HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Üdvözlünk az Infinity Marvel frpg oldalán
légy, aki lenni akarsz a marvel végtelen világában
Lépj be közénk
ne rejtsd el magad

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatdoboz
oszd meg velünk titkaid





Itt tartózkodók
ki jár erre?

Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 8 vendég :: 1 Bot


A legtöbb felhasználó (71 fő) Hétf. 29 Május 2017, 19:54-kor volt itt.
Utolsó posztok
érkezett válaszod?

Az ősz díjazottjai
az évszak nyertesei

Az õsz férfi karaktere

Bucky
Az õsz nõi karakterei

Sigyn & Daisy & Carol
Az õsz párosa

Eleanne & Wrenor
Az õsz canon karakterei

Lord & Thor & Bucky
Az õsz kedvenc karakterei

Lord & Rocket & Bucky
Az õsz saját karaktere

Reimos
Az õsz elõtörténete

Erik Killmonger
Az õsz játéka

A 5. kaland (I. - II. kör)

Share | 
A topik címe: 7. felvonás - Aranyszín hálók

avatar

∆ Hozzászólások száma :
445
∆ Kor :
100
∆ Tartózkodási hely :
Staff rezidencia



A poszt írója Kalandmester
Elküldésének ideje Vas. 11 Nov. 2018, 19:56
Ugrás egy másik oldalra

•• Aranyszín hálók ••

I will destroy them!




• A Végtelen Gyémánt immáron Thanos birtokában van, kinek első cselekedete volt, hogy a Halál Úrnőjét a Ravencraft Szanatórium legsötétebb cellájába zárta, s a valóságot átírva az emberek tudatába ültette, hogy a nő csupán egy elborult elméjű sorozatgyilkos.
Ezután a hatalomtól ittasan a vértjébe illesztett gyémánttal erejét kiterjesztve a világmindenségre. Örömét lelve a pusztításban, véletlenszerűen a legerősebb harcosok elméjébe gyilkos gondolatokat ültet el. Célja nem más, minthogy kitörjön a káosz, a védtelen civilek elpusztuljanak, miközben ő örömét lelheti a fékevesztett mészárlásban.

***

Szituáció: Thanos a megszerzett hatalomnál fogva megmanipulálta a valóságot. Sikerül belepiszkálnia a civilek, továbbá hősök és ellenséges személyek fejébe is. Sikerül Carol Danvers és Peter Parker elméjét is megpiszkálnia. Általuk civilekre támad, hogy minél több emberrel végezhessen. Steve és Gwen feladata, hogy megakadályozzák ebben őket. A két páros egymástól három utcányira küzd.

***

» Általános leírás: A hozzászólásod megírására egy hét áll rendelkezésedre. Amennyiben a partnered/partnereid hamarabb megírják köreiket, lehetőséged van az újabb kör megnyitására. Ha valaki nem írja meg egy héten belül a hozzászólását, a kör újra indulhat (mivel sokan vagyunk, törekedjünk nem megváratni egymást). A Kalandmesternek jogában áll a karaktereket útmutatásokkal irányítani, illetve hozhat be egy-egy körbe/szituációba újabb karaktert, illetve vihet ki, ha eltűnik a játékos, vagy a szituáció úgy kívánja.

- Reagsorrend: nincs.
- A felvonás résztvevői: Steve Rogers, Carol Danvers, Peter Parker, Gwen Stacy

Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
46
∆ Kor :
19
∆ Tartózkodási hely :
☾ Queens, NYC



A poszt írója Peter Parker
Elküldésének ideje Szer. 14 Nov. 2018, 17:40
Ugrás egy másik oldalra











indulhat a banzáj
hupsz, vagy én mindenkit?
Mindent én fogok fizetni, még ha ezt ő nem is sejti jelenleg. Azt hittem, idővel magától rendeződik majd minden kétség és probléma köztünk, de kezdem belátni, hogy nem így van; tennünk kell érte, hogy megoldódjanak. Ha valamire nem tudjuk a megoldást külön-külön, akkor együtt kell rajta ülnünk. Ez az, amire jutottam, illetve az, hogy nem akarok lemondani Gwenről, vele akarok lenni, mindegy, mennyire nehéz. Valójában elkezdeni a legnehezebb, megtalálni azt a fonalat, kapaszkodót, amin elindulhatunk.
Szavaira érdeklődve felpillantok rá, a mosoly végleg eltűnik az arcomról. Aggaszt, hogy ezt én váltottam ki belőle. Megérezte rajtam a bizonytalanságot és próbál idomulni, pedig őt akarnám a legkevésbé bántani. Leteszem én is az étlapot és az asztalra fektetem az alkarom, rájuk nehezedve dőlök előre, szinte felfekszem az asztalra, csak hogy közelebb lehessek Gwenhez.
- Nincs több menekülés - Halvány mosollyal vallom és ígérem meg gyönyörű zöldjeinek, majd lassan visszaereszkedem a székemre. - Honnan veszed, hogy barátkozni akarok? Talán csak szeretőnek kellesz - nevetek, védekezőn felhúzva a vállam, ha esetleg a viccelődésemen felbuzdulva ütni támadna kedve, vagy hozzám vágna valamit. Természetesen csak ugratom és oldani próbálom picit a hangulatot.
Egyetlen röpke szívdobbanás alatt minden idegszálam felborzolódik, lúdbőrzés fut végig rajtam, pihéim égnek merednek. A torkomra forr a nevetés, ahogy érzem, hogy valami sötét emészteni kezd; mintha szép lassan teljesen kiüresednék belülről. A saját hangomat hallom a fejemben, mégis olyan idegennek tűnik, és túl hangosan beszél. Eltompulnak körülöttem a zajok, összezavarodom, ahogy próbálok egyensúlyt teremteni a külvilág és az elmém közt.
- Mi? Én nem... Valami nem... - A fülemre tapasztom a kezem, próbálom kivenni a szavakat, a parancsokat, de mindenki csak beszél, a külvilág különböző hangjai mosódnak össze egyre agresszívabb gondolataimmal, míg végül képszakadás, síri csend, és az egyetlen, ami eljut a tudatomig: ölj...
Félresöpröm az asztalt kettőnk közül, és mire Gwen bármit kérdezhetne, hálóm máris a torkához tapad, annál fogva rántom oda magamhoz, egyenesen a tenyerembe. A nyakánál fogva emelem fel a földről. Nem érzek semmit, ahogy szorongatom, csak nézem őt és olyan üres minden... Aztán a fejemben már csak keményen suttogó utasításnak engedve összegyűjtöm minden erőm és elhajítom a lányt, egyenesen ki az ablakon. Ha nem talál ki valamit, átrepülhet az üvegen és kitörheti azt.
Ennyivel elintézettnek is tekintem a problémát, most jöhetnek a kávézóban lévők. Az emberek menekülni kezdenek, de nem zavartatom magam, hálót lövök kettő hátára és az étterem másik végébe hajítom őket, aztán felkapok egy asztalt és egy kisebb társaság felé dobom.




Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
341
∆ Kor :
33
∆ Tartózkodási hely :
♮ New York



A poszt írója Carol Danvers
Elküldésének ideje Szomb. 17 Nov. 2018, 15:07
Ugrás egy másik oldalra



aranyszín hálók
5. kaland / 7. felvonás

A helyén ücsörög már, elégedett mosollyal arcán letisztázva a kettesük játszmájának győztese: ő maga. Füle mögé igazgatja szöszke tincseit, felmeri a tükörben történő mozgolódást, az oldalukon sorakozó autókban idegeskedő alakok arcait, majd eljátszik a gondolattal, hogy egyszerűen csak kiröppen az autóból, felkapja azt és a sor elejére viszi magukat. Csábító, de helytelen ötlet. Lefojt egy mosolyt e kapcsán.
- És gondolkodtál a költözésen? Úgy értem vissza a bázisra... Szerintem a többiek ... - a szava hirtelen elakad. Jobbjának mutató és középső ujjai a halántékára csapódnak, mintha a fejfájás tünete mutatkozna. Felszisszen, arcát maszatolja a fájdalom. Elfordítja a fejét Stevetől, megrázza, mintha csak ennyivel leverhetné magáról.
- Ahhgg, nem érzem jól magam. A fejem... - lehajtja a fejét, megküzd vele, próbálja elnyomni. A mély, bariton, visszhangzó hang szépen lassan foglalja el az őt megillető helyet, amire nincs felkészülve a nő. Próbálja masszírozni a fájópontot, birkózni vele, ellenkezni, de aztán tompul a kép és felvillan benne az eltökélt szándék, hogy gyilkoljon.
Lehunyt szemei felpattannak és látva mennyi halandó veszi körül fellángol benne a szándék, hogy minden leszámoljon. Az oldalán ücsörgő Steve felé fordul jellemtelen, érzelemmentes arccal. Rogers mellett az ajtóra lő, hogy az kirepüljön a helyéről, a férfit pedig nemes egyszerűséggel kirúgja azon.  A saját oldalán lévő ajtó kitépi helyéről, ezután felragyognak öklei. Nem várakozik sokáig, a mellette lévő két három autót szinte azonnal megcélozza, s lövi is őket, hogy azok robbanása még több ártatlan sérültet hozzon el magával. Danvers tovább fordul és haladva a menekülő embertömeg között lövöldözni kezdi rájuk bírhatatlan hővel ellátott sugarait. Fel-felreppen, de nem pihen meg egy pillanatra sem... Éles csattanásokkal hasít egy-egy autó oldalába, vagy a motorházakra. Egy férfit elevenen megéget. S a következő pillanatban megragadja az egyik járművet, hogy azt tengelye körül megpörgetve felgyújtsa, majd bele dobja az emberek közé. Ekkor pillantása megakad egy az autó hátsó ülésén ücsörgő kisfiún. Felé veszi az irányt.


pm, ha nem okés | one |
∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞


I'm not what

you think I am
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
246
∆ Kor :
98
∆ Tartózkodási hely :
○ unknown ○



A poszt írója Steve Rogers
Elküldésének ideje Szomb. 17 Nov. 2018, 22:11
Ugrás egy másik oldalra








5. nagy kaland
**********************************************************
New York belvárosában, dugóban

Dorgáló, lágy mosollyal bűvöli a nőt maga felett. Igazán megeshetne rajta a szíve ahelyett, hogy ilyenekkel viccelődik; hiszen ez csakis vicc lehet, nem gondolhatja komolyan, hogy pont itt, mindenki előtt... Még ha bűnös gondolataival talán Steve el is árulja magát egy kicsit. Az az egyetlen szó kitölti és beragyogja az egész világát, akárcsak kékjét és mosolyát. Csókja gyengéd, mégis szerelemtől ég. Nem is lehetne boldogabb.
- Nem vonható felelősségre. Megbűvölték - mentegetőzik, de arcán ott játszik a huncut mosoly. A legkevésbé sem bánja, hogy szerelemgőzös a fejében minden; ezt a fajta tompultságot élete végéig képes lenne élvezni, hiszen közben rengeteg erőt is nyújt számára.
Carol elhúzódik róla, viszi magával a melegséget. Kell néhány másodperc, mire Steve rászánja magát, hogy függőlegesbe rendezze az ülést és eligazítsa mimikáját. Elmélyülten rendezgeti maga körül a berendezést, észre sem veszi a változást, mi beáll köréjük.
- Nem, még nem. Tessék? - hümmög, mert mintha befejezetlen lenne a gondolatmenet. A további szavakra egyből odakapja a pillantását, kékje aggódva villan. Bontja övét, hogy közelebb tudjon húzódni. - Jól vagy? Mi a baj? - Keze a nő tarkójára siklik, masszírozza, halkan susog neki. Tehetetlenül pislog körbe, amikor hirtelen kirobban mellette az ajtó. Hitetlenkedve keresi a lövés forrását, nem hiszi el, hogy Caroltól jött volna.
- Mit... - Nem tudja azonban befejezni a kérdést, mert máris kirepül az autóból. Halk nyögéssel bukfencezik át a mellettük soroló autón, a sokk egy darabig a földhöz szegezi. Mi a csuda történt? Látván azonban, hogy a nő pusztításba kezd, minél előbb talpra löki magát. - Carol, ne! Állj! - Szavai nem érnek el a nőhöz, így fogja a leszaggatott ajtót és elhajítja, hogy pajzsként fogjon fel egy családot. Utat tör magának a megcsonkított autójukhoz és kikapja hátulról a pajzsát. Hátára kanyarítja és már rohan is, hogy beérje a nőt, ám döntenie kell, hogy őt nyomja le, vagy megpróbálja a károkat enyhíteni. A lángoló autó láttán a civilek mellett dönt.
Az utolsó pillanatban siklik be kékje a tömeg elé, puszta kézzel fogja fel a súlyos roncsot, habár hátrébb csúszik jó pár métert, mire elfojtja lendületét. Az izzó fém megégeti bőrét, arcába kap, de kitartja addig az autót, míg erejét nem veszti, aztán odébb hajítja, távol a tömegtől. Sokakat nem tud megmenteni, sok káron nem tud enyhíteni. Sérült kezeire pillant, aztán futásnak ered, átszökken egy motorháztetőn és egyenesen Carol mögé esik. Karjaival körbefonja a nőt, Carol hátát a mellkasához préseli, önnön csuklójára mar, hogy minél szorosabb béklyóban tarthassa, és esze ágában sincs elengedni.
- Carol, harcolj ellene! Ez nem te vagy! - Minden izmát megfeszíti, minden erejét beveti, hogy mozgásképtelenné tegye a nőt, míg a civilek minél messzebbre menekülnek.






