HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Üdvözlünk az Infinity Marvel frpg oldalán
légy, aki lenni akarsz a marvel végtelen világában
Lépj be közénk
ne rejtsd el magad

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatdoboz
oszd meg velünk titkaid





Itt tartózkodók
ki jár erre?

Jelenleg 8 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég :: 1 Bot


A legtöbb felhasználó (71 fő) Hétf. 29 Május 2017, 19:54-kor volt itt.
Utolsó posztok
érkezett válaszod?

Az ősz díjazottjai
az évszak nyertesei

Az õsz férfi karaktere

Bucky
Az õsz nõi karakterei

Sigyn & Daisy & Carol
Az õsz párosa

Eleanne & Wrenor
Az õsz canon karakterei

Lord & Thor & Bucky
Az õsz kedvenc karakterei

Lord & Rocket & Bucky
Az õsz saját karaktere

Reimos
Az õsz elõtörténete

Erik Killmonger
Az õsz játéka

A 5. kaland (I. - II. kör)

Share | 
A topik címe: Sigyn & Loki - homesickness

avatar

∆ Hozzászólások száma :
333
∆ Tartózkodási hely :
somewhere in the shadows



A poszt írója Loki
Elküldésének ideje Kedd 20 Nov. 2018, 19:56
Ugrás egy másik oldalra




Hosszúra nyújtott léptekkel vágtam át az udvaron. Gyerekként kerültem a többieket, nem akartam nekik lehetőséget adni, hogy belém kössenek, hogy megalázzanak. Atyám, habár nem mondta sosem, hogy szégyellene engem azért, mert a többi gyerek felém kerekedik, éreztem rajta, hogy mégsem boldog, csak, ha Thor-ral foglalkozhat, aki erősebb volt náluk, és akihez még csak egy rossz szót sem mertek szólni. Mióta azonban anyám elkezdett tanítani, már velem se merték megtenni azt, amit évekkel ezelőtt még könnyedén tettek. Miután a vívó kardjaikat kígyóvá tettem, a szemüket becsaptam, a gondolataikba beleláttam … már nem tartották olyan jó ötletnek azt, hogy Odin fiával űzzenek tréfát.
A könyvtárba lépve nem volt meglepő számomra a tömeg hiánya. Gyerekként is én jártam ide a leggyakrabban, ahogy most is én vagyok az egyetlen, aki gyakorta vendég ezen falak között. A lépteim némák voltak és könnyedek, ahogy a polcok között sétálva végig húztam az ujjak a könyvek gerincén, míg végül megtorpanásra nem késztett, mikor egy üres könyv helyét érte az ujjbegyem. Vanheim világának története hiányzott. Kilépve a polcsorok közül pedig jobbra pillantva meg is láttam a párkányon üldögélő magányos alakot. Mindenki ismerte, az is, aki még soha nem járt Asgard-ban.
Nyeltem egyet, ahogy visszaléptem, majd fél perc múlva pár méternyire megközelítettem, óvatosan, lassú léptekkel. – Ez részletesebb. – szólaltam aztán meg hirtelen, a kezemben lévő vaskos könyvet kicsit megemelve. Jóval porosabb volt és a lapjai is sárgábbak voltak annál, mint ami a lány kezében volt. – Abból kihagyták a Jöttün háborút és a Hetek Szövetségét is. – folytattam, kissé félszegen pillantva rá a könyvről. – Gondoltam … ha már az otthonodról olvasol, akkor a teljes képet tud meg. – vontam meg a vállam, ahogy tettem felé pár lépést és inkább leejtettem a kőpárkányra a vaskoskönyvet, semmint letettem. – Még nem jártam Vanheimben. Thor mesélt pár dolgot. – mondtam, ahogy összefontam magam előtt az ujjaim. Atyám az utódjával tett látogatást Njörd királynál legutóbb, ahová azonban Sigyn nem tartott velük. Tudom, mertén sem mentem velük, és láttam Sigyn-t gyakorolni a fegyvermesterrel. – Bizonyára … hazavágysz. – mondtam, és direkt kerülve Sigyn pillantását a tekintetem a könyv borítójára szegeztem. Úgy tudom, hogy nem járt Vanheimbe, mióta idehozták. Köztudott, hogy miért van itt, de attól, hogy itt él és nő fel, nem lesz Asgard az otthona. Sokkal inkább a börtöne.

HOMESICKNESS

Sigyn & Loki

Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
38
∆ Tartózkodási hely :
★ somewhere between the stars



A poszt írója Sigyn
Elküldésének ideje Csüt. 22 Nov. 2018, 00:06
Ugrás egy másik oldalra


