Üdvözlünk az Infinity Marvel frpg oldalán
légy, aki lenni akarsz a marvel végtelen világában
Lépj be közénk
ne rejsd el magad

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatdoboz
oszd meg velünk titkaidat





Itt tartózkodók
ki jár erre?

Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 8 vendég



A legtöbb felhasználó (71 fő) Hétf. 29 Május 2017, 19:54-kor volt itt.



Utolsó posztok
érkezett válaszod?

•• Aurelion Sol
írta: Bruce Banner
Today at 01:40
•• 4. nagy kaland
írta: Aurelion Sol
Today at 01:30
•• Daily News
írta: Peter Quill
Yesterday at 23:01
•• Activity Check
írta: Peter Quill
Yesterday at 21:47
•• Edward Brock - Venom
írta: Edward Brock
Yesterday at 18:25



Díjazottaink
A 2017. év nyertesei


Az év férfi karaktere

Loki
Az év nõi karaktere

Gamora
Az év párosa

Gamora & Lord
Az év canon karaktere

Loki
Az év kedvenc karaktere

Drax
Az év saját karaktere

Alison Magdalen J.
Az év ellenség karaktere

Hela
Az év játéka

3. nagy kaland

Share|
16. felvonás - Menedék


Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
348
∆ Kor :
99
∆ Tartózkodási hely :
Staff rezidencia



Tárgy: Re: 16. felvonás - Menedék Hétf. 30 Május 2016, 22:00

•• Thanos pusztasága ••

This is the end of Your world!




• A Wanda köré gyűlt csapat hatékonyan áll ellen az érkező ellenségeknek, azonban azok hirtelen irányt változtatva visszavonulnak. Thanos a kövek erejét felhasználva beleüt a földbe, és Manhattant a földdel egyenlővé téve hullámot indít meg New York város egésze felé. A Stark torony, amely környékén a csapat tartózkodik, szintén omlani kezd. A hősöknek ki kell jutniuk Manhattanen kívülre, és biztonságba húzódni a felszálló por és leomló törmelék elől, miközben látják az emelkedő kree hajókat.

***

» Általános leírás: A hozzászólásod megírására egy hét áll rendelkezésedre. Amennyiben a partnered/partnereid hamarabb megírják köreiket, lehetőséged van az újabb kör megnyitására. Ha valaki nem írja meg egy héten belül a hozzászólását, a kör újra indulhat (mivel sokan vagyunk, törekedjünk nem megváratni egymást). A Kalandmesternek jogában áll a karaktereket útmutatásokkal irányítani, illetve hozhat be egy-egy körbe/szituációba újabb karaktert, illetve vihet ki, ha eltűnik a játékos, vagy a szituáció úgy kívánja.


- Reagsorrend: -
- A felvonás résztvevői: Wanda Maximoff, Pietro Maximoff, Drax, Peter Quill, Vízió, Steve Rogers, Alison Magdalen J., Aurora
- Becsatlakozhat: -

***

» Fontos információ: A negyedik körben a karaktereket többször is át fogjuk irányítani más felvonásokba, ezért kéretik a Kalandmester megjegyzéseit hétről-hétre figyelmesen elolvasni!

A negyedik körben a játékosok szabadon mozoghatnak a felvonások között. Ehhez azonban a reag végén kéretik egyértelművé tenni, hogy merre haladna szívesen a karakter tovább!


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
46
∆ Tartózkodási hely :
Galaxis, a Milano fedélzete



