HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Üdvözlünk az Infinity Marvel frpg oldalán
légy, aki lenni akarsz a marvel végtelen világában
Lépj be közénk
ne rejtsd el magad

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatdoboz
oszd meg velünk titkaid





Itt tartózkodók
ki jár erre?

Jelenleg 9 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 1 Bot


A legtöbb felhasználó (71 fő) Hétf. 29 Május 2017, 19:54-kor volt itt.
Utolsó posztok
érkezett válaszod?

Az ősz díjazottjai
az évszak nyertesei

Az õsz férfi karaktere

Bucky
Az õsz nõi karakterei

Sigyn & Daisy & Carol
Az õsz párosa

Eleanne & Wrenor
Az õsz canon karakterei

Lord & Thor & Bucky
Az õsz kedvenc karakterei

Lord & Rocket & Bucky
Az õsz saját karaktere

Reimos
Az õsz elõtörténete

Erik Killmonger
Az õsz játéka

A 5. kaland (I. - II. kör)

Share | 
A topik címe: 10. felvonás - Annihilation

avatar

∆ Hozzászólások száma :
445
∆ Kor :
100
∆ Tartózkodási hely :
Staff rezidencia



A poszt írója Kalandmester
Elküldésének ideje Hétf. 03 Dec. 2018, 20:47
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

•• Annihilation ••

the upside down




• Több párhuzamos univerzum létezik a miénk mellett, azonban van egy, amelyet kizárólag nagy erejű szörnyek laknak, s szüntelenül keresik a lehetőséget, hogy átjussanak a mi világunkba, hogy végre leigázhassák azt. A Negatív Zónát uraló Annihilus serege az embereknél kétszer magasabb, rovarszerű szörnyekből áll, világa a miénk tökéletes ellentéte. A zöld esőerdők helyett kietlen kopárság uralkodik, a folyók friss vizei helyett láva folyik a medrekben, az égbolton gomolygó fekete felhők szórják szüntelen villámaikat, melyek állandósága szolgáltat némi fényt csupán. Meglepő viszont, hogy a teljes negatív univerzumot átjárja a belégzésre alkalmas levegő.
Thanos a Negatív Zóna síkját ráemeli az általunk ismert dimenzióra. A tér recsegve adja meg magát, pillanatok alatt szétmállanak az épületek, eltűnnek a fák, az erdők, a felhők, s a Napunk is. A Negatív Zóna felemésztve a miénket átformálja azt tökéletes képmására. Világunkat elárasztják Annihilus lényei, mind a 3,8 milliárd ember egyszerre ordít fel a rémülettől. A Charles Xavier által elaltatott Titán katonái visszanyerik önálló tudatuk, s magukhoz térnek.

***

» Szituáció: A Föld atmoszféráján áthasító jupiteri űrhajó vonhatja magára a hősök figyelmét, ami hatalmas erővel csapódik New York külterületére. Az odagyűlt tömeg egyszerre érzékeli a tér és idő változást maguk körül. Kietlen látkép tűnik fel, továbbá óriás rovarszerű lények támadnak az ártatlan civilekre szerte a bolygón. Mivel kétszer nagyobbak egy átlagos embernél, a levegőbe emelik őket, méreggel lebénítják áldozataikat, majd gubókat fonnak köréjük. A gubók anyagában DNS átalakító molekulák mozognak, amik az emberi szöveteket átformálják, újabb rovarokat keltetve ezáltal. A mutálódás folyamata hosszú órákat vesz igénybe. A hernyó alakú hatszemű lények felzabálják az embereket.

***

» Általános leírás: A hozzászólásod megírására egy hét áll rendelkezésedre. Amennyiben a partnered/partnereid hamarabb megírják köreiket, lehetőséged van az újabb kör megnyitására. Ha valaki nem írja meg egy héten belül a hozzászólását, a kör újra indulhat (mivel sokan vagyunk, törekedjünk nem megváratni egymást). A Kalandmesternek jogában áll a karaktereket útmutatásokkal irányítani, illetve hozhat be egy-egy körbe/szituációba újabb karaktert, illetve vihet ki, ha eltűnik a játékos, vagy a szituáció úgy kívánja.

UPGRADE:
 

- Reagsorrend: nincs.
- A felvonás résztvevői: Reimos, Severin Bellerose, Singularity, Charles Xavier, Gregory S. Severald, Crystalia Amaquelin, Logan James Howlett,   Thor, Fandral, Sigyn, Hercules, Steve Rogers, Carol Danvers, Peter Parker, Gwen Stacy, Wrenor, Eleanne, Rocket, Peter Quill, Thundra, Tony Stark, Bruce Banner, Wanda Maximoff, VÍzió, Johnny Blaze
- Becsatlakozhat: -
- Nem írt & nem szólt: -



A hozzászólást Kalandmester összesen 4 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. 09 Dec. 2018, 20:33-kor.
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
27



A poszt írója Singularity
Elküldésének ideje Kedd 04 Dec. 2018, 14:42
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Kaland
    ☄ Csillagok, csillagok ☄
Megijedtem. Nagyon. Fren hiába repkedett körülöttem és próbált jobb belátásra téríteni, nem sikerült. Severinnek se, pedig ő a barátom. Nem akartam megölni! Nem akartam megdobni! Hátul az elmém mélyében sikítozom és dörömbölök, hogy végre kiszabaduljak, megmentsem őt, de késő. A hatalmas épületdarab beteríti a lányt, én pedig sok ezeréves életem alatt nem éreztem még ilyen szomorúságot. Úgy éreztem, megszakad a szívem. Még mielőtt irányíthatatlan testem tovább rombolt volna, éreztem, hogy elálmosodom, majd hirtelen elsötétült minden. Két épület közti utcába este be, leborítva a lámpaoszlopokat, fákat, érkezéskor berepesztve a betont.

Amikor kinyitom a szemem, az eget pillantom meg. Épp időben, hogy láthassam, miként alakul át ez a világ olyanná, amelynek soha nem szabadna lennie. Nem mozdul a testem. Megmozdítom az ujjamat. Az én irányításom alatt van végre. Az elvett életek fájdalma...
- SEVERIN! - hasít belém és felpattanok. Normális méretűre zsugorodom és repülve fordulok be az utca sarkán oda, ahova ledobtam a faldarabot. Azonban nem kell alá lesnem, mert a nő él és ép! Akkora lendülettel repülők neki, hogy lehet, fel is döntöm. Átölelve, hangosan sírva fúrom arcomat a felsőjébe. Mit sírok? Egyenesen bőgök. Levegőt se veszek hozzá, nekem nem is kell. Csillagszínű-éjszakai arcomon a könnyek hófehéren gördülnek le, mintha csak csóvát húzó üstökösök lennének. Keservesen sírok. Soha, soha senkit nem akartam bántani. Soha senkit nem akartam megölni. Főleg őt nem!
~~ Ne haragudj Severin! Singularity sose akarna bántani barátot! - közvetítem egyenesen az ő gondolataiba, miközben továbbra is, megtörten, elkeseredetten sírok, el se engedve őt.
De aztán lassan elhalkulok és felpillantok, ahogy zümmögést hallok meg. Hatalmas rovarok jelennek meg körülöttünk, ahogy a világok összemosódása megtörténik. Egyszer... talán csak egyszer jártam ezen a helyen, de akkor se sokáig. Hirtelen engedem el a varázslót és ismét megnövelem a méretem, ám átformálódok: a körülöttem lévő áldozatok és társak köré húzódok, mint egy hatalmas félgömb, mint egy buborék a földön. Így elrejtem őket a lehetséges támadók elől, illetve mivel köztük állok, addig, míg így vagyok, remélhetőleg megközelíteni se tudják majd őket. Arcom megjelenik bent, felül, fehéren izzó, szomorú szemeimmel végig pillantok a díszes kompánián.
- Singularity sajnálja... Singularity eltudja rejteni embereket. De már nem túl sokat. Sokan vannak már a zsebben... De bennem biztonságban vannak. Másik dimenzió. - kérek bocsánatot mindannyijuktól szomorúan és ajánlom fel a lehetőséget a rejtőzködésre, legalább is addig, amíg ki nem találnak valamit. Illetve a civilek, akik most felkeltek holtukból, ők is menedéket találhatnak bennem. Akiket eddig összegyűjtöttem arra, hogy megöljem őket, nem engedem ki őket magamból. Amíg nem voltam önmagam, más sorsot szántam nekik, de így, hogy most már ismét az enyém az irányítás, így már más a vége a történetnek. Oda bent vannak a legnagyobb biztonságban. Nem tudom, hogy mennyien férnek belém. Egy egész dimenzió van bennem, de én is fáradok. Talán száz? Kétszáz? Háromszáz? Még ez is túl kevés egy egész bolygóhoz...



 × MAYDAY × Oh-oh

Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
25
∆ Tartózkodási hely :
Általában Manhattan



A poszt írója Herkules
Elküldésének ideje Kedd 04 Dec. 2018, 18:34
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Herkules nem érti, hogy mi van Sigyn, Thor, Fandral és mások társaságában:
1 perce

Fogalmam sincs, hogy mennyi ideig lehettem eszméletlen, de a terepet elnézve túl sok idő nem telt el azóta, hogy...
Ő a francba...
A helyzethez képest elég fitten tápászkodok fel a bokáig érő vízből, de nagyon nem tetszik amit látok. Úgy tűnik, hogy nem csak valami őrült lázálom volt, amit néhány perccel ezelőtt átéltem.
Az étterem romokban, az emberek ijedten néznek rá, Sigyn pedig bármikor számíthatok arra, hogy megint nekem esnek.
A harag olyan gyorsan párolgott el, mint ahogy elöntötte az agyamat. Különös élmény volt megtapasztalni ezt a mesterséges érzelmi felindulást és tartok attól, hogy szükségem lesz egy jó szuperhumán jogászra, a PR-osaim mellett, hogy ne essek ki annyira az emberek kegyeiből, mint Kevin Spacey a #metoo botrány után.
De a legszembetűnőbb változás mégsem az, hogy most majdnem mindenki rettegve néz rám.
A kitört ablakokon kitekintve úgy érzem, mintha valami groteszk, világégés utáni korszakba kerültem volna. Az épületeke lassan épp, hogy ellenállnak az idő vasfogaként beléjük maró enyészetnek, a kocsit rozsdás fémkasznikként, kereküktől megfosztottan és oldalukra vagy hátukra gördülve hevernek, mintha óriási fémbogarak lennének.
Az elektromos vezetékek leszakadva lógnak, az ég pedig egy idegen úrhajó hasít keresztül, láthatóan nem túl jó állapotban.
Nagyon remélem, hogy ez csak egy rémálom a dührohamommal együtt és nemsokára felébredek az ágyamban.
De úgy tűnik fater és a titánok másképp gondolják.
Egyre erősödő zúgást hallok és feltűnik az égen egy hatalmas sötét felhő, tele óriási, rovarszerű szörnyetegekkel, akik teketóriázás nélkül rontanak rá az utcán csellengő riadt emberekre.
- Maradjanak itt! - parancsolok rá az emberekre
Nem mintha túl hiteles lennék úgy, hogy fél perce még egyikükkel vertem agyon a többit.
- Kimegyek és magamra vonom a figyelmüket. - szólok az asgardiaknak - Ha elegen gyűlnek körém, akkor jöhet a víz és a villám. Ne féltsetek, ki fogom bírni.
Nem tudom, hogy mennyire bíznak meg bennem, de talán az, hogy vállalom a csali szerepét, tudatosítja bennük, hogy már nem ellenségként kell rám tekinteniük.
Nemes egyszerűséggel átugrok a korhadozó falon, majd a rettenetes erőm egy jó részét felhasználva tapsolok egy hatalmasat.
A tenyereim összecsapódása által generált lökéshullám arrébb dobja az utcán lévő embereket marcangoló rovarszörnyeket, a levegőben repkedő társaikat pedig annyira megzavarja, hogy nagyot esve csókolóznak össze az aszfalttal.
Kitépek egy jelzőtáblát a helyéről, egy bomladozó kocsiról pedig leszedem a motorház-tetőt.
Egy hoplita bizarr paródiájaként állok az utcán és a parkolórával ütemesen csapkodom a motorház-tetőt, miközben hangosan régi harci rigmusokat kántálok, hogy magamra vonjam ezeknek a szörnyeknek a figyelmét
- Gyertek csak ti anyaszomorítók! - provokálom őket - Vagy senki nem akarja magáénak egy isten megölésének dicsőségét?
Felkészülök rá, hogy ezek a szörnyek rám rontanak és magam elé emelem a hevenyészett pajzsomat, aminek a tetején keresztbe fektetem az jelzőtáblát, hogy egyből tudjak szúrni, ha valamelyik nekem ront.