Loki & Sigyn


A könyvtár mindig is egyfajta menedékként szolgált a számomra, hisz ezen intézmény igen csekély hírnévnek örvendett a korombeliek körében, így aztán lehetőséget biztosított nekem arra, hogy végre egyedül maradhassak a gondolataimmal. Most is hasonló célzattal érkeztem meg e falak közé, s rendíthetetlenül haladtam az általam már olyan jól ismert szekció felé. Az itt töltött évek alatt megannyi könyv megfordult már a kezeim között, mégis... az otthonom történetét bemutató volt a kedvencem mind közül. Hiába volt annyi szabad asztal s üres szék, amint megkaparintottam a kiszemelt könyvet, rögvest az egyik ablakpárkányra telepedtem vele, hogy a kintről bekúszó napsugarak tökéletesen megvilágítsák a lapokat. Ugyan minden erőmmel arra koncentráltam, hogy figyelmemet a fekete tintával írt sorok kössék le, az eszem mégis el-elkalandozott s el is időzött olyan témákon, melyek csak bosszúságot hoztak a fejemre.
Ijedten kaptam a fejemet az ismerős hang irányába, hisz mikor megszólított, akkor épp a távolba meredve a gondolataim legsötétebb bugyraiba temetkeztem. - Köszönöm, ez igazán... kedves tőled. - azzal a lendülettel be is csuktam azt a könyvet, mely eddig az ölemben pihent, s ki is cseréltem arra a vaskosabb kötetre, amit Loki idehozott nekem az imént. Általában véve nem volt jellemző rám, hogy szófukar legyek, most azonban olyan háború dúlt a lelkemben, ami miatt jobbnak láttam inkább némaságba burkolózni. Azonban a meghitt csend nem volt hosszú életű, hisz Loki a kelleténél többször nyitotta szóra a száját, a legutóbbi megszólalásával pedig pont egy igen kényes pontra sikerült tapintania.
- Azt nem mesélte egész véletlenül, hogy engem miért nem vittek magukkal? - csattantam fel dühösen, tekintetemmel Loki pillantása után kutatva, melyet azonban ügyesen elrejtett előlem. Jól tudtam, hogy a történtekért nem Őt kellett volna felelősségre vonni, de az Apja és a testvére annyira megbántottak azzal, hogy engem az ígéretükkel ellentétben nem vittek magukkal Vanheim-be, hogy arra nem találtam szavakat.
Kérdését hallva felnevettem, hisz a megállapítása épp olya igaz volt, mint az, hogy én itt ültem a párkányon. Amiről ebben a másodpercben le is ugrottam, hogy vele szemben állhassak meg, kikényszerítve ezzel a szemkontaktust.
- Még szép, hogy hazavágyom! Nem is értem, hogy Atyád miért nem vitt most magával, hisz nem ez volt a megállapodás! - kifakadtam, ám hangomból ezúttal nem a dühöt lehetett kiérezni, sokkal inkább a szomorúságot, a csalódottságot. - Én mindvégig betartottam az egyezmény rám eső részét, erre ők meg... A szavuk fabatkát sem ér. - sértetten fordultam vissza a párkányhoz, hogy a vaskosabb kötetnek felnyissam a fedelét és belelapozzak, ezzel is elterelve valamennyire a gondolataimat.
Tetszett Asgard, az itteni élet, de én akkor is hazavágytam. Haza a családomhoz, az otthonomhoz... nem mintha Vanheim-ből bárki a kisujját mozdította volna azért, hogy lásson engem. Mindezektől függetlenül én akkor is hazavágytam.
- Én azt mondom Loki, addig örülj, míg nem kényszerítenek bele egy efféle megállapodásba! - ezzel talán többet is elmondtam, mint szabadott volna. Hisz ezzel az egyszerű kijelentésemmel már nem csupán az Asgard-ban való, már-már feleslegesnek ható tartózkodásom ellen voltam, de a Thor-ral való jövőbeni házasság ellen is. Habár utóbbi sohasem volt ínyemre, hangot nem adhattam az ellenvetésemnek. Hisz mégis milyen királynő válna belőlem, ha nyíltan ellenszegülnék a jövendőbeli apósom akaratának? Bár sosem vágytam arra a rangra, amelyet nekem szántak. Legalábbis ilyen módon bizony egy koronára sem tartanék igényt.
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
333
∆ Tartózkodási hely :
somewhere in the shadows



A poszt írója Loki
Elküldésének ideje Szomb. 24 Nov. 2018, 16:56
Ugrás egy másik oldalra