Tárgy: Re: 16. felvonás - Menedék Kedd 31 Május 2016, 23:39



Thanos pusztasága

Menedék



>>előzmény reag<<
Nemhiába Peter a vezérünk, Ő használja legjobban a fejében pihenő agytekervényeit. Persze, ha arról van szó, hogy elvegyünk valamit olyanoktól, akiknél az a dolog nincs jó helyen, többnyire csoportos megegyezés alapján dúvad testi erőt vetünk be. De most más a helyzet, itt nem árt gondolkozni, kit tekintünk barátnak, és ki az ellenség. Itt van például ez a nő. Fiatal, emberi léptékkel gyönyörűnek mondanám. De mi van, ha ő mondjuk egy fegyver, amiért jönnek, és világokat pusztíthatna el?! Nem vagyok jó az ilyesmiben, csupán ez a kósza gondolat suhan át fejemen, de hamar lemondok róla. Peterre bízom a döntést, talán neki jobb szeme van az ilyesmihez. Egy biztos, Peter szerint érte jönnek, és nekünk meg kell védenünk Őt.
Látom, hogy bizarr kinézetem kissé megrémíti a lányt, majd Peter kijelentése egyenesen megriasztja őt. Ezért a kezét visszavonja, s nem engedi, hogy felsegítsem. Felzaklatják Quill szavai, hiszen sírásban tör ki. Thanosnak nem stílusa a finomkodás, ebből kaptunk ízelítőt a Xandaron. Végig nézve az öltözékén, amely vérfoltos, erősen viseltes, talán sok borzalomban volt része Thanos miatt, emiatt a riadtság.
- Kicsilány! Ha igaz, amit Peter mond, akkor meg fogunk védeni! Látod ezt a két tőrt? - kivéve helyükről fegyvereim, felé tartom, s tekintetemmel követem a mozgásukat kissé elvetemült, s dühben kitörő pillantások kíséretében. - Ezek már itták a kree kutyák vérét. És soha sincs elegük a vérük ízéből. Ezeket fogom a koponyájukban megforgatni, ha felmerészkednek ide.
Annyira elragadott a közelgő harc heve, hogy szóban Peter életét is feltettem tétként, bizonyítva: nem lesz baja a lánynak. Ez csak természetes, nem fogunk hibázni. - Szívesen, barátom! Ha mégis meghalunk, legalább nem esküdöztem hiába. - ütök vállára baráti gesztussal, mindenféle szemrebbenés nélkül szavalva szavaim. Szerintem értékeli hevességem, mert mosolya lefagyott arcáról.
Végül eldöntjük, hogy nekilendülünk a harcnak. Én követem Quillt, akár a halál legmélyebb pöcegödreibe is. A kijárathoz sétálok, ahol Peter lelő néhányat, én pedig csak figyelemmel kísérem az eseményeket. Kaptam egy kézi fegyvert, amit nem tudok kezelni, de most mégis kísérletet teszek, hiszen éppen egy lény sincsen karnyújtásnyira. A lőfegyvert az épületen fölfelé ugráló és csimpaszkodókra irányítom, majd vaskos mutató ujjammal meghúzom a ravaszt, mert nagyon más nem ágaskodik ki abból. A fegyver elsül, de nem az elvárt irányba. Mivel nem számítok rá, hogy nagyot rúg vissza, ezért a lövedék Peter lábfejétől néhány centiméterre fúródik a talajba előttünk.
Dühben izzó, guvvadó tekintettel méregetem a kezemben lévő eszközt, majd Peterre nézek.
- Bocs! Erre nem számítottam! Na még egyszer! - most inkább jobban kihajolok, és megfeszítem izmaim. Oly stabilan lövök, hogy a fegyver képtelen rossz irányba elsülni. Eszeveszett lövöldözésbe kezdek, mígnem a löveg már teljesen felforrósodik. A kilőtt 100 lövedékből kb. 10 talált célba, s élvezettel néztem, ahogy visongatva leesnek a toronyról, és szétkenődnek a törmelékkel teli aszfalton.
- Satnya egy fegyver! - hajítom el oldalra a tenyeremet égető eszközt.
Mikor megjelenik egy vörös fejű, repülő démon, kezében egy emberrel, akin harci viselet és egy pajzs található. A tőreimért nyúlok, s hőkölve hátrálok. - Ki vagy, Te eget szelő démon? - Koránt sem bizalomerjesztő, hogy csak úgy repked, mindenféle eszköz nélkül. Még Peteren is van valami csizma, ha szállni támad kedve. A kék ruhást is végig mérem, de rajta legalább látszik, hogy emberi. Mikor egyenest a lányhoz sietnek, leeresztem tőreim. Minden bizonnyal barátok. Azért a lényt fél szemmel figyelni fogom.
Nem elég, hogy elég sokan lettünk, még egy fuvallat is rengeteg port sodor magával, és szemeim pár pillanatra megvakulnak, míg ki nem dörzsölöm belőle a koszt. Mire kinyitom szemeim, megint egy ismeretlen áll Wanda mellett, és megöleli őt. Milyen közvetlenek! - Ezt meg... hogy? Ki? Mi? - mindegy is... a mai nap már csak ilyen. A hatalmas lyuk másik szélére állok, és tőreimmel erőteljes kaszabolásba kezdek, ha a lények elérik a bejárat peremét. Alig van már robot, amelyik talpon van, és ezek csak özönlenek szakadatlanul. Azon már meg sem lepődök, hogy egy izzószárnyú szőke harcosnő esik be a lyukon. Még érzem a szárnyából áradó forróságot, ahogy elsuhan a közelemben. Kis idő múlva már együtt harcol a vörös fejű lénnyel, s együttes erővel tizedelik az irányunkba özönlőket.
- Te meg miről beszélsz? Nekem nem riválisom senki, mert nincs még egy olyan, mint én! - rivallok Peterre kissé bőszült hangfekvésben. Mikor ráugrik az egyik robotra, leutánzom mozdulatát. - Veled tartok, barátom! - kiáltom utána, majd én is elkapok egyet, mire az lendületesen közeledik a föld felé. A landolás nem zökkenőmentes, hiszen az egyik lába leszakad a gépnek, de én épségben megúszom.
- Köszönöm robotember! - kiáltom utána, majd én is belevetem magam a sűrűjébe, nem messze Quilltől. Egy ideig hátam neki támasztva harcolok, majd ahogy tágul a kör, egyre többfelé rohanok és döfök, összehangoltan.
- Gyertek Ti ostoba kutyák! Gyertek! - ordítom, majd két tőröm kifelé tartva kettőt szúrok gyomron.
A lények csak egyre özönlenek, mintha véget nem érő hullám akarna maga alá temetni minket, s ez esetben mi vagyunk az első védvonal. Persze, mindet nem tudjuk megállítani, hiszen sokan elmennek mellettünk, de muszáj megfognunk annyit, amennyit csak tudunk. Éppen kezdek távolabb kerülni Petertől, amikor a pajzsos, kék ruhás ember, kit a vörös démon szállított, mellém érkezik.. vagyis repül.
- Szép landolás! - Itt mindenki képes repülni? Biztosan rossz helyre születtem, mert nekem se szárnyaim, se rakétás cipőm, sem lebegő testem és vörös fejem nincsen.
- Üdv! Drax! És mi a tiéd, kék ruhás? - mutatkozom be neki, majd hasítok egy lénybe tőreimmel. Peter káromkodása harsogja túl a harcot, de igazából nekem már fel sem tűnik. A kék ruhás rendkívül jól használja pajzsát és erős karját.
- Örülök, hogy itt vagy! - bólintok felé, mikor összetalálkozik tekintetünk a heves harc közepén.
Minden szinten folyik a halálra menő harc, hogy meggátoljuk ezeket a gusztustalan lényeket abban, hogy eljussanak a lányhoz. Ám egy váratlan pillanatban történik valami. A lények hátra tekintenek, megtorpannak, majd 180 fokos fordulatot vesznek, s az ellenkező irányba kezdenek rohanni... egy leszálló hatalmas hajó felé.
- Rohanjatok Ti mocskok! - Még tövig belemártom késeim a mellettem elszaladó lénybe. - Jól vagy? - nézek a pajzsos harcosra, s Peter állapotát is végig mérem. - Ezek.. megriadtak tőlünk, vagy...? - tekintetem Peterre szegezem. Biztosan lesz egy épkézláb ötlete.
Ám mintha a föld remegne, varázsütés szerűen a talaj erősen vibrálni kezd. Innen csak annyit látni, hogy az épületek a távolban kártyavárként omlanak össze.. és ez az áradat... felénk közelít. - Ez szerintem semmi jót nem jelent.




• •



Jelezném, hogy átmegyek Peterrel a Menedék c. felvonásba!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: 16. felvonás - Menedék Szer. 01 Jún. 2016, 21:44

És dübörögve-zengve tombolt az égi háború, és robajló villámok és élesen sistergő-zúgó fény-nyalábok, zengő erővel szárnyaló hadihajók, rajban kavargó siklók és idegen katonák vették körbe őket. A tűzviharban forgó káosz dobhártya-szaggató erővel őrjöngött körülöttük, a földön és az égben, az elkeseredett csata tetőfokára ért.
Elise bólintott a Kapitány parancsára és visszafordult a támadók felé. Steve Wanda segítségével a két idegen után ment és a lány véres, koromtól tapadó jobbjával letörölte az izzadságot a homlokából.
Az ostromlók emberfeletti erővel árasztották el a Bosszúálló Tornyot és ahogy egy teljes raj repülő katona nekifeszült az épületnek, az illesztékek és a vasbeton nyikorogva-ropogva engedett nekik. Elise érezte, ahogy enyhén megdől a talpa alatt a talaj, látta a szeme sarkából, ahogy a sötét porral keveredő vér patakokban indul meg csizmás lábai körül, és az üveg millió darabban csillogva robbant be mellette. Ömlöttek be a lyukakon a földönkívüliek és a lány ujjai között táncoló lángok megfeszített erővel szívták ki testéből a maradék energiát, ahogy megfordult tengelye körül és széles mozdulatokkal söpörte el, aki az útjába került. Szárnyai ívekben csaptak le, ropogva tört alatta a beton, ahogy földbe döngölt három-négy harcost, majd máris arrébb került. A bárpultra lépett fel és ellökte magát, térddel érkezve egy újabb hullámba, maga előtt tolva lángoló szárnyakkal a támadókat, akik Wanda felé törekedtek. Lassan szorult hátra, érezte, hogy csípő fájdalmak szakítanak a combjába, hasába, ám nem törődött a golyókkal, messze túl sok adrenalin, celesztin és endorfin dübörgött a testében hozzá, hogy érezze még a fájdalmat is.