 I'm the Captain | köszönöm csodanőmnek a csodás kódot <3



 

∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞




Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
26
∆ Tartózkodási hely :
new york



A poszt írója Gwen Stacy
Elküldésének ideje Szomb. 17 Nov. 2018, 23:20
Ugrás egy másik oldalra


aranyszín hálók

Megvillan arcán a szomorúság, így pedig körém telepszik a bizalmatlanság, a kétségbeesés az őszinte szomorúság. Egy részem azt hiszem mindvégig úgy gondolta, hogy majd nem fog hinni bennünk, bennem. Peter túlságosan ért a biológiai dolgokhoz ahhoz, hogy képes legyen elviselni azt, ami történt, akivé lettem, ahogyan lett belőlem ez a valaki. Éppen emiatt, ebbe a falatba kapaszkodva próbálom hát nyíltan elé tárni, hogy nem ragaszkodom a múltunkhoz, hogy megtudom érteni és bár hosszú és fájdalmas úton haladva, de el tudom fogadni, hogy nem vagyunk többé azok, akik voltunk. Hiszen én már rég nem...
A szavai hirtelen érintenek, ahogy a félig asztalra hasalt sziluettje is. Halovány mosollyal nézek fel bogár szemeibe, szemöldökeim nem túl bizakodóan húznak össze közben. - Nincs több menekülés. ismétlem halkan, finoman belenevetve. Vállam rántom gyöngén, amikor ismét megszólal, fejem csóválva hajtom le azt. Igazából kissé zavarba hoz, orrom hegyét kézfejem élével megpiszkálva igazítok azon, mintegy pótcselekvés gyanánt. Ajkaimon nedvesítenem kell, amikor ismét szemeibe tekintek. - Talán mást nem is vállalnék. grimaszolok könnyedén, majd az étellapra tapadó tekintetemmel zuhanok bele a gondolataimba. Elmélyülten próbálom követni, melyik fonál hová vezet, s mit érzek ezzel az egésszel kapcsolatban. Túlságosan groteszk képek születnek a fejembe, így aztán mantrázni kezdem a sorokat, amiket szemeim olvasnak. Tea, tea, tea, tea...
A következő pillanatban a tarkómat díszítő puhább szálak mocorogni kezdenek, ami magára vonja a figyelmem. Tekintetem lassan, kíváncsian fut körbe az éttermen, majd gyanakvóan figyelem, hogy Peter magában beszél. Leteszem az étlapot és közelebb húzók az asztalhoz. - Jól vagy? Peter? épp csak átnyúlnék a kettőnket elválasztó tárgy fölött, hogy érintéssel szólíthassam, amikor azt eldobja valahová. Fel sem fogom, olyan gyorsan csapódik a hálója a torkomra, hogy aztán a tenyere vegye át annak a helyét. Értetlenül marok a csuklójára, kapálóznak a lábaim. Hiába - pöttöm vagyok hozzá képest!
- Peter... nyöszörgök, fulladok a szorítása alatt, s már csapódik is a hátam az üvegnek, hogy millió darabra törve átengedjen az utcára, neki egy autó oldalának - amin finom horpadást formálok. A járdáról egyenesedem fel, a nyakam masszírozva közben, ekkor tűnik fel a zűrzavar, ami maga alá borítja New York utcáit. Körbefordulok tengelyem körül - de már ugrom is vissza az étterembe, hogy Peter mindkét kezére hálót lőjek. - Kifelé!! üvöltöm a civileknek és már rántom is hátra tőlük a fiút. Ha sikerül, épp csak annyira szövögetem meg a hálóimmal, hogy egy helyben maradjon, amíg eltűnnek az emberek. - Ha nem bírod a hangzavart, szólhattál volna... vonok vállat, majd egészen közel ugrom hozzá. - Mi a fene történik veled? szomorú, aggodalmas ábrával szökkenek pontosan elé, hogy a hálóimmal a lábait, majd a derekát célozzam, s egy jól irányzott rúgással megpróbáljam a háta mögötti falhoz kenni - lehetőleg tartósan!



dallam | pm, ha nem jó

Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
445
∆ Kor :
100
∆ Tartózkodási hely :
Staff rezidencia



A poszt írója Kalandmester
Elküldésének ideje Vas. 18 Nov. 2018, 19:03
Ugrás egy másik oldalra

•• Aranyszín hálók ••

I will destroy them!




•  Peter Parker kijuthat a hálók fogságából és megkezdődhet a két pók közötti ütközet. Thanos utasítására Peternek meg kell ölnie Gwent. A nő képességei a DNS-éből fakadóan gyengébbek a fiútól, így aztán a küzdelmük fájdalmas véget érhet, ha nem elég leleményes a lány.

Carol Danvers mögé érkezett Steve, hogy lefoghassa őt. A nő kezeiből termelő hővel szemben azonban a Kapitány teste nem képes védekezni. Thanostól érkezik a parancs, hogy ölje meg Amerika hősét. A férfinak elég kreatívnak kell lennie ahhoz, hogy elbírjon a mérhetetlen fokú hőséggel, amit a nő jelent.

