A küldetés amire indulok, nem éppen veszélytelen. Hiába érkeztem igazán értékes belépőkártyával - értsd Klau holttestével - korántsem biztos hogy nem fogom én is hasonló zsákban végezni. Nem ez a cél, de sosem lehet az ember elég óvatos, és nem is viszek magammal hagyományos fegyvereket, csak olyat ami vibránium. Nem viszem túlzásba a páncélt sem, egy erős szárú bakancs, egy nadrág övvel és egy megerősített bőrmellény amit viselek, amikor útrakelek az ország belseje felé hogy megszerezzem amit mindig csak egy valaki bitorolhat. A szív alakú gyógynövény. Az ember azt hinné hogy idegenként nem tudok semmit az országról, és a működéséről, pedig apám herceg volt itt, és így én is annak számítok. Bár a régi nevem már évek óta nem ejtette ki senki, és nem is emlékszem a hangzására igazán. Nem bocsátottam meg soha hogy hátat fordítottak az apámnak, és nekem. A soha el nem ismert gyermeknek. Le fogom győzni ezt az országot a saját fegyverével. Senki nem akadályozhat meg hogy eljussak a célomig és végül már csak méterek választanak el a gyógyövény termőhelyétől. Nem is volt olyan vészes, csak két őrt kellett leütnöm érte, akik hang nélkül estek össze a fojtószorításban. Még élnek, azt hiszem. Egy halállal több vagy kevesebb igazából már nem számít hiszen testemen viselem az összes gyilkosságom amit elkövettem azért, hogy most itt lehessek. Alapos körülnézés után óvatosan haladok, és feltérképezem a kert szerű barlanghelyiséget. Mennyi gaz, aminek uralma van a nép felett. Gyógynövény, az ereje kétségkívül páratlan, de mégis... Kezembe veszem a mozsarat amiben porrá őrlik ezt a növényt. Kitépek egy ilyen gazt én is és alaposan szemügyre veszem, ahogy eszembe jut mennyit mesélt apám. Péppé lapítok egyet és nézem a lilás folyadékot amit kiad és eszembe jut hogy ebben rejlik a fekete párduc ereje. Na persze. Én meg a Mikulás vagyok. Közeledő lépteket hallok, így felkapom a fejem, de már késő elmenekülni, így kezemben a tállal másik kezemben fegyverrel veszem fel a harcot bárki ellen. De nem akárki jön ide hanem a Király személyesen. Fekete szemeimben felizzik a harag akár egy lángot kapott szalmaszál. - Nézzenek oda. Őfelsége személyesen - mosolyodok el hidegen, és mérlegelem hogy felhajtsam-e a növény levét és kockáztassak, vagy inkább ne.
Egyből értesítettek arról, hogy milyen ember is érkezett az országunkba. Wakandába nem lehet csak úgy bejutni, mint más helyekre. Habár megtettem az első lépéseket és nyitottam a külvilág felé, nem adtam a kezükbe mindent. Az emberiség gyarló és önző, nem való a kezükbe a vibránium. Ők csak fegyvert látnak benne, amit felhasználhatnak a saját javukra. A világ csak még veszélyesebbé válna. Messzebb sodródnánk egymástól, mint eddig valaha. Az én szándékom pedig az, hogy rávilágítsak arra az egyszerű tényre, hogy túl sok időt ölünk az ellenségeskedésbe. Feleslegessé válik. Mindezt felhasználhatnánk arra, hogy közelebb hozzuk egymáshoz az országainkat. Ebben azonban nem mindenki hisz Wakandában. Ruganyos léptekkel haladok végig a folyosókon, majd a két őr mellé guggolok, ahogy elérem őket és a pulzusukat kutatom. Még élnek, szerencsére. Felegyenesedtem, majd belöktem az ajtót. Felesleges finomkodni, ő is jól tudja, hogy nem tudott volna ide észrevétlenül bejutni. Vannak, akik félelemből kerülik el ezt a helyet, mások tiszteletből. Akiben egyik sincs meg, az tér ide be, jogtalanul. Tedd azt le, N’Jadaka. – mondtam, ahogy tettem felé pár lépést és a felém szegezett kardról az arcára esik a pillantásom. – Még elmehetsz. Ne ronts a helyzeteden. – ráztam meg a fejem. A szívalakú gyógynövény veszélyes, nem mindenki éli túl a használatát. Eddig senki nem volt olyan botor, hogy az ellopásával próbálkozzon. A wakandiak tisztelik a hagyományainkat, a szokásainkat. Ez egy szent hely, amit ő épp bemocskolni készül. – Segíthetek. De együtt kell működnöd. Wakanda a te otthonod is, de amit most teszel, azzal elárulod. – lassan beszéltem, hogy jól érthesse a szavaim, miközben tettem még felé pár lépést. A választást mindenki számára meg kell adni, Baba erre tanított. Legyen az jó, rossz, vezessék helyes, vagy helytelen indokok, meg kell adni a választás lehetőségét. Az ő arcán viszont nem azt látom, hogy változásra szánná el magát. Épp ellenkezőleg. Most készül felégetni maga mögött minden hidat.
Nincsenek illúzióim, és tudom jól hogy a jelenlegi király már tudja hogy az országban vagyok, hiszen manapság a hírek gyorsan terjednek, és hírem márpedig van, csak éppen nem a legjobb. Néző pont kérdése, nekem megfelel ez így, hiszen egész életemben azért küzdöttem hogy itt legyek és előbb utóbb szembenézzek a Fekete Párduccal is. El fog jönni az a pillanat de akkor egyenlő félként nézek majd a szemeibe, ennek az átkozott növénynek a hatása alatt. Nem lenne rá szükségem igazából, hiszen fel tudom venni a küzdelmet enélkül is, de mégis egy szembeköpése lenne az egésznek hogy így sikerült. A hagyományok kissé megcsúfolása, de már nem élhetünk a múltban. A világ rohan és mi így is… néhol lemaradva kullogunk, néhol viszont toronyiránt járunk előtte. A teremben állva egy lélek sem zavar meg egy kis ideig, de aztán lépteket hallok meg, és tradicionális fegyvereim szegezem az ajtó felé. Én nem küzdök pajzzsal, én két karddal harcolok, a legjobb védekezés a támadás címszóval. T’Challára siklik a tekintetem és sötét szemeimben indulat gyullad már a puszta látványától is. Leeresztem fegyvert, hiszen tudom hogy bármikor elő tudom kapni ugyanolyan gyorsan. -T’Challa, mondanám hogy micsoda öröm, de nem az – villantok rá egy vérszegény, kissé gunyoros mosolyt és a gyógynövényes tálkára nézek a lila színű nem túl bizalomgerjesztő italra. Ha ez kell, hát ez kell, és le tudnám nyelni mielőtt ideérne. Ha csak ez adja a túlvilági erőt… Hát nekem is kell! - Van még mit rontani a helyzeten? Meglep hogy rájöttél ki vagyok és nem hallgattál Rossra, pedig bizonyára szépeket mondott rólam… - teszem hozzá ahogy rápillantok. Nekem ő sosem lesz a királyom. Wakandának egyetlen ura lehet és az én leszek, és nem osztozom. -Én árulom el? Ugyan már. Ki volt az aki hagyta meghalni az előző királyt mert a hagyományok azt kívánták hogy szemellenzőt viselj? Ki volt az, aki nem nyitotta ki a szemét a világ szenvedéseire, és aki elfordult a szenvedőktől. Jártál odakint a határokon túl T’Challa! Nem tagadhatod le az igazat – vágok vissza neki, hiszem eszemben sincs elárulni Wakandát. Éppen hogy megmenteni kívánom.
Összeszűkülnek a szemeim, mikor megpillantom őt. Sokak szemében szentségtörés az, amit most tett. Az itt dolgozó papokon kívül egyedül a király az, aki itt tartózkodhat, ő pedig se nem pap, se nem király. A hagyományok tisztelői szemében ez igencsak súlyos kiváltság lenne, az enyémben azonban inkább … csalódás, azt hiszem. Reméltem, hogy nem fog úgy dönteni, hogy enged a gyűlöletnek, ami felemészti. - Még tudok segíteni. De ahhoz együtt kell működnöd – feleltem, nem foglalkozva a gúnyos szavakkal, amiket hozzám intézett. Dühös. Rám, Wakandára, az egész világra. Ez pedig mindenkin megtorolná. Nem mondom, hogy nem értem meg az érzéseit, de én is jártam a bosszú útján, és jól tudom, hogy nem hoz békét. - Tettél róla, hogy felfigyeljenek rád – jegyeztem meg, elhúzva a szám. Klaue kétségtelen, hogy megérdemelte a halált, de nem kellett volna kivégezni. Én magam is megtettem volna talán, de bánnám. Nem hóhérok vagyunk, nem vademberek. A bűneiért a Tanács előtt kellett volna felelnie, akik halált mondtak volna ki ugyan, de az nem ugyanaz, mint egy kivégzés. – Ross nem ismer. Nem tudja, hogy ki vagy – ahogy senki más, hisz nem reklámozta, és jól is tette. Ha megtudják, hogy ki ő, teljesen más utat vett volna az élete. Talán jobbat, talán még rosszabbat, kitudja. - Nem tagadom le ráztam meg a fejem, lépve egyet előre. – Az elődeim hibáztak. Az apám hibázott. Megpróbálom jóvá tenni a hibákat, amiket elkövettek. De ehhez idő kell, és türelem. Nem mehetünk fegyverrel és gyűlölettel! Jobbnak kell lennünk, mint ők – ebbe pedig nem tartozik bele az, hogy fegyvereket lóbálva harcolunk elnyomást kiáltva. A szemet szemért elv csak arra jó, hogy az egész világ megvakuljon. Lehetőségünk van arra, hogy segítsünk, és segítünk is, de nem fegyvereket küldünk, és nem gyűlöletet keltünk. A világ így is erőszakos hely, nem akarok segédkezni abban, hogy még kegyetlenebbé váljon.
Pattanásig feszült idegekkel fordulok az ajtó felé, de nem lep meg az érkező. Én sem reméltem hogy egész addig rejtve maradok, amíg végzek, és így talán még könnyebb is lesz a dolgom, ki tudja. Meg fogok harcolni a trónért, hiszen a királyi vér bennem is ott van, és ugyanúgy jogom van rá. Több, mint neki. Nem örül a jelenlétemnek, pedig én is tudom hogy ki tartózkodhat itt. A papok, és a király személye. Én az vagyok. A Jövőbeli Király, szóval jogom van itt lenni. - Miért működjek együtt T'Challa? Mit tud nekem adni az az ország, akinek a királya a saját öccsét ölte meg, mert az jobb hellyé akarta tenni a világot, és segíteni akart a szenvedőkön? Egy ilyen ország... mit adhat nekem? - nézek rá keményen ahogy a gyógynövénnyel egyensúlyozom. Meg ihatnám, de akkor nem tudom mi lenne. Olyasmi mint valami szintetikus drog? Hallucinogén? Az veszélyforrást jelent. - Tettem, és nem bánom amit tettem. Klaue-t pláne nem, egy idegesítő seggfej volt - válaszolok neki könnyed vállvonással. Nem olyan ember, akiért kár lenne, és nem fog hiányozni a világnak sem egy ekkora gazember. Bár azt hiszem eltörpül mellettem, mégis ő volt mindig a rivaldafényben, én az árnyékjáró voltam. - Nem, és ez így van jól. Ő csak a Halálkufárt látja bennem, és a katonai pályafutásom. Vaskos akta az enyém, de legalább az enyém minden csalás és sallang nélküli - fordulok felé teljes testtel. Nem hinném hogy sajnálná azt a rohadékot. Így is, úgyis halál várt volna rá, én csak előrébb hoztam az ítéletet és végre is hajtottam. - Hibázott? Ez minden mentsége arra, amiért megölte az apámat? Hogy egyedül nőttem fel egy gettóban? Hogy mindig valaki más kedvétől függtem? Mentség a sok erőszakra és elnyomásra ami a világban van? - fakadok ki ahogy a tálkát fogom. - Nem. A világ jobb hely lesz ezt garantálom, de nem a te uralkodásod alatt. Én leszek az a király, aki elhozza a felszabadulást az elnyomottaknak, mert a te módszered sehová nem vezet. Az elszigetelődés más országok gondjaitól, kényelmes megoldás, de nem tartható fent ... - nem fogok itt ülni és kényelmesen végignézni hogy tönkremegy a világ és még több magunkfajta hal meg. Erős akartam lenni hogy erőt mutathassak és változtatni tudjak az elnyomáson. Minden eszközöm megvan. Kész vagyok megvívni érte.