Elise fél szemmel látta, ahogy Vízió vöröslő angyalként köröz és fénysugarai porrá omlasztják a katonákat. Látta, ahogy Steve Wanda fényei közepette aláereszkedik és eltűnt a férfi a szeme elől. Látta, hogy a Vaslégió utolsó robotjai felzárkóznak mellette és egyenként omlanak össze. És látta, hogy a roppant, hosszú, sötét hadihajók emelkedni kezdenek... Miközben egy újabb fordulattal tűzbe borította maga előtt a padlót, elméje lázasan kattogott azon, hogy miért kezd el a hadsereg visszavonulni.
Majd megérezte. Egy dobbanás volt, egy lökés, egy jeges marok a mellkasában. Egy hullám. Egy energiakitörés, ami minden életet kiolt. Egy néma sikoly, egy sötét robbanás, egy hangtalan villanás, a szárnyai a halálnak.

Aurora hallotta magában, a szívében, ahogy ezer és ezer hang egyszerre némul el. Ezer és ezer élet egyszerre lobban ki.
Megfordult, arca döbbenettől és fájdalomtól kővé dermedt és a beomlott üvegfalakon keresztül látta a csata epicentrumát, ahol Thanossal küzdöttek a hősök. Látta, ahogy felemelkedik a vezér... És épületek omlanak össze... Látta, ahogy üveg, fém, beton, tégla, ahogy élő hús és hideg anyag megtörve esik szét, ahogy halál és rombolás terjed, kormos némaságot hagyva maga után...
- Nem... Nem, nem lehet....
És akkor érkezett a kard, ami átszaladt a mellkasán.
A lány, mintha szétszórtan, álomból ébredne, fordult vissza, hogy maga elé nézzen. A világ lelassult körülötte, a hangok eltűntek. Furcsa volt a penge és hideg és kérlelhetetlenül fagyos. A kree katona, aki előtte állt, arcán dühödt, embertelen, eksztatikus kifejezéssel lépett közelebb, beljebb tolva a testébe a kardot, ami a bordái között szaladt át, sötét vérfolyamot indítva meg.
A katona még egyel közelebb lépett, markolatig tolva bal melle felett testébe a fegyvert és megragadta őt, de Aurora patakokban ömlő, forró vére lángra kapott. Minden álomszerűen úszott el előtte, hangokat nem hallott már a lány, a világ egyre sötétebbé és sötétebbé vált. Alig vette észre az őt elengedő, lángoló, sikító kree tisztet, aki ruháját tépve tántorgott, és alig vette észre a felemelkedő hajókat.
A felszálló flotta ágyui a föld felé fordultak, hogy tüzet nyissanak az őket üldöző vadászgépekre és Elise csak azt látta, ahogy a kéklő, sistergő energialövedékek átcikáznak a fátyolos, alacsony felhők között, becsapódva repülőbe, épületbe, utcába, vagy bármibe, amit csak értek. A sistergő fények átszakították az épület tetejét...

Zene
Aurora botladozó lábakkal indult meg. A lehulló törmelék és a lövedékek Wanda felé közeledtek, a lányhoz egyre közelebb és közelebb becsapódva a padlóba.
- The dawn... has... come.
A találat a vállát érte. Megfordult félig a tengelye körül és látta kiszakadni a teste egy részét, látta, ahogy vállból tépi ki bal karját a lövedék, hogy csont és hús hullik és vér spriccel szét minden irányba.
De Wandát nem találta el az ágyú.

Aurora előtt lassan sötétült el a világ, és feketeségbe boruló tudata utolsónak még egy apró, pici kis darabját észlelte a világnak. A mellkasáról lepattant, vöröslő, csillogó, büszke "A" betű. Bosszúállók. Bosszúálló... voltam... gondolta elhomályosodó elméje, még egy utolsó, rebellis energiszikrát merítve a kicsi, lázadó büszkeséggel csillogó medálból, ahogy véresen, kormosan, tompán villant ott, a pernyével és hamuval borított cementpadlón.

Szárnyai még egyszer kinyíltak a cementen, ujjai lassan kerestek kapaszkodót, sötét, meleg, vörös masszát kenve szét a padlón. Testébe markoló, jeges dübörgést érzett, az élet gyorsan szökött belőle, szíve mint egy kétségbeesett kismadár vert a torkában- És egyetlen, utolsó gondolat égett, fénylett a fejében, minden erővel fenntartva a fényeket a tudatában.
Steve.
Ahogy a tűz még egyszer, utoljára végigfolyt megtört tagjain, ezernyi sebből dőlt a vérrel együtt, és a vöröslő patakok izzottak mély arany fényben, ő pedig fellökte magát megmaradt fél kezével. Nem nézett le magára. Nem nézett le a vállának helyén lévő roncsolt húsra. Tudta, hogy csak percei vannak hátra, és az egyetlen dolgot akarta tenni még utolsónak, amit tehetett. Amerre minden porcikája húzta őt.

Ahogy a szárnyak lesújtottak, ő szinte kizuhant a torony összeomló, legfelső emeletéről. Aurora két, tűzből álló szárnya úgy nyílt ki, mint az enyhet adó, hajnali melegség, mint a megtört tagokat befogadó Nagy Folyó... Elméjében dübörgött a kétségbeesés, tettrekészség és a félelem egyszerre, és mégis a csendes elfogadás is ott volt benne, mint egy mosolygós, megnyugtatóan átölelő szerető. Nem hallott már hangokat, csak látta a leomló téglafalak, az összecsukló vasbeton, a millió apró szilánkban zuhanó üveg lassított táncát és a szőke hajú férfit, pajzzsal a kezében... Szárnyai lesújtottak, fékezve, hogy ne csapódjon be és ő megmaradt jobbjával röptében karolta át Steve Rogerst, teljes erejéből hajtva magát, lassuló pulzusa utolsó lángjaival lökve ki kettejüket a halál tomboló viharából. És ajkai összerszorultak, a szemeiből, a megtört húsból csorgó vérpatakot elsodorta a menetszél és ő remélte mindennél jobban, hogy még hatvan másodpercig magánál lesz...

Az összeomló épületek végső sóhajjal engedték meg magukat, és megdőlt kettejük körül a világ, ahogy Aurora ívekben kerülte meg a leomló szinteket. Alattuk lángok, bedőlő falak, szikrázó energialövedékek közepette pusztult el New York, az életükkel, mindenükkel, mindennel együtt. Ketten maradtak itt, a világ végén, amikor vége mindennek és Elise elsötétülő szemei még látták a folyót, még látták a Hudson hullámain megcsillanó napfényt, és furcsa módon érezte az utolsó tavaszi szellő langymelegét az arcában. A világ körülötte szaggatottan feltűnt és megint sötétbe borult és közelgett a Brooklyn-híd leszakadt íve, és a hatalmas pillér alatt megmaradt, tőben kidőlt négysávos út.
A szárnyak lesújtottak még egyszer, majd még egyszer utoljára. A talpuk elérte az aszfaltot és Elise még egyszer Steve szemébe nézett, abba a mély, kék, kifejező, ég színű pillantásba és elmosolyodott, majd megnyugtató sötétség következett.