***

» Általános leírás: A hozzászólásod megírására egy hét áll rendelkezésedre. Amennyiben a partnered/partnereid hamarabb megírják köreiket, lehetőséged van az újabb kör megnyitására. Ha valaki nem írja meg egy héten belül a hozzászólását, a kör újra indulhat (mivel sokan vagyunk, törekedjünk nem megváratni egymást). A Kalandmesternek jogában áll a karaktereket útmutatásokkal irányítani, illetve hozhat be egy-egy körbe/szituációba újabb karaktert, illetve vihet ki, ha eltűnik a játékos, vagy a szituáció úgy kívánja.

- Reagsorrend: nincs.
- A felvonás résztvevői: Steve Rogers, Carol Danvers, Peter Parker, Gwen Stacy

Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
46
∆ Kor :
19
∆ Tartózkodási hely :
☾ Queens, NYC



A poszt írója Peter Parker
Elküldésének ideje Pént. 23 Nov. 2018, 23:40
Ugrás egy másik oldalra











indulhat a banzáj
hupsz, vagy én mindenkit?
Gondolataim mélyre apadnak elmém szövevényes mocsarában, nem hallok belőlük semmit. Az egyetlen hang, ami a fejemben szól, idegenként hat, mégsem kérdőjelezem meg természetességét. Ez a hang egyre csak arra buzdít, hogy öljek, így engedelmeskedem és pusztításba kezdek - kezdenék, de hamarosan hálók tapadnak a csuklómra és lefognak. Ahogy egyre több fehér massza tapad rám, a harag egyre feljebb kúszik bennem. Hogy merészeli?
A rúgás eltalál, a falnak csapódom, durván bereped a vakolat mögöttem. Nyögésemet elnyomja maszkom anyaga. Erősen megrázom a fejem, ahogy a hang egyre konkrétabb dolgokat követel; próbálom kizárni, bár nem különösebben értem, miért. Pillantásom megpihen Gwenen, majd minden izmom megfeszítve eltépem a béklyóként fogva tartó hálókat. Kiugrom a betört ablakon, kivetődöm az utcára abban a biztos tudatban, hogy követni fog.
Hálót lövök az egyik autóra és magam felé rántom, majd elhajítom a póklány felé. Két másik autó követi ezt, és ha Gwen félre is ugrik a dobásaim elől, a levegőben több esélyem van elkapni: hálót lövök a bokájára, és ha sikerül megragadnom, annál fogva a földhöz csapom őt.
- Itt a vége... - suttogom halkan, de nem ismerek a saját hangomra. Nem adok lehetőséget a póklánynak, hogy visszatámadjon, de ha mégis próbálkozik, igyekszem hárítani vagy félreugrani előle. Ha azonban még a földön van, akkor a torkára taposva igyekszem őt ott tartani.
Mindenesetre megpróbálok elég közel kerülni hozzá, megragadni őt, hogy ismét a földhöz csaphassam, ezúttal fölé magasodva, a gyomrába térdelve. A torkánál fogva préselem bele egyre jobban a betonba, teljes súlyommal ránehezedve, közben érzéketlenül és teljesen közömbösen a szemébe kapcsolva sajátom... Forróság kavarog a gyomromban, mégsem érzek semmit, csak ürességet.




bocsánat, ha béna! nem igazán tudtam, hogyan kéne megölni téged

Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
341
∆ Kor :
33
∆ Tartózkodási hely :
♮ New York



A poszt írója Carol Danvers
Elküldésének ideje Vas. 25 Nov. 2018, 12:05
Ugrás egy másik oldalra



aranyszín hálók
5. kaland / 7. felvonás

Becsapódik és gyökeret ver a gondolata, hogy véget kell vetnie minden élőnek a környezetében. Ennek az utasításnak elsősorban Steve issza meg a levét. A férfi felfogja a súlyosabb következményeket hozó lépéseit Danversnek, amit a szőke nem igazán vesz észre. Mindig akad számára újabb és újabb áldozat. Aranyszín sugarai felzabálják a fémet, a fákat, bármit, ami az útjába kerülhet. A következő léptei közben nem veszi észre, hogy a háta mögé érkezik Steve, azt azonban már igen csak megérzi, hogy erős karok tartják fogva. A férfi fizikai ereje vetekszik a nőével, emiatt hiába mocorog, nem tudja csak úgy lehámozni magáról a vaskos, izmoktól dagadó karokat. És érkezik a parancs azon a belső hangon, ami irányít. Tenyereit felfelé fordítja, de elhuny azok aranyszín fénye. Helyette belekapaszkodik az őt ölelő kezekbe, hogy szorosan rámarkolva húzhassa magához - s már repül is föl a magasokba vele. Elsuhan a magas épület között, szélhasábot vág a gyorsasága. Rogerst nem engedi el, véletlenül se ugorhasson le róla. Már a felhőkarcolók magasságáig ér, amikor a hátára fekszik, tehát Stevere. És zuhanni kezd vele.
Rásegít a lökőerejével, hogy a becsapódás majd sokkal erősebb lehessen. Átfordul, hogy szemből nézhesse végig, közben a férfi torkára simul féltenyere, másik fele a nyakszirt peremén, ahogy tolja maga alatt. A sebességük fénylő hullócsillagként szeli át a távot.
- Itt a vége Kapitány... - nyögi, aztán pár méterrel a felszín fölött a torkára mar, hogy annál fogva húzza végig a betonon, belehajítva a férfit egy épület földszinti falába. S már lendül is utána, hogy megüsse, hogy ütéseivel sorozza. Teljes erejét beleadja a mozdulatsorba.


nem igazán tetszik, hogy ellened írjak | one |
∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞


I'm not what

you think I am
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
246
∆ Kor :
98
∆ Tartózkodási hely :
○ unknown ○



A poszt írója Steve Rogers
Elküldésének ideje Vas. 25 Nov. 2018, 13:31
Ugrás egy másik oldalra








5. nagy kaland
**********************************************************
vörösen ég a kék