9153 embernek tetszik    914 hozzászólás    1479 megosztás



Tetszik                                 Hozzászólás                          Megosztás


©️️️️️️️️

Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
240
∆ Tartózkodási hely :
New York - Xavier Intézet



A poszt írója Logan James Howlett
Elküldésének ideje Pént. 07 Dec. 2018, 19:04
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 10. FELVONÁS - ANNIHILATION

Ahogy a lebegés után a földbe csapódok, éreztem, hogy jó nagy szarban vagyok, de akkor még nem sejtettem, hogy még nagyobban leszek…
A tudatom lassan kezd visszatérni a testembe, ahogy a végtagjaim mozdulnak. Szinte alig érzékelek még valamit, bár a külső zajokra a szemem is kinyitom. Azt hittem, hogy valami álomba csöppentem, de az égen felettem elsuhanó hatalmas űrjármű még jobban meggyőzött, hogy ez nem lehet a valóság. Nemrég még a testemre tekeredett lánccal lavíroztam a talaj felett pár méterrel, amit egy lángoló koponyás fickó rángatott. Ez aztán a remek!- sóhajtottam magam elé, majd próbáltam összeszedni a tagjaimat. Nincs körülöttem senki, vagy talán csak távolabb vannak. Sérülések nincsenek rajtam, bár ez nem is meglepő, de a levegőből hallatszó zümmögés inkább ad okot a rossz előérzetemnek. Ahogy felállok, hogy jobban körbenézzek hova kerültem, alig hiszek a szememnek. New York megszokott látképe helyett egy sivár holdbéli tájra emlékeztető pusztaság fogad. Szinte úgy néz ki, mintha egy sci-fi díszletei közé csöppentem volna az elmúlt pár perc alatt. Vagyis nem is tudom, mennyi ideje voltam öntudatlan, de ha tippelnem kellene, akkor egy évszázadot aludtam át, vagy valami tréfa megint a tudatommal, mint az iménti „megszállás”. Gyorsan megrázom a fejem, hogy ébredjek fel az álomból, ha egyáltalán ott vagyok, de valahogy semmi változás nem történik. Aztán meglátom azokat a rusnya bogarakat, akiknek a szárnycsapásait már előbbiekben is hallottam, már kezdem azt hinni, hogy megőrültem. Nem elég, hogy valami átvette a testem felett az irányítást és ölésre kényszerített, most meg valami rovarok lepik el az eget, és akiket elkapnak, azokból selyemgubót készítenek, és teszik el későbbre? Azt hiszem nekem ez egy kicsit sok…
Az első meglepetésemből felocsúdva, a többieket keresem a tekintetemmel. A Professzort igyekszem megtalálni, vagy bárkit, akivel együtt voltam a Black Bird-en. Az utolsó emlékképem az a láncos fickó égő fejjel, de ezek szerint jó nagyot kaphattam a fejemre, ha most egy gubókkal teleaggatott pusztaság kellős közepébe csöppentem, ahova egy Űrhajó is lezuhant és most a város helyett egy bogárkeltető kezd kialakulni. Asszem, ha megtalálom Greget, akkor adhatna a whiskyéből. Rám férne az ital. Aztán megtalálni a többieket. A szimatomra támaszkodom, de remélem, hogy nem estek áldozatul a lényeknek, és nem csináltak belőlük „lepkeeledelt”. De hol lehetnek a többiek? Ők is látják mindezt, vagy csak én kezdek becsavarodni? ….  Remélem, hogy nem. Rohanni kezdek a hangok irányába, hátha megtalálom a Professzort. Ő talán meg tudja mondani, mi a fene van itt, mert én alig hiszek a szememnek.

Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
75
∆ Kor :
48



A poszt írója Tony Stark
Elküldésének ideje Pént. 07 Dec. 2018, 20:06
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

annihilation

Nem akarom kinyitni a szemem. Nem tudom megmondani, hogy miért, de érzem, hogy újra ura vagyok a testemnek, hogy a gondolataim immár nem csak palackba zárt szellemként léteznek, hanem valóságos parancsok a testemnek. Emlékszem azonban mind arra, ami történt, a civilekre, akire rátámadtak a ”teremtményeim”, és Bruce-ra, akire pedig én. Megsemmisülten, fáradtan emelem a kezem, hogy lesöpörjem a fejemről a törmelékeket, nem sokkal később pedig fel is állok, és felsóhajtva pillantottam körbe, miközben a páncél sisak része eltűnt az arcomról, hogy a saját szememmel lássam, mi történt New York-kal. Már megint. Kész csoda, hogy még nem vándoroltak el innen tömegesen az emberek.
-Hé, tűzszünet, oké? – kiáltottam a közeledő buzogányt szorongató nő felé, kezemmel a szünet nemzetközileg elismert jelét mutogatva, habár ez minden bizonnyal nem sokat jelent a nőnek. – Hé, Nagyfiú, tudod, hogy még egyszer nem mennék neked! – emeltem fel a kezem, mikor a látóterembe ért Hulk. Egyszer már bunyóztunk, nekem annyi pont elég is volt. – Nem voltam ura a testemnek. Valami manipulált … -   kezdtem bele, csakhogy félbeszakított az eget keresztülszelő űrhajó, ami végül egy kellően magas és masszív épületbe érve lelassult annyira, hogy megállapodjon és ne zuhanjon tovább. Nem lehetett túl kellemes landolás. – A tieid? – pillantok a vörös nőre. Elhozott volna még néhány segítő kezet, hogy elkapja Bruce-t? – Ellenőrizni kéne az útleveleküket. – jegyeztem meg arra pillantva, ahol a hajó becsapódott. Remélem Bruce így is érti, amit hall. Az kéne még, hogy az én showműsorom után még ő is elkezdjen őrjöngeni. – Téged pedig figyellek! – pillantottam a nőre. Nem feledkeztem meg róla. – Hallottam a tervedről, és … -  megint elakadok, amikor néhány pillanat múlva New York helyett mintha valami sci-fiben találnám magam. – Mi a …   kezdek bele, mikor kitör a káosz. Nincs is időm arra, hogy végiggondoljam az egészet, reflexszerűen állok újra tetőtől talpig páncélban és az egyik undorító rovarra célzok, hogy aki egy közelben menekülő civilt vett volna üldözőbe. – Erre később visszatérünk – fordultam aztán vissza a nőhöz, majd Hulk-hoz léptem. – Kapd őket szét! – biccentettem neki, mielőtt kilőttem volna a földből, hogy a magasból átláthassam mi is folyik itt.
//ha valami nem oké, tudod a dolgod:D//
 
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
30
∆ Kor :
288
∆ Tartózkodási hely :
New York



A poszt írója Severin Bellerose
Elküldésének ideje Vas. 09 Dec. 2018, 03:08
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



ANNIHILATION

"Some days I feel like I will die for them. Some days, with them."

˚✧₊⁎( ˘ω˘ )⁎⁺˳✧༚


Gyengének éreztem magam, de néhány perc alatt sikerült legalább annyira összeszednem magam, hogy a saját lábamon megálljak. Ehhez mondjuk nagyban hozzájárulhatott az is, hogy egyszerűen el se hittem, ami elhagyta Reimos száját, csak a fejem csóváltam. Mély levegőt vettem, majd Dailonra pillantottam.
- Hoznál enni valamit Reinek? Nem tud addig józanul gondolkodni, amíg üres a hasa… – Bár talán az sem segít, ha ilyen ötletei támadnak, mint megenni valaki lábát. Jézusom. Aztán a hosszan magyarázó férfira pillantottam. – Már bocsánat, de mégis ki a fene maga? – Kérdeztem rá, mert kezdett érdekelni a dolog. – És miért híresek ezek a fickók? – Többet kellene tévéznem, egyikükről se tudtam volna megmondani, miért ismerhetik fel őket.
Aztán meghallottam, hogy Singularity a nevemet kiálltja. Abba az irányba fordultam, amerre legutóbb láttam, de már közel sem volt akkora, mint az épületek. Mire felfedezhettem volna, már csak annyit éreztem, hogy hatalmas lendülettel csapódnik nekem, esélyem se volt megtartani, így vele együtt pottyantam a földre. A hátát simogattam, ahogy hangosan sírva szorongatott, próbáltam megvigasztalni.
- Semmi baj, látod? Jól vagyok! – Mosolyogtam rá, remélve, hogy ez kicsit megnyugtatja.
Nem feltételeztem, hogy képes lenne bántani, hogy szándékában állna egyáltalán. Rövid ismeretségünk alatt nem olyasvalakinek ismertem meg, aki ok nélkül ártatlanokra támadna. De vajon ki lehetett az, aki ilyen szinten képes volt manipulálni másokat, és főként ennyi mindenkit? Hatalmas erő kell ahhoz, hogy egyetlen személy tudatát elnyomd, hát még több százakét, talán ezrekét is.
Végül azonban nem maradt időm arra, hogy ezen töprengjek, mert valami borzalmas kezdett kirajzolódni előttünk. Lassú mozdulatokkal álltam fel, és Dailon is visszaért, ahogy láttam nem kevés ennivalóval Reimos számára, de tekintetem képtelen voltam levenni az égről. A megjelenő alakok semmi jót nem ígértek.
- Rovarok? Miért pont óriási ízeltlábúak? Nem lehetnének inkább kiscicák, vagy hogy tíz percig nem történik semmi? – Tört ki belőlem nemes egyszerűséggel, ám csak amolyan költőien, nem hiszem, hogy erre bárkinek lenne válasza.
Singularity pajzsa úgy tűnt, hogy egyelőre távol tartja tőlünk a hatalmas lényeket, de vajon meddig? Megmasszíroztam az orrnyergem, egyáltalán nem erre készültem a mai nap. Sőt, semmi nagyobb tervem nem lett volna, csak egy lustább nap.
- Jól van, szükségünk lesz valami tervre, mert ha egyesével állunk neki az irtásnak, felőrölnek minket. Ki kell derítenünk, hogy honnan jönnek, és lezárni az átjárásukat, és az sem ártana, ha tudnánk, mikre érzékenyek. – Soroltam fel a fontosabb dolgokat. Persze, a civilek biztonsága se utolsó, azonban fel kell arra is készülni, hogy nem tudunk mindenkit megvédeni. – Valakinek valami épkézláb ötlete?





Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
38
∆ Tartózkodási hely :
★ somewhere between the stars



A poszt írója Sigyn
Elküldésének ideje Vas. 09 Dec. 2018, 10:44
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Annihilation


Pár pillanat erejéig azt hittem, pusztán képzelődöm. Hogy esetleg valami felsőbb hatalom birtokba vette az elmémet s csúfos játékot űzött velem, a tébolyultság biztos szakadéka felé sodorva ezzel engem. Midgard látképe egy szempillantás alatt megváltozott, az eddig látott magasra nőtt épületek, szép parkok mind-mind valami sötét és pusztító dolog áldozatául estek, s helyükön nem maradt más csak kietlen, zord táj. Miután az újjáéledt halandók között kitört a pánik ráeszméltem, hogy mindez nem csupán az én elmémben játszódik. Ám valahogy mégse akartam elhinni, hogy ez volna a valóság.
- Thor? Te is látod, amit én? - hiába sikoltozó és rohangáló emberek sokasága körülöttünk, én mégis az egyetlen olyan jelen lévő asgardi felé intéztem szavaim, akiben megbíztam. Thor megerősítésére volt szükségem a tisztánlátás érdekében. Bár... talán jobban örültem volna annak, ha megkérdőjelezi épelméjűségem s kiderül, valóban csak az én fejemmel vannak problémák. Ámbár a káosz olyannyira eluralkodott körülöttünk, hogy erre igen kevés esélyt láttam. Egy vérző fejű kamasz futott el mellettünk, aki valamiféle becsapódó űrhajóról hadovált, ám nem voltam benne biztos, hogy az nem pusztán a képzeletének szüleménye volt. Esetleg annak következménye, hogy láthatólag erős ütés érte a fejét. Noha az eddig látottak alapján tulajdonképpen semmi okom nem volt feltételezni, hogy hazugságokat beszélt, mégis jobb szerettem volna ebben hinni. Hinni, hogy a hirtelen megváltozott környezet mellett nem kell még egy idegen repülő járművel is foglalkozni.
Kétkedve tekintettem Herkules-re, ahogy előre tört, mikor azok az ocsmány rovarszerű lények megjelentek. Olybá tűnt, csaléteknek kínálta magát, azonban az előbbi dühkitörése és agresszív viselkedése miatt nem tudtam rábízni az életünket. A víznyalábok borostyánként szőtték körbe a lábaimat s a törzsemet, ám jól tudtam, hogy egy nagyobb harci ütközetet ennyi víz segítségével képtelen leszek eredményesen végigküzdeni. Utánpótlásra volt szükségem, több vízre, hisz az, amivel rendelkeztem épp csak egy kancsónyi lehetett. Ennyivel szembeszegülni viszont ezer és egy repülő rovarral maga volt az öngyilkossági kísérlet.
Kétségbeesetten pásztáztam a környéket, hogy vízforrásra bukkanjak, de helyette észrevettem a fiút, aki az előbb itt szaladt el mellettünk. Az egyik rovar felemelte őt, beterítette valami ismeretlen eredetű anyaggal, amitől az mozgásképtelenné vált.
- Ugye nem hadsereget gyártanak maguknak? - idegesen mutattam a gubóban csüngő emberek felé és csak reménykedtem abban, hogy a felvetésem nem fog pillanatokon belül valósággá válni.
- Ha valakinek van egy használható terve, ne tartsa magában! - kiáltottam Thor és Fandral felé, bízva abban, hogy ők majd előállnak valamivel. Herkules magánakcióba kezdett és igyekezett csalétekként bedobnia magát, de félő volt, hogy puszta erővel nem tudunk majd eredményesen fellépni a lények ellen. Ide valami több kellett. Na de micsoda?


