Üdvözlünk az Infinity Marvel frpg oldalán
légy, aki lenni akarsz a marvel végtelen világában
Lépj be közénk
ne rejsd el magad

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatdoboz
oszd meg velünk titkaidat





Itt tartózkodók
ki jár erre?

Jelenleg 17 felhasználó van itt :: 5 regisztrált, 0 rejtett és 12 vendég :: 1 Bot



A legtöbb felhasználó (71 fő) Hétf. 29 Május 2017, 19:54-kor volt itt.



Utolsó posztok
érkezett válaszod?




Díjazottaink
A Tél nyertesei


A tél férfi karaktere

Steve Rogers
A tél nõi karaktere

Wanda Maximoff
A tél párosa

T'Challa & Jakira
A tél canon karaktere

T'Challa
A tél kedvenc karaktere

Steve Rogers
A tél saját karaktere

Avery Jones & Pria
A tél elõtörténete

T'Challa & Jakira
A tél játéka

A halloween-i kiskaland

Share|
16. felvonás - Menedék


Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
398
∆ Kor :
99
∆ Tartózkodási hely :
Staff rezidencia



Tárgy: 16. felvonás - Menedék Vas. 17 Ápr. 2016, 14:41

•• Thanos pusztasága ••

This is the end of Your world!




A Xandar bolygón hőseink hosszú küzdelem után elbuktak az ismeretlennel szemben. Nem voltak felkészülve az új ellenség birtokában lévő mérhetetlen hatalomra.
A Földre menekülő és az ott élő hősöket a Wanda fejében motoszkáló Thanos sikeresen összeugrasztotta a lány képességeit felhasználva. A súlyos következményeket, melyek során rengeteg ártatlan polgár esett áldozatul, a helyi média rögzítette. A nép egyöntetűen felbolydult korábbi példaképeikkel szemben, s a kormánytól a veszélyes hősök ellen fellépést követeltek.
Az összecsapásokat követően a manipulált hőseink visszanyerték józanságukat, de nem volt idejük feldolgozni a történteket, ugyanis Thanos a Földre érkezett, hogy személyesen vessen véget Wanda életének. Az összeverbuválódott csapat felfigyelt Vízió kétségbeesett segélykérésére, s fényének irányába siettek. A helyszínen súlyos tragédiának lehettek szemtanúi, amikor Vízió átszúrt, s meggyötört testének látványa fogadta őket. Thanos nézett szembe a mentőcsapattal, kiknek szemük láttára végzett Wandával.


• Ám ahogy várható volt, Thanos nem egyedül érkezett. A hajón hagyta négy legerősebb kree harcosát, kiket a valóság végtelen gyémántjának erejével vértezett fel. E négy harcos Wanda halálát követően előbújik az árnyékból, hogy Thanos védelmére keljenek. E harcosok szinte elpusztíthatatlanok, erejük pedig korlátlan.

• New York felett az ég teljesen elsötétedik, ahogy Thanos seregei hirtelen a Föld légkörébe ereszkednek. Chitauri szövetségeseit Nero vezeti, kik hatalmas anyahajókkal és kisgéppekkel érkeznek, míg Nebula a kree légierők élén több gigászi méretű hadihajót vezet a Föld ellen. Az anyahajók megnyílnak, és egy-egy tekergőző gépszörny lendül neki New York pusztításának.

• A város és világunk kilátástalan helyzetben van. Nem segít a hősökön, hogy a kormány minden mozgósítható erejét ellenük is felvonultatja. A vezetőink abban a tévhitben élnek, hogy a legutóbbi New York-i incidens és a mostani katasztrófa helyzet is mind Földünk védelmezőinek a műve, így hajtóvadászat indul ellenük. Nebula megnehezítve hőseink helyzetét, minden Manhattenbe vezető hidat megsemmisít hajójával, így a menekülés és a bejutás is nehézkessé válik.

• Az Őrzők és a még mozgósítható xandari űrpilóták az érkező ellenséges hajók mögött bukkannak fel, hogy segíthessék a végveszélyben lévő Terra lakóit. A xandari harc tehát bolygónkon folytatódik.

***

Szituáció: Carol Danvers felfigyel a New York fölött megjelenő idegen hajók sokaságára, ezért teljes erejéből Bruce-ék segítségére siet. Hulk a karjaiban tartja Wandát, majd nem törődve az újonnan érkező hadsereggel, megindul vele a Torony irányába, hogy egy utolsó, kétségbeesett próbálkozással a bölcsőbe helyezze Wanda testét. Carol Hulk fölé repülve, fedezheti a férfit a számos, rájuk tüzelő ellenséges kisgéppel, valamint a kormány által irányított hadigépekkel szemben.

***

» Általános leírás: A hozzászólásod megírására egy hét áll rendelkezésedre. Amennyiben a partnered/partnereid hamarabb megírják köreiket, lehetőséged van az újabb kör megnyitására. Ha valaki nem írja meg egy héten belül a hozzászólását, a kör újra indulhat (mivel sokan vagyunk, törekedjünk nem megváratni egymást). A Kalandmesternek jogában áll a karaktereket útmutatásokkal irányítani, illetve hozhat be egy-egy körbe/szituációba újabb karaktert, illetve vihet ki, ha eltűnik a játékos, vagy a szituáció úgy kívánja.


- Reagsorrend: nincs.
- A felvonás résztvevői: Bruce Banner, Carol Danvers
- Becsatlakozhat: -

***

» Fontos információ: A negyedik körben is a karaktereket többször át fogjuk irányítani más felvonásokba, ezért kéretik a Kalandmester megjegyzéseit hétről-hétre figyelmesen elolvasni!




A hozzászólást Kalandmester összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. 28 Ápr. 2016, 20:17-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
222
∆ Kor :
33
∆ Tartózkodási hely :
♮ New York.



Tárgy: Re: 16. felvonás - Menedék Kedd 19 Ápr. 2016, 16:03



Menedék


Szótlanul nézem, ahogy a csapat hirtelen köddé váll körülöttem. A felhők fölé nyúló, kétségbeesett sárga fényfoszlány magához vonzza őket. Némán figyelek, ahogy megindulnak, és azt kívánom bár mehetnék... Bruce forró ujjai végig simítanak alkaromon, és csupán egy aggodalmas pillantásra futja tőlem. Hogyan jutottam el ide? Féltem azt az embert, akit hetekkel ezelőtt még a pusztakezeimmel képes lettem volna meggyilkolni.
És most csak nézem, ahogy eltűnik.

Ziháltan fordulok sarkon, és hirtelen jobb ötlet nem lévén, pipiskedésből, lebegéssé alakul pozícióm, majd lebegésből, repüléssé. Hatalmas gombócot küzdök le a torkomban, és a kiszáradt ajkaimmal sem tudok dűlőre jutni, ahogy a hűvös szél belemar a hajamba. Finoman mozdulok, majd egyre erőteljesebben szelem át az eget. Mintha parancsot teljesítenék...
A légpályán egyedül haladok a Torony irányába, és tekintetemmel gondosan átfésülöm a várost. Mindenhol sikolyok, lángnyelvek csapnak föl, s közben erőtlenül rohangáló civileket látok. Bízom abban, hogy a veszély véget ért, és Bruce csapatának sikerül véghez vinnie azt, ami miatt úgy elsiettek. Nem értettem, hogy miről beszélnek. És az igazság az, hogy leginkább a mellettem álló férfi érdekelt abban a percben... De a helyzet súlyosságát felfogtam.
Szerettem volna segíteni nekik a küldetésükben, de nem viaskodhattam vele. Ráadásul nem hinném, hogy ez lenne a megfelelő alkalom, hogy bemutatkozzak előttük. Elvégre, Aurorán kívül nem ismert ott más. És biztosan meglepődtek volna, hogy hirtelen mellettük harcolok. Sem az idő, sem a hely nem megfelelő...

És akkor eljött a vihar...
A fellegekből hirtelen-tompa csattanással bújnak elő, ismeretlen gépek százai. A légierőknél voltam, tudom, hogy ilyen technológia nincs a kezünkben. Lelassulva lebegek egy helyben, ahogy az eget kémlelve végül nem törődve korábbi gondolataimmal, szavammal, visszaindulok. Nem érdekel Bruce! Nem érdekel a csapata! Segítenem kell. Ott a helyem!
Erőteljes lendülettel hasítok át Manhattan fölött, és egy pillanatra sem lassítok. Vízszintesben áramlok keresztül a légtéren, mikor két kisebb hajó mellettem terem, és lőni kezdenek rám a rajtuk kapaszkodó ocsmány lények. Előre nyújtott jobbom visszarántom a mellkasom mellé, és összeszedve energiáimat, sárga nyalábokkal zúzom le őket, miközben a megmaradt épületek között manőverezem.
Miután sikerül leszedálnom e kettő férget, tudatosul bennem, hogy kree katonák voltak. Elönt a méreg, és már fordulnék is meg, hogy egymagam szembe menjek velük, mikor a betondzsungel alján észlelem Hulkot, ahogy egy fiatal lány testével a kezében indul meg. Látom, hogy közvetlen fölötte két az előbbiekhez hasonló hajó lő rá, így szinte rögvest belevetem magam abba a két mocsokba, és sárga nyalábjaimmal szinte azonnal leszedem a zöld fickóról őket.
- Fedezlek!.. - üvöltöm torkom szakadtából fölötte körözve, majd figyelve, hogy észrevett-e, úgy annak hevében maradok le tőle, mégis a közelében, hogy vigyázhassam az útját. Nem igazán világos előttem, hogy miért van a kezében az a lány, de a korábbi beszélgetés szépen lassan kezd összeállni. A bölcső valamiféle gyógyító lehet...
- A fenéket... - nyöszörgöm, majd ráugrom az egyik kreere és a puszta kezeimmel tépem ketté annak fejét. Levetem magam a gépéről, és tovább indulok Hulk mögött. Hol mellette, hol előtte, hol mögötte röpködök! Vigyázom az utukat, mert tudom, hogy ez fontos neki... És ezáltal Brucenak is az lehet. És így, most nekem is azzá vált.



• •
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
621
∆ Kor :
48
∆ Tartózkodási hely :
☢ with H e r o e s



Tárgy: Re: 16. felvonás - Menedék Vas. 24 Ápr. 2016, 18:10



Thanos pusztasága - Menedék



A Bosszúállók csapata egy elit alakulat, melynek tagjairól bátran kimondható: a Föld és Asgard legkiválóbb és legnemesebb harcosaiból lettek összeverbuválva. Ám ezek a harcosok most mind végig nézhetik, ahogyan legfiatalabb tagjukat egy idegen lény puszta kezével végez ki. Ez a tag egy ifjú nő, ki előtt még annyi minden állt. Szerelembe esni, családot alapítani, nevetni, sírni, de legfőképp... ikertestvére közelében leélni életét. Hiába a hatalmas erő, hiába az elszántság, hiába minden, ez a nő most holtan rogy össze, mihelyst Thanos pengéjét eltávolítja testéből. Egy utolsó pillantás, az utolsó lélegzetvétel, s Wanda nincs többé. Az a fiatal nő, ki mindig tele volt életkedvvel, ki társam volt egy-egy alvatlan éjszakán, s vigaszt nyújtott a bajban, a lány, ki a szomszédomban lakott, már nincsen többé. Ez a Lány örökre lehúnyta szemét, s az a női testbe zárt kis csoda, ki közöttünk vetette meg lábát, immáron megszűnt létezni. Emberi ésszel felfoghatatlan, ami ma történt. Egyikőnk sem gondolta volna, hogy Wanda lesz az első tag, akit elveszítünk a csapatból. Szemeim hatalmasra nyílnak, s végig nézem, ahogy Pietro karjaiba zárja az elernyedt női testet, kiben az életnek csupán halovány szikráját sem tudjuk felfedezni már. Thanos kéjes mosollyal közelít az újabb kő felé, amellyel gyűjteményét akarja ékesíteni. A kesztyűje úgy ragyog, mint egy fényes csillag, s az magához szólítja a Vízió fejáben lévőt. Ha megkaparintja, nincs remény a számunkra. A Föld bolygónak befellegzett, s tekintve, hogy a Xandarral mit művelt, már így csekély esélyünk van ezt a napot túlélni. Vízió még mindig tehetetlen, s egyetlen esélye, ha ellentámadásba lendülünk, s mentjük azt, mi menthető még. Gerincoszlopomon végig rohan a fájdalom, mely lelkembe kést döf, majd egy dühödt ordításban tör fel. Hulk előbújik, s zölden izzó gyűlölete testesül meg, amikor emberi alakom változni kezd. Testemre több tonna izom, s csont kerül, én pedig Hulk dühtől nedves, zöldellő szemein keresztül nézek Thanosra. Szeretnék nekirontani, szeretnék teljes erőmből ütést súlytani rá, ám ha van egy apró szikra, egy élettel teli könnycsepp még Wanda testében, meg kell próbálnom eljuttatni a bölcsőig Őt. Csak én vagyok képes meglépni ezt, csak én tudom, hogyan működik a szerkezet. Hulk testével a végtelenségig fogja védelmezni a lányt, s talán mellette van a legnagyobb esélye, hogy eljut a Stark Toronyba. Muszáj megőriznem a hideg véremet, kénytelen vagyok bosszúszomjam egy "méretes gombóc" formájában lenyelni, s Hulkkal Wandának adni egy utolsó esélyt. Érzem a Nagyfiú dühét, a fájdalmát, szétárad testében a gyilkos harag, ám ezegyszer tudja, mit kell tennie.
Az ég elsötétedik, s ellepik az idegen gépek. Hulk nem tétlenkedik tovább. Míg a társaim elvonják az Őrült Titán figyelmét, s próbálják Víziót kimenteni, addig Hulk Wandával a karjaiban teljes erejéből rohanni kezd a Torony irányába. Súlyos léptei nyomán az aszfalt mélyen bereped. Nem törődik azzal, hogy Thanos hátba támadhatja, nem foglalkozik a gépek érkezésével. Csak az jár a fejében, hogy a lány teste eljusson a Bölcső biztonságába. Egy utolsó esély, egy utolsó próbálkozás. Még ha oly csekély is, mégis...
Háta mögül többen tüzet nyitnak, s a cirkálókból perzselő lövedékek sorozzák kőkemény bőrét. A lányt szívéhez ölelve rohan, s vaskos kezei óvják annak törékeny testét. Mintha apró késszúrások sokasága egyszerre záporozna, olyan fájdalom jár át mindkettőnket. Egy hatalmasat ugrik, s megpillantja a szőke nőt. Carolt, kit nemrég bocsátottam útjára, kérlelve, hogy maradjon távol a harctól. Hulk féloldalas mosollyal villantja meg fogait, s bólint felé. Carol.. a nő, aki Hulk létezése óta elsőként képes volt a lény hatalmas szívét megdobogtatni. Nemcsak a Nagylegény, én is rendkívül örülök érkezésének, hiszen egy gyors manőverrel leszedi rólunk a gépeket. Másnak nem is örülnék jobban ebben a pillanatban.
- Kö-szö-nöm! - hörgi a nő felé a nagy melák, miközben hol mellette, hol előtte rohan tovább a torony irányába. Nos igen, nála erősebb - és nem mellesleg dögösebb - testőrt keresve sem találhattunk volna...





• •
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://www.http://infinity-marvel.hungarianforum.com

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
398
∆ Kor :
99
∆ Tartózkodási hely :
Staff rezidencia



Tárgy: Re: 16. felvonás - Menedék Hétf. 25 Ápr. 2016, 22:17

•• Thanos pusztasága ••

This is the end of Your world!