Élettelen karja elengedte a Kapitányt.

A felhők New York romjai felett sötét borúval kavarogtak, mintha csendben tisztelegnének a fájdalom, az élet, a szenvedés, a szeretet és a halál előtt.
A nap utolsó sugarai átfúrták magukat rajtuk, hogy egy csillanásnyi aranyat fessenek a háborgó folyóra és a füstölgő törmelékekre.
A dübörgő fellegek közül lassan megindultak a nyár első zivatarának első cseppjei.

A két hatalmas szárny pedig, ahogy a lány teste összecsuklott, lassan foszlani kezdett.
Ezer és ezer kicsi parázzsá omlottak lassan szét. A parazsak pedig megannyi apró kis szikrázó lángként kavarogtak az utolsó atlanti tavaszi szélben, ami langyos selymességgel fújta őket végig a folyón. A Hudson hullámai felett úgy szikráztak még, mint egy seregnyi csillag az első hajnali fény előtt tisztelegve, pici, szikrázó mosolygással.
Vissza az elejére Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
428
∆ Tartózkodási hely :
Asgard



Tárgy: Re: 16. felvonás - Menedék Csüt. 02 Jún. 2016, 14:14

Menedék ~
Még nem tértem magamhoz. Ott álltam a halál küszöbén és láttam Pietrot, még sem tudtam, hogy ő kicsoda. Emiatt nehezteltem magamra. De abban bíztam, hogy ez normális ahhoz képest, hogy halottnak kellett volna lennem, miután Thanos ... Nem volt időm a saját dolgaimmal foglalkozni, mert felbukkant két férfi. Egy emberi, és egy nem túl emberi. Utóbbi nagyon kedves volt velem. Jól esett a közeledése. A nagyobb termetű megpróbált felsegíteni, de mire belecsúsztattam volna ujjaim a tenyerébe, a másik megszólalt. Összerakta, hogy én vagyok az, akit Thanos elrabolt. Emiatt újra apróra zsugorodtam. Szégyelltem, hogy miattam bajba kerültek. Az emberi férfi folyamatosan engem nézett, a másik pedig hol rá, hol rám emelte tekintetét. Én csak ültem ott, mint aki soha többé nem mer felállni onnan. A nagyobb, a kedvesebb fickó végül felém fordult és előrántotta a tőreit. Kissé összerándultam emiatt. Ahogy a másik életére esküdözött és az kiakadt ezen, elnevettem magam. Sokkal visszafogottabban, mint korábban, de nevettem. Peter előadta, hogy az a dolguk, hogy megvédjenek, én pedig emiatt nem hogy jobban, csak rosszabbul éreztem magam. Nem akartam, hogy miattam kockáztassák az életük, de egyedül sem lettem volna képes szembeszállni Thanossal. A két férfi otthagyott. Nem tudtam, hogy mi van a testvéremmel, és ez rettentően aggasztott.
Megjelent Pietro és akkor összetörtem. Zokognom kellett. Nem tudtam abba hagyni. A mellkasába fúrtam az arcomat, miközben öleltem őt, szorosan. Semmi más nem érdekelt, csakhogy érezzem a testének a melegét. Nem tudtam nem összesírni a felsőjét. Elhúzódtam tőle és úgy néztem rá, kisírt szemekkel, mire ő feltörölte az arcomat és azt mondta, hogy nincs baja.
- Jó... - ismételtem miközben végig néztem rajta, minden porcikájára engedve a tekintetem. A kezeim karjaira, mellkasára futottak, mintha kerestem volna, hogy fájt-e neki valahol. Aggodalmasan néztem rá. Nem tudom mit csináltam volna, ha mire visszatérek Thanos a testvéremhez is hozzá nyúl...
Megjelent Vízió és egymás karjaiba kötöttünk ki. Most először nem zavart Pietro jelenléte közben, mert nem tudtam elég hálás lenni a férfinak, hogy megvédett. Az ölelésétől jobban éreztem magam. És azt sem tudtam, hogy mi lett vele, miután én... Így természetesen, hogy tudatni akartam vele, hogy boldog vagyok miatta.
Víziót követte Aurora. A semmiből tűnt elő, legalábbis én nem vettem észre az érkezését. Annyira lefoglalt a távozó Vízió és a testvérem jelenléte. Ahogy átölelt, úgy öleltem én is szorosan magamhoz. Mosolyogtam szelíden, mikor a bosszúról beszélt, és az is jól esett, hogy azt mondta bárkit összetörne értem. Könnyek jelentek meg szemem sarkaiban, de nem tudtam velük foglalkozni. Aurora Pietro kezébe nyomott egy fegyvert, mire csak pislogtam, majd felém fordult, hogy erőt adjon, de kihátráltam belőle.
- Nem, én most... - néztem a szőke lányra bocsánatkérően, majd Pietrora. Nem akartam az erőmet. Cserben hagyott odafenn és idelenn. Gyűlöltem magam miatta. És gyűlöltem mindent, ami emlékeztetett rá. Ha tehettem volna, visszaforgattam volna az időt, és soha nem feküdtem volna kísérlet alá. Nem tudom hogyan fogok megküzdeni mindezzel, de most nem foglalkozhattam ezzel. Aurora elfordult tőlünk, és megjelent a Kapitány. Eltátottam a számat. Ő is értem sietett?
A Kapitányos mosolyával állt elénk, majd közölte, hogy ezt is kiheverjük. Nagyon jól esett látnom, hogy ő is itt volt. Pietrora néztem, mikor kettesben maradtunk, majd a háta mögött észrevettem egy katonát. Nem tudtam hogy jutott fel, de nem is érdekelt. Elkaptam és ketté téptem.
Mosolyogtam a testvéremre, mikor azt mondta, hogy ő mindig velem lesz. Ujjaink összefonódtak és kézen fogva álltunk egymás mellett. Megkérdeztem, hogy a többiekkel mi van, mire sorolni kezdte. Bólogattam lelkesen, hogy értem. Közelebb húzott és csak reménykedni tudtam abban, hogy jól van mindenki. Belebújtam a karjaiba, mikor azt mondta szeret, és nem akarja, hogy többet megijesszem.
- Én is szeretlek... - hajtottam le a fejem, és próbáltam nem gondolni rá, hogy miket tettem, és hány ember életét vettem el. A szemem nyitva maradt, miközben a vállán pihentem féloldalasan.
A Kapitány kiadta a parancsot, hogy Pietroval nekünk fenn kellene maradnunk, és hogy ő lesz a főnök, nem pedig én. Majd arra kért, hogy segítsem le. Félénken húzódtam el a testvérem mellől, majd a luk peremére sétáltam, és koncentráltam teljes erőmből a férfi izmaira, hogy lejuttathassam őt. Sikerült letennem, de a látvány, ahogy katonák százai rohantak felénk, megdöbbentett. Még mindig megakart ölni Thanos?! Visszasiettem Pietrohoz és úgy fogtam a kezére, mintha az életem múlt volna rajta. Ekkor megjelent hirtelen egy szivárvány hajú lány. Fogalmam sem volt róla, hogy ki ő, korábban még nem láttam. Köszönt, de én csak néztem rá döbbenten. Nagyon lihegett. Rám mutatott, miszerint "értem jön". Tudtam, hogy kire gondol, de nem akartam bele gondolni sem. Elfordítottam róla a tekintetem, majd Pietrora néztem aggodalmasan. Mindenféle hülyeséget kérdezett tőlem a lány, de nem tudtam válaszolni csak rosszallóan vetni rá egy pillantást. A vörös fellázadt bennem és legszívesebben kitéptem volna a torkát, amiért ilyeneket kérdezett tőlem most, de csak elléptem a közeléből, elengedve Pietro kezét is. A luk peremére léptem. Ha a szivárványhajú mellett maradok, megölöm. Képes lettem volna rá, tudom.