Aemar mester nem sok fiatalt látott erre, általában ők kint voltak és a fegyvermesterrel vívtak, készültek a jövő nagy csatáira. Asgard-ban mindenki a békét hirdeti, mégis, senki nem vágyik jobban a harcra, mint ők. A legtöbb történet megszépül, csak a hősökről nem írnak, azon napjaikról, mikor épp diadalt arattak, de nem esik szó a kínos, kellemetlen részekről. Aemar mester sokat mesélt nekem a régi háborúkról, Atyám hódításairól. A Mindenek Atyja az idővel bölcsebbé vált, így fogalmazott. Sokat kutattam Atyám azon történetei után, melyekről nem szívesen beszélt. Háborúkról, áldozatokról. Aemar mester ködösen, de nem felmentve szokott beszélni az emberekről. Mikor megkérdeztem, azt mondta, hogy tiszteli Atyám, de sok mindenben nem értett vele egyet. Erre viszont már nem tért ki.
Nyeltem egyet, látva, ahogy kissé ijedten kapta fel a fejét a szavaimra. Szóra nyitottam a szám, hogy bocsánatot kérjek, de végül más szavakat formáltak az ajkaim. – Kissé régies a nyelvezete, Aemar mester nem dolgozta át, de … érthető, ha odafigyel az ember. – bólintottam a könyvre pillantva, majd onnan Sigyn-re kúszott a tekintetem, de csak pár pillanat erejéig. Ahogy felcsattant, úgy szegeztem a szemem inkább a párkányon heverő könyvre, egyedül az összefont ujjaim tördelése lehetett beszédes. – Nekem nem mondanak ilyeneket. – feleltem halkan, továbbra se pillantva Sigynre. – Én se mentem. – tettem aztán hozzá, gyors pillantást vetve rá. A szavaimból talán az következne, hogy én döntöttem így, de valójában még csak meg se kérdeztek. Atyám Thor-t vitte magával a Birodalmak közötti tárgyalásokra, bizonyára azért, mert … királyként fontos lesz megismerkednie majd mindezzel.
Hátráltam egy lépést, ezúttal én ijedtem meg, ahogy hirtelen felugrott és elém lépett, kikényszerítve azt, hogy ne nézhessek félre, ami igencsak rosszul érintett. Megfeszültek az arcizmaim, ahogy igyekeztem elkerülni a szemkontaktust, nem túl sok sikerrel, túl közel állt. – Az egyezményt atyáink kötötték. – mondtam, miután visszaült, de én nem léptem vissza oda, ahonnét elugrasztott. – Bizonyára oka van, hogy … így döntöttek. – vontam meg alig láthatóan a vállam. Nem tudtam volna megmondani az okát, és igazából Atyámat sem akartam védeni. Sigyn-nek itt jó sora volt, jobb sora, mint sok itt élő asgardinak. Atyámnak számolnia kellett azzal, hogy nem nyeri el a fia jövendőbelijének a tetszését, ha nem látogathat haza.
- Nem vagyok elég értékes hozzá. – pillantottam rá, szinte egyből a szavai után. Talán ezt akarta mondani? Örüljek, hogy semmibe vesznek? A hangomból kihallatszódott a sértettség, de aztán végül kihúztam magam és tárgyilagosan hozzátettem. – Belőlem nem lesz király. – így oka se lenne senkinek se arra, hogy bármibe is belekényszerítsen. Hátat fordítottam, mielőtt újra megszólalhatott volna, de mindössze néhány lépést tettem meg, mielőtt megtorpantam volna. Atyám és a fivérem nem örülnének … de most nincsenek itt. Nem ez lenne az első eset, hogy nem tudnak arról, hogy mit csinálok. Talán nem is érdekli őket.
- Talán van mód rá, hogy hazalátogass. – szóltam Sigyn-hez, de nem fordultam meg. – Segíthetek. – tettem hozzá. Furcsa volt ezt kimondani. Nem volt rám jellemző, nem volt soha igazán okom segíteni másoknak. – De csak akkor, ha azt teszed, amit mondok. – fordultam felé. – Nem láthatnak, és nem hallhatnak meg. Nem beszélhetsz róla soha senkinek se. – folytattam, ezúttal halkabban. Talán tudok egy utat Vanheim-be. Sok olyan könyv van, amit rajtam kívül talán csak Aemar mester látott. Neki nincs meg hozzá az ereje, hogy használja is azon utakat, amik benne vannak, nekem azonban … talán igen. Asgard-ban vannak utak, amiket még maga Heimdall sem lát.  

HOMESICKNESS

Sigyn & Loki

Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
38
∆ Tartózkodási hely :
★ somewhere between the stars



A poszt írója Sigyn
Elküldésének ideje Vas. 25 Nov. 2018, 12:50
Ugrás egy másik oldalra