•  Hulk karjában Wandával, és az őket fedező Carollal eljuthat a toronyba. Ott visszaalakulva emberi alakjába, megpróbálhatja a lányt a bölcsőbe életre kelteni.

***

» Általános leírás: A hozzászólásod megírására egy hét áll rendelkezésedre. Amennyiben a partnered/partnereid hamarabb megírják köreiket, lehetőséged van az újabb kör megnyitására. Ha valaki nem írja meg egy héten belül a hozzászólását, a kör újra indulhat (mivel sokan vagyunk, törekedjünk nem megváratni egymást). A Kalandmesternek jogában áll a karaktereket útmutatásokkal irányítani, illetve hozhat be egy-egy körbe/szituációba újabb karaktert, illetve vihet ki, ha eltűnik a játékos, vagy a szituáció úgy kívánja.


- Reagsorrend: -
- A felvonás résztvevői: Carol Danvers, Bruce Banner
- Becsatlakozhat: -

***

» Fontos információ: A negyedik körben a karaktereket többször is át fogjuk irányítani más felvonásokba, ezért kéretik a Kalandmester megjegyzéseit hétről-hétre figyelmesen elolvasni!

A negyedik körben a játékosok szabadon mozoghatnak a felvonások között. Ehhez azonban a reag végén kéretik egyértelművé tenni, hogy merre haladna szívesen a karakter tovább!


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
621
∆ Kor :
48
∆ Tartózkodási hely :
☢ with H e r o e s



Tárgy: Re: 16. felvonás - Menedék Vas. 01 Május 2016, 21:55



Thanos pusztasága - Menedék



A Nagy Melák éppoly érző lény, mint bármelyikőnk. Carolt nem pusztította el, amikor veszélyt jelentett rá, hanem megmentette. A hatalmas, érző szíve szinte görcsbe rándult, mikor társának élettelen testével kellett a Bölcső felé rohannia. Oly messze sodródtunk a toronytól, s ebben a helyzetben minden másodperc számít. Ha a Bölcső nem segít, belegondolni sem merek, hogy mit fog csinálni Hulk...
Egyre nagyobbakat ugrik, de csak óvatosan teszi azt. Vigyáznia kell Wanda testére, hogy ne sérüljön tovább. Ő csak egy törékeny nő, akinek nem szuper képessége, hogy beforrjanak a sebei, vagy hogy a bőrét ne sebezze semmi. Most olyan, mint egy apró virágszál, akinek szirmai lehullanak, ha bántalom éri.
Carol segítségünkre siet. Szerencsére. Ez volt az a pont, amikor nem tudtam volna tovább védeni Őt a testének sérülése nélkül. Ha a Zöld Lény harcba indul, sajnos nem finomkodik, így nem tudta volna Wandát biztonságban a torony felé vinni tovább. De míg Carol mellettünk van, biztos vagyok benne, hogy jöjjön bármilyen lény,
azt a szőke nő plazma sugarai elemésztik majd.
Hulk kiprésel magából egy köszönetnyilvánítást, de még korántsem értünk a toronyba. A fele út még hátra van, és ellenség van bőven.
Egy hatalmasat ugrik, és szabad kezével kitépi az egyik chitauri lényt a repülőjéből, majd leugrik a zuhanó gépről.
Velünk szemben érkezik egy hatalmas cirkáló, jelentős tűzerővel. Sajnos egy kézzel képtelen lenne bármit is tenni, így összegubózik, és testével védi Wandáét. Amennyiben Carol megvéd minket, a roncsot átugorva szélsebesen haladunk tovább a Start torony irányába.
A Bölcső a tizedik emeleten van, a kutató részleg egyik kevesek által járható szobájában. Mivel nincs időnk sem csengetni, sem pedig liftezni, ezért Hulk úgy dönt, hogy megpróbál helyből felugrani, és testével betörni az üveget, így bejutva az épületbe. PÉNTEK azonosítani fog minket, az óvintézkedéseket ezért mellőzni fogja.
Egy hatalmasat lendül, és testével betöri a kemény üveget. Mindkét karjával öleli a törékeny lányt, és inkább háttal érkezik az üvegnek. Nem tétovázik sokat, tudja merre kell mennie. Hátrapillant, hogy Carol jön-e utána. Szeretné, ha mellette..mellettünk lenne a nő.
Mikor a gépezethez ér, tudja, hogy már többet nem tehet a lányért. Mielőtt visszaalakulnék, gyengéden lerakja a gépezetbe, s egy utolsó, fájdalmas pillantást vet rá, majd némán eltűnik. Felegyenesedem, s a gép tetejét lehajtom, majd beprogramozom a teljes regenerációt.
- Wanda, Wanda, ne tedd ezt velem! - zihálom pánikolva, miközben a gombokat szélsebesen nyomkodom egymás után.  
- Erős nő vagy! Velünk kell maradnod! Nem hagyhatsz itt minket! - indítom a programot a kijelzőn. Türelmetlenül, idegesen toporzékolok, s várom a folyamatjelzőn megjelenő állapotdiagnosztikát.
- A szíve nem dobog! - kerekedik a szemem hatalmasra. Bár számítottam rá, mégis titkon reménykedtem, hogy a szíve még nem mondta fel teljesen a szolgálatot. A teste csupa vér, törések és mély sebek borítják mindenhol. A hasából egy hosszú tőrt húzott ki az a szörnyeteg, a sebe rettentően mély!
- Nem tapasztalhatók életjelek. - mondom hangosan, ezt nyugtázza a gépezet a kijelzőn.
- Mit tegyek? Istenem! ... Defibrilláljuk! - kiáltom, majd megnyomom a gépbe épített defibrillátor szerkezet megfelelő gombjait, mire az rögtön teljesíti a kérésem.
- Továbbra sincs pulzusa... -  dörzsölöm a halántékom idegesen.
- Carol, segítened kell! Kérlek nyomd meg ismét a defibrillátor gombját addig, amíg nem jön vissza a pulzusa! Én addig átállítom a sejtregenerációt. - kérlelem a nőt, majd idegesen nyomkodom a panelen elhelyezkedő kijelzőt. Ennek használnia kell! Ha a sebei begyógyulnak, és a szívét ismét működésbe tudjuk hozni, még lehet esélye. Nem fogom pont most feladni!
Miközben a kijelzőn a gyógyulást visszajelző csík hosszú másodpercenként egyet halad előre, csak imádkozom, hogy a szíve ismét dobogjon. Aggodalmasan nézek Carolra.
- Mondd, hogy visszajön hozzánk! - nézek a szőke nőre, majd vissza Wandának mozdulatlan testére. Itt próbáljuk abba a lányba visszahozni az életet, aki tegnap még mosolyogva köszönt rám a folyosón. Nem lehetséges, hogy így érjen véget Wanda élete!





• •
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://www.http://infinity-marvel.hungarianforum.com

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
222
∆ Kor :
33
∆ Tartózkodási hely :
♮ New York.



Tárgy: Re: 16. felvonás - Menedék Hétf. 02 Május 2016, 12:48



Menedék


Nem hagyhattam, hogy Hulk egyedül nézzen szembe a fentről érkezőkkel, ezért minden energiámmal igyekeztem fedezni a zöld lényt, és a kezeiben fekvő lányt. Nem láttam az előzményeket, és nem tudhatom, hogy ki az, akit ennyire próbál megvédeni, de biztos vagyok benne, hogy nagyon fontos személyről van szó, ha Hulk mellette ennyire önmaga tud maradni. És ez valahol nagyon megfacsarta az én kőkemény szívemet is. Szerettem volna segíteni neki, nekik. Nem tudtam, hogy hová igyekszik a lánnyal, de ahogy sikerült mellé röppennem, láthatóvá vált, hogy a lány... mozdulatlan. Először arra tippeltem, hogy elájult. És ebben a hitben fedeztem őket.
Sikeresen érkezem melléjük, és minden rájuk támadó ellenséget leszedálok róluk. Ha csupán ennyit tehetek értük, hát legyen! Én nem félek semmilyen idegentől. Én nem vagyok gyáva. Lehet, hogy most mind elbukunk, és ez lesz az utolsó akciózásunk, de akkor büszke leszek rá, hogy védelmezhettem a nagy zöld fickót. Az ujjaim közül serceg a plazmasugár, és ennek értelmében sárga nyalábok indulnak meg az égbe, hogy utat törhessenek nekünk.
Nem vagyok tisztában az útiránnyal, ezért nem olyan könnyű a dolgom. Főként, hogy szinte másodpercenként elsodródom valamerre. Látom, ahogy Hulk felugrik egy gépre, és kiszedi a pilótát. Majd egy cirkálóval találjuk magunkat szemben.

Ekkor értem meg. És az a pillanat, amit látok vélhetően a legmeghatározóbb. Hulk nem tesz mást, csak apróra próbál összehúzódni, hogy védje a lányt. Akkor emelem pillantásom a cirkálóra, és egy erőteljes lendülettel hasítok az irányába. Előre feszítve karjaimat, sárga fénye ujjaimnak vakítóan ragyogja meg a szürke égboltot, mikor becsapódva abba elsodrom magammal az útból, és végül sikeresen felrobbantom azt. Letépem az elejét, és úgy pillantok vissza Hulkra, intve, hogy jöhetnek.
Látom, hogy a Stark tornyot veszi célba a zöld bestiám, és míg várom, hogy felugorva behasítson az épület ablakai egyikén, én háttal lebegek az épületnek, és ujjaimból a plazmagömbökkel védelmezem őket. Fedezem továbbra is... Vállam fölött hátrapillantva látom, hogy bejutottak, és berobbanó sikerrel rohan befelé, de felém is tekint. Ekkor bólintok és besurranok utánuk.
Csupán csak egyszer jártam az épületben, és igazából fogalmam sincs, hogy hol vagyunk. De követem őt. Lelassítok, mikor a lányt egy koporsó szerű valamibe fekteti, és figyelem, ahogy átalakul. Közelebb mozdulok a lehajtott fedelű tárgyhoz, és csak nézem. Nem értem. Miért kell belefektetni a lányt?
És ekkor meghallom a kérlelő hangját. Jobbom azonnal a számra kapom, ahogy megértem. A lány a karjaiban az, aki manipulált engem is. Ő esett áldozatául annak a nagy valaminek. És most Bruce próbálja életbe...
- Bruce... - suttogom leejtve a karom, miközben nézem, ahogy eszeveszetten nyomkodja a gombokat. Közelebb lépek, hogy ráláthassak a lányra. Nyugodtan, megfáradtan fekszik benne. Én sosem voltam elrugaszkodott. És bár nem akarok negatív lenni, én nem hiszem, hogy a halálból bárkit is visszalehet hozni.
Látom, hogy valamit megindított Bruce, és csak kérdőn kapkodom a fejem a lány és a kijelző között. Várom, hogy felnyissa a szemeit. Valami különös oknál fogva, én is ezt akarom...
- Bruce... - ismétlem a nevét, ezúttal lépek irányába, mikor kimondja, hogy a lány szíve már nem dobog. Látom a kétségbeesést, a fájdalmat, és most úgy érzem ő a legtörékenyebb ember, akihez valaha volt szerencsém. Szeretnék a támasza lenni, szeretném oltalmazni. Annyira vigyáznék rá. Olyan nagyon. Nyújtom is a jobbom, hogy átkaroljam, de akkor megint beszélni kezd.
- Nagyon sajnálom. - pillantok lefelé, bár összerándulok mikor kiabálni kezd. Megértem őt. A gyász alattomos... És a halál igazságtalan.
- Nem biztos, hogy... - kezdek bele előre lendülve, mire megnyomja a gombot, és a szerkezet magától bele kezd a hadműveletbe, hogy felélessze a lányt. Csalódottan állok a pillanatban, és próbálok józan maradni. Ahogy arra kér, én nyomjam a gombot, csak bólintok.
- Ahogy akarod... - szinte suttogom, és nyomni kezdem pontosan azt, amit korábban ő is. Minden perc, minden mozdulat örökkévalóságnak tűnik. Látom az őszinte kiakadást, és látom, hogy mindent megtesz. De a lány,.. feladta. A szíve megpihent.
Ahogy felém kiabál Bruce, már nem nyomom tovább a gombot. A hosszú csík a kijelzőn, egyértelművé teszi. Apránként a törzsem mellé vonom a karom, és még egy utolsó pillantást teszek a lányra. A nyakát hatalmas foltok borítják, és arccsontja is valószínűleg eltörhetett. A hasfalát beborítja a vér... Bármit is tettek vele, számára megváltás volt a halál. Lepillantok magam elé, majd veszek egy mély levegőt.
- Bruce... - sóhajtom, és érzem, ahogy megremeg a hangom - El kell engedned őt. - pillantok rá egy határozott tekintettel - Megpihent. És már nem bántja senki. Te mindent megtettél, de hagyd békében nyugodni most, kérlek... - indulok közelebb hozzá. Nem merem megérinteni, mert láthatóan az összeroppanás kerülgeti őt, mégis megindulok és mindkét karommal szorosan átölelem a meggyengült, letört, éppen gyászoló doktort...
- Úgy sajnálom... -



• •
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
398
∆ Kor :
99
∆ Tartózkodási hely :
Staff rezidencia



Tárgy: Re: 16. felvonás - Menedék Hétf. 02 Május 2016, 22:25

•• Thanos pusztasága ••

This is the end of Your world!




•  A szövetregeneráció hatására először a belső, majd a felszíni sérülések kezdenek összeforrni, végül a csontok apró roppanásokkal helyükre ugranak. Wanda a színét látványosan nyeri vissza, miközben a kijelző halk ciripeléssel vonja magára az ott tartózkodók figyelmét. Wanda szívverését a bölcsőnek sikerül helyreállítania, és apránként emelkedni kezd a mellkasa is. A hasfalára száradt vér miatt egyelőre azonban nem látható a Thanos tőre által keletkezett heg nyoma. A regeneráció lassan beteljesedik, és a bölcsőt felnyithatja Dr. Banner. A probléma azonban továbbra is fennáll. Wanda nem nyitja fel a szemeit. Egészséges testbe akar visszajutni egy "egészségtelen" lélek.

• Clea a helyszínen tartózkodik valamilyen okból, mikor észleli Hulkot, ahogy a karjai közt Wanda holttestével rohan a torony irányába. Követi őket, mert a szellemvilág feltárul szemei előtt, és látja a meggyötört Wandát, ahogy kétségbeesés és fájdalom kínozza őt mozdulatlan teste közelében. A toronyba érkezik, és mikor tapasztalja, hogy a lélek nem jut vissza az immáron ép testbe, a lány segítségére siet. Clea és Wanda lelkének kivetülése beszélgethetnek a szellemvilágban, amit a földön ragadó Dr. Banner és Carol értetlenül nézhet végig, ugyanis ők mindössze csak Cleát látják.


***

» Általános leírás: A hozzászólásod megírására egy hét áll rendelkezésedre. Amennyiben a partnered/partnereid hamarabb megírják köreiket, lehetőséged van az újabb kör megnyitására. Ha valaki nem írja meg egy héten belül a hozzászólását, a kör újra indulhat (mivel sokan vagyunk, törekedjünk nem megváratni egymást). A Kalandmesternek jogában áll a karaktereket útmutatásokkal irányítani, illetve hozhat be egy-egy körbe/szituációba újabb karaktert, illetve vihet ki, ha eltűnik a játékos, vagy a szituáció úgy kívánja.