△ Bocsánat, most csak ennyire futotta. szégyellős
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
341
∆ Kor :
33
∆ Tartózkodási hely :
♮ New York



A poszt írója Carol Danvers
Elküldésének ideje Vas. 09 Dec. 2018, 12:49
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Annihilation
5. kaland / 10. felvonás

Hosszúra elnyújtózik az eszméletlenség időszaka, legalábbis esküdne rá, hogy órákig ki van ütve. Az ébredése pillanatában fájdalmas üvöltés szakítja meg vontatottságát. Előbb csak lassan nyitja fel szemeit, majd sűrűbben kell pislognia, hogy az elsőre homályos kép tisztuljon, élesedjen. Szemöldökei összehúznak, ajkai elnyílnak. Fokozott mozdulatsort ejtve ül föl, hogy körbenézhessen maga körül. Ekkor pillantja meg Stevet, illetve a két fiatalt. Egyelőre kissé a háttérben nyöszörögve simít halántékára, próbálja felidézni, hogyan került oda, ahol van. Az emlékfoszlányok durván és indulatosan foglalják el helyük az őket megillető részlegen, így aztán felvillannak képek. Arca kisimul, majd torzul az aggodalom és a kétségbeesés jegyében, ahogy felvezeti tekintetét Steve sérült körvonalára.
- Mi történt? - rugaszkodik el helyzetéből, hogy a férfi mellé húzódva, érintve annak felkarját tudatosuljon benne, hogy mit is tett, hogy mi történt. És ami a legfontosabb, hogy Steve jól van-e. Pillantása a mellettük lévő kettesre suhan, Petert rögtön felismeri. Annak hasonló helyzetéhez köti sajátját, de nem szakítja meg a fiatalok párbeszédét, s nem is tehetné, mert az eget átszelő idegen hajó vonja magára a figyelmét.
- Mi a fene volt az? - leköveti tekintete a hajó háta mögött hagyott fényvonal nyomát, amely egyértelműen azt tükrözi, hogy a gép becsapódott, nem olyan messze tőlük. Tekintete megállapodik Steveén, a körvonalán ejtett sebekre tekint. Nyilvánvalóan ő okozta a férfi számára, de most nem tud ezzel foglalkozni, mert az égbolt hirtelen más színbe nyújtózik és az épületek helyére kietlen vidék kúszik be, hogy aztán egy folyamatosan morajló hang váltsa fel New York állandó pezsgésének szimfóniáját.
- Ti is... - kérdezi halkan, majd felegyenesedve a két fiatal oldalára lép, hogy ha kell megvédje amaz hármat. Nem tud Peter állapotáról, nem sokat látott belőle, de Steve és a szőke leányzó úgy fest nincsenek jó bőrben és esküdne rá, hogy előbbi okozója ő maga. - Alig három utcányira zuhanhatott le az a gép. Aki rajta utazott vagy menekült ez elől,  vagy ő hozta ránk ezt, de biztosan többet tud nálunk. Peter elbírod a lányt?  - pillant le a fiúra kérdőn, majd Steve mellé lép és puhán magához öleli. - Ti mentek előttünk. Mi pedig fedezünk benneteket, nyomás! - ha a két fiatalnak sikerül elindulnia, akkor Carol elrugaszkodik a földtől, kezében ölelve Stevet közben. Kerülgeti a repülő óriásrovarokat, meg a kiálló szirteket. - Ne nézz hátra! - hogy pontosan kihez szól, nem egyértelmű. Ahol kell gyorsít, s ha fontos, hátra lő egy sugárnyalábot. Mindenesetre nem lassít le, amíg a landoló hajó közelébe nem érnek. Út közben csak annyit szól Stevehez; - Ha ezt túléljük, szólj, hogy köszönjem meg.
Ha már körvonalazódik Xavier Professzor, Quillék, Thorék alakja, akkor lassít le Rogerssel. Természetesen nincs idejük fecsegésre, mert a civilek veszélyben vannak, így hát harcolniuk kell.


pm, ha nem okés | expansion of the world |
∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞


I'm not what

you think I am
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
13
∆ Kor :
29
∆ Tartózkodási hely :
∘∘ on the avengers base ∘∘



A poszt írója Wanda Maximoff
Elküldésének ideje Vas. 09 Dec. 2018, 13:18
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

10. felvonás - Annihilation

Csak az lebegett a szemem előtt, hogy móresre tanítsam a minket szenvedni látni akarókat. Akár öltem is volna. Vért akartam látni, életemben másodszor fűtött át annyira a bosszú tüze, hogy igazán agresszívvá váljak és ártsak annak, aki nekem is ártott. A civilek után indultam, hogy megmutassam nekik, milyen az, ha valaki tényleg ellenük cselekszik, ám egyetlen pillanat leforgása alatt más vonta el a figyelmemet. Vízió megállításomat célzó lövése elérte, amit akart, kibillentett a szemem elé omló vörös ködből és sikeresen észrevetette velem a hatalmas, égből alászálló űrhajót. Két lábamra állva figyeltem a járművet, néztem, merre tart, miközben a lehető legfurcsább és legvészjóslóbb érzés járt át; mintha a halál szele csapta volna meg az arcomat. A körülöttem lévő táj változni kezdett, a gyönyörű, zöld gyep sárgás, szikkadt porrengetettgé fajult, a fák eltűntek, a környék inkább hasonlított sivatagra, mint a megszokott külvárosi részre. A fejem zsongani kezdett, a szemem könnybe lábadt és a sikoltásokon kívül semmi más nem kúszott az agyamba. Az űrhajóból különféle lények másztak elő és rögtön üldözőbe vették az embereket. Egyetlen tizedmásodperc leforgása alatt vált a világunk káosszal beterített háborús zónává.
- Mik ezek? A számat is eltátottam az eddig soha nem látott lények megjelenése miatt. A bizalomgerjesztőtől nagyon messze álltak és a mellkasomba hasított, amikor végignéztem, ahogy az egyik a levegőbe emelt egy menekülő civilt, lebénította és gubót font köré. Hányingerem támadt, reflexszerűen az áldozat felé siettem, de a támadója már tovaillant a másik irányba. Kiegyenesedtem és körbenéztem: némi rendet kerestem a zűrzavarban, remélve, hogy nem én vagyok az egyedüli, aki talán képes szembeszállni ezekkel a lényekkel. Kapkodni kezdtem a lábaimat, közben ismerős arcokat fedeztem fel. Stark, Banner, velük pedig egy vörös nő. A távolban mintha Steve alakja rémlett volna fel. Nem tudtam, mitévő legyek, egészen addig a pillanatig, míg a szemeim elé nem került Vízió. Kissé nyugodtabban vettem egy mély levegőt, a tenyereimben már nem a pusztítás, hanem a segíteni akarás vágya keltegette a vörös nyalábokat. - Vízió! Erre! - Kiáltottam felé, ám amikor láttam hogy a közelemben egy lény egy menekülő civilre támadt, nem engedhettem, hogy megismétlődjön az előbb előttem lejátszódó szörnyűség. Futva feléjük vettem az irányt, az erőm segítségével az áldozatnak kinézett nőt a lehető legmesszebb löktem a gusztustalan űrlénytől. Túl nagy volt a fejetlenség, aminek nyomán annak kellett volna az első lépésnek lennie, hogy a civileket a lehető legrövidebb időn belül viszonylag tömören egy helyre gyűjtjük és így egyszerűbb lenne védeni őket, burkot fonni köréjük. De túl sokan voltak...mindenki. A támadók és a védelmezendők is.
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
46
∆ Kor :
19
∆ Tartózkodási hely :
☾ Queens, NYC



A poszt írója Peter Parker
Elküldésének ideje Vas. 09 Dec. 2018, 13:39
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next











indulhat a banzáj
huhh, oké, jól van, végre vége...
Könnyek közt ébredek, nedves foltok áztatják az arcom, ám egyik csepp sem sajátom. Tudatomba lassan szivárog vissza a valóság, ismerős hangok lopják be magukat, és lassan, sután rebegtetve felnyitom a szemem. Fásultan nézek körbe, legelőször a szőke fürtök vonják magukra pillantásom.
- Gwen... - motyogom, ülésbe tornázva magam, és meglepődök azon, milyen könnyűnek érzem mindenem. Ahhoz képest, milyen súlyos emlékek törnek elő bennem, nem sérültem meg komolyabban - ahogy megpihen Gwenen a pillantásom, eszembe jut, pontosan miért nem. Egyből magam alá kapom a lábam, feltérdelve, felguggolva a lány mellé. - Gwen! Te jó ég, én... Én úgy... Nem tudom, mi, nem akartam... - kezdek el szabadkozni, habár minden olyan zavaros. Mintha hosszú külső szemlélődés után zuhannék vissza a testembe, idegen minden. Még az sem igazán foglalkoztat, hogy Amerika Kapitány személyesen vigasztalja a barátnőmet; túlságosan lefoglal az, hogy meggyőződjek róla, nem tettem vele semmi helyrehozhatatlant.
- Kapitány... - biccentek kurtán, a kétségbeesés gombócba tömörül a torkomban, képtelen vagyok lenyelni. Mit tettem? Miért nem voltam képes megállítani magam? - Mi történt? - A férfitól kérdezem, mert ő is hasonlóan megviseltnek tűnik, ráadásul általában mindent tud. Mindent tudnia kell.
- Annyira sajnálom... - suttogom, kezem Gwen válla felett időzik, ám nem merek hozzáérni. Félek, hogy végleg elvágtam kettőnk közt valamit... Csak ekkor veszem észre négyesünk utolsó tagját, meglepetten rácsodálkozom a nőre.
- Miss Carol! Hogy s mint? - Talán nem a legjobb időpont ez a lelkes összeborulásra, de megkönnyebbülök, hogy itt van. Keresve sem lehetnénk biztonságosabb helyen mellette és Mr. Cap mellett. Ekkor zúg el valami hatalmas a fejünk felett, tátott szájjal követem a súlyos fém sodródását pillantásommal, majd az átváltozó táj láttán egyből talpra ugrom.
- Klassz! Mi jó történhet még? - Azok után, hogy valami furcsa erő kegyetlen gyilkológéppé formált, bele sem merek gondolni, mit tartogat még számunkra ez a nap. Egyhelyben forgolódva szemlélem az átváltozó belvárost, öntudatlanul is Gwen keze után kapva, hogy végig magam mellett, magam mögött tudhassam. Nekem aztán mindegy, mit csinálunk, a tervet meghagyom a felnőtteknek, inkább arra ügyelek, hogy Gwent biztonságban tudhassam. Épp ezért Carol parancsa hallatán elbizonytalanodva sandítok rá. Vigyük magunkkal? Bele a veszélyzónába? Jól tudom azonban, hova vezetne, ha megpróbálnék tiltakozni, így csak beleegyezőn bólintok.
- Persze... - remélem, egyikük sem hiszi azt, hogy azon töprengtem eddig, elbírom-e. Előkapom a zsebemből a maszkom és a fejemre húzom, majd néhány gyors mozdulattal megfosztom magam a ruháimtól, felfedve alatta a kék-vörös uniformist. Bocsánatkérő pillantással húzódom közelebb Gwenhez, ha nem ellenkezik, magamhoz ölelem, másik kezem az ég felé nyújtva, majd már repülünk is a hajó felé. A helyzet a levegőben persze kezd meleggé válni.
- Mi az ördög ez? - undorodva kerülgetem a rovarokat, ügyesen kell manővereznem, ami azt jelenti, hogy egyik karomból a másikba fogom Gwent, vagy épp ölbe kapom. Nem igazán jut szabad kezem támadni, a puha landolásra koncentrálva érkezünk meg a helyszínre.




ohh egek...

Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
1029
∆ Kor :
38
∆ Tartózkodási hely :
next to my a-holes



A poszt írója Peter Quill
Elküldésének ideje Vas. 09 Dec. 2018, 13:53
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Annihilation -

A becsapódás pillanatában sikerül megkapaszkodnom, rögzítem a csizmám talpát. Próbálok elég közel maradni Mordályhoz, Groot pedig úgy fest biztonságban van a szőke nővel, vagy éppen fordítva, nehéz lenne megmondani róluk. Ahogy a gép búgása abbamarad, rögtön Mordály mellé csapódok.
- Egyben vagy? - nem túl aggodalmas a hangvitelem, az ábrám annál inkább. Sietően szedem össze a holmim. Ha Wrenor nem kéri vissza az altató fegyvert, akkor a vállamra csapom. A szőkéhez lépve pedig magamhoz veszem Grootot. Hagyom, hogy könnyes búcsút vegyenek, bár tény, hogy szerintem még fogják egymást látni. A gép gyomrából nyíló járathoz megyek -reményeim szerint Mordállyal- és kiugrom onnét. Ám ahelyett, hogy Midgard egy bájos utcáján találnám magam, ahol tombol az élet, egy kopár síkvidék köszön vissza ránk. Én pedig kénytelen vagyok lehámozni a képemről a sisakom, hogy a saját szememmel is meggyőződjek róla.
- Félre ütöttétek a koordinátákat? - állok leverten és értetlenül a zöld trutymó vidék előtt, csak akkor értem meg, hogy valami nagyon nem stimmel és jó helyen járunk, amikor elrohan az orrom előtt egy pasas. Egy ember pasas. Leugrok a gépről és lépve párat körbenézek. - Fogadjunk, hogy az a hangyás szórakozott a méreteivel és minden nyamvadt bogarat felnagyított. - bököm oda Mordálynak. Wrenor és a csürhéje felsorakozik mellettünk, a pasas pedig azt kérdi itt élek-e. - Itt születtem, de nem. Nagyon régen nem ez az otthonom. És egyáltalán nem így kéne kinéznie... - csóválom a fejem, miközben magyarázok hozzá. - Kösz az életmentést. - szólok oda, de azért lépek egyet, hogy konkretizáljam a hálaadást a szőke felé, majd egy mindentudó mosollyal bólintok Wrenor felé és lőni kezdek az emberlopkodó lényekre. Ha kell, együtt maradunk, ám ha ezek még mindig keresőkként vannak jelen, én ugyan útjukba nem állok. - Keresnünk kell egy hajót és... - motyogok, közben tekintetem ide-oda jár. És milyen szerencse, hogy ennyire szemfüles vagyok, mert a közelben harcoló hőscsokor rögtön kiszúrja a szemem. - Mordály. - szólok a mellettem küzdőre, majd állammal a célirány felé bökök. Az, hogy Wrenorék velünk jönnek-e, igazából mindegy, de én megindulok Banner és Stark irányába. A közelükben harcoló Thor és az érkező Kapitány is a helyszínen vannak. És látom Wandát, továbbá Víziót is. A többieket nem ismerem, de hát nem is ismerkedni jöttünk. - Thanos műve. - lihegem feléjük, addig meg se állva, amíg elég közel nem kerülök a földön harcolókhoz. Bár Stark a magasban, Banner meg zöldebb, mint a legutóbbi pázsitok bármelyike, fogalmam sincs, hogy kihez forduljak, de azért mondom, amit tudunk. - Thanos megszerezte a gyémántot. Nála van. Ő irányít... - nyilván ez egyértelmű a számukra is, de attól még jobb, ha megerősítjük. Mindenesetre a következő percben már lövöldözöm magam is, Groot a vállamon próbálkozik, Mordály pedig remélhetőleg mellettem. Akit csak ismerek, csápolok hozzá. Ha Groot közben a szőkével maradna harcosduóban, én ugyan meg nem akadályozom. A fejemben persze semmi másra nem tudok figyelni, csak arra, hogy Gamora most is azzal a mocsokkal van és hogy ott lenne a helyem mellette. Minél közelebb kerülök a földi hősökhöz, annál nyugodtabb vagyok.
- Mik ezek? - kérdezem, de nem tudom pontosan kitől.