Loki & Sigyn


Ez a hely maga volt a béke szigete s felettébb örültem annak, hogy ebben igen csak kevesen értettek egyet velem. Ugyan az itt tartózkodásom első pillanatától fogva olyan bánásmódban részesítettek, amely egy hercegnőt megilletett... én mégsem tudtam hálát felmutatni. Szüntelenül visszavágytam a hazámba, az otthonomba, a családomhoz, még akkor is, ha jól tudtam, Freya helyett az én kötelességemmé vált, hogy Asgard trónörökösének felesége legyek. Hisz mi sem volt fontosabb, mint a birodalmak közötti szövetség, a béke, s valamiért úgy hitték, hogy ezzel a friggyel tudják a legjobban megalapozni mindezt. Noha én ezt sohasem értettem, nem láttam benne semmiféle rációt, s bármennyire is érdekelt volna Thor véleménye is, sosem tudtunk erről beszélni.
Asgard-ban jól bántak velem, sőt... egyenesen káprázatosan. De ezt nem a lehengerlő személyiségemnek köszönhettem, hanem inkább annak, hogy jó pontot akartak szerezni a jövendőbeli királynőjüknél, s talán ez az, ami leginkább zavart. Senki se magamért szeretett, senki se azért barátkozott velem, mert olyan kellemes társaság lettem volna, hanem hogy bebiztosítsa a jövőbeli helyzetét. Ezek után pedig bőszen elgondolkoztam azon, vajon a hozzám intézett szavaik mekkora hányada volt igazság, s mi szemfényvesztés csupán.
Hiába érdekelt Vanheim története vagy a másik könyv, melyet Loki előzékenyen felajánlott, most olyan háború dúlt a lelkemben, ami miatt nehezemre esett még jobban belelapozni a kötetbe.
- Jól tetted. - megeshetett, hogy nem volt beleszólása abba, ellátogat-e Vanheim-be avagy sem, mégis örültem, hogy nem ment. Így olyan volt, mintha az én oldalamon állt volna, noha ennek valójában semmi értelme sem volt. Ettől függetlenül így legalább nem éreztem magam annyira egyedül. De aztán a következő kijelentését hallva az előbbi érzéseim el is illantak, s újra egyedül, magányosan találtam magam atyáink számomra kijelölt börtönében.
- És szerinted nem tartoznának bizonyos számadással? Jól tudom, hogy nem tudhatok mindenről, hisz csak egy feleségnek szánnak, egy néma kelléknek, aki majd szépen mutat a király mellett állva, de... mindenki ott volt azon a találkozón, akit érintett az egyezmény. Engem kivéve. - nem állt szándékomban a fejéhez vágni semmit sem, hiszen tudtam, hogy ő aztán végképp nem volt felelősségre vonható a történtek miatt. De akármennyire is elítélték Loki-t... én mindig tudtam vele beszélgetni, s kíváncsi is voltam a véleményeire, már amelyekbe bepillantást engedett.
- Te is trónörökösnek születtél, így hát... belőled is lehet király. - magam sem tudtam, hogy ezt vajon biztatásnak szántam-e vagy sem. Biztattam volna, ha a trónra vágyott volna, de minden más esetben inkább lebeszéltem volna erről. Az árnyoldal, mely az uralkodással járt... sose kívántam volna neki. Valamiért mindig is úgy hittem, hogy egy szebb és jobb életre volt hivatott. Egy olyan életre, melyet nem kötnek röghöz, melyben nemhogy bezárulnának ajtók, hanem sokkalta inkább világok nyílnának meg előtte.
- Loki, várj! - szóltam utána, s már indultam volna, hogy sietős léptekkel beérjem és maradásra késztessem a soron következő bocsánatkérésemmel, de megelőzött. Mielőtt utolértem volna, azelőtt megtorpant, s helyettem inkább ő kezdett beszédbe.
- Mégis hogyan segíthetnél? - kétkedve tettem fel a kérdést, miközben homlokomat ráncoltam és felvont szemöldökkel szuggeráltam, hogy végre felém forduljon. Szavait hallva egyre nagyobb mosoly jelent meg az arcomon, míg végül el nem nevettem magam.
- Tudod, sokan úgy vélik bizonyos szintű elmebajjal viaskodsz... Én ugyan sosem hittem nekik, de talán mégis van némi igazságtartalma a szóbeszédnek. - a mosolyomból tudhatta, hogy korántsem sértésnek szántam ezt, sokkal inkább játékos viccelődésnek, reflektálva a korábbi szavaira. De ahogy rám nézett... tekintetével rögtön lefagyasztotta arcomról a mosolyt, s ennek következtében el is léptem tőle, vissza a párkányhoz. - Ne beszélj őrültségeket... - suttogtam csak, miközben ujjaimmal a vaskosabb könyv fedelén dobolni kezdtem.
- És reményeket se ébressz bennem! - utasítottam, majd megfogtam mindkét könyvet, hogy beszélgetésünk lezárásaként visszavigyem őket a helyükre. Azt hittem, volt közöttünk valamiféle kimondatlan szövetség, mely megkövetelte, hogy ne játszadozzon velem, de olybá tűnt ő örömét lelte abban, hogy olyan ábrándokat vetített a szemeim elé, melyeket úgyse tudnék elérni.
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
333
∆ Tartózkodási hely :
somewhere in the shadows



A poszt írója Loki
Elküldésének ideje Kedd 27 Nov. 2018, 20:53
Ugrás egy másik oldalra




A szavait hallva csak félrenéztem, ki az ablakon. Soha nem volt beleszólásom abba, hogy Atyánk hova vitt, vagy hova nem vitt engem. Főként az utóbbi volt az, ami általános volt. Thor a trónörökös, Atyám már most rendkívül sok időt tölt vele, felkészíti őt az uralkodásra, elviszi magával más világokba, hogy lássa, amit látnia kell. Gyerekfejjel olykor az a kósza gondolat ütötte fel magát bennem, hogy talán egy nap, majd én is uralkodhatok, hogy … valóban egyenlő lehetek Thor-ral. Most már tudom, hogy ez sosem volt így. Atyánk mindig is a fivérem felé fordított több figyelmet, a kezdetektől fogva őt akarta utódjának.
- Anyám sem néma kellék.  – jegyeztem meg felpillantva rá, kissé mérgesen. Ritkán láttam őt veszekedni az atyámmal, de biztos voltam benne, hogy nem egy alkalommal volt erre példa. Mikor anyám tanítani kezdett a mágia fortélyaira, láttam atyámon, hogy nem örül ennek, és sokkal inkább látna olyannak, mint … Thor. A legtöbb asgardi a mágiát mankónak gondolja csupán, nem fegyvernek. Csalásnak, ámításnak. Nem értik, félnek tőle, és próbálják rosszindulattal leplezni ezt. Anyám mindig ezt mondja, ha egy-egy nemesnek eszébe jut, hogy a király másik fia nem túl ügyes a karddal. – Ha visszajönnek talán adnak magyarázatot. – vontam meg a vállam. Nem különösebben hittem ebben, atyám bár igazságos volt, szigorú is. Bizonyára oka van annak, hogy távol tartja Sigyn-t az otthonától. – Talán így akar nyomást helyezni atyádra. – tippeltem, megrántva a vállam, kerülve a szemkontaktust. Logikus lépés lenne egy apát a lányával zsarolni. Nem túl hősies, de bizonyára működőképes.
Sigyn szavaira már nem reagáltam, csak elhúztam a szám és hátat fordítottam. Sosem lehetnék király. Az asgardiak soha nem fogadnának el, a bátyámat akarják, ahogy atyám is őt jelölte meg, mint utódját. Tőlem azt várják, hogy segítsem majd Thor-t, hogy legyek a jobb keze, tűrjek és … szolgáljak.
- Tudok dolgokat.  – mondtam halkan, lopva körül pillantva, hogy lássam van-e valaki még itt rajtunk kívül. Nem, mintha hosszú sorok szoktak volna masírozni a polcok előtt. – Nem vagyok őrült!  – feleltem szinte egyből, ahogy ezt megemlítette. Jól tudom, hogy miket sugdosnak össze a hátam mögött. Különcnek tartanak, furcsának, méltatlannak arra, hogy atyám nevét viseljem.
Szóra nyitottam a szám, de megelőzött azzal, hogy eltűnt a sorok között, én pedig pár pillanatig haboztam mielőtt utána indultam volna. – Komolyan mondom. – pillantottam Sigynre a polc sarkához lépve. – Vannak utak, amiket elfeledtek az évezredek alatt. Maga Heimdall sem látja őket! De én tudom, hogy hol vannak, ismerem a titkukat. – mondtam, ahogy egy fél lépéssel közelebb léptem. – Vanheim-be is nyílik egy. – tettem hozzá, nyelve egy nagyot. – Felejtsd el, hiba volt. – csüggesztettem le a fejem az arckifejezését látva és újfent hátat fordítva indultam meg a könyvtár kijárata felé. Ezúttal gyorsabb léptekkel, minél előbb kiakartam innen jutni. Úgy éreztem magam, mint aki hiába árusította ki a titkait, amikre eddig oly nagyon vigyázott.