- Neeee! - üvöltöttem teli torokból, mikor a torony megbicsaklott, és Aurora elém vetette magát, hogy a lövedékek, amiket nekem szántak az ő testébe fonódjanak. Belekapaszkodtam a legközelebbi lehetőségembe és karom nyújtottam felé - Aurora...Aurora, ne!!! Kérlek!!! - sikítottam, teljes hangszínemmel miközben próbáltam elérni őt, de olyan messze volt tőlem. Láttam, hogy összeesik, de nem tudtam oda jutni. Zokogva néztem körbe, hogy hol közelíthetném meg, miközben az épület alattunk omlani kezdett. Nem láttam a Kapitányt, a két férfit, Víziót... senkit. - Aurora... - a hasfalamra tapadt jobbom belemart ruhámba, miközben lehajtott fejjel támaszkodtam meg a falnak. Éreztem, hogy a torony omlik össze, és törmelékké változik alattunk. Zihálva néztem vállam fölött Pietrora. Ahogy figyeltem a történéseket, láttam, hogy Aurora még megindult... Nem tudtam oda nézni. Nem tudtam elfogadni. Nem tudtam beletörődni ebbe. A védelmemre jött, és elbukott. Miattam. Olyan sokan meghaltak miattam, mert nem voltam elég erős abban a szobában, hogy harcoljak Thanossal. És most Aurorát is elveszítettem... Ebből nem fogok felgyógyulni.
- Pietro... - zokogva néztem rá a testvéremre, majd vártam, hogy ő lépjen. Egyedül ő volt képes rá, hogy most megmentsen és nem akartam hogy neki baja essen... Azt is tudtam, hogy nélkülem nem megy sehova. És csak Ő volt az, aki miatt élni akartam. Senki más. Bíztam benne, hogy együtt kijutunk, ha magával visz, így átöleltem a nyakát, és a mellkasába temettem az arcomat... Pietro volt a menedékem, a nyugalmam. Ahogy átöleltem, hagytam, hogy a kék fényei körbe öleljenek minket és messzire vigyen. Minél messzebbre ettől az egésztől. Nem bírtam... Megrepedt a szívem, és az egyetlen kiutat abban láttam, ami elől megmenekültem Clea által. És most, hogy Pietroval voltam, már nem tudtam azt sem, hogy ki vagyok. Az egyetlen, amiben biztos voltam, hogy a testvérem mellett a helyem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: 16. felvonás - Menedék Szomb. 04 Jún. 2016, 12:23



Menedék


Miután a toronyba értem, a húgomhoz léptem, aki zokogni kezdett, így igyekeztem megvigasztalni. nem akartam, hogy miattam sírjon még akkor sem, ha… örömében tette. Örömében az ember nevessen, ne sírjon. Legalábbis én így gondoltam.
Ahogy a többiek sorban jöttek hozzá, hogy megölelgessék, én csak magamban durciztam, hogy még ebben a bensőséges pillanatban sem hagynak egyedül a testvéremmel. Ekkora pofátlan társaságot, azért!
Élveztem, ahogy a karjaimba bújt, amint kimondtam, hogy szeretem őt és sose ijesszen többet így rám. Mikor biztosított róla, hogy a szeretet, amit iránta érzek viszonzott, egy mosoly kíséretében pusziltam bele a hajába, majd amint a kapitány közölte, hogy én vagyok a főnök, a nemrég kapott fegyvert szorosabban fogtam és igyekeztem teljes mértékben elővenni azt a józan gondolkodású, taktikus, és talán még intelligensnek is nevezhető énemet, amit csak Clint és Wanda ismert a csapatból. Tudtam, hogy most arra lesz szükség, de amint felbukkant az a fura csaj, akit már láttam, azonnal megforgattam a szemeimet és a húgomra pillantottam, aki szintén engem figyelt. Éreztem, hogy ideges, így elengedtem és hagytam, hogy eltávolodjon tőlem. nem lett volna szerencsés megölni azt, aki segíteni akar, így teljes mértékben megértettem a testvéremet, én magam pedig a hátamat a falnak vetve vártam, hogy végre szétrúhghassak pár segget.

Aurora a perc töredék rész alatt vált a semmivé és csak elnyílt ajkakkal figyeltem, ahogy a húgom keserves zokogásba tör ki a dolgok miatt. Leejtettem a kezemből a fegyvert és azonnal Wanda-hoz léptem, akit magamhoz szorítottam, a mellkasomnak támasztva a fejét, hogy zokogja csak ki magát, én megvédem őt, bármi áron.
Ugyan éreztem az instabil épület rezdüléseit alattunk, de abban biztos voltam, hogy én ebben a pillanatban még képtelen lettem volna elindulni.
Éreztem a karjait a nyakam körül, így óvatosan emeltem fel az ölembe és egy pillanatra behunytam a szemeimet. éreztem, ahogy az erő, amit abból a kőből kaptam, átjárja az egész lényemet és a lehető leginkább arra koncentráltam, hogy a sérült lábam se akadályozhasson minket a kijutásban. A fény, ami mindig körbejárt most sokkal élesebben és tisztábban kivehető volt, mint bármikor máskor, ha használtam a leggyorsabb tempómat.
Óvatosan pillantottam le a testvéremre, majd egy elszánt mozdulattal vettem lendületet és azzal el is indultam, ki innen, messze. El akartam vinni a húgomat, egészen addig, míg teljesen magunk mögött nem hagytuk az őrületet. Miután a tempóm lelassul, akkor sem engedtem le őt a kezemből, csupán álltam, Wanda-val a karjaimban és könnyes szemmel figyeltem, hogy válik a semmi martalékává ez a hely is, amit ismét otthonomnak tudtam nevezni. Ismét árvák lettünk, Wanda. De legalább… itt vagyunk egymásnak.
Vissza az elejére Go down

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: 16. felvonás - Menedék Szomb. 04 Jún. 2016, 21:20