theme| pm, ha valami nem okés   

∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞






Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
49
∆ Tartózkodási hely :
• New York city



A poszt írója Fandral
Elküldésének ideje Vas. 09 Dec. 2018, 13:57
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



5. nagy kaland
2. kör: Annihilation

Emlékek szövevényes mocsarába süppedek; emlékekébe, melyek mégis olyan idegennek hatnak. Jómagamat látom, ahogy barátaim életére török. Még érzem a gyűlöletet, az ölés iránti vágy mint valami feneketlen, mély kút, úgy ránt magába. Kipattan a szemem, levegőért kapva pillantok körbe magunk körül.
- Nem álom volt, ugye? - motyogom magam elé, és a kardomat keresve talpra küzdöm magam. Oldalamra akasztom a fegyverem és körbenézek az éttermen; mintha hurrikán söpört volna végig rajta. Pillantásom megpihen a többieken, látom, hogy nagyon néznek valamit, így melléjük húzódom; a megszokott, new yorki látkép helyett azonban teljesen más fogad. Elszörnyülködöm a látottakon.
- Mégis mi az ördög történt? Honnan jöttek ezek? - A fejemhez nyúlok, tenyeremet a halántékomra tapasztom, várva, hátha ismét megszólal az ellentmondást nem tűrő ösztön a fejemben. Csend fogad azonban, hűvös csend és káosz.
- Thor, Sigyn... - fordulok feléjük, keservesen keresem a szavakat, melyekkel mentegetőzhetnék és bocsánatukért esedezhetnék, de semmi sem jut eszembe. Szörnyen érzem magam, azon sem csodálkoznék, ha egyikőjük sem bízna bennem többé.
Én sem bízom saját magamban.
Monológomat azonban Herkules szakítja félbe. Nem tartom bölcs ötletnek, hogy egyedül ront ki a csatatérre, de nem állítom meg. Nem érzem úgy, hogy a történtek után bármihez is jogom lenne - akár csak ahhoz, hogy négyfős csapatunk részének nevezhessem magam. Hela vajon érzett már így? Őt is mardosta tettei miatt a bűntudat? Kirázom fejemből a nő képét és kardot rántok, épp oly óvatosan, hogy a többiek érezzék, nem ellenük vagyok többé.
- Mondd, mit tegyek! - Thorhoz fordulok, tőle várom a tervet, őt tekintem továbbra is vezetőnknek. Ha azt mondjam, mentsem a civileket, vagy dobjam magam a rovarok elé, hogy törlesszek a tetteimért, úgy lesz. Nincs most időnk bocsánatkérésre, sem a becsületemet ápolgatni.
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
26
∆ Tartózkodási hely :
new york



A poszt írója Gwen Stacy
Elküldésének ideje Vas. 09 Dec. 2018, 14:31
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


aranyszín hálók

Reszketve ölelem magamhoz Petert. Próbálok erős maradni, de nem igazán tudom, én nem tanultam meg, hogyan kell egy ilyen helyzetben helytállni. Mi az előírás arra, ha elveszítünk valakit? A légzése csak alig, a pulzusát nem is érzem. Segítségért kiáltok, s mintha csak egy álomból lépne elő, a sötét kavalkád megtorpan, megdermed, hogy teret engedjen Amerika Kapitánynak. Ajkaim elnyílnak, remegésem nem hagy alább ettől függetlenül sem. Épp csak engedek Peter szorításán, mintha félnék tőle, hogy amint távolságot engedek közénk, valami megmásíthatatlan szörnyűség történik vele.
- Alig, alig él... nem tudtam elkapni időben. a hangom rekedt a torkom sérülése miatt, de próbálok a férfihoz beszélni, ránézni. Minden sejtemmel elfogadom a segítséget, ha kínál. Nem húzódom el tőle. Bár még mindig féltem a fiút, legalább már nem vagyok egyedül. A Kapitány válla mellett megpillantom az általa hozott szőke nőt, aki szintén mozdulatlan, de nem is foglalkozom vele, mert a kezeimben tartott élet sokkal fontosabb nekem. S, ha Mr. Rogers is Peterrel törődik, talán a nő sérülései nem olyan súlyosak. A Kapitány viszont elég rosszul néz ki, akárcsak én.
- Igen. hevesen, ám némán kezdek bólogatni, amikor kimondja a Kapitány Peter teljes nevét. Nem tudtam, hogy ismerik egymást, vagy csak elfelejtettem, nem tudnám megmondani ebben a nyomasztó percben, mert teljesen lefoglal, hogy valahogy életet próbáljak imádkozni Peterbe.
Lusta lassúsággal ébredezik a Kapitány mögött fekvő nő, s vele párhuzamban az ölemben Peter is életjegyekről tesz tanúbizonyságot, így csendes lágysággal engedek ölelésén, hogy levegőt és teret nyerjek neki. Aggodalmam és szipogásom szüntelen, de fellélegzem és próbálom lefojtani a könnyeimet. Az ébredése során millió érzelem suhan át arcán, én pedig csak számra tapasztott tenyeremmel örülök annak, hogy él és csóválom a fejem. A bocsánatkérését hallva is csak lágyan megrázom a fejem. Megtörölgetem arcom, hátrébb húzódok. Hagyom, hogy a Kapitánnyal szót váltsanak, hogy elmondja neki, mi történt, illetve, hogy beszéljenek. Én nem biztos, hogy szólni tudnék még, úgy egyáltalán a torkom miatt.
Rendezem öltözékem, mikor Peter felém szól, csak suttogva. Én pedig fejem enyhém oldalra billentése közben mosolygok rá, arcára simítva a tenyerem. - Jól vagy. búgok ennyit, majd a vállam fölött tartott keze után kapok, két tenyerem közé fogva, s ha hagyja nekem, közelebb húzva homlokom az övéhez érintem. - Azt hittem, elveszítettelek... súgom, rekedtes hangon továbbra is. Egyáltalán nem kellemes érzés beszélni, érzem a savanyú ízt a számban, de nem engedek utat neki.
Látom, hogy Peter megismeri a szőke hölgyet, aki szintén eszméletlenül feküdt még az imént, így csak némán, a sebeim nyalogatva hagyok egy kis időt magamnak. A fejünk fölött elsuhanó gépre kapom fel legközelebb tekintetem, de nem állok a lábaimra. Maradok ültömben. Mondhatnám, hogy jó érzés Amerika Kapitány mellett lenni egy ilyen helyzetben, főleg, ahogy a világ hirtelen kifordul magából. Peter megragadja a kezem, én pedig szinte rögtön fogom az övét. A változás megriaszt, ekkor már magam is talpra emelkedek, hogy kivegyem a részem a harcból, ha szükséges. Bár tény, hogy rettenetesen legyengültem és sok hasznom nem lenne, de nem érhet így véget...
A szőke hölgy, Miss Carol tervét hallva bólintok. Épp tiltakozni kezdenék látva, Peter mennyit gondolkodik azon, hogy elbír-e, amikor épp kiböki, hogy 'persze'. Az igazság az, hogy jól tudom nem a súlyommal van a gondja, hanem egyáltalán a jelenlétemmel. Csakhogy ebben a kietlen vidékben jól láthatóvá válik, hogy sehol se biztonságosabb, csak ha együtt maradunk. Ahogy Pókember sziluettjeként közelebb húzódik, rögtön átölelem, s hagyom, hogy ő is így tegyen. Miss Carol előre küld minket, így én próbálok úgy helyezkedni, hogy az ő hátuk mögé is lássak, ha kell, onnan is le kell szedni a rovarokat. Segítem Petert, ahogy csak tudom. Úgy helyezkedem, hogy minél könnyebben tudja a hálóit vetni. Szédülök a sebességétől, s elmondok egy újabb imát, amikor végre landolunk. A hálóim bevetve küzdök a rovarokkal.
- Talán tűzre lenne szükségünk... motyogom Peternek. Hiszen mi az, amit nem élhetnek túl a rovarok?



fight | ...

Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
10
∆ Tartózkodási hely :
Jupiter



A poszt írója Wrenor
Elküldésének ideje Vas. 09 Dec. 2018, 14:38
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


5. nagy kaland - 10. felvonás


Én tényleg, minden erőmmel próbálom titkolni, kik vagyunk, hiszen a fajunk ősidők óta lakja a Jupitert. Csupán szövetségeseink tudják, hogy létezünk, és ez így van rendjén.
Amikor Eleanne kimondja a száján azt, hogy "senki sem látott még jupiterieket errefelé" először csak belefagyok mozdulatomba, majd szemeim hatalmasra tágulnak és a fejem némileg forrni kezd. Idegesen arcom dörzsölöm, minek után többször is hangsúlyoztam, hogy nem mondom el, kik vagyunk, erre játszi könnyedséggel kimondja honnan jöttünk.
- És akkor eddig tartott népünk évmilliós titka. Igen, Jupiter nem csak egy nagy gázgömb, többmilliónyi életnek ad otthont. De erről nektek nem szabadna tudnotok, azonban hála meggondolatlan hitvesemnek, sajnos most hárommal többen tudnak rólunk, mint szabadna... - pillantásom ezúttal korántsem kedves Eleanne felé. Remélem tudja azt, hogy ezzel nekik ártott csupán, mert a nap végére mindhárman halottak lesznek.

Mikor ismét kitör a káosz, a Mordályként bemutatott lény elrántja Eleannet az egyik katona elől, aki az előbb még nagyon is halott volt. A katona a ráhajított szerkezettől összeesik, azonban nem ez az egy lesz itt problémás. Minden esetre köszönően biccentek a kis lény felé.
Csatazaj üti fel fejét onnan, ahonnan indult ez az egész. Felkelnek, akiket levágtunk és ismét támadnak.
- Ez meg hogy lehetséges? Halottak voltak... Pilóta! Küldje el azonnal a Quill nevű üzenetét Xandarra, majd a Föld légterébe érve mérje be Zren hajójának jeleit! Célnak állítsa be a koordinátákat! - adom ki az utasítást, majd kardot rántok, és amint ismét elsuhan egy lövedék nem messze a fejemtől, nem tudom tovább azt gondolni, hogy véletlen lenne.
- Kísérted a sorsod, földi. Inkább hasznosítsd magad, és Mordályhoz hasonlóan sokkold a harcosokat. Valami befolyásolja őket. Hogy lehetek életben, mikor alig pár perce életüket vettük..
Harcba bocsátkozom, a szekrényből kiveszek még egy altatófegyvert és a pisztolyos felé hajítom.
- Inkább ezzel lövöldözz! Ez egy wográt is elaltat. - Soha nem volt erősségem a lőfegyverek kezelése, de láthatólag a kisember csak azokhoz ért. A káosz egyre jobban felüti fejét, a heves harctól megremeg hajónk fedélzete.
- Pilóta, azonnal tegye le a gépet! - Kiáltom előre, de a fülkébe pillantva annyit látok csupán, hogy egy jupiteri kard áll ki a fejéből. Odaküzdöm magam, és félresodrom az üléséből a mozdulatlan testet.
- New... York... - Olvasom a kijelzőre vetített érkezési célt. A koordinátákat már betáplálta, viszont a földi légtérbe érve rázóssá válik a helyzet.
Megragadom a kormányt, és rángatni kezdem, de ketten is kitépnek a székből. A földre sodornak, így a pilóta ülés üresen marad...
- Mordály!... - kiáltok a fegyveres mókus felé, mutatva a kormány felé. A becsapódást nem tudjuk elkerülni, de tompítani még lehet a zuhanáson, és ha szerencsénk van, és a Mordály nevű lény besegít, túlélhetjük.