HOMESICKNESS

Sigyn & Loki

Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
38
∆ Tartózkodási hely :
★ somewhere between the stars



A poszt írója Sigyn
Elküldésének ideje Szomb. 01 Dec. 2018, 12:08
Ugrás egy másik oldalra


Loki & Sigyn


A megjegyzés, mellyel akaratlanul Frigga-t is illettem, s az erre automatikusan érkező válasz Loki-tól egyesen a lelkemig hatolt, s igen nagy mértékben elszégyelltem magam. Nekem sohasem volt édesanyám, az igazat megvallva ehhez a pozícióhoz talán még Frigga állt a legközelebb, így hát sose állt szándékomban, hogy megsértsem vagy hogy felülbíráljam a birodalomban betöltött szerepét. Sőt, voltaképp mindig is csodáltam Őt, s talán titkon mindig is olyanná akartam válni mint Ő.
- Persze, hogy nem az! De én a kisujjáig sem érek fel, ráadásul még csak asgardi sem vagyok... - több indokot magam ellen ezúttal nem szándékoztam felhozni. Hisz tulajdonképpen úgysem lesz beleszólásom a dolgok alakulásába. Ha a Mindenek Atyja és Atyám úgy kívánják, hogy egy nap Thor feleségévé váljak, akkor az úgy lesz. Nem voltam olyannyira ostoba, hogy azt merjem feltételezni, ha ellenszegülésemet látják, akkor majd megváltoztatják a döntésüket, újratárgyalják majd az egyezségüket. Hiszen nem voltam több, mint a béke záloga, még saját tulajdon Apám szemében is.
Szomorúan, lemondóan elmosolyodva pillantottam Loki-ra, még akkor is, ha Ő éppen másfelé fordította a tekintetét. Nem hittem abban, hogy bármiféle magyarázattal szolgálnak majd részemre, ha visszatérnek Vanheim-ből, ám Loki feltevését hallva még inkább belefeledkeztem a némaságba. Igaza volt. Biztos, hogy Odin így próbált nyomást gyakorolni Atyámra, nem mintha Apám képes lett volna felrúgni ezt az egyezményt. A fia, a fivérem, Frey... ő már igen. Ő képes lett volna megszegni az ígért szót, s béke helyet háborút szítani a világok között. De szerencsére Frey még igen csak messze állt attól, hogy Atyánk után Vanheim trónjára ülhessen, így tőle egyelőre nem kellett tartanom.
- Én nem is tartottalak sohasem annak. - az imént pusztán viccelődtem vele, azt reméltem, ezt a hangsúlyomból kiérezte, de rá kellett döbbennem, hogy túlságosan is érzékeny pontra tapintottam. Többet ez nem fog előfordulni. Én is pontosan tudtam, miként néztek Loki-ra, mennyire megvetették, elítélték, holott semmi okuk nem volt erre.
Bár amit témaként az előbb felhozott... attól még a hátam is borsózni kezdett. Lepleztem a kíváncsiságomat, a reményemet, voltaképp mindent, mert nem akartam, hogy rájöjjön milyen naiv tudok lenni. Hogy bármiben képes vagyok hinni, még akkor is, ha nincs kézzel fogható bizonyítékom hozzá. Meglepődve fordultam felé, mikor közelebb lépett hozzám. Tekintetéből őszinteség áradt, suttogásából arra következtettem, hogy valóban olyan dolgokat árult el nekem, melyekről nem akarta, hogy más is tudomást szerezzen. - Mégis milyen utak? - talán hangomból inkább ingerlékenység csendült fel, mintsem kíváncsiság, ezért felelet helyett inkább azt választotta, hogy ismételten hátat fordítva nekem kisiessen a könyvtárból. De mint az előbb, úgy most sem engedtem, hogy ilyen könnyedén magamra hagyjon.
- Várj! - visszacsúsztattam az első könyv után immár a másodikat is a helyére, majd futólépésben Loki után eredtem, aki azonban szélsebes léptekkel haladt a nagy fa ajtó felé. - Loki! - mikor mellé értem, elkaptam a karját, lassításra késztetve ezzel Őt, hogy aztán elé lépve elállhassam az útját.
- Esküdj meg, hogy nem hazudsz! - szólaltam meg ellenkezést nem tűrve, komoly, mégis reménykedő pillantásokat vetve rá. - Engem érdekel, milyen titkokat ismersz és megígérem, ha megosztod őket velem, akkor soha nem fogom senkinek sem elárulni őket. De meg kell ígérned, hogy mindez nem csak ámítás. - utolsó lehetőséget szolgáltattam arra, hogy esetleg beismerje, csak tréfált velem, hisz még nem volt késő ehhez, sőt. Most még egy cseppnyi harag sem gyűlt össze bennem, ám ha a későbbiekben derülne ki, hogy pusztán a bolondját járatta velem... azt sohasem tudnám megbocsátani neki. - Nos? - kíváncsian meresztgettem rá szemeimet, várva a válaszára, miközben gyomrom gombóc méretűre zsugorodott, s ereimben az izgatottság tört utat magának. Mire pedig feleszméltem, már azért imádkoztam, hogy szavai igazak legyenek, s ha csak egy rövid időre is, de a segítségével magam mögött hagyhassam Asgard-ot.
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
333
∆ Tartózkodási hely :
somewhere in the shadows