- Reagsorrend: Bruce Banner, Clea, Wanda Maximoff, Carol Danvers
- A felvonás résztvevői: Carol Danvers, Bruce Banner, Clea, Wanda Maximoff
- Becsatlakozhat: -

***

» Fontos információ: A negyedik körben a karaktereket többször is át fogjuk irányítani más felvonásokba, ezért kéretik a Kalandmester megjegyzéseit hétről-hétre figyelmesen elolvasni!

A negyedik körben a játékosok szabadon mozoghatnak a felvonások között. Ehhez azonban a reag végén kéretik egyértelművé tenni, hogy merre haladna szívesen a karakter tovább!


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
621
∆ Kor :
48
∆ Tartózkodási hely :
☢ with H e r o e s



Tárgy: Re: 16. felvonás - Menedék Csüt. 05 Május 2016, 23:40



Thanos pusztasága - Menedék



Carol őrangyalként védelmez utunkon. Ahogy Hulk súlyos léptei mind közelebb és közelebb visznek a toronyhoz, úgy izzik a remény parazsa lángoló tűzzé szíveben. Ha Carol velünk van, nem történhet semmi baj! Még akkor is szentül hiszem, amikor egy ellenséges cirkáló teljes tűzerejével sorozni kezd. Nem kockáztatja a továbbhaladást, hiszen esélytelen lenne, hogy a karjaiban tartott törékeny nőt ne érje találat. A Nagy Zöld fickó szemein keresztül látom, ahogy a szőke nő tündöklő üstököskén húz el mellettünk, majd játszi könnyedséggel szedi ketté az ellenséges gépet. A robbanás detonációját hallva még jobban összehúzódik, hogy Wanda testét véletlenül se érje bántódás.
A Stark toronyba érve első utunk a bölcsőhöz vezet. Amint Hulk a lányt gyengéden lefekteti, már a doki arca néz vissza rám a Bölcső üvegburkolatáról.
Magamban elkorholok néhány imát, és csak reménykedem, hogy működni fog a gép, és beváltja a hozzá fűzött reményeim.
Amikor nem tapasztalok életjeleket, a vér szó szerint meghűl a testemben, és a szívem sebesen zakatolni kezd.
- Wanda! Wanda! - a nevén szólítgatom, mintha bármit is elérhetnék. Titkon remélem, hogy kiáltásom eljut hozzá, bárhol is legyen. Tudnia kell, hogy várom vissza, hogy nem bírnék megbirkózni a tudattal, hogy nincs többé. Vissza kell térnie.
Kétségbeesetten próbálom az életbe visszarántani Őt.
A defibrillátor gombja, és a vezérlőpanel billentyűzete között ingázva próbálom elérni őt. Ha tehetném, a kezét fognám, s várnám, hogy a vénáiban pumpáló meleg vér ismét felforrósítsa puha tenyerét. De még itt van dolgom! Mellette!
Bár Carol beszélni próbál hozzám, mintha meg sem hallanám. Az agyam mintha kizárna mindent, a fejemben lehetséges kimeneteli pontok villannak fel, a tökéletes beállítások paraméterei autósztráda szerűen hajtanak keresztül szemeim előtt. Ami a legfontosabb: vissza kell hoznunk Wandát.
- Ne add fel kislány! - indítom el a teljes szövetregeneráció programját. - Csak működj! - kántálom magam elé, miközben mindkét tenyerem ökölbe szorítom magam az üvegfalnak támaszkodva.
Koncentrálva kísérem végig a meginduló folyamatot. Még soha nem volt a gép ennyire megterhelve, csupán sebgyógyításra, és belső szervi elváltozások helyreállítására használtuk, de teljes testi szövetregenerációt még soha nem futtattunk rajta.

Carol kérésemre végül a segítségemre siet, hogy a defibrillátort kezelje, míg én a programot kezelem. Egyik kísérlet követi a másikat. A nő megtört testét összerándulásokkal húzza össze a hirtelen jövő elektromos impulzusok sorozata.
Továbbra sincs semmilyen tapasztalható életjel. Bár tudom, ezen a ponton már nincs értelme defibrillálni a szövetek belső károsodása nélkül, mégis kétségbe esetten kérem a nőt:
- Ne hagyd abba! Kérlek! .. Könyörgöm! - rogyok össze az üvegkoporsó mellett. Miközben fejemet a gép oldalának támasztom, szememből kitörő könnyeim útjuknak engedem, melyek adózva a gravitáció leküzdhetetlen törvényeinek, magatehetetlenül hullnak alább.
- Tudom, hogy el kell engednem... de... nem akarom! Nem vagyok rá képes! - nyöszörgöm magam elé. Jobb kezemmel belekapaszkodom a Bölcső szélébe, és elernyedt karommal felráncigálom magam. Mozdulatlanul állok, és bámulom a pulzusmérő egyenletesen vánszorgó, mozdulatlan vonalát, majd tekintetemmel követem, ahogy a meggyötört testét borító sebek lassan beforrnak, a csontok a helyükre ugranak.
- Kelj föl! - Csapok egyik kezemmel az üvegfedélnek. Újabbnál újabb ütésekkel próbálom hívogatni Őt. Mintha érne bármit is...  Könnyeim egymás mellett landolnak a fedélen, majd öklömnek aljával elkenem azokat, miközben utolsó csapásom mérem rá.
- Gyere vissza... kérlek. - suttogom elhaló hangon. Ezután azonnal, mintha lenne bármi köze is ütésemnek a gép működéséhez, egyet pittyen a pulzusmérő. Majd még egyet.

Megtorpanok, alig győzöm megtartani magam. Lehűlve nézem a kijelzőt, hogy csak a fülem káprázott-e, de nem csalatkozott. Valóban életjelek köszönnek vissza a kijelzőn. A szíve ismét verni kezdett! Pulzusa gyengéden, halkan köszön nekünk. A Bölcső meggyógyítja!
- Wanda! - mindkét tenyeremmel rátapadok a Bölcső oldalfalára.
- Carol, ez ... csoda történt. - nevetve szaladok hozzá, és megölelem a szőke nőt, majd erősen magamhoz szorítom. Arcán csókolom, és beletemetkezem hajának rengetegébe. Majd visszasietek, és éppen elkapom a kijelző feliratát:
A folyamat sikeres volt. Életjelek stabilak.
Kinyitom a koporsót, és megfogom kézfejét, majd gyengéden megszorítom azt.
- Most már csak ki kell nyitnia a szemeit! - nézek oldalra, Carol irányába. - Wanda, nézz rám! -kérlelem, de semmi változást nem tapasztalok. Nem reagál hívásomra.
- Wanda! Kelj fel! Gyere vissza! - tenyerem homlokára helyezem. Jéghideg a homloka! Elkezdek ismét nyugtalanul magam elé beszélni: - Mi történik? Nem... ez nem normális! - vakarom tarkóm idegesen. - Ennek nem így kellene lennie! Miért nem nyitja ki a szemeit? - nézek kétségbeesve Carolra.
- Erős nő vagy! Mindenki ideát vár Rád! - suttogom neki közelebb hajolva hozzá.





• •
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://www.http://infinity-marvel.hungarianforum.com

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: 16. felvonás - Menedék Pént. 06 Május 2016, 06:33


♠ Sanctum Sanctorium ♠
E Világ összes sötétje a hercegnőn haladt át. Meditálása mit sem ért, nyugtalansága ellene volt, hiszen ha lehunyta szemeit, ott látta elméjében a Földet támadó gonoszt, oly' tisztán, mintha ő maga is ott állna az alak mellett. Érezte őt, a fekete halál auráját, és érezte azt is, miféle erők vannak a birtokában. A kövek.
Clea összegörnyedése közben teljes katarzist élt át. Térdre rogyott, fejét lehajtotta s hófehér hajzata előre hullt, ám az ősz tincsek alól szikrázóan kék sugarak pattogzottak, míg le nem hunyta szemeit. Kényszeredetten emelkedett álla ismét, hiszen egész lényét vonzotta valami, valami hatalmas és kozmikus erő, mely igazán hasonlított Clea alkotóelemeire.  A nő lakrészeként szolgáló elrejtett Strange kúria áttetsző falán keresztül ezidáig egyetlen pontot figyelt a sötétlő égbolt alatt, akár egy babonázott lélek, s miként most erőt vett magán és felegyenesedett, a mozdulatot vékony ujjai, majd tenyere követte az üveglapon. A gonosz magva hívta őt, miközben a Világ, melynek védelmét megosztotta Mesterével, elsötétült.
Nem tudta felvenni a kapcsolatot Vele, hiába próbálta. Talán zaklatottsága, talán a kövek ereje okozta. De nem várhatott tovább. Teleportáció helyett viszont úgy döntött, sebes repüléssel szántja át a fekete hajókkal övezett égboltot, így tanúja volt annak a légi csatának is, melyet újabb érkező hajók folytattak a gonosz csatlósaival. Clea bárhogyan szeretett volna segíteni, nem késlekedhetett eredeti céljától. Felvont energiapajzsa megvédte a lövedékek, roncsok pusztításától, s úgy szelte az eget, ahogyan az lehetséges volt, nyomában a faltiniaiak fényes lila árnyékával, mely testének öröklött erejéből áradt. Csupán haladási irányával egyező monstrumokat parancsolt el e közben varázslatának segedelmével, így két nagyobb fekete pusztító hangos robajjal, éles robbanással hullt alá a földre a hercegnő miatt. Egyre közelített a kövek pusztító vonzatához, ám odalenn is hívta valami. Egy különös, erős érzet, mely a túlvilág kesernyés színét vetítette elé, s mikor lepillantott, késztetést érzett, hogy megálljon a levegőben. Tisztán látta maga előtt, ahogy egy zöld alak utat tör magának haladása közepette, ám ami Cleát vonzotta, az a karjaiban tartott aprónak tűnő test volt. Mágiát sugárzott magából, holott élettelenül sodródott a zöld karok tartásában, s miként Clea maga elé tartotta egyik karját és ujjaival megnyitotta a pusztán alig érzékelhető varázserő mivoltát, elakadt a lélegzete. A lány áttetsző szelleme a megrekedt világból villant fel. Kétségbeesetten nyúlt az ég felé, s egyenesen Clea szemeibe nézett, ám a zöld alak elvitte előle, így a kapcsolat foszlányokat hagyva maga után megszakadt kettejük között.


♠ Mors certa, hora incerta ♠
A földi és égi háború közepette ő önmagával vívott csatát, s végül mozdulatlan lebegését megtörve újfent az eget szelte, majd ereszkedni kezdett az épület felé, melynek belsejében két személy fohásza csendült fájdalmasan. Clea átlebegett a zöld lény által kialakított hatalmas lyukon, védőpajzsát fent tartotta, hiszen ő nem ártani kívánt, ám a helyzet magával hozta, hogy nem szívesen veszik a társaságát a szomorú pillanatban. Várta, hogy felé forduljanak és ő végigpillantott a két arcon.  - Segíthetek rajta. - Szándékának kifejezése egészen emberi volt, ahogy maga elé emelte vékony ujjait. Tiszta erő sugárzott belőle.  - A szelleme még velünk van. Ha elég erős hozzá, visszafordíthatom, mielőtt a Halál végleg eljön érte. - Ejtette vörös ajkain át, ám tekintete már a különös kegyhelyen fekvő testen járt. Összetörték. Kínozták. Clea viszont addig nem mozdult, míg engedélyt nem kapott a jelenlévőktől. És aztán... Aztán odasiklott a Bölcsőhöz, ujjaival puhán érintve a test homlokát. Szemei kékje felizzott, kézfeje alól lila fényű melegség áradt. Védtelenné vált, hiszen saját védelmére alkotott mezeje már túl sok erőt használt volna el, mégis, a hercegnő szemhéjai lassan lezárultak, ahogy légzése is megállt. Mint az idő, amely végtelenségében elméjének hatalmával megkereste a szellemet. A tér itt nem volt több súlytalan gomolygásnál, ám érezte a mágia erejét, ahogy a szellem is érezte őt. Clea hófehér ruhája úgy tekeredett bőrén, akár a folyékony selyem s a következő villanással ott állt a Skarlát Boszorkánnyal szemben. Szelíden mosolygott rá, úgy érezte, ismeri őt, pedig tudta, hogy ez csupán az élet és halál közötti tér végtelen mezejének hatása.
- Sokat szenvedtél, Wanda. - Még odakint megismerte a nevet. Kiolvasta a gondolatokból.
- Azért jöttem, hogy visszavigyelek, de tudnom kell, készen állsz-e rá.  Olyan különleges vagy... Mutasd meg magad nekem! - Olyan közel állt a lányhoz, hogy szinte eggyé olvadtak. Amikor lágyan megérintette, előcsalta belőle a mágiát, minek hatására a skarlát fény elhatalmasodott Wandán, Clea pedig saját, faltini varázserejének engedve fényes lila gomolygással válaszolt. Mindketten saját fényüktől izzottak. A hercegnő kék szemei szikrázva nézték a gyönyörű erőt, melyet Wanda képviselt. A Halál fekete terjengő kivetülése már jelen volt.

Eközben kívülről a Carol és Bruce nevű halandók pusztán annyit láthattak Cleán, hogy testét körbelengi fénye, ahogy Wanda testét is a sajátja. Látszólag már a fehér hajú varázslónő sem lélegzett, szíve sem vert. Ám a látszat csalt, méghozzá nem is akárhogyan.

Vissza az elejére Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
428
∆ Tartózkodási hely :
Asgard



Tárgy: Re: 16. felvonás - Menedék Pént. 06 Május 2016, 08:39

Menedék
A szellemvilágban... ~
Elfolyik, csöpög a tér. Tudom kezelni, tudom, mi történhet és mi fog, de ha nem... ha meglep, az még jobb lesz, csak felejtsek, felejtsek, felejt... Zavartan zihálok. A kép, a látványfelület elmosódik. Vibrál, és feszültséget hagy maga mögött. Mint egy elkerekített üvegfal választ el a valóságtól. Látom a vörös fényfoszlányokat, ahogy keringenek körülöttem, és próbálom mindezt megérteni. Reszketnek az ujjaim. Áttetszővé válva nézem végig, ahogy a tükör feleleveníti a pillanatot. Látom a lányt, aki küzdeni sem próbál. Egyszerűen feladja a harcot. Miért teszi? A hatalmas lény leszúrja őt, majd elhajítja. Ekkor rohan hozzá egy ismerős alak. Szédülök. Forog minden. A pulzusom szaporodik, a levegő megszorul a tüdőmben, csak kapkodok utána de alig jön, kétségbe esésében a szívem még rohamosabb ütemet diktálva pumpálja a vért az erekbe, ezekbe a vörös csermely labirintusokba. Kitágulnak, beszövik a lehetetlent, úgy lüktetnek, mint egy vad ritmus, amit csak akkor hallok, ha arra gondolok - hogy mi lenne, ha maradnék? Kétségbeesem. Összeomlok. Nem kellene arra gondolnom, hogy visszatérhetek, mert soha nem lesz rá esélyem, mindez csak őrültség, minden álom és minden illúzió. A lehetetlennel nem szállhatok szembe. Valami nem e világi ránt magával, ahogy a lány teste mozgásba indul. Az én testem. A ragyogó mezsgyén keresztül is látom, ahogy Hulk vastag karjai ölelik a testemet, hogy óvjanak. Bár e képben vakító fehérség veszi körül a kettesünket, én próbálok mellette maradni ebben az idősíkban. Nézem a lányt a kezeiben. És a zavartságomban elfelejtem, hogy ki vagyok? Így múlik el az élet? Végül nem lesz belőle semmi? Ahogy az égre pillantok, látom Őt, és Ő lát engem! Engem!! Ajkaim elnyílnak, és történjen bármi, ebben a percben felnyújtom érte karom, és ujjaimmal megpróbálom elérni Őt. Kezd elmosódni a múltam. Nem élem meg önmagam. Elfeledem, a fiút, aki berohant a testért. A testemért... A pillanat megindul, és a zöld nagy ember tovább rohan velem. Elveszítem az egekben tündöklő királynőt, és nem érem el. Ahogy peregnek a percek, úgy mállik le a fal. És az imént felfestett íjász alakja, már nem több csupán egy árnyék.