A földön birkózom mindkét támadómmal, amikor talajt érünk. New Yorkba csapódik hajónk, elsodorva néhány toronyházat. A betondzsungel fogja fel landolásunk, nyomunkban égő épületek, gázrobbanások jelzik, hogy megérkeztünk.
Támadóim lerepülnek rólam, ahogyan becsapódunk, s hamarabb feltápászkodva a kardommal mindkettő fejét elválasztom nyakuktól. Úgyis összeforr majd, de úgy tűnik nincs ellenük megfelelő fegyver. Csupán előnyt szerezhetünk velük szemben.
- Mordály? Jól vagy? - kérdem a kisállattól a pilótaülésben. - Túléltük... azt hiszem. - nézek körbe, de sok mindent nem látok, csak a gép orróra omlott épülettörmeléket. Amint megbizonyosodom hogyléte felől, szememmel Eleannet kutatom.
Legutóbb még pajzsot emelt maga köré, és a kis növényt erősítve harcoltak. Remélem, hogy sikerült pajzsot emelnie maguk köré.
- Eleanne?! - kiáltom a porfelhőbe. A katonák ébredeznek, nyöszörgést hallok mindenhonnan. Észre sem veszem, hogy a bal karom kifordult, csak mikor a nő mellé érek, és ismét megölelném, akkor szisszenek fel.
- Ho.. hogy vagy? - Emelem fel a talajról ép jobbommal hóna alá karolva.
- Nem tudtuk, mire vállalkozunk... ejtek felé egy apró mosolyt, majd a Quill nevű felé fordulok. - Ideje megnéznünk, mi vár odakint, New Yorkban.
A karomat visszarántom ép jobbommal, majd egy jól irányzott rúgással kirúgom a gép oldalára szerelt csapóajtót, mire feltárul előttünk New York látképe. Vagy legalábbis elméletileg New Yorké...

***

Forró láva hömpölyög nem messze tőlünk, a kék égbolt helyett viharfelhők villámai baljós árnyat vetnek a leomlott épületekre. Csak romok, és kietlen dombok tarkítják a tájat. Hatalmas rovarok szelik át az eget. Egyetlen növénynek sincsen nyoma. Határozottan nem ezt vártam.
- Te itt laksz, Peter? Azt hittem ez a bolygó szebb valamivel. Legalábbis mikor legutoljára a mágusaink segítségével lepillantottam a Jupiterről, nem egy bogárlepte kihalt koszfészekre emlékszem. Mi történt itt?! - kérdem a földi alakot. Ismerem a földieket, távolról régóta tanulmányoztam őket. De ilyen bogarakat még soha nem láttam ezelőtt. Támadás érte a világot? De hogy ilyen gyorsan? És miért nem értesültem erről?
- Eleanne! Bemérem a jupiteri DNS jelenlétét a közelünkben. Ha itt van Reimos, ez a kis gép jelezni fogja... - nyitom fel csuklópántom fedelét. Még ha barbár népnek is nézünk ki karddal a kezünkben, évmilliókra elhaladtunk a földi technológiától. Az ékszereinket mágia járja át, a fegyvereinket és öltözetünket a technológia erősíti fel. A kis csuklópánt hologrammot vetít ki, és az összes közelben lévő emberi életformát egy kék ponttal jelöli. Eleannet rózsaszínnel, a rovarokét barnával, míg az enyémet és a mögöttem felsorakozó harcosaimét pirossal. Egyetlen másik piros pont bukkan fel tőlünk néhány utcányira.
- Megvan! Ez Reimos lesz. - Izgatottan mutatom a hologramon villódzó piros pontot a kivetített térképen.

Minden egyes katona felsorakozik előttem, akit nem altattunk el vagy nem sokkoltunk ájulásig. Még azok is tiszta fejjel lépnek el a gép belsejéből, akiket levágtunk a becsapódás előtt. Egy tucat bátor harcos felér egy kisebb emberi sereggel.
- Szóval magatokhoz tértetek? Harcosok, nem tudom mi befolyásolta tetteitek, és fogalmam sincsen, hogyan lehetünk életben, de kaptunk egy esélyt. Esélyt arra, hogy a herceget visszavigyük, és megbosszuljuk eltűnt népünk és atyánkat, a királyt. Nem nyugszom addig, amíg válaszokat nem kapunk. A jupiteriekkel senki sem játszhat kénye kedvére. Alakzatba! A négy pilóta ellenőrizze a cirkálók állapotát, és nyújtson légi támogatást! Egy harcos itt marad, és amint felébrednek a többiek, azonnal a gép javításába kezdenek. Amint megvan a herceg, hazamegyünk. A többiek, utánam! - osztom ki ellentmondást nem tűrően a parancsokat, majd Quill és csapata felé fordulok.
- Megmentettétek Eleannet, és segítettetek a harcban. Ezért köszönettel tartozom. Mindaddig életben hagylak titeket, amíg megőrzitek a titkunkat. Azonban ha egy szót is szóltok létezésünkről, garantálom, hogy a Föld bolygó minden egyes lakóját örökre elhallgattatjuk. - vállára teszem kezeim, majd leemelve róla megindulok Reimos irányába.
- Eleanne, maradj mögöttem! Katonák, alakzatba! Minden rovart vágjatok le, ami ránk támad! - A négy kis cirkálónk megjelenik fölöttünk és végig támogatnak odaföntről. Lövedékeikkel hatásosan tartják távolabb tőlünk a ránk támadó rovarokat, de azok szemlátomást a gyenge emberekkel próbálkoznak inkább. Eszeveszett gyilkolásnak lehetünk szemtanúi.    
Egy darabig még biztosan közös irányba haladunk három vendégünkkel, azonban Quill meglát néhány ismerős alakot, akikhez odarohan. Mit sem foglalkozva velük mi tovább haladunk.
- A következő kanyarban meg kell lássuk Őt. - mondom Eleannenak. Tekintetét fürkészem. Nem nőnek való ez a látvány és ez a hely. De amíg magam mellett tudhatom, legalább megbizonyosodhatom abban, hogy biztonságban van.

Amikor megpillantom, emberek oldalán harcol vállvetve. Nem értem, mi történik, azonban keresztülvágva magam a rovarokon, megjelenek mögötte néhány méterrel.
- Drága Öcsém! Hát életben vagy... - megvárom míg lassan felém fordul, majd hét földi harcosom felé intek, jelezve, hogy biztosítsák a környezetünk. Robosztus testükkel belevetik magukat a harcba, és kardélre hányják azokat a rovarokat, akiket még nem öltek meg a Reimos oldalán harcolók.

Tétován állok, nem tudom, hogy megöleljem, vagy megüssem őt. Elárulta a fajunkat azzal, hogy a földre szökött. De képtelen vagyok kezet emelni rá, hiszen mindvégig aggódtam miatta. Ezért inkább megölelem, majd néhány másodperc múltán engedek a szorításon, s karnyújtásnyira állok meg előtte, mindkét kezemet vállaira helyezve.
- Úgy aggódtam, te balga gyermek! Mi a fenét gondoltál? Ezzel a kis kiruccanásoddal mindannyiunkat veszélybe sodortál. Legszívesebben itt és most lekevernék egy akkora pofont, amiben még soha nem volt részed, de szerencséd, hogy itt van Eleanne... - mutatok a nő felé. - Ő is kockáztatta az életét, ahogyan mindannyian. Miért hagytál ott minket? Miért nem kérdeztél meg? Ugye tudod, hogy a tettednek következménye lesz?! ... De most... hazamegyünk... - aztán eszembe jut, hogy a hajónk koránt sincsen repülni képes állapotban. -  ... amint ismét repülni tud a hajónk.

A földi krízis nem a mi gondunk. Ellátjuk a herceget, megjavítjuk a hajót, kiderítjük, mit tudnak a földiek, aztán hazarepülünk, és felkészülünk Thanos és serege ellen. Azonban mindaddig, amíg a gép nem képes ismét repülni... be kell látnom, hogy ittragadtunk.



target: Earth| Let's find Reimos!  

Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
33
∆ Tartózkodási hely :
⌁ Nine Realms



A poszt írója Thor Odinson
Elküldésének ideje Vas. 09 Dec. 2018, 14:58
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



5. Kaland - Annihilation

Zsigereimben éreztem, ez ma még csak a felvezető. És nagyon reméltem, hogy a népem rendben van, mert most éppen nem csak nekik volt rám szükségük.
Értetlenül néztem a hatalmas bogarakat, ami alászálltak a levegőben. - Mi ez? - húztam el a számat és majdnem a hányinger kerülgetett, ahogy a civilekre támadtak. nem azért, hogy rájuk, hanem ahogy! Az a genya belőlük és utána a gubózás...
- Azt hiszem, igen, Sigyn - és valahogy igent kellett mondanom a kérdésére, miszerint de, Thanos sereget gyárt magának. Múltkor is hatalmas szörny hadsereget utaztatott hozzánk. Miért lenne ez másképp? Úgy tűnik, vannak olyan lapok, amit többször is eljátszik a lila monstrum.
Egyre nőtt bennem a vágy, hogy elpusztítsam Thanost, hogy megkapja, amit érdemel - népemért, Odinért, Midgardért, az összes világért, akik elvesztek... Mindenkiért.
Herkules és Fandral vonja el a figyelmemet. Barátomra tekintek, várva, hogy esetleg újra célpont legyek a szemébe, azonban tiszta szemtükre csillog vissza rám. ő az. Az a Fandral, a barátom, nem a  bábu.
- Örülök, hogy újra velünk vagy, Fandral! - veregetem hátba. Én is voltam már agymosott, én is pocsékul éreztem magamat utána. Úgyhogy teljesen megértettem, ahogy nem találja a megfelelő szavakat. - Ősökre mondom, épp időben, nem akartalak volna ennél jobban megpörkölni! - vigyorogtam rá telibe és ennyi is volt a pillanatuk. Talán több is, mint kellene...
Herkulesre tekintek, aki elrohan, akár a szélvész. - Nem tartom ezt jó ötletnek. -  Kétkedve nézek Sigynre az ötlet hallatán. Nem sütném agyon azért, persze, ha odáig fajulna... - Mennyi vized van? - kérdeztem a nőt, ahogy forgatni kezdtem a Mjölnírt. A felhők, amik kezdtek kisimulni, körkörösen kezdtek forogni, sötétedni, vihart jöttét jelezni, ahogy elborult az ég, villámok fénylettek fel. Egész New York fölött terjeszkedni kezdett a gomolygó felhőtömeg, ha Sigynnek víz kell, adok én. - Ártatlanoktól el kell választanunk őket! - ezzel egyetembe csapott egy utcasarokba bele a villám - minden érkező bogarat agyoncsapva. Sigynre és Fandralra néztem, utóbbira is úgy, mint szokás szerint, ha harcba indultunk együtt. A régi szép idők... Csak éppen Thanos ellen. - Együtt harcolni a világunkért - vigyorodtam el, ahogy megindultunk.
A távolban ismerős alakok jelentek meg- Hulk, kit aztán el nem tudott volna tűnni, majd Steve, mellette Carol. Wanda és Vízió. - Hulk, Steve, Stark! - intettem nekik nagy lelkesedve, ahogy feléjük tartottam egy pár villámmal. - Megint együtt a csapat - vigyorogtam. Nem sokáig, ahogy Quill is megjelent. Az egy dolog, hogy sejtettük, hogy Thanos került elő megint, ki más?
- A gyémántot? - kólint fejbe a tény. - De hisz az Lady Dea... - leesik a tantusz, hogy az emberek miért tértek magukhoz. Kibillent az egyensúly, ha nincs vagy éppen gyenge a Halál ahhoz, hogy az élet körforgásában benne legyen...? Teljes káosz. Odin szakállára... nagyobb a gáz, mint gondolni lehetett volna, ami gerjesztette bennem a harcra való vágyat.
Thanos botor, hogy ezt tette. Ezt nem lehet következmények nélkül. Pusztulnia kell (nem mintha eddig bármi is megmentette volna a szemembe).


Mindenki & Thor
Ha bármi lenne, hogy javítsak, pm :3  

Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
11
∆ Tartózkodási hely :
base of the Avengers



A poszt írója Vízió
Elküldésének ideje Vas. 09 Dec. 2018, 15:14
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


5.kaland
annihilation

Amint meghúztam a ravaszt, vissza is dobtam azt az őr kezébe, akitől elkértem, majd Wanda felé igyekeztem, hogy megállapítsam, ezen előbbi drasztikus cselekményem sikerrel járt-e, illetve, ami még fontosabb volt, hogy biztosítsam magamat arról, hogy nem hibáztam. Sokáig úgy hittem, hogy esetemben ez képtelenség, azonban az elmúlt időben történtek bizonyították azt, hogy a hiba, ha nem is oly mértékben, mint az emberben, bennem is ott van. – Sajnálom, kénytelen voltam. – sütöttem le a pillantásom, ahogy Wandához léptem és óvatosan a vállára tettem a kezem. Akármi is volt az, ami az előbb őt arra sarkallta, hogy azt tegye, amit tett, megszűnt. Az pedig még inkább megkönnyebbüléssel töltött el, hogy láthatóan felszíni sérülésen kívül nem okoztam semmilyen más sérülést neki.
-Újra kezdődik. – jegyeztem meg, ahogy körül pillantottam. Végül, mindig újra kezdődik. – Köze lehet ahhoz a hajóhoz. – tettem hozzá, ismételve a minden bizonnyal egyértelmű lehetőséget. Ámbár, az a hajó inkább tűnt sérültnek, semmint egy idegen faj támadásának első hullámának. A hirtelen támadt káosz, amit csak még inkább fokozott az emberek hirtelen zavartsága, a levegőben érezhető félelem megtette a hatását,a lépten nyomon menekülő emberek tömegében néhány pillanat múlva elvesztettem Wandát, és a nyakam nyújtózva igyekeztem keresni őt, miközben hol kitértem az emberek elől, hogy ne ütközzenek belém, hol pedig segítettem őket, hogy megszabaduljanak a rájuk támadó szörnyetegektől.
Áthámoztam magam az embereken, amikor megpillantottam Wandát, közben az utamba akadó lények támadása elől kitértem, ha tudtam visszatámadtam, de sokkal inkább igyekeztem az embereket minél messzebb terelni tőlük, habár ez közel lehetetlen volt, túlzottan gyorsak, erősek voltak, az emberek pedig féltek, ez pedig sokukat teljesen megbénította. – Túl sok az ember, nem lehet őket összefogni. – ráztam a fejem, közelebb érve Wandához, miközben a menekülő tömeget figyeltem. Ebben a káoszban nincs olyan eszköz, amivel értelmet lehet találni és kiterjeszteni azt mindannyiukra. Az ösztöneiket követik, ami most a halálba vezeti őket.
     