A poszt írója Loki
Elküldésének ideje Szomb. 01 Dec. 2018, 18:51
Ugrás egy másik oldalra




- Már asgardi vagy. – feleltem gyorsan a szavaira. – Asgardban élsz, asgardiak tanítanak, asgardiak felett fogsz uralkodni. – vontam meg a vállam. Ő is sejtheti, hogy nem azért él itt, mert Vanheim-be ne lenne jobb sora. Atyám azért tartja itt, hogy a nép minél előbb elfogadja őt, hogy ne csak egy idegen legyen, hanem otthonosan mozogjon azok között, akik felett uralkodni fog majd, a bátyám oldalán. A hatalom ára, olykor nem olyan egyértelmű, de mindig fizetni kell érte. – Rajtad áll, hogy milyen királynő lesz belőled. – tettem hozzá, valamivel halkabban. Lehet akár csak egy szép kellék, ahogy ő fogalmazott, vagy lehet olyan is, aki szavainak súlya van.
A szavait hallva nem mondtam semmit, csak lopva pillantottam fel rá, mielőtt újra elkaptam volna a tekintetem. Már nem olyan egyszerű engem kicsúfolni, megalázni. Most már hallom őket, mikor azt hiszik, hogy egyedül vannak. Látom, hogy hova néznek, mikor azt hiszik, hogy senki nem figyeli őket. Tudom, hogy mit akarnak, ismerem a titkait, látom a félelmeiket.
- Semmilyenek. – vágtam rá gyorsan, ahogy sarkon fordultam. Nem szabad így elárulnom magam, okosabbnak kell lennem. Ha beszél anyámnak, vagy atyámnak arról, amit az előbb mondtam neki … a titkaim veszélybe kerülnek. Akkor megint csak ott tartanak maguk mellett, mint valami díszt, akinek tapsolnia kell Thor minden szavát hallva, mindegy mit mond. Ők nem figyelnek oda rám. Nem is tudják, hogy miket tudok, hogy hol járok. Ők mesének hiszik őket, de valójában mind igaz, csak maga alá temette az idő homokja …
Hirtelen torpanok meg a karomra fonódó ujjak miatt, pillanatok múlva pedig már Sigyn-nel vagyok kénytelen farkasszemet nézni. – Nem vagyok hazug! – rivallottam rá mérgesen, de aztán néhány pillanat múlva ezt meg is bántam, mert hangosabb voltam, mint kellett volna. – Esküszöl? – pillantottam aztán rá, majd arrébb lépve néhányat kilestem a polcok mögül. – Senki nem tudhat róluk. – ismételtem magam, ahogy újra ránéztem. Vigyáztam a titkaimra. Ez volt mindenem. Csak … köztük éreztem magam biztonságban. – Kövess! – intettem a fejemmel, ahogy a könyvtár kijárata felé vettem az irányt, majd az udvaron hosszúra nyújtott léptekkel átvágtam. – Azt kell tenned, amit mondok. Nem hívhatod fel magadra a figyelmet, nem láthatnak meg. – magyaráztam, miközben a Palotába érve a lépcsőfordulóhoz léptem és egyre mélyebbre mentünk. A Palotát többször is átépítették, a háborúk és az idő megviselte. Ezek rég elhagyott szintek voltak, elfeledett utak és járatok Asgard szívében. Végül egy nagyobb kőfal előtt álltam meg, amit borostyán nőtt be. – Királyi vérre van szükség hozzá. – mondtam, ahogy előhúztam egy vékony tőrt a ruhám ujjából, majd a tenyerembe vágtam vele, hogy aztán a vérző kezem a falra tapasszam. A vérem, mint a szivacs szívta magába a fal, hogy aztán, vékony, vörös vonalakban kígyózzon szét minden irányban, kirajzolva egy ajtót, amin belépbe intettem Sigyn-nek, hogy kövessen. Egy beomlott, romos, növények által benőtt szűk járatban haladtunk előre, ahol vaksötét lett volna, ha a járat falába ékelődött haloványan kéken világító kristályok nem lettek volna. A járatból kiérve egy kis, kör alakú teremben találtuk magunkat. Lerombolt, és az idő által megtépázott szobrok vettek körbe minket. A terem közepén pedig egy öreg, már-már színtelen fa állott. – Maradj ott. – mondtam Sigyn-nek, majd közelebb lépve a fához a sebesült tenyeremet rátéve kezdtem el mormolni az Ősök nyelvén. Aemar mester szerint ők voltak az első varázslók, és ők építették a Bifröstöt is.
A fa ágai recsegve, ropogva kezdtek el nőni, miközben valami vakító fehérség szűrődött ki a fából a repedezett kérgein keresztül. A fa egyre csak nővő ágai és gyökerei találkoztak, és egy boltívet alkottak, habár ezt Sigyn csak akkor láthatta, ha erősen hunyorgott, ugyanis, mindezt már-már vakító fehérség követte. – Működik. – mondtam felsóhajtva, ahogy levettem a kezem a fa törzséről és hátráltam egy lépést, majd a boltív felé pillantottam, amit a fa ágai és gyökerei alkottak. – Mögötte van … az otthonod. – mutattam a kezemmel a boltív alatt örvénylő fehér köd felé. – Olyan helyen fogsz kilépni belőle, ahol nagy mennyiségben összpontosul az energia. Ezek ősi átjárók, régi, elfeledett mágiát használnak. – magyaráztam halkan, ahogy közelebb léptem és intettem Sigyn-nek, hogy tegyen ő is így. – Csak utánad. – biccentettem, várva, hogy belépjen az örvénybe, ami egészen hazáig repíti majd őt.