Mintha esne az eső, vagy az eső is esik? Hol az ablak? Balra. Jobbra. Fent és lent, mindenhol ablakok, mindenhol tükrök, torzítanak és vágyakat mutatnak, kitörnek, amikor az öklöm lendítem feléjük és felnyögök. Hirtelen minden porcikámban erő hullámzik végig, dühödt kétségbe esés lesz úrrá az izmaimon, egyre csak görcsölnek és kiengednek, összeszorulnak és félrelöknek, már rég nem én irányítok. És ekkor a zöld ember eltűnik. Egyszerűen le mállik alakja erről a képzelet mosta valóság peremén. Pontosabban halál mosta élet mezsgyéjén... Nincsen más, csak én. A falak örvényekbe torkolva fordulni kezdenek, és elcsodálva adózom nekik.
Csillámló fényfoltok keringenek körülöttem, mikor az égi királynő megjelenik előttem. Elkerekedik arcom, ahogy végül felfogom azt, amit látok. Porcelán bőr, varázslatos árnyalat. A zavarodottságom felváltja, valami végleges nyugalom. Kiejti azt a szót az ajkain, hogy Wanda, és ettől furcsa bizsergés keringet. A felismerés egy pillanat alatt ránt vissza a pillanatba. Képeket látok, emlékeket. Fájó emlékeket...
- Meghaltam, igaz? Ez itt a halál... - erőtlenül nézek fel a nő szemeibe. Mellette egészen aprónak érzem magam, mintha számítana hogyan érzek.
- Vissza? - sóhajszerű, szinte nevető hang bukik fel belőlem, miközben észlelem a közelségét. A vörös fényeim játékosan körbelengik a nő varázslatos lila gomolygó, hasonlóan puhának tűnő fényeit. Eltűnődve, elcsodáltan figyelem a két szín egységét, ahogy felhőszerűen körül ölelnek minket.
- Hol vagyunk most? - pillantok körbe, majd újra a nő íriszeit kutatom. A közelsége melegséget ébreszt bennem, és mintha minden kétségbeesésem és fájdalmam elriasztaná a jelenléte. A nevemet visszaadta, és a háta mögötti falon újra annak a fiúnak a képét látom kirajzolódni, aki berohant a testemért. Pietro...
- Nekem, nekem.., vissza kell mennem! - a felismerést követően, lelkesen próbálok hatni a nőre. A testvérem. Az életem. Ő még veszélyben lehet...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
222
∆ Kor :
33
∆ Tartózkodási hely :
♮ New York.



Tárgy: Re: 16. felvonás - Menedék Szomb. 07 Május 2016, 21:31



Menedék


A toronyba érve sokkal nagyobb nehézséggel kell megküzdenünk, mint odakinn. Bár én nem tudtam, hogy miért viszi Hulk karjaiban a lányt, most szembesülök vele. A lány meghalt a helyszínen. És Bruce abban bízik, hogy a koporsónak tűnő eszközben megtudja őt menteni. Én nem sok mindent teszek, ameddig ő lefekteti, majd beindítja a szerkezetet. Egyszerű léptekben haladok közvetlen a lány mellé, és föntről nézem őt. Látom a rengeteg vért, és a töréseket. Az elhalványult bőrt, a megdermedt testét. Rettentően behorpadt az arccsontja, és a nyaka körül lila foltok éktelenkednek. A vér a szája sarkán, a karjain, a lábain... Valamiért szeretném megmenteni őt, pedig igazából nem ismerem.
Az ábrándozásomból Bruce hangja szakít ki. A lány nevét ismételgeti, miután kiderül, hogy nincsenek életjelei. Valami bennem is megtör ebben a percben. Azt hiszem én már feladtam volna, mégis most úgy érzem, hogy ő cselekszik helyesen. Bízom a tudásában, és abban is, hogy sikerülhet! Van, valami kiváltságosan szép abban, hogy küzd érte.
Hiába beszélek hozzá perceken keresztül, hiába tűnik egyre reménytelenebbnek a helyzet, nem adja fel. Én nem értek hozzá, hogy mik jelennek meg a képernyőn, de látható, hogy nem pozitív az eredmény. Bruce nem is figyel rám. Teljesen kizárt. Bárki is legyen az a lány, nagyon sokant jelenthet neki. Mély levegőket veszek, és ahogy csapkod, ahogy kiabál, ahogy megtör előttem, úgy rándulok egyre kisebbre, és kisebbre. Mit lehetne ilyenkor tennie egy olyan kívülállónak, mint amilyen én vagyok?

Miután megkér, hogy kezeljem a defibrillátort, úgy teszek. Minden gombnyomásnál összeroppanva nézem a lány hirtelen összeugró testét és abban bízom, hogy felköhögi a torkában pihenő vért, és felnyitja fáradt szemeit. De nem történik semmi. És ez kezdi meggyilkolni mindkettőnk reményeit.
Ahogy én abbahagynék, ahogy lemondanék róla, Bruce úgy könyörög, hogy folytassam tovább. Elcsodálva nézek rá, majd tehetetlenül nyomom tovább a kijelölt gombot. Nem hiszek ebben, de nem fogom megfosztani attól, hogy a későbbiekben úgy gondolhasson rá, mint aki mindent megpróbált. Nézem, és látom, hogy Bruce összetörve hull le az üveg-koporsó mellett. Zokogni kezd, és a szívem ekkor darabjaira törik. Könnyek szöknek az én szemeimbe is, ahogy nézem őt, és pár másodpercig még nyomom a gombot... Majd elhagyom a helyem, és a férfi oldalára lépek. Arra kérem őt, hogy engedje el a lányt.
- Tudom, hogy nehéz... de ő megpihent. - suttogom remegő ajkakkal, miközben próbálok erős maradni mellette. Hirtelen feltápászkodik, és a kijelzőt kezdi figyelni. Nem tudom mit mondjak, nem tudom mit tegyek. Nem tisztem ebbe beleszólni. De azt sem engedhetem, hogy ... És ekkor hallhatóan a lány csontjai recsegni, ropogni kezdenek. A tekintetem azonnal magára vonzza a teste. És Bruce kiabálása is kiesik a figyelmemből. Csak közelebb lépek, és nézem Wandát. Mozdulatlanul nézem, ahogy Bruce ütéseket mér a koporsó felszínére, miközben zokogva borul fölé, és próbál egyben maradni. Tudom, hogy mondanom kéne valamit, vagy meggátolnom, de a lány túlságosan magára vonja a figyelmemet. Mintha... mintha történne vele valami!!!
- Bruce? - suttogom, közben helyben szökkenve egyet, mikor a pulzusjelző pittyegni kezd. Eltátom a szám, és szeretnék a boldogságtól repülni!

Alig hiszem el, amit látok, és hallok. És Bruce hasonlóan reagál. Bár ő inkább elsápadva nézelődik, én inkább széles vigyorral az arcomon. Ekkor indul meg az első könnycsepp! (A testvérem halála óta nem sírtam!) Örömömben nem tudom, hogy mit tehetnék. Mikor Bruce felém fordul, alig bírok a bőrömben maradni. Nem volt hiába a mentőakciónk!! Halkan, szinte zokogva nevetek ahogyan Bruce a bölcső falára tapad lelkesedésében.
- Igen, az... az. - hirtelen felém indul a doktorom, majd félmeztelen testével magához ölel. Nem tudom, hogy mit csináljak, hagyom, hogy tegye, amit most akar. Nevetek, és sírok egyszerre. Végig simítok feszes hátán, beletúrva tincseibe, úgy vonom magamhoz. Majd ahogy eltol lágyan és arcomra csókol, piromkodva pillantok le magam elé, somolygó arccal.
Sikeres volt.
Nézem, ahogy felnyitja a koporsót, és csak lassan közelítem meg kettesüket. Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne, ha a lány mindkettőnkkel egyszerre találkozna. Elég lesz azt feldolgoznia, hogy életben van. Bólintok, mikor Bruce hozzám szól, és ujjbegyeimet végig húzva szemeim alján, letörlöm könnyeimet, és kifújom a stresszt. Egészen addig, míg minden el nem torzul körülöttem... Nem nyitja fel a szemeit. Hiába tűntek el a felszíni sérülései, és lett egészséges a teste, mintha... Olyan, mintha kómába esett volna.
- Nem tudom. Én ezt nem értem... - pillantok kérdőn Brucera, ahogy a lány lábához lépve, finoman megérintem a meztelen felszínét vádlijának, és érzem annak hűvösségét - Jéghideg! - hitetlenül pillantok a férfi irányába. Csak nézem, ahogy közelebb hajolva hozzá suttogni kezd a lánynak. És egyszerűen minden eddigi örömöm darabjaira hullik. Miért nem ébredsz fel, Wanda?

Hirtelen furcsa érzés kering körbe, s ekkor egy gyors mozdulattal pillantok a bejáratunk irányába, ahol egy nő néz vissza ránk. Bájosnak találom, de nem láttam még korábban, ezért védelmezően a bölcső mellé lépve állok, és ezzel a gesztussal jelzem, hogy nem árthat a hátam mögötti kettesnek. Azonban szavai hirtelen megrendítenek. Kérdő ábrázatra várt, korábbi elszánt arcom, és egy lépést hátrálok. Brucera pillantok, és a mellette fekvő lányra. Én nem dönthetek, ezért inkább kihátrálok ebből a beszélgetésből. Némán hallgatom a nőt, és hirtelen már nem tudom eldönteni, hogy megőrültem e. Előbb a lány meghal, majd mégse. És mégis. Jön egy nő, aki meg szellemekről beszél.  - Bruce. Meg kell próbálnia... - a szavaim előrébb járnak, mint a gondolataim. Ha ő az utolsó esélyünk, legyen. Ha Bruce akadékoskodni fog, akkor kénytelen leszek leállítani őt. Valamiért bízom ebben a nőben. Olyan... tiszta.
Ahogy a nő bölcsőhöz lép, ujjait Wanda homlokára téve hívja elő nem e világi erejét. Látom, ahogy lila fények vibrálnak, és az is feltűnik, hogy a nő sem lélegzik tovább. - Oké, ez azért nekem már egy kicsit sok. - súgom Brucenak, majd ajkaim vékony vonallá formálva veszem tudomásul, hogy a lány körül vörös fények kezdenek izzani pár másodpercen belül. Mégis mi a fene történik? Az én földhözragadt világomba ez már nem igazán fér bele. Végül a nő beszélni kezd. És nem is vesz levegőt. - Oké, azt hiszem le kell ülnöm. - egészen olyan, mintha magamnak mondanám. Pár lépést hátrálok, és leereszkedem a sarokba. Onnan figyelem őket tovább, és próbálok nem begolyózni.



• •
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
398
∆ Kor :
99
∆ Tartózkodási hely :
Staff rezidencia



Tárgy: Re: 16. felvonás - Menedék Hétf. 09 Május 2016, 20:40

•• Thanos pusztasága ••

This is the end of Your world!




• Cleának sikerül kivezetnie Wanda lelkét a szellemvilágból. A lány félelme ellenére az akarata győz, hogy visszatérhessen az életbe, és emiatt felébred. Bruce és Carol végig nézhetik a jelenséget, majd reagálhatnak rá, hogy Wanda felébred.


***

» Általános leírás: A hozzászólásod megírására egy hét áll rendelkezésedre. Amennyiben a partnered/partnereid hamarabb megírják köreiket, lehetőséged van az újabb kör megnyitására. Ha valaki nem írja meg egy héten belül a hozzászólását, a kör újra indulhat (mivel sokan vagyunk, törekedjünk nem megváratni egymást). A Kalandmesternek jogában áll a karaktereket útmutatásokkal irányítani, illetve hozhat be egy-egy körbe/szituációba újabb karaktert, illetve vihet ki, ha eltűnik a játékos, vagy a szituáció úgy kívánja.


- Reagsorrend: Clea, Wanda Maximoff, ...
- A felvonás résztvevői: Carol Danvers, Bruce Banner, Clea, Wanda Maximoff
- Becsatlakozhat: -

***

» Fontos információ: A negyedik körben a karaktereket többször is át fogjuk irányítani más felvonásokba, ezért kéretik a Kalandmester megjegyzéseit hétről-hétre figyelmesen elolvasni!

A negyedik körben a játékosok szabadon mozoghatnak a felvonások között. Ehhez azonban a reag végén kéretik egyértelművé tenni, hogy merre haladna szívesen a karakter tovább!


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: 16. felvonás - Menedék Kedd 10 Május 2016, 00:08


♠ Ad astra per aspera ♠
Alászállt a szellemvilág mezsgyéjén egy ismeretlenért. Hű szív, tiszta lélek. A hercegnő hitte, hogy a sors így rendelte s nem állt útjába a sugallatnak, ám a gyászfekete Halál, az életek rablója, mint terjengő fekete köd már ott ólálkodott körülöttük. Érzéki csalódás volt, egy megfoghatatlan erő, ám közel és távol burjánzott és sivár pusztulást érintett maga után. Clea tudta, hogy elő kell hívnia a Skarlát Boszorkány erejét, mégis, a veszedelem ellenére türelemmel nézett a fiatal leányra, aki pusztán gyermek volt hozzá képest. Egy elveszett gyermek, aki lassan emlékeket idézett maga elé, s csupán lassan tért vissza tudatának emberibb része. Túl sok időt töltött a végtelenség terében. - Nem, még nem haltál meg. Megrekedtél a két lét között. - Felelte válaszként. Megérintette, cirógatta, selymesen és puhán. És hagyta, hogy erejük játszadozzék egymás körül.
- Vissza, hiszen még nem végeztél, Wanda. Még dolgod van a Földön. - Clea ismét válaszolt, ám fehér ruhája megállt bőre körül s nem mozdult többé. Szemeinek kékjei ezúttal komolyan csillantak fel. A sötétség egyre közelebb ért hozzájuk. Bekerítette őket.
Wanda lassú ébredése tudata felett új kérdést csalt elő. - Félúton jársz az élet és halál ürességében, de ez nem tart örökké. Sietnünk kell... Nem hagyja, hogy itt maradj... - A Halálra gondolt, univerzumi társára. Hasonlóan nagy erőt képviseltek ők ketten, mégis, összehasonlíthatatlan volt létük. Oldalra vetette a fejét, mikor Wanda körbepillantott és látta a tér torzuló kopását. A vész gyorsan terjengett feléjük. Nagyon gyorsan.
S az elhatározás megszületett a skarlát fényben. Clea ekkor már köréjük vonta energiáját, hogy ne érinthesse őket a végzet. De nem tarthatott ki örökké. A Halált így nem játszhatta ki.