Menedék
Az érzelmeim egyszerre váltak abban a bizonyos filmben megemlített keserű csokoládévá és túlcukrozott limonádévá. A lendületem a harmadik percben sodródik egyre feljebb a puhán hullámzó üvegképen, miközben előre törve ragadom meg a négykézláb fölfelé falat mászó ízelt lényeket. Északnyugatnak ejtem meg tartásom, lágy fokban dőlve, és a karcsú nyakuk nyílsebesen siklik a szétroncsolt épület falába. Már látszik az égboltra festett vöröslő alkony, és Thanos meghagyta a legénységnek, hogy tartsanak Wanda felé. A szűkös emelet ellenére, mit kinéztem magamnak, úgy érzem a világot uralom ezekben a percekben, ahogy egy szinten tisztán óhajtom tartani a tornyot, mindenféle ocsmány torzszülött elől. Egyszerűen nem fér meg a mellkasomba a fájdalom, hogy elveszíthetem a lányt. Újra. A homlokom olyan erővel szikrázik és oltja magából aranysárga fényét, mint előtte még soha sem. Hálás vagyok a Kapitánynak és Aurorának egyaránt, hogy a Maximoff testvéreket előrébb helyezték Thanos leküzdésénél. Tudom, hogy magam nem boldogultam volna. Valamint a két űrbéli férfi akciózása is különös szimpátiát vált ki belőlem. Egyfajta melegséget, miközben hűvös vér tapad karjaimra. Az alkony révbe ér, és megcsillan a torony üvegén, miközben föl-alá liftezve követem Rogers Kapitány utasítását, és eszemben sincs felengedni bárkit. A lent harcolók, és az, hogy a Kapitány csatlakozik hozzájuk, megkönnyíti a dolgomat. Egy pillanatra odafenn felizzanak Wanda vörös szenjtános-fényei, mint kísértetek. Posztot váltok: tompa puffanások jelzik, ahogy a talpaik és karjaik elválva testüktől a porba hullanak kezeim által.  Szorgos, nyugodalmas és vérvörös a napnyugta.

Lendületből lefékezem, mikor megpillantom a gépet, mi teljes puffanással indítja meg lövedékeit a torony peremén álló Wanda felé. Eltátom a szám és légüressé válik mellkasom. Fürkészem az eseményeket. Megindulok, hogy elérjem, hogy megvédjem, hogy... Aurora ekkor elé vetve magát testével megóvja a lányt. A lányt, akit szeretek. A szám eltátva nézem végig a jelenést. Wanda sikolya behatol vibránium födte testem legbelsejébe és kitép onnan minden hidegvért. A homlokomból azonnal lőni kezdek és megindulok Aurora felé, de a torony... megbicsaklik. Nincs időm. Nem tudok választani. A megcsonkított szőke angyal leveti magát. Tudom, hogy a Kapitányért megy. Wandára emelem tekintetem, mikor az épület omlani kezd, de nem feledkezhetem meg testvéréről, aki oltalmazza majd. Egy utolsó, - igaz pillantással adózom a lánynak, majd bocsánatkérően, sajnálkozón fordítom el tartásom és a távolodó katonák irányába, lefelé suhanok. Odalenn küzd két harcos, kiknek repülési tudásában bizonytalan vagyok. Pietro kékje elsuhan hátam mögött, és tudom, hogy a lány biztonságban lesz. Leérve előre nyújtom karjaim és egy-egy karom egy-egy harcos karját ragadja meg. A törmelék, a porfelhő, az összeomló terület nem könnyíti meg a helyzetünk. Odafönt a szél már hűsen simítja az arcunkat, a mellkasomban viszont fullasztó a pára. Aurora... Széles kortyokban nyelem a levegőt, ujjaim karmokként mélyülnek a két férfi csuklóján, a törmelék porlad alattunk. Fátyolosan bámulok az angyal után. Alig egy hete mindez még Mr. Stark birodalma volt. Alig egy hete még csak terveztem az életem, vágytam a küldetések után, azonban mostanra... Nem marad más, mint halálsikoly, a csobbanás, ahogy elnyelnek bennünket a gyász tajtékhullámai.
A tetőre árnyék vetül. Leengedem a két férfit és óvatosan engedem talpaim a betonra. Közelebb kocogok a peremére annak, majd a Kapitányt nézem, közelében a szőke, mosolygós, eget átszelő fénysugárral, akit elveszítettünk...
- Önök jól vannak? - nem nézek hátra a két férfira, nem tudok. Aurora jár a fejemben és ökölbe szorulnak végtagjaim. Állkapcsom megfeszül. Látom a menekülő hajókat. Az ellenkező irányban pedig Wanda után kutatnak szemeim. Bízom benne, hogy jól leszel. Most nem tudok melletted maradni.~



Wandámnak ajánlom a reagom,.. a lánykámnak, akit tiszta szívéből szeret user~
• •



//Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget a játékra Veletek! Smile
Vissza az elejére Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
209



Tárgy: Re: 16. felvonás - Menedék Vas. 05 Jún. 2016, 02:52

Úgy fest sikerült kicsit kizökkenteni a letargiából a lányt. Ez pipa. Ahogy az a kettő is akik rávetették magukat Thanosra. Sőt, már ő is pipa lehet. Több értelemben. Dangerzone. Az épület időközben ostrom alá került. Úgy terveztem hogy az utolsó védelmi vonalhoz csatlakozom. Nekem még úgy is idő míg aktivizálhatom magam. Pontosan 47 másodperc. 46... Szóval addig inkább csak figyeltem az ablakból a történéseket. A támadó sereg megtorpant. Hol lent a fiúkban hol ebben a vörös repkedő alakban. De főként a város közepén terebélyesedő hatalmas porfelhő irányába indultak. Már amelyik. Van aki még idepofátlankodott az orrunk elé. Megszeppenve álltam a kereszttűzben. Már csaptam volna az órámra amikor valaki megragadta a csuklóm és elrántotta. A kezem. Így páholyból nézhettem végig ahogy Aurora megmenti mindkettőnk életét. Lefagyva álltam az események előtt. Ránéztem az illetőre aki megállított. Magasabb volt nálam, halovány sebhely arcán, vagány szivárványhaja volt... Egy pillanatra azt hittem torz tükör de nem... Mellette mögötte fel fel villantam meg mindenütt a szobában. Idős én megcsóválta a fejét.
-'Már próbáltad... Inkább köszönj el.
Mire egyet pislogtam eltűntem a szemem elől. A Brooklyn hídon találtam magam. Vagyis ami maradt belőle. Aurora fényeit láttam közeledni a torony felől amiben még az előbb tartózkodtam. A város körülöttem magába roskadt. Poros pusztaság fölött ültem hitetlenkedve. Szívem majd megszakadt ahogy láttam közeledni a lányt. Elhúzódtam láttam hogy zavarni fogok ha szóváteszem, hogy még lóg nekem egy Mortal Kombat X meccsel... Inkább csöndben pityeregtem és vártam hogy úgymond sorra kerüljek.
-Aztán szpannolj újra hallod? Az IP-ban megkerülhető. Regisztrálj vissza csajszi...
Potyogtak végére könnyeim az se biztos hogy érthetően motyogtam.