HOMESICKNESS

Sigyn & Loki

Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
38
∆ Tartózkodási hely :
★ somewhere between the stars



A poszt írója Sigyn
Elküldésének ideje Yesterday at 00:27
Ugrás egy másik oldalra


Loki & Sigyn


Nem éreztem magam asgardinak. Hiábavalónak tűnt mindenki próbálkozása, útmutatása, a kedves, biztató szavaik, melyekkel illettek... én akkor is kívülállónak éreztem magam. Asgard s az itt élők hiába múlták felül minden várakozásomat, bennem bőszen égett a honvágy s nem vágytam másra, minthogy a saját hazámban élhessek. Elfogadtak itt, jól, sőt kitűnően bántak velem, mégse hittem, hogy valaha is közéjük valónak tekintenének. Hisz nem is tartoztam közéjük. Két világ közé rekedtem, hisz a hazám nem kért belőlem, itt pedig bármennyire is szerettem volna, vagy bármennyire is igyekeztek az asgardiak... nem leltem meg az otthonomat. Azt mondták, egy nap a királynőjük leszek. Hogy mikor Thor ünnepélyes keretek között elfoglalja helyét a trónon, nekem ott lesz a helyem mellette, mint hűséges hitvesének. Ám akárhányszor megpróbáltam elképzelni magam előtt ezt a jelenetet... egyszerűen nem sikerült, mert valahogy mindig valami hiba csúszott abba az álomképbe, melybe Odin s Njörd kívánt engem belekényszeríteni.
- Ha rajtam állna, királynő sem lennék. - meggondolatlanság volt hagynom, hogy ezen szavak elhagyják az ajkaimat és felfedjem véleményemet Loki előtt. Sohasem vonzott a korona csillogása, pláne nem egy idegen birodalomé, Vanheim trónjára pedig ennél egyértelműbb okok miatt nem vágytam. Nem mellesleg, ha én kerülnék ott trónra, a fivérem gondolkodás nélkül elvágná a torkomat, hogy megakadályozza az uralkodói előmenetelemet.
- Nem hiszem, hogy hazug volnál... De igazán megérthetnéd miért kételkedem a szavaid igazságtartalmában! Még akkor is, ha tudom, hogy varázslatok márpedig léteznek. - meg kellett volna értenie az én kétségeimet is. Loki előszeretettel vágott vissza mindenkinek, akinek korábban célpontjává vált, s nem tudhattam, vajon nem kerültem-e fel valamiért én is a listájára. Hisz ez alapos indokot szolgáltathatott volna számára, hogy bolondot csináljon belőlem. Főleg, hogy tudta, milyen ostoba s naiv tudtam lenni néhanapján. - Esküszöm! - jelentőségteljes pillantást vetettem rá, miközben eskütétel gyanánt a szívemre helyeztem jobb tenyeremet.
- Senki nem fog tudni róla, ígérem. Nálam biztonságban lesznek a titkaid. - most, ahogy sikerült egy rövid pillanatra elkapnom a tekintetét, talán ekkor tudatosult bennem, hogy valóban a legnagyobb titkait osztotta meg velem. A meglepettség és a kíváncsiság furcsa kettőse keveredett bennem, s nem is igazán tudtam, hogy mit gondoljak erről a helyzetről. Hiszen Loki nem éppen volt barátkozós fajta, bár én úgy véltem, ez nem csupán az ő hibája volt, tekintve, hogy mindig is megvetően bántak vele a többiek. De velem miért tett kivételt? Bármennyire is érdekelt volna erre a kérdésre adandó válasza, egyelőre nem szegeztem ezt neki, bár őszintén reméltem, hogy nem azért avatott be, mert valamiféle szánalmat érzett irántam.
Szótlanul követtem, halk, ugyanakkor sietős léptekkel, ám mégis természetesen viselkedve, hogy még véletlenül se tűnjön fel senkinek az, hogy sántikáltunk valamiben. Szavait hallva bólintottam csupán, s árgus szemekkel figyeltem, milyen mélyre is merészkedünk a Palota belsejében. Ugyan nem mindennapi, mégis gyakori vendég voltam a Palotában, s nem egyszer el is tévedtem a néhol már-már labirintusra emlékeztető hosszú folyosókon, ezeken a szinteken azonban mégsem jártam. Ám talán ez nem is volt olyannyira meglepő. Összevont szemöldökkel, értetlenkedve figyeltem a ténykedését, mikor megálltunk a borostyánnal benőtt fal előtt. Tekintetemet rögtön elfordítottam, amint a tőrrel a tenyerébe vájt, ugyanis felettébb rosszul érintett a vér látványa.
Ha nem saját szemeimmel láttam volna, talán el sem hittem volna, hogy mindez tényleg megtörténhet, holott azért nem ez volt az első alkalom, hogy varázslattal találtam szembe magam. Épp elég volt csak a saját képességemre gondolni... Ám ez, ami itt történt, mégis őszinte ámulattal töltött el. Csodálkozva léptem át a jelképes küszöböt, hogy aztán Loki-t követve megérkezzem én is ahhoz az öreg fához. Engedelmesen követtem az utasításait, viszont túlontúl kíváncsi voltam ahhoz, hogy ne meresztgessem szemeimet és ne nyissam ki még inkább füleimet. Érdekelt, mit mormolt ott a fánál, ahogy az is, mi történik majd ez után. A hirtelen körülvevő fehér fény elvakított, így kezemet a szemeim elé kaptam, hogy némileg enyhítsek a fény okozta ideiglenes vakságomon.