Legszörnyűbb rémálmai sem fedik le azt a borzalmat, amit a Carollal való küzdelem jelent számára. Jól tudja, hogy a nő erősebb nála, de még ha nem így lenne, Steve akkor sem tudna komolyabban ártani neki. Egyszer már választott közte és a világ között, képtelen lenne erre megint.
A nő hője azonban egyre csak fokozódik. Steve egyre nehezebben viseli a forróságot, ruhájába bele-belekap a hő, bőre kipirul, torka kiszárad. Tudja, hogy el kell engednie Carolt, de képtelen rá, makacssága erősebb józan eszénél. S mikor már úgy tűnik, ez lesz a veszte és eszméletét vesztené, a forróság elapad és a nő keze karjára simul. Mielőtt még túlzottan reménykedhetne a változás okában, hirtelen elszakadnak a talajtól és felrepülnek a magasba. Inkább a hő, mint a magasság, fut át a fején, de Carol nem hagyja szabadulni, a következő pillanatban pedig már zuhannak is.
Letépi karját a nőről, kilibbenne alóla, hogy szabadabb pályán folytassa a zuhanást, ám a szőkeség a torkára mar és nem hagyja menni. Farkasszemet néz az arannyal, majd úgy dönt, megragadja a nő mindkét karját és belekapaszkodik. Ha zuhannak, hát zuhanjanak együtt, a legvégéig. Ekkor hunyja be szemét...
Betontörmelék robban körülötte, mikor a talajba csapódik. Alakja feltépi az aszfaltot és vaskos csíkot vés bele Carol nyomán, majd sziluettje elrepül és az épületbe csapódik, átszakítva a falat. A csontjait összezúzó, hirtelen fájdalomtól eszméletét veszti, életét egyedül annak köszönheti, hogy hátára akasztott pajzsa megvédte fontosabb szerveit a becsapódástól; nem úgy fejét, melyből több ponton is ömlik a vér, az őt sorozó ütéseknek pedig ötszörösét látja. A fémes íz elönti száját, fuldokol tőle, hát előre bukik és felhányja. Bal szemébe bíbor ömlik, le kell hunynia, hogy ne vakítsa el.
Összekaparja magát a földről és lendületet vesz, Carolnak rontva elsodorja a nőt, koordinálatlanul tolja, botladozik vele ki a levegőre. Átesnek a beszakított alapzaton, de Steve-nek pontosan ez a célja, a becsapódás által keletkezett gödörbe borítja Carolt, majd két kézzel megragadja a pajzsát, és habozás nélkül, tiszta erejéből a nőbe állítja.
Csakhogy a gödör elég mély ahhoz, hogy Carol karcsú váza belesüppedjen, így a pajzs nem szakítja át a nő bőrét, ellenben megakad a gödör szélében, a betonba vájva mintegy satuként leszorítja a nőt a földre. Steve célja pontosan ez. Ha legyőzni nem is tudja, legalább leköti kicsit, míg kitörli saját vérét a szeméből és az arany mellé borul...






 I'm the Captain | köszönöm csodanőmnek a csodás kódot <3



 

∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞




Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
26
∆ Tartózkodási hely :
new york



A poszt írója Gwen Stacy
Elküldésének ideje Vas. 25 Nov. 2018, 13:44
Ugrás egy másik oldalra


aranyszín hálók

Rogyasztott térdekkel állok, nézve, ahogy a falnak csapódik. Felkészült tartásomból nem engedek, ha lendülne felém, ugranom kell. Értetlenül nézem, hogy a barátságos és közkedvelt Pók most megmutatja azt az oldalát, amit sosem lett volna szabad. És nem értem, hogy mi történt vele. Talán megszállhatta valami... Nincs időm gondolkodni, mert hirtelen leszakítja magáról a hófehér fátyolt és már az ablakon át az utca felé veszi az irányt. Amit persze én nem nézhetek végig tétlenül.
Amint kiugrom a járdára, már felém repül egy autó. Sikerül kikerülnöm, de a következő kettőre nem számítok és a pókösztönöm olyan rendkívüli sebességgel riaszt jobbról-balról, hogy nem vagyok képes felfogni, mi a legfontosabb veszély ellenem, amit hárítanom kellene. Ennél fogva ütések sorait tehetem zsebre. S éppen csak földet érnék, hogy féltérdre ereszkedve vehessek egy pillantást magamra - nincs időm, mert Peter rögtön elkap a bokámnál fogva, s belehajít a betonba. Szép kis krátert lyukasztok bele. Felszisszennek, minden pontom sajog. Nem vagyok felkészült egy tőlem ennyivel erősebb ellenfélre. Eddig csak egyszerű tolvajok ellen kellett vívnom...
- Ne csin... nyögném, de hirtelen a torkomra lép. Mindkét kezemmel a lábfejére csimpaszkodok, megpróbálom letolni, leemelni őt magamról. Fogy a levegőm, szorul a tüdőm, fekete foltok leejtenek táncot szemeim előtt. Még hálás is vagyok, amiért ismét elhajít és újabb javításra szoruló foltot plecsnizek a betonra.
- Peter... a megsérült torkom miatt szinte némán súgom, s már ugranék is el hálóm vetve, amikor megint fölém kerül és teljes súlyát a gyomromba hasítja. Felüvöltök a fájdalomtól, de mit sem jelent a számára, mert a torkomra tép és újból a betonhoz présel. Erősebben, mint eddig bármikor. A fájdalom újabb szintre emelkedik. Én pedig gyenge vagyok ellened, hát mit tehetnék? Beszélni nem tudok, szorul a levegő, éles fájdalom nyom fölém. Jobbom mozdítom, hogy a legközelebbi tárgy (gazdátlanul felejtett biciklit) húzhassak magunkhoz, ezáltal lesodorva őt rólam. Rendkívül reszketegen emelkedek a két lábomra, hogy aztán a hasamra kapva kinézhessek egy célpontot, s elrugaszkodhassak, föl. Gyerünk Gwen!
Felhúzom magam, felfutok a legközelebbi ház tetőterére. Ott megbújok egy pillanatra. Egy szusszanásra. Erővel nem győzhetlek le, de talán... Felpattanok, bár kissé ingatag mozgásom, több sebből vérzek, ruhám szakadt helyenként. A pillantásom megakad egy közeli -belépni tilos- lábjegyzettel ellátott építészei területen ácsorgó magas épületen. Elrugaszkodok, de mindezt úgy téve, hogy Peter lássa a fehér cikázó sziluettem. S meg sem állok, amíg el nem érem annak a földszinti termét. Onnan azonban nem mozdulok, lihegve, gyengén, leverten várom, hogy szembe nézz velem.



lélekhúr | semmi baj, shh

Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
445
∆ Kor :
100
∆ Tartózkodási hely :
Staff rezidencia



A poszt írója Kalandmester
Elküldésének ideje Vas. 25 Nov. 2018, 19:13
Ugrás egy másik oldalra

•• Aranyszín hálók ••

I will destroy them!




