosan tudja, hogy ki ez a nő, hogy ki volt az a lány és, hogy mit jelentett neki akkor. Az egyetlen pont, ami még pixeles a történetben, hogy most mit jelent neki.
- Sajnálom, hogy elgázoltam, Lily a barátnőm kislánya azt mondta, hogy szerinte űrlény. – int udvariasan, távolságtartóan a nő Quill felé, aki homloka közepéig felvont szemöldökkel mered a nőre. Döbbenten veszi tudomásul, hogy Sarahnak fogalma sincs arról, hogy ő tényleg az űrből jött, pedig jól látható eszközökkel bizonyítható a felvetés.
- Sarah. – lép közvetlen közelségbe a nővel Star-Lord, de a nő tovább folytatja udvarias, ám idegesítő bocsánatkérését, amiért elgázolta a férfit – Sarah, tényleg onnan jöttem. – ezúttal ismét megváltozik a vörös ismerős arckifejezése, mintha fintor, mintha ismét csalódottság, mintha még harag is villanna arcán.
- Ezek szerint igaz, tényleg átállt azokhoz a gusztustalan ufókhoz. – harciasan nyílik meg a nő, mire Quill megilletődve, ám lehengerlően pillant végig rajta – És én még védtelek… - köszörüli torkát a nő új fenn – Védtem, mikor a többiek meg voltak arról bizonyosodva, hogy Ön is olyan, mint ők. – felháborodva fordul el Sarah tőle, majd az autó felé indul, mire akadozva ugyan a hitetlenségtől, de Peter utána kap.
- Mi bajod van neked? – fordítja meg alkarjára kapva a férfi.
- Nem tudja? – tépi ki vékony, gyenge karját Quill tenyeréből.
- Fogalmam sincs, azt sem tudtam, hogy létezel. Azt sem értem, hogy miért magázol. Nem szándékosan tűntem el akkor, de nem bántam. Anyám meghalt és egyedül maradtam. Egyszer csak megtörtént. Nem akartam. És ott nőttem fel, egyedül. – kel ki magából Quill – Talán tényleg undorító némelyik faj, mert való igaz, hogy meg sem közelítik a te szépségedet… - fagy bele a mondandójába a férfi, majd folytatja – De egyáltalán nem mindegyik rossz. Sőt, van, amelyik kifejezetten kedves. – gondol itt kiváltképp Groot-ra.
- Ilyenek ölték meg a szüleimet. – a kegyelemdöfés végül eléri Quillt, s hátra lépdelve enged tartásán, miközben a nő kifejezéstelen arccal ejti ki a szavakat – Ne kérje tőlem, hogy szikrányi kedvességet mutassak feléjük. De nem hagyhatom itt. Nem lenne … - elakad a nő hangja, miközben a férfi szemébe pillant, s ekkor végre tekintetük elválaszthatatlanul találkozik.
- Kedves… - fejezi be Quill.
- Szabályos. – folytatja a nő, majd elfordulva a férfitől beül az autóba.
Peter némán követi őt, próbálja feldolgozni a hallottakat, ám a járműben többet nem szól a nő és ő maga is hallgat.

Végül Peter-t a Stark-torony előtt rakja le Sarah és semmi többet nem mond, olyan általános szavakon kívül, hogy; ’ Mindjárt ott leszünk.’ ’Igen.’ ’Nem.’ ’Itt vagyunk.’ ’Kövessen.’
Végül egy labor ajtaja előtt várakoztatja és kilépve az ajtón, amin az áll ’Dr. Banner.’, magasztos tartásával megtorpan a férfi előtt és a szemébe réved.
- Dr. Banner bevezeti majd az itteni szokásokba és nem tartom kizártnak, hogy segít majd haza utat találni Önnek… - szavalja a nő különös hűvösséggel, ami rendkívül gyötri a férfit.
- Sarah. – próbál közbe vágni, de a vörös nem hagyja.
- Itt jó kezekben lesz. – hallatszik a köztes lágy hang.
- Sarah, kérem… - lép közelebb Peter, mire a nő fintorosan elhúzódik, majd egy ércesebb sóhajjal pillant a férfira.
- Örültem. – fordul el tőle, végül faképnél hagyva a férfit, aki utána indul, de megállítja lépteit egy ismeretlen hang.

Peter Quill – Star-Lord, akit soha nem érdekelt semmi, soha nem foglalkoztatott semmi és soha nem gondolt öt percnél tovább senkire és semmire. Most napok óta töpreng a nőn. Hetek óra óhajtja látni őt. És hónapok óta él abban a mocskos állapotban, mikor elméje egyetlen és folyton feltűnő forrása a nő. Ám semmi esélyét nem látja annak, hogy újra szóba elegyedne vele Sarah.  Meg aztán a Milanot sem hagyná magára. És a társaival a helye. Mi ez a kettősség?