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
246
∆ Kor :
98
∆ Tartózkodási hely :
○ unknown ○



A poszt írója Steve Rogers
Elküldésének ideje Vas. 09 Dec. 2018, 15:23
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next








5. nagy kaland
**********************************************************
vörösen ég a kék

Talán a fiú miatt kéne aggódnia, mégis jobban aggasztja a lány állapota. Kisebb zúzódásoktól leszámítva úgy tűnik, a Parker fiú egyben van, kísérője viszont még úgy is aggasztóan fest, hogy Steve fél szemére homályosan lát az alvadt vér miatt.
- Ne aggódj, életben van - igyekszik megnyugtatni a lányt, miután röviden felmérte Peter helyzetét. Valószínűleg ugyanaz történhetett vele, mint Carollal. - Steve vagyok, téged hogy hívnak? - körbenéz maguk körül, ám mielőtt bármiféle lehetősége lenne kitalálni, mihez kezdjenek, a fiú ébredezni kezd. Odébb húzódik, helyet kínálva a párosnak, ekkor hallja meg az ismerős hangot a háta mögül. Ösztönösen megfeszülnek az izmai, harcra és védekezésre készen, ám a nő tiszta, aranyló pillantása láttán megkönnyebbült sóhajjal ellazul. Ez biztosan ő.
- Hogy érzed magad? - közelebb húzódik a nőhöz, kékje féltőn fut végig rajta. Fogalma sincs, hogyan kéne felelnie a kérdésére. - Valami az irányítása alá vont titeket... - A póksrácra sandít, kettejük állapotából meri feltételezni ezt. Többet egyelőre nem mond. Ugyan Carolt elhozta a pusztítás helyszínéről, talán vannak emlékei a történtekről, azok sajnos helyette is épp eleget beszélnek.
Felkapja fejét a zuhanó hajó láttán, de nem ismer rá a gépben a Milanóra, sem más űrjárműre, mit eddig látott, így csak értetlenül rázza a fejét. A különös jelenségre, mely lassan beborítja New York utcáit, fátyolként borulva a meglévő tájra, hogy átformálja azt... Egyből felpattan a helyéről.
- Egyet értek. Menjünk! - Abban bízik, a különös jelenség a hajóhoz vonzza majd a többi hőst is. Carol oldalára simul közben, noha ellene van kissé a repülésnek, de nem ellenkezik. Leakasztja a pajzsát és átkarolja a nőt, fedezi kettejüket és az előttük suhanó párost is.
- Nincs miért... - súgja halkan, bizalmasan a nőnek, gyötrődő kékjével üzeni, sugallja, szuggerálja, hogy a legkevésbé sem haragszik, és nem is vádolja Carolt.

A helyszínre érve elszakad a hősnőtől, épp csak annyira, hogy pajzsát elhajítva, elegáns félkörívben félrecsapjon néhányat azokból a különös, rovarszerű lényekből. Amint pajzsa visszatér hozzá, körbenéz és ismerős arcok után kutat. Szerencsére akad bőven, szép számban összegyűltek. Pajzsával üdvözlőn int Thornak. A roncsból kikászálódó, emberinek ható, mégis különös lényeken elcsodálkozik egy pillanatra, de aztán két ismerős alak bukkan fel, ösztönösen feléjük indul.
- Quill! - Azt reméli, információkkal tud szolgálni, és így is lesz, ám a név hallatán ráncba szalad a homloka. - Thanos? Hogy került hozzá a gyémánt? - pajzsával egy feléjük suhanó rovart hárít, válla felett sandít vissza az űrlovagra és a többiekre, hátha valaki többet tud nála. - Nem ti hoztátok őket? - Nem feltételezne mögötte szándékosságot, de ha az érkező hajónak nincs köze a rovarokhoz, akkor feltehetőleg ez is Thanos műve...
Megpillant egy kisebb családot, akiket gyűrűként fognak körbe a rovarok. Maga elé emeli pajzsát és integet Danversnek, bárhol legyen éppen.
- Carol! - célzón megkopogtatja pajzsát, jelezve, ha Carol hősugarat lő rá, segít azt szétosztani, hogy több rovarra is jusson.







 I'm the Captain | köszönöm csodanőmnek a csodás kódot <3



 

∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞




Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
15
∆ Tartózkodási hely :
✿ on jupiter (or Ria)



A poszt írója Eleanne
Elküldésének ideje Vas. 09 Dec. 2018, 15:25
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Annihilation

Megszeppenve veszem tudomásul, hogy megneveztem Wrenorék faját Űrlordék előtt. Látva 'kedves' hitvesem arckifejezését, szívesen válnék láthatatlanná e percben. Népem egy része képes rá, most igazán irigy vagyok ezért. - Opsz. lesütöm tekintetem, kihátrálok kissé a beszélgetésből. Úgy érzem némi pír is szökött arcomra, valószínűleg a füleim is vörösek. Érzem, hogy ég az arcom. Bocsánatkérően pillantanék a király felé, majd onnan Mordályékra. Talán tehetnének úgy, mint akik meg sem hallották. Nem igaz?

*

A zuhanás és a beltéri küzdelem teljes ideje alatt az apró Groottal alkotok csapatot. Sikerül a pilóta köré védfalat húznom, közben pedig felerősítem az apró csemetét, aki így sikeresen zúzza le a ránk támadóakat. Amikor a gyorsulás átmegy egészségtelen tempóba, apróra kucorodva húzom fel a falat kettőnk köré - ha tudom, Mordályt is beleveszem -. A védőburkom lehet, hogy nem volna elég és Groot ezért terjeszti ki gallyait körénk, hogy még a burkot is megerősítse belülről, bárhogyan is a mellkasomhoz ölelem őt, ő pedig belém kapaszkodva hunyja le a szemeit és dideregve kapaszkodik. Így ölelve csapódunk be végül a Föld bolygó felszínébe.

A porfelhő és a káosz, a sistergő áramkörök mellett lassan engedem el az apró testet magamtól. Kérdőn tekint fel rám, de úgy fest jól van. "Én vagyok Groot." mondja bájos mosollyal keretezve arcélét, hogy aztán belebújjon a nyakszirtembe, amikor leengedem a falat kettőnkről. Lassan felegyenesedem, a gép belvázába kapaszkodva, majd úgy nézek körbe. Quill Mordályhoz rohan, Wrenor szintén. Utóbbi csak miután leellenőrizte Mordályt, utána lép mellénk.
- Semmi bajunk. a korábbiak szégyenétől ázva még kissé, vetek egy bűnbánó tekintetet felé, majd Groot felé biccentek, jelezve, hogy rá értettem azt a bizonyos többes számot. Wrenor keze borzasztóan fest, el is szörnyülködök. Quill ekkor lép mellém, hogy elvigye az apró barátját. Kissé szomorkás ábrával, de hálás és őszinte mosollyal adom át a férfinak. - Vigyázz magadra, kérlek.  aprócska virágot nyújt felém, majd a társaival együtt a hajó lejáratához indulnak. A kapott illatos ajándékot, eldugom a vértem alá. Némán figyelem, hogyan rakja Wrenor helyére a karját, majd bólintok egy egészen aprócskát és elindulok velük.

*

Elmosolyodom Wrenor és Quill bájos szóváltásain, ám az már koránt sem tetszik, amit felfedezek. Repülő rovarok és kúszó-mászó lárvák mindenhol. A talaj mohazöld és a szag, ami kering nem túl kellemes. Értetlenül fordulok körbe, addig nem is dermed le mozgásom, amíg Wrenor meg nem szólít. Bólintok felé, majd már indulnék is, de ő még a katonákhoz szól, illetve Quillékhez lép. Egy barátságos mosolyt küldök Mordály és Groot felé, aprót bólintva. Én mindössze csak annyit szólok a három Őrzőhöz:
- Remélem találkozunk még. majd Wrenor mögött-mellett indulok neki Reimos felfedezésének. Rohanvást haladunk, Quillék leválnak. Mindenféle ember harcol a rovarok ellen. Egy óriási zöld bestiát is megpillantok, nem értem őt miért nem bántják. Van egy robot is az égen, illetve furcsa maskarások ugrálnak. Kérdéseim azonban nem tehetem fel, mert Wrenor ismét hozzám szól. Reimos már közel. S amint elérkezik a találkozás pillanata én lelassítok, s hagyom, hogy a testvérek egymás között lerendezzék a dolgot. A szívem örül, hiszen a fiúnak úgy fest nincsenek komoly sérülései, jól van hát és ez a fontos.

Lágy mosollyal kísérem végig kettejük ölelkezését és társalgását, de nem sok időm marad őket figyelni, mert a rovarok túlerőben vannak és itt úgy fest nem mindenki képes hozzájuk méltó erővel küzdeni. Így lecsapom tenyerem a földbe és a talajban megbújt mély gyökereket felhúzom onnét, hogy azokat egyfajta csápokként használva lecsaphassam a repülő dögöket. Minden koncentrációm rámegy erre, így aztán a katonák mellett küzdök magam is.
- Én nem hagyom magukra őket. szólok oda Wrenor felé, majd a másik kezem is előre feszítem, hogy a kiragadott fák gyökereiből újabb csápokat szedhessek ketté, így aztán a teljes területet ahol harcolunk, képes vagyok a repülő rovaroktól megtisztítani. Legalábbis egy részüktől.


dallam| pm, ha nem jó

Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
30
∆ Tartózkodási hely :
✧ Earth-616



A poszt írója Thundra
Elküldésének ideje Vas. 09 Dec. 2018, 15:31
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



✧ T h u n d r a & E v e r y b o d y ✧
5. Kaland - 10. Felvonás - Annihilation


Mire megérkeztünk a robot ruhás már nagyon is magánál volt. Tehát, nem halt bele egyelőre. Elhúztam a számat, ahogy mutogatni kezdte a jelet, mintha hülye lennék megérteni, de inkább nem vettem magamra. Nem bíztam benne. A legkevésbé sem. Még ha ott volt a tény, hogy megbillent a repülése, de valahogy a mese nekem túl irreális volt. - Valóban? És ki? - jegyeztem csak meg, továbbra is a buzogányomon tartva a kezemet, hogy kiüssem, ha támadni merne, mert most már nem hagynék neki sokat hátra.
- Nem - ráncoltam a szemöldökömet, ahogy feltekintettem én is a hajóra, mely belezúgott az épületbe. - Nem ismerem. Nem ilyen hajóink vannak - ráztam meg a fejemet. Kapizsgálni kezdtem csak, hogy valami olyanba csöppentem bele, amibe végképp nem kellett volna. Egy vércseppel kezdődött, erre most összeomlanak az épületek - változott a tér és az idő. Ilyet még sosem láttam, de most szemtanúja lehettem az egésznek. A lélegzetem is elállt. Ki képes ilyenre? Mi is ez pontosan? Ahogy valami New York helyetti kietlen vidéken álltunk és a civilek őrjöngve kezdtek el futkorászni, ahogy valami felhőtömeg kezdett érkezni. Pontosabban bogártömeg. Nos, őket sem láttam még sosem... Ha itt lett volna a hajóm, lehet beszkenneli őket és jut valamire, de mivel itt már csak hegymartalékok és síkság vett minket körbe.
- Mi a.. - hasonlóan reagáltam én is, mint Stark. Egyetemlegesen megegyeztünk, hogy a csatabárdot most szépen elássuk. Volt mindkettőnk rovásán, ő mert összevisszatámadt, még ha "manipulálásra is", én mert kiugrasztottam őket a bázisból.
Noha semmi közöm nem volt a harchoz, de valaminek történnie kell itt, hogy én egyáltalán hazajussak. Úgy éreztem, az események felülírnak minden szabályt, amit kaptam.
Vetettem magamat Hulk után, telibe a bogarak közé ugorva. Lecsapott a buzogány, engem pedig elöntött a harci kedv. Alig ismertem valakit, mégis azonnal, ösztönösen az ellenség ellen fordultunk, lassan csapatként összeállva, együttes harci szellemmel.
- Honnan jönnek ezek? - kérdezem, ahogy  egyre közelebb kerülők a hősök felé, Bannert sem tévesztve el, bár nem volt nehéz. Eddigi igazi fegyver ellenük nem volt több, mint a villám. De ahhoz hatalmas energiabuborék kellene, hogy itt mindegyiket megöljük, és a civilek nagyja is bánná. Én, aki jártas a stratégiában, hirtelen alig jutott eszembe bármi is, amivel jelentős eredményeket érnénk el, csak mert nem tudunk róluk semmit, és addig ezek felfalják az embereket. Forrást meg kéne találni, hogy a létszám semmiképp se nőhessen.