_________________
Queen beyond the Rainbow

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: 16. felvonás - Menedék Vas. 05 Jún. 2016, 14:35

16. Felvonás

Menedék


Leérkeztem Wanda segítségével a lent harcolókhoz. Petert ismertem, de a másik férfi nevét nem tudtam. Nagyon hálás voltam, amiért jöttek a lány védelmére. El sem tudtam volna mondani, hogy mennyire. De nem is tehettem, mert nem volt időm. Azzal kellett foglalkoznom, hogy a harcra koncentráljak és fedezzem a fegyvertelenebb alakot. A nagyobb termetűt. Őt védtem teljes erőmből a pajzsommal. A másik alakra csak időnként sikerült figyelnem. A nagyobb alkatú azt mondta, szépen landoltam. Csak bólintottam neki. Nem akartam szavakra pazarolni az időt. Megkérdeztem a nevét, mire megkaptam, hogy kék ruhás. Csak a fejem csóválva nevettem fel.
- Steve Rogers. - biccentettem Drax felé egy határozott mosollyal a képemen, miközben próbáltam mindenre oda figyelni magam körül. Azt mondta, miután épp a pajzsom rángattam ki az egyik katona hátából, hogy örül, hogy itt vagyok. Csak felsóhajtottam. - Nem. Én örülök. Köszönöm, hogy itt maradtatok vigyázni Wandára. - néztem rá meg a káromkodós barátjára, Peterre. Tovább cikáztam körülötte. Nagyon felpörögtem. Ha el is haladtak mellettünk Vízió és Aurora fönn megállította őket és ez így volt jól. A közel harcban mindhárman jeleskedünk. Erő felett próbálunk küzdeni a ránk törőkre, miközben láthatóan egyikünknek sincsenek szuper képességei. Ez megnyugtat és nyugtalanít is egyszerre.
Hirtelen a lények megdermedten rohanni kezdenek vissza Thanoshoz. Nem tudom, hogy azért, mert meghalt a vezetőjük, vagy azért mert a mellettem álló megijesztette őket, de örülök neki, hogy egy kicsit fellélegezhetünk. A térdeimre támaszkodtam tenyereimmel, mikor Drax megkérdezte, jól vagyok-e. Épp nyitottam a szám, hogy válaszoljak miközben a férfi fölé nézve megláttam a gépet, ami az épület peremén álló Wandára célzott. Elsápadtam és vártam, hogy a vér elhagyjon. Akkor Aurora a lány elé vetve megvédte őt. Nagyot nyeltem. Nagyon nehezen vettem a levegőt. Fölfelé bámultam végig. Vízió megpróbálta a támadókat leküzdeni. Aurora pedig ott összecsuklott. Lenéztem az épületre és megindultam befelé, hogy felmehessek. Tehetetlennek és idegesnek éreztem magam, de segíteni akartam.
- Ne. Ne. Ne. Ne. - hallottam még idelenn is Wanda üvöltését és már elértem az épület falát, mikor azt elérte egy hullám és elsodort engem is. Előre dőlve bevertem a fejem annak a falába és éreztem, hogy vérezni kezdett. Előre bukottan próbáltam ellenállni a földet érő hirtelen hullámzásnak. Hátrálni kezdtem onnan, mert a törmelék lefelé kezdett omlani ránk. Nem láttam semmit a portól.

Aurora...
Aurora puha ujjai elkaptak és kirántottak a porból. A szárnyai susogtak fölöttem és a parázs melegen pislákolt bennük. A válla vérzett én pedig nem ódzkodtam ettől. A katonaságban már láttam ilyet. Ami inkább nyugtalanított az arca volt, az üres tekintete. - Elise... - nyögtem a karjában, miközben a mérhetetlen bűntudat marta mellkasom. Utolsó erejével engem próbált kivinni a töréshullámból. Kapaszkodni próbáltam, hogy segíthessem. Szólni akartam, de az erősödő szél visszafojtotta belém a szavakat. Megbicsaklottak torkomon és csak azt éreztem, hogy kristályosan megreped a szívem és felrobban. A szám remegett, ahogy minden másik porcikám is. Dühödt éreztem. Nem akartam elveszíteni őt. Csapkodtak a szárnyai, majd ereszkedni kezdett a híd közelében én pedig nem tudtam semmire figyelni, csak arra, hogy leérhessen a talpam és vigyázhassak rá. Ahogy megéreztem a földet, leugrottam. Elise rám emelte kék szemeit és mosolygott. Ahogy elengedte a kezem a keze, meglassult az idő körülöttünk. Tarkómba futott a hűvös érzés, és a lábaim gyökeret vertek. Nagyot nyeltem. Rázkódott az arcom a pillanat töredéke alatt. Ő pedig hirtelen... összecsuklott.
- Elise, Elise, ne... - remegtem a fájdalomtól, az idegtől, ahogy alákaptam és a karomba öleltem őt. Térdre estem és úgy fogtam. A szárnyai apró világító pontokban szétszóródtak körülöttünk és eltűntek. Remegő kézzel indítottam meg ujjaim az arcához, hogy magam felé fordíthassam. - Elise nyisd ki a szemed, ezt parancsolom... - sziszegtem összeszorított állkapcsom mögött, miközben egyre közelebb és közelebb húztam magamhoz megsebzett testét. Feje alatt fogtam, és hasa fölött öleltem magamhoz. Hajába martak ujjaim, mikor nem felelt, és végleg beledermedt az önfeláldozásba a lány teste. - Ne. Ne... Elise... - nyögtem fel, miközben mozgolódtam alatta, hogy a lendülettel jobban fölé kerülhessek és abban bíztam, hogy ha így teszek, majd felkel. Felnyitja a szemeit, és elmondja dadogva, hogy "Öhm, csak ugrattalak Steve."
A szemeim sarkai megteltek könnyekkel és remegve borultam rá a lány testére. Lehajtottam a fejem és néma sírásba kezdtem. Éreztem, hogy égeti arcom a nedvesség, de erre nem voltam felkészülve. Elise. Olyan fiatal volt. Olyan bájos. Olyan kedves... Ő ezt nem...
- Uramisten, Elise... nyisd ki a szemed, kérlek... - zokogtam a mellkasába, ökölbe font karokkal a hajában, a hasfalán és úgy görnyedtem rá védekezően. Nem bírtam elengedni. Nem tudtam elfogadni. Nem. Még egy veszteséget már nem... - Elise... A családod. Mit mondok Kenzienek? És édesanyádnak? Uramisten. Elise... - beletemettem az arcom végzetesen mellkasába és úgy zokogtam, mint eddig életemben egyszer csak. Anyám temetésén.





zene  


• •
Vissza az elejére Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
813
∆ Kor :
37
∆ Tartózkodási hely :
next to my a-holes



Tárgy: Re: 16. felvonás - Menedék Hétf. 06 Jún. 2016, 21:21


Menedék
16.felvonás

 Kiálltunk a torony peremére, hogy onnan vadászhassuk le ezeket a kóbor nyomoroncokat, mire Drax is úgy érezte, hogy neki kell egy fegyver. Konkrétan majdnem lábon lőtt ez a szerencsétlen, így helyben lejártam egy kemény kánkánt.
- Héló! Figyelj már oda te nagyra nőtt Yoda! - üvöltöttem idegességemben megfeszült arcizmokkal. Már csak az hiányzik, hogy most veszítsem el legszebb lábujjaim egyikét, mert Draxnak most támadt kedve megtáncoltatni. Én meg majd ugrálok, mint egy jó népi táncos! Meg a fityfenéket! Rosszallóan néztem rá, de rohadtul látszott szerencsétlen bestián, hogy nincs a helyzet magaslatán, így oda léptem, felvettem az elhajított fegyvert és megmutattam neki, hogyan használja. Az más kérdés, hogy az egyik védelmező robotot találtam tarkón vele.
- Nézd te pupák! Kibiztosítod, és mehet orrba szájba!! - néztem rá, mire ő már valami másra koncentrált. Drax pont erről volt híres. Ő meg a három másodperces figyelője!!! Követtem tekintettemmel az irányt, és láttam, hogy közeledett a rózsaszín arcú -most már repülő is- kezében a Kapitánnyal. Rémlik, hogy anyám tartogatott róla egy képet az előszobába. Drax meg állt és bambán figyelte az érkezőket. Én meg persze közben majd megfulladtam egy kree nyavalya ölelésétől.  - Drax, ide figyelj már... - lövöldöztem orbitálisan üvöltözve, majd csak néztem, hogy Drax még mindig a benn tartózkodó népgyűlésre figyelt. Esküszöm tarkón tudtam volna csapni egy heringgel! Úgy szokás!
Közöltem Draxxal, hogy le kéne jutnunk és kisebb nagyobb nehézségek árán le is jutottunk. Örömömben még rúgtam is egyet, egy táncos mozdulatsort idézve. Drax persze azonnal üvöltözni kezdett, én meg káromkodni. Jó szokások, családban maradnak. A Kapitány aztán valahogy ott termett mellettünk és csatlakozott. Én nem figyeltem rá, csak irtottam a csúnyáját a kiscsoportnak. Ami elég nagy csoportra nőtte ki magát. Drax jól elkomálkodott az öreg-fiatal-közepes senki sem tudja milyen korú Steveel. Én meg mint egy őrült rohangáltam és lövöldöztem. Egy kicsit élveztem... Jó, eléggé élveztem. Megköszönte, hogy maradtunk vigyázni WANDÁRA (hát így hívják), mire csak vigyorogtam.
- Csak Drax miatt. A kis kopasz egyből belezúgott. - vontam vállat, majd tovább lövöldöztem. Fenéket. Csak ugrattam a népet, de tudtam, hogy ezzel oldom a feszültséget, ami uralt hármunkat, miközben élő falat alkottunk, hogy ne jussanak fel a mocskok. Ha rajtunk tovább mentek ott volt a rózsaszín babydoll, meg a tüzes angyal. Meg a kék gyerek, aki őszhajú volt. Simán kidobhatnánk egy könyvet. Ha Drax írná, tele lenne költői megfogalmazásokkal.
Aztán egyszer csak visszafordultak. Már épp körbe néztem, hogy melyikünkből lett ennyire félelmetes ellenfél, mire elért minket egy hullám, ami felborított. Úgy dőltem el, mint egy két éves gyerek.  - A faszomat már, hogy nálunk nincs senki, aki elég kemény lenne... - morogtam a földön hemperegve, miközben próbáltam felugrani. A Kapitány meg az épület felé rohant. Én meg néztem értetlenül, hogy miért akar a romokba szaladni, mire követtem a tekintetét és megláttam, hogy a szárnyas csajt éppen eltalálták. A szám tátva maradt és Draxot keresték szemeim, hogy utasítsam a csendre. Nem volt szükség ránk, meg a faszom megjegyzéseinkre. Közelebb rohantam hozzá, hogy együtt másszunk ki ebből a helyzetből, mire oda értem volna felkapott egy erős kar és elvitt minket onnan. Kapkodtam a fejem, mint akibe belenyomtak valamit. Felnéztem és láttam, hogy a rózsaszín babydoll kapott el mindkettőnket és mentett kifele a helyzetből.
A megcsonkított angyal megmentette a Kapitányt, és közvetlen utánuk repültünk. Az egyik épület tetejére érkeztünk és a fickó (?) onnan nézte végig, ahogy a Kapitány karjaiba elaludt a lány.
- Drax, kussolj. - nem néztem a mellettem állóra, de nem akartam, hogy elrontsa a pillanatot a gyászbeszédével. Senkinek sem lett volna rá szüksége. A férfi (még mindig passz) megkérdezte, hogy jól vagyunk-e.  - Igen, jól vagyunk. Kösz a mentést. Életmentő volt. - léptem mellé majd távolról sandítottam rá. Fogalmam sem volt, hogy micsoda, így kicsit közelebb húzódva néztem alaposan a fejét. Sose fogok rájönni...
- Őszinte részvétem a lány miatt. - mutattam az angyal és a fölötte zokogó férfi felé, majd a háttérben két épület között megláttam egy mocskos állatot, és a kezében egy apró gyökeret, ahogy próbálták túlélni a hullámzást. Draxhoz léptem és mutattam.
- Ott van Rocket meg Groot. Gyere... - indultam meg a tetőtér lépcsője fele, hogy lemászhassunk és utánuk mehessünk. Lassan véget ért itt a harc, és Gamoráért is menni akartam már.  - Felszedjük őket és húzunk a fenébe. - néztem fel az égre, a távozó hajókra  - Elmenekült a féreg. Vagy meghalt. Bár ez utóbbit kétlem. Remélem a zöld hercegnőnk egyben van... - leérve leugrottam és kocogni kezdtem a mosómaci felé, miközben a kopasz barátomra pillantottam hébe-hóba.



- Hangulat -
• •

_________________


“I've been keeping everything deep inside for way too long. And now I know that the time is right, to tell you I was wrong!”
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
348
∆ Kor :
99
∆ Tartózkodási hely :
Staff rezidencia



Tárgy: Re: 16. felvonás - Menedék Hétf. 06 Jún. 2016, 22:02

•• Thanos pusztasága ••

This is the end of Your world!




• A pusztító hullám szinte elnyeli a manhattani épületeket. Hála Clea törekvéseinek, valamint a félszigetet körül ölelő folyóknak, az erőhullám New York további részen tompul, majd teljesen megszűnik. Pietro elvitte Wandát a helyszínről, miután Aurora az életét áldozta értük. Az angyal utolsó erejével kimentette a Kapitányt, akinek karjaiban végleg lehunyta szemeit. A férfi és Alison együtt siratták a lányt. Vízió mindezt a távolból nézte végig, miután kimentette Drax és Peter Quill párosát. A két férfi megindult, hogy felvegyék Rocketet és Grootot.

***

A felvonás résztvevői: Tetszés szerint


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Sponsored content
↷ i still believe in heroes





Tárgy: Re: 16. felvonás - Menedék

Vissza az elejére Go down

16. felvonás - Menedék

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Similar topics

-
» Tenrai Shuuyou (Isteni Menedék)
» 6. felvonás - Látom a tüzet
» 1. felvonás - Alattomos suttogás
» 5. felvonás - Thanos
» Menedék

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Infinity Marvel :: Univerzum - Játéktér :: Kaland játékok :: 1. Kaland :: 4. Kör-