- Ez ennyire meglepő volna? - mosolyogva néztem rá Loki-ra, kérdésemmel azt igyekeztem sugallni számára, hogy kimondatlanul is tudtam, nem először csinált ilyet, így bizonyára oka sem volt kételkednie saját magában. A mosoly szinte azonnal lefagyott az arcomról, mikor azt állította, hogy e mögött van az otthonom. Már nem kérdőjeleztem meg a szavait, ámbár még mindig nehezemre esett elhinni, hogy csupán egy karnyújtásnyira voltam Vanheim-től. Közelebb léptem az átjáróhoz, s legszívesebben megfogtam volna a kezét, hogy együtt lépjünk át rajta, de mégse tettem. Nem akartam, hogy gyávának gondoljon vagy épp megkérdőjelezze a belém vetett bizalmát, így kénytelen voltam mindennemű félelmemet elnyomni magamban. S persze azt sem tudhattam, nem okoznék-e problémát azzal, ha magammal rántanám az örvénybe s nem egyedül tenném meg ezt az utat. - Akkor... gondolom látjuk egymást odaát. - nem lehettem túl meggyőző a magabiztosságomat illetően, de ezt követően, bízva Loki-ban és az átjárókat, eféle utazásokat illető tudásában, beléptem az örvénybe s hagytam, hogy az magával sodorjon.
Az ember időérzéke ilyen helyeken kissé felborul - legalábbis ezt gondoltam, hisz fogalmam sem volt, mennyi ideig utazhattam. De amint a lábam elérte Vanheim földjét, nyugodtság áradt szét a testemben, ugyanakkor fizikailag több testrészemet se éreztem megfelelőnek. A gyomrom émelygett, a fejembe szédülés szállt, a lábaim mintha gyengébbek lettek volna, ám a tudat, hogy végre otthon lehettem... valamelyest elnyomta ezeket a testi tüneteket. - Itthon vagyok. Tényleg itthon vagyok! - lelkendeztem, amint Loki is megjelent mellettem, sőt, egy óvatlan pillanatban még gyorsan meg is öleltem hálám jeléül, már amennyire engedte. - El se hiszem, hogy tényleg elhoztál. És hogy pont ide vezetett az átjáró... - az előbbi örömködést némi keserűség váltotta fel, ahogy körbetekintettem a kihalt tájon. Egy apró völgyben voltunk, egy rég elhagyatott barlang mellett. A legendák úgy tartották, hogy ezen a szent helyen tudtak az uralkodóink kapcsolatba lépni régi korok szellemeivel, hogy azoktól iránymutatást kérhessenek. Hosszú, hosszú évezredekig szent helyként tisztelték ezt a barlangot, az aprócska völgyet, ám már az én születésemkor is elhagyatott hely volt, azóta pedig még inkább azzá vált. Engem azonban mindig is ide vonzott valami, s habár sose tudtam megmondani, pontosan mi késztetett arra, hogy alig pár éves fejjel, gyermekként idáig merészkedjek, végül mindig itt kötöttem ki, hogyha a testvéreim csapásai, csúfolódásai és gonosz játékai elől el akartam bújni. Most pedig újra itt voltam...
- Ez volt a búvóhelyem gyerekként. Mielőtt Asgard-ba vittek volna, akkor is itt kerestem menedéket. De Atyám jól tudta, hol keressen... - még ha nem is ápoltam jó viszonyt a testvéreimmel, a családomtól való elszakítást akkor sem tudtam feldolgozni, s talán még mindig van bennem némi sérelem, s meglehet, hogy örökké lesz is. - Mégis hogyan bukkantál rá ezekre az átjárókra? Hány helyen voltál már? És ha nem beszélhetek erről senkinek, akkor ez azt jelenti, hogy... várj. Ugye nem egyedül utaztál eddig? - a kérdések csak úgy záporoztak belőlem, ami egyfajta védekezési mechanizmusként tört elő. Nem akartam a gyerekkoromra gondolni, sem arra a pillanatra, mikor kiszakítottak Apám karjai közül és Asgard-ba vittek. Inkább Loki ezen különleges, világok közötti utazásairól szerettem volna még többet hallani, már amennyiben bepillantást mert engedni a titkaiba.
Vissza az elejére Go down





A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra

Vissza az elejére Go down
 

Sigyn & Loki - homesickness

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Loki & Brunnhilde - Past

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Infinity Marvel :: Univerzum - Játéktér :: Alternatív játékok :: Múlt-