Remélem jó, ha nem, csak egy üzenet 
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
101
∆ Tartózkodási hely :
New York; Xavier Iskola



A poszt írója Charles Xavier
Elküldésének ideje Vas. 09 Dec. 2018, 16:01
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next








Annihilation

5. nagy kaland - 10. felvonás




Minden erőmet bevetve elaltatom azokat, akik gyilkos szándékkal fordulnak embertársaik ellen. Hatósugara a Nagy Almára terjed ki csupán, azonban a történtek után csoda, hogy egyáltalán ekkora erő kifejtésére képes vagyok.
Érzem, ahogyan sorra alszanak el az emberek, azonban amikor a varázslónő becsatlakozik, hirtelen olyan érzés fog el, mintha minden sokkal könnyebb lenne. Az erőm átszakítja a határokat, és új távlatok nyílnak meg előttem. Több millió ember gondolatai sejlenek fel előttem, s sorra alszanak el azokon a helyeken is, ahova erőmet eljuttatja szerte a világon. Mintha valami speciális energiaitalt kaptam volna, úgy erősödött fel a képességem, és jutott el több millió emberhez szempillantások alatt.
- Köszönöm! - fordulok a fekete bőrű nő és segítője felé.    
Úgy érzem a fejem kótyagosabb, mint valaha. Hallom, ahogyan beszélnek hozzám és próbálok válaszolgatni de percről percre egyre sápadtabb és gyengébb leszek. Amikor Bécsben csináltam ugyanezt, csak a reptéren kellett elaltatnom embereket, de ez most ezerszer több erőkifejtést vett igénybe.
- Reimos... kis barátom. Ügyesen védelmeztél. - köhögöm felé. Ahogy körbepillantok, rengeteg alvót látok körülöttünk. Egyre csak altat az elgyengülés, ezért lehetséges, ahogyan a hangok tompulnak, nem hallok meg minden kérdést és csak szelektíven válaszolok. A lábamat akarja enni, azonban ebben a pillanatban még az sem érdekelne...
- Lehetek még ennél is nyomorékabb? Hagyd abba a csonkító gondolataid.... - megfogom kezét, és gyengén magamhoz húzom, hogy arca az enyémmel legyen egy szinten. - Légy jófiú! Segíts az embereken! Ezzel az erővel... még sokakat megmenthetsz. Nőjj fel, Kisgyerek! Ezután jön a neheze. -  tudván, hogy legutóbb is így kezdődött, és ha Thanos vagy valamelyik csatlósának keze van a dologban, itt még nagy dolgok jönnek majd.
Lángoló szempár rajzolódik ki a távolban, s felénk közelít. Csak akkor látom csupán, amikor közelebb ér, hogy ki is ő. A lángok eltűntek, emberi alakjában áll előttem.
- Johnny.. Blaze. - nem mutáns, ezt már akkor megéreztem, de képes volt Logannel harcba szállni, és lenyugtatni.
Mielőtt bármit is felelhetnék neki, a végkimerülés engem is elér. Lassabban mint vártam, de Severin és társa megtámogattak erejükkel, így annyi tartalékom még maradt, hogy eddig bírjam.
Már nem válaszolok, noha még tompán hallom a felém intézett szavakat, de erőm nincsen válaszolni. Szemhéjam súlyosan ragad össze, s alszom el szinte egyik pillanatról a másikra.
Kimerültem.

(Így ájultan átalszom, amikor felélednek halottak és megjelennek a rovarok.)






 
Ejj, de gyönyörű reagok! Imádtam mindenkiét! *-* <3


Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
71
∆ Tartózkodási hely :
New York/Jupiter



A poszt írója Reimos
Elküldésének ideje Vas. 09 Dec. 2018, 16:50
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


5. kaland
Abort mission
Érdekes, hogy a tolószékes férfi eddig nem lépett akcióba. Ha előbb elaltatja a földieket akkor nem lenne ilyen emberszagom. Nem értettem, hogy miért támadtak rám az emberek, hiszen nem ártottam nekik, próbáltam kerülni a konfliktust. Az elkábításnak köszönhetően a csillaglány is visszanyerte az előző alakját, aminek örültem. Nem biztos, hogy Severin kibírt volna még egy épület darab hajítást. Miután egy kissé lenyugodtak a kedélyek újra a kerekes földihez fordultam, és megérdeklődtem tőle, hogy mennyire van még szüksége a lábaira. Ha nem tud járni miért tartotta meg a végtagjait? Mielőtt még válaszolhatott volna megjelent a többi személy is, akik nemrégiben még egymást támadták. A lángoló fejű földi valami fétisről beszélt, aminek nem tudtam a jelentését. Gondoltam megkérdezem Severint, de szegény már így is úgy néz ki, mint aki menten agyvérzést kap. Így megpróbáltam egyedül rájönni a szó jelentésére..hmm..sose hallottam.
- Ne haragudj, de nem beszélek szolgául. - Kedvesen elmosolyodtam és büszke voltam magamra, amiért sikerült végre udvariasnak lennem. Általában a bátyáim viselkedését szoktam utánozni, de nehéz ugyanúgy beszélni, mint ők. Lehet, hogy az illető nem is szolga, de mivel lánca van más következtetést nem tudtam levonni. Mindenki olyan fura, semmit se értek. - Ez nem igaz! - Szóltam rá a fekete nőre, aki már megint hazugságokat terjeszt. Evés nélkül is tökéletesen működik a gondolkodásom, pff! Közben nagyokat pislogva figyeltem Severin és Doriana kibékülését. Hát ez gyors volt.
- Ugye? És ezt a fivéreim nem láthatták.. - Pedig tényleg ügyesen vigyáztam a földire. Bár abban nem vagyok száz százalékig biztos, hogy a büszkeség lenne az első dolog ami eszükbe jutna. Hagytam, hogy közelebb húzzon magához, mert kíváncsi voltam mit akar mondani. Kisgyerek? Már megint? - Nem vagyok gyerek, az előbb mondtam...Segítsek? Az előbb még megakartak ölni, miért segítsek rajtuk? -  A válaszát nem vártam meg, inkább arrébb léptem és megcsóváltam a fejem. Csak apámat és a népemet akarom megmenteni, a többi másodlagos. Egyszer szerettem volna segíteni, és annak az lett a vége, hogy a fajtársaik nekem rontottak.
A lábát nem használó férfi úgy döntött, hogy elalszik, vagy elájul, esetleg mindkettő. Úgy érzem le kell mondanom a lábairól, de majd a következő földi utazásom során meglátogatom és újra megkérdezem.
Ezt követően nem csak a guruló földi, hanem a Nap is takarékra kapcsolta magát. Eltűnt...és...minden megváltozott. Az egész környék kietlenné vált, majd hatalmas rovarizé szerű lények lepték el a bolygót. Nem értem...ez még mindig a Föld? Remélem, hogy igen, mert két bolygóra túlzás lenne ellátogatnom, az még nekem is sok lenne. A földiek kiabáltak és sikoltoztak, én pedig csak a fejemet kapkodtam körbe-körbe. A fura lények elkapták és becsomagolták a földieket, ilyet se láttam még. Nem csináltam semmit, csöndesen hallgattam a körülöttem lévők társalgását. Egyre többen lettünk, és újra elkezdtem pánikolni. Most ki az ellenség? A földiek, akik nemrégiben ki akartak nyírni, vagy a rovarok, amik a földieket bántják....vagyis azokat, akik előbb engem bántottak.
Valami más is jött a rovarokon kívül, egy űrhajó. Azt hittem, hogy rosszul látok, vagy hogy én is megbolondultam. Ez nem lehet a mi hajónk, mit keresnének itt? Esetleg engem, de...de még nem végeztem. Nem mentettem meg senkit. A jupiteri űrhajó hatalmas zajjal csapódott bele az épületekbe. Szólni akartam a földieknek, meg mindenkinek aki hall, hogy nem lenne szerencsés rájuk támadni, de annyira lefagytam, hogy megszólalni se bírtam. Tátott szájjal figyeltem az eseményeket, az én agyam altatás nélkül is ki fog kapcsolni. Nem harcoltam, túlságosan is haragudtam a civilekre. Ha bocsánatot kérek akkor talán...talááán segítek.
Nem is tudom, hogy melyik a rosszabb. A rovarok, a láva és ez az egész káosz, vagy az, hogy nem tudom kik voltak a jupiteri anyahajón. Remélem nem azok akikre gondolok. Igazából sok időm is volt a találgatásra. Az ismerős hang hallatán összerezzentem, és lassan - nagyon lassan - megfordultam.
A fejemben már csomószor lejátszottam, hogy mit fogok mondani ha újra találkozom a fivéreimmel. Ott minden olyan könnyen ment, de most fogalmam sincs, hogy mit kéne mondanom. Nem mertem felnézni rá, ehelyett lehajtott fejjel vártam, hogy mi lesz. Ha Wrenor képes volt idejönni, akkor biztosan nagyon mérges. Nála ez a "Drága" megszólítás nem jelent semmi jót. Wrennél az a legrosszabb ha túl nyugodt. Nem szoktam tőle ennyire félni, de ez a helyzet most annyira más, mint a többi. Sose szöktem el más bolygókra, így azt se tudhatom, hogy mit fog reagálni. Az ölelést rögtön viszonoztam, mert azért mégiscsak jó, hogy itt van. Most már nem olyan kilátástalan minden. Ahogy megláttam a szőke nőt még jobban öleltem a bátyámat. Hát persze, hogy ő is eljött. Talán Wren megbocsát mire hazaérünk....vagyis ebben reménykedtem egészen addig, amíg meg nem szólalt. Még mindig nem néztem a szemébe, csak azután kaptam fel a fejem, hogy megemlítette a pofon dolgot. Ez annyira megalázó...bárcsak megnyílna alattam a föld és eltűnhetnék. Már nem is vagyok éhes, szegény Dailon potyára hozott ételeket.
- Sajnálom, bátyám... - Halkan beszéltem, szinte csak suttogtam. El-re pillantottam, de nem értettem, hogy a kettőnek mi köze van egymáshoz. Ennek ellenére örülök, hogy végül nem ütött meg, de ki tudja, hogy mi vár rám a palotában. Igyekeztem a földiekkel elhitetni, hogy felnőtt vagyok, de a bátyámnak köszönhetően sikerült lebuknom. Az alsó ajkamat harapdáltam idegesen, gondolkozva a lehetséges válaszokon. Ha elmondom az igazat akkor lehet, hogy csak rontanék a helyzeten, de nem akarok hazudni. - Én csak....megakartam menteni a királyt, és a népünk többi részét. Ha megkérdeztelek volna sose engeded meg, hogy eljöjjek. - Plusz annyira elfoglalt, hogy nem is lett volna ideje rám. Eddig azt hittem, hogy Eleanne és ő nem bírják egymást, de lassan már a mosdóba is együtt járnak. Abban a hitben éltem, hogy El a barátom. De átvert...sajnos. - De mondtam, hogy sajnálom. Bocsánat! - Kétségbeesetten léptem közelebb hozzá. Nem következményeket akarok, hanem hogy bocsásson meg. Közben Eleanne is csatlakozott a harcolókhoz. A jupiteriekre néztem, én se maradhatok ki. - Hadd segítsek. Wren...én is harcolni szeretnék...- Azt nem tettem hozzá, hogy "mint az előbb", mert nem akartam még jobban magamra haragítani. - Ha El-nek szabad akkor nekem miért nem? - Nem mozdultam mellőle, az engedélye nélkül nem tettem semmit. Nem tudom, hogy mennyi ideig tudom játszani ezt az engedelmes szerepet, de jobb lenne ha most szót fogadnék, legalább pár percig.


 Hangulat    |

Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
24
∆ Tartózkodási hely :
Bárhol a galaxisban



A poszt írója Rocket
Elküldésének ideje Vas. 09 Dec. 2018, 17:29
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Fly, high, to the Sky

Ez a nap egyre rosszabb, bár sosem állítottam, hogy jól indult volna. Azonban az az elemi káosz, ami kezd kibontakozni, nagyon rossz hatással van a bunda háztartásomra. Cseppet sem segít az elbaltázott kedvemen, hogy a felfordulás újjáéledt a hajón s mialatt én igyekszem igen hathatósan kiütni az ellent Quill lába köröl - mert mint tudjuk, lazán kinyíratja magát a hülyéje, ha nem vagyok vele- mikor a nevemet hallom valahonnan. Felkapva a fejem pillantok a tagbaszakadt királybácsi felé és eltátom a szám.
- A grób rugja meg!  -  
Közlöm egy tényszerű hanglejtéssel, majd a vállam fölött hátralőve állcsúcson kapom az ipsét. A fegyót a hátamra fordítva négykézláb indulok meg a helyszín felé, átgrasszálok néhány hegyomlás fején, aztán egy másikról elrugaszkodva szaltózok. Ha most ez egy film lenne, itt most lassítással operálnának, és kacsinthatnék a kamerába. Mondjuk, így is kacsinthatok a gép csövekkel tarkított mennyezetének. Egy földön fekvő bugris hátába vágódva érkezem, aztán onnan rúgom is magam tovább és csapódom a pilóta fülkébe. Minden villog, minden sípol, és úgy unblock, nagy a lekvár.
- Kapaszkodniiiiiiiiiiiii!-  
Ordítom el magam, miközben minden mancsommal húzom, vagyis húznám, de ezek nem génmódosított egyedekre vannak tervezve, szóval B-terv, felugrom a műszerfalra és lábmancsokkal tolom előre a kart. Mondhatjuk, hogy popóval kormányzok. Höhö...
-Geronimoooo -  Kurjantom röhögve, megkapaszkodva a fogantyúban visszalendülök az ülésbe s most már kitámasztva rögzítve húzom a kart, meg hát... próbálnám finomhangolni. Aztán jön a bamm, meg a durr és a ratatatataa, ahogy csúszik a hajó pocakja a felszínen. Aztán megállunk... A bundám olyan feszült most, hogy úgy nézek ki hirtelen, mint egy szárítóból kivett muff. Lesimogatom a szőrömet, aztán adom az életjelet.
-Ez nagyon király volt, de azért ne csináljuk még egyszer! - Villantom Wrenorra a fogas vigyort, most már ezt is hozzácsaphatom az önéletrajzomba. elkormányoztam egy csatadögöt aaa, honnan is? Juhfarkúak? Mindegy, biztos nem volt fontos.
-Héh, pojáca, élsz még? - Kiáltom a levegőbe, de mire a monda végére érek, meg is látom a keresett személyt, körbenézve Groot is megvan, egész hasznos kis csapatot alkotott a nőcivel. Mondjuk, Groot eddig is hasznos volt... kivéve, amikor nem jegyzi meg a dolgokat. A nőről nem tudok nyilatkozni. Kipattanva és átmasírozva mindenki fején lyukadok ki Quill mellett, a játékfegyvert ledobom nekik a földre és inkább a 100% Rocket márkás Mordályomat veszem a kezembe, ami a hátamra van csatolva, sok más egyébbel egyetemben.
-Ez a hely egyre otthonosabb... - Dörmögöm a bajszom alá, miközben fedezem Quilll nagy hátsóját. -Nincs valahol egy rovarirtógyár a környéken? - Tudom, ez költői kérdés volt, de üsse kavics, csak kérdeztem. Igaz, nem vagyok rest kilyuggatni az ellent, sose voltam, de úgy fest a pojácám ismerősök felé orientálódik, szóval én háttal menetelve utána fedezem.
-Üdv, ezen a bolygón mindig ilyen elvadult partik vannak? -