• A Halál Úrnője, Lady Death emberi testbe került, és erejétől megfosztva a Ravencraft Szanatórium egy sötét cellájának mélyén várja sorsának beteljesedését. Viszont azzal Thanos nem számolt, hogy emiatt halhatatlanság születik majd szerte az univerzumban! A Halál senkit nem visz magával, s emiatt azok, akiknek életét vették a zavargások, lassan kelnek fel ismét a galaxis minden pontján. A leszakadt testrészek visszaforrnak, az emberek, akiket a hősök gyilkoltak meg, felnyitják szemeiket.
Világszerte ismét kitört a pánik, hiszen Thanos szerte a galaxisban milliárdok elméjét manipulálta meg, akik egyszerre kezdtek ölni, s így, hogy senki nem tud meghalni, ez az egész végtelen háborúnak tűnhet… Azonban ezt Thanos még nem tudja.
Az egyetlen lehetőség leállítani őket, ha a támadók eszméletüket veszítik.
Charles Xavier minden erejét összeszedve megpróbálja kiterjeszteni erejét a New Yorkban tomboló hősökre és emberekre. Próbálkozása a bécsi polgárháborús eseményekhez hasonlóan sikeres lehet, azonban ez a világ többi pontján nem oldja meg a problémát. A támadók bágyadtságot éreznek, majd eszméletlenül esnek a földre.

***

Szituáció: Carol és Peter Charles képességének köszönhetően elveszítik eszméletüket. Steve és Gwen láthatják azt, hogy akik körülöttük bármiféle körülménynek köszönhetően életüket veszítették, most talpra állnak és elevenebbek, mint valaha. Az emberek maguk is csodálkoznak ezen. Utóbbi kettő akár találkozhat is.

***

» Általános leírás: A hozzászólásod megírására egy hét áll rendelkezésedre. Amennyiben a partnered/partnereid hamarabb megírják köreiket, lehetőséged van az újabb kör megnyitására. Ha valaki nem írja meg egy héten belül a hozzászólását, a kör újra indulhat (mivel sokan vagyunk, törekedjünk nem megváratni egymást). A Kalandmesternek jogában áll a karaktereket útmutatásokkal irányítani, illetve hozhat be egy-egy körbe/szituációba újabb karaktert, illetve vihet ki, ha eltűnik a játékos, vagy a szituáció úgy kívánja.

- Reagsorrend: nincs.
- A felvonás résztvevői: Steve Rogers, Carol Danvers, Peter Parker, Gwen Stacy

Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
46
∆ Kor :
19
∆ Tartózkodási hely :
☾ Queens, NYC



A poszt írója Peter Parker
Elküldésének ideje Szomb. 01 Dec. 2018, 11:24
Ugrás egy másik oldalra











indulhat a banzáj
huhh, oké, jól van, végre vége...
A forróság egyre erősödik a gyomromban, öntudatlanul is elfog a deja vu, ahogy a szőke sziluett fölé magasodom. Fejem értetlenül, szinte már kíváncsian billen oldalra, mintha egy pillanatra elemezném az arcát, mintha megpróbálnám átszaggatni a lila hálón, mely elmémre borult. Az emlékkép azonban összemorzsolódik az elmémet rabul ejtő hatalom ereje alatt, és felkészülök a végső csapásra, mellyel kiolthatom az alattam fekvő életét.
Mire érzékelem a felém suhanó tárgyat, már késő. A bicikli elsodor, néhány méterrel odébb landolok. Kell néhány bosszús pillanat, míg sikerül kigabalyodnom a kerékből és félrehajítom jó messzire azt. Körbekapkodom a pillantásom, az ellenfelem keresem az égig nyúló épületek és a napfényben csillogó ablakok közt. Hamarosan ki is szúrom a fehér pöttyöt, mi elmosódva reppen végig a falak közt. Egyetlen pillanatra sem habozok, hálót lőve a nyomába eredek. Látom, merre tart, úgyhogy elég egy nagyobb lendületet vennem, hogy felzárkózhassak mögé.
Kidobban a szívem a medréből, bordáim falát üti egy pillanatra. Mintha egész testemben becsapódnék, úgy foszlik semmivé bennem a lilaság, hogy helyét bódult kimerültség vegye át. Összezavarodva rázom meg a fejem, próbálok koncentrálni, összpontosítani a célomra, a célpontomra, de a sötétség egyre nagyobb pettyekben borítja be a látóterem.
- Gwe... - leszakadok a hálómról a találkapont felett és eszméletlenül zuhanok a semmibe, a sötét tudatlanságba. Ha Gwen nem kap el, néhány méterrel a lába előtt csapódok a betonba, kisebb por- és törmelékfelhőt robbantva fel. Öntudatlanságom börtönében, mélyen a tomboló lila alatt felcsillan józanságom utolsó, apró szikrája, s miközben tetteim rémképei gyötörnek, egyre csak azt kérdezgetem magamtól: mit tettem? Egy öblösebb, erősebb hang pedig tovább biztat: ölj...




ohh egek...

Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
341
∆ Kor :
33
∆ Tartózkodási hely :
♮ New York



A poszt írója Carol Danvers
Elküldésének ideje Szomb. 01 Dec. 2018, 21:23
Ugrás egy másik oldalra



aranyszín hálók
5. kaland / 7. felvonás

Megilletődik, amikor a bíborfelhőt felköpi a másik. Talán elkönyveli a győzelmét, s ezért nem számít rá, hogy a férfi nekiront. Döbbenetében megfeledkezik a reakcióról, így csak párhuzamban a másikkal halad. Amíg Steve előre tör, addig Carol az ütközés nyomásától hátrafelé. Próbálja megakasztani a sarkait, csakhogy esélye sincs. Ahogy előkerül a hatalmas pajzs, már biztos benne, hogy ez lesz az utolsó pillanat. A fájdalmas gyűlölet alatt mégis megmorran valami valóságos üresség. Két keze aranylani kezd, csakhogy a pajzs nekifeszül. Drámaian tükröződik a fehér-kék-vörös csillagon az arany gyilkos árnyalata. A nő arcán ott az érzéketlen szándék, míg Steveén a kétségbeesésé villan.  Mindkét tenyerét a férfi mellkasába vájja, hogy magas hőt termelve, ha kell, azzal ölje meg végül... A sziporkázó energia, a hő hangja pattog körülöttük, s közben a törmelék felhő elnyeli sziluettjük, egyetlen tanúként.
Talán utolsó pillanat lehet, hogy kezei hirtelen elveszítik erejük. Elereszti a férfit, amint becsapódik a valóság, a felismerés. Éppen csak egy másodperc lehet, mielőtt a sötétség elmosná azt. - Steven... - a következő pillanatban lehullnak kezei, nem védekezik, nem támad, nem mozdul. Szemeit lehunyja, s feje kissé hátrazuhan, ahogy megadja magát az álomnak, amibe valami ismeretlen erő belekényszeríti. Az az egyetlen pillanat az ébredés és álom között pont elég hozzá, hogy hálás legyen ezért. Bárki is oltja le a fényeket ebben a percben, megmenti őt attól, hogy végezzen azzal, amit a legjobban szeret.
Az alakja csak itt-ott sebzett, karcos. Leginkább csak poros, helyenként véres, bár kérdés, hogy kié a bíbor folt ruháján. Sanszosabb, hogy Stevéé. Így fekszik a gödörben Steve alatt, már eszméletét vesztve.


pm, ha nem okés | one |
∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞


I'm not what

you think I am
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
26
∆ Tartózkodási hely :
new york



A poszt írója Gwen Stacy
Elküldésének ideje Szomb. 01 Dec. 2018, 22:04
Ugrás egy másik oldalra


aranyszín hálók

Olyan sebességgel szökkenek egyik épületről a másikra, hogy a torkom teljesen kiszárad. A szívem a füleimben dobban, a tüdőm pedig valószínűleg átszakad. Több sebből vérzem. S a torkomat is elformálta a nyomás, amivel rám nehezedett. Hangom sincs. A könnyeimmel is küszködöm. Az igazság az, hogy ha nem állítom meg, végez velem.
A suhanás közben hátra-hátrapillantok, hiszen nem esne jól a hátamba állított fegyver. Nem szívesen halnék meg, hiába a pókösztön, nekem nem olyan kifinomult, mint őneki. Egyetlen pillantás és látom, hogy zuhanni kezd. - Pe... hangom híján, csupán artikulálom a nevét ajkaimmal. A vérem lehűl. Talán bele is hal egy részem a lepergett percekben, ahogy ezúttal én veszítem el amiatt őt, mert nem tudom elkapni. Máshogy nem megy - nekicsapódok egy épület falának. Onnan elrugaszkodva utána vetem magam a mélybe. Ebből a magasságból lehetetlenség útólérnem. - Peter! Peter! üvöltöm, s érzem, hogy a torkomat ért fájdalom keserű íze felbuggyan ajkaimon. Karcsúbb vagyok, s képes vagyok úgy fordulni, hogy elkaphassalak. Meg tudom csinálni. Menni fog!
A szívem nem dobban.
A lélegzetem eláll.
Minden porcikám érte üvölt.
Elérem, beérem.
A hálómmal magamhoz rántom, csakhogy a sebességünket nem vagyok képes fékezni. Vagy ő, vagy a sebesség. Átölelem kezeimmel, lábaimmal, majd fordítok kettőnkön. Ujjaim marják a testét, túl kevés az idő. Az idő. Minden elrontója. Minden gyilkosa. Behunyom szemeim, ajkaim elnyílnak. Szeretnék... Szeretném elmondani, hogy szeretlek és nincs semmi baj, Peter. De nincs idő. Nagyobb kár érne, ha elengedném és hálót vetnék, de megteszem. Megpróbálom. Lelassul a másodperc, elnyújtózik. Hosszú, fehér, vékony fonalak indulnak az ég felé, kapaszkodóért keresnek. Újabb és újabb hatol felfelé. Akár ragyogó, egészen aprócska űrhajók. Kapaszkodókat, menedéket, mentsvárakat keresnek. Bármit. Bármit, amit megfoghatnak. Bármit, ami megmenthet. De nem sikerül. Ezért csak hagyom, hogy becsapódjunk. Újból magamhoz ölelem. Szorosabban, mint valaha, a fejét a mellkasomhoz ölelve. Együtt zuhanunk. Ketten csapódunk be.
Az ütés ereje rendkívül fáj. Megmerném kockáztatni, hogy eltört egy pár csontom, s ha csak a pókállomány nem képes rá, úgy nem biztos, hogy felépülhetünk ebből. Finoman, lassan, gyöngén gurítom le magamról, az oldalamra. A porfelhő kavarog mellettünk. A törmelék roppanva bomlik még, hallom. Kell pár perc, hogy sikerüljön felemelkednem annyira, hogy félig fölötte, félig az oldalán legyek. A keserű ízből tudom, hogy súlyosak a sérüléseim.
- Peter... Peter! rázom gyöngén, ajkaim remegni kezdenek, fátyolosodik tekintetem. Nem tudom, hogy mi történhetett. Mitől kezdett el zuhanni? Letépem a maszkom a fejemről és elhajítom valahová. A sokk, az aggodalom, talán mind emiatt nem érzékelem fájdalmam, csak azt, amit a gondolat végett érzek, hogy elveszíthetem.
Fölé ereszkedek, erősebben rázom. Nem reagál rám. A légzése is csak alig. Homályosul tekintetem, arcomra vési szívem félelmét a bánat, így magamhoz ölelem, ajkaim beharapva dőlök előre-hátra vele. Reszketnek kezeim, teljes vázam remeg. Nem tudom elég határozottan tartani, a félelem úgy rázza sejtjeim, mint a szél a nyárfalevelét. Nem bírom!- Segítsék! Segít... a torkom fájdalma ellenére kiáltok, marcangol az érzés, még több vér buggyan fel, az oldalamra köpöm nem túl nőiesen. Remegve ölelem őt. Nem tudom, mit tehetnék. A kétségbeesés felfal. A könnyeim záporként borítanak el bennünket. Én pedig tehetetlenül reszketve tartom őt. - Kérlek, kérlek, könyörgöm, ébredj fel... suttogom némán, lehajtva a fejem. Úgy ölelem őt magamhoz, de nem tudnék mozdulni. A sebeim, a sebei. Nem bírnám elengedni. Beleőrülök a fájdalomba, úgy érzem, hogy a világom ezer szilánkra robban, én pedig tehetetlenül nézem végig.



lehetetlen | ...

Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
246
∆ Kor :
98
∆ Tartózkodási hely :
○ unknown ○



A poszt írója Steve Rogers
Elküldésének ideje Vas. 02 Dec. 2018, 16:00
Ugrás egy másik oldalra








5. nagy kaland
**********************************************************
vörösen ég a kék

A nő felett térdelve jön rá, ahogy a máskor gyöngéd kezek alatt tomboló hőben szétfoszlik felsőjének anyaga és elkezdi húsát marni a tűz, hogy képtelen lenne megölni Carolt. Hiába kapaszkodik két kézzel a pajzsába, hiába kéne csak jobban ránehezednie, egyetlen gyilkos lendülettel, hogy kettévágja törzsét, hiába látja a színtiszta gyilkos szándékot a hősnő szemében... Steve képtelen lenne megölni. Inkább meghal a keze által, de nem tudna úgy tovább élni, hogy a saját hibájából vesztette el.
Fájdalmasan kiált, ahogy mellkasán forrni kezd a hús, a bőr vastag szeletekben ég le, a hő eléri a tüdejét, megperzseli a falait. Légzése akadozottá, nehézzé válik, halántékán kövér verejtékcseppek gördülnek le, kékjében el-elmosódik a szeretett nő alakja...
Az újabb és ezúttal végzetes eszméletvesztés előtt szűnik meg a forróság, törzse követi az elhúzódó tenyeret és előre billen, pajzsára nehezedve tartja meg magát. Torka kiszáradt, nehezére esik a nyelés, így inkább köp, újabb vérfoltos adagot maguk mellé. Fogalma sincs, mi történik a nővel éppen, csak annyit tud, hogy eszméletét veszti. Ellenőrzi a nyakán a pulzust, bár mozdulatai kábák és koordinálatlanok, és amint meggyőződik róla, hogy él, leborul mellé. Fájdalmas grimaszából és abból ítélve, hogyan öleli fél karjával a hasát, valószínűsíthető, hogy eltört néhány bordája, rejtett belső sérüléseiről nem is beszélve. Kitörli szeméből a vért, a fején lévő sebekből már csak szivárog szerencsére. A szérum a szervezetében ennyit volt képes tenni érte.
Tudja, hogy mennie kell, meg kell keresnie a káosz forrását, egyesülnie kell a többi hőssel és kideríteni, mi folyik itt, de kell egy kis idő, néhány fájdalomban vergődő perc, mire sikerül annyira úrrá lennie testén, hogy erőt gyűjtve feltápászkodhasson - halkan sziszegve markolván bordái felett az oldalát közben. A mellkasán lévő sérülés elég csúnya, a hőtől megszaggatott pólójával pont úgy fest, mintha lekoppintotta volna Tony reaktorát. Megmosolyogtatja a gondolat.
Kirántja a földből a pajzsát és a hátára veszi, majd gyengéden felkarolja a nőt a földről. Minden lépésbe belesajdul, de elindul vele a káoszba torkollott, new yorki utcán. Épp azt a különös jelenséget nézegeti, hogyan térnek vissza a holtak az életbe, s próbálja összerakni fejben, kihez és mihez lehet köze ennek a felfordulásnak, amikor nagyot robban a közelükben valami. Becsapódás hangja, melyet tompa, keserves kiáltás követ. A karjában heverő, eszméletlen szőkeségre pillant, majd a vállára dobja, irányt vált és a hang felé vonszolja magát.
- Mi történt? - pillantása megakad a földön heverő maszkon, ahogy elmegy mellette, de nem áll meg. Féltérdre ereszkedik, gyengéden lefektetve maguk mellé a nőt, félresimít egy szőke tincset az arcából, csak aztán fordul a lány felé. Bordái belenyögnek a mozdulatba. - Ne sírj, minden rendben lesz... - csitítja a lányt, és ha engedi, a vállára teszi a kezét, gyengéden, bátorítón. Kékjével a fiúra bök, némán kérdezve, szabad-e, kiengedi-e szoros öleléséből, hogy Steve segítségével visszafektethessék a földre. A gyerek arca láttán tarkón üti a felismerés.
- Peter Parker? - megerősítést vár a lánytól, bár szinte teljesen biztos benne, hogy ő az. Látta Wakandában harcolni. Carolra sandít. Ezek szerint több hős is áldozatul esett ennek a különös agymosásnak... Ki állhat emögött és milyen céllal? Nem tud senki másra gondolni, csak arra a nőre, akinek a fél évvel ezelőtti tragédiát köszönhetik.






 I'm the Captain | köszönöm csodanőmnek a csodás kódot <3



 

∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞




Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
445
∆ Kor :
100
∆ Tartózkodási hely :
Staff rezidencia



A poszt írója Kalandmester
Elküldésének ideje Hétf. 03 Dec. 2018, 21:07
Ugrás egy másik oldalra

•• Aranyszín hálók ••

I will destroy them!



» A 7. felvonás véget ért. A kalandozás ITT folytatódik!
Köszönjük szépen mindenkinek a játékot!


***

Vissza az elejére Go down





A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra

Vissza az elejére Go down
 

7. felvonás - Aranyszín hálók

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» 6. felvonás - Kegyetlen bábjáték 2.

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Infinity Marvel :: Univerzum - Játéktér :: Kaland játékok :: 5. Kaland :: 2. Kör-