-   El kell engedned az erőd és hinned kell, Wanda! Hinned kell Bennük, mert szükségük van rád. Emlékezz... a Földre, az életre, testvérre, barátra... Akard az életet, Wanda!   - Felkiáltott, de hangja nem volt több színes energiánál. Izzott a fénye, mely körbevette és mindent elsöpörve szétáradt. Széttárta karjait és megragadta a lányt. Összeolvadt vele, mialatt számára kedves lényre gondolt. A hercegnő Stephen arcát idézte maga elé, s ekkor a Földön hagyott teste összerándult, élettelennek tűnő orcáján könnycsepp gördült. Mindeközben a lelke a skarlát erővel egyesült és olyan hullámot indított útjára, hogy a megrepedt üresség felrobbant.
- Hazamegyünk, gyermek... - Átölelte őt. Lehunyta szemeit és földi teste ismét megingott. Érezte, hogy ebben a pillanatban tért vissza az életbe, ám időre volt szüksége. A tudata lassabb volt a lelkénél. És azt is érezte, hogy a vakító fények, kettejük fényének hatalma átcsúszott téren és időn, s a levegőbe emelve  keményen eltaszítják a Bölcsőtől. A falnak csapódott. Térdre hullt. Tenyerei alig tartották meg, hogy ne essen előre.

Mikor Clea ismét kinyitotta szemeit, még gyenge volt. De Wanda ott volt. És élt. Visszatért.
 

Vissza az elejére Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
428
∆ Tartózkodási hely :
Asgard



Tárgy: Re: 16. felvonás - Menedék Kedd 10 Május 2016, 09:22

Menedék
Clea oldalán... ~
Pulzál a vakítóan fényes jelenség, ahogy körüllengi a nőt. A lila fénye pajkosan játszadozik a vörös áramlattal. Beleszövődik, és átjárja egészen. Táplálja valami belül a jelenséget, valami, ami orkánként tombol, ami üvöltésre késztet, ami miatt legszívesebben eszem vesztve adnám át magam a nőnek, kinek tekintetében nem látok mást, csak a végtelen megnyugvást. Fájdalom hullámzik végig a testemen, perzseli minden egyes sejtem, minden, amit el akartam temetni, csak még intenzívebben ragad meg és kényszerít valamire, amit még nem értek. Belém mar, fogaival minél nagyobb darabokat tép ki belőlem, valami elszakad és valami csörömpölve széttörik, vérpatak ömlik végig a karomon, a lábamon, az ajkaim közül, el fogok vérezni és ez a legkevésbé sem zavar. És ekkor megfordul a tér. Újra a királynőt látom. A szépsége megbűvöl. Elcsodálva révedek rá. Szeretném megérinteni. És a háta mögötti fal mesélni kezd. Lassú, vékony ecsetvonásonként indulnak meg a képek. Hol a festményszerű emlék, hogy az előttem álló nő vonja magára figyelmem. Elnyílt ajkakkal vagyok mindennek szemtanúja. Már csak egyetlen kívánságom van, hogy érjen véget ez az egész. Gyötrelem. Lángoló gyötrelem, amibe belekényszerültem. A feleletét hallva alig észrevehetően csóválom meg a fejem. Le kell küzdenem a torkomban születő kétségbeesés gombócát. - Azt hittem, ez nem történhet meg. Hogy mese. - rándul szám sarka, mintha mosolyogni támadna kedvem. De a pillanat miatt, nem teszek így. Megérint, cirógat. Lehunyom szemeim, és élvezem, hogy figyel rám.
Ahogy újabb szavakba bűvöli csilingelő hangját, háta mögött kirajzolódik a kép, és Pietrot látom a falon. Éppen mondd valamit, majd hátravetve fejét nevet. Közvetlen az oldalán megjelenik Clint, ahogy egy aggodalmas pillantást vet rám. Ez utóbbiról emelem újra tekintetem a Királynőmre.
- Vigyáznom kell rá. - szinte rezzenéstelen arccal szavalom el. A békesség olyan mérhetetlen mértékben ölel magához általa, hogy szeretném magammal vinni mindezt. És soha többé nem szeretném elereszteni a Királynőt. Soha többé... Ekkor a nő szemei vibrálni kezdenek, és nem tudom, hogy mit tehetnék. Látom, hogy valamit lát a fejem mellett, de hiába fordítom el sajátom, én magam nem látok mást a fehérségen túl. És ekkor megértem.
- El akar vinni. - szavalom, és érzem, ahogy gerincemen végig fut a hűvös, bizsergető érzés. Szeretném kizárni. Szeretném visszakapni a melegem. De valahogyan most nem tudok másra gondolni, csak a tarkómba pihegő halálra. A tér bomlásnak indul, én pedig nem tehetek mást, mint hagyom, hogy az égi királynőm vezessen. Bízom benne. Ő a menedékem!

A nő kiáltását hallva, elnyitom a számat. Elcsodálom a pillanatot, és a falon megjelenő festményszerű képet látom csupán magam előtt. Pietro arcát látom. És ekkor megrándulnak csuklóim, ívben kört festve. A tisztasága hirtelen megragad, és ettől aprónak érzem magam. Clea és én egybeolvadunk. A sejtek megszűnnek, és irracionálisan eresztem be magamba őt. Lehunyom szemeim a feszítő érzést igyekszem háttérbe taszítani. Próbálom segíteni őt, miközben átadom magam. Hallom fejemben a hangját, ahogy azt mondja, hazamegyünk. És érzem, ahogy átölel. Lehunyva szemeim olvadok bele fogásába, miközben karjaim vörös fényekben pompázva zárják közre a nőt. Szeretnék vele lebegni az idők végezetéig... És ekkor tompa hangrobbanást hallok. A fények hullámként indulnak meg ölelésünkből, mindent elsöpörve maguk körül. Résnyire nyitom fel szemem a Királynőm karjaiban, és válla fölött megpillantom még egyszer, utoljára, Pietro mosolyát...

Remény...

Mintha valami elvágódna. Suttog valami a fejemben, és pulzál valami a mellkasomban. Fájdalmasan dobban, beszívva magában mindent, ami létezik. A sötétség kong. Az ujjaim rángatóznak, érzem. A lábaim megrándulnak. Az arcom. Az arcomat érzem. A tompaság leül. Suttogok valamit? A sötétség elmosódik. Apró, törékeny világosság jut be szemeimen keresztül. Felnyitom hát őket! Mennyezet fölöttem. És valami kemény alattam. Nézelődöm mozdulatlanul, és ekkor ... Megtörténik.
Eltátom a szám, és mintha légszomjam lenne szívom magamba a levegőt. Azt, amit kiengedtem utolsó percemben. Elkerekedett szemekkel nézek jobbra, nézek balra, nézek fel, és le. Reszketek. Valami eltört bennem. És a ... hol vannak a lila fényei? Lendületből felülök, és ekkor látom meg a bölcsőt. Meginog velem a tér, így annak oldalába kapaszkodva pillantom meg Bruce Bannert. Nézem őt mozdulatlanul, és szemeim könnyekbe áznak.
- Bruce... - ejtem ki a szót, és ekkor veszem észre, hogy a csuklóim, a bokáim, a nyakam, a hasam... A sebeim! Elgyengülten nézek a férfira, és ahogy a könnyek utat törnek, észlelem a nőt. A királynőmet. A menedékemet. Azt, akit nem akarok elengedni, soha többé. Elcsodálva, meggyötörten nézek rá, mégis végtelen hálával szemeimben, miközben görnyedten ülök a bölcsőben és kinyújtom a karom irányába. Ahogy tekintete találkozik enyémmel, úgy fordul át velem az élet. Zokogásba török ki. És a légzéssel küzdöm...


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
621
∆ Kor :
48
∆ Tartózkodási hely :
☢ with H e r o e s



Tárgy: Re: 16. felvonás - Menedék Vas. 15 Május 2016, 20:22



Thanos pusztasága - Menedék



- Nem, az nem lehet! - küzdök a géppel és az idővel. Nem adhatjuk fel még! Wandának élnie kell!
Legvégső elkeseredésemben ütni kezdem a koporsót, majd csoda történik. A lány szíve ismét dobogni kezd, sérülései pedig begyógyulnak.
Bár Ultron óta a laborban tartjuk, a Bölcsőt ezidáig még soha nem alkalmaztuk ennyire szorult helyzetben, ennyire sérült emberi lényen. Felszíni sérüléseket gyógyítottunk vele, melyeket a harcok során szereztünk, de a halálból még soha nem hoztunk vissza senkit. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a Nagyfiú hamar ideért vele, miután Thanos ledöfte Őt, és végleg megszűnt lélegezni. Leírhatatlanul erős nő, küzdött benne az élni akarás, bár testét megtörték, szíve mégsem adta fel a küzdelmet. Hangos roppanással állnak helyre csontjai, s felszívódnak a véraláfutások, majd a legfontosabb szerv, amely életben tartja, ismét dobogni kezd. A műszer nem hazudik. Ez a kis "szerkezet", amely az életet pumpálja a testében, újra működik, vér áramlik a vénáiban, s tüdeje fel és le mozog rendeltetése szerint.
Boldogan ölelem magamhoz a szőke nőt, s mélyen tüdőmbe engedem illatát. Ám boldogságom nem tart sokáig.
Miért nem nyitja ki szemeit? Kómában van? Végleges agykárosodást szenvedett? Sajnos ötletem nincs, így hát idegesen dörzsölöm halántékom, miközben fel-alá járkálok a fekhelye mellett.
- A francba! Valóban az. - felelem dühösen, majd nyugtázom Carol kijelentését, miközben Wanda halántékát érintem kézfejemmel.

Egy árnyékot vélek felfedezni a padlózaton. Hátra fordulok és ott áll egy nő. A hirtelen meglepettségtől hátrálok, két kezemet kiteszem oldalra Wanda teste mellett.
Nem tudom mit akar, és milyen szándékkal érkezett. Bár kisugárzása, és finom vonásai nem arról árulkodnak, hogy Thanos egyik csatlósa lehet, de soha sem tudhatjuk... Egyáltalán, hogy került ide?
Amikor kimondja, hogy segíthet Wandán, majd határozottan rámutat a nyitott Bölcsőre, engedek kitartott kezeimen, és inkább háttal a bölcsőbe kapaszkodom, nehogy összeessek a hirtelen szédüléstől. Segíthet rajta? Milyen szellemről beszél? Tudósként a racionalitás elveire támaszkodva nem engedhetem magamnak, hogy
higgyek szavainak. Ám ebben a pillanatban mindenre hajlandó vagyok, hogy visszahozzuk Őt, így hát némán engedelmeskedem Carol kérésének.
Egy lépést oldalra állok, hogy mellé engedjem, mégis közelében maradok, hogy közbe avatkozzak, ha szükséges.
Carolt keresem tekintetemmel, majd várom a megerősítést tőle, hogy valóban jól cselekszünk-e, hogy ezt az idegen nőt mellé engedjük. Miután megáll mellette, homlokát érinti, s kézfeje lila fényben kezd izzani. Megrökönyödve guvvasztom szemeim a látottakra. Én ennyi hihetetlen dolgot még soha sem láttam, kicsit sok mindez egy napra besűrítve. Ráadásul mintha meghalt volna az újonnan érkező, ugyanis tüdeje nem mozog. Értetlenül nézek Carolra, kezeimet és vállaim enyhén megemelve, jelezvén, hogy fogalmam sincs, mit kellene tennünk.
Majd a két mozdulatlan test körül varázsütésszerűen lila és vörös fény kezdett el gomolyogni. A testek továbbra sem mozdulnak, a fények viszont további értetlenségnek adnak okot.
- Most meg mi történik? Ez nem csak sok, Carol... ez... fura. - nem tudok értelmesen válaszolni, legszívesebben mellé ülnék. Látszólag besokallt, én is kezdem azt hinni, hogy csak álmodom. Nem merek hozzájuk érni, nem akarok ártani, de nem tudom felfogni mi történik körülöttünk. Egyszerűen képtelen vagyok rá.
Az idegen nő hátrahőkölve csapódik falnak, majd a földre rogyik, Caroltól nem messze. Kezemmel felé nyúlok, s megindulnék, de valami történik mellettem. Wanda résnyire nyitja szemeit! Hogy.. mi? Ez lehetséges? Mikor levegőért kapkod már bizonyossá válik!
- Visszatért közénk! - kiáltok Carolnak, aki a sarokban ülve próbál felülkerekedni az őrületen, ami történt az utóbbi percekben. Nem messze tőle a kábult idegen. (Ha esetleg Carol nem segíti fel, odarohanok hozzá, majd vissza a lányhoz.)
- Wanda! Wanda! - ismételgetem a lány nevét hangosan, inkább magamnak megerősítésként, hogy bizonyossá váljon: Wanda magához tért! Él, és itt ül velem szemben, könnyekben ázó tekintettel. A világom szürke kifestője mintha szempillantás alatt megtelne színekkel. Mintha egy mese válna valóra, melyben a hercegnő örök álomra volt ítélve, most mégis... egy mesebeli idegen visszahozta Őt nekünk. Mi ez, ha nem csoda?!?
Megmentőjére pillant, én pedig örömkönnyekben kísérem figyelemmel kettejüket. Nem tudom, kit öleljek meg először, ugyanis mérhetetlenül hálás vagyok a szőke nőnek, de boldogságom legfőbb forrása ebben a pillanatban mégis az a lány, akit a halálból hozott vissza. Így hát odalépek mellé, és hosszan megölelem Wandát.
- Üdv újra itt, kicsi lány! - suttogom elhaló hangon, könnybe lábadt szemekkel. Nehezen jönnek a szavak ajkaimra, ugyanis egyelőre képtelen vagyok feldolgozni visszatértét. Kitartom az ölelést, és végig simítok haján, majd homlokom övének támasztom. - Megijesztettél! - teszem hozzá előző szavaimhoz.
Majd kisvártatva odalépek a megmentőjéhez:
- Hálás vagyok azért, amit tett! Köszönöm... mindenki nevében! Felfoghatatlan. Igazi csodát tett, amiért örökké hálásak leszünk. - majd fejem megdöntöm előtte. Megölelném, de nem akarom megijeszteni. Carolhoz lépek, és örömömben Őt is megölelem...
- Köszönöm, hogy mellettem maradtál! Nélküled... nem sikerült volna, Kedves! - szorítom magamhoz a Nőt, majd ajka mellé csókolok.
- Carol: had mutassam be a Bosszúállók legfiatalabb tagját, Wandát. Wanda, ő itt Carol, a barátom. - köszörülöm meg torkom, hirtelen nem tudom, miként mutassam be, főleg nem a mai napok történéseinek tükrében, de talán az a legbiztosabb, ha barátomként nevezem. - És Ő pedig... - mutatok a szőke nőre - Tényleg, kit tisztelhetünk Wanda megmentőjében? - intézem kérdésem az idegen nő irányába.

Miután mindenki megismerte a másikat - ha a többiek is így akarták -, a meghitt hangulatot kénytelen vagyok megszakítani.
- Thanos itt van még. A társaink harcolnak ellene, és hatalmas seregével. Vissza kell mennünk, hogy segítsünk nekik. Wanda, Te maradj itt, kérlek! Soha nem bocsátanám meg magamnak, ha ismét... - nézek el oldalra, lesütött szemmel. - Téged akar! Itt kell maradnod! Addig is... - tekintek fel, parancsolva - PÉNTEK! Küldd ide a Vaslégió még toronyban tartózkodó egységét! - majd visszanézek a lányra... - Wanda, vigyáznak majd Rád, amíg ideküldök valakit. Nem kockáztathatjuk az életed.. ismét. Kérlek, értsd meg! - kezemet a lány felkarjára teszem gyengéden, majd végig simítok rajta.
- Aki akar - Wandát kivéve - velem tarthat. De senkit nem fogok kényszeríteni, hogy kijöjjön - mutatok kifelé, ahol nagyban zajlik a háború, emberek halnak meg az idegen lények kezei és gépei által. - ODA.
Egy utolsó, hosszú pillantást vetek a lányra, majd lassan megindulok a Hulk által teremtett emeleti kijárat felé.





• •


A hozzászólást Bruce Banner összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. 16 Május 2016, 21:25-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://www.http://infinity-marvel.hungarianforum.com

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
222
∆ Kor :
33
∆ Tartózkodási hely :
♮ New York.



Tárgy: Re: 16. felvonás - Menedék Vas. 15 Május 2016, 22:46



Menedék


A nő, aki azért jött elmondása szerint, hogy segíthessen a lányon hirtelen a falnak csapódik. Én pedig ekkor ugrom fel előbbi helyemről és reflexből hozzá sietek, alá kapva egyik karommal, ha engedi. Másik karomat a lapockáira helyezem, ha nem szellem...
- Hé, jól van? - pillantok a karjaimban tartott nőre, majd Bruce felé kapom a fejem, mikor kiabál. Ide-oda ugrál a tekintetem, és nem tudom, hogy mit gondoljak erről az egészről. Látom a férfi arcára kiülő őszinte örömöt, és észlelem, hogy a koporsónak tűnő szerkezet peremére ujjak kapaszkodnak, majd a lány, aki vérben feküdt ezelőtt, most ott ül és arra a nőre néz, akit a karjaimban tartok ezekben a percekben. Csak nézem, ahogy könnyek futnak végig az arcaikon. Én pedig kívülállónak érzem magam. Mosolygok szeliden, de nem tudom feldolgozni az előbb történteket. Hallom Bruce szavait, és csak elmosolyodva figyelem őt, és Wandát. Ahogy egymásra találnak végül. Lesütöm a szemeimet, és felsegítem a nőt, aki segített a lánynak, ha engedi. Persze nem eresztem el, ha még gyenge. Nem akarnám, hogy összeessen, és az én karjaimban biztonságban van.
Hagyom, hogy Bruce a nőhöz igyekezzen. Ha képes talpon maradni, akkor ellépek tőlük, hogy megbeszélhessék a dolgaikat. A szemeimmel a lányt kutatom. És igazából nem értem, hogy ő most akkor zombi lett-e? Kicsit sok nekem ez a visszajött a halálból dolog. Én ehhez nem érek fel...
Bruce ekkor elém lép. Elnyitom ajkaim, és érzem, hogy arcom vöröslik, ahogy karjaival magához ölel. Nehezen tudom leküzdeni a meglepettségem. Bár a döbbenet miatt nem is tudom viszonozni az ölelését. A nagy örömködésből úgy érzem kimaradok. Örülök a lánynak, de félek tőle, hogy talán megszenvedi ezt...
- Ni..nincs mit. - nyögök ennyit, majd ahogy ajkaim peremére csókol, úgy érzem képes lennék felrobbani. Nem az idegtől. Az érzelmeimmel nem bírok ebben a percben. Bruce túl közel került a szívemhez. A csók, az ölelések, az öröm a szemeiben, és ez az egész. Talán túl sok most nekem. Ahogy bemutatja a lányt, hol rá, hol Wandára pillantok és igyekszem elővenni legkedvesebb mosolyomat.
- Örülök, hogy jól vagy... - szavalok el ennyit a lány arcát fürkészve, majd kihátrálok a közösségből. Nem érzem úgy, hogy a rivaldafényben kellene tündökölnöm. Most minden olyan zavaros lett. És nem tudok nem Brucera figyelni. Magára vonja a figyelmemet. Mikor a megmentő kiléte felől kérdez, akkor magam is rápillantok. Engem is érdekelne, hogy honnan jött a szellemnő, akinek leállt a szíve. Mintha álmodnék! Vagy mintha drogoztam volna... Egyszerűen nem tudom megmondani, hogy melyik lenne hihetőbb.
Csak kapkodom a tekintetem az előttem állók, és az ülő lány között, mikor Bruce kijelenti, hogy odakinnt még javában dúl a háború. A szemeim ekkor az ablak irányába kalandoznak. Némán hallgatom, ahogy közli a lánnyal, hogy maradnia kellene. Majd egy légiót emleget, hogy azok majd vigyáznak rá. Én csak sodródom az árral. Figyelni próbálok mindenre és mindenkire, de a fejem szeretne felrobbani. A szívemről nem is beszélve...
- Én veled tartok. - lépek a férfi mellé, mikor megindul az ablak felé. Egy utolsó pillantást még magam is vetek a lányra, majd próbálok kedvesen bólintani felé. Nem ismerem őt. Érzékenyebb búcsúra pedig egyébként sem lennék képes. A mellettem haladó Brucera pillantok, és óvatosan a vállára teszem a kezem. - Ugye tudod, hogy ezt a csatát elveszíthetjük? - nézek róla a távolba, majd amint elérjük a luk külső peremét, elrugaszkodom róla és repülni kezdek, bele a száguldozó ellenfelek tömegébe.



• •
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
398
∆ Kor :
99
∆ Tartózkodási hely :
Staff rezidencia



Tárgy: Re: 16. felvonás - Menedék Hétf. 16 Május 2016, 15:21

•• Thanos pusztasága ••

This is the end of Your world!




• Wanda belegyezik abba, hogy egyelőre ő a toronyban maradjon. A vaslégió megérkezik, és a tornyot körbevéve védelmezik a lányt, ahogy Bruce kérte tőlük.


***

» Általános leírás: A hozzászólásod megírására egy hét áll rendelkezésedre. Amennyiben a partnered/partnereid hamarabb megírják köreiket, lehetőséged van az újabb kör megnyitására. Ha valaki nem írja meg egy héten belül a hozzászólását, a kör újra indulhat (mivel sokan vagyunk, törekedjünk nem megváratni egymást). A Kalandmesternek jogában áll a karaktereket útmutatásokkal irányítani, illetve hozhat be egy-egy körbe/szituációba újabb karaktert, illetve vihet ki, ha eltűnik a játékos, vagy a szituáció úgy kívánja.


- Reagsorrend: -
- A felvonás résztvevői: Wanda Maximoff
- Becsatlakozhat: -

***

» Fontos információ: A negyedik körben a karaktereket többször is át fogjuk irányítani más felvonásokba, ezért kéretik a Kalandmester megjegyzéseit hétről-hétre figyelmesen elolvasni!

A negyedik körben a játékosok szabadon mozoghatnak a felvonások között. Ehhez azonban a reag végén kéretik egyértelművé tenni, hogy merre haladna szívesen a karakter tovább!

» Átírányitott karakterek: Clea ITT folytatja a játékot. Bruce Banner és Carol Danvers ITT folytatják a játékot.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
428
∆ Tartózkodási hely :
Asgard



Tárgy: Re: 16. felvonás - Menedék Szer. 18 Május 2016, 10:44

Menedék ~

Bruce hangjára ébredezem. A világom egyelőre még homályos, és apró fényfoszlányokat látok. Keresem a lila felhőt körülöttem, és a Királynőmet... Olyan érzésem van, mintha többé nem létezhetnék nélküle. Ahogy a doktor közelebb merészkedik, igyekszem tartani magam és nem darabjaimra széthullani. Az egész álomszerűen vési magát fejembe. A kép, ahogy ott állok kihullva önmagamból, és elfelejtek mindenkit... Hirtelen Bruce karjai fognak közre, és szorosan magához ölel. Fizikailag teljesen felépültem, így nem fáj a szorítása. Ahogy Kicsi Lánynak hív, összetörve temetem arcomat mellkasába, és karjaim ekkor megindulnak az ő háta mentén, hogy lapockáira futtatva azokat, magamhoz szoríthassam. Tele könnyezem a férfi mellkasát, és félek tőle, hogy talán ezt ő is megérzi, de ebben a percben talán ez a legkevesebb. Meghat, hogy ennyire közel édesget magához. A hajamba gabalyodó ujjai, ahogy elhúzódik és homlokát enyémnek támassza, próbálom összeszedni magamat, és nyugtatni a kedélyeket. Ajkaim vékony vonallá formálva igyekszem megállítani a könnyeimet. Megijesztettél. - mondja, én pedig Pietrora gondolok. Ekkor elhúzódom tőle, de addigra már ő is ellép. Szeretnék a testvéremről kérdezni, de úgy fest, a nagy örömködésben erre nem lesz lehetőségem. Bruce elém vezeti a szőke nőt, kit nem ismerek. Bólintok irányába, és próbálom törölgetni arcomat. Nem sírhatok örökké! - Köszönöm, hogy itt volt velünk... - pillantok ekkor a mellettük álló Menedékemre, majd Brucera emelem a tekintetemet.
Ahogy meghallom dallamos hangját, Clea-nak - azonnal ráemelem a tekintetem. Vonz engem, és szeretnék a közelében maradni. Kinyújtom karom irányába, ahogy nézem tisztaságát, ő pedig a közelembe jön, és újra elfog a végtelen nyugalom. Karjait megindítja, és ölelésbe zár. Valamiért úgy érzem, hogy mellette aprónak lenni, öröm a számomra. Kiváltság.
- Köszönöm... - mosolyodtam el lágyan, beletemetve arcom a nő finom illatú selymességébe. Azonban nem sokáig maradhatok így vele. A következő pillanatokra magam maradok. Bruce beszélni kezd arról, hogy ...Thanos még mindig a közelben van. Lesütöm szemeimet, és gyengének érzem magam, ahogy hallgatom, amit a férfi elszaval. Zavartan ülök a bölcsőben még mindig. Ahogy azonban Bruce a vaslégiót emlegeti, felegyenesedve megkapaszkodom a szerkezet szélébe, és kimászom belőle - Pietro oda kinn van még... igaz? És arra akarsz kérni, hogy maradjak itt és várjam meg, amíg baja esik? Mi van, ha éppen most... - kissé kikelve magamból lépek közelebb Brucehoz, de ekkor ráemeli tenyerét felkaromra. Szeretnék ellentmondani, szeretnék kirobbanni innen, és megmenteni a testvéremet. Bár olyan gyors lehetnék, mint te... Ahogy kijelenti, hogy rajtam kívül mindenki mehet, újra szóra nyitnám a számat, de Clea szavai bilincsként fogtak rá dühömre. Ajkaimat összepréselve nézek fel a nőre, miközben megértően bólogatok szavait hallgatva. Arra, hogy visszajön hozzám, valószínűleg látványosan felragyog a szemem, mert érzem bőröm élénkülését.
- Bruce, vigyázz rájuk... - szólok utánuk, ahogy nézem, hogy ő és Carol eltávolodnak a toronytól - És magadra is... - suttogom el, alig hallhatóan, majd Clea felé fordulok. Felemelkedik és minden rossz érzés abban a pillanatban visszaül a mellkasomra. Ahogy hangját meghallom fejemben, hosszasan lehunyom szemeim, és elmosolyodva küzdök a könnyeimmel.

Itt állok a torony peremére robbantott lukban, és nézem a távolodókat, miközben a légió megérkezik és körbeveszik a tornyot. Elfordítom tekintetem, és vissza lépegetek a bölcső mellé. Ráfektettem ujjaimat és nézem egy darabig azt. Mindössze ezen állt, vagy bukott, hogy élhetek-e még. Felvillannak az utóbbi óra történései. A rengeteg áldozat. A fájdalmak, - ekkor hasfalamra kapom bal tenyeremet-, és persze Thanos. Reszket minden porcikám, ahogy rá gondolok. De feleannyira sem félek tőle, mint ahogy Pietrot féltem. Ugye nem csináltál butaságot, és eljössz hozzám? Tenyereimbe temetem arcomat, és úgy húzódom neki az egyik falnak, végig csúszva az előtt...



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
398
∆ Kor :
99
∆ Tartózkodási hely :
Staff rezidencia



Tárgy: Re: 16. felvonás - Menedék Hétf. 23 Május 2016, 18:41

•• Thanos pusztasága ••

This is the end of Your world!




• Víziót meggyógyítja Thor, és a gyógyulást követően abban a percben észleli, hogy egyedül Pietro indult meg a csapatból, hogy Wanda védelmére keljen. Ezért úgy dönt, hogy nem hagyja cserben a testvérpárt. Miközben megindul, elmondja az érkező Aurorának, Tonynak, Natashának és Stevenek, hogy mi a helyzet, majd ha valamelyik kéri, akkor elviszi őt/őket. A toronyban Peter Quill és Drax javában aprítja az ellenséget, miközben Pietro a húga mellett maradhat és védelmezheti a lányt. Wanda még nincs teljesen a képességeinek birtokában, de próbálkozhat harcolni. Az érkező Vízió (és a társa, vagy társai) besegíthet(nek) a csapatnak.

***

» Általános leírás: A hozzászólásod megírására egy hét áll rendelkezésedre. Amennyiben a partnered/partnereid hamarabb megírják köreiket, lehetőséged van az újabb kör megnyitására. Ha valaki nem írja meg egy héten belül a hozzászólását, a kör újra indulhat (mivel sokan vagyunk, törekedjünk nem megváratni egymást). A Kalandmesternek jogában áll a karaktereket útmutatásokkal irányítani, illetve hozhat be egy-egy körbe/szituációba újabb karaktert, illetve vihet ki, ha eltűnik a játékos, vagy a szituáció úgy kívánja.


- Reagsorrend: Vízió, ...
- A felvonás résztvevői: Wanda Maximoff, Pietro Maximoff, Drax, Peter Quill, Vízió
- Becsatlakozhat: Natasha Romanoff, Steve Rogers

***

» Fontos információ: A negyedik körben a karaktereket többször is át fogjuk irányítani más felvonásokba, ezért kéretik a Kalandmester megjegyzéseit hétről-hétre figyelmesen elolvasni!

A negyedik körben a játékosok szabadon mozoghatnak a felvonások között. Ehhez azonban a reag végén kéretik egyértelművé tenni, hogy merre haladna szívesen a karakter tovább!


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: 16. felvonás - Menedék Hétf. 23 Május 2016, 19:57



Menedék
Térdre rogyom, mikor sikerül eltaszítanom a közelemből Thanost, Thor segítségével. Közelebb lép hozzám és a vállamra helyezei a karját. Hálával a szemeimben nézek fel rá, miközben figyelem, ahogy Thanos a torony felé indul meg. Alig bírom ki, hogy ne rugaszkodjak rögtön neki. De a homlokomba tép a fájdalom, miként a kő felrepesztette azt. Thor elő vesz valamit, amit nem látok. Hirtelen szétmorzsolja azt a mellkasom, és a homlokom fölött, mire láthatóan összeforrnak sebeim. - Thor... - nézek rá fel hálávalittas tekintettel, miközben felemelkedem szemmagasságba kerülve vele. Elmosolyodom, mikor közli, hogy egy valakinek kell már csak elpusztulnia. Én az élet oldalán állok, de úgy hiszem, a mocsoknak nincs maradása. Szemem sarkából látom, hogy Pietro elillan, és azt is, hogy más nem teszi ezt. Elnyílik a szám és lehajtom a fejem. Megfogadtam. Mindig őt választom majd. És Pietronak egyedül nincs esélye annyi katonával szemben. Itt pedig vannak elegen. - Thor... nekem... nekem... - zavartan nézek rá, majd egy bocsánatkérő pillantással fejezem be - Meg kell védenem őket. - intek neki, majd még egyszer Thanosra emelem a tekintetem, mielőtt izmaim befeszítve elindulnék. Elröppenek tőle, ki az átkozott körből, mit seregével gyűrűzik körénk. Megpillantom út közben Rogers Kapitányt, Mr. Starkot, Natashát és Aurorát. Közvetlen eléjük repülök ekkor. - Wanda életben van. A toronyban...Thanos oda küldte a serege felét. - várok egy darabig, hogy feldolgozhassák, majd a válaszuktól függetlenül tovább lendülök a torony felé. Ha a Kapitány, vagy Natasha velem tartana, úgy a karom nyújtom, akár mindkettejüknek. Ha nem, akkor magam röppenek az égbe föl, előre. Homlokomból út közben is nyalábot indítok, hogy aprítsam az alattam haladókat. Érzem, hogy a mellkasomban valami melegség áramlik, és azt is, hogy nehezebben veszem a levegőt, miközben haladok az épület irányába. Nehezemre esik elhinni, hogy Dr. Banner igazat szavalt, akkor is, ha szavahihető ember. Az épületet megközelítve, látom, hogy két nem e világi harcos küzd a fölfelé mászókkal. Intek nekik. Behatolok azon a lukon, amit védelmeznek. A vaslégió robotjai szaporán buknak el körülöttük, és tudom, hogy szükség van rám. A járatban elengedem azt, akit vittem, ha vittem...
Befelé igyekszem, és előbb Pietron állapodik meg a szemem, csak később terelődik mellé a tekintetem. Eltátom a szám, és a mellkasomra ült nehezéket egyszeribben lelöki valami más. Valami felszabadító. Ha esélyem adódik megközelítem a lányt, és nem törődve ezúttal semmi mással elé lépek és az ölembe rántom őt. Szorosan fonódnak köré karjaim. Belesimulva állcsúcsommal puha hajzuhatagába. Finoman ölelem magamhoz és küzdök az érzéseimmel. Vontatottan húzódom el tőle végig súrolva arccsontját orrom hegyével. Lágyan eltolom, de arcára vándorol a tenyerem.
- Most mennem kell. - pillantok a fiúra mellette egy halovány mosollyal, majd a lányra révedő tekintettel csodálom el bőrének épségét. Milyen különös, hogy az a bölcső tette ezt lehetővé, amelyikben engem létrehoztak... Lágyan nyakán simítanak végig ujjaim, majd elfordulok és kirobbanok a lukon a két harcos közé, majd intve kettejüknek lefelé lendülök és játszom a lebontó képességemmel. Be az épületbe, ki az épületből. Egy szinten maradok, hogy feljebb ne juthassanak a toronyban. Meg kell akadályoznom, hogy újra veszélybe kerüljenek.




virágom~
• •
Vissza az elejére Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
428
∆ Tartózkodási hely :
Asgard



Tárgy: Re: 16. felvonás - Menedék Kedd 24 Május 2016, 09:45

Menedék ~
A tenyereimbe temetem arcomat, miközben próbálom feldolgozni mindazt, ami történik körülöttem. A falnál üldögélve figyelem, ahogy a Hulk által luk előtt lebeg a vaslégió, mint testőrség, és időnként a bölcsőre terelődik a figyelmem. Már nem sírok. Zavartan, mintha nem lennék önmagam nézek előre, mozdulatlanul. A hirtelen becsapódó gép miatt azonban felpillantok, és bár továbbra is ülve maradok, végig nézem, ahogy elcsúszik előttem, egyenesen bele a bölcső oldalába elsodorva azt. Pattog az áramköre, és eltátott szájjal nézem a kiugró férfit, és a még nagyobb... férfit?!
Köszön az alacsonyabb rám, mire leküzdök egy félelemből születő gombócot a torkomban. Szólni sem merek, csak nézek rájuk. A hatalmasabb alak megkérdezi, hogy miért sírok. Az arcomról még nem száradtak fel a könnyek. - Én... - kezdenék felelni neki, ahogy kinyújtja felém a karját, megindítom enyém, de abba marad a mozdulatsor, mikor a másik kijelenti, hogy én vagyok az. Az emberibb alakú kisétál a torony peremére, és azt mondja, hogy valaki kell Thanosnak. Eltátom a számat, és zavartan révedek magam elé. A könnyek útjukra indulnak, és újra átélem fejben, ahogy lenyomja a számon a csigát, és ahogy ... Hallom, hogy beszélnek körülöttem, de a tenyereimbe arcomat veszem, és zaklatottan fújtatok. Az emberibb azt mondja, hogy megvédenek, mire felpillantok rá és a bólintását látva könnyekben úszva elmosolyodom. A másik azt mondja, hogy valakinek az életére is megesküszik, hogy vigyázni fognak rám... - Köszönöm... - alig hiszem el. Talán a nagyobb termetű képes elbánni Thanossal, és tényleg meg tud védeni engem. Az emberibb férfit nem értem, hogy miért ennyire elszánt, hiszen egyszerű ember... vagyis annak tűnik. Szipogok párat, és ekkor a szívem dobbanása alább hagy...

Egy kék fényfoszlányból tűnik elő, és hozza el nekem a végső megnyugvást, ahogy mellém térdel. Eltátom a szám, és ahogy meghallom ahogy kimondja a nevemet a könnyek megereszkednek, végig mosva arcomat. - Pietro... - suttogom elhalóan, majd előre mozdulok, hogy belebújhassak az ölelésébe. Mindkét kezem a mellkasára engedem, és ott fogom meg ruháját, úgy húzva magamhoz. Beletemet arcomat a mellkasába, és most... aztán... tényleg... zokogok. - Piro... - becézem így, életünkben először, majd karjaim átfuttatom a nyakán, és szorosan vonom magamhoz. Én majdnem elengedtem. Majdnem elfelejtettem őt a szellemvilágban. - Annyira aggódtam érted... jól vagy? - húzódom óvatosan hátrébb, hogy alaposabban szemügyre vehessem őt.
A kintről érkező robbanó zajok kissé megfakítják kettőnk pillanatát, ezért puhán magammal vonva felegyenesedem vele. Közvetlen a közelébe állok, gyakorlatilag hajszálvékony távolságnyira tőle. Lehajtom a fejem, és mire felpillantok a kijárat irányába, megpillantom Víziót. Halvány mosoly, és újabb könnyek szöknek arcomra. Haldoklott... mikor én elmentem. Haldoklott...
Megindul felém, én pedig felé. Átölel, én pedig viszonozva ezt visszaölelem. - Azt hittem, hogy te is... - zokogom tele a mellkasát, ahogy hagyom, hogy elvarázsoljon egy kis időre. A boldogság, amit most érzek, alig lenne leírható. Tudom, hogy még nincs vége a harcnak, de Pietro életben van. És Vízió is túlélte valahogyan. Finoman kihátrálok, mikor elereszt, és hagyom, hogy megsimogasson. Mosolygok rá, de végül Pietro oldalára állok, és teljes lényemmel az ő oldalára simulok, átkarolva a karját. Vízió kiröppen, én pedig felpillantok a testvéremre.
- Ugye velem maradsz? - nézek rá bátortalanul, miközben mögötte a sötétből felénk rohan egy katona. Több sem kell, hogy előre ránduljon jobb karom, és felfeszítsem a plafonra, darabjaira tépve őt. - Ugye? - kérdezem újra, majd ujjaimat belefonom a tenyerébe, hogy megfoghassam a kezét egy óvatos mosollyal az arcomon. - A többiek...? - érdeklődöm óvatosan. Az azonban nekem sem kerüli el a figyelmem, hogy ahhoz képest, hogy a katona egyedül volt, én elég durván támadtam rá...


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: 16. felvonás - Menedék Kedd 24 Május 2016, 15:28



Menedék


Amint meghallottam, hogy Wanda életben van, azonnal a maximum sebességre kapcsoltam és őrült tempóban száguldottam a torony felé, ahol a testvérem volt. Nem akartam egy percig sem távol maradni tőle. Meg akartam ölelni, magamhoz szorítani és soha többé nem elengedni. Nem akartam, hogy bármi elvegye tőlem, így minden erőmet beleadtam, hogy átverekedhessem magamat a katonák tömegén és eljussak Hozzá.
Ahogy beértem a toronyba, azonnal mellé térdeltem, de nem akartam elfogadni, hogy miattam fakadt sírva.
Ahogy magához húzott, úgy kezdtem el óvatosan előbb a haját, majd végül a hátát simogatni. Nem akartam elengedni, és ahogy meghallottam azt a furcsa becenevet, amit ezelőtt soha nem mondott nekem, csak egy mosoly ült ki az arcomra.
Éreztem, ahogy a felsőm nedvessé vált, ebből tudtam, hogy a testvérem most aztán tényleg zokog. Újra annak a 10 éves kisfiúnak éreztem magamat, aki a testével védte a húgát azért, hogy még véletlenül se veszíthesse el őt. Nem akartam elengedni, így amikor kicsit hátrébb húzódott, kezeimmel az arcához értem, hogy felitathassam a könnyeit.
-Jól vagyok, nincs baj… -küldtem felé egy bíztató mosolyt, hogy megnyugtassam. Sosem hittem volna, hogy ismét a karjaimban tarthatom őt, így örökké hálás leszek Banner-nek és annak a szőke nőnek, amiért megmentették a testvéremet. De reméltem, hogy nem a TAHITI-vel tették mindezt, mert azokat a rémálmokat nem kívánom az ellenségemnek se, nemhogy Wanda-nak.
Csak nagy szemekkel meredtem a megérkező Vízióra, mikor ölelésébe vonta a húgomat. Persze nem szólhatok semmit, végül is… megvédte a testvéremet és Thanos ellen ment, mikor alapjáraton nem sok esélyt láttam a győzelmére. Az az alak nem százas, de Vízió erős. És ez az egy dolog, amiért mindig élvezni fogja a tiszteletemet. Becsületes, tiszta és áldozatra kész. Ahogy a magunk módján mi is a testvéremmel. Életünket áldoztuk olyanokért, akiket alig ismertünk.
Ahogy Wanda ismét mellém lépett, azonnal rá pillantottam, de amint megemelte a jobb karját, én az arcom elé kaptam a sajátomat, mert nem tudtam, mit tervezett, de amint egy idegen katona hullt a földre, jobbnak láttam nem szóvá tenni az elmúlt percekben történteket. A húgom él és csak ez számít.
-Veled maradok… mindig. –néztem rá egy bíztató mosoly kíséretében, majd ahogy megéreztem ujjai gyengéd szorítását, én is köré fontam ujjaimat a kezének és így ácsorogtam mellette addig, míg a többiek felől kezdett el érdeklődni.
-Nem tudom… akikkel együtt voltam ők még jól voltak. Steve és Natasha Víziót akarták idehozni, de nem tudok róluk semmit. Amikor eljöttem, még nem voltak ott… -jegyeztem, meg a dolgot közelebb húzva a testvéremet, hogy ismét megölelhessem őt.
-Annyira hiányoztál… Wanda… nagyon szeretlek. Soha többé ne hozd rám így a frászt, megértetted? –jegyeztem meg a dolgot félig elviccelve, de ettől függetlenül minden szavamat komolyan gondoltam.
Vissza az elejére Go down

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: 16. felvonás - Menedék Csüt. 26 Május 2016, 12:14

Elise Heart "Aurora" bólintott. Mindent elmondott, amit el kellett, eljött az utolsó óra, eljött a csata legádázabb szakasza. Eljött a világ vége. A lány torkában egy gombóc dobogott, és ő eldöntötte, hogy erős lesz. Hogy bátor lesz. Hogy az utolsó percig...
Egy mosolyt küldött az arcára, annyira könnyed és életteli mosolyt, amennyire csak kitelt tőle. Elrugaszkodott és szárnyai lesújtottak, ahogy gyors ütemben emelték a város fölé.
A tomboló pusztulás parázsló lángokban dübörgött körülötte mindenhol.
A sötétbe borult égből halál ereszkedett alá a városra fekete szárnyakon. Kormos, természetellenes éjjeli, halálszagú szél keveredett a magasban, az égő épületek és hús szagát recsegő-dübörgő, fémesen csilingelő robbanások hangjával keveredve hozta a szél. A One World Trade Center oldala sziporkázó üvegzáporral omlott szét és magába roskadt a Bank Of America égbe szökellő toronyháza. Hajók felsejlő körvonalai között ropogtak fedélzeti ágyúk sorai és lázadó makacssággal rajzolódtak az égre a légelhárító tüzérség .66-os lövedékeinek hosszú fénycsíkjai. Vadászgépek suhantak el a csata irányába, rakétáik kioldva a Földnek a haragvó válaszaként repültek a mennyekbe... És tankok láncvtalpai küzdötték át magukat a romos utcákon... Elise látta, hogy tengerészgyalogosok gépkarabélyai nyitnak tüzet az idegenekre, látta, hogy gunshipek veszik tűz alűá a siklókat... Látta Thor villámait és Carolt meg a Hulkot a csatába sietni az égen... Látta a magasból, ahogy Steve és Natasha igyekszik a küzdelembe... És sárga csillagként közeledett felé valaki...

A pillanat az élet minden fájdalmával robbant a tudatába.
Wanda... Wanda... Wanda él??!!!
A lehetetlent megpróbálva feldolgozni, agya kattogott. Tony Stark fúvókáinak repesztő hangjával vetette bele magát a küzdelembe, és Aurora csak ott lebegett a parázsló-lángoló semmi felett...
Szíve ezer darabra törve húzta mindenfelé. Érezte maga alatt a várost. Érezte maga alatt a szenvedést. Legszívesebben ezer darabra szakadt volna, Wandához, Jenniferher, Thorhoz, Steve-hez rohanni... Carolhoz, Bruce-hoz csatlakozni... Tony Starknak segíteni és teljes tűzzel robbani Thanos arcába...
De... De én nem tudom, hogy... Nem tudom, hogy...
Szemeit lecsukta.
Piramisok ívei rajzolódnak a hajnali égre és a hófehér város fölé emelkedik a nap, a nagy folyó hullámaira rajzolja oldott aranyát...

....

Aurora felnyitotta a szemeit, ahogy a Nap néz a világra és átlátott a káoszon. Elméjében meleg csendességgel égett az elhatározás. Végignézett a városon és keresztüllátott a kavargó káoszon, mintha flottája élén ütközetet vezető királynő lenne. Tudta, mit kell tegyen.
- Minden S.H.I.E.L.D. egység. Aki még ezen a frekvencián van, asszisztáljon a Thanos elleni ütközetben.
Nyugodt volt a hangja, ahogy embereket küldött meghalni a csatába.
És ő megfordult és ívben repült a másik irányba.
Ha most nekirepül az idegen fővezérnek, meghal. Ez a bizonyosság tökéletesen tisztán élt a tudatában. Ha ez a Földet megmenti, akkor nem is habozott volna... De egy lépéssel tovább kellett gondolkodjon. Tudta, hogy szíve megkönnyebbül, ahogy Wanda felé közeledik. Tudta, hogy könnyebbség, hogy az okos döntés egyben az is, amerre minden idegszála húzta őt...
Zene
Meglátta a tornyot, ahogy rebellis sziluettként emelkedik a tomboló halálvihar közepén, szörny-harcosok rajai forognak körülötte. A Vaslégió robotkatonái metodikus elkeseredéssel küzdöttek, testük egymás után, szikrákat vetve zuhant a mélybe. Vízió a torony oldalából, egy korábban ütött lyukon át repült ki, sárgáws-arany ereje izzó haragként pusztított. Elise látta ezt, és látta a legfelső alatti szintet is, látott egy vörös villanást... A vörös villanásban kirajzolódott négy alak... Egy űrhajó, ami mellett két ismeretlen harcos küzdött, egy testvérpár, fehér haj és mély, bordó, hajkorona... Elise szíve egy mélyet dobbant, és érezte, hogy az érzelmek katalizálta hormonhullám lángokat hordoz végig sérült, fáradt, repedt testén.  Látta, ahogy egy raj telepszik az épület déli oldalára, hogy elektromos sugárnyalábok fúrják át az üveget, hogy átlendülnek a réseken át, Wanda felé...

Dübörgő-robajló, csilingelő hangokkal, lángok között robbant be a torony oldalán Aurora, magával sodorva, összetörve az idegen katonák egy sorát, míg végül a lány oldalára dőlve csúszott végig a padlón tűzből álló szárnyait magával húzva, pár méterre Wandáéktól. Ahogy meglassulva kecmergett fel, szemeiből újra mély, bíborvörös vércseppek indultak meg, élesen köhögve vért köpött a romokra és még ép, fél tüdeje, zihálva pumpálta pezsgő vérébe az oxigént...
A katonák sora özönlött be a résen át, ám Elise mér féltérden volt és karjain végigrobajlott az erő, majd ívekben szökkenő fényindákként pattant elő az ujjai közül, húson, fémen, csonton átégve...
És Elise előre dőlt, ahogy egy percnyi nyugalmuk lett. Térdeire támaszkodva kecmergett fel, ropogott füstölgő, szilánkokra törött, foltokban megmaradt páncélja, ahogy megfordult...
Arany fényben játszó gleccserkék szemei a szív alakú arcra, a mély, sötét szemekre, a bordó hajra fordultak...
Aurora nem szólt egy szót sem. Csak sántítva elindult. Elindult és egyre gyorsabban lépett előre hosszú lábain, átlépve a lépcsőkön, karjait és szárnyait kitárva...
Wanda ott állt, még mindig testvére karjaiban, Elise pedig odalépett és átkarolta. Arcáról korom és vér tapadt a lány fehér nyakára, de Elise csak hátrébb lépett és végigsimította Wanda bordó haját.
- Bosszút álltunk érted - mondta mély, felzaklatott, alt hangon a lány.Észre sem vette, hogy jobb szárnyába a hátán nyílt sebből vér szivárog és úgy kavarog a lángok közt terjedve, mint vízbe csöppentett, sötét tinta. Nem foglalkozott vele. Nem foglalkozott semmivel. Sebtében letörölte a szemeiből kibuggant könnyet és vért, szipogott egyet és egy szomorú-boldog mosollyal nézett Wanda szemébe.
- Bárkit összetörtem volna érted. Köztünk van a helyed, Resting Witch Face - mondta és halvány, fáradt vigyor terült szét az arcán. Pietróra nézett a lány és a fiú vállára tette a kezét. Bólintott. Pietro a bajtársa volt. Benne volt ebben a bólintásban minden, amit elmondhatott volna. Aurora leakasztotta övéről a fegyvert, az összecsukódott high-tech lándzsát, ami átszúrta a mellkasát. Gombnyomásra kinyílt suhogva, sistergő-zizegő, sötét, elektromos fegyverré alakulva és Pietro kezébe nyomta. Tudta, hogy a fiú a leggyorsabb közülük. És nem akarta fegyvertelenül látni a húgát védő, cikázó, haragvó, fehér villámot.
Elise Wanda felé fordult újra. Vállára tette a kezét.
- Wanda, - kezdte csendes, megfontolt, alt hangon. - Thanos lehet, hogy errefelé fog tartani. Ha így lesz, nem biztos, hogy az erőink külön-külön elegek ellene... Fel tudod használni az enyémet?
Hagyta, hogy a melegség, amit pulzusa lüktetett, végigfolyjon ujjai közül... És ha a lány nem lépett el, forró, lángoló élet szivárgott lassan át Aurora ujjai közül még mindig hűvös tagjaiba.

Majd ahogy a perc elmúlt, a lány megfordult, hátát vetve Wanda és Pietro felé. Bármelyik percben megérkezhetett az idegen sereg újabb hulláma és ő ott akart állni Wanda és az idegenek között, ha átlépnek azokon a réseken és elözönlik a szintet.
Eldöntötte, hogy amíg talpon van, ott senki sem fog átlépni. A seregek közeledtek, és Aurora szárnyai makacs ellenállással nyíltak ki újra, bal szárnyában kavargott a vér. Szemeit az ég felé fordította és felfelé fordított ujjai között még egyszer lángok ugrottak fel, táncolva a sötét fellegek között átszüremlő esti fényben...
Hátranézett a Maximoff testvérekre.
- The dawn will come.
Mosolyogva fordult vissza a rés felé.
Eldöntötte, hogy nem fog félni. Hogy ha eljön a perc...
Akkor az utolsó pillanatig Bosszúálló lesz.
Vissza az elejére Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
904
∆ Kor :
37
∆ Tartózkodási hely :
next to my a-holes



Tárgy: Re: 16. felvonás - Menedék Szomb. 28 Május 2016, 17:24


Menedék
16.felvonás

Tudom, hogy Gamorának fontos, hogy leszámoljon Thanossal, de abban a pillanatban úgy éreztem, hogy nekem máshol a helyem. Láttam, hogy az őrült Titán valamit megakart szerezni, és én meg azt akartam előtte megkaparintani. Draxot hívtam magammal, ő pedig készséggel velem tartott, aminek kimondhatatlanul örültem. Együtt megindultunk a csorda után, hogy megtudjuk, mit akar ennyire az a barom. Ahogy haladtunk láthatóvá vált a torony, aminek az oldalába éktelenkedő lukba belerepültünk. A gép orrával elsodortunk egy bazi nagy koporsót. Rohadtul bíztam benne, hogy nem egy eltemetett társat tartoltunk el, mert az elrontotta volna az amúgyis szar kedvünket. Kiugrottunk a gépből és a földön kucorgó lányra lettünk figyelmesen. Köszöntem neki, de láthatólag Drax külseje eléggé megriasztotta. És egyébként is szarul nézett ki. A ruhája tiszta vér volt. Csak néztem, ahogy Drax a karját nyújtja felé, ő pedig Drax felé. Nagyon romantikus pillanatot éltek át mindketten... Mire leesett nekem, hogy Thanosnak ez a nő kell valamire. Kimondtam hangosan, mire jött Drax zagyvasága.
- Te vagy az a lány, akit elrabolt az a féreg. Drax. Ő az, akit felvitt xandarra, aki miatt jöttek az itteniek segíteni nekünk. Őt akarja most a Titán. - magyaráztam Draxnak, de közben végig a lányon tartottam a szememet. Mi a francért olyan különleges, hogy a Titánnak ennyi vesződést megérjen?! Az épület peremére léptem, hogy onnan kitudjak lesni hányan tartanak felénk. Hát nem könnyebbültem meg. Nem mondom - egy pillanatra átment a fejemen, hogy itt hagyom és visszamegyek Gamorához, de akkor ránéztem. És ahogy ő rám nézett... Tudtam, hogy nincs esélye egyedül. Közöltem Draxxal, hogy maradnunk kell. Nincs más, aki megvédje. Nem hagyhatjuk egyedül. Drax megint elővette a romantikus oldalát, mire én csak egekbe szökött szemöldökkel figyeltem. Nyálasan közölte a lánnyal, hogy megvédjük. Mikor az életemre esküdött eltátott szájjal néztem rá. - Kösz. Nagyon kedves tőled. - néztem a vállam fölött a társamra, majd a lányra megint.

Hallom, hogy a sötétben álló lány megköszöni a védelmünket, mire megnyalva hüvelykujjam végig húzom azt jobb szemöldökömön, és kihúzom magam. - Ez a dolgunk. - kacsintok rá elővéve legkirályabb arcomat, majd a fegyvereimért nyúlok és azokkal a kezemben nézek a lentről felfelé rohanókra. Izzítom őket, és a közel érőkre már lövök is, mikor felbukkan a vörös arcos fickó és beröppen a lukba közvetlen mellettem. - Komolyan... És még Grootot akartuk mutogatni... - csóválom meg a fejem, majd készenlétbe állok a rés peremén. Hátra-hátra pillantok és látom, hogy a lánnyal már ott áll az ősz hajú gyerek és nagyon ölelkeznek. Nem mondanám meg, hogy szerelmesek, vagy rokonok, de nem is az én dolgom. Miközben elnézem, ahogy az a valami átöleli a lányt a nyakamba ugrik egy kree. - Az anyádat.... - nyöszörgöm, majd a vállam fölött az állcsúcsába eresztem a lövésemet. Közvetlen utána lezuhan rólam, majd Draxra figyelek, hogy ő megvan-e. Ekkor beröppen egy szárnyas lány is, de nincs időm vele is foglalkozni. Stabil állásból lövöldözöm lefelé az épület fala mentén. Nem érhetik el a lányt. Ekkor hirtelen a rózsaszín arcú robot-ember pár szinttel lejjebb tarolni kezdi őket. Így konkrétan nekünk semmi nem jut. Mire rászólnék a fickóra, a hátunk mögött odabenn a lány vörös izzással leszerel egyet odabenn. Én meg kezdem elveszteni a fonalat. - Drax. Le kéne mennünk. Itt vigyázz rá az őszhajú gyerek. Tudom, hogy a riválisod lett, de most inkább hagyjuk vele a lányt. Odalenn liftezik a szárnyas csaj, meg a rózsaszín arcú. - vigyorgok rá, majd ráugrom az egyik előttem lebegő robotra - Vigyél le, te konzerv! - ha nem indulna meg velem, akkor a sarkamra tapadó ujjal izzítom be a repülő cipellőmet. Ha Drax elfogadja az ötletem és a robotok nem visznek le minket, akkor a szuper sarkantyúm segítségével jutunk le.
A földre érkezve elég félelmetes a felénk haladó csorda. Nincs sok időnk. Belevetem magam a seregbe jobbról, remélhetőleg Draxxal együtt. Így fedezve egymást egészen hatékony körben csapunk le rájuk. - A faszom... - vetem bele magam az egyik kree arcába - ...tele... - szúrom bele az öklöm a képébe, amitől ragadós leszek - ...veletek. - nyöszörgök és a nagy hevességemben már nevetek az idegességtől.



- Hangulat -
• •

_________________


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: 16. felvonás - Menedék Szomb. 28 Május 2016, 19:49

16. Felvonás

Menedék


Miután kijutottunk a kék nő közeléből, úton voltunk Thanosék felé. Azt hiszem, hogy nem is kell magyaráznom mennyire szerettem volna darabokra verni annak a méretes tahónak a fejét. Láttam az égen Brucet, ahogy a szőke barátja kezében igyekezett a helyszínre és nem tudtam, hogy Wandával mi történhetett. Zavarodott voltam, kétségbeesett. Aggódtam a lány miatt. Ahogy megközelítettük a helyszínt Vízió közölte velünk, hogy Wanda életben van, de veszélyben is. Tony azonnal útra kelt, hogy megállítsa a Titánt. Natashára néztem, majd tudtam, hogy nekem hol a helyem. Wanda valamilyen szinten hozzám tartozott. Újonc ide vagy oda, a barátom volt. És nem arról voltam híres, hogy magára hagyjam. Thanos ellen egyébként sem sok eséllyel indultam volna. Van realitásom.
- Vízió! - szóltam utána, majd felnyújtottam a karom abban bízva, hogy magával visz. Vele együtt indultam meg a torony felé. Sajnáltam, hogy Nat másképp döntött, de nem engedtem volna, hogy a lánynak újra baja essen. Elnézve, hogy Thanos körül már mennyien harcoltak... Loki ellen sem vonultam fel. És Wanda egyébként is többet jelentett nekem annál, minthogy ott bohóckodjak.
Megközelítettük a tornyot, ahol két xandari védelmezte a peremét a résnek. Vízió azon berepült, de én hamarabb engedtem el a kezét. Hagytam, hogy előbb ő köszönjön Wandának. Azzal nem számoltam, hogy Aurora is felbukkan. Oda lépett ő is a testvérpárhoz, és csak miután ő is lelépett, akkor álltam oda a testvérek elé. A mai napon talán először nevetve néztem a lányra, majd Pietrora.
- Hát, csak kiheverjük. - bólintottam Pietronak, majd elfordultam tőlük és a torony szélére igyekeztem, ahol az előbb még a két xandari harcolt. Azonban azok ketten megbolondultak... Legalábbis először azt hittem, mikor láttam, hogy lefelé haladnak. Ahogy a torony szélére álltam, láttam, hogy Aurora és Vízió vízszintesen ölik a mocskokat. Már értettem, hogy a másik kettő miért inkább a lenti csatát választotta.
- Pietro! Wanda, ti maradjatok idefenn. - közöltem hátra szólva, majd kiabáltam lefelé Aurorának és Víziónak - Vízió, Aurora, ti tartsátok tisztán azt a két szintet. Bárki, aki feljön az Pietro, a tiéd. Wanda... - fordultam hátra - Nem érdekel, hogy milyen erős vagy. Most Pietro a főnök! - tudtam, hogy a lány hallgatni fog rám, mindig így tett - És most... lesegítenél? - szinte lesajnálóan néztem a lányra, amiért ilyet kellett kérnem tőle most, de ő volt az egyetlen, aki a képességével lejutatthatott. Bíztam benne, hogy segít nekem. Ha így lett, leérve a pajzsomat elhajítva fedeztem a nagyobb termetű férfi hátát.
- Gondoltam beugrom. - közöltem a két harcossal, majd ugrórugással szedtem a legközelebbi harcosokat. Hárman egészen hatékonyan küzdöttünk az ellenséggel. Igaz, már verejtékeztem rendesen, és a mellettem álló káromkodása is idegesített, de nem hagytam abba. A cél lebegett előttem. És ha elfelejtettem, csak hátra néztem, föl a magasba. Ott volt egy lány, aki ma meghalt. Egy lány, aki még szinte gyerek. És a testvére. Meg kellett védeni őket. Hálás voltam Aurorának, Víziónak, és a két xandarinak, hogy segítettek ebben.
- Hogy hívják? - érdeklődtem két ütés között a nagyobb termetű alaktól, miközben körülötte cikáztam. A másik fickó lövöldözött, így az ő közelébe nem mertem merészkedni. Időnként azonban rá is vigyorogtam. Féltettem azokat, akik Thanos ellen vívták a csatát, de itt kevesen lettek volna. És nekem itt volt a helyem.





zene  


• •
Vissza az elejére Go down

Ajánlott tartalom
↷ i still believe in heroes





Tárgy: Re: 16. felvonás - Menedék

Vissza az elejére Go down

16. felvonás - Menedék

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Infinity Marvel :: Univerzum - Játéktér :: Kaland játékok :: 1. Kaland :: 4. Kör-