[/url]zene | Sikíts ha nem jó ._. | ?
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
719
∆ Kor :
48
∆ Tartózkodási hely :
☢ with H e r o e s



A poszt írója Bruce Banner
Elküldésének ideje Vas. 09 Dec. 2018, 17:38
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



10. felvonás
Annihilation

Hulk őrjöngésének Tony zuhanása vet véget. A robotok leállnak a támadással, hiszen Tony ájultan csapódik a kávézóba. Nem volt előjele a dolognak. Hulk éretlenül néz Thundrára, majd követi Tony irányába. A férfi eszméletlenül fekszik. Természetesen nem bántja, tudja jól, ki van az oldalán, azonban készenlétben áll a korábbiak fényében. Lehet, hogy csak egy csel?
Addig nézi barátját, amíg az magától meg nem mozdul. Hulk telitorokból ráordít, jelezve, hogy jobb, ha nem csinál semmi meggondolatlant.
Csak akkor nyugszik le igazán, amikor Tony a nőhöz, majd őhozzá szól, megadón feltartva kezeit. Ha cselre készülne, akkor a robotok már hátba támadták volna őket.
A hatalmas gép süvítő hangjára ő is felkapja fejét, majd összecsapja ökleit, jelezve, ha fentről érkezik az invázió, ő harcra kész. Azonban nem az űrhajó jelenti a legnagyobb gondot, amikor a tér recsegve alakul át, leomlanak az épületek, a kávézó és minden más épületegyüttes eltűnik mögülük. Néhány másodperc leforgása alatt a Nagy Alma valamiféle kietlen pusztaság lesz, amit néhány magasabb domb tarkít mindösszesen. Az emberek fülsüketítő ordítása nyugtalanságot kelt Hulk szívében. Nem ért semmit, szereti az állandóságot, de ez közel sem nevezhető annak. Hulk méretű, és annál nagyobb bogarak bújnak elő, és jelennek meg a villámló égbolton. Követi Tony utasításait, hol mögöttük, hol előttük ugorva ront neki egy-egy nagyobb szörnyetegnek. Kemény páncéljuk van, büdösek és nyáladzanak. Létszámfölényben vannak, így csupán annyit tehetnek, hogy a triumvirátussal minél előbb felzárkóznak a tőlük nem messze harcoló hősökhöz. Amerre csak elpillantunk, a bogarak maguk alatt összefonják az életükért kapálódzó embereket, és gubókba zárják. Egyet-egyet útközben kiszakít a gubóból, de nincs értelme vég nélküli harcot vívni, amíg nem egyesítették erőiket a hasonló erejű harcosok.
A Thor Mjölnirje által keltett villám lecsap több lényt kiiktatva. Ezt akár hívószónak is tekinthetjük. A Nagyfiú örül, hogy ismerősöket lát... és életben vannak, nagyon is harcképesen. Gyülekeznek az ismerős harcosok nem messze a villámok istenétől.
Thundrára néz, majd fejével a hősök irányába mutat, jelezve, hogy hamarosan megérkeznek. Peter Quill, Thor, Herkules, majd Amerika Kapitány, Carol és még sok ismerős és eddig ismeretlen személy alakja rajzolódik ki.
Amikor megérkeznek, Hulk fenntartja formáját. Egyelőre nem engedi vissza Brucet, még ha ez is lenne az ésszerű. Mondjuk, hogy Bruce Thundrát bemutathassa, de reméli, hogy bőbeszédű playboy barátja megteszi ezt majd helyette is. Azonban így megmarad a kis társulás nagy pusztító lénye, aki őrzi őket, amíg azok tanácskozásba kezdenek. A közeledő bogarakra ront, fejüket két karja közé szorítva letépi torukról. Élvezi a vérontást, ez nem is kérdéses, azonban úgy tűnik, hogy amint egyet megöl, kettő jön a helyébe. Kell egy terv, ő pedig bármikor szívesen vállalja az egyik végrehajtó szerepét.


Gyerekek, király reagok születtek! *-* || ... ||
∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞




Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
445
∆ Kor :
100
∆ Tartózkodási hely :
Staff rezidencia



A poszt írója Kalandmester
Elküldésének ideje Vas. 09 Dec. 2018, 20:23
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

•• Annihilation ••

the upside down




• A Negatív Zóna egyesült a földi világgal. Bolygónk minden pontján felütötte fejét a mészárlás, amit Annihilus földi és repülő lényei hajtanak végre. A szörnyek végeláthatatlanul özönlenek, azonban legnagyobb számban mégis New Yorkban jelennek meg. Az égboltra gomolyfelhőket festenek a majd' 2-3 méter magas, négyszárnyú lények és bolyszerűen csapnak le elragadva egy-egy embercsoportot, begubózva azokat. A földön járó szörnyek nem gubóznak be senkit, hanem borotvaéles fogaikkal falni kezdik az embereket.

Hőseinket is elözönlik a lények, és a nagy felfordulásban el is ragadnak egyeseket, bénító mérgeiket befecskendezve testükbe, majd azonnal beszőve őket. Ha nem mentik meg őket társaik, 3 óra leforgása alatt a gubóból szörnyként lépnek majd elő.

Gwent Stacyt és Charles Xaviert azonnal az égbe emelik, és társaik bármennyire is igyekeznek kimenteni őket, a sokszoros létszámfölény miatt nem képesek kiszedni őket a rovarok csápjainak szorításából. Őket, és még sok más áldozatukat egy óriási kaptárba visznek, ami az egyik vulkán gyomrában van, New York szélén, az Atlanti Óceánnak integető Long Island helyén. (Két ádozatunkon felül minden olyan karaktert elragadhatnak a repülő lények, akik részéről az user úgy dönt, hogy 2-3 hétig "pihenne" vele. Minden multis csak egy karaktert jelölhet meg áldozatként, és ilyen irányú igényüket kérjük a Kalandmester felé PM-ben megírni!)

A heves harcok folytatódnak a rovarok ellen, akik egyre csak özönlenek.

***

» Általános leírás: A hozzászólásod megírására egy hét áll rendelkezésedre. Amennyiben a partnered/partnereid hamarabb megírják köreiket, lehetőséged van az újabb kör megnyitására. Ha valaki nem írja meg egy héten belül a hozzászólását, a kör újra indulhat (mivel sokan vagyunk, törekedjünk nem megváratni egymást). A Kalandmesternek jogában áll a karaktereket útmutatásokkal irányítani, illetve hozhat be egy-egy körbe/szituációba újabb karaktert, illetve vihet ki, ha eltűnik a játékos, vagy a szituáció úgy kívánja.

UPGRADE:
 

- Reagsorrend: nincs.
- A felvonás résztvevői: Reimos, Severin Bellerose, Singularity, Charles Xavier, Gregory S. Severald, Crystalia Amaquelin, Logan James Howlett,   Thor, Fandral, Sigyn, Hercules, Steve Rogers, Carol Danvers, Peter Parker, Gwen Stacy, Wrenor, Eleanne, Rocket, Peter Quill, Thundra, Tony Stark, Bruce Banner, Wanda Maximoff, VÍzió, Johnny Blaze
- Becsatlakozhat: -
- Nem írt & nem szólt: Crystalia Amaqueslin (2 alkalommal)

Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
25
∆ Tartózkodási hely :
Általában Manhattan



A poszt írója Herkules
Elküldésének ideje Csüt. 13 Dec. 2018, 15:26
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Herkules nem érti, hogy mi van Sigyn, Thor, Fandral és sok más személy társaságában:
1 perce

Az asgardiakban érthető okokból nem csordul túl a belém vetett bizalom. Bár Fandrallal sem állnak le vitázni, hogy miért esett nekik, úgy érzem, hogy a kezdeményező magatartásom és a dolgok sűrűjébe való becsapódásom nem tesz rájuk túl jó benyomást.
Aláírom, hogy tényleg várnom kellett volna a válaszukra, de az alatt a néhány másodperc alatt is sok emberélet veszett volna oda, azt pedig nem engedhetem.
Az óriás rovarok kezdenek megkönyékezni, de az útjelző tábla rúdjával és a rögtönzött pajzsként használt motorháztetővel odasózva még tudom fel tudom tartani az első rohamokat.
A nagy hadakozásban szinte észre sem veszem, hogy természetellenes színű égen felhők gyülekeznek.
A rögtönzött fegyvereim nem sokáig bírják a gyűrődést. Emberi gyártmányok és nem erre a célra lettek elsődlegesen kitalálva, így nem is vártam el, hogy felvegyék a versenyt Hephaisztosz munkáival.
A második hullámmal már fegyverek nélkül szállok szembe, de a szemem sarkából látom, hogy több nagyjából emberi méretű figura közeledik felénk.
Egy emberes ökölcsapással  a társai közé repítek egy bogarat, amit megbontja a szörnyek tömött sorait, így hagyva egy szusszanásnyi lélegzetet és pár másodpercnyi időt számomra.
Thor ezt kihasználva egy villámas süt meg jó néhány termetes rovart, ami lelohasztja a harci kedvért ezeknek a bestiáknak.
A közelítő hősök már egyre felismerhetőbbek és a lezuhant űrhajó roncsai közül egyre többen másznak elő.
A legtöbbjük embernek néz ki, de mégis van valami furcsa kecsesség az aurájukban, ami azt súgja, hogy csak alakjukban hasonlítanak a bolygó uralkodó fajára. Ehhez a társasághoz tartozik még egy két lábon járó mosómedve és egy aprócska falény, aki az egyik humanoid vállán csücsülve ismételgeti ugyanazt a három szót.
Az újonnan érkezett földi hősök között is számos ismerős arcot látok. A Kapitány és Vasember régi ismerősként köszönti Thort, Marvel kapitány karcsú alakja eltévesztethetetlen, Pókember piros-kék ruhája meg már-már trademark jellegű. Még több ismert hős is felsorakozik mellénk.
Külön öröm számomra amikor meglátom azt a kisebb hegynyi zöld sziluettet, ami csak egy valakihez tartozik.
Meg kellett dolgozni a barátságáért és a szimpátiájáért, de a szuperhumán pankrációgála fénypontjává lett az a spontán és igazi pofonokkal operáló összecsapás amikor a Hulkkal közösen a földbe gyalultunk néhány elfajzott Hydra kísérletet. A smaragdszín óriás hírnevén ezzel sokat segítettünk, nem mellesleg pedig egész jól összebarátkoztunk a közös felkészülés és ma harc alatt.
Thor egy határozott mosollyal az arcán nyugtázza, hogy megint együtt a csapat, nekem pedig eszembe jut, hogy mekkora hírverést fognak aköré felépíteni, hogy együtt dolgozok majd a Bosszúállókkal.
Nem mintha nem jönne jól a megtépázott és megcsappant hírnevemnek, de nem érzem etikusnak, hogy a világ sorsán nyerészkedjek.
- Valaki felhomályosítana arról, hogy miért kaptam gyilkos dührohamot és hogy mi  ez a gyémánt? - próbálok becsatlakozni a beszélgetésbe - Arra magam is rájöttem, hogy valami nagy hatalmú ereklye és veszélyes. Thanos tenné rá a mancsát, ha nem így lenne.
A hevenyészett kis csoportunkra újabb hullámban ront rá a bogarak raja és két embert sikeresen ki is kapnak csoportból. A Pókember közeléből nem tágító szőkeséget és Xavier professzort könnyedén kapják el és repülnek el velük.
Próbálom az aszfaltból kiszakított ökölnyi kődarabokkal ledobni a rusnya dögöket, de rövid időn belül olyan távolra kerülnek, hogy hiába az isteni erő, már nem tudok olyan pontosan dobni, hogy leszedjem őket.
- Mi a további terv? - fordulok oda a Kapitányhoz, mint a csoport rezidens stratégájához




9153 embernek tetszik    914 hozzászólás    1479 megosztás



Tetszik                                 Hozzászólás                          Megosztás


©️️️️️️️️

Vissza az elejére Go down





A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Vissza az elejére Go down
 

10. felvonás - Annihilation

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

 Similar topics

-
» 6. felvonás - Kegyetlen bábjáték 2.

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Infinity Marvel :: Univerzum - Játéktér :: Kaland játékok :: 5. Kaland :: 2